Modai no Sato

Uchiha Madara Hétf. Jan. 14 2019, 01:09

Az ország nyugati határán húzódó hegylánc szirtjei közé épült nagyobb város. Három nagyobb főút szeli át a várost függőleges és vízszintes irányba is. A nyugati szárny blokkjai leginkább teázókból, fürdőkből és éttermekből, kisebb nagyobb étkezdékből állt. A keleti szárny szolgált a lakosság, valamint az érkező vándorok elszállásolására. Többemeletes szállók, kiadó motelszerűségek, munkásszállók sorakoztak egymás mögött. A város leginkább felkapott része azonban a középső sáv, mely egy nagyobb méretű kaszinónak, több ivónak, valamint bordélyházaknak adott helyet. A város éjjel-nappal éli a maga mindennapi életét. Állami shinobik őrzik a békét és tartják fenn a rendet.

**Kinshu** Kedd Jan. 15 2019, 21:47

Tamashi váratlan átalakulásának köszönhetően végül sikeresek bejutottunk a faluba, ám előtte én is gyorsan levettem az ANBU felszerelésemet és fejpántomat. A kapunál végül Tamashinak köszönhetően bejutottunk, de érezhető volt, hogy ez talán mégsem annyira őszinte vendéglátás, mint amilyennek tűnt első blikkre. Vajon mit rejtegethetnek ebben a kisvárosban? Én végig Tamashi mögött maradtam és bólogattam, vagy adott esetben válaszoltam, közben igyekeztem leplezni izgatottságom. Valamiért bennem van, hogy Yao kiplakátolta minden Shindai bázis portájára a nevem és arcképem. Tudom, hogy ez hülyeségnek hangzik, de akkor is bennem volt a félsz, hogy ez a győzelem még egyszer, valahol megbosszulja magát.
Végül azonban bejutottunk és az őrök elmagyarázták, hogy is épül fel ez a kisváros. A fene Tamashi ügyes vagy, még útbaigazítást is kaptunk a beépülésünkhöz. Hát én ennél sokkal jobban bonyolítottam volna túl a dolgokat. Azonban rá kell jönnöm, hogy néha a spontán döntéseknek sokkal több értelmük van, mint azt eddig sejtettem. Nyilván a tapasztalat is hozzáadódik a képlethez, de végül is nekem is el kell kezdenem sokkal jobban figyelni a környezetemre és gyorsabban döntéseket hozni az elkövetkezőkben, mert ez kerülhet bármelyikünk életébe.
- Szerintem menjünk először pakoljuk le a cuccainkat, legalább lesz egy hely, ahonnan kiindulva tudunk tájékozódni. Pár napot most úgy is el fogunk itt tölteni ha jól sejtem, jó lenne egy hely, amit legalább átmenetileg nevezhetünk bázisnak. Keressünk egy nem túl kihívó, de nem is túl szegény fogadót, aztán ott meg kitervelhetjük, ki melyik részét deríti fel a városnak.
Amint ezt így megbeszélem Tamashival neki is vágunk a város azon negyedének, hol a fogadók találhatók. Miután kiválasztjuk a megfelelőt, egy emeleti szobát két személyre két napra béreljük ki. Azt gondolom, hogy ennél több idő nem kell ennek a kis falucskának az átkutatására és még ott van a másik lokáció, amit Inoshi megadott. A francba, mi lehet Kamikoval. Teljesen átmosták az agyát. Akkor hogy emlékezhetett rám, miután a Shindai ismét kimosta az agyát. Ez valamiért nem esett le... Ha újra egy rabszolgának programozták be, akkor elméletben mindent ki kellett, hogy töröljenek az agyából, akkor vajon én miért maradtam meg? Hiszen nagyjából egy hónapot tölthettünk együtt maximum. Na erre majd rákérdezek Inoshinál amint visszaértünk. Nem értem én ezeknek a pecséteknek a működési elvét, de kivégzem azokat egytől egyig, akik hozzányúltak a lányhoz ez is biztos. Kivétel nélkül, családostul, nem leszek jobb én sem. Azt várja mindenki, hogy olyan legyek, mint egy ANBU, hogy kövessem vakon a parancsokat. Hát ezek a saját parancsaim, hulljon a férgese. Közben ott a fogadóban meg is vacsorázunk.
- Figyelj Tamashi én azt gondolom, hogy akkor most gyorsan döntsük el, ma este ki melyik részét nézi át a városnak. Nyugodtan intézd te a buli/kurva negyedet. Én azt hiszem átnézném itt a fogadó részt, aztán holnapra meg akkor maradna, a munkás/lakos negyed. A lényeg ha jól sejtem, hogy megpróbáljuk kideríteni, hogy ő miért járt itt és, hogy megtaláljuk azt a helyet, ahova mindenki el akar jutni. Azt hiszem akkor holnap hajnalban találkozunk. Vigyázz magadra és ha segítség kell, valamilyen brutális jelet küldj!
Gondoltam itt valami égzengető mennykőcsapásra, de rábízom, feltalálja magát. Nyakamba is venném az éjszakai várost. Igyekszem szisztematikusan a legjobb, legrosszabb és épp közép fogadókat figyelni, az idő nagy részében. Ha a város alapból is Shindai befolyás alatt van, itt talán egy kicsit elengedik magukat, hátha vétenek egy hibát. Néhány fogadóba be is térek egy-egy sakéra... Ferde lesz a hajnal?

Uchiha Madara Szer. Jan. 16 2019, 02:17

Tamashi kérdésére bölcsen válaszoltál. Új környezetbe kerültetek, számotokra ismeretlen helyszínen és légkörben. A tudatlanság vezet titeket, ugyanis nem tudjátok, miért kellett idejönnötök. Nem ismeritek Kamiko emlékeit, nem tudhatjátok, miért is maradt meg számára ez az emlék. Azt azonban tudjátok, hogy Kamiko az elmúlt néhány évének jelentős részét a Shindai árnyékában élte meg, s ugyan nem mindig volt a pecsét irányítása alatt, vélhetően az emlékei a sötét ANBUhoz kötik.
Egy egyszerű, háromemeletes kis panziót jelölt meg végül Tamashi, mely megfelelt az igényeknek. A szállást szintén a férfi állta, ügyesen osztotta szét a nála lévő pénzt, nehogy feltűnjön valakinek a magas mennyiség. Apróban fizette ki a kulcs árát, összesen négy éjszakára.
A harmadik emelet legelső szobáját kaptátok meg, a bejárat szinte a lépcső mellett volt. Ugyan az épület kőből épült, a lépcsősor vastag fából készült, melyet megkoptatott az idő vasfoga, s a hangja sem tükrözi régi dicső kopogását. A szobában volt egy nagyobb nappali, két ággyal és két nagyobb szekrénnyel. Egy külön szobában volt a fürdésre és mosdóhasználatra lehetőség. A szoba ablaka a város kapuja felé néz, csupán a folyosó túlvégi szobája néz a főtér felé, így a lehetőség, hogy a szobából figyeljétek meg a várost, szinte esélytelennek bizonyult.
Tamashi szinte azonnal lehuppant a nappaliban elhelyezett fotelek egyikébe, majd rágyújtott, miközben te a saját megvalósításodat kezdted boncolgatni. Némán füstölgött, miközben a tervedet ecsetelted neki.
- Először is, ülj egy kicsit le, kölyök. - mondja, mikor a cigijének a felénél tart. - A terv esküszöm még ki is van gondolva. De - emeli fel jobbját, annak is mutató, és a cigi tartásához szükséges középső ujját, a magasba, felkeltve a figyelmed - Ha a Shindai itt van, márpedig az a lazacpofájú pöcs a kapuban biztos, hogy nem valódi állami shinobi. Bár azok is legalább ekkora kretének, viszont bennük van tartás és vér. Ebben a tarisznyafülüben annyi tartás volt, mint a testemnek, amikor rám jön a cifra. Úgyhogy a nyakamat teszem rá, hogy a városi vezetőség korrupt. Ha nem is a Shindai emberei, meg vannak vezetve. Vagy félelemmel vagy pénzzel, de be vannak törve. Hidd el, elég ilyet láttam már, nem csak a Shindainál. A pénz a világ egyik mozgatórugója. És sokan adják el a becsületüket érte. Ezt jegyezd meg, Noun. Hívhatnálak úgy is, de... Nem foglak. Miattad. Szóval, ha az őrség meg van vezetve, valószínűleg ha nem is fotóval, de tudatosítva vannak, az aktuális helyzetekről. Itt a falnak is füle lehet, úgyhogy lehet holnap bekopognak már, lehet nem. De ha a két frissen érkezett vándor szétválik és külön külön járva a várost kérdezősködik mindenhol, az kurva élet, hogy reggeli kopogással fog végződni. Együtt maradunk. Ma csak a lenti ivóba megyünk le, gurítunk pár kört, beszélünk pár emberrel, aztán alszunk. Holnap meg elviszlek... kurvázni.
...
A fogadó alsó részében kialakított ivó az egész szintet, a bejáratot és az azzal összekötött "lépcsőházat"kivéve, kitelítette. Volt néhány bambuszfallal elválasztott részleg, de javarészt asztalsorokkal zsúfolt, legalább ötven ember befogadására alkalmas hely volt. Az ivó úszott a dohányfüstben és a részeg emberek szagától. Legalább két tucat, leginkább férfi volt jelen.
- Vegyüljünk el. Bármi is történjen, chakrat civilek között ne használjunk, csak ha mondom.
Tamashi a rövid ismertetést követően a pulthoz sétált, hogy inni kérjen. A pultban egy magasabb, jó fizikummal rendelkező alak állt. Fekete kötényben volt, kezén könyékig felgyűrve. Az arcán a jobb szeme alatt mélyebb heg húzódott. Éppen mosogatás közben szólította meg Tamashi. A férfi szájából szivar lógott.
- Két sakét, kérem. - mondta Tamashi. A pultos kitöltötte a kért italokat, majd társad a kezébe fogva a két poharat, asztalt keresett. Egy olyan sort, ahol voltak emberek, de nem volt telezsúfolva. Miután leült, ledöntötte az egyik poharat, míg a másikat nem engedte el.
- Azt hitted, ezt neked hoztam, kölyök? Ha akarsz inni, kérd ki magadnak. - azzal Tamashi ledöntötte a második poharát is, s letéve a két poharat, rágyújtott.

//A hely maga átlagosnak tűnik, két-három személy van csupán, akik némán ülnek a helyiség egy-egy sötétebb zugában. Az emberek java része az asztaloknál ül. Tamashi asztalánál összesen öt személy ül, ebből az egyik Tamashitól alig két méterre. Ő az egyetlen, aki kimarad a másik négy beszélgetéséből, ő inkább saját piájának elfogyasztásával küzd.
//Tamashi ad számodra némi költőpénzt még fenn a szobában//.

**Kinshu** Csüt. Jan. 17 2019, 21:54

Tamashi reakciója teljesen váratlan volt számomra, eddig azt hittem, hogy nem fog közbeszólni, végül is a bejutásnál először hagytam, most pedig amikor már tervem lenne, átveszi az irányítást... Nem gond végül is ő a tapasztaltabb, szóval egy szavam nem lehet. Jók a következtetései is, hát lássunk neki...
- Igen én is azt gondolom, hogy itt a Shindai nem direkt jelenléttel van, csupán csak egy két tagjuk lehet jelen, de inkább indirekt módon irányítják a várost az őrségen, rendőrségen és vezetőségen keresztül. Ezzel az egyetlen problémám csak az, hogy ha ez a gyanúnk igaznak bizonyul, akkor az üldözési mánia kevés lesz ide, mert valóban bárki lehet itt Shindai besúgó. Ebből a szempontból pedig megint csak ott tartunk mint a legelején. Ő bármiért jöhetett ide és bármit csinálhatott itt, valószínűleg a Shindaiból felsőbb körökben hagyták jóvá a szabad mozgásterét, ebből viszont arra következtetek, hogy maximum is csak gyanús arcokat fogunk találni, de azon kívül semmit. Kérlek ha már itt vagyunk távol a hivatali formától, szívesen viselem inkább a saját nevem.
Aztán Tamashi vázolta tervét, aminek első felét, aztán amikor a végéhez értünk, kiköptem az éppen nyelésre váró vizet számból a meglepettségtől...
- Mit akarsz te velem csinálni? KURVÁÁÁZNI?
Ennyiben hagytuk nagyjából a dolgot és végül Tamashi terve szerint jártunk el. Lementünk az ivóba és Tamashi már hozta is a piákat. Éreztem, hogy ez egy ferde este lesz, de talán így tudunk elvegyülni a legjobban. Aztán társam jól meg is viccelt, pedig már tényleg azt hittem, hogy nekem hozza azt a kört. Tudtam, hogy Tamashi komolyan gondolja az elvegyülést, ezért kértem tőle egy cigit, majd meggyújtottam és elindulok rendelni magamnak is egy kört. Odalépek a fogadóshoz.
- Kellemes estét uram! Szeretnék kérni egy kört a legerősebb söréből és a legerősebb sakéjéból.
Megvárom amíg kitölti, közben visszafordulok és bután intek a fejemmel Tamashinak. Akkor már próbáljunk meg a szerepben maradni nem?! Miután megkapom az italokat ki is fizetem, aztán gyorsan el is fogyasztom őket és rendelek még egyet. Sosem bírtam a piát, de ma este muszáj leszek. Amikor a fogadós kihozza a második duplát meg is próbálok beszélni vele pár szót.
- Uram ha esetleg tudna nekem és a társamnak segíteni! Átutazóban vagyunk és hát mit is mondjak, a hosszú úton nem volt túl sok időnk a nőkkel foglalkozni. Tudna esetleg ajánlani nekem egy kuplerájt, sőt tudja mit! - Eközben lehúzom a második duplát is! - Wáowww, a legjobb bordélyt elmondaná, hogy merre találom?
Igyekszem tettetni, hogy be vagyok rúgva, de igazság szerint az alkohol valószínűleg már elkezdett beütni. Lassan kifogyok a zsebpénzből, amit Inoshi fönt adott, még jó, hogy nekem is van saját pénzem amit hoztam magammal. Amennyiben a kocsmáros elárulja melyik a legjobb bordélyház a városban, már nem is lesz olyan nehéz dolgunk. Azt hiszem, hogy van egy sejtésem Tamashi miért éppen egy bordély házba akar menni, és kezdek egyre biztosabb lenni benne, hogy nem feltétlenül a testi örömök miatt. Mikor már támolygok vissza ANBU társam felé, már valóban elkezdett beütni a pia. A harmadik dupla már lehet, hogy nem kellene, de nem érdekel. Életre halálra folyó harcot vívok ezért és a kő országában minden kisvárosért, ennyi belefér...
- HALOOOOO - Szólok rá Tamashira, de most már nem nagyon vagyok ura cselekedeteimnek. - Szóval ott tartottunk, hogy K*. - Ekkor Tamashi felugrana, hogy Kamiko nevét ki ne ejtsem, de vajon észnél van, vagy őt is elvitte az alkohol, ahogy engem?!

