Shihouin Aki
2 posters
1 / 1 oldal
Shihouin Aki
Shihouin Aki Szomb. Nov. 26 2016, 17:51
Név: Shihouin Aki
Kor: 16
Rang: D (?)
Chakra: ???
Besorolás: Vándor
Assassin /// Satsujinki /// Orgyilkos
Shihouin ház címere:
Jelmondat: “Semmisem igaz, minden megengedett.”
Jellem: A kezdetben szeretettel és örömmel teli Aki az őt ért sokok hatására rideggé vált. Mostanra hideg vérrel öli meg azokat akik rászolgáltak, viszont az ártatlanokhoz egy újjal sem nyúl. Eszes és furfangos, valamint jó a gyors döntés hozásban, ép emiatt nagyon sok helyzetből képes kivágni magát.
Képzettség: Sok éves taníttatásának hála Aki a legtöbb fegyver nemben jeleskedik. Képességeit mindig van hova fejleszteni de még így is veszélyes ha fegyver van a kepében. Ezek mellé célzási képességei is jók. Továbbá alapvető Shinobi képzésben is részesült, valamint nagyapjától tanult egy kevés mérnök rajzot.
Kard és tőr kovácsolásának módja:
Megegyezik az ősi Samurai kardok készítésének a módjával. A fegyvernek szánt vasat először felhevítik majd folyamatos kalapálással elnyújtják. Miután elég vékony lett a vas visszahajlítják ezzel félbehajtják. (Így két rétegű lesz a vas.) Újfent elkezdik kalapálni és elvékonyítani (folyamatosan hevítik ha kihűl a könnyebb megmunkálás érdekében), majd ismét félbehajlítják. (Így már négy rétegű.) Ezt megismétlik még párszor, ezáltal a fegyver egyrészt edzett lesz, másrészt a rétegek sokasága miatt a penge masszív és kemény lesz.
Rejtet penge mechanizmus működése:
A tok kéz felőli részén található egy kellőképp érzékeny nyomógomb. Ha a csuklónkat felfeszítjük (ezáltal az alkarunk alsó része szintén megfeszül) akkor ez a nyomógomb benyomódik (az izmok megfeszülése által kijjebb nyomódott orsó csont nyomja be) és a tokban elhelyezett penge szétugrik (alapból a penge részei egymásba vannak csúsztatva, mint egy horgászbot amikor össze van csukva) és kijön a tokból. A penge kicsúsztatott állapotban nagyjából az ujjak végéig ér. Ennek okán az ujjaink a lehető leghátrább kell feszítenünk. Erre azért van szükség, hogy az elő ugró penge véletlenül se vágja le az ujjunk. A pengével egy vékonyabb páncél átszúrása vagy egy gyengébb kard csapás kivédése sem lehetetlen.
Technikák:
-Függőleges terepen és vízen megmaradás
-Alap “E” szintű jutsuk
-Suiton Kaitou
-Kirigakure no Jutsu
Előtörténet:
Szüleim gazdag kereskedők voltak akik megérezvén a háború előszelét felhalmoztak egy tetemesebb vagyont és letelepedtek. A víz országa és a füst országa között elhelyezkedő szigeten építettek egy házat melyet szépen kidekoráltak belül. Apám nagy fegyverbolond volt ezért több díszes fegyverekkel teli állvány díszítette a lakás több szobáját is. Ezeken az állványokon igazi fegyverek voltak mert apám gondolkodása szerint: “A mű fegyver nem fegyver.” A háztól nem mesze volt egy kis városka így közel voltak a dolgok hozzánk. Nemsokkal a ház megépítése után megfogantam én. Édesanyám elmondása szerint minden rendben ment a terhesség és a szülés alatt is. Csecsemő koromban megtanultam mindent amit egy gyereknek kell, beszélni, járni, üríteni stb. Már nagyon pici korom óta eleven voltam ez viszonylag jól jött ugyanis szüleim szerették volna ha fegyverekkel tanulok harcolni, hogy később megvéthessem magam. A közeli városkában volt egy idősebb negyvenes éveiben járó férfi aki pont ezzel foglalkozott. Hat éves koromban édesapám felvette vele a kapcsolatot és felkérte, hogy tanítson meg engem különféle fegyverekkel harcolni
Kezdésképp karddal kezdtünk mivel ez a legalapabb fegyver mind közül. Természetesen egy egyszerű kis fa karddal hadonásztam egy fa bábút, az volt a célja, hogy szokjam magát a tudatott, hogy kard van nálam. Később tértünk át a harcokra. Továbbra is fa kardot használtam viszont most már nem egy bábú volt az ellenfelem hanem a Sensei aki szintén fa karddal küzdött. Itt hárításokat tanultunk. Egy év mindennapos edzés után a Sensei megbeszélést tartott a szüleimmel amit én kihallgattam.
-Első kérdésem. Menyire gondolják komolyan, hogy gyermekük fegyvert forgasson?
-Teljesen komolyan gondoljuk. Szeretnénk ha megtudná védeni magát és másokat. Még annak is örülnénk ha ilyen irányba mozogna tovább. De szerintünk mindenképp jó lenne, ha Aki ügyesen bánna a fegyverekkel.
-Rendben, akkor eszerint fogjuk folytatni az edzéseket. Arra kérném önöket, hogy szerezzenek be Akinak egy valódi kardot, ugyanis áttérünk a komoly részére a kard forgatásnak. Nos akkor én megyek is, még edzést kell tartanom a fiuknak. Van benne tehetség. Köszönöm, hogy időt szakítottak rám.
Az elköszönést már nem vártam meg mert féltem, hogy lebukok. Úgy lett ahogy hallottam, valóban igazi kardokkal folytattuk az edzést. Elkezdtünk alapvető támadásokat gyakorolni valamint továbbra is nagy hangsúlyt fektettünk a hárításokra. Időközben a szüleim megtanítottak, írni, olvasni és számolni.
Fél évvel a kihallgatott beszélgetés után már nemcsak karddal gyakoroltunk. Dobókésekkel kezdtünk el ismerkedni, ezekkel az apró késekkel közepes távolságból tudok támadni gyorsan és könnyen. Eleinte nagyon nehezen ment a kések jól eldobása, de miután rákaptam az ízére egyre jobban és pontosabban dobtam. Nagyon megtetszett ez is. Persze továbbra is minden nap gyakoroltunk kardvívást.
Nyolc éves koromban átestem egy vizsgán ahol a kard vívói képességeim kellet megmutatni. A Sensei volt az ellenfelem, a feladat pedig vagy lefegyverezni, vagy olyan helyzetet alkotni ahol egy halálos csapást vihetnék be. A meghajlás után elkezdődött a harc, ismertem a Sensei harc modorát ezért én támadtam először. Egy jobb oldalról kezdeményezett csapást indítottam el, a Sensei egyből abba az irányba mozgatta.kardját, hogy kivédje. Én egy jobbra pörgéssel megfordultam és máris a másik irányból támadtam. Hiába volt lassan ötven éves az öreg, egy gyors mozdulattal arra rántotta kardját és hárította csapásom. Mivel az erő fölény nála volt könnyű szerrel lökött hátra és kezdeményezett támadást. Fentről támadt remélve, hogy a földre tud kényszeríteni. Kitértem a csapás elől így a kardja a földnek ütközött, nem vártam meg, hogy újra felemelje. Rárúgtam a kézfejére amitől a kard kirepült a kezéből így fegyvertelenné vált, gyorsan odaszegeztem kardom a torkához ezzel teljesítve a vizsgát. Hatalmas tapsvihar jelezte számomra, hogy ügyes voltam. Leengedtem kardom és meghajoltam a sensei előtt.
Továbbra is gyakoroltunk karddal de csak azért, hogy ne kopjon el a tudásom. A kardot egy új közelharci fegyver váltotta fel, a lándzsa. Először szokatlan volt az új fegyver mivel csak a végén van egy szúró rész. Ennél is hárításokkal kezdtünk, valamint azt gyakoroltuk, hogy hogyan lehet elvenni az ellenféltől a lándzsát. Különböző trükköket és mozdulatokat tanultam. Kibuktatni az ellenfelet a lándzsával, a lándzsa legvégét fogva, ezzel a lehető legtávolabb kerülni az ellenféltől, és így döfni.
Fél évvel a kardvívás vizsga után egy újabb vizsgán estem át. Ez pedig a dobókés vizsga volt. Nem volt benne semmi nehéz, csupán dobnom kellet. Különböző távolságokra voltak felállítva célpontok. Mindegyik célpont körökre volt felosztva, az egyre kisebb körök egyre több pontot értek. 5célpont volt, nekem pedig 5 késem. Mindegyik három körből állt, a legnagyobb 10 pontot ért, a középső húszat, a legkisebb pedig harmincat. A vizsgán 100 ponttól mehettem át. Mint az előzőn úgy a mostani vizsgán is jelen voltak szüleim. Mikor megkaptam a jelet, hogy készüljek az első dobásra vettem egy mély levegőt majd kifújtam. Egyenesen álltam, kezem a testemhez szorítva, bal kezemben az öt kés.
-Ics.-Hangzott fel a Sensei hangja. Egyre magam elé tettem mindkét kezem a hasamnál. Jobb kezemmel megfogtam az egyik kés markolatát és vártam.
-Ni.-Kettőre hátratettem a jobb lábam és rátámaszkodtam. Magam mögé emeltem jobb kezem melyben már ott volt az eldobandó kés. Bal kezemet, mintha a jobb kezem folytatása lenne magam elé emeltem. Bal lábam nyújtva maradt.
-San!- Háromra el kellet dobnom a kést. Bal kezem indítottam el először amit követett a testem. Test súlyom áthelyeztem a bal lábamra végül a jobb kezem folytatta a bal karom és testem által elkezdett mozgást és elhajítottam a dobókést. Az első dobás a legkisebb körbe csapódott be, ezzel bezsebeltem 30pontot. Arrébb léptem pár lépést, hogy szembe legyek a következő célponttal és visszaálltam alap állásba, kezeim a testem mellé szorítottam és vártam. Megint felhangzott a parancs szó.
-Ics. -Megismételtem azt amit az előbb már megcsináltam.
-Ni.- Most gyorsabban jönnek a számok, így kevesebb időm van felvenni a pózt. Szerencsére olyan sokkal gyorsabb nem lett, így sikerül elhelyezkednem.
-San! -A dobás újfent a legkisebb körbe talál. Viszont aggodalom tölt el. Ha tovább gyorsul a számolás lehet gondok lesznek azzal, hogy tökéletesen felvegyem a pózt. Sejtésem bebizonyosodott, a számolás gyorsult. A harmadik dobás még 30pontos lett, a negyedik és ötödik már csak húsz-húsz. Így 130pontom lett és átmentem a vizsgán. A dobások után a Sensei megdicsért, hogy milyen remekül álltam be a dobásokhoz. Azt is megjegyezte, hogy voltak azért hibák de elenyészőek.
Ezúttal nem kezdtünk el egy új fegyverrel gyakorolni, hanem a lándzsával váltottunk távolsági harc modorra. Ezt nem gyakoroltuk annyi ideig mint bármi mást mivel most csak az eldobás technikáját kellet gyakorolni, a célzást nem. Furcsa mód a lándzsával nem kellet vizsgáznom ezért fél év gyakorlás után áttértünk két új fegyverre. Közelharci fegyverként egy rövid tőrrel kezdtünk gyakorolgatni, távolsági ként pedig íjjal. Mindkettő szokatlan volt mivel még nem tanultam hasonlót. Az íj önmagában újdonság volt, a Sensei elmagyarázta az íj és a nyíl részeit, megmutatta, hogy kell felhúzni és csak ezeknek az ismerete után kezdtünk el célzást gyakorolni az íjjal. A tőr csak részben volt újdonság, megszokott volt, hogy van pengéje és konkrét markolata, viszont máshogy mellet fogni mint a kardot. Míg a kardot úgy fogod meg, hogy a penge a hüvelyk ujjad felől legyen, addig a tőrt úgy, hogy a penge része a kis ujjad felől legyen. Ezzel a fogási móddal teljesen új döfési és vágási mozdulatok lehetségesek, valamint a tőrrel, a karddal ellentétben, sok kisebb és gyorsabb vágás hajtható végre. A tőrrel egy évig foglalkoztunk, közben persze néha előkerültek a régebbi fegyverek is. Az íjjal pedig csak fél évig mert utána átszakosodtunk a számszeríjra. Jobban tetszett a számszeríj de vizsgázni sajnos a sima íjból kellet.
Tíz éves koromban jött az utolsó két vizsga, a tőr és az íj. A tőrrel egy a kardhoz hasonló vizsgán kellet átesnem, viszont most nem a Sensei, de még csak nem is húsvér ember volt az ellenfelem, hanem egy csapat bábu akiket egy Shinobinak nevezett fiatal férfi irányított számomra érthetetlen módon. Öt bábúval kellet kiállnom egyetlen tőrrel, a bábuknál különféle fegyverek voltak. Az egyiknél egy hasonló tőr volt mint nálam, kettőnél egyszerű kard, a maradék kettőnél pedig lándzsa. Felsorakoztatták őket egymás mellé, nekem pedig velük szembe kellet helyet foglalnom. Amint megadták a jelet a harc kezdésére a bábok már meg is indultak felém. A tőrös báb szemtől szembe jött, addig az egyik kardos megindult a hátam mögé. A tőrös először a bal oldalam felől támadt ami elől én hátra ugrottam, a sikertelen támadása után megindította a kezét visszafelé ezzel megismételve a támadást. Hárítottam és elvezettem a támadását a jobb kezemben tartott tőrömmel. Mikor láttam, hogy kellő távolságba vezettem el a kezét a saját kezemet, ami most a bal oldalam felől volt, visszarántottam és a báb “nyakába” döftem a tőrt amitől összeesett. Az egyi lándzsás bábú mellettem termet és döfésre készült. Testem elfordítva sikerült elérnem, hogy a lándzsa mellémenjen, ellengettem a.tőröm ami ettől a földre eset és két kézzel rámarkoltam az ellenség fegyverének bot részére majd kitéptem a báb kezéből. Elrúgtam a közelemből a fegyvertelen bábút és a hátam mögül közeledő felé fordulta. A fegyverek hossza nekem kedvezett, egyszerűen a távolságot kihasználva ledöftem a kardos bábot majd visszafordultam és visszaküldtem a lándzsát az előző tulajának a testébe. Maradt egy kardos és egy lándzsás báb. Gyorsan felkaptam a földről a tőröm és elugrottam mert vészesen közeledtek felém. Nem hagytak nekem sok időt, máris két oldalról jöttek. A kardos aki szemből jött hamarabb ért oda és fentről akart lesújtani rám, megállítottam a csapását a fejem felett. Most viszont a lándzsással kéne kezdeni valamit aki már felém is szúr a lándzsájával. Még ép időben ugrok ki oldalra. Mikor odapillantok a bábokra azt látom, hogy a lándzsás ledöfte a kardost, a kardos pedig a másik vállába állította a kardját. Ezzel teljesítettem az egyik vizsgát. Már csak az íj van hátra. Az íjnál teljesen ugyan az volt a történet mint a dobókésnél. Öt célpont, öt lehetőség, három kör. Bal kezemben az íj, vállamon a tegez a nyilakkal. Egyre nyílvesszőért nyúltam és odaillesztettem a húrhoz. Kettőre hátraléptem a bal lábammal és ráhelyeztem a testsúlyt, felhúztam a nyilat és vártam a hármat. Háromra egyszerűen elengedtem a húrt. Ugyan úgy mint a késnél itt is 100pont kellet a százötvenből ahhoz, hogy sikeres legyen. Az első lövés max pontos lett, a második csak húsz, a harmadik megint harminc pontos, a negyedik ismét egy húsz pontos, és végül az ötödik egy tíz pontos. Bár ez nem sikerült olyan jól mint szerettem volna, legalább átmentem.
