Re: Tövis Erőd

**Itanashi** Hétf. Júl. 30 2018, 00:40

A Vér Istene közelebb lép a Kaishinhoz, miután szavai célt értek. A pap tudta jól, hogy Jashin igazat mond. Miért hazudna? Itanashi belátta, hogy még mindig kötelékek tartották őt fogva. Vakon élte életét, nem vette észre saját láncait. Mindez idáig. A felismerés órájában, mikor a fehér hajú shinobipap feleszmélt ostobaságára, megremegett, miközben térdével a csontokkal belepett talajt támasztotta. Átkozta magát, hogy nem ismerte fel hibáját, s emiatt nem tett ellene semmit. Sőt... inkább meg is erősítette ezen kötelékét a Kaishin azóta, amióta visszatért a kontinensre. Olyan ember szavának hitt, aki nyíltan megtagadta Istent, s oly ember segítségét kérte, aki sohasem fogja az ő valódi célját elősegíteni, sem pedig megérteni. Emberekre bízta a sorsát, ahelyett, hogy a saját, s Istene útját járva érte volna el mindezt. Talán tévedése mégsem volt akkora kudarc. Viszont annál jobb tanulság. S ha Jashin samanak az a kívánsága, hogy vágja el magától a bijuuhordozót, ő meg fogja tenni. Keleten sem volt rá szüksége, itt nyugaton viszont elszokott a környezettől, az erdőkben élő shionista fészkek mellett, ezért volt szüksége Karura. Ám ha az a Vér urának óhaja, ő megteszi. Elvágja az utolsó kötelékét is, ami a pogány emberekhez fűzi őt.
A Pusztulás ura közelebb lépett, s hosszas körmével mélyen a Vérpap mellkasába fúrja. Itanashi rég érzett efféle fájdalmat. Amíg élt, teste megedződött a fájdalomban, s csupán akkor érzete a halál vad szorítását szíve körül, mikor önnönmaga vetett véget életének, nem is olyan rég. Most azonban nem élt, még nem. Így a halál nem oldozhatja fel a kínok alól őt. Érezte a kínt, a fájdalmat, a halál leheletét. Érezte, ahogy szíve másodjára is meghalni látszott, ám ekkor különös érzés fogta őt el. Kettejük körül az Ő jele jelent meg, s izzott fel. Jashin jelének a közepén állva Itanashi észrevette, hogy végtagjain a bőr egyre feketébbé válik, míg végül ugyanolyan mintázatú réteg kezd elterjedni, amely a Nagyúr testét is belepte. Fekete, koromfekete bőr, melyen fehér csontvázalak rajzolódik ki. Az Ő jelképe. Jashin sama jele szétterjedt a pap testén. S amíg ezt figyelte, szinte fel sem tűnt neki, hogy a Vér Istenének körme még mindig a szívében pihen. A fájdalom eltűnt, ehelyett egy sokkalta kellemesebb, mámorító érzés fogta őt el. Akarta még érezni, rég érzett ily szintű elégedettséget, örömöt. A halál még sohasem volt ennyire jóleső. Most érezte igazán, hogy ez az egyetlen, ami emlékezteti a földi élet materiális énjére. A fájdalom mindig is fájdalom marad. Most mégis másképp élte meg.
Itanashi némán állt, fejét hajtotta csupán a hatalmas kegy végett. Jashin ugyanis megmutatta magát a pap előtt. Felfedte valódi külsejét, miként is emlékezhettek rá azokban az időkben, amikor hatalma kiteljesedett. Sötétség burkolta körül a papot, a fekete semmi közepén állt, mintha az űr kietlen, hideg semmijének közepén állna. Csillagszerű fények jelentek meg, melyek egyre inkább hasonlítottak valamiféle szemekre. Őt figyelték talán, vagy csak őt is? Mindent láttak, mindent figyelemmel kísértek. Ez lenne a valódi ereje? A mindenségből figyelve látja az élet és a halál tusáit a világban? Itanashi nem tudta, melyik szemet is figyelje, vagy hogy figyelnie kell egyáltalán. Megengedett e valamelyik szembe is belenézni? Világok, idők és tereken át utazott a semmi közepén, nem tudta már, mi a megengedett s mi az, amitől oly sokan halálukat lelték. Félt.
A semmi hirtelen megszakadni látszott, mikor talpa alatt valami megnyílt. Karmok emelkedtek ki a felszakított semmiben, hatalmas karmok. S ahogy az óriási, hegyes ujjai széthúzták a repedést, megmutatták azt, ami mögötte volt. Jashin valódi alakját. Mesékben sem képesek leírni azt, amit a Vérpap ott látott. Félelmetes, rémisztő, hátborzongató, s ezen mind azon jelzők, melyek emberi nyelven képesek leírni a külsejét. Valódi Isten. Vagyis inkább démon. A pusztulás, a vér, a halál ura. A félelem újból megremegtette a pap szívét, sohasem félt ennyire. Az emberi világban nem létezik ez a fajta félelem. Hiszen nem létezik semmi, ami ehhez fogható. Itanashi mintha ájulni kezdene. Szemei egyre nehezebben figyelik az előtte lévő borzadalmat, s csupán annyit tud mondani, a különös kóma előtt.
- Köszönöm, Nagyuram.
…
