Onoki csarnok

Ez egy harc hely. Itt zajlik a chuunin vizsgára való felkészülés. És egyéb nagyobb események véglemenetele is. A híres Tsuchikage-rol, Onokirol nevezték el az épületet.

A reggelem kissé rosszul kezdődött. Az eső már hajnalban esni kezdett, és az ablakot verve aludni se tudtam, korán keltem. A konyhába mentem, hogy reggelizzek valamit. Éppen a közepénél tartottam, mikor valaki kopogtatott. Az ajtóhoz mentem, majd kinyitottam. Az egyik kapuőr volt az.
- Jó reggelt, Kodomo-san. Elnézést, hogy ilyen korán zavarom, de azt a levelet most adták át nekem, és önnek lett címezve. – mondta az őr.
- Köszönöm, hogy átadta, további jó napot ebben a nyomott időben – válaszoltam neki, és próbáltam valahogy nyugtatni. Az ajtót becsuktam, majd folytattam a reggelimet. A levelet néztem, mikor megláttam rajta a Daimyou pecsétjét. Azonnal félretettem a tányérom, majd a tekercset kinyitottam.
„Kedves Kodomo. Örömmel közlöm, hogy kiválasztottuk a hamarosan rendezésre kerülő Chuunin vizsga részvételéhez, délben fáradjon a vezetői házba további információkért.” Ahogy megláttam a Chuunin szót, a villát, mellyel éppen egy újabb falatot próbáltam bevinni leejtettem. Chuunin vizsga. És pont engem. Nagyon megörültem a hírnek. Hirtelen el is felejtettem, hogy fél órája még milyen bosszúsan ültem az ágyamon. A reggelit gyorsan befejeztem, majd a szobámba indultam készülődni. Felvettem a ruhám, majd minden fegyveremet, és amire szükségem van, több tekercsbe pecsételtem.
*Shurikenek, kunai-ok, robbanó jegyzet, drót…megvan. Élelem, víz, megvan.* majd még egyszer átnéztem, pakoltam egy kicsivel többet az élelemből és vízből, valamint egy pár pótruhát. A falhoz sétáltam. A Katana-m a falon volt felakasztva. Levettem. A Katar-t is a kezemre szereltem. Készen álltam. Mindenem megvan. Még elmegyek Namizuo irodájába, közölni a jó hírt. Ám nem kellett elsétálnom. Ahogy az ajtót kinyitottam, ott állt ő, valamint Hiari is.
- Sok szerencsét, fiam – mondta az öreg, miközben mosolyogva a vállamat veregette.
- Köszönöm, mester. – válaszoltam. A kapuig kísértek. Majd egyből a Daimyou irodájába mentem. Mikor bekopogtam, és beléptem, ott ült a székben a vezető.
- Kodomo-san. Hát megkaptad a levelet. Ahogy olvashattad, téged, valamint még egy személy választottunk, hogy képviseljék országunkat a Chuunin vizsgán. Ha megérkezik a másik személy, akkor elmondom a részleteket, legalábbis amit tudok. – mondta, majd az ajtón kopogtattak. Kinyílt, majd egy lány sétált be.
- Suki? – mondtam hangosan csodálkozva. A lány rám nézett, majd mosolygott. – Szóval te leszel a társam? A lány bólogatott. Majd a Daimyou folytatta.
- Tehát, ahogy már mondtam, ti ketten képviselitek országunkat a Chuunin vizsgán. A vizsga helyszíne a Föld országában lesz megtartva. Egy hajóval fogtok átmenni a Tűz országába, majd onnan egy karavánnal egyenesen a Föld országába. Az útiköltségeket kifizettük előre. Magáról a vizsgáról nincs sok információm. – mondta, majd még hozzátette, hova kell pontosan menni. Megköszöntük a bizalmát, majd elindultunk a kikötő felé. Suki-val nemrég ismerkedtünk meg, ám azóta tartjuk a kapcsolatot. A lány alacsonyabb, lilás, hosszú haja van. és nagyon szép emellett. Nagyon kedves természete van, szinte mindig mosolyog, ha bántja valami általában elmondja. Amikor látom, egy furcsa érzés fog el. Ám ő is gyakran elpirul, amikor a nevét mondom.
A hajóhoz érve felszálltunk a kijelölt hajóra. Az eső még mindig hevesen esett, így nem mentünk a fedélzetre, hanem lementünk a hajó aljába. A kabinba letettük a felszerelést, majd leültünk beszélgetni. Sok mindent megtudtam a lányról, és én is sok minden mondtam el neki. A beszélgetés az elkövetkezendő csapatmunka építés mellett egymás megismerésére is ment. Úgy éreztem, ez az ismerkedés akarat kölcsönös.
A hajóút kissé veszélyesnek tűnt, nagy vihar volt, sokszor dobták meg a hajót a hullámok. Az étteremben ebédeltünk, majd tovább beszélgettünk. Nem voltak sokan a hajón, de nem is kellett, elég volt nekem a lány társasága. Összesen másfél napon keresztül hajóztunk, mikor kikötöttünk a Tűz országában.
- Végre, itt nincs vihar – mondtam, miközben egy nagyot nyújtóztam. Egy nagyot szívtam bele a levegőbe. A látvány nagyon tetszett, még soha se jártam a Tűz országában. Meg más országokba se nagyon. Furcsa volt a klímaváltozás, de a vihar miatt gyorsan megszoktam a kellemes napsütéses meleg éghajlatot. Sokan néztek ránk, valószínűleg nem sok Getsugakure-i shinobi jár erre.
- Igen, az idő sokkal jobb, mint otthon. Nézd, Kodo, ott van egy ramen-es, nem eszünk valamit? – kérdezte Suki. A ramenes standhoz érve köszöntünk.
- Üdvözletem. Két adag extra ramen-t kérnénk. – mondtam, majd fizettem a kettőt.
Ott ebédeltünk, majd elindultunk, hogy felszálljunk a karavánunkra. A karaván hétköznapi kocsis karaván volt. 6 db kocsiból állt, melyet lovak húztak. Az ötödikben foglaltunk helyet. A kocsiban két oldalt voltak ülések, a tetején egy kis tároló táskáknak, és a két oldalán pedig egy sötét függöny. Az út folyamán beszéltünk egymás képességéről, álmairól, céljairól. Sok közös témánk volt, valamint mindketten megjártuk már az élet néhány mély pontját. Ezért is örültem, hogy őt kaptam, mert vele a több órás utak pillanatoknak tűntek, a társasága boldoggá tett.
- Onoki csarnok következik. – szólt hátra a kocsis.
- Itt vagyunk, megérkeztünk. – mondtam Suki-nak, majd elkezdtük a felszerelésünket pakolni. A kocsik megálltak, mi pedig leszálltunk. Már a kocsiból is néztük, milyen szép ez az ország, de mikor megláttam a stadion-t, elfogott egy furcsa, és boldog érzés. Suki felszerelését segítettem vinni. A kapun belépve egy pulthoz mentünk.
- Üdvözletem, miben segíthetünk? – kérdezte kedvesen egy Iwagakure-i nő.
- Üdvözletem. A Chuunin vizsgára jelentkeznénk. – majd átadtam a két meghívót a nőnek. Elolvasta, majd mosolyogva folytatta.
- Szóval Karui Suki, és Djuka Kodomo – mondta. Bólintottunk. – Rendben, üdvözöljük önöket a Föld országában, remélem sikerrel fognak járni. További kellemes napot – fejezte be a nő. Elköszöntünk, majd egy férfihoz mentünk, aki egy ajtó mellett állt.
- Jó napot, a Chuunin vizsgára jöttünk. Tudna segíteni, hol kell gyülekezni? – kérdeztem a férfit.
- Természetesen. Itt kell bemenni, majd a második ajtón bemennek, és ott a teremben kell várakoznia minden résztvevőnek. - Megköszöntük, majd elindultunk. A terembe érve ott állt néhány Iwagakure-i férfi, valamint egy fiatal fiú, valószínűleg a vizsgára jött ő is.
- El se hiszem, hogy eljutottunk ide – mondta Suki.
- Én se – válaszoltam mosolyogva. Majd vártunk a többi geninre, és a pillanatra, hogy kezdődjön a vizsga.

