Re: Határmenti erőd

**Kinshu** Vas. Jan. 06 2019, 00:58

Kamiko nem várt holnapig, már a mai nap túl akart esni ezen a bizonyos emlékkutatáson. Sejtettem, hogy a lány elszántsága erős, de azt nem, hogy ennyire. Milyen véres titkokat rejthet, nem, hogy ez a három hónap, hanem a lány múltja? Nem fogom megtudni, ugyan is miután Inoshiék leszíjazták Tamashi szelíden is arrébb tessékelt. Persze, vettem a lapot, ez már megint csak egy olyan dolog, amihez Hosiga Kinshu még biztos kisfiú mi? Vajon hány Shindaios tábornokkal kell még végezzek, hogy ne új fiúként kezeljenek?
Elfogadom Tamashitól a cigarettát és bár párszor próbáltam csak eddigi életem során, most kivételesen jól esik, hogy nem jelenlegi, győzelem helyett egyre inkább úgy érzem vesztes helyzetünkről elterelje valami a figyelmem. Rágyújtok én is, akár csak ő majd hátradőlök és hallgatni kezdem tőle, majd később nem meglepő módon Inoshitól a történetet. Persze, hát így már minden összeáll. Inoshi innen ismeri őket, és pontosan ezért mondta, hogy a lány egy egész falura is veszélyes lehet, mert ő végig nézte miként mészárolja le, azt a falut. Aztán elhangzik az a mondat, ami után nem bírtam már türtőztetni magam.
- Ugyan ezt mondtad nekem is, amikor megtámadták a tábort Inoshi! - Tehát ő már egyszer végig nézte tétlenül, ahogy a vér folyik patakokban az utcán. - Ezért mondta neked Yao, hogy még egyszer nem fog életben hagyni...
Ez volt hát az ő keresztje, amit eddig ennyire rejtegetett, bár éreztem, hogy a történet még nem teljes, de nem is biztos, hogy kíváncsi vagyok a történet folytatására.
- Szóval azt mondjátok, hogy a lány akivel egy hónapot töltöttem együtt és most bent fekszik, illetve a bátyja tömeggyilkosok. Bár a Shindai befolyásoltsága alatt, de végül is szabad akaratból csatlakoztak a szervezethez... Mi a faszt keresek én itt? Miért engem találtak meg? Hogy lehetséges, hogy nekem kellett Kamikoékkal mennem határra, hogy megöljek egy feltehetőleg hűséges iwagakureit, a Shindainak?
A tudatlanság nagy ajándék szokták mondani és ez tényleg így van... Kezdtem eléggé zaklatott állapotba kerülni. Akkor most ki ellenség és ki barát?
- Őszintén szólva a bizalmamat nem éppen szilárdította meg ez a kis történet. Tudod Inoshi ez az egész felvet bennem egy másik fogós kérdést. Miért? Ha ennyire rossz a helyzet Oonoki sama miért nem avatkozott már be korábban? Hogy hagyhatta, hogy így elrákosodjon az ország és annak komplett vezetése? Valamennyien érintettek vagyunk ebben az ügyben... Bár nem sok közöm van hozzá, de segíteni fogok nektek... Hogy aztán hova tovább azt még nem tudom, de ezen történetek után nem hiszem, hogy megéljük ennek az egésznek a végét...
Egy kicsit megmozgatom elernyedt lábamat, aztán felállok.
- Tudjátok nekem is van ám egy történetem, 19 évvel ezelőtt kezdődik, egy égő házzal, és egy árva fiúval... aztán egy Akashi nevű régi ANBUval folytatódik, aki ezt a fiút magához vette, most már azon sem lepődnék meg, ha ő végezte volna-e ki a szüleimet. Aztán... - Felemelném a jobb a kezem... azzal folytatódik, hogy ez a fiú kivégzi a nevelőjét, mint egy szertartásos küzdelem gyanánt... A büdös picsába, hát mi igazi körülöttem, miben lehet még hinni?
