Re: Erdőségek

**Hattori Arata** Pént. Dec. 30 2016, 03:39

/Tobirama/

Daion rábólintott a tervére, aminek Arata csak örülni tudott; azonban úgy fogta fel, hogy ezzel megkapta a parancsot a feljebbvalójától, amit végre kellett hajtania, így nem volt rest el is kezdeni azt. Bár a gondolatmenete megfelelő volt, amikor odalépett az egyik férfihoz és megfenyegette, nem várt esemény következett be. Agya talán... talán... egy villanásnyira felfogta, hogy valami nem stimmelt, amikor megvágta a férfi nyakát, de mire egészen pontosan rájöhetett volna, hogy az nem vér, hanem átlátszó folyadék volt, abban a pillanatban elsötétült a világ. Arata már csak azt észlelte, hogy teste tehetetlenül hátrarepült, majd hatalmas erővel nekicsapódott valaminek, melynek nyomán erős mellkasi fájdalom lépett fel nála. Gondolkozni sem tudott rendesen, szeme előtt - mikor már újra látta a világot - csillagok táncoltak, a füle pedig erősen zúgott.

Robbanás. Ez eljutott az agyáig, sőt... egyértelmű volt, hogy mi történt, Arata azonban nem volt jelenleg olyan állapotban, hogy fel tudja mérni az eshetőségeket. Sőt, egyelőre felállni sem tudott magától, de szerencsére Daion segített neki, aki azonban szintén nem volt a legjobb állapotban; s ekkor realizálta Arata, hogy mi történt a maszkjával. Mintha... mintha darabokra hullott volna vele a világ. Nem érdekelte, hogy az arca erősen vérzett, mert a maszkjának egy darabja felszántotta azt... nem érdekelte semmi más, csak az, hogy eltört a maszkja, amit még élete legelső, éles küldetésén zsákmányolt el egy ellenséges kumogakurei shinobitól. Az emlék utolsó darabja ott fityegett az álla alatt, s az is csak azért, mert bele volt akadva a ruhájába, de nemsokára a földön kötött ki, köszönhetően a mozgásnak.

Aratában egy világ omlott össze és jelenleg nem az volt a legnagyobb gondja, hogy kis híján belehalt a robbanásba. Ez a maszk kötötte őt össze elhunyt csapattagjainak emlékével... ez volt az, ami mindig emlékeztette őt Michio-sensei-re és Atsumichi-kunra... ami alapján a megjelenését kialakította... amivel felépítette a jövőbeli terveit is... és most darabokban volt. Tudta, hogy vehetne egy újat, de ez volt élete első hadizsákmánya, az, amire a leginkább büszke volt. S bár azon kívül, hogy eltakarta az arcát más haszna nem volt, Arata számára felbecsülhetetlen értékkel bírt ez a maszk. Olyan volt neki, mintha az egyik végtagját vesztette volna el. Azonban... siránkoznia nem lehetett... később is ráért gyászolni a maszkot. Bár egyelőre gondolatai csakis akörül jártak, gépiesen elkezdett odafigyelni a környezetére is és nemsokára eljutottak hozzá Daion-senpai szavai. ~ Szóval vízklónok voltak... felrobbantva... odafigyelhettem volna jobban... ~ gondolta, majd elhűlve vette észre, hogy Daion-senpai mellkasába a maszkjának az egyik darabja fúródott bele.

