Tövis Erőd

Uzumaki Kushina Csüt. Aug. 17 2017, 22:10

A Tövis Erőd a Tűz, az Eső és a Fű Országának határán elterülve kiemelkedő stratégiai szerepet töltött be a nemzetek által megírt történelem során. Rengeteg vér áztatta már a vidéket, számtalan lélek veszett oda már a nagyurak által kiprovokált harcokban, így nem is csoda, hogy a halál járta vidék kietlen és kopár. A vidék sötétszürke szikláiból a kárhozott lelkei sikolyaként csendül fel a süvítő szél, mely az évszak ellenére borzongató hideggel várja az ide érkező turistákat.
A vidék talán egyedüli kiemelkedő magaslati pontja egy első pillantásra élettelen kőtest, ami közelebbről vizsgálva valójában egy nyüzsgő méhkas: a rideg sziklafalakból kivájt falakkal rendelkező, rálátással bíró kiszögellésekkel tűzdelt monstrum valójában egy katonai építmény, ami azért ennyire időtálló, mert valójában a természeti adottságokat kihasználva alakították azt ki.
Itanashi 16 km-es távolságra van a méretes árnyéktól, ami a sorsára vetül – még van esélye visszafordulni, azonban érezheti, hogy ez a döntés kifejezetten negatív fényt vetne papi becsületére, s az őt ostorozó hatalom jóval nagyobb bármely emberi hatóságnál.
A távolban meredező, elterülő bástya szinte csábítja, vagy legalábbis kacér kecsegtető szavakkal incselkedik: „Gyere és kapj el!” Szinte érezheti azt a mérhetetlen energiát, ami a távolból árad - abból a pontból, ami egyre közeledik, s vele együtt nő a reá sötét lepelként boruló végzet árnyéka.
Itanashi a Tengu erdejéből kiérve érezheti, hogy az erdő adta titokzatosság és a természet lágy öle adta biztonságérzet egy pillanat alatt elszáll, mikor a hatalmas masszaként megjelenő erődítményt ölelő kopár, kietlen, rideg tájra veti tekintetét, ami szinte egyik pillanatról a másikra váltja fel a kellemes zöld és barna színkompozíciókat.

Az erődítményhez közeledve annak vonalai egyre inkább fókuszba kerülnek, ahogyan az általa kisugárzott sötét aura is – ugyan egyáltalán nem hasonlít a Vérpap aurájához, sötétségében meg sem közelíti, mégis érzékelhető, hogy az évtizedek alatt felgyülemlett és lekötött chakra ott pezseg a környezetben: az épület egyenesen ontja magából, így nem csoda, hogy a talajt is átitatja, aminek következtében az szinte zizegve dalolja idegen nyelvű himnuszát. A különös dallam pulzáló ritmusa szívverésként rezonál a Vérpap csontjaival és saját szívének zakatolásával – a különbség az, hogy a táj sötét szikla, a pap pedig hús és vér.

**Itanashi** Csüt. Aug. 24 2017, 12:14

Itanashi némán nézné az idős férfit, kinek teste pólyába volt tekerve. Elméjében a bosszú édes ízét érezhette, mikor belegondolt a Bansaial való társulásának lehetőségeibe. Vajon a Tanács miként fog tekinteni a visszatérő papra és társára? Ha megvan a Hyuuga, a szemeivel képes lehet a pap felkutatni Yogensha részeit. Ehhez pedig minden segítségre szüksége lesz. Most, hogy Bansai már az ő oldalán áll, némiképp csökkent a mérleg két oldala közötti különbség, s talán ez a kezdő löket megalapozhatja a későbbi terveket. Az Utazó jövendölése pedig úgy tűnt, ismét kudarcot vallott, immáron másodjára. Itanashinak be kell bizonyítania, hogy ő megfékezhetetlen. Terveit és Isteni feladatát minden áron be kell teljesítenie, mielőtt elhagyná ezt a földi síkot. Jashin sama életben tartja őt mindaddig, amíg hisz küldetésében és a világban betöltött szerepében. Ő az, aki ismét egyesíteni fogja Jashin nemzetét. Ő az, aki eggyé kovácsolja ismét a törzseket, s az Istenek erejével lecsap ellenségeire.
idő közben Yakura visszatért a felderítéséből. A pap megszakította gondolatmenetét ugyan, de harci kedve már már kezdett valódi alakot ölteni. A sötétség aurájának halvány fátyla jelent meg az aurájában, mely azt sugallta, készen áll.
- Itt hagyom az egyik klónomat, vigyázzatok rá - szólt a kígyónak, majd megalkotva egy Tsuchi Bunshint, rájuk bízta a pihenő Bansait. Itanashi kilépett az ajtón, majd mély levegőt szívott. Mellkasa kidomborodott, sötét vértezete megcsillant a Nap fényében, Vér Kanjis álarca pedig feltekintett.
A nap, mely útjának egy nagy mérföldköve lesz, a végítélet napja. Eljött hát ez a nap. Ahogy a vándor megjósolta, Itanashi a mai napon el fog jutni a Tövis erődbe, hogy megszerezhesse a szükséges eszközt céljai érdekében. Az Isteni akarat napja. Most kiderül, hogy Itanashi vajon harmadjára is képes lesz átírni sorsát, s Jashin kegyelmével bevégezheti feladatát, vagy elbukik. Utóbbi teljes mértékében kizártnak tartja a pap, ki egy pillanat alatt tűnt el, s indult meg sebesen a Tövis erődjének irányába.
A fákon ugrálva haladt előre a felbőszült pap. Érzékeit kiterjesztette az érzékelhető aurájának tartományába, chakrakészletének egészét mozgósítani kezdte testében, hogy bármikor bevethető lehessen.
~Én vagyok, aki egyesíteni fogom Jashin nemzetét. Én vagyok, aki egy zászló alá fogom vonni mindet. Én vagyok, aki az egész kontinenst az Ő uralma alá fogom hajtani, aki megsemmisít bármit és bárkit, aki ellen szegül. Sem ember, sem e földi lény, sem pedig szellem és Isten nem állhatja utamat. Jashin ereje mindenkinél nagyobb. S Jashin ereje velem van. Én vagyok az Ő akaratának megtestesítője. Az Ő szavának hordozója. Az Ő papja.~
A jashinista pap hamarosan elérte az erdőség szélét, s szemei előtt széles, kopár vidék helyezkedett el. A sziklák, halott föld csak úgy ontotta magából a keserűséget. A távolban a felhőkig nyúló létesítmény pedig azonnal magával rántotta. A sötét, magányos torony első pillantására is tiszteletet parancsolóan hatott. Az égi meszelő beláthatta a környező térséget, s árgus szemekkel figyelte azt. A látvány megragadta a papot. A torony látványa még inkább elindította benne azt a töménytelen mennyiségű adrenalint, mely a harcok előtt szokta. Chakrakészlete csak úgy forrongott benne. Mégis hideg fejjel tekintett előre.
- Tökéletes táblája lesz a koporsójának minden Isten otthonának. Ilyen tornyot fogok Shoun városába húzni egyszer, ha rátalálok. A Hyuuga szemeivel pedig meg fogom találni. - mondta magának, majd megkezdi alaposabban körbejárni a fák takarásában a környéket. Felméri a pusztaság adta lehetőségeit, a távolságokat, s próbálta megfigyelni a torony szerkezetét és felépítését, valamint az esetleges kinn tartózkodókat. Minden apró részletre szüksége lesz ahhoz, hogy bevehesse a létesítményt. Távol az erődtől, a fák takarásában talán nem fogják kiszúrni őt, s alaposan átvizsgálhatja, valamint az eddig ismert információk alapján pontos képet kaphat helyzetéről. A pontosabb felmérés érdekében alkalmazza a Shontawai'shi // Elmúlás technikát, hogy a minimális chakraval rendelkező gömbökkel még alaposabban mérhesse fel környezetét. A Vándor elmondásai szerint az erőd egy elit osztagot szállásol el, több tucatnyi shinobit. Valódi méhkas ez a létesítmény. Nehéz dolga lesz a papnak, de amíg kitart Jashin mellett, addig Jashin is támogatni fogja mindenben legeltökéltebb, legvakmerőbb és legelszántabb papját. Itanashi nem bukhat el. Hisz még csak most indult el az útján.

Hidan Kedd Okt. 31 2017, 16:49

- Biztos nem marad még egy napot, Yamato-taichou..? Kellemes színfolt volt a jelenléte az elmúlt napokban, még ha a hírek, amiket hozott, nem is mind voltak épp olyan szívderítőek. Tudja ritkán fogadunk vendégeket és a háború kitörése óta el sem hagytuk a bástyát, itt pedig nem sok tennivaló akad a környék pásztázásán kívül. Már a könyökömön jön ki az erődbeli fiúk összes anekdotája... Előbb vetném ki magam az őrtoronyból, minthogy még egyszer meghallgassam, hogy szerelte le Dokuga egyedül azt az iwagakurei helyőrséget a Harmadik Világháborúban!

Kérdezem erőltetett, kissé talán zavart nevetéssel kísérve. A férfit láthatóan meglepi a kérdésem. Pár pillanatig csak meredten néz rám azzal a sötét, néha már-már hátborzongató pillantásával, de happuri-szerű fejpánttal keretezett arca végül szabadkozó mosolyra húzódik. Egyik kezét bátorítóan - csak tudnám mire akar bátorítani ebben a minden izgalomtól elhagyatott kőhalomban! - vállamra teszi, majd így válaszol:

- Mit sem tennék szívesebben Amatsu-san, de attól tartok szólít a kötelesség. A Rokudaime Hokage-sama más feladatokat szán nekem, amik nem tűrnek halasztást. De ne aggódj, hamarosan vége lesz ennek a háborúnak és akkor te is elhagyhatod a posztodat!

- Bár osztoznék a derűlátó gondolkodásodban Senpai! Persze... Megkötik a fegyverszüneteket, s a békepaktumokat és időszakos nyugalom köszönt a Shinobi Világra... De a történelmünket nézve a rejtekfalvak jó eséllyel megvívják az Ötödik küzdelmüket is, még a mi életünkben. Akkor aztán megint kiküldenek majd ide porosodni a határra a szemeim miatt... A hadvezérek, gazdasági érdekek és frakciók felváltják az előzőeket, de a háború... Az sosem változik.

- Micsoda pesszimista hozzáállás ez egy magadfajta ifjúhoz! Pedig azt hallottam az embereidtől, a Levél Fehér Villámának nem szegheti kedvét semmi sem.

- Joviális vagyok, nem idióta. No meg... Tartani kell a lelket a srácokban valahogy, amikor hosszú hónapok óta nem látták a családjukat, feleségeiket és gyermekeiket. Ha bús pofát vágnék egész nap, hogyan lelkesíthetném őket? De ne hagyja, hogy a borús gondolataim megfertőzzék! Megtiszteltetés volt egy olyan nagyszerű shinobival osztozni a vacsorán, mint ön, Taichou!

- Akár őszinte a mosolyod, akár nem, a Tűz Akarata lobog benned is. A katonáid felnéznek rád és akár Yomi no Kuniba is vakon követnének. Egyszer még sokra viszed, Amatsu-san. Köszönöm a vendéglátásod. Matane!

Vakkantja búcsúszavát katonás tömörséggel a jounin, én pedig fejet hajtanék válaszul, de épphogy csak leszegem tekintetem, már csak ninjasarus lábainak hűlt nyomát találom. Nos ennyit erről. Vissza a hétköznapok szürke valóságához.

A kilátó csigavonalban gyűrűző lépcsőjén ráérősen kaptatva még mindig a Yamato által hozott hírek árnyképe üli meg súlyos ködként egymást cikázva üldöző gondolataimat. A Tűz Temploma csaknem a földdel egyenlő. Kumogakure nagy része szintén romokban. Szabadon kószáló bijuuk. Kirigakure letette a fegyvert. Sunagakure felszabadult a blokád alól és a Víz Szövetségének tagállamai sorra kapitulálnak, ahogy kezdik felismerni, hogy süllyedő hajóra vettek jegyet. A hónapok - vagy évek..? - óta áhított béke csupán karnyújtásnyira. Akkor mégis mi az a megfoghatatlan balsejtelem, ami nyugtalanít..? Nem mintha nem örülnék. Csakhogy shinobiként eltöltött éveim alatt egy valamit nagyon is jól megtanultam: ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, akkor valószínűleg az. A Tűz Szövetsége hadászati kudarcokat halmozott sorra, míg az ellenség előretörése csakhogynem megállíthatatlannak tűnt. Aztán egyszer csak, a döntő összecsapások pillanatában az egész hatalmi blokk összeroskad a saját súlya alatt, mint a kártyavár, ha beszökik a huzat az ablakon. Mintha más erők is munkálkodnának a felszín alatt. Asuna persze csak legyintene erre és felkacagna azzal a kristálytiszta, fesztelen nevetésével, amibe három éve beleszerettem. Az orromra koppintana az ujja begyével és azt mondaná, csak rémeket látok, összeesküvés-elméleteket gyártok. Hogy nem tudom elfogadni, ha a dolgok minden valószínűség ellenére is végül jóra fordulnak. Talán igaza van. Ha a konohai hírszerzés információi igaznak bizonyulnak, talán végre leszerelhetek a határőrségtől, hogy vele legyek. Mikor is volt utoljára, hogy utoljára két kezembe fogtam karcsú derekát, hogy beletúrtam vörösarany tincseibe, s úgy folytak ki a selymes szálak az ujjaim közül, mintha valóban olvadt aranyból lettek volna? Tán egy éve, lehet több is. Vajon mennyit változott az arca?

Míg gondolataim közös otthonunk - és mi tagadás, kihűlt hitvesi ágyunk újramelegítésének - vágyképe körül legyeskednek, észre sem veszem, s már a lépcső tetejére is értem. Feltolom magam előtt a csapóajtót, majd kikecmergek a bástya legfelső megfigyelőállására, ahogy teszem azt minden éber órámban legalább egyszer. Naiv kölyökként mindig is kiváltságosnak éreztem magam, amiért nemesi vérem ily előkelő ajándékot hordoz, mint a Byakugan. Amióta kiállítottak ide, a semmi közepére naphosszat az egyhangú lankákat bámulni, rájöttem, hogy dojutsum sokkal inkább felelősség, melyet nem rázhatok le magamról, semmint kiváltság. Shimura Danzou kifejezetten engem kért a Hyuuga klántól erre a hálátlan feladatra, kivételes látótávom és a Negyediktől lopott tudásom miatt. A családom pedig készséggel szolgáltatott át rendelkezésére, talán mert valamiféle előjogokat reméltek a gesztustól, vagy csak szimpla szolgalelkűségből, nem tudnám megmondani. A hideg is kiráz attól a fickótól. A szeme sem áll jól... Már az az egy, ami van neki. Chojuro-ojiisan persze más véleményen van. Szerinte ő a falunk jövője. Hiába, a rigid vénemberek már csak kedvelik egymás társaságát.

Mélyet szívok a magaslati levegőből, s hagyom, hogy átjárjon az érzés. Ez az egyetlen pontja az erődnek, ahol nem nyomja el a köveken megkapaszkodó vadrózsák illatát a ninkenek kenneljeiből áradó kutyaszarszag. Kegawa azt mondta, karikacsapásra megszokom. Aha. Meg a faszt. Persze neki könnyű ezt mondani. Inuzukaként mi sem természetesebb neki, ő ebben nőtt fel. Becsukom a szemem, miközben élvezem a könnyed szellőt az arcomon. Még csak a Byakuganomra sincs szükségem, lelki szemeim előtt látom a környező kétszáz négyzetkilométer összes fűszálát és jelentéktelen apróságát. Még egy háborúban megüresedett kis kunyhót is kinéztem magunknak, ahol letelepedhetnénk és csendes elszigeteltségben élhetnénk a hátralévő éveinket Asunával. Hah, hiú ábránd. Mintha valaha is elengedné a pórázomat Konohagakure no Sato... Persze sok mást is látok, ha magam elé képzelem a tájat. Annyiszor néztem már körül itt, hogy nem tud újat mutatni ez a vidék. Szürke pillanataimban, amikor már meguntam a közeli majorságok lakóinak passzív szemlélését, elkezdtem egyesével nevet adni az erdő fáinak. Ki hinné, hogy lehet ennyire ingerszegény a határőrszolgálat..? Az első pár hónapban, amikor kineveztek ide, legalább részem volt még némi akcióban. Nem vagyok egy mészáros kedvű ember... De legalább úgy éreztem, a hazám szolgálatára vagyok. De sajnos túl jól végzem a munkámat. Amikor a harmadik esőfalusi felderítőosztagot vetettük a kutyák elé - kegyetlen megoldás talán, de sok készletet meg lehet spórolni vele, az ebek pedig nem panaszkodnak az eső ninják húsára... -, Amegakure vezetése valószínűleg bölcsebbnek találta, ha a kémeit kerülőútvonalon küldi ki megfigyelésre. A hátországból és Kusagakuréből pedig nem sok fenyegetés érkezik. Na de... Essünk túl rajta! A fiúk aggódni kezdenek, ha túl sokáig maradok el.

- Byakugan!

Nyögöm blazírtan magam elé, majd gondolatban felkészülök arra, hogy az agyam befogadja a töménytelen mennyiségű vizuális információt. Lehetetlen lenne ezt az érzést leírni olyasvalakinek, aki nem élte át maga is a Fehér Szemek biztosította érzékorgiát. Meséld el egy vaknak, milyen a napfelkelte, vagy egy süketnek a nyáresti tücsökszerenádot. Szemhéjamat sem kell megemelnem, mégis egészen olyan mintha kilépnék a fejemből. Az egyszerre mindenhol és mégis sehol benyomása ez. Ahogy kiterjesztem érzékeim, semmi szokatlan sem tapasztalok, ahogy az már csak lenni szokott. Várjunk csak... Ott! Dél-keletre, tizenöt kilométerre az erdőben... Egy magányos vándor. De mégis miféle vándornak van ekkora chakrája és mit akar jelenteni az a bizarr maszk az arcán..? Dél-kelet. Az pontosan arra van, mint... Lehetetlen! Akkor mégis miért tartana pontosan errefelé?! Csak egyféleképpen deríthetem ki.

- Byakuraishin!

Kiáltom, s a mindent felölelő körpanorámát felváltja a vakító fehérség, melyet oly rég nem éreztem már... Itt az ideje megdolgoztatni azokat a berozsdásodott izmokat!

Eljött hát a nap, amikor hit és sors méretik meg egymással. A pirkadat azonban éppoly gyanútlan kötelességtudattal ontja lágy sugarait a vidékre, mint ahogy minden reggel is teszi. Vajmi kevéssé zavartatja magát holmi próféciáktól és az istenek közelgő alkonyától, mikor is az égi hatalmak egymás torkának ugranak, ha csakugyan van olyan nekik. Minden ugyanolyannak tűnik, mint máskor... És közben mégsem. Az álmosan pislogó égi vándor sápadt, rőt pászmái vérvörösre festik a végeláthatatlan égboltból szőtt, felhőgalléros köpenyét, mintha csak a közelgő pusztítás tiszteletére öltözött volna karmazsinba a tájra boruló firmamentum. A csípős, friss levegőt is mintha valami furcsa, terhes érzet ülné meg... Tán a Sötét Nagyúr mindent látó tekintetét érezné magán a Próféta, ahogy megnevezhetetlen árnyakból és fájdalomból ácsolt páholyából letekint őreá..? S ha valóban így van, miképp is értelmezhetné a vérző eget? Bátorító isteni kinyilatkoztatásnak, vagy intő jelnek, melyet félnie kellene..?

Lényegében mindegy is. Az ómenek a gyenge hitű és babonás embereknek valók. Itanashi nem hiszi, hanem tudja, hogy sikerrel fog járni. Hogy miért? Mert diadalmat kell aratnia a hitetlenek barbár társadalma felett. S míg az Egyetlen által rászabott sorsküldetését véghez nem viszi - mely nem kevesebb, mint Jashin földi birodalmát elhozni -, mindaddig akármily sorsot legyűrő védelemmel rendelkezik. Egyszerűen nem halhat meg. Ugye..?

A Lidérc, miután elvégezte a mindent eldöntő összecsapást megalapozó előkészületeit*, kurta búcsút vesz az aszott emberi héjtól, mely valaha Bansai névre hallgatott. Embernek már aligha lehetne nevezni... Sem külsőségeiben, sem pedig szilánkokra zúzott pszichéjének tekintetében nem emlékeztet a büszke, bölcs és állhatatos férfira, aki pár nappal ezelőttig volt, mielőtt Ichiwariivá lett volna. Ezután a Vérpap egymaga indul meg, toronyiránt Hi no Kuni egyik legjobban őrzött határvédelmi erődítménye felé. A vakmerőségére mindenesetre nem lehet panasz... De a Tűz Templomát is legyűrhetetlen épületnek tartották, most pedig nem több, mint egy vérmocskos vízzel telt medence, melyből egy csaknem felismerhetetlenségig amortizált romhalmaz nyújtózkodik az ég felé, mely valaha oly közelinek tűnt csúcsaihoz.

Amikor a jashinista eléri a Tengu Szentély és a Tövis Erőd között hosszan húzódó rengeteget, alkalmazza Shontawai'shi technikáját. A fekete gömbök szétszélednek a közelben, de az erdő megszokott arcát mutatja: éppúgy apró és kevésbé apró, többnyire félénk állatotoktól lakott fatenger, mint a világ bármelyik másik erdeje. Azazhogy majdnem. Nagyjából, amikor félúton jár célja felé, különös vésetekre figyel fel a fák törzsén: 雷

Eleinte csak ritkásan és területileg meglehetősen elszórtan jelentkeznek, mint ahogy a civil kirándulók számára a megfelelő ösvényt mutató jelzések az ismertebb túraútvonalakon. Azonban ahogy egyre beljebb gázol a lombkoronakupolák árnyékában, úgy egyre sűrűbben találkozik ezzel a motívummal a Kaishin, szinte mindegyiken van egy ilyen. Talán ez a kanji lenne annak a megfoghatatlan, finom, már-már érzékelhetetlen vibrálásnak a kútforrása?

Ahogy a Próféta ágról ágra szökken, egy-egy magasabb ugrásnál, amikor csak egy ritkásabb pagony takarja el a kilátást előle, meg-meg pillant egy megfeketedett gránittéglákból emelt, égbe szökő tornyot, mely minden bizonnyal a Töviserődhöz tartozik. Ahogy közelít a horizont peremén terpeszkedő épületet körülölelő síkság felé, egyre tisztábban rajzolódik ki a Lidérc előtt az ősöreg bástya morózus sziluettje. Elnézve rendhagyó méreteit - mely inkább magasságára, semmint alapterületére vonatkozik - nem is csoda, hogy a Rejtett Levél volt az egyetlen shinobi falu a háborúban, mely nem szenvedett súlyosabb veszteségeket a Tűz Szövetségének vezető hatalmai közül.

A következő pillanatban egy vakító villanás, s az azt azon nyomban követő fülsiketítő mennydörgés követeli magának Itanashi figyelmét, kizökkentve a jashinistát addigi gondolataiból. Egy szokatlanul fehér villám csapott a vadrózsákkal benőtt erődítmény legfelső tornyába, noha a delelő Nap tűző fénye már rég elosztatta a hajnal vért ígérő, bíbor felhőinek túlnyomó részét. De a színén kívül valami más sem volt rendben vele... Olyan gyorsan és váratlanul történt, hogy nem tudná biztosan megmondani... De a mennyei, cikázó dárda mintha a toronyból csapott volna az égkék legelőn lustán legelésző, patyolatfehér bárányfelhőbe, nem pedig fordítva.

A Kiválasztottnak nincs túl sok ideje a természeti anomálián töprengeni. A húsába már-már égető fájdalomként harap a chakravezető rudak rezgése, mely olyan heves, melyhez hasonlatost csak Bansainál, vagy sokkal inkább az Utazónál érzett. Füle még mindig cseng és sípol a derült égből - vagy égbe..? - csapó mennydörgéstől, amikor azt érzi, hogy valaki megkocogtatja a vállát és háta mögül egy élénk, pörgős tónus azt kérdezi tőle:

- Eltévedtél idegen?

Azonban mire a sötét szerzetes hátrafordul - akár támadó szándékkal, akár nem -, senkit sem talál ott, noha a testében vibráló fémek tanúságtétele szerint a töménytelen mennyiségű, nyers erő még mindig nem távozott a környékről. Sokáig azonban nem kell keresgélnie, ugyanis az idegen hang újfent megszólal, ezúttal teljesen más irányból és kissé távolabb. Ahogy a jashinista ezúttal is odafordul, egy fiatal, húszas éveit taposó ifjút lát, félhosszú, bronzszín haj keretezi hosszúkás arcát. Térdet ölelő szandálcsizmát, hasított bőrnadrágot és egy levegős, fehér kimonót visel. De ami a legfontosabb... Pupilla nélküli, tejfehér szemei körül vastag erek duzzadnak és lüktetnek. Hát ilyen egyszerű lenne..? Az áldozata szinte tálcán kínálja magát? A daliás, elegáns tartású shinobi egy Bingo könyvet szorongat baljának ujjai között, miközben hangosan olvassa a felcsapott oldalt:

- Fehér haj, stimm. Vér kanjis álarc, ez is megvan. Többszörös gyilkosságok... Segédkezés a Fagy Daimyo unokájának elrablásában... Segédkezés a Fagy... Uncsi. Uncsi... A Kétfarkú Macskadémonnal való harc és a Tűz Templomának lerombolása..? Na ezt már nevezem! Persze ha lenne némi sütnivalód, az ellenkező irányban hagytad volna el az országot, amikor minden második belföldön tartózkodó ninja a te neveddel az ajkán ragad fegyvert, hogy elégtételt vegyen, amiért meggyaláztad a hazánk egyik legfontosabb nemzeti szimbólumát. Szóval először és utoljára kérdezem Itanashi. Mit keresel az erdőmben?

Tövis Erőd 974cbd1ada002285ba6a42fc7ce9c8ea

//*Privát üzenetben elküldött cselekedetek.