Ezek már csak költői kérdések, nem várom meg, hogy válaszoljanak rájuk. Nem bírok már mit kezdeni ezen információkkal. Nem tudom, hogy mit érzek a lánnyal kapcsolatban sem már. Kínlódva megindulok a szobám felé, nem vagyok már ma kíváncsi erre a társaságra és végül mégis elengedtem Kamikot, de talán jobb is így. Aznap este már megy az alvás, bár álmaim rémesek, szerencsére reggelre, pontosabban hajnalra nem emlékszem már rájuk. Nagyjából pirkadat lehet, amikor magamhoz térek, legalábbis az ablakon beszűrődő fényből erre következtetek. Lábam már most kevésbé fáj, Shionnak igaza volt...
Nagy nehezen kikászálódok az ágyból. Bár a lány itt van, de valami mélyről feltörő ellenszenvet érzek iránta. Egy tömeggyilkos ő is és a bátyja is, ezt nem fogom tudni sosem megbocsájtani Akashinak sem... Hogy nézzek így a szemébe? Mondjam neki, hogy tényleg szörnyeteg vagy? Veszélyes minden élőre Iwagakuréban? Vagy hazudjak neki és mosolyogjak bele az arcába, ha legközelebb beszélünk... Nem azt nem tehetem, egyszerűen csak megpróbálom elkerülni a társalgási helyzeteket, inkább most már én nem szeretnék beszélni vele, nehogy véletlenül olyat mondjak, hogy az én torkomat is elvágja...
Mindenki ellen készülnöm kell, simán lehet akármelyikünk kém áruló, vagy bármi... A villám pengét még mindig nem tökéletesítettem. Tamashival mutatott nekem egy félkész jutsut, melyet elmondása szerint egyszer valahol a tűz országában tanult egy shinobitól mikor kiküldetésben. Valami furcsa nevet, Chirdorit említett. Megmutatta nekem a jutsut, én meg titkon gyakoroltam és tovább fejlesztettem. Azt is elmondta, hogy az erősebb változatát, ma Konoha egyik legerősebb tábornoka használja és Villámpengének nevezik. Azt hiszem ezt a jutsut sikerült elsajátítanom, de még mindig nem tökéletes.
Kibicegek a nappaliba, ami még üresnek látszik. Bár Tamashi húzza a lóbőrt, nem kel fel érkezésemre, vagy csak nem mutatja, itt aa falnak is füle van, lassan kezdek üldözési mániás lenni. Felteszem Kamiko és Shion már befejezték az emlékek kutatását, nem lennék most a lány helyében, de nem is fogok vele beszélni, ezt az új helyzetet még emésztenem kell.
Megkeresem a kis gyakorló helyiséget a házban, feltételezem úgy lehet, mint a csatornánál lévő menedékházban. Meg is találom a helyiséget és belépek, hogy megpróbáljam valamiben levezetni ezt a szörnyű dühöt. Elmutogatnám a kézpecséteket, de a chakrám nem akar engedelmeskedni, persze, hogy nem, hát még járni sem tudok rendesen... Egy kicsi szikrázás tűnik fel jobb kezem körül aztán abba is marad. Térdre rogyok, aztán leülök és a falnak támaszkodom. Itt töltöm el a reggelt, ebben a pozícióban, próbálva feldolgozni a tegnap átélt dolgokat és információkat... Két kezemre tekintek és felteszem magamnak félig meddig a legnagyobb kérdést!
- Te mikor fogsz ilyen lelketlen gyilkoló géppé változni az eszme érdekében Hosiga Kinshu? - Mondom ki félig motyogva azt a kérdést amitől a leginkább félek!