Uchiha Madara Hétf. Jan. 21 2019, 00:33

Miután Tamashi ledöntené a második poharát is, majd egy cigire rágyújtana, s szabad balját az asztalon támaszkodó jobb könyöke alá helyezné, majd forgolódna. Mindeközben fülelne a mellette ülő társaságra. Eközben te a pult felé vetted az irányt, hogy felölthesd a kocsmába betérő névtelen szerepét.
Szavaidra a kocsmáros nem fordult meg egyből. Mikor meglátott, s végighallgatta, hogy mit kérsz, elmosolyodott, s visszafordult, miközben két kezével újabb korsót mosogatott. Ám úgy tűnt, nem adod fel.
- Kölyök, itt nem a városi vizezett sör van. Ez rendes pia. Ihatsz te egyáltalán? - teszi fel kérdéseit, miközben fejét is csak félig fordítaná feléd, hogy hallhasd, amit mond. Ám végül, talán a fizető vendég a jó vendég elvet követve, vagy látva rajtad, hogy elmúltál már az a korosztály, aki megengedheti magának hivatalosan is, így kitöltötte a söröd és a szakéd. A poharakat gyorsan lehúztad, majd megértetted, miről is beszélt a pultos. A sör oly keserű volt, oly tömény, hogy a mimikád összerándul tőle, míg a szaké meleg volt. A nyál összegyülemlett a szádban, s mintha ingerelte volna valami. Még egy kört kikérettél magadnak, miközben a kuplerájokat hoztad szóba.
- Kölyök, neked inkább borbély kellene, s kicsit felnőttesebbre vágni ezt a kócos fejed - neveti el magát. - A haverodból még kinézem, hogy nagy nőcsábász, de te... rajtad látom, hogy még van mit tapasztalnod. Mondd csak, honnan jöttetek? Energikus vagy és fennhordod az orrod. Ebben a városban nem szeretik az efféléket.
A két felest követően nehezebben állsz meg a pult mellett, a két lehúzott sör és szaké megtette hamar a hatását. Olyannyira, hogy a harmadik kört nem is töltötte ki neked a férfi. Azt mondta, ülj le inkább egy kicsit, mert hamar visszalátod a reggelid.
Amennyiben elfogadod és visszatérsz Tamashihoz, a piától túlfűtött elméd majdnem megtette azt, ami az egész akciót kockáztathatja. Ha ebben a fogadóban van akár csak egy Shindaios is, akkor Kamiko neve az örök bélyeget jelenthet számotokra. Tamashi felkelt az asztaltól, majd hangosabban szólt feléd.
- Te berúgtál, nem is kicsit. - Tamashi megakaszt, mielőtt kimondhatnád a nevét. Úgy tűnik, őt nem ütötte meg annyira a két feles, mint téged a duplája. Színjózan fejjel néz a szemedbe, s amikor látja benne az alkoholmámor mögötti értelem fényét, fejével a padra biccent. - Ülj le egy kicsit.
Az eseményeknek fül- és szemtanúja volt az asztalnál helyet foglaló ötödik, aki miután legurította a poharának tartalmát, felétek szólna.
- A kissrác kicsit túlöntött, heh? - nevette el magát - Nem Hegyiember, az tuti - szavai el-elakadtak, néhol érthetetlen is lehetett. Idő közben Tamashi is szembefordulna a férfival, majd így válaszolna.
- Hegyiember... Egy követ sem tudnál kettétörni. - szavai ugyan talán sértésnek szánta, vagy másnak, nem tudhattad, talán hozzátartozott Tamashi újonnan felvett dialektusához.
- Mihnek...a követ törni, elégh...kikerülni. - dadogta a férfi, majd a két alak tekintete találkozott. Néma csend követte a farkasszem párviadalukat, s a néhány másodpercnyi hezitálást végül a helyi részeg alak törte meg.
- Háh...haláli figurák vagyhtok... Amao, hozh kéhlek... hármat. - int oda a pultos felé.
- Minek, a kissrác alig tud állni, te meg már régóta nem keltél onnan fel.
- Deh... meg kell kóhstolni a hazait. Hozh magadnak is...egyet.
Végül a pultos hozza ki a három pohárnyi italt. Egyesével leteszi az asztalra, majd a negyediket a kezébe fogva, nem koccint, csupán fejet bólintva, lehúzza. Erős pia volt, az biztos. Végigmarta a torkodtól a seggedig a beledet, kegyetlen és maró alkohol lehetett ez az úgynevezett hazai. A kör végén a pultos visszasétálna a helyére és tovább mosogatná a poharakat.

A felest követően Tamashi mosdóba indul, pontosabban a részegtől kér először információt, majd a fickóval együttesen elmennek üríteni. Az asztaltársaság megmaradt négy fője izgalmas témákról beszélgetnek éppen. Választhatsz, hogy belehallgatsz, ekkor a következőket tudhatod meg: A városban kevés az őr, legalábbis az éjszakai balhék számát tekintve, nappal pedig szinte alig lehet valamit csinálni, ugyanis egyre több üzlet zár be a városban. Többen a kevés forgalomra tippelnek, s a minimális turisztikából bejövő pénz nem finanszírozza a kisebb boltok működtetését. Mondjuk furcsa, hogy van olyan bolt, ami egyik napról a másikra bezár, vagy csak ott marad, kinyitatlanul.
Ha továbbállnál az asztaltól, rajtad áll, hogy a helyiségben lévő maradék társaságok közül kihez mész oda, s miket kérdezel.

**Kinshu** Hétf. Jan. 21 2019, 22:10

Tamashi szerencsére még időben megakasztott. Tudtam én, hogy valamit nem szabadna kimondani, de azt nem, hogy pontosan mit is, legalább is ebben az állapotban nem. Olyan furcsán érzem magam, talán azért mert még sosem voltam úgy igazán részeg és most vagyok először, pontosan nem tudom, de egyáltalán nem rossz érzés. Nem gondolok sem a Shindaira, sem Kamikora, sem arra, hogy rajtunk múlik, vagy bukik az egész ország. Most egyszerűen csak Hosiga Kinshu vagyok, aki szeretné egy kicsit jól érezni magát. A kelleténél hangosabban szólok vissza Tamashinak, de aztán inkább befogom a pofám. A végén még tényleg olyan dolgokat mondanék, amit avatatlan füleknek nem kellene hallania és akkor reggel kopogni fognak, ahogy társam is fogalmazott.
Leülök az asztalhoz és közben figyelem Tamashiék beszélgetését. Hát néhány követ azért jobb lenne széttörni, mint kikerülni, de fogalma sem lenne, ha most erről kezdenék el szövegelni, szóval inkább visszafordulok a másik négy emberhez, ezek ketten úgy is elmennek.
- Oh tényleg? És miért zár be egyre több üzlet a városban. Nekem úgy tűnik Modai no satonak pont, hogy a turizmus lehet az egyik fő bevételi forrása. Amikor a társammal bejöttünk a városba, mutattak egy elég szép nagy szórakozó negyedet. - Hagyom, hogy válaszoljanak, aztán folytatnám. - És Modai no satoban mióta ilyen a helyzet? A barátommal jártunk már egy pár határ menti településen a kő országában innen és túl. Szerintetek a háború lehet az oka vagy valami más?
Megvárom amíg a többiek válaszolnak, aztán csak random hallgatom, hogy miről folyik tovább a szó, hátha elkapok valami fontosat a Shindai esetleges jelenlétével kapcsolatban. Nagyjából fél óra telhet el, mire már kezd a szédülés elmúlni és én is kezdem egy kicsit jobban érezni magam. Bár Tamashiékat még nem láttam visszajönni, úgy döntök, hogy meglátogatom a WC-t én is.
Miután megjártam a mellékhelyiséget, egy kicsit kisétálnék, hogy megpróbáljak levegőt is venni az áporodott kocsma szag után. Szellememnek és valószínűleg lelkemnek is jót tesz egy kis friss levegő és közben elkezdenék az utcán is egy kicsit bandukolni a kapu irányába a fő utcán, tökéletes alkalom, hogy megfigyeljem követnek-e. Nem lennék meglepve, ha a Shindainak lennének kémei minden fogadóban...

Uchiha Madara Csüt. Jan. 24 2019, 11:58

Tamashi és a férfi beszélgetése igen cska különös témát boncolgatott. Vajon miről is beszélhettek? Vagy talán csak két, ittas állapotú férfi ontotta magágól a hülyeséget? talán Tamashi is megunta a jelenlegi állapotot, elfáradt abban, ami körbevett titeket, s megfertőzte az országot. Vajon mikor pihenhetett utoljára? Mármint rendesen, félelemmentesen. Inoshiék elmondása szerint a Shindai egy-másfél éve kezdett aktivizálódni, s azóta az ország számos területére kiterjesztette a hatalmát. Egy éve tehetetlen a vezetőség és az ANBU az adott helyzettel. De vajon miért? Hova lettek az ANBUk? Vajon hány társatok van még életben, tudatánál, s vajon ők hol lehetnek? Talán csak ti maradtatok öten.
Számos kérdés maradt még mindig megválaszolatlanul. Köztük az is, hogy vajon Kamiko vajon valóban visszatért a saját tudatához vagy talán még mindig a Shindai rabja?
A legurított felesek és korsónyi sörök a kérdéseket összezagyválta fejedben, s talán jobb is volt most nem ezeken törni magad. Tudtad jól, a kérdésekre nem ebben az ivóban fogsz választ kapni. Miután a két férfi odébb állt, hogy üríthessenek terhükön, te közelebb ültél az asztalnál ülő másik négy személy társaságához, s hallgatózni kezdtél.
- Senki sem tudja, több boltos tűnt el egyik napról a másikra, zárva hagyva az üzletét.
- Nem a háború, annak már vége. Csupán csórók és nem tudták fedezni a bérleti díjakat, vagy találtak egy jobb helyet. Kevés mostanság az idegen, a vendég. - mondta egy másik.
- Szerintem meg csak megunták ezt a várost. Modai no Sato sohasem volt egyszerű város. Nappalonként átlagos falunak tűnik, éjjelente azonban mintha a pokol szabadulna el. Az őrség keményen lép fel bármiféle atrocitást látva. - teszi hozzá egy harmadik.
Az asztalnál ülők ezután a város élhetőségét, a kevés bér és a sok munkát kezdték el szidni, egyre nagyobb hangnemben. Mivel ehhez a témához nem igazán tudtál hozzászólni, illetve a benned kavargó alkohol is egyre inkább fűtött belülről, s mintha a torkodat kezdte volna ingerelni, úgy döntöttél, friss levegőt veszel. Áthaladva a pult előtti részen, elérted az ajtót, ami az épület halljába vezetett, onnan pedig alig pár lépésre volt a bejárat. Kiérve a szabadba, mély levegőt szívtál a friss, éjszakai levegőből. Hallottad, ahogyan a város középső blokkjából, a szórakozónegyedből különböző hangok szűrődnek ki. Női sikolyok, miközben a csúcsra juttatta őket valamiféle alkoholista, jó pénzért. A kaszinók előtt álló alakok hangos nevetése. Kutyák sétáltak az utcán a lakónegyed környékén. Néhányuk ugatott. Talán itt az idő kissé felfedezni a várost, így hát elindultál a kapu felé.
Imbolygó, ritmustalan sétád közepén egy hangos férfi hangra lettél figyelmes.
- Hé, kölyök! Mivan? Bebasztál? Háh?
- Nézd meg, alig tud állni.
Két alak állt nem messze tőled, az egyik sötétebb sikátorszerűség sarkán támasztották a falat. Civileknek tűntek, egyik kezükben egy-egy szakés üveg, míg a szabad kezeikkel feléd mutattak, s hangos, részeges kiáltásaikat jókedvű nevetéssel töltötték meg.
- Mé' nem alszol, kisfiú?
- Jaja, lövik már a pizsit. Háh.
Ignorálhatod szavaikat, és továbbállhatsz, utad a kapu felé irányítva. A két alak hangos nevetéssel kísérné továbbállásod.
- Na mi van, megijedtél? Menjél is csak aludni, taknyos.
- Jaja, húzzál is innen, vissza a szüleidhez és búj be közéjük. Háhá.

**Kinshu** Szomb. Jan. 26 2019, 11:16

Kitántorogtam a friss levegőre, miután meghallgattam az ivóban a helyiek problémáit, de azon kívül, hogy elkezdtek bezárni a boltok a környéken, sok érdekességet nem tudtam, viszont elkezdtem émelyegni, valószínűleg a sok piától, így inkább úgy döntöttem sétálok egyet. A friss levegő természetesen jót tett, talán a szédülésem is alábbhagyott kicsit. Őszintén szólva, amikor elindultunk Tamashival erre a küldetésre, akkor még nem hittem, hogy az első este csatak részegre fogom inni magam, de így legalább beleolvadok a város éjszakai életébe... Hiába próbáltam meg hátra figyelni, feltehetőleg, ha a sarkamban lett volna valaki, akkor sem vettem volna észre... Azt azonban észrevettem, amikor az egyik sikátor mellől két részeg fószer utánam üvöltött. Nem figyeltem rá, aztán csak azért sem akarták abbahagyni..
- Te kinek po-ugaatsz? - Üvöltöm vissza még tisztesebb távolból a két fickónak.
Ez azonban csak olaj volt a tűzre. Nyilván józanul nem álltam volna bele ezekbe az emberekbe, de most az alkohol elködösít mindent, ítélőképességemet talán a leginkább. Amikor a szüleimmel kezdett el sértegetni, az ebben az állapotban minden határon átlépett számomra. Nem bírtam magamat kontrollálni és megindultam a két részeg felé. Közben pedig egyre hangosabban üvöltöztem.
- Tudod te kinek pofázol? - Most csak sikerült kimondani ezt a nehéz szót... - NEM TUDOD KIVEL BASZAKSZOL SZAARHÁZI! - Üvöltök vissza és ekkor támadom meg azt a férfit aki még a fényben támasztja a falat.
Jobb kezemet emelném ütésre, de egyensúly érzékem még mindig nem az iggazi, így az ütés kicsit lomhára sikerülne. Bár Tamashi megtiltotta, de szerintem még ha akarnék sem tudnék chakrát használni jelen helyzetben. Amennyiben a másik fickó is rám támadna, őt egy mellkas rúgással tessékelném vissza a sikátor falai közé. Eközben társát megpróbálnám úgy megütni, hogy a földre kerüljön. Amennyiben ez összejön a földön tovább rugdosnám teljesen elfeledkezve magamról. Miután már úgy érzem eleget kapott és talán nem fog többet pofázni, visszafordulnék a társára, de ezúttal nem egyszerűen csak belerúgnék, hanem nekifutásból ugranék fel a levegőbe és páros lábbal rúgnám, ahol érem. Természetesen az alap koncepció az lenne, hogy páros lábbal ismét mellkason rúgjam, de kétlem, hogy ilyen állapotban képes lennék-e hasonló mozdulatokra, így felugorva végül oda rúgnék, ahova csak tudnék. Teljesen mindegy, hogy kinek, mikor, hol, csak fájdalmat tudjak okozni, hogy a sajátomat enyhítsem...

Uchiha Madara Szomb. Jan. 26 2019, 17:49

A szavaknak erejük van. Mindig is nagy erővel bírtak. Főleg, ha valaki tudatosan használta a megfelelő szavakat. Volt azonban az a helyzet, amikor tudattalanok próbáltak olyan témákba beleásni magukat a szavaikkal, amellyek a számukra ismeretlennek többet jelentett egyszerű provokálásnál. A két férfi pont ebbe a helyzetbe került. Talán az alkohol, talán a múltad fájó töredékei, vagy netalán ennek a kettőssége vezetett végül ahhoz, hogy verekedésbe torkoljon a részeges szópárbaj.
A két férfinak esélye sem volt, ugyan testük jóval a shinobi fizikumánál feljebb volt, mégsem vehették fel egy chakrahasználó ellen a harcot. Miután az elsőnek ugrottál, hogy egy valódi, atyai pofont leoszthass, a férfi elhajolt a csapásod elől, mindeközben a másik is rád rontott, s egy erősebb csapást kaptál a bal vállad, hátsó lapockarészére. Az ütéstől megszédülten esnél neki a kőépület falának, ám ez még korántsem volt elég ahhoz, hogy kiüssenek. A második támadást elkerülöd már, igaz, testkoordinációd az alkohol miatt jóval gyatrább, ugyanez a helyzet a két másik fickónál is, kiknek fizikális ütéseik inkább csapkodások, mintsem profi csapásmérések.
Az egyik férfit sikerült mellkason rúgnod, melytől jócskán hátraesett, ekkor jöhetett a másik alak. A földre került a csapástól, amit rá mértél, ám úgy érezted, ennyi nem lesz elég. Egymást követték a rúgások, melyek mindegyike hangosan puffant a földön fekvő férfi oldalában és testének többi részében. Dühös voltál és elégtételt akartál venni.
- Elég lesz! - kiáltott a hátad mögül Tamashi, ám nem ért oda időben, s amíg a földön fekvő alakkal voltál elfoglalva, addig a másik, mellkason rúgott alak is összeszedte magát és a még mindig nála lévő üveggel csapott téged hátba. Az üveg széttört a ruhádon, több helyen fel is szakította az anyagát, s a bőrödet, de nem ájultál el tőle.
Ekkor érkezett meg Tamashi, s fogta le a másik alakot. Azonban nem csupán ANBU társad lépett közbe. Négy járőr sietett a helyszínre, s fogtak le téged, valamint Tamashit és a harmadik, lábain állót. A negyedik, földön maradt alakot ott tartották, amíg le nem higgadt. Az őrök bilincset helyeztek el a kezeiteken, majd együttesen bevittek titeket a várost igazgató létesítménybe. Idő közben újabb őrök csatlakoztak, hogy megfékezzék a szabadulni akarókat, s fegyvereik segítségével tartottak titeket az irányba.
A létesítmény kapujában ott állt az a férfi, aki alig pár órája beengedett titeket. Az a gőgös, lazacpofájú parancsnok. Az ő kíséretével együtt mentetek be a létesítmény bejáratán, s egy földalatti folyosóra vezényelve titeket, egy nagyobb terembe vezettek az őrök mindenkit.
- Lám, lám. A mi kis utazóink. Uraim. Önök kevesebb, mint tizenkét órája léptek be szeretett városunk kapuján, s máris azon kapják az őreim magukat, hogy verekedést provokálnak? Tudják ez a város nem igazán szereti a lázadó szellemű egyéneket. A város a rendet szereti. S amíg maguk eme város vendégszeretetét élvezi, addig a rendszerhez kell tartozniuk. Nálunk szabályok között élnek a polgárok. S aki szabályt szeg, az börtönbüntetésben részesül. Mivel maguk átutazóban vannak csupán, a mai éjszakát itt fogják eltölteni, hogy több kárt ne tehessenek, holnap pedig elhagyják ezt a falut.
A lazacarcú parancsnok hátat fordítana, s elhagyná a helyiséget. A katonák bevezényelnének titeket egy közös cellába, ahol van egy mosdó, egy csap, illetve két ágyszerűség. A másik két verekedő alak is megkapná a helyét a fogdában, kissé távolabb tőletek.
Bármiféle módon próbálnál ellenállni, Tamashi először szavakkal, ha szükséges, eszközökkel is hatással lenne rád, hogy lebeszéljen róla. Talán jobb is így, kicsit túltoltátok az italozást, s ez talán a küldetésetek rovására ment. Nem tudtátok, mit is kerestek itt, azonban jelen helyzetben úgy tűnik, nem is fogjátok kideríteni. Ha a Shindai itt lenne, már lecsapott volna rátok az első adandó alkalommal. Valószínűleg nincs a városban. De akkor mit találhatott Kamiko itt?