A vizsga után nem kezdtem új fegyver tanulásába mert úgy véltük szüleimmel, hogy ekkora fegyvertár bőven elég lesz. Továbbra is napi szinten gyakoroltam a fegyverekkel, mikor ép melyikkel volt kedvem és melyik volt régen. A Sensei-el fejlesztettük a kitérő képességeim.valamint a reflexeimet. Már egy ideje elmúltam tíz éves, de még viszonylag messze álltam a tizenegytől, mikor egy olyan dolog történt ami nagyban megváltoztatta az életem. A városban voltam, a Sensei-nek születés.napja volt ezért megleptem egy kisebb ajándékkal, nem volt nagy durranás csak egy kis édesség. Sajnos nem mehettem be hozzá mert siettem haza, sötétedett már. Mikor elkezdtem közeledni a házunk felé rossz érzés fogott el, egy megmagyarázhatatlan kellemetlen érzés. Elkanyarodtam az.oldal udvar felé ahol az edzéseimet tartottuk. Magamhoz ragadtam az első fegyvert amit megláttam és elindultam a bejárat felé. Lándzsával a kezemben közeledtem az ajtó felé, nem tudtam mi ez az érzés vagy, hogy mitől van, de úgy éreztem kelleni fog ez a lándzsa. Nyitott ajtó fogadott ami még tovább fokozta bennem azt a fura érzést, valamint mostanra a félelem is előbújt bennem. Beléptem a ház fő helységébe ami nem volt más mint egy hatalmas szoba, rengeteg képpel a falon és fegyver állványokkal a fal mellet. Ebből a szobából több ajtó is nyílt különböző helységekbe. Olyan volt ez a szoba mint egy központi csarnok, barátságos és elegáns. Legalábbis az szokott lenni, most nem volt ép szép látvány. Az előbb említett állványok közül több felvolt borítva, a róluk leesett fegyverek szétrugdosva a földön, de a legborzasztóbb látvány a szoba közepén volt. Három idegen férfi karddal a kezükben egymás mellet felsorakozva, előttük pedig a szüleim térdre kényszerítve. Anyám sírt, apám próbált erősnek mutatkozni, de neki is könnyes volt a szeme. Teljesen lesokkoltam, csak meredten néztem a szüleimre, nem tudtam semmit sem csinálni, ledermedtem. A térdeim remegni kezdtek, a testem izzadni, a hallásom megszűnt. Láttam, ahogy a fickók egymás felé fordulnak és mozgatják a szájukat, de nem hallottam mit mondanak. Hirtelen csak arra lettem figyelmes, hogy a középső fickó felemeli jobb karját, melyben egy kardot szorongat, és lesújt vele. Egy csapással vágta el anyám és apám torkát, olyan embereket ölt meg hideg vérrel, akikkel még soha nem találkozott. Látszólag az sem érdekelte, hogy a szüleim torkából spriccelő vér, összecsapja a nadrágját, valamint az sem, hogy pár perccel később már egy vér tócsában áll. Abban a vér tócsában ami a szüleim véréből keletkezett. Most már a látásom is elkezdett homályosulni, néha alig láttam csak egy egybefolyt maszlagot, néha megtudtam különböztetni a három alakot, volt viszont olyan is, hogy látásom jobb volt mint azelőtt. Pár másodpercenként változott az, hogy menyire láttam, a víz már patakokban fojt rólam. Egyszer csak annyit látok, hogy a jobb szélső fickó lehajol szüleim hullája mellé, megragadja drága édesanyám nyakában logó medaliont és letépi róla. Hirtelen minden eddigi tünet eltűnt. A látásom újfent olyan mint azelőtt, a hallásom is visszatért, a térdeim abba hagyták a remegést. Most a félelemből és a sokkból a düh zökkentet ki, a düh vette át testem felett az irányítást. Izmaim megfeszültek, légzésem szaporább lett. Próbáltam magamról lerázni a düh és a bosszú árnyékát ezért megráztam fejem. Tőlem m jobbra megpillantottam egy sértetlen állványt, melyen dobókések voltak díszesen elhelyezve. Ettől csak még jobban elborult az elmém, nem tudtam logikusan gondolkodni, testem magától mozdult. Megszorítottam jobb kezemben tartott lándzsám, jobb lábamra nehézkedtem, bal lábam előrébb raktam nyújtva. Felemeltem és kinyújtottam a hátam mögött a jobb kezem bal kezem magam elé emeltem, és behajlítottam a könyököm derékszögben, mintha egy pajzsot tartanék. Elkiáltottam magam és testsúlyom áthelyezve a másik lábamra megkezdtem a támadást. Elhajítottam a lándzsát, a középső fickót vettem célba, azt amelyik végzett a szüleimmel. Ettől a ponttól nem volt visszaút átadtam magam a dühnek és hagytam, hogy testem ösztönszerűen cselekedjen. Az elhajított lándzsa a nyak pont azon pontján találta el a támadót ahol a gerinc oszlop a koponyába fut. Azon a nincs sok izom, valamint csont sincs így a lándzsa akadály mentesen fúródhatott bele a testébe. Két társa, akik ép megfordultak a kiáltásom hallatán, megvakult a fickóból spriccelő vértől. Amíg ők a szemüket törölgették én odaugrottam az előbb észrevett állványhoz, mindkét kezemmel levettem egy kést és folytattam amit elkezdtem. Megperdültem jobb oldali irányba, a jobb kezemmel a bal oldali fickót céloztam, a másodikként érkező bal kezemmel pedig a másikat. Mindkét eldobott kés talált, a jobb oldali fazon pont végzet a szeme törlésével mikor a kés beleszúródott a gégéjébe. Láttam a fájdalomtól eltorzuló tekintetét, valamint végignéztem ahogy ők is vér szökőkútként rogynak a földre. Még pár percig üveges tekintettel bámultam ahogy nő alattuk a vér tócsa, majd hirtelen elhomályosult minden, elvesztettem az egyensúlyom és előre estem. Szerencsére sikeresen megtámasztom magam a kezeimen és a térdeimen.
A düh mely eddig átjárta és irányította a testem mostanra visszabújt a szívem mélyén lévő rejtekhelyére. Újra én irányítom a testem viszont ni cs erőm felkelni a földről. Csak bámulom a földet miközben újra elkezd izzadni a testem, látom ahogy arcomról eleinte csak néha egy egy csepp esik a földre, az idő múlásával viszont egyre szaporább tempóban. Csend honol a helységbe, csak a saját szuszogásom hallani, próbálom felfogni, hogy mi is történt az előbb. Megpróbálom felidézel elmémből a képeket, amitől a düh mely eltűnni látszott újfent előtör. Légzésem szaporább és hangosabb lesz. Visszazárom az emlékeimet őrző ajtót és megpróbálok megnyugodni. Nem tudom, menyi ideig térdelhettem ott de az biztos, hogy a tücskök ciripelésére lettem figyelmes. Ez az új hang némileg kizökkentett abból az állapotból amiben voltam. Tudtam ha felnézek összeroppanok lelkileg, ép ezért csukott szemmel álltam fel és fordultam az ajtó felé. Kirohanta a házból az udvarra ahol jóval könnyebb volt a levegő. Nem tudtam, mit kéne csinálnom, hogy kihez kéne most mennem, aztán eszembe jutott valami, elindultam a város felé. Útközben próbáltam összeszedni a gondolataim, hogy eltudjam mondani azt ami történt. Akárhányszor belenéztem emlékeim sokaságába megingott az egyensúlyom, félreléptem, megbotlottam. Egyszerűen nem tudtam normálisan visszaemlékezni. Mikor odaértem úti célomhoz elkezdtem.dörömbölni az ajtón ami sietve kitárult. Látszott a Sensei arcán, hogy nem tetszik neki az, hogy ilyen későn püfölik az ajtóját de mikor meglátott engem azonnal behívott. Kapkodtam a levegőt és a könnyeimmel küzdöttem miközben elmondtam neki a történteket. Megígérte, hogy segít rendezni a dolgokat és felajánlotta, hogy amíg ez nincs kész addig megszállhatok nála. Mivel nem volt más lehetőségem elfogadtam. A Sensei első dolga az volt, hogy felvette a kapcsolatot megboldogult apám szüleivel akik elborzadva értesültek a történtekről és azonnal szedelőcködni kezdtek. Amíg.nagyszüleim úton voltam a támadók hulláit eltüntette valahova, szüleimét pedig előkészítette a temetésre. Természetesen segítettem őt ebben a család vagyonával. Rendbe lett rakva a birtok még azelőtt, hogy nagyszüleim megérkeztek volna. A temetés az érkezésük utáni másnap volt, szeretett szüleim a családi telken lettek eltemetve így bármikor elmehettem oda, hogy tiszteletem tegyem nekik. A temetés után megpróbáltam visszarázódni a régi kerékvágásba, megtalálni a régi énem, ezért elkezdtem ismét az edzéseket. Mostmár teljesen másképp tartom a fegyvereket a kezemben, mostmár tudom mire képesek. Szerencsére nagyszüleim is sokat segítettek, hogy tovább léphessek. Nagyapám mérnök volt, sok mindent tervezet, többek között a házunkat és a házunk építéséhez használt mechanizmusokat is. Tanítgatott különféle dolgokra, rajzokat készíteni, ilyenek. A nagymama egyszerű háziasszony volt, nagyon finoman főzött. Változtattak egykét dolgon, többek között felvettek pár őrt akik a birtokon külön nekik épített szárnyban voltak elhelyezve. Két őr őrködött a birtok főbejáratánál, még kettő a ház bejáratánál. Sokat gyakoroltam velük. Nagyapa azt mondta azért kellenek: “Nem hagyom, hogy még egyszer megtörténjen a múltkori. Ígérem nem fog megismétlődni.”
Az incidens után egy hónappal egy idegen jött a nagyszüleimhez, egy harmincas éveiben járó egyenruha szerűséget viselő férfi volt. Később kiderült, hogy egy Kirigakurei akadémiai tanár volt akit a nagyszüleim felkértek, hogy tanítson. Másnap megkezdődött a Ninja oktatásom, minden nap egész délelöt. Délutánonként pedig továbbra is folytattam a gyakorlást a fegyverekkel. Egy év alatt megtanultam, hogy mi a Chakra, átbeszéltük, hogy mik a chakraelméleti alapműveleteket, milyen típusai vannak a chakrának, valamint elméleti szinten szó esett az alapvető ninjutsukról. Az elmeleti oktatással nem voltak gondjaim, szerencsére mivel csak egyedül voltam így jobban oda.tudott rám figyelni a Sensei és ha nem értettem valamit elmondta még egyszer.
Napra pontosan egy év telt el szüleim halála óta ezért ma korán reggel lementem a hátsó kertbe. Csak bámultam a sírköveket mozdulatlanul.
~Anya, Apa. Kérlek ne aggódjatok értem, a nagyiék remek gondomat viselik. Továbbra is edzem magam. Ööö, lássuk mi van még amit el kéne mondanom… Nagyon hiányoztok. Azon a napon én… én…~
-Aki.
A hang hallatán kizökkentem és hátra fordultam.
-Sensei! Honnan tudta, hogy itt vagyok?
-Nagyapád mondta. Egy éve mi?
-Igen.-mondtam miközben visszafordultam a sírok felé.- Szeretek itt lenni, ilyenkor újra érzem szüleim szeretettel teli ölelését.
-Ha végeztél gyere előre. Ne húzd sokáig, haladnunk kéne. Ki találtam neked valamit.
-Mit?
-Azt majd megtudod.- ezután a Sensei zsebre tette a kezét és elindult előre.
~Anya, Apa, most mennem kell. Majd jövök.~
Aznap hiába kérdezgettem a Sensei-t nem mondta el, mit talált ki nekem. Csupán annyit mondott, hogy mindent a maga idejében. Így hát folytatód ott a kiképzésem. A második évben elkezdtük a gyakorlati oktatást, bár még nem túl gyakran. Továbbra is dominált az elméleti képzés, szó esett a különböző jutsu típusokról, behatóbban beszéltünk a Genjutsuról. Tovább mélyítettük tudásom az elemi chakrával kapcsolatban. Az elmélet továbbra se volt túl nehéz, ezzel szemben viszont a gyakorlat számomra jóval nehezebb volt. Ebben az évben csupán a chakraelméleti alapműveleteket gyakoroltuk, de nem ment minden olyan egyszerűen. Szerencsére előbb-utóbb sikerült minden hála a szorgos gyakorlásaimnak. Mivel sajnos a gyakorlat picit nehezebben megy így a Sensei terveihez képest belassultunk a harmadik és negyedik évben. Ezalatt a két év alatt nagy nehezen sikerült elsajátítanom a Sensei állttal “alap E szintű jutsuk”-nak nevezett technikákat. Rengeteg gyakorlásba és félresikerült próbálkozásba telt mire egy-egy technikát elsajátítottam, volt olyan, hogy egy jutsu megtanulása hónapokat vett igénybe.
Már több mint 4 éve, hogy szüleim elhunytak. Én azóta csak tanulok és edzem magam. A fegyverforgatásokban egyre jobb és jobb leszek, valamint nagyapámtól is tanulok egy kevés mérnök rajzot. A Shinobi oktatás gyakorlati része nem megy túl könnyen, de elszántságom töretlen. Nem felejtettem még el azt amit két éve mondott a Sensei.
Az ötödik év kezdetén kicsit elaludtam így nagyapám ébresztett fel.
-Mégis mit csináltál itt Aki? Elaludtál az asztalnál.
-Egy fegyver mechanizmust rajzoltam amit már egy ideje megálmodtam.
-Kifejezetten örülök, hogy mechanizmust rajzolsz, viszont nem tetszik, hogy ez egy fegyver.
-Miért?
-Aki, a fegyverek csak arra valók, hogy öljenek velük. Kérlek figyelj rám jól és jegyezd meg amit most mondok. Ölni nem szabad, az emberi élet múlandó érték. Értetted?
-Igen.
-Remek, most viszont menj. A Sensei már vár.
Gyorsan összepakoltam és kimentem az udvarra, ahol gyakorolni szoktunk.
-Jó reggelt Aki.
-Önnek is Sensei. Elnézést a késésért.
-Semmi gond.
-Mit fogunk ma csinálni?
-Ma? Ma elkezdjük előhozni az elemi chakrád. Először is itt ez a papír, fogd meg, nézd meg. Ez egy chakraérzékeny papír cetli, ha ebbe a kis papirosba belevezeted a chakrád akkor aszerint, fog reagálni, hogy milyen elemű a chakrád. Nos itt van pár ilyen papír, kezd el és az összes papírral csináld meg a gyakorlatot. Addig én bemegyek beszélni a nagyapáddal.
-Sensei, minek kéne majd történnie?
-Nos ez attól függ milyen elemű a chakrád. Ha tűz akkor elég a papír, ha föld akkor elporlad, ha villám akkor össze gyűrődik, ha szél ketté vágódik, ha víz akkor elázik. Mindent bele.
~Egyszerűen csak vezessem bele a chakrám? Bele a papírba… a papírba.~
Leeresztettem a kezem és sóhajtottam egyet.
-Sejtettem, ez sem fog olyan könnyedén menni.