Suki egy 15 éves Getsugakure-i lány. 165 cm magas, vékony testalkatú. Haja hosszú, lilás színű, szemei pedig barnák. Törékeny külsejének ellenére megtesz mindent azokért, akik fontosak a számára. Föld elemű genin. Egy küldetésen ismertem meg. Felszereléseibe tartozik az alap, valamint egy sima Katana. Jellemében igen kedves, csendes lány, sokat nevet. Szinte mindig mosolyog. Ruházatában egy hosszú, fehéres színű felső, egy fekete nadrág van, emellett két karján alkarvédő, és egy kis oldaltáska. Kodomoval az utóbbi időben sokat találkozott, sokat bezsélgettek, ha nem is mindent, de sok dolgot tudnak a másikról. Minden téren, legyen az harcstílus, vagy akár a normál élete.

~Hmmm... Csokis rizsgombóóc... - cseresznye fa... hmm...~
*Amirei nagyban húzta a lóbőrt mikor már régen ébren kellett volna lennie. Fáradt volt, szokásos napnak indult. Azon kívül, hogy a mai napon kezdődik a Chuunin vizsga. Persze a lánynak kiment a fejéből. Jelentkezés ide-oda, mai nap valahogy ráérős volt.
A fehér paplan és párnák egyvelege között feküdve, nagyban még mormolt miközben édes álmok vették körbe.*
~Illatos tavasz~
*Görbül egy aranyos mosoly az arcán miközben egy kis nyálcsepp folyik le a párnájára.*
~Zento..~
*Ebben a pillanatba mint a kiskutya rugdalózni kezd az ágyban. Biztos a genin társa váltotta ki ezt a reakciót. Kitudja miről álmodhat. Talán épp üti Zento fejét. Balhézásuk alapjáraton mindennapos, soha nincs olyan nap amikor ne vesznének össze, vagy nem vágnának egymás fejéhez csúnya dolgokat.
Zavaros reggel volt, mégis oly átlagos. A lány álmodott ám mindenről ételről, évszakról, fákról, növényekről, de a Chuunin vizsga eszébe nem jutott volna.
A házban lévő szőrős szemöldökű dadusa persze erről semmit nem tudott. Ha tudott volna róla úgy sem engedi el. Nem szereti a ninjákat, Amirei felügyeletét is vonakodva fogadta el, talán egy régmúltbéli esemény miatt. Amirei soha nem mert rákérdezni. Szerette dadusát de egyformán félt is szigorú tekintetétől.
Hirtelen egy narancs, fehéres színű cica ugrik fel az ágyra, s hevesen nyalogatja Amirei arcát.*
~Mi ez?! Ajj ne nyalogassa az arcom Ken sensei...~
*A lány épp, hogy feleszmél furcsábbnál furcsább álmaiból, s lassan nyíló tekintettel néz rá a macskára.*
- ciiiiiicuuus
*Mondja álmos hangal, s hadonász kezével míg a macskát jó erővel magához nem szoríthatja.*
- úúúgy szeretlek téged.
*Mondja a macskának mintha nem is lenne teljesen éber állapotban. A macska viszont annyira nem volt szelíd, legalábbis ilyen téren egyik macska sem. Az ölelés oké, de nem a szorongatás így határozottan körmeit belemélyesztette Amirei vállába. A lány felkel azonnal felkel elengedi a macskát majd tágra nyitott szemmel meglepődötten felszólal.*
- ez fáj...
*Sziszegte el a lány majd hangos sikításba kezd... Lepődötten rohan fel a dadus és egy úri ember kiről nagyon jól kivehető, hogy a falu ninjája. Erős izmos arca, karjai és lábai voltak, látszott, hogy nem újjonc, hanem már egy veteránnak számító föld országbéli ninja.*
- Mitörtént Amirei? - *Kérdi a dadusa.*
- Semmi semmi, de ki ez az ember?
*Kérdi a lány meglepődötten.*
- Nomura Amadashi vagyok fiatal hölgy. Már egy fél órája időzök itt a hölgy meglepően érdekfeszítő társaságával.
*Mondja gúnyosan, hisz a lány Dadusa megtett mindent, hogy a vizsgabiztost, vagy ezt a ninját aki értesíteni akarta a lányt azt megfelelően untassa, elüldözze a házból. Ismételten nem akarta, hogy Amirei a jövőben harcba keveredjen.*
- Engedelmével szólnék, hogy ma van a Chuunin vizsga, de erről már korábban is értesítettük, gondolom nem is tudta az ön arcából ítélve. Egy kicsit késésben vagyunk, kérem pakolja össze a holmiját ha részt szeretne venni. Lent megvárom.
*Ezekkel a mondatokkal el is hagyták a szobát. A lány még mindig tágra nyitott szemekkel figyelt és nem tudta elhinni, hogy most mi történt. Azonnal össze kapta magát. Szokásos felszerelését, ruháját és a féltve őrzött piros masnis csengőit fel akasztotta. Megfésülködött, hogy azért jól nézzen ki és secc perc alatt készen lett. Legalábbis ő azt hitte. A női bíbelődés mindig megvárakoztat. Ígyhát a lány le is ment.*
- Siettem ahogy tudtam.
- NA DE HÖLGYEM FÉL ÓRÁJA VAN FENT. ELFOGUNK KÉSNI.
- Elnézést... ^^
*Nevet kicsit zavartan. A férfi int és azonnal elhagyják a házat.
A kíséret persze csak a csarnokig tartott, a bejáratot megmutatta majd elhagyta Amirei társaságát a ninja. Amirei intett majd elindult befele.
Meglepődve látta, hogy már páran bent vannak, és Zento ismételten megelőzte. Beállt mellé, legalábbis a közelébe és várta a fejleményeket.
Eközben kezével megbökte Zentot oldalról, intett neki és egy mosolyt is küldött eme gesztusok mellé, ezután a figyelmét a csarnok szemlélése tölti ki.