//A postod az éjszaka közepéig játszódjon, aludhatsz vagy gondolkodhatsz, hogyan is tovább a nyomozás. Tamashi nem fogja engedni, hogy klónokkal vagy bárminemű ninjutsuval megszökj. Saját véleménye szerint talán tényleg sok került a rovásotokra pár óra leforgása alatt//

**Kinshu** Vas. Jan. 27 2019, 16:28

A verekedés számomra kedvezőtlenül alakult, mert bár úgy tűnt, egy két bekapott pofon ellenére, hogy el tudom intézni őket, de aztán megérkezett Tamashi és a városi őrség is. Bár társam igyekezett lenyugtatni, ez sajnos nem sikerült neki, így végül bevittek minket, a másik kér részeggel együtt. A halpofájú őr, aki feltehetőleg az városi őrség vezetője lehet, most is elmondott egy kisebb beszédet, de a hányingerrel küzdve, nem nagyon fogtam fel, hogy miről beszél. Ezek után tudomásul vettem, hogy egy fogdában fogjuk tölteni az éjszakát. Remek, sikerült magunkat maximálisan kiszolgáltatnom a Shindainak, de csak azért, mert többet ittam a kelleténél. Ez az Kinshu szép volt.
Miután bevezettek minket a fogdába Tamashi csöndben elfoglalta az egyik priccset, látszott rajta, hogy ő sem képzelte el esténket.
- S-S-Sajnááágh-lom! - Próbáltam kinyögni felé, de jobbnak láttam, ha azonnal elfoglalom a melléket.
Egy kiadós okádás után megpróbáltam lábra állni, de nem nagyon ment. Még mindig fájt egy kicsit, ahol Kamiko eltörte a lábam. Emlékeztetett rá a fájdalom, hogy nem hibázhatok ekkorákat, mert akkor már nem biztos, hogy legközelebb lesz rá lehetőségem.
Már közeledtünk az éjfélhez de nem hagyott aludni az iszonyatos fejfájás. Konkrétan úgy éreztem mintha le akarna szakadni a fejem. Soha életemben nem éreztem magam még ilyen rosszul alkoholtól. Remek, csak sikerült istenesen berúgnom, hogy a másnapot is érezzem. Ilyet sem teszek többet, próbáltam esküdözni. Odasétáltam a másik priccshez és lefeküdtem. Amint fekvő pozícióba helyeztem magam, azonnal elkezdett forogni velem a világ, még az sem segített, hogy becsuktam a szemem, akkor még rosszabb volt. Odasétáltam a mosdókagylóhoz és engedtem egy kis vizet. Megmostam az arcom, aztán Tamashira pillantottam.
- Borzasztóan sajnálom. Nem így terveztem... - Csak ennyit tudtam neki mondani.
Mindezek után leültem az ágy szélére és a berácsozott ablakon bámultam kifelé, a csillagos égre, közben pedig Kamikón gondolkoztam. Nem tudtam hova tenni a lányt. Egyszer úgy érzem, hogy vigyáznom kell vele, máskor pedig úgy érzem, hogy soha többet nem engedhetem el, amíg élek. Megőrjít ez a kettősség. Tudom, hogy normál körülmények között már rég beszéltem volna vele az érzéseimről, de attól tartok, hogy ezzel most várnom kell még. Most, hogy Inoshiék is azzal vannak elfoglalva, hogy feltörjék az összes blokkoló pecsétet tudatában, csak most válik számomra világossá, hogy ez a lány nem volt tudatánál az utóbbi években. Mindennel egyedül kell most szembenéznie, ő tényleg egyedül van most a világ ellen. Ezt viszont nem hagyhatom. Bár azt hiszem, hogy törlesztettem már, de akkor sem hagyhatom, hogy teljesen elvesszen. Már csak azért sem, mert szükségünk lesz rá, ha le akarjuk győzni a Shindait, de biztos, hogy csak ezért lesz rá Szükségem?

Uchiha Madara Hétf. Jan. 28 2019, 01:16

A cella ugyan nem az a filmekbe illő börtöni hangulatot sugározta, tiszta volt, és nem rángatták kétajtós négerek a mellettetek lévő cellákat. Ugyan azt észrevehettétek, hogy a helyiségben lévő négy cellán kívül a terem végén van egy alagsori lépcső, vélhetőleg újabb cellákkal, legalábbis az onnan kiszűrődő hangok alapján erre következtethettek. Az alagsorból kiszűrődő rácsok és láncok csörrenése, néhány erősebb, csattanó ütés és kiáltások hangja pedig azt sugallta, nem jó dolog ujjat húzni az őrökkel. Ahogy az utcán is felléptek szinte azonnal, vélhetőleg hazai pályán, börtönre ítélt léteteket tekintve csak nagyobb bajt kerestek magatoknak, ha tovább tetőzitek a bajt.
Valószínűleg ezért nyugodott bele Tamashi is a helyzetbe, s nem kezdett azonnal mentőakciózni. Még azt is megkérdezte, lehet e dohányozni, ám mivel észrevette s érezte a terem füstös, dohos szagát, arra jutott, hogy kijelöli a helyi dohányzórészlegét.
- Legalább a rendet betartják. Ez a dolguk. Holnap kevesebbet iszunk. - mondta, majd elnyomva a cigarettáját, a fal felé fordult, s elaludt.
Az éjszaka sötét volt, felhők takarták el a Hold és a csillagok fényét. A szél is felerősödött az estére, s újabb réteg szürke felhőket idézett a város fele. Gondolataid Kamiko körül jártak. Talán csak most kezdett el élni benned a tudat, most kezdték el az ő fejével gondolkodni, s az ő szemein keresztül látni. A kettős érzet sohasem volt biztató, de legalább kihívást jelent. Harcolni valakiért. A kérdés csupán, megéri? Megéri ismét megépíteni azt a fajta köteléket, a bizalom kötelékét egy új emberrel, aki alig emlékszik rád? A Kamikoval töltött időd úgy tűnik, illúzió volt csupán számára, emberi kilétének csak egy töredékét ismerhetted meg, miközben ő a Shindai árnyékában mozgott. S tette, amit parancsoltak. Ugyan Inoshi nem mesélt az aranycsapatról túlságosan sokat, Kamiko tette mindenképp felbolygatta az így is szenvedő lelked. Mit tegyél, mit tegyél? Mit diktál az eszed? S a szíved? Valamit vagy valakit talált ebben a faluban Kamiko, ami berögződött neki, s megmaradt a pecsét feloldása után is. Ugyan a börtönből sokat nem kutathattok már az éjjel, úgy tűnik, a városi parancsnoknak hála nem is időztök túlságosan sokat a faluban. Talán Kamiko sem talált itt semmit, csak megkóstolta a sörüket. Ki tudja. Talán a másik koordináta elárulja nektek, mit is talált, vagy mit is akart elrejteni.
A Nap még korántsem kelt fel, mikor a rácsotokon fémesen csattanó hangra keltenek titeket. Két őr állt a cella ajtajában, további kettő mögöttük. Az első két őr az ajtóhoz hívott titeket, s várták, hogy kezeiteket átdugva az ajtón lévő hosszas lyukon, rátok tehessék a bilincseket. Ugyan shinobi létetekre nem lett volna túlságosan is sok idő kettészakítani ezeket a bilincseket, szerencsére chakrahasználói éneteket nem fedtétek fel. Mi lett volna, ha shinobiként fognak el titeket? Tamashi ötlete jó felvetésnek bizonyult utólag. Miután a bilincseket felhelyezték, kinyitották az ajtót, majd a négy őr közé zárva, felkísértek titeket az irodába. A harcsapofájú ott ült az asztalánál. Látszott rajta, ő sem kelt sokkal korábban, mint ti. Valami történt.
- Nagy szerencséjük van az uraknak. Két ANBU keresi magukat az ajtón túl. Azt mondták, szigorúan bizalmas, így kiváltották magukat, még ma hajnalban elhagyhatják, a mi békés falunkat. - mondta elégedett mosollyal, majd kézjelzéssel intett az őröknek, akik rögvest le is vették a bilincseket. - Minden holmijuk az előszobában van előkészítve, az urak azt mondták, sürgős ügyben érkeztek.
Ha elhagyjátok a termet, az ajtón túl valóban vár rátok két ANBU. A felszereléseitek valószínűleg a harcsaképű utasítására lett összegyűjtve, talán életének legboldogabb perce ez. A rendbontók amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan is távoztak. A két ANBU fejet hajt, majd elindulnának az ajtó felé.
- Itt nem biztonságos, a kapun kívül beszéljünk. - mondaná az egyik, és el is indulnának a városból. A kapuőrség hamar összeszedte magát és ki is nyitotta a kaput az érkező csapatnak. Mikor a várostól tisztes távolságra kerülnétek, az egyik ANBU közelebb lépne hozzátok.
- Tamashi-sama. A városban élő kémünk ismerte fel magukat. Sürgős üzenetünk van Inoshi-sama számára, s mivel önökkel volt utoljára, így csak önök segíthetnek. Oonoki-sama bajban van. Szükségünk van rá, különben, beláthatatlan következményei lehetnek.
Tamashi elkomorodott arccal hajtana fejet, s indulna éppen, így szólna.
- Az utat eltorlaszolja egy nagyobb kő. Hosszas idő megkerülni.
- Akkor majd jól kettétörjük - mondta vidám hangján az ANBU, s el is indult előre, Tamashival az oldalán. A másik férfi mögöttetek menne, fedezve a csapatot.

//Egyelőre odáig írd, hogy elindultok a városból a sziklaszirt alsó térségében.//

**Kinshu** Kedd Jan. 29 2019, 18:28

A dolgok nem alakultak túl jól számunkra. Küldetésünk csúfos véget is érhetne, de végül nem így lett. Még nem kelt fel a nap, mikor fémes csattanásra riadok fel. Tamashi nem tűnt meglepettnek, szépen lassan kelt fel ágyából. Azon töprengtem, hogy vajon aludt-e egyáltalán, vagy kiböjtölte eddig az éjszakát. A rácsokhoz hívnak minket, kezeinkre bilincset raknak, majd az őrség parancsnokához, a halpofájúhoz visznek minket. Elmondása szerint két ANBU keres minket. Remek... ennyi időbe tellett, hogy a Shindai ránk találjon. Tamashira pillantok és elkezdem halmozni raiton elemű chakrámat, hogy alkalom adtán azonnal elő tudjam hívni a villám pengét.
Mindez azonban feleslegesnek bizonyul részemről, mikor mikor kiderül, hogy ANBUk jöttek értünk. Nem teketóriáztunk sokat, szinte azonnal elindultunk mind ketten a halpofájú irodájából. A következő helyiségben vártak holmijaink összepakolva. Azután pedig már csak azok az ANBUk vártak, akiknek valahogy tudomására jutott, hogy itt vagyunk. Ez azonban nem tűnt logikusnak. Míg a kapuig mentünk egy szót sem szólt senki. Amilyen gyorsan csak jöttünk, olyan gyorsan távozunk is. Semmi gond végül is így talán gyorsabban láthatom viszont őt... Érik már az a beszélgetés...
Tisztes távolban a várostól az ANBUk szava megeredt. Tamashit úgy szólították, ahogy én még soha nem hallottam senkitől a sama jelzővel. Ezek szerint csapatom tagjainak a szervezeten belül is nagy nevük lehet. Ezen még nem is gondolkodtam, természetesen Inoshi története rávilágított pár mozzanatra múltjából, de ha jól sejtem itt sokkal több van a felszín alatt mint amit mutatnak.
Viszont megmentőink története nem tetszett. Valami nem stimmelt nekem ezekkel a srácokkal, de még mindig nem volt lehetőségem Tamashival beszélni négyszemközt.
Miután már a bilincs már nem volt rajtam éreztem, amint visszatér az élet elgémberedett kezeimbe. Legalább ismét tudnék kézpecséteket használni, ha szükség lenne rá. Valami pedig azt súgja, hogy lesz is. Felvettük az alakzatot és elindultunk oda, ahonnan nem egész 24 órával ezelőtt alászálltunk a kis faluba, én azonban nem eresztettem le védelmemet és fél szemmel figyelem a mögöttem lévő ANBUt.
- Szóval egy kémetektől tudtátok meg, hogy a városban vagyunk? Ez nekem már csak azért nem stimmel, mert rólam honnan tudtatok? Ne haragudjatok meg, de a szervezetben töltött rövid idő arra tanított, hogy ne bízzak senkiben. - Hagyom őket, hogy válaszoljanak a kérdéseimre.
- Már csak azért is kérdezem, mert hivatalosan tíznél kevesebb shinobi tudhatja, hogy én hűséget esküdtem az ANBU-nak. Közülük egy maga a Tuchikage.
Csupán csak azért tettem fel ezeket a kérdéseket, mert nekem ez nagyon nem tetszik, amikor pár nappal ezelőtt Inoshi még arról tartott kiselőadást, hogy a megmaradt ANBU kisebb sejtekben működik az ország különböző pontjain, de gyakorlatilag egymástól szinte teljesen elkülönülve és inkább a Shindai az, aki hatalma alatt tartja területeink nagy részét. Milyen isteni szerencse lenne, ha egy ilyen ANBU sejt éppen itt Modai no sato környékén tevékenykedne, ebben a képletben túl sok a feltételes mód. Mindazok mellett a Tuchikage ha nagyon akarná valószínűleg megtalálná Inoshit és nem másokkal üzengetne, amikor maga is tudja, hogy mennyire veszélyes lehet ilyesfajta információkat manapság más tudtára adni.
Megközelítettük végül azt a sziklaszirtet, hol felszereléseinket elrejtettük Tamashival...