Újra felemeltem kezem, megfogtam két kézzel a papírocskát, behunytam a szemem és elkezdtem koncentrálni.
~Bele a papírba. Először koncentráljuk a vállaimba. Utána onnan a karjaimba. Tovább a kézfejeimbe ahonnan pedig az ujjaimba. Legvégül pedig az ujjaimból a papírba.~ Pár perc eltelte után egy nagyon minimális nedvességet éreztem és ez megtörte a koncentrációm. Kinyitom a szemem, hogy megnézzem a papírt és azt látom, hogy a papír közepe egy csepnyi foltban benedvesedett. Elmosolyogtam magam és örvendezésbe kezdtem.
-Suiton! Suiton!
Miután kiünnepeltem magam folytattam tovább mivel még nem végeztem azzal a lappal. Éphogycsak vizes lett egy picit, közel sincs ahhoz, hogy elázzon. De legalább mostmár tudtam, hogy hogyan kell és így könnyebbnek éreztem a feladatott.
~Váll, kar, kézfej, ujjak, papír. Át kell áztatni. Olyan… mint a víz.~ Érzem ahogy a papíron a kis folt egyre csak nő és nő, mígnem végül olyannyira elázott, hogy egy egyszerű fújással elszakadt. Legszívesebben újfent éljenzésben törtem volna ki, de még volt egy rakatnyi papírom ezért haladni kellet.
Az udvar közepén állva csukott szemmel is képes voltam érezni, ahogy telik az idő. Éreztem, ahogy a melengető napsugarak körbejártak, mígnem végül elkezdtek gyengülni. Naplemente, gyönyörű látvány amit én most nem tudok csodálni hisz ép az utolsó lapot akarom elszakítani a chakrámmal. Az utolsó pár lapnál belassultam mert úgy döntöttem csak egykézel fogom a papírt. Az mutató és középső ujjam.között szorítottam a papírt miközben csukott szemmel koncentráltam. Végül az utolsó is átázott és így sikeresen befejeztem a feladatot.
-Továbbtartott mint hittem. Na nem baj, ügyes voltál Aki. Szóval mind elázott.
-Igen.
-Jólvan, akkor mára ennyi. Holnap folytatjuk, addig viszont ne felejtsd el a ma tanultakat.
-Értettem!
-Na akkor holnap.
Másnap a Sensei egy fa tövében várt rám reggel.
-Készen állsz?
-Igen!
-Tegnap megtudtuk, hogy az elsődleges elemed a szél, valamit képes voltál egy chara érzékeny tárgyba belevezetni. Most az lesz a feladatod, hogy a chakrádat használva ezt a kevés homokot átnedvesítsd.-Egy maréknyi homokot szórt a tenyerembe- Nehezebb lesz mert szemről-szemre kell haladnod. Mind eddig most is minden nap jövök majd. Mindent bele, már nincs messze a cél.
A sensei szokásához híven eltűnt én meg nekikezdtem a feladatnak. Hat hónapba telt mire sikerült megcsinálni, mikor bemutattam a senseinek megdicsért.
-Szép munka Aki. Mar csak egy lépcsőfok van hátra és készen leszünk. Viszont az a lépcsőfok jóval nehezebb lesz, pihend ki magad rendesen. Minden erődre szükség lesz. Egy hét múlva találkozunk.
Mikor legközelebb találkoztam a Sensei-el egy üveg volt nála amiben homok volt.
-Szervusz Aki. Nos vágjunk is bele. Itt ez az üveg melybe homokot tettem. A feladat egyszerű mégis roppant nehéz. A dolgod, hogy az üveget az oldalánál fogva belevezesd a chakrád, átfolyasd az üveges és a benne lévő homokot bevizezd. Véleményem szerint ha ez sikerül akkor a chakra kontrollod elég fejlett lesz, hogy megtanulhasd a technikát amit kigondoltam neked. Akkor holnap délben találkozunk. Mindent bele.
~Az utolsó gyakorlat. Egy roppant összetett feladat mely hatalmas chakrakontrolt igényel.~ Ennek a feladatnak az elvégzése szinte lehetetlennek tűnt. Egyszerűen nem tudtam átjuttatni a chakrám az üvegen. Öt hónapomba telt mire egy minimális chakrát átjuttattam az üveg falán. Ezt követően újabb egy hónap mire kellő mennyiségű chakrát tudtam bejuttatni ahhoz, hogy benedvesítsem a homokot.
-Gratulálok Aki. Megcsináltad, megérdemelten lehetsz büszke magadra, én az vagyok.
-Sensei!
-Ideje elmondanom, hogy miféle technikát fogok most tanítani neked. A technika neve: Kirigakure no Jutsu. A technika segítségével a víz elemű chakrád a levegőbe tudod juttatni pára formájában így ködöt képezve. A köd sűrűsége a beleadott chakra mennyiségétől függ Az elemi chakrad a testeden található tenketsukon keresztül áramoltasd ki. Mutatom a pózt ami a technikához kell.
Három hónapba telt mire megtanultam a technikát, ezután a Sensei elbúcsúzott mondván, hogy már nincs mit tanítania.
Több hónapja, hogy a Sensei elbúcsúzott. Azóta folyamatosan gyakorlom mindazt amit tanultam tőle, persze a homokkal edzek a legtöbbet. Hiába gyakorlok vele már hónapok óta, még mindig nem igazán bírom kéz nélkül irányítani. Napokon belül születés napom lesz ezért a Nagyi elküldött délután a városba, hogy vegyek pár dolgot a születésnapi ebédhez és tortához. Több mint öt éve, hogy megtörtént az a szörnyűséges esemény, azóta teljes mértékben visszatértem régi önmagamhoz. Miközben a boltról boltra jártam összefutottam egy ismerős arccal. Még évekkel ezelőtt találkoztunk az egyik fegyver vizsgámon. Persze mindketten felismertük egymást és beszélgetésbe bonyolódtunk. Olyannyira belemerültem a beszélgetésbe, hogy csak a sötétre eszméltem fel. Eszembe jutott, hogy ép bevásárlás közepén vagyok, viszont a boltok már bezártak. Nem volt mit tenni elindultam haza remélve, hogy a Nagyi nem szedi le a fejem. Mikor már közeledtem a birtokhoz feltűnt, hogy nem látom a két őrt. Elfogott ugyan az a gyanakvás és rossz érzés ami évekkel ezelőtt. Újra végigfutottak agyamon a véres kép sorok, testem végigrázta a hideg. Mit sem törődve a gyanakvással, fegyvertelenül rontottam be a házba. Hiába láttam tíz évesen meghalni a szüleim, a látvány ami a szemem elé tárult ismét lesokkolt. A drága nagyszüleim, akik gondomat viselték anyám és apám halála után, már holtan, lelküket kilehelve, vérben ázva feküdtek ugyan abban a szobában mint a szüleim. A történelem megismételte önmagát. Megismételte… megismétlődött… “Ígérem nem fog megismétlődni.”
~Nagyapa. Azt mondtad… megígérted, hogy nem fog megismétlődni. Erre most…~ Térdre roskadtam a bejárati ajtóban. Tekintetem üvegessé vált, végtagjaim elnehezültek. Elmémben újra és újra nagyapám szavai ismétlődtek. Ezt a folyamatos ismétlődést egy gondolat törte meg.
~Semmisem igaz…~
Érzelmeim.elkezdtek a felszínre törni. Látásom elfátyolosodott, torkomban gombóc nőt, a sírás kerülgetett. Még ép időben rázott fel egy férfi hang.
-Megvan! Ez az amit kerestünk. Az információ valóban igaz, ez rengeteg pénz.
A támadók még ott voltak, szerencsém volt, hogy nem kezdtem el sírni, elárultam volna magam. Erőt vettem magamon és felkeltem a földről. Mivel nagyapám szerette apámat aki rajongott a fegyverekért nem dobatta ki a fő helységben díszítésképp szolgáló fegyvereket. Elmém elborult, tekintetem vörössé vált, a legközelebb kardért nyúltam. Nem tudtam kik a támadok vagy, hogy hányan vannak. Elindultam a hang forrásának irányába dühtől égő testtel. Mikor kiléptem az ajtó mögül öt nagydarab fickót pillantottam meg, újabb zsoldosok. A szerencsétlenek még mindig csak bámulták a pénzt. Bármiféle terv, vagy elképzelés nélkül elrugaszkodtam az irányukba. A középső fickót azzal a lendülettel át is szúrtam. Nem is tudtam mit csinálok, ugyan úgy mint öt éve, a testem magától, reflexszerűen cselekszik. A düh irányította a testem és én semmi ellenkezést nem tanúsítottam ez ellen. Kirántottam kardom a leszúrt férfiból és a tőle jobbra álló felé csaptam. Alulról támadtam, így Ő csupán azzal, hogy előrántotta kardját már ki is védte a támadásom. Társai sem haboztak és ők is a kardjukért nyúltak. Eközben a leszúrt fickó az élet legkisebb szikráját sem mutatva hullott a földre, arccal és így a nyitottabb sebbel előre. A tőle balra lévő fickók közül a közelebbi csapásra emelte a kardját. Elvörösödött, dühben ázó tekintetemmel nem vettem észre és így a zsoldos a jobb vállamba vágta kardját. Eddig sosem tapasztalt fájdalom rázta végig az egész testem amitől kiszakadtam a düh karmaiból. Most viszonylag tiszta elmével mértem.fel a helyzetet, négy ellenfél, kettő mögöttem, egy közvetlen előttem próbálja visszaverni a kardom egy másik pedig mögötte ép a kardjáért nyúl. Összeszedtem az erőm és kardommal ellöktem magamtól a zsoldost amitől az hátra tántorodott és társának koccant. Hirtelen újra végigrázta a testem a hideg és a fájdalom, a vállamba vágott kardot kihúztak belőlem és most ketten készültek újabb csapást mérni a hátam mögül. Gyorsan leguggoltam és hátrafordultam, kardommal suhintottam egyet vízszintesen a vállam magasságában. Végigvágtam mindkét támadó lábát amitől már ők sem voltak olyan nagy legények. Gyorsan felálltam és közben előre léptem egyet. Átszúrtam az egyik előttem állót, majd a bal kezemmel belenyúltam a sebébe és rácsaptam a kezemre került vért a mellette álló fejére. Kirántottam a kardom megfordítottam a kezemben, hogy a penge a hátam felé nézzen és vaktában hátradöftem egyet. Sajnos csak egy kisebb karcolást ejtettem az egyik oldalában. Most viszont bajban vagyok, a másik akit semennyire sem érintetett az előző támadásom ép készül lesújtani rám. Kicsit előrébb húztam a kardom, hogy a megvágott férfi ne legyen neki útba és bal kezem irányába megperdültem száznyolcvan fokban. Fordulás közben felemeltem kardom a fejem felé és így sikeresen hárítottam a támadást.
Kor: 16
Rang: D (?)
Chakra: ???
Besorolás: Vándor
Assassin /// Satsujinki /// Orgyilkos
Shihouin ház címere:
Jelmondat: “Semmisem igaz, minden megengedett.”
Jellem: A kezdetben szeretettel és örömmel teli Aki az őt ért sokok hatására rideggé vált. Mostanra hideg vérrel öli meg azokat akik rászolgáltak, viszont az ártatlanokhoz egy újjal sem nyúl. Eszes és furfangos, valamint jó a gyors döntés hozásban, ép emiatt nagyon sok helyzetből képes kivágni magát.
Képzettség: Sok éves taníttatásának hála Aki a legtöbb fegyver nemben jeleskedik. Képességeit mindig van hova fejleszteni de még így is veszélyes ha fegyver van a kepében. Ezek mellé célzási képességei is jók. Továbbá alapvető Shinobi képzésben is részesült, valamint nagyapjától tanult egy kevés mérnök rajzot.
- KINÉZET:
- Arc: Fiatal kora ellenére módfelett férfias az arca, bár szőrzet még nem fedi. Álla markáns és erős. Szemei és haja barna színben pompáznak, haja viszonylag hosszú de nem annyira, hogy a szemébe lógjon.Megjegyzés: Arcát nem sűrűn látni, mivel csuklyája eltakarja azt. Csak az álla és a szája látszik ha rajta van a csuklya.
Ruházat: Egy kívül fehér, belül vörös színű bő felső melyre egy nagy ugyan ilyen színű csuklya van varrva. Nadrágja kényelmes és könnyű mozgást enged neki, szintén fehér színű. Nadrágját egy a Shihouin ház címerével ellátott barna övvel tartja a helyén. Bal vállára egy barna szín köpeny vagy fogatva mely lelóg a bal karjára körülbelül a derekáig. Kezét barna kesztyűk fedik. Ruházatán rengeteg fegyver van elhelyezve.
- ”FEGYVERZET”:
Kard: Bal oldalán hordja az övén, így jobb kézzel könnyedén ki tudja húzni. Átlagos hosszúságú kard mely az ősi samurai kardok készítési módjával lett kovácsolva. 80cm hosszú az egész kard. (Részletek lentebb) A fegyverkészítők szövetségében készült.
Rövid kés: Hátul a derekán van vízszintesen odaszíjazva a tokja melyben hordja. A markolat a jobb keze felől van így kézre esik neki ahhoz, hogy előrántsa. A tőr össz hossza 42cm. Szintén az ősi samurai kardok készítési.módjával készült. (Részletek még mindig lent) A fegyverkészítők szövetségében készült.
Dobókések: 15 darabot hord magánál, ebből 5-5 a jobb és bal oldalán lévő tartóban található amely az öve fölött és a bordái alatthelyezkedik el. 5 darab a jobb vállán levő tartóban található. A fegyverkészítők szövetségében készült.
Rejtettpengék: Egy különleges Aki által tervezet fegyver mechanizmussal ellátott rugós tőr. Két ilyen szerkezet van a birtokában, mindkét kezén 1-1. A teljes fegyver két részre osztható. Van egy bőrből készült ruhadarab melyet a csuklójára tud felvenni. Erre van felerősítve maga a fémből készült fegyver. A fém rész az alkar tenyér felőli részén helyezkedik el. A fém rész egy tök melyben a penge “nyugalmi” állapotban helyet foglal, és az összecsukódó rugós kés. A fegyverkészítők szövetségében készült. (Mechanizmus működéséről lentebb)
Számszeríj: A bal vállára varrt sínben foglal helyet. Jobb kezével könnyen kitudja húzni ebből a sínből.
Tegez: A számszeríj mellet viseli. Kis méretű, 10 nyílvessző fér el benne.
Öv táska: Bal oldalt a fenekénél hordja az övére fogva. A pénzes szütyője, némi kötszer és az általa talált (és fontosnak tartott) iratok vannak benne.
Kard és tőr kovácsolásának módja:
Megegyezik az ősi Samurai kardok készítésének a módjával. A fegyvernek szánt vasat először felhevítik majd folyamatos kalapálással elnyújtják. Miután elég vékony lett a vas visszahajlítják ezzel félbehajtják. (Így két rétegű lesz a vas.) Újfent elkezdik kalapálni és elvékonyítani (folyamatosan hevítik ha kihűl a könnyebb megmunkálás érdekében), majd ismét félbehajlítják. (Így már négy rétegű.) Ezt megismétlik még párszor, ezáltal a fegyver egyrészt edzett lesz, másrészt a rétegek sokasága miatt a penge masszív és kemény lesz.
