Határmenti erőd

2 posters

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Go down

Határmenti erőd Empty Határmenti erőd

Témanyitás  Uchiha Madara Hétf. Nov. 19 2018, 23:27

Az erőd az ország szélén húzódó magas hegyek egyik szirtjén helyezkedik el. A régi bányavárost éveken át használta az ANBU, mint központ, azonban mostanra az ANBUból kiszakadó Shindai vette át az irányítását. Egyetlen, hosszú és széles szerpentin vezet, melynek a két végén a felhők alatti mélységek várják mindazt, akik rosszul léptek. A kietlen út közel négyszáz méter széles és két kilométer hosszú. Az erődöt magas fal és két torony védi, melynek fényei oly erősek, hogy az egész városnak képes biztosítani a mesterséget fényt egész éjjelen át.
A szirten nyúló út a hegységen felvezető szerpentinek és kisebb sziklás szirtek zárják, ahonnan kellőképp megfigyelhető a hosszas és kopár út.
Uchiha Madara
Uchiha Madara
Kalandmester

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legenda
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb+10

Vissza az elejére Go down

Határmenti erőd Empty Re: Határmenti erőd

Témanyitás  Kinshu Hétf. Nov. 26 2018, 20:37

Miután Inoshi előadta tervét és a többiek is hozzájárultak kisebb lelkesítő beszédeikkel, velem egyetemben, el is indultunk. Engem csak az zavar, hogy miért nem ütöttek még rajtunk. Feltehetőleg azt is tudják pontosan, hogy hol vagyunk. Miért nem engedték csak ránk egyedül Kamikot, ha Inoshi sincs felkészülve kivégez minket egy másodperc alatt. Nem mondtam a többieknek, hogy tudok a teleportációs képességéről, de szerintem nekik is leesett, hogy ismerem őt is és Dait is eléggé ahhoz, hogy tisztában legyek képességeikkel. Szerintem Inoshi is tudja, hogy a lánynak feltehetőleg már vagy ötször megpróbálták átmosni a tudatát és mióta elmesélte Dai milyen módszereik vannak a feketéknek, biztos vagyok benne, hogy a lányt megtörték az utóbbi hónapok alatt. Ökölbe szorul a kezem és a maszk alatt könnybe lábadtak szemeim. Nem tudtam ott lenni. Talán az is lehet, hogy későn érkezem, de akkor már elviszek magammal annyi Shindaiost amennyit csak tudok. Csak vele ne kelljen szembe néznem, mert akkor minden hiába volt...
Az út nagyobbik része számomra eseménytelenül telt. Láttam már ezeket az utcákat, a városfalakon kívüli sziklákat és sivatagot is. Végig csöndbe burkolóztam és igyekeztem a lehető legjobban felkészülni. Fel lehet erre egyáltalán készülni? A hegymászás része már egy kicsit megerőltetőbb volt a túrának, de semmi olyan kihívás nem került az utunkba ami miatt úgy igazán meg kellett volna feszíteni magunkat. Ez tényleg nem sejtet jót, remélem ezzel Inoshi is tisztában van. Olyan rendíthetetlenül halad előre, hogy erre nem mernék mérget venni. Elméletben megállunk még egyszer majd mielőtt nekiállunk az erőd megostromlásának. Lényegében semmit nem tudunk, csak annyit, hogy Kamikoékat ki kell hoznunk, mert veszélyes, nagyon veszélyes tudás birtokában vannak. Hát igen, ilyen jutsuról nem hallottam soha... 
Végül nagy nehezen túljutottunk a hegységen is és megérkeztünk a fennsíkra, ahol az erőd feküdt egy kisebb dombocska tetején. Ez nem is erőd, inkább egy kisebb falu méretű taktikai katonai bázis volt. Ez nem, hogy egy öngyilkosság, de talán felelőtlenebb annál. Jobb ötlet híján azonban én sem tudok elképzelni jobbat egy frontális támadásnál, talán erre számítanak a legkevésbé és ez lehet Inoshi terve is. Amikor megálltunk még egy utolsó megbeszélésre szót is kértem gyorsan. 
- Nos azt gondolom, hogy ennél nagyobb őrültséget még nem nagyon hallottam amióta a kötelékben szolgálok, de Inoshi talán igazad lehet. Talán erre számítanak a legkevésbé, az azonban ijesztő, hogy nincs egy őr sem sehol, vagy csak mi nem tudjuk. Ha vannak szenzorjaik, már úgy is kiszúrtak minket. Ha jól emlékszem Kamikonak vannak szenzor képességei, így találtak rám, amikor elrejtőztem Iwagakuréban. Mindezek mellett mondjuk nyugodtan hangosan, pontosan tisztában avgyok a teleportációs képességével, ezért azt gondolom, hogy egy álló fedezék létrehozása gyakorlatilag gyilkosság. Bár szerintem közülünk én reménykedem benne leginkább, hogy a lánynak ne mossák ki az agyát, de ha jól számolom nagyjából három hónappal ezelőtt vitték el őt. Lehet akármilyen erős tudata, ennyi idő alatt már biztosan megtörték, ha nem is kínzással, de még azt is el tudom képzelni, hogy a bátyja miatt biztosan kötélnek áll. Meséltek nekem a Shindai módszereiről amikor velük voltam... Szóval számoljunk a legrosszabbal... Kamiko itt van és az a feladata, hogy végezzen velünk. Nem tudom pontosan miként működik a teleportációs képessége, de abban biztos vagyok, hogy valamilyen módon meg kell jelölnie a helyet ahova ugrani akar, említetted is Inoshi, hogy kinjutsuról beszélünk. Éppen ezért amíg nem tudjuk, hogy hova képes teleportálni nem kockáztathatjuk, hogy téged hátba támad, mert akkor tényleg mindennek vége. Én pedig tisztelem az erődet Inoshi, de én láttam azt a lányt harcolni, és ha azt vesszük, hogy láttam már Shionon kívül mindannyiunkat harcolni, ezért megerősíthetlek abban, hogy négyünk közül maximum is csak neked van esélyed ellene. Én azt tanácsolnám, hogy mobil védelmeket hozz létre. Nyilván ismered a földben rejtőző jutsut, annak segítségével büntetlenül fogsz tudni mozogni a föld alatt így észrevehetetlen maradsz, ha mindenképpen te szeretnéd a védelmet felállítani. Shion nem tudom pontosan, hogy te mire lehetsz képes, de ha a megfigyeléseim nem csalnak pecsétekben és genjutsuban lehetsz a leginkább jártas. Te jelentheted a különbséget számunkra győzelem és bukás között. Azok a tornyok bizonyára dugig lehetnek katonákkal, ha esetleg ismersz olyan genjutsut, ami nagyobb területre hat, akkor viszonylag gyorsan elintézhetnénk őket Tamashival. Nyilván a fő célpontunk a középen elhelyezkedő épület, de nem tudjuk mennyien lehetnek bent. kulcsfontosságú, hogy ti Inoshival együtt mozogjatok és megvédd őt adott esetben, mielőtt még Kamikoval találkoznánk. A rövid hatótávú rádiókon keresztül tudunk egymásnak jelezni, ha valamelyikünk megpillantja. Inoshi, úgy vélem, hogy hiába kérlek meg, hogy bánj vele kesztyűs kézzel... gondolom sejted mit érezhetek... őt akkor is neked kell lefoglalnod. - Miután elmondtam rövid taktikai elemzésem főbb pontjait, tartok egy kis szünetet és folytatnám. - Szóval Inoshi ha valamikor akkor most szeretnélek megkérni, hogy egy legalább öt darabot kérlek adj azokból az extra energia pirulákból és szerintem erre mindannyiunknak szüksége lesz. Van egy tervem a külső toronyhoz, fontos lenne az időzítés is, ha neked ez megfelel Tamashi neked kéne intézned a belsőt, de ha minden jól halad, akkor addigra ott talán már kevesebben lesznek. Az egésznek a lényege, a pontos időzítés. Tamashi akkor kellene csak támadnod a belső tornyot, ha látod, hogy a külső már lángol, ez lenne a jelzés, vagy elég ha csak füst csap fel belőle, ebből tudjátok, hogy én már munkához láttam és riadóztatják rám az őrséget. Így Tamashi gyorsabban elintézheted a belső tornyot és talán kevesebb ellenállásba is ütközöl. Közben Inoshi folyamatosan mozogna a föld alatt Shionnal és a rögtönzött mobil akadályokkal/védelemmel, ebből talán azt is sejthetnék, hogy nem csak négyen vagyunk. És akkor kezdenék én a külső toronnyal. 
Amennyiben ebbe a stratégiába belemennek, létrehozok egy Kage Bunshint aki viszonylag tőlem egy nagyjából 300 méterrel hátrébb helyezkedik el és megpróbálok észrevétlenül a külső torony falához lopózni...
Kinshu
Kinshu
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 150

Tartózkodási hely : Droggályörland


Adatlap
Szint: S
Rang: Vándor Ninja
Chakraszint: 825

Vissza az elejére Go down

Határmenti erőd Empty Re: Határmenti erőd

Témanyitás  Uchiha Madara Szomb. Dec. 01 2018, 15:03

A város csendes volt. Talán túlságosan is. Nem mintha nem lettek volna emberek az utcákon. Mintha nem hallottátok volna az anyukát, aki a nyitott ablak mögött dorgálta éppen kisfiát. Mintha nem láttátok volna a madarakat a levegőben, ahogy valódi seregként köröztek a város felett. Átlagosnak mondhatóan hatott volna a városi idill, mégsem volt az. Számotokra nem. A háztetőkön haladva láttátok, ahogy a város lakói átlagosnak mondható életüket élték. Járták-kelték az utcákat, mosolyogtak, beszéltek egymással. Idősek és gyermekek nagy közössége. Idilli kép, egy idilli társadalomban. A város nem is tudott arról, mi folyik valójában a háttérben. Hogy a Shindai mily módszerekkel akarja átvenni az irányítást a város felett, s hogy uralmukat kiterjesszék, mily eszközökhöz nyúltak eddig és milyen eszközökhöz fognak még nyúlni. A Feketék ellen kevesen maradtatok. Négyen indultatok neki a feladatnak, amiről jól tudtátok, hogy nagy a valószínűsége a bukásnak. Szinte száz százalék. Talán csak egyetlen egy aprócska százalék szólhatott győzelmetek mellett. Ti mégis ebbe az egyetlen százalékba kapaszkodtok. Abba a csekélynek sem mondható fényt űzitek a világra boruló sötétség idején. Egyetlen apró szikra mutatja számotokra az utat. A kiutat. A remény szikrája. Mégis, ha valaki elég erős, s itt most nem a testi adottságaiban kell kiemelkedni. Lélekben. Észben. Talán senki sem tudhatja, milyen érzések kavaroghattak bennetek, miközben egyre távolabb kerültök a várostól. Talán senki sem tudja, miért is indultatok most neki az útnak. Hogy szembenézhessetek a halállal. Senki sem tudná megmondani, hogy miért. Talán ezért. Ezért az idilli képért. Az az egy százaléknyi szikra talán bebocsátást engedett számotokra, hogy betekinthessetek az idilli képbe. Talán épp ezért kapaszkodtok a fénybe. Talán ezért indultatok. Ha meghaltok, lehet soha senki sem fogja tudni, hogy mi is történt. Hogy miért haltatok meg. Mégis... talán saját lelkiismeretetek által vezérelve a hírnév helyett... a Becsület vitte szívetek. Becsületbeli ügy volt ez. Az ország becsületének ügye.
...
A sziklák közt megbújó csapat csendesen figyelte a térséget. A síkság csendesnek tűnt. Elhagyatottnak. Veszélyesnek. Az erődöt tisztán láthattátok. A két torony, a két fő célpontotok bőven lőtávolságon kívül esett. Abban igazat adott neked Inoshi, amikor a szenzorokat említetted, köztük Kamikot. A szenzorok nagyban nehezíthetik a bejutásotok. Azonban úgy tűnt, Inoshi nem épp a csendes behatolást tervezte. 
- Ha le akartak volna vadászni, már rég megtették volna. Várnak valamire. Várnak ránk. Már rég elhagytuk a város térségét, ez a hegy egésze a Shindaihoz tartozik. Ugyan a határok már rég nem mérvadóak, mégis az ő területükön vagyunk, minden egyes lépésünkről tudnak. A meglepetéseket hagyjuk, az csak húzná azt, amit nem húzhatunk a végtelenségig. Nem! Együtt fogunk menni és együtt fogunk meghalni. Még egyszer, szembeszállunk a Shindaial. Szemtől szemben. Nem tudom még, hogyan fog alakulni a harc. Hogy mennyi ügynökük van jelen. Egy biztos, Kamiko ellen számodra nincs esély. Mégis, te lehetsz a kulcsunk a győzelemhez. Ezt azonban később. Előbb meg kell szabadítanunk társainkat ettől a fertőtől. Ha túléljük és sikerrel járunk, akkor és csak is akkor hívhatjuk magunkat valódi ANBUnak. Ha a várost megszabadítottuk a Shindai rettegése alól. 
Inoshi előre állna, majd fejével biccentve, maga után rendelné a csapatot. Miután a Vaddisznó álarcos ANBU leugrik a szirtről, megvár titeket is, egyedül Shion nem ugrik le a szirtről. Inoshi kézpecsétekbe kezd. A föld megremeg, s egy széles, ívelt dómszerű földburok tör elő a talajból. A dóm nem átlagos földből volt, burkolata szinte feketés volt. Megcsillant a Nap fényében felülete.
- Indulás
Inoshi fél kezével tartotta a Kos formáját, miközben a falat maga előtt tolva, pontosabban mozgatva, megindult, igen csak nagy sebességgel az erőd felé. Tamashi a fal jobb oldalán helyezkedett, míg neked a jobb oldal jutott. Az öt méter széles dóm sebesen törte maga előtt a földet, tökéletesen takarva a háromfős csapatot. 
- Vigyázzatok! - szólalt fel Inoshi. Néhány másodpercre rá érkezett az első támadás. Hatalmas tűzgolyó csapódott bele a mozgó falba, ám a lángok szétfoszlottak a szikla felületén. Újabb és újabb becsapódások hatásait érezhettétek a szélén. Ám a csapat nem állt meg. A félkörívű, mozgó burok csak haladt előre.
- Noun, Tamashi. Most lőjétek az elsőt. Összpontosítsátok a támadásotok és egyszerre lőjetek! - adja ki a parancsot. Valamilyen módon képes lehet érzékelni a környezetét a vezető, talán a föld segítségével. Mindig szólt, amikor beérkezett egy tűzlöveg, s pontosan meg is tudta határozni azt a területet, ahonnan már elindíthattátok ti is a támadásaitokat. Tamashi oldalra ugrana, majd kézpecsétjeit befejezve nagy levegőt vesz.
- Katon: Gouryuuka no jutsu
A férfi egy igen termetes, lángoló sárkányfejet fújna ki szájából, ami sebesen haladna a torony felé. Tamashi egyetlen lövedéket indított csupán el, talán nem lesz elegendő ahhoz, hogy egymagában leüthesse a tornyot az alap kövezetéről. Segítened kell neki, majd közel ötven méterrel később újabb csapást kell mérnetek a második toronyra. Szinte folyamatosan érkeznek be a tűzgolyók, így csak Inoshi szavára hagyhatjátok el a dómot. Ellenség egyelőre nem támad frontálisan, csupán a két toronyból érkeznek a lövegek.
Uchiha Madara
Uchiha Madara
Kalandmester

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legenda
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb+10

Vissza az elejére Go down

Határmenti erőd Empty Re: Határmenti erőd

Témanyitás  Kinshu Vas. Dec. 02 2018, 14:12

Már a fennsíkon voltunk, amikor vázoltam tervem a csapatnak. Inoshi lényegében nem értett velem egyet, de én hallgattam most rá, neki van több tapasztalata ezekkel, én csak a logika alapján próbáltam valami kis helyzeti előnyt nyerni magunknak. Azonban Inoshi egyik megjegyzése eléggé meglepett.  Állítása szerint Kamiko ellen nincs esélyem, mégis én lehetek a kulcsa a győzelemnek?! Ezt vajon hogy értette? Most nincs időm azonban ezen gondolkozni, ugyanis Inoshi meg is indítja a támadást. Kis fedezékünkből leugrunk az erőd előtt elterülő kisebb síkságra és a vezető már fel is húzza védelmünket. Érdekes, hogy még az előtt meg tudja mondani, hogy támadás érkezik, mielőtt az becsapódna a kis föld kupolába. Jelenleg az első toronyból támadnak minket, de érdekes, hogy messze nem az egész őrség... mintha terelnének minket. Nincs azonban más választásunk, vissza kell támadnunk. Inoshi egyszer csak jelez nekünk, így Tamashinak és nekem lehetőségünk adódik leszedni az első őrtornyot.
Tamashi egy tekintélyes tűztechnikát vet be. Talán ez már önmagában elég lenne, de nem bízom a véletlenre. Összegyűjtöm a hirtelen hozzáférhető katon chakrám nagy százalékát és kiugrok én is a fedezékből. Megformázom a kézjeleket, veszek egy nagy levegőt, majd becélzom az első tornyot. Tamashi már lőtt, most én jövök. "Katon: Goukakyouu no Jutsu"! Mennydörgöm, aztán egy maximális erejű tűzgömböt küldenék a torony felé. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem egy olyan erős támadás mint Tamashié, de a kettő együtt talán elég, hogy leszedjük az első tornyot. Amint ellőttem a tűzgömböt vissza is ugrok a fedezékbe. Gyorsan bevennék egy energia pirulát, ha ez eddig nem történt volna meg, majd folytatnám az utat Inoshiékkal. 
Remélhetőleg a következő tornyot is sikerül megközelítenünk, ekkor pedig ugyan ezt a forgató könyvet követném az energia pirula nélkül. Tisztában vagyok vele, hogy tartalékolni kellene a chakrámat, de ebben a helyzetben elég nehezen lehet ezt kivitelezni. 
- Inoshi ha bejutottunk az erődben, onnantól mi a taktika? Talán sikerül leszednünk a második tornyot is, de arról még nem beszéltünk, hogy utána mi lesz?! Fogva tartanak itt más ANBU-kat is? Ha tippelnem kéne itt még nem fogják Kamikot bevetni ellenünk. Miért én lehetek a kulcsa a győzelemnek? 
Miután rohanva feltettem égető kérdéseimet vezetőnknek, természetesen az sem zavara, ha most nem válaszol, hiszen koncentrálnia kell, de örülnék neki, ha megosztaná velem terve második részét is, mert vakon lövöldözni nem éppen chakra takarékos megoldás. Minden egybe véve, ha nagyon kifogynék chakrát tudok elszívni ellenfeleimtől is ha úgy adódik...
Kinshu
Kinshu
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 150

