II. számú kikézőterep

**Uchiha Kagami** Pént. Okt. 06 2017, 15:25

Amegakure II. számú kiképzőterepe, a Ninja Akadémiától nem messze. Nem túl nagy, de a rendeltetésnek megfelelő használatra tökéletes, található itt egynéhány fa, gyakorlóbábuk, shurikenjutsu edzéshez való, felállítható célok, egy kisebb, mesterségesen létrehozott tavacska, továbbá még egynéhány pad is, ha valaki megpihenni kívánna két gyakorlat között. A kiképzőterep nyugati oldalán egy kis raktárépület van, ahol a gyakorlóbábukat és egyebeket tárolják, ezeket a gondnok akkor cseréli, ha arra szükség van; az épület általában mindig zárva található.

**Kowarii Zion** Hétf. Okt. 09 2017, 11:41

Kagami

Kis büdös hősünk ott áztatta magát a folyó pihentetően sodródó vizében, miközben képes volt túltenni a látottakon, s minden figyelmét a férfi felé fordítva, némán hallgatta végig. Kawa senpai szavai még nagyobb gyökereket növesztett a fiú elméjében, az igazság és a valóság feléledésének gyökerei voltak ezek. Zion szája egyre csak kinyílt, szemei pedig lassan kiestek a helyükről. Megértette, miről is beszélt a férfi. Hogy mennyi igazság van abban, amit mondott.
- Eh...fúh...elnézését kérem senpai. Ezekbe bele sem gondoltam. Nem akarom, hogy a családom, apa és anya, a nővérem, a barátaim, a csapattársaim, Tomashi bá, vagy magának baja essen. Azt hittem, ilyen gonosz emberek már nem élnek ebben az országban. Való igaz, Tomashi bá mesélte, hogy milyen békeidőszak jellemezte az országot mielőtt...Ő...megjelent...majd végleg elment. Csak most kezdem érteni, mi is az a biztonság. Anya és apa is megvéd engem, a nővérem is...de...tényleg ilyen gonosz emberek élnek itt? Én meg még beszéltem is vele...tanított engem. Nem tűnt gonosznak. Segítőkész volt. Milyen gonosz egy álca. Meg is ölhetett volna ott.
Zion némiképp elhalkult, majd leült a víz sodrásába, olyannyira, hogy csak a feje lógjon ki. Bűntudatot érzett magában és kudarcot, amiért ő nem értette ezeket korábban.
- Ezt elszúrtam mester. Talán sohasem leszek olyan menő, mint maga, senpai. Nagyon benéztem Bicebócát. Elhitette velem, hogy segíteni akar, mialatt ártani akart nekem. Legközelebb jobban fogok figyelni az ilyen emberekre, ígérem. És nem fogom hagyni, hogy ilyen gonosz emberek miatt veszélybe kerüljön az ország.

Miután Zion és mestere leadták a jelentést a Vezetőség irodájában, Kawa senpai jó tanáccsal látta el a fiút, Zion pedig megköszönve azt megkérte mesterét, hogy eddze őt, ha szabadideje megengedi. A fiatal genin ezután hazaindult. Kicsivel nagyobb kerülővel tért haza, próbálta az esővel még inkább kimosni a ruhájából a szagot, mielőtt hazatérne. Ám mialatt az utcákat járta, hasa felharsogott, jelezve ürességét. Így kis geninünk úgy döntött, hazatér, és megfürdik, majd enni fog egy nagyot. Miután testét forró fürdővel tisztította meg, s tiszta ruhát öltött magára, leült a családjával vacsorázni, majd elmesélte, milyen eseménydús napjai voltak Kawa senpaial. Nagy falatokkal pusztította a tányérjában lévő ételt, majd kiürítve a tányérját, hátradőlt, s fújt egy nagyot.
- Anya, ez most életmentő volt. Szerintem megyek aludni. El se hiszem, hogy az ágyamban aludhatok, légzőkészülék nélkül - nevetett fel, majd teli hasával együtt felkelt, s a szobájába indult, majd néhány percen belül már aludt is.

Mély álmából nem lehetett kora délutánig felkelteni a megfáradt fiút. Ugyan pihenhetett odalenn egy keveset, mégsem volt az igazi sem a rejtek, sem pedig a kóma. Ágyának puhasága sokáig fogságban tartotta. Végül csak felkelt, majd megmosakodott. Reggelijét befejezve felöltözött, s elindult a kiképzőterepre, edzeni. Ha ott lesz Kawa senpai, ha nem, Zion tudta, tudásával ugyan kitűnik társai közül, Bicebóca és a gonosz társai nem épp a kortársainak tagjaiból állt. Képeznie kell magát, és edzenie kell, hogy ne maradjon alul a harcokban. Ha legközelebb valaki elárulná az országot, akkor a családja, a barátai, az egész ország veszélybe fog kerülni. Zion elszánt arccal indult meg hát a városon keresztül a kiképzőterep felé. Út közben megállt egy kis bolt előtt, ahol a fegyvereit szokta venni. Egyrészt pótolta azon eszközeit, melyeket a küldetése során hátrahagyott, erre kapott elegendő pénzt a Jounintól, aki a küldetést adta ki. Valamint plusz költő pénzt is kapott, melyekkel kibővíteni szeretné kicsit a készleteit. További tíz senbont vásárolna fel, melyeket mind az esernyőjével, mind pedig a lenn tanult Gyorai Shinhez szükséges lehet. Emellett további, apróbb esközöket helyezne el a pulton. Füstbombák és drótok helyezkedtek el a senbonok mellett. Zion rájött, hogy nem tudja hova tenni majd ezeket, így visszafutott a sorok végére, hogy egy második övtáskát is vásároljon.
Miután befejezte a készletének bővítését, elhelyezte övén a másik övtáskát, majd megindult gyorsabb tempóban a kiképzőterep felé.
Örülne, ha ott találná Kawa senpait, ugyan nem beszélték meg sem azt, hogy ma fogja tanítani, sem azt, hogy most, Zion mégis örülne. Ha van esetleg valaki a pályán, az ifjú genin először távolról szemlélné, majd ha úgy kívánkozik, akár beállna vele együtt edzeni. Szerencsére a fiúnak sohasem volt probléma a beilleszkedés.

10 Senbon= 10*200= 2000 Ryo
2*10 méter drót= 20*100= 2000 Ryo
5 füstbomba= 5*150= 750 Ryo
2 Villanó bomba= 2*500= 1000 Ryo (engedély szükséges hozzá)
Övtáska= 1500 Ryo

Összesen: 7250 Ryo

**Uchiha Kagami** Pént. Okt. 13 2017, 22:25

/Zion/

//Vond le a pénzt az adatlapodról és írd fel a felszereléseket. A mesélői engedélyt a két villanó bombára megkapod. A becenevet köszi ^^//

Hosszú és fárasztó küldetésen voltál túl, ez nem volt vitás, de az élet nem állt meg. Keresett pénzedet viszonylag hamar elköltötted, szinte teljes egészében, de sosem ártott néminemű pluszfelszerelés, főleg egy shinobinak; ez nálatok bizony erősen fogyóeszköz volt, de szerencsére a Fegyverkészítők Szövetsége jól ellátott mindenkit a megfelelő mennyiségű és minőségű áruval, csak meg kellett fizetni. Több mint hétezer ryo maradt ott a boltban, de ennyi megérte, hogy néhány shurikennel többet tudjál dobni, vagy ügyesebben alkothassál meg egy csapdát, netalántán csak több cuccod legyen, mint az ellenségnek, így ő kifogyjon, de neked még legyen muníciód. Sok múlhatott akár egy kunai-nyi különbségen is a csatatéren, erre előző küldetésed során rájöhettél, amelyet a tömény szarszagban kellett eltöltened. Szerencsére végre idefent lehettél, a saját ágyadban alhattál, és gondolkozhattál azon a fejtágításon, amelyet Menő-senpai tartott neked az árulókról. Sok mindent mondott, olyanokat, amelyek bogarat ültettek a füledbe; s végtére is, küldetésed alatt megláthattad, hogy mit is jelentett igazán shinobinak lenni... legfőképpen amegakurei shinobinak. Nem adhattál kegyelmet, hiszen te sem kaptál volna azt az ellenségtől, ha szorult helyzetbe kerültél volna... és nem mutathattál gyengeséget és félelmet sem. Ki tudja, tán egyszer te is olyan menő leszel, mint Menő-senpai, ámde addig hosszú és rögös út állt előtted.

A kiképzőtérre leérve Menő-senpai sehol sem volt, de megláthattad egy volt akadémiai osztálytársadat, Kasaya Kei-t, akit anno csak Búgócsigának neveztél magadban, mivel állandóan pörgött, sosem állt be a szája, és már nyolc évesen Ayko-senseinek, a fegyverismereti tanárnőtöknek a hátsó felét csodálta, természetesen olyan nyíltan, hogy még néha meg is jegyezte, amikor a tanárnő egy fokkal szűkebb nadrágban ment be órát tartani, mint előző nap. Búgócsiga éppen az egyik gyakorlóbábut rugdosta nagy átéléssel, amikor hirtelen hátrafordult és széles mosolyra húzta a száját. - Némán, a csőlakó! Hallottam, hogy hol voltál küldetésen, szép volt, tesó! - mondta vigyorogva, és pacsira nyújtotta a kezét, amikor odaértél hozzá. Kei nagyjából veled egymagas, fekete hajú és szeplős arcú kissrác volt, természetesen homlokán neki is ott virított Amegakure fejpántja. - Te, csőlakó, van kedved megnézni egy előadást? Nemrég jött Amegakurébe egy cirkusz, állítólag négykarú embereket, meg kétfejűeket mutogatnak! Legalábbis ez van a jegyen... - mondta, és feléd nyújtott egy hosszúkás, téglalap alakú kis papírcetlit, amin vörös alapon, fekete felirat hirdette, hogy "A Cirkusz". - Ne azt a rohadt kreatív nevet nézd, fordítsad meg! - bólogatott Búgócsiga nagy komolyan, ha pedig így tettél, akkor a hátlapon hosszú szöveget láthattál.

"A Cirkusz csak itt és csak most, egyszer Amegakurében kápráztatja el nézőit! Világszínvonalú fellépők! Négykezű Daisuke, a nők bálványa! A Patkánykompánia! A Hét Kirigakurei Kardnyelő! A Hegy és Völgy egytestű ikrei! A Rókabrancs! A főszerepben pedig az egyetlen és utánozhatatlan Konohai Harlekin!"

- Na, jössz? Neszke, a tiéd a jegy, én vettem még a bratyómnak egyet, de berendelték küldetésre és nem akarok egyedül menni. Az alsó szinteken lesz, a régi színházban, tudod, ami nagyjából a Hanzou-éra óta be van zárva. Holnap este lesz az előadás! - Ha úgy döntöttél, hogy elrakod a jegyet, akkor Búgócsiga kinyújtotta a jobb kezét, és egyértelműen várt valamire; beugorhatott neked, hogy a jegy hátlapjának, jobb alsó sarkában ott szerepelt az, hogy "250 ryo". Amennyiben leszurkoltad a kezébe, röhögve még egy pacsira nyújtotta a kezét, és közölte veled, hogy akkor holnap este, az előadás előtt egy órával nála találkozzatok, utána mehettek megnézni ezeket a nagyszerű, világszínvonalú fellépőket. Örömetek felhőtlen volt, azonban nemsokára köd ereszkedett a kiképzőtérre, ami ebben az időben egész... furcsa volt, s ezen a zárt helyen bizony még inkább furcsa lehetett; teljesen egyértelmű volt számotokra, hogy valaki a Kirigakure no Jutsut alkalmazta.

Már épp készültetek volna elővenni a fegyvereiteket, amikor valami hatalmas erővel nektek csapódott, és a földhöz vágott benneteket. Ha megpróbáltatok feltápászkodni, akkor megint ugyanez történt, és a becsapódáskor víz loccsant rátok, nem is kevés. Nagyjából öt-hat percig tarthatott ez a kis közjáték, amikor a köd megszűnt, és megláttad magatok mellett Kama-senpait, akir röhögve nézett rátok. - Na mi van, kölykök? - kérdezte, majd elővett egy tekercset, és összeráncolt szemöldökkel nézett rá Búgócsigára. - Te nem vagy mára beosztva. Menj át az egyes számú kiképzőtérre tovább rugdalni azokat a szerencsétlen, senkinek sem ártó bábukat, Zionnal van csak dolgom most. Gyerünk! - közölte, Búgócsiga pedig elbúcsúzott tőled és Menő-senpai vigyorogva nézett rád. - No, a falunak jobban tetszett a küldetésünk, mint azt gondoltam. A geninek fejlődéséért felelős osztály beosztott melléd, hogy tanítsak neked egy-két hasznos technikát, szóval... itt vagyok. Ne is szaporítsuk a szót, amit meg fogsz tanulni, az a Kirisamegakure no Jutsu lesz, mivel jó kiegészítő lehet adott esetben; ezt alkalmaztam rajtatok előbb, de támadásra, védekezésre és kiegészítésre is perfekt lehet, hogyha a helyzet úgy hozza. A lényeg, hogy a Kirigakure no Jutsu ködjéből kivonod a chakrával telített vizet, utána formálsz egy cápát és ráküldöd az ellenségre, aki hanyatt vágódik és lehetőleg nyekken egy kurva nagyot. Egyszerű elemi manipuláció, nem kell szörpöt hánynod és jó kezekben jól alkalmazható. Nosza, próbáld megfele - darálta el egy szuszra a technika lényegét, és karba tett kézzel várt arra, hogy mit fogsz kezdeni ezek után, pedig még fel sem ocsúdhattál az előző meglepetésből.