Nos, végre valahára kezdetét vette a kaland végjátéka. Sok szerencsét! A késésért 20 chakrát írok jóvá neked.//

**Itanashi** Hétf. Nov. 06 2017, 02:10

A Vérpap gyorsan haladt a fákon. A gömbök segítségével megpróbálná feltérképezni a lehető legnagyobb területet, azonban be kellett látnia, az erdő túlságosan is nagy ahhoz, hogy kellőképp végigjárhassa. Ahogy ugrált fáról fára, egyre több helyen bukkant fel ugyanaz a kanji. Talán valamiféle védelmi technika lehet. Burok, az erdő sűrűjéből. Itanashi a nála lévő robbanójegyzetekből elhelyezne néhány pecsétnél egyet-egyet, a lehető legtöbbet a nála lévő húszas keretből. Bármihez is való a kanji, Itanashi idegenként van jelen. Ha eddig nem szúrták ki, talán megelőzheti a kelepcébe sétálást.
Itanashi lelépett a fákról, majd megállt még a takarásban, egyenesen a toronnyal szemben. Mély levegőt szívott tüdejébe, miközben határozott zöld szemei végigmérték még egyszer a felhőkarcoló épületet. Fantáziáját újból beindította a torony szerepe és az abban rejlő lehetőségek. Ha majd visszatér Keletre, fontolóra veszi ezen létesítmény felhúzását. Most azonban nem ezért volt itt. Feladata van, méghozzá pont abban az épületben, melyet szinte már csodálóan szemlél. Szemei villanó fényt lát a torony felső térségéből, még ilyen messze is látható villanást. Talán valami jelzés.
Ám a papnak nem volt túlságosan sok ideje gondolkodni, s mialatt gömbjeit visszafelé irányítana magához, teste egészében remeg meg, az idegen chakra felismerésekkor. Ilyen hirtelen, a semmiből felbukkanó nagy energiákat csak egy ember áraszthat magából. Az Utazó. De mit akarhat? Pont itt? Pont most? Talán elmondani, hogy ez az a torony, amiről egy hónapja beszélt? Még egyszer tudatosítani Itanashiban a feladata kettős súlyát?
Azonban a hirtelen megjelenő chakra ismeretlen hangon kérdezi őt a háta mögül, s megérinti a vállát. Ez nem az Utazó. De akkor ki?
Itanashi gyorsan fordul hátra, könyökét fej magasságába emelve, miközben testében aktiválná a föld elemű chakrajat. A doton chakra szétterjedne a testében, előkészítve a Kawarimit. Ily gyorsan és váratlanul még senki nem tudta meglepni.
Ám a könyök nem ért találatot. Talán elhajolt. Azonban mikor Itanashi teste, pontosabban tekintete is elérte a háta mögötti területet, döbbenten látta, hogy nem állt ott senki.
~Tér idő technika? Vagy genjutsu?~ Amíg a pap mérlegelt a csapdájának helyzetén, a hang ekkor újból megszólította őt. Ezúttal Itanashi képes volt meglátni a forrást.
Egy húszas éveit járó férfi. Konohai fejpánt ékeskedett hosszas barna haja alatt. Itanashi azonban nem a jelzést látta meg először. Hanem azt a két pupilla nélküli, fehér szempárt. Ő az. Az Utazó megmondta.
A Hyuuga egy Bingo könyvet szorongatott ujjai között, s hangosan olvasni kezdte az egyik oldal tartalmát. A Vérpap felismerte magát a sorokban ecsetelt tettei alapján. Itanashi még sohasem hallotta a tetteit ily taglalt felsorolásban. S talán most sem ez a legmegfelelőbb alkalom, hogy elmélkedhessen arra a küldetésére, amelyet elsőként hajtottak végre közösen Mirubival. A küldetés, ahol az Ekibiogami született.
- Gyorsan terjednek a hírek a Tűz országában. Úgy tűnik, többet tud rólam, mint én magáról, Hyuuga A.
Itanashi megállna, s kihúzná magát a férfi előtt. A két fekete gömbnek ennyi idő elegendő, hogy visszatérjenek alig másfél méteres távolságba a pap testétől, s passzívan lebegjenek körülötte. Itanashi nagyobb terpeszben állna, kezeit pedig a háta mögé emelné. Tudja jól, kivel áll szemben. Azokkal a szemekkel hamarabb látja minden cselekedetét, mint ahogy a pap kigondolná. Várta már ezt a pillanatot, s a megannyi rémálomszerű torz estéknek mostanra vége szakadt. Eljött a pillanat, melyre egy hónapja vár. A pillanat, mikor szemtől szemben állhat Aval.
- A Templom lerombolása nem volt a terv része. Azonban nem hagyhattam, hogy nemzetem bukásának emlékműve az egekig érjen. Hogy Istentagadók, pogányok, és más vallások könyveivel elrejtsék népem vezetőjének titkát. Vártam már ezt a pillanatot. Vártam már önre.
- Mit gondol, az imént felsoroltak alapján, én lennék a világ ellensége? A legfőbb gonosz? - tette fel kérdését némi levegővételnyi szünet után. - Az Istenek tombolnak haragjukban. Düh marja lelküket. Háború készül, Hyuuga A. Háború, méghozzá az emberiség ellen. Az Istenek megunták az emberiség gyarló és alantas ténykedését. Kapzsi, önző vágyaik megmérgezi ezt a földet, a levegőt. Kiirtja a természetet, levadássza az élőlényeket. Az Istenek megunták az ember okozta károkat. Azonban még nincs minden veszve. Én láttam a jövőt, A. Tudja mit láttam? Egy megtört világot. Egy elpusztult világot. Egy világot, ahol az Istenek nem léteztek, mert az ember egyetlen dologban hitt csupán. A pénzben. A pénz által hatalomra tettek szert, a hatalommal pedig még több hatalomra éheztek. Az Istenek nem voltak képesek megállítani őket, s talán nem is akarták. Az emberiség pedig kiirtotta magát. Oly mértékű háború közeleg, mely ki fogja irtani az emberi elsőbbséget, s visszaküldi a tápláléklánc aljára. A természet pedig visszaveszi azt, ami az övé. Az Istenek nem engedik, hogy ez megtörténjen. - újabb lélegzetvételnyi szünet után a pap ismét folytatná.
- Engem önért küldtek. Szükségem van magára, hogy beteljesíthessem a sorsom, és bevégezve a küldetésemet, elérhessem, hogy a hit legyen ismét a mérvadó az emberek között. Mert pénzen nem vásárolható meg lelkünk békéje. Mert pénz nem oldozhatja fel bűneinket, melyeket elkövettünk. Mert pénz nem képes kitölteni az ürességet, melyet érzünk. Csak a hit adhat gyógyírt és megnyugvást. Az emberiség ismét hinni fog az Istenekben. És fohászkodni fognak hozzájuk, félni ismét a hatalmukat. - Itanashi ekkor jobb kezét előre mutatná. Nem is pontosan a Hyuugara, sokkal inkább a mögötte álló torony felé.
- A kettőnk találkozását előre elrendelték. Én láttam, A. Szükségem van magára, ezért választhat. Ha ellenkezés nélkül velem jön, akkor a Tövis erődben állomásozó több tucatnyi shinobi életben maradhat. Ha viszont ellenszegül kérésemnek, s hátráltatja küldetésemet, abban az esetben ők mind odavesznek. Én már láttam egyszer. S akkor rosszul döntött. S ugyan roppantmód érdekel, mire is képes, hiszen képes volt legyőzni engem a látomásomban, mégsem lesz képes megállítani. Maga nem tudja, mi készül innen távol. Távol a pénz mozgatta bábnemzetek érdekszféráján kívül. Nem csak én hordozom az Istenek akaratát. Számos olyan harcos és nemzet, kik napok alatt elpusztíthatják a földesurak által irányított nemzeteket. Maguk mind vakon élnek egy eltorzított világban. Hamis bálványok, hamis istenek. Hamis remények. Maga egyszer rosszul döntött, A. A Tűz nemzedéke azonban megkapta megérdemelt büntetését. Ha most velem jön, elkerülheti az újabb rossz döntést. Elkerülheti a társainak halálát. Ha ők meghalnak, az a maga lelkén fog száradni. Az Istenek pedig átokként fogják a tudatot az utódjaira szórni. Talán meggyőző lehet a nevem alatti összeg, nem én vagyok a gonosz. Az ember a rossz, mert rossz akar lenni. A pénz tette őt gonosszá, s szinte élvezi. Nem én vagyok az, aki a világot pusztulásba fogja sodorni. Hanem azok az emberek, akik rosszul döntöttek. Akik a pénzt választották az Isten helyett. Akik a haragot szőtték. Akik mások élete helyett a vagyont akarták. Magának van még egy esélye dönteni.
Itanashi szavaival megadná azt az egyetlen esélyt, amelyet mindig megad a harcok elején. Egyetlen döntés, egyetlen szó képes a pap számára teljesen nyilvánvalóvá tenni a harc kimenetelét. Tudja jól, hogy a Hyuuga mit fog válaszolni. Így felkészülne a legrosszabbra.

Miközben Itanashi hosszas monológjával válaszolna a feltett kérdésre, addig valahol a távolban, a torony túlsó oldalán felbukkanna a pap által készített második test. A vérpap már egy ideje csak állna és figyelne a sűrű erdő mélyén. Az ő feladata egészen más még, mint a túloldalt beszélőé. Itanashi mindeddig megbújt, mélyen az erdő sűrűjében, hátrébb a kitarolt mező vonalától. Miután az ellenség felfigyelt az első testre, ő is mozgásba lendülne, s érné el a tar mező első sorai közé. Chakrajat megkezdené kiterjeszteni a térségre, előkészítve a másik test megsegítését, s az idegen pálya adta hátrányok kiküszöbölését.

Hidan Szer. Nov. 22 2017, 12:19

A fiatal férfi meglepetten felvonja szemöldökét az Itanashi által használt megszólítás hallatán, majd ráérősen visszasüllyeszti a fejvadásznoteszt a vállán átvetett kistáskába.
- Vallási fanatikus tömeggyilkosoknak Konoha no Byakurai, közeli barátoknak csak Amatsu. Sose késő váltani! Kezdhetnéd azzal, hogy nem magázol, az álságos modoroskodástól mindig kijön a reumám, meg a hasonló időskori nyavaják. Különben aligha kárhoztathatlak hiányos információidért... Shimura Danzou nagy hamiskártyás és szereti az aduászait az ingujjában rejtegetni, amíg nem biztos benne, hogy kiterítheti a lapjait.
Félszavaiban elejtett sértései ellenére az ifjú Hyuuga parancsnok hangszínén alig-alig érződnek ellenséges érzései, tónusa inkább élcelődő, semmint gyűlöletteljes. Mintha csak rég nem látott ismerőst üdvözölne, nem pedig a Shinobi Világ egyik legveszélyesebb emberét. Tartása csupa büszke, vakmerő fesztelenség, mely csak olyanok sajátja lehet, kik úgy gondolják, nincs oly veszély e világon, mely egy hangyányit is árthatna nekik. Hacsak nem éppen a földkerekség legmesteribb blöffjét adja elő, úgy ez az ember vagy önhitt bolond, vagy pedig olyan hatalom birtokosa, mellyel legföljebb maroknyi halandó vetekedhetne a Nap alatt.
- A világ ellensége..? A legfőbb gonosz? Ugyan, ne légy szigorú magaddal, bárkivel megesik hogy csak úgy lemészárol félszáz papot véletlenül!
A fiú közömbösségének álarca meg-meg repedni látszik a Tűz Templomának említésekor: hangja kissé eltorzul a pökhendi, cinikus szavak alá temetett haragtól, ajka alig észrevehetően megremeg. Ujjait megfeszíti, hogy ökölbe szorítsa őket, apró szikrák pattognak kézfeje körül, ahogy a benne tobzódó düh energiává sűrűsödik.
Ám mire a szó visszakerül a Sötét Prófétához, a konohai erőt vesz pillanatnyi megingásán. Eleinte színlelt egykedvűsége azonban láthatóan valósba fordul át rövidesen, ahogy a paptól szinte kötelező prédákáció kezdetét veszi. Amatsu a mögötte álló vaskos jegenyének támasztja a hátát, s karbafont kezeit csak akkor mozdítja meg, amikor épp egy-egy hangos, elnyújtott ásítást próbál eltakarni. Egy ízben még az időt is megnézi egy képzeletbeli karórán. Ám bármennyi nonverbális jelét is adja unottságának, mégis hosszasan hallgat, türelmesen várja, míg a jashinista befejezi a gondolatot.
- Bla, bla, bla... Bla-bla. Mielőtt kiontanánk egymás belét, hadd kérdezzek pár dolgot... Hogy tudsz ennyi sületlenség kiböfögése mellett reggelente tükörbe nézni? Mondjuk lehet hogy csak baromi rusnya vagy. Az megmagyarázná a maszkot. De... A természet megmentéséről papolsz itt nekem. Biztos vagyok benne, hogy azt a rengeteg robbanójegyzetet is csak a gonosz favágók távoltartására ragasztottad az erdő fáira. Nézz a lábad alá! A fű kirohad a talpad alatt, mert szégyelli hogy egy ilyen ember rálép! Bűnösnek kiáltod az emberiséget, fösvénységért, kapzsiságért, holott csak abból ami a zsebedben lapul, egy nagyobb falu vagy egy évig elélhetne! A világ megváltójaként tetszelegsz magad előtt, aki megment minket a háborúktól, mikor valószínűleg több ember haláláért felelsz egyedül, mint egy nyíltszíni ütközet, amelyet százak vívnak! Mindig is elképesztett, hogy az emberek némelyike olyannyira nem tud szembenézni saját bestiális vágyaival és infernális ösztöneivel, hogy képes ilyen önellentmondásoktól hemzsegő eszmerendszerekkel igazolni kártékony létezésüket. Te nem a gyógyír vagy Lidérc. Hanem a betegség.
Amint a levél shinobi előrébb lép a végszóra, kezdetben alig látható, világos derengés kezd körvonalazódni a Hyuuga körül, mintha csak egy délibáb közepén állna. Azonban ahogy a pillanatok egymásba szaladnak, ez a képlékeny fényaura úgy lesz egyre sűrűbb és fehérebb. A tiszta, nyers és csapongó energia úgy fest, mintha felfelé örvénylene a fiú körül. Egy bizonyos ponton túl az erdő nyirkos talaja egész egyszerűen megadja magát az egy pontba sűrűsödött, határtalannak tetsző erő elviselhetetlen tömegének, s a föld enyhén beszakad Amatsu talpai alatt. Végül testének csaknem valamennyi porcikájából elektromos kisülések záporoznak, mintha csak maga Raijin küldte volna el bosszúálló angyalát. Ahogy a nappal az éjnek, a fény az árnynak, a yang a yinnek, éppúgy ellenképe Itanashinak megjövendölt ellenfele. Talán valóban az istenek rendelték el, hogy bajnokaik véres viadalban mérettessék meg, melyikük égi pártfogójának nagyobb a hatalma a halandók sakktábláján.
A Kaishint azonban nem abból a fából faragták, hogy megrettenjen holmi látványos fitogtatástól, hisz tőle sem ismeretlen az erődemonstráció doktrínája. S nem csupán a gyűlöletből lakmározó hatalom az egyetlen fegyvere... Megfontolt szavai álnok kémmekként kerülik meg a ráció és kötelességtudat bármily ostromot bíró falait. Mögé osonnak, s a szívet célozzák a kétely dárdáival. Az erkölcsös emberek legnagyobb ereje egyben bukásuk írmagva is lehet. A társaik iránt hűség, készség az önfeladásra mások javáért. Ez a kíméletlen eszköz, a manipuláció egy olyan bölcs, hatalmas és áldozatkész embert is esküjének megtörésére kényszerített, mint Bansai, már azelőtt, hogy a valódi harc egyáltalán megkezdődött volna. Vajh Amatsu gyenge pontja is ugyanaz lehet..?
- Hahaha! HAHHAHAHAAA!
Tör ki először halk, majd már-már hisztérikus kacagásban a Hyuuga, mire a lobogó dicsfény körülötte egy szempillantásra kialszik. Az apró földrögöcskék, melyeket felkavart chakrájának tömegvonzásra fittyet hányó felhajtóereje, egyszeriben porrá omolva hullanak lába köré. Az első pár szekundumban nevetése csupán gúnynak tűnik, de valamiért mégis zavaróan őszintének hat. Azonban amikor a Töviserőd parancsnoka észreveszi az Itanashi ajánlatát követő kínos hallgatásban, hogy a jashnista nem hahotázik vele, egyszeriben csak lehervad ajkáról a kaján vigyor. Tejfehér szemei döbbenten kikerekedve merednek a Vérpapra, mintha nem igazán akarná elhinni, hogy a helyzet amibe került, nagyon is valós, s hogy e kegyetlen játszma tétje valóban emberi életekben mérendő.
- Várj... Te tényleg komolyan beszélsz. Tényleg komolyan gondolod, hogy egymagadnak esélye lehet az egész Töviserőd ellen. Ne zavarjon a tény, hogy egy kibaszott hadsereg állomásozik ott, speciálisan válogatott katonákkal, akik mellett a háború kitörése óta egyetlen határsértő sem tudott eliszkolni. Sokuk már akkor harcedzett veterán volt, amikor én még anyám karján ülve szoptam a csecset! Nem tudom, pontosan hány éves vagy, de az arcodat elnézve a maszk alatt te talán még gondolat sem voltál akkor. Egyszerűen nem hiheted magadról, hogy képes lennél arra, amin százak buktak el előtted! Új alkut ajánlok jashinista. Vedd jóindulatom jeléül, mert ha akarnám, már halott lennél... Hallgass a látomásodra és add meg magad most. Ha készséges és együttműködő vagy, talán, ismétlem talán el tudom intézni, hogy egy börtöncellában tengethesd hátralévő napjaid az azonnali bitó helyett, amit a magadfajtáknak tartogatunk. A kutyák valószínű gyomorrontást kapnának tőled. Higgy nekem... Ezt a harcot nem nyerheted meg. Nem számít, hogy egy vagy kettő van belőled. Már akkor elvesztél, amikor beléptél ebbe az erdőbe. Tíz másodpercet adok a döntésre, vagy egy újabb beszédre a világ romlottságáról. Ha letelt... A sorsod megpecsételődött. Nos, Itanashi?

//Amennyiben kell rajz az erőd körül elterülő területek méretarányairól a pontosításhoz, kérlek jelezd privátban!//

**Itanashi** Hétf. Nov. 27 2017, 12:53

A Vérpap beszédét türelmesen végighallgatta a Hyuuga. Itanashi általában türelmes füleket talál harcai előtt. Ő pedig minden esetben igyekszik kihasználni ezen rövidebb időszakot a másik megtörésére. Az évek alatt a vérimádó, kegyetlen és brutális harcmodort képviselő prófétajelölt egy dolgot megtanult. Kivárni. Húzni az időt addig, míg nem érzi, eljött az ő ideje. Kivárni, amíg szavai elég mélyen beleássák magukat, s dárdákként fúródnak ellenfele szívébe, s a kétely mérgével bekent végük meg nem mérgezik teljesen azt.
A Hyuuga kitartó volt, arca nem mutatott semmiféle megrengést, nem fejezte ki félelmét, sem pedig aggályait. Nyugodt volt. Túlzottan is. Ám a pap már megtanult régóta hitetlennek lenni az emberi álcával szemben. Tudta jól, hogy minden, amit az emberek arcára kirajzolódik, csupán egy álarc.
- Mindannyian álarcban járunk. Az én álarcomat Jashin maga választotta. Én az ő álarcát viselem. Feladtam a sajátomat, mert Ő az egyetlen, aki megmutathatja az utamat. Feladtam az arcomat, hogy az övét viselhessem. Hogy az Ő akaratát követhessem. Ahogy elnézem, nem lehet oly sok év kettőnk között. Ön látja az én arcom a maszk mögött. Kíváncsi vagyok, vajon a maga álarca mögött mi rejtőzhet. Ahogy elnézem, elégedett. Kissé talán túlzottan is naiv mosoly ül ki az arcára. Biztos önmagában. Mindannyian azok vagyunk. Úgy érzi, képességei és a maga mögött álló több tucatnyi társa mindenre képesek. Mióta szolgál az erődben? Négy-öt éve? Vagy netalán ebben a toronyban élte le az életét? Mondja csak, Konoha no Byakurai, járt már a Tűz országának határán kívül? Az évek nem jelentenek semmit. Nem tudható be valódi mércének. Hisz vannak, akik száz évet is élhetnek, míg mások meg sem érik az egyet. A világban nincs igazság. Mondja, volt már az első sorban a fronton, vagy csupán a torony kellemes hálójából kiugrálva vadászta le az erre tévedőket? Ahogy elnézem az arcát, látom, hogy nem volt még dolga valódi ellenséggel. Nem szembesült még a valódi ellenségével. Magát olyanok tanították, akik hamis történelmükkel és hamis célokkal fertőzték a nemzeteket. Hogy a hatalmuk saját akaratukból nyerhetik. Hogy azért születnek és élnek, hogy olyanokat szolgáljanak, akik nem érdemelnek rá. Akiket a pénz tett naggyá. A világnak szüksége van a pénzre, de a vagyon iránt érzett elvakultságuk megfertőzte azt, s nyomorba taszította. Maga nem akarja megóvni a világot. Maga azért van itt, hogy pénzt keressen, s hogy megóvja azt, akinek a legtöbb pénze van az országban. Nem akar maga békét, csupán a napi betevőért egy sötét toronyban leélni az életét. Kicsinyes vágyak. Vagy netalán más mozgatja? Nem hinném. Hiszen akkor nem lenne ott a zsebében a Bingo könyv.
Itanashi várna egy kicsit, ha netalán a Hyuuga kifejti céljait. Meghallgatja őt. Mikor Amatsu Itanashi sötét erejét kezdi becsmérelni, s a betegségnek titulálja őt, a világ elpusztítójának, Itanashi, talán a Hyuuga megdöbbenésére helyeslően bólintana.
- Ez így van. Jashin sama azért választott engem, mert én vagyok az, aki képes lehet lerombolni a pénzéhes világot, aki képes lehet elmosni a mocskot. Lidérces rémálomként lecsapni mindazokra, akik tovább erősítik ostoba emberi hiúságukat a világban. Hogy a pénz a valódi hatalom. Hogy mindaz, amit az emberiség elért, a hatalma, a világ táplálékláncának csúcsát önerőből és pénzzel érik el. Hogy hatalmukat nem az Istenek ajándéka. A világ hamarosan változni fog, Konoha no Byakurai. Látom magán, hogy őrültnek tart. S nem is fog nekem hinni, ha azt mondom, hogy maga a Tűz templomának vezetője, Bansai is megértette szavaimat, s talán még szimpátiát is mutatott, megtagadva saját Istenét is, mikor felnyitottam a szemét. Ám emberi hiúsága és önbecsülése a templom szerzeteseinek szinte egészét felemésztette. A saját önzése vezetett a Tűz templomának bukásához. Vagy talán az a néhány elmenekült pap talán nem említette, hogy Bansai maga engedett be a templom ajtaján? Hogy miként tagadta meg istenét, s szenvedett, mikor a felismerés pillanata szembesítette hamis életével? Miként adta fel azt az ötven évének céljait, melyek mindaddig hamisan vezették őt? Neki túlságosan is késő volt. Túlságosan is későn ébredt rá mindenre. Mélyen belül mindannyian tudjuk, miért is élünk valójában. Az álarc mögött tudjuk mindannyian, mi is a célunk. Én már levetettem, feladtam a sajátomat, mikor a felismerés pillanata elragadott. Bansait is elérte. Akkor halt meg. Mikor a felismerés, az igazság dárdaként fúródott szívébe. Nem volt képes elviselni mindazt, amit akkor átélt. A hazugságban leélt élettel való szembesítést. Maga talán fele olyan idős lehet, mint ő volt. Ha ismer engem, akkor tudja, hogy nem állíthat meg. Ha nem csupán a könyvből olvasta a nevemet, akkor tudhatja, hogy én Jashin erejét hordozom magamban. Hogy nem fogok megállni, nem fogok meghalni, mert Ő nem engedi. Túlságosan régóta keresem magát, így azt is tudhatja, hogy nem fogok visszafordulni, s ha jó megfigyelő, akkor ennyi idő alatt arra is rájöhetett, hogy feladni sem fogom a céljaim. Az Ő akaratát képviselem, az istenek beavatkozása miatt vagyok itt. Az ő művük, hogy mi a mai napon találkoztunk. Ám a véletlen választotta éppen magát. Különleges képességekkel bír, melyek szükségesek ahhoz, hogy az Istenek beavatkozhassanak a világ működésébe. A jelenlegi rendszernek buknia kell. Az emberiségnek bűnhődnie kell ahhoz, hogy továbbra is a világ része lehessen. Az istenek nem pusztítják el teljesen azt, amit teremtettek. Csupán megtisztítják és feloldozzák bűneik alól. Ha ez nem következik be, az emberiség hamarosan önmagát irtja ki. Háborút háború követ, ahogy a hataloméhes vezetők a pénz érdekében akarnak újabb és újabb földeket bekebelezni. Véget nem érő falánkságukkal az egész világot uralni akarják. Megtagadva Istent akarnak uralkodni mindenen. Azonban mindig van egy éhesebb, aki újabb háborút indít a pénz érdekében. Ezek a háborúk hamarosan elpusztítják az egész világot. A látomásomban az én bukásom vezetett az emberiség végső megsemmisüléséhez. Én vagyok az, aki megakadályozza és elmossa azt a gyarlósággal, szégyennel teli mocskot. Aki megállítja az emberi rendszert, mielőtt az elpusztít mindent. A Föld lángolni fog. Égni, mikor a perszelő tűz végigmossa majd a nemzeteket. S miután az emberiség mocskától megtisztul a világ, új lehetőséget kap majd egy új birodalom felépítéséhez. Az Istenek birodalmának felállítására. Hogy ismételten közénk szállhassanak, s mutathassák valódi utunkat. Ebbe a szennyezett világba nem térhetnek. Ám ők csupán megtisztítják a világot, az emberiség azonban el akarja pusztítani azt.
Itanashi tudta jól, hogy Amatsu látja az arcát, ahogy minden egyes rezzenését és mozdulatát. Tudta, hogy nem lepheti meg a Hyuugat, s valószínűleg már jó ideje felismerte a torony másik végében koncentráló Itanashit is. Talán szavai ismételten célba értek, s lekötötték annyira őt, hogy némiképp átgondolhassa a következő lépéseit. Itanashi megadta az időt rá, ám túlságosan is sok embert akart már meggyőzni, s legtöbbjüknek ugyanaz lett a vége. Hátha az Utazó látomása egyfajta jele lehet annak, hogy most sikerrel fog járni, s szavai megértésre találhatnak. Ha mégsem, a másik Itanashi, a távolság ellenére is, lassan befejezhette az előkészületeket, s kellőképp kiterjeszthette a földön keresztül a chakraját.
Idő közben a Hyuugaval farkasszemet néző Itanashi alaposan vizsgálja ellenfelének mozdulatait. Vár, mígnem a Hyuuga alkut ajánl. A Vérpap elmosolyodik álarca alatt, ám tudta jól, hogy Amatsu látta a mosolyát.
- Itt most magának van választása. Elégedett magával, én megadom az élethez való lehetőségét, ha megértette mindazt, amit mondtam. Szükségem lesz arra, ami magában lakozik, cserébe meghagyom az életét. Az istenek feloldozhatják bűnei alól, s új esélyt kaphat a világban. Térjen haza, telepedjen le a városban, s lássa azt, amiről beszéltem. Élje meg mindazt, amit ebben a sötét toronyban nem élhet meg, s éljen egy új eséllyel. Megadom az esélyét annak, hogy új életet kezdhessen, s hogy a társai, a barátai, azok, akik a toronyban ténykednek, is egyszer hazatérhessenek. Mondja el nekik, amit megosztottam magával. Nem kell a Tűz földének még egy életet elvesztenie, ha képes felnyitni a szemeit. Ne akarjon Bansai sorsára jutni. Ne akarjon a halál árnyékában szembesülni mindazzal, ami a hazugság fátylával eltakarta a szemeit. Ne akarja, hogy túl késő legyen. Vagy netalán ön is könnyek között akar feküdni, s belülről megsemmisülni? Magán áll a döntés, Amatsu.
A vérpap tudatosan nevezte a Hyuugat saját nevén ezúttal. Megpróbált hatni rá, ám kellőképp megfontolt és előre látó volt ahhoz, hogy tudhassa, Amatsu nem fogja megadni magát. Itanashi már az erdőbe lépésekkor folyamatos koncentráció alatt tartotta chakrakészletét, így bármikor képes lehet aktiválni azt, s a Yogensha palástját alkalmazva megóvni testének bármely pontját. A Hyuuga ellőtt a nagy kártyái közül két olyan lapot, mellyel Itanashi képes lehet számolni. Valószínűsítheti, hogy a frontális harcok helyett, s a nagy erejű támadások helyett a hyuuga inkább fog alkalmazni orvtámadásokat, s gyorsabb sorozatokat. Itanashi talán képes volt mindezt megfejteni ellenfele titkaiból. Ametsu belépője rávilágította erre a tényre. Nem számított rá, hogy ilyen gyors, ám ezúttal sokkalta felkészültebb. Ám nem támad egyelőre. Gömbjei még mindig csak lebegnek teste körül, figyelve a szélrózsa minden irányába. Valamint a chakrapalást, emberi szemmel alig látható szürkés árnyalatai is talán már megmutatkozhatnak a byakugan számára. A palást épp oda koncentrálja a chakrat, ahonnan a csapás érkezik, így ezzel nem kell készletét pazarolnia az elején. Vajon mit fog Amatsu válaszolni?

Hidan Kedd Dec. 19 2017, 06:34

Amatsu mindössze elnéző mosolyokkal és kétkedő grimaszokkal reagál Itanashi feleleteire, amikkel a neki címzett vádakra válaszol. Más mint Bansai… A vénséges apát ugyanúgy istene elkötelezett híve volt, akárcsak a Lidérc. A szellem embere. Nem csoda hát, hogy minden egyes másik vallását káromló testamentumot hosszas litánia követett mindkettejük részéről. Hisz nem csupán erkölcsi, de hittételbeli kötelességük is volt megvédeni saját krédójukat a másikéval szemben.

Az ifjú parancsnok azonban nem pap, hanem világi ember. Talán még csak nem is hisz az istenekben. Nem kényszere végső kinyilatkoztatásokat tenni a világ mikéntjéről. Olyan férfi, aki sokat beszél, s mégis... Meggyőződéseit a szívén viseli az ajkai helyett. Fölényesnek szánt hallgatása mélyről jövő bizonyosságról tanúskodik, mintha olyan ember látszatát akarná kelteni, aki birtokában van valami olyasminek, aminek mások nem. Bármi is legyen az. Hisz magában, az igazában, s láthatóan fittyet hány másokéra.