A pap fájó fejjel nyitotta ki szemét, mikor a fénylő és fehér valóság elvakította. A fájdalom tűként hatolt szinte az agyáig, s nehezen tudta magát rávenni, hogy újból kinyissa őket. Mikor magához tért, s retináját nem égettet többé a vakító valóság, felült. Egy asztalon feküdt. Lihegett, mégsem érezte, hogy a lélegzés nehezére esne. Keze remegett, mikor magához tért. Az imént látottak beleégtek a tudatába, s a félelem még mindig rabként tartotta őt fogva. Reszketett. Ám Jashin samat nem látta sehol. Sem a végtelen semmit. Sem a hullahegyekre épített trónust. Csupán egy fehér köpenyes férfit, akinek a kezében valamiféle fűrész lehetett, s épp felé nézett, reszkető tekintettel. Ő is félt. De nem annyira, mint a pap. Itanashinak kellett egy pár másodperc, mire ráeszmélt, a valóságban van ismét. Kezével félően nyúlt szíve felé, ujjainak tapintására azonban a szemeivel is le kellett tekintenie. Nem értette, mi is olyan furcsa a tapintásban. Ujjai véresek voltak, s a pap mellkasa a szó szoros értelmében fel volt nyitva. Zöld, eres szemei tágulni kezdtek, mikor ráeszmélt állapotára. Ahogy szemei zavartan figyelték környezetét, egy asztalt vett maga mellett észre, rajta néhány eszközt, vagy húsz darab sötét, fekete rudat, s…egy tüdőt. Az eszközök valószínűleg a mellkasának felnyitásához kellettek. A rudakat is felismerte, elvégre halálának pillanatáig még az ő testét díszítették, s ezeknek köszönhette, hogy egy lépéssel mindig előrébb járhatott bárki előtt. A tüdő azonban…
Itanashi lassan nyúlt a felnyitott mellkason belülre. Ujjaival óvatosan tapogatta ki saját belső szerveit. Szíve dobogni kezdett, ahogy az egyik tüdején is érezte, ahogy megduzzad, s leereszt. De csak egyet volt képes kitapogatni. Ezek szerint az az ő tüdeje volt az asztalon. Jashin sama megtartotta a szavát, s megajándékozta őt a keggyel. Az emberi léten felülemelő, Isteni keggyel, a halhatatlansággal. Mégsem gondolta volna, hogy ily morbid környezetben kell megtudnia, miként is működik. Ha nincs szüksége a légzésre, nincs szüksége tüdőre sem, ezért képes most ott ülni, ahol van. Nem sok beszámolót hallhatott eddig, ugyanis nem igazán találkozott olyannal, aki…halhatatlan lett volna. Jashin sama valóban kegyes egy Isten.
Itanashi megpróbálna felkelni, ám összeesik a földön. Nehezen támaszkodna meg az ágyának szélén, miközben még mindig szemmel tartaná a halálra rémült orvost. Az ágyat tartó kezeinek jobbjával a doktor felé nyúlna, majd a Yamiton: Kagaishaken technikát alkalmazva, egy sötét chakra nyúlványt engedne ki. A fekete foszlány kígyóként közelítené meg az orvost, s sebes mozdulattal lyuggatná át a férfi jobb vállát. A levegőben kúszó foszlány a pap felé húzná az idegent, méghozzá a talajtól elemelve, idő közben Itanashi is megpróbálna a saját lábára állni. Amennyiben a doktort sikerül magához húznia, eres, zöld szemeivel a lelkét is látó farkasszemet nézne vele.
- Hol vagyok? Mikor kerültem ide? Hol van a Hyuuga? Válaszolj, vagy most azonnal megöllek, pogány. – szavai különös mód nem akadnának meg. Hangja határozottabb lenne, mint eddig valaha, mélyebb, kegyetlenebb.
Amennyiben a férfiból kiszedné a szükséges információkat, a két kezénél fogva szegezné fel a falra az egyik tőrével, de egyelőre életben hagyta őt. Az asztal felé sétálna, hogy tüdejét, ha nincs is már rá szüksége, azért visszahelyezze a helyére, s két kezével visszafordítsa a mellkasát a megfelelőnek sorolható helyzetükbe. Az asztalon heverő rudak egy részét visszaszúrná a vállaiba, s a mellkasába, valamint a derekába. Megkeresné ruháit, s a megmaradt rudakat egyelőre a zsebébe helyezné. El kellett készülnie, ugyanis érezte, gyilkosa még a közelben tartózkodott. Valahonnan megérezte a közelségét. Talán mindenki érzi saját gyilkosának jelenlétét a halála után? Lehet. Egy biztos, Amatsu még itt volt.
- Hatalmat adtál nekem, az érdemtelenek felett uram. Most itt az idő, hogy viszonozzam kegyelmed.
Itanashi a földön patakokban álló vérből, mely az ágya alatt gyűlt össze, felfestette az Ő jelét, szinte faltól falig a bonctermen belül. A falhoz szegezett orvoshoz ment, majd az egyik tőrével a kezéből csorgadozó vérbe mártotta. Visszaállna a körön belülre, majd várna. Amatsu itt volt, s az is biztos, hogy érzi őt, s látja is. Itanashi megindítaná magában a chakraáramlását, az egész készletét koncentrálva, hogy felkészülhessen a Hyuuga érkezésére. Amennyiben nem jön, az orvostól kapott információk alapján mérlegelne az elinduláson.