//A következő posztodban Zion eljuthat odáig, hogy a ködből már el tud kezdeni összeállítani valamit, ami leginkább egy vízgömbre fog hasonlítani. Az első néhány próbálkozásra csak a Kirigakure no Jutsu fog összejönni neki, utána sok chakrabefektetéssel elkezdheti kivonni a felgyülemlett párából a vizet. Említs meg három sikertelen próbálkozást, ahol csak az alaptechnika jön össze, egy olyan próbálkozást, ahol részsikert ér el, és ezek után még négy próbálkozás (elég említés szintjén, ezt nem kell majd részletezni) múlva fog összejönni a gömb; mindez nagyjából kora délutánra. Hajrá! ^^//

**Kowarii Zion** Kedd Okt. 17 2017, 01:36

Zion a kiképzőterepre érve meglátta volt akadémiai osztálytársát, Keit. A vörös hajú fiú elmosolyodott barátjának felbukkanásától, s némiképp meg is feledkezve Kawa senpai hiányáról, odarohant.
- Szevasz, Búgócsiga. Oh, köszönöm - vakarta meg mosolyogva fejét - Veled minden rendben? Milyen a csapatod?
Miután barátja előhúzott egy papírost, ecsetelni kezdte a városba érkezett cirkusz iránti érdeklődését, majd meghívta Ziont az előadásra. Átadta a jegyet, melyre az volt írva, A Cirkusz. Zion elmosolyodott, valami ütősebbet várt a jegytől. Azonban Kei felszólítására megfordította a papírost, majd hangosan felolvasta a fellépőket.
- Azt a jó édes...Fú Kei, el kell mennünk erre. Elfogadom hát.
Miután Zion kifizette barátjának a jegyet, miközben egy közeli élményét kezdte el mesélni.
- Képzeld, az előző küldetésemen épp egy cirkusznak segítettem. Eltűnt Pocok, akiről azt hittük, hogy mókus, aztán kiderült, hogy egy hatalmas medve. Miután elfogtuk az erdőbe kóborolt állatot, kiderült, hogy nem a valódi medvét fogtuk el, de szerencsére meglett. Nagyon ciki volt... - nevetett Zion, majd abbahagyta, mikor erős köd szállt a csapatra. Zion tudta, ez nem természetes ezen a környéken, így valószínűsíthetően a Kirigakure no jutsut alkalmazta valaki. Azonban mielőtt a fiú alaposabban körbetekinthetett volna a sűrű ködön, hirtelen egy hátulról érkezett csapást érzett a hátán, majd egy újabbat. A váratlan ütések a földre terítették Keivel együttesen. Zion próbált volna megfordulni, de a hirtelen érkező csapások mindig visszalökték őt a földre. A folyamatosan érkező csapások valamiféle víztömegből állhattak, ugyanis nem keletkezett nyílt seb rajtuk, a test elsodrására szolgálhat az ismeretlen támadás. Valamint az első csapás óta Zion kabátja egyre jobban elázott. Valaki szórakozik velük, ha valódi támadásként akarta lesöpörni a két fiút és a földön tartani őket, már rég megölhette volna őket.
Végül a támadások alábbhagytak, a köd pedig szertefoszlott, majd végül, egy Zion számára ismerős hang ütötte meg a fülét.
- Ka...Kama senpai? - kérdezte tátott szájjal a genin. A várva várt mester nem várt belépője és az a hatalmas, elégedett mosolya megkönnyebbülést hozott a fiú szívében. Ugyan sejtette, hogy nem valódi támadás alatt voltak, mégsem lehetett biztos benne, amíg meg nem látta mesterét. Kama senpai hamar tisztázta helyzetét, s elzavarta szinte Keit.
- Jól van, Búgócsiga. Úgy tűnik, a mai edzésünk sztornó, de akkor holnap este találkozunk nálad. Szevasz haver - adna egy pacsit barátjának, majd visszafordulva Kama senpai felé. Mestere elmondta, hogy a vezetőség újabb képzést rendelt el a fiú számára, melyet nem más vezet le, mint az utánozhatatlan menő senpai. Zion öklét összeszorítva, vigyorgó mosollyal az arcán lóbálná öklét dereka mellett.
- Ezzz az! Menő senpai, ugye nem kell ma is a csatornába mennünk?
Úgy tűnt, Menő senpai nem készül a mélybe ismét, hanem itt, a kiképzőterepen fogja edzeni a fiút, méghozzá az előbb demonstrált technikára.
- Cápa...cápa...Miért mindenki cápával használja a vizet? A cápa nagyon erős, de vannak rémisztőbb dolgok is a vízben...Egy cápa legalább egyből megöl, de egy polip például...vagy valami hatalmas...huhu, kirázott a hideg - nyelt egy nagyot a fiú. Kawa senpai gyors technikai elemzését a fiú kezdi megszokni. Nincs nehéz dolga, ugyanis a férfi rendkívül ért a fiatal generáció nyelvezetén, így Zion fejébe hamar beég a létrehozási fázisok sorrendje.
- Na, hogy is volt? Kirigakure, utána chakrat ki és csapás...menni fog.
Zion először is kézpecsétet alkotott. Ugyan fiatal kora ellenére ügyesen bánt a chakrajával, nem volt zseni. S bár a suiton elem iránt igen csak nagy affinitást mutatott, alaposan meg kellett tapasztalnia még sok mindent. Megérteni azt, amivel jóval megkönnyebbülhet a tanulás menete. A tényleges alapokat. Érteni kell a technikát, nem betanulni. Ez nem egy lecke, aminek leül az ember és bemagolja. Ha az ember érti, mit tanul azzal, amit megtanul, azzal sokkalta erősebb eszköz a kezében bármi, amihez csak nyúl. Zion sohasem az a magolós fajta volt. Szerette megtapasztalni a dolgokat, s való igaz, a csatornában történteket még mindig nem pihente ki, a saját bőrén tudta a legjobban megérteni a világot.
Felszólalása éppen ezért lett ilyen hangos...Tudta, a technika nem azért hasznos, mert képes egy cápát megalkotni. Hanem mert a sűrű ködben képes lecsapni az ellenfélre, méghozzá olyan szögből, hogy ne láthassa azt. Zion sem tudta beazonosítani a támadást. Esélye sem lesz volna kikerülni, ha csak az egyikük egy mérgezett kunai lett volna. Csak az egyik. Ők meg perceken át feküdtek a földön a csapások miatt. A technika lényege, hogy a Kirigakure no jutsuból kivonunk egy kis résznyi vizet és azzal megtorpanásra bírjuk az ellent. Kama senpai tökéletesen elmagyarázta, Zion pedig megértette.
Az ifjú genin, miután tisztázta magában még egyszer az elméleti részt, kezeit pecsét formájába helyezte, majd az aprócska mesterséges tó segítségével kiterjesztené a chakraját a környezetére, s létrehozná a Kirigakure no jutsut. Túlbuzgó fiatalságának köszönhetően a ködöt igen csak nagy méretre szabta, ám rá kellett jönnie, ez túlságosan is nagy lesz gyakorláshoz. Így visszavéve a koncentrált chakraból, egy 9 négyzetméteres térségre koncentrálná a suiton elemű chakraját. Miután képes lenne stabilan megalkotni a ködöt, Zion folytatná a technikát. Először is újabb koncentrációja után megpróbálna megragadni a Kirigakure no jutsu ködében keringő chakraból egy ökölnyit, majd kiválasztva kiemelni azt. Azonban a víz szétesett. A második próbálkozásakor még azelőtt szétesett volna, mielőtt még kiemelkedhetett volna. Zion azonban nem adta fel. Újra koncentrált, s harmadjára is nekiveselkedett a feladatnak. Ám ez is sikertelennek bizonyult.
Zion alaposabban átgondolta a technika alapját, majd rájött, hogy a mostani képesség nem sokban különbözik azzal, amit még Mister Kaméleon tanított neki az erdőben, amiket Pocakot keresték. A Senkou Hagami Kujo is hasonló elveken alapulhat, mint ez. A különbség, hogy ott a mesterséges tóban kell megalkotni a víznyalábokat, itt pedig a ködből.
Zion ennek tudatában ugrott neki újból és újból a koncentrációnak. Próbálta a leszűkített ködön keresztülhatolni a chakrajaval. Eggyé vált a köddel, s minden mozdulata oly kifinomult mozgású volt, akár a lágyan kavargó víz. A sűrű párás levegőben rengeteg víz volt, ezt pedig Zion is tudta. Azt is tudta, hogy a chakraja összeköti őt a köddel. Némiképp bonyolultabb, s talán több chakrat igényel, mint az előbb említett technika. Pontosabban több vizet igényel, ezáltal nagyobb területre kell kiterjesztenie a chakraját. Hosszan tartó koncentráció, s chakramozgatásos edzésnek nézhetett az ifjú genin elébe. Zion testében foylamatosan kavarodott a chakra, s egyre több tenketsuján engedte ki, ezáltal a levegőbe juttatva akarta elérni az őt körülvevő ködöt. A ködben lévő vízrészecskékkel keveredve a chakraját pedig arra használná, hogy koncentrálva egy adott pontba kiemelhessen, formázhasson és irányíthassa a vizet.
Zion végül képes volt megalkotni egy tenyérnyi gömböt, melyet egyelőre nem dobott el. Megpróbálná chakra behatásával növelni a gömböt, formázni azt. Miután úgy érzi, kellőképp megalkotta a labdát, elhajítaná azt, bele a semmibe. Zion hallja, ahogy a tenyérnyi gömb loccsanva szétesik. Újra próbálná az előző tapasztalataival a gömb megalkotását, ezáltal több chakrat belefeccelve. Egyelőre a formai manipulációt a gömb formájára összpontosítaná. Csak akkor dobná el, ha úgy érzi, képes lehet vele hátráltatni egy adott testet. Hogy felhasználható egy adott helyzetben. Újra és újra próbálná alkotni a gömböt, hogy az minél keményebb lehessen. Mindeközben terjesztené maga körül a Kirigakure hatását, hogy még több vizet nyerhessen ki a levegőből. Zion edzése javában belenyúlt a délutánba. S ki tudja, mit tervez még mára Kama senpai.

**Uchiha Kagami** Vas. Okt. 22 2017, 23:46

/Zion/

Menő-senpai megjelenése örömöt keltett benned, és nem is hiába... az elmúlt napokban egész sok időt töltöttél vele, de szerencsére most kellemesebb szagok között kellett találkoznotok. Búgócsiga elköszönésével és megnyugtatásoddal, miszerint nem kell most a csatornába mennetek, kezdetét vette tanulásod, amely nem volt más, mint a Kirisamegakure no Jutsu. Hasznos technikának tűnhetett már első látásra is neked, főleg, hogy egyenesen a bőrödön tapasztalhattad meg a hatásait. Amegakure falain belül már csak így működtek a dolgok, ha nem ölt meg, vagy nem szakította le egy végtagodat sem a technika, akkor általában úgy demonstrálták, hogy a tanítandó delikvenssel elszenvedtették a hatást. Persze... ez főként akkor működött, ha nem égette szénné, rázta agyon, vagy bénította le a technika, de kinek lett baja eddig egy kis víztől? Igaz, bele lehetett fulladni egy nagyobb adag vízbe, de ez a kis demonstráció nem okozott semmi kárt azon kívül, hogy hanyatt vágott. Így legalább első kézből tapasztalhattad meg, hogy milyen az, amikor az ellenség beleakad a technikába, és könnyebb is lehetett felépítened innentől a metódusokat... persze rajtad állt az egész, főleg az, hogy milyen úton-módon és milyen gyorsan fogod elsajátítani azt. Első látásra talán könnyűnek tűnhetett, Kama-senpai is annak állította be, de persze lehettek buktatók a dologban, ugyanis... mindenhol voltak, miért lett volna ez kivétel azok alól?

- A cápa az általánosan elterjedt formázási mód, továbbá talán a legkönnyebben kivitelezhető. De ez szimpla... hagyomány - vont vállat Kama-senpai. - Ha te máshogy akarod formázni, formázd máshogy. Kíváncsi vagyok, hogy mi lenne az, amivé alakítanád a dolgot. Hadd lássam - mondta, s ezek után karba tett kézzel figyelt téged, amint lépésről-lépésre haladtál a technikában. Jól kezdted a dolgokat, s a kezdeti sikertelenségek sem szegték kedvedet, továbbá szeleburdiságod is inkább segítségedre volt. Persze a hév, amellyel először létrehoztad a Kirigakure no Jutsut, kicsit sok volt... de hát fiatal voltál, s fiatalon az emberek vétettek apró-cseprő hibákat, melyeket később, vagy még azonnal korrigálni is tudtak. Szerencsére sikerült leszűkítened a lefedett területet, bár ez már egyszerű rutinmetódus volt számodra; a kilenc négyzetméter jól behatárolható és átlagosan könnyen kezelhető minősült, továbbá a chakrádat sem pazaroltad ezzel a kis távolsággal, bár alapanyag volt bőven, hisz az eső folyamatosan és szüntelenül esett, a tócsák pedig csak gyűltek és gyűltek... szinte alig kellett chakrát belefektetned a technikába, de a neheze még hátravolt.

Végtére is sikerült eljutnod a gömbig, Kama-senpai pedig mosolyogva bólogatott melletted. - Nagyszerű. Innen már csak arra kell figyelned, hogy innen miként mész tovább. A fontos, hogy ne legyen túl lassú, és ne ragadj le a gömbnél; az átmenet legyen szemmel követhetetlen, csak azok a konohai fehérszemű fattyak tudják látni, hogy mit művelsz éppen... de lehetőleg még ők se. Mindegy, inkább ne találkozz eggyel se közülük. No, akkor innentől már újfent rajtad áll a dolog. Szépen haladsz, szerintem legkésőbb kora estére megleszünk. Folytasd, kiskrapek. Vagy hívjalak csőlakónak? - nevetett fel és rágyújtott egy szál cigarettára, közben ugyanúgy figyelt téged, ahogy eddig. - Ha eljutsz a formázás végéig, tartunk egy kajaszünetet, hoztam neked is pár falatot - tette hozzá, majd hallgatásba burkolózott és várta, hogy mit fogsz csinálni a továbbiakban.