// Bocsánat ha kevés lett ,siettem ahogy tudtam. Nem volt időm a helyesírási hibákat kijavítani (Illetve nem is volt Microsoft Word a gépemen) - Vizsga időszakom volt. - A jövőben jobban oda figyelek. //

Suki-val megérkezve a csarnokhoz elámultunk. A csarnok óriási méretét csupán a benne nyüzsgő emberek múlják felül. Megszámolni nem tudtam, hány és hány ember járt fel jobbra-balra. A hangzavar kissé idegesítő volt, de ahogy elnéztem, ez itt mindennapi jelenség, hogy az ember nem hallja a saját gondolatait, nemhogy a társát. Az épület maga egy labirintus volt, melyre rátett egy lapáttal a nyomorgó tömeg. 2percenként álltunk meg informálódni, hogy merre kell menni. Szerencsére azért az itteni Chuunin és Jounin osztagok segítettek minket eljutni a célponthoz. Suki-val végig együtt maradtunk, hisz kiderült, nem csupán egy országból jöttünk a vizsgára, hanem egy csapatba is osztottak minket. Nem egyszer hallottam, ahogy a résztvevők, látogatók, nézők és a Chuunin-ok egymással próbálnak beszélni, persze a hangzavar megnehezítette.
- Merre kell menni? - térdezték sorra a Jouninokat.
- Itt egyenesen, és a folyosó végén jobbra. - válaszolták.
- Meg tudná mondani, merre van a nagyterem - A folyosó végén jobbra...az egymást váltó kérdések és válaszok hangja szinte már egybefojt. Mi is egy Chuunin-tól kaptunk segítséget. Ahhoz képest, hogy ennyi embertől másodpercenként megkapták ugyanazokat a kérdéseket, igen csak higgadt természetűek voltak. Pedig úgy hallottam, az itteniek nem a jó modorukról híresek, de ez a rengeteg szervező megcáfolta ezt a tévhitet.
A sok útbaigazításnak köszönhetően besétáltunk egy nagy terembe, ahol egy nagy színpad volt. A nyüzsgést egyre csak fokozódott. Ekkor a színpadra fellépett pár személy, valószínűleg a vizsga bírái, és vezetői. Ekkor a nyüzsgés, és hangzavar, mely szinte kibírhatatlan volt, egy pillanat alatt elmúlt. Majd bele is kezdett a vizsga bemutatásához.
*Hm, tehát két része lesz csupán* gondoltam magamban.
- Izgalmas lesz, ha már az első része egy ilyen szintű feladat lesz. Mindenképp izgalmas, és hasznos lesz. Neked mi a véleményed, Suki? - kérdeztem, mikor a férfi elhallgatott a színpadon.
- Szerintem is jó lesz, már alig várom. Egy csapat vagyunk, és egy ilyen csapat teljesíteni fogja a feladatokat. - válaszolt mosolyogva. Majd a férfi elmondta a végén a feladat nehezítését.
- Fél óránként egy teljesen más terepen kell teljesíteni - csodálkozott Suki.
- A lényeg, hogy mindig maradjuk együtt. Ha együtt vagyunk, sok baj nem történhet - válaszoltam neki. A lány elpirulva mosolygott. Ekkor a férfi befejezte mondandóját, sok sikert kívánt mindenkinek, majd elindított minket. Megpróbáltunk a tömeg előtt kimenni, de ez a tervünk csak félig-meddig sikerült, de legalább kijutottunk. A folyosókon végigsétálva, az emberekkel együtt haladva nagy nehezen kiértünk a stadionból. Finnt ki voltak készítve a már emlegetett pultok, ahol a tekercseket kapjuk. Be is álltunk az egyik pulthoz, hogy megkapjuk a feladat elvégzéséhez szolgáló tekercsünket. A sorok lassan haladtak, de a nyüzsgő népet mintha kicserélték volna, helyettük sorban álló, halkabb emberek álltak a pultok előtt. Mikor sorra kerültünk, egy fiatal nő mosolygott ránk
- Üdvözletem, íme az első feladathoz szükséges tekercs. - ekkor átadta egy dobozból a tekercset. Suki rám nézett
- Vidd te, Kodo, nálad jobb kezekben lesz, mint nálam. - azzal a tekercset a mellkasomhoz nyomta, és mosolygott. örültem neki, hogy ennyire megbízik bennem. A tekercset eltettem a hátamon lévő tartóba, majd vártuk a további utasításokat. Ahogy körbenéztem, már mindenki megtalálta már a társát, az eddig keveredett nép most 2-es csoportokba álltak, és vártak. Vártuk mindannyian, hogy elkezdődhessen életünk első chuunin vizsgája. Katanam-ra markolva, Suki mellém állt, rámosolyogtam, majd átkaroltam.
- Mindjárt kezdődik - mondta mosolyogva.