Rejtet penge mechanizmus működése:
A tok kéz felőli részén található egy kellőképp érzékeny nyomógomb. Ha a csuklónkat felfeszítjük (ezáltal az alkarunk alsó része szintén megfeszül) akkor ez a nyomógomb benyomódik (az izmok megfeszülése által kijjebb nyomódott orsó csont nyomja be) és a tokban elhelyezett penge szétugrik (alapból a penge részei egymásba vannak csúsztatva, mint egy horgászbot amikor össze van csukva) és kijön a tokból. A penge kicsúsztatott állapotban nagyjából az ujjak végéig ér. Ennek okán az ujjaink a lehető leghátrább kell feszítenünk. Erre azért van szükség, hogy az elő ugró penge véletlenül se vágja le az ujjunk. A pengével egy vékonyabb páncél átszúrása vagy egy gyengébb kard csapás kivédése sem lehetetlen.
Technikák:
-Függőleges terepen és vízen megmaradás
-Alap “E” szintű jutsuk
-Suiton Kaitou
-Kirigakure no Jutsu
Előtörténet:
Szüleim gazdag kereskedők voltak akik megérezvén a háború előszelét felhalmoztak egy tetemesebb vagyont és letelepedtek. A víz országa és a füst országa között elhelyezkedő szigeten építettek egy házat melyet szépen kidekoráltak belül. Apám nagy fegyverbolond volt ezért több díszes fegyverekkel teli állvány díszítette a lakás több szobáját is. Ezeken az állványokon igazi fegyverek voltak mert apám gondolkodása szerint: “A mű fegyver nem fegyver.” A háztól nem mesze volt egy kis városka így közel voltak a dolgok hozzánk. Nemsokkal a ház megépítése után megfogantam én. Édesanyám elmondása szerint minden rendben ment a terhesség és a szülés alatt is. Csecsemő koromban megtanultam mindent amit egy gyereknek kell, beszélni, járni, üríteni stb. Már nagyon pici korom óta eleven voltam ez viszonylag jól jött ugyanis szüleim szerették volna ha fegyverekkel tanulok harcolni, hogy később megvéthessem magam. A közeli városkában volt egy idősebb negyvenes éveiben járó férfi aki pont ezzel foglalkozott. Hat éves koromban édesapám felvette vele a kapcsolatot és felkérte, hogy tanítson meg engem különféle fegyverekkel harcolni
Kezdésképp karddal kezdtünk mivel ez a legalapabb fegyver mind közül. Természetesen egy egyszerű kis fa karddal hadonásztam egy fa bábút, az volt a célja, hogy szokjam magát a tudatott, hogy kard van nálam. Később tértünk át a harcokra. Továbbra is fa kardot használtam viszont most már nem egy bábú volt az ellenfelem hanem a Sensei aki szintén fa karddal küzdött. Itt hárításokat tanultunk. Egy év mindennapos edzés után a Sensei megbeszélést tartott a szüleimmel amit én kihallgattam.
-Első kérdésem. Menyire gondolják komolyan, hogy gyermekük fegyvert forgasson?
-Teljesen komolyan gondoljuk. Szeretnénk ha megtudná védeni magát és másokat. Még annak is örülnénk ha ilyen irányba mozogna tovább. De szerintünk mindenképp jó lenne, ha Aki ügyesen bánna a fegyverekkel.
-Rendben, akkor eszerint fogjuk folytatni az edzéseket. Arra kérném önöket, hogy szerezzenek be Akinak egy valódi kardot, ugyanis áttérünk a komoly részére a kard forgatásnak. Nos akkor én megyek is, még edzést kell tartanom a fiuknak. Van benne tehetség. Köszönöm, hogy időt szakítottak rám.
Az elköszönést már nem vártam meg mert féltem, hogy lebukok. Úgy lett ahogy hallottam, valóban igazi kardokkal folytattuk az edzést. Elkezdtünk alapvető támadásokat gyakorolni valamint továbbra is nagy hangsúlyt fektettünk a hárításokra. Időközben a szüleim megtanítottak, írni, olvasni és számolni.
Fél évvel a kihallgatott beszélgetés után már nemcsak karddal gyakoroltunk. Dobókésekkel kezdtünk el ismerkedni, ezekkel az apró késekkel közepes távolságból tudok támadni gyorsan és könnyen. Eleinte nagyon nehezen ment a kések jól eldobása, de miután rákaptam az ízére egyre jobban és pontosabban dobtam. Nagyon megtetszett ez is. Persze továbbra is minden nap gyakoroltunk kardvívást.
Nyolc éves koromban átestem egy vizsgán ahol a kard vívói képességeim kellet megmutatni. A Sensei volt az ellenfelem, a feladat pedig vagy lefegyverezni, vagy olyan helyzetet alkotni ahol egy halálos csapást vihetnék be. A meghajlás után elkezdődött a harc, ismertem a Sensei harc modorát ezért én támadtam először. Egy jobb oldalról kezdeményezett csapást indítottam el, a Sensei egyből abba az irányba mozgatta.kardját, hogy kivédje. Én egy jobbra pörgéssel megfordultam és máris a másik irányból támadtam. Hiába volt lassan ötven éves az öreg, egy gyors mozdulattal arra rántotta kardját és hárította csapásom. Mivel az erő fölény nála volt könnyű szerrel lökött hátra és kezdeményezett támadást. Fentről támadt remélve, hogy a földre tud kényszeríteni. Kitértem a csapás elől így a kardja a földnek ütközött, nem vártam meg, hogy újra felemelje. Rárúgtam a kézfejére amitől a kard kirepült a kezéből így fegyvertelenné vált, gyorsan odaszegeztem kardom a torkához ezzel teljesítve a vizsgát. Hatalmas tapsvihar jelezte számomra, hogy ügyes voltam. Leengedtem kardom és meghajoltam a sensei előtt.
Továbbra is gyakoroltunk karddal de csak azért, hogy ne kopjon el a tudásom. A kardot egy új közelharci fegyver váltotta fel, a lándzsa. Először szokatlan volt az új fegyver mivel csak a végén van egy szúró rész. Ennél is hárításokkal kezdtünk, valamint azt gyakoroltuk, hogy hogyan lehet elvenni az ellenféltől a lándzsát. Különböző trükköket és mozdulatokat tanultam. Kibuktatni az ellenfelet a lándzsával, a lándzsa legvégét fogva, ezzel a lehető legtávolabb kerülni az ellenféltől, és így döfni.
Fél évvel a kardvívás vizsga után egy újabb vizsgán estem át. Ez pedig a dobókés vizsga volt. Nem volt benne semmi nehéz, csupán dobnom kellet. Különböző távolságokra voltak felállítva célpontok. Mindegyik célpont körökre volt felosztva, az egyre kisebb körök egyre több pontot értek. 5célpont volt, nekem pedig 5 késem. Mindegyik három körből állt, a legnagyobb 10 pontot ért, a középső húszat, a legkisebb pedig harmincat. A vizsgán 100 ponttól mehettem át. Mint az előzőn úgy a mostani vizsgán is jelen voltak szüleim. Mikor megkaptam a jelet, hogy készüljek az első dobásra vettem egy mély levegőt majd kifújtam. Egyenesen álltam, kezem a testemhez szorítva, bal kezemben az öt kés.
-Ics.-Hangzott fel a Sensei hangja. Egyre magam elé tettem mindkét kezem a hasamnál. Jobb kezemmel megfogtam az egyik kés markolatát és vártam.
-Ni.-Kettőre hátratettem a jobb lábam és rátámaszkodtam. Magam mögé emeltem jobb kezem melyben már ott volt az eldobandó kés. Bal kezemet, mintha a jobb kezem folytatása lenne magam elé emeltem. Bal lábam nyújtva maradt.
-San!- Háromra el kellet dobnom a kést. Bal kezem indítottam el először amit követett a testem. Test súlyom áthelyeztem a bal lábamra végül a jobb kezem folytatta a bal karom és testem által elkezdett mozgást és elhajítottam a dobókést. Az első dobás a legkisebb körbe csapódott be, ezzel bezsebeltem 30pontot. Arrébb léptem pár lépést, hogy szembe legyek a következő célponttal és visszaálltam alap állásba, kezeim a testem mellé szorítottam és vártam. Megint felhangzott a parancs szó.
-Ics. -Megismételtem azt amit az előbb már megcsináltam.
-Ni.- Most gyorsabban jönnek a számok, így kevesebb időm van felvenni a pózt. Szerencsére olyan sokkal gyorsabb nem lett, így sikerül elhelyezkednem.
-San! -A dobás újfent a legkisebb körbe talál. Viszont aggodalom tölt el. Ha tovább gyorsul a számolás lehet gondok lesznek azzal, hogy tökéletesen felvegyem a pózt. Sejtésem bebizonyosodott, a számolás gyorsult. A harmadik dobás még 30pontos lett, a negyedik és ötödik már csak húsz-húsz. Így 130pontom lett és átmentem a vizsgán. A dobások után a Sensei megdicsért, hogy milyen remekül álltam be a dobásokhoz. Azt is megjegyezte, hogy voltak azért hibák de elenyészőek.
Ezúttal nem kezdtünk el egy új fegyverrel gyakorolni, hanem a lándzsával váltottunk távolsági harc modorra. Ezt nem gyakoroltuk annyi ideig mint bármi mást mivel most csak az eldobás technikáját kellet gyakorolni, a célzást nem. Furcsa mód a lándzsával nem kellet vizsgáznom ezért fél év gyakorlás után áttértünk két új fegyverre. Közelharci fegyverként egy rövid tőrrel kezdtünk gyakorolgatni, távolsági ként pedig íjjal. Mindkettő szokatlan volt mivel még nem tanultam hasonlót. Az íj önmagában újdonság volt, a Sensei elmagyarázta az íj és a nyíl részeit, megmutatta, hogy kell felhúzni és csak ezeknek az ismerete után kezdtünk el célzást gyakorolni az íjjal. A tőr csak részben volt újdonság, megszokott volt, hogy van pengéje és konkrét markolata, viszont máshogy mellet fogni mint a kardot. Míg a kardot úgy fogod meg, hogy a penge a hüvelyk ujjad felől legyen, addig a tőrt úgy, hogy a penge része a kis ujjad felől legyen. Ezzel a fogási móddal teljesen új döfési és vágási mozdulatok lehetségesek, valamint a tőrrel, a karddal ellentétben, sok kisebb és gyorsabb vágás hajtható végre. A tőrrel egy évig foglalkoztunk, közben persze néha előkerültek a régebbi fegyverek is. Az íjjal pedig csak fél évig mert utána átszakosodtunk a számszeríjra. Jobban tetszett a számszeríj de vizsgázni sajnos a sima íjból kellet.
Tíz éves koromban jött az utolsó két vizsga, a tőr és az íj. A tőrrel egy a kardhoz hasonló vizsgán kellet átesnem, viszont most nem a Sensei, de még csak nem is húsvér ember volt az ellenfelem, hanem egy csapat bábu akiket egy Shinobinak nevezett fiatal férfi irányított számomra érthetetlen módon. Öt bábúval kellet kiállnom egyetlen tőrrel, a bábuknál különféle fegyverek voltak. Az egyiknél egy hasonló tőr volt mint nálam, kettőnél egyszerű kard, a maradék kettőnél pedig lándzsa. Felsorakoztatták őket egymás mellé, nekem pedig velük szembe kellet helyet foglalnom. Amint megadták a jelet a harc kezdésére a bábok már meg is indultak felém. A tőrös báb szemtől szembe jött, addig az egyik kardos megindult a hátam mögé. A tőrös először a bal oldalam felől támadt ami elől én hátra ugrottam, a sikertelen támadása után megindította a kezét visszafelé ezzel megismételve a támadást. Hárítottam és elvezettem a támadását a jobb kezemben tartott tőrömmel. Mikor láttam, hogy kellő távolságba vezettem el a kezét a saját kezemet, ami most a bal oldalam felől volt, visszarántottam és a báb “nyakába” döftem a tőrt amitől összeesett. Az egyi lándzsás bábú mellettem termet és döfésre készült. Testem elfordítva sikerült elérnem, hogy a lándzsa mellémenjen, ellengettem a.tőröm ami ettől a földre eset és két kézzel rámarkoltam az ellenség fegyverének bot részére majd kitéptem a báb kezéből. Elrúgtam a közelemből a fegyvertelen bábút és a hátam mögül közeledő felé fordulta. A fegyverek hossza nekem kedvezett, egyszerűen a távolságot kihasználva ledöftem a kardos bábot majd visszafordultam és visszaküldtem a lándzsát az előző tulajának a testébe. Maradt egy kardos és egy lándzsás báb. Gyorsan felkaptam a földről a tőröm és elugrottam mert vészesen közeledtek felém. Nem hagytak nekem sok időt, máris két oldalról jöttek. A kardos aki szemből jött hamarabb ért oda és fentről akart lesújtani rám, megállítottam a csapását a fejem felett. Most viszont a lándzsással kéne kezdeni valamit aki már felém is szúr a lándzsájával. Még ép időben ugrok ki oldalra. Mikor odapillantok a bábokra azt látom, hogy a lándzsás ledöfte a kardost, a kardos pedig a másik vállába állította a kardját. Ezzel teljesítettem az egyik vizsgát. Már csak az íj van hátra. Az íjnál teljesen ugyan az volt a történet mint a dobókésnél. Öt célpont, öt lehetőség, három kör. Bal kezemben az íj, vállamon a tegez a nyilakkal. Egyre nyílvesszőért nyúltam és odaillesztettem a húrhoz. Kettőre hátraléptem a bal lábammal és ráhelyeztem a testsúlyt, felhúztam a nyilat és vártam a hármat. Háromra egyszerűen elengedtem a húrt. Ugyan úgy mint a késnél itt is 100pont kellet a százötvenből ahhoz, hogy sikeres legyen. Az első lövés max pontos lett, a második csak húsz, a harmadik megint harminc pontos, a negyedik ismét egy húsz pontos, és végül az ötödik egy tíz pontos. Bár ez nem sikerült olyan jól mint szerettem volna, legalább átmentem.