//A következő posztodban nagyjából kora estére sikerülhet Zionnak elsajátítania a technikát. A lépéseket úgy építsd fel, hogy az elején megszenved egy kicsit a formázással, két-három sikertelen lépés után összejön neki a kívánt forma, tartanak egy ebédszünetet Menő-senpai-al, utána elkezdheted kidolgozni a többit is. Estére maximum tíz megformázott cápával (vagy az általad kívánt formával) renelkezhet, továbbá nem lesznek olyan pusztítóak, mint Kama-senpai technikája alatt létrejöttek. A poszt végét hagyd majd függőben, szokásos módon ^^ Jó munkát!//

**Kowarii Zion** Szer. Okt. 25 2017, 17:30

- Való igaz, a cápa a legveszélyesebb állatok egyike, de nekem valamiért egy egészen más ragadozó tetszett meg. Ezt nézze, Menő senpai! - ekkor Zion kézpecséteket alkotna villámgyorsan, majd a körülötte lévő tócsák egyikébe koncentrálná chakrajanak egy részét. A chakra elérné a tócsa vizét, majd egyesülve azzal emelkedne ki a földből. A kiemelkedő víztömeg egy hatalmas szájú piranhavá formálódna, mely egyenesen Kama senpai felé ugrana. Zion tudja, hogy az ő technikája korántsem elég ahhoz, hogy árthasson mesterének, nem is ez volt a célja. Való igaz, ha a technika telibe találná mesterét és némiképp megbillentené, vagy netalán a földnek csapná, némi elégtételt érezne magában az előzőért. Ebben az esetben természetesen mesterének felsegítésére igyekezne, majd kezét nyújtva húzná fel.
- Na de akkor lássuk azt a ködöt. - húzná ki magát Zion, majd a megfelelő pecsétet formálva létrehozná a Kirigakure no jutsu egy kicsinyített változatát. Miután a köd szétterjedne, Zion megismételné az imént elsajátított gömb létrehozását, majd alaposan szemügyre venné. Idő közben erős koncentrációval kezdi átalakítani lassan a testét. Óvatos, precíz de nem elegendő a sikerhez. Az első gömb, miközben épp átalakult, kettészakadt, majd a földre hullott. A második már kezdett megnyúlni, mikor Zion megfeledkezett a külső burkolat fontosságáról, s hagyta, hogy az eső darabokra mossa a növekvő gömbjét.
- Fenébe... - mérgelődött, majd átgondolta még egyszer az újabb kudarc előtt, hogyan is kellene nekifogni. Talán a Senkou Hagami Kujo alapjait alkalmazhatná. Elvégre ott is hasonló az eljárás. Igaz, utóbbit tócsákban alkotjuk meg, de az élőlény lekicsinyített, valamint erőteljes csapásra kényszerítése szinte tökéletesen megegyezik. Ebben az esetben talán könnyebb dolga is lehet az ifjú genninnek, ugyanis a fiúnak nem kell lendületben tartania az élőlényt, ahhoz, hogy a tócsa területén belül tudja tartani, elég a közeléből kiemelni, megformázni és azonnal lecsapnia. Ez sem lesz olyan egyszerű, Zion mégis érez elég késztetést a siker érdekében.
Zion tudta, hogy a végső képet a legegyszerűbben úgy hozhatja létre, ha kiterjeszti a chakraját a köd egy adott területére, ezután pedig a Villanó őrlő pusztítás technika segítségével miniatürizált Suikoudant kell megalkotnia. Bizarr kombinációnak látszik elsőre, azonban Zionnak korántsem kell megalkotnia mind a három technikát. Elegendő volt csak az alapokat felhasználni a végső formához. Zion erős koncentrálásba kezdett, mikor megkezdte az újabb gömb megalkotását. A vízgömb lassan emelkedett ki a ködből, majd miután megállt a vörös hajú fiú szemei előtt, Zion megmozgatta némiképp vállait, s kezeinek mozgatásával, s imitálásával kezdett neki az apró piranha megalkotásának. A gömb lassan alakult át, vonalak lepték el, melyek szinte darabokra törték az egészet, a gömb mégsem esett szét. Zion figyelt az egységre, s ezáltal képes volt megtartani még akkor is, amikor durvább vonalakkal alakította át a felszínét. Zion óvatosan emelte kezeit is, nehogy elhamarkodja.
Végül Zionnak sikerült megalkotnia egy piranhara hasonlító halat. Az aprócska halat Kama senpai felé indítaná, tesztelve a gyorsaságát. A kilövését a Suikoudan no jutsu alapjaiból oldaná meg a fiú.
A kezdeti siker után Menő senpai ebédszünetet rendel el. Zion nem ellenkezett, ráfért már egy kis pihenés. Ugyan Zion a sűrű, sötét felhőktől nem látta a Napot, s annak állását, volt egy olyan érzése, hogy már rég elmúlhatott dél. Ráfért már a szünet. Zion elindulna a fedéllel borított térséget, ahol leülne egy padra és hozzálátna az anyja által csomagolt szendvicsnek. Zion anyukája mindig rakott paradicsomot és majonézt a fiú szendvicsébe. Zionnak a kedvenc párosítása volt egy tökéletes szendvicsben. Az ebédszünet harmonikus csendjét nem zavarta meg a fiú, hanem két pofára betolt magába, a hozott három szendvicséből kettőt, majd egy kicsit hátrébb dőlt.
- Fúúh, na ez jól esett. Várhatunk mester egy öt percet még? - fújtatott megfeszült hassal a padon a fiú.
Miután a pihenő lejárt, s Zion is úgy érezte, hasa nem fogja őt lehúzni a földre, ha felkel a padról. Visszatért a kiképzőterep azon sarkába, ahol az ebéd előtt edzettek, majd nekikezdett a piranha újbóli létrehozásához. A halat ismét lassan alkotta meg. Tudta jó, egy siker nem tökéletes siker. Nem elég egyszer sikerülnie valaminek, csak akkor lesz valami hatásos, ha rendesen begyakorolja. Az apró piranha ugyan lassabban készült el, mint az előző, mégis, Zion némi rutint érzett már most magában. Az alapok megvoltak benne, mostanra pedig ráérzett. Az első kész piranhat nem indította azonnal a földnek, hanem inkább újabb és újabba kezdett bele. Valódi helyzetben is jobb, ha egyszerre több lövedékkel képes támadni és a földre taszítani az ellent.
Ahogy teltek az órák Zion képes volt egyre több piranhat megalkotni egymás mellett. Miután kettővel megpróbált egyszerre lőni, a két cápát nehezen tudta egyenesbe tartani, így elméjének minden apró töredékére szüksége lesz a sikerhez. Összetettebb technika, mint gondolta. Nem elég, hogy a levegőből kell megalkotni a technikát, el is kell lőni azt, de csak miután megformázta, s még tartsuk tűz alatt is az ellent?
Zion visszaemlékezett a Kama senpai általi támadássorozatra. Próbálta oly sorrendben ellőni a létrehozott piranhakat, ahogyan elszenvedte. Egymás után, gyorsan, s mindig más irányból. Ez fontos tényező, ugyanis az ellenség akkor nem törhet ki alóla, ha kellőképp megzavarjuk, s ezáltal nem lesz képes kiszámítani a következő csapást.
Zion csak gyakorolt és gyakorolt, amíg nem érezte biztosnak a három cápával való támadást, addig nem lépett tovább a negyedi vagy ötödikre, hanem szintekre bontva gyakorolt.
A sűrű felhők ellenére is tudta a fiú, hogy már sötétedik. Kezd későre járni. Ő pedig egész nap itt volt a kiképzőterepen, s a chakrajat használta a technikához. Úgy tűnt, idáig tartott az egész napos edzés után a készlete. Tíz piranha.
Zion a földre ülne, kifáradt. Homlokán az eső ellenére is észre lehetett venni az izzadtságot. Mély levegőt véve, lihegve kérnezné mesterét.
- Kama senpai. Mit gondol, belefér egy kis szünet?

**Uchiha Kagami** Vas. Nov. 05 2017, 21:15

/Zion/

A hosszú gyakorlás, melyeket kellemes kis pihenőkkel szakítottatok meg, végül meghozta a gyümölcsét. A piranhák bár nem voltak még olyannyira pusztító erejűek, mint Kama-senpai cápái, de elmondhattad magadról, hogy elsajátítottad a technikát. Egy újabb nagy lépéssel voltál közelebb kitűzött céljaidhoz. Menő mestered néhányszor vállba veregetett téged. - Szép volt, Zion. Ha nem haragszol meg, most mennem kell, van még egy pár dolog, amit el kell intéznem, ezek között azt is, hogy jelentést tegyek a geninek fejlődéséért felelős ügyeletesnek arról, hogy jól vetted az akadályokat. Úgy érzem, hamarost újfent meg foglak keresni téged, addig is... sok sikert a továbbiakban. Szép estét! - köszönt el tőled Menő-senpai és elindult. Gyakorlatilag egyedül maradtál a sötétedő kiképzőtéren, de a siker örömteli érzése átjárhatta tagjaidat, hiszen újfent egy hasznos tudás birtokába kerültél. De lehet ideje volt eltenned magad későbbre, hiszen Búgócsiga egy cirkuszjeggyel örvendeztetett meg téged, és az előadásra másnap este fognak sort keríteni. Ha hazamentél a kiképzőtérről, és másnap elindultál az alsó szintekre, akkor shinobi mivoltod miatt nem állítottak meg téged sehol, amennyiben felvetted a fejpántodat. Ha nem, akkor viszont kerülőutakat kellett találnod, ugyanis sok hely le volt zárva errefelé, az állandó járőrözés pedig mindennapos látvány volt, de még így is történtek kisebb... balesetek, amelyek felelősei sosem kerültek elő.

Az alsó szintek. Amegakure tán leginkább misztikus része, az a terület, ahol az igazán szegények tengették az életüket, mindennapjaikat a napszámos munka tette ki, amellyel épphogy csak ki tudták fizetni azt a kis lyukat, melyet ők háznak neveztek, s amellyel naponta olyan kevés ételt tudtak az asztalra rakni, hogy legtöbbjük kórosan sovány volt és végül ez vitte őket a sírba. Az itteniek üzemekben dolgoztak főként, a híres esernyők alapanyagait is itt készítették elő, a legolcsóbb munkaerő alkotta a falu legdrágább és legkeresettebb exportcikkét; de ez a kettősség mindig is megvolt Amegakuréban. Gyilkosságok történtek itt, amelyek megoldatlanok maradtak a vezetés számára, s az Isten halála óta bár az Angyal óvó szárnyai vetültek ki a falura, újfent fellángoltak itt az ellenségeskedés lángjai. A keménykezű, ámde igazságos, mégis zsarnoki uralom lanyhulásával az alsó szinteket újra örömlányok és futtatóik népesítették be, kisebb-nagyobb bandák verekedtek meg egymással, kértek védelmi pénzt az amúgy is szegény üzlettulajdonosoktól. Amint egy eset felderítésre került, egy újabb dolgot találtak a háttérben, ami még mélyebbre vezetett és még rosszabb dolgok látottak napvilágot. Óvatosan kellett lennie egy shinobinak is itt, de egy ilyen fura cirkusz hol máshol tartotta volna meg az előadását?

Az elhagyatott színház tetejét épp verte az eső, amikor odaértél - persze, ha mentél - és Búgócsiga becenevű társad már kezét tördelve várt rád. - Na végre, hogy itt vagy! Már elegem van, a hatodik prosti jött ide, hogy csak tíz ryo per negyedóra! No... menjünk be? - kérdezett téged, de mire elindultatok volna, valaki megböködte a lábatokat. Ha lenéztetek, akkor egy alig száztíz centi magas, kicsi alakot láthattatok, egy törpenövésű, csúf arcú férfit, aki mutatóujját az ajkára tette és a markát tartotta. Ha pénzt akartatok adni neki, akkor megrázta a fejét és elővett egy jegyet, ezzel tudatosítva bennetek, hogy azokat kéri. Búgócsiga átadta az övét neki, ha pedig te is így tettél, akkor is a kis férfi a markába szorította és egy pillanat alatt elégette őket, majd jelezte, hogy kövessétek őt. Egyértelműen a bezárt színház felé ment, de egy oldaljáraton keresztül vezetett titeket, hogyha utána mentetek. Vajon mi vette kezdetét ezzel a baljóslatú hellyel? Mik vártak rátok odabent? Itt volt az ideje kideríteni...

//A technikát természetesen felírhatod az adatlapodra. A folytatáshoz kérlek IDE írj, az elhagyatott színházépülethez, ott reagáld le az itt történteket is//

**Kowarii Zion** Szer. Feb. 07 2018, 00:26

Kagami

Zion rémülten kelt fel. Testét és ágyának jelentős részét izzadtság fedte be, teste zihálva ült fel. Remegett.
- Any... - próbált kiáltani, de egy hirtelen jött gyomorgörcs kipréselte belőle mindazt, amit lefekvés előtt még megevett. - Any... - szólalt fel ismét, de szavait újabb hányás követte. Édesanyja azonban meghallva fia segélykérését, a szobájába sietett, s kikísérve síró fiát a fürdőbe, megmosdatta arcát. Zion csak sírt, arcáról nem tudta letörölni a könnyek által keltett tavakat, csupán jobban szétkente a megrémült, vörös arcán.
- Anya...szörny...szörny...szörnyű rémhhálmom volt. Szerintem ma nem megyek küldetést bekéretni. Nem tudok odafigyelni. Viszont...Kama senpaial beszélnem kell. Ő segíthet. Köszönöm, anya. - a fiú megnyugodott, mikor kimondta mesterének nevét. Képek jelentek meg a fiú lelki szemei előtt. Képek, egyenest a rémálmából. Kama senpai. Vele kezdődött minden! Ha akkor...ha akkor nem teszi meg azt...talán ez az egész meg sem történt volna. El kell mondania, mit érez, s hogy mennyire megrémíti mindaz, amit látott. Sohasem látott effélét azelőtt, s nem érti, hogy miért is történt. Ugyan Kama senpai elmagyarázta a könyvből olvasható eljárás miértjét, nem adott magyarázatot tettére. S legfőképp, Zionnak meg kell mutatnia, mit is kell átélnie nap, mint nap. Ha képes beengedni Kama senpait a saját rémálmaiba, talán Menő senpai segítségével legyőzhetik őket. Igen, ezt kell tenni!
Zion fellelkesülve az ötlettől kezdett neki arcának összeszedésének. Ugyan a szemei alatt kialakult pöttyözött bőrrészét nem tudta eltakarni, mely a hányástól keletkezett, szeplős arcán kevésbé tűnik fel az átlagembernek. Tiszta ruhát öltött magára, majd miután végzett az öltözködéssel, az ágya melletti szekrényhez ment, hogy felkapja az este odakészített órát. Egy régebbi, hangosabban kattogó óra volt, láncra fűzve. Az Igazgatóé volt. Zion magához vette az órát, majd elrejtette kék mellényének belső zsebébe. A minapi eseményekből kiindulva sehova sem fog innentől fogva lépni a felszerelése nélkül. Jó, egy beszélgetésre nem kell mindent magával vinnie, de kicsivel többet, mint néhány senbon. Zionnak újabb emlékképek suhantak végig az agyán, miközben a lakás lépcsőjén sétált le. Megállt, majd a falnak dőlt. Újabb félelmetes emlék telepedett le elméjében. Vajon mennyi emléke fog visszatérni, talán a teljes? Az nem lehet. Napokat élt le abban a néhány órában, nem térhet vissza a teljes. Annál hamarabb kell megtalálnia Menő senpait, hogy együtt tudjanak végighaladni rajta. Zion lesietett a lépcsőn, majd magához véve néhány falat élelmet és vizet, a táskáját vállán lógatva fogta meg, s gyorsan vette a cipőjét.
- Köszönöm anya, sietek haza. Meg kell találnom Kama senpait. Ő tud majd segíteni a rémálmaimon. Minden rendben lesz anya - mosolygott el, ám arca ezúttal nem tudta valóságosan tükrözni a boldog énjét. Sokkalta inkább tűnt egy álarcnak, ami mögé egy rémült fiú bújt. Zion felöltve shinobiszandálját, kisietett az utcára. Táskáját átfűzte a másik vállán is, s miután stabilizálta a hátizsákot, gyorsabb tempót vett fel. Zion gyorsan haladt át az utcákon, s az embereken. Esernyője a hátán marad, ha esne, ha nem, bár az utóbbi elég valószínűtlen.
A város belső kerületét hamar a háta mögött hagyta a fiatal shinobi, s sebesen halad tovább elsődleges célállomása felé. Kama senpait, ha meg akarná találni, biztos, hogy a kiképzőterepre menne. Ott mindig rátalál, pontosabban fordítva, Kama senpai találja be mindig a fiút. A lényeg, hogy a kiképzőterepre kell mennie, a lehető leghamarabb. Ha odaér és nem találja, akkor várakozna egy kicsit. Nem ülne le, nem akar egy helyben maradni. Körbe körbe sétálna lassú tempóban a kiképzőterep egy fedettebb részén. Azonban érzi, hogy valami kísérti őt belül. Szemei megremegnek, mintha beléjük szúrt volna valami. A vörös hajú genin behunyorítaná a szemét, majd mikor újból visszatérne a látása, pupillái összehúzódnak. Valamit látott. Nem tudja mit, de valamit biztosan látott. Közelebb lépjen, vagy ne? Inkább nem. El innen, távolabb attól a valamitől. Mit láthatott? Zion nem tudta. Csupán hátrálni kezdett. Remegő szemeivel mindvégig azt a pontot figyelte, az egyik fát, ahol látta azt a sötét árnyat elsuhanni. Nagyon reméli, hogy kama senpai felbukkan, mert ha rövid időn belül nem jelenik meg, akkor Zion elmegy innen.