*A csodálatos csarnok vagy akár arénának is nevezhető építmény lenyűgözte Amireit, nem egyszer pásztázta végig az ittléte alatt de továbbra is újra és újra megcsodálta. Már maga a kacskaringós bevezető utak kicsit meglepetésként érték, de annyira nem volt nehéz eltalálnia. Zentoval is össze futott majd felszólítására higgadtan válaszolt.*
- Nem még nem jelentkeztem be.
*Meg is fogta a tollat majd beírta nevét, hogy ő is itt van a jelenlévők közt miközben megjegyzi, hogy - csodálatos ez a hely - majd útját folytatja Zento mellett őt követve...*
~Istenem ez a Zento, nem változik semmit.~
*Amirei jobban felmérte a fiút és észre vette a halál madarat a vállán. Szemei tágra nyíltak és meglepődött.*
~Mióta van papagálya?~
*Mosolyodik el magában miközben sértegeti az állatot. Kicsit viccesnek tartja, hogy Zento a nagy piromániás egy madarat tart magánál. Az út viszont folytatódik a csarnok középre. A fény szépen besüt. Egy pillanatra Amirei hunyorog a fény változástól, de pupillája gyorsan össze szűkül és megjelenik elötte a hatalmas aréna.
Nem kellett sokat várniuk, hamarosan kiértek és a beszéd el is kezdődött. Ismertették a feladatot.
~Zöld tekercs... Két négyzetkilóméter...~
*Amirei kicsit gondolkozóba esik miközben a beszédét folytatja az ember.*
~A terület Genjutsu hatása alatt állhat, vagy valami nagyon erős Ninjutsu. Bár kétlem, hogy ezt bármi módon kikerülhetnénk. Sajnos tény és való, hogy nem könnyű a feladat. Elég sok ember gyűlt össze... és nekem nem úgy tűnik, hogy ez könnyen megoldható lesz. Az ittlévők nagyrésze ránk fog támadni, hogy kiejtsenek minket a versenyből és nagyvalószínűséggel a terep is jelent némi veszélyt.~
*Amint végig elmélkedte a dolgot, koncentrálva meghallgatta a maradék információt.*
~Maradt a tekercs és hamarosan kezdődik a vizsga.~
*Húzta a száját a lány miközben Zento után indult, hisz indultak a tekercsért. Zento eközben elejtett egy kérdést. Erre kicsit ráncolni kezdte szemöldökét, majd közelebb lépett és halkan beszélni kezdett.*
- Zento nem vagyok paranoiás, de ez egy vizsga. Nagyon sok olyan ember lehet akiket csak a győzelem hajt olyan mértékben, hogy akár képesek lennének másokat megtámadni, ellopni a tekercseiket, hogy minél kevesebben maradjanak a ringben. Amennyiben ők rájönnek, hogy esetleg felderítésben elég jók vagyunk így az elsődleges célpontok mi leszünk, mivel mi veszélyeztetjük őket a legjobban. A terepen nem hiszem, hogy a felderítő technikák nélküli emberek egykönnyen végig jutnak majd.
Sajnos a madarad akár árulkodhat a technikádról, a stílusodról is.
*A lány közben átveszi a tekercset és szemlélgetni kezdi a tömeget hátha talál a versenyzők között egyértelmű személyeket akikről megállapítható a harci stílusuk. Amennyiben nem talál nem problémázik, a terepen úgyis kiderül minden.*
- Zento legyünk kicsit óvatosabbak.
*A lány vissza nyújtja a tekercset a fiúnak s nagyon halkan megjegyzi.*
- Ha senki nem lát minket add vissza. Az elsődleges célpont mindig a tekercses lesz, márha számíthatunk ellenállásra.
*A lány reméli, hogy Zento átveszi a tekercset, majd várakozik Zentoval.*