Uchiha Madara Csüt. Jan. 10 2019, 01:34

Inoshi az ablaknál áll, még mindig nem fordult meg. Csupán hallgatta mindazt, amit mondtál, kérdeztél, s felemelő hangon vontad kérdőre nem csupán őt, hanem magát a Tsuchikaget, az ANBUt, mindenkit, aki ebben az országban azon serénykedett látszólagosan, hogy jobb életet teremthessenek. Kamiko és Dai sötét múltja pedig végleg elvágták nálad a fonalat. Talán a férfi legszívesebben megfordult volna, s a pillanat töredéke alatt, mint már oly sokszor, termett volna előtted, s hatalmas tenyerével leosztott volna egy oly mértékű atyait, hogy a fogaidat utána köpködheted tucatjaival. Talán megfordult volna, s fennhangon, a tiednél is erőteljesebben, erősebben, hangosabban és félelmetesebb hangnemben mondta volna, hogy nincs igazad. Talán rád vetette volna azokat a vad szemeit, melyek akkor is a határozottságot és elszántságot tükrözték, mint száz oroszlánnak.
De nem így volt. Inoshi csupán hallgatott, csendben, némán állva. Teste merev volt még mindig, a fejét még mindig az ablak felé fordította, s csak bámult ki a semmibe. Bármit is keresett, szemei nem találták meg, az biztos. Talán nem is kerestek semmit. Csupán tekintettek ki a távolba, elvágytak a hegyeken túlra. Oda, ahol nem éri utol őt ez a rothadás, ez a fertő, vagy ahogy te fogalmaztad, ez a rák. De valóban az lett volna? Amióta az ANBU tagja vagy, betekintést nyerhettél az ország vezetési módszereinek egy másfajta ágazatába. Ugyan még mindig csak a felszínt kapirgálod, fejben képes vagy összerakni lassan a képet, mely ugyan még homályos, az kezd róla lesütni, hogy nem az, amiről te magad álmodtál. Hogy az ANBU talán mégsem azt jelenti, amit hittél. Talán úgy érezheted, hogy hazudtak, amikor magadra öltötted az álarcot. Hogy nem erre vállalkoztál. De vajon ez az egész a te döntésed lett volna? Talán nem. Mégis, ahogy múlik az idő, oly részletekre bukkansz, melyek talán sötétebbek annál, mint ami ellen hivatottál harcolni.
Kamiko és Dai, valóban megöltek egy falunyi civilt? S ha igen, miért? Talán nem is foglalkoztatott a kérdés, hiszen a tény maga is oly mértékben gonosz és sötét, hogy nem is akartál többet megtudni róla. Most pedig pont ezt a két embert indultatok megmenteni. Pontosabban a lányt. A lányt, aki átverte a mesterét, átvert téged, hiszen amikor először találkoztatok, akkor is a Shindai kötelékeihez tartozott. Ugyan Kamiko szabadulni akart elmondása szerint a köteléktől, az előző harcotoknál bebizonyosodott, hogy akit a Shindai elfog, annak szinte lehetetlen a menekülés. Kamiko kész csoda, hogy megmenekült. De vajon a múltját ismerve, még mindig oly csodának és örömtelinek találod? Az érzéseid nem ezt mutatják.
Feltüzelt, felbőszített a tudat, hogy mit tett a Shindai az országgal, s hogy a vezetőség mit Nem tett ez ügyben.
- Megpróbálta, Kinshu. Mindenki megpróbálta. Oonoki tehetetlen. Nem azért, mert gyenge. Hanem mert vakok voltunk. Nem csak ő. Mindenki - a hatalmas hátú férfi végre megszólalt. Hangja nem volt sem erős, sem határozott. Mintha nem a saját hangja lett volna. Valaki másé. Vagy talán ez volt az őszinte hangja?
- A Shindai úgy nőtte ki magát az országban. Nem csak az ANBUban. Megszámlálhatatlan civil szakmában, földesúri rétegbe beférkőztek. Éveken, évtizedeken át élték az átlag iwagakurei életet, mígnem eljött a pillanat, hogy aktivizálják magukat. Másfél éve már annak, hogy a Shindai látszólagosan és nyíltan aktivizálta magát. Másfél év alatt nem voltunk képesek felkutatni az összeset. A legtöbb társunk elárult minket, a legfőbb bizalmasok szúrták egymást hátba. Tanítványok és mesterek vallottak kudarcot a másik szemében. Ahogy mondod. Ez egy rák. S túl későn vettük észre. Mert vakok voltunk.