**Uchiha Kagami** Kedd Feb. 20 2018, 17:24

/Zion/

//+5 chakra a késésért, és elnézésedet kérem érte, de kicsit összeborultak a dolgok a fejem fölött mostanság//

Rémálmok. Bizony, a rémálmok. Várható volt, hogy egy olyan esemény után be fognak következni, ami a hátad mögött volt. Még egy felnőtt ember sem tudta volna teljesen feldolgozni azt, ami a cirkuszban ért téged. Egy szomorú, az ember csontjába hidegen hatoló történésnek voltál szem- és fültanúja; olyannak láthattad az embereket, amilyenek valójában voltak. Akik képesek voltak egy egész társulatot lemészárolni, csak mert nem értették meg őket... akik képesek voltak egy kislányt és az anyját megbecsteleníteni, majd hidegvérrel kivégezni, csak mert közük volt ahhoz, amit nem értettek, ahhoz, amitől rettegtek... az emberi lét árnyoldala került eléd, az, amivel még sosem találkoztál... Vajon minden ember ilyen volt a lelke mélyén? Vajon minden és mindenki rettegett valamitől annyira, hogy képes legyen elpusztítani rettegése tárgyát, akkor is, ha ártalmatlan az? Ezekre a kérdésekre nem kaptál választ, de lehet, nem is akartad megtalálni azokat.

A világ egy új orcáját mutatta feléd, egy sötét és kegyetlen oldalát, amelyet most megismerhettél... de valahol érezted, hogy csak a falat kapartad még, a vakolat is alig jött le ezzel. A csatornákban nekimentél annak az ominózus falnak, most megkapirgáltad kicsit, de messze volt még az áttörése. Egyáltalán át akartad törni azt a falat, hogy meglásd, mi helyezkedett el a túloldalán? Kíváncsi voltál rá? Vajon érdekelni fogja a sorsot, hogy te mire voltál kíváncsi, és áttöri helyetted? A sírásod végeztével jöttél rá, hogy ki segíthet neked, és el is indultál a kiképzőtérre, hátha ott lesz Kama-senpai. Hátha... csak remélni merted, hogy így is lesz.

Járkáltál és járkáltál, amikor végre, nagyjából fertályóra múltán megjelent a régi, alkalmi vezetőd. - Anyád mondta, hogy engem keresel - mondta rögtön köszönés helyett, és a szeme enyhén össze volt húzva, látszott rajta, hogy aggódott érted; ahogy az is látszódott, hogy éppen civilben volt, mivel teljesen egyszerű ruhát viselt magán. - Az asszony megint azt hiszi, hogy félrekúrok, de nem érdekel. Mi a baj, Zion? - kérdezte tőled szokatlanul lágy hangon, és a válladra rakta a kezét. - Mindent elmondhatsz, amit szeretnél. Anyád azt mondta, rémálmaid voltak. A csatorna a probléma? Átbeszélhetjük. Gyere, meghívlak egy jó kis reggelire, tudok egy nagyon jó húsos pitét áruló helyet, ahol legalább nem patkányból csinálják a húst...

**Kowarii Zion** Csüt. Márc. 01 2018, 02:16

Kagami

Kis hősünk csalódott szemekkel tekintett körbe. Az eső is mintha másképp esett volna. Szomorú nap volt ez. Zion szomorú napja. Elméjét kezdte teljesen felmorzsolni a rémálmok okozta sokkok hulláma. Állandó ostrom alatt tartják a még gyenge, gyermeki lelkét, s ki tudja, mikor fogják áttörni a falat a folyamatosan pulzáló hullámok, s darabokra szakítani azt? Zion ugyan nem volt teljes tudatában a veszéllyel, ami belülről kezdte őt felfalni, marcangolva tépni a húst, melybe éles fogait mélyeszti, de tudta jól, hogy valami nincs rendben. S az egyetlen személy, aki segíthet ezen, nincs itt.
Zion épp indult volna tovább, keresni mesterét, mikor az megjelent. Kama senpai, ellentmondva a feleségének, az ő segítségére sietett. Gyorsan ideért, valóban fontos volt számára a fiú. Zion köszönés helyett nekirohant a férfinak, s kezeit átkarolva a derekán, fullasztotta bele arcát Menő senpai mellényébe. Szemei könnyekbe lábadtak, mikor megjelent előtte a férfi, akit annyira várt. Hát itt van mégis. El kell mondani Zionnak, mi bántja. El kell mondania, mitől fél. Ha egyáltalán képes szavakba önteni mindazt, amit érez. Pontosan ő maga sem tudta, így nehéz dolga volt.
- Kama senpai. Nem akarok enni. Ne menjünk sehova. Hadd mutassam meg, mi a baj. Segítenie kell. - sírta. - Nem tudom elmondani...de megmutathatom. Képes vagyok rá. Ha engedi, *szipog* Menő senpai, hadd mutassam meg. Csak maga segíthet nekem.
Amennyiben mestere beleegyezik, Zion hátrébb lépne, majd egy fedettebb helyre vinné őt. Miután megfelelő búvóhelyet talált, a földre ülne, majd arra kérné mesterét, hogy foglaljon ő maga is helyet a genninnel szemben. Zion egy öreg órát venne elő, melyet felhúzna, s elhelyezné maga mellett. Az óra hangos kattogásba kezdene, ám egyelőre az eső elnyomja egyenletes ütemét. Vörös hajú ifjúnk kezét, a férfi homlokának nyomná. Ujjai belemarkolnának a senpai tincseibe, hogy még szorosabban nyomhassa neki. Az illúziótechnikák két esetben lehetnek sikeresek. Vagy annyira tökéletes mása a valóságnak, hogy fel sem tűnik az áldozatnak, vagy pedig ha a legszorosabb és ezzel a legstabilabb kapcsolatot teremtjük meg vele. Abban az esetben, ha az áldozat maga beleegyezik az illúzióba, kudarcról semmiféleképp sem beszélhetünk, bármi is történjen az alternatív valóságban. Kama senpai pedig beleegyezik. Bele kell egyeznie, máskülönben Zion képtelen megmutatni rémálmait. Szüksége van a mesterére, hogy leküzdhesse őket, s hogy Menő senpaial legyőzve mindent, ami rossz, megkeresni a forrást és megsemmisítsék azt.
...
A valóság szinte megsemmisülne, elsötétül minden, feketeség lepi el a tájat. Zion, mestere mellett állva hallaná továbbra is az eső hangját, de nem látják, nem érzik, még azt a hideg áramlatot sem, amelyet magával hord. Végül az eső mérhetetlen csobogása morajló, egyszólamú zúgássá torzulna. A kíméletlen, dobhártyaszaggató sípolássá emelkedő hang végül meghozza a metamorfózis érzetét. Elnémult a sípolás, a morajlás. Megszűnt minden érzet. A test hiánya sem zavarta őt, átszellemülni készült az új valóságba.
Zion kinyitotta a szemét. Egy nagyobb, füves pusztaságon találta magát, nem is annyira messze, egy dombtól, melynek tetején egy ház állt. A vörös hajú gennin jól ismerte már. A fiú, mestere oldalán megközelíti az épületet. Ugyan a távolság nagynak tűnt, néhány lépéssel el is érik, mintha téren és időn át léptek volna. Az illúziók világában nincsenek határok. Az épület magányosan állt. Mikor azonban elérnék a kertjét körülölelő kerítés kapuját, az ajtaja nyikorogva megnyílna, s a vaskos fából és fémekből eszkábált ajtó kitárul. Egy nő lép ki az ajtón, s tekint feléjük. A nő, kinek arca még most is gyönyörű, mintha nem is e világi lenne. Szépsége nem lehet földi eredetű. Mintha valami tündérmese hercegnője lenne. Teste vékony, formás női vonásai azonban jól láthatóak, ugyanis vékony, kendőkből álló ruha takarják csupán. Vörös kendőkből álló ruhanemű. Feléjük néz, ez megkérdőjelezhetetlen, viszont mintha nem látná őket. Vagy látja talán, csupán ignorálna minden egyes beérkező integetést és megszólítást? A nő arca rémült volt, de nem Zionéktól félt. Nem beszél, mintha nem is hallaná őket. Csupán néz feléjük. Az istennő megfordulna, majd visszasétálva, eltűnne a becsukódó faajtó mögött.
- Tudom, hogy hol vagyunk. Szörnyűségek fognak történni itt. Mégis...be kell oda mennünk. De egyedül nem merek. Jöjjön velem, Menő senpai. Maga nem fél semmitől, csak az asszonyától...de ő most nem lesz itt. Segítsen nekem Kama senpai, ön az utolsó reményem. Egy olyan illúzióba zártam most önt, amelyek éjszakánként kísértenek. Képes vagyok képekben megmutatni, mi minden történt. Maga nélkül elveszek megint. Ha nem tudjuk végigjárni a forrásig az utat, talán sohasem múlnak el ezek az álmok.
Zion felkérné mesterét, hogy nyisson neki ajtót, s menjen minden szorosan a fiú mellett, talán egy lépéssel még előtte is járhatna.
- Bármit is lásson odabenn, nem fogják érteni magát. Nem hallják magát. De beszélni fognak magához.
A házba benyitva üresség fogadta őket. Egyszerű volt, öreg és szegény. Kopottas lépcső vezetett fel az emeletre, látszott, a faléceket és a korlátot megostromolták az évek. Kifakult szekrény ácsorgott mellette. A falakon néhol lekopott a tapéta. A Nap sugarai besütöttek a redőnyözött ablakokon, s megvilágította a házban lévő pormennyiséget, mely lényegében ködként funkcionálva töltötte be azt a sejtelmes és rémisztő atmoszféráját a háznak. A nőnek nyoma veszett, s az előszobából belátott lakásrész úgy hatott, mintha évek óta nem élne itt senki. Zion a földszint egyik szoba ajtaja elé vezetné mesterét, majd felkérné az újabb benyitásra.
A szoba falai szürkék voltak, tapéta szinte alig volt rajta. A dohos szagot valamiféle más szag váltotta fel a benyitás pillanatában. Állatszag volt. Valamint állatszarszag. Zion, miután betekintést nyer mestere dereka mögül a helyiségbe, a földön ürülékek halmazát látja, néhány kopott, elhasznált, kutyáknak való játékszert és csontot. Az ajtóval szemben lévő sarokban egy apró, vörös bundájú élőlény gubbasztott. Egy róka volt. Bordái alaposan kinyomták öreges bőrét, szőrét is megtépázták az évek, s kikoptatták. Éhezett, ez nyilvánvaló volt. Vele szembe, Zionéktől jobbra a másik sarokban mély, szörcsögő acsargás. Egy, a rókával megegyező méretű patkány hevert a sarokban. Rajta is látszott, nem evett egy jó ideje, s mintha mind a ketten évek óta itt feküdnének. Mozdulatlanul hevertek, fuldokló, vagy talán már haldokló szörcsögést hallatva. A két emlős a nyíló ajtó felé tekintett. Előbb a patkány állt fel a két hátsó lábára, majd a róka is felegyenesedett. Az állatok teste remegni kezdett, majd a szó szoros értelmében kettészakadva festették be a falat vérrel. A szétszakadó testből két-két példány mászott elő, kezeikkel mintha segítették volna a fő állat testének szakadását. Majd a marcangoló önpusztítással megalkotott klónozás újból megvalósult. A szétszakadó állatokból újabb és újabb példány lépne ki, hogy aztán ők maguk is megsemmisülhessenek. Végül mikor több tucatnyi éhező és véres bundájú bestia uralná a szobát, habzó pofával acsarognának fogaikat villogtatva az ajtóban állók felé. A kedvencek temetőjéből szökött emlősök dühödt falkában rontana rá a mesterre és a fiúra, ám Zion az utolsó pillanatban mesterét hátrébb tolná, s becsukná maga előtt az ajtót. A szörnyek falrengető zajjal csapódnak neki az ajtónak, fel akarják tépni azt. Mégis...alig pár másodperc alatt megszűnik az ajtó nyekergése, s újól némaságba burkolózik a ház.
- Ez nem az az ajtó...Az a baj, hogy nem tudom, melyikbe kell bemenni. Egyetlen szobát kell keresnünk, ahova be kell majd mennünk. Csak úgy juthatunk el a forrásig. Nézzünk be oda - mutatja a következő ajtót.
A helyiségbe óvatosan lesne be a fiú. A falakat rózsaszínű, mintás tapétákkal dekorálták. Lágy, gyermek altatóhoz hasonló dallamokat játszik egy felhúzható kiságyforgó. Egy rácsos gyerekágy volt a sarokban, valamint egy nagyobb, tükrös szekrény. Játékok és babák voltak a földön szétszórva. A zene folyamatosan ismételte a lágy ütemeket, Zion pedig arra kérte mesterét, menjen vele az ágyhoz. A gyerekzenét néhol megzavarta ugyanis egy igen csak fiatal gyermek szipogása. Ahogy a két shinobi közel kerülne az ágyhoz, meglátnák a benne, nekik háttal ülő apróságot.
- A barátom, *szipog* A barátom.... - A lány halk szavait ismételve nem figyelne Menő senpai szavaira. Egyszer csak mégis felkelne, s megfordulna, felfedve a hasához szorított plüssmackót. Ám Kama senpait talán korántsem érdekelheti a játékszer, ugyanis a kislány jóval feltűnőbbnek hatott. Szemei kikaparva, vérben úsztak. Ajkain vérfolyó csorogtak a szájáig. - A barátom...nem lát engem. Nem lát engem - szipogja a lány, miközben elindul az ágy rácsai felé. Lidércnyomást hozó hangja egyre hangosabban ismétli ezt az egyetlen mondatot, talán vagy hatszor.
- A barátom...megölték. Megölték. Megölték a barátom! Megölték a barátom! MEGÖLTÉK A BARÁTOM! - kezd bele a gyerekhisztibe. Sípoló, síró hangja egyre fenyegetőbben hatott. Zion remegett már a félelemtől.
A kislány kezében lévő mackó is megmozdult, s az előző szobában látott eseményekhez hasonlóan semmisült meg. Ám a korábbi másoláshoz hasonló nem történik. A plüssmackó a szó szoros értelmében alakult át egy valódi, vérengző grizzlymedvévé. Hatalmas mancsaival egyetlen mozdulattal tépte szét a gyerekágy rácsait, s rontott a két shinobi felé. Zion az ajtó felé sietett, hogy még azelőtt kimenekülhessenek és bezárhassák a medvét, mielőtt az darabokra tépné őket. A medve csakolyan hamar hallgatott el, s hagyta abba az ajtó felszakítását, mint a másik teremben lévő vadak. Mi lehet ez a ház, hol lehetnek? S vajon hány ajtaja lehet még?
Újabb falemez elé vezette mesterét a fiú, hogy feltárhassanak egy újabb rejteket, keresve a megfelelőt. Az ajtón túl kegyetlen látvány fogata őket. Emberi darabok hevertek, a véres padlózaton. A falakat is összekente a vörös folyadék. Levágott kezek, lábak, csontok hevertek mindenhol. Dögszag ütötte meg az orrukat egy pillanat alatt, mely épp olyan gyomorfacsaró volt, mint a csatornában. Kardokat szúrt valaki a földbe, rengeteg kardot. A pengékre számtalan emberi testrész volt szúrva, akár egy saslik. Hét fejet számolhattak össze, így valószínűleg összesen hét darab testet kaszabolt le valaki brutális módon. A kardokra tűzött fejek mind az ajtó felé fordultak. Szürkés, halott szemeik mind őket kettejüket figyelték, tátott, elengedett állkapcsuk pedig mintha mondani akarnának valamit. Hirtelen valami megérinti a lábaikat. A tucatnyi kéz és láb közül néhány, mintha életre kelt volna, s a földön kúszva érnék el őket. A kezek ujjaikkal megragadják a két shinobi lábát, s erősen tartják azt. A lábak pedig elrugaszkodva a talajtól csapódnának testüknek, vért fröcsögve robbanva darabokra. Ugyan fájdalmat nem éreznek, a mindent elterítő vér kellő benyomást kelthet. Nagy nehezen tudnak csupán kiszabadulni az öngyilkos testrészek bombázása elől, s kiszabadítva lábaikat zárják be az ajtót. Zion még egy kósza kezet rúgna vissza a szobába, mielőtt Kama becsukná az ajtót.
Az alsó szint utolsó ajtaja elé érve semmit sem találnak odabenn. Ideje felmenni az emeletre. A lépcsők hangos küszködéssel nyekeregnek talpaik alatt, néhányuk meg is törik, ám a két shinobi képes feljutni az emeletre. A felsőbb szinten egyetlen, dupla szárnyú ajtó várja őket. Természetes zárva.
- Ez lesz az. Itt van vége az első állomásnak. Odabenn.
Miután Kama senpai, a fiú kérésére kinyitná az ajtót, eléjük tárul a végső szoba belseje.
A por épp olyan sejtelmesen lengi be a termet, amely jó néhány polccal és szekrénnyel van felszerelve. Ruhák és jelmezek hevertek mindenütt. parókák, 80-as bakancsok, az asztalokon pedig sminkes eszközök. A falakon tükrök helyezkedtek el. A szoba közepén pedig ott ült a nő. Háttal ült nekik, ám így is kivehető volt, hogy az arcával van elfoglalva. A tükröknek hála látható, hogy épp a sminkjét készül felhelyezni, melyet félig már sikerült. A harlekinekhez hasonló sminkje befedte gyönyörű arcának a mértani felét. Ám ahogy a fiú és mestere jobban megfigyelte, a nő arcán lévő vörös anyag nem festék volt. Ujjainak végéről vér csöpögött. Nem törődött kezdetben a két betért férfival, csupán nézte magát, s véres ujjával körberajzolta ajkait. Szemei ekkor a tükrön keresztül a mester felé szegeződne.
- Torzszülöttek vagyunk egy szörnyekkel teli világban. Mind itt fogunk meghalni.
Hirtelen az ablakok betörtek, s valamiféle üvegek repültek be a létrejött lyukakon keresztül. Az üvegekből lángoló rongyok lógtak. Egyre több és több üveg törte át a megfáradt ablakok üvegeit, s felháborodott, bősz, és vad üvöltés hallatszott mögülük.
Az ablakokon túl félelmetes bestiák álltak. Testfelépítésük emberszerű volt, ám bőrük sötétebb volt, feketés, fejükön pedig szarvak nőttek. Emberekhez illő ruhákat viseltek, kezeik pedig emberi eszközöket, legfőképp mezőgazdasági szerszámokat emeltek a magasba. Vasvillák, kaszák, és lángoló fáklyákkal fegyverkezett fel a szörnyetegek serege. A házba szálló robbanó üvegcsék hamar lángba borították az egész épületet. A lángok felemésztettek mindent, ami a ház része volt. Minden szörnyűséget, ami odalenn raboskodik az ajtók mögött. A ház lassan porig égett, Zion pedig csak állt, és figyelte, ahogy megsemmisül minden körülötte. Sikolyok, halálsikolyok rázták meg a lángoló épületet, majd a lángok fehér fénnyel vakította el a két shinobit. Órakattogás hangja kezdett erősödni, ahogy eltűntek a lángok, a ház, s minden mást felemésztett a fehérség. vajon hova tartanak? Zion teste újból megsemmisül, miközben agya egyre mélyebbre ássa az illúzióban őket. Súlytalanságuknak hamarosan vége szakadt, ahogy a fehérségből újabb helyszín kezdett el formálódni. Egy öregebb műhelyszerű épület előtt álltak alig tizenöt-húsz lépésnyire. A ház kéményéből sötét füst szállt fel.