A vizsga után nem kezdtem új fegyver tanulásába mert úgy véltük szüleimmel, hogy ekkora fegyvertár bőven elég lesz. Továbbra is napi szinten gyakoroltam a fegyverekkel, mikor ép melyikkel volt kedvem és melyik volt régen. A Sensei-el fejlesztettük a kitérő képességeim.valamint a reflexeimet. Már egy ideje elmúltam tíz éves, de még viszonylag messze álltam a tizenegytől, mikor egy olyan dolog történt ami nagyban megváltoztatta az életem. A városban voltam, a Sensei-nek születés.napja volt ezért megleptem egy kisebb ajándékkal, nem volt nagy durranás csak egy kis édesség. Sajnos nem mehettem be hozzá mert siettem haza, sötétedett már. Mikor elkezdtem közeledni a házunk felé rossz érzés fogott el, egy megmagyarázhatatlan kellemetlen érzés. Elkanyarodtam az.oldal udvar felé ahol az edzéseimet tartottuk. Magamhoz ragadtam az első fegyvert amit megláttam és elindultam a bejárat felé. Lándzsával a kezemben közeledtem az ajtó felé, nem tudtam mi ez az érzés vagy, hogy mitől van, de úgy éreztem kelleni fog ez a lándzsa. Nyitott ajtó fogadott ami még tovább fokozta bennem azt a fura érzést, valamint mostanra a félelem is előbújt bennem. Beléptem a ház fő helységébe ami nem volt más mint egy hatalmas szoba, rengeteg képpel a falon és fegyver állványokkal a fal mellet. Ebből a szobából több ajtó is nyílt különböző helységekbe. Olyan volt ez a szoba mint egy központi csarnok, barátságos és elegáns. Legalábbis az szokott lenni, most nem volt ép szép látvány. Az előbb említett állványok közül több felvolt borítva, a róluk leesett fegyverek szétrugdosva a földön, de a legborzasztóbb látvány a szoba közepén volt. Három idegen férfi karddal a kezükben egymás mellet felsorakozva, előttük pedig a szüleim térdre kényszerítve. Anyám sírt, apám próbált erősnek mutatkozni, de neki is könnyes volt a szeme. Teljesen lesokkoltam, csak meredten néztem a szüleimre, nem tudtam semmit sem csinálni, ledermedtem. A térdeim remegni kezdtek, a testem izzadni, a hallásom megszűnt. Láttam, ahogy a fickók egymás felé fordulnak és mozgatják a szájukat, de nem hallottam mit mondanak. Hirtelen csak arra lettem figyelmes, hogy a középső fickó felemeli jobb karját, melyben egy kardot szorongat, és lesújt vele. Egy csapással vágta el anyám és apám torkát, olyan embereket ölt meg hideg vérrel, akikkel még soha nem találkozott. Látszólag az sem érdekelte, hogy a szüleim torkából spriccelő vér, összecsapja a nadrágját, valamint az sem, hogy pár perccel később már egy vér tócsában áll. Abban a vér tócsában ami a szüleim véréből keletkezett. Most már a látásom is elkezdett homályosulni, néha alig láttam csak egy egybefolyt maszlagot, néha megtudtam különböztetni a három alakot, volt viszont olyan is, hogy látásom jobb volt mint azelőtt. Pár másodpercenként változott az, hogy menyire láttam, a víz már patakokban fojt rólam. Egyszer csak annyit látok, hogy a jobb szélső fickó lehajol szüleim hullája mellé, megragadja drága édesanyám nyakában logó medaliont és letépi róla. Hirtelen minden eddigi tünet eltűnt. A látásom újfent olyan mint azelőtt, a hallásom is visszatért, a térdeim abba hagyták a remegést. Most a félelemből és a sokkból a düh zökkentet ki, a düh vette át testem felett az irányítást. Izmaim megfeszültek, légzésem szaporább lett. Próbáltam magamról lerázni a düh és a bosszú árnyékát ezért megráztam fejem. Tőlem m jobbra megpillantottam egy sértetlen állványt, melyen dobókések voltak díszesen elhelyezve. Ettől csak még jobban elborult az elmém, nem tudtam logikusan gondolkodni, testem magától mozdult. Megszorítottam jobb kezemben tartott lándzsám, jobb lábamra nehézkedtem, bal lábam előrébb raktam nyújtva. Felemeltem és kinyújtottam a hátam mögött a jobb kezem bal kezem magam elé emeltem, és behajlítottam a könyököm derékszögben, mintha egy pajzsot tartanék. Elkiáltottam magam és testsúlyom áthelyezve a másik lábamra megkezdtem a támadást. Elhajítottam a lándzsát, a középső fickót vettem célba, azt amelyik végzett a szüleimmel. Ettől a ponttól nem volt visszaút átadtam magam a dühnek és hagytam, hogy testem ösztönszerűen cselekedjen. Az elhajított lándzsa a nyak pont azon pontján találta el a támadót ahol a gerinc oszlop a koponyába fut. Azon a nincs sok izom, valamint csont sincs így a lándzsa akadály mentesen fúródhatott bele a testébe. Két társa, akik ép megfordultak a kiáltásom hallatán, megvakult a fickóból spriccelő vértől. Amíg ők a szemüket törölgették én odaugrottam az előbb észrevett állványhoz, mindkét kezemmel levettem egy kést és folytattam amit elkezdtem. Megperdültem jobb oldali irányba, a jobb kezemmel a bal oldali fickót céloztam, a másodikként érkező bal kezemmel pedig a másikat. Mindkét eldobott kés talált, a jobb oldali fazon pont végzet a szeme törlésével mikor a kés beleszúródott a gégéjébe. Láttam a fájdalomtól eltorzuló tekintetét, valamint végignéztem ahogy ők is vér szökőkútként rogynak a földre. Még pár percig üveges tekintettel bámultam ahogy nő alattuk a vér tócsa, majd hirtelen elhomályosult minden, elvesztettem az egyensúlyom és előre estem. Szerencsére sikeresen megtámasztom magam a kezeimen és a térdeimen.
A düh mely eddig átjárta és irányította a testem mostanra visszabújt a szívem mélyén lévő rejtekhelyére. Újra én irányítom a testem viszont ni cs erőm felkelni a földről. Csak bámulom a földet miközben újra elkezd izzadni a testem, látom ahogy arcomról eleinte csak néha egy egy csepp esik a földre, az idő múlásával viszont egyre szaporább tempóban. Csend honol a helységbe, csak a saját szuszogásom hallani, próbálom felfogni, hogy mi is történt az előbb. Megpróbálom felidézel elmémből a képeket, amitől a düh mely eltűnni látszott újfent előtör. Légzésem szaporább és hangosabb lesz. Visszazárom az emlékeimet őrző ajtót és megpróbálok megnyugodni. Nem tudom, menyi ideig térdelhettem ott de az biztos, hogy a tücskök ciripelésére lettem figyelmes. Ez az új hang némileg kizökkentett abból az állapotból amiben voltam. Tudtam ha felnézek összeroppanok lelkileg, ép ezért csukott szemmel álltam fel és fordultam az ajtó felé. Kirohanta a házból az udvarra ahol jóval könnyebb volt a levegő. Nem tudtam, mit kéne csinálnom, hogy kihez kéne most mennem, aztán eszembe jutott valami, elindultam a város felé. Útközben próbáltam összeszedni a gondolataim, hogy eltudjam mondani azt ami történt. Akárhányszor belenéztem emlékeim sokaságába megingott az egyensúlyom, félreléptem, megbotlottam. Egyszerűen nem tudtam normálisan visszaemlékezni. Mikor odaértem úti célomhoz elkezdtem.dörömbölni az ajtón ami sietve kitárult. Látszott a Sensei arcán, hogy nem tetszik neki az, hogy ilyen későn püfölik az ajtóját de mikor meglátott engem azonnal behívott. Kapkodtam a levegőt és a könnyeimmel küzdöttem miközben elmondtam neki a történteket. Megígérte, hogy segít rendezni a dolgokat és felajánlotta, hogy amíg ez nincs kész addig megszállhatok nála. Mivel nem volt más lehetőségem elfogadtam. A Sensei első dolga az volt, hogy felvette a kapcsolatot megboldogult apám szüleivel akik elborzadva értesültek a történtekről és azonnal szedelőcködni kezdtek. Amíg.nagyszüleim úton voltam a támadók hulláit eltüntette valahova, szüleimét pedig előkészítette a temetésre. Természetesen segítettem őt ebben a család vagyonával. Rendbe lett rakva a birtok még azelőtt, hogy nagyszüleim megérkeztek volna. A temetés az érkezésük utáni másnap volt, szeretett szüleim a családi telken lettek eltemetve így bármikor elmehettem oda, hogy tiszteletem tegyem nekik. A temetés után megpróbáltam visszarázódni a régi kerékvágásba, megtalálni a régi énem, ezért elkezdtem ismét az edzéseket. Mostmár teljesen másképp tartom a fegyvereket a kezemben, mostmár tudom mire képesek. Szerencsére nagyszüleim is sokat segítettek, hogy tovább léphessek. Nagyapám mérnök volt, sok mindent tervezet, többek között a házunkat és a házunk építéséhez használt mechanizmusokat is. Tanítgatott különféle dolgokra, rajzokat készíteni, ilyenek. A nagymama egyszerű háziasszony volt, nagyon finoman főzött. Változtattak egykét dolgon, többek között felvettek pár őrt akik a birtokon külön nekik épített szárnyban voltak elhelyezve. Két őr őrködött a birtok főbejáratánál, még kettő a ház bejáratánál. Sokat gyakoroltam velük. Nagyapa azt mondta azért kellenek: “Nem hagyom, hogy még egyszer megtörténjen a múltkori. Ígérem nem fog megismétlődni.”
Az incidens után egy hónappal egy idegen jött a nagyszüleimhez, egy harmincas éveiben járó egyenruha szerűséget viselő férfi volt. Később kiderült, hogy egy Kirigakurei akadémiai tanár volt akit a nagyszüleim felkértek, hogy tanítson. Másnap megkezdődött a Ninja oktatásom, minden nap egész délelöt. Délutánonként pedig továbbra is folytattam a gyakorlást a fegyverekkel. Egy év alatt megtanultam, hogy mi a Chakra, átbeszéltük, hogy mik a chakraelméleti alapműveleteket, milyen típusai vannak a chakrának, valamint elméleti szinten szó esett az alapvető ninjutsukról. Az elmeleti oktatással nem voltak gondjaim, szerencsére mivel csak egyedül voltam így jobban oda.tudott rám figyelni a Sensei és ha nem értettem valamit elmondta még egyszer.
Napra pontosan egy év telt el szüleim halála óta ezért ma korán reggel lementem a hátsó kertbe. Csak bámultam a sírköveket mozdulatlanul.
~Anya, Apa. Kérlek ne aggódjatok értem, a nagyiék remek gondomat viselik. Továbbra is edzem magam. Ööö, lássuk mi van még amit el kéne mondanom… Nagyon hiányoztok. Azon a napon én… én…~
-Aki.
A hang hallatán kizökkentem és hátra fordultam.
-Sensei! Honnan tudta, hogy itt vagyok?
-Nagyapád mondta. Egy éve mi?
-Igen.-mondtam miközben visszafordultam a sírok felé.- Szeretek itt lenni, ilyenkor újra érzem szüleim szeretettel teli ölelését.
-Ha végeztél gyere előre. Ne húzd sokáig, haladnunk kéne. Ki találtam neked valamit.
-Mit?
-Azt majd megtudod.- ezután a Sensei zsebre tette a kezét és elindult előre.
~Anya, Apa, most mennem kell. Majd jövök.~
Aznap hiába kérdezgettem a Sensei-t nem mondta el, mit talált ki nekem. Csupán annyit mondott, hogy mindent a maga idejében. Így hát folytatód ott a kiképzésem. A második évben elkezdtük a gyakorlati oktatást, bár még nem túl gyakran. Továbbra is dominált az elméleti képzés, szó esett a különböző jutsu típusokról, behatóbban beszéltünk a Genjutsuról. Tovább mélyítettük tudásom az elemi chakrával kapcsolatban. Az elmélet továbbra se volt túl nehéz, ezzel szemben viszont a gyakorlat számomra jóval nehezebb volt. Ebben az évben csupán a chakraelméleti alapműveleteket gyakoroltuk, de nem ment minden olyan egyszerűen. Szerencsére előbb-utóbb sikerült minden hála a szorgos gyakorlásaimnak. Mivel sajnos a gyakorlat picit nehezebben megy így a Sensei terveihez képest belassultunk a harmadik és negyedik évben. Ezalatt a két év alatt nagy nehezen sikerült elsajátítanom a Sensei állttal “alap E szintű jutsuk”-nak nevezett technikákat. Rengeteg gyakorlásba és félresikerült próbálkozásba telt mire egy-egy technikát elsajátítottam, volt olyan, hogy egy jutsu megtanulása hónapokat vett igénybe.
Már több mint 4 éve, hogy szüleim elhunytak. Én azóta csak tanulok és edzem magam. A fegyverforgatásokban egyre jobb és jobb leszek, valamint nagyapámtól is tanulok egy kevés mérnök rajzot. A Shinobi oktatás gyakorlati része nem megy túl könnyen, de elszántságom töretlen. Nem felejtettem még el azt amit két éve mondott a Sensei.
Az ötödik év kezdetén kicsit elaludtam így nagyapám ébresztett fel.
-Mégis mit csináltál itt Aki? Elaludtál az asztalnál.
-Egy fegyver mechanizmust rajzoltam amit már egy ideje megálmodtam.
-Kifejezetten örülök, hogy mechanizmust rajzolsz, viszont nem tetszik, hogy ez egy fegyver.
-Miért?
-Aki, a fegyverek csak arra valók, hogy öljenek velük. Kérlek figyelj rám jól és jegyezd meg amit most mondok. Ölni nem szabad, az emberi élet múlandó érték. Értetted?
-Igen.
-Remek, most viszont menj. A Sensei már vár.
Gyorsan összepakoltam és kimentem az udvarra, ahol gyakorolni szoktunk.
-Jó reggelt Aki.
-Önnek is Sensei. Elnézést a késésért.
-Semmi gond.
-Mit fogunk ma csinálni?
-Ma? Ma elkezdjük előhozni az elemi chakrád. Először is itt ez a papír, fogd meg, nézd meg. Ez egy chakraérzékeny papír cetli, ha ebbe a kis papirosba belevezeted a chakrád akkor aszerint, fog reagálni, hogy milyen elemű a chakrád. Nos itt van pár ilyen papír, kezd el és az összes papírral csináld meg a gyakorlatot. Addig én bemegyek beszélni a nagyapáddal.
-Sensei, minek kéne majd történnie?
-Nos ez attól függ milyen elemű a chakrád. Ha tűz akkor elég a papír, ha föld akkor elporlad, ha villám akkor össze gyűrődik, ha szél ketté vágódik, ha víz akkor elázik. Mindent bele.
~Egyszerűen csak vezessem bele a chakrám? Bele a papírba… a papírba.~
Leeresztettem a kezem és sóhajtottam egyet.
-Sejtettem, ez sem fog olyan könnyedén menni.
Újra felemeltem kezem, megfogtam két kézzel a papírocskát, behunytam a szemem és elkezdtem koncentrálni.
~Bele a papírba. Először koncentráljuk a vállaimba. Utána onnan a karjaimba. Tovább a kézfejeimbe ahonnan pedig az ujjaimba. Legvégül pedig az ujjaimból a papírba.~ Pár perc eltelte után egy nagyon minimális nedvességet éreztem és ez megtörte a koncentrációm. Kinyitom a szemem, hogy megnézzem a papírt és azt látom, hogy a papír közepe egy csepnyi foltban benedvesedett. Elmosolyogtam magam és örvendezésbe kezdtem.
-Suiton! Suiton!
Miután kiünnepeltem magam folytattam tovább mivel még nem végeztem azzal a lappal. Éphogycsak vizes lett egy picit, közel sincs ahhoz, hogy elázzon. De legalább mostmár tudtam, hogy hogyan kell és így könnyebbnek éreztem a feladatott.
~Váll, kar, kézfej, ujjak, papír. Át kell áztatni. Olyan… mint a víz.~ Érzem ahogy a papíron a kis folt egyre csak nő és nő, mígnem végül olyannyira elázott, hogy egy egyszerű fújással elszakadt. Legszívesebben újfent éljenzésben törtem volna ki, de még volt egy rakatnyi papírom ezért haladni kellet.
Az udvar közepén állva csukott szemmel is képes voltam érezni, ahogy telik az idő. Éreztem, ahogy a melengető napsugarak körbejártak, mígnem végül elkezdtek gyengülni. Naplemente, gyönyörű látvány amit én most nem tudok csodálni hisz ép az utolsó lapot akarom elszakítani a chakrámmal. Az utolsó pár lapnál belassultam mert úgy döntöttem csak egykézel fogom a papírt. Az mutató és középső ujjam.között szorítottam a papírt miközben csukott szemmel koncentráltam. Végül az utolsó is átázott és így sikeresen befejeztem a feladatot.
-Továbbtartott mint hittem. Na nem baj, ügyes voltál Aki. Szóval mind elázott.
-Igen.