- Hadd... hadd... se... segítsek - mondta Arata, azonban hangja alig-alig volt, köszönhetően a robbanásnak, ráadásul minden egyes lélegzetvétel fájt neki. Komolyak voltak a sérülései, ez nem volt vitás... és ő eddig a maszkja miatt siránkozott? Most jutott el arra a pontra, hogy arra majd ráér később is... felülemelkedett a maszk elpusztulásán... legalábbis ideiglenesen, és életbe léptek az Akadémián elsajátított készségei. Két sebesült ember, az egyik ő. Mind a ketten komolyan megsérültek, nincsenek harcképes állapotban. Szerencsére Daion-senpai gyorsan kikúrálta magát, s Arata tudta, neki is ezt kell tennie. Leült hát a földre - a fájdalom elképzelhetetlen volt - és amilyen óvatosan csak tudta, levette a felsőjét. A nála lévő fájdalomcsillapító tablettákból bekapott egyet - szerencsére betegsége óta mindig hordott magánál egy dobozzal - majd az elsősegélykészletéből kivette a fáslit és nekiállt... volna bekötözni magát, hogyha nem járt volna minden egyes modulat őrjítő fájdalommal. Segítségkérően pillantott rá Daion-senpai-ra és csak remélni merte, hogy társa és alkalmi vezetője van olyan állapotba, hogy Arata felsőtestét bekötözzék.

Ha Daion-senpai segített neki, akkor Arata lázasan kikotort egy szál cigarettát az övtáskájából és rágyújtott, természetesen társát is megkínálta vele; ha elfogadta, akkor Arata adott neki öngyújtót is. A cigaretta segített neki lenyugodnia és végiggondolnia a helyzetet, amibe belekerült... Daion-senpai azt mondta neki, hogy menjen egyedül segítséget kérni és hagyja itt, azonban Arata nem tudta, hogy egészen pontosan mit is kéne tennie. Menjen egyedül? Hagyja itt a társát? Vagy menjenek ketten? Mivel nem volt harcképes állapotban, ezért a felkutatásról szó sem lehetett, ráadásul veszélyes helyen voltak, ugyanis a robbanás idevonzhatta a klónok készítőit is, hogy megnézzék munkájuk gyümölcsét. Persze... valószínűleg ők a másik úton mentek. Vízklónt tervvel volt célszerű létrehozni és a terv valószínűsíthetően az volt, hogy a kikérdezésre bizonyos válaszokat adjanak meg, aztán robbanjanak fel.

- Ha az a parancs... hogy... hagyjalak itt... akkor megteszem... viszont... ha nem parancsba... adod... akkor ketten megyünk... vissza... az erődbe, Daion-senpai. Nincs... messze... annyira... és nem... biztonságos... itt maradni. Ott kikúrálnak... utána újult... erővel belevetjük... magunkat a... küldetésbe. A nyomok... nem... fognak... kihűlni teljesen - fejtette ki Arata, majd csak Daion-senpai válaszára várt. Ha Daion-senpai azt parancsolta meg neki ezt követően, hogy hagyja ott, akkor Arata rossz szájízzel, de megtette, azonban leginkább arra igyekezett rávenni a chuunint, hogy ketten indulhassanak vissza az erődbe, ahol ellátják őket. Fel kellett épülniük, hogy folytathassák a küldetést, mert még volt rá esély, hogy visszaszerezzék a tekercset. Legalábbis Arata látott rá reális eélyt és úgy vélte, minden szalmaszálat meg kellett ragadni. Hacsak egy szemernyi sanszuk volt arra, hogy megtalálják az elkövetőket, akkor csinálni kellett és nem szabadott leállni. Kivéve... kivéve most, amikor súlyosan megsérültek és még a maszkja is darabokra tört. Arata még egyszer, szomorúan ránézett a maszkjának darabjaira, majd a legnagyobb darabot elrakta az övtáskába, közben elkezdte fertőtleníteni az arcán vérző sebet és azt is ellátta, majd várt Daion válaszára. Ha Daion-senpai rábólintott arra, hogy ketten menjenek, akkor elindult visszafele az erőd felé.