**Uchiha Kagami** Csüt. Márc. 29 2018, 00:40

/Zion/

//+10 chakra a késésért, amiért elnézésedet kérem, de beindultak a ZH-k, azaz, inkább folytatódtak, eléggé nagy elánnal//

Kama-senpai teljesen értetlenül nézett rád, amikor megmondtad neki, hogy egyáltalán nem akarsz elmenni a kiképzőtérről, sőt, már-már rángatott volna téged el, amikor közölted vele, hogy elmondani nem tudod, de megmutatod neki a dolgokat, akkor Kama-senpai nagy komolyan bólintott. Látszott rajta, hogy teljesen átérezte a helyzetet, és komolyan vett téged; aggódó szemei elárulhatták számodra, hogy tényleg tudni akarta azt, hogy mi a problémád. Az ölelés is lehet, hogy megtette a hatását, gyakorlatilag ledöbbentetted vele mesteredet, aki, ha ez lehetséges volt, akkor még inkább aggódó szemekkel nézett rád. Mikor elkezdted búvóhelyre vezetni, óvatosan követett téged, az elővett órára pedig gyanakvóan nézett, jól szemügyre vette, és a fejét csóválta.

- Nem is mondtad, hogy kaptál egy zsebórát az apádtól - jegyezte meg, majd megvárta, hogy mit fogsz tenni. Hagyta neked, hogy megérintsed a homlokát, és nem állt ellen a beléáramló chakrádnak, hagyta, hogy a kapcsolat erőteljesen kiteljesedjen elméitek között, semmivel sem törte meg a koncentrációdat; jól tudta, hogy most minden csepp erődre szükség lesz ahhoz, hogy bevezethessed őt a rémálmaid világába, abba a világba, amely a Cirkusz óta kitette az estéidet és nappalaidat is. Képes leszel tényleg megmutatni neki a dolgokat? Képes leszel arra, hogy eredményesen bevezesd őt az illúzióba, hogy végigjárhassa a pokoltúrát? A válasz... igen. De képes leszel arra, hogy tényleg legyőzd most a rémségeket az ő segítségével? Nos, a választ erre meg kellett tudnod, mert ez még váratott magára.

Mert bizony, pokoltúra volt a javából. Kama-senpai ott volt melletted, amikor elkezdődött az illúzió, és kérdően nézett rád. - No, akkor vessük bele magunkat az álmok birodalmába! - jegyezte meg könnyelműen, csakhogy aztán később ledöbbenve nézze azt, amit elé tártál. - Ez meg... - mondta, és melletted elkezdett lépdelni veled együtt, miközben hallgatta a mondandódat. Egyszerre próbált rád is figyelni, meg az elé vetített képekre, amelyek... nos, nem éppen voltak szívderítőek. - Hát, ha tudsz mutatni valamit, ami az asszonynál is rosszabb, akkor meghívlak egy sakéra, de otthon ne mondd el senkinek... - mondta neked, majd arra is válaszolt, amikor a forrásról kezdtél beszélni. - Hát, ha azt mondod, hogy meg kell találnunk, akkor meg fogjuk találni. Nézzük csak... akkor csak be kell menni egy ajtón, ugye? Tudod mit? Rád bízom a vezetést - közölte veled mosolyogva, és intett, hogy menj előre; ámbátor nem volt felkészülve arra, ami az ajtó túloldalán várta őt.

- Mi a jó shinigami ez a szar? - ordított, amikor bevezetted a rossz ajtón, és utána a következő is lesokkolta őt. - Te kölyök... mit álmodsz te? Mi a fene történt veled, hogy ilyen álmaid vannak? - kérdezte tőled, és látszott rajta, hogy alig bírta visszatartani a gyomortartalmát, a kislány már elég... sok volt neki. Az utolsó, a végső állomás viszont már felkészülten érte őt, figyelte a harlekinhez hasonló, vértől csöpögő kezű nőt, és a felbukkanó torzszülötteket is. Megacélozta a tekintetét, de láttad rajta, hogy enyhén émelygett. - Na, akkor most mi lesz? - tette fel a kérdést és elővett egy kunait, mintha arra várt volna, hogy a torzszülötekkel harcba fogtok bonyolódni.

**Kowarii Zion** Szomb. Ápr. 28 2018, 00:52

- Ez még csak a kezdet, senpai. Mindent, amit itt lát és hall, az én agyamban van, de nem én okoztam. Túl sok volt a keserűség, a vér, a káosz mostanság körülöttem. Nem...nem tudom, mihez vezet ez az egész, de maga nélkül nem tudok túltenni ezen. Ezek mind csak az én agyamban élnek, így nem árthatnak, legalábbis remélem. A végén választ fog kapni mindenre. De előbb jöjjön, ha itt végigjutunk, bemutatom valakinek.
Zion elindulna a ház bejárata felé. A műhely ajtaja megnyílt előtte, ő pedig belépne.
Hatalmas csarnokba lépnek be, mely jóval tágasabbnak tűnt, mint a ház, külsőleg. A körcsarnok falain végig bábok sorakoztak. A mértani közepén elválasztva voltak egymással szemben egyszerű fabábok és mesterien kidolgozott munkák. A mesterművek arcai egytől egyig tökéletesen tükrözték valakiknek az arcát, melyek Kama senpainak nem mondhattak semmit. Azonban Zion felismerte őket.
Női és férfi, gyermek és felnőttek arcait nézhették végig, s miután Zionék végigjárták a bábokat, egy tagbaszakadt férfi lépett elő. Arcát álarc takarta, kiállása félelmetes volt, hangja pedig földöntúli. Zion tökéletesen visszaadta a porondmesterről alkotott első formáját.
- A mester már várja magukat. Kövessenek. - a férfi megfordult, majd egy ajtó felé sétált. Gyaloglásnak erős, futásnak azonban nem nevezhető gyors és határozott tempóval rohamozott meg egy ajtót, majd kinyitva azt, belépett, s eltűnt.
Mintha valami csatornába kerültetek volna, legalábbis képileg egy az egyben úgy tűnt, mint az amegakurei csatornahálózat járatai. Szerencsére a bűzt nem érzeték most. Világosabb volt ahhoz képest, a fáklyák nagyobb fénnyel árasztották el a járatot. Középen vízsodrás kacskaringózott a kiépített szélek között. A vízben pedig...hullák kezdtek el sodródni. Volt, amelyiknek nem volt feje, s volt, amelyiknek a mellkasa volt keresztülvágva. Vér váltotta fel a seznnyvizet, mely ahogy haaldtak, úgy emelkedett. A vérben bokáig sétáló shinobik végre fényt láthattak az út végén. Ott a vége a csatornának, onnan jön a sok hulla.
A fénylő terembe érve egy férfi állt nektek háttal, kezében egy késsel. Előtte vagy fél tucatnyi ember térdelt. Kezük megkötözve, testük alaposan elverve. A háttal álló férfi nagy nevetések közepette vágta el egyesével a torkukat, s lökte talpával a mögöttük sodródó csatornába a testeket. Hát innen jöttek. De ki lehet ez az alak? Ha Kama senpai megszólítaná, ugyanis Zion nem fog megszólalni, a férfi megfordulna. Arca egy az egyben Kama senpai vonásait tükröznék, ahogyan a hangja is. Egyedül annyi különbség volt kettejük között, hogy a valódinak nem volt véres a fél arca.
- Nem érdemlik meg az életet. Torzszülöttek vagyunk egy szörnyekkel teli világban. Ha nem akarunk élni, megteszi majd más. De ezek? Ezek nem fogják már. Háháháhá
A férfi visszafordul, s tovább ölné az embereket. Mindeközben a két shinobi talpa alatt megnyílik a csatorna, s elnyeli őket a mélység ismét.
Zuhanásuk egy irodába vezetne, ahova különösmód igen csak könnyedén lépnének le, zuhanás helyett. Az irodában hatalmas faasztal állt, a végében egy idősebb férfi ült. Mögötte a csatornába vezető férfi állt, mozdulatlanul. Az asztal mögött ülő agg egyik keze fáradtan hevert az asztalon. Ha Kama senpai jobban megnézi, a férfi megsérült. Egy kunai lógott a bordái közül. Nehezen vette a levegőt.
- Hát eljöttél. - szólt az öreg, egyenesen Zion felé. Zion félénken bólintott. - Elértél ha idáig. Tudod-e, hogy miért vannak ezek a rémálmok? Hogy miért történnek ezek veled? Miért pont veled? Honnan jöhetnek ezek az álmok. Maga tudja esetleg a választ? A sokat hallott mester végre elérkezett. Ön esetleg tudja a választ?
Az igazgató megvárná, amíg Kama senpai elemezné az egészet, s felvázolná a fiú számára, mi is történhetett valójában. Azonban Menő senpai bármit is mondjon, az Igazgató tapsolni kezd, s így folytatná.
- Ezek az álmok nem beléd férkőztek Zion. Ezeket te magad generálod. A bennem lakozó sötét vágyak, álmok felszínre törtek. Ne feledd Zion, te is torzszülött vagy, ahogy mi mindannyian. Nem létezik a jó, gonosz nélkül. Te pedig jó vagy a szíved helyén. Mégis...a nagy jóságod hatalmas sötétséget zár el. Félelmeket, rémálmokat, melyeket nem vagy képes irányítani. Újként éled meg a gonoszt, pedig ott van benned is, ahogy mindenkiben. Tudom jól, mit tettél ott akkor. A vízben! Hogy mennyire élvezted, amikor kezeiddel érezted, ahogy a másikat elhagyja az élet. Ahogy felülkerekedtél rajta. ne mond Zion, hogy nem élvezted. Az újdonság élvezete. Aztán láthattad, ahogy a mestered is tucatjával öli azokat, akik fegyvertelen voltak. Legalábbis ezzel áltatod magad. Fegyvertelen. Ártatlanok. Csak előtte százakat is ölhettek, mielőtt fegyvertelenné váltak. Senki sem ártatlan a világban. Mindenkinek megvan a sötét oldala. S ha hagyják, hogy egy kicsit a felszínt elérhesse, akkor megmutatkozik az ember valódi mivolta. Én ismerem az embereket Zion. Mi mind áldozatok vagyunk. De mi sem vagyunk jók. Emlékezz csak, engem ki ölt meg...Ne feledd el Zion...a gonosz elpusztítani nem tudod, csupán elnyomni. Azonban ha nem vagy képes irányítani, akkor ha legközelebb előtör, talán sokkal vadabb álmokat hoz majd magával. Még találkozunk fiú.
Az álom megszűnni látszott, Zion feloldotta a genjustut. Megszűnt minden, ami eddig körülvette őket, s mintha az óra kattogása is halkabb lenne már. Akár egy normális órának. Kama senpai mielőtt bármit is mondhatna, a kis shinobi nekirohant, s szorosan magához szorította a derekát. Zion könnyes arccal borult bele mesterének testébe, zokogva ismételve,
- Megöltem őt. Az igazgatót...megöltem. Én is rossz vagyok, mester? Mondja Kama senpai? Gonosz vagyok?