- Én már meghoztam a döntésem Itanashi...

Feleli halkan, mosolyogva, csaknem kedvesen. Tekintete a semmibe réved, mintha gondolatban máshol járna. Aztán akárha csak álomból ébredne, seszínű tekintetébe visszaköltözik az a vakmerő, dacos csillogás, ami akkor sugárzott a fakó szempárból, amikor felfedte magát a jashinista előtt. Táskája vállpántját egy hanyag mozdulattal leveti válláról, az erszény pedig a lábához pottyan.

Ezután kimonója alá nyúl, s előhalászik egy apró, stilizált Napot ábrázoló medált. Lehunyt szemmel csókot lehel rá, majd visszasüllyeszti a ruhája alá. Amikor pillái újból feltárulnak, arcélei megkeményednek, tekintete kissé elkomorul.

- És te is meghoztad a sajátodat.

Az ifjú férfi lassú, mégis céltudatos lépéseket tesz a Próféta felé. Tartása továbbra is fesztelen, de a Vérpap húsába ágyazott fémek erősödő rezgése elárulja: ez csak a vihar előtti csend.

- Nézzük meg, hogy az istened valóban oltalmába vesz-e!

Az utolsó dolog amit Sötét Nagyúr küldötte lát, mielőtt eltalálná az első csapás, egy fenyegető mosoly. Aztán vakító fehérbe öltözik a világ.

A frontális, hastájékon érkező ütés egy öklelő bika erejét is megszégyenítő lendülettel érkezik. Bár a jashinista elveszítette látását pár pillanatra, annyi lélekjelenléte még maradt, hogy időben aktiválja Yogensha Palástját az egész törzsére kiterjedően. Ami azonban némi gyanakvásra ad okot… Hogy a találat mintha szándékosan a védelme legerősebb, legáttörhetetlenebb pontját célozta volna.

Bár a chakrapajzs megóvta a Kaishint a belső szervi roncsolódásoktól, a fizika szabályszerűségeit aligha írhatja felül. A tehetetlenség törvényének engedelmeskedve teste iszonyatos erővel csapódik a mögötte lévő fának. A vaskos törzs nemes egyszerűséggel kettétörik a derekánál, szabad utat engedve a következő platánig, ami végül felfogja az őt levegőbe repítő erőt. Itanashi hatalmas csattanással vágódik a második fának, de szerencséjére nem esett komolyabb baja, páncélja és technikája megóvta a súlyosabb zúzódásoktól. Amikor látása kitisztul a villanás utáni, kérészéltű vakságból, valamivel arrébb Amatsut látja, amint kényszeredetten nevetve rázza az egyik kezét, mintha csak egy görcstől akarna megszabadulni. Láthatóan úgy pozicionálta magát, hogy tisztességes távolságban legyen mind a Lidérctől, mind pedig a sötét chakrából alkotott gömböktől.

- Ez aztán chakra, ember! Mintha csak egy kályhát érintettem volna meg!

Közli önfeledt, játékos kacagással, mintha még mindig nem tudná vagy akarná felfogni a helyzet súlyát. Vigyorogva feltartja tenyereit. Az egyiken fedetlen ujjai láthatóan rózsaszínűbbek mint a másikon.

- Mondd csak, ez az erő... Hogy nem rohaszt el téged belülről? Állati! Még csak hasonlót sem láttam!

A Hyuuga ezután nagyokat szuszogva valamiféle lazítógyakorlatba kezd, mintha nem is egy harc közepén lenne. Szinte folyamatosan lábujjhegyen áll, aprókat szökdécsel, vagy épp úgy tesz, mintha előrefele futna, miközben ellentétes irányba halad. Mozgáskultúrája egy az egyben egyik széles körben elterjedt harcművészetre, vagy taijutsuágazatra sem emlékeztet, sokkal inkább azok egyvelegére. A harcos papok kecsesen ívelő, körkörös mozdulatai egy kocsmabunyós kiszámíthatatlanságával karöltve. Hogy e bemutató mögött gyakorlati megfontolás is van, vagy csak Itanashi hergeléséért pattog össze-vissza, nehéz lenne megmondani.

- Nagyon remélem, hogy nem vettem el a kedved a harctól… Mert én még csak most kezdek belejönni!

//Amatsu mozgását a Baguazhang harcművészet és a boksz keverékeként lehet a legkönnyebben elképzelni. A második testnek 3 körre van szüksége (ha teljes sebességgel halad), hogy a Töviserőd körüli tisztásra érjen, ekkora területet (15 km) nem tud dotonnal mozgatni. A torony alapterülete kisebb mint a Tűz Temploma, de így is közvetlen közelről lehet csak ekkora objektumban kárt tenni//

**Itanashi** Vas. Dec. 24 2017, 02:37

Mikor a Hyuuga a kimonójának belső részeiből egy Nap formájú nyakéket húzott elő, Itanashi arca a maszkja alatt komorrá vált. Látott már hasonló szimbólumot korábban. A Démonok országának északi erdeit járva a pap egy igen gyenge, mégis erősnek ható chakrahullámzást sugárzó tónál, a Nap egyik harcosával hozta szembe a sors. Nikko híve vereséget szenvedett, ám a pap kevés oly képzett harcossal találkozott, mint amilyen ő volt. Merész ellenfél és rendkívül edzett. Talán Amatsu is hívő lenne? Nem olyannak tűnik.
- Tán nem Nikko, a Fény sietnének egy újabb bajnoka? - mosolyodott el álarca mögött a pap. A Hyuuga könnyedén láthatta szemei segítségével azt az elszánt mosolyt - Habár nekem nem úgy tűnik, hogy egy fanatikussal lenne dolgom, nem is számít most. Látom, önre szavakkal nem lehet hatni. Még. Ne akarjon úgy szenvedni, mint ahogy Bansai, s a többi szenvedett, kik keresztezték Jashin útját. Kik megpróbáltak ellenállni az Isteni akaratnak.
A Hyuuga gyors reakciója újból meglepte a papot. A vakító fehérség megtette a dolgát, s a pap csak érzékeire tudott támaszkodni. Képzettségének hála még így is, a másodperc töredéke alatt bekövetkező támadást is képes volt Yogensha palástja blokkolni. Azonban a gyors és mérhetetlen erejű csapás, mely a Vérpap testét érte, kellőképp nagy erejű volt ahhoz, hogy Itanashit jó néhány méterrel hátrébb repítse. A pap száguldó teste átszakított egy fát, szerencséjére a palást megóvta őt a belső sérülésektől, mégsem volt kellemes érzés saját testével rombolni a környezetét.
A férfi kegyetlenül gyors, ezt a pap azonnal beismerte, s azt is, hogy nem veheti fel vele a versenyt, ha pusztán az ökleire támaszkodik. Mialatt Itanashi lassan felkelt, s leporolta sötét köpenyét, újragondolta a stratégiát. Azt már tudja, milyen gyors az ellenfele, s ezt milyen mértékben képes kihasználni a fizikális támadások során. Meg kell tudnia még, milyen szinten képes védekezni. Hogy mennyit bír el a védelme. Mikor a vérpap ismét két lábán állt, Yogensha palástja kiteljesedett, s a pap egész testét beborította a szürkés aura. Immáron chakrajat a lábán keresztül a földbe is kiterjesztené, hogy a következő ütésnél képes legyen leszögeznie a lábait, elkerülve ezzel a repülést. Ugyan tudatában van azzal, hogy jelenleg nyílt lapokkal játszik, mégis megteszi a szükséges intézkedéseket. Kell lennie valami gyenge pontnak. S ezt a pap ki is fogja deríteni.
~Harmadjára nem engedem, hogy ilyen könnyen hozzámérhess. Szenvedni fogsz~ gondolta magában, miközben befejezné a portalanítást. Zöld szemei elemeznék a férfi mozgását. Amatsu valamiféle nyújtógyakorlatokba kezd bele, melyet ívelt, kígyószerű mozgással járó táncba kezdene.
- Kiérdemelte az elismerésem, kevesen képesek megütni. Ám engem Yogensha palástja oltalmaz. Jashin leghatalmasabb harcosának köpenye. Az erőm az Ő adománya. Az Ő ereje. Jashin, a pusztítás Istenének romboló ereje. - Itanashi aktiválná a teste körül lebegő gömbökből kettőt, melyek a lehető leggyorsabban indulnának meg Amatasu felé. A sötét chakragömbök nagy erővel próbálnának belecsapódni a férfi testébe, akár a végtagjaira. Ha nem sikerül, üldözőbe vennék a félreugró férfit, s folyamatos csapásokat próbálnának mérni a testére. Itanashinak meg kell bizonyosodnia a férfi taktikájában. Tudnia kell, hogy beleáll e a csapásokba, vagy végig testének fürgeségére épít, s inkább elkerüli a támadásokat. Erre a gömbök az egyik legtökéletesebb eszközök.
Míg a két gömb aktívan próbálná a férfi testét sebezni, ezáltal hátrányba, s osztott koncentrációra kényszerítheti a pap ellenfelét, addig a másik két gömb is aktiválódna, s teste körül lebegnének, várva a következő vakító csapást. A Hyuuga rohamára a két gömbből egy-egy, ugyan nem valódi pusztítást végző, de mindenképp kellemetlen Kasseikent bocsátana ki magából, mely megóvhatja a papot 360°-os területen. Ha pedig ellenfele belesétálna a lökésbe, talán nehezebben kelhet fel, mint Itanashi az imént.
Amennyiben a Hyuuga beleállna a támadásokba, s valamiféle taijutsuval hárítaná a gömbök csapásait, abban az esetben Itanashi némi chakra felhasználásával újabb technikát hozna létre a gömbökön keresztül. A keleten kifejlesztett módszert alkalmazná, mégpedig a gömbök felszíni módosításával. Két éles pengeszerű csáp nőne ki a felszínéből, majd a gömb saját tengelye körüli forgásba kezdve, valóságos láncfűrészként rontana a Hyuugara. Ha Amatsu beleállna valamiféle chakravédelemmel,a foylamatosan forgó pengét, hála a sötét chakra pusztító hatásaival ötvözve, hamarabb áttörheti.
Ha azonban a Hyuuga elkerülné a támadásokat, s mozgása kifinomult, és kacifántos, mégis működő formációkkal lenne tele, melyek megakadályozzák a két gömb sikerét, abban az esetben Itanashi növelné a támadható felületet, mégpedig azzal, hogy a gömböket a Hyuuga két oldalára állítaná, körülbelül 3-3 méternyi távolságra, majd a Sötét tűfelhőt alkalmazva, sötét chakraból álló tűk tucatjaival próbálná a sebzés esélyét növelni. Talán van a szemének gyenge pontja, talán nem tökéletes, mint ahogy minden másnak is megvan a maga hátránya.

Hidan Csüt. Dec. 28 2017, 05:26

- Persze hogy sietne a fény, azért olyan gyors, de nem értem ez hogy jön ide. És különben is ki ez a Nikko? Úgy hangzik mint valami mellőzött revütáncos művészneve!

Feleli szórakozott félmosollyal Amatsu, miközben egy pillanatra sem áll le idegesítő szökdécselésével. Láthatóan nem túl jártas a vallástörténelemben, de ez aligha róható fel neki. A keleti kontinens panteonja merőben különbözik a Shinobi Világban ismert és tisztelt istenektől. Bansai nevének újbóli említésére azonban láthatóan elkomorul kissé, mozgása is lelassul pár pillanat erejéig.

- Ha azt gondolod, akár csak egy szavadat is elhiszem arról, hogy a Tűz Templomának vezetője, országunk egyik legbölcsebb embere egy szemernyit is rokonszenvezett a kiforgatott tanaiddal, beteges babonáiddal... Akkor ki kell ábrándítsalak! Az életétől talán megfoszthattad. De a hagyatéka minden levél shinobi szívében ott lobog! Folyton hozzá hasonlítasz... Na nem azért, hízelgő egy picit. De egy valamit elfelejtesz. Én nem pap vagyok. Hanem harcos. Egy harcos, aki mindjárt letörli azt a fölényes mosolyt az álarcos pofádról!

Sziszegi acsarogva összeszorított fogai között a Hyuuga és a jashinista felé iramodik. Erőteljes léptei üteme folyamatosan gyorsul, testéből pedig szikrák pattognak minden egyes mozdulatnál. Átlagos shinobikat messze meghaladó fürgesége miatt már alig pár méter választja el az ifjú férfit Itanashitól, amikor az utóbbi körül teljesen kirajzolódik Yogensha Palástja. A Kaishin ellenfelének fakó szemei kitárulnak a masszív védelem láttán, s ugyanebben a pillanatban fékezni kezd. Ninjasarus lábai sekély menetet szántanak a földben, végül pedig teljesen megáll. A fiú talán heves vérmérsékletű, de láthatóan egyáltalán nem ejtették a fejére. Ajkait szólásra nyitja a felé cikázó sötét gömbök láttán és egy kacsintás kíséretében csak ennyit mond korábbi derűs hangján:

- Kapj el ha tudsz, Itanashi!

Egy fél hátraszaltóval ugrik el Shontawai'shi lövedékei elől, s abban a pillanatban, amikor épp tótágast áll a levegőben, tenyereivel a talajtól elrugaszkodva segít rá saját lendületére. Amikor lábai földet érnek, enyhén berogyasztja térdeit, hogy aztán egy villámgyors mozdulattal rugaszkodjon el az őt ádázul üldöző fekete golyóbisok útjából. Ezután a környező fák törzseiről folyamatosan egymásnak ugrálva próbálja fenntartani lépéselőnyét. Mozgása kecses, akrobatikus, s már-már a tökéletesség határait súrolja. Bár láthatóan még arra sem veszi a fáradtságot, hogy ninjutsuval gyorsítsa magát, sebességét így is alig lehet szemmel követni.

Azonban úgy látszik, ahhoz hogy a sűrű rengetegben el tudjon manőverezni az Elmúlás négy gömbje elől, még ez is kevés. Amikor látja, hogy két oldalról is beszorították a Vérpap golyóbisai, elrugaszkodik a meneküléshez abban a pillanatban használt égerről, hogy egy pillanattal később a tisztás átellenes oldalán érjen földet. A Sötét Nagyúr Prófétájának gömbjei ekkor kezdik el rázúdítani a feketés chakrából formált tűk áradatát. Amatsu széttárt karokkal kisterpeszbe helyezkedik, mintha csak célpontként kínálná magát a senbonfelhő számára. Mozdulata azonban itt nem ér véget, egyik lábát ívesen elvezetve maga előtt hátrébb helyezi, míg a másik egy helyben marad. Ezután mozgása rohamosan felgyorsul, s forgószélre emlékeztető iramban pörögni kezd a saját tengelye körül, miközben testének minden egyes pórusa rikítóan világos, kékesfehér chakrát szivárogtat magából.

- Raiton: Hakkeshou Kaiten!

Kiált a Hyuuga, spirális tánca pedig egyszerűen eltűnik a Vérpap tekintete elől, ahogy a szikrázó energia centripetális örvénylésének folytonossága végül egy hevesen forgó kupolává áll össze körülötte. A rázúduló tűeső egészen egyszerűen lepattog a dómszerű védelem faláról, mintha csak játéknyilacskákból állna. Amikor a forgás abbamarad, Amatsu sértetlenül áll a helyén, miközben egy gúnyos arckifejezést öltve Itanashi felé megvonja a vállait.

- Nem rossz, de most én jövök!

A kijelentést egy robbanásszerű hang követi és a kapitánynak már csak hűlt helyét látja az elveszett shinobi. Talán átlépte volna a hangsebességet..? Akárhogy is, Jashin papja nem tétlenkedhet soká, mivel egy újabb aggasztó jelenséggel kell farkasszemet néznie. Egy nagyjából tíz méteres körben körülötte egy szikrázó délibáb látható, melyben néha fel-fel fedezhető egy pillanatra Amatsu sziluettje is. Olyan, mintha a konohai mindenhol ott lenne egyszerre, és sehol sem, akármerre kapja a fejét a Kaishin, mindenhol ugyanazt látja: felé záporozó kunaiokat, néhányukon vöröses cetlivel.

//Kérlek írd meg nekem, Itanashi hány gömböt használ (én 6-t számoltam, de lehet tévedek) és hogy hány százalék chakrát használt fel hozzájuk a megalkotáskor, hogy a következő körre megcsinálhassam az állapotjelzőket.//

**Itanashi** Pént. Dec. 29 2017, 01:08

A Hyuuga mozgása láthatóan lelassult Bansai nevének hallatán. Mélyen érintheti, elvégre Konoha, méginkább az egész Tűz nemzetének egy igen csak nagy becsben tartott személyét ölte meg. Legalábbis a Bingo könyv szerint. A hírek valósak. Bansai valóban elbukott, s megszűnt a Tűz főpapja lenni. Azonban Bansai nem halt meg. Korántsem. Valahol, az erdőn túl ott van, s éppen dolgozza fel az Itanashi által mondottakat. Építi be a lyukasnak s sötétnek vélt múltjába azon elemeket, melyek képesek betömni ezen réseket, hogy hamarosan az ő elméje is oly edzett, s éppoly elkötelezett legyen Jashin sama felé, mint a Vérpapé. Ichiwarii hamarosan felépül, s Itanashi mellett fog visszatérni a Vér Templomába. Itanashi ugyan nem is oly rég hagyta maga mögött a templomot. Száműzetésének minden perce éveknek tűnt, s a közel másfél hónap alatt átélt események, s leendő eredményei, melyekkel visszatérhet, s ismét a Hetek Tanács elé járulhat, valóban emberfeletti képességekre utal.
- Valóban, az már bebizonyosodott, hogy ön nem vallásos. Legalábbis mélyen nem. Ön a hétköznapok embere. Látom a szemében a keserűséget, a hétköznapok által adott célok kutatásának reményét. Hogy megrendült, mert egy olyan embert próbál lelki vezetőnek beállítani, aki hátrahagyta saját hitét, s elfordult saját istenétől, ezáltal társait a halálba küldte, ön mégis oly nagy becsülettel említi, talán annak ellenére, hogy valaha is találkoztak volna. Bansai hátralevő életét szenvedésben töltötte. Nem az én kezem okozta a vesztét, hanem szavaim igazsága. Ám be kell látnom. Ön korántsem oly bölcs, mint amilyen ő volt. Ezt a harcot nem a hitünk által diktált szavak fogják eldönteni, hanem sokkal...hétköznapibb eszközök. Ha pedig végeztünk, a saját szemeivel láthatja majd, hogy téved. Bansai igenis egyet értett hitemmel. Majd meglátja, Amatsu.
Itanashi a teste körül forgó gömbökből kettőt szinte azonnal a Hyuuga irányába küldött, míg a másik kettő maradt a teste körül, hogy egy esetleges ellentámadásnál megfékezhesse a konohai rohamát. A Hyuugat ostromló gömbök végül megakasztották a Hyuuga rendkívül gyors mozgását, s megannyi tűt kezdtek magukból lőni. A tucatnyi tűk a szélrózsa minden irányából támadták a konohait. A Hyuuga azonban korántsem adta ily könnyen magát. Itanashi szemeinek lehetetlenség volt lekövetni azt a gyors forgást, melyet Amatsu demonstrált. A Hyuuga forgása egy állandó mozgásban lévő chakraaurát hozott létre, mely elsöpörte a sötét tűket.
~Villám beállítottságú. Ez megmagyarázza azt a szemmel lekövethetetlen mozgását. Veszélyes alak, azokkal a szemekkel és azzal a gyorsasággal nehéz dacolni. Akkor kell elkapnom amikor közel jön. Versenyezni vele felesleges. Gyors csapással kell elintéznem.~ gondolta magában a pap, miközben Amatsu folyamatosan hárítja Itanashi támadásait.
Miután az utolsó tű is a földre hullva megsemmisült, a konohai a másodperc töredéke alatt tűnik el ismét. A vérpap felvillanó sziluettekre lesz figyelmes, ahogy fordul körbe a fák sűrűjében. A fényforrások helyéről kunaiok, némelyik robbanó cédulával felerősítve repülnek a pap felé. Hamarosan Itanashit szinte teljes egészében körülveszik az érkező kunaiok. Amatsu valószínűleg a fákon lévő pecséteket használja, s próbál minél több irányból támadni. Itanashi robbanásszerűen indítaná a testében és azon kívül immáron tökéletes harmóniában koncentrált chakrat, aktiválná a Hyuuga, ha nem is pontosan számított, de megbecsült irányában elhelyezett korábbi robbanójegyzeteket, hátha meg tudja akasztani. Ám még a robbanás előtt alkalmazná a földben való eltűnés és mozgásának, talán egyik legnevesebb technikáját, a Fusha no jutsut, hogy ugyan a Hyuugahoz nem mérhető, de emberi mértékekben igen csak gyorsan, a másodperc tört része alatt tűnhessen el a földben, s jöhessen elő a beérkező robbanás rádiuszán kívül. Itanashi olyan fák környékén törne elő a földből, ahol még nem aktiválta a robbanójegyzeteket. Pontosabban a Hyuuga fénysziluettjének kiindulási pontjából. Ha a Hyuuga valóban a pecsétek között utazik, akkor még a hasznára válhat, ha a fák egy részén megvannak a jegyzetei. A pap szürkés aurájába beépülő két gömb, mely eddig védelmezte a testét, most ismét szó szerint kiszakad a palástból, s újból a teste körül lebegnek, hogy háríthassák a közelharci megmozdulásokat.
Ha a papnak a jegyzetekkel sikerül megakasztani a Hyuugat, vagy ha ő maga megáll a támadási sorozata után, Itanashi ismét védelmi állásban helyezkedne. Megpróbálja az idegenbeli hátrányát azzal, hogy a gömbökkel és a robbanójegyzetekkel valamilyen szinten lefedhesse saját területét. A két, eddig tűk lövő támadógömbök ismét a Hyuugat vennék célba, most azonban ismét a tiszta felszíni sérülésekre törekvő tiszta becsapódások, és ütközések próbálkozása lenne a céljuk. A Hyuuga lábát célozná az egyik gömb, lehetőleg elszakítva a talajtól testét, ekkor érkezne a másik, s a Kasseiken kisebb változatával próbálná elsodorni, s megsebezni a shinobit. Amatsu könnyed mozgásában a pap gyakran vélt felfedezni oly mozgást, mely egy efféle támadáshoz lehetőséget adhat, legyen az a levegőben, vagy épp egy mélyebb, nehezebb elhajlás során. Itanashi a két gömbbel fárasztani és a Hyuuga készleteinek mérséklését kívánja elérni, tudja jó, hogy nem lehet képes még most végzetes csapást bevinni, épp ezért nem is erőlteti a saját készleteit. A gömbök passzív és aktív módban is képesek feltöltődni, ám ezekhez a fajta mozdulatokhoz nem igazán szükséges a nagy pazarlás a pap szintjén. Ki tudja, a Hyuuga meddig bírja az ugrálást. Egyszer eljön a pillanat, amikor megunja, s ellentámadásba lendül ismét azzal a villanó robajával. Itanashi pontosan ezt várja. Hogy a Hyuuga közel kerülhessen , s a vakító fény pillanatában a testét védő gömbök teljes lefedettséggel indítsanak szinte a pap testéből kiáramló, sötét chakrahullámot. Ha a Hyuuga megakad, akkor Itanashinak lehetősége nyílik a támadásra. Addig azonban várnia kell. Itanashi pedig képes várni.

// Összesen négy gömböt alkotott, ebből kettő védelmi 10-10% chakraval, kettő támadó 20-20% chakraval. A gömbökben ugyan benne van a chakra, Itanashi képes felölteni, illetve visszavonni az energiát belőlük. A két védelmi gömb eddig csak lebegett a pap körül, a támadók pedig a Gureikumot alkalmazták, a mostani Kasseiken létrejötte még kérdéses//

Hidan Szer. Jan. 24 2018, 09:16

A pengék viharának kereszttüzében kevesek számára adatna meg a menekülés lehetősége, de nem úgy Itanashinak. Amikor felméri az életére törő veszedelmet, a vérpap jó szokása szerint vakondokat megszégyenítő gyorsasággal merül el az erdő porhanyós, nyirkos talajában. Hogy ezt vajon azért teszi-e, mert akad néhány cickányalakú a családfájában, vagy csak mert nem oldotta fel a második elemét, továbbra is rejtély marad.

Még a földmély súlyos, védelmező ölelésében is érzi a felszínen elszabaduló tűzvihar erejét, amikor is szinte egyazon minutumban aktiválja a fákra tapasztott robbanójegyzeteit, mint ellenfele a kunaiokra erősítetteket. Pár rövid pillanatig nyárfalevélként remeg meg alapjaiban az egész környék. A rengést pokolbéli kürtöket idéző hangorkán kíséri, fülrepesztő hangjuk tompa morajlásként szűrődik át a Föld pórusain. Amikor a pusztítás kérészéltű szimfóniája gyászos csendbe fordul a következő másodpercekben, a jashinista legfeljebb csak találgatni tud, hogy mi történhetett pontosan odafent.

Amikor az elveszett shinobi kiemelkedik a földből, hogy folytassa a harcot – vagy hogy megdézsmálja a környékbeli gazdák vetését, ezeknél a vakondoknál sosem tudni... - kínkeserves meglepetésben részesül: még elő sem jött egészen, de máris egy irdatlan erejű rúgás találja el a bordái között. A csapás erejétől métereket csúszik a hátán, hosszú barázdát szántva az avarszőnyeggel borított talajban. Úgy kapkod az éltető levegő után, mint aki épp csak megmenekült a hullámsírtól, s mintha mindez nem lenne elég fájdalmas önmagában, szinte egész testében rázkódik a támadásba vitt elektromosságtól. Páncélja behorpadt, jobb oldali bordái közül alighanem megrepedt pár. Ha nem lett volna ott a vértje és Yogensha palástja, most valószínűleg csontszilánkoktól átszakadt tüdővel haldokolna az egyik fa tövében.

- Ha elfelejtetted volna, hadd frissítsem fel az emlékezeted tanult barátom: akkor is pontosan látom, hogy hol vagy, amikor a földben bújkálsz. Ahogyan azt is, hogy melyik fákat plakátoltad tele robbanójegyzetekkel, mint egy kamasz a szobáját. Előttem nincsenek titkaid Itanashi... A szemeim átlátnak minden piti kis trükködön.

Közli Amatsu kissé leereszkedő, kioktató hangnemben, ahogy a pökhendibb jouninok szokták tenni azt tehetségtelen, értetlen tanítványaikkal. Hátrakulcsolt kezekkel, lassan sétálgat a kráter szélén, ami az előbbi tisztásból maradt a robbanójegyzetek pusztítása után. Körös-körül kidőlt, darabjaira hullott fák megfeketedett maradványai szegélyezik a hatalmas gödröt, melynek epicentrumában még nem egész egy perce állt a Próféta.

- Most visszagondolok, mindezidáig nem említetted, hogy konkrétan mit akarsz tőlem. Hogy miképp illeszkedek én valami grandiózus, isteni humbug forgatókönyvébe. Érdekelne, hogy... Áh kit áltatok, szarok az egészbe. Csak egy valamit árulj el! Megéri meghalni érte?

A Hyuuga láthatóan szándékosan hagyja a Lidércnek, hogy össze tudja szedni magát, képes legyen felállni az áramütést követő, enyhe sokkhatás elmúltával. Még csak csíráját sem mutatja a félelemnek, vagy önkételynek. Ebből a szempontból talán valóban hasonlítanak ők ketten. Egy érme két oldala, ha úgy tetszik.

Az ifjú kapitány nem indít újabb offenzívát egyelőre, továbbra is tisztes távolságban sétálgat fel-alá. Amennyiben ez idő alatt újabb támadások érnék az Elmúlás gömbjeiből vagy a pap próbálkozna valamivel, ugyanolyan kitérő taktikát folytat, mint korábban. Egyfajta türelemjáték ez kettejük között. Mindkét shinobi állhatatosan várja, hogy a másik előbb adja fel a számára előnyös defenzívát. Vajh melyikük akarata az erősebb?