**Senju Tobirama** Pént. Dec. 30 2016, 04:11

/Arata/
Miután viszonylag kellően gondoskodtál fájdalmadról, próbáltad ellátni sérüléseid. Ezt egyedül sajnos nem tudtad megtenni a kín miatt, melyet maga a mozgás okozott. Vezetőd oda bicegett, s segítő kezet nyújtott. Hamar sikerült a dolog, majd melléd ült. Mikor rágyújtottál Daion pár másodpercig csak nézte a felkínált dohányárut, ám végül elvett egyet, s megköszönte. Ahogy odanyújtottad tüzed, s a meggyulladt cigaretta füstje hirtelen felszökött, úgy a férfi beleszívott egy nagyobbat, s csak sóhajtott. Mikor -talán közvetetten- rákérdeztél arra, hogy biztosan hátra hagyd-e, kissé elkeseredett arccal válaszolt. Nem úgy elkeseredetten, mint akinek egy világ omlott össze, hanem úgy, mint egy gyermek aki nem kapta meg karácsonyra amit akart. Talán a fanyar jobban is illene rá.
-Figyelj, ember...- Hangján is észre lehetett venni a változást. Sokkalta közvetlenebb volt. -Ha veled megyek, abba halok bele. Több mozgással több vérveszteség. Pluszban még hátráltatnálak is. Azok a tabletták lassan hatni kezdenek. Elérsz a faluba, hívsz segítséget és minden rendben lesz. Én addig itt várok és próbálok nem elvérezni.- Szólalt fel két slukk közt, majd intett, hogy indulj. -Ha úgy veszed, akkor parancs, igen...- Nyugtázta mondanivalóját, s útnak eresztett.

Kis idővel később, ahogy utnak eredtél, egy felkiáltást hallottál. Nem igazán tudni ki volt a forrása, ám a torz üvöltés ezen fajtáját már ismered. Valakit megöltek... Folytatva utadat nem ütközöl ellenállásba, nyugodtan vándorolsz ideiglenesen ellátott sérüléseddel, míg meglátod a falu kapuját. A kapuőrök oda sietnek hozzád, s kikérdeznek.
Amennyiben elárulod a történteket, egyből riadóztatnak egy készenléti egységet, s néhány pillanat múlva egy maszkos csapat gyűlik köréd faggatózóan, míg egyikük sérülésed kezeli.
-Felületi sérülés, keményebb zúzódás. Nemsokára jól leszel.-
S ahogy a férfi mondta, pár másodperc múlva már érezted a javulást, valamint a fájdalmak is elmúltak. Legalábbis a tabletta hatása már eltudta teljesen nyomni őket.
Az ANBU-k ezután arra kértek vezesd el őket Daionhoz...

//Az idő ami eltelik nagyjából egy óra. A faluban töltött idő -azaz inkább annak kapujában- nagyjából tízperc. Visszafelé az út lényegesen gyorsabb lesz.//

Állapot: 80% Gyógyító jutsu, fájdalmaid nincsenek míg a tabletta tart. (8 óra)
Chakraszint: 100%

**Hattori Arata** Pént. Dec. 30 2016, 04:57

/Tobirama/

- Értettem. Akkor... sietek.. vissza... ahogy tudok - mondta Arata, majd még ké szál cigarettát odaadott Daion-senpai-nak. Megköszönte neki a segítséget a sérülése ellátásában, majd lassan, de biztosan elindult. - Adj... másfél... maximum... két órát és... itt... leszek... addig... szorítsd el... a sebet... - köszönt el Daiontól, majd elindult a falu felé. Jól sejtette, hogy ebben az állapotában az út nem lesz rövid, s közben minden egyes lépése fájdalmat okozott a mellkasában. Nem volt orvosi shinobi, hogy diagnózist állítson fel önmagára, de alapvető harctéri elsősegélyt tanult és nem igazán örült a jelenlegi állapotának, ami leginkább egy bordatörést vetített előre. A robbanás következtében akár komolyabb belső problémái is kialakulhattak, úgyhogy sürgősen vissza kellett érnie a faluba... de most ez nem volt olyan könnyű, mint amilyennek kellett volna lennie alapállapotban.