**Uchiha Kagami** Vas. Júl. 01 2018, 00:28

/Zion/

//Elnézésedet kérem a késésért, de a már említett okokból nem tudtam írni neked. Késésemért a chakrát a zárást követő összegben írom jóvá neked//

Hosszú, rémálmokkal, gyermeteg képzelőerővel teli utatok folytatódott. Kama-senpai természetesen az "ez csak a kezdet" mondatod után is veled tartott, egy pillanatig sem merült fel benne, hogy elmenjen mellőled. Végig ott volt veled, épphogy csak a kezedet nem fogta... bár, azt valószínűleg nem tette volna, hiszen, bármennyire is vigyázott rád, az amegakurei nevelés benne is jelen volt; egy shinobinak magától kellett boldogulnia. De, mivel őt is emberből faragták, nem hagyott magára egy kölyköt, aki még csak most ismerkedett egy ismeretlen erővel... akire rábízta az életét a csatornákban... akit valamilyen szinten a barátjának, és tán még a tanítványának is gondolt... bár ezeket nem tudhattad, igaz, a szeméből azért ki lehetett olvasni, hogy igenis felelősséget vállalt érted. Végig ott volt melletted az úton, ott volt akkor is, amikor shinobik tetemében gázoltatok, ott volt, amikor a véres arcú Kama-senpai-al találkoztatok, és akkor is, amikor az Igazgató beszélt hozzád. Végigment veled az úton, és a továbbiakban nem szólt egy szót sem, csak ment veled, egyenesen a pokolba...

Megszűnt végül a genjutsi, megszűnt a rémálom, de te rögtön neki is ugrottál Kama-senpai-nak, megölelvén őt és kérdezted tőle, hogy rossz ember vagy-e. A férfi szelíden eltolt magától, és leguggolt úgy, hogy arcotok egy vonalban legyen, majd rátette a kezét a válladra. Mélyen a szemedbe nézett, sóhajtott egy nagyot - látszott, hogy épp a rémálom maradékát űzi ki magából - és beszélni kezdett. Tudtad, hogy fontos lesz, ami most el fog hangzani a férfi szájából, így hát... érdemes volt odafigyelned rá, hisz' Kama-senpai sosem beszélt a levegőbe. - Figyelj, Zion. Mindaz, amit mutattál, egy katyvasz volt, de ki tudtam hámozni belőle a legfőbb részletet. Elmentél A Cirkuszba, ugye? Nem tudom mit láthattál ott, de... ahogy nézem, nem éppen volt leányálom, amin ott keresztülmentél. És, hogy rossz ember lennél-e... hogy gonosz lennél-e... na jól figyelj rám. Ez a világ nem úgy működik, ahogy azt te látod. Felnőttél egy viszonylag kellemes közegben, a civil édesapáddal és a shinobi édesanyáddal, a nővéreddel és még másokkal. Egy burokban élted az életedet, egy óvó, jóságos burokban. Aztán lejöttél velem a csatornákba, és láthattad, hogy a burok hamis volt, ki is durrant. Megöltél egy embert ott; és megöltél egy embert a cirkuszban is, ha jól értelmeztem a látottakat és a hallottakat. De!

A világ nem osztható fel jóra és gonoszokra. Nem osztható fel fényre és sötétségre. Nézz ránk! Minden más nemzet azt hiszi rólunk, hogy pszichopata, vallási fanatikus, zárkózott őrültek vagyunk, miközben ebben a kis beugróban beszélgetünk, és azon tűnödök, hogy ramenre, vagy pedig miso levesre hívjalak-e meg, netán kerüljük meg a törvényt, és kapj egy feles sakét, hogy végre egy kicsit elzsibbadj és megnyugodj, mert remegsz az idegtől. Mi mit gondolunk másokról? Hogy agresszorok, barbár állatok, akik csak rombolni képesek... bár ez a legtöbb esetben igaz az Öt Nagy Nemzetre... de mi van, hogyha Konohagakure no Sato falai között is épp egy ilyen genin-chuunin páros beszélget az élet nagy dolgairól? Nem... nincsenek jók és gonoszok. A világ nem fekete és fehér, a világ egyszerre szürke és színes. Szürke, mint az acél, színes, mint a szivárvány. A kérdés az, hogy melyiket látjuk meg, nem? Nem. A kérdés inkább az, hogy melyiket akarjuk választani. De!

Nos, mi shinobik nem választhatunk. Nekünk nem adatott meg ez a lehetőség, ez a luxus, ami sok más embernek megadatik. Mi csakis az acél szürkeségét láthatjuk, a mi világunk erről szól. Ebben a világban pedig senki sem ártatlan, senki sem jó és gonosz. Ha az a parancs, akkor ugyanúgy képesnek kell lennünk egy ártatlannak tűnő kisgyermek torkát is átvágni, mint egy erős ellenségét. Mi nem vagyunk többek puszta eszközöknél, az Istenünk megtestesült akaratánál, karjának meghosszabbításánál. S bár néha megláthatjuk a szivárvány színeit, sosem mehetünk hozzá túl közel, mert az a szivárvány hamis fényt mutat nekünk; ilyen az, amikor te például hazamész édesanyádékhoz. Egy hamis burokba kerülsz, amiről azt hiszed, hogy megóv a világunktól... de nem fog. Azt a burkot te már lehámoztad magadról, és most már végleg magad mögött is hagytad. Ezek a rémálmok... ezért vannak. Mert megláttad a világunk valódi arcát. Mert azt hitted, hogy csak fekete és fehér van, de valójában ráléptél az acél szürkeségének ösvényére, és erről az ösvényről sosem lehet lelépni. Ez a mi sorsunk, ez a mi életünk... mert shinobik vagyunk. Gyilkolunk? Igen. Lopunk? Igen. Eszközök vagyunk más kezében? Igen. El kell ezt fogadnunk? Természetesen igen. Ha nem fogadnánk el, méltatlanok lennénk a shinobi megnevezésre.

Fogadd el Zion. Fogadd el, hogy te is ennek a világnak a szerves része lettél, hogy körös-körül csak szürkeség fog téged körbevenni egész életed során. Azt hiszed ez rossz? Nem az. Ez a sorsunk, és a legtöbbet ki is hozzuk belőle. Mi is élvezhetjük az életet; lehet feleségünk, lehetnek gyermekeink. De... sosem lehetünk felelőtlenek, nem hajszolhatjuk az élvezeteket, és nem örülhetünk felhőtlenül semminek. De ez így van rendjén. Te nem vagy rossz ember. De nem is vagy jó. Shinobi vagy, és ezt vésd az eszedbe. Ahogy azt is vésd az eszedbe, hogy Amegakure no Sato shinobija vagy, az Isten karjának meghosszabbítása, az Angyal katonája. És azt is, hogy nem vagy egyedül. No de... gyere... együnk valamit, mert jól kiadtam a reggelimet. És, ha nem baj, felállnék, mert már nem bírok tovább guggolni, ráadásul olyan, mintha épp ruhában akarnék szarni, ha az asszony meglátna, ki is herélne...

//Nos, szép játék volt. Opcionálisan még egy záróposztot megírhatsz, ha szeretnél. A jutalmad a késéssel együtt +30 chakra, továbbá felírhatod magadnak a saját technikádat a Rémálmot, és a szabályok szerint, választhatsz magadnak egy maximum C szintű technikát - ez utóbbit szintén a késés miatt. Ezzel a kalandot lezártuk, újba nem kezdhetsz addig, amíg a Chuunin Válogató Vizsga véget nem ér, mivel Zion jelenleg ott tartózkodik.//

**Kowarii Zion** Vas. Júl. 01 2018, 00:51

Köszönöm szépen a játékot, és hogy én vezethettem most szörnyűségeken át Menő senpait. Záró postot nem írnék, nikább a vizsgán fejteném ki Kama senpai szavainak, Zionra való hatásait. A választott technika a következő lenne:
Suiton: Kokuun no Jutsu
II. számú kikézőterep Images?q=tbn:ANd9GcQFp4LnHViTtJHWztZNrZfytgLE-ymAfi4-H19nxA0TSF6fK8-i

II. számú kikézőterep Images?q=tbn:ANd9GcQFp4LnHViTtJHWztZNrZfytgLE-ymAfi4-H19nxA0TSF6fK8-i

A szükséges kézjelek elvégzése után a használó testébõl egy fekete felhõ emelkedik, ezek után a felhõbõl víz helyett olaj hullik. Valamint borítja be a felhõ méretétõl függõen a teljes hatókört. Tûz technikával vagy robbanó cédulával párosítva veszélyes technika lehet. De alkalmas egyes felületek járhatatlanná tételére is.
Magyar név: Víz elem: Fekete Felhõ technika
Típus: Kiegészítõ
Besorolás: C-szintû
Chakraszint: 150

Zion

**Kowarii Zion** Csüt. Márc. 28 2019, 01:33

Kagami

Zion némán ült a kocsin. Már vagy másfél napja maga mögött hagyta a Szél országának forró sivatagát, s vele együtt minden szörnyűséget. A fiatal shinobi nagy megmérettetésen vett részt. Miután sikeresen teljesítette a chunnin vizsga különböző fordulóit, s sikeresen levizsgázott, a nagy bejelentés előtt pánik tört ki a nézőtéren. Ismeretlen alakok, s többek számára ismerős köpenyt viselő idegenek támadták meg a vizsga helyszínét. Tobi, az Akatsuki halottnak hitt vezetője visszatért, s nem kis felfordulást hagyott maga után. Shimura Danzou, Konohagakure legfőbb vezetője eltűnt. Zion még az akadémián tanulta az öreg diktátorként megismert férfiról, mégpedig drága jó történelemtanárának óráin. Részletesen átvették a Hanzou-era elnyomó, zsarnoki évtizedeit, mikor is a falu lakossága szenvedett, s sorra vett részt a shinobi háborúkban, mint harctér. Ezt az időszakot zárta le Pein-sama, a legfőbb vezető, kinek isteni akaratával senki sem tudott elbírni. Senki sem volt képes legyőzni őt, kivéve egy országot. Konohát. Zion emlékszik a napra, mikor az egész város lakossága feketébe öltözött, s az utcára vonult, hogy tiszteletét tehessék a meghalt vezető temetésén. Az Angyal azóta is őrzi a várost, de még a fiatal shinobi is érzi, korántsem olyan a város, mint azelőtt. A konohai támadás során kiderült, hogy Pein-sama irányította az Akatsukit, méghozzá a városból, éppen ezért vadászták őt a konohaiak.
A vizsgát pont az Akatsuki támadta meg, de nem Pein-sama vezetésével. Volt egy számára ismeretlen alak, aki csak úgy megjelent a semmiből, majd ahogy jött, úgy el is tűnt. Háborút hirdetett, méghozzá a nemzeteknek. A tömegből felkelő, fehéres alakok rémisztőek voltak, nem csupán azért, mert képesek voltak feltűnésmentesen elrejtőzni a tömegben, s megváltoztatni az alakjukat, hanem mert nem valódi emberek voltak. Mintha valami húsevő növényt kereszteztek volna az emberrel, még Zion rémálmaiban sem voltak efféle szörnyek. Márpedig ez a büdös nagy valóság volt, ami ott történt. Szerencsére Zion és társa, valamint Menő senpai sem sérült meg, Ziont számtalan kérdés kezdte ostromolni.
Végre, a karaván elérte Amegakure vidékét. Az eső már órák óta csak szakadt, ez jelentette, hogy beléptek az Eső országának határain belülre. A fiatal vörös hajú shinobi mélyet szívott a levegőbe.
- Vééégre. Nincs több homok, meg forró napsütés. Áh, ez az igazi otthon.
Zion elköszönt a csapattól, majd hazatért, hogy pihenjen és egyen valamit. A vizsga is lefárasztotta, de ez a hazaút… ez betett végleg neki. Édesanyja és apja, valamint nővére is már nagyon várta haza kisfiúkat. Az ajtóban állva köszöntötték, majd gratuláltak neki a vizsgaeredményéért. Ziont másnap fogják kitüntetni, mégpedig a vezetőségi épületben. A kis család hatalmas vacsorával ünnepelte meg a sikeres chunnin vizsgát, majd Ziont nem sokkal ezután elnyomta az álom.
Reggel sietve kelt, azt hitte, elaludt. Felöltötte shinobiruházatát s magához vett minden fegyverét. Készen állt, hogy a vezetői irodába mehessen. Fejpántját szorosan húzta meg tarkóján, majd miután az utolsó fegyverét is eltette a megfelelő helyre, elindult, hogy megjelenhessen az Angyal előtt. Kezei izzadni kezdtek, teste pedig remegésbe kezdett, ahogy egyre közelebb ért. Járt már ebben az épületben, nem is egyszer, mégis, most valamiért izgult. Miután elérte a hatalmas, kétszárnyú ajtót, megállt, majd megmozgatta vállait. Ruházatát megigazította, majd mély levegőt véve, belépett. A vezetői épület irodájához indult, léptei egyre csak lassultak, lélegzetét egyre hevesebben vette. Kezei izzadtak még mindig. De mitől is fél? Hiszen a sikerét fogják perceken belül elismerni. Talán a városban látottak azok, amik ennyire felkavarták őt? Ugyan szörnyű dolgok történtek Sunagakure falai között, legalább elterelték a fiú gondolatait olyannyira, hogy a rémálmai napok óta nem kísértették. Jót tett nekik a klímaváltozás. Gondolatai közben csak haladt felfelé a lépcsőn, lábai fáradhatatlanul hagyták maguk mögött a fokokat, míg el nem érte a terem várakozó részét, ahol néhány másik shinobi sorban állt már. Végül erőt véve magán, kezét kopogásra emeli, s három határozottat üt az ajtóra, ujjainak bütykével. Az ajtót becsukva maga mögött, meglátja az Angyalt. A gyönyörű, kékhajú, fekete köpenyt viselő nő a föld felett lebegett papírból készült szárnyai segítségével. Zion térdre ereszkedett, majd fejét a földnek szegezte. Nem mert megszólalni, amíg az Angyal nem kérte fel rá. Miután nevén szólította a fiút, chunnin szakaszvezetőnek nevezte ki. Zion nem mert a nő szemeibe nézni, illetlenségnek vélte, legalábbis ezt tanították neki. Fejét meghajtotta, ezzel köszönve meg a hálás jutalmat.
- Konan-sama – szólalna meg kissé remegő hangján. – Nagyon hálás vagyok a kitüntetésért. Egyetlen kérdést megengedne nekem? A városban, a vizsga végén megjelent egy álarcos alak, akin olyan köpeny volt, mint amilyen ön és Pein-sama viseltek. Az Akatsuki köpenye. Nem harcoltam ellenük, mert nem tudtam, mi is a tervük. Ön tudta, hogy meg fogják támadni a vizsgát, Konan-sama?
Zion nem felhánytorgatásból tenné fel kérdését, valóban érdekli, vajon Konan, az Angyal tudja-e, hogy a volt szervezete akcióba kezdett annyi idő és némaság után, s hogy pont egy efféle helyszínt és időpontot válasszanak… . Érdekelte, vajon Konan mennyit tud, és mennyit akar tudni az Akatsukiról, amióta Pein-sama elment.
Ha megkapja a válaszát, ha nem, még egyszer fejet hajt az udvariasság véget, majd elhagyja a kijelölt ajtón a termet. Az ajtón túl egy jounin állt, aki Zion kezébe adott egy taktikai mellényt. Ilyen mellényt csak a chunninok hordanak és a jouninok. Végre valahára ő is kiérdemelte. Büszke volt, s miután félreállt, fel is próbálta. A kékes mellény tökéletesen passzolt, s ahogy nézte, számtalan rejtektároló és zseb volt belevarrva. Ebbe aztán sok holmi elfér. Na de mihez is kezdjen most? Megvan! Kimegy a kiképzőterepre, hátha ott vannak a barátai, menőzik kicsit az új mellényében.
A kapun kilépve nem vette elő esernyőjét, ennyi idő után jólesett neki szarrá ázni egy kicsit. A meleg és a homok kikészítette őt eléggé, jól esett számára az otthoni klíma. Reméli talált valami ismerőst a kiképzőterepen, s mesélhet neki a vizsgáról. Talán Menő senpaial is találkozik. Habár a mestere ott olt Sunagakureban, vele együtt, mindez idáig nem kérdezte meg tőle, miért is rontott az Akatsuki rá a nemzetekre.