-Jólvan, akkor mára ennyi. Holnap folytatjuk, addig viszont ne felejtsd el a ma tanultakat.
-Értettem!
-Na akkor holnap.
Másnap a Sensei egy fa tövében várt rám reggel.
-Készen állsz?
-Igen!
-Tegnap megtudtuk, hogy az elsődleges elemed a szél, valamit képes voltál egy chara érzékeny tárgyba belevezetni. Most az lesz a feladatod, hogy a chakrádat használva ezt a kevés homokot átnedvesítsd.-Egy maréknyi homokot szórt a tenyerembe- Nehezebb lesz mert szemről-szemre kell haladnod. Mind eddig most is minden nap jövök majd. Mindent bele, már nincs messze a cél.
A sensei szokásához híven eltűnt én meg nekikezdtem a feladatnak. Hat hónapba telt mire sikerült megcsinálni, mikor bemutattam a senseinek megdicsért.
-Szép munka Aki. Mar csak egy lépcsőfok van hátra és készen leszünk. Viszont az a lépcsőfok jóval nehezebb lesz, pihend ki magad rendesen. Minden erődre szükség lesz. Egy hét múlva találkozunk.
Mikor legközelebb találkoztam a Sensei-el egy üveg volt nála amiben homok volt.
-Szervusz Aki. Nos vágjunk is bele. Itt ez az üveg melybe homokot tettem. A feladat egyszerű mégis roppant nehéz. A dolgod, hogy az üveget az oldalánál fogva belevezesd a chakrád, átfolyasd az üveges és a benne lévő homokot bevizezd. Véleményem szerint ha ez sikerül akkor a chakra kontrollod elég fejlett lesz, hogy megtanulhasd a technikát amit kigondoltam neked. Akkor holnap délben találkozunk. Mindent bele.
~Az utolsó gyakorlat. Egy roppant összetett feladat mely hatalmas chakrakontrolt igényel.~ Ennek a feladatnak az elvégzése szinte lehetetlennek tűnt. Egyszerűen nem tudtam átjuttatni a chakrám az üvegen. Öt hónapomba telt mire egy minimális chakrát átjuttattam az üveg falán. Ezt követően újabb egy hónap mire kellő mennyiségű chakrát tudtam bejuttatni ahhoz, hogy benedvesítsem a homokot.
-Gratulálok Aki. Megcsináltad, megérdemelten lehetsz büszke magadra, én az vagyok.
-Sensei!
-Ideje elmondanom, hogy miféle technikát fogok most tanítani neked. A technika neve: Kirigakure no Jutsu. A technika segítségével a víz elemű chakrád a levegőbe tudod juttatni pára formájában így ködöt képezve. A köd sűrűsége a beleadott chakra mennyiségétől függ Az elemi chakrad a testeden található tenketsukon keresztül áramoltasd ki. Mutatom a pózt ami a technikához kell.
Három hónapba telt mire megtanultam a technikát, ezután a Sensei elbúcsúzott mondván, hogy már nincs mit tanítania.
Több hónapja, hogy a Sensei elbúcsúzott. Azóta folyamatosan gyakorlom mindazt amit tanultam tőle, persze a homokkal edzek a legtöbbet. Hiába gyakorlok vele már hónapok óta, még mindig nem igazán bírom kéz nélkül irányítani. Napokon belül születés napom lesz ezért a Nagyi elküldött délután a városba, hogy vegyek pár dolgot a születésnapi ebédhez és tortához. Több mint öt éve, hogy megtörtént az a szörnyűséges esemény, azóta teljes mértékben visszatértem régi önmagamhoz. Miközben a boltról boltra jártam összefutottam egy ismerős arccal. Még évekkel ezelőtt találkoztunk az egyik fegyver vizsgámon. Persze mindketten felismertük egymást és beszélgetésbe bonyolódtunk. Olyannyira belemerültem a beszélgetésbe, hogy csak a sötétre eszméltem fel. Eszembe jutott, hogy ép bevásárlás közepén vagyok, viszont a boltok már bezártak. Nem volt mit tenni elindultam haza remélve, hogy a Nagyi nem szedi le a fejem. Mikor már közeledtem a birtokhoz feltűnt, hogy nem látom a két őrt. Elfogott ugyan az a gyanakvás és rossz érzés ami évekkel ezelőtt. Újra végigfutottak agyamon a véres kép sorok, testem végigrázta a hideg. Mit sem törődve a gyanakvással, fegyvertelenül rontottam be a házba. Hiába láttam tíz évesen meghalni a szüleim, a látvány ami a szemem elé tárult ismét lesokkolt. A drága nagyszüleim, akik gondomat viselték anyám és apám halála után, már holtan, lelküket kilehelve, vérben ázva feküdtek ugyan abban a szobában mint a szüleim. A történelem megismételte önmagát. Megismételte… megismétlődött… “Ígérem nem fog megismétlődni.”
~Nagyapa. Azt mondtad… megígérted, hogy nem fog megismétlődni. Erre most…~ Térdre roskadtam a bejárati ajtóban. Tekintetem üvegessé vált, végtagjaim elnehezültek. Elmémben újra és újra nagyapám szavai ismétlődtek. Ezt a folyamatos ismétlődést egy gondolat törte meg.
~Semmisem igaz…~
Érzelmeim.elkezdtek a felszínre törni. Látásom elfátyolosodott, torkomban gombóc nőt, a sírás kerülgetett. Még ép időben rázott fel egy férfi hang.
-Megvan! Ez az amit kerestünk. Az információ valóban igaz, ez rengeteg pénz.
A támadók még ott voltak, szerencsém volt, hogy nem kezdtem el sírni, elárultam volna magam. Erőt vettem magamon és felkeltem a földről. Mivel nagyapám szerette apámat aki rajongott a fegyverekért nem dobatta ki a fő helységben díszítésképp szolgáló fegyvereket. Elmém elborult, tekintetem vörössé vált, a legközelebb kardért nyúltam. Nem tudtam kik a támadok vagy, hogy hányan vannak. Elindultam a hang forrásának irányába dühtől égő testtel. Mikor kiléptem az ajtó mögül öt nagydarab fickót pillantottam meg, újabb zsoldosok. A szerencsétlenek még mindig csak bámulták a pénzt. Bármiféle terv, vagy elképzelés nélkül elrugaszkodtam az irányukba. A középső fickót azzal a lendülettel át is szúrtam. Nem is tudtam mit csinálok, ugyan úgy mint öt éve, a testem magától, reflexszerűen cselekszik. A düh irányította a testem és én semmi ellenkezést nem tanúsítottam ez ellen. Kirántottam kardom a leszúrt férfiból és a tőle jobbra álló felé csaptam. Alulról támadtam, így Ő csupán azzal, hogy előrántotta kardját már ki is védte a támadásom. Társai sem haboztak és ők is a kardjukért nyúltak. Eközben a leszúrt fickó az élet legkisebb szikráját sem mutatva hullott a földre, arccal és így a nyitottabb sebbel előre. A tőle balra lévő fickók közül a közelebbi csapásra emelte a kardját. Elvörösödött, dühben ázó tekintetemmel nem vettem észre és így a zsoldos a jobb vállamba vágta kardját. Eddig sosem tapasztalt fájdalom rázta végig az egész testem amitől kiszakadtam a düh karmaiból. Most viszonylag tiszta elmével mértem.fel a helyzetet, négy ellenfél, kettő mögöttem, egy közvetlen előttem próbálja visszaverni a kardom egy másik pedig mögötte ép a kardjáért nyúl. Összeszedtem az erőm és kardommal ellöktem magamtól a zsoldost amitől az hátra tántorodott és társának koccant. Hirtelen újra végigrázta a testem a hideg és a fájdalom, a vállamba vágott kardot kihúztak belőlem és most ketten készültek újabb csapást mérni a hátam mögül. Gyorsan leguggoltam és hátrafordultam, kardommal suhintottam egyet vízszintesen a vállam magasságában. Végigvágtam mindkét támadó lábát amitől már ők sem voltak olyan nagy legények. Gyorsan felálltam és közben előre léptem egyet. Átszúrtam az egyik előttem állót, majd a bal kezemmel belenyúltam a sebébe és rácsaptam a kezemre került vért a mellette álló fejére. Kirántottam a kardom megfordítottam a kezemben, hogy a penge a hátam felé nézzen és vaktában hátradöftem egyet. Sajnos csak egy kisebb karcolást ejtettem az egyik oldalában. Most viszont bajban vagyok, a másik akit semennyire sem érintetett az előző támadásom ép készül lesújtani rám. Kicsit előrébb húztam a kardom, hogy a megvágott férfi ne legyen neki útba és bal kezem irányába megperdültem száznyolcvan fokban. Fordulás közben felemeltem kardom a fejem felé és így sikeresen hárítottam a támadást.
A hozzászólást Shihouin Aki összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Nov. 27 2016, 13:29-kor.
Shihouin Aki- Játékos
- Elosztható Taijutsu Pontok : 57
Tartózkodási hely : A vértenger közepén
Adatlap
Szint: C
Rang: Civil/Orgyilkos
Chakraszint: 167
Re: Shihouin Aki
Shihouin Aki Szomb. Nov. 26 2016, 17:53
Hatalmas fájdalom nyilat a jobb vállamba melyet megvágtak. Viszont nem volt időm foglalkozni vele, ha sokáig maradok így a vállamat fájlalva vagy leszúr valamelyik másik, vagy az nyom le amelyikkel ép eltolni próbáljuk egymást a kardjainkkal. Ráhelyeztem a test súlyom a jobb lábamra a ballal pedig gyomorszájba rúgtam a tőlem balra elhelyezkedő fickót. Mivel csak egy lábon támaszkodtam a jobb oldali fazon könnyedén fölém kerekedett és elkezdett lenyomni. Leraktam a rugó lábam és elugrottam jobbra miközben a a kardját elvezettem balra. Amenyire csak telhetett tőlem lefékeztem a kezem lendületét és a lehető legtöbb erőt beleadva a torkába vágtam a kardom és beleszúrtam a közvetlen mögötte lévő falba ezzel odaszögezve a férfit. Ez idő alatt az utolsó végre kitörölte a szeméből a belefröcskölt vért, megrázta magát és elkiáltotta magát. Ugyan az történt vele mint velem is, a düh elvette a gondolkozó képességét és azt hitte, hogy mivel a kardom ép a társába van védtelen vagyok. Felé fordultam és kinyújtottam oldalra a jobb kezem. Az előbb leszúrt zsoldos a vér veszteség és az oxigén hiány miatt nem bírta tovább tartani kardját ezért elejtette. A kard pont a jobb kezembe esett. Egy hirtelen és gyors vágással belecsaptam az utolsó talpon maradt támadó oldalába a kardot. Olyan mélyen csaptam bele a fickóba, hogy elengedhettem akkor is benne marad a kard, gyorsan kitekertem kezéből a.kardját és a saját kardjával szúrtam át a szívét. A sérült vállamhoz kaptam és hátraestem. Csend szállt a szobára,a saját szapora lélegzetem mellet csak a nyakán átszúrt ipsét hallottam, ahogy még próbál levegőt venni. Pár pillanatig ültem csak a földön, erőt vettem magamon és átsétáltam egy másik szobába kötszerért. Amennyire tudtam elláttam a sérülésem majd visszamentem a fő helységbe és higgadt fejjel körbenéztem.
~Lássuk csak, az ajtó őr be lett lökve a sarokba, a sebéből ítélve már halott volt mikor a falnak csapódott. A nagyi látszólag a hangoskodásra rontott be a szobába, őt is egyből leszúrtak és Ő ott is esett össze. A nagyapa ezt követően ért a szobába, Ő megpróbált tenni valamit de nem sikerült neki. Bár az első csapást elkapta a puszta kezével, fogták nekivágták a falnak és időt nem hagyva arra, hogy felkeljen átszúrták a mellkasánál. A díszítésnek semmi baja, úgy nézki célirányosan abba a szobába jöttek hisz a vér nyomok alapján egyből oda mentek át. De honnan tudták, hogy ott van a családi vagyon? Talán találok náluk valamit amiből megtudom.~
Elindultam abba a szobába ahol végeztem velük. Végignéztem az öt hullán, már az utolsó is meghalt, valószínüleg megfulladt. Odaléptem hozzá és kihúztam a torkából a kardom. A fickó a földre csuklott, én pedig néztem ahogy a kardomról szabályos ritmusban csöpög le a vér. Újabb emlékek jutottak eszembe.
~”Ölni nem szabad, az emberi élet múlandó érték.” Még, hogy nem szabad… minden megengedett.~
Elengedem a kardot ami a vérrel teli földre esik, mostanra az egész házat belengi az émelyítő vér szag de valahogy ez nem tud zavarni. Szépen sorjában átnézem a támadók zsebeit, valami papírt keresek vagy bármit ami információval szolgálhat. A harmadik megvizsgált fickónál, akit először szúrtam le, volt egy levél, széthajtottam és elkezdtem olvasni. A feladó már önmagában hatalmas információval szolgált, Kirigakure no sato egyik tanácsadója küldte a levelet a zsoldosoknak. Továbbolvastam a levelet és elborzadtam, a pontos címünk és a pénz szobájának a helye volt benne leírva. Mégis honnan tudták ezek mindezt? Zsebre tettem a levelet és nemtörödve a rakatnyi hullával és a liter számnyi vérrel bevonultam szobámba és mintha mi se történt volna, nyugovóra tértem. Nem volt bennem semmilyen érzés, se fájdalom, se bánat, se düh, de még csak szánalmat sem éreztem. Akkor este, azon a véres éjszakán, valami megváltozott bennem, olyan volt mintha valami eltört volna itt bent. Ez volt a második véres éjszakám, de közel sem az utolsó.
Másnap eltakarítottam az öt támadó, a bennlévő őr valamint a később megtalált két kinti őr hulláját. Nagyszüleim saját magam temettem el a birtokon. Eldöntöttem, hogy elmegyek és megkeresem azt a tábort ahonnan ezek jöttek. Nemtudtam, hogy hol.lehet pontosan a tanyájuk, de ezen még ráértem agyalni. Fegyverekre volt szükségem és ha már fegyverek, megcsináltatom az általam tervezet mechanizmust. Miközben azt kerestem, hogy hova tettem a a rajzokat belefutottam apám irataiba. Átnézegettem őket és találtam egy érdekes dolgot ami még jól jöhet. Egy régi beszerző levél amiben le van írva, hogy apám beszerzett valami különleges ércet valami Fegyverkészítők szövetségének. Megtaláltam a megoldást arra, hogy honnan szerzek fegyvereket. Elraktam a levelet és a tekercsem, megkerestem a rajzaimat, magamhoz vettem a család pénzét, búcsút vettem nagyszüleimtől és szüleimtől majd útnak indultam. Az apám iratai közt talált levélen egy Dangai Takumi no Sato nevű helyet említenek ami a füst országában található. Szerencsémre találtam egy hajóst aki némi juttatásért elvitt a félszigetre. Mivel a szigeten egyes területek irányítását ők végzik, könnyű volt megtalálni a falut ahol a műhelyük van. Az ajtón már úgy léptem be, hogy a levél a kezembe volt. A fogadásomra érkező ott dolgozót megkértem, hogy szóljon a céhmesternek. Kisebb száj húzás után megtette amit kértem. A céhmesternek átnyújtottam a papírt amit Ő szorgosan olvasni is kezdett, mikor befejezte felnézett rám és bemutatkoztam.
-A nevem Shihouin Aki. Ha jól sejtem apám tett önöknek egy kisebb-nagyobb szívességet. Most én kérnék önöktől valamit.