Tartózkodási hely : Droggályörland


Adatlap
Szint: S
Rang: Vándor Ninja
Chakraszint: 825

Vissza az elejére Go down

Határmenti erőd Empty Re: Határmenti erőd

Témanyitás  Uchiha Madara Vas. Dec. 02 2018, 16:42

A földfal hevesen törte maga előtt a talajt. A beérkező tűzgolyók és egyéb robbanó eszközök mind megakadtak a feketés burkolaton. Inoshi hajthatatlanul haladt előre, tolva maga előtt az eddig szinte tökéletesen működő védelmét. Parancsszavára mind a két oldalra kiugró shinobik egyszerre lőtték saját tűzképességeit az első toronynak. A két lángoló töltet sebesen suhant át a hidegebb levegőben, s becsapódott a torony felső szintjébe. Hatalmas robbanás rázta meg a tájat, sötét, feketés füst keletkezett a torony tetején. Azonban úgy tűnt, nem volt elég neki, ugyanis a füstből újabb tűzgolyók érkeztek.
- Még egyszer támadni kell majd, még nem volt elég. Készüljetek.
Inoshi tovább haladna a csapat élén, s a mozgó sziklafal mögött rejtőzve leste volna az eseményeket a falon létrehozott réseken át. A kis ANBU csapat a szirt nagy részét elhagyta már, a szükséges távolságuk jelentős részét képesek voltak megtenni. A torony közel volt már, Inoshi parancsára pedig a tetőszerkezet alatti részt kellett céloznotok. A második lövegek kellő erősek voltak, hála az energiatablettának, amelyet Tamashi is bevett, hogy a torony megremegjen, s egy újabb robbanás következtében darabokra törjön és a földre zuhanjon, maga alá temetve mindenkit, aki benne tartózkodott. Ám a másik torony még mindig ott volt. Ha így folytatjátok, lehet, hogy nem lesz elegendő chakratok az erőd elfoglalásához. Kérdésed feltetted, azonban Inoshin láttad, nagyon is koncentrál, így csupán annyit tudott mondani.
- Ha benn vagyunk, együtt maradva, szűk területekre húzódunk, hogy a létszámfölényüket ne tudják érvényesíteni. Megpróbáljuk leredukálni a számokat, és utána együttesen bevesszük a fő épületet. Ha elkapjuk a helyi vezetőt, akkor nyerhetünk. Ő számít csak. Ő tudja, hol tartják fogva Kamikoékat. De előbb... be kell jutnunk. 
A fal megállt a torony lerombolásának idejére, most azonban újra megindul, tovább tolva maga előtt a földet. Különös lehet, hogy leromboltatok egy tornyot, mégsem érkezett előőrs. Talán nem is védenék annyian ezt a helyet? Talán a Shindai átcsoportosította az embereit a többi helyre? Elvégre nem tudhatták, hogy jöttök. Csupán Kamiko miatt számíthattak rá.
A falon túli torony tüzelni kezdett rátok. Kisebb tűzgömbök érkeztek, ám számukban jóval nagyobb mennyiségben az előzőhöz képest. Inoshi meg is torpant néhány másodpercre, nehezebben tudta tartani a védelmet. Egyelőre azonban nem adott parancsot a támadásra. Nem akarta, hogy kellő távolságon kívül pazaroljatok. 
...
Közel száz méterre lehettetek a hatalmas kaputól, amikor a sziklafal megállt. Talán Inoshi kifáradt volna? Elvégre egy efféle erejű védelmet nem lehet könnyedén megtartani. Megszámlálhatatlan detonáció érte a dóm falát, mégsem repedt meg. Mekkora ereje lehet valójában a vezetőtöknek? Nem tudhattad. Végül megérezted azt, ami megállásra kényszerítette a Vaddisznó álarcos ANBUt. A föld megremegett, most azonban nem a ti védelmetek következtében. A széles síkság két oldalán, úgy harminc-harminc méterre tőletek öt-öt fekete köpenyes alak bukkant elő a földből. Ám ahogy testük kiemelkedett, kezeiket egyszerre csapták össze, minek következtében egy egybefüggő, vaskos és hosszas földfal emelkedett ki a két szárnyatokon. A fal vagy húsz méter magas lehetett. A fekete alakok a falak felső részein álltak, ám függőlegesen, a falnak tapasztva lábaikat. Egyelőre nem mozdultak, a helyzetetek azonban így sem festett rózsásan. Hosszas földfolyosóba kerültetek, s tíz ellenség fogott közre két irányból. De vajon miért nem támadtak azonnal? S vajon mióta rejtőzhettek a föld alatt? A sötétség ellenére a falon megmaradt lángok biztosítottak némi fényt a közeletekben, így a szürkületi időben is láthattátok az eseményeket.
A kapu megnyílni látszott előttetek, s három árnyék lépett ki. A szürkület elérte már a fennsíkot, de még kivehettétek a távoli vonalakat. Ha csendben maradtok, tapsot hallotok a kapu felől érkező árnyékok irányából. Először egy Orrszarvú maszkot viselő, magas, kétajtós szekrénynek titulálható Shindaios lépett ki az árnyak közül a lángok fényébe. 
- Csak nem... Ő lenne ennek a helynek a vezetője? - kérdezte halkan Tamashi a fal mögött. 
- Ezek szerint. Reménykedtem, hogy nem futunk vele össze egyhamar. Ő Yao, a Rinocérosz. Igen képzett föld elemű és taijutsu specialista, nagyon veszélyes alak. Aki közelharcba akar vele bocsátkozni, annak nagy valószínűséggel lőttek. Hihetetlen erőket képes megmozgatni ezzel a kombinációjával. Minden ütése olyan, mintha egy kisebb hegyet vágnának neked. A saját tapasztalatomból mondom. Nem egyszer harcoltunk már ellene, ám eddig mindig sikerült megszöknie. Ezek szerint a falon lévő alakok az ő klónjai. Sejthettem volna. Yao valódi harcos, szereti megteremteni a körülményeket, hogy az ellenfele is harcra legyen kényszerítve. - ismerteti az ellenfelet néhány rövidebb mondatban a vezetőtök. Idő közben újabb alak lépett a színre. Ismerősnek tűnhetett. Fehér, Keselyű mintázatú ANBU álarcot láttál az arcán. Ám mielőtt szólhattál volna, Tamashi adott hangot neki.
- Nem lehet. Hisz... Te... Meghaltál
- Háháhá. Arra a kis színjátékra gondolsz a csatornában? Ostoba voltál mindig is Tamashi. Mindig is utáltam veletek lenni. Szerintetek miért tudott a Shindai minden lépésetekről? Nyugalom, a Nyúlarcú ribanccal se kell sokáig foglalkoznotok. Néhány emberünk már elindult a városi fészketekbe, hogy megadják a kurvának, amit érdemel.
- Elég legyen, Raigo. - szólalt fel a Orrszarvú maszkos. - Habár, hamarosan úgyis halottak vagytok, miért is ne avathatnánk be a terveinkbe? Raigo mindig is a mi emberünk volt, ő segített felkutatni titeket, s neki köszönhető, hogy tudtunk minden lépésetekről. Most pedig felvonultatok, hárman. Egy bukott, egy ostoba és egy kölyök. Milyen érzés, Inoshi? Ilyen közel voltál a sikerhez, mégsem tudtad megmenteni a csapatodat. Most ismét elbuksz, azonban gondoskodom róla, hogy többet ne kelhess fel. Most el foglak véglegesen taposni. - Yao kezét felemelte, egyfajta jelzésként, mire kilépett az árnyak közül a harmadik alak is. 
Alacsony, törékeny testű, fiatal lány lépett a sötétből a tűz fényébe. A sziklafal oldalán kitekintve alaposan megvizsgálhattátok immáron mind a három alakot. A harmadik érkező, miután arcát megvilágították a lángok, sokkoló érzéssel ragadta meg mindhármótok lelkét. Kamiko állt ott. Sérülések nem voltak az arcán, azonban a szemein láthattátok, nem tükrözi azt a ragyogást, amit korábban. Nem volt önmaga. 
- Most pedig, hogy eljöttetek, megkönnyítve ezzel a dolgunkat. Itt az idő, hogy végleg eltöröljük a gyenge és a nevére méltatlan ANBUt, ezzel átvehetjük az irányítást a Föld felett. Meghalni jöttetek ide. Hát halál rátok!
Yao a mindez idáig felemelt kezét most maga mellé engedte, a jelzésére pedig a kunoichi eltűnt. A feltört földön megremegő köveknek hála hallhattad csupán, ahogy valaki a hátad mögé kerül, ám annyi időd nem volt, hogy teljes mértékben hátrafordulhass. Fejed elfordításával láthattál egy fényben megcsillanó pengét, mely alig pár centire lehetett a szemedtől. Reflexszerűen hunyod le, várva ezzel az elkerülhetetlen halált. Az az egyetlen másodperc mintha egy évtized lett volna. Talán már meg is haltál, s oly gyorsan történt, hogy időd nem volt teljesen meghalni? Vagy még élsz? Egy erős, fémes csattanás üti meg a füled. 
Ha kinyitod a szemed, láthatod, amint Inoshi egy kunai segítségével, a szemedtől alig pár centiméterre, képes volt blokkolni a kunoichi támadását. Kamiko keze erősen megfeszült, de nem volt képes legyűrni Inoshi izmos karjainak erejét.
- Őt bízd rám. A tied Yao - ennyit tudott mondani Inoshi, majd fizikumát kihasználva ellökte a lányt, s próbált egy ellentámadást indítani. Kamiko még azelőtt eltűnt, hogy hátralépett volna. Inoshi kiugrott a szikla védelméből, s Kamiko után eredt. Tamashi szintúgy elhagyta a dómot, hogy elégtételt vehessen az árulón. Te pedig ott állsz a sziklafal oldalában, s egyszerre hallod és látod, amint a Rinocérosz egyenest feléd rombol. Hatalmas, erőteljes taposásokkal egyre nagyobb lendületet vesz, s alig öt másodperc múlva, megsemmisíti a sziklafalat.
Uchiha Madara
Uchiha Madara
Kalandmester

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legenda
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb+10

Vissza az elejére Go down

Határmenti erőd Empty Re: Határmenti erőd

Témanyitás  Kinshu Vas. Dec. 02 2018, 17:46

Elég jól haladtunk Inoshi védelmével és úgy tűnt sikerül végre egy kis fényt felfedezni az alagút végén. Az első torony csupán csak a második rohamnál adta meg magát, de akkor sikerült miszlikbe robbantanunk. Eközben észrevettem, hogy Inoshi a falon elhelyezkedő kisebb repedéseken keresztül tudta ilyen jól kivenni, hogy mikor érkezik támadás felénk. Cseles, én pedig kicsit túl misztifikáltam a dolgokat. Ekkor azonban kiemelkedett két oldalon öt-öt fekete maszkos és húztak mindkét oldalunkra egy-egy hatalmas kőfalat. A francba, most aztán tényleg gondban vagyunk. Inoshi azonnal meg is állt, de a második toronyból érkező támadások egyszer csak alább hagytak. Ezek szerint végül sikerült felhívnunk magunkra a figyelmet. Egy kisebb csapat jelent meg a rögtönzött aréna másik végében, nagyjából az erőd kapujánál. Inoshi gyorsan elmondta, hogy kivel is állunk szemben. Elég kemény fickónak tűnik. Ez az az ember akivel nem szeretnék este egy sötét sikátorban találkozni és most mégis... Mikor a második tag is kilépett az árnyak közül, akkor lepődtem meg csak igazán. Ez a fickó velünk volt, amikor lementünk a csatornába. Tudtam, hogy kell legyen egy áruló köztük, aki miatt ennyire pontosan ismerik minden lépésünket. Félelmem beigazolódni látszott. Tamashi teljesen ledöbbent, de már most borítékoltam, hogy ezt a fickót ő akarja majd elintézni. Nem is állt szándékomban az útjába állni. Nincs veszélyesebb egy feldühített shinobinál, ezt már a fronton megtanultam. Mindazok mellett, ahogy Raigo beszélt rólunk. Az én zsebemben is kinyitotta a bicskát. Inosh múltjáról is megtudhattam egy kicsit többet, ezek szerint egyszer már talán elvesztette a csapatát és talán pont ez ellen a fickó ellen. Nem lennék most a helyében. Ekkor Yao felemelte a kezét és kilépett az a személy a fényre, akit a legjobban vártam és akitől a legjobban rettegtem. Kamiko volt az. A maga 165 centis magasságával eltörpült a többiek mellett, de tudtam, hogy messze ő a legveszélyesebb közülük. Szívem egyet kihagyott... hát bevallom nem ezek azok a pillanatok amikért érdemes élni, ahogy a mondás tartja. 
- K..Kamiko... - Hagyta el egy meggondolatlan mondat a számat, de semmi értelme nem volt. 
A lány szemén látszott, hogy nem ura cselekedeteinek. Yao leengedte a kezét ez a jelzés pedig elég is volt Kamikonak, hogy azonnal akcióba lépjen. Tudtam, éreztem, hogy engem fog célba venni. Valamiért megéreztem, hogy a legegyszerűbbet akarják eltenni a leggyorsabban láb alól, ez pedig én volnék, de volt ott valami más is. A lány eltűnt Yao mellől, én pedig felkészültem, hogy ez lesz az utolsó levegővételem. Nem fog megállni... Kamiko hirtelen mögöttem bukkant fel, de csak annyi időt hagyott, hogy a fejemet fordítsam felé. A halálos kunai a hangnál is sebesebben szelte a levegőt. Tudtam, hogy itt a vége a történetnek. Ha ő egyszer valakit kiszemel azt meg is öli, erre képezték ki és egész életében ezt csinálta...
Egy fémes pendülés ránt vissza a valóságba képzeletem világából. Inoshi volt az. Megmentett már sokadjára, őszintén szólva már nem is számolom. Most azonban tényleg az utolsó utáni pillanatban. Kamiko bár lehetett kíméletlen gyilkos, Inoshi fizikai erejével szemben neki is lesznek problémái. Inoshi ki is adta az utasítást, majd ellökte tőlem Kamikot és utána vetette magát. Bár szívem parancsba adta lábaimnak, hogy induljak el utánuk, végül mégsem mozdultam meg. Tamashi is elhagyta védelmünket és az árulóra vetette magát. Izgalmas kis duel mérkőzések alakulnak itt ki, de vajon lehet esélyünk? Részemről valószínűleg borítékolható a halál. Ezek a srácok messze az én ligám fölött játszanak, de nem riaszt vissza, akkor is bele fogok adni mindent. Hátra ugrottam a védelem mögött, hogy Yao ne sodorjon engem is magával és taposson halálra. Ha elkap biztosan kivégez. Tartanom kell a távolságot. Mit is mondott Inoshi? A fickó taijutsu és doton specialista. A tűzzel hiába is próbálkoznék. 
Chakrát pumpálok a lábamba és egy durván negyven métert ugrok hátra Yao elöl. 
- MIT TETTETEK A LÁNNYAL? - üvöltenék rá. lelkemben tombolok és egyszerűen képtelen vagyok megőrizni józan eszem most, amikor a lehető leginkább szükségem lenne rá. 
Létrehozok három Kage Bunshint és rohamozva támadok Yaora. Talán a meglepetés ereje is velem van. Klónjaim közül kettő megtámadja a rinocéroszt, míg a harmadik a hátába próbál kerülni és ott egy kunait beleállítani emberünk tarkójába. Eközben én a bal oldali falon futok Yao felé és amilyen gyorsan csak tudok kézjeleket formálok. "Raiton: Sandaaboruto"! A technika teljes mértékben reprezentálja azt, ami lelkemben történik. Megzabolázhatatlan tombolás. Bár a villámok 360 fokos szögben törnek elő két kezemből, most mégis mindet Yaora irányítom. 
Amennyiben rám támadna és semlegesítené támadásaimat, csupán csak kimozdulnék a shusin no jutsu segítségével és remélhetőleg ellenfelem mögül támadnám ott, ahol a legkevesebb védelmét vélem felfedezni a Raiso: Gekishin lövedékeiből nagyjából tizet lőnék rá...
Kinshu
Kinshu
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 150