Állapotjelzők

Itanashi:

Állapot: 93% (Zúzódások, repedt bordák, izomzsibbadás)

Chakraszint: 100% --> 37%

- Shontawai'shi 60% (10+10+20+20)

- Yogensha Palástja %

Gömbök:

1. 10%

2. 10%

3. 18%

4. 18%

//A következő posztom UTÁN már írhatsz a másik klónnal is, a poszt elején érhet a Torony 3 km-es közelébe, de elérni nem tudja még abban a posztban. Mivel nem számszerűsítettük, ezért most 5 robbanójegyzet használatával számoltam, amennyiben Itanashi mindet felragasztotta, marad még 15. Eszközök használatát a továbbiakban számszerítsük a félreértések elkerülése végett.//

**Itanashi** Vas. Jan. 28 2018, 02:55

A vérpap képes volt elmenekülni a hatalmas robbanás hatósugarából, s a föld alá rejtőzni a detonáció ideje alatt. Itanashi még a vastag földtakaróban is érezte a remegést, mely megrázta a környéket. Ellenfele rendkívül gyors és képzett, a pap pedig tudta, nem lesz sok lehetősége. Mikor előjött volna a földből, a hyuuga ismét a másodperc töredéke alatt ért elé, majd egy újabb csapással terítette le őt a lábáról. Amatsu ütését raiton chakraval ötvözte, remélve a sötét palást áttörését. Itanashi jó néhány métert csúszott hátra, mielőtt megállt volna. Úgy tűnt, a páncélja képes volt fogni a csapást, Yogensha még mindig védelmezi az utódját. Úgy tűnt, a hyuuga ad időt a papnak, hogy felkeljen. Talán a tisztesség, talán a készleteinek megingása, nem tudni.
Miután a vérpap ismét két lábra állt, nem söpörte le magát, valószínűsíthetően a palást sötét chakraja már felemésztette az utolsó porszemet is, mely az esés alatt rakódott rá. Kissé kiropogtatta nyakát. Nem érzett fájdalmat. Tudta jól, mivel járhat egy ilyen csapás a palást nélkül, s még így is milyen károkat tett szervezetével, ő mégsem érzett fájdalmat. Régóta nem érez. A Kaishin előre mutatott jobb kezével. Ujjával egyenest a fehér szemű shinobit bökött.
- Úgy tűnik, nem értette, amit mondtam. Felesleges is. Maga egy senki a történetben. Névtelen szereplője az Istenek háborújának. Nem tudni, hogy ők maguk rendelték el, vagy csupán a sors fintorából adódóan lett kiválasztva. Névtelen szereplője a háborúnak. Egy álmomban találkoztam magával. Egy álomban, melyet Jashin sama mutatott nekem. Felkészített erre a napra. Az, hogy most maga áll előttem, nem számít. Ez csupán egy újabb próbatétel, mellyel bizonyítanom kell hűségem és hitem. Talán éppen azért lett kiválasztva, mert maga nem hisz az Isteni hatalomban, az Istenek erejében. Jashin sama kíváncsi, vajon mire képes egy olyan ellen a leghűségesebb harcosa, aki ellen nem a hitével kell győzedelmeskedni, ahogy a főpapnál. Sokkal inkább az erőmet akarja látni. Most megmutatom, mire is képes az isteni erő.
A pap idő közben a chakraját koncentrálta egy esetleges hirtelen támadásra. A két kósza gömb is visszatérne teste köré, így mind a négy sötét labda a teste körül helyezkedne el. Amennyiben nem érkezik újabb csapás, a pap lép először. A szükséges kézjeelt elmutatva kiterjeszti a chakraját a kráter területére, majd a Rasshingu Gai-t alkalmazva létrehozna a Hyuuga nyaka körül egy sötét chakraból álló láncot. A chakralánc szorosan tekeredne a nyakára, égetve sebesítené fel azt. A nyakörvből hirtelen a pap kinyújtott jobbjáig húzódna egy hosszas lánc, összekötve kezével azt. Amint a béklyó létrejönne, Itanashi erősen rámarkolna a láncra, majd chakraval felerősített fizikumával rántaná a föld felé a fogságba szorult Hyuugat. Ugyan nem hinné, hogy sokáig rabláncba tudja verni, a hirtelen rántás nagy erejű becsapódást jelenthet. Itanashi célja, hogy a hyuugat nagy erővel rántsa le a lábáról, egyenest maga felé. A távolság nem nagy ahhoz, hogy a hyuugat magára rántsa, ám mielőtt elérné őt, előre lépne, s baljával egy mélyről indított ütést mérne az érkező hyuuga testére. A gouwan erősségű csapásnak nem szükséges telibe találnia a férfit, elég, ha csak súrolja őt. A csapás erejéből számíthatóan a férfi felfelé kezdene el szállni. Amennyiben képes a hyuugat lerántani a lábáról és a levegőbe juttatni, kihasználná a tehetetlen testi állapotot és utána küldené ismét a két támadó gömböt, hogy újabb tűkkel próbálják meg megsebesíteni, s felmérni a Byakugan hátrányait. A gömbök akkor is támadásba lépnének, ha Itanashi újabb csapást szenvedne el.
Azonban Itanashi számol a férfi gyorsaságával és képességeivel, így felkészül az esetleges támadásra. Amennyiben saját teste kapna találatot hamarabb, vagy ő vinné be az első ütést, majdhogynem nem számít. A következő lépésének terve a fizikális kontaktus létrehozása. Itanashi a palástján keresztül érintkezve Amatsuval, a testébe égetné chakrajának egy részét. Az eddigi ütéseknél nem készülhetett fel eléggé, ám az égető hatást már valószínűleg megszokhatta a hyuuga, így kevésbé fog figyelni saját sérüléseire. Ha sikeres a csapása, s a hyuuga még a levegőben van, vagy ha ő maga kapott be egy újabbat, de a gömbök megakasztották a lendületét, a Kaishin kezét a földre csapná, majd ujjába harapva mormolná el a következőket,
- Kuchiyose no jutsu - Kezei alatt megjelenne az idéző technika pecsétjének jelei, s hirtelen óriási füst törne elő. A füstből egy közel 50 méter hosszú, hatalmas bestia szisszenne fel. Vaskos pikkelyes testét már az idézés előtt beépítené az Iwa no Yoroival, ezáltal erős földpáncélba burkolva érkezne a harcba Itanashi egy régi társa. Itaro, az óriáskígyó felkészülten érkezne a harcba, a Kaishin oldalán.

Hidan Szer. Feb. 07 2018, 05:46

- Fura, hogy értetlenségről beszélsz, mikor most kötöttem az orrodra, hogy látom a chakrát.

Közli Amatsu szemöldökráncolva, miközben hátrébb és hátrébb lépked a földben terjedő métely elől. Még csak sietnie sem kell, elvégre mindaddig pontosan tudja, meddig tart Itanashi hatótávja, amíg észleli a felé közeledő, baljós energiát. Talán még Byakuganra sem lenne szüksége - a sötét chakra természetellenes, szentségtelen érintése gyilkos hatalom, de árulkodó jel is lehet. Ameddig csak a jashinista erejét kiterjeszti, az élet hanyatlásnak indul. Ahová csak elér a yami no chakra, a fű és az avar elfonnyad, megfeketedik, akárcsak a Próféta talpa alatt.

Habár a Rasshingu Gai kivitelezése nem éppen bizonyul sikeresnek, valamiféle helyzeti előnnyel mégiscsak szolgál a Kaishin számára: a Hyuuga láthatóan úgy kerüli az elveszett shinobi ereje által elborított területet, mintha az valamiféle ingoványos talaj lenne, mely akármikor fullasztó mélységekbe ránthatja őt, ha lépést tévesztene. Bizonyos értelemben, így is van.

A Byakugan világosan láthatóan alapos okkal rettegett hatalom, átlát szinte minden cselvetésen. A Lidérc eddig is félelmetes ellenfél volt, de ha egyszer birtokába jut a Fehér Szemeknek, talán már-már a legyőzhetetlenség határait feszegetné, arról nem is beszélve, hogy nélkülük képtelen lenne Yogensha nyomába eredni. Az ősi, nemes klán vérörökségének birtokában akár birodalmakat is dönthetne romokba Jashin-sama dicsőségére. Csakhogy aki ily páratlan képességre áhítozik, annak olyantól kell eloroznia, ki születése jogán bír az oly sokak által irigyelt adottsággal. A leghatalmasabb erők sarca, hogy megszerzésükhöz elébb felül kell emelkedni rajtuk, megérteni gyengeségeiket.

A Levél Fehér Villáma egyre csak hátrál. Hogy ez a bölcsek vagy a gyávák fegyvere, legyen a vékony karú bölcselkedők dilemmája. Itanashi céllal érkezett ide. Ez ad neki erőt, de ugyanakkor ez az ő kelepcéje is. Amatsu láthatóan felismerte ezt. Csak játszik, hátrál, menekül, elvégre neki az égvilágon semmi dolga sincs a sötét pappal. Tőle akarnak valamit, s ezzel ahogyan csak tud, visszaél. Mintaszerűen képviseli mestersége címerét. Az igazi shinobi kezében akármi fegyverré válik, még a szándékok is. A ninják világában mindig az lesz az erősebb kutya, aki nem állít maga elé korlátokat. Aki ahol csak tud, megtéveszt, s gátlástalan, nem szégyell semmit megtenni érvényesülése érdekében. Olyan tulajdonságok ezek, amik épp annyira részei a jashinista eszköztárának is, mint amennyire krédója nevében pusztulásra ítélte a moráltalanság ezer sebéből vérző civilizációt.

Eljött hát a kinyilatkoztatások ideje. Az Egyetlen Prófétája új iramot diktál az eleddig andalgó haláltáncnak, amikor fogait saját ujjába mélyeszti. Kár, hogy a kesztyűt elfelejtette levenni, jóféle anyag volt, bár így, kilógó hüvelykkel talán könnyebben tud majd stoppolni a hazafelé vezető úton, ha csakugyan lesz olyan. A kézpecsétek elvégzése után tenyerét földhöz csapva füst borítja be az ősöreg rengeteg látképét. A félhomályban dőlő fák csikorgása és dörömbölése, valamint izgatott, véréhes sziszegés tölti meg a fojtogatóvá váló levegőt, ahogy az irtózatos méretű behemót a számára kissé szűkös ligetbe materializálódik. Ahogy felágaskodik az óriási kígyó, vaskos, sziklapikkelyekkel borított farkának egyetlen suhintásával egész erdőrészeket tesz a földdel egyenlővé.

Amatsu fölényes vigyora lehervad egy pillanatra, talán kissé el is sápad. Arcát kezébe temetve dünnyögi magának, Itanashi számára alig-alig hallhatóan:

- Kígyó... Annyi állat közül... Miért pont kígyó..? Kibaszott, gusztustalan csúszómászó... Pont mint a gazdája... Jól jönne most egy mongúzidézés...

A fiú egy nehéz sóhajt a szélnek eresztve emeli fel eddig leszegett fejét. Nagyot nyújtózkodik, miközben próbál valamiféle mosolyfélét erőltetni az arcára.

- Dokuga most biztos jól szórakozna ha látna engem...

Mondja még mindig magának, majd elkezd szökdécselni, mintha csak fel akarná lobbantani élénkségének kialudt zsarátnokát. Aztán egyszer csak mozdulatlanná dermed. Lábai terpeszbe helyezkednek, ujjai kézpecsétekbe fonódnak. Madár, Patkány, Ökör, Majom, Patkány és végül a Kígyó. Még a felénél sem tart, amikor az égen lustán ejtőző felhők hirtelen, gyors mozgásba lendülnek. A széliránnyal ellentétben. Egyre sötétednek, s mintha pontosan feléjük tartanának. Az égbolt végtelen, fellegfodros búzavirágkékje pillanatok alatt válik komor, gyászos füstszürkévé. Olyan, mintha a vihar szívében állnának. Az Ame no Kuni felől siető esőfelhők vad, spirális táncba kezdnek felettük, s egyre erősödő szemerkélésbe kezdenek, mely pillanatok alatt hideg, kövércseppű záporrá erősödik.

- Szép kis háziállat mondhatom.

Szól immár Itanashihoz, miközben délceg alkata körül porterhes kavargásba kezd a lehűlt levegő. Testéből újfent elektromos kisülések pattogzanak, miközben kesztyűs, kitartott tenyerű karját az ég felé nyújtja, mintha csak hitetlen létére a mennyektől fohászkodna segítségért.

- Erős vagy Lidérc.

Zengi mennydörgészerű hangon, mely éles ellentétben áll eddigi, lágy és kisfiús baritonjával. Földöntúli orgánuma betölti a körülöttük elterülő tér szinte minden szegletét. Félhosszú, gesztenyebarna tincsei mintha fittyet hánynának a tömegvonzásra, kígyózva lebegnek a feje körül. Szeme fehérje ha lehet még fehérebbé válik... Mintha egyenesen világítana írisz nélküli, elszánt tekintete. Egészen olyan, akárha csak valamiféle végtelen fény gyúlt volna bensőjében.

- Erősebb, mint hittem. Talán erősebb, mint bárki akivel eddig harcoltam. S érzem, hogy még számtalan trükk lapul a tarsolyodban. Nem vehetlek többé félvállról. Nem játszadozhatunk a végtelenségig egymással. Itt az ideje, hogy megtudd, miért hívnak Konoha no Byakurainak! Raiton no Yoroi!

Utolsó mondatánál egy villám csap le az égből, egyenesen Amatsu kitartott jobbjába. A fellegekből lesújtó őselem végigcikázik Amatsu testén, egy másodperc erejéig mintha még a csontozatát is tisztán látná Itanashi, de nehéz lenne megmondani a vakító fénytől. A Hyuuga tagjain keresztüláramló elemi energia egyszer mintha csak kirobbanna belőle, létrehozva egy számtalan apró villámtól sercegő, kékesfehér aurát. Akárcsak Yogensha pajzsa, csupán az elem más. Az első technika nevének kimondását egy második követi.

- Byakuraishin!

Újabb égzengés és újabb vakító fényáradat, csakhogy ezúttal nem a fellegek közül, hanem egyenesen Amatsu felől érkezik mindkettő. A villanás a Kaishin szemében a megtépázott erdő zöldjét egy szekundum törtrésze alatta radírozza mindent elborító fehérséggé. Nem tudja honnan fog érkezni a támadás, esélye sincs megállapítani. A férfi sebességét elnézve talán ha látná sem lenne képes időben mozdulni. S mégis! Ökölbe szorított keze magától mozdul, mintha nem is az övé lenne. Akárha egy idegen akarat uralná, s vezetné mozdulatait. Még csak sejtése sincs, hogy miért, s hova üt, de valahogy érzi, hogy ezt kell tennie. Talán valóban a Sötét Nagyúr vezette volna őt..?

Szinte ugyanabban a pillanatban, amikor látása kezd kitisztulni, egy határtalan erő ütközik az öklének. Ahogy a semmi illúzórikus, homályos délibábja valósággá szilárdul, Amatsu ragyogó pillantásával néz farkasszemet. Fehérbe és feketébe öltöztetett ökleik világromboló erővel feszülnek egymásnak, teljes testükkel feszülnek egymásnak. Az őket oltalmazó erők, a villám fényárban úszó, szikrázó kékesfehérje és a keserű gyűlölet éjfeketéje vad, viaskodó táncot járnak összecsapó karjaik körül.

Az idő mintha megállni látszana körülöttük. Itanashit megfoghatatlan érzés keríti hatalmába. Úgy sejlik számára egy végtelenbe nyúló pillanat erejéig, hogy mindenki másnál jobban ismeri Amatsut. Emóciók, remények, vágyak és beteljesületlen álmok miriádját érzi násztáncot ülni az ifjú Hyuuga lelkében. Forró, sóvárgó szerelmet rég nem látott hitvese iránt, s első félszeg csókjuk halványuló, de soha el nem haló emlékét. A Tűz Akaratát, rendíthetetlen hazaszeretetet, bajtársiasságot, honvágyat. Játékos kíváncsiságot, nagyratörő ambíciókat, letörhetetlen önbizalmat és a diadalmas harcok részeg mámorát. Győzni akarást, mindenek felett.

Persze akad ezeken kívül más, sötétebb érzelem is. Áhítozás egy szabadabb életre, a bürokráciára épülő világrend felett érzett undor. A nemessarjak előre kikövezett életpályájának fojtogató légköre, a klánnak való megfelelés nyomasztó kényszere. Szánalom az mellékág megalázott tagjai iránt, páni féltékenység, mely éjszakánként gyötri elalvás előtt, hogy kinek a karjában vigasztalódik távolléte alatt kedvese. Kígyófóbia. A pap érzi mindazt a bűntudatot és önvádat a számtalan kioltott életért, ami a fiú szívét nyomja. S ugyanakkor haragos gyűlöletet is azok iránt az ellenségek iránt, akik még élnek, akik miatt egy romos, szarszagú bástyában kell tengetnie az életét, ahelyett hogy valóban élné azt. Csaknem sajátjaként éli meg az iránta érzett megvetést és bosszúvágyat, az olthatatlan kényszert, hogy véres elégtételt vegyen a Lidércen a Tűz Országának becsületén esett csorba okán.

Két egymásnak feszülő ököl, melyek erejébe egy-egy egész élethistória, egy-egy lélek van belesűrítve annak minden jelentéktelen lábjegyzetével együtt. Valami megfoghatatlan sejtelem nyomán tudja a Vérpap, hogy ők nem csak egymás ellentétei, hanem egyenlő felek is. S azt is, hogy nem csak Amatsu lelke tárta fel magát előtte teljes valójában. Hogy ez fordítva is igaz. Hogy ebben a pillanatban, ebben az egy pillanatban, ami jelenleg számít a világban, Hyuuga Amatsu az egyetlen ember, aki igazán ismeri őt, megfeketedett lelkének legféltettebb titkait és szégyellt kételyeit, de Isten végtelen hódolatát is a sajátjaként éli meg. Ezt jelentené hát, amikor két elsőrangú shinobi összeüti az ökleit..? Amikor az emberi különbözőségek káprázata a látom benned magamat és magamat látod benned kérészéltű megélésévé csupaszodik? Az ember igazi valója talán valóban csak a halálig tartó küzdelem során bújik elő a konvenciók maskarája mögül.

Ahogy a huszonévnyi pillanat elenyészik az idő sodrásában, az egymásnak feszülő erők egyre inkább instabillá, zabolátlanná válnak. A yinre és yangra emlékeztető chakraörvények egymásba fonódnak, egy pillanatra egységgé olvadnak, hogy aztán ismét káosszá és pusztítássá váljanak szét. Egy hatalmas kitörés keletkezik kettejük között, mely nem csak őket sodorja el két különböző irányba, hanem a közelben megmaradt fákat is tövestül kicsavarja. Itanashi világát egy pár másodpercig ismét eltakarja a kettejük között tomboló energiaörvény, majd érzi, ahogy teste elhajított parittyakőként hátrarepül, ahogy Amatsué is. A jashinista háta keményen a mögötte elhelyezkedő kígyó sziklakemény testének vágódik, s ugyanabban a minutumban egy vérpermettel terhes köhögés rázza meg a testét. Az ifjú Hyuuga sem járt jobban, a körülöttük elterelő felperzselt köralakon jócskán túl fekszik a földön. Teste még mindig szikrázik, de ő is nehézkesen tápászkodik fel nagyjából harminc méterre a Prófétától. Ahogy feláll, enyhén imbolyogva elmaszatolja a szája sarkából patakzó, vékony vércsíkot. Túl távol van ahhoz, hogy a Kaishin hallja is, de a fiú teste úgy rázkódik, mintha nevetne. Enyhén szédelegve támadóállásba helyezkedik, miközben Itanashi felé kiált:

- Na ezt, már nevezem! Végre egy igazi harc! Gyere Itanashi! Tudjuk le egyszer, s mindenkorra és gyilkoljuk meg egymást!

Mindeközben a másik Alakváltó Technikával létrehozott klón is sikeresen megkerülte a Töviserőd körül félhold alakban elterülő erdőszakaszt. Már kiért a fás rengetegből, és éppen a bástyát körülölelő mezőn vág át rohanva. A torony felől fújó szél hátán hangok, zajok érkeznek a még teljesen ép másolat fülébe. Vészharangok, kutyaugatás, kiáltozás. A nyílt, füves lankán, ahol szinte esély sincs elbújni, Itanashi négy nagy sebességességgel felé közeledő alakot pillant meg a horizonton. Két férfi, egy nő, és egy kutya. Még támadótávolságon kívül vannak, de az teljesen egyértelmű, hogy ők is tudnak az ő jelenlétéről, s hogy egyenes hozzá tartanak. Ha továbbra is feléjük tart, három, ha bevárja őket, akkor hat perc alatt érik el egymást.

Állapotjelzők

Itanashi:

Állapot: 84% (Zúzódások, repedt bordák, izomzsibbadás, még több ugyanezekből)

Chakraszint: 37% --> 29%

- Rasshingu Gai elkezdése 1%

- Kuchiyose 4%

- Yogensha palástja 3%

Gömbök:

1. 9%

2. 9%

3. 17%

4. 17%

Itaro:

Állapot: 95% (kicsit bekapott a robbanásból, de semmi számottevő)

Chakraszint: 95% (Iwa no Yoroi)

//Következő körtől egy posztban, de két részre bontva várom, hogy mit tesz a két test.//