A céhmester visszanyújtotta a levelet és illedelmesen beinvitált a műhely belső részébe.
-Üdvözlöm fiatalúr. Kérem fáradjon beljebb, ott kényelmesebben megtudjuk beszélni a dolgot.
Bementünk egy iroda szerű helységbe ahol helyet foglaltunk egy asztalnál.
-Szóval miben lehetünk segítségére?
-Fegyverekre lenne szükségem magáncélokra, természetesen megfizetem az árukat.
-Mégis milyen fegyverekre gondolt?
-Kérnék egy kardot, egy tőrt, háromszor öt dobókést, egy számszeríjat tíz nyílvesszővel, hozzájuk tartozó hüvelyekkel és tartókkal, valamint…
Belenyúltam az öv táskámba és elővettem a tervrajzaimat és az asztalra raktam.
-... Ezt az általam tervezett fegyvert.
A céhmester közelebb húzta magához a papírokat és nézegetni kezdte.
-Tekintve, hogy az Ön édesapja segített nekünk még régen, elvállaljuk a megbízását. Ha csak ennyi lesz akkor egy hét múlva jöhet is értük.
-Egy hét alatt kész lesz mind?
-Efelől biztosítom, minden emberünket ráállítjuk.
-Nagyon köszönöm. Akkor egy hét múlva.
Felálltam a székből és elindultam kifele, még aznap elmentem egy helyi szabóhoz ahol szintén leadtam egy rendelést. Egy méretre szabott ruhát kértem melyben könnyű a mozgás valamint eltakar. A szabó három nap alatt készült el. Így négy nap múlva már az új ruhámba mentem a fegyverekért. Arcomba húzott csuklyával közeledtem a műhely felé majd mikor odaértem levettem a fejemről. Az öreg céhmester hátra kísért a kész fegyverek raktárához ahol egy külön ládában voltak elhelyezve az én cuccaim. Először a hüvelyeket és a tartókat erősítettem magamra. A tőr hüvelye hátul a derekamnál helyezkedett el, úgy hogy jobb kézzel hátranyúlva húzhattam ki a tőrt. A kard hüvelyét szokásosan bal oldalamra az övemre akasztottam. A számszeríjnak varrattam a ruhám bal vállára egy sínt amibe beletudom csúsztatni. A dobó késeknek három darab 5 férő helyes tartót kértem, ezekből az egyik a jobb vállamra, a másik kettő a két oldalamra az övem és a bordáim közé lett erősítve. A tegezt egyszerűen felvettem a szíjánál fogva úgy hogy a bal vállamnál legyen. Ezután szépen sorjában belecsúsztattam a fegyvereket a tartóikba. A ládában már csak az én kis fegyverem maradt. Kivettem a dobozból és a karomra erősítettem. Kipróbáltam egyszer őket és pont úgy működnek ahogy én azt megálmodtam. A piszkos anyagiak elintézése után elhagytam a falut és elindultam vissza az eredeti úti célom felé. Elhajóztam a Víz országának fő szigetére és Kirigakure no Sato irányába vettem az utam. Végig az arcomba húzott csuklyával közlekedtem, nem akartam, hogy lássák az arcom. Mikor közeledtem a falu felé elkezdtem kérdezősködni a kis városkákban. Egy zsoldos tanyát kerestem, a feltételezésem miszerint közel lesz a faluhoz igaznak bizonyult. Kellően sok megkérdezett ember után elég információm lett a tábor körülbelüli helyének megállapításához.
A zsoldos tábort úgy közelítettem meg, hogy napnyugtára érjek látó távba. Azért időzítettem így mert ilyenkor szokás őrséget váltani. Lévén, hogy ez egy iszákos zsoldostanya, nem túl precíz a váltás. Egyes helyeken még az előző fáradt őrség van, néhol őrség sincs. Csak pár helyre érkezett meg a váltás.
~Nemlesz nehéz bejutni, viszont azt, hogy bent mit csinálok még nemtudom.~
Elindultak a tábor felé. A tábort egy fából készült fal vette körül egyetlen bejárattal melynél két őr állt. A falon is járkáltak őrök. Bent a táborba nemtudom, hányan lehettek, csupán annyit, hogy van egy nagyobb fából készült épület a közepe felé, egy istálló valahol a fal mellet, valamint egy fegyver tár nem mesze a fő épülettől. Ezeken kívül több kisebb sátor volt ahol aludtak. A fal mellet simulva közelítettem meg a bejáratott, ahol már a friss őrség állt. A szemközti falon volt fent egy őr aki javarészt kifele nézett. Bent nem volt senki látó távban. Bal kezemen lévő Rejtett pengével leszúrt a hozzam közelebbit - ha befele nézünk a táborba akkor a jobb oldali - jobb kezemen lévővel pedig a vele szemközt állót. Éreztem ahogy a penge könnyedén átszúrja a nyakukat. Kihúztam a pengéket és megfordultam, hogy befele nézzek a táborba. Felhúztam a számszeríjjam és egy halk lövéssel leszedtem a baloldali falon sétálgató őrt. Ismét a falhoz simultam és most belül lopakodtam a fal árnyékában. Az egyik sátor mögött két marcona zsoldos iszogatott. Egy alapos.körbetekintés után megállapítottam, hogy nem lát rájuk senki ezért két dobókés segítségével eltüntettem őket láb alól. Viszont nem akarom egyből eldobálni az összes késem, ezért valahogy vissza kéne szerezni azt a kettőt, nekem viszont túl kockázatos kimenni oda mert sok ott a fény. Egy őrt vettem észre felettem a falon, továbbá egy sátort amiben három zsoldos kártyázott. Hirtelen támadt egy ötletem, mivel a fenti őr úgyis kifele néz ezért nem veszi észre ha kicsit kijjebb mozdulok, kiveszek egy égő tűzifát az egyik tűzről és a sátorra dobom. Így is tettem, majd gyorsan visszasiettem az árnyékba és álcáztam magam, pillanatok alatt egy kisebb tömeg gyűlt itt össze. Pont ahogy akartam, így nem nekem kell egyenként megkeresni őket. A kicsit hátrébb merészkedőket azonnal megölöm. Ezeknek az iszákos idiótáknak fel sem tűnik, hogy társaik a hátuk mögül folyamatosan tűnnek el. Három ember ilyen módú likvidálása után kisétáltam az árnyak közül és még gyors a meglepetés erejét kihasználva újabb két emberes gyilkosságot követek el. Előrántottam jobb kezemmel a kardom és villámgyors mozdulattal elvágtam két, tőlem jobbra álló, zsoldos nyakát. A vérontás elkezdődött. Mivel elég sokan voltak tudtam, hogy nem lesz elég a kard. Átdobtam a kardom a jobb kezemből a balba és egy dobókésért nyúltam, egy a talpon maradt, kicsit hátrébb elhelyezkedő zsoldost dobtam vele ütőeren. Előrántottam jobb kezemmel a tőrömet is és az előttem álló mellkasába szúrtam. A legtöbben még csak most reagálták le, hogy támadás érte őket, még csak most hallottam ahogy a kardok súrlódnak a hüvelyekben. A falon lévő őr lőni készült íjával, gyorsan megragadtam az egyik közelben álló fickót és élőpajzsnak használtam. A nyílvessző mellkason találta amitől egyből szörnyet halt. Eltaszítottam magamtól a holttestet úgy, hogy egy másik társának ütközzön. Az első kard csapást kivédtem a kardommal és a tőrrel elvágtam a torkát a támadónak. Megcseréltem a fegyvereket, hogy a kard legyen a jobb kezembe és pár gyors mozdulattal újabb három őrt ártalmatlanitottam. Mivel eléggé szűkös volt a hely ezért gyorsan elraktam a fegyvereimet és felszaladtam falon. Fent a rejtettpengémmel végeztem az íjásszal majd fentről zúdítottam dobókés esőt a lent lévőkre. Már csak páran maradtak, meglepetés szerűen leugrottam fentről és újfent az általam tervezet fegyvert használva két embert küldtem a társaik után. A vér szag mostmár érezhető, de nem csak az, érződik a levegőben az éget hús szaga, valamint a félelem illata. Miután egy ember sem maradt elraktam a fegyvereimet, begyűjtöttem az eldobált dobókéseket, megtörölgettem őket a zsoldosok ruhájába és elindultam a fő épület felé. A tábor üres volt, a tűz mindenkit odavonzott így nem maradt senki. Bementem a központi fa kuckóba és elkezdtem a papírok közt turkálni. Pár percnyi keresés után találtam valami érdekeset. Egy levelet amit szintén kirigakure egyik tanácsadója címzett a zsoldosoknak.
“Gondolom tudják, hogy háborúban állunk ami elég sok pénzt vesz igénybe. Szeretnénk továbbra is igényt tartani a szolgálataikra viszont nincs elég pénzünk ahhoz, hogy MI fizessünk. De találtunk egy megoldást ami talán önöknek is tetszeni fog. A szigettől Nyugatra az egyik kis szigeten található egy Shihouin nevű család kiknek tetemesebb vagyonuk van felhalmozva. Ezt onnan tudjuk, hogy az egyik Akadémiai tanárunkat felbérelték a kölkük tanítására. Jelentései szerint a pénz három havi zsoldjukra elég (kicsit több is). Ha ilyen módon érdekli önöket a dolog írják meg levélben és mi elküldjük a pontos helyet.”
Miután elolvastam a levelet leültem az egyik asztal előtt roskadozó székre.
~Szóval tényleg kirigakure keze van a dologban. Kaname-sensei szépen elmondott mindent. Meg fog fizetni a falu azért amit a családommal tett.~
Felálltam a székből és elindultam kifele a táborból.
~Egyedül nem fogok tudni bosszút állni. Szükségem van olyanokra akik szintén szenvedtek Kirigakure miatt. Valamint nekem is erősebbé kell válnom.~ Mikor kiértem bejáraton a következő futott át az agyamon.
~Semmisem igaz, minden megengedett.~
~Lássuk csak, az ajtó őr be lett lökve a sarokba, a sebéből ítélve már halott volt mikor a falnak csapódott. A nagyi látszólag a hangoskodásra rontott be a szobába, őt is egyből leszúrtak és Ő ott is esett össze. A nagyapa ezt követően ért a szobába, Ő megpróbált tenni valamit de nem sikerült neki. Bár az első csapást elkapta a puszta kezével, fogták nekivágták a falnak és időt nem hagyva arra, hogy felkeljen átszúrták a mellkasánál. A díszítésnek semmi baja, úgy nézki célirányosan abba a szobába jöttek hisz a vér nyomok alapján egyből oda mentek át. De honnan tudták, hogy ott van a családi vagyon? Talán találok náluk valamit amiből megtudom.~
Elindultam abba a szobába ahol végeztem velük. Végignéztem az öt hullán, már az utolsó is meghalt, valószínüleg megfulladt. Odaléptem hozzá és kihúztam a torkából a kardom. A fickó a földre csuklott, én pedig néztem ahogy a kardomról szabályos ritmusban csöpög le a vér. Újabb emlékek jutottak eszembe.
~”Ölni nem szabad, az emberi élet múlandó érték.” Még, hogy nem szabad… minden megengedett.~
Elengedem a kardot ami a vérrel teli földre esik, mostanra az egész házat belengi az émelyítő vér szag de valahogy ez nem tud zavarni. Szépen sorjában átnézem a támadók zsebeit, valami papírt keresek vagy bármit ami információval szolgálhat. A harmadik megvizsgált fickónál, akit először szúrtam le, volt egy levél, széthajtottam és elkezdtem olvasni. A feladó már önmagában hatalmas információval szolgált, Kirigakure no sato egyik tanácsadója küldte a levelet a zsoldosoknak. Továbbolvastam a levelet és elborzadtam, a pontos címünk és a pénz szobájának a helye volt benne leírva. Mégis honnan tudták ezek mindezt? Zsebre tettem a levelet és nemtörödve a rakatnyi hullával és a liter számnyi vérrel bevonultam szobámba és mintha mi se történt volna, nyugovóra tértem. Nem volt bennem semmilyen érzés, se fájdalom, se bánat, se düh, de még csak szánalmat sem éreztem. Akkor este, azon a véres éjszakán, valami megváltozott bennem, olyan volt mintha valami eltört volna itt bent. Ez volt a második véres éjszakám, de közel sem az utolsó.
Másnap eltakarítottam az öt támadó, a bennlévő őr valamint a később megtalált két kinti őr hulláját. Nagyszüleim saját magam temettem el a birtokon. Eldöntöttem, hogy elmegyek és megkeresem azt a tábort ahonnan ezek jöttek. Nemtudtam, hogy hol.lehet pontosan a tanyájuk, de ezen még ráértem agyalni. Fegyverekre volt szükségem és ha már fegyverek, megcsináltatom az általam tervezet mechanizmust. Miközben azt kerestem, hogy hova tettem a a rajzokat belefutottam apám irataiba. Átnézegettem őket és találtam egy érdekes dolgot ami még jól jöhet. Egy régi beszerző levél amiben le van írva, hogy apám beszerzett valami különleges ércet valami Fegyverkészítők szövetségének. Megtaláltam a megoldást arra, hogy honnan szerzek fegyvereket. Elraktam a levelet és a tekercsem, megkerestem a rajzaimat, magamhoz vettem a család pénzét, búcsút vettem nagyszüleimtől és szüleimtől majd útnak indultam. Az apám iratai közt talált levélen egy Dangai Takumi no Sato nevű helyet említenek ami a füst országában található. Szerencsémre találtam egy hajóst aki némi juttatásért elvitt a félszigetre. Mivel a szigeten egyes területek irányítását ők végzik, könnyű volt megtalálni a falut ahol a műhelyük van. Az ajtón már úgy léptem be, hogy a levél a kezembe volt. A fogadásomra érkező ott dolgozót megkértem, hogy szóljon a céhmesternek. Kisebb száj húzás után megtette amit kértem. A céhmesternek átnyújtottam a papírt amit Ő szorgosan olvasni is kezdett, mikor befejezte felnézett rám és bemutatkoztam.
-A nevem Shihouin Aki. Ha jól sejtem apám tett önöknek egy kisebb-nagyobb szívességet. Most én kérnék önöktől valamit.
A céhmester visszanyújtotta a levelet és illedelmesen beinvitált a műhely belső részébe.
-Üdvözlöm fiatalúr. Kérem fáradjon beljebb, ott kényelmesebben megtudjuk beszélni a dolgot.
Bementünk egy iroda szerű helységbe ahol helyet foglaltunk egy asztalnál.
-Szóval miben lehetünk segítségére?
-Fegyverekre lenne szükségem magáncélokra, természetesen megfizetem az árukat.
-Mégis milyen fegyverekre gondolt?
-Kérnék egy kardot, egy tőrt, háromszor öt dobókést, egy számszeríjat tíz nyílvesszővel, hozzájuk tartozó hüvelyekkel és tartókkal, valamint…
Belenyúltam az öv táskámba és elővettem a tervrajzaimat és az asztalra raktam.
-... Ezt az általam tervezett fegyvert.
A céhmester közelebb húzta magához a papírokat és nézegetni kezdte.
-Tekintve, hogy az Ön édesapja segített nekünk még régen, elvállaljuk a megbízását. Ha csak ennyi lesz akkor egy hét múlva jöhet is értük.
-Egy hét alatt kész lesz mind?
-Efelől biztosítom, minden emberünket ráállítjuk.
-Nagyon köszönöm. Akkor egy hét múlva.