Tartózkodási hely : Droggályörland


Adatlap
Szint: S
Rang: Vándor Ninja
Chakraszint: 825

Vissza az elejére Go down

Határmenti erőd Empty Re: Határmenti erőd

Témanyitás  Uchiha Madara Pént. Dec. 07 2018, 02:17

Az előtted álló, mindez idáig biztonságot nyújtó védelem, a földfal, most darabokra robbant a Shindaios férfi támadásától. Vajon Inoshi hagyta magára ennyire a falat, s oldotta fel azt a plusz védelmét, ami megerősítette, vagy ellenfeled volt ennyire kemény? Egy biztos, jó döntés volt távolabb kerülnöd a faltól. A chakraval erősített ugrást alig néhány másodperccel a detonációval felérő becsapódás előtt véghez vitted, így elkerülve a szétrobbanó kövek okozta sérülést, kikerültél a zónából. Ismét a földre érkezel, s bele is kezdesz a neked szánt ellenség kiiktatásának. Yao nem egyszerű Shindaios volt. Maszkjának fekete domborulatán egy aranyozott, vastagabb csík vonult végig a szemei vonalán. Hasonló jelzést láthattál korábban, nevelőapád házánál, a tetőn álló férfin. Ezek szerint az arany bevonat valamiféle rangjelzés lehet a szervezeten belül. Vajon hány csík szükséges a teljes arany maszkhoz, amit az az alak viselt, s vajon milyen szintű ellenségek lehetnek? Yao első megjelenéséből sokkalta képzettebbnek és erősebbnek tűnt, mint a csatornában jelenlévők bármelyike, akik a már megszokottá vált fekete maszkokat hordták. Vélhetően ha őt bízták meg Kamiko védelmével, nem lehet valami utcáról érkezett suhanc. Vélhetően erősebb az eddigi összes ellenfelednél, akivel valaha találkozhattál.
A Rinocérosz nem állt meg, a fal lerombolását követően tovább haladt, egyenest feléd. Testének nagy részét ugyan takarta a fekete köpeny, ám végtagjain is felfedezhetted az igen sötét árnyalatot. Talán kesztyűt visel? A létrejövő Kage bunshinok egyenest a romboló ellenség felé igyekeztek, amíg te előkészítetted terved következő lépcsőjét. A bunshinok közül kettő frontálisan, kisebb ívben támadtak rá Yaora, míg a harmadik megkerülve őt próbált a férfi háta mögé érkezni. A terv jó lehetett, s úgy tűnt, össze is jöhet. A férfi csupán némileg vett vissza a sebességéből, s a legközelebbi klónt vette célba, azt, amelyik a feléd vezető úton érkezett. Látta, ahogy a hátramaradt test az oldalsó fal irányába indult, Yao nem tudta teljesen kikerülni a bunshint, s bölcsebbnek látta kiiktatni az oda nem illő szempontokat. Némileg elfordulva a fal felé szájából egy kavics méretű követ köpött az érkező klón irányába, majd a körömnyi kavics egy másodperc alatt alakult egy nagyobb méretű sziklává, s sodorta magával a bunshint. A szikla valahol az eredeti testtől tíz méterre csapódott be a fal tövében. A férfi háta mögé kerülő klón eközben megkezdte a kunaios támadását. Dobása tökéletesnek bizonyult, ám az eszköz nemes egyszerűséggel pattant le a férfi nyakáról. Hangos, fémes csattanás hangját hallod, mikor a fegyver becsapódik, s visszapattan. Ám nem csak te figyelsz fel a hangra. Yao egy pillanatra hátrafordítaná a fejét, majd visszafordulva néhány kézpecsétet alkotva a talpai által elhagyott nyomokból éles dárdákat emel ki, majd lőné el, ha a klón nem lenne megfelelő sebességben. A dárdák felnyársalják a mögötte haladó Kinshut, ezzel semlegesítené a másodikat is a háromból. A harmadik klón is rátámadna, ismételten szemből, bár az irányváltás végett kissé bal oldalról. Yao ekkorra lassítana le átlagos futó tempóra, majd hirtelen megtámasztva a lábával, eltűnne, és a shunshint követően klónod arcában jelenne meg. Öklét ekkorra már kellőképp, szinte a válláig hátrahúzná, és egy erőteljes és villámgyors ütést mérne a klónod mellkasára. A harmadik bunshin is feloldódik. Mégis, elérted azt velük, amit akartál. Kellő távolságon belül fékezted őt meg, hogy előkészülhess a támadásoddal. A raiton chakrad kitörve a testedből, a falon állva indítanád az aranycsíkos shindaios irányába. Az egyik melletted lévő földklónt elkapná a villám, s meg is semmisítené, ám koncentráltsága miatt nem terjed ki a többi irányába, most Yao volt a fő célpont. 
A rinocérosz, látva a beérkező csapást, dobbantana lábával, mire egy vaskosabb kőoszlop törne ki előtte. Yao eltűnt szemed elől, te pedig a villámtechnikával telibe kapod a földfalként funkcionáló földoszlopot. A fal megreped, s végül darabokban dől össze. Azonban a Shindaios addigra eltűnt a leomló fal mögül. 
A falon állsz, s ugyan azt érzékeled, hogy a sziklán álló másik négy bunshin nem támadott rád, egy szempillantás alatt törne meg a föld feletted, s emelkedne ki függőlegesen belőle a Rinocérosz. Kezét ugyanúgy hátrahúzná már, mikor kiemelkedik, s egy erőteljes csapást mér rád, méghozzá hátulról. Mintha egy sziklával csaptak volna el, Inoshi nem viccelt. A földnek csapódsz, ám szerencsére nem érte a gerinced, sem pedig a koponyád a csapás, így komolyabb sérülést nem szenvedtél, azt leszámítva, hogy szinte arccal érkeztél bele a földbe. Képes voltál felállni, s úgy tűnt meg is kellett próbálkoznod. Yao ugyanis eltűnt a falban, s nem hagyott maga mögött mást, csak egy nagyobb repedést, ami hamarosan a sziklafal egy részének a leomlásához vezet. Ha nem is vagy képes egyből felkelni, talán kivédheted ott helyben is a leomló sziklákat valamiféle technikával. 
Uchiha Madara
Uchiha Madara
Kalandmester

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legenda
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb+10

Vissza az elejére Go down

Határmenti erőd Empty Re: Határmenti erőd

Témanyitás  Kinshu Szomb. Dec. 08 2018, 12:23

Termete ellenére Yao sokkal gyorsabb mint arra számítani lehetett. Nyilván a taijutsu specializálódásból adódik a sebessége is. A falról végül nem sikerült elrugaszkodnom felé, mert gyorsan kivégezte a klónjaimat, majd engem vett kezelésbe. Sejtettem, hogy nagyot üt a rinocérosz, de azt nem, hogy ekkorát. Arccal vettem le a földet és minden tagom fájt. Ha nem lett volna rajtam az ANBU maszk feltehetőleg az orrom is eltörik. Így azonban álarcom repedt meg. Az arctalanok világában nem a legjobb jel ha elveszted az álcád, de én éreztem, hogy itt már nincs mit tenni. Vagy mindent beleadok, vagy itt halok meg, mielőtt beszélhetnék a lánnyal még egyszer. 
Sikerül talpra állnom, ám ekkor veszem észre, hogy a falon egy hatalmas repedés szalad végig és éppen készül rám szakadni. Feltehetőleg a földklónokkal tartja fent ezt a rögtönzött kis arénát. Ezt talán később még kis is használhatom ellene. Mindezek mellett észreveszek egy arany csíkot is Yao maszkján, ami ismerős... Hát persze a tetőn találkoztam egy aranymaszkossal aki elkapta Kamikot, talán pont ő volt. A gyűlölet szikrája begyújtja dühöm lángját és chakrám ismét mozgásba lendül. A fájdalom a felszabaduló adrenalin hatására el is illan egy kis időre tagjaimból. A Shusin no jutsu segítségével mozdulnék arrébb a leomló faltól egészen kis arénánk közepéig, így elkerülve a felesleges chakra használatot és a gyilkos sziklákat. Nem szövegelek már, a szavak ideje lejárt. Valamivel el kell terelnem a figyelmét, mert ha még egy vagy két ilyen támadást bekapok akkor végem van. Amikor a klónok támadtak és az egyiknek majdnem sikerült megsebeznie, a bőre, mintha fém a fémmel találkozott volna. Ezek szerint valami olyan védelme lehet amin még a fém sem hatol át. Így a tűz technikáim gyakorlatilag teljesen kilőve. Valahogy másként kell megoldanom. Kis időt kell nyernem magamnak, amíg felkészülök a következő támadásra. Kézpecséteket formálok és megalkotnám a Maendant elterelés gyanánt. Most azonban nem csak egy 5x5ös kis körben hoznám létre a jutsut, hanem egy legalább 15x15 méteres körre terjeszteném ki a chakrával feltöltött füstöt. Mivel Yao a föld alatt közlekedik, amint feltűnik a felszínen, azonnal megérezném azt a Maendanban és akkor a Füst Börtön Kötéssel // Enju Kakuro-val kapnám el és próbálnám meg lefogni pár másodpercig, amíg odaérnék és az imént használt Sandaaborutoval támadnék a fejére. 

Amennyiben a földön trappolva rohamozna felém, létrehoznék Három Kage Bunshint, akik közül kettő kiugrana a füstből és rohamozva támadna ismét a rinocéroszra, hogy egy kicsit lelassítsák, eközben a harmadik Kage Bunshin a füstből támadna és random helyekről sorozná ellenfelemet Raiso: Gekishin// Villámló Temetés: Áruló Remegés segítségével. Ezek a raiton chakrából álló lövedékek talán nem ejtenek halálos sebet ellenfelemen, de arra talán már elegek lehetnek, hogy megsebezzék őt, vagy esetleg megzavarják a koncentrációban és így el tudnám érni, hogy megszakadjon védelme, így talán egy végső támadáson is elkezdhetek gondolkozni, de amíg az a védelme aktív, addig gyakorlatilag képtelen lennék megsebezni. Így is, úgy is, ha valamelyik technikámmal képes lehetek megsebezni az maximum is az Ookami lehet. 

Amennyiben ellenfelem bármelyik tervemet félbeszakítja és nem sikerül azokat kiviteleznem esetleg egyenest nekem rontana, nem hátrálok meg, hanem létrehozom Maximális erőbefektetéssel Purazuma Boorut és így várom erre mit lépne a rinocérosz!
Kinshu
Kinshu
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 150

Tartózkodási hely : Droggályörland


Adatlap
Szint: S
Rang: Vándor Ninja
Chakraszint: 825

Vissza az elejére Go down

Határmenti erőd Empty Re: Határmenti erőd

Témanyitás  Uchiha Madara Kedd Dec. 11 2018, 17:29

A föld is megremegett, amikor a sziklafalról belecsapódtál a talajba. Hangos reccsenést hallottál, s csak reménykedhettél, hogy nem a koponyád, hanem csak az álarcod hangja volt. A maszk megtört, felfedve identitásod egy részét. De vajon számít e még bármit is az a maszk? A Shindai pontosan tudja, ki vagy és honnan jöttél. Tudják, hogy mire vagy képes. Hogy hol laktál. Mindent tudnak rólad. Vagy talán nem is az arcod akartad elfedni a maszkkal? Lehetséges, hogy az álarc sokkalta inkább képzi azt a szimbólumot, ami az árnyakban megbúvó, védelmezőként betöltött szereped követeli meg? Lehetséges, hogy a maszk nem az arcod takarja? Hogy az ANBU nem az, akit senki sem ismer? Hanem az, akit nem kell ismerni, mert tudja mindenki, megóvja az országot még akkor is, ha minden remény elveszett. De vajon ha ezt jelképezi az álarc, a törés rajta szintúgy szimbolizál valamit? 
A leomló sziklák alól éppen, hogy el tudtál menekülni, vissza a sziklaszirt közepére. Távol tőled láttad, ahogy Raigo és Tamashi viaskodnak egymással. Míg Tamashi nagyobb méretű tűzlövedékeket fújt ellenfele irányába, addig az áruló Raigo víz elemű támadásokkal hárította. Raigo nem használt területi technikákat, talán félt ellenfele raiton elemétől. Patthelyzet alakult ki közöttük. Képesek voltak sarokba szorítani a másikat, ám nem volt képes közelebb kerülni, így inkább csak lőtték egymást, várva a másik ballépésére. 
Kamiko és Inoshi távol jártak tőletek. Ugyan még mestered láttad, illetve hallottad, ahogy a távolban öklével feltöri a talajt, Kamikot szinte egyáltalán nem láttad.
Nem volt azonban túlságosan is sok időd szemlélődni, a Maendan bevetésre várt, s el is lepte a szirt közepét. A füst elősegítette a rejtőzködést, de biztonságot nem adhatott teljes mértékben. Kisebb, ökölméretű szikladarabok kezdtek sorra átsuhanni a füstön. Gyorsak voltak és kemények, elvégre a sziklából kiszakított darabok voltak, s ezek a szikladarabok egyre nagyobb térségben kezdték ostromolni a füstöt, majdnem minden irányból. Ugyan a füstön belül nehezebben határolhatott be a támadó, talán nem a legcélszerűbb a látótered lefedésével védekezni. A három bunshinból az egyiket elsöpörte az egyik átsuhanó szikla, s a másik előre küldött is csak alig jutott ki a füstből. A klón kilépve a Maendan hatásából, láthatta, hogy Yao, eddig falon álló, klónjai két oldalról sorakoztak fel a füst körül. Kézpecsétet tartott az összes. Ők okozták az egyre sűrűsödő kővihart. A klónok egyre több szikladarabot téptek ki a földből, s lőttek egyenest a füstnek. Ezen információkhoz akkor jutsz, amikor a jobb oldalon álló négy klón egyszerre indított útjának egy nagyobb földtömeget, egy félgömb alakú dómot, ami sebesen haladni kezdett a füst felé. A klónod csupán részlegesen láthatta, ahogy a másik oldalon, egy klón híján ugyanezt a műveletet hajtották végre, ám késleltetve. 
A röpködő szikladarabok abbamaradtak, nem robogott át több a füstön. Ekkor meghallod azt, amit a megsemmisülő klónod észrevehetett. Mind a két irányból egy-egy nagyobb méretű, dómszerű fal közeledik. Ugyan van még néhány másodperced, lehet, hogy rejtekedet fel kell adni, hacsak nem akarsz palacsintává lapulni. 
Amennyiben felfelé ugrasz a megmaradt klónoddal, szemmel is láthatod a két klón sorfalat. Körülbelül húsz-húsz méterre állnak a füsttől, az egyik oldalt négy, míg a másikon hárman. A két félgömb alakú dóm sebesen halad át a talajon, míg végül összecsapódva egy nagyobb méretű dómot alakítanak ki, felkavarva és feloszlatva a létrehozott füstöd egy jelentős részét. Az összezárul dómra érkezel, ám fel kell készülnöd a két oldalról érkező kisebb-nagyobb sziklákra. 
Amennyiben azonban oldalasan térsz ki, az előbb leírtak után a klónok feléd fordulva, egy hosszas sort alkotva kezdenek téged támadni a sziklákkal. A sortűzszerű lövegek több hullámban érkeznek, nehéz az összesen elkerülni, hacsak fizikális képességeid alkalmazod. Yao a sorfal mögött áll jó néhány méterre.
Uchiha Madara
Uchiha Madara
Kalandmester

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legenda
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb+10

Vissza az elejére Go down

Határmenti erőd Empty Re: Határmenti erőd

Témanyitás  Kinshu Szomb. Dec. 15 2018, 10:38

Tervem nem sikerült az elképzelések szerint. Yao nem fog beleszaladni ebbe a csapdába, talán arra építettem, hogy az önteltsége miatt talán belesétál a csapdámba, de Inoshi elmondta, a fickó elővigyázatos. Lehet bármilyen öntelt pojáca, ha harcban nem veszti el az aszét, akár csak én tettem az előbb, akkor át fog látni bármilyen, csapdán, álcán amivel próbálkozom. Bár így nincs túl sok esélyem ellene, de még Inoshi is megpróbálta felvenni a harcot Kamikoval. Én is fel kell, hogy vegyem végre a kesztyűt. 
A föld dómra érkezem vissza, miközben igyekszem kitérni a legtöbb lövedék elől. Egyetlen egy Kage Bunshinom maradt, akit most elküldök, hogy végezzen a klónokkal, ahol kevesebben vannak, én magam pedig ráfordulok arra a négyes fogatra a másik oldalon, mely mögött Yao helyezkedik el. Az úgy is csak egy átmeneti megoldás, ha a klónjait verem szét. Lényegében szórakozhatunk ezzel, de valószínűleg újra létrehozza őket, és mivel neki valószínűleg több chakrája van mint nekem, ezt nem játszhatjuk a végtelenségig. Nincs más esélyem, a Raitonhoz kell fordulnom. 
Kézjeleket formázok amilyen gyorsan csak tudok és létrehozom magam körül a Purazuma Booru jutsut, melynek az lenne a célja, hogy amíg rohamozok Yaoék felé megvédjen a becsapódó kövek ellen. Ha számításaim nem csalnak, akkor a plazma pajzs képes lehet bármelyik szikla ellen megvédeni. Eközben klónom mögöttem kezelésbe venné a másik oldalon elhelyezkedő sorfalat, melyet Raiso: Gekishin// Villámló Temetés: Áruló Remegés jutsu segítségével tenne meg. A klón össze vissza mozogna, hogy nehéz legyen eltalálni, majd a raiton lövedékekkel válaszolna a sziklára. Úgy célozná a három klónt, hogy azonnal megsemmisítse őket. Amennyiben ez nem sikerül neki, még talán így is nyerhetne elég időt nekem, hogy ne támadjanak hátba. Egy elnyújtott ugrással rugaszkodnék el azok felé a klónok felé akik mögött Yao tartózkodik. A kígyó fejét kell levágni, tartja a mondás. Nincs esélyem, ha a rinocérosz még egyszer eltalál, ezért hát ott kell megvernem, ahol talán a legkevésbé számít rá. Elővigyázatos, de talán a magabiztossága kikényszeríthet egy számomra nyertes helyzetet. 
Miután megérkeznék Yao elé, még mindig fenntartanám a plazma pajzsot és elintézném a klónjait a Sandaborutooval! 
- Yao, ezt játszhatjuk még egy jó darabig, de én amondó vagyok, hogy döntsük el egyszer s mindenkorra, hogy ki a győztese ennek a párharcnak. Nincsenek többé trükkök, csak te és én a legerősebb technikánkat használva. Tudod, hogy ki vagyok, azt is tudod, hogy mire vagyok képes. Meglepetés nem érhet ebben a kihívásban, és ha jól sejtem, te is tudhatod, hogy az erőd messze meghaladja az enyémet. Talán itt az ideje, hogy megtanuljam végre...
Tervem kivitelezését akkor kezdeném meg, ha a Shindai vezető elfogadja a kihívásomat!
Kinshu
Kinshu
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 150