Hidan Kedd Okt. 09 2018, 08:35

Visszatérni a szemfedőn túlról közel sem olyan fennkölt dolog, mint a legtöbb ember gondolná. A Lidérc, akivel a shounista nomádok a tengerentúlon rakoncátlan kölykeiket riogatják, s aki miatt szent ligeteikben oltalomért fohászkodnak bestiaistenükhöz, most úgy reszket a boncasztalon, mint egy fázós újszülött. Csaknem minden porcikáját fagyos lángként mardossa a fájdalom, de még ez is csupán gyengéd cirógatásnak tűnik az imént átélt isteni kinyilatkoztatás velőtszaggató, lélekbemaró ősigazságához képest.

A kórboncnok torkáról páni férfisikoly szakad fel, ahogy a holtaknak fenntartott fiókok kérlelhetetlen acélajtajainak nyomja jeges verítéktől nyirkos hátát, mintha a hiábavaló próbálkozása felülírhatná a fizika törvényeit. A halál tompaságából ocsúdó Itanashi zöldes ragadozótekintete kegyetlen elszántsággal szegeződik a sarokban szűkölő fél-lényre. Ahogy a Kaishin a préda felé nyúl kitartott jobbjával, karja meghosszabításaként éjfekete nyúlványok kígyóznak elő szentségtelen aurájából. A csápok mohó igyekezettel marnak a sokktól magatehetetlen orvos húsába, s úgy húzzák a jashinista felé a szerencsétlen áldozatot, mintha csakugyan a legmélyebb poklok kárhozottjai rángatnák ezt a szerencsétlent a Próféta színe elé.

- Kérlek! Kegyelmezz! Én nem tudok semm...

Nyöszörgi esdeklőn, de válasza hisztérikus vinnyogásba fullad, ahogy a Yamiton karomszerű ujjai feszíteni kezdik bő patakokban vérző vállsebét.

- A Ryouhou Kórház patológiáján, a határvidéken! Két napja hozta egy fehér szemű férfi... Aki aztán maga is összeesett... Az intenzíven ápolják azóta. Könyörgök! Ez minden, amit tudok! Én... Én nem állok készen a halálra!

Zokogja a férfi, bepárosodott szemüvege alól csak úgy záporoznak a félelemkönnyek. Csakhogy a harcos pap szívét már rég nem mardossa részvét mások szenvedése iránt, vagy bűntudat leírhatatlan tetteiért. Legyen csak az irgalom a szemellenzős hitetlenek ópiuma, ilyen kicsinyes érzelmek nem méltók a hit emberéhez.