// Amint lesz Wordom tényleg kijavítom a hibákat ^^" Bocsánat :S //

A tekerccsel a kezünkben egy chuunin vezetett el a kezdő pozícióhoz, a csarnok melletti térre. Az előbb még bíztató, fülsüketítő hang, melyet a közönség hangoztatott, mintha elvágták volna, teljesen megszűnt. Egy fallal szemben állítottak fel minden egyes versenyzőt, majd ott, a fallal szemben vártuk, hogy történjen valami. Ekkor a föld porzani kezdett, a fal, mely előbb még előttünk állt, a föld alá süllyedt, megnyitva ezzel a kaput a területre. Belépve a területre, hátunk mögött a fal visszazárult, lezárva ezzel a visszajutás lehetőségét. De ki akart volna visszatérni egyáltalán? Vizsgán vagyunk. A terület, a jelenlegi állás szerint nem nézett ki bonyolultnak, a pályát körbefonták a hegyek. Valami neszt hallottunk mindketten. Egy patak csorgása volt, mely az átlagnál erősebben hangzott. Ezt kihasználhatjuk, ha ellenséggel kerülnénk szembe, bár ez sajnos fordítva is igaz.
- Kodo, nem érzed, hogy hideg van? – kérdezte Suki, miközben karjait átfonta, hogy megdörzsölje.
- De, én is érzem, hogy lehűlt a levegő. Bár nem volt sokkal hidegebb, csupán pár fokkal, de a mi országunkhoz képest ez hidegebbnek hatott. – Sietnünk kell, ne feledd, a terület fél órán belül változni fog. Nem lehet tudni, hogy milyen értelemben, milyen szinten, de változni fog. El kell jutnunk a célig, mielőtt lejárna az időnk. – mondtam Sukinak, aki még egyszer megdörzsölte karját, majd kezeit összetette, és a földből előjött 2 darab földklón.
- Talán velük gyorsabban szemügyre tudjuk venni a területet, és könnyebben megtalálhatjuk az épületet. – mondta mosolyogva. Én is mosolyogtam, jó ötletnek tartottam, aztán a klónok elindultak kissé kerülve, de nagyjából előre tartva, mi pedig szög egyenesen indultunk neki a területnek, hogy minél gyorsabban megtaláljuk a megjelölt épületet, ne keljen annyiszor átvariálni a menetirányunkat. Lassan megszoktuk az időjárást, ez a kis szellő kellemesen is jött egy idő után.
- Szerinted elérjük az épületet, mielőtt lejárna az időnk? – kérdezte szerényen a lány.
- Hát persze, elvégre a mi csapatmunkánk a leghíresebb az országunkban – mondtam mosolyogva, miközben erőltetett menetben mentünk. A talaj sziklás felülete ellenére jól tudtunk haladni, gyorsan meneteltünk, a falat, melyen percekkel ezelőtt jöttünk be, alig lehetett már látni. A növényzet is elég elhalt volt, csupán zuzmók, és egyéb apró növények tarkították a sziklás felszínt. Így nem okozott semmi se akadályt, hogy gyorsan, céltudatosan, tartva az irányt menjünk. Suki klónjai is eltűntek előttünk. Hátrafordulva a falat se láttam már. Csupán a két oldalunkon kinőtt, óriás hegységeket lehetett látni. Mintha egy óriási folyosón sétálnánk, melynek mintha sose lenne vége. A horizonton újabb és újabb hegycsúcsok bukkantak fel, mutatván a további utat. Reménykedtem, sokat tudunk haladni, az első átalakulás előtt. Egy idő után mintha kiránduláson vettünk volna részt Suki-val. A terület hatalmas méreteinek köszönhetően eltűnt az időérzékem, csak mentünk, futottunk, egyenesen a sziklás pusztaságban. Az érzés, hogy a jövőnk múlhat ezen a feladaton, szinte elszállt, szemeinkkel ellenőriztük a területet, hátha meglátunk valami jelölést, egy jelet, ami mutatja a jó utat. Arra gondoltam utunk alatt, hogy a területet jelölni kellene valamiféle eszközzel, mert ha megváltozik a felszíne a pályának, könnyen csapdába eshetünk, eltévedhetünk, viszont egy jelöléssel meg tudjuk mondani, jártunk e már az adott területen vagy nem. Nem akartam sok időt elvesztegetni ezzel, így eldöntöttük, hogy a legelső változásnál fogjuk jelölni a területet, ahonnan elkezdjük a második fél órát. Egy apró ruhadarabbal fogjuk jelölni a területet, és minden átalakulás során jelöljük a területet. Egy kulacsot vettem elő, majd Suki felé nyújtottam.
- Köszönöm, van nekem is – mondta szerény hangon. Majd el kezdtem inni. A víz frissítő hatása felpezsdített, frissebbnek éreztem magam. Suki is ivott, majd újult erővel indultunk tovább.

~Micsoda erdő~ Mondja magában a lány elámulva a sűrű zöld rengetegen. Borkor fák, ajnövényzet mind zöld lombos mese álom.
~A hó országában nincs ilyen.~
*Lép előre a lány párat, közben Zento elveszi a tekercset. Szépen őt követi miközben kiveszi a szalagot a hajából, és a fonatot kioldozza. Talán most hordozza elösször így a haját. Nem sokat tűnődött eddig ezen.*
~Két négyzetkilóméteres terep? Akkor mindent erdő borítana?~
*Gondolkozik a lány folyamatosan.*
~Amennyiben zöld a ház, nagyvalószínűséggel erdőbe lesz. Csak, hogy a terep változik... Vagyis bármikor egy tenger lehet a lábunk alatt.~
*Osztaná meg az információt Zentoval miközben ő szépen szorgosan cselekszik, de ahogy Amirei látta, a fiú is eléggé elámult a tájon.*
~Talán még is van bennünk egy kis közös.~
*Az itt ott haloványan besütő napfény gyönyörű volt mégis kicsit sötét érzetet keltett. Hiába is volt szép a lombkorona a sűrűn szövődő fehér pókhálók csúfították azok törzseit és törzseinek részeit. Amireinek is eszébe jutott ugyan az a gondolat mi zentónak, hogy " Vajon mekkora pók szőhette ezt a hálót".
A Chuunin vizsga nem vicc, komoly hisz a Chuuninok már úgymond másokért is felelhetnek, osztagot, csoportokat is vezethetnek, néhol, már ők a tanárok. Úgyhogy bármilyen veszedelmes is az ellenfél, túl kell élni.
A gondolkozását egy érdekes rekedtes hang szakította félbe mely egy öregemberéhez hasonlított. Ahogy elnézett balra a tátogó madarat látta és ahogy konfliktusba keveredik Zentoval. Vitájuk az öregségről szólt. Amirei szívesen megállapította volna, hogy: ~ Onnan dönthetjük el, hogy egy varjú öreg, ha kemény a husa. ~ De a lány úgy érezte, hogyha ezt közölné a varjúval vagy elmenekülne vagy a kérdőt vacsoraként fogják feltálalni, hogy vajon akkor a fiatal emberi hús puha-e...
A madár felszált és kémleli az eget. Majd vissza hívva emlékezetét figyelmezteti Zentot.*
- A terep változás "tűréshatárait" nem közölték velünk. A terep ahogy említettem egy erősebb Genjutsu lehet, vagy pedig valami másfajta mely terepformálást hajt végre. A terep változás tárháza szinte a végtelenségig terjedhet.
Nagyon szép művészi dolog csak van egy kis hátránya.
*Tart hatásszünetet a lány.*
- Tény és való, hogy szép ez az erdő, biztos hegyen völgyen is jól érezném magam, vagy esetleg egy tenger parton. De amennyiben drasztikusan változik a terep MÉG az is elképzelhető, hogy egy láva tengeren fogunk hamarosan lépkedni.
*Gondolkozik el a lány.*
- Ha lávában nem is gondolkozhatunk, szakadék még lehet. Úgyhogy nagyon kell figyelnünk mindenre. Amitől még lehet félni az, hogy más Genjutsu használók is vannak a terepen rajtam kívül. Ami azt jelentheti ha elég képzettek akár a terep változást ők is módosíthatják ideiglenesen kis időre, ami megzavarhat minket.
Az én képességeim nem terjednek ki ilyen nagy területre, örülök ha egy ötven méter sugaru körben tudok valamit létre hozni.
*A lány nem bízik önmagába. Lehet, hogy igaza van, lehet nem. Ezt sajnos még ő sem döntötte el, mivel képességeit nem igen tesztelte még sehol, a könyebb D szintű küldetéseknél nem sűrűn használt genjutsut. Sokszor puszta erejére kellett hivatkoznia.*
- Egy szó mint száz, ez olyan mintha Szénát keresnénk a tű kazalban. Bárhonnan megszúrhatnak minket... de a tűről most jut eszembe... Mint tudod, genjutsut használok. Viszont megállom a helyemet közel harcban is. Mivel a közelharci képességeimtől túl energiát vesztenék ezért állapodjunk meg egy dologban. Én segítelek Genjutsuval, és rejtőzködöm amikor csak tudok...
*Fogja meg a fejét.*
- Bocsánat, túl sokat beszélek. Neharagudj.
*S közben nézi a köröző kutatgató madarat, és igazítgatja kibontott haját.*