Tartózkodási hely : Droggályörland


Adatlap
Szint: S
Rang: Vándor Ninja
Chakraszint: 825

Vissza az elejére Go down

Határmenti erőd Empty Re: Határmenti erőd

Témanyitás  Uchiha Madara Kedd Dec. 18 2018, 13:28

A földdóm hangosan vált eggyé, s alakított ki egy legalább öt méter magas szikladarabot a síkság közepén. A füstöt szélnek eresztve, hamar megszüntette a rejtőzködésedhez használt technikát. Talán nem is baj, hogy így történt, hiszen ha a füstben folytattad volna a vakon érkező támadások elkerülési kísérleteidet, be kellett látni, vert helyzetbe kerülhettél volna hamar. Ellenfeled erős, nagyon is erős. S még mindig nem mutatta meg, miket is ért el, hogy a Shindai aranycsíkozott maszkos tagja lehessen. Mennyi vér tapadhat ennek a férfinak a kezére? Hány ezer sikoly próbálta már a dobhártyáját beszakítani az évek során? Nem csupán erősebb, hanem képzettebb, gyorsabb és mindezek felett, tapasztaltabb volt nálad. S egy olyan ember, aki képes volt Kamikot a saját védelmébe állítani, semmiképp nem vehető félvállról.
Ezeket azonban Kinshu nagyon is tudta, s a harc kezdete óta komolyan véve a feladatát, szembenézve a szinte biztos halállal, kimeríthetetlen erőket mozgat meg annak érdekében, hogy felülkerekedhessen rajta. Elszántságod és kitartásod kiemelkedik kortársaid közül, talán ezért is van rajtad az az álarc. Mert eltökélten hiszel abban, ami a feladatod. De vajon képes vagy továbblátni a szíved súgta vágyaidon? Meg kell mentened a lányt. De miért? Mert szereted? Mert ragaszkodni akarsz hozzá? Ezen tények mozgatták a szíved. Azonban nem csupán a szíved diktálta a világ mozgását. Többről van most szó, mint egy harcról a szerelem érdekében. Nem csak Kamiko sorsa függött tőletek, hanem az ANBU, s egész Iwagakure végzete. A megannyi ember, a civilek, a polgárok, s a shinobik és a vezetőség, az újszülött csecsemőktől és a halálos ágyukban várakozó idősekig, mindenki sorsa függött a sikeretektől. Iwagakure történelme sohasem volt a mesébe illő idilli állapot, harcos és akaratos nemzet volt a tietek. Mégis, hagyományaitok, szokásaitok a világ egyik legképzettebb és legfélelmetesebb állammá alakult az évtizedek-századok során. Ez a Föld akarata. A szikla kophat, de meg nem törhet.
A két Kinshu megindult, mielőtt még az újabb sziklahullámok elérték volna a dómot. Míg a Bunshin a baloldali hármas klóntömeg felé indult, cikázva, nagy sebességgel, addig a valódi hős aktiválta a szinte plazmából alkotott pajzsot, hogy védve saját testét, elérhesse a másik oldalon álló klónok mögé rejtőző ellenfelet. A kígyó fejét kell levágni. Ezt nagyon is jól láttad. De vajon elég erős e a pengéd, hogy ennek a kígyónak átvághasd a nyakát? S ha sikerül is, vajon hány kígyót kell még guillotine alá helyezned? Ugyan Yao maszkja árulkodott rangjáról, s bár nem ismerhetted még a Shindai belső rendszerét, hiszen így is alig tudtál valamit róluk. Azonban Yao aranycsíkozott maszkja, s nevelőapád házánál álló aranymaszkos arra enged következtetni, hogy a fekete maszkon az arany jelölések adhatják a rangot. Vajon milyen erős az aranycsík, s milyen erős a teljes arany maszkot viselő? Talán később lesz rá időd elgondolkodni. Egy biztos, Yao is csak egy vipera. S talán az aranymaszkos lesz a Királykobra, melynek a fejére hajtasz.
A bunshinod nagy erővel haladt, taktikája, s gyors mozgása során be is válhatott volna a terve, ám egyedül volt, komolyabb tervek nélkül hagyva. A kilőtt villámlövegek átütötték magukat néhány sziklán, s el is találták az egyik földklónt. A másik kettő képes volt elugrani, úgy tűnik, használójuk nem csak elterelésnek alkotta meg őket. Tovább szakították fel a talajt, s körömnyi, ökölnyi méretű sziklák tucatjait küldték továbbra is a klón irányába. A bunshin gyors volt, s képes volt semlegesíteni a második klónt is. Azonban a harmadikhoz túl közel érkezett már, s elsodorta őt a felemelkedő és felszakadó földtömeg. Egy klón maradt csupán meg, azonban amit a bunshinnal el kaartál érni, sikerült. Időt nyertél.
Mindeközben a dóm másik oldalán, a plazmagömb oltalmában akadálymentesen haladhattál előre. A szikladarabok megtörtek, s hangos, elektromos kisülés hangjával párosítva váltak porrá a védelmeddel való érintkezésekkor. A plazmagömb jó döntésnek ígérkezett. Miután kellő távolságba érkeztél a klónokhoz, a gömbből előtörő villámnyalábok szinte azonnal megsemmisítették a négy földklónt, ám nem voltak elég távolságban, hogy magát Yaot is elérhessék. Azonban ráijesztésnek jó volt, ugyanis az aranycsíkos maszkot viselő hátrébb ugrott néhány métert. Rövid, de talán így is hosszasra sikerült szónoklatod talán érzelmileg akart a férfira hatni? Vagy csupán újabb időnyerés volt a célja vele? Ezt csak te tudhattad. 
- Ostoba kölyök. Azt hiszed, hogy ha most győzöl, a lány visszaáll? Nem győzhettek. Elkorcsosult a szervezet. Megfeketedett a hírneve. MI vagyunk a jövő. A remény. Mi hordozzuk az ország sorsát a fekete hírnévvel. Az új Iwagakure sorsát. A megtisztult Iwagakuret. MI takarítjuk a mocskot, amit az országra hánytatok. S MI leszünk azok, akik megtisztítják az ANBUt ettől az elkorcsosult selejttől. Azt hiszed, hogy esélyed van harcolni? Győzni? Háh. Ostobább vagy, mint gondoltam. A nevelőapád is ostoba volt, meglátszik a nevelése. De nincs sok hátra a szenvedéseidnek, s a tévúton haladó, semmirevaló életednek. Mert nincs esélyed. Nincs többé jövőd. Nincs többé ANBU.
Yao összecsapta a két kezét, mire a föld megremegett. Egy vastag, sziklából álló tömb nőtt ki, alig pár méterre tőled, s nagy erővel csapódott neki a plazmagömbnek. Ugyan a klónodból visszanyert chakraval képes voltál tartani, érezted már, hogy sokáig nem húzhattad ezt az állapotot. A sziklaoszlop erős csapást mért a gömbödre, mely ugyan nem tört meg, de kellőképp nagyot lökött ahhoz, hogy a hátad mögött, közel húsz méterre kialakult dóm oldalának csapjon. S ha fenntartottad, ha nem, a becsapódást követően láthattad, hogy Yao több, vastag és méretes, hegyes sziklarudat emel ki maga körül a talajból, melyeket feléd kezd lőni.
Uchiha Madara
Uchiha Madara
Kalandmester

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legenda
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb+10

Vissza az elejére Go down

Határmenti erőd Empty Re: Határmenti erőd

Témanyitás  Kinshu Kedd Dec. 18 2018, 19:18

Nem tudtam pontosan, hogy a klónom raitonja miért nem volt elég, vagyis de, pontosan jól tudom. Ez az ember szintekkel fölöttem áll mind harci tapasztalatban mind chakrában. Vissza gondolva azonban a többiek ellenfeleire, lehet még így is én jártam a legjobban, de hát végül is jobb dolog itt meghalni a jó ügy érdekében, mint egy csatornában valami poshadt víz technika által, kösz Inoshi! Most azonban nagyon úgy tűnik ez az utolsó megálló. Ezt a fickót semmivel sem tudom megfogni. Még a sima technikáim is cserben hagynak, mert akkor megint jön a klónjaival ha a füstöt próbálom használni. Az egyetlen esélyem az Ookami lehet, talán azzal meg tudom ölni. Tudom, hogy ez most minden szempontból vert helyzet, de meg kell próbálnom, amíg levegőt veszek, ennyivel tartozom Kamikonak, Dainak, Inoshiéknak és Iwagakurénak!
Bár klónom sikerrel járt többé kevésbé, Yao nem aprózta el egy az egy elleni harcunk kezdetét és ezzel teljesen keresztbe húzta számításaimat. Ellenfelem szinte csak dobálta azokat a hatalmas föld tömböket, amiknek első darabjával egészen a föld dómig lökött vissza. Természetesen a védelmet fent hagytam, anélkül valószínűleg a szikla halálra zúzott volna, azonban éreztem magamban, hogy a chakrám kezd egyre fogyni és ha még sokáig fent tartom a plazma burkot, akkor bizony nagyon gyorsan vége lesz ennek a harcnak. Miután felkeltem megráztam magam, szóra nyitottam volna szám, hogy válaszoljak Yaonak, de aztán inkább befogtam. Tudtam, hogy fölöslegesen beszélnék vele, vagy akarnék bármilyen hibát kicsikarni belőle, biztos a dolgában, nem is alaptalanul. Miután védelmem megszűnt teljesen a Shusin no justu segítségével kerülném el a felém záporozó sziklákat. Amennyiben bármelyik is eltalál valószínűleg a harcnak azonnal vége. Yao becsmérelte az öregemet is, Kamikoékat is, mindenkit akit ismerek, de számít ez, amikor a két ember közül akiket még családnak mertem nevezni mind ketten megtörtek, mert nem voltam ott nekik? Számít-e a falu, ezer másik ember sikolya, amikor az egyén lelke megtört aki tehetne ellene? Erőt meríteni nem lehet pusztán csak egy gondolatból, melyet a föld akaratának nevezünk. Mi eszközök vagyunk a hatalmasok sakktábláján ezt már rég megtanultam a háborúban, vagy amikor a hang négyessel néztem farkas szemet, de azt nem szabad elfelejteni, hogy nekünk eszközöknek is valahonnan szerezni kell az erőt, a kitartást, hogy elviseljük a maszk mögött arctalanul a megrázkódtatásokat, hogy zokszó nélkül elvágjuk azokat a torkokat, ha parancsba adják. Kérdeztem már magamtól, hogy mit jelent nekem ez a lány és a testvére. A családot, azt a köteléket, amiből erőt merítek, hogy menjek tovább és ne adjam fel, mint ott a csatornában. Ez nem csak a szerelemről, vagy az önző érzelmekről szól, hanem arról, hogy a századik pofon után is fel tudjak állni. Én nem vagyok és nem is leszek soha olyan mint Inoshi. Az én motivációim teljesen másból fakadnak és ezt jelenti a lány és a fiú számomra. Testvéreimként tekintek rájuk, olyanokra, akik nem hagytak cserben, pedig semmi okuk nem volt segíteni, mégis megmentették az életemet megszámlálhatatlan alkalommal, azon rövid idő alatt, mit együtt töltöttünk. 
Ha sikerült kikerülnöm a lövedékeket, melyeket a rinocérosz játszi könnyedséggel dobál felém, akkor menet közben előkapok egy kunait, melyhez robbanójegyzet is van erősítve és eldobom Yao felé. Ezek a robbanó cetlik azonban a markolatra vannak tekerve nálam, így nem látszódik azonnal, hogy ezt tartalmazza a fegyver. Miután eldobom a kunait létrehozom a shuriken kage bunshint és annyi chakrát hagyok meg, hogy még egy Ookamira elég legyen, remélem így 10-20nál több másolatot tudok létrehozni, miután ez megtörtént berobbantanám a robbanójegyzeteket!
Kinshu
Kinshu
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 150

Tartózkodási hely : Droggályörland


Adatlap
Szint: S
Rang: Vándor Ninja
Chakraszint: 825

Vissza az elejére Go down

Határmenti erőd Empty Re: Határmenti erőd

Témanyitás  Uchiha Madara Szer. Dec. 19 2018, 00:17

A kiemelkedő szikla épp oly erővel csapott a villámló védőburokra, mint amilyen erővel kaparja a szíved Kamiko hiánya. Vajon az ember meddig képes tűrni? Várni? Képes lehet akkor is türelmes maradni, amikor minden, amire csak vágyott, ott van előtte. Csak éppen nem érheti el. Ez a fajta fájdalom és hiány, ez a hideg karom, ami szívedbe mar, ez ad erőt számodra most. 
A gömbbel hátraszálló shinobi megállt a dóm falának csapódva, ám Kinshunak nem igazán volt sok ideje összeszedni magát és kimasszírozni a derekadon érzett fájdalmat. Tovább kell menned. Nem állhatsz meg. Mert akkor biztos elér a végzeted. 
A repülő szikladárdák sorra csapódtak bele a plazmagömbbe, s a mögötted lévő sziklafalba. Végtelennek tűnő sortüze ugyan nem törte meg véglegesen a páncélod, szabad akaratodból oldottad fel. Ügyelned kell a chakratartalékodra, nehogy túlzásba ess és kifulladj. Ne akarj a saját károdra harcolni. Más megoldás kell. Olyan, ami gyorsabb, nagyobb... és átüt Yao védelmén. A Shindaios nem kímélt. El akart pusztítani, ezt nagyon is jól tudtad. Nem számítottál neki. Sem a nevelőapád sorsa, sem pedig Kamikoék sorsa. Iwagakure sorsa aztán főleg nem. Vagy mégis? 
A gyors mozgás közben előkészítettél egy roppant mód egyszerű, mégis, ütőképes tervet. A kunait, melyet eldobtál, egy robbanó jegyzettel lett erősítve, mely szabad szemmel, főleg egy kunai sebességénél, szinte észrevehetetlen. Az eldobott fegyver sebesen cikázik át a szembeérkező szikladárdák között, mintha kötelező lenne kikerülnie. A kunai hirtelen megsokszorozódott, s számuk jelentős ugrásával immáron felvehették a versenyt a szembejövő dárdákkal. Fémes csattanó hangok jelezték, amikor egy kunai és egy dárda ütközött egymással. Mint valami háborús filmben, amikor a két oldal egymásnak vetemedik, s az első sorokat feltúrva, próbálják áttörni magukat a túloldalig. 
A fegyverek vészesen közelítettek a sziklákat dobáló alak felé, majd a rájuk helyezett jegyzetek aktiválásával, hatalmas robbanás rázta meg a környezetet. Füst tört ki ott, ahol az imént még Yao állt. Nem érkezett több szikla a feltörő füstből, úgy tűnt, alábbhagyott a technikával. Vagy meghalt volna?
A füstön túl, vagy jó tizenöt méterre ért földet a férfi. Ugyan kezét oldalra emelte, hogy tompíthassa az esést, ruhája több helyen is megperzselődött és szétszakadt, míg maszkjából is letört egy kisebb darab. Azon részein, ahol már nem takarja semmiféle ruha, jól látható volt a szinte fekete bőr, melyet biztosan nem a jegyzetek kormosítottak el. Yao védelme még a jegyzeteket is kibírná? Látszólag megsínylette a robbantást, nehezen támaszkodik meg a két lábán, de... még állt. Még mindig állt. A letört maszkon keresztül kiköpött egyet a földre, majd feléd szegezte tekintetét.
- Oh...ostoba kölyök. Te akartad. Akkor vessük be a legerősebb képességeinket
Yao kézpecsétekbe kezd, mire a talpa alatti föld kúszni kezdett a lábán. Bekebelezte a férfit, s miután ellepte, tovább terjeszkedett a föld. Yao négykézlábra ereszkedett, mire befejeződött a földpáncélszerű anyag felvértezése. Egy hatalmas testű, sziklából álló orrszarvú állt meg előtted. Bőre szürkés kőből épült. Valód bestia volt. A kőrinocérosz feléd figyelt, majd hátsó lábával kaparni kezdte a földet. Felordított, s a földbe szúrta az arca helyére nőtt földből kilógó szarvat. A szarv belefúródott a talajba, majd egy nagy lendülettel törte egyenesen az égig fel. A talaj megtört a felszakítás során, s a törésvonal feléd kezdett el terjedni. Gyors és kiszámíthatatlan irányú törésvonal volt. Mögötte pedig ott robogott, egyre nagyobb lendülettel a kőből készült vadállat. Hát ezért hívják őt Rinocérosznak?