Uchiha Madara Szer. Jan. 30 2019, 00:13

A kapun kiérve a négyes csapat az ANBUK által megszokott formációt vennék fel, s elindulnának a szirt mentén. A két férfi túlságosan is gyorsan érkezett, s benned pedig túlságosan is sok kérdés vetődött fel. Talán tényleg csak a vakszerencse, hogy a városban volt egy ANBU, aki felismert titeket, pontosabban Tamashit, s azonnal tudtára adta magának a Tsuchikagenak? Vagy netalán a Shindai fondorlatos terve, hogy Kamiko nyomára bukkanhassanak? A kérdések között most talán kissé átérzed azt, amit Inoshi mondott.
Minden a szemük előtt történt, ők pedig vakok voltak. A Shindait nem lehet észrevenni. Meglehet, hogy ez a két idegen ANBU valóban a Fekete maszkosok tagjai, azonban mi van ha nem? Ha az elmúlt időszak olyannyira összezavarta lelked, s elméd, hogy nem vagy már képes megkülönböztetni a jót és a rosszat. Elvégre a kettő, majdhogynem ugyanaz, egy a közös gyökere, egy a múltjuk, ahogy a két szervezetnek is. Csupán a céljaik lettek mások. Talán ennyire dolgozik az emberben a paranoia és az adrenalin, hogy már nem képes eldönteni egy tőle két méterre haladó férfiról, hogy barát e vagy ellenség. Ha Tamashira pillantanál, az ő arcáról a legtökéletesebb, megnyugtató arcot láthatod. Miután elmondta, amit el akart, némán haladt tovább.
- Maga Oonoki küldött minket, s pont magát ismerte fel a kémünk, Kinshu. Oonoki léptette elő magát, ezért tudja, hogy ki is maga. - válaszolta röviden kérdésedre az ANBU. Ugyan a válasz megállja a helyét, elvégre tényleg kevesen tudják, hogy te magad az ANBU részébe tartozol. Vajon miféle személyleírást adhatott rólad Oonoki, amiről felismertek?
Elértétek a szirtet, ahova ruházatotokat rejtettétek. Ideje volt felvértezni magatokat. A két alak még mindig nem tett semmiféle olyat, ami indok lehetne a hamisságukra. Csak álltak és némán vártak. Mint egy ANBU. S mint egy Shindaios. Félelmetes érzés lehet. A maszk eltakarja arcukat, s ez nem is azért fontos, hogy identitásuk fedve maradhasson, hanem hogy a vele szemben álló ne láthassa az őszinte félelmet, vagy azt a kaján mosolyt, amilyet a ragadozó szokott ejteni, mielőtt ráugrik a zsákmányra. Nem szűrhetted le, milyen arcot is vágnak. Még egymással sem beszéltek igazán.
- Szóval, Oonoki bajba került. Oonoki sajnos már régóta bajban van. Amúgy... a kollégám kérdését megválaszolták, azonban nekem is lenne egy kérdésem. Ha felismerték a társam, maguk hogyan kerültek ide ilyen gyorsan? - Tamashi eközben cigarettáját venné elő, miután felöltötte az ANBU vértezetet magára. kezével eltakarná száját, majd meggyújtaná a cigarettáját. Kezét teste mellé engedve, megrázná, hogy az égő gyufát elolthassa.
- Hát...siettünk, ez volt a Tsuchikage kérése.
- Érthető, de...Iwagakure no Sato...innen... Kibaszott messze van. Maguk ideértek két óra alatt. Már csak egy kérdésem lenne. Itt akarják?
A két férfi összenézne, s kézpecsétekbe kezdene. Azonban nem voltak elég gyorsak, ugyanis Tamashi átlátott a szitán, ahogyan te magad is. Miután az égő cigarettájának első slukkját mélyen magában tartaná, sűrű füstöt fújna a közelebb álló ANBU felé, akit ellep a fekete füst. A cigaretta segítségével begyújtana, s porrá égetné az ANBUt. Legalábbis ez volt a terv. Ez idő alatt te magad is nekiugorhatsz, hogy a másik ANBU testét célba véve, kiiktasd, mielőtt ő tenné meg. Sajnos mind a ketten tapasztaljátok, hogy a két ANBU valójában Kage Bunshinok voltak. Amíg a két klónt füstté válva eltűnik, különleges chakraburok emelkedik körülöttetek, s miután a tetején összeértek a falak, s végleg lezárták a szabadulás lehetőségét, megjelennek a szirt tetején.
- Okosabbak vagytok, mint hittük, ostoba ANBUk. Akkor így játszunk. Vagy elmondjátok, hol van Inoshi és az a szajha, vagy itt fogtok éhen dögleni. - A férfi egy erőteljesebb csulát köpött a falnak, mely szinte azonnal lángra kapva elégett, jelezve, nem könnyű ezen átjutni, sőt, inkább nem ajánlatos.
A két Shindaios azonban nem örülhetett sokáig. A felettetek álló, nagypofájú hirtelen kiegyenesedett, s előre dőlt, arccal a szinteteken lévő szirtre. Ekkor láthattátok, hogy a hátából vagy egy tucat dobófegyver állt ki. Társa zavartan nézné végig az eseményeket, s zavartan fordítaná fejét jobbra és balra. Végül szemtől szemben érkezne a támadás, méghozzá egy cipő talpával.
- Mivaaaan, te rohadt Shindaios fasz! - ugrik talppal az arcába a Shindaiosnak az idegen támadó. Miután leterítették a két ANBUt, kiállnak a felső szirt tetejére, s felétek tekintenek. Ekkor rajzolódna ki arcvonásuk.
- Na mi van, Hegyi ember? Ezek az idióták azt hitték, lemoshatják az áruló szagukat? Büdösebbek, mint én, háhá - nevetett fel részeg hangján az az alak, akivel Tamashi a kocsmában beszélgetett nagy kedvűen. Mivel a Shindaiosok eszméletüket vesztették, feloldódott az akadálytechnika, így ismét szabadok lehettetek. A két alak elétek ugrana, Tamashi és a részeges fazon pedig egymásra nézve, mosollyal az arcukon.
- Mégis, hogyan?
- Tudjátok, ezt a várost vagy egy fél éve megszállta a Shindai. - kezdett bele a pultos - Sokan bújtunk el ide, a Tisztogatások idején, azonban balszerencsénkre, az egyik Földesúr is kapott a Feketék térítéséből, így volt kivel pénzelniük a falvak védelmét. Az a fasznyakú tábornok életében nem fogott még kardot, csak őt ültették ide, hogy figyelje a gyanús alakokat. Spicli feladat, gerinctelen módszer, gerinctelen emberektől. A boltosok, a hentesek, mindenki, akiről hallottatok, összesen...nyolc testvérünket meszeltek ki és vittek el, valahova. Valami börtönről magyaráztak nekünk a fogadóban. De szerencsére járnak még olyan alakok ide, akik ismerik a régi kódnyelv szépségeit. A sziklát kerüld el, mert megtörni nem tudod. Rajtatok kívül megfordult még néhány valódi ANBU a faluban. A nevét meg nem mondom a kis csajnak, sem a fickót, akivel érkezett. El kellett rejtenünk őt egyik éjszaka az őrök elől. Nem mondta, hogy miért üldözik, de látszott rajta, hogy zavart és valóban fontos a segítségünk. Szerencsére a részeg barátunknak, amilyen rossz a szaga, annyira jó az orra az ilyenhez. Mindig kiszagolja, ha valaki simlis. Elrejtettük a lányt, azóta nem tudjuk, mi történt vele. Még be sem mutatkoztam. A nevem Mao. az Amao a városban használt fedőnevem volt, ő pedig a régi társam, Ku...
- A rettenhtetelen...Kuguro. Hük. - csuklik a férfi. Talán mindig ilyen részeg, de az a rúgás, amivel padlóra küldte a Shindaiost, nem egyszerű mozdulat, látszott, hogy begyakorolt mozdulatról van szó. Talán a fickó részegen edz?
Megtudtátok végre, mit, pontosabban kik talált Kamiko a faluban. Négyen tértetek vissza végül a bázisra, a vártnál kissé korábban. Inoshi a nappaliban volt, míg Shion és Kamiko a "vallatóban".
Tamashi elmesélte az elmúlt napok cselekményeit, kihagyva a túlzott ivást és az utcai verekedést, s végül két újabb szövetségessel vághattok neki a jövőnek.

A kalandod újabb fejezetének egy része ért végett. A január elsején kezdett kalandod, 12 kör után, lezárom. Az egyre szebb és dicséretesebb jellemjáték mellett egy kisebb feladatot kellett megoldani, amiben jól helyt álltál, remekül használtad fel a tudatlanság okozta nehézséget, s Tamashinak engedelmeskedve végül jól jöttetek ki a végén. A kalandodért +15 chakrat és 5 tjpt írok fel, valamint a csapat is bővült két újabb taggal. A kalandot természetesen innen folytatjuk.

**Kinshu** Szer. Jan. 30 2019, 18:23

Bár az én kérdésemet még úgy ahogy sikerült megválaszolniuk, Tamashival már nem boldogultak olyan könnyen nem is tudom, hogy mikor lett ilyen gizda, hogy a cigaretta füsttel próbálja berobbantani a Shindaios árulókat. Haditerve egyszerűnek bizonyult, kiiktatni az ellent még azelőtt mielőtt ez fordítva történne meg. Tudtuk, hogy valószínűleg jó képességű shinobikkal van dolgunk, ezért a gyorsaságunkat próbáltuk kihasználni. Már ANBU felszerelésben vetném rá magam a shindaiosra, maszkom rejtekében, mely még mindig meg van repedve.
Úgy tűnt, hogy sikerrel járunk, mikor a két Kage Bunshin köddé vállt. Valamiféle chakra erőtérrel vettek körül minket, már láttam ilyet a háborúban, ez baj... Aztán már csak a becsmérlő szavak, de amikor mentoromhoz érnek, aztán amit Kamikoról mondanak... Jobb kezem körül szikrázni kezdett a levegő, amint készültem rá, hogy aktiváljam a villám pengét. Jobb ötlet híján arra gondoltam, nemes egyszerűséggel megpróbálom kivágni magunkat, de végül erre sem volt szükség. Megmentőink képében Kuguro és Mao már valóban ANBUnak tűnő ismerősök érkeztek. Szépen elintézték a két figyelmetlen Shindaiost, aztán le is pacsiztak velünk. Ez a két tag már most sokkal bizalomgerjesztőbb a maguk... sajátosságával, nem úgy mint a két Shindaios figura. Mao történetének végén majdnem odaszóltam neki, de aztán végül fékeztem a nyelvem. Azonnal felismertem a sztoriban Kamikot. Tehát innen maradhatott meg neki ez az emlék. Éreztem már magamban a hiányt, hogy nem tudom mi van vele. Agyam azonban ismét figyelmeztetett és megzabolázta szívemet... Ez a lány egy gyilkos, áruló, de mégis...
- Üdvözlöm önöket uraim. A nevem Noun kevésbé formálisan Kinshu. Nagyon köszönöm a segítséget!
Bemutatkozásnál nagyon többre nem jutott időnk. Látod te lány, most megmentettél két embert! Sietősen indultunk vissza kis menedékházunkba. Nem tudom, hogy az extra két embert hol fogjuk elszállásolni, de most már ők is hozzánk tartoznak. Megbizonyosodtam róla, hogy belevaló harcosok. Ilyen emberekből kellene gyűjtenünk magunk köré még bőven, hogy a Shindai ellen fel tudjuk húzni a kesztyűt..
Inoshi fogadott minket a nappaliban, Shion és Kamiko még mindig bent voltak. Talán még mindig a lány agyát próbálják felszabadítani a pecsétek markából, vagy remélhetőleg a nehezén már túl vannak. Tamashi történetét csöndben hallgatnám végig, örülök neki, hogy Tamashi szégyenteljes alakításomat kihagyta és hálás is vagyok neki ezért.
Az iszonyatos fejfájás végett elindulnék a konyhába, hogy valamit megpróbáljak a gyomromba tölteni, hátha elmúlik tőle, soha nem éreztem még ilyet előtte. Jó nézni ahogy Inoshi és Tamashi elbeszélgetnek a két új taggal. Gondolom nekik is át kell majd esni azon az ellenőrzésen, amin nekem is. Most már nem tartok a dolgoktól, Inoshi úgy is elintézi ha arról van szó. Vennék magamhoz egy kis kaját aztán odasétálnék a kanapéhoz. Ülve gyűrném magamba a kaját, majd egy Tamashitól csórt cigivel kísérném le a kaját. Kíváncsi leszek, hogy hova tovább. A mi küldetésünk finoman szólva is nem járt sikerrel. A következő lépésünket azonban nagyon ki kell gondolnunk, ez a börtön nagyon nagy falat lesz ha a pontos lokációját sem sikerült kideríteni Kamiko emlékeiből, ez engem arra enged következtetni, hogy még benne sem bízott meg annyira, hogy meghagyják emlékeiben... Ez a legnagyobb gusztustalanság amit ezzel a szerencsétlen lánnyal csináltak. Ezért fognak mind meghalni... Egyetlen egy dolgot gyűlölök mindennél jobban ezen a világon. Ha valaki nem tiszteli a szabad akaratot, ha valaki megvonja a döntés lehetőségét az embertől. Persze az ANBU-ban ez nyilván korlátozva van, de ott legalább a döntés joga meg van hagyva nekünk, ahogy Tamashiék is mesélték, nem minden küldetésük végződött sikerrel. A Shindai azonban még ezt is elveszi... Ha élek addig megöllek titeket egytől egyig aljas férgek...
Miután végeztem a cigivel leheverednék a kanapéra és hallgatnám történeteket, nekem nincs mit mondanom ma este...