Mit sem törődve teste siralmas állapotával, Itanashi a legközelebbi falhoz rángatja a jajveszékelő doktort, majd kezeinél fogva felszögezi őt oda. Meglehetősen körülményes és vérmocskos módja ez a szobadekornak, de mindenesetre olcsóbb, mint az ikeás képkeret. Miután magára hagyja a szerencsétlent, hogy kissé önmagát is rendbe tegye, az még hosszú percekig keserves nyögdécselés közepette próbálja kiszabadítani átszúrt tenyereit. Azonban minél inkább próbálkozik, sebei annál súlyosabbak lesznek, s rövidesen eszméletét veszíti a fájdalom okozta sokkhatástól és a vérveszteségtől.

A jobb napokat is látott Próféta tessék-lássék elsősegélyben részesíti magát... Bármiféle sebészeti beavatkozás nélkül visszalapátolni fél tüdejét a felnyitott bordakosárba átmeneti megoldásnak is legfeljebb csak erős jóindulattal minősíthető, generáljavításnak kevés lesz, mint vöröshagymában a proletáröntudat. Az egyszerűség kedvéért ez annyit tesz, hogy elég lehet a padlóra néznie és egy tüdőt fog maga előtt látni, mintha csak egy a dohányzás veszélyeire figyelmeztető reklám fotózására érkezett volna.

Csaknem egy teljes óra telik el Jashin jelének felrajzolása után, mikor az asztalon hagyott és a húsába visszaszúrt chakravevők halk duruzsolással rezonálni kezdenek. De talán nem is lenne szükség rájuk... A hullaház kétszárnyú fémajtaja hangtalanul enged utat Amatsunak. Szinte rá sem lehet ismerni ahhoz képest, mikor először találkoztak. Harci ruházat helyett csupán egy hátul sliccelt, fehér betegköntöst visel, karjait egész hosszukban kötések borítják. Idősebbnek tűnik... A múltkor tükörsimára borotvált, fiatalos arcéleken serkenő borosta és a lábadozás, valamint a gyász ráncai mintha megvénítették volna. Haja csapzott, értelmesen és pimaszul csillogó, fehér pillantása pedig ködös és zavarodott, s talán némi őrület is vegyül bele. Hosszú másodpercekig megrendülten, sápadtan és némán bámulja a proszektúrán berendezett rituális mészárszéket. Aztán elneveti magát.

- Egy pillanatra... Egy pillanatra azt hittem, valódi vagy! Teljesen röhejes ugye?! Ez a cucc, amit a dokik adnak... Igazán huncut jószág. A nap nagy részében letompít annyira, hogy ne gondoljak arra, hogy... Hogy... Hogy megölted az összes barátom. Éjszaka pedig segít, hogy... Álomtalanul aludjak, lidércnyomások nélkül. De most mégis gúnyt űz velem ez a szaros morfium! Hiába tudom, hogy amit most látok... Abból semmi sem valóság, mégis tisztábban látlak magam előtt, mint a feleségem arcának emlékét! De akkor is tudom, hogy ez csak delírium... Délibáb, nem több. Láttalak meghalni. Azt akartam hogy szenvedj, hogy vezekelj a förtelmes tetteidért, de te tudtad, hogy mi vár rád és inkább kereket oldottál a nevetséges istenedhez. Még a bosszúm sem lehetett az enyém, azt is elvetted tőlem, amikor gyáván megölted magad. Nem is tudom miért beszélgetek veled, hisz... Kibaszottul halott vagy Lidérc. Heh, Lidérc... Testhezálló név, még holtodban is kísértesz. De mivel úgyse hallod, hadd mondjak el egy titkot. Amint a vallatóink végeznek azzal a félkegyelmű lénnyel, aki a testedet vigyázta... Megtudjuk hol fészkel az istentelen fajtád. És az utolsó szálig kiirtunk benneteket.