Inoshi megállna a beszéde közben, de még most sem fordulna meg. A háta mögött összekapaszkodó kezeken azonban láthattad a vastag ereket, s ahogy a két kar egyszerre remegett. Talán a düh, talán a félelem mozgatta.
- Nem tagadhatjuk le, amit tettünk. Nem moshatjuk le kezünkről azt a vért, melynek nem szabadott volna rátapadni. Lelkünkön a sötétség ugyanúgy helyet kapott az évtizedek során. De a szívünk még mindig Iwagakureért dobog. Tettük, amit tennünk kellett. Egyikünk sem ártatlan. Mindannyiunk kezére tapadt ártatlan vér. Tudom, ezt nehéz megemészteni. Talán ezt a legnehezebb. Nem véletlenül hord az ANBU is maszkot. Hogy ne hordozzuk a szégyent, ami az arcunkra ült. Itt nem gennin feladatokkal látnak el, de még chunnin csapatmunkaszerű sincs, Noun. Az ANBU az ország védelmében jár el. S ha valakit a vezetőség veszélyesnek ítél, azt el kell távolítani. Ez a mi munkánk. Most azonban egy nálunk erősebb ellenség bukkant fel. Nekem is kellett sok mindent megtennem, amihez nem volt gyomrom. Volt, hogy megtagadtam. A Shindai viszont nem fogja soha megtagadni a parancsot. - Tamashi hangja is változott a beszéde közben. Bár a változás nem volt oly mértékű, mint Inoshinál, Tamashi is talán most először, a legőszintébb hangján szólt hozzád. A két férfi talán sohasem volt ennyire őszinte, nem csak veled, senkivel. Érezted a levegőben azt a keserű szagot, a csalódottság, s a fáradtság fojtogató szagát. Hogy mindaz, amit kérdezel, már vagy ezerszer megfogalmazódott bennük, s nem találtak rá választ. Megfáradtak a hosszas gondolkodásban. Megfáradtak a harcban.
- Akashi... Meg akart volna ölni? Téged?
Inoshi végre, megfordul s felétek néz. Szemeiben nem láttál könnyeket, mégis, az arcára kiült némileg a félelem. Látszott rajta, válaszokat keres, de nem leli őket. Ugyan még mindig az a határozott, vaskosan vonalazott mimikája volt, de a szemei mélyén láttad, megfáradt még ő is. Nem szólt még, csupán várt. S eközben téged figyelt.
- Az az ember megmentette az életed, Kinshu. - másodjára szólít a saját neveden a férfi. Ebből is látszott, most számára sem számított, hogy ANBU vagy nem ANBU. - Ismertem őt. Ha nem teszi azt, amit, már rég halott lennél. Akashi tudott a Shindairól. A része lett ő is. De nem ásta bele magát oly mélyen, ahogy társaink. Megpróbált inkább beépülni, mintsem közéjük állni. Nem olyan volt, mint a többiek. Azok, akik a messiást látták a vezetőik képében. Akashi tudta, hogy a Shindai, nem az ANBU becsületet követi, s hogy a saját uralmukat akarják kiterjeszteni. Erre rá is jöttek. Ha akkor aznap este nem hív ki téged, s látszólag nem próbál meg ellened harcolni, akkor téged is és őt is megölték volna ott helyben. Hagyta inkább, hogy a Shindai elhiggye, hogy közéjük tartozott. Hogy nem próbált meg nekünk, a megmaradt ANBUnak morzsányi információkat juttatni a szervezetről. Ha aznap nem harcol ellened, akkor már nem élnél. S bár elhitette veled, hogy mindezt gyűlöletből és megvetésből teszi, elhitette veled, hogy semmit sem jelentesz a számára. Hogy semmit sem jelent neki, hogy felnevelt téged. A Shindai érezte rajta a gyengeséget, ezért kellett meghalnia, méghozzá a te kezeid által.