//Köszönöm a zárást! Csak nyomjuk nyomjuk! Smile

//

Uchiha Madara Szomb. Feb. 02 2019, 00:20

Az ANBUk beljebb lépnek a rejtekhely nappalijában, ahol Inoshi fogadja őket. Tamashi, a nagy dumás, mint mindig, most is magára vállalta a mesélő szerepét, elregélte Inoshinak, mit, pontosabban kit is találtak a faluban. A két friss ANBUt a vezetőtök bevezette egy szobába, majd nem sokkal később Shion lépne ki a másik, csukott ajtós szobából, s egyből be is fordulna az Inoshi által bevett hálóba. Vélhetően Shion ellenőrzi az esetleges pecséteket rajtuk.
Az ajtó, ami Kamikohoz vezet, nyitva maradt. Ha be akarnál lesni, egy vékony vonalból megpillanthatnád a lányt, ahogy gyengének tűnő arckifejezéssel fekszik egy ágyon. Természetesen ehhez fel kell kelned a kényelmes garnitúráról, s be kell lesned.
Ha viszont maradnál a helyeden, hallgathatod, hogy a frissen befogadott két ANBU tiszta, így ezzel a "kolónia" részévé vált. Apró kis közösségetek újabb tagokkal bővült, immáron heten laktátok az elhagyatott bázist. Inoshi visszatérne Kamiko szobájába, ahogyan Shion is. A vendégekkel Tamashi foglalkozna. Úgy tűnik, ő élvezi leginkább a helyzetet, végre van kivel beszélnie. Legfőképp a részeges Kuguroval. Mao épp oly csendes és kimért volt, mint a fogadóban, s ugyan vérbeli shinobi ő maga is, a vendéglátásban szerzett tapasztalata meglátszik, bármihez is nyúl. Tamashi egy üveg szakét nyitna, megünnepelni a csatlakozást. Inoshiékat nem zargatja, tudja, hogy a férfi úgysem fog inni, valamint ezerszer fontosabb dolga van, mint az, hogy igyon. Kuguro és Mao azonban elfogadták a pohár italt, amit neked is felajánl a férfi.
- Csak egy pohár, Noun. Mi baj lehet. - kacsint feléd.
Az ünneplés után Tamashi és a másik két ANBU is helyet foglal.
Ha ott akarsz maradni, akkor végig hallgathatod Kuguro és Mao történetét, valamint Tamashiról is megtudhatsz ezt-azt.
- Tizenhat évesen csatlakoztam az ANBhoz - kezd bele Mao, a sajátos, kimért hangján. - Fegyverforgatási képességeimre már a gennincsapat vezetőm felfigyelt, ezért is írattak be a szüleim még korábban különböző fegyverekre specializált kiképzésekre. Fegyelmet és tiszteletet tanítottak nekem ők is, valamint a fegyvereim is. Inkább a rövidebb, dobófegyvereket szeretem használni. Hogy miért? Mert praktikus, kicsi, így sok helyen elfér. Nem kelt feltűnést még egy vékony kimono alatt sem.
- Enghem az aphám nevelt. Hük. - vezeti fel Kuguro a saját történetébe. - Egyszerű gyerekkorom volt, hagyjuk is. Ugyan az ivással voltak problémáim, pontosabban...másoknak ovlt problémája velem, amikor ittam. De... nekem kell ez. Ezzel vagyok egész. A pia... hük... felpezsdít. Alkohol nélkül megmozdulni nem tudnék. Így viszont... hük... pörgök mint egy baszott búgócsiga. A pia az... ami energiát ad... a harcokban.
- Bevetésen voltunk, mikor beütött a baj. A Shindai aktivizálta magát, a csapatunk pedig... a halálba indult - folytatta akadozó társának beszédét Mao - Az osztagvezető megpróbálta ellenezni a küldetést, azonban valamelyik felsőbb vezető, aki a Feketék embere volt, öngyilkos feladatokra küldte a csapatokat, ezzel is ritkíttatva az ANBU sorait. Végül az osztagvezetőnk dezertált, s feltartotta a shindaios ügynököket, amíg mi elszökhettünk. Ketten maradtunk azóta, Kuguro és én. Meghúzódtunk Modai no Satoban, a többit pedig már ismeritek.
Tamashiról megtudtad, hogy őt is váratlanul érte a Shindai felkelése, ő maga is küldetés közben maradt társak nélkül.
- ...Mezei küldetés, személyelfogás. Megvolt a célpont, megvolt a helyszín, az időpont, minden zsíros volt. Ott ült velünk szemben a fószer, akit be kellett volna vinnünk. Ekkor az alak felém nézett, belenézett a szemembe, majd elmosolyodott. Tudtam jól, hogy ez csak bajt jelenthet. Társaimnak jelezni akartam, ám már rég halott volt mind a kettő. Alig tudtam megmenekülni egymagamban, nem kevés sérüléssel. Egy pár heg még mindig itt van. Nem sokkal később talált rám Shion, majd együtt mentünk tovább, amíg rá nem bukkantunk Inoshira. Ugyan Inoshi nem szokta hangoztatni, sérti a becsületét, de... nem csupán elengedte őt Kamiko. A lányon múlott az élete ez tény, de azért nem tudott semmit se tenni, mert az a féreg Yao egy kunait döfött a combjába. Inoshira ha pár perccel később találunk rá, talán már nem lenne közöttünk. De miről is beszélek, a mi vasbeton vezetőnkön nem fog a kunai. Emlékszem, amikor Shion meglepetten vizsgálgatta a kórlapjait. A gyógyulása sokkalta gyorsabb volt, mint egy átlagos shinobié. Testét több helyen díszítették végzetes sebek, melyeket szinte rezzenéstelen arccal tűrt el. Szúrt combbal másnap már indulni akart, hogy a lányt megtalálja. Ismerős az érzés mi, Noun - néz feléd elmosolyodva.
Úgy tűnik, jó hangulat övezte a nappalit. Ugyan bármikor a hátad mögött hagyhattad őket, s aludhattál esetleg, ha tovább maradsz, akkor láthatod Kamikot kisétálni a szobából. Biztos ő is hallgatta a beszámolókat, s ugyan Tamashi próbálta az Inoshis történetet halkan mondani, talán meghallhatta. Félve tekintett ki az ajtó mögül, majd fejet hajtott a csapat frissen érkezett tagjai felé. Tekintetével téged keresne, majd lehajtaná a fejét. Fáradt volt, arcáról izzadáscsíkok húzódtak. Homlokán erek duzzasztották domborúra a bőrfelszínét. Némán haladna át a nappalin, a konyharészlegig, ahol vizet töltene magának, s szinte meg is húzná a poharat. Ki volt száradva, szemei pedig fekete táskákat húztak maguk alatt. Shion emlékolvasó technikája biztos kihatással van rá, bár nem igazán értettél a jutsuvilág ezen ágazatához. Egy biztos, Kamiko úgy nézett ki, mint aki nem aludt volna az elmúlt három napban. Mit teszel? Megszólítod? Esetleg ignorálod a jelenlétét, s odébb fordulsz, vagy inkább elvonulnál?

**Kinshu** Szomb. Feb. 02 2019, 11:27

Miután bevettük magunkat a nappaliba kezdődtek a jóízű történet mesélések és a hangulat elkezdett feloldódni. Tamashi elmesélt mindent Inoshinak, de szerencsémre kihagyta szégyenletes alakításomat, viszont célzott rá amikor megkínált sakeval. Ránéztem egy kicsit bosszúsan, aztán visszadőltem a kanapéra. Hallgattam a történeteket, majd amikor Inoshi, új vendégeink és Shion elvonultak az ellenőrzés végett, én csak felnéztem helyemről és konstatáltam, hogy az ajtót résnyire nyitva hagyták. Testem mozdult volna, de agyam megállított. Vigyázz már agyatlan idióta, ő egy gyilkos... Nem egyszerűen csak gyilkos, egy mészáros... Pont ilyen emberek végezték ki a szüleidet és vették el a lehetőséget, hogy teljes életet élj...
Így nem álltam fel, csupán csak felnéztem, aztán Tamashira pillantottam és közben azon rágódtam, hogy vajon mi lesz a következő lépésünk. Nem tudtuk meg, hogy merre van a kalitka, a Shindai figyelmét azonban sikerült felhívnunk magunkra, azt pedig valószínűleg már kitalálták, hogy Kamiko emlékeiből lyukadhattunk ki. Akkor viszont valószínűleg arra is rá fognak jönni, hogy van köztünk valaki olyan, aki elbír a szervezet gyilkos pecsétjével. Ez viszont nagyon nem lesz jó nekünk. Erre majd visszatérek Inoshival, de nem ma este. A taktikai gondolatokat majd máskor osztom meg a vezetővel, ma egy kisebb ünneplés lesz és én ezt nem fogom elrontani.
Miután a többiek visszatértek az ellenőrzésből meg is hallgattuk Mao és Kuguro történetét. Amikor Kugoro is végzett én halkabban felvihogtam a helyemen, de csak egy pillanatra szólnék közbe.
- Hát a piának és nektek köszönhetjük, hogy még itt vagyunk, szóval ha rajtam múlik, akkor hozok neked még annyit inni, hogy az egész Shindait két vállra fogod fektetni Kuguro! - Jegyezném meg röhögve, aztán hozzátenném megelőzve Tamashit, mielőtt még leolthatna. - De nekem többet soha ne adjatok, mert legközelebb eliszom a lelkem is. - Tenném hozzá röhögve, a történet maradékát meghagyva magamnak és a szemtanúknak. Még mindig nagyon fáj a fejem, de ezt nem fogom szóvá tenni, a végén még vezetőnk szagot fogna. Akkor kerülnék azt hiszem nagy bajba és lehet most egy atyai maflásnál nem állna meg.
Csenben hallgattam végig Tamashi történetét is. Megdöbbent, hogy Inoshi volt valaha ilyen állapotban is. Amennyit én ismerek a rendíthetetlen vezetőből, az arra enged következtetni, hogy ő életében nem hibázott és az életveszélyes helyzeteket maximum is ő okozta. Ekkor tűnik fel az ajtóban Kamiko. Felpillantok a helyemről és gyorsan végig mérem a lányt. Remek még egy szívességgel jövök Shionnak. Kamiko fáradtnak tűnik, de sértetlennek. Pillantásaink találkoznak a másodperc tört részére, aztán egyszerűen csak visszadőlök a kanapéra. Neki is sok volt ez az utóbbi pár nap és nekem is. Nem szándékozom elrontani a hangulatot és jelenetet rendezni a többiek előtt. Egy darabig hallgatom még a többieket... Kamiko a konyhába megy és tölt magának egy pohár vizet. Látszik rajta, hogy nagyon ki van merülve. A francba aludnia kéne nem itt mulatni az időt... Nem vagyok én senkije, hogy megmondjam neki mi a jó, de amíg Dai nincs itt, addig figyelek rá. Mondjuk ezt észrevétlenül kéne csinálnom, de sajnos ez nem megy még olyan mesterien mint kellene. A lány bőven észrevehette, hogy végig mérem és talán az is tudatosult benne, hogy ez nem csak puszta érdeklődés szintjén történt meg, hanem bármilyen sérülés után, vagy hasonló után kutattam. A francba, most, hogy a macskajaj legrosszabb részénél tartok a térdemen is érzem, ahogy az izületeim fájnak. A fejem viszont majdnem leszakad a helyéről. Aztán Tamashi megjegyzésére még mélyebbre süllyedek... talán el is vörösödök egy kicsit.
A többiek Shindaios történeteihez én most nem teszek hozzá semmit, csupán csak hallgatom Tamashi monológját. Felteszem a többiek megbámulják a lányt mikor csatlakozik hozzánk a nappaliban én viszont már nem nézek rá, egyrészt nem akarom elüldözni, másrészt nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni a többiek előtt. A mi beszélgetésünknek nem most van itt az ideje. Felülök, mert kezd az egész világ forogni velem.
- Dobjuk már ezt a Shindaios témát kérlek legalább csak ma estére. - Néznék Tamashira. - Minden napunk ebből áll, amikor sikerült végre két társunkat visszahozni és egy cseppet megerősödni. Tudom, hogy mindenkinek ez jár a fejében és valós a probléma, de legalább ma aludjunk nyugodtan én azt mondom... Mondjuk ti milyen országokban jártatok már? - Próbálnék témát váltani gyorsan.
Remélem sikerül menteni egyet a helyzeten. A beszélgetésben még egy durván fél óráig tudok részt venni, aztán kezd mindenem kikapcsolni. Kimerültségem kezd úrrá lenni rajtam és talán már a beszélgetés is kezd egyre laposabb lenni.
Felállnék a kanapéról és megcéloznám a hálót, ahol magamhoz tértem. Tekintettel arra, hogy két ágyas a szoba, arra számítok, hogy Mao vagy Kuguro az én szobámban lesz elszállásolva, esetleg mindketten. Kamiko és Shion vagy tovább dolgoznak, vagy a lány Inoshiékkal tölti az éjszakát. Viszont a zsibongás nélkül én nem tudok aludni, most hallanom kell, hogy van körülöttem valaki, mert lassan úgy érzem, hogy kezdek üldözési mániássá válni. Átvágok a nappalin és elköszönök mindenkitől. Kamikonak is köszönök, de nem viszem túlzásba. Nem vagyok figyelmetlen és nem ignorálom őt, egyszerűen csak megpróbálom kivárni a megfelelő időt, vagy lehet, hogy már nem is akarok vele beszélni, ezt már csak a jövő döntheti el. Szívem egyre gyorsabban ver mikor a közelébe érek, de agyam ismét megálljt parancsol, és milyen helyesen teszi.
- Köszönöm a segítségeteket még egyszer Mao és Kuguro remélem egyszer még viszonozni tudom. Kellemes további estét, de azt hiszem én most eldőlök. Holnap ha jól sejtem kemény nap vár ránk!
Besétálok a szobába és résnyire nyitva hagyom az ajtót, hogy azért halljam a hangokat. Mivel nincs lehetőségem kiülni a tetőre és onnan bámulni a csillagokat, ezért megteszem ezt az ablakból. Aztán elkezdem érezni, amint az álom már tényleg majdnem elnyom, ekkor dőlök el ruhástul az ágyba. Esélyem sincs, szinte azonnal álomba merülök, azon az ágyon fekszem el, ahol magamhoz tértem. Mélyen alszom és szerencsére nem emlékszem arra, hogy mit álmodtam. Amikor magamhoz térek, akkor egy kunait ragadok meg azonnal. A franc nem szabadulhatok a gondolattól, hogy baj lesz. Elengedem a fegyvert, mely élesen csattan a kövön. Mellettem a másik ágy púpos, mintha valaki feküdne a takaró alatt, de lehet aztán csak én hagytam így tegnap este, amikor átbotorkáltam a szobán. Az ajtó csukva, huh kösz srácok!

Uchiha Madara Vas. Feb. 03 2019, 01:56

Az ünnepinek mondható hangulat érezhetően dominálta a légkört. Mindenki jó kedélyű volt, s a vészhelyzetnek ezen a sötét estéjén, képesek voltak a történeteket meghagyni a múltnak, bár ugyan felelevenítették a fájdalmas emlékeket, úgy tűnt, beletörődtek ezek az emberek a sérüléseikbe, amiket a szívük viselt el. Egyikükön sem volt halálos seb vagy csonkolás nyoma, mégis tudhattad, mindegyikük sebesült. Mélyen vágta bele a Shindai, alattomos kését a szívükbe, s ezzel nyomot hagyott minden ANBU lelkében.
A történésekből megtudhattad, hogy a háború idején Mao például Kusagakureban járt, ahol a sereget a Fű országbéliek végül szélnek eresztették. Az ő feladata ugyan nem közvetlen a fronton volt, hanem meg kellett ölnie a front mellett tábort verő parancsnokot. Mao elmondása szerint mire odaért, már valaki végzett a férfival. A testét megtalálta a fűben heverve, de a fejét nem találta sehol. Csupán a ruházata és a kitüntetései alapján azonosíthatta be a célpontját. Kuguro a sunagakurei ostrom után került először a várost őrző osztagba, ám hamar áthelyezték őt, vissza Iwagakure no Sato hatáskörébe. Nagyon egyikük sem járta be a világot, csupán a környező országokban töltöttek el néhány hetet, akkor is küldetés céljából, nem kikapcsolódás gyanánt.
Végül úgy döntesz, szervezeted nem bírja már az elmúlt napok okozta eseményeket, valamint a tegnap elfogyasztott alkohol is keményen hazavágta a fejedet, így a legjobb döntést választottad. Aludtál.
Azt, hogy miről álmodhattál, csak te tudhatod, egy biztos. Mindenképp felkavart téged annyira, hogy kunait ragadj az ágyad szélén. Mi zaklathatott ennyire fel? Modai no Sato? Kamiko tette? Vagy ez az egész helyzet kezdi már kikészíteni az idegrendszered? Talán, ha így folytatódik, szörnyeket fogsz látni minden sarkon, s gyilkosnak fogsz nézni bárkit, indoklás nélkül? Egy biztos, Iwagakure jelenlegi helyzete alapos erővel gyakorolja a pszichológiai hadviselés legkegyetlenebb formáját. Úgy érzed, sohasem lesz ennek vége. Hogy bármit is tesztek, nem lesz vége. Nincs kiút. Akárhány ANBUra leltek, a Shindai meg fog titeket találni. És akkor levadásznak. Egytől egyig. Vagy ha vége is lesz talán, ha sikerül valami úton-módon győznötök. Honnan tudjátok, nem maradtak e újabb ügynökök, akik majd újból aktivizálják magukat, évekkel később? Mi lehet a biztosíték arra, hogy a szervezetet eltörölhessétek? Vélhetőleg azt kell elfognotok, aki működteti az egészet. S aki irányítja az embereket. Nem tudod, hányan vannak a Feketék vezérkarában. Hány és hány Yaoval fogtok még találkozni, s vajon hány trükkel próbálnak meg titeket csapdába ejteni? Ezekre a kérdésekre valószínűleg nem kaphatod meg a választ, belegondolva, nem sok ember képes ilyen állapotban aludni.
Miután a kunait elejted, a veled szemben lévő, feltúrt paplanú ágyból egy álmos Tamashi szól feléd.
- Hjáhh - ásít - Aludjál, kölyök. - mormogja, majd jobban összehúzva magát, alszik tovább. Úgy tűnik, Tamashit osztották be a szobádba, a két új pedig megkapta Kamiko szobáját. Kamiko és Shion a "kihallgatóteremben" tért nyugovóra. Ha kisétálsz az ajtón, akkor megpillanthatod Inoshit. A hegyomlás vezetőtök a kanapén ült, papírokat forgatott maga előtt az asztalon. Nem nézett feléd, mégis tudta, hogy kiléptél az ajtón. Az egyik térképen nézte még néhány másodpercig, majd végleg feléd fordítaná a tekintetét.
- Nem tudsz aludni, Kinshu? - kérdezi. Ha gondolod, leülhetsz mellé a kanapéra, s tanulmányozhatod a rajzokat. A térkép, amelyet néz, egy kisebb várost jelöl, valahol az ország délnyugati részén. Alatta pedig Iwagakure no Sato csatornarendszerének egy részletét láthatod.