Felálltam a székből és elindultam kifele, még aznap elmentem egy helyi szabóhoz ahol szintén leadtam egy rendelést. Egy méretre szabott ruhát kértem melyben könnyű a mozgás valamint eltakar. A szabó három nap alatt készült el. Így négy nap múlva már az új ruhámba mentem a fegyverekért. Arcomba húzott csuklyával közeledtem a műhely felé majd mikor odaértem levettem a fejemről. Az öreg céhmester hátra kísért a kész fegyverek raktárához ahol egy külön ládában voltak elhelyezve az én cuccaim. Először a hüvelyeket és a tartókat erősítettem magamra. A tőr hüvelye hátul a derekamnál helyezkedett el, úgy hogy jobb kézzel hátranyúlva húzhattam ki a tőrt. A kard hüvelyét szokásosan bal oldalamra az övemre akasztottam. A számszeríjnak varrattam a ruhám bal vállára egy sínt amibe beletudom csúsztatni. A dobó késeknek három darab 5 férő helyes tartót kértem, ezekből az egyik a jobb vállamra, a másik kettő a két oldalamra az övem és a bordáim közé lett erősítve. A tegezt egyszerűen felvettem a szíjánál fogva úgy hogy a bal vállamnál legyen. Ezután szépen sorjában belecsúsztattam a fegyvereket a tartóikba. A ládában már csak az én kis fegyverem maradt. Kivettem a dobozból és a karomra erősítettem. Kipróbáltam egyszer őket és pont úgy működnek ahogy én azt megálmodtam. A piszkos anyagiak elintézése után elhagytam a falut és elindultam vissza az eredeti úti célom felé. Elhajóztam a Víz országának fő szigetére és Kirigakure no Sato irányába vettem az utam. Végig az arcomba húzott csuklyával közlekedtem, nem akartam, hogy lássák az arcom. Mikor közeledtem a falu felé elkezdtem kérdezősködni a kis városkákban. Egy zsoldos tanyát kerestem, a feltételezésem miszerint közel lesz a faluhoz igaznak bizonyult. Kellően sok megkérdezett ember után elég információm lett a tábor körülbelüli helyének megállapításához.
A zsoldos tábort úgy közelítettem meg, hogy napnyugtára érjek látó távba. Azért időzítettem így mert ilyenkor szokás őrséget váltani. Lévén, hogy ez egy iszákos zsoldostanya, nem túl precíz a váltás. Egyes helyeken még az előző fáradt őrség van, néhol őrség sincs. Csak pár helyre érkezett meg a váltás.
~Nemlesz nehéz bejutni, viszont azt, hogy bent mit csinálok még nemtudom.~
Elindultak a tábor felé. A tábort egy fából készült fal vette körül egyetlen bejárattal melynél két őr állt. A falon is járkáltak őrök. Bent a táborba nemtudom, hányan lehettek, csupán annyit, hogy van egy nagyobb fából készült épület a közepe felé, egy istálló valahol a fal mellet, valamint egy fegyver tár nem mesze a fő épülettől. Ezeken kívül több kisebb sátor volt ahol aludtak. A fal mellet simulva közelítettem meg a bejáratott, ahol már a friss őrség állt. A szemközti falon volt fent egy őr aki javarészt kifele nézett. Bent nem volt senki látó távban. Bal kezemen lévő Rejtett pengével leszúrt a hozzam közelebbit - ha befele nézünk a táborba akkor a jobb oldali - jobb kezemen lévővel pedig a vele szemközt állót. Éreztem ahogy a penge könnyedén átszúrja a nyakukat. Kihúztam a pengéket és megfordultam, hogy befele nézzek a táborba. Felhúztam a számszeríjjam és egy halk lövéssel leszedtem a baloldali falon sétálgató őrt. Ismét a falhoz simultam és most belül lopakodtam a fal árnyékában. Az egyik sátor mögött két marcona zsoldos iszogatott. Egy alapos.körbetekintés után megállapítottam, hogy nem lát rájuk senki ezért két dobókés segítségével eltüntettem őket láb alól. Viszont nem akarom egyből eldobálni az összes késem, ezért valahogy vissza kéne szerezni azt a kettőt, nekem viszont túl kockázatos kimenni oda mert sok ott a fény. Egy őrt vettem észre felettem a falon, továbbá egy sátort amiben három zsoldos kártyázott. Hirtelen támadt egy ötletem, mivel a fenti őr úgyis kifele néz ezért nem veszi észre ha kicsit kijjebb mozdulok, kiveszek egy égő tűzifát az egyik tűzről és a sátorra dobom. Így is tettem, majd gyorsan visszasiettem az árnyékba és álcáztam magam, pillanatok alatt egy kisebb tömeg gyűlt itt össze. Pont ahogy akartam, így nem nekem kell egyenként megkeresni őket. A kicsit hátrébb merészkedőket azonnal megölöm. Ezeknek az iszákos idiótáknak fel sem tűnik, hogy társaik a hátuk mögül folyamatosan tűnnek el. Három ember ilyen módú likvidálása után kisétáltam az árnyak közül és még gyors a meglepetés erejét kihasználva újabb két emberes gyilkosságot követek el. Előrántottam jobb kezemmel a kardom és villámgyors mozdulattal elvágtam két, tőlem jobbra álló, zsoldos nyakát. A vérontás elkezdődött. Mivel elég sokan voltak tudtam, hogy nem lesz elég a kard. Átdobtam a kardom a jobb kezemből a balba és egy dobókésért nyúltam, egy a talpon maradt, kicsit hátrébb elhelyezkedő zsoldost dobtam vele ütőeren. Előrántottam jobb kezemmel a tőrömet is és az előttem álló mellkasába szúrtam. A legtöbben még csak most reagálták le, hogy támadás érte őket, még csak most hallottam ahogy a kardok súrlódnak a hüvelyekben. A falon lévő őr lőni készült íjával, gyorsan megragadtam az egyik közelben álló fickót és élőpajzsnak használtam. A nyílvessző mellkason találta amitől egyből szörnyet halt. Eltaszítottam magamtól a holttestet úgy, hogy egy másik társának ütközzön. Az első kard csapást kivédtem a kardommal és a tőrrel elvágtam a torkát a támadónak. Megcseréltem a fegyvereket, hogy a kard legyen a jobb kezembe és pár gyors mozdulattal újabb három őrt ártalmatlanitottam. Mivel eléggé szűkös volt a hely ezért gyorsan elraktam a fegyvereimet és felszaladtam falon. Fent a rejtettpengémmel végeztem az íjásszal majd fentről zúdítottam dobókés esőt a lent lévőkre. Már csak páran maradtak, meglepetés szerűen leugrottam fentről és újfent az általam tervezet fegyvert használva két embert küldtem a társaik után. A vér szag mostmár érezhető, de nem csak az, érződik a levegőben az éget hús szaga, valamint a félelem illata. Miután egy ember sem maradt elraktam a fegyvereimet, begyűjtöttem az eldobált dobókéseket, megtörölgettem őket a zsoldosok ruhájába és elindultam a fő épület felé. A tábor üres volt, a tűz mindenkit odavonzott így nem maradt senki. Bementem a központi fa kuckóba és elkezdtem a papírok közt turkálni. Pár percnyi keresés után találtam valami érdekeset. Egy levelet amit szintén kirigakure egyik tanácsadója címzett a zsoldosoknak.
“Gondolom tudják, hogy háborúban állunk ami elég sok pénzt vesz igénybe. Szeretnénk továbbra is igényt tartani a szolgálataikra viszont nincs elég pénzünk ahhoz, hogy MI fizessünk. De találtunk egy megoldást ami talán önöknek is tetszeni fog. A szigettől Nyugatra az egyik kis szigeten található egy Shihouin nevű család kiknek tetemesebb vagyonuk van felhalmozva. Ezt onnan tudjuk, hogy az egyik Akadémiai tanárunkat felbérelték a kölkük tanítására. Jelentései szerint a pénz három havi zsoldjukra elég (kicsit több is). Ha ilyen módon érdekli önöket a dolog írják meg levélben és mi elküldjük a pontos helyet.”
Miután elolvastam a levelet leültem az egyik asztal előtt roskadozó székre.
~Szóval tényleg kirigakure keze van a dologban. Kaname-sensei szépen elmondott mindent. Meg fog fizetni a falu azért amit a családommal tett.~
Felálltam a székből és elindultam kifele a táborból.
~Egyedül nem fogok tudni bosszút állni. Szükségem van olyanokra akik szintén szenvedtek Kirigakure miatt. Valamint nekem is erősebbé kell válnom.~ Mikor kiértem bejáraton a következő futott át az agyamon.
~Semmisem igaz, minden megengedett.~
Shihouin Aki- Játékos
- Elosztható Taijutsu Pontok : 57
Tartózkodási hely : A vértenger közepén
Adatlap
Szint: C
Rang: Civil/Orgyilkos
Chakraszint: 167
Re: Shihouin Aki
Jiraiya Vas. Nov. 27 2016, 14:03
Ellenőrzés alatt, pár napon belül kiértékelem.
_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!
Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok
!! 
Jiraiya- Főadminisztrátor
- Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt
Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol
Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|
Re: Shihouin Aki
Jiraiya Kedd Dec. 27 2016, 14:39
Jó sokat kellett várnod, így elnézőbb leszek az érékeléssel kapcsolatban.
Fegyverhasználat és Fizikum
A karaktered gyakorlatilag megtanulta a Kendo alapjait és voltaképpen bátran mondhatjuk, hogy remek használójává vált. Képezte magát a célzás terén, (íj és dobókés, lándzsa dobás) és megtanult bánni a dobókésekkel is, így képes arra, amire egy Ninja a célzóképessége pedig ugyanolyan jó, mint egy vele egyenkorú Geniné. Azonban Aki tud más fegyverekkel is bánni, de egyikben sem mester, talán a dobókés és a kardvívás az, amiben a legjobban jeleskedik, meg persze az íjászat. (Tehát még nem egy Tenten) Az edzései miatt, szintén egy vele egykorú Genin szintjén van a fizikuma. A tőlük megkülönböztető dolog a harci stílusa. A sok edzés miatt viszont több TJP-vel kezdesz, mint amivel kezdtél volna.
Shinobi Ismeretek
Mivel későn kezdte a Chakrakontroll gyakorlást (A testében már megtalálható volt a felszabadult chakra az edzések miatt) így még gyengébb benne, mint a korosztálya, de sok edzéssel a hátrányát leküzdheti. Így valamivel kevesebb chakrával kezdesz, mint amennyivel kezdtél volna.
Amire megkérlek: Ugye látható, hogy honnan másoltad le voltaképpen a karakter kinézetét és alapjait, felszerelést, stb. Ezt nem igazán szeretjük, viszont jellemében valamennyire eltér. Később igyekezz, hogy Ezio jelleme ne jelenjen meg, térjen el tőle a karakter mert az úgy egy az egyben koppintás. Amit viszont nem engedhetek, az a Címer. A címer maradhat, de bővítsd, kissé változtasd meg, hogy ne legyen egy az egyben az Assassinok címere. Amúgy a történet jó volt, a minősége is megfelelő (nagyon sokat fejlődtél) és a mennyiség is kiemelkedő. Az elírásokra figyelj!
Ajándék Technika
Heiki Bunshin no Jutsu // Fegyver Klón Technika
Típus: Ninjutsu/Bunshin Jutsu
Kézjelek: Ökör - Kígyó - Tigris
Leírás: A használó először elhajít néhány shurikent, kunait, vagy más dobófegyvert, majd a kézjelek elmutogatása után másolatokat készít az elhajított fegyverről. Ezek a másolatok sérülés okozására nem képesek, elsősorban összezavarásra alkalmazható.
Erősség: Célja az ellenfél összezavarása. Segíti a valódi dobófegyver találatának az esélyét.
Gyengeség: Sebzésre nem alkalmas, aki képes érzékelni/látni a chakrát, az könnyedén átlát rajta.
Besorolás: D
Chakraszint: 55
Fegyverhasználat és Fizikum
A karaktered gyakorlatilag megtanulta a Kendo alapjait és voltaképpen bátran mondhatjuk, hogy remek használójává vált. Képezte magát a célzás terén, (íj és dobókés, lándzsa dobás) és megtanult bánni a dobókésekkel is, így képes arra, amire egy Ninja a célzóképessége pedig ugyanolyan jó, mint egy vele egyenkorú Geniné. Azonban Aki tud más fegyverekkel is bánni, de egyikben sem mester, talán a dobókés és a kardvívás az, amiben a legjobban jeleskedik, meg persze az íjászat. (Tehát még nem egy Tenten) Az edzései miatt, szintén egy vele egykorú Genin szintjén van a fizikuma. A tőlük megkülönböztető dolog a harci stílusa. A sok edzés miatt viszont több TJP-vel kezdesz, mint amivel kezdtél volna.
Shinobi Ismeretek
Mivel későn kezdte a Chakrakontroll gyakorlást (A testében már megtalálható volt a felszabadult chakra az edzések miatt) így még gyengébb benne, mint a korosztálya, de sok edzéssel a hátrányát leküzdheti. Így valamivel kevesebb chakrával kezdesz, mint amennyivel kezdtél volna.
Amire megkérlek: Ugye látható, hogy honnan másoltad le voltaképpen a karakter kinézetét és alapjait, felszerelést, stb. Ezt nem igazán szeretjük, viszont jellemében valamennyire eltér. Később igyekezz, hogy Ezio jelleme ne jelenjen meg, térjen el tőle a karakter mert az úgy egy az egyben koppintás. Amit viszont nem engedhetek, az a Címer. A címer maradhat, de bővítsd, kissé változtasd meg, hogy ne legyen egy az egyben az Assassinok címere. Amúgy a történet jó volt, a minősége is megfelelő (nagyon sokat fejlődtél) és a mennyiség is kiemelkedő. Az elírásokra figyelj!
Értékelés
Kezdő Chakraszint: 120
Kezdő Taijutsu Pont: 40
Kezdő Pénzösszeg: 6.000 Ryo --> Ennyid maradt
Felszerelés: Amiket elhasználtál a harcokra azokat vond le abból, amit megrendeltél és mehet a felszerelés listára. (Tehát a lőszert és hasonlókat be kell majd szerezned)
Besorolás: Civil --> Civilként vagy számontartva a világban
Rang: Orgyilkos
Ajándék Technika
Heiki Bunshin no Jutsu // Fegyver Klón Technika
Típus: Ninjutsu/Bunshin Jutsu
Kézjelek: Ökör - Kígyó - Tigris
Leírás: A használó először elhajít néhány shurikent, kunait, vagy más dobófegyvert, majd a kézjelek elmutogatása után másolatokat készít az elhajított fegyverről. Ezek a másolatok sérülés okozására nem képesek, elsősorban összezavarásra alkalmazható.
Erősség: Célja az ellenfél összezavarása. Segíti a valódi dobófegyver találatának az esélyét.
Gyengeség: Sebzésre nem alkalmas, aki képes érzékelni/látni a chakrát, az könnyedén átlát rajta.
Besorolás: D
Chakraszint: 55
_________________
!! Visszavonultam, ha bármi kérdésetek van, azt a Staff mostani Főadminisztrátorának esetleg a Staff többi tagjának, vagy a Kalandmestereknek küldjétek!
Egyébiránt Shiren karakteremnek írhattok, bárkinek szívesen segítek ha tudok
!!
Jiraiya- Főadminisztrátor
- Specializálódás : Mekkenteni a mekkenthetőt
Tartózkodási hely : Félkarú Rablózik valahol
Adatlap
Szint: S
Rang: Kiégett Játéktechnikus
Chakraszint: Kecske :|
Similar topics1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.