A vizsgán kapott, válaszható technika:
Katon: Karyuu Endan
II. számú kikézőterep 607165KaryuEndan

Ezzel a Jutsuval a Ninja képes arra, hogy a szájából egyenesen az ellenfél irányába egy hihetetlen erősségű lángcsóvát leheljen. Ilyenkor lehet azt mondani egy Ninjára, hogy olyan mint egy eleven lángszóró.
Magyar név: Tűz Elem – Tűzsárkány Rakéta
Típus: Támadó
Besorolás: A rangú
Kézjelek: Patkány, Ló, Kígyó, Sárkány, Patkány, Ökör, Tigris
Chakraszint: 450
Használói: Sandaime Hokage, Jiraiya

**Uchiha Kagami** Szer. Ápr. 10 2019, 23:08

/Zion - Új Utakon/

*Tenshi-sama színe előtt*

Kérdésedre Tenshi-sama arckifejezése hirtelen megváltozott. Előtte a Béke Angyala színe előtt állhattál, most azonban a Bosszú Angyala nézett vissza rád. Arca elsötétült, szárnya remegtek, és érezted azt a kiáramló energiát, amely egy szempillantás alatt képes lehetett volna megölni téged. Hangja változása is arról tanúskodott, hogy kérdésed igen mély pontra talált. - Új történelmet kezdünk írni. Egy új korszakba lépünk, nem csak Amegakure no Sato, nem csak az Eső Országa, hanem az egész Shinobi Világ. Tedd fel magadnak a kérdést, Kowarii Zion: tudomása van-e egy az egy élő Isten Angyalának arról, hogy a saját népe veszélybe került? Sok mindenről van tudomásom; olyan dolgokról, amelyeket egyszeri halandókkal nem fogok megosztani. A tudás veszélyesebb, mint a tudatlanság és a népemet védelmeznem kell, semmilyen veszélynek nem tehetem ki azt. Most menj. Örvendj és mulatozz. De sose feledd, a felhők nem fognak eltűnni. Örökkön-örökké meghasadva fognak állni fejetek felett és ontani rátok szomorú, vigyázó könnyeit. Adj hát hálát, ajkad zengjen dicshimnuszt és végtelen imákat Istenedhez, mert az Istened ma is vigyáz rád és mindenki másra itt.

*A kiképzőtéren*

Újdonsült taktikai mellényedben mentél le a kiképzőtérre azok után, hogy Konannal beszélgettél. Az Angyal sok mindent mondott neked, olyan dolgokat, amelyek beették magukat az agyadba. Bizony, feladta neked a leckét minden egyes szava... hiszen mindnek súlya volt. Bizony.... mondani szokás, hogy a szó elszáll és az írás megmarad, de ez esetben a szónak nagyobb jelentősége volt, mint azt az ember elsőre hitt volna. Írni bármit lehetett.... de Tenshi-sama szavai többet jelenthettek, mint bármilyen dokumentum. Azonban, az ünneplés ideje is itt volt, hiszen Chuunin lettél. Átmentél a Nemzetközi Chuunin Válogató Vizsgán, azon, amelyen oly' sokan már az első körben megbuktak. Jól együttműködtél a melléd kijelölt emberekkel és kiválóan vetted az akadályokat. Kineveztek téged... itt volt hát az ideje új kalandokba kezdeni, megismerni az ismeretlent és belevágni azokba, amelyekbe eddig még nem vághattál bele.... bizony, sok morfondírozni valód volt, de a gondolkodás alatt egyszer csak hirtelen elsötétült előtted a világ.

Levegőt alig kaptál, a torkod kaparni kezdett és körös-körül fekete füst vett körbe téged. Megtámadtak volna? Nyúltál volna felszereléseid felé, de hirtelen semmit sem találtál magadon, ami hasznos lenne. Mielőtt még egy technikát alkalmazhattál volna, egyszer csak a füst eloszlott és Kama-senpait láthattad, amint ott állt előtted. - Nocsak, még egy chuunint is meg lehet lepni? - kérdezte tőled pajkos mosollyal és leült az egyik padra, majd nekiállt kibontani egy nagy papírszatyrot, amelyben két adagnyi étel volt, benne húsos pitével, rizzsel és egy kis nigirivel. - Gyere, hoztam neked is enni. Vegyük úgy, hogy ez az ünnepi vacsorád a chuuninná avatásodra - kínált téged hellyel maga mellett. - Mesélj, milyen volt a vizsga? A második fordulóban találkoztam veletek csak, de kíváncsi vagyok, hogy Te miként élted meg. Hallom az első forduló kicsit erős volt, a második pedig... hát, jól vettétek, a harmadikról ne is beszéljünk. No, de mesélj csak el mindent! - csak úgy dőlt belőle a szó. Kama-senpai illedelmesen eléd nyújtott egy ételhordót, benne a te adagoddal és egy pár evőpálcikát is adott neked. Egy halk "itadakimas" elmormolása után jó hallgatóságnak bizonyult, ha úgy döntöttél, hogy mesélsz arról, amit átéltél a Chuunin Válogató Vizsga folyamán.

Ha befejezted a mesélést és az étkezést, tanítód leporolta magáról a morzsákat és ivott egy korty rizspárlatot; ezúttal nem kínált meg téged. - Majd, ha húsz éves leszel - kacsintott rád, de a kis üveget azért ott hagyta melletted, hátha kedved támad belekóstolni mégis.... - Nos - kezdett bele Kama-senpai. - Chuunin lettél, ez pedig bizony nagyon sokat jelent. Innentől hatalmas felelősség van rajtad, szakaszvezető vagy, akinek ügyelnie kell a társaira és a küldetésre is egyszerre. Az a sunagakurei jounin sok mindent mondott, és bizony... szívleld meg a szavait. Igazat beszélt. Chuuninnak lenni áldozathozatal és hatalmas felelősség; egy szóval, felnőtt lettél, úgybeza. Viszont, az új rangodhoz nem árt némi felkészültség is, épp ezért döntöttem úgy, hogy megosztok veled egy stílust: egy stílust, amely itt nálunk Amegakure no Sato falain belül nem örvend hatalmas népszerűségnek, nem is igazán használják sokan, de annál jobb, sőt; talán az egyik legjobb és a legtesthezállóbb számodra. Egy stílust, amivel el tudsz rejtőzni, meglepetésszerűen tudsz támadni, de a legjobb: hatalmas formai manipulációs lehetőségek állnak előtted. A Kemuri Ninjutsu - emelte feljebb a hangját - Kemurigakure falvából származik, azonban, köszönhetően a vándor shinobiknak, más vidékekre is eljutott, köztük ide is. Szeretnéd elsajátítani az alapjait?

Ha igent mondtál, csak akkor folytatta. - Namármost, a technika, amivel ezt a kis belépőt csináltam, nem más, mint a Maendan. Mondhatnánk egyszerű kis dolog, C besorolású és nem is kell hatalmas koncentráció a fenntartásához, mégis annál jobb. Egy sötét füstgömböt hozol létre, amelyre a légmozgás nem, csak az erősebb Fuuton technikák hatnak, viszont nem tudsz lefedni vele hatalmas területet. Azonban, egy szobában bizony hatalmas előnyhöz juthatsz, hogyha jól tudsz tájékozódni a sötétben. Az első és legfontosabb, hogy szükséged van némi meglévő füstre, ezért jó, ha láncdohányos vagy... nos, mivel nem vagy az, mint egy ismerősöd, emiatt máshonnan kell füstöt szerezned, de egy jól időzített Katon technikából felszabaduló füst már jó kiinduló alap. Nos... a Maendan esetében a füstöt feldúsítod, formai manipulációnak veted alá, sűríted és kiereszted az adott területre, amelyet lefedve az ellenfeledet megzavarhatod és látótávolságát lecsökkentheted. Viszont, fontos, hogy te se fogsz jól látni, és mivel még mindig nem ismerjük Kirigakure kiképzési módját a rossz látási viszonyok közti, száz százalékos tájékozódás elérésének szempontjából, így vagy alternatív módon igyekszel ezt kiküszöbölni, vagy inkább elrejtőzésre és hirtelen meglepetésre használod a dolgot. Nos... próbáld meg. - Magyarázta el neked és megmutatta a kézpecséteket is. Az, hogy honnan fogsz füstöt csiholni, Kama-senpai teljesen rád bízta.

//Kétféle módon írhatod meg a dolgot: vagy egy hosszabb tanulós posztban, ahol közel élményhosszban leírod, hogy nagyjából tíz-tizenkét óra alatt, rövid pihenőkkel, viszonylagos sikerrel elsajátítja a technikát Zion, vagy pedig több körben toljuk le, ez esetben arra kérlek, hogy nagyjából addig jusson, hogy a füstöt elkezdi a chakrájával manipulálni. Ha az első metódust választod, akkor Kama-senpai karakterét a beláthatóság keretein belül, beszédszinten mozgathatod. A katon technikát felírhatod az adatlapodra//