//Megjegyzés: Alapjáraton a Shuriken Kage Bunshin nem képes a jegyzeteket is lemásolni, egy karakter, aki képes a Kage bunshinra, az megalkothatja a jegyzeteinek a mását is, csupán az erejük lesz némileg redukálva//
Uchiha Madara
Uchiha Madara
Kalandmester

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legenda
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb+10

Vissza az elejére Go down

Határmenti erőd Empty Re: Határmenti erőd

Témanyitás  Kinshu Csüt. Dec. 20 2018, 22:23

Támadásom végre betalált. Éveknek tűnő percek óta folyik ez a harc, de végre egyszer sikerült egy olyan komolyabb ütést bevinnem, ennek hatására pedig Yao úgy tűnik, hogy magasabb sebességi fokozatba kapcsol. Ez számomra annyira nem jó hír, mert bár robbanások sokasága összezavarta és talán kissé meg is sebezte az óriást, de komolyabb kárt nem tett benne, és ha idáig alig tudtam vele tartani a lépést ezek után hogy fogom?!
A föld egy extra rétegként kúszott fel a rinocérosz testére és ahogy Yao egyre jobban kezdte elveszteni emberi tulajdonságait, a föld páncél egy vadállati külsőt kölcsönzött neki. Kicsit olyan érzésem volt, hogy a titánok harcába keveredtem, de én magam nem vagyok egy titán. Eközben a háttérben Inoshi és Tamashi szedték szét ellenfeleikkel együtt a komplexumot. Sok nézelődést azonban nem engedhettem meg magamnak, mert Yao felvette földből képzett páncéljával a rinocérosz formát és mellé még egy másik doton technikával is megcélzott. Ha eddig átüthetetlennek bélyegeztem volna meg páncélját, most ez a jelző sokszorosan volt igaz rá. Most már abban is kezdek kételkedni, hogy az Ookami vajon képes lehet-e megsebezni. Jelenleg pedig az fegyvertáram legerősebb jutsuja. A repedés elől egy ugrással térnék ki. Amennyiben ez nem lenne elég gyors, a shusin no jutsut használva próbálnék oldalra kitérni. Eközben természetesen figyelném a rinocéroszt is, akinek bár mozgása lomha, de testi fölénye most aztán még inkább sokszorosára nőtt, nem szabad hagynom, hogy elkapjon. Számításaim szerint jelen helyzetben egy ütése is elég és végem van. 
Ezt a sebesség vesztést azonban talán még a hasznomra is fordíthatom. Amennyiben sikerül a repedést elkerülnöm, egy füst bombát dobnék a földre, majd ismét hátrálnék, csak így már ellenfelem talán nem látna meg. Természetesen már nem a füstben hoznám létre a technikáimat! Megalkotnám a különleges kézpecsétet és létrehoznék két Kage Bunshint, akiknek a hátára az összes megmaradt robbanójegyzetet helyezném el, majd a klónok egyike a Sandaborutooval támadná Yaot, míg a másik egy robbanójegyzetes kunait hajítana felé, fejének arra a részére ahol szemét és egyéb érzékszervei vannak. A kunait arca előtt robbantanám felé, aztán támadna a másik klón a villámmal, hogy megtudjam képes lennék-e kárt tenni páncéljában. Amennyiben ez megtörténik a két klón tovább rohamozna a rinocérosz felé és közvetlen előtte robbantanám fel a robbanójegyzeteket, hogy a lehető legnagyobb kárt tegyem az arcánál, mind a páncélnak, mind ellenfelemben, de ha már összezavarom az is bővel elég. Amint a két klónom megsemmisülne én következnék. Megalkotnám az Sandaborutoot és rohannék felé teljes erőből, azonban az utolsó pillanatban, mielőtt összeütköznénk egy shusin no jutsuval térnék ki az egyik irányba, rohamozás közben a villámok végig mögöttem hagynám lekészítve a technikát és amikor kitérnék, akkor engedném rá a rinocérosz fejére, közben pedig minden robbanójegyzetes kunaiommal megsoroznám és azokat egyszerre robbantanám rá, hogy égjen meg a héjában. 
Tudom, a tervem összetett és sok helyen elhasalhat, azonban, ha most nem próbálok meg összehozni valamit, akkor biztosan végem van!
Kinshu
Kinshu
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 150

Tartózkodási hely : Droggályörland


Adatlap
Szint: S
Rang: Vándor Ninja
Chakraszint: 825

Vissza az elejére Go down

Határmenti erőd Empty Re: Határmenti erőd

Témanyitás  Uchiha Madara Szomb. Dec. 22 2018, 01:46

A kőrinocérosz okozta hatalmas repedés gyorsan terjedt feléd. Ugyan nem kellett egy teljes erejű shunshin, a chakradat szükséges és bölcs dolog volt a lábadba koncentrálni, így elkerülhetted a végzetes földszakadást. Ám nem volt sok időd, ugyanis Yao, a kőállat bőrébe rejtve magát, eleinte lomha, ám ahogy egyre nagyobb lendületet vett, úgy egyre nagyobb sebességgel rombolt neki a távoli ifjúnak. El akart taposni, ezt tudtad jól. Ám talán még mindig félvállról vett téged. Ő is tudta, amit te, ereje sokkalta több a tiednél. Játszani akart veled, megtörni a sziklát. Talán sikerült neki. Vagy mégsem?
A füstbombádat jó irányba dobtad, így ugyan a rinocérosz szemei elől képes voltál elrejtőzni, nem tudhattad, hogy Yao a földön keresztül is érzékelte a pozíciódat, így még vaktában is tudta, merre menjen. Elterelésnek azonban tökéletes volt. Elvégre, ezért fejlesztették ki a fegyvergyártók. A füst kellő takarást adott annyi időre, hogy a robbanójegyzeteiddel felszerelhesd a két Kage Bunshint. A hasonmásaid robogva indultak előre a dübörgő rinocérosz felé. Az első klónod a fejét célozta a robbanójegyzettel felszerelt kunaira, míg a másik hezitált némileg. A száguldó jegyzet nekipattant a kőállat fejének, ám az hamar feloszlatta a füstöt orrával. A sziklapáncélját nem tudta megtörni egyetlen jegyzet. Ám a látását lefoglalhattad. Le is foglaltad, épp annyira, hogy az eddig hezitáló klónod a kézjeleket megfelelően elmutogathassa, s a raiton chakraját kieresztve, egy erősebb, irányított nyalábot indított felé. A villám sebesen cikázott át a levegőben, Kinshu teste körül szinte minden irányba, ám leginkább az előtte állóra összpontosult. 
Idő közben a háttérben úgy tűnt, Tamashi és az áruló Raigo harca eldőlni látszott. Míg társad némi előnyt képviselhetett ellenfelével szemben, s ugyan Raigo, nagyobb területi víztámadásaira a tűz nem lehetett probléma, Tamashi katonképességei átlagon felülinek számítottak, így volt, hogy a saját kontraelemét söpörte el.
Inoshi és Kamiko még mindig távol voltak, s ha szemügyre akartad venni, nem biztos, hogy mind a két személyt láthattad egyszerre. Inoshi rendkívül képzett harcos lehetett, ha ennyi idő után is képes volt feltartani a lányt. Kamiko villámgyors mozgással jelent meg mesteretek előtt, majd tűnt el, hogy újabb és újabb oldalról indíthasson csapást.
A raitontechnika sem tudott ártani annyira, hogy leszakíthassa a rinocérosz fejét, azonban kellőképp lelassította. Szinte meg is állította néhány pillanatra.
Ekkor ugrott neki a két klón, az öngyilkos osztag pedig bevégezve feladatát, megsemmisült a Rinocérosz környezetében, s magukkal vittek a földből egy nagyobb darabot. 
A sziklaállat ugyan testsúlyában nehéz volt ahhoz, hogy az egekig repítse, mégis, jó néhány métert csúszott a talajon, mélyebb árkot hagyva maga után. Miután a füst elült Yao kőállata körül, észrevehetted, hogy a rinocérosz fejének fele leszakadt, s testének több részén is nagyobb rések keletkeztek. Néhol izzott a kő, s sötét füstöt köpött magából. Yao megállt. Megrázta állati fejét, majd feléd fordult. Nem szólt, nem mondott semmit, csupán hátsó lábával elkezdte kaparni a földet. Szarvát ismét a földbe döfte, majd az előzőhöz hasonlóan, ismét felszakítva a talajt, immáron három sávban tépte fel egyszerre a földet. A talaj megremegett, s három gyors, erőteljes földszakadás indult meg pozíció felé, így terved második részét nem vagy képes véghezvinni. Talán nem is nagy baj esetleg átgondolni, hátha a jegyzetek ennyire voltak képesek, talán a tervezett technika sem járhat nagyobb sikerrel? Yaonak nem kellett sok idő, hogy a földszakadások mögött haladva ismét feléd rohamozzon. Mozgása kiszámíthatatlanabbá vált, jobbra balra ugrálva közelített feléd, mindeközben hegyes szarvával a levegőt nyársalta. Dühös volt, ezt érezted rajta. Egy dühöngő vadállat, sziklaköntösben.
Ugorhatsz felfelé, ám a levegőben talán nehezebben tudsz helyet változtatni, vagy ugorhatsz oldalasan ismét, itt azonban az érkező hullámokat nehezebb kikerülni. Ha sikerül, megpróbálkozhatsz ismételten oldalba támadni Yaot.
Uchiha Madara
Uchiha Madara
Kalandmester

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legenda
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb+10

Vissza az elejére Go down

Határmenti erőd Empty Re: Határmenti erőd

Témanyitás  Kinshu Vas. Dec. 23 2018, 12:40

Támadásom betalált és ezt most megérezte a rinocérosz. Elértem amit az egész csata alatt akartam. Kizökkentettem a shindaiost és ez érződött is rajta. Bár nem vittem be végzetes sebzést neki, dühöngött, mert ő is tudta, hogy a köztünk lévő erőkülönbség tekintetében, elméletileg hozzá sem kellene, hogy tudjak érni. A dölyfössége azonban végül is az én malmomra hajthatja a vizet. Mivel már kifogyóban a chakrám, ezért nagyon oda kell figyelnem, még egy végső támadásra nem lesz esélyem...
Eközben Tamashi legalább úgy látszik, hogy győzelemre viheti küzdelmét, de Inoshi nem áll túl fényesen. A lány előbb vagy utóbb megtöri mentorom védelmét és akkor felmorzsolja őt. Hol lehet Inoshi barátnője? Remélem mentorom segítségére siet minél hamarabb, mert nekem már nem biztos, hogy lesz erőm Kamiko ellen bármit is kezdeni. 
Nem volt több időm azonban a jövőn elmélkedni, addig el is kell jutni. Yao megrázta magát, de páncélján több rés is tátongott most, amit a jegyzetek okoztak. Ezúttal három repedést indított el felém és megpróbált a tőle telhető legjobban pozíciót váltani rohamozás közben, de amíg nem vette fel a lendületet teljesen kiszámítható volt, a köztünk lévő távolság azonban azt sejtette, hogy mire ideér már rég olyan sebességgel fog haladni, hogy nehezen találjam el páncéljának nyitott részeit. Tekintettel a szituációra, én is felfogtam itt már nem lesz több trükközés vagy most, vagy soha. Előkaptam két shurikent és eldobtam a közelítő rinocérosz felé, majd chakrát pumpáltam a lábamba futásnak eredtem felé. Rohamoztam én is és talán bedől a trükkömnek, vagy a három repedés süllyeszt el a Shindaios pokolba... de nem ma!
A két shurikent fejének azon részére célzom, ahol páncélján lyukat ütöttem fél percel ezelőtt, ezzel talán sikerül egy kicsit összezavarnom, hogy veszítsen lendületéből és ne ugrándozzon olyan ügyetlenül. Így a saját helyzetemet próbálnám a célzás során megkönnyíteni. 
Kézpecséteket formálok és megmaradt raiton chakrám egészét felhasználva létrehozom a villám farkast!
- Raiton Ookami!
Modanám ki a technika nevét és közben teljes sebességre kapcsolva rohannék Yao felé. Mielőtt elérnének a repedések, a lábamba korábban koncentrált chakrát használnám fel és ugranék ki oldalra, hogy ne találjon el se a shindaios, se technikái melyek feladata nyilván, hogy mozgásképtelenné tegyen, mielőtt felöklelne...
Így azonban a rinocérosz egy villám farkassal néz farkasszemet, aki rávetné magát az óriásra és szénné perzselné a páncéljának azon résein keresztül, ahol lyukat robbantottam rá, illetve úgy irányítanám a technikát, hogy akkor adja le a maximális teljesítményét és rázná/égetné szét ellenfelemet, amikor sikerült villám fogaival belemarnia ellenfelem fejébe. 
- EZT KAMIKOÉRT TE ROHADÉK! - Ordítanám, miközben a véghezvinném a jutsut!
Kinshu
Kinshu
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 150

Tartózkodási hely : Droggályörland


Adatlap
Szint: S
Rang: Vándor Ninja
Chakraszint: 825

Vissza az elejére Go down

Határmenti erőd Empty Re: Határmenti erőd

Témanyitás  Uchiha Madara Csüt. Dec. 27 2018, 02:10

A sebesen haladó kunaiok hamar átszelték a kettőtök közt lévő távolságot. Elhaladtak az ellentétes oldalról érkező törések felett is, azonban a Rinocérosz vad rohama, s testének szinte minden porcikájában a mozgást elősegítő rázásával, oldalasan rángató fejével lepattintotta magáról a fegyvereket. Nem állíthatta meg semmi, a véredet akarta érezni, mégpedig szarvának tetején. Érezni akarta a húsod, mielőtt a földre dobna, akár egy levetett ruhát, majd addig taposni, amíg felismerhetetlenné válik a tested. El akart törölni, s ez akkora erőt adott számára, mely igen csak veszedelmes volt. A berzerk módba lépő orrszarvú sebesen tört feléd a megindított repedések mögött.
Nem tétovázott azonban a fiú sem sokat. Látta a repedéseket. Látta a réseket a pajzson. Meglátta a reményt, hogy lehet még esélye. S hogy most van itt az idő. Egyetlen, utolsó támadás. Lábai sebesen futni kezdtek, szembe a dühöngő kőbestiával. Kezében már gyülemlett a villámchakra. Már izzott dühödt és elégtételre vágyó akarata, s valódi viharként kezdett el tombolni kezében. A kitörő villámok bevilágították a sötét szirtet. Jobban, mint bármely lángcsóva. 
Az utolsó pillanatokig vártál, míg kitérhettél oldalasan, elkerülve az újabb hullámát a feltörő szikláknak, s jócskán az oldalába kerülhettél Yaonak is. Ám idő közben a kezeid között viharzó nyalábok a már jól ismert, szinte társnak számító farkassá változtak, s egyetlen, végzetes ugrással vetette rá magát a dühöngő kőmonstrumnak. A farkas elkapta a rinocérosz nyakát, ott, ahol kevésbé védte őt a szikla, s fogaival és karmaival erősen belemart. Ekkor időzítetted a kisülés legmagasabb hatásfokát, melynek következtében egy hatalmas robbanás rázta meg a szirtet. Kődarabok száguldtak minden irányba, s a robbanás epicentrumában, az egyre csak terjeszkedő füstben villámkisülések izzottak fel.
Yao teste vagy húsz métert zuhant az erőd irányába. Teste megégett, s bal karja, valamint a lábai szinte egészében leszakadtak. Ordított, még élt. Utolsó leheletével megalkotott két földklónt, akik megcsonkított és megsebesült vállainál megragadták őt, s húzni kezdték az erőd irányába. A megvert és legyőzött férfi élt ugyan, de közel volt már a halálhoz. Utolsó levegőjével még egyszer elkiáltotta magát.
- Kamikooo!
Idő közben Tamashi szintén győzedelmeskedett az áruló Raigo felett, ő azonban be is végezte ellenfelének testének átszúrásával a harcát. Feléd tartott. Teste több helyen sérült, de még tudott járni. Mikor melléd ért, hallottad, ahogy Yao hangja végigsuhan a szirten. Talán két másodperc telhetett el, amikor valami nehéz esett szó szerint a fejedre.
Inoshi volt az. Vagy jó öt métert zuhanhatott, egyenesen rád, nehezen tudtatok először felkelni a meglepettségtől. 
- Öld meg őket. Mindegyiket! Ez parancs! - halljátok Yao újabb üvöltéseit. S tudtátok jól, mit jelentettek ezek a szavak.
Tamashi volt az, aki végül felhúzott titeket, miközben elővett egy kis dobozt, amiben energiatabletták voltak. Épp ki akarta nyitni, amikor erős ütés érte őt a tarkója felől. A férfi előre esett, pontosabban melléd, s elejtette a kis dobozt is. Inoshi sem volt képes felkelni, ugyanis Kamiko hamarabb taszította vissza egy rúgással, mielőtt kiegyenesedhetett volna. Inoshi szerencsére csak térdre rogyott, majd megpróbálva ismét felkelni, Tamashi felé lépett. A földön fekvő társatok közben elérte kezével a dobozt, majd felegyenesedett. Az érkező csapást Inoshi hárította, s ám megütni már nem volt képes a lányt. Kamiko megállt, Inoshival szemben alig három méterre. Tamashi képes volt kiosztani a tablettákat, melytől ideiglenesen visszanyerhettétek erőtöket. 
- Piramis formáció! Most. - parancsolta Inoshi, majd befordulva félig, védelmi pózt vett fel. Tamashi hasonlóképp cselekedett. Mind a ketten egy-egy kunait rántottak, s védték a saját oldalukat. Olyan szorosan kellett összeállnotok, hogy Kamiko ne férkőzhessen be mögétek. 
A következő néhány másodperc a haláltusa első köre lesz. Kamiko fegyver nélkül jelenik meg véletlenszerűen előttetek, s kezének erős ütésével mér csapást mind fejre, mind gyomorra, van hogy lábbal támadja a térdeket, a bokákat. Eltalálni őt lehetetlenség, kikerülni szintén. Vajon mikor fog hozzányúlni valami élesebbhez, mint a keze? Vagy dönt úgy, hogy befejezi a játékot?
Uchiha Madara
Uchiha Madara
Kalandmester

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legenda
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb+10