**Itanashi** Pént. Feb. 09 2018, 02:13

Amatsu úgy tűnt, még most sem vette Itanashit komolyan. Szavaiból a Vérpap hamar kivehette a gúny és az önbizalom, egy másik arcának jeleit. Egy olyasfajta arcát, melyet azok viselnek álarcként, kikben vagy nem tudatosult jelenlegi helyzetük fontossága, de leginkább azok álarca, kik pontosan tudják, hogy az életük a tét. S olyasvalaki ellen kell felvenni a harcot, ki nem feltétlen csak az ökleivel támadja őket. Az igazságot feltáró szavak, az élet álcájának bizonyuló köntösét lerántva fedi fel az igazságot, s képes oly mértékben behatolni az emberek szívébe, mint a legélesebb katana, melyet mesterember valaha készített az idők során. A szavaknak erejük van, Itanashi pedig gyakran él is ezzel a lehetőséggel, s ott támadja az embert, ahol a leggyengébb. A szívénél. Hiszen azok az emberek, akik a hyuugahoz hasonlóan úgy tűnik, nem találták meg a saját útjukat, hanem beletörődtek a vezetők elnyomásába, s azért élnek, hogy a kevéske szeretet körülvehesse őket. Oly embereket istenítenek, s védelmeznek, akik meg sem érdemlik az ember nevét. Még annyit sem érnek, mint az ember. A jelenlegi vezetői réteg legalábbis a Kaishin szemében mélyebben nem is lehetett volna. Az efféle emberek úgy élik le életük, hogy nem volt egy nagyobb céljuk, Isten nem szólította őket meg, így azon kevés örömük maradt, melyet egymással osztanak meg. Azok, kiknek szavai meghallgatásra találnak egy másik emberben, s a kölcsönös érzések feldobogásában összefonódnak sorsuk görbe szálai, mindennél többet ér. Az efféle embereket mindig is a szívük fogja vezérelni. Ott a legsebezhetőbb az ember, ott vérzik a legerősebben. S hamarosan Amatsu is ott fog vérezni.
- Tudom, hogy mikre képes, hogy látja, mire készülök, hogy merről támadok, s azt is, hogy mekkora erővel fogok lecsapni magára. Mégis…vakként él a világban. Vakként, akinek a társadalmi normák döfték a kést gyermeteg szemébe, hogy haláláig egy fals, hazug életnek élhessen. Maga vak, Amatsu. Ha látná azt, amit én láttam, higgye el, maga is belátná.
Szavai után a pap kieresztette chakraját előre tartott tenyeréből, majd a hirtelen, szinte lángokként felszabaduló fekete foszlányok láncokként kezdtek materializálódni, s sebesen a hyuuga felé építette magát. Amerre a lánc realizálódni látszott, a megmaradt fű is kopni, szinte égni kezdett. Amatsu látszólag messze elkerülte a közelgő pusztulást. Ugyan a láncokkal való érintkezés a számára is egyértelművé tették a veszedelem súlyosságát, Itanashi kivehette a hyuuga mozdulataiból a sötét chakraja iránti undorát. Itanashi pedig mélyen felvéste a látottakat az elméjében készülő, Hyuuga Amatsu c. kötetének lapjaira. A későbbiekben kiaknázhatja ezt, s talán kellő távolságban is tarthatja vele.
Itanashi a másodpercnyi tűnődésből felkelve emeli kezét a szája elé, s a kesztyűjén át harapva saját ujjába, vért fakaszt a testéből. Tenyerét ezután a földre helyezi, a Kuchiyose no jutsuval megidézett óriáskígyó érkezése megremegteti a földet. A fák majdhogynem kiszakadnak a remegést követően, óriási füst száll a tájra. Talán egyenest a pokolból hívta elő a Vérpap a démoni szisszenést hallató fenevadat, mely egyetlen csapásával ritkít meg jó néhány sort az egyre csak pusztuló erdőség remegő egységéből. Itaro kőkemény bőre megcsillan a Nap fényében, ahogy a sűrű füst hirtelen oszlásnak indul. Amatsu a sötét chakra ingerénél is jobban mutatja ki a kígyók iránt érzett mély gyűlöletét. Bármi is legyen az igazság a kígyók, külső jellemzőiből következtethető bekategorizálásában, egy biztos, a Vérpap kevés olyan élőlényben bízik meg, mint a kígyók nemzedéke. Yakura és Itaro régóta szemlélői és társai Itanashi életében, figyelik és segítik őt útjában, a végtelennek tűnő háborúban. A gigászi, sziklabőrű hüllő most is azzal a szándékkal került a téren és időn át a Vérpap mellé. Hogy segítse őt. Itanashi pedig úgy tűnik, a szerencsének hála, jókor hívta a megfelelő társat. Mind a kígyó ereje, mind pedig a hyuuga félelme egy kétélű pengévé kovácsolódott egy szempillantás alatt, újabb fegyver kerülhetett a Kaishin kezébe.
Amatsu úgy tűnt, megelégelte a játszadozást. Talán Itaro váltotta ki belőle ezt a fajta változást, nem tudni, egy biztos. Az eddig dicsfényben úszó álarc homályosodni kezdett a hyuuga arcán. Mimikája és hangja egyaránt váltott komor és mély pompába. S nem csak Amatsu változott meg. Úgy tűnt, nem csak a Vérpap képességei módosíthatják a környezetet. A hyuuga feje felett sötétes felhők gyülekeztek, villódzó háborgásuk pedig egyenest a férfiba csaptak. Amatsu a felhők felé tartotta kezét, mintha onnan nyerne erőt. Elismerte a Kaishint, ő pedig hallotta hangján, hogy talán találkozásuk óta először, most beszél a legőszintébben. Amatsu testét szabályosan feltöltötte a becsapódó villám, a csontjáig hatolt a sebesen cikázó nyalábhadsereg, a hyuuga teste pedig megcsillant. Villódzó aura lengte körül a Torony és a Tűz védelmezőjét, a Vérpaphoz hasonló aura. A sötétség és a fény, szemmel látható harcba lassan a tetőfokra hágott. Amatsu a korábbiakban már eljátszott kártyájához nyúlt, s elvette a Vérpap elől a világot. Fehér fénnyel vakította meg őt, hogy ne tudhassa, honnan is akar lecsapni. De miért ez az elterelés. Itanashi tudta jól, még ha nem is ismerte el, Amatsu jóval képzettebb nála. S annak ellenére, hogy a Kaishin teste már megannyi szenvedésnek volt alávetve, lábai sohasem törtek meg a test alatt, mindig tartották őt. Öklei pedig képesek voltak a legerősebb falakat is felszakítani, ha úgy akarta. Mégis, az ő fizikális ereje nagyban hátul marad a Hyuuga mögött. Ő nem a nyers erő bajnoka. Mégis, képes oly mértékben alkalmazni a vele született adottságot, a taijutsus erőnlétét, és a teleportálási képességeit, hogy képes volt behorpasztani a Vérpap pajzsát. Még sohasem találkozott efféle ellenféllel sem nyugaton, sem pedig keleten. Több tucat, több száz, talán már több, mint ezer ember ellen harcolt, s diadalmaskodott, de hozzá hasonlóval még nem volt dolga. Félelmetes harcos lehetne belőle keleten, ha benőne a feje. Ám ezen a pap nem gondolkodhatott jelen pillanatban. Ugyan a hirtelen elvakító fehérségre ösztönszerűen húzta maga elé két kezét, tudta jól, a hyuuga bárhonnan lecsaphat, nem fogja látni.
- Adj nekem erőt az érdemtelenek felett! – mormolta, majd lehunyva szemeit, összeszorította még inkább arcát, s testével némiképp elfordulva, az eddig maga előtt sziklaszilárdan álló keze a vállához húzódott, s lendületet vett. Idő közben elkészült a teljes mértékben felhasználható és mozgásban lévő chakraja, az általa vagy ellenfele által bekövetkező ütéssel felhelyezendő pecsét megalkotásával. Érezte, ezzel a módszerrel, még ha nagy sérülés árán is, de képes lesz megfékezni Amatsut.
A fehérségben hirtelen megérzett valamit. A kellemes sötétség lassan szétáradt a testében, mintha hívná őt. Mintha mondani akarna valamit. Itanashi elengedte magát, s elméjének legmélyebb és legsötétebb bugyrába mártózva adta át magát ösztöneinek. Majd hirtelen előrecsapott.
Különös, nem érezte különösnek, mikor a feketeségbe öntött ökle megakadt valamiben. Valahol, mélyen a sötétségben, mintha pontosan tudta volna, hova is üt. Ez Jashin akarata. A Nagyúrnak adta már rég a lelkét, ő pedig újból és újból bebizonyítja, igenis a harci papban megvan az Isteni akarat és a megsegítés. Sötét ökle fehéres kékben ragyogó ujjakkal ütköztek. Amatsu ökle erősen feszült a pap kezének. A csattanás, melyet a csontok, velőig rázkódó zaját keltették, mintha egy másik világba száműzte volna őket. Megszűntek a hangok, a zajok, a környezet minden apró nesze. Megszűnt a világ, s nem maradt más, mint ők ketten. A semmi közepén álltak, ökleiket egymásnak feszítve, magukban hordozva a világ minden titkát. Ebben a pillanatban Itanashi lénye mintha Amatsuba szállt volna. A pap lelki szemei előtt látta szinte a fiatal shinobi útját. Gyermekkori ígéretek és álmok. Ártatlan lelkének megfertőzését, ahogy a megfelelés iránti érzései által vezérelt ifjú dacol. Nemzetének, klánjának és családjának elvárásaiban megfáradt harcos. Az örök harcoló katona. A vérpap még hasonlóságot is látott közte a hyuuga között. A szimpátia ugyan ténylegesen nem alakult ki a szívét már rég eladott férfiúban, mégis érezte, Amatsu hasonló hozzá. Azonban ahogy az emlékekként rátörő látomásokban továbbhaladt, rájött, miért is mások. Amatsu féltékeny. Szerelmes. Elvakult, mégis oly távoli, szinte lehetetlen szerelmet látott. A vágyat, hogy egyszer elhagyhatja ezt a tornyot, s hazatérhet hozzá. Vágyakozás, emberi kötelékek erős kézbentartása. Talán Amatsu is látja ezeket Itanashi egy korábbi életében. Ha látja, Ikei halovány képeit, a barna hajú lányt, akit valamikor régen, egy elfeledett időben maga a Vérpap mentett meg és óvott sajátjaként. Ha a hyuuga látja ezen, talán az utolsó kötelékeinek egyikét a papban, akkor azt is látni fogja, miként szakította szét ezt az erősnek hitt emberi láncot. Hogyan pusztította el saját kezével a köteléket, s ezzel feláldozva a lányt, Jashinnak adta magát. A Kaishin régóta eladta lelkét a Vér Istenének, s ezen már semmiféle emlékkép nem változtathat. Tőle nem lehet elvenni már semmit az életén kívül. Az életén kívül, melyet bármikor képes feláldozni Jashin parancsára, ahogy jelen pillanatban is teszi. Ő elvágta magát mindentől, ami emberinek mondható, míg Amatsu bágyadozóan, féltékeny és kíméletlen várakozását tölti rabként a saját börtönében. Itanashi látja benne a rendszer iránti ellenszenvét, s hogy a hyuuga sem épp ért egyet az emberi normák tökéletességével. Mégsem tesz ellene semmit. Inkább beletörődve éli az életét tovább, mintsem egy nagyobb célért halhasson meg. Lehullt végre az álarc, mely oly régóta ott volt már a hyuuga arcán. Ám nem próbálja meg szavaival meggyőzni őt, tudja már, hogy felesleges. Mindent tud már róla.
A két ököl nem feszülhetett egymásnak örökké. S ugyan a lassan éveknek tűnő idő, mely a valóság csupán egy töredéke volt, megszűnt, s a kialakuló ellentét, mely az előbb említett évnyi másodpercekben tökéletesen eggyé vált, most ismét a két végletre szakad, s löki hátra robbanásszerű hullámával a jót és a rosszat. A sötétet és a világosat. Amatsu és Itanashi jó néhány métert repül hátra, míg a Kaishin a mögötte heverő kígyó testének, addig a hyuuga a távolabbi fáknak csapódik. Itanashi lassan kel fel a földreesést követően. Szájából egy mélyről jövő köhögés után vér permeteződik a kiégett földre. Kiköpi a vöröses nyálat a földre, majd kiegyenesedik. A védelme még mindig tart, ám a teste már megnyilvánul az őt érő csapások után. A vér, saját vérének látványa összeszűkítik a Kaishin pupilláit. Rég volt már, hogy saját vérét látta, még régebben, hogy egy idegennel való csatározás során vérezzen. Itanashi megtörölte száját, keze takarásában, ugyan nem a hyuuga előtt, megízlelte saját vérét, mely mosolyt csalt álarcot viselő arcán. Rég érezte már a harc ily véresen komoly íz világát. Orrlyukai kitágultak az erősebb fújtatás során, melyet az összetéveszthetetlen aroma váltott ki. Mély levegőket vett a pap.
S ha már a vérnél tartunk, Itanashi, a Vérpap egy régi, s igen csak hasznos technikájának létrehozásának alapjait próbálná meg lefektetni. A Hozukijoban kifejlesztett, s tökélesített technikája, a Végzet börtöne épp az olyan emberek ellen lett kifejlesztve, akik túlságosan is sokat ugrálnak. A vérpap által kiosztott pecsét tökéletesen féken tudta tartani a börtönben raboskodókat. Megfélemlítő ereje és képességeivel nem volt képes senki emberfia harcolni, hamar belátták, hogy ez ellen a pecsét ellen nem lehet. S ugyan Itanashi sokáig latba vetette az ötletet, ugyanis a technika oly előfeltétellel jöhet csupán létre, mely mindez idáig lehetetlennek tűnt. A hosszasabb, fizikai kontakt kialakítása. A Kaishin mindeddig, a hyuuga, szemmel láthatatlan mozgása alapján nem gondolta volna, hogy egyszer majd képes lehet megakasztani öklével, s az előtte alig egy perccel felsértett ujjából még most is hömpölygő vért ellenfelének kezére juttathassa, miközben chakrat áramoltat át a tetséből. A vérző hüvelyk talán az emlékekben eltévedt pillanatok alatt képes volt felfesteni és ráégetni a Kaishin vörös vérét a hyuuga kesztyűjére, vagy ha nem visel, akkor a kézfejére, ezzel erősítve s talán megtoldva azt a néhány másodpercnyi időt, melyet a pecsét felhelyezése megkövetel.
Ugyan a vérpap egyelőre titokban tartaná készülő tervét, s amíg nem aktiválja a pecsétet, addig Amatsunak talán fel sem tűnik, hogy véres lenne a keze, főleg az előbbi szájtörlés során, a pecsét pedig deaktivált állapotában nem okozhat semmiféle szembetűnést a férfinak, az Y formájú vérfestést leszámítva. Amatsu ajkának sarkából ugyanis vér kezdett el alábbcsurogni. A vér végigfutott a szája szélén, a hyuuga pedig kezével törölte meg azt, mellyel még jobban elfedheti saját szemei elől az ismeretlen jelet. A hyuuga eközben újabb táncra hívta a papot, immáron talán a végsőre. Felhívás, egy utolsó keringőre. Harc halálig. Végre, a hyuuga megmutatkozott Itanashi előtt, a Kaishin pedig tudta, ki is az ellenfele. Hogy milyen a valódi arca.
- El fog bukni. Nem vetekedhet az Isteni hatalommal szemben! – mondaná, kellő hangzásban.
Egyelőre Itanashi nem lép előre, ám nem is vár arra, hogy Amatsu újabb tánclépésekkel húzhassa a belátható időn belül bekövetkező végzetének érkezési idejét. Itanashi előre tartva kezét parancsolt rá a gigászi kígyóra, Itaro pedig remélhetőleg hamar reagálva a parancsra lendül bele a támadásba. Ugyan a termetes hüllő nem rendelkezik oly nagy arzenállal, mégis, gigászi teste, melyet kő vesz körül, talán elég, hogy még jobban fáraszthassa a férfit. Itanashi testét kikerülve haladna előre, a lehető legrövidebb úton, ezzel takarva a vérpapot a frontális támadások elől. A pap pedig várja a pillanatot, amikor ő maga is újból támadásba lendülhet, s kellő meglepetést okozhasson a hyuuganak.

Idő közben Itanashi másik teste már csupán alig pár kilométeres távolságon belül került a toronyhoz. A magányosan álló, felhőkig érő sötét torony félelmetesnek tűnt ily közelségben. Itanashit mégis egyre inkább ragadta magával a tudat, építenie kell Jashinnak egy efféle tornyot. Egy tornyot, ahonnan beláthatja majd birodalmának minden sarkát, minden zugát. Egy torony, mely az egyik legfontosabb kereke lesz jahsin tökéletes gépezetében. Azonban most nem A vér istenének tornya előtt áll, hanem a végzet épülete előtt. A torony az eretnekek otthona, életének kioltóinak szállása. Vesznie kell, ahogy minden eretnek dolognak, főleg ha a Kaishin útját állják. Itanashi nem mindennapi módszerhez folyamodna.
Miután az álarc üregén át tekintő zöld szemei meglátják az épületet elhagyó alakokat, megállna. Ugyan nem a két shinobi és a kutya ijesztette meg. Ennyi lenne a felderítő osztaga az eliteknek? Kérdéses, hány olyan lesz közöttük, mint Amatsu. A hyuuga bátorsága és ereje megkérdőjelezhetetlen, azonban a maradék is hasonló képességek birtokában van? A papot nem igazán érdekelte. Nem azért jött, hogy végigverekedje magát megannyi elit harcoson, keresve a tökéletes ellent. Másért van most itt. Ezt pedig tudta pontosan. Megállt, mert meg kellett állnia. Kellő távolságba érkezett, s hirtelen a kezei pecséteket kezdenének formálni. Chakraját jóval maga előtte kiterjesztette haladása során, így képes lehetett elérni a tornyot. A zömök sziklafal túlságosan nagy falat lenne a számára ilyen távolságban, azonban a Vérpap elégszer átgondolta cselekedetét. Ahogy szemei még egyszer, utoljára végigmérik a felhőkarcoló monstrum épületet, visszatekint az érkező hármas felé. Száját egy szinte már elfeledett technika neve hagyná el,

- Hyakkasaihouu – mikor pedig a pap kimondja Kusagakure egyik legalapvetőbb képességét elevenítené fel, méghozzá azzal, hogy a mezőségnek betudható rózsák százait szinte egyszerre robbantaná fel. A Fű országbeli technika lehetővé tehet egy teljes mező felrobbantását. A vérpap kíváncsi, mit bír el a torony. Nem is szükséges a tetőig felrobbantania, sokkalta inkább koncentrálna a törzsének alsóbb részeire. Elég egy helyen megtörnie, a többit a természet elintézi. Ha a torony alja megtörik, a súly alatt biztosan le fog magától dőlni. Amennyiben nem sikerül egyből kidöntenie, a pap még több rózsát használna fel, melyek talán kimeríthetetlen tartalékot biztosítanak a számára jelen esetben. A kis csapat nincs kellő távolságban van attól, hogy időben elérhessék őt, ha pedig számításai nem csalnak, a robbantás után várt dőlés pont az ő irányukba fog történni, maga alá temetve a felderítő osztagot. Itanashi ekkor már nem lenne a felszínen, hanem a föld mélyén haladva folytatná az útját a másik test felé.

Hidan Kedd Márc. 20 2018, 07:17

A Lidérc második manifesztációja is megérkezett hát a toronyhoz, melyben az Utazó elmondása szerint párhuzamos múltakban, távoli valóságokban már számtalan Itanashi lelte halálát. Azonban ennek világnak a Prófétája lehet talán az első, ki képes lehet okulni elődei dőreségéből. Eredeti testét hátrahagyva, eretnekek kiüresedett porhüvelyeiből kovácsolt két lábon járó testamentumokat rendíthetetlen hitben égő akaratának. Hisz mindez csak hús, nem igaz..? Az igazi hatalom kútforrása a hitben megerősödött lélek, mely bármely emberi szervezetet képes önnön képére formálni... Ahogy az isteni szándék gondos keze is tette végeláthatatlan időkkel ezelőtt, amikor a Föld élettelen elemeiből, puszta csillagporból, érző és gondolkodó lényeket gyúrt. Azonban a mennyei teremtőket megvezette önnön, balga jóságuk, amikor hiszékenyen felruházták az emberiséget szabad akarattal, kik azóta is, ajándékuk eltékozolva, hitvány csürhe módjára, rákként terjednek a világ testén. Jashin-sama pedig megelégelte az embernem hozzá méltatlan létezését. A réginek pusztulnia kell, hogy új emelkedhessék a helyébe. S ím, itt van Itanashi, nem is egy, mindjárt két testben. A Sötét Nagyúr jobb és bal keze, mely ítéletet hirdet az érdemtelenek felett. Legalábbis a Kaishin alighanem így szeretne gondolni magára, mikor a távolban közeledő ellenséget meglátva megáll, s erőit a messze elnyúló lanka esőáztatta talajába sugározza, hogy egy csapással törölje el az útjába állókat.

A Vérpap minden idegszálát megfeszítve koncentrál egyik legrégebbi, ugyanakkor meglehetősen mellőzött technikájának a kivitelezésére. Érzi, ahogy chakrája csaknem a szél sebességével végigsöpör az előtte elterülő mezőn. Látja, hogy amint romlott ereje elkezdi áthatni a mezei vadvirágokat és a távolabbi rózsákat, azok megfeketedve, elfonnyadva hajtják meg sziromkoszorús fejüket az Isten pusztító hatalma előtt. Aztán, amikor úgy ítéli, elérkezett a megfelelő pillanat, gondolatának egyszerű parancsszavával borítja lángtengerbe a mételybe borult szérűt. A robbanások sorozata láncreakcióként viharzik keresztül a szebb napokat is látott lankákon, azonban a jashinista csalódottan látja, hogy hatásfokuk a tőle számított távolsággal arányosan csökken. Talán egy isten kiválasztottja, de embernek akkor is ember. Talán, s nem is első ízben, de túlbecsülte saját képességeit.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy kudarccal járt volna kísérlete. Az irányába nyargaló csapat ugyan észreveszi a feléjük sebesen nyargaló, perzselő végzetet, azonban a védelmük felállítására már alig maradt néhány másodpercük. Az a férfi, aki szorosan a kutya mellett futott mindezidáig gyors kézpecsétekbe kezd, mire hosszú, őzbarna haja sokszorosára nő, s körbeveszi állatát és egyik társát. Azonban a nő jól láthatóan le volt maradva a két shinobitól, talán pont egy előre megbeszélt formáció részeként. A ninja, aki a védelmet létrehozza, kétségbeesetten próbálja túlkiáltani a dörgő detonációsorozatot, a kunoichit szólítja, de az képtelen időben odaérni hozzájuk, mielőtt az oltalmazó jutsu körbezárná társait, s így a lángok martalékává válik.

A Töviserődöt körbefonó vadrózsák keresztszülőből gyilkos árulókká válnak, még ha csekély számban is. Ekkora távolságból, s ennyi idő alatt szinte képtelenség lett volna az összes toronybéli virágot átitatni chakrával, elvégre szabad szemmel Itanashi jelen pozíciójából még csak nem is láthatóak. Azonban a vaktában létrehozott technika még így is hoz némi eredményt magával: az ősöreg bástya egyes pontjain és az azt gyűrűként körülölelő védfalon elszórtan fel-fel villannak a robbanások. Ezek ugyan nem bírnak olyan erővel, hogy megdöntsék a kolosszális építményt, azonban a szél szárnyán érkező kiáltások és harsány kutyaugatás alapján a kitörések és a nyomukban aláhulló gránittörmelék így is jelentős pánikot okoztak az őrtorony lakói között.

Amikor alábbhagyott a Sötét Pap által keltett pusztító áradat, a két életben maradt ninja acsarogva iramodik a felperzselt földeken át Itanashi felé, de még így is legalább egy-két percre lesz szükségük ahhoz, hogy támadótávolságba kerüljenek.

Tizenöt kilométerrel arrébb, ahol a másik Itanashi épp Amatsu bukását deklarálja egy kijelentés formájában, tompa morajló hangokat sodor a két, ádáz harcot vívó shinobi felé. Bár a Hyuugának szinte semmi szüksége sincs rá, mégis reflexszerűen a Töviserőd felé kapja fakó tekintetét. Bár a Kaishin legfeljebb csak sejtheti, hogy pontosan mi történt, az ifjú férfi arcán haragosan megfeszülő izmokból ítélve konstatálhatja, hogy ikermása sikerrel járt előre kidolgozott cselvetésében. A levél shinobi fogcsikorgatva, ökölbe szorított kezekkel bámul a lába elé, s egészen úgy fest, mintha sírással küszködne. Még a felé vágtató, behemót óriáskígyóról sem vesz tudomást.

- Kaya, Isamu, Yasu... Ígérem, hogy megbosszullak titeket! Sírba viszem ezt a férget, csak figyeljetek! Juuraiken!

Ordítja hisztérikusan Amatsu, mire a keze körül vibráló, villámló aura még erősebbé válik.

- HALLOD ITANASHI?! Darabokra szedlek azért, amit a barátaimmal tettél! Byakuraishin!

Ahogy ezt a kijelentést eddig is követte, úgy most sem marad el a szemvakító villanás, azonban a korábbiakból okulva a jashinistának volt már ideje kitanulni az időzítést, így könnyen a tekintete elé kaphatja kesztyűs kezét, mielőtt még teljesen kisütné szeme világát a ragyogó fehérség. Azonban a következő pillanatban hátborzongatóan ismerős élményben lesz része: valaki megkocogtatja a bal vállát.

- Eltévedtél idegen..? Hakke Juuroku Shou!

Két gyors ütés követi egymást szemmel követhetetlen sebességgel, ahogy megfordul, hogy ellentámadásba kezdjen, a fűrészizmok táján.

- Ni!

Aztán még kettő, a rekeszizmoknál.

- Yon!

Újabb négy. Egyre gyorsabban érkeznek. Itanashi érzi, hogy hiába a páncél, valósággal égnek izmai. S mintha fáradna is.

- Hachi!

S végül még nyolc, összesen tizenhat, ahogy azt már Amatsu is előrevetítette korábban. Az ütések ráznak, elviselhetetlen a fájdalom. Itanashi hanyatt esik az esőtől csatakos sárba az ütések lendületétől. A Hyuuga kapitány felette áll, szikrázó, kitartott tenyerű jobbját a kivégző csapásra emelve.

- Isteni hatalom, hah?

Zihálja megvető, gyűlöletteljes hangon Amatsu, majd hegyeset köp a Sötét Pap felé.

- Nekem nagyon is halandónak tűnsz... Mit szólnál, ha kipróbálnánk?!

Kiáltja, s már épp lecsapna, amikor ráeszmél, hogy mindent látó tekintete ellenére annyira elvakultan csak ellenfelére fókuszált, hogy minden mást figyelmen kívül hagyott. A föld remegni kezd körülöttük, a fiú pedig egy bosszús, mégis kissé riadt pillantást vet az éles, hajtűkanyarral megforduló Itaro felé. Egyenesen feléjük száguld.

- Ha megbocsátasz egy percre...

Amatsu egy szándékosan eltúlzott, hajbókoló meghajlással elhátrál a földön elterült jashinistától, majd egy villanás kíséretében eltűnik, mielőtt az óriáskígyó halálra gázolná, s valamivel távolabb, a még épen maradt fák környékén tűnik fel újra.

Állapotjelzők

Itanashi:

Állapot: 84% (Zúzódások, repedt bordák, izomzsibbadás, még több ugyanezekből)

Chakraszint: 29% --> 27,5%

- Hakke Juuroku Shou // Nyolc Látnoki Jel, Tizenhat Csapás (Amatsu lezárt 16-t Itanashi 64 361 tenketsujából. Mivel szemét dolognak tartanám, ha a teljes chakraszint alapján számítanám a veszteséget, negyedeltem a maradék ~~29%-t~~ 27,5%-t, és így kb. úgy jött ki, hogy egy ütés ~~0,5%~~ 0,1% chakrát vesz el. Viszont vigyázz, ha mind a 64 361 elzáródik, a megmaradt chakrától függetlenül lebénul a karakter.)

//Utólagos módosítás oka: elszámoltam a tenketsu pontok számát Very Happy

//

Itanashi 2:

Állapot: 97%

Chakraszint: 85%

- Hyakkaasaihouu (Kis technika, de ekkora területen baromi költséges még így is. Közvetlen közelről akár kevesebből is nagyobb kárt tudsz okozni az erődben.)

Gömbök:

1. 8%

2. 8%

3. 16%

4. 16%

Itaro:

Állapot: 95%

Chakraszint: 95%

//Mivel úgy érzem, kicsit unfairnek tűnhet ez a kör, szeretném elmagyarázni a poszt megírása mögött meghúzódó játéktechnikai okokat:

- A Töviserőd azért nem sérült meg jelentősen, mert mint írtam pár körrel korábban, 3 km-es távolság volt Itanashi és a torony között. Egy ekkora területet szerintem legfeljebb egy Madara-kaliberű ember tudna egyben bedarálni, az pedig a másik multid Razz

Eredetileg még ez a kis kár is túl soknak tűnt nekem a távolság függvényében, egyedül azért sikerült ennyire, mivel más Mesélőknél már tudtad hasonló kiterjedésben használni ezt a technikát.

- Az összecsapáskor megkísérelt pecsét azért nem sikerült, mert mindvégig aktív volt Amatsun a Raiton no Yoroi. Ez a technika a Shinobi Világ egyik legerősebb védelme, ami a fizikai támadások túlnyomó részét nem engedi át, így eléggé valószínűtlen, hogy egy kis hüvelykujjból odaspriccelt vér átmenne rajta. Az animében, amikor Sasuke csupán megkarcolta a Raikage védelmét, az utóbbi megjegyezte, hogy már ez is jelentős teljesítmény. Ezenfelül, a valóságban a villámok hőmérséklete akár 30000 kelvin is lehet, amit kétlem hogy kibírna az emberi vér.

- Amatsu azért képes ugyanerre visszafelé, mert a Naruto világában a Juuken azon kevés technikák egyike, ami tulajdonképpen keresztülvisz minden chakraalapú védelmet. A wikia szerint:"Neji Hyūga noted that any chakra-based substance can be destroyed by this technique. As seen in his fight with Kidōmaru, it is done by leaking chakra from the chakra openings in one's hands and moulding it into a needle-like shape to slice through the chakra."

- A hátulról érkező támadás oka pedig az volt, hogy ahogy a posztban is utaltam rá, Amatsu Hiraishin-pecsétje a harc kezdete óta ott volt Itanashin, csak aduásznak tartogatta. A társai halála miatt azonban felelőtlenebbé vált, mint eddig, ezért hamarabb felfedte a titkát, mint ahogy terveztem Smile

//

**Itanashi** Szer. Márc. 21 2018, 18:52

Itanashi elérte a tornyot. Csupán néhány kilométer választhatta el őt a vaskos fekete faltól, amikor megállt. Chakraja már jóval maga előtt megkezdte a tájat átitatni, hogy minél hamarabb vethesse be a támadását. A föld megremegett, s feketedni kezdett. Az elhaló virágokkal benőtt puszta egyenletesen szakadt fel a robbanások következtében. A megrázó hullámok egymás után rázták meg a tájat, porba és füstbe temetve mindazt, amin áthaladt. A föld folyamatos haláltusája célba vette az érkező csapatot is. Ugyan nem ők voltak a valódi célpontok, a technika sugarába esve megrekedtek. Bár Itanashi nem láthatta a portól, mi is maradhatott, nem is igazán számított. Jelentéktelenek voltak a történetben azok, akik a toronyhoz tartoztak. Csak egy személy érdekelte őt. Az, aki a tornyon túl, Isteni megtestesülésének másik testével harcol.
Itanashi továbbindult, még mielőtt a por leülhetett volna. A föld alá süllyedne lépteivel, hogy ott folytathassa zavartalan haladását. nem gátolhatják meg őt. Már nem.
A torony még most is állt, ám kisebb darabok, még így több kilométerről is, szakadtak ki a detonációtól. Ezt a kört azonban még megúszta. Túlságosan is masszív ahhoz, hogy ilyen távolságban kárt tehessen benne. Itanashi a földben haladna, ahol nem érheti őt bántódás sem a shinobi sem pedig a magukkal hozott állat által. A pap mélyen a földben haladna, méghozzá az eddig megszokott tempóban.
A torony mellett bukkanna csupán elő. Miután a tagbaszakadt pap előjön a föld alól, kezeivel máris pecsétet alkotna. A chidokaku, doton ismereteinek egyik legkedveltebb technikájához nyúlna ismét. A földben szétárasztott chakra a torony alatti kőzetet venné célba. A talajba ivódó elemi chakra hatására a pap képes lenne megemelni az egész épületet alig két három méterrel. A Tűz templománál továbbfejlesztett technikájának ez nem okozhat akadályt. S hogy miért kell megemelni az így is felhőkig érő tornyot? Talán túlságosan is kemény anyagból épült, vagy az évtizedek kovácsolták ily masszívvá az erődöt, nem tudni. Egy biztos, a Kaishinnak sokkal könnyebb dolga lesz a következő tervében, ha nem magával a toronnyal, hanem a földdel kell operálnia.
Amennyiben sikerül megemelni a talajt az erőd alapzata alatt, a tervezett magasságot elérve meg is akasztaná, bőven elég felületet kapott ezzel is a pap. Terve pedig nem más, mint amelyet eddig is hangoztatott. Kidönteni az eretnekek tornyát, elsüllyeszteni a bástyát. Amatsu, és a körülmények megkövetelik, hogy Itanashi ismét nagy pusztítás árán, de ne hagyhasson sok szemtanút. Éppen csak párat, akik sebesüléseikből épphogy elérik a fővárost. Addigra azonban Itanashinak ismét csak a híre növekszik. S ezáltal még inkább félni fogják a nevét. Az Ő nevét. Mert a félelem fogja irányítani ezt a világot. Vaskorbáccsal fogja rettegésben megerősíteni a rettegést, ami szükséges a stabil biztonsághoz.
Itanashi közelebb lendületet venne az előtte kinövő sziklatömb előtt, majd jobbjába nagy mennyiségű chakrat koncentrál. Alig két-három lépés választja el őt a tömbtől. Miután a Kaishin lendületet venne, s hátrahajtott kezét előretolva, egyenesen telibe csapná a puha földtömeget. A Chinagare nevezetű technikát ugyan ritkán kell bevetnie a papnak, a mérhetetlen méretű toronynak buknia kell, így nem elég ha csak megremegteti. Az ütés következében Itanashi öklén keresztül kiszabaduló fekete chakra áthaladna a földtömbön, s valósággal megsemmisítené azt. A végigfutó chakra, felszakítva a földet, semmisítené meg, hatalmas erejét pedig ily "kis területen" gyakorolva még nagyobb hatást lehet elérni. Itanashi a saját kezével akarta eldönteni ellenségének bástyáját. Amatsu utolsó mentsvárát. Amatsu bebizonyította már, hogy rendkívüli harcos. Sohasem volt ilyen képzett ellenfele még a Kaishinnak. Méltó ellenfele volt, azonban most már véget kell vetnie. Ezzel a megmozdulással valószínűleg ki lehet lökni a férfit annyira, hogy végső elkeseredésében hibázzon.
Az ököl mindaddig feszülne a sziklának, míg a torony ki nem billenne egyensúlyából, s nem kezdene neki a végső bukásnak. Amennyiben sikerül ezt megtenni, ismét a földbe rejtőzne, s tovább indulna a másik test irányába. Szükséges lassan a másik test beavatkozása, másképp Itanashinak tovább kell terveznie a harc kimenetelét. A torony elpusztítása a kulcs Amatsu sorsának megbéklyózásának. Sehova sem tudna menni, az élete a torony. Minden emléke ide köti, csupán kósza álmok húzzák őt távolabbi tájakra. Itanashi látta. Ha elveszi az egyetlen dolgot, amihez ragaszkodik, nem marad vesztenivalója, s utolsó véréig fog küzdeni. Halála pedig feloldozza a Tűz földjét bűnei alól.