Alig sétált egy kicsit és nemsokára egy torz üvöltést hallott és Arata jól tudta, hogy mit jelenthet ez... valakit megöltek... és ez nem kecsegtetett semmi jóval. Ha egy tippe lehetett volna, akkor Daion halálára tette volna le a voksát, de nem akart még semmit sem elkiabálni. A feladata az volt, hogy érjen vissza a faluba és teljesítenie kellett a parancsot. Bár minden lépésnél erős fájdalom nyillalt a mellkasába, szerencsére a fájdalomcsillapító, amit bevett hatni kezdett, így már nem akart minden levegővételnél elájulni. Lassan, de biztosan haladt a falu felé, és majd' egy óra múlva a kapuba is ért. Az őrök meglátták, elkezdték kikérdezni, de Arata már csak tőszavakban tudott kommunikálni. - Küldetés... megtámadtak... sérült chuunin az erdőben... elvették... a jelentést... - közölte a kapuőrökkel, akik azonnal riadóztattak egy készenléti egységet és nemsokára maszkos shinobik - ANBU egységhez tartozók - vették körül Aratát.

Hála a magasságosnak, ők értették a dolgukat és gyógyító technikával feltornászták annyira Aratát, hogy sikerüljön jobb bőrben éreznie magát. Nemsokár a fiú megtudta, hogy csak felületi sérülése volt, keményebben megzúzódott, így nem aggódott amiatt, hogy belső vérzése lenne. - Köszönöm, senpai - közölte az ANBU-val, majd ivott egy korty vizet és azonnali hatállyal belekezdett a történetbe. Tudta, hogy lényegretörően kell beszélnie, az ANBU-k számára az információ gyors és hatékony átadása volt a lehető legfontosabb dolog. - A mai napon Daion chuuninnal az volt a küldetésünk, hogy az erdőben szolgáló határszolgálatosoktól átvegyük a heti jelentést. Az erődjükbe érve kiderült, hogy arra jogosulatlan személyek előttünk elvitték azt, így azonnali hatállyal utánuk eredtünk. Egy helyen döntéskényszerbe kerültünk, egy viszonylag egyértelmű nyomot kvöetve két férfira akadtunk. Kikérdeztük őket, banditáknak adták ki magukat. Mikor megbeszéltük a tervet, ami az lett volna, hogy elkalauzoltatjuk velük magunkat a búvóhelyükre, a két banditának kinéző felrobbant, ugyanis vízklónok voltak. Én azt a sérülést szenvedtem el, amit már kikezeltek, társam, Daion-senpai pedig hasi sérülést szenvedett a belé fúródó maszkom egy darabjától. Daion-senpai határozottan arra utasított, hogy hagyjam ott és jöjjek segítségért, mert a sérülése nem teszi lehetővé a várható vérveszteség miatt a mozgását. Daion-senpai parancsának eleget téve jöttem ide.

Miután Arata előadta, érezte, hogy a mellkasa még jobb, mint előbb volt és a fájdalomcsillapító teljesen elnyomta a fájdalmát, igaz tudta, hogy a tabletta nem tart ki túl sokáig. Szerencsére volt még nála egy doboznyi, de nem igazán szerette volna beveszegetni, ugyanis elég erős gyóyszer volt és nem akarta, hogy eltompítsa az agyát. Főleg most, hogy az ANBU-k arra kérték, vezesse el őket Daion tartózkodási helyhez. Arata természetesen azonnal eleget is tett ennek a kérésnek és azon az úton, amin idáig eljött, elkezdett menni visszafele. Mindeközben természetesen az ANBU-k minden más irányú kérdésére is választ adott, bármit, amit meg akartak tudni, arról azonnal beszélt, ugyanis ez volt a kötelessége.

Az út alatt végre látott egy kis időt arra, hogy elvesztett maszkját sirathassa. Olyan volt, mintha a múltja semmisült volna meg egy szemvillanás alatt, mintha az utolsó kapocs is elszakadt volna néhai mesteréhez és csapattársához. Túl sok régi, szép emléket őrzött az a maszk, hogy csak így... megsemmisüljön. Séta közben az övtáskájában lévő darabkát markolászta és az sem igazán érdekelte, hogyha az éles vége egy kicsit felsértette a kezét... most emlékezni akart. Lába szerencsére gépiesen vitte ahhoz a helyhez, ahol otthagyta csapattársát és nemsokára meg is érkeztek annak közelébe, de a fák miatt még takarásban volt, így nem látta, hogy Daion ott van-e, avagy sem. Mindazonáltal az ANBU-knak azonnal szólt. - Ott rögtön, a fa mögött van a hely. Mit tegyek? - kérdezte és várt az ANBU-k utasításaira. Ők voltak a legtapasztaltabb amegakurei shinobik, így természetesen mindent úgy tett, ahogy azt meghagyták neki. Ha arra utasították, hogy ott várjon, hát ott várt. Ha arra, hogy menjen velük, velük ment, ha arra, hogy menjen előre, előre ment.