**Kinshu** Pént. Jan. 11 2019, 12:48

- Tudod mit tanított nekem Akashi, mielőtt megöltem? Azt, hogy nincs lehetetlen, azt, hogy ha valamit akar az ember, ha valamit nagyon akar az ember akkor azt eléri. Megkövezhettek, agyonvertetek és megölhettek, de szerintem Oonoki sama inkább azért hagyta ezt, mert talán a későbbiekben fel akarta használni. Tudjuk mindannyian, hogy a vezetése hullámvölgyekkel szabdalt. Félre értés ne essék én Oonokihoz hű ANBUnak esküdtem fel, és mindennek lehet hívni, de esküszegőnek nem, így a szavam a vérem és mindenem köt, de nem gondolkoztatok rajta, hogy az egész képet nem véletlenül nem látjuk mi sem.
Aztán végig hallgattam Akashiról mit tudott Inoshi. Jogos volt a felvetés, ez már az én fejemben is lejátszódott még aznap este a tetőn, így nem lepett meg, de megerősítette egy nagy félelmemet, de az öregnek választania kellett és az utolsó választásáért örökké hálás leszek neki. Most azonban Tamashi és Inoshi vallomása is meglepett. Gondoltam, hogy az ANBUk élete nem szerepjáték...
- De azért azt nem gondoltam volna, hogy mészárosnak jelentkezem.... - Csúszott ki a számon, de igazság szerint nem érdekelt túlzottan. Hívjanak már a nevemen a picsába, most magunk között vagyunk, bizonyítottunk mindannyian, csak Kamiko nem...
- Rendben én szerintem elmegyek aludni, mai állapotomban, nem hiszem, hogy jobb beszélgető partner lennék a mostaninál, de titeket nem akarlak megsérteni. Ne haragudjatok, de mára ennyi tellett tőlem...
Miután visszamentem a szobámba, megpróbáltam gyorsan elaludni, de sajnos nem ment. Egész éjjel gondolkoztam Kamikot próbáltam valahova tenni a fejemben. Annyira őszinte amikor rám néz és nagyjából bármit elhinnék neki, most meg azt tudom meg róla, hogy egy egész kis falut kivégzett... Kétségek között ér utol az álom.
Másnap reggel Shion kelt és gyorsan leápolja a lábamat, az orromat elméletben már helyretették, azzal nem tud sokat kezdeni, de hálásan nézek rá, mikor végez!
- K... Áh semmi... Shion szeretném megköszönni neked személyesen is, amit Kamikoért tettél. Bár tudom, hogy Inoshi is így gondolkozik, de én úgy érzem, hogy az újra sorozása a Shindaiba, valahol az én hibám. Ott voltam, de gyenge... kevés voltam, hogy segítsek neki. Tényleg sokat jelent nekem amit tettél érte és amit teszel értem! Az adósod vagyok és ezt nem felejtem el soha!
Miután a nő kiment a szobából már sokkal könnyebben tudom mozgatni lábam is. Kimennék az étkezőbe és gyorsan reggeliznék valamit. Próbáltam haragudni Kamikora, próbáltam őt utálni azért amit csinált, próbáltam úgy tekinteni rá mint ellenségre, de egyszerűen képtelen vagyok. Ez a lány nagyon fontos nekem minden hibájával és minden bűnével együtt, úgy kell nekem, ahogy van, ha megvezet akkor úgy,d e kell nekem. Senkim nincs már a világon, csak benne hihetek, benne KELL hinnem, de vajon képes leszek-e rá.
Amikor már elpusztítottam a reggelimet és szótlanul ültem végig Tamashi mellett, végül nem bírom tovább odalépek a "tiltott ajtóhoz" és bekopogok rajta...