Idő közben a toronytól valamivel távolabb, a harcban lévő test sem tétlenkedik. Ugyan védelme még mindig tartja magát. A robbanás, ha nem is teljes sikerrel, de elérte célját. Amatsu valószínűleg rájöhetett már, hogy számára túlságosan is sok minden foroghat kockán. Ő nem csupán magáért, de a társaiért is felel, akiket a Kaishin képes lehet aduászként bevetni. A torony körülötti detonáció sorozat talán az ő talpuk alatt is megremegtette a földet, mely mosolyt csalt a pap arcára. Tudta jól, hogy Amatsu látja. A hyuuga szavai sokkalta ingerültebbek, dühösebb, mint eddig. A jounin elvesztette türelmét a Higgadtság játékában. Be akarta fejezni kettejük harcát.
A már többször megismételt vakító támadás ismét kialakulni látszott. Itanashi kéz nyomását érezte a vállán. Tehát megint mögé tudott teleportálni. Mivel a pap körül nincsenek már fák, így minden bizonnyal az ő testét is megpecsételte, ezért volt képes mindig mögé kerülni. Rendkívül képzett ellenség. Itanashinak esélye sem volt megfordulni teljesen, mikor az első két ütés betalált. A Juuken. A Hyuugak taijutsu stílusa. Hát ismét megmutatkozott. A byakuganos harcos végre felfedte klánjának titkait, s bevetette az egyik legerősebb technikáját. A Kaishin találkozott már korábban ezzel a stílussal, való igaz, akkor a hyuuga az ő oldalán állt. Tudja jól, hogy mire is képes egy hyuuga ilyen közelségben. S hogy Yogensha palástja sem fogja megakasztani teljes egészében.
Ahogy Amatsu egyre több ütést vitt a pap testébe, Itanashi érezte, ahogy a megütött területek zsibbadni kezdtek. A hyuugak, stílusuknak hála képesek elzárni a test chakrahálózatát azzal, hogy megakasztják a tenketsu pontokon át az áramoltatást. Tizenhat ütés. Ennyit kapott első körben Itanashi, mielőtt a hátán végigcsúszva a földre nem kerülne. Ám a hyuuga ott termett előtte. A papnak ki kell találnia valamit, máskülönben a test meghal. Szerencséjére Itaro, az óriáskígyó, sziklakemény bőrbe bújtatott testével egyenest a hyuuganak rontott. Amatsu egy könnyed búcsúval teleportálta el magát a helyszínről a közeli fák egyikéhez. Itanashi, bár teste immáron sokadik sérüléséből, de felkelne. Itaro körbevenné őt félkör ívben, szemei mindvégig a hyuugan lennének. Itanashi pedig nagyobb mennyiségű chakrat próbálna áramoltatni testébe. Elmélete szerint a hyuuga sima chakra tűkkel zárta el a tenketsu pontjait. Ha a sötét chakrat megnöveli a tűk helyén, képesek lehetnek meggyengítve elsodorni azokat a tűket vagy végleg felmorzsolva, újból szabad utat adhatna a hálózatának. Addig is talán van néhány másodperce fújni egy keveset. A négy gömb mindegyike teste körül lebegne, egyelőre védelmi állásba helyezkedne, amíg fel nem tudja oldani a blokkolást. A gömbök képesek bármikor csapást mérni, főleg, ha Amatsu figyelme a pap testének püfölésével van elfoglalva. Nem számolt előzőleg sem egy esetleges hátbatámadással.
- Hm...Engem nem köt immáron semmi ehhez a földhöz. Ahogy elnézem viszont, önt annál inkább. Az érzések szolgája. Reménnyel fertőzött álmok. A vágyak bábja. Sohasem tapasztalhatja meg a valódi hatalmat, amíg ezen emberi kötelékei taszítják szolgasorba. Hát lássuk, mennyit is érnek ezek az álmok önnek.
Itanashi mindaddig várna, s további bizalmat fektetve saját védelmébe, húzná az időt, amíg a másik fronton meg nem kezdődik a torony bukása. Ekkor változtatna a stratégiáján a pap. Itanashi a torony felé venné az irányt, ám fél szemmel mindig háta mögé figyelne, követve az eseményeket. Itaro, Itanashi hű társa, azon kevesek egyike, újból feladtaot kap. A hyuuga megzavarása. Testi fölényét kihasználva próbálná meg elérni a hyuugat, aki vélhetően gyorsabb lesz nála. Itanashi pedig épp azért indul a torony irányába, mert arra nincsenek fák, így talán pecsétek sem. Az egyetlen pecsét, amelyet a vakító fehérség után Amatsu használni tudna, az az ő hátán helyezkedik valahol. Ha Itanashi meglátja a vakító fényt, a gömbejit aktiválva parancsba adná, hogy ha a hyuuga felbukkanna, s esetleg ismét a pap testét venné célba, a négy gömb egységesen támadja a hyuugat, méghozzá a felületükből kinövesztett Kagaishakennel. A kígyózó, hegyes végű csápok oldalról és hátulról próbálnák megakasztani a hyuugat a csapássorozat közepén, amikor a legtehetetlenebb. Itanashi célja még most sem a férfi megölése, csak a súlyos sérülések okozása, esetleg valamelyik végtagjának levágása. A négy gömb kellőképp megzavarhatja abban a hyuugat, hogy ne zárhassa el a pap összes tenketsuját. A tizenhatos sorozat csupán egy töredéke a teljes állománynak, azonban Itanashi kétli, hogy Amatsu beérné ennyivel. A bosszúra szomjas ellenfele be akarja fejezni a harcot. S hamarosan be is fejeződik talán.

Hidan Szer. Ápr. 11 2018, 22:24

A Vérpap nem azért szelte át a fél világot, hogy holmi gyalogokkal vesztegesse az idejét. Amikor látja, hogy a pusztító förgeteg után is délcegen áll az eretnekek bástyája, teste visszasüpped a sárba, hogy a felszín alatt folytassa útját a torony felé. A likvidálására küldött különítmény egész egyszerűen nyomát veszíti. Mélyen a felperzselt, ázott hamuval borított rét alatt siklik egyenesen a Töviserőd irányába, hogy porig rombolja mindazt, aminek védelmére Amatsu feltette az életét.

A jashnista csak akkor szembesül ördögi tervének egyetlen gyenge pontjával, amikor ismét a felszínre emelkedik, ezúttal a Töviserőd tövében - egy riadókészültségtől felbolydult helyőrség kellős közepén találja magát. Amint kézpecsétekre formázza ujjait, a fájdalom ezer arcával vigyorog a sötét papra: testére csaknem minden irányból záporoznak a felé hajított fegyverek és az ellene megidézett őselemek. Egyedül hitének ereje, és a tudat, hogy valódi testében nem tehetnek kárt, segít megőrizni hidegvérét és egyáltalán józan eszét, hogy a rászabaduló pokolban is csak feladatára koncentráljon. Romlott szellemének iszonytatú erejével körbefogja az ősöreg építmény alapzatát, s az ég felé löki azt. Még egy perce sincs, hogy újfent a felszínre emelkedett, de máris ezer sebből vérzik a porhüvelyét kétségbeesetten ostromló határőrök támadásaitól. A bástya baljós morajlással inog fölötte, s nem sok hiányzik ahhoz, hogy úgy hajlongjon a viharral belékapó szélben, mint a környező mező fűszálai, mielőtt az enyészeté lettek volna alig valamivel ezelőtt. Páncélkesztyűs ökle tompa puffanással csapódik az öles földoszlopnak, s érzi, amint a testére záporozó elemi csapások abbamaradnak, a diadalittas csatakiáltásokkal egyetemben. Átadják helyüket a halálfélelem és pánik sikolyainak, a kutyák szűkölésének, ahogy ketreceikben megrettenve lapulnak a poklot idéző erőtől, ami jókorát hasít ki a tornyot tartó földemelvényből. A világ elsötétedik, ahogy a feléjük dőlő bástya eltakarja azt az erőtlen, kevéske fényt is, ami keresztül tudott szűrődni a viharos felhők sűrű, szürkés szőttesén a Nap hanyatló sugaraiból. Ahogy az ég felé még pár pillanattal ezelőtt büszke dárdaként döfő építmény árnyéka ráborul a várkertre, Itanashi tudja, hogy sikerrel járt. A Töviserőd elpusztult. Ám nagy árat fizetett érte. A test, amivel a hitetlenek mentsvárának lerombolására érkezett, csaknem használhatatlan hústömegként olvad vissza a talpa alatt elterülő földbe, mielőtt a rázúduló törmelék végleg agyonnyomná, megadva a végső kegyelemdöfést.

Szinte egyazon pillanatban, amikor a Kaishin felkel a földről, Amatsu holtsápadtra vált arccal rogy féltérdre egy kőhajításnyival odébb. A teste körül cikázó villámok halk sercegéssel alszanak ki, ahogy ragyogó tekintete is visszavált a Byakugan megszokott fehérjére. Ujjai oly kétségbeesetten marnak a felázott talajba, mintha attól félne, hogy ha fogást veszít rajta, talán kiesik a létezésből. Fájdalomtól eltorzult arccal, üveges pillantással mered maga elé, mintha egészen elfelejtette volna, hol is van és mit csinál pontosan. A Hyuuga iszonyattól elfehéredett ajkai néma szavakat suttognak a szélnek, miközben Itanashi megerősíti védelmét, mely megannyi alkalommal mentette meg őt a biztos haláltól. Itaro valóságos védfalként kígyózik köré, miközben ő ismét becsmérlő szavakkal próbálja aláásni az ifjú levélfalusi láthatóan amúgy is megtört morálját.

- Most már engem sem...

Feleli kifejezéstelen arccal, színtelen hangon a férfi, majd egy újabb vakító fényáradat kíséretében eltűnik a Próféta szemei elől. A várt támadás azonban nem érkezik. Itanashi magára maradt pikkelyes társával és a letarolt erdő fojtogató csendjével. Vajh mit forgathat Amatsu a fejében..?

Állapotjelzők

Itanashi:

Állapot: 83% (Zúzódások, repedt bordák, izomzsibbadás, még több ugyanezekből)

Chakraszint: 29% --> 26,5%

- Yogensha Palástja

Itanashi 2:

Állapot: 10%

Chakraszint: 65%

- Fusha no Jutsu

- Chidokaku

- Chinnagare

Gömbök:

1. 8%

2. 8%

3. 16%

4. 16%

Itaro:

Állapot: 95%

Chakraszint: 95%

**Itanashi** Szer. Május 02 2018, 00:52

A Vérpap gyorsan tört elő a földből. Ahogy emelkedett ki a magasba, úgy fordultak a riadókészültségben álló őrség tagjai a torony felé. A hatalmas erőd ismét megremegett, majd emelkedni kezdett. A felhőkig érő torony még jobban felnyúlni látszott az Istenek felé.
- Pusztuljon ez a hitvány erőd, s temesse maga alá pogány népét. Jashin sama, adj hatalmat az érdemtelenek felett.
Itanashi hátrahúzta öklét, mialatt érezte, hátát tucatnyi dobófegyver, tűz, föld és víz ostromolta. Az őrök rendíthetetlenül próbálták elpusztítani a testet, ám Itanashi, fájdalomérzet hiányában kiállta a próbát. Ökle hatalmasat csattant a kiemelkedő földben, az ominózus ütés következtében pedig megmozdult a föld. Majd a torony, szinte utat vágva maga előtt a sötét felhőkben, eldőlni látszott. A gigászi építmény végül megadta magát Jashin harcosa előtt, Itanashi ereje pedig képes volt megadni a végső ütést. A pogány emlékmű hanyatlani látszott, mire elnémultak a katonák. Abbamaradt a Kaishin támadása, s egyszerre tekintettek mindannyian az otthonukra. A torony feléjük közeledett. Menekülő kiáltások, halálhörgések, ahogy az emberi ösztönök előtörtek a halál küszöbén, úgy taposták egymást, hogy menthessék saját magukat. Ám menekülhettek, futhattak. A végzetet nem kerülhették el. Mire a torony maga alá temette az őrséget, s porba temette a környéket, addigra Itanashi már a föld mélyén ment tovább a célja felé. Minél hamarabb be kell csatlakoznia a harcba. Ezzel megadta Amatsu számár a kegyelemdöfést, ám a végső kirohanását lehet, hogy a másik test már nem fogja kibírni egymaga. Így hát Itanashi minél hamarabb el akar jutni a másik testhez. Amennyiben elérné, a föld alatt már előkészülne. Túlságosan is sok sérülést szenvedett el a test, ám chakrakészlete még bőven elegendő a végső hajrához. A földet maga köré építve, egy két és fél méter magas gólem testébe zárná magát. A gólem sziklabőre fekete és kemény, a Kootestu Karada kiterjesztése következtében. Kezében tartaná Itanashi kétkezes harci pörölyét. A sziklapáncéllal körbevett test nagy segítség lehet a hyuuga elleni végső harcban.

A másik fronton Amatsu megállt, s hagyta, hogy Itanashi felkeljen. Még mindig védte őt Yogensha palástja, s ugyan behorpadt már néhány helyen, megtörni még mindig nem tudta a hyuuga elitshinobi. Megakadt, szinte megkövült a fehérszemű. Itanashi tudta jól, hogy a másik test sikerrel járt. A torony bukásának hatásai elérték szinte őket, megremegtetve a a földet a két shinobi talpai alatt. Hát elérte végre. A Kaishin a tervek szerint fordult meg, s indult a kidőlt épület irányába. Itaro hatalmas teste megvédte őt a távolsági támadásoktól. Ám Itanashi számolt egy újabb meglepetésszerű támadással, így a gömbjeit ismét maga köré vonzotta. A két támadógömböt a páncélján keresztül feloldotta, visszavezetve ezzel a bennük megmaradt chakrat (8-8%). A másik két gömb ismét passzív állapotban legebett körülötte, várva, hogy a vakító fehérségből kilépő Amatsu lecsaphasson a papra. Akkor aktiválódnának, s támadnák éles sötétchakra csápjaikkal a shinobi testét. Amennyiben Amatsu nem támadna, Itanashi sebesen futna a földben érkező klón irányába. Nem lehet nagy távolság kettejük között, így nem kell sokáig egyedül húznia. Ha egyesül a két Itanashi, akkor pedig az ő köre következhet, s megmutathatja, mire is képes. Eddig csupán védekezett, az időt húzta, hogy elemezhesse ellenfelét. Immáron tökéletesen kiismerte őt, s most, hogy elvette tőle az utolsó mentsvárát is, készen áll, hogy a végső leszámolásban győzedelmeskedhessen felette. Az Isten küldöttét karnyújtás választja el a sikertől, vajon képes lesz elérni azt? Vagy Amatsu bosszúja felemészti őt? Ezzel a lehetőséggel nem számol a pap. Győznie kell. Jashin nevében győzedelmeskednie kell!

Hidan Hétf. Jún. 04 2018, 04:45

A mindeddig veszettül rohanó percek úgy tűnik mintha már csak csoszognának a lepusztított tájra boruló, nyugtalanító nyugalomban. A sérült, azonban továbbra is eleven húsbáb, mely a Töviserőd vesztét okozta, maradék erejének legjavát felhasználva egy roppant gólem sziklakemény oltalmában emelkedik elő a zokogó égtől sáros föld öleléséből. Lassú ugyan, de földrengető léptei hosszúak, emberi mércével legalábbis biztosan. Még így is sokáig tart azonban ikermása segítségére sietnie. Ha még mindig dúlna a jashinista zelóta és a Hyuuga parancsnok harca, talán már elkésett volna. De a kopár, felperzselt erdőrész hallgat mint a sír, a félisteni erők ütközése már nem rengeti.

Nagyjából tizenöt perc telhetett el a torony leomlása óta, amikor a két avatár eléri egymást. Itanashi azonban nem élvezheti túl sokáig önnönmaga üdítő társaságát, amikor az átható csendet fülrepesztő égrobaj szakítja derékbe. A háborgó égboltból lecsapó villám pár pillanatra sápadt lidércfénybe borítja a szürkébe fordult keleti horizontot. A mennykő ugyan messze van a két másolattól, több kilométer is meglehet, de egyiküknek sem férhet kétsége hozzá, hogy ez nem természetes vihar. Az első villámlást egy második, majd egy harmadik követi, mindegyik közelebb sújt le, mint az előző. Az utolsó, negyedik égzengésbe kis híján beszakad a Kaishin dobhártyája. Szemét képtelen kinyitni a fényárban, de nincs is szüksége látására ahhoz, hogy tudja, Amatsu itt van. Érzi a húsába ágyazott rudak rezgéséből is, de talán még arra sem lenne szükség. Egy mélyről fakadó ösztön suttogása búgja hangtalan szavakkal a fülébe: itt van.

Amikor a Próféta felnyitja szemeit, nem kell csalódnia. Amatsu áll előtte, a tőle megszokott távolságban. Mintha nem is ugyanaz a könnyed, pimasz és arrogáns férfiú volna, akit nem egész egy órája ismert meg a jashinista. Joviális mosolyának helyét haragosan pengevékonyra préselt ajkak bitorolják. Állkapcsának izmai úgy feszülnek, mintha egymásnak szorított fogai bármelyik pillanatban eltörhetnének. De nem is ez az igazán furcsa rajta... Hanem hogy nem egyedül érkezett.

Egy élettelen testet vonszol maga után a gallérjánál fogva, majd látható undorral közvetlenül maga elé hajítja a tetemet. Hegyeset köp rá, majd keserű, tébolyult mosollyal, el-elcsukló hangon kiált Itanashi felé:

- Nem mondhatod hogy nem figyelmeztettelek Lidérc... Előttem nincsenek titkaid.

Ahogy a Hyuuga szandálcsizmájának óvatos, undorodó mozdulatával a hátára fordítja a testet, ami eddig csak balsejtelem volt, most kétségbeesett bizonyossággá érik: a földön az igazi, eredeti test fekszik eszméletlenül.

- Ugye nem gondoltad, hogy nem tartogatok még pár ütőkártyát..? Először nem értettem, amit láttam... Nem értettem, miért van belőled egy halott harmadik. De nem törődhettem ezzel, amíg fenyegetést jelentettél a bajtársaimra. Csakhogy most már nincs mit veszítenem! Abban a pillanatban elveszítetted felettem a hatalmad, hogy megfosztottál mindentől, aminek a védelméért dolgoztam az egész kibaszott háború alatt! Úgyhogy gondoltam megnézem, mit rejtegetsz előlem. Sajnos a megveszekedett kis torzszülöttedből egy értelmes szót sem tudtam kicsikarni... De a védelem, még ha mégoly pocsék is, amit hátrahagytál, épp eléggé rávilágított, hogy ez a test... Értéket képvisel számodra. Mi több, fontos neked. Talán mindennél fontosabb.

Amatsu egy szempillantás alatt erszényébe nyúl, s mutatóujján pörgetve egy kunait követhetetlen sebességgel az igazi test mellé guggol. Fakó, szembogár nélküli tekintetében fehér lánggal lobog a bosszúszomjas téboly, ahogy tőrének hegyét a tetszhalott nukenin álla alá szegezi.

- Azt már megmutattad, hogy mások élete mennyit ér neked. Lássuk, hogy mire tartod a sajátod... Itanashi. Azt akarom, hogy könyörögj az életedért! Hogy megtagadd a piti hentesistenedet, meg az egész humbug krédódat. Hogy a porban csússz, azok bocsánatáért könyörögve, akiket elpusztítottál egy légből kapott, szadista ideológia nevében. Hogy imába foglald a több száz gyermek nevét, akit te tettél árvává! Ha bármivel próbálkozol, mindketten meghalunk.

Miközben ezt mondja, a fiú félrehúzza kimonóját, látni engedve a ruhafelső belsejére felragasztott féltucatnyi robbanójegyzetet.

- Persze gondolom, úgyis átverést sejtesz a dologban. De hadd mondjak el neked valamit... A halál túl jó neked. Semmi sem tenne boldogabbá, mintha egy sötét cellában rohadva keseregnél hátralévő nyomorult éveidben azért, hogy ebben a szent pillanatban miért nem volt faszod inkább férfiként meghalni. Jól gondold meg Lidérc. Az életed. A hitedért cserébe. Vagy fordítva... De akkor... Remélem tudod mi következik.

Állapotjelzők (most már mindkét Itanashi, pontosabban mindhárom egy helyen van)

Itanashi:

Állapot: 81% (Zúzódások, repedt bordák, izomzsibbadás, még több ugyanezekből)

Chakraszint: 26,5% --> 25,5% --> 42,5% (a gömbök visszahívása miatt)

- Yogensha Palástja

Itanashi 2:

Állapot: 7%

Chakraszint: 65% --> 55%

- Fusha no Jutsu

- Gólem

- Kootetsu Karada

Gömbök:

1. 16%

2. 16%

Itaro:

Állapot: 95%

Chakraszint: 94%

//A késésért 10 chakrát írok jóvá.//

**Itanashi** Kedd Jún. 05 2018, 13:01

A sikolyok zaja még mindig üdítően csengtek fülében Jashin harcos papjának, miközben szemeivel végigkísérte a felhőkig érő Tövistorony bukását. Valamivel távolabb jelent meg, a föld alól, s figyelte, ahogyan a gigászi építmény hanyatlik. Életben maradhat e bárki is, aki a toronyban, vagy annak közvetlen közelében tartózkodott? Talán. Nem valószínű, de talán. Nem számít. Senki sem számít, csupán egyetlen személy, aki nem messze innen, a porfelhőben úszó erdős térségben vívja harcát a pap másik teste ellen.
A torony által generált porvihar még nem oszlott teljes egészében fel a némán maradt tisztáson. Némaság uralta az egykori Töviserőd térségét. Halálos csend. A föld újból megremegett, ám most sokkalta kisebb erővel, mint amikor a torony becsapódott a földbe. Az a hullám kilométerekig elért, elérte a jashinista és hyuuga ellenfele alatti földeket is. A megremegő föld most a pap körül kavargott, miközben beépült a földmestereket megszégyenítő sziklaharcos testébe. Itanashi nem csupán a romlott chakrat uralja, hanem a föld elem, s annak félelmetes erejét is. A Kaishin rendkívül jól bánik egyetlen elemi képességével, s mondhatni, mesteri szintre fejlesztette az évek során. Most is ehhez a gyökerekhez nyúl vissza, s a doton chakraból alkotott védelemmel felruházva indul a valódi harc színtere felé.
A Kaishin másik teste furcsállta, hogy ellenfele újabb ellentámadások helyett menekülésre fogta a fejét. Itanashi tudta jól, hogy nem riadt vissza. Amatsu utolsó mondatában meglátta a pap azt a lángoló tekintete, mellyel ő maga is rendelkezik. Elszánt, vad, kegyetlen tűz lobogott a hyuuga szemeiben. Dühödt, vérre éhes. Elégtételt akaró szemek voltak. Tudja jól a pap, hogy ellenfele vissza fog térni, a kérdés csupán az volt, mikor. S hogy miért tűnt el. Amatsu okkal hagyta ott a papot. Vajon miért most?
A válasz villámcsapásként érkezett a harc sújtotta erdőségbe. A felhők, melyek egyre közelebb csaptak le, s pusztították a térséget. Amatsu dühét érezte a pap a villámok haragjában. Majd a papot furcsa érzés fogta el. A villámok épp abban az irányban csaptak be először, ahol…
Itanashi érezte, ahogy a házban hagyott bunshin megszűnik létezni, s immáron kiszolgáltatott helyzetbe hozta őt.
A villámok ismét mozogni kezdtek, s ahogy egyre csak közeledett a mennyei csapás, úgy tudta a pap, eljött hát harcuknak végső fejezete. Hatalmas fényáradat terítette be a poros térséget. Itanashit teljesen megvakította a fehérség, majd mikor tudata, s a testében lévő chakravezető rudak szinte egyszerre jelezték a hyuuga visszatérését, felkészült a támadásra. Mindezidáig, amikor Amatsu így próbált Itanashi védelmén áttörni, a hátát támadta. Nem nagyon értette a pap, ugyanis oly szinten volt kiszolgáltatott helyzetben, hogy épp annyit látott a háta mögé, mint maga elé, mégis, egy újabb hátulról érkező támadásra számított. Azonban a támadás nem érkezett.
Mikor a Vérpap visszakapta látását, megdöbbent. A hyuuga nem volt mellette. Jó néhány méteres távolságban állt ismét vele szemben. Elkötelezett és dühödt arca szinte marcangolta volna őt, ha a pap nem ugyanilyen arcot vágna évek óta. Amatsu kezében volt valami. Vagyis valaki. A hyuuga egy ájult testet tartott maga mellett, gallérjánál megragadva dobta maga elé a földre. Itanashi pontosan tudta, ki fekszik ott előtte. A hyuuga lábával segített azért az ismertebb oldala felé fordítani a Kaishin eredeti, eszméletlen testét. Egy egyszerű kunait ragadott, majd a földön heverő test nyakához szorította. Amatsu szavai most sokkal nagyobb erővel hatottak a papra, mint ez idáig. Itanashi előre lépett volna, ekkor a hyuuga újabb csapdával figyelmeztette őt.
A férfi megcsinálta. Sarokba szorította a papot. Azok a szemek…A mindent látó szemeknek ily látótávja lehetséges egyáltalán? Itanashi elbukott. Nem volt felkészülve erre a lépésre. Alábecsülte a Byakugan erejét, s ellenfelének képességeit. Közel járt már a végéhez, azonban Amatsu oly kártyát vetett be, mellyel a pap nem számolhatott. A két test ott áll, Amatsuval szemben. A valódi teste pedig egy robbanójegyzetekkel felruházott férfi, aki fegyvert tart eszméletlen nyakához.
Hát igaza lett volna? Az Utazónak. Mégis csak igazat mondott. Amatsu legyőzte őt. Megjósolta, nem is…megüzente a jövőből. Egy idegen próféciájának végzete érte volna el a papot? De hiszen Jashin…Jashinnak kellett küldenie a látomást. Ő akarta, hogy így történjen. De miért? Hol ronthatta el a pap? Hiszen ő a kiválasztott. Neki kell lennie. Nem lehet, hogy tévedett. Nem itt, nem most. Még nem jöhet el az ideje. Hiszen még el sem kezdte valódi útját. Itanashi nem azért élt, hogy legyőzzék. Nem most. Hiszen a próféciák…a kiválasztottról…aki…újból egyesíti a birodalmat majd. Nem lehet, hogy tévedett. Neki kell lennie. Róla kell, hogy szóljanak azok az írások. Itanashiról. Aki oly fiatal kora óta elkötelezett híve a Vér Istenének. Aki az Ő nevében ölt. Aki az Ő nevében ontott száz és száz életet. Ezrek sikolyát hallgatta nappalok és éjjeleken át. Aki az ő szavait hallatta. Aki az ő nevében szólalt meg. Az ő akaratát hordozta. Egy elnyomott, s bukásnak ítélt népnek felszabadítója. Aki felállítja ismét Jashin egykori, dicső birodalmát. A birodalmat, meg évszázadokon keresztül fog állni, s az Ő akaratát fogja hordozni. Az ő igéjét hirdeti. Nem bukhat most el. Nem tévedhetett.
Itanashi azonban bárhogyan is akarta elemezni a helyzetét, mindenképp elbukott. Ha nem sikerül kiszabadítania a testét, s támadása elbukna, Amatsu végez magával és a pappal. Ha nem teszi azt, amit mond, végez vele. Ha bármit tesz, végez vele. Még ha ki is tudná szabadítani magát, Amatsut elveszítené. S az ő szemei nélkül végső kudarcra van ítélve. Ha nem szerzi meg a Byakugant, nem lesz rá méltó, hogy visszatérjen a Vértemplomba. Kitagadott lesz saját vallásában. Eretnek. Ha Amatsu meghal, nem lesz semmi, amivel Itanashi elérheti céljait. A hyuuga egy lapra tett fel mindent. S ez vezetett a pap bukásához. Itanashinak nem volt választása. Végiggondolva mindezt, nem látott más kiutat.
A két test, miközben szembefordulna a hyuugaval, feloldaná saját védelmét. Eltűnne a földgólem sziklaszilárd védelme, s a sötét chakra aura is. Yogensha palástja. Itanashi nem méltó, hogy a nevét viselhesse a technikája. Elbukott. Nem képes felkeresni őt. Nélküle pedig…nincs esélye. Yogensha volt a pap mentsvára. Hogy a felkutatásával képes lesz visszaállítani Keleten Jahsin birodalmát. Ám elbukott. Nem tudja, pontosan hol ronthatta el, de tudta jól, hogy elbukott.
A két Itanashi, miután ott állt védelem nélkül Amatsuval szemben, egy-egy fekete tőrt a kezükbe idézve, még mindig támadási hatótávolságon kívül, egyszerre szólaltak fel.
- Nem fogok könyörögni. Nem fogok esedezni. Megvolt írva a sorsom. Tudtam, hogy eljön ez a nap, amikor találkozunk. S azt is tudtam, hogy le fogsz győzni. Én mégis idejöttem. Azért mert tudtam, hogy ide kell jönnöm. Jashin mutatta nekem idáig az utat, távol innen, ahova a te szemed sem lát már el. Távolról jöttem, mert ide kellett jönnöm. Nem tudtam, mit is keresek pontosan, csak hogy ide kell jönnöm. Talán vezeklés, talán a megannyi ember átka szállt meg most. Elégtétel a megannyi shinobi, civil, férfi, nő, gyermek és idős haláláért. Talán ön ennek ítéli meg a helyzetet. Azonban a kezében forgatott Bingo alig hiszem, hogy mindent feltárna abból, amit tettem. Töredékét sem tartalmazza annak, amit tettem ez idáig. Ezrek halálát okoztak. Városok buktak el, falvak tűntek el a kezeim által. Jashin akaratát terjesztetem az országokban. Klánok és vallási csoportok haltak ki. Nem én választottam a sorsom. Ő választott ki engem erre a sorsa. Minden, amit tettem azért volt, mert Ő ezt akarta. Ahogyan azt is, hogy most itt legyek. Hogy elbukjak. Valahol elrontottam. Bűnhődnöm kell hát. De nem egy koszos cellában, az eretnekek hazájában. Az érdemtelenek otthonában.
A két Itanashi közelebb lépne, lassú lépéssel. Tudja jól, hogy nem lepheti meg semmivel a hyuugat, így is figyel arra, hogy mozdulatai ne támadásként hassanak. Szabad kezeiket lassan emelnék saját arcuk elé.
- Elismerésem Amatsu. Megtette, amire eddig nem volt képes senki. Megtette, amire megannyi ember, katona, shinobi, bérgyilkosok, vallási fanatikus, de még maga a Tűz templomának főpapja, Bansai, sem pedig a Kétfarkú macskadémon sem volt képes. Legyőzött. Azonban ne higgye, hogy térdelni fogok az életemért. Hogy könyörögni fogok magának. Azt pedig, hogy a bukásom miatt lemondok arról, ami egész életem során kísért pedig végképp. Legyőzött, mert így kellett történnie. Elpusztíthattam volna magát, de akkor is elbuktam volna. Így kellett történnie.
A két Kaishin lassú mozgással emelné le az álarcokat, megmutatva ezzel arcát az ellenségnek. Ilyet mindez idáig sohasem tett, de még szövetségesei közül is kevesen ismerik az arcát. Ugyan nem mintha a Byakugannal Amatsu nem látná a vágásokat, a savmarta bal arcfelületét, vagy az összefeszülő álkapcsát a maszkon keresztül, Itanashi elismerte Amatsu erejét. Valahol mélyen ez egyfajta tiszteletadás jele lehet a Kaishintól. Az álarcokat a porba ejtenék majd megfognák lassan a mellkasukon heverő nyakékeket.
- Nem fogok könyörögni. Én választottam. Ő pedig mindig itt volt velem. Ahogyan most is. nem fogok lemondani róla. Az életem az ő kezében van. Egyedül a hitem van. Azt pedig senki sem veheti el tőlem. Még maga sem, Amatsu! A hitemmel együtt halok meg. S ha ez bekövetkezik, ott leszek, Jashin mellett. Mert nem adom el a hitem. A lelkem már az övé. S úgy tűnik, most már a testem is. Maga viszont, Amatsu…rá fog jönni, hogy igazam volt. S amikor erre rájött, nem lesz senki maga körül. Mert nincs már semmije. Maga egyedül fog meghalni.
A két Kaishin a kezében lévő tőrt elhajítaná. Kiismerhette már a hyuugat annyira, hogy tudja, a férfi milyen gyorsan képes kiszámítani és látni a támadásokat. Láthatja, hogy a két pap támadása nem őt vette célba. A két tőr gyorsan száguldana a földön fekvő pap teste felé. A mellkasát célozták. A szívét. Itanashi számára elérkezett a vég. Ahogy a pengéket eldobta a két test, a Kaishin feloldaná technikáját. Amatsu láthatja, ahogy a két férfi térdre rogyna, s hirtelen megváltozna az alakjuk. Az eddig ott álló jashinisták helyett egy nő és egy gyermek teste jelenne meg, akik élettelenül hullnának a porba.
Itanashi kinyitná szemeit, csupán a másodperc töredékével hamarabb, minthogy a két tőr eltalálná a testét. Itt van hát a vége. A pap még egyszer láthatta saját szemével ellenfelét, egy pillantás erejéig. A két tőr a húsába fúródna, hogy kioltsák az életét. Itanashi elbukott. Ám hite mellett még a halála után is ki fog tartani.
Azt mondják, a halál pillanatában az ember visszapörgeti életének minden egyes képkockáját. A pap, amennyiben a tőrök a mellkasába fúródnának, meglátná Bansait, a Tűz templomának főpapját. A Vándort, s a hajót, amivel ide érkezett, rajta a kapitánnyal. Manabut, miközben a Vértemplom folyosóin sétálna. A Hetek tanácsát. Shoukan, a jahsinista pap, kit kitagadott a Tanács a templomból, ám a Vérpapnak sikerült meggyőznie őt. Karu. Mirubi. Rikuno. S ahogy a képkockák egyre visszább tekerik Itanashi életét, olyan személyek arca villan fel elméjében, kiket már rég elfeledett. Mizuri. Ikei. Anya. Végül pedig…a barlang képe, ahol minden elkezdődött. Ahol a fiú találkozott Jashinnal, s elfogadta őt mesterének. Gyerek volt még, mikor magához vette a Vér istene. Fiatal gyermek. S ez idáig kísérte az útján. Valahol elszúrta talán. Valamivel szembe kellett mennie az akaratával, ha így végződik az útja. Ő nem erre lett kiválasztva. Nem erre a sorsra született. De akkor…miért kellett megtörténnie?
Itanashi lehunyta szemét, mely egyetlen könnycsepptől csillan fel, tudja, s mélyen belül érzi, ebből az álomból nem fog többé felkelni. A Kaishint legyőzték, ő azonban a hitével együtt halt meg. Nem adja meg a lehetőséget a hyuuganak, a saját keze által ontja ki az életét. Amennyiben nem képes saját magát megölni a tőrökkel, így a már eszméleténél lévő Itanashi hajolna a Hyuuga tőrébe. Kezével erősen ráfogna a shinobi karjára. Ám ahogy a penge a nyakába fúródna, érezné, ahogy szorítása egyre csak gyengül. Vért köhög.
- Egyedül fogsz meghalni…
~Jövök hozzád uram. Kérlek, vedd magadhoz a testem. Vedd magadhoz a lelkem. Immáron hozzád tartozom~

Hidan Pént. Jún. 29 2018, 10:50

"Nem fogok könyörögni." - Csattannak a kemény, állhatatos szavak Itanashi szájából, válaszul a Hyuuga ultimátumára. Az ifjú férfiú dühödt vicsorral szorítja még jobban pengéjét az eredeti porhüvely torkához. Ahogy a tőr felsérti a nyakat borító, vékony bőrt, aprócska, vörös patak csordul alá lustán a kés hegye alól.

- Akkor add át az üdvözletem az istenednek!

Fröcsögi közbe még mindig a könnyeivel küszködve Amatsu, azonban valódi tett mégsem követi szavait. Megrendült tekintettel, s kissé értetlen arccal figyeli a Próféta utolsó kinyilatkoztatását. Tán kíváncsiságtól, tán egyfajta groteszk tisztelettől vezérelve, de tétlenül hallgatja a jashinista önvallomását a Sorsról, melyet neki szánt a Sötét Nagyúr. Azonban ahogy az elveszett shinobi az általa lemészárolt életek ezreiről, s bukásának isteni determináltságáról kezd beszélni, a levélfalusi dühének merev porcelánmaszkja meg-meg repedezik. Arcán remegő ajkú, fanyar grimasz fut végig.

- Érdekes dolog a halál közelsége, nem, Itanashi..? Úgy látszik a "nem lesz képes megállítani" és a "tudtam, hogy le fogsz győzni" között csak egy verőérnek szorított kunai a különbség. Már... Majdnem sajnállak! Mi több... Tényleg sajnállak. Végső igazságokról beszélsz, holott a legegyszerűbbeknek is csak koldusa lehetsz ilyen kijelentésekkel. A sorsunk igenis rajtunk múlik, nem holmi mitikus mesealakok felettünk való ármánykodásán! A döntéseink következménye az egyetlen valóság, ami számít ebben a világban. És mi már mindketten meghoztuk a sajátunk.

Köpi Amatsu maró gúnytól csöpögő hangon a felé lépő klónok felé, miközben úgy igazítja a Kaishin igazi testét, hogy az védje a sajátját az esetleges cselvetésektől, támadásoktól. Legnagyobb meglepetésére azonban az elhajított, ébenszín dárdák nem őt, hanem az élő pajzsként maga elé szorított eredetit célozzák. Csupán egy pillanattal azelőtt lép hátra mögüle, hogy a sötét fém elérné a Próféta gyűlöletben megedzett és megfeketedett szívét, nehogy őt is felnyársalják a feléjük tartó fegyverek.

Ahogy a másolatok megszűntével egyazon pillanatban felnyitja szemeit Itanashi, égő fájdalom terjed szét egész mellkasában. Ösztönszerűen levegő után kapna, de sérült tüdejével mindössze egy gyenge, sípoló hangú próbálkozásra telik. Ahogy tengelye körül, erejét vesztve a földre hanyatlik, a torkában végigfutó forróságból érzi, amint a vér lassan hömpölyögve halad légcsövében. Olyan jólesne köhögni legalább... De még arra sem képes.

A körülötte lévő világ fokozatosan, de pillanatról pillanatra veszíti el kontúrjait, a színek is kezdenek kikopni belőle. Azonban még így is látja a térdeltéből fölé hajoló Amatsut. A konohai fakó tekintete komoran mered a vég kínjaiban egész testében görcsölő jashinistára. Nem szól semmit, csupán biccent a sötét pap felé. Valószínűleg egyfajta néma tiszteletadásként a köztük lezajlott ádáz küzdelemért, és amiért a férfi képes volt inkább egyenesen, önszántából istene színe elé járulni, semmint, hogy megtagadja őt. A Hyuuga az övére függesztett kulacsért nyúl, majd közömbös arccal Itanashi felé nyújtja azt. Amennyiben a Vérpap bármilyen jelét adja annak, hogy elfogadja az irgalomból neki szánt utolsó kortyot, úgy Amatsu a kezébe nyomja azt. Ha Itanashi képtelen megemelni a kezét, legyőzője maga tartja a kiszáradt ajkaihoz a rizspárlattal töltött iszák száját.

Ahogy a Lidérc szeme világára ereszkedő homály lassacskán végleg szédítő feketeséggé sötétedik, az utolsó dolog amit még lát, ahogy ellenfele előveszi a harc elején látott Bingo könyvet. Kitépi az őt ábrázoló körözési felhívást, majd a lapot vérző mellkasára teszi.

- Jó utat a pokolba... Itanashi.

Válaszolja a valahai Töviserőd parancsnoka az Itanashi utolsó erejéből hozzá érkező szavakra. Ez az utolsó mondat, amit Jashin Prófétája ebben az életben hall.

Az Út azonban - Amatsu 'jókívánságai' ide vagy oda... - távolról sem kellemes. Miután a Lidérc utolsó, vérgőzös leheletét a szélnek adja, először olyan érzés lesz úrrá rajta, mint mikor teste megannyiszor a földbe merült harcai során. Lassú ereszkedése azonban szinte pillanatok alatt a zuhanás szédítő érzésévé erősödik, mintha csak a Föld magja hívná maga felé ellenállhatatlan parancsszóval. Zuhanás... Ez az egyetlen érzés, ami úgy tűnik, valóságos korokon át tölti ki vak, süket és minden egyéb érzéktől elhagyatott világát. S minél inkább, minél szaporábban esik alá a némán ásító feketeségbe, annál inkább oszlik el a haláltusa ködös tompasága elméjéről. A súlytalanság eleinte enyhet adó, langyos víz érintéséhez hasonló érzése leküzdhetetlen émelygéssé, majd fájdalommá válik, ahogy éteri, tán csak képzelt porcikái mintha darabjaira szakadnának. Mintha nem csupán ő, de még ez a sivár, kizárólagos valósága is atomizálódna. Ordítani szeretne, de nincs szája, amivel megtehetné. Körmeit önnön húsába vágná, marcangolná, csak hogy nincsenek kezei, vagy húsa amibe vághatná. Csak a gyötrelem létezik. Kín, mely oly elviselhetetlen, hogy földi életének legrosszabb szenvedéseit is inkább ezerszer újra átélné, minthogy egy másodpercet is ebben a léttelen létezésben töltsön. Úgy tetszik, mintha eónok telnének el, melyek alatt végeláthatatlan tengerek apadnak, száradnak sós, csontszáraz medrekké, s felhőket karcoló hegyeket porlaszt finom homokká a szél keze.

Azután, amikor a Vérpap már alig-alig képes kapaszkodni józan eszének utolsó szalmaszálaiban, egyszer csak úgy érzi, megállt a zuhanásban, anélkül, hogy földet ért volna. Fokozatosan térnek vissza egy örökkévalósággal elhalt érzékei... Először mintha szilárd talajt érezne a talpa alatt. Azután a hangok... Nyöszörgés, jajveszékelés, siránkozás. A fekélyette hús szaga. És végül... Itanashi zöld szemei kitárulnak, hogy megpillantsák a világot, amibe érkezett. Kopár, kietlen vidék, ameddig a szem ellát. Halott, kiszáradt fák, szikkadt, repedt földbe eresztve megfáradt gyökereiket, melyeken már képtelen lenne új élet sarjadni, ha valaha is tudott. És elkínzott, megcsonkított emberek százai, ezrei. Némelyiknek mintha egyszerűen lefejtették volna a húsát, mások mintha a máglyatűzről szabadult volna el. Egynéhányuk olyannyira eltorzult, hogy alig-alig emlékeztet emberre. Rá is ez a sors vár vajon..?

A kárhozottak oly sokan vannak, hogy mozdulni is alig lehet tőlük ebben a sivatagszerű pokolban. Azonban amikor elkínzott tekintetüket az új jövevény felé kapják, ijedten és félénken hátrébb húzódnak, hogy utat engedjenek neki. Az elkínzott idegenek valóságos folyosót alkotnak Itanashi körül, mintegy kijelölve az utat, amin továbbhalad. Sokuk shinobi egyenruhát és fejpántot viselnek közülük. Mások elrongyolódott állatbőröket, esetleg civil, vagy papi ruhák foszlányait. A felismerés akkor hasít a jashinistába, amikor megpillantja a nőt, és a gyermekét, akiknek a testét felhasználta az Alakváltó Technikához. Ezeket az embereket - ha nem is mind, de tetemes hányadukat... - ő ölte meg.

Az elkínzott hitetlenek által alkotott sétány végül egy lépcsőhöz vezet. A tetején egy csontokból és inakból ácsolt trónus, melynek háttámlája egy körbe foglalt háromszöget mintáz. A székben egy éjfekete bőrű alak ül a karfán támaszkodva. Bőre sötétségét csontvázforma alakban szakítja meg egy fehér mintázat. Vonásai se nem férfiasak, se nem nőiesek, feje tarkopasz, szemei pedig akár az izzó zsarátnok. Papi tógához hasonlatos, fekete köntöst visel, vörös futtatással a szegélyeken. Mosolyogva lenéz pulpitusáról az elé járuló Itanashira. Ahogy megszólal, hangja olyan, mintha ezernyi suttogás alkotna egyetlen orkánszerű áramlatot. Halk, mégis kitölti a teret, s ugyanakkor egyetlen árva zöngéjébe is beleremegne a legbátrabb ember lelke is.

- Már vártam rád Itanashi.

**Itanashi** Vas. Júl. 01 2018, 00:16

A pap döntött, s ezt már nem képes visszacsinálni. Ahogy a kinzokuyanok hasítottak a földön fekvő teste felé, a két test némán állt, s csupán nézett. Hát így kellett történnie. Nem tudta, hol szúrta el, csupán azt, hogy ennek be kellett következnie. Elbukott. legyőzték őt. De akkor sem mond le a hitéről. A hitével együtt fog meghalni. Mert meg fog, itt és most. A saját keze által. A bukás apró szikrája hatalmas lángként égette testét, a fájdalom, a csalódottság felfalta szinte őt. Majd végül…
A két tőr belefúródott a mellkasába. Amatsu meghátrált, nem számított rá valószínűleg. Megijedt talán, bár ezt a pap kétli. Talán mindegy is már. Ahogy a két Kinzokuyan belefúródott a szívébe és a tüdejébe, Itanashi kinyitotta szemét, majd felköhögött. Legalábbis próbált. Halálhörgése sípoló hangon köpte magával a vért, mely patakokban kezdett el folyni a szája szélén. Zöld szemei az eget figyelték, a tisztuló kék eget. Látása homályosult, de még látta, ahogy a hyuuga, fölé hajolt. Itanashi nem tudott már szólni, talán nem is akart. Mindent elmondott.
Ahogy a légzése egyre nehezebbé vált, teste ezzel ellentétesen hevert egyre kényelmesebb pozitúrában. Nyitott szemmel nézte az eget, majd Amatsura pillantott. Látta a tekintetét, s érezte, ahogy a jounin a BINGOból kitépett lapot a vérző mellkasára helyezte. Szemei lassan teljesen elvakultak, s az utolsó mondat, amit hallott még élete során, Amatsu búcsúja volt. Végül minden elsötétedett, ő pedig megkezdte a tortúráját a másvilágra jutásnak. Teste, pontosabban a lelke csak zuhant. Nyomást érzett mindenütt, fájdalmat, kavarodást. Húzó érzés fogta el, mely elől menekülni akart, de nem volt teste, ami menekülhetett volna. A teljes megsemmisülés tépte először darabokra, hogy aztán újból felépülhessen. Vajon meddig fog tartani ez a tortúra? Itanashi szenvedett. Most igazán szenvedett. Átélte azt, amit a földi élete során megtanult leküzdeni. A fájdalom ezen formájával sohasem volt dolga. Megsemmisült az egész lénye, s újból eggyé vált.
A vérpap sodródott a végtelenség közepén, céltalan zuhanása azonban mégis véget érni látszott. Mintha megállt volna. Teste újból erőre kapott, ahogy talpa elérte a kopár felszínt. Hevesen zuhant, mégsem vágódott neki a földnek. De mégis…milyen földön van?
A kopár tájat elkorhadt fák, kiszáradt föld volt, melyen megvethette lábait. Ám ami leginkább beleillett a tájképbe, az a temérdek, pokolra kívánt, emberszerű korcsok voltak. A földön kúsztak, a porban éltek. Ám ahogy a Kaishin előre lépett, a rémségek hátrébb húzódtak. Mintha féltek volna. Mik lehetnek ezek? Ez már a túlvilág? A szörnyek sorra húzódtak hátrébb, egyfajta alagutat kialakítva az előre sétáló férfi számára. Itanashi zavart volt. Nem tudta, jó e, ha ennyi torzszülött rémül meg tőle egy idegen földön, vagy épp a legnagyobb probléma? Azok az irtózatos lények korántsem voltak szimpatikusak a pap számára. Többjükön shinobiruházatot, fejpántokat látott meg a Kaishin. Kusagakure, Konohagakure, Amegakure, Kirigakure…volt itt bőven a nemzetek shinobijaiból. Voltak olyanok is, amelyeket nem ismert fel elsőre, kisebb nemzetekhez tartozhattak egykoron. Ami jobban feltűnt a számára, azok az állat, legfőképp róka és medvebőrbe bújt lények voltak. Ezek igen csak hasonlítottak Shoun híveire, akikkel Keleten harcolt. Vajon ők lennének? A számukat tekintve rengeteg torzszülött volt jelen, ám Itanashi visszagondolva az életére, számtalan embert ölt meg Jashin nevében. Ezek mind azok lennének, akikkel a Nagyúr akaratából hajtott végre ítéletet? Kérdése bebizonyosodott, mikor útja végén megtalálta a nőt és a gyermeket, akinek az arcára ha nem is nagyon emlékezne, biztos volt benne, hogy ez a két test szolgált az Amatsu elleni harcban az Alakváltónál. A nő mögött egy csontokból épült trónus hevert. Itanashi félően tekintett felfelé. Lépcsőről lépcsőre mérte fel a trónus szerkezetét. Magas volt, csontokból és inakból felépített magaslat. A lépcső tetején egy sötét alak ült a trónjában. Itanashi tekintete megragadt az alakon. Nem tudta, hogy nő vagy férfi, testének egésze fekete volt, s csontvázszerű mintázatokkal volt fehérre festve. Sötét köpenybe burkolta testét. Itanashi nagyot nyelt. Ez…ez az Ő jele.
Mikor a földöntúli alak, galaxisontúli hangján megszólította a Kaishint, Itanashi térdre ereszkedett.
Kérdezni akart, de nem tudta, melyik kérdésével kezdje. Zavarban volt, mert nem értette a helyzetét. Nem tudta, ki is ül épp előtte azon a trónon, csak azt, hogy az Ő jelét viseli. Hol lehet? Miért vannak ezek a halálba küldött rémségek itt? S ki van előtte? Talán Yogensha? Nem. A kódexekben másképp ábrázolták. De akkor ki?
Itanashi tudta, a számtalan kérdését nem fogja feltenni, úgyis választ fog kapni hamarosan. Ám azt is tudta, hogy nem véletlenül van itt. Valamit elrontott, s emiatt meghalt. Talán a túlvilág kapujában áll? S ő az, aki Jashin-sama színei elé vezeti, hogy megbűnhődhesse bukását?
- Uram. Kudarcot vallottam. Megérdemeltem a halált. – válaszol végül, fejét erősen a földnek szegezve, testét remegő kezeivel tartva. Mérges volt, dühös. Önmagára.

Hidan Kedd Júl. 10 2018, 09:13

Itanashi megannyi kétség és talány mázsás súlyától gyötrődve ereszkedik térdre a titokzatos entitás fölé tornyosuló trónja előtt. Pillanatról pillanatra egy ismerős ismeretlenként körülötte gyűrűző érzés keríti hatalmába a jashinistát. Egy megfoghatatlan sejtelem, éteribb egy álom emlékénél is. Egész életében árnyékként követte, hozzá szólt a szelek suttogásából, a patakok kristályos énekéből de még a haldokló hitetlenek utolsó kínterhes nyöszörgéséből is, s mégis... Amikor gondolatban utánanyúlt, káprázatnak tűnt az egész. Azonban ahogy múlnak a percek e képlékeny valóságban, a létezés halk szavú, transzcendens jelbeszéde valóságos ordítássá vadul, mely nem is szavakkal, sokkal inkább érzésekkel üvölti a fülébe: Nem halt meg. Sose élt igazából.

A bukott Próféta reszketeg kezein támaszkodva szorítja homlokát a halott földnek, vezeklésül kudarcáért isteni küldetésében. Súlyos csend ereszkedik a pulpitus környékére, még a kárhozottak jajveszékelése és siránkozása is félszeg hallgatássá nesztelenedik. Azután mintha vulkán robbanna irdatlan robajjal ezeréves álmából, szörnyű, világrengető ásításával. A viharként dörgő Hangból áradó töménytelen erő talán hanyatt is döntené őt, ha még mindig állna. De ahogy jobban odafigyel a Vérpap rájön, hogy ez nem is égzengés... Hanem nevetés.

- Érzem a szívedet mardosó kételyt, Ifjú Lidérc. Ostoba fiú! Prófétaként tetszelegsz, de akkor sem ismersz fel egy istent, amikor farkasszemet nézel eggyel!

Horkantja az idegen sértett haraggal vegyes, gúnyos megvetéssel, a következő pillanatban pedig eltűnik székéből egy feketés-vöröses füstfelhő kíséretében. Egy lélegzetvételnyi idő sem telik el, s Itanashit máris egy ellenállhatatlan erő rántja fel a földről az állkapcsánál fogva. A sötét, csontvázszerű ujjak fájdalmas satuként szorulnak az elveszett shinobi arcára, de mindez eltörpül amellett a kín mellett, amit a sötét jelenlét puszta kisugárzásától érez. Amatsu, Bansai, az Utazó, s a leghatalmasabb emberek, akikkel rövid élete során sodorta össze a sors szeszélye, mind csupán parány törpének tűnnek az Ő ereje mellett. Nem is fizikai szenvedés ez, sokkal inkább szellemi természetű. Annak cáfolhatatlan tudata, hogy bár a halandók között párját ritkította ereje, Hozzá képest a semminél is kevesebb.

- Felismersz már... Itanashi? Én vagyok az, ki beléd lát, s tudja, Őt szolgálod. Aki erőt és hatalmat ad az érdemtelenek felett.

Sziszegi Jashin földöntúli hangján a Kaishin arcába, démoni tekintetét mélyen a sötét szerzetes pillantásába fúrva. Az izzó, kegyetlen és bölcs szempárba pillantva még az a feneketlen semmi is csupán sekély pocsolyának tűnik, melyen keresztül egy örökkévalóságig zuhant az ifjú shinobi. "S ha elég sokáig bámulunk a mélységbe, a mélység is visszanézhet ránk." A Sötét Atya lángkoszorús, éjfekete szembogarából mintha valóban egész világok néznének vissza a Lidércre, vak, csillagtalan és hideg végtelenségükkel.

- Persze aligha okolhatlak... Ez a nevetséges húsgúnya meglehetősen megtévesztő tud lenni.

Végre elengedi a Vérpap nyakát egy meglepően emberinek tűnő - vagy sokkal inkább annak szánt... - mosollyal.

- Azonban jobb szeretek így mutatkozni a Kiválasztottjaim előtt, mióta a korai Prófétáim mindegyike beleőrült abba, ha igazi valómban nyilatkoztam meg előttük. A halandó elme szűkös kapacitásai... Nos, nem hagytak sok lehetőséget. De talán jobban örülnél egy ismerős ábrázatnak...

A Sötét Nagyúr hátrébb lép Itanashitól, de mielőtt sarka a földet érhetné, ismét eltűnik egy vérgőzös fellegtől kísérve. Valamivel odébb egy ugyanilyen gomolyag jelenik meg a semmiből, s az isteni hang immár Amatsu szájából szól.

- Valóban megérdemled a halált. De nem azért, mert kudarcot vallottál. Azért buktál el, és azért szolgáltál rá végzetedre, mert félted azt. A Vándor szavai megmérgezték a belém vetett hited, erőd igazi kútforrását. Tán magadnak sem ismerted be, de jobban hittél egy pogány jövendölésében, mint az általam rád ruházott hatalmadban, s eretnekek tetemei mögött bujkálva próbáltál kijátszani egy sorsot, mely sosem volt osztályrészed! A gyávaságod váltotta be a jóslatot. Azért győzött le Amatsu, mert hitetlen létére is több hite volt nálad.

A Hyuuga kapitány alakjában tetszelgő isten egy ideig vádló hallgatásba burkolózik, de végül a pap felé fordulva egy újabb, ördögi mosolyt ereszt meg a Kaishin felé.

- Ha győzedelmeskedni nem is... De legalább meghalni volt elég hited. Ezért állsz most itt...

Előbb odamutat, ahol a jashinista áll, majd újabb felhő kíséretében eltűnik. Amikor a Lidérc beméri az ismét másfelől érkező hang irányát, Bansait látja maga előtt, amint hanyagul a torzszülöttek valóságos tengere felé int.