// Mától betartom az időpontot. Csak sok a suliban a teendő Még egyszer elnézést. Tudom már mindegyik postban hagyok egy OFF jegyzetet. Word mindig nincs. - - Köszönöm a türelmet a játékosoktól. :///

- Vajon mennyi időnk lehet még a változásig? – kérdezte tőlem Suki. Egy jó ideje megyünk már, és mintha egy métert se haladtunk volna előre. A táj még mindig olyan hosszú, szinte végtelen, mint a legelején. Egy kis szél fújt végig a területen, mely valamelyest felfrissített, és adott egy kis lelki tápot, hogy jó úton vagyunk, nem szabad az elején feladni. Egy pár perc erejéig, mivel nem akartunk sok időt elvesztegetni, leültünk, fújtunk egyet, majd folytattuk az utunkat. Szerencsénkre el nem lehetett tévedni, még, az út tisztán látszott előttünk. Ám rá kellett jönnünk, hiába unalmas a menet, a fáradtság nem nevezhető kihívásnak egy vizsgán. Ezzel a ténnyel kellett szembesülnöm, mikor is megláttam az első komoly akadályt, melyet a természet szánt nekünk. Az akadály nem volt más, mint egy mély szakadék, melynek aljában igen csak széles ívben tüskés bozótok nőttek, melyen nem volt sok kedvünk átkelni. A bokrok igen csak terjedelmesek voltak, így elkerülni nem lehetett. Főleg azért, mert miközben egy terven gondokkodtunk, jött a második feladatunk is egyben.
- Hallod ezt, Kodo – mondta Suki. – Mi lehet ez? – kérdezte a lány értetlenül, miközben fülelt.
- Nem is tudom. Mintha víz lenne valahol…Igen, valahol víz van a közelben – mondtam, miközben fülemmel próbáltam kiszűrni a hang forrását. – Psszt, aha már hallom. A hangok egyre erősebbek. – ekkor megfordultam, és láttam, hogy egy hatalmas mennyiségű víztömeg közelít felénk, alig lehet fél percünk, mire ideér. Az eddigi terveket elvetettük, valamit gyorsan ki kellett találni. Nézzük, mit tehetnénk. Az árok tövébe nem mehetünk, mivel a bokron nem jutnánk át időben, valamint rengeteg sebzést kapnánk. Itt sem maradhatunk, mivel a víz sodrása olyan gyors, hogy nem tudnánk rajta megállni, és elsöpörne minket. Ki kell valamit találni, e gyorsan. Ekkor jutott eszembe egy megvalósítható terv. A víz csak zubogott felénk, egyre hangosabban, egyre ijesztőbben. Előkaptam egy kunai-t, melynek végén egy robbanó cetli volt. Majd kezeim összetéve a chakra-m a talpamba koncentráltam, hogy képes legyek megállni a sziklafal oldalán. Neki is indultam a falnak. Pár lépés kellett hozzá, és hirtelen már függőlegesen futottam le a fal oldalán. A tervem az volt, hogy a robbanó cetlivel megpróbálok egy mélyedést létrehozni a fal oldalában, ahova be tudunk bújni, akár csak centikkel hátradőlni. Mivel a víz igen csak nagy erővel közeledik felénk, így ha eléri az árok szélét, nem szakad hirtelen ránk, hanem tovább csordul. Amíg a víz lezúdul, és mi szorosan a falnak dőlünk, pár centivel beljebb a sziklafalban, akkor elméletileg nem árthat nekünk, csupán egy kis adag folyhat ránk, ami már nem olyan erős. Majd kihasználva az árok aljában felgyülemlett vízmennyiséget ráugrunk, és a vízen végigfutva átjuthatunk a tüskés akadályon is. Így két legyet üthetünk egy csapásra. A természet veszélye fog nekünk segíteni. Reméltem bejön a tervem. Ez játszódott le a fejemben, miközben a vízszintes területről mintha leestem volna, és elindultam a mélységbe. A falnak a közepét kellene megtalálnom, mert ha a tetején hozom létre a lyukat, beszakadhat, ha túlságosan az alján robbantok, akkor pedig a visszacsapó víz lesz az, ami végezhet is akár velünk. Úgyhogy a közepét kell megtalálnom és ott robbantani.
- Suki, gyere, siess – szóltam a lánynak, miközben futottam. A lány nem tétovázott, indult is utánam, kicsit lemaradva, mert látta, hogy robbantani készülök. A kunai-t eldobtam, majd megállva vártam, hogy robbanjon. Nem akartam, hogy engem is elkapjon a robbanás, ezért álltam meg. A cetli elkezdett égni.
- Siess már! – szóltam hangosan, miközben hallottam, a víz hamarosan itt van a fejünk felett. A kunai felrobbant, a fal oldalán ha létrejön a mélyedés, akkor bemászunk oda, és a chakrakontontrolt fenntartva megállnunk a sziklán.
Ha sikerül létrehozni, akkor Sukival bemászunk, és várunk, amíg a víz le nem folyik, majd a vízre ugorva végigfutunk, mielőtt eloszlik, így talán elkerülhetjük, de mindenképp csökkenthetjük a bokrot által létrehozott sérüléseket, és talán horzsolásokkal megúszhatjuk.
Ha nem sikerül időben odaérnünk, akkor Suki, használva a lefejezőt, behúz engem, és magát is a sziklafal oldalába, addig, amíg a hömpölygő víz lefolyik. Remélem, hogy a víz, nem törésszerűen fog a falról lefolyni, ha igen intenzíven zuhan az árokba, akkor el tudjuk kerülni. A cetli felrobbant, a létrejövő füst is hamar eloszlik. Lássuk, mi fog történni.
Ha sikerül a tervünk, akkor a vizet kihasználva a tetején futunk tovább, valamint a víz is ad egy kcisivel nagyobb sebességet, és ezt a két sebességet kihasználva megpróbálunk minél nagyobb részt lefaragni a legrövidebb idő alatt.