**Senju Tobirama** Pént. Dec. 30 2016, 05:49

/Arata/
Maszkod darabját szorongatva juttattad el a maszkosokat a helyszín közelébe. Kicsivel előtte megálltatok, s vártad az utasítást, mit meg is adtak. "Gyerünk..." Így velük indultál meg. Lassan elhaladva a fa mögül kibukkant egy láb, melyről már megmondható volt, hogy egy holttesthez tartozik. Ahogy mégjobban rálátást nyertetek a terepre még két másikat is felleltetek. Mind kimeredve feküdt, mintha minden izmuk megfeszülve volna. Ahogy még nagyobb rálátásotok nyílt megláttátok az egyik fa tövében Daiont is, ki egy fehéres tárgyat szorongatott. Hamarosan felétek kapta tekintetét, mely ismét a megszokott volt. Sebe még mindig vérzett, azonban jólláthatóan valahogy sikerült csillapítania a folyamatot. Karnyújtásnyira tőle egy még füstölgő gallyrakást is észre lehetett venni. Nem lehetett kellemes... Mindenesetre a férfi kezében a fehéres tárggyal, a maszkoddal integetett felétek, melyből csupán egy darab hiányzott. Ahogy közeledtetek egy-két figyelmeztető szava volt számotokra.
-Én nem érnék hozzájuk...- Tekintett a hullákra, melyeken közelről látszódott, hogy néhány izmuk még mindig ráng kicsit.
Elmesélte a történteket, s ezzel együtt igazi tervét is felvázolta nektek.
-Hogy mi történt? Egyszerű... mikor megtudtuk, hogy vízklónok voltak, következtetni lehetett arra, hogy nincsenek messze. Egy képzett shinobi sem tudja túlságosan messzire engedni elemi klónjait. Ekkor azonban még nem jöttek elő. Egyet jelenthetett csupán: nem elég erősek ahhoz, hogy kettőnkkel még így, sérülten is megütközzenek. Ekkor úgy döntöttem, két hasznosból még nem lett rossz... elküldtem a fiút segítségért. Ekkor jöttek elő ezek a mocskok. Mivel suiton technikát láttunk, gondoltam a raiton jó lehet ellenük. Noha kicsit eltúloztam a dolgot lehet... az egyikük még élt, de nem sokáig... végülis kitudtam belőle még szedni, merre is van a bázisuk.- Mutatott keleti irányba. -Arra, nagyjából tíz percnyire shinobi tempóval. A tervekkel pedig kereskedni akarnak. Néhány bandita ez csak.. bár tény értenek a ninjutsuhoz...- Nyújtotta kezét feléd. -Most pedig ha szabad... egy darab még hiányzik.-
Amennyiben átadod neki a darabkát, abban a percben chakráját kezdi vezetni a tárgyba, melyet a maszkhoz illeszt, s kékes aurával körbelengve, a tárgy elkezdi azt újra magába olvasztani, majd mikor kész a javítás, visszaadja azt, s őt is kezelésbe veszik.
Kis idő elteltével ő is jobban lesz. Mozgásra is képes, állítása szerint pedig harcolni is. A maszkosok magukkal visznek titeket a további úton.