**Kinshu** Vas. Feb. 03 2019, 16:54

Mikor magamhoz tértem, a szobában tényleg volt valaki. Tamashi emelte fel a fejét mikor én kunaiomat elejtettem a földre. Látszik rajta, hogy a tegnapi buli tovább tartott mint kellett volna. Kunai késemet visszatettem a kis szekrényre, melynek elérésével legutóbb elég sokat vacakoltam, most megvolt egy mozdulatból... Tamashi csak annyit nyögött be, hogy aludjak tovább, de kiverte az álmot a szememből valamilyen álom, melyre talán jobb is, hogy most nem emlékszem. Gyorsan összeszedtem magam és felöltöztem. Kinéztem az ablakon és láttam már, hogy még valóban a hajnal végét sikerült megcsípni, remek időzítés, dicsértem meg magam cinikusan...
Azt hittem, hogy a konyhát most egyedül vehetem birtokba, de tévedtem. Inoshi már ébren volt és jó vezetőhöz híven, most is a térképeket tanulmányozta.
- Nem tudom pontosan, hogy miért de kirúgott az ágy, így korán reggel. Hát te mit nézel? - Töltöttem magamnak egy pohár vizet, majd letelepedtem Inoshi mellé. Az iwagakurei csatornák térképét szinte azonnal felismertem, de a másik város számomra ismeretlen volt. Gondolom ezek a helyszínek is szerepeltek Kamiko emlékeiben azért tanulmányozza ilyen bőszen Inoshi. Én viszont most valami másról szerettem volna beszélni, ha már sikerült végre egy kicsit nyugodtabban négy szem közt társalogni...
- Tudod én ezt nem értem. Már mint persze a történetet hallottam, de egyszerűen nem tudom felfogni, hogy miként tudott titeket is megfertőzni a Shindai. Azt mondja Tamashi, hogy a ti csapatotok volt a generáció legjobbja. Gondolom minden küldetést példásan végeztetek el. A másik dolog ami felett nem tudok átlépni... - Egy pillanatra megcsuklik a hangom és az ajtó felé nézek... - Ő... Én nem ismerem annyira mint te és újabban azon gondolkozom, hogy szinte egyáltalán nem is ismerem. Akashi elvesztése után már úgy érzem, hogy luxus számba megy, ha valakit közel engedek, de aztán mindig oda jutok, hogy engem viszont nem enged senki sem közel. Persze nem olyan időket élünk tudom... - Remélem kirohanásomat Inoshi nem egy dorgáló beszéddel hálálja meg. Most inkább valami tanácsra van szükségem, egy tapasztaltabb ember meglátására, aki meg tudja mondani, hogy mit és hogyan kéne csinálni.
- Persze, biztos attól fél, hogy úgy tekintek rá mint egy áruló gyilkosra... bevallom őszintén először nagyon nagy csalódottságot éreztem, de nem tudok haragudni rá. Teljesen más életutat jártunk be, lehet az ő helyében én is így cselekedtem volna.
Egy kicsit csöndbe maradtam és megvártam, hogy Inoshi kommentálja esetleg mondandómat, aztán felállnék és töltenék még egy pohár vizet magamnak.
- Ezek mellett pedig a köztünk lévő osztályos különbség is éket üthet, már csak akkor is közénk, ha barátkozni próbálnék, de kezdem úgy érezni, hogy ennél többről van szó... sosem éreztem még ilyen kettősséget magamban... - A francba most ezt tényleg kimondtam?... - De erre most biztos nincs szüksége, vagy nem tudom... Még az is lehet, hogy nekem is jobban kellene vigyáznom a szívemre... Szerinted?
Ekkor azonban hallom, amint az egyik ajtó nyílik, így azonnal témát váltok és reménykedek benne, hogy nem hallották meg a többiek, amit itt beszélgetek Inoshival. Néha az ilyen dolgokat is ki kell adnunk magunkból és mivel Tamashival nem tudtam ilyesmiről beszélni, az egyetlen férfi jelenleg a környéken akiben megbízom Inoshi. Remélem lesz számomra valamilyen tanácsa, amit majd elmond, de most pont Kamiko lépett ki a "vallató" szobából.
Szívem ismét egy magasabb sebességi fokozatba kapcsol, pulzusom is megemelkedik, amint a lány álmosan közelít felénk.

Uchiha Madara Szomb. Feb. 09 2019, 00:22

A férfi nem ült odébb, mivel így is bőven elférhettél mellette a kanapén. A széles asztalon a térképvázlatok, tervrajzok, s miegyéb tekercsek halmazai terültek el. Vagy fél tucatnyi papíros állt egymáson, felül a város térképével, illetve alatta a várost behálózó csatornarendszerről. Talán nem véletlen, hogy eme kettő vázlat volt legfelül. Ugyan Inoshi az elején nem szólalt meg, csupán némán hallgatott téged, tekintetével még mindig a rajzokat elemezte. Máshol járt fejben, ám figyelme az egyik pillanatban a szoba átellenes fala felé terelődött, a szemközti falra. Talán itt tért vissza a valóságba, s kezdte el értelmezni, amit mondtál neki. Szíved fájdalmain könnyíteni akartál, s a jounin megadta végül azt, ami végleg rád terelte a figyelmét. Mély levegőt szívott, majd feléd fordult. Néhány másodpercig némán ült, ám láttál a szemében valamit. Egy érzést, mely egyszerre volt biztató és félelemmel teli. Tekintetét visszafordította a térképvázlatok felé, majd egy újabb hangosabb fújást követően így szólt.
- Tudom Kinshu, hogy... ez az egész hihetetlen. Én sem tudnám elképzelni, ha nem lettem volna szemtanúja az egésznek. Mivel te magad belecsöppentél az eseményekbe, nem tudhatod, miféle idők is voltak, alig a krízis előtti napokban. Te látod a gépezetet, a Shindai gépét emiatt. Mi sajnos abban a gépben nevelkedtünk lényegében. Emlékszem, amikor visszatértem a bázisra, hogy jelentést tehessek a... faluban történt eseményeket követően. Mintha egy álomból keltem volna fel. Az ANBU vezetőség ott ült a helyén, ahogy mindig. A papírosok ugyanúgy álltak az asztalokon, ahogy mindig. Ziroshi-sama hangja ugyanúgy szólított, s invitált be a kopogtatásom után, mint mindig. Ám amikor beléptem, az összes ANBU, aki a teremben tartózkodott, mintha megrémült volna. Először én magam sem tudtam, hogy mi válthatta ezt ki belőlük. Féltek, méghozzá tőlem. Nem is az erőmtől, vagy mert tudták, hogy ki is vagyok. Hanem hogy életben találtak. Ott tudtam, hogy baj van. A jelentésem megpróbáltam úgy leadni, hogy ne kelthessek feltűnést közöttük, mintha nem érezném a vész szagát. Kegyetlen büdös volt pedig. Hallottam, ahogy asztalaik alatt lassan húzzák ki a kunaiaikat a zsebükből. Hallottam, ahogy körülöttem a teremben a vászonruházat anyagán végigcsúsznak a fémpengék. Azok az emberek támadtak rám, akik éveken át küldetésekkel bíztak meg. Mintha valami vírus megfertőzte volna az agyukat, s az addigi átlag emberek, vérszomjas mészárosokká változtak volna. Félelmetes érzés, még mindig. Bárki is vezeti, biztos a dolgában, s az is biztos, hogy ez nem pár hónap munkája. Évekig tervezhették, s a szemünk előtt, a sajátjaink által irányították úgy az eseményeket, hogy idáig juthassunk. A Shindai roppant veszedelmes gépezet, Kinshu.
Inoshi néhány levegővételnyi szünetet tartana. Hallhattad a hangján, ennél őszintébben talán még sohasem szólt hozzád. Hallhattad azt a tiszta érzést, amit legbelülről fakasztott fel. Ő is félt, annak ellenére, hogy nem mutatta ki. Képes volt tökéletesen eltakarni az érzéseit, mégis, a hangjából tisztán kivehetted az őszinteség és az őszinte félelem hangját. Inoshi felegyenesedne a térképek fölül, majd hátrébb dőlve, a hátát a támlának támasztva, kényelmesebb pozícióba helyezi magát.
- Ami Kamikot illeti... nehéz, tudom, hogy nehéz. A múltat azonban megváltoztatni nem tudjuk. Még mi, a shinobik elitjei sem képesek arra, hogy megváltoztathassák azt, ami már bekövetkezett. Kamiko nem képes semmivé tenni mindazt, amit a Shindai árnyékában elkövetett. Egyben biztos vagyok, ha magánál lett volna, szembement volna a paranccsal. De... ez is csak szépíti a helyzetet. A tettei örökké kísérteni fogják őt. De én tudom, hogy miféle ritka tehetség lakozik abban a lányban. Ismertem őt, nagyon is. Lelkes, magabiztos és dinamikus. Talán ezekkel írhatnám le. Tudom, hogy nehéz elfogadni ezeket a tetteket, ha nem vagy képes elfogadni, az is természetes. De ennek vége van. Kamiko elméje tiszta. Másfél év irányítás után végre ismét szabad. Ő mindig is olyan ember marad a számomra, aki igen csak közel állt hozzám. Én is elveszítettem őt, most viszont érzem, hogy visszakaptam. Mintha az eltűnt lányom jött volna haza. Időt kell neki adnunk. Nekem is, neked is, mindenkinek. Amíg Tamashival távol voltatok, figyeltem őt. El nem tudom mondani, mennyi lelkesedés volt benne, hogy Shion napokon át a fejében turkáljon. Bántja a lelkiismeret, s ez ugyan nem feltétlen mentség, ha nekem hiszel, akkor elhiheted, hogy visszakaptuk az egyik legerősebb tagját a megmaradt családunknak. Ebben a sötét korszakban pedig ez a legfontosabb. A család. Most ti vagytok a támasz, a segítség, a bizalom forrása. Az összetartás. Shion, Tamashi, Te, Kuguro és Mao, valamint Kamiko. Ti alkotjátok jelenleg mindazt, amit családnak és köteléknek lehet nevezni. Nélkületek én is elvesztem volna már rég. Jó ember vagy te, Kinshu, helyén van az eszed és a szíved. Meg kell tanulnod türelmesnek lenni. Nem mondom, nem ígérhetem, hogy képes leszel megbocsátani Kamikonak, amiket tett. De az idő képed begyógyítani a legnagyobb sebeket is. Ha hagyjuk gyógyulni. Ne kapargasd a sebed, ne ingereld a heget. Hagyj időt, hogy begyógyuljon. De... ezt a beszélgetést nem velem kell befejezned.
Inoshi visszafordulna a térképek felé, majd a városi térképet némileg hátrébb tolná, s a csatornarendszert emelné kezeibe. Ujjával néhol utakat kezd el követni, s néhol egy tollal jelölne meg helyeket. Visszatért a tervezéshez, ám úgy tűnik, a megrendíthetetlen szikla is egy érző embert rejt magában. Inoshi szavai talán sablonosan hathatnak, vagy üres szavaknak tűnhet, érdemes belegondolni, hogy ő mindazt átélte a saját bőrén, amiken te csupán hallás után feldühödtél, és megrendítetted a bizalmad a kunoichi irányába. Ha pedig az a férfi, akivel ez azt egészet megtette, visszafogadta most, valóban jelentheti azt, hogy a bizalma nem hiábavaló. S ugyan még mindig nem ismered kettejük teljes múltját, érezhetted, hogy ha Inoshi képes túltenni magát a falus történetet, neked is sikerülnie kell.
Végül a rejtek lakói lassan fel-felkelnek álmukból, elvégre újabb nap virradt a remény fényében. Tamashi és Mao tért ki először a hálókörletükből, majd Kuguro, s végül Kamiko. A lány nem sokat időzött odakinn, csupán egy pohár vízért jött ki, miután fejet hajtva köszöntött mindenkit, majd végül betért a szobába, ahol Shion már várta. Inoshi elmondása szerint a mai napon nem fognak már belenyúlni az agyába, hanem mindenkinek ki lesz osztva a feladata.

**Kinshu** Szomb. Feb. 09 2019, 12:08

Inoshi őszintesége meglepett, de értékeltem, jelen esetben talán a legjobban. Legnagyobb kérdésemre, talán tudatosan, de választ nem adott. Ezzel talán utalt is arra, hogy a bennem tomboló érzelmeket azzal az egyénnel kellene megbeszélnem, aki kiváltja belőlem ezeket. A többiek elkezdtek kiszállingózni a hálókból. Megérkezett szépen lassan az egész csapat, de Kamiko csak egy pohár vízért jött ki, aztán már vissza is ment a szobába Shionnal. Inoshi elmondása szerint már nem fogják az elméjét kutatni, mégis úgy tűnt, mint akinek a világ összes súlya nyomja a lelkét. Talán így is volt. Aggódva néztem utána, szerencsére pillantásomat senki sem kapta el a nappaliban.
Jókedvűen indult a reggel, a srácok nevetgélve fogyasztották el ételeiket, aztán folytatták tovább a beszélgetést, mintha semmi sem történt volna. Én csak ültem ott és néztem ki a fejemből, de nem tudtam, hogy most pontosan mi tévő legyek. Nem sokára eligazítás lesz és lehet még előtte kellene beszélnem Kamikoval, még mielőtt ismét külön csapatokba lennénk beosztva és megint elúszna a lehetőség, hogy megbeszéljünk pár dolgot. Inoshi intelme azonban élénken visszhangzott fejemben. "Adj neki időt!" Felállok a kanapéról és elindulok a szobám felé, melyben Tamashival aludtunk. Kicsit el kell gondolkodnom a dolgokon és arrébb kell mennem, hogy ne rohanjak be a szobába, ahol Kamiko és Shion vannak. Távol kell magamat tartanom tőle, különben nem fogom tudni türtőztetni a nyelvemet. Most viszont ezzel valószínűleg több kárt csinálnék mint hasznot.
Na jó akkor most a küldetésekre kell koncentrálnom, össze kell szedned magad Kinshu. Gyorsan előszedtem megmaradt felszerelésemet és ellenőriztem, hogy hanyadján állunk a dolgoknak. Kunai késeim közül csak a fele maradt meg. Shurikenjeim szerencsére még maradtak szép számmal, de ha nem fogom tudni feltölteni a készleteimet, ha csak itt a rejtekünkön nincs külön erre dedikált raktár. Na ezt majd még meg kellene kérdeznem Inoshitól mielőtt elindulunk. Technikai fronton is változott a helyzetem az utóbbi időben. Olyan jutsukat láttam, melyek létezéséről eddig nem is tudtam, de végül sikerült szert tennem nekem is olyan tudásra, mellyel remélhetőleg a közel jövőben elég sok Shindaiost tudok a föld alá küldeni. Egy dolog biztos, mostantól a raitonra kell majd még jobban támaszkodnom, mint azt eddig harcaimban tettem. Úgy veszem észre, hogy kevesen tudnak hatásosan védekezni ellene. Aztán ez persze ellenfele válogatja, de kíváncsi vagyok, hogy a villám penge milyen pusztításra képes... Ezt remélem a következő küldetésen egy Shindaioson le tudom tesztelni.
Kilépek a kis szobából és látom, hogy már mindenki elkészülve áll az asztal körül, melyre Inoshi térképeket, alaprajzokat terített le. Odasétálok és fel is teszem gyorsan az első kérdést, amivel talán el tudom nyomni ezt az irgalmatlan hurrikánt, mely lelkemben tombol.
- Hova vezet a következő utunk Tamashival?