*Amirei és Zento sejtése sajnos teljesen beigazolódott. Akárhogy is próbálták elkerülni a veszélyt a pókhálók szövete mélyén sajnos az lappangott amit mind ketten sejtettek, egy nagy méretes pók!
Amikor mindketten észre vették a pók támadását, a lány is úgy cselekedett ahogy Zento, megpróbálta elkerülni a ragacsos pókháló lövetet. Mivel a felülről érkező pókhálót nehezebb elkerülni így ő megpróbált elvetődni. Amennyiben eltalálja a pókháló megpróbálja kivágni magát belőle. Ha sikerül elkerülnie a pókhálót Zento parancsa szerint cselekszik. Kiválaszt egy közeli fát amin elég gyorsan felfuthat, eközben előkészíti Senbonjait. Az orvosi tűk a legmegfelelőbb fegyverek a lánynak mivel precízen lehet velük dobni, s célozni. A lány egy pillanatra megtorpan egy bizonyos magasságban ahonnan eltudja hajítani a tűket a pók felé. Bal és jobb kezében kettő-kettő tűt tart. A balkezében lévő tű a potroha felé dobja el, a másik kettőnek egyetlen célja van. Az a pók egy-egy lába, méghozzá a hátsó lábai mely nagyeséllyel le lassíthatja a pókot. A fejét nem érdemes célozni, túl kicsi s így veszélybe kerülhet Zento is.
A lány csak remélheti, hogy a tűk betalálnak. Elég jó a távolsági harcban. Sajnos közelharcban főleg csak védekezni tud.*
- Zento a pókok félnek a tűztől.
*Reménykedve ordít oda a fiúhoz. Ahogy a tűk repülnek lelkileg felkészül, hogy lehetséges, hogy használnia kell majd a Kaze no Yiba // A Szél Kardaj-t ha a pók rá akar ugorni, ha ez megtörténik. Nagy eséllyel szeli szét, bár sok fontos chakrát veszíthet. Ezenfelül több pók is leselkedhet a sötétben. Amennyiben ezt gyorsan lerázták, futásnak kell eredni. Vagy pedig megvárni a terep váltást.*

A víz egyre közelebb jött, nem maradt sok időnk. A fegyverrel a kezemben, tervvel a fejemben futottam a szikla oldalának. Sui futott utánam.
- Suki, siess! – kiáltottam a lányra, miközben a robbanó jegyzet aktiválódott, és a sziklafal oldalában létrehozta a menedéket. Chakra-m a talpamba koncentrálva futottam neki a szinte merőleges falnak. A víz már itt volt. Suki lemaradt. Kezét nyújtotta felém. Meg tudtam ragadni, magamhoz húztam, majd az üregbe bemászva magamhoz húztam a lányt. a számításunk jó volt, a víz olyan nagy erővel jött, hogy nem folyt le egyből a falon, hanem kiöntött, így megúsztunk szárazon, és élve a dolgot. A falon kapaszkodva néztük, ahogy a hihetetlenül nagy mennyiségű víz hömpölyög a szikláról egyenesen a bokrokra. Suki és én is nagyokat lélegeztünk, a hihetetlenül gyorsan pörgő események igen csak felpörgettek mindkettőnket. Mintha soha sem akart volna megállni. Azonban a víz, ahogy leért a hegyfal tövébe, a föld magába szívta, így a tüskés bokrokon még mindig nem jutottunk át. Nem tudtam, mennyi időnk lehet a terepváltozásig, lehet még 10 percünk talán. Nem akartam megvárni a változást, nem tudhattuk, mit fog hozni. Így abban maradtunk, hogy megpróbáljuk átvágni magunkat a bokrokon. A falon álltunk, gondolkodtunk, mitévők legyünk. Ha használok valamiféle tűz jutsu-t, azzal kiégethetnénk egy sávot, de most vizes is a bokor, úgyhogy lehet, időigényesebb lehet. Hozzá kell számolni azt is, hogy az első terepváltozás még nem ment le, nem akartam már most használni a technikáim. Mi maradt még? Gondolkodtunk. Robbanó jegyzetek, esetleg Suki valamiféle földtechnikáját is felhasználhatjuk. Nem akartam őt is lefárasztani, így maradt a robbanó jegyzet. A terv az volt hogy megpróbáltunk 1-1 kunai-ra erősített jegyzetet felhelyezni, melyet olyan messze dobni, amilyen messze el tudunk ugrani. Majd a sziklafalról nekifutva megpróbáljuk átugrani a lehető legnagyobb távot, lehetőleg a jegyzet addigra már eltörölte a szúrós növényzetet alólunk. Elővettünk 1-1 kunai-t, a cetlit ráakasztottuk, majd elhajítottuk. Utána pedig kicsit rákészültünk, és nekifutottunk a falon, hogy legyen lendületünk elérugaszkodni.