Vissza az elejére Go down

Határmenti erőd Empty Re: Határmenti erőd

Témanyitás  Kinshu Pént. Dec. 28 2018, 11:47

Az utolsó, végső roham elérkezett. Yao a Rinocérosz teljes ám de lyukacsos védelmén még mindig nem törhettek át a kunaiok. Nem, ez még talán elterelésnek is kevés volt, de annyi időm pont volt, hogy létrehozzam az Ookamit, aztán nagyon gyors kitérés után azt ellenfelem nyakába ugrasszam. Akár csak régi barátok, kik oly rég látták egymást. Most azonban a raiton farkas közel sem barátságos szándékkal mart bele a kőbe burkolózott emberbe. Tervem szinte tökéletesen úgy alakult, amint azt elképzeltem. Miután sikerült az Ookamit ráugrasztanom Yaora, végül egy velőt rázó robbanásban fejezte be tombolását a farkas és vált ismét semmivé. Ennek a robbanásnak következtében Yao nagyjából húsz métert repült vissza erődje felé, immár páncél és ha jól látom végtagok nélkül. Fogalmazhatnék úgy is, hogy ami maradt a shindai parancsnokból. Azonban még ez sem volt elég, hogy a hatalmas rinocéroszt a túlvilágra küldje. A férfi megidézett két klónt, akik elkezdték vissza ráncigálni fészke felé, de közben parancsokat harsogott Kamikonak. Tamashi eközben visszatért hozzám, ő végzett az árulóval. Éppen előkapnék egy kunai kést, hogy befejezzem a munkát, de ekkor valahonnan a magasból Inoshi érkezik a fejemre. Teljesen váratlanul ért az egész és chakra híján nem is nagyon tudok védekezni, tényleg teljesen kifogytam. 
Kamiko cselekedetei szinte szemmel követhetetlenek voltak számomra. Először Tamashit ártalmatlanította, aki éppen egy energia pirulát készült átnyújtani nekünk, de a lány gyorsabb volt nála és mindannyiunknál egyszerre. Nyilván mostanra Inoshit is elég keményen megizzasztotta, de csodálkozom mesterem képességein, hogy ennyi ideig bírta ellene. Lehet Kamiko tehetsége kiemelkedő minden iwagakurei shinobi közül, de a tapasztalattal szemben pusztán a tehetség úgy látszik nem elég, legalábbis ebben az esetben. Szerintem még az is benne lehet, hogy a lányt irányítják és nem szabad akaratából cselekszik, ez nagyban visszavesz a potenciáljából. Elképesztő bele gondolni, hogy milyen óriások között próbálok helyt állni. Eddig hellyel közzel sikerrel. 
Végül Inoshi segítségével Tamashi fel tudott kelni és kiosztott közöttünk egy adag  energia pirulát, amit azonnal el is fogyasztottam. Így talán valamit még ki tudok csikarni magamból a lány ellen, de a kérdés inkább az, hogy akarok-e. Kamikot nem leszek képes bántani, ezt már most látom. 
"Piramis formáció"! - Adta ki a parancsot Inoshi. 
Én szintén azonnal reagáltam, akár csak Tamashi és hátamat a többieknek vetve álltam az ütéseket a lánytól, ameddig csak tudtam. Éreztem, hogy ebből baj lesz, ha sokáig így folytatjuk. Védekezni próbáltam inkább, támadás helyett. Állóképességem határán járhatok, így az egyik térd rúgás után egy pillanatra el is vesztem egyensúlyomat, de egyik bajtársam megtart. Valóban ilyen egy csapat, segítjük egymást minden körülmény ellenére. Így, hogy hátunkat egymásnak vetve harcolunk, alakult ki bennem a kép, hogy az ANBU valójában milyen összetartásról szól. Ez nem egy egyszerű munka, amit a falunak végzek, ez egy hivatás, egy életforma, ezt másképp talán nem is lehet csinálni. 
Próbálok minél jobban fókuszálni a védelemre, de érzékeim nem elég fejlettek, hogy lekövessem a mozgását. Esélyem sincs kivégezni Yaot, pedig itt lenne a remek alkalom... most már értem, hogy miért mondta Inoshi, hogy nem egy alkalommal csúszott ki a kezük közül. Jelen helyzetben, azonban reális esély lenne rá, hogy kiszedjük végleg, de Kamiko miatt ez lehetetlen. 
Amennyiben Inoshi elrendelné és vissza kellene támadnunk Kamikora én a Goukakyouut használnám, de csupán csak úgy, hogy létrehozom a technikát és kitartom magam elé, így próbálva csökkenteni a lány mozgás terét...
Kinshu
Kinshu
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 150

Tartózkodási hely : Droggályörland


Adatlap
Szint: S
Rang: Vándor Ninja
Chakraszint: 825

Vissza az elejére Go down

Határmenti erőd Empty Re: Határmenti erőd

Témanyitás  Uchiha Madara Pént. Dec. 28 2018, 19:23

Yao menekült. A rinocéroszt legyőzték, de megölni nem tudták. Azonban nem törődhettél a bosszúd beteljesítésével, ugyanis a shindaios tábornok nem volt rest felhasználni legerősebb ütőkártyáját, hogy a tiedhez hasonló bosszúját véghez vihesse. Kamikot küldte ellenetek, méghozzá egyetlen paranccsal. 
Inoshi parancsára egymásnak hátat vetve álltatok fel, így legalább csak egyetlen irányból kaphattátok a csapásokat. Szemből. Kamiko azonban így is túlságosan gyors volt ahhoz, hogy szabad szemmel észlelhessétek a kunoichi mozgását. Kamiko nem volt épp fizikálisan az a bikának nevezett egyén, mégis, gyorsasága lehetővé tette számára, hogy oly pontokra mérhessen csapást, ahova nem szükségeltetik nagyobb erő. Az arc, a térdek, és a bokákra mért csapásai gyengíteni kezdték hamar a formációt, ám a kimerült ANBUk még mindig álltak. Maguk sem tudhatták, hogy mi tartja őket még talpon. 
A lány több ízben is rád támadott, minden egyes alkalommal sikeres találatot mért, először a térdedre, mely a bal lábad végső megtörését jelentette. Ugyan nem tört ketté teljesen a térdkalácsod, ha a két férfi nem szorítja össze a két vállad, biztos, hogy nem álltál volna meg a jelenlegi helyzetedben a saját lábadon. A következő csapás egyenest az arcodat érte, s orrod törésével végződött. A fájdalom szinte ki akarta tépni magát a testedből, neked mégis állnod kellett a sarat. Nem érezhetted a fájdalmat. Még bírnod kellett. Még tűrnöd. Állnod kell a sarat. Az orrodból patakzó vér elérte poros ajkaidat, s a vöröses folyadék, kissé fémes íze tudatta veled, ez az állapot nem tartható fenn sokáig. A három megmaradt férfit lassan felmorzsolta a kunoichi. 
Inoshi érezte a csapat vesztét, ám tudta azt is, Kamiko sem fogja túlságosan is sokáig húzni energiákkal ezt az állapotot. Erős, roppant erős, de még neki is megvannak a határai. S úgy tűnt, Inoshinál jobban egyikőtök sem ismerte jobban a lányt. 
- Egyetlen, utolsó... - kezdte el mondani, miközben az ő orra is kapott egy hatalmas öklöst, s elcsuklott hangon folytatta csupán - Csapást. Ki kell ütnünk, de meg nem... - újabb ütés érte a férfi testét - Ölhetjük. Készüljetek.
A vezető alig pár másodpercet adott a csapatnak, hogy előkészíthessenek a csapások között, készleteik határán járva még egy, utolsó technikát. 
- Most! - adta ki végül Inoshi a parancsot, amikor Kamiko ismét eltűnt. A férfi öklével csapott előre egy hatalmasat a levegőbe. Tamashi villódzó mezőt generált maga előtt, míg te egy forró tűzgolyót fújtál ki, s tartottad magad előtt, saját tengelye körül forgatva. Azt nem láthattad, hogy a lány megjelent a tűz peremén, s hogy a lángok egy része megkapta ruháját, ám egy hatalmas, csattanó hangot hallhattál a vállad mögül. 
Kamiko megégett teste jócskán hátrarepült, s hátával felszántotta a sziklás felületet. Inoshi csapása ütötte ki végül a lányt. Kamiko ájultan terült el a földön, s hamarosan a teste körül egyfajta burok jelent meg. Valamiféle chakraból álló védőfal. Shion rohant a helyszínre, a nő, aki az eddigi harcokban nem vett részt, csupán megbújt valahol a közelben. A kunoichi átlépett a chakrafalon, majd kézpecsétekbe kezdett. Legalább harminc pecsétet alkotott meg egymás után, miközben mormolt valamit. Ugyan nem hallhattad, miről beszél, szájának apró rángásaira felfigyelhettél. Végül két kezét a földön fekvő Kamiko fejére helyezte, s chakrat kezdett áramoltatni belé. Shion hangosan felüvöltött. Szenvedett, s valami hihetetlen fájdalom ostromolta őt. A tortúra vagy másfél percen át tartott, mikor a chakraburok darabokra tört, s a kunoichi kezei között izzó chakra is tovaszállt, végül a nő ájultan dőlt rá a másik kunoichi testére.
Ha közelebb akartál volna lépni, Inoshi kezével állított volna félre, arcán komorság ült ki, nem úgy tűnt, mint aki közelebb engedne hozzájuk. 
Végül egy fél perc néma csendet követően Shion felkelt, s fájó fejéhez kapta kezeit. 
- Sikerült? - kérdezné Inoshi.
- Remélem, mert még egyet nem élnék túl. - válaszolta a kunoichi. A rövid párbeszédet követően Shion nagy nehezen felállt, ekkor lépett közelebb Inoshi, s két kezébe fogta a még mindig eszméletét vesztett Kamiko testét. Eddig tudtad követni az eseményeket, mikor is az energiatabletta, vesztve hatékonyságából, kifáradt és megvert tested átadta magát a kómának, s sötétségbe borult volna a világod. Talán nekicsapódtál a földnek, vagy Tamashi még hamarabb elkapott volna, s vett volna ő is karjaiba, erre már nem emlékeztél, számodra most csak a sötétség létezett. 
...

Sötét volt. Roppant sötét. Ott álltál a közepén. Nem is álltál, sokkal inkább csak jelen voltál. Nem láttad magad, semmit sem láttál, csupán ott voltál a feketeség közepén. Majd az idilli csendet zúgó és sípoló hangok zengték be, eddig nyugodalmas létezésed pedig egy véget nem érő, szívó erőként kezdett el vonzani. Valahová. Mintha egy óriási porszívóban lettél volna, csak sodródtál az árral, a sötétséggel, de nem láttad merre. Képek jelentek meg. Arcok. Inoshi, a nevelőapád, Kamiko arcai. Talán csak az elméd generálta őket? Minden oly zavaros volt. Végül az állandó, végtelen sötétséget, egy halvány, majd egyre táguló, vakító fény szakította meg. A fénypont terjeszkedett, s szinte égetett. A sípoló hangok egyre hangosabbá váltak, s mikor a sötétséget ellepte a fehér fény, s úgy érezted, a sípolás szétszakít belülről, kinyitottad szemeidet. 
Valamiféle szobában tértél magadhoz. Aprócska szoba volt, két ággyal és egy szekrénnyel. Egyedül voltál. Ha képes vagy a fejfájásod ellenére körbetekinteni, egy kis éjjeliszekrényt találsz magad mellett, amin egy nagyobb tál volt, benne vízzel, s a szélén egy rongy hevert. Ha mozdulni akarnál, szúró fájdalom taszítana vissza az ágyba. Ha ki akarnál lépni, hamar észreveszed, hogy valami nem stimmel a lábaddal. Szinte egész tested fáslik vették körül, lábaidban pedig nem volt annyi erő, főleg a balban, hogy megtarthassák a gravitációval szemben tested. 


//A kaland ezen részét lezárom. Nagyon magas szintű harcon vagyunk túl, élvezetes, okos meglátásokkal volt tele. Hosszas leírások, karakter hű harci ábrázolások és ami a legfontosabb, chakra index nélkül is tudtad, mikor jön el az a pillanat, amikor a karaktered már nem rohan, csak fut. Hű maradtál a karaktered harci stílusához, remek megoldásokkal álltál elő az eléd állított ellenfelet illetően. Képes voltál kivárni, megfigyelni és kielemezni ellenséged erősségeit, gyengeségeit, s ezen megszerzett információkból használható terveket szőttél. 
A kaland ugyan fele olyan hosszú volt postok tekintetében, mint az előző, mégis, ezen kaland második köre óta a tömény tervezések és harcokról szólt. Chakrahasználat minden egyes körben volt, s nem is pazarlás szempontjából. Nehéz ellenfelet kaptál, de a saját malmodra tudtad hajtani a vizet, miután sikeresen kielemezted őt.
Jutalmad: + 45 Chakra, 20 TJP, valamint egy szabadon választható, maximum A szintű technika
A kaland következő része:

Arctalanok: A múlt rabjai//
Uchiha Madara
Uchiha Madara
Kalandmester

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legenda
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb+10

Vissza az elejére Go down

Határmenti erőd Empty Re: Határmenti erőd

Témanyitás  Kinshu Pént. Dec. 28 2018, 20:16

Kamiko kíméletlen volt velünk. Kaptam is tőle rendesen, de nem kegyelmezett társaimnak sem. Éreztem, hogy megfáradt testem már nem sokáig tudja fenntartani ezt az állapotot, de ez valószínűleg a többiekről is elmondható jelen helyzetben. Inoshi is pontosan tudhatta valószínűleg, hogy határainkon járunk, mivel ki is adta a parancsot, hogy mindenki készüljön fel egy utolsó ellentámadásra. Itt dobbant egy nagyot a szívem. Eddig nagyjából csak védekeztünk nem tettünk kárt a lányban, de most vagy kiütjük, vagy ő végez velünk. Lényegében a lány nem hagyott más választást, végül megformáltam a kézpecséteket és létrehoztam a tűzgömböt magam előtt, amelyet csak kitartottam, hogy a lány ne tudjon közvetlen előttem teremni. Előtte azonban kaptam egy olyan rúgást bal térdemre, hogy valószínűleg el is tört. Remélem nem végleges sebesülést szereztem, úgy nem lennék hasznukra a továbbiakban az is biztos. Ez azonban nem volt elég a lánynak egy lendületes, de pontos ütéssel az orromat is sikerült betörnie. Ezután hoztam létre technikámat, mellyel remélem nem teszek nagyobb kárt benne. A végső csapást Inoshi vitte be a lánynak, aki ettől legalább öt métert repült hátra, majd eszméletlenül a földön is maradt. Teste megégett, ebből arra következtetek, hogy tőlem is kapott rendesen. Szívem ketté szakadt, miközben realizáltam, hogy az energia tabletta hatása kezd múlni... így, hogy a két váll nem tartott kezdtem elveszteni az eszméletemet. Teljesítő képességem határán járok. Tudom, hogy már így is ember feletti amit Hosiga Kinshu itt ma véghez vitt, legalább a saját mércémmel mérve biztosan, de a többiek inkább ezt csak elvárják tőlem. Léptem volna, hogy induljak Kamiko ájult teste felé, de Inoshi visszafogott. Ezek voltak az utolsó talán ösztönös mozdulatok. Shion úszott be a képbe, aztán megkezdte a pecsételést, amiből arra következtetek, hogy most távolíthatja el Kamikoról a korlátozó pecséteket. A lányt valami különleges chakra aura lengte körbe, ami nem az övé volt. Valami itt nagyon nem stimmel. Indultam volna oda, de lábaim nem engedelmeskedtek többé... Zuhanni kezdtem... Itt a földön ér utol a kóma...
Álmomban, inkább láz álmomban sem leltem nyugalomra. Remélem csak álmodom és ez nem vége a történetemnek. Arcok úsztak be a képbe, aztán az az idegesítő hang a fülemben. Szeretteim és társaim képe úszott be szemem elé, hogy aztán olyan gyorsasággal tűnjön is el, ahogy megjelent. Ezek után már sok nem maradt meg, csak az egyre hangosabb zaj és az egyre világosodó kép...
- Kamiko?! - Hörgöm félálomban...
Végül egy szobában tértem magamhoz. Egy ágyban feküdtem és a fájdalom... a fájdalom emlékeztetett arra, hogy ez nem egy illúzió, esetleg a pokol vagy a mennyország, ez bizony a valóság. A fejem majd szét szakadt. Helyben vagyok... Megpróbáltam megemberelni magam és felkelni, de az iszonyatos fájdalom az arcomban és egész testemben ezt nem hagyta. Mellettem egy kisebb éjjeli szekrény, melyen egy tál volt tele vízzel, mellette egy rongy. Nyakamat képes voltam mozgatni, de minden mozdulat megerőltető volt és talán meg is bosszulja magát... Torkom azonban teljesen ki volt száradva, szereznem kellett egy kis folyadékot. Ekkor vettem észre, hogy egész testem be van kötözve. A másik ágy teljesen üres, vajon ki lehetett itt, ki kötözte be sebeimet?! Nem állhatunk meg Dai még nincs meg, ez így nem lesz jó, valahogy fel kell állnom. Hány napig lehettem eszméletlen? Annyira kiszáradt a torkom, hogy csak hörögni tudnék, értelmetlen lenne segítséget hívni. Megoldom egyedül is felnőtt férfi vagyok... Emeltem volna a bal lábam, de az nem akart reagálni a neki adott parancsokra. A francba tényleg Kamiko eltörte... Az orrom? Hirtelen kaptam oda, de ezt a mozdulatot is megbántam. Legalább a helyén van, de még az is bekötözve. Vérem sós íze még most is a számban volt. A francba, jól ellátták a bajom. Rá kellett jönnöm, hogy most nem fogok tudni felállni az ágyból, de nem adtam fel. Jobb felem még valamennyire mozgott, így odakúsztam az ágy széléhez és megpróbáltam jobb lábamat a padlóra lökni, ami félig sikerült is, aztán a súlypont átbillent és én takaróstul zuhantam le a földre. Amikor padlót fogtam egy pillanatra megint elvesztettem eszméletem a fájdalom újabb ostromaitól és csak halkan hörögtem, miközben nem tudtam mit kezdeni magammal. Bal lábam, amire eddig azt hittem, hogy nem érzek vele és talán levágták vagy érzéstelenítették, most majd felrobbant. ostoba Kinshu...
- Hrrrrghhhh Héj srácok? Valaki? - Próbálnék szólni a többieknek, miközben kúszok a kis éjjeliszekrény felé. Kell az a víz, anélkül nem fogok tudni egy értelmes szót kinyögni...
Minden megtett centiméter egy átok volt a testemnek, az okozott fájdalom miatt. Elértem a kis bútort, és kinyújtottam kezemet, de nem sikerült leemelnem az edényt, sokkal inkább kiborítottam, egyenesen a fejemre. Egy kis vizet még így is sikerült nyelnem, de az edény becsapódását már még épnek mondható jobb karommal védtem ki. Erre a hangzavarra már valószínűleg a többiek is észreveszik, hogy valami nem stimmel a hikomatos ANBU beosztottal, de vajon hol vagyok?
- Hahó valaki? - Közben próbálnék feltápászkodni a földről!