- És nem ott. A hitedet végül mégis az életed felé helyezted. Meghoztad életed első, igazi áldozatát. Eretnekek ezreit küldted színem elé, de az életük egy fikarcnyit sem jelentett számodra. Egy méltó harcban meghozott felajánlás persze mindig kedvemre való, de lemondani valamiről, amit értéket képvisel számunkra... Ezt jelenti igazából feláldozni valamit. Persze, a lányt is szeretted talán... De igazán, őszintén csakis magadat. A hatalomról és a Prófétámként betöltött szerepedről szőtt ábrándjaid. Azt állítod lépten-nyomon, hogy magam választottalak földi helytartómnak. Csakhogy te magadat választottad annak, mint egy önhitt pojáca. Nem vagy Próféta Itanashi! De az áldozatod bebizonyította, hogy azzá lehetsz. Mártírhalálodért jutalmul visszaadom az életed. Azonban ennél sokkal többet is kínálok... Ha hajlandó vagy megfizetni az árát.

Az Egyetlen harmadjára is alakot vált. Fehér haj, jól ismert vonások, földet söprő, vörös kabát. A fájdalom, vér és halál istene Kenshiro Karu égszínkék szemeivel pillant vissza hű követőjére.

- Az igazhitűek számára a halál nem több, mint egy ajtó az öröklét, deifikáció felé. Hogy bírhatná emberfia a halhatatlanságot, az istenek privilégiumát, ha tenmaga nem győzte kérészéltű fajtájának végzetét..? Csak akkor tehetsz meg mindent, ha már mindent elveszítettél! Azonban... Téged még egy utolsó szál köt halandó életedhez. Ha fogadalmat teszel annak elmetszésére, neked adom az örökkévalóságot most azonnal. Ha szavad megszeged, s letérsz az általam kijelölt útról, rád ruházott hatalmam visszavonom, míg újból el nem nyered kegyeim... De figyelmeztetlek. A bocsánatom még a halhatatlanságnál is ritkább kegy. Azt akarom, hogy szerezd meg nekem Kenshiro Karu lelkét. Így vagy úgy, a választást rád bízom. A Kétfarkú Macskadémon hordozója hasznos eszközévé válhatna pusztító igémnek az anyagi világban. Ha megtéríted ügyünknek, erős szövetséges lehet belőle. De amennyiben hajlíthatatlannak bizonyulna az akarata... Úgy tudod, mi a feladatod. Addig azonban sosem válhatsz igazi Prófétámmá, amíg hitehagyottakkal parolázol ősatyád, Yogensha felkutatására vállalt, szent küldetésed során! Hogy döntesz hát, Itanashi?

**Itanashi** Kedd Júl. 10 2018, 15:54

Itanashi csak állt a csonttrónt előtt. Nem értette még most sem, hol van igazán. S hogy ki az, aki ott ül a trónon. Zavart érzett magában. Különös érzés fogta el. Mintha érezte volna ezt korábban, ám nem ebben a formájában. Sokkalta elszigeteltebb, zártabb és annál is inkább csekélyebb mértékben, mint amit most érzett. Kételyek fogták el, mert nem ismerte fel az eddigi burkolt érzéseit, nem ismerte fel saját helyzetét. Mégis…valahogy érezte, hogy átélte ezt már valamikor. Nem is egyszer. Szívét túszként ragadta meg a félelem, mikor gondolatai úgy tűntek, letisztulni látszottak, a földet fogó kezeinek egyikével remegve nyúlt álarcához, hogy levegye magáról, majd ujjai közül kicsúszva a földre ejtse. Rég nem érzett már efféle félelmet. Az ismerős ismeretlen égzengő hangja robbantotta fel szinte a tájat, mikor újból megszólalt. Szavaiban megvetés hangja marcangolta szét a Kaishin lelkét, akár a legvadabb tűzvihar. Eddigi remegése mintha megszilárdult volna, s valódi kőszoborként fagyott volna meg, mikor a férfi az Isteneket említette meg.
Érezte, tudta, de mégsem akarta elhinni. Ő lenne az? Valóban Ő az? A kérdések hulláma egy szempillantás alatt törtek meg, amikor a csontváz külsejű alak eltűnt, majd ismét megjelent, s a Kaishint a magasba emelte torkánál fogva. Itanashi nem ellenkezett, csupán nézte a férfit. Szenvedett, ez az entitás oly erőt birtokolt, mellyel nem találkozhatott a földi léte során. Nem is fizikálisan, hanem mentálisan győzte őt le, a másodperc töredéke alatt. Leigázta őt saját elméjében egy egyszerű mozdulattal. Ilyenre a pap nem lehetett elég felkészült. Ám nem ellenkezett. Nem akart. Itanashi, még mindig a földtől elemelve, a végső feleszmélés lángjával a szemében nézett az alak szemeibe. Nem az a gyilkos zöld szempár figyelte most Őt, amilyennel ellenségeinek szemébe szokott tekinteni. Egy olyan tekintet nézte most Őt, amelyben nem látszott többé a kétség, a reményvesztettség parányi szikrája sem. A Kaishinban lakozó kétségek egy szempillantás alatt exitáltak, amikor meglátta a férfi szemeit. Azt a sötét, végtelennek tűnő, földöntúli szempárt. Az alak démoni tekintetéhez foghatót nem láthatott emberek szemében. Egyetlen ember szemében sem. Csakis Istennek lehetett efféle tekintete.
- Nagyuram – köhögné. – Bocsásson meg.
Jashin végül elengedné a Kaishin nyakát, aki immáron ismét szilárdnak mondható földet érez talpai alatt. A Vér Istene hátrébb lép, hogy ismét eltűnhessen abban a vérvörös ködben, amelyből az imént lépett elő. Jashin nem mutatta meg valódi alakját, hanem egy sokkal, emberek számára értelmezhetőbb formájában volt jelen. Hányan láthatták őt anélkül, hogy beleőrültek volna? Hány pap tudhatja, hogy is néz ki valójában a Vér Istene?
Végül az Isten újból megjelent, ezúttal a pap számára sokkalta ismerősebb formájában. Amatsu hangján szólítja fel ismét őt. Hát képes bárkinek az alakjában járni? Vádló szavakkal okította ki a papot, akiben most tudatosult csupán bukásának valódi oka. Megvezetve érezte magát, s marcangolta őt a tudat, hogy saját magát árulta el. Ostoba volt, s hitt egy olyan halandónak, aki tévútra csalta őt. Lemondott a szent útjáról, hogy menthesse saját életét. Valóban nem érdemel mást, csak halált. Ostoba volt. Ám valamiért mégis úgy érezte, el kellett buknia.
- Hinnem kellett ahhoz, Uram… – szólalt fel, megtörve az Isten némaságát - …hogy amit tettem, Ön miatt tettem azért, hogy most itt lehessek. Hinnem kellett abban, hogy Ön üzente meg bukásomat. S el is fogadtam sorsomat, a halálomat, mert látni akartam Önt, Uram. Megérdemeltem a halált az ostobaságomért, de végre… nincs több kétely, nincs több vívódás. Ha a földi világban már nem is, de a túlvilágon, itt, a kárhozottak földjén, örökkön örökké szolgálni fogom Önt, Nagyuram.
Jashin azonban nem fejezte be végleg. Az imént dorgáló hangneme újból változni kezdett, ahogy a Véristen alakja új formát öltött. Tar kopaszra nyírt feje, s nyugodt hangja azonnal tudatta kilétét a pappal. Bansai állt most előtte. Ichiwarii, a Tűz bukott főpapja újabb felismerésekkel sulykolta Itanashi elméjét. Jashin nem választotta ki őt. Itanashi csupán egy, a sok közül, akik őt szolgálják, legalábbis ez idáig. A Kaishin csalódást érzett, csalódott a hangokban, s csalódott magában, mert tudta jól, hogy Jashin igazat beszél. Saját magát nevezte a titulusra, s egy szem bíróként döntötte el sorsát. Vajon ha nem így választott volna, most is itt állna? Szemtől szemben Jashinnal? Vajon a Véristen akkor is magához hívatta volna, ha csak egy egyszerű pap lenne a csuklyások sorai között? Újabb kérdéshullámok árasztották el elméjét, mégsem tudott rájuk koncentrálni. Ahogy Jashin szavai eljutottak a fejébe, úgy válaszolta meg sorra kérdéseit. Az ott talán nem is a földi tartományra vonatkozik. Hanem ott…ott a kárhozottak sorai között. Talán…kifizetendő lehet még a tévedése. Talán nem tévedett olyan nagyot. Való igaz, a saját magáról alkotott bálványképe, s egy pogányban való bizakodása vezetett a halálához, másképp nem érhette volna el Jashint. Ha nem teszi azt, akkor nem állhatna most Ő előtte. S ezt a sors egy kegyetlen fintoraként éli meg. Le kellett győzni a Legyőzhetetlent. El kellett buknia az Elbukhatatlannak. Meg kellett halnia a Halhatatlannak vélt papnak, azért, hogy most Előtte állhasson. Itanashi számára nem tűnt oly mértékű bukásnak a halála. S talán nem is volt az.
Jashin sama, a Vér istene nem csupán az életét adja vissza a papnak, hogy az Ő nevét hirdethesse tovább a földi világban, hanem megajándékozta az egyik legféltettebb hatalmával is. A pap számára a szinte elérhetetlen állapot, a végső szintet. A halhatatlanságot. A Vér és a kárhozat istene valóban kegyes egy Isten, ahogy azt a Kaishin eddig is érezte. A Pusztulás ura, úgy tűnt, maga sem vélte a pap halálát kudarcnak, csupán az ide vezető útjában csalódott. Pogányokra bízta a feladatát. Mégis megadta az esélyt Itanashi számára, hogy tovább hordozva zászlaját, az Ő nevében járhasson el, s ítélkezhessen a világ felett. Sok feladata van, útja csupán most tér rá arra az ösvényre, amelyet oly sok esztendeje kutat. Fáradathatatlan munkája végül gyümölcsözni látszott. Jashin a kegyeibe fogadta őt, s megosztotta vele a hatalmat, ami földi életének tetejét jelentheti.
Azonban Itanashiba mélyen belevésődött a Vér istenének minden egyes szava. Nem Próféta. Még nem. De az lehet. Bizonyította, hogy azzá válhat. Viszont az ára. A Kaishinnak, végső kötelékétől kell megszabadulnia. Az utolsó, ami lelkét a földi világhoz köti még. A barátját és a társát.
A Pusztulás ura újabb alakot öltött, ezúttal a pap számára legjobban ismert személy alakját. A férfit, aki a legrégebb óta kitartott mellette, aki megannyi éven át mellette volt, s az évek során egyetlen társának nevezhető férfit. Kenshiro Karut lépett ki a vérvörös ködből, s most az ő hangján beszélt a Kaishinhoz. Jashin parancsára el kell vágnia a köteléket kettejük között, meg kell szakítania, el kell vágnia azt, amit közel egy évtizede összeköti őket.
Itanashi tudta, hogy Karu nem állna be a jashinisták soraiba. Térdre ereszkedve, lehajtott fejjel válaszolna a Vér istenének.
- Karu nem az a fajta ember, akit rá lehetne kényszeríteni egy felsőbb erő hatalmára. Emberi értékekkel bír, emberi mércékben él. Vad természetű, s önfejű ugyan, de fontos számára az emberi élet. Védelmező típus, a saját életével is megvédi azt a minimumot, amiben hisz. Az emberi értékekben. Családban. Szeretetben. Ő nem való jahsinistának. Nem tiszteli sem Önt, Nagyuram, sem más Isteneket. Az efféle ember nem hozzánk való. Hiányzik a hite. Talán pont ez volt, ami összekötött minket. Tudtuk, hogy nem kényszeríthetjük rá a másikat a saját akaratunkra, de azt is jól tudjuk, hogy nem is az érdekünk. Ő nem hozzám hasonló, számomra pedig az Ön szolgálata többet jelent bármennyi életnél. Ez volt a kulcsa a kötelékünknek. Nem volt érdekünk a másik meggyőzése. Erős támogató, való igaz, de az Egyetlen szent háborúban nem résztvevő. Nem érdekli őt a vallások háborúja. Azonban Karu jelenléte nem hordoz veszélyt társadalmunkra, s nem is fog, így a halála felesleges. Ha mégis az Ön szavai ellen szegülne, kérdés nélkül végeznék vele, ahogy tettem volna eddig is. Karu nem találja az útját a világban, s ha ez így marad, hamar el fogja érni a végzete. Ha ez a parancsa, uram, megteszem. Ígérem, hogy megszakítom vele a kötelékemet, cserébe az Ön kegyességéért, Jashin-sama. Köszönöm, hogy belém látott, s hogy ismét lehetőséget adott az érdemtelenek felett. Ígérem, kitartok mindhalálomig az Önhöz vezető úton. Megesküszöm, hogy a pogányok, akik megannyi embert, köztük engem is, tévútra csaltak Istenkáromló mítoszaikkal, bűnhődni fognak. Égni fog – Itanashi felemelkedne, majd kihúzná magát, tisztességes, katonás testtartásába. Mély levegőt szívna – Mindegyik! Megígérem uram, hogy felkutatom az Ön által adott erővel az Ősatyát, Yogenshat, s az ő erejével vissza fogom állítani a birodalmát. Megtartom a szavam, s megtartom az ösvényem, amit Önnek köszönhetek, Jashin-sama. Esküszöm!
Itanashi visszaereszkedne a térdére, talán túlságosan elragadtatta magát. Bármily bátor is a Kaishin, tudta, hogy Ő előtte nincsenek titkok. Mindent tud, mindent lát, s mindent érez. Ám Itanashi tudta magáról, hogy minden, amit mondott, igaz. Az életét adta azért, hogy találkozhasson Vele, s újból megtenné.
- Uram. Látni akarom a valódi alakját. Tudni akarom az igazat. Látni akarom Önt, a teljes mivoltában. Mutassa meg nekem az igazi erejét. Kérem. Könyörgöm – Itanashi a fejét a talajnak csapva hajolna meg a földön térdelve. Nem akarta ezen sorokat kimondani, mégis megtette. Félt, hogy ha visszatér a földi síkra, újabb bálványokkal téríthetik el őt, be akarta magának biztosítani a hitét. Ha Jashin sama megmutatná igazi alakját, amely oly sok embert kergetett már az őrületbe, bebiztosíthatná félelmét bármivel szemben. Nem téríthetné meg senki, hiszen tudná, miféle harag lakozhat a Pusztulás Istenében. Hogy mi is vár rá, ha még egyszer elbukna. A halál a legszebb ajándék lenne amellett talán. Sőt, biztos. Ha Itanashi meglátná Jashin sama valódi erejét, akkor sem pogány, sem vallási fanatista, sem pedig a Hetek tanácsának korrupt rétege nem lenne képes megfélemlíteni őt többé. Nem lenne többé oly tényező, ami elválaszthatná őt a sorsától.

Hidan Szer. Júl. 25 2018, 09:42

A jinchuuriki alakjában járkáló istenség ismét vérszín köddé alakul, majd egy szempillantással később pontosan Itanashi előtt jelenik meg. Ahogy mélyen belenéz a Vérpap tekintetébe, Karu jeges pillantása egy szekundum alatt a korábban látott lángvörös démonszempárnak adja át a helyét. A kissé sápatag, éles vonású arcról foszlani, peregni kezd a bőr. A repedések nyomán fel-fel sejlik Jashin elsőként megpillantott arcának csontfehérrel vegyes ébenfekete színe.

- A szíved...

Suttogja rekedtes hangon, miközben hosszú, állatias körömben végződő mutatóujját az elveszett shinobi mellkasának szegezi.

- ... Mást mond, mint a szád. És pontosan emiatt kell a barátodnak meghalnia. Az emberi kötelékek elvakítanak, s elvágnak az istenitől. Az úgynevezett 'értékek', amiket felsoroltál, nem többek, mint a főemlősök védelmi mechanizmusai a rájuk leselkedő veszélyekkel szemben. Állati beidegződések és ösztönkésztetések, nem méltók a Szellem emberéhez. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy alá szabad becsülni őket! Veszélyesek, mert úgy fertőznek, mint egy ragály, s mert valami valódi látszatát nyújtják ezek az érzelmek, holott csupán a halandó elme délibábjai. Nem azért kértem tőled ezt az áldozatot, mert veszélyforrásnak könyvelném el a Démonhordozót. Számomra ő annyit jelent, mint neked a csizmád talpára tapadó ízeltlábúak. Apró bosszúság legfeljebb, de még inkább észre sem veszem. Azért kell vesznie, mert számodra jelent valamit! Csak hallanád magad róla beszélni... Mint egy gyermek, aki a rosszban sántikáló pajtásának falaz a szülők előtt. Az ő gyengeségének magva benned is elhintetett az évek során, míg bajtársakként harcoltatok. S pont ezért kell gyökerestül kitépni magadból őket, akárcsak a vetést mérgező gazokat, mielőtt szárba szökhetnének. Szíved azt suttogja, feladatodban nem fogod örömöd lelni. De azt nem suttogja, hanem üvölti, hogy belém vetett hited többé meg nem inog, s nem fogsz habozni, mikor eljő a pillanat, amikor döntened kell köztem és őközötte. Fogadd hát ezt az Ajándékot előlegként, az áldozatért, amit tőled kérek!

Az Egyetlen egy apró lépést tesz előre, ujját még mindig a Vérpapnak szegezve, miközben egy körbe zárt háromszög rajzolódik ki körülöttük. Feketés körme úgy szeli át a bordakosár izmait és csontjait, mint a forró kés, ha vajba ejtik. Itanashi levegő után kapkodva próbál talpon maradni, miközben a kín újabb és újabb hullámokban söpör végig egész testén. Érzi, ahogy a köröm hegye végül eléri szívét, pont úgy, mint ahogyan önnön fegyvere is tette, amikor úgy döntött, hitét az élete fölé helyezi. Tán térdére is borulna, ha nem azon állna már eleve. Ahogy a pulzáló fájdalom egyre erősödik, látása is elhomályosul, de még látja, hogy a mellkasából indulva saját testén is hasonló minta kezd kirajzolódni, mint amilyen istene bőrét is borítja.

S ahogy a szívét magának követelő feketeség egyre inkább elborítja őt, a gyötrelem mintha kezdene valami egészen mássá átlényegülni... Egyfajta mámorrá. Kéjjé. Talán azt is kezdi megérteni, hogy a fájdalom az egyetlen szent és igazi dolog ebben, és a matéria világában egyaránt. S ennek a szakrális tudásnak a birtokában valóban újjászületettnek... Valóban elpusztíthatatlannak érzi magát.

- Az ember, aki voltál, valóban meghalt abban az erdőben. Támadj hát fel halandó poraidból, mint az isteni ige eleven hordozója! Kelj fel, Itanashi!

Zengi világrengető hangján Jashin.

- Kami no Sabaki! Kóstold ellenfeleid vérét. Minden csepp, ami nyelvedet éri, engem is táplál. Fesd fel szent szimbólumom, s ítéletem eléri a hitetleneket. Osztozz velük a fájdalmon, mutasd meg nekik a végső igazságot, a szenvedést, mely egyszer végleg magának követeli a világotokat! Menj hát Lidérc, teljesítsd be jogos bosszúd a hitetlenen, aki győzelmet aratott feletted.

A sötét Próféta azonban az elbocsájtás ellenére, némi habozás után egy merész kérdéssel fordul istenéhez. Az Egy lángoló tekintete csodálkozva nyílik tágabbra, noha aligha akadhat olyan dolog az univerzumban, mely időtlen létezése után még meglepetéssel töltheti el. A mimika, a testbeszéd és a többi emberekre jellemző viselkedés valószínűleg mind csak látszatszínház, mely a halandók jobb megértését szolgálja.

- Kétségbe vonod az istened szándékát?! Hát semmit sem értettél meg abból, amit neked mondtam, fiú?!

Csattan fel ingerülten a Véristen, hangjának erejétől pedig jópár lépést tántorodik hátra Itanashi.

- Valóban vakhitű ember vagy. Kár, hogy az is igazságra is vak. Azt gondolod, hogy épp úgy színek és formák alkotják a valómat, mint az embereknek..? Hogy látod a gondolatot? Azt gondolod, hogy most igazi szikla van a talpad alatt és igazi levegőt lélegzel..? Nem fiú. Az én igazi formám a gondolat, az akarat. Az erő, a fájdalom és a halál. Azok, akiknek megmutattam magam, nem a látványomba őrültek bele... Hanem abba, hogy az isteni tudás egy cseppjétől is úgy fuldokoltak, mintha egy óceán szakadt volna a nyakukba. Azt gondolod, hogy jobb vagy náluk? Arrogáns vagy és tudatlan. De talán pont ezért kedvellek. Legyen hát! Megmutatom neked, hogy néztem ki a korok hajnalán, mielőtt még végleg ledobtam magamról az anyag béklyóit. Vértezd fel a szíved Itanashi! Szükséged lesz az ép eszedre az elkövetkező időkben.

Jashin ezután hátrébb lép, s széttárja karjait, s a fakó, színtelen ég szénfeketére sötétedik. Teste a korábban látott, vörös köddé alakul, csuhája üresen hullik a földre. A vérszín füstfelhő kavarogni és sűrűsödni, ugyanakkor terjedni is kezd. Valóságos förgetegként söpör végig a tájon, haragos, vérpermettől terhes tornádóként. A vaksötét égen haldokló csillagokra emlékeztető, izzó szemek nyílnak tucatszámra, s rőtes, kegyetlen tekintetük riasztó sugárzással mered a parttalan űrben - mikor tűnt el a föld a talpa alól..? - magatehetetlenül sodródó Itanashira. Világokon átívelő, csillagködszerű nyúlványok kezdik behálózni a Semmit, mintha csak egy isteni idegrendszer számtalan rostból álló szövedéke lennének. Elpusztult világok egész sorát látja, melyeket időtlen idők alatt tarolt le, s tett saját részévé az Egyetlen. A szférák torz, disszonáns zenéje elmondhatatlan titkok ezreit suttogja minden pillanatban. Mind az öt érzékszervét viharként tombolják az újabb és újabb tapasztalatok, s olyan is akad köztük, melyet nem tudna nevén nevezni, vagy megmagyarázni, mert túlmutatnak mindenen, amit halandó életében tapasztalhatott.

Aztán egyszer csak egy szakadás keletkezik a végtelenbe vesző láthatáron. A Semmi megnyílik. Mielőtt a Lidérc elgondolkozhatna azon, hogyan szakadhat meg valami, ami nem is létezik, látja, amint a hasadékból karmok bukkannak elő, olyan gigantikusak, hogy a csillagok - vagy szemek? - is csupán parányi, fénylő kosznak tűnnek mellette. A hideg űr szövetén nyíló repedés, mely ki tudja milyen sötét világokra nyílik, tágulni kezd, ahogy a karmok egyre inkább széthúzzák azt. Aztán megpillantja. Jashin igazi valóját, pontosabban... Azt ami volt. Most jön csak rá, hogy életében sosem félt igazán. Nem tudta, mi az igazi rettegés. Sikítani akarna a páni iszonyattól, de nincs hangja amivel tehetné. Azután felébred.

Itanashi testét még mindig átjárja a jeges borzongás, amikor kinyitja a szemét. Szomjasan kap lélegzet után, mintha csak most venne levegőt életében először. Látása homályos és gondolatai is kuszák. Azt azonban tisztán hallja, hogy valaki rémülten felkiált mellette. Csörömpölés. Gumitalpú cipők nyikorgása a márványcsempén.

Esetlenül kapálózva próbál felkelni. Ahogy szeme világa kissé kitisztul és hozzászokik a vakító neonfényhez, láthatja hogy valamiféle kórházszerűségben van. Pontosabban... Egy hullaházban. Egy boncasztalon feküdve, anyaszült meztelenül.

Ahogy nagy nehezen sikerül felülnie, a terem másik végében egy orvosi köpenyt és védőszemüveget viselő, holtsápadt férfit lát, amint egy csontfűrészt szorongat reszkető kezei között.

- L-lehetetlen!

Dadogja elcsukló hangon maga elé, miközben a menekülés lehetséges útvonalát keresi. Az egyetlen baj, hogy a kijárathoz igyekezve közvetlenül a műtősasztalról feltápászkodó shinobi mellett kellene elfutnia, ahhoz pedig láthatóan nincs túl sok kedve.

A Vérpap egy apró kis asztalt vesz észre maga mellett, amelyet alvadt vér borít. Vagy egy tucatnyi, apró és fekete fémrúd hever rajta... Valamint egy fél tüdő. Ahogy beléhasít a felismerés, ujjai óvatosan a mellkasához kap, de csupán annak hiányát, pontosabban az eleven húst, zsigereket tapintja. Törzsének felső részét már felnyitották egy precíz Y-vágással, bordáit elfűrészelték... És úgy látszik egy tüdőtől is megszabadították. Mégis él, mi több lélegzik!

Halott szíve bátortalanul dobban egyet. Aztán még egyet. Megpróbál lelépni az asztalról, de alig van ereje megtartani saját súlyát, s megcsúszik a saját vérén, majd a földre zuhan. Állapota enyhén szólva is siralmas, de ahogy vére pumpálni kezd az ereiben, érzi, hogy ereje kezd visszatérni. S azt is érzi, bár megmondani nem tudná honnan, hogy akárhol is legyen, Amatsu a közelben van.

Állapotjelzők:

Chakraszint: 100% (Jashin-sama üdvözletét küldi!)

Állapot: 1%

//Az alábbi technikák mostantól a karaktered jutsulistáját gyarapítják. Gratula, elsőként a Gundanon elérted a halhatatlanságot! Smile

Kami no Sabaki // Isten Büntetése
(Hivatalos név: Jujutsu: Shijihyouketsu // Boszorkányság: Vért Birtokló Halált Uraló)

Egy szörnyen alattomos és gonosz technika, mely eredete ismeretlen, de feltehetően a démon országából származik, Jashin kultuszából eredeztethető. Szükség van hozzá az ellenfél vérére illetve a sajátunkra. A sajátunkkal Jashin szimbólumát festjük a földre, és szert tennünk az áldozat vérére melyből egy csepp is elegendő. Ezután, ha már a szimbólum közepén vagyunk meg kell ízlelnünk az áldozatunk vérét; ekkor lép a jutsu működésbe, a használó teste elfeketedik, és csontvázszerű szimbólumokkal lesz tele - ez Jashin jele. Innetől kezdve minden sérülés, amit a használó teste elvisel azt az ellenfelet éri, akinek a vérét megízlelte, egészen, amíg az áldozat meghal, amikor is eltűnik a használóról Jashin jele. A technika hatása csak addig érvényes míg a szimbólum határain belül vagyunk.
Chakraszint: 800
Besorolás: S

Fushi no Mōshin // A Halhatatlanok Őrült Vonulása

Tövis Erőd Images?q=tbn:ANd9GcRFPDSw-1zL5Dw2Nmz6z_4QkFCTO5YAR4k4tcSW3MQ4JxfKO_zoIA

A Jashinisták ennek az állapotnak az elérésével válnak vallásuk teljes jogú hívőivé; aki képes elérni ezt az állapotot az számít csak Jashin igazi követőjének. Tengernyi mészárlás, töménytelen vér, és hit vezet idáig. A technika hatása lényegében az önmagát Jashinnak nevező szellemi entitással való szerződést jelenti, ami értelmében a neki áldozott halálokért ő a fizikai világban tartja a szerződő ember lelkét, ezzel megakadályozva annak halálát.
Természetesen fej hiányában a test nem képes a mozgásra, a karok nélkül nem képes eszközhasználatra, vagy végtagok nélkül a járásra, de a halál nem áll be soha sem. Csupán valami hatalmas felsőbbrendű technika képes eltörölni egy ilyen létformát; képesség birtokosának a teste elpusztíthatatlan csupán a lelke sebezhető.
Chakraszint: 1000
Besorolás: S
Megkötés: A vallás megléte és folytonos gyakorlása

Ajánlott tartalom

Tövis Erőd

Tövis Erőd

Re: Tövis Erőd

Re: Tövis Erőd

Re: Tövis Erőd

Re: Tövis Erőd

Re: Tövis Erőd

Re: Tövis Erőd

Re: Tövis Erőd

Re: Tövis Erőd

Re: Tövis Erőd

Re: Tövis Erőd

Re: Tövis Erőd

Re: Tövis Erőd

Re: Tövis Erőd

Re: Tövis Erőd

Re: Tövis Erőd

Re: Tövis Erőd

Re: Tövis Erőd

Re: Tövis Erőd

Re: Tövis Erőd

Re: Tövis Erőd

Re: Tövis Erőd

Re: Tövis Erőd

Re: Tövis Erőd

Re: Tövis Erőd

Re: Tövis Erőd