Uchiha Madara Vas. Jan. 13 2019, 20:11

Az éjszakai beszélgetés súlyos és komoly témákat boncolgatott, számtalan témát vetett fel, melyek számodra újdonságnak tűnhettek, láthattad társaid arcán, már feltették maguknak a kérdés, nem is egyszer. Inoshi és Tamashi csalódott arccal vizsgálódtak maguk előtt szemeikkel, keresték a szavakat, de mintha nem tudtak volna mit mondani, vagy nem akartak. Ismerték mindketten Oonoki múltját, tudták jól, hogy a Tshuchikage nem egy alkalommal vette igénybe a különböző alvilági szervezetek, köztük az Akatsuki segítségét is, személyes dolgaihoz, Inoshi arcán láthattad, teljes mértékben elveti a felvetést is. Oonoki biztosan nem akarta volna a Shindaira váltani az ANBUt. Legyen bármilyen elit, a Shindai önálló hatalmat akar, méghozzá Oonoki hatalmát.
Az alvás mellett döntöttetek Tamashival egyetemben, Inoshi azonban visszatért a szobába, ahol Kamiko és Shion tartózkodott.
...
Reggel, igen csak kora reggel, azon kapod magad, hogy álmodban valami a közeledbe férkőzött. Shinobi ösztöneid arra adnak utalást, hogy rajtad kívül más is van a helyiségben. Mikor azonban kinyitod a szemed, s a félelemtől felbőszülve, eszközeid felé nyúlnál, észreveszed, hogy Shion ül az ágyad szélén. Két kezét a lábad felett tartja, tenyerei körül zöldes aurát láttál ragyogni.
- Jó reggelt, Kinshu. - mosolyodik el a nő. - Ennek már hatnia kell. Azért még ne erőltesd meg túlságosan, meg fog maradni a lábad. - A beavatkozás körülbelül még tizenkét percig tartott a keléstől számítva. Shion elmondása szerint korábban nekikezdett már a csont beforrasztásához.
Mikor kiérsz a nappaliba, Tamashit látod meg a kanapén fekszik. Ételmaradékok vannak a férfi előtt lévő tányéron, míg szájában már a szinte állandó kelléknek számító, füstölgő cigaretta. Nem szól, csupán fejével bólint feléd, mikor kisétálsz a két lábadon a szobából. A nappali közepén elhelyezett szélesebb asztalon papírosok voltak szétterítve. Ha közelebb sétálsz, észreveheted, hogy különböző domborzati térképeket fektetett valaki ide. Vörös tollal volt néhány terület vastagon bekarikázva. De vajon miket jelölhettek?
Nem sokkal később, talán egy fél órával, a reggelid közepette Inoshi lépne ki a szobából, mielőtt még bekopoghattál volna. A férfi kezében egy vörös filc volt. Az asztal felé sétált, miközben feléd fordulva bólintana köszönésképp, de láttad rajta, nem bunkóságból nem köszön, csupán elfoglalt. Az asztalon lévő térképek felett állva alig pár másodpercet hezitál, majd felmarkolva az egyiket, két kezével a levegőben szétfeszítené, végül ismét hengerré sodorná és visszatérne a szobába, becsukva maga mögött az ajtót.
- Ezt csinálták egész éjjel. Én a helyedben nem zavarnám most őket. Shionnak koncentrálnia kell Kamikora, Inoshi pedig segít megfejteni az emlékeket. Kamiko agyában rengeteg blokkolópecsét van, amit csak lassan tudnak feltörni, s akkor sem biztos, hogy minden információt megtudunk. Inoshi a térképeken jelöli Kamiko emlékeit, hátha talál valami közös pontot, amin elindulhatunk. Gyere, szívj egy cigit. Most az egész szoba dohányzó, elvégre a miénk a szoba.
...
Közel két órával később, Inoshi ismételten kiviharozna a szobából, most azonban a nála lévő térképet terítené az asztalra, majd felétek figyelve várna, hogy becsatlakozzatok mellé.
- Shionnak sikerült kiderítenie egy-két dolgot. Kamiko leginkább az ország nyugati vonulatain járt, több erődben megfordult, azonban a Kalitkáról egyelőre nem találtunk semmit. Egy biztos. Több emléke is volt az egyik helyről, ahova többféleképpen jutott el, így valami központi épület lehet. Az emlékfoszlányokban nem volt nagyobb szintű ellenség, viszont volt egy, amiben fogva tartott férfiak álltak, s őt nézték csalódottan. Talán itt kellene kezdenünk. Tamashi, Kinshu. Megadom a pontos koordinátákat, menjetek el erre a pontra és nézzetek utána, mi is lehet ott. Ha túlságosan is nagy a túlerő, ne kockáztassatok harcot. Megadok még egy másik hasonló pontot, ami az elsőtől nincs is olyan messze. A feladat, hogy megfigyeljétek a létesítményeket, s megtudjátok, mit vagy kit őriznek ott. A legfontosabb, térjetek vissza épségben.