//A mostani körre kapott késéschakrát a záróposzttal együtt adott jutalom fogja tartalmazni.//

**Itanashi** Szer. Okt. 10 2018, 00:50

A levegő szinte megállt a boncteremben. A földön némán csordogáló vértavat, mely a pap halott testéből ömlött, miután felnyitották mellkasát, s kiemelték egyik főbb szervét. Miután a pap felkelt, s a Jashinnál kapott hatalommal élve, újból az élet jeleit mutatva, felkelt az asztalról.
A csendet a boncmester, halálra rémült, s valószínűleg halálközeli könyörgése akasztotta meg. Úgy tűnt, valóban nem tudja, mi is történt, azonban legalább annyit megtudott, hogy a Tűz országának határán van jelenleg, s Amatsu is a közelben van, méghozzá sérülten. Habár sok hasznát nem venné a pap a halálra rémült, s immáron sebesült boncnoknak, így először el akarta vágni a torkát. Vagy inkább kitépni saját kezével a férfi tüdejét. Nyúlt is volna már érte, amikor egy egészen más ötlet jutott eszébe. A férfira szüksége lehet még, s talán jó túszként is szolgálhat. Ideje kitapasztalni Jashin sama ajándékát.
Itanashi végül felszúrta a kezeinél fogva a férfit, majd felfestve a teremben az Ő jelét, megízlelte a felszögezett alak, sérült kezéből csordogáló vérét. Itanashi végül visszasétált az ajtó felé, majd álarcát ismét magára öltve, várt. Csak állt és várt. Várta, hogy Amatsu megjelenjen. Tudta, hogy a közelben van. Nem a boncmester szavai, de még a testébe ismételten vadul rezgő, fekete chakravevők tudta, hanem érezte. Harcuk során eljött egy pillanat, ahogy valamiféleképpen eggyé forrt chakrajuk, s akkor betekinthettek a másik múltjába. Különös érzés volt, még sohasem érzett korábban ilyet. Oly szinten látott bele Amatsu emlékeibe, hogy talán Itanashi vált azzá, aki a legjobban ismerte a Hyuugat. Tudatuk egybeforrt egy pillanatra, talán ezért is érzi most őt ennyire közel.
Várakozása hamar meghozta gyümölcsét, s a hyuuga meg is jelent hamarosan. Ezek szerint ő is megérezte a pap jelenlétét. Amatsu egyszerű, kórházi ruhát viselt, karjait pedig fáslik takarták. Hát ő is megfáradt a harc során. Két napja fekszik, s pihentette magát a gyengélkedőn. A boncmester szerint össze is esett, így igencsak megviselhette őt a harcuk. Amikor sarokba szorította Itanashit, s az a félelmetes védelme és gyorsasága csak meghozta azt a hatást, amit a pap az egyik testtel el akart érni. Csupán a hyuuga bölcsebb volt előző ellenfeleinél, s inkább taktikát váltva támadott, ami végül Itanashi halálával végződött. Ugyan a pap maga vetett véget életének, melyet Jashin busásan megjutalmazott, amiért a pap saját életét áldozta hite nevében, mégis legyőzték őt. Amatsu kiérdemelte a Kaishin tiszteletét. Most pedig ismételten ott álltak, szemtől szemben a két férfi. Egymás felé tekintve, a Kaihsin látta a hyuugan, hogy nem számított rá. Elvégre ki is számíthatna egy olyan feltámadására, akit két napja győzött le? Talán senki. Amatsu nem volt felkészülve a látványra, Itanashi azonban várta már a pillanatot. A bosszú pillanatát. Ideje volt hát egyenlíteni a számlájukat.
A Kaishin észrevette Amatsu zavrtságát, ám nem szólt közbe. Várta, hogy a hyuuga lépjen előbb. Amatsu a fehéres sápadatság közepette felnevetett. Szavaival megpróbálta magát nyugtatni, s betudni a látványt a napok óta szedett morfium és egyéb fájdalomcsillapítók hatásának. Nem akart hinni a szemeinek. A saját szemeinek. Szavaiban hallotta a pap, hogy Amatsu szenvedett belül. Itanashi elvett tőle mindent, de még a bosszúvágytól éhező gyilkolást is. Nem adta meg a lehetőséget a hyuuganak arra, hogy ő maga végezhessen a legyőzött Kaishinnal.
- Milyen érzés volt? Megnyugtató? Ott hevert a testem a lábai előtt. Az életem a kezében volt, s maga mégis elbukott. - tenné fel kérdését a Kaishin - Sohasem fogja megérteni az Istenek hatalmát. Emberi korlátok közé zárva éli az életét. Vakon hisz a hamis törvények és szavak világának. A világának, mely pusztulásba vezeti a Földet. Még mindig vak ahhoz, hogy lássa az igazságot. Legyőzött? Igen. S mit ért el vele? Semmit. Bosszút akar állni egy egész valláson, mert elvesztette a kötelékeit? Elszakadt a megszokott életétől, s most vadul próbál kapaszkodni, foggal körömmel tépni magát, hogy életben maradhasson? Hogy ne következzen be újból? Mit érzett? Megnyugvást? Lelki békét? Felsőbbrendűséget? Miért akar a jashinisták nyomába eredni? Bosszúból? Elvettem öntől mindenét, ön is el akarja venni? Tőlem, akit legyőzött? Tőlem, aki meghalt? A bosszú édes csírája már ott virágzik önben, a lelke immáron sötét, akár csak az éjszaka. Ishiwariitól vár válaszokat? Nem fog tudni segíteni, próbálkozhatnak bármivel. Nem azért, mert oly erős lenne jellemében, hanem mert nem tudja. Ön ugyanúgy romlottá vált, s leginkább azzá, amitől mindez idáig védte hazáját. Bosszúállóvá. Vérbosszút akar, érthető. S utána? Ha kiirtotta az utolsó követét is a Pusztulás Istenének? Annyi vért nem tudna elviselni a lelke, amennyi a kezeire tapadna. Fiatalok és idősek, nők és gyermekek vérét. Ön nem az a fajta, aki egy népet kiirtana. Nem azért mert nem lenne meg hozzá a kellő ereje, hanem mert maga egy ember. Emberi korlátokkal. S ahogy látja. Én képes voltam végleg levedleni magamról emberi létemet. Jól mondja, Lidérc vagyok. A rémálmok hírnöke, a vér bajnoka. Lidérc, aki megfertőzi a gyengék álmait. Aki elbukott, hogy felemelkedhessen. Visszatértem Amatsu. Jashin kegyeltjeként folytatom az utamat. Ez pedig magának köszönhető. Ha nem győz le, talán sohasem érhettem volna el ezt. Minden elismerésem kiérdemelte, bátrabb harcos nem igazán van ezen a földtekén. Most azonban...teljesítenem kell a feladatom. Folytatnom kell az utam. Ön pedig épp az utamban áll, Amatsu.
Amint Itanashi száját elhagynák utolsó szavai, a testében keringetett chakra segítségével mag mögött hagyná azt a néhány métert, ami a két férfi között volt. Az ajtóban álló Amatsunak menne, s kezével, körbeölelve a sötét chakraval, megpróbálná átszúrni a férfi derekát. Megpróbálná kezét megmártani ellenfélének vérében, s mélyre fúrni annak gyomrában vagy mellkasában. Tudja, hogy nagy valószínűséggel egyetlen dobása van, mégis él vele, s határozottan lépne fel. Támadása váratlan és gyors, ugyan nem olyan gyors, amit egy hyuuga, pontosabban Amatsu, ne lenne képes lekövetni, ám a kimerültség és a gyógyszerek talán megteszik a hatását. Legalább ha kezét az ő testébe képes fúrni, nem fog tudni elteleportálni. Egyetlen mozdulat, egyetlen hirtelen és agresszív támadás. Ez Itanashi utolsó lehetősége.