**Kowarii Zion** Pént. Aug. 09 2019, 23:57

Zion némán térdelt a hatalmas teremben. Remegett, földet támasztó tenyere alatt gyarapodó izzadtságtócsa jelent meg. A fiú nem szólalt fel többé, kérdését talán fel sem kellett tennie. Az angyal, Kona-sama szavaitól a fiú még jobban megremegett, ám próbálta elnyomni magában ezt az érzést. Ám az is feltűnt, hogy Konan-sama hangja megváltozott, s zavartnak érezte a válaszadás közben. Nem is igazán válaszolta meg a kérdést, hanem jól és határozottan próbálta lezárni. Zion tudta, ha tovább boncolgatja a kérdést, azzal nagy bajba kerülhet, így inkább magában tartotta.
Miután átvette a ruházatát, s elhagyta a vezetői irodát, a kiképzőterepet vette célba. Útja alatt saját kérdésén, s Konan válaszán gondolkodott. Vajon tényleg tudott e róla, vagy teljes mértékben ki lett hagyva a tervekből? S kinek a terve volt? Ugyan Zion tudta, hogy Konan, s Pein-sama az Akatsuki vezetői, ennek ellenére egyikük sem volt ott Sunagakureban a támadások alatt. Azonban sem a maszkos férfi, sem pedig azok a fehér szörnyek nem voltak ismerősek a számára. Kiknek a terve volt megtámadni a várost? S itt most nem is Sunagakure volt a fő cél, hanem maguk a shinobi nemzetek vezetői. Konoha vezetőjét, azt a fáslis öreget magával ragadta a maszkos idegen. Zion látta a nézőtérről, mi is történt, még ha gyorsan is ment végbe minden. Nem igazán tudja, mi történhetett, s nem hinné, hogy Kama sama vagy bárki más tudná. Így nem is boncolgatta tovább, hanem előre nézve folytatta útját. A kiképzőterepre érve nem látott senkit. Az eső szüntelenül szakadt, mely megnyugtatta őt, s némiképp elfelejtette vele a sivatagi meleget. Hirtelen füst terült el előtte, s eltakarva a szemeit, fuldokolni kezdett. Mégis mi ez? Honnan ez a sűrű füst? Álarca felé nyúlt, miközben próbált figyelni, ám a saját orráig nem látott. A maszkja nem volt nála, ahogy egyik felszerelése sem. A támadója lehetett. Az, aki a füsttel támadt rá.
Hirtelen a fullasztó füst tovaszállt, s megjelent Kama senpai. Szavai megnyugtatták a fiatal shinobit.
- Maga bármikor meg tud lepni, de hát ezért maga a Menő senpai. Örülök, hogy eddig csak maga. Fúúh, Kama senpai, el sem fogja hinni. Egy konohai ellen kellett harcolnom. A harcteret elárasztottuk a Kirigakure no Jutsuval, és én meg egy madár hátán repültem, amíg az ellenfelem egy klónommal harcolt... Aztán rátámadtam a tintaállataimmal, és sikerült megzavarnom, és megtámadnom, de amikor sikerült volna győznöm, a hátán a hatalmas tekercse lángra kapott, és felrobbant. Ha nem csak illúzióban harcoltunk volna, mind a ketten halottak lennénk. De legalább én öltem meg először. - mosolyodott el a belelkesülő chunnin. Mindeközben Kama senpai egy kisebb pikniket rittyentett össze, melyből jót falatoztak a történet alatt. Miután a fiú befejezte az evést és vele együtt a mesélést, felkelt, majd figyelt Kama senpai újabb oktatására.
- Füsttechnika? Mi mindent ki nem találtak... Én meg azt hittem, hogy a tintás vizem menő dolog... - szomorodik el kissé, majd elgondolkodott valamin. - Vajon hány és hány olyan stílus van, amiről még nem hallottam...
Zion ezen gondolatokkal próbálta végleg elfelejteni a vezetői irodában hallottakról gondolatait, s áttérni szellemileg az újabb tanulásra. Újabb lehetőségek nyíltak meg a fiú előtt, s ki tudja, hány és hány rejtett stílusra fog még bukkanni? Vajon Kama senpai mennyit ismer? S azokból mennyit használhat? De hisz számít ez most? A lényeg, hogy chunnin módjára kell helytállnia, s minél hamarabb elsajátítania a technikát. Hasznos egy képesség, az biztos, s Kama senpainak igaza van. Zion stílusához tökéletesen illeszthető.
A fiatal chunnin, végighallgatva az elméleti részét, s megismerkedve a kézpecsétekkel, belekezdhetett a tanulásba.
Először is, füstöt kell generálnia, ami nem lesz annyira bonyolult. Szerencséjére a Karyuu Endan tanulásánál elegendőt gyakorolta a tűz elemű chakra, szájon át történő kilehelését, így most "csupán" annyi a dolga, hogy a technikával járó füstöt kilehelje. Talán a hirtelen hevesség, vagy csak gyorsan be akarta fejezni, a lényeg, hogy ami elhagyta a száját, az nem egy szikrányi füst volt, hanem egy erős tűzcsóva. Kama senpainak is odébb kellett ugrania, mert Zion leégette az egész padot.
- Hoppá, bocsánat mester. Ennyi chakra nem fog kelleni. Még egyszer.
Zion megpróbálta minimalizálni a kiengedett chakrat, s azt begyújtani. Apró láng lobbant fej előtte, mely némi füstöt hozott magával. Ez a láng azonban túlságosan is kevés volt ahhoz, hogy a folyamatosan szakadó esőnek ellenállhasson, így kioltódott. Újabb és újabb próbálkozásokba kezdett, míg végül képes volt csak a füstöt kilehelni. Kama samatól jó néhány méterre állt, az esőben, oldalasan a mesteréhez képest, nehogy még egyszer őt vegye célba. A füstöt megpróbálta fenntartani, majd mikor úgy érezte, elég ideig tartotta fenn, újabb, ezúttal sima chakrat koncentrált bele, s elkezdte óvatosan, lassan kiterjeszteni a füstöt. A szürkés anyag lassan kúszott előre és oldalasan egyaránt, ám Zion túlságosan sok füstöt tartott a szájában, s köhögni kezdett.
Leült egy másik padra, majd vizet ivott. Egy egész üveggel. Még ezután is köhögött. Erőltetetten próbálta kifújni a tüdejébe került füstöt, míg végül sikerült az egészet eltávolítani a szervezetéből. Picit ülve maradt, koncentrált. Lehunyta szemeit, ezzel elősegítve a jobb chakrakoncentrációt, majd felkelt, s újra próbálta.
Órák teltek el a két shinobi találkozása óta, a szürke felhők mögött alig érzékelhető Nap pedig hanyatlani kezdett. A szüntelenül szakadó esőben álló fiú pedig újból és újból próbálta bővíteni a meglévő füstöt. Megtanulta már, hogy nem magában, hanem a száját elhagyó chakraból kell létrehoznia, mert a végén füstmérgezésben fog összeesni a kiképzőterepen. A füst ugyan már eltakarta a fiú testét, korántsem volt megfelelő szinten.
Összesen háromszor ült a le a fiú, hogy vízhez juthasson, s némileg pihenhessen. Fárasztó hetek voltak mögötte, nem csoda, hogy egy lassan fél napja tartó chakrakoncentrálás kifárasztotta. Az esőben nem látszott, de teste tocsogott az izzadtságban. Mégsem hagyta abba. Addig nem akart hazamenni, amíg nem jut arra a szintre, amin Kama senpai technikája volt. Elvégre chunnin. Ez pedig egy nyamvadt C besorolású technika. Ciki lett volna félbeszakítani és hazamenni. Nem. Zion eleget ült már, elégszer hagyott félbe dolgokat. Most fel kell kelnie. És meg kell tanulnia rendesen használni ezt a technikát. Csak így védheti meg magát. Mi van, ha legközelebb az Akatsuki rátámad? Vagy bárki? Mi van, ha Konan sama tudni fogja, hogy ő maga a célpont, mégsem szól róla? Erre Zion ugyan nem látott sok esélyt, egy biztos. A sunagakurei támadók nemzettől függetlenül támadták meg a vizsgát, így bárki is legyen a kitervelője, Zion nincs biztonságban. Bárki lehetett az, s bárki lehet legközelebb. Egy mezei bandita, vagy egy hírhedt szökött shinobi. Ha Zion nem képes megvédenie magát, akkor ne is csodálkozzon, hogy nem avatják be a nagyok a játékukba. Nem Konan iránt érzett csalódást, hanem maga miatt. Mert nem volt elég erős ahhoz, hogy megvédhessen bárkit. Ugyan jól helytállt a fiú, egy erősebb ellenfél ellen nem lett volna esélye. Magában csalódott, mert túl sokáig élt abban a hitben, hogy mindig lesz valaki, aki megmenti. Fel kell nőnie, s még sok mindent kell átélnie, de talán ezek adtak számára egy újabb löketet ahhoz, hogy érettebb viselkedéssel vágjon neki a dolgoknak. Ismét zavarttá vált, kezei megremegtek. Hangok kezdték őt szólítani, hangok, melyek a múlt szörnyű eseményei óta kísértik. A cirkusz igazgatója, a Harlekin, a banditák, akiket Kama senpai lefejezett. Mind ott élnek tovább a fiú elméjében, s kísértik őt. Pedig mind meghaltak már. Csak a fiú számára nem.
Zion kellőképp összezavarodott, ám a félelme újabb erőforrásként szolgált a számára. Határozottabban állt fel a padról, letörölte könnyes szemeit, majd koncentrálni kezdett. Megformálná a Kama senpai által mutatott, s a mai napon oly sokszor elpróbált kézpecséteket, majd a koncentrált chakrat kilehelné a száján. A chakra kijutva a felszínre, füstté alakulna, mely folyamatosan terjedni kezdene. Egyre jobban terülne szét, míg végül ellepné a fiú testét. Ám Zion nem állhat meg ennyinél. A Kirigakure no jutsut használná alapul, s a technika metódusának lépcsőinek segítségével terjesztené tovább a füstöt. Ismer hasonló technikát, itt csupán más anyagból kell megalkotnia. Ugyan a füst nehezebben irányíthatónak tűnt először, a fiúnak rá kellett döbbennie, hogy lényegében ismert dolgokat kell eggyé vegyítenie a sikerhez. Tovább és tovább koncentrálná a chakraját, ezzel még jobban próbálja kitölteni a kiképzőterepet a szürke, s fullasztó füsttel. Nem állna meg sem inni, sem köhögni sem. Addig nem, amíg Kama senpai azt nem mondja, hogy szép volt fiú. Ugyan tudja jól, hogy maga a formázás még nem tökéletes, sőt, szinte hozzá sem nyúlt a füst formázásához, egyelőre azon dolgozott, hogy nagy kiterjesztésben megalkothassa azt. Ha sikerül megtalálnia a megfelelő mennyiséget, amivel ellepheti a térséget, a chakra, testen kívüli irányításával megpróbálja megszabni a határait, s azon belül állandó mozgás alatt tartani a füstöt, ezzel fenntartva a szükséges és egyenletes koncentrációt. Zion figyel arra, hogy mindenhol ugyanannyi füst legyen, s bár Kama senpai füstje nem forgott magában, Zionnak egyszerűbb megtanulnia így. S talán ha sikerül, a leendő ellenfelét még jobban össze tudja majd zavarni, ha a füst folyamatosan mozog.

//Bocsánat, hogy a vizsgát nem részleteztem túl, visszatérő fázisban vagyok a karaktereimmel és nem akartam elveszni benne//

**Uchiha Kagami** Csüt. Okt. 03 2019, 22:40

/Zion - Új Utakon/

A tanulás nem tartott túlzottan sokáig; bizony, a tehetséged ilyen téren megmutatkozott, no meg Kama-senpai is segített neked, hogyha megkérted rá. A kis szüneteidre nem szólt egy rossz szót sem; teljesen megértette, hogy milyen hetek álltak mögötted. Hiszen egy Chuunin Vizsga nem volt egyszerű feladat, és te sikerrel is vetted az akadályokat.... az akadályokat, amelyek valóban hatalmas mérföldkőnek számítottak egy shinobi életében. Itt álltál hát chuuninként, és nem hagyhattad, hogy egy egyszerű, C besorolású technika csak úgy kifogjon rajtad, így hát minél erőteljesebben dolgoztál, aminek a várt eredménye meg is lett. Ahogy teltek az órák, Kama-senpai egyre-másra hümmögött elismerően, és végül neki is rendesen kaparta a torkát a füst. Mikor végül beleadtál apait-anyait, akkor végre elért a várva-várt eredmény. Bár a formázás még nem volt teljesen tökéletes, fáradtan is hallhattad, amint Kama-senpai annyit közölt veled, hogy "Szép volt, fiú". Ezzel a Maendant.... nos, el is sajátítottad, de tudtad, hogy még kellőképpen be kell gyakorolnod ahhoz, hogy úgy használhassad, mint Kama-senpai. Nem nagyon, de pont eléggé, hogy azt a mai napon már nem igazán tudtad volna kivitelezni, hiszen az erőd is véges volt.... és fél napnyi folyamatos koncentráció azért kimerítette az embert rendesen.

Fáradtságodat látván Kama-senpai az egyik fedett padra invitált téged és egy termoszból meleg teával kínált meg, majd elővett egy csomag mochit. - Jó étvágyat - nyújtotta feléd a ragadós édességet. - Annyit veszel, amennyit szeretnél - közölte veled mosolyogva, ő maga pedig bekapott egészben egyet. Már tán szólhattál volna, hogy ebbe belefulladhat, de vagy öt percnyi rágás után, egyben lenyelte az egészet és semmi baja sem volt. Ha a tekinteted kérdő volt, akkor csak mosolyogva annyit mondott neked, hogy "gyakorlás teszi a mestert" és ette a következő mochit. Jó néhány perc telt el részéről szótlanul, de ettől függetlenül figyelt rád, bármit is mondtál neki. - Visszakanyarodva az előző témára.... - szólalt meg hirtelen. - Büszke vagyok rád, szépen teljesítettél. Azonban ez csak az első volt a sok olyan akadály közül, amely eléd fog gördülni. Az utad innentől kezdve csak még nehezebb lesz, még több kő lesz előtted, amit félre kell görgetned. Persze ott vagyunk neked jó páran, hogy segítsünk, de van, amiben mi sem fogunk tudni. És valljuk be, nem egészséges, hogy mindig fogja valaki egy másik személynek a kezét. A tanítás egy dolog, ahogy egy személyes kapcsolat kialakítása is, de az, amikor már valaki tutujgatja a másikat.... az annyira konohai, hogy el sem lehet mondani. Mi a testet és a lelket is úgy szoktuk edzeni, hogy az a személy hasznára váljon. Talán néha kegyetlennek tűnhetünk, talán néha azok is vagyunk, de sosem szabad elfelejtenünk, hogy honnan származunk.

Szerinted mi a mi előnyünk a Nagy Nemzetekkel szemben? - kérdezte tőled és várta a válaszodat. Bármit is feleltél azonban, folytatta monológját. - Nekünk kisebb haderőnk van, kevesebb küldetést kapunk a földesuraktól. A mi igazi erejünk a képzett shinobikban rejlik. Az olyanokban, mint amilyen te is vagy, vagy amilyen a Hattori kölyök, aki a csapattársad volt a Chuunin Vizsgán. Na meg, ne felejtsünk ki engem se, ha már állandóan leküldözgetnek abba a kibaszott, szarszagú patkánylyukba, ami miatt egy küldetés után egy hétig nem tudok az asszonnyal hetyegni egy jót. Majd megtudod, hogy milyen szar. Addig is.... - Kama-senpai eddig jutott a mondandójában, ugyanis egy maszkos férfi lépett elétek. Nem ANBU volt, ezt meg tudtad állapítani, főleg mert az Angyal küldöncei szoktak Hannya maszkot viselni magukon. Egy tekercset nyújtott át alkalmi mesterednek, majd egy szó nélkül távozott. Kama-senpai kibontotta és homlokráncolva kezdte el olvasni.... majd rád nézett. - Fél óra múlva legyél a kapunál és pakolj össze legalább egy heti cuccot magadnak. Küldetésre megyünk. Úgy néz ki, megkapod az első, komolyabb feladatodat Chuuninként. A részleteket ott ismertetem, ne késs el - közölte veled és egy füstfelhő kíséretében eltűnt.

Amennyiben hazamentél, összepakoltál és a kapuhoz mentél, Kama-senpai már ott várt rád. - Az asszony kis híján kidobott. Remélem, nem arra fogok hazaérni, hogy az a tenyérfülő Masao kezelgeti, mert akkor tuti börtönbe kerülök... - mormogta, és rácsapott a válladra, majd felnevetett. - Na szóval, B szintű küldetésecske, az a dolgunk, hogy elmenjünk az északi határon lévő Komura no Satóba és kinyomozzuk, hogy Ueda Saburo helytartó uraság lánya - megjegyzem, nagyon jól néz ki - ugyan hol tűnhetett el. Valószínűleg most nem szarszagúak, hanem kénszagúak leszünk, mivel le kell majd ereszkednünk vélhetően a bányába, ami a falu mellett van. Elöljáróban annyit: szeretnek is, meg nem is minket. Ne nagyon kóvályogj el. Kis falu, bányászatból élnek.... de ezt csak tudod. Remélem a leányzó csak elment egy kis etyepetyére valamelyik izmosabb bányászkölyökkel és hamar megkerítjük, aztán jöhetünk is haza, de félek, nem erről van szó. Légy résen.... nem fog ártani - tudatta veled a feladatot és a kapuőröknek leadta a kilépőparancsot. - Gyerünk, ott legalább nem szakad ez a szar! - kiáltott hátra neked és elindult egyenesen az északi erdőségek irányába. Vajon mit fog tartogatni számodra Komura no Sató?

//A technikát felírhatod az adatlapodra. A következő posztodat IDE, az amegakurei erdőségekbe írd, egészen addig, amíg be nem esteledik és elkezdtek tábort verni. Üdv újra a fedélzeten//

Ajánlott tartalom

II. számú kikézőterep

II. számú kikézőterep

Re: II. számú kikézőterep

Re: II. számú kikézőterep

Re: II. számú kikézőterep

Re: II. számú kikézőterep

Re: II. számú kikézőterep

Re: II. számú kikézőterep

Re: II. számú kikézőterep

Re: II. számú kikézőterep

Re: II. számú kikézőterep

Re: II. számú kikézőterep

Re: II. számú kikézőterep

Re: II. számú kikézőterep

Re: II. számú kikézőterep

Re: II. számú kikézőterep

Re: II. számú kikézőterep

Re: II. számú kikézőterep

Re: II. számú kikézőterep

Re: II. számú kikézőterep