- Hát ezzel a robbantással itt fogunk még egy ideig időzni, nem, Suki? - mondtam a lánynak a kráterben állva. Valami mást kell kitalálni, mert így a váltás előtt nem fogunk kijutni innen. Ekkor azonban váratlanul felbukkant két alak, felénk küldve 2-2 kunai-t.
- Vigyázz, Suki - szóltam a lánynak, majd kardom magam elé tettem, hogy hárítsam a kunai-okat. Már csak ez kellett. Nem elég, hogy itt vagyunk a bokorban, még két ellenfél is a nyakunkban van. Először is úgy éreztem, hogy a bokor a legnagyobb ellenfelünk, mivel a mozgásban korlátozna. Akár tetszik, akár nem, ki kell jutnunk innen. Két Katana-m magam elé tartottam, hogy a lehető leggyorsabban tudjak vágni, Suki-t mögém állítottam, majd használva a Shusin no jutsu-t megpróbálok a lehető leggyorsabban kijutni innen. Ha kiérek a nyílt terepre, akkor már képesek leszünk felvenni a harcot ellenük. Nem tudtam, mikre képesek, így két Karasu bunshin-t rájuk küldök, hogy teszteljem a távol, ill. közelharci támadásaikat. A két személy igen csak ijesztő volt, ha választhatnék, inkább a bokron futok át még egyszer, de az élet a harcot hozta nekem. A kislány, bár fiatalnak tűnt, szemei égtek az erőszaktól, a harcolási vágytól. Mellette álló társáról, ki jóval idősebbnek tűnt, úgy szint elmondható, hogy belead mindent, hogy harcoljon és győzzön. De hát fel voltam készülve erre, tudtam, hogy mire vállalkozom, tudtam, hogy harcolnom kell. A felszerelésem nálam volt, úgy, a fekete pengéjű Katana-m kezembe tartom, a másikat, ha átérek a bozóton, elteszem. Katar-om is már be van készítve, hogy a meglepetés erejével támadjon.
Az ellenfelem mindenképp ki fogom ismerni távoli, klóntámadásokkal, valamint Suki-nak is szólok, hogy készítse elő a földklónjait, mivel azokkal könnyebben tudjuk felmérni őket közelharcban is.

Ezek aztán nem szórakoznak. Sőt, a csapatmunkájuk is erős, legalábbis az előbbi mozdulatokból ez vehető ki. Egy Dai Endan halad felénk, melyet valamiféle Fuuton technikával is megspéciztek. Ez a kombináció igen erős technikát hozott létre. Figyelmem hirtelen Suki felé irányítottam, majd bólintottam neki, jelezve, hogy készen állok. Suki visszabólintott, majd kezeit összecsapta. Használni fogja a Doton: Retsudotenshou, melynek köszönhetően mindketten egy kisebb árokba fogunk süllyedni, remélhetőleg még épp időben, elkerülve ezzel a támadást. Ha sikerül, akkor egy újabb karasu bunshin-t küldök ellenfeleim felé, bár azt már kitapasztaltam, hogy egy Katon és Fuuton technikákat alkalmazó ellenfelekkel van dolgunk. Ha a Karasu bunshin-nal el tudom terelni a figyelmüket, akkor a klón után kis idővel kimászok, és megpróbálok a Fuuton használó ellen menni, közelharci támadással úgy, hogy használva katana-m megpróbálom legyőzni őt párbajban, esetleg a katar-om, vagy végső sorban a csengő katana illuzió-t bevetni ellene. Ha sikerül, ha nem, Suki ez idő alatt megpróbálja használni a Lefejező jutsu-t alkalmazni a Katon használón, ha sikerül, az ellenfelét berántja nyakig a földbe, és utána nekem fog segíteni. remélem, a terv sikeresen fog alakulni, mivel a gödör takarását ki tudjuk használni, Suki már a gödörből fogja alkalmazni a Lefejező technikát. Ha távoli támadásokat intéznének felénk, abban az esetben a támadás méretétől függően manőverezek oldalasan, ha kisebb támadások jönnek, ellentámadásképp a Katon: hinoshuriken technikát alkalmazom, hogy időt nyerjek a terület leküzdése érdekében.

A helyzetünk, bár nem a legkedvezőbb, azért nagy részben a terv szerint történtek az események. A föld megnyílt alattunk, mi peig beestünk egy kisebb árokban, még mielőtt a tűzgolyó támadása betalált volna. A karasu bunshin is jó tervnek tűnt, hisz ahogy kiment a gödörből, a lány rátámadt. A klón varjakra bomlott, melyek szétrepültek, én pedig mögötte jöttem, hogy bevigyem a támadást.
Nem is rossz, ez a csapatmunka tetszetős volt számomra. Egy drót, és megmentette a társa életét. A hátul álló fiú egy drótot kötött a lányra, melytől hátra tudta rántani, és nem esett teljes áldozatának a támadásomnak. Ekkor valami újat találtak ki. A lány egy füstbombát dobott felém, mely a fal tövében fog aktiválódni, a repülést elnézve, úgyhogy valamiféle új taktikát fogunk hamarosan látni. nem voltak rosszak, sőt, látszott rajtuk, igen csak jól dolgoznak össze.
Ha a füstbomba betalál, akkor kihasználva hogy ők se látnak engem ellövök 3db Hinoshuriken-t. Remélhetőleg be fog találni legalább az egyik. Majd utána a füstben a falra futok fel, reménykedve, hogy támadás esetén a füst közepét célozzák majd, nem a tetejét. Ha kijöttem a füstből, és feltérképezem az ellenfeleim mozgását, először várom, hogy Suki-nak sikerül-e elkapnia ellenfelét.