//A küldetésed megkaptad, Tamashival az út közel egy napot vett igénybe, éjszaka érkeztek meg a határ hegyvonulatainak szirtjéhez. Annak a hegyláncnak, amelyet Inoshi bekarikázott. A vonulatok közé fogott völgy mélyén füst száll egy magasabb fallal körbevett faluból. A falu külsőre ártatlannak tűnt, lámpások égtek az utcákon, kutyák ugatásait hallottátok. ha közelebb mennétek, egyszerű őrséget láttok a kapuban, naginatakkal felfegyverkezve, könnyű páncélba öltözve. Első ránézésre átlagos falu, de mindenre csak akkor derül fény, ha már bejuttok. A kérdés csupán az, hogy a kapun keresztül mentek be vagy más módot találtok rá.

**Kinshu** Vas. Jan. 13 2019, 22:11

Miután Shion ellátott, viszonylag gyorsan túl is estem a reggelin, de aztán végül Tamashi tanácsára nem mentem oda az ajtóhoz. Jobban is tettem, mint kiderült odabent nagy munkában vannak. Egyetlen dohányzó partnerem el is magyarázta mi a helyzet, aztán feltűnt Inoshi is. Bólintottam neki én is aztán leültem Tamashival szemben, de a tegnapi nap után nem nagyon tudtam mit mondani. Elfogadtam tőle még egy cigarettát. Egy kicsit talán jobb, hogy már a saját lábamon járok, de Kamikoval mindenképpen szerettem volna beszélni, ez a tervem azonban meghiúsulni látszik. Nagyjából két órát üldögélünk ott szótlan, amikor Inoshi hirtelen kiviharzik, egy térképet tartva a kezében, rajta különböző megjelölt helyekkel. Felismerem Iwagakure határait jelző papírlapokat az asztalon, de nem látok rációt a lány mozgásában. Nyilván úgy ugráltatták, hogy ha egyszer arra kerülne a sor, hogy mégis kinyitná a száját, akkor is nehezen lehessen belőle bármit is kivenni. Eszes nyavajások ülnek a Shindainál is a francba... Inoshi gyorsan ki is adja nekünk a küldetést.
- Értettem! - Vágom rá egyszerűen, majd elindulok a szobámba, hogy összeszedjem a cókmókomat. Bár a Shindaios harc után nem sok minden maradt, azoknak a cuccoknak ami még megvan mind hasznát veszem.
Halkan indulok el Tamashi mellett a hosszú útra és bár a férfi nem tűnik rossz kedvűnek, rajtam nyilván észreveszi, hogy valami nem stimmel. Kerülöm a kommunikáció minden fajtáját az odafelé úton és inkább gondolataimba temetkezem. A tegnapi nap rám sokkal nagyobb sokk hatással volt mint rájuk. Persze, ezek a dolgok csak nekem tűnnek újdonságnak tudom, de akkor is. Nehéz elfogadni, hogy a komplett vezetőség tehetetlen. Azt talán még nehezebb, hogy mi is azok vagyunk és igazi csapást nem tudunk Muu mészárosaira mérni. Ha tényleg ennyire ott vannak mindenhol, akkor viszont nem fogjuk tudni elintézni annyival, hogy levágjuk a kígyó fejét, mert a végén még kettő nő vissza a helyére. Gyökerestül kellene kitépni a gazt, de vajon hányan érintettek ebben? Vajon hány olyan ember van akik élik mindennapjaikat, és csak a hívásra várnak? Megdöbbentő belegondolni, hogy ennyi időt vártak és közben akár csak valami betegség elterjedtek minden szintjén az országnak... Mikor már közel értünk a faluhoz mondhatni ránk esteledett, sőt már az éjszakai órákban voltunk. Ilyenkor necces lenne a behatolás, vagy bármilyen akciózás. Ha a helyet valóban Shindaiosok tartják ellenőrzésük alatt, akkor gyakorlatilag most kétszer olyan éberen figyelnek, hiszen mondhatni számíthatnak ránk.
- Szerintem ne az éjszaka leple alatt próbáljunk meg bejutni. Ilyenkor talán még neccesebb lehet és ha az álcánknak lőttek, akkor aztán tényleg gondban vagyunk. Én az éjszakát inkább megfigyelésre használnám és valamikor inkább a reggeli órákban próbálnék bejutni, kalmárnak, vagy kalandornak álcázva magunkat. Amennyiben most szeretnél bemenni, úgy azt is megoldhatjuk, van olyan technikám amivel a szabad szemnek láthatatlanná tudok válni. Végül is ez lehet, hogy megoldás lenne. Abban biztos vagyok, hogy az őrszemek figyelmét el kellene kerülni mindenképpen. Szóval a döntés rajtad áll...
Miközben figyeljük a falut, mielőtt még bármit is lépnénk én önkéntelenül is beszélni kezdek...
- Sajnálom amit tegnap mondtam. Nem akartam a munkátokat megkérdőjelezni, csak nekem ez egy kicsit sok volt így egyszerre... A lány... az meg egy teljesen másik történet... Tudom nem kellene, hogy elvonja a figyelmem küldetésen, de akkor is el kell mondanom valakinek... Szóval Kamiko olyan furcsa nekem. Egy erős kettősséget érzek amikor rá gondolok. Egy részem nem tud neki megbocsájtani, amiért hazudott, egy másik részem meg őrjöng, hogy újra mellettem legyen. Érted te ezt? Én nem nagyon tudom hova tenni és félek, hogy a következő beszélgetésünk alkalmával ez egy olyan éket fog közénk verni részemről, ha erre a beszélgetésre egyáltalán sor kerül, hogy ezt már nem fogom tudni rendbe hozni...
Egy kicsit csöndbe maradok, megvárom, hogy Tamashi válaszoljon.
- Viszont a tegnapi történetedből arra következtetek, hogy nekik is lesz bőven mit megbeszélniük Inoshival. Egy kicsit talán többet is mint velem, szóval köszi a tanácsot, inkább majd kivárom a dolgokat... Hagyom inkább had szedje össze magát, aztán talán majd utána beszélhetünk ha mindketten jónak látjuk... - Jutok végül is magammal megegyezésre. - Most viszont inkább koncentráljunk a küldetésre, te mit javasolsz?
Amennyiben Tamashival végül úgy döntünk, hogy az éj leple alatt megyünk be a faluba, úgy én a Meisai Gakure no Jutsu segítségével mennék be és a faluban egy rögtönzött kalmár álcát vennék fel a Kawarimi segítségével.
Ha úgy döntünk, hogy reggelig megfigyelünk és csak akkor megyünk be, akkor viszont ismét csak a Kawarimit használva egy kalandornak próbálnám álcázni magam maszkostul mindenestül!