Hidan Kedd Nov. 06 2018, 18:44

A Hyuuga kapitány fakó arcát elcsukló hangon kuncogva temeti fásliba arcát tekert tenyerébe. Karomszerűen, görcsösen begörbült ujjai közül pillant az őt kísértő eleven rémálom felé. Opálos, tébolyult tekintetében hószín lobot vet a gyűlölet, ahogy végigméri Itanashit.

- Igazán tudni akarod Fantom..? Hogy mit éreztem a kihűlő tetemed felett állva? Semmit sem. Csupán ürességet. Ez az, ami a legjobban megrémít. Hogy bár amikor a Töviserőd elesett, én kilométerekre voltam, a jobbik felem mégis ottveszett a romok alatt, a bajtársaimmal együtt. Azt hittem... Hogy majd enyhít valamit a kínjaimon a halálod. Hogy azt fogom érezni, a barátaim lelke végre békére lelhet. A harcunk alatt minden gondolatom az töltötte ki, hogy ha végzek veled, az áldozatuk talán nem lesz hiábavaló... Azonban az az igazság, hogy a halottak halottak maradnak. És már semmi nem teheti jóvá mindazt a pusztulást, amit az enyéimre hoztál. De amíg a rákként burjánzó szektádnak egy híve is marad, nem fogok nyugodni. Nem engedhetem, hogy a születendő gyermekem egy olyan világban nőjön fel, amit a magadfajta kártevők mérgeznek. Eddig talán vak volt a világ a tünetekre... De a Nagy Országok közti béke beköszöntével előbb-utóbb rátok fog szegeződni a figyelem... És akkor írmagva se marad a beteges vallásodnak.