Uchiha Madara Pént. Feb. 15 2019, 23:58

Ahogy a nappali egyre inkább megtelt élettel, úgy vette kezdetét kis kolóniátok újabb napja. Tamashi és Mao cigarettára gyújtottak, míg Kuguro kezébe előkerült egy kis üveg flaska. A legtöbbjük kezében kávéscsésze volt. Mintha a világ legotthonosabb irodájában lettél volna. Inoshi odébb helyezte a tervrajzokat, hogy az emberek elférhessenek a kanapén és a székeken, körbeülve a nagy méretű asztalt. Végül Kamiko és Shion is előbújt a szobából. Kamikon észrevehetted, hogy meg van szeppenve. Csillogó szemeivel, melyekből nemrég még könnyek hullottak, most reménykedően tekint végig a bennlévő embereken. Nem csupán téged figyelt, habár letagadhatatlan, hogy a te jelenléted figyelte legtöbbször, míg végül az alapzajt Inoshi szakította meg néhány krákogással. A figyelem ekkor a tagbaszakadt jounin vezető felé irányult, aki ekkor már a konyha falánál állt, kezeit mellkasa előtt összefűzve, s hatalmas hátával támasztotta meg magát. Miután mindenki rá figyelt, neki is kezdett.
- Előbb hadd ejthessen néhány szót - nézett szúrós tekintetével a szoba mellett álló kunoichik, alacsonyabb tagjára. Kamiko egy lépést tett előre, majd lehajtotta a fejét és így szólt.
- Meg... szeretném köszönni nektek, hogy megmentettétek az életem. Nélkületek nem lehetnék most itt... Mindenkinek...nagyon...hálás...vagyok - a kunoichi a könnyeivel küszködött, melyek elő is törtek az akarata ellenére is, s lehajtott fejéről kezdtek aláhullani a padlózatnak. - Tudom, meg sem érdemlem, de...Ti vagytok az én hőseim. A megmentőim. A családom. Nem tudok elég hálás lenni nektek. Köszönöm. - sírja el magát a végére, majd visszalép, s Shion gondoskodó karjai közé húzódik. Tamashi volt az első, aki tapsolni kezdett, ekkor Mao, Kuguro és Inoshi is folytatta az együtemű tapsolást.
- Üdv újra itthon, Kamiko - mondja a cigijével a lány felé célzó Tamashi.
Inoshi ellökné magát a faltól, majd közelebb lépne az asztalnál ülő brigádhoz. A térképeket visszahelyezné az asztalra, s így kezdené a taktikát.
- Az elmúlt három napban, hála Kamiko mérhetetlen akaratának és Shion kitartásának, megtudhattunk egyet, s mást a Shindairól. Ugyan a lényeges információkat alaposan elzárták, mégis... Kamikonak hála, felfedeztünk néhány stratégiailag fontos helyszínt. Azt tudtuk, hogy a Shindai különböző helyeken állított fel megfigyelőállásokat, s alakított át kastélyokat, birtokokat és börtönöket erődöknek. Azonban ezen helyszínekről eddig nem tudtunk sok mindent. A Kamiko elméjéből kinyert információk segítségével felleltünk néhányat, amik elvezethetnek minket a Pokol kalitkájához. Ezek a pontok - emelné le az első térképvázlatot, amely a Föld országát tartalmazná, rajta néhány, filccel bekarikázott pontot mutatva ujjaival - Olyasfajta erődök, amelyekben potenciális társak lehetnek fogságban. Ki kell őket szabadítani, hogy elegen lehessünk a Kalitkához. Talán az ottani őrökből is kiszedhetünk egy-két információt. Ezen a ponton egy kisebb méretű birtok található, fenn, északnyugaton a hegyekben. Mao, Kuguro, megbirkóztok vele? - teszi fel elsőként az újaknak. A két férfi fejet hajtva jelezné, vállalják az akciót.
- Kinshu, Tamashi az én társam lesz most, ugyanis ha titeket elkapnának, akkor nehezen tudnátok kiszabadulni a fogságból. Te Kamikoval fogsz menni. Bízom bennetek. Ez a birtok lesz a célpontotok. Nem tűnt veszélyesnek, mégis...titeket kettőtöket ismer talán a legtöbb Shindaios, éppen ezért nem kelthettek nagy feltűnést. Ha bármi baj ütne be, Kamiko szó nélkül visszahoz titeket ide. Nem kockáztathatunk. Érthető?
- Oh, megkapom ismét az öreg rókát? - mosolyodik el Tamashi, majd elnyomja a cigijét, s felegyenesedik. Némileg kiropogtatja a hátát, majd tovább hallgatja az eligazítást.
- A másik térképen bejelöltem a csapatok útvonalait, a csatornarendszeren fogunk haladni. Az a leggyorsabb, s ugyan vannak gyűjtők, amelyeket ellenőrzési pontoknak használnak, a megszerzett információk szerint tiszta járatokat jelöltem meg. A célotok, hogy kiszabadítsátok a társainkat, ha még ott vannak, s lehetőleg az őrökből próbáljatok megtudni valamit, ami elvezethet minket a Kalitkába. Van kérdés? Akkor indulás. Négy napot kap minden csapat, hogy visszatérjen.

Újabb küldetésre indultok hát, ezúttal pedig magával Kamikoval sorsolt össze Inoshi. Döntése mögött ugyan nem ismerhetted a valódi indokokat, szavai, mely szerint bízik bennetek, következtetést adhat arra, hogy látja a bennetek rejlő lángot, s érzi, hogy ti ketten verhetetlen csapattá nőhetitek ki magatokat, ehhez azonban össze kell dolgoznotok, legyen szó bármilyen nehézségről. Az utóbbi időszakban megtanulhattad, hogy a Shindai nem fog kegyelmezni, s ott csapnak le, ahol csak tudnak.
Tamashiék és Maoék a házban elrejtett csatornalejárót használta, mely egy pecséttel elzárt vaslemez mögött rejtőzött. Shion visszatért a szobába, s lefeküdt, túlságosan is kimerítette az elmúlt három napnyi aktív emlékolvasás.

**Kinshu** Vas. Feb. 17 2019, 23:13

Inoshi végül összehívta kis tanácskozásra az egész csapatot. Sejtettem, hogy ennek a beszélgetésnek előbb utóbb meg kell történnie, de abban is biztos vagyok, hogy Kamiko annál kevésbé várta. Ezen a megbeszélésen már ő és Shion is résztvevők. Vajon egyszerűen csak csöndben elengedjük a dolgot és hagyjuk a parancsnokot beszélni, vagy Kamiko is külön szóhoz fog jutni. Végül így lett. Inoshi nem is szórakozott sokat, úgy látszik ő is gyorsan le akarja tudni ezt a megbeszélést, hogy minél hamarabb munkához lássunk. Viszont erre a részre már várok nagyjából azóta, hogy megérkeztünk erre a rejtekhelyre, így most csendben figyelem a lányt. Látszott rajta, hogy még most is küzd az érzelmeivel, tudom, hogy ez nem lehet egyszerű számára, de túl kell esni ezen is. Mondandója végére már előtörtek könnyei is és miután végzett gyorsan vissza is vonult Shion mellé. A többiek egy emberként kezdtek el tapsolni és én is csatlakoztam hozzájuk. Aztán amint tekintetünk ismét találkozik Kamikoéval én még lopva egy ilyen kis meghajlást is elejtenék, jelezve ezzel, hogy részemről a megtiszteltetés, hogy egy csapatban dolgozunk végre hivatalosan is...
Inoshi elkezdi kiosztani a feladatokat. Jól sejtettem, hogy mi lesz a dolgunk, a Kamiko emlékei közül kinyert adatok segítségével azokat a helyszíneket kell majd végig járnunk, ahol ő is volt és infókat szerezni, hogy végre megtudjuk hol van a Kalitka. Már vártam volna, hogy Inoshi hova fog most minket küldeni Tamashival, de itt ért a következő meglepetés, az én párom ebben a küldetésben Kamiko lesz. Ezt hirtelen nem is tudtam hova tenni és egy bugyuta vigyorral az arcomon bólintottam a főnök felé. Nagyon gyorsan eltűntettem ezt az érzelmet az arcomról és ismét a lányra néznék. Nem hiszem, hogy viszonozza, de talán őt is váratlanul éri ez a döntés. Küldhették volna bárki mással őt a csapatból, sőt maga Inoshi is mehetett volna vele, de aztán mégis csak rám bízta. Vagy várjunk csak, lehet engem bízott rá?
Miután a többiek elindultak és Shion is elvonult a szobájába pihenni én kint ültem az asztalnál és vártam, hogy Kamiko felbukkanjon. Gondolom, hogy nekünk nem kell nyakunkba venni az országot, ezt a problémát ő megoldja, ezért talán még itt most vár egy kisebb beszélgetés... Vannak dolgok amiket meg kell beszélnünk még mielőtt küldetésre indulunk, mert ez talán egy olyan pontja az utóbbi pár napnak, ami még talán a Shindaios feladatoknál is fontosabb jelen helyzetben számomra. Kint ülnék az üres asztalnál, amikor a lány felbukkanna...
- Őszintén szólva nem is tudom hol kezdjem, de úgy gondolom, hogy lenne egy pár dolog amit meg kellene beszélnünk... - Tartok egy kis szünetet, megvárnám amíg Kamiko is kijön és esetleg ő is mondana valamit, aztán belekezdenék. - Tudod amikor először hallottam a történeteket, úgy éreztem, hogy hazudtál nekem, hogy minden amit az utóbbi pár hónapban hittem, éreztem csak egy illúzió... Sőt ha ezt még fokozni akarnám, akkor azt mondanám, hogy nem voltam egyáltalán biztos abban, hogy ez az az lány-e akit én megismertem... - Itt hagytam egy kis szünetet, hogy Kamiko is érezze ezt tényleg komolyan mondom. - Aztán rájöttem, hogy ez a te múltad, nem az enyém. A életed nem az enyém és semmi közöm nincs azokhoz a dolgokhoz, amikről itt most szó van maximum is csak érintőlegesen. Ezért szeretném most lefektetni, hogy engem nem érdekel, hogy ki voltál egykor, hány ember vére tapad a kezedhez. Engem a mostani Kamiko érdekel, az a személy akivel együtt megyek küldetésre és az a személy aki nekem számít. Csupán csak azt szeretném, hogy ezt tudd. Nagyon sokat gondolkoztam ezen és végül arra jutottam, hogy nekem nem kell magyarázkodni, én nem az az ember vagyok, aki számon kéri rajtad a tetteidet. Próbáljunk meg azzal foglalkozni, ami előttünk áll jó?

Uchiha Madara Szer. Feb. 27 2019, 02:26

Inoshi meglepett titeket. Nem csak téged, ó dehogy is... Kamiko szemei épp úgy kerekedtek ki, mint ahogy a sajátjaid. Vöröslő arcát lassan fordította feléd, ám nem nézett teljesen rád. Ugyan nem fordította vissza azonnal, hogy elkerülje a szemkontaktust, de nem fordult teljes mértékben feléd. Láthattad, ahogy szemei félően keresik céljukat, míg végül megtalálták az ifjú shinobi személyében. Arcára akarata ellenére, zavart és bárgyú mosoly ült ki, mintha azt akarná mondani, Pff, fasza. A csapatvezető, miután kiosztotta az osztagokat, a teremben lévő emberek mind készülődni indultak. Inoshi, Saki, Tamashi, Mao és Kuguro mind szétszéledve indultak a felszerelésükért. Csak ti maradtatok. Te...és Kamiko. A lány még mindig feléd fordulva figyelt, arcáról ekkor már lejjebb ereszkedett az a kontrollálhatatlanul kiülő mosolyszerűsége, s mintha orcájáról is fehéredni kezdett volna a pirosasság. Szemei nem pislogtak, feléd figyeltek. A kanapén ülve szólítottad meg őt. Először nem válaszolt, csupán szendén bólintott, jelezvén, készen áll a meghallgatásra. Talán örült is, hogy te kezdted meg a beszélgetést. Nem szólt, csupán feléd fordult, immáron teljes mértékben. Vékonyka teste zavartan állt előtted, kezei a mellkasa előtt fonódtak össze, ám nem úgy, ahogy azt Inoshitól megszokhattad. Ujjaival a lányon lévő pulóver ujjait markolták, zavart volt és ideges, ez látszott rajta. Szemeit mégsem vette le rólad. Néhol bólintással jelezte, megérti minden szavadat, de még most sem válaszolt. Végül, mikor kiadhattad mindazt magadból, amik napok óta befészkelték magukat a fejedbe, azok a gondolatok, amelyek évekké változtatták ezt a pár napot, azok az érzések, amelyek elvakítottak, megbénítottak és egyszerre felemeltek, most mindezt letisztázhattad végre valahára. Őszinte szavak voltak, egy egyszerű köntösben. Talán nem is volt szükség órákon át tartó szent beszédekre, vagy eget rengető bátorsági adrenalinlöketre. Ami a legfontosabb, s jelen helyzetben, számodra a legfontosabb tényező, hogy elmondhasd mindazt, ami benned van. Ha megérti, megérti, ha nem... hát majd kiderül. Mindenesetre Kamiko zavart állása mintha megfagyott volna egy pillanatra.
Kamiko eltűnt a szemed elől egy pillanatra, majd hirtelen termett előtted. Reagálni sem tudtál az eseményekre, nem készülhettél fel rá. A feléd érkező Kamiko két kezét maga elé tartja, s szó szerint rád rombol. Ám most nem egy kunait tart a kezében. Még csak nincs is nála fegyver. Két kezét beletúrva a kanapé, párnázott háttámlájába, átölelt, s erősen összefonta két kezét a nyakad körül. Érezted, hogy remeg, ahogy neked dől, lábaival melléd térdelve támasztanák őt. S ugyan nem látod, nedvességet érzel a füled környékén, valahol ott helyezkedhetett Kamiko arca. Remegő hangján, suttogva ennyit mondana.
- Köszönöm, Kinshu. Köszönöm, hogy megmentettél.
Az állapot néhány másodperc alatt megszűnt, ugyanis Kamiko hirtelen elengedné a nyakad, s felegyenesedne. Lesimítva ruháját, arcát törölné a pulóver hosszas ujjával. Gyorsan el akarta tüntetni az eltüntetetlen nyomokat. Újból az a zavart mosoly ült ki az arcára, s így próbálta menteni a helyzetét,
- Na ezzel most felzárkóztam a másik letámadása versenyen. Azt hittem, még pár napig felróhatom neked, de... El kellett mondanom. - Kamiko mélyet szívna, elzárva ezzel magában mindenfajta érzelmet, s próbálva a feladatra koncentrálni. A felszereléseiteket hamar összepakoljátok, majd Kamiko kérésére a nappaliban "gyülekeztek ismételten". A lány ott állt, egy pulóverben, kényelmesebb nadrágban. Nemhogy a fejpánját nem vette fel, még csak közelítőleg sem nézett ki úgy, mint egy képzett kunoichi. Hosszas pulóverujja eltakarta kezeit, amit maga elé emelve, néhányszor meglóbálta, majd elnevette magát.
- Azt ajánlom, te is vegyél fel valami... hétköznapibb ruhát legalább egy Hengevel. Nem akarom, hogy az első utcán kiszúrjanak. Legyünk csak... két gyerek. Akik veszélyérzet nélkül bolyonghatnak a városban.
Miután felvetted a megfelelő álcát, Kamiko melléd állt.
- Kicsit csalunk, ha nem baj. - mondta, majd kezed felé nyújtotta a kezét. Az induló kéz megakadt, majd némi hezitálást követően a vállad ragadta meg, ekkor megérezhetted azt a kavargó, földöntúli érzést, ami magával ragadt. Eltűnt hirtelen minden körülötted, s ott voltál... A semmiben. Az, hogy te mozogtál, vagy körülötted mozgott egyszerre minden, nem tudtad megállapítani, csak... egyszerűen mozgásban volt minden. Ismerős lehetett már az érzés, még ha nem is tegnap volt. Tudhattad, hogy Kamiko aktiválta a Gin Hiramekit. A kérdés csak az, hogy hova mentek. Vajon hol köttök ki, ha egyszer véget ér ez az áramlás? Vajon hol találod magad, miután ismét a sajátodnak érzed testedet?
...
Aprócska falu állt előttetek. Magas, ám kopottas gerendafal emelkedett, mely egy szélesebb, rozoga, kétszárnyas fakapuban fonódott eggyé. A bejáratban őrök álltak. Öreg, pocakos, mezei őrök. A falu melletti fás rész tökéletes volt számotokra, ahhoz, hogy feltűnés nélkül megjelenjetek...lényegében a semmiből.
- Ez nem az a falu, ahova eredetileg jönnünk kellene, mivel majdnem kétnapnyi előnyben vagyunk a többiekkel szemben, s mivel abban a faluban úgysem találnánk semmit, úgy éreztem, ide kell jönnünk. Gyere velem, Kisnu és bízz bennem.
Kamiko vidáman ugrált ki a fák közül, az őrök felé. A két őr ásítozva figyelte az érkező lányt, majd megvakarva homlokukat, az egyik megszólította.
- Mikor szöktetek meg? Nem biztonságos odakinn, ilyen fiataloknak. Gyerünk, vissza a kapun belülre, amíg a szüleitek rá nem jönnek.
A fakapun belül egy szegényesebb, öreg falu fogadott titeket. Modai no Satohoz hasonló elrendezésű város volt, ám elődjénél sokkal szegényebb és némileg kisebb utcákból álló község volt. Volt néhány ivó, bordélyok, egy kaszinó és néhány lakótömb.