Köszönöm szépen a dicséretet!
Ezt a technikát választanám:
Meisai Gakure no Jutsu // Álcázó Rejtek Technika

Határmenti erőd 74cee4992b6f

Ez a technika az egyik legjobb a harctéren való rejtőzködésre. A használó chakrájával folyamatosan az őt körülvevő környezet látványát sugározza ki magára, így láthatatlanná válik. Voltaképpen egy chakraburkot hoz létre a testfelületén és azt a fényt, ami a chakraburokkal érintkezik, képes elnyelni és a chakraburok egy másik pontján átalakítani. Így úgy tűnhet, mint a használó teste áttetsző lenne. Sharingan és Byakugan vagy bármilyen dojutsu ami képes látni a chakrát könnyen átlát rajta, illetve hangok és szag alapján így is meghatározható a használó holléte.
Mozgáskor a technika kissé rosszabb hatást fejt ki, mintha a használó csak egy helyben állna, hiszen a fénynek is van sebessége és a chakrát is koncentrálni kell, így mozgáskor úgy tűnik, mintha az áttetsző terület kissé mozogna, mint amikor a forró levegő délibábot hoz létre. 
Chakraszint: 550
Besorolás: A
Kinshu
Kinshu
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 150

Tartózkodási hely : Droggályörland


Adatlap
Szint: S
Rang: Vándor Ninja
Chakraszint: 825

Vissza az elejére Go down

Határmenti erőd Empty Re: Határmenti erőd

Témanyitás  Uchiha Madara Kedd Jan. 01 2019, 22:06

A fájdalmat alig lehetett emberi mércében mérni. Kínkeserves, szúró, égető érzés járta át tested minden porcikáját, melyet a chakrakészleted szinte lenullázásának hatására, s az energiatabletták túlzott használata válthatta ki. Azonban nem csupán égett a tested. Mikor az ágyból fel akartál volna kelni, lábad oly szinten elernyedt, hogy összeesett a testtömeged alatt, s a földre estél. Nagy nehézségek árán húztad el magad az éjjeliszekrényig, ám a vizes tálat ahelyett, hogy magad mellé emelted volna, a fejedre borítottad. Nem haldokoltál, de valami hasonló érzés lehetett. Talán jobb lett volna, ha haldokolsz. Segélykiáltásodra alig pár másodpercen belül kinyílt az ajtó, erősebb fényt árasztva a kisebb helyiségbe. Tamashi állt meg a küszöbön. Kezeit mellkasa előtt összekulcsolta, majd így szólt.
- Hát nem éppen úgy nézel ki, mint aki pár napja megmentette a társait. Na gyere, segítek. - lépett közelebb mosolyogva, majd felsegített a földről. Mire a szobából kiértetek, már érezted a lábaid, ám még mindig nem tudtál volna eljutni egy kanapéig az ANBU segítsége nélkül. Nem tudtad, hol is vagytok, ám vélhetően egy újabb bázison. A berendezés közel azonos volt, a kényelmi érzetnek megfelelő és szükséges tárgyak voltak csupán jelen minden helyiségben. Két kanapészerűség volt V alakban egymás mellett, s egy nagyobb asztal a kettő között. 
- Amiatt a fasszopó Raigo miatt ott kellett hagynunk a csatornát, így egy másik, egyelőre fel nem derített menedékbe kényszerültünk. - mondja a jounin, majd eltűnik néhány másodpercre az egyik ajtón. Tányérok csörgése szakítja félbe beszédét. 
- Nem semmi harc volt. Azt hittem, mind otthagyjuk a fogunkat. De nem... Minket nem gyepálnak el. - tér vissza az ajtóból, kezében két tányérral, rajtuk rizsgombóccal, s némi natúr, sült hússzelettel. Az egyik tányér feléd nyújtja, majd ha átveszed, az övén lévő ételek egy részét átkotorja. Lehuppan melléd, majd tömni kezdi a fejét.
- Hümhüm...Mindjárt...véghezneh...Inoshiéh ih...
Nem is kellett sokat várni, ugyanis amint Tamashi megpróbálta egy ökölnyi rizzsel a szájában elmondani, kinyílt egy ajtó, s kilépett Inoshi. Nem volt rajta az álarca. Az ő keze is be volt kötve, a testének többi részét nem láthattad a ruházata miatt.
- Hát felkeltél, Noun? Örömmel látom.
Láttad a férfi arcán azt, amit nem igazán láthattál eddig. Mosolyt. Elégedett, boldog mosolyt. Talán tényleg elégedett volt. És boldog. A férfi hatalmas háta mögött Shion hajolt ki. Az ő arcán is mosoly húzódott. Nem is kicsi.
- Nyugalom, ha ma betartod a kötelező pihenést, holnap már szinte kutyabajod sem lesz. Azért még egyszer rád kell majd néznem.
Társaid biztató szavaira kelve, olyan érzés lehetett, mintha az aggódó szülők próbálnának gondoskodni a megsebesült gyermekük felett. Családiasabb hangulat volt jelen, mint ami a csatornában érződött, azonban nem szabad elfelejteni, a küldetésetek még korántsem ért véget. 
- Ma már senki se próbáljon meg rajtam kívül chakrat használni. Pihenjen mindenki, holnap nekikezdünk a dolgoknak, rendben? - teszi fel kérdését Shion, leginkább Inoshira terelve figyelmét. A férfi csupán bólintott egyet, majd elindult ő maga is a konyha felé. Shion visszatért a szobába, ahonnan az imént hajolt ki, helyébe egy újabb személy lépett.
- Szia Kinshu. - szólított meg az a hang, melyről már azt hitted, sohasem fog többet ezen a kedves és aranyos hangszínben megszólítani téged. Kamiko sétált ki a szobából. Zavarban volt, s látszott rajta, hogy rendkívül kimerült. Testét több helyen takartál pólyák és kötözők, mégis a saját lábán sétált ki, egyenest feléd. Léptei visszafogottan vitték előre testét, zavarban volt, ezt a vak is láthatta.
Uchiha Madara
Uchiha Madara
Kalandmester

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legenda
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb+10

Vissza az elejére Go down

Határmenti erőd Empty Re: Határmenti erőd

Témanyitás  Kinshu Szer. Jan. 02 2019, 18:38

Segélykiáltásomra Tamashi siet be végül a szobába. Felsegít, közben pedig egy rosszalló megjegyzést is hozzám vág, amit egy félmosollyal válaszolok meg. Persze, lehet így is fogalmazni, de én inkább azt mondanám,  arra kellene megesküdnünk, hogy legközelebb soha nem fogunk neki ilyen lehetetlen küldetésnek. Megfizettük az árát mindannyian ennek a kalandnak, ezt Tamashin is látom. Őt sokkolta talán a legjobban Raigo árulása... 
- Köszönöm a kaját, kicsit feleslegesnek érzem magam, hogy valószínűleg a wcre sem tudok egyedül kimenni... Nem mondtátok, hogy egy shindai vezetőt kell leütnöm... Legközelebb szóljatok! - Nevetem el magam Tamashin.
Rendben tehát akkor egy másik védett házban vagyunk. Örülök neki, hogy az ANBU-nak vannak ország szerte ilyen menedék házai. Közben csöndben hallgatom, amíg Tamashi próbálja elmagyarázni tele szájjal, Inoshiék mit csinálnak, azonban az ajtó akár csak varázs szóra ki is nyílik és Inoshi lép ki rajta.
- Inoshi! - Fordulok oda és próbálok felállni a kanapéról. - Huh, látom te is kaptál azért tőle rendesen! Hol van? - Kérdezném, mire felbukkan Shion és kioktat minket a mai nap szabályairól. Eltűnik, majd fordulnék vissza Tamashi felé, mikor meghallok egy ismerős, de már rég... túl rég hallott hangot. 
- K-Kamiko... - Fordulok vissza hirtelen a lány felé. Majd azzal a lendülettel talpra is lököm magam, és bár egyik lábam nem tartja meg testem, másikon próbálok egyensúlyozni, hogy megálljak talpon s közben támaszkodva a fotelen, előtte.
Ellököm magam a kanapétól és a lány nyakába vetem magam. Átölelem és a nyakába borulok. Szívem majd kiugrik a helyéről és érzem, amint az eddigi fájdalmat egy furcsa melegség kezdi felváltani testemben. 
- Azt hittem elveszítettelek! Azt hittem, hogy soha nem láthatlak többé... - Ekkor hagyja el az első könnycsepp arcomat, hogy a lány ruháján végezze!
- Nem mehetsz többet nélkülem sehová! SEHOVÁ!!!
Tovább ölelem a lányt! Nem akarom elengedni, ma este már nem. Bár én vagyok a legjobban lesérülve itt a többiek között, vagy csak ők tartják magukat sokkal jobban, soha nem tudom meg. Most azonban lovagiasan megpróbálnám előrébb engedni a lányt, majd félig meddig belé kapaszkodva, leülni mellé a kanapéra. Inoshiék akár visszatértek már az étellel, akár nem, most csak Kamikoval foglalkozom. 
- Először is nem a te hibád. Bármit is mondj, az életem is adtam volna azért, hogy újra szabad légy. Tudod rettenetes volt ez a három hónap. Dairól tudsz esetleg valamit? Gondolom valamilyen másik helyen tarthatják fogva, ha csak őt is be nem sorozták, akarata ellenére, akár csak téged. Shion... Tartozom Shionnak az életemmel... érted - Nem bírok most vissza fordulni a szoba felé köszönetet mondani Shionnak. Azok a tenger kék szemek rabul ejtettek és nem engednek...
- Hiányoztál nekem, el sem tudod képzelni mennyire... - Megfognám a lány egyik kezét. - Kimegyünk kérlek egy kicsit a levegőre? - Amennyiben sikerül egy kicsit arrébb mennünk folytatnám már a lánnyal kettesben.
- Tudod sokat gondolkoztam azon, hogy miként fog zajlani ez a beszélgetés közöttünk. Három hónappal ezelőtt ti megmentettétek az életemet. Hittetek bennem és nem adtátok fel. Ennek ellenére én majdnem feladtam, amikor már hónapok után tudtam semmit sem kideríteni rólatok, végül Inoshi közbenjárásának köszönhetően, most itt vagyok és végre értetek, érted harcolok. Én hiszek bennetek Daiban is és benned is. Dai olyan nekem, mint egy tesó... Te viszont... - Itt elfordulnék a lánytól és messze bámulnék el egy fél percig legalább, talán neki is hagyva egy kis időt, de aztán folytatom, mire összeszedtem minden lelki erőmet. - Kamiko te más vagy nekem. Tekintettel arra, hogy milyen veszélyekkel kell szembenéznem a jövőben, azt gondolom, hogy jobb lenne most túl esni rajta. Szóval, csak szeretném, hogy tudd... irántad... úgy érzek, mint még soha senki iránt, nem egyszerűen csak családként, vagy barátként... Nem akartam neked ártani és még ezer ütést is elviselnék tőled, csak soha többet ne hagyj magamra kérlek. Elvesztettem mindent ami fontos volt, még a hitemet is a faluban, most pedig jössz te és értelmet adsz ennek az egésznek. Ha te nem is érzel így, de kérlek tényleg legyen bármiről is szó, harc vagy akármi, soha többet ne hagyj magamra kérlek... - Ekkor néznék vissza a lányra. - Engedd meg nekem, hogy vigyázzak rád és ez egyszer te legyél az akivel törődnek és nem eszközként használnak fel!
Tudom, hogy Kamiko könnyedén nevethetne ki, hiszen szintekkel fölöttem áll, ám a közel múlt eseményei bizonyítják, hogy ha nem is vagyok olyan gyors vagy erős mint ő, de képes vagyok tartani a tempót. Meghallgatnám még négyszemközt, hogy a lány mit felel, aztán ha annyiban hagyja a témát én álldogálnék még kint egy kicsit! 
Kinshu
Kinshu
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 150

Tartózkodási hely : Droggályörland


Adatlap
Szint: S
Rang: Vándor Ninja
Chakraszint: 825

Vissza az elejére Go down

Határmenti erőd Empty Re: Határmenti erőd

Témanyitás  Uchiha Madara Szomb. Jan. 05 2019, 16:00

Tamashi elmosolyodott, még ki is esett a szájából egy kis darab az ebédjéből. Vidám volt, talán neked örült ennyire. 
- Hát... Ha tudjuk, hogy ez lesz a felállás... lehet mi se mentünk volna. - válaszolja vissza mosolyogva, majd arcát kissé megkomorítva, visszaült, s az ajtót figyelve, evett tovább. Inoshiék megjelenése újabb örömöt okozhattak a számodra, most az egyszer láthattad a férfit mosolyogni. Kérdésedre azonban nem válaszolt, csupán fejét maga mellé emelte, tekintete félig a saját háta mögé fókuszált. Míg végül, meghallottad azt a hangot. 
Mikor a lányra néztél, s nevén szólítottad, a kunoichi lehajtotta a fejét, majd szende mosollyal tekintett rád vissza. Zavart volt. Mégis, némi hezitálást követően elindult feléd. Abban a pillanatban, amikor megpróbálsz felkelni, hogy a még ép lábadra állva, megpróbáld megközelíteni Kamikot, a lány sebesen lép eléd, s kap el, mielőtt elesnél. Arcán a zavartság képe tükröződött még mindig, most azonban mosoly ült ki szája szélére. Nem ölelt át, csupán kezeivel tartott, miközben a szemedbe nézett. Az őszinte mosoly mellé a bal szemöldöke magasra szökött, majd félig kérdő, félig pedig jókedvű hangnemben kérdezi,
- Vannak neked egyáltalán határaid?
A lány ezután segített visszaállítani a saját lábadra, ám te a nyakába ugorva ölelnéd meg. Kamikot váratlanul éri, így nem is tud mit reagálni rá, csupán áll, és hagyja, hogy két kezed erősen átölelhesse. Érzed a melegségét, a közelségét. Hogy mellkasod oly szinten neki próbál feszülni az övének, hogy érzed szinte a kunoichi szívverését. Nem ölelt vissza, csupán állt és várt.
Miután elengedted, zavartan fordulna el tőled egy pillanatra. Légzése megszaporodik, fejét pedig szorosan a padló irányába fordítja.
- Üljünk le inkább - mondaná, miközben a pillanatnyi zavarodottságát egy sikertelen mosoly álcájával próbálna elrejteni. Kamiko helyet foglalna melletted a kanapén, ám szavaidra zavartan ugrana fel. 
- Én... én... Kinshu... Én egy szörnyeteg vagyok... Bocsássatok meg - Kamiko szemei könnybe lábadnának, majd egy erősebb szipákolást követően, dacolva a sírással, a kitörő fájdalmakkal, megemberelve magát fogja vissza. Kamiko azonban érzi, hogy ez a roham ki fog törni, s nem akarja, hogy itt tombolhassa ki magát a benne dúló vihar. Végül a kunoichi elrohan, s beviharzik egy szobába, amit magára is zár. 
Amennyiben felkelnél, Tamashi tanácsolná a következőket.
- Adj neki időt. A Shindai pecsétje miatt nem emlékszik az elmúlt időszakokra. Mintha egy három hónapos kómából kelt volna fel. Emlékfoszlányai maradnak csak, s egy biztos. Azok a foszlányok, amik abban a három hónapban történtek vele, kurva biztos, hogy nem szép emlékek. Adj neki időt, Noun. S inkább pihenj te is

Kamiko órákon át nem nyit ajtót senkinek, való igaz, a három ANBU egyike sem kérleli őt erre. Talán Tamashinak igaza van. Hagyni kell neki egy kis időt, amíg feldolgozza az agya, mi is történt. Inoshi és Shion egy asztal mellett ették meg az ételüket, majd helyet foglalnának a kanapén. Idő közben Tamashi is elvonulna egy általa dohányzónak nyilvánított sarkába a nappaliban. Inoshi arcán látsz csak egyfajta szomorúságot, való igaz, lehet a fáradtság és a sebek legyűrése végett tűnt ilyennek az arca. Tamashi a mindig optimista arcát mutatta, s az elmúlt két órában szinte csak dohányzott és feküdt. Shion pedig nyugalmi állapotban pihent a kanapén. 
Két óra elteltével megnyílt az ajtó, s kisétált rajta a kunoichi. Arca még mindig szomorú volt, s ugyan letörölte már könnyeit, áztatott csillogó szempárjából nehezen tudta eltüntetni a nyomokat. Hozzád sétált először.
- Kinshu. Sajnálom, de... még nem jött el az idő. Előbb meg kell tudnom valamit. - ekkor a fiatal kunoichi a másik nő felé fordulna - Shion, készen állok. Kezdjünk bele kérlek. Most.
Uchiha Madara
Uchiha Madara
Kalandmester

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legenda
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb+10