Amatsu eddig halkan duruzsoló hangja fokozatosan zengő üvöltésbe csap át, ahogy átszellemülten gesztikulálva betekert karjaival közeledni kezd a Próféta felé.

- Igazad van. A te szíved sötétsége az enyémet is elérte. Bosszút szomjazok. A megtorlás könyörtelen angyala leszek, ha ez kell ahhoz, hogy egy jobb világot építsek! De egy valamiben tévedsz. Cseppet sem riaszt annak a gondolata, hogy bemocskoljam a kezemet a véretekkel. Aligha hiszem, hogy egész népek szentelnék az életüket a retkes istenednek. Pár tucatnyi gyülevész holdkóros és gégemetsző. Ennyi lehet a te nagy egyházad. De akárhányan legyetek is... Nem fog megremegni a kezem, amikor ítélő csapásra emelem a pengémet, legyen az férfi vagy nő, öreg vagy akár gyermek!

Sziszegi alig-alig érthetően haragosan összepréselt fogai között. Újból szóra nyitja halovány ajkait, de újabb szónoklat helyett csupán egy fájdalomittas sóhaj szakad fel a torkáról, ahogy a váratlanul jött csapás átszakítja hasfalát. Az utolsó pillanatig sem hitte el, hogy amit lát, az nem csupán komisz lázálom, hanem a könyörtelen valóság. Hitetlen és értetlen tekintettel bámulja az őt átszúró kart. Remegő hangon, vérpermettel terhes köhécselésektől meg-meg szakítva mondja:

- T-te... Valóban... Egy szörnyeteg... Vagy.

Hyuuga Amatsu jártányi megmaradt erejével megragadja Itanashi gallérját, s közelebb rántja magához, azzal sem törődve, hogy ezzel csak súlyosbítja amúgy is végzetes sebét. Homlokát a jashinista kifejezéstelen álarcának támasztja, pont úgy, hogy még egyszer, utoljára belefúrja alabástrom pillantását a Lidérc könyörtelen, smaragd tekintetébe.

- Akárhányszor feltámadhatsz... De akkor is el fogsz bukni... Ita... Nashi.

Suttogja utolsó lélegzetével, majd feje erőtlenül a Vérpap vállára hanyatlik. Megnyerte hát a csatát, amelyben az Utazó jövendölése szerint csupán halál lehetett az osztályrésze. A háború azonban még csak ezután következik.

//Gratulálok, a kalandot sikeresen teljesítetted! Már sokszor elnézést kértem, de még egyszer utoljára szeretnék azért, hogy csaknem 3 évet vett igénybe a dolog. Személy szerint nagyon élveztem neked mesélni, sokszor igazi kihívás volt új alternatívákat kitalálni, amikor egy-egy húzással keresztbe húztad a mesélői noteszembe felírt gonosz kis terveimet Very Happy

Nagyon sokat fejlődtél a karakter kijátszása és írásminőség terén is az elmúlt években, igazából csak annyit tudnék építő kritikaként tanácsolni, hogy néha elküldés előtt olvasd újra a posztjaid, mert a hosszabb mondatoknál néha becsúszik egy-egy logikai bukfenc.

Az elvarratlan szálakat (Bansai NJK visszaszerzése, Byakugan beoperálása, stb.) kérlek rendezd le élményben. Ha szólsz privátban, akkor ezeket még a Ninja Tanácsból való távozásom előtt soron kívül ellenőrzöm.

Köszönöm a játékot és a türelmet, világhódító ambícióidhoz sok sikert, eretnekek halálsikolyait és vérzivatart kívánok neked Jashin-sama nevében is!

Jutalmak:

Chakra: 156

TJP: 23

Infuuin: 20%

Kezdő Byakugan látótáv: 400 m (amennyiben szakszerű operáció során kerül beültetésre, nem sérülnek a látóidegek, stb., amúgy 300 m)//

Ajánlott tartalom