//+3 chakra vagy TJPt írok fel a következő körben, tekintve a csúszásomat//

**Kinshu** Pént. Márc. 01 2019, 12:26

Kamiko ugyn úgy meglepődött Inoshi döntésén mint én magam. A lányt is teljesen váratlanul érte a hír, de aztán megpróbált ő is kezdeni valamit a helyzettel akár csak én és az idióta mosoly kölcsönös volt, amíg együtt nem maradtunk kettesben a nappaliban. Én pedig belekezdtem mondókámba. Bár nem vittem túlzásba, azt hiszem Kamiko értette a lényeget és tudja, most mi van bennem. Arra számítottam, hogy a lány védekezni fog és magyarázkodni, de nem így történt...
Kamiko gyakorlatilag az arcomba teleportált és egy kicsit kétségbe esve vont ölelésébe. Éreztem, ahogy a lány remegni kezd egy kicsit és vállamon könnyezni kezd, de ha már ennyire érzelmes pillanata van, inkább megpróbálom a lehető legjobban támogatni. Átölelném én is és a fülébe súgnám!
- Itt leszek mindig, ha szükséged lesz rám! - Nem szeretnék esküdözni és meg kell tanulnom, hogy ebben a szakmában nem szabad ígéreteket adni, mert könnyen előfordulhat, hogy a következő küldetést meg sem éljük, így azt próbáltam megígérni neki, amit reálisnak tartok. Ha szüksége lesz rám valóban itt leszek neki, de amíg nem enged be és elzárkózik előlem, amint azt az utóbbi napokban tette, addig többet nem ígérhetek.
- Hát igen a lerohanások versenyt most te vezeted... - Nevetném el magam kissé kínosan, mikor a pillanat véget ért és a lány visszavonulót fújt.
Ezek után kicsit úgy tűnt nekem, hogy Kamiko veszi kézbe az irányítást, mintha ő lenne ennek a csapatnak a vezetője. De vajon tényleg ő az? Az érdekes az egészben, hogy természetesen egy nálam jobban képzett és többet látott kunoichiről van szó, azonban a lojalitása még von kérdéseket maga után még az én szememben is. Persze adtam neki egy újabb esélyt, de most sokkal körültekintőbb leszek mint legutóbb. Vajon amikor a tetőn harcoltunk, akkor még önmaga volt? Vajon amikor megmentette az életem a vízesésnél, akkor nem egy feladat voltam számára?... Ezek a kérdések nagyon ki kívánkoztak, de nem mertem feltenni még őket. Nem volt még itt az ideje...
- Rendben, de nehezen tudok beöltözni játszós ruhába, mert konkrétan az egész lakásomat miszlikbe robbantotta a Shindai, szóval marad a Henge. - Megpróbáltam felidézni egy régebbi szabadidős öltözetemet, aztán felvenni az álcát a Henge no jutsu segítségével. Miután végeztem visszamentem a nappaliba ahol a lány már várt rám!
- Kicsit csalu...? - Elakadt a szavam, amikor Kamiko megpróbálta megfogni a kezemet, de ösztönösen nem cselekedtem semmit, csupán csak lefagytam a pillanatba. Aztán a lány stratégiát váltott és megfogta a vállamat, minket pedig beszívott a sötétség. Olyan érzés volt ez, mint amikor belecsobban az ember egy óriási folyóba, mit neked folyó inkább zuhatag, mely a víztől koptatott sziklákon szökik tova a semmibe... Mi is így haladtunk, de nagyjából a másodperc tört részét tölthettük el ebben az állapotban, aztán egy kis falu előtt tértünk vissza a materiális világba ismét, majd Kamiko gyorsan elmondta, hol is vagyunk és mi a helyzet. Bevallom egy kicsit meglepődtem.
- Várj csak! - Ragadnám meg a lány kezét egy pillanatra... Amint kezem selymes bőréhez ért, azonnal elengedném, ez csak egy reflex volt, hiszen mi már mentünk nem egyszer kézen fogva, de Kamiko most ezt nem merte meglépni én viszont igen... - Szóval most nézzünk meg egy másik helyet is a kapott paranccsal ellentétben. Figyelj én hiszek neked... de az a helyzet, hogy itt nagyon kell figyelnünk Kamiko... Ha hallottad az előző történetünket, a Shindai ott is elkapott minket és nem biztos, hogy következő alkalommal lesz akkora szerencsém, hogy kijussak megint. Egy dologra szeretnélek megkérni, ha megérzed őket AZONNAL térj vissza, ne gondolkodj, ne törődj velem. A csapatnak te minden szempontból egy sokkal értékesebb ember vagy mint én. Ha ez bekövetkezik, akkor azonnal induljatok el Shionnal a rejtekhelyről, mert ha engem elkapnak és kiszedik belőlem hol vagytok, akkor feltehetőleg azonnal utánatok küldenek jó pár osztagot.
A föld felé néznék és ismét megfognám a lány kezét és küzdve érzelmeimmel kérnék még valamit, mielőtt megközelítenénk a falu bejáratát...
- Ha fordított lenne a helyzet, mint esetedben volt, akkor kérlek ne tétovázz és küldj át a túlvilágra, ezt meg kell ígérned. Nekem már csak a cél maradt, így, hogy Akashi sincs már, nem nagyon van kiért, vagy miért élnem... Ígérd meg nekem, hogy megteszed amit meg kell, ha úgy alakul, kérlek! - Aztán elindultunk a kis falu felé...
Igyekeztem utánozni Kamikor és őt hajszolva szaladni utána, és miután az őrök betessékeltek minket a városba, gyorsan felmértem a helyet. Hasonló volt berendezkedésre, mint Modai no Sato, de mintha azt a falut megfognánk és 10 évnyi háború után képzelnénk el, ez a falu úgy nézett ki. Miután már bejutottunk gyorsan megkérdezném a lánytól...
- És akkor most pontosan hova is megyünk vagy kit, mit keresünk? Esetleg szálljunk meg valamelyik fogadóban? Mi a terved?

Uchiha Madara Hétf. Márc. 25 2019, 16:25

Kamiko teste is megrezzent, mikor kezéhez nyúlnál. Ijedtségében elrántja, s szintén reflexszerűen, csap a másik szabadjával arcodra egyet. Az ütés nem volt nagy, s főként nem szándékos. Arcán láthattad, zavart volt még mindig, de hát milyen arcot is vágjon az, aki az elmúlt másfél évét álomszerűen élte meg? Idő kell még neki, talán ezzel a kis pofonnal jelezte is, még ha szavaival nem meri kimondani.
- Bocs... - hangján nem hallhattad azt a zavartságot, amelyet szemei tükröztek. Tisztában volt gyengeségével, mégis próbálta elfojtani magában. Erősnek ismerted meg, s most is az volt. Az akart lenni. - Igen, tudom...furcsa ez az egész. Minden okod megvan a bizalmatlansághoz, de bíznod kell bennem, Kinshu. Az én emlékeimről van szó, s amikor Shion a fejemben járt, számos homályos kép élesedett ki ismét. Abban a faluban nem találunk semmit. Meg kell keresnünk valakit. Az ő segítsége kell ahhoz, hogy eljussunk oda. A Kalitkába. Nem mondhatok róla semmit, sajnálom, csupán a segítséged kérem és a bizalmad. Egy barátot keresünk.
Kamiko előrébb lépne ártatlannak tűnő álcájában, majd körbenézne az utcasarkon. Szemeivel feltűnésmentesen vizsgálná az embereket, akikből nem volt olyan sok. A ház tövében megállva "kémlelné" a fordulót, majd így háttal neked folytatná.
- Ne izgulj. Nem fognak elkapni minket. Elvégre azért jöttem én veled, hogy az efféle helyzetekből megléphessünk. - hangján hallod, hogy egyre inkább alábbhagy a félelemtől való reszketéstől, s visszatér a régi, lazább stílusa. Az utolsó mondatodra azonban visszafordul, s mélyen a szemedbe néz.
- Vegyük úgy, hogy ezt meg se hallottam. Mikor lettél te a pesszimisták királya? Kinshu. Tudom, hogy mennyire szar most minden, de itt vagyok, te is itt vagy. Ha csak velem foglalkozol, baszhatjuk a feladatot. - mosolyodik el gyermeteg arcával a lány, majd visszafordulva még egyszer körbenéz, s végül kilép a fordulóban. Habár a két kisgyerek nem okoz senkinek sem feltűnést, Kamiko nem bízta a véletlenre.
A város java részét bejártátok, a Nap még fényét a városra vetette, de jócskán alábbhagyott már a távoli hegyek mögött. Talán fél óra és besötétedik. Kamiko tekintete végül megakad egy ajtó felett lógó táblán.
"Akumi vendéglő"
A kislány közelebb sétált, majd az ajtót kezdte el vizsgálni. Ujjait a kilincsre emelte, de nem forgatta még el. Ugyan testével kitakarta, valamit mintha keresett volna ujjaival.
- Itt vagyunk. - mondta, majd végül kinyitva az ajtót, belépett. A vendéglő bejáratával szemben széles pult helyezkedett, mely mögött egy idősebb férfi és egy nő helyezkedett. Mind a ketten mosolyogva köszöntöttek titeket
- Sziasztok gyerekek. Éhesek vagytok? - tette fel kérdését a fogadós, majd kezeivel közelebbre invitált titeket. Kamiko előre is ment, egészen a pultig, majd felkapaszkodott, s az üveglemez mögött sorakozó tálakat vizsgálta.
- Nyamiii, van rántott garnélájuk? Ilyet kérek. - szólalt fel gyermeki mosollyal az arcán, ujjával hevesen az üveglemezt bökdösve, mutatva ezzel a mögötte kiszemelt ételt.
Miután a férfi kiadta a kívánt ételeiteket, leültetek egy asztalhoz, mely nem volt ugyan messze a pulttól, de kellő takarásban az ajtótól. Kamiko enni kezdett, méghozzá nagy étvággyal. Úgy tűnt, mintha nem is a feladat miatt jöttetek volna, csupán enni akart. Bármit is kérdeznél, a száját telepakoló lány morcos és félelmetes nézésével kell megharcolnod, ugyanis Kamiko igenis csúnyán tud nézni, ha evés közben zavarják őt. Üres tányérokat hagyott maga előtt a kunoichi, majd jólesően dőlt hátra, felpuffadt hasára emelve két kezét.
- Rég nem ettem ennyire jót. Na mi az, neked nem ízlik? - kérdezi mosolyogva, látván a te tempódat. Bármennyire is akarsz gyorsabban enni, a lány hamarabb befejezi. A vendéglátós férfi odalép, majd elveszi a tányérokat, miközben mosolyogva kérdezi, elég volt-e?
- Háát, igazából megennék még két fagylaltot, de csak a vanília-csokoládé keverékből. Ha nincs, akkor a csoki-csoki hajóra szállnék, ha nem késő még.
- Megnézem, mit tehetek az ügy érdekében. - nevetett fel, majd félig megfordulva így szólt - Drágám, szólj a kapitánynak, készítheti a hajót. - a nő bólintott, majd hátrasietett a konyhába. Vélhetően a szakácshoz indult, majd alig öt perc elteltével meg is érkezett egy nagyobb tányérral a kezében. A hosszas, fehér tányéron fehér fagyi gombócok sorakoztak, s egy banán két fele volt ráhelyezve. Csokoládéöntettel cikcakkozták végig a mesterművet. Kamiko épp a villáját emelte a magasba, mikor a bejárati ajtót hangosan kinyílt.
- Szép napot az... - kezdett mosolygós üdvözlésbe a férfi, ám szavába vágtak az érkezők.
- Nem kell a rizsa öreg. Hol van? - tette fel kérdését egy mélyebb hangú alak, akit a takarás végett nem láthattatok.
- Mégis, micsoda? - kérdezte a lehető legnagyobb nyugalomban a fogadós. Ekkor lépett közelebb a két alak. Sötétebb színű ruhát viseltek, magas, erős testalkatú férfiak voltak. Egyikük haja copfban volt tarkóján összefogva, nagyobb szakáll takarta az arcát, míg a másik, rövidebb hajú alak a pulthoz közelebb lépve, körbenézett. Mérges fejjel fordult körbe, lassan mérve végig a benn ülő vendégeket. Mindenki lehajtotta a fejét, talán bevett szokás volt már náluk az ilyesmi. Végül a rövidebb hajú biccentett társának, aki eltolta maga elől az öreget, s betért a konyhába. Tányérok és edények csattanásának hangja szűrődött ki a konyhából, majd nem sokkal ezután visszatért a gorillaméretű alak, egyik kezével erősen tartva a bennlévő szakács ruháját a nyaka körül. A szakácsot kirángatták a bejáratig, majd a gorilla elhagyta a helyiséget. Az öreg fogadós közbe akart lépni, a rövid hajú alak azonban puszta tekintetével megállította ebben. Megrémült tőle az öregember, az biztos. A férfi nézte még néhány másodpercig, majd hátat fordítva, kisétált. A vendégek egy része visszatért az evéshez, az eddiginél még csöndesebben, s még mélyebbre szorítva tekintetüket. Kamiko kezeivel a fagyis tálban turkált, majd egy kisebb papírszerűséget csúsztatna ki a jeges gombócok közül. A papírost azonnal eltenné, majd fejével biccentve, felkel és elindul.
Kilépve a fogadóból, nem látjátok a két alakot, sem a kiráncigált szakácsot. Kamiko nem véletlenül nem kérdezett a férfitól semmit, vélhetőleg tudja, mi is történhetett. Vélhetően ha rákérdeznél, azt a választ kapnád, hogy a várost régóta rettegésben tartják, s bármelyik nap érkezhetnek feketébe öltözött alakok, akik szó nélkül ragadnak magukkal bárkit. Ha pedig a városi vezetőségnél jeleznéd, a börtönbüntetés a jutalmad egy kiadós verést követően.
Némán indulna el az egyik utca felé, míg el nem éritek a város köré húzott fafalat. Miután megbizonyosodik a biztonságról, egy ugrással teremne a fal túloldalán, mire te magad is így cselekszel, már vár rád a kunoichi és a zsebébe gyűrt papírosról törölné a rajta maradt fagyi maradványokat.
- Ez egy jel, ilyet kell keresnünk. - mutatta meg a papírra festett szimbólumot, ami a papíron volt. Egy körszerűség benne két ferde, de párhuzamos vonallal. - Körbe kell néznünk a kapuknál, hagyott e valami nyomot nekünk. Kinshu, mondd, hogy el tudsz valamivel rejtőzni, ha nem akkor várj itt és ne mozdulj.
Amennyiben a Meisai Gakure no jutsut használod, Kamikoval együtt járjátok körbe a várost, s a keleti bejáratánál látsz egy lábnyomot, melynek a közepén a mintázattól elüt a papíron látott szimbólumszerűség. - Erre vitték - szól, majd elindultok az ötven méterenként elhelyezett nyomok irányába.

+10 chakra a brutális késésért.

Ajánlott tartalom

Modai no Sato

Modai no Sato

Re: Modai no Sato

Re: Modai no Sato

Re: Modai no Sato

Re: Modai no Sato

Re: Modai no Sato

Re: Modai no Sato

Re: Modai no Sato

Re: Modai no Sato

Re: Modai no Sato

Re: Modai no Sato

Re: Modai no Sato

Re: Modai no Sato

Re: Modai no Sato

Re: Modai no Sato

Re: Modai no Sato

Re: Modai no Sato

Re: Modai no Sato

Re: Modai no Sato

Re: Modai no Sato

Re: Modai no Sato

Re: Modai no Sato

Re: Modai no Sato

Re: Modai no Sato

Re: Modai no Sato

Re: Modai no Sato