Vissza az elejére Go down

Határmenti erőd Empty Re: Határmenti erőd

Témanyitás  Kinshu Szomb. Jan. 05 2019, 16:52

Kamiko megjelent, sőt még segített is nekem, aztán nem tudtam elmondani neki, amit igazán szerettem volna, mert amint a szóba hoztam a történteket, a lány sírva viharzott be az egyik szobába és magára is zárta az ajtót. Tamashinak igaza volt, én pedig ostoroztam tovább magam, hogy semmi szociális érzékem nincs. Valóban békén kellett volna őt hagynom. Talán ha tartom a távolságot és nem rohanom le, akkor most nem lenne ilyen cikis a szitu. Egy picit megpiszkáltam ételem maradékát, aztán egyszerűen csak talpra lököm magam. A düh megerősít és vassá szilárdítja az akaratot, így be is bicegek a szobámba, ahol magamhoz tértem. Ahelyett, hogy magamhoz láncoltam volna, inkább ellöktem magamtól még messzebb, de lehet így a jobb végül is. Nem beszélgetek, inkább csak visszasántikálok a szobámba és megpróbálok hunyni egy kicsit. Remélhetőleg a többiek békén hagynak. Nem vagyok az a fajta, aki túl sok társas kapcsolatot élt meg, ebből a szempontból a kortársaim nálam sokkal előrébb járhatnak. Mit basztam el? Csak a tudtára akartam adni, hogy nekem fontos és számít és, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében is, hogy a bátyját megtaláljam. Most azonban inkább visszavonulót fújtam mára. Nem fogom keresni őt, igazuk van, időt kell hagynom neki és magamnak is, hogy rendezzem a sorokat és legközelebb ne égjek ekkorát. 
Mondhat bárki bármit, Inoshiékra ez akkor sem tartozik, ez csak az ő és az én dolgom... Nem fogom felhozni a dolgot, most már itt van elég közel, de hát ki tudja meddig, lassan meg kell tanulnom, ebben a szakmában hamar cserélődnek a csapattársak és ha nem vigyázok, akkor lehet legközelebb én fogok cserélődni. Inoshinak igaza volt, akkor ott, amikor robbant a kórház... Ebben a szakmában nincs helye az érzelmeknek, de én így működöm, ha nincs kiért, miért, akkor ez a fene nagy kitartás is elpárolog. Ők mind azt gondolják, hogy ez egy olyan belső késztetés, ami igaz harcossá tesz engem, azonban tévednek. Miatta, Kamiko miatt hajtottam ilyen keményen. Annak idején meg az öreg és Iwagakure miatt. A falu már rég nem jelent nekem annyit mint régen. Ehhez kellett egy háború és árulások hada, de így működik ez a shinobi szakma, erre rá kellett jönnöm. 
Nagyjából egy órát forgolódtam, de aludni nem tudtam. Lábam még mindig iszonyatosan fájt, és az öröm helyét felváltotta a düh, hogy tehetetlenül ülök itt, amikor bőven lenne még tennivaló. Kispadra raktak az égiek, pedig úgy érzem lenne még tennivalóm bőven. A francba de jól esne most egy kis szaké vagy valami erősebb. Kikászálódok az ágyamból és eldöcögök az ablakig. Bámulom a lemenő napot, de most valahogy nincs kedvem a többiekhez. Ennél jobban nem is cseszhettem volna el ezt a kezdést. Na most remélem, hogy Yao jobban szenved mint én. Mocskos rohadék, amit a lánnyal tett azért még számolni fogunk. Levadászom és megölöm az összes nyomorult shindaiost és kivégzem őket egytől egyig... Most eldöntöttem, ez fog engem hajtani. Felszámolom amit a Második létrehozott. Nem csak az örökségével végzek, de annak minden követőjével. Ha mást nem mostantól ezért kell harcolnom... Legalább megtaláltam a célom. Elvettek tőlem mindent amit lehetett, családot, szeretteket, esélyt a normálisnak mondható életre, még azt sem hagyják, hogy másokkal normális emberi kapcsolatokat létesítsek. A villám pengét csak nekik tartogatom... Nem fog megállítani mától semmi, azt mondják, hogy az az ember a legveszélyesebb akinek már nincs mit vesztenie. A ma este bebizonyította, hogy nekem már nincs sok. Elvették tőlem Akashit is, akivel én magam kellett, hogy végezzek. Vajon Kamikoval, vagy Daial is ez lesz? Lehet, hogy jobb lenne, ha be sem vallanám neki mit érzek? Talán ezzel védhetném meg a legjobban... Aki hozzám közel kerül az mind meghal... Szülők, nevelők, barátok...
Kilépek a többiekhez, pont amikor Kamiko is visszatért a gyászolásból. Megértem szegény lányt és csak ennyit mondok neki.
- Semmi gond, megértem. Majd beszélünk ha készen állsz rá. - Ha eljön egyáltalán az az idő, de tekintettel arra, hogy rám Akashi halála milyen hatással volt, ez a lány most olyan lelki sérüléseket szenvedett el, amiket én nem tudok meggyógyítani, bármennyire is szeretném. El kell fogadnom, nem tudok mindenkinek segíteni... Lassú vagyok hozzá, hogy mindenhol ott legyek egy időben, lassú voltam a fronton is, a kórháznál is és még számtalan alkalommal. Az életemet azonban arra teszem fel, hogy ezekkel végezzek, egytől egyig, nem számít, és nem is fogom hagyni, hogy számomra kialakuljon olyan dolog amit elveszíthetek. Inoshinak igaza volt, ez csak gyengeség, ezt ma este értettem meg igazán.
Sajnálkozva nézek Kamiko és Shion, illetve Inoshi után, akik sejtésem szerint ezt egy másik helyiségben fogják elvégezni ezt a műveletet, nyilván valami genjutsu segítségével, de én erre nem vagyok kíváncsi. Ahol az imént még üresség és düh volt, ott most fortyogó chakra van bennem, az érzelmeimre reagált... Lehet, hogy nem vagyok teljesen feltöltődve, de a gyűlölet felkorbácsolja érzelmeimet, amit a Shindai iránt és minden tagja iránt érzek. Hány családot és gyereket tehettek tönkre még, mint mi. Csak most fogom fel igazán, hogy mi miért küzdünk. Pont azért, hogy más iwagakurei gyerekek ne jussanak Kamiko vagy az én sorsomra. Pakolok magamnak egy kis kaját, aztán visszabicegek a kanapéhoz. 
- Tamashi mi a történetetek ezzel a Yaoval? Megint el tudott menekülni a rohadék...
Kinshu
Kinshu
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 150

Tartózkodási hely : Droggályörland


Adatlap
Szint: S
Rang: Vándor Ninja
Chakraszint: 825

Vissza az elejére Go down

Határmenti erőd Empty Re: Határmenti erőd

Témanyitás  Uchiha Madara Szomb. Jan. 05 2019, 18:35

A lábad rettenetesen fájt. A megerőltetett mozdulatos, az akaratos használata mind odáig fajult, hogy a fájdalom az agyadat marja. Az orrod helye sem hagyott nyugodni, kíméletlenül ostorozta elméd, mintha ezer kést szúrtak volna testedbe, melyeket nem lehet eltávolítani, s minden egyes mozdulatoddal együttesen veled, benned mozognának. De ezen fájdalmak korántsem voltak mérhetőek ahhoz a fajta fájdalomhoz, ami a szívedet érte. A test sérülései begyógyulnak. A széttört csontok összeforrnak, s talán nem lesz ugyanaz, de minden seb begyógyul. Egyedül a szíve az, amin a sérülés örök heget hagy. A lélek sérülése, a lelkibéke felrúgása mind olyan fájdalom, amit az ember nem heverhet ki. Amelyre az idő sem nyújthat megoldást. Az emberi szívnek csupán az agy szabhat korlátot. Eltüntetni nem fogja, de legalább elfeledtetheti, miként is sérült az ember szíve. S Kamiko hatalmas sebet ejtett szíveden. Ostorozó dühöd forrásának saját magad jelölted, elméd pedig ezer és ezer irányba kezdett el terjedni. Zavarodott voltál, csalódott, de leginkább dühös. Dühös, méghozzá magadra. Talán ez lehetett életed leghatalmasabb hibája. Elzártad magadtól azt, azt az egyetlent, akit be akartál engedni lelked ketrecébe. Kamikot talán örökké kizártad magadból. Vagy mégsem? 
Dühöd nem engedte, hogy tisztán láthass, s mivel nem ismerted az események hátterét, a leglogikusabb eshetőséget láttad magad előtt. Miattad rohant el Kamiko. A kirohanásod miatt, a fékezhetetlen önző vágyak, vagy a szerelmes szív, vakon való száguldása végett akartál minden egyből kiadni magadból? A benned gyülemlő érzéseket nehéz volt mindez idáig is kontrollálni, talán nem is lehetséges ekkora érzelmi impulzussal együtt élni. Hisz mennyi fájdalom és keserűség válthatta ki helyét szívedben az évek alatt? Hány boldog emléket nyomott el, s taszított a sötét mélybe maga alatt a fájdalom? Az évek alatt felgyülemlett keserűség pedig dühvé forrt lelkedben, mérhetetlen dühvé. Eddig nem tudtad, mihez kezdj, most talán a haragod utat mutatott neked. A harag útját. A bosszú útját. A Shindai ellen érzett dühöd, sötétséget szült a lelkedbe. 
Az álmatlansággal való küzdést végül feladod, s visszatérsz a nappalinak berendezett helyiségbe. Kamiko nem sokkal utánad jönne ki a szobából. Válaszodra csupán fejét biccentette volna, majd megvárva a kunoichit és Inoshit, visszamennének abba a szobába, amelyben ápolták őt eddig. Még Tamashi is odaáll az ajtóba, hogy láthassa Shiont, "munka közben".
...
Kamiko egy asztalon feküdne, a feje feletti résznél pedig Shion ülne egy székre. Ha az ajtóhoz mennél mégis csak, láthatnád és hallhatnád a kettejük párbeszédét.
- Kérlek Shion. Tudom, hogy képes leszel rá. Tudni akarok mindent. 
- Megteszek mindent, Kamiko. De nem az a kérdés, hogy én készen állok-e.
- Tudom, Shion. Tudom.
- Hogy érzed magad?
- Egy kissé fázom. - mosolyodik el Kamiko, majd ismét kisimítva mimikáját, mély levegőt véve, lehunyja szemeit. Ez idő alatt Inoshi néhány szíjat erősítene a lány végtagjaira. Tamashi nem lépne be a szobába, s téged sem engedne be. Tudja jól, hogy itt most ti ketten nem lennétek semmiben sem a segítségükre. Inoshi is hátrébb állna, majd két kezét mellkasa előtt átkulcsolva, figyelné a két kunoichit. Ugyan szemei az asztalt figyelnék, tekintetében látszik, hogy elméje máshol járhat.
A válladon Tamashi kezét éreznéd, ahogy ujjait némileg belemélyesztené vállad bőrébe, s hátrafelé húzna. Leülne a kanapéra, majd cigarettára gyújtana. A dobozt nyitva hagyná, s feléd nyújtaná.
- Ne ostorozd magad kölyök. Rohadt egy háborúban élünk. A háború pedig mindig veszteségekkel jár. Nem rád volt mérges a lány. Magára. Sajnos Kamiko meghozott döntéseket, régebben, amelyek nemvárt következményekkel jártak... - Tamashi a cigarettáját szívva hátradőlne, majd a szobát figyelve mesélne tovább.
- Kamiko és Dai ritka tehetségek voltak. Mindkettejük fiatalon kapott behívást az ANBUba, ahol megfelelő képzésben részesítették őket. Emlékszem még azokra az időkre. Ők voltak az elitek, a példamutatók. Aztán, ahogy az életben minden, ennek az időnek is eljött a vége. Akkoriban még nem volt a Shindai ennyire népszerű. A háttérben maradtak teljesen, a létezésükről tudott senki az elmúlt húsz-harminc évben. Ki gondolta volna, hogy felbukkantak ismét. A II. Tsuchikage titkos szervezete. Az Arctalanok. Muu mészárosait ugyan mind egy szálig elfogták, de az eszmét, amit hirdettek, nem sikerült eltörölni. Fennmaradtak, s az árnyak között élve fertőzték meg az újabb és újabb generációkat. Vártak, talán évtizedeken át vártak, hogy eljöhessen az idejük. S most úgy tűnik, ez az ő idejük. Az évtizedek alatt árnyakként élők beszivárogtak mindenhova. A rendőrségbe, az akadémiákra, a kórházakba, s igen, az ANBUba is. Ugyan ez idáig a Shindai nem támadt nyilvánosan, csupán nagy értékű jutalmakkal, hatalommal és valódi, erős ország hitével fertőzték az emberek lelkét. Sokan váltak a szervezet tagjává, ám ezt éveken át sikeresen takarták. A megfertőzött lelkűekben bosszút akartak állni a vezetőségen, s a Tsuchikage személyében. A Shindai szerint a jelenlegi vezető túlságosan öreg és gyenge, nyíltan mégsem mertek támadni éveken át. Talán a háború lezárása, meg a béketárgyalások voltak, ami végleg aktivizálta őket. Sajnos a hatalomvágy és a hamis ígéretek Dai és Kamikot is megfertőzte. Az aranycsapat, ahogy régebben neveztük őket. Inoshi kezei által, a valaha képzett legerősebb csapata volt Iwagakurenak. S ezt a csapatot megfertőzte a Shindai árnya. Inoshi sem tudja, mennyi idő telhetett el azóta, hogy a Shindai befeketítette csapatának hírnevét, odáig, hogy fény derült minderre. De amikor ennek eljött az ideje...
Tamashi félbeszakította mondandóját, ugyanis Inoshi lépett ki a szobából, s felétek fordult. Szemeiben csalódottság látszott, próbálta a földet figyelni, ám mimikáján láthattad, ő maga is küzd a benne tomboló erőkkel. Inoshi elsétál mellettetek, s az ablak előtt megállva, tekintetét az égnek mereszti.
- Téli nap volt. - folytatná a történetet a kétajtós férfi. Inoshi hangja nem volt az a komor, méyl, mint amit eddig megszokhattál tőle. Őszinte és...csalódott hangon szólt. Teste mereven állna az ablak előtt, hátával jócskán kitakarja a beszűrődő fény nagy részét, sziluettként rajzolva körbe a férfi testvonalát.
- A csapatot egy faluba rendelték, a határra. Háború volt, addig ismeretlen ellenséggel szemben. A falu nem volt oly fontos támaszpont a helyzetét tekintve, ám a civil lakosságának magas népszámát tekintve miatt kettőzött ANBU megfigyelés alatt állt. Az egyik csoport vezetője az egyik ANBU akadémiás társam volt, Matsuki Keiro. Keiro hírhedt volt a vasszigoráról, s módszereiben gyakran ment szembe az átlag emberi normákkal. Határozott volt, és kegyetlenül leszámolt mindig a célpontjaival. Az Akadémián a Rinocérosz nevet kapta. A városon egy éjjel ismeretlen támadók ütöttek, s több civil életébe került. Keiro és az én embereim átfésülték az egész várost, de nem akadtak nyomokra. Ezután minden egyes éjszaka újabb és újabb gyilkosságot ütötték fel a fejüket. Egyre több civil áldozattal járt, amit nem lehetett sokáig tartani. - Inoshi megállna egy pillanatra, nyelne egyet majd folytatná.
- Egy napon Sunagakurei katonák rontottak a városra, a rohamot szerencsére meg tudtuk fékezni. A halottaknál azonban olyan nyomokra bukkantam, amikre nem számítottam. Az egyik elesett katona az egyik akadémiás társam volt. Már ott világosnak kellett volna lenni az egésznek, de egyszerűen nem láttam a lényeget. Az aranycsapat tábornokaként, elvakultan a hírnévtől, nem gondoltam volna, hogy bekövetkezhet efféle tragédia. A sunagakureieknek hitt katonák javarészt iwagakureiekből állt, s mikor Keirohoz siettem, hogy megosszam vele, már összehívta a városban tartózkodó ANBUKat. Először azt hittem, ő is rájött valamire. De tévedtem. Mikor megosztottam vele a látottakat, csak mosolygott.
- Hát tényleg ennyire ostoba vagy, Inoshi? - kérdezte Keiro. - Te, az Aranycsapat vezetője, tényleg ennyire ostoba lennél? Azok az emberek az ANBU gyengesége miatt haltak meg. A ti gyengeségetek miatt. De hamarosan eljön a mi időnk. S fel fogjuk számolni ezt a kórt 
- Miről beszélsz, Keiro?
- Látom, most sem érted. Az ANBUnak hamarosan vége, s Iwagakure ismét olyan embert tudhat a vezetőjének, amilyet érdemel. Egy erős, vérbeli vezetőt.
- Mi történt veled, Keiro? Mióta lettél te a vezetőséget megkérdőjelezők vezetője?
- Ugyan, Inoshi. Ez a szerep régóta takarta elkorcsosult álarcával a valódi énemet. S amíg a nagy vezető, az Arany csapat jounin Hanchouja egy ostoba alak volt, elegendő időt adtál nekem, hogy megszerezzen az utolsó dolgot, amire szükségem van. Nincs többé szükség az ANBU gyenge tanaira. A megkopott hírnevére. Az öreg és beszámíthatatlan vezetőjére. 
- Áruló vagy, Keiro.
- Nem, Inoshi. Ti vagytok az árulók. S az árulók, bűnhődni fognak.
Keiro szavaira az ANBUk közül többen fegyvert ragadtak, s levágták azokat, akik nem tartoztak szűkös csoportjukba. Már akkor éreztem, hogy baj van, de nem gondoltam bele a mértékére. Mindaddig, amíg Kamiko nem állt velem szembe. 
- Kamiko. Hát te is?
- Sajnálom, mester. De Iwagakurenak újjá kell születnie. - a szemein láttam, már nem volt önmaga. Engedett a Shindainak, s engedte, hogy kimossák és megfertőzzék az agyát. Azonban Kamiko nem ölt meg. Bárcsak megtette volna. Egyet mondott csupán.
- Menekülj, s ne fordulj több hátra.
Kamiko és Dai eltűntek, otthagyva engem egyedül. Én pedig megfordultam, s végignéztem, ahogy az ANBUba beszivárgott Shindaiosok lemészárolták az egész falut. Vér öntötte el a havas utcákat, sikolyok rázták meg a hegységet. A civileknek nem volt esélyük menekülni. Mindenkit megöltek. Majd eltűntek. Keiro, aki később Yao néven vált hírhedt Shindaios tábornokká, Kamiko, Dai és a többi ANBU nyom nélkül tűnt el. Miután végigsétáltam a városon, túlélők után kutatva, reménytelenül húztam végig lábaim a véres hóban, visszatértem Iwagakure no Satoba. Az eltűnt ANBUk azóta sem kerültek elő, a Shindai pedig megkezdte felemészteni az országot belülről. Fegyverekhez jutottak a tagok által, méghozzá az ország féltve őrzött Vérvonalbeli és Titkos technikáihoz. Közülük a legtiltottabbhoz, a Gin Hiramekihez is. Ugyan a Tsuchikage értesült az eseményekről, a Shindai alapos munkájának köszönhetően semmiféle írásos emlék nem maradt azokról, akik az ANBUból pártoltak át. Azóta szervezett támadásokat hajtottak végre több ANBU központon, s foglalták el bázisoknak felhasználva. Az ANBU osztagokon belül egyre gyakoribbá váltak az árulások. Éppen ezért nem létezik egységes ANBU. Éppen ezért vagyunk mi most a vadak. Akik bujkálnak, akik menedéket kutatnak. Ez az, ami miatt most itt vagyunk. Hogy megóvjuk az országot, s annak titkait, féltve őrzött tekercseit. Az ANBU hírnevét. A vezetőt. A népet. Kevesen vagyunk. De ezért élünk. Iwagakureért. 
Uchiha Madara
Uchiha Madara
Kalandmester

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legenda
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb+10

Vissza az elejére Go down

Határmenti erőd Empty Re: Határmenti erőd

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.