Uchiha Madara Hétf. Jan. 14 2019, 01:10

Utatok, amióta a házat elhagytátok, nyugodalmasan és csendesen telt. valahol az ország nyugati határrészénél lehettetek, tőletek északra a sziklasivataggal, míg nyugatra a hatalmas határ menti sziklavonulat húzódik. A szinte kavicsos síkságot megszokó két shinobi képes volt azonos tempót tartani, s sebesen átszelni a síkságokon. A pusztaságon belül mélyedések alakultak ki, meredek, szinte megmászhatatlan sziklafalu repedések, amik mentén újabb és újabb sík folyosók nyíltak. A sziklaszirtekre osztott térség immáron valamelyest kihívást jelentett. De nem két ANBU képzésben részesült shinobinak. Könnyen vettétek az akadályokat, s annál is könnyebben tűrtétek a hidegebb szeleket, amik átsöpörtek a folyosókon és a szirtfalak mentén. Még az egyre csak eltűnő, fogyatkozó fény sem akadályozhatta tempótokat, s sötétedés után ugyan, de elértétek azt a helyet, amit Inoshi megadott. A szirtek között húzódó város kockaépületei már a távolról is labirintusszerűen hatott. Magas, vaskos fal ívelte körbe az épülettömeget, míg a város hátsó részénél, valamint az ég felől maga a hegyvonulat védett.
A sötétedés ellenére kutyaugatásokat és emberek hangjait hallottátok. Ugyan először nem szándékoztatok az éj leple alatt besurranni a városban, sokkal inkább csak megfigyeltétek, már amennyire képesek voltatok. Ahogy azt megállapíthattátok, az őrök nem tartoztak a Shindai tagjaihoz, legalábbis közvetlenül nem. Ruházatuk Iwagakure színeit hordozták, páncélzatuk ugyan kopottas és öreg, de még mindig bőszen szorultak a testőrök karjaikra és mellkasukra. Hosszas pikákat, naginatat fogtak kezükben, többüknek volt egy katana is az övön. Fejpántot nem láttatok egyiken sem, csupán néhányuk karján véltetek felfedezni a fáklyákkal megvilágított részeken egy ismerős jelet. Állami shinobik. Olyasfajta shinobik, akik nem a Kagehoz és Iwagakure no Satohoz tartoznak, hanem a Daimyounak, földesuraknak és az országnak felelnek és fogadnak esküt. Ha visszatérnél a megfigyelésből, s felvázolnád tervezeted, Tamashi megkezdené levetni magáról az ANBU ruháját. Ugyan az utazás során köpeny alá rejtette a páncélját, arcát pedig a maszkon kívül, mély kapucni alá dugta, most levedlette magáról a vértezet minden egyes részét.
- ANBU ruhában biztosan elfognának minket, ha a Shindai uralja ezt a várost. De két ártatlan civil, akik szállást kérnek éjszakára, nem sok vizet zavar a szemükben. Ha viszont találnak nálunk bármiféle eszközt, fejpántot, ANBU maszkot, akkor végünk. - magyarázza a talán túlságosan is egyszerű tervét Tamashi. Mivel te nem javasoltál nagyobb tervezetet, a rangidősebb ANBU tanácsolta a megfigyelés egyik legősibb, legegyszerűbb, mégis, a mai napig a legcélravezetőbb módszerét. A beépülést.
A ruháitokat egy kisebb kőrakás alá gyűjtenétek, majd utazóköpenyeitekbe bugyolálva testeteket, megindulnátok a kapu felé. Ugyan a Shindai ismeri az arcodat, nem mindenki Yao, így nem feltétlen került az információ minden egyes ügynökükhöz.
A kapuban álló őrség megállj parancsolva lép közbe. A naginatak éles pengéit felétek emelnék, egy hosszas, ősz szakállú férfi pedig előre lépve köszöntene.
- Üdvözlöm önöket Modai no Sato városában. Mi dolga két vándornak errefelé, ily késő órákban? - hangja kellemes volt és tiszteletteljes, ugyanezen jelzők a megjelenésére is illettek. Egyszerre volt katonás és házvezetőhöz méltó. Ha viszont ti átlátnátok az álcán, Tamashi legalábbis túlságosan is sok ilyen embert látott már, akkor az udvariasság mögött meglapuló gőgösséget, arisztokratikus egoizmust látná szemeiben. Kérdésével ugyan azt a látszatot keltette, miszerint szívesen látott vendég bárki, aki erre jár, hangjában benne volt az az utálkozás, miszerint senkit sem lát szívesen eme falak mögött.
- Csupán erre sodort utunk. Szállás és étel reményében érkeztünk, s nem is maradnánk túlságosan sokáig. Vándorok vagyunk, messze innenről, s még messzebb van az, amit mi keresünk. - Tamashi egy tőle meg nem szokott hangnemben és kifejezésmódban kezdett el beszélni, talán csak a szerepére játszik rá. - Engedi e alássan a várost parancsoló, hogy megpihenjünk?
A kapuőrök vezetője végül, némi vacillálást követően, némi grimasszal az arcán bök egyik embere irányába. A katonák közül ketten is kilépnek a sorból, miközben a többiekkel együtt ismét a magasba emelik a pikákat, szorosan tartva testük mellé. A kaput megnyitják, titeket pedig bekísér a két őr. Rövid tájékoztatást adnak, arról, hogy a városon három főút halad át a kapu vonalában, valamint azzal merőlegesen szintén három út. A bal szárnyon húzódó épületsorok leginkább étkezők, teázók, fürdők. A jobb szárnyon húzódnak a munkásszállók, kiadó ingatlanok. A középső fővonalon pedig egy kaszinó, ivók, bordélyházak. Maga a város nem volt túlságosan nagy, legalábbis Iwagakure no Satohoz képest, de a magas, többszintes épületeknek köszönhetően belülről nagyvárosi hangulatot adott. Az utcákon emberek csoportosulásaival találkoztatok, a kisebb sikátorszerűkben volt, hogy két férfi éppen verekedett. Kutyák rohangáltak inkább a város keleti szárnyában. Állami shinobik járőröztek kettes, illetve négyes csapatokban, szerte a városban. Ahol tudtak, ott közbeléptek, de sejthettétek, ahol efféle éjszakai élet zajlik, ott rendfenntartónak nehéz a dolga.
- Az lesz a legjobb, ha kiveszünk egy szobát. Ott majd megbeszéljük a többit. Vagy együnk előtte?

Itt fogjuk folytatni a kalandot

Ajánlott tartalom