Mire a bázishoz értek. Két bejárat közül lehet választani. A különleges egység tanácsára és szenzoruk jelentésére alapozva váltok szét, s Daionnal a baloldaliba igyekeztek majd. Előtte azonban nagyjából száz méterrel arrébb egy bokros mögött bújtok meg, felülről a fák takarásában. Az összes ANBU visszavonul a faluba. A kapott adatok alapján tökéletesen elég lesz számotokra a feladat, ha itt hagynak egy plusz embert, aki a másik járatba megy majd. Persze nem ez volt az egyetlen ok. Ő volt a medikusuk is, így az alap feladatot teljesítette még, a gyógyításotok. Téged hamar rendbehozott, azonban Daionra még ráfért a gyógyítás.
-Öhm... hogy ne unatkozz.. fogj egy levelet és hozd ide.- Szólt hozzád, s megvárta míg odaviszed a kért tárgyat.
Mikor odaadtad neki, tenyerére tette, s a levél egyszerűen széthasadt.
-Ezt kell elérned. Ez a szél elem. A suitonod mellé tökéletes. Valamint... mikor feltérképeztem a chakrahálózatod.. valahogy úgy éreztem, hogy ez hiányzik belőled. Mint egy ki nem fejlődött rész... Nos.. gyakorolgasd, míg én foglalkozom a vezetőddel.- Mondhatni utasított a maszkos.

// Amennyiben elkezded a feloldás gyakorlását. 5. próbálkozásra fog sikerülni. Ezután egy ruhadarabot kapsz a taktikai mellényből (jó vastag) mellyel ugyanezt megteszed. Ezutóbbi a 4. próbálkozásra fog sikerülni. Végül az egyik fának a kérgét felvágva, egészen a húsába kell vágnod egy vonalnyi részt. Nem fogod kivágni a teljes fát, csak bele "karmolsz" egyet, mintha kunaiial kezdtek volna fát vágni. Ez 6. alkalomra sikerül. Addig csak kisebb vágások lesznek. Minden után még vártok pár percet, hogy Daion teljesen jól legyen, valamint kapsz egy chakra pótló tablettát, hogy vissza töltse a tartalékaid. Másnap délben sikerül s eztán indultok meg a barlang felé. Mozgás csak befele van, mintha gyülekeznének vagy hasonló. Ki az egyik barlangba, ki a másikba megy be. Ezért a feloszlás ugyanaz marad. Daionnal a balba mentek, az ANBU a jobba. Jó munkát! //

**Hattori Arata** Pént. Dec. 30 2016, 06:50

/Tobirama/

Aratának kiadták a parancsot, hogy induljon meg és nemsokára ki is bukkantak azon a helyen, ahol Daion-t hagyta. A látvány, ami fogadta... nos, meglepő volt. Először egy lábat látott meg, ami kétségkívül egy holttesthez tartozott, majd meglátta annak gazdáját is... és nemsokára a többi hulla is feltűnt előtte. Kimerevedve feküdtek ott, mintha a hullamerevség azonnal beállt volna rajtuk... ez pedig csak egyet jelenthetett... de mire Arata végiggondolta volna, észrevette Daion-t, aki a maszkjával(!) integetett feléjük egy fa tövében ülve. A figyelmeztetésre természetesen Arata azonnal reagált és a meghagyottak szerint nem nyúlt hozzá a hullákhoz. Amikor Daion felvázolta valódi tervét, Arata bólintott egyet. Mi sem volt természetesebb, mint egy elterelő taktikát alkalmazni, méghozzá olyat, amilyenbe őt sem avatta be. Így lehetett a legeredményesebb a taktika és sikerült is élve kisütnie a banditákat. A helyzetfelismerése jó volt a társának, elvárható egy chuunin szintű shinobitól. Arata sem tudta volna jobban kivitelezni a rajtaütést, ráadásul sérült helyzetben; az pedig már csak külön bónusz volt, hogy sikerült kiszednie belőlük az indokokat és a bázisuk helyét. Mikor Daion-senpai arra kérte, hogy adja oda a maszkdarabját, Arata rögvest átnyújtotta neki és pár másodperc múlva a maszkja újra régi fényében tündökölt. Hitetlenkedve vette át, párszor megforgatta, majd... nos, elérzékenyült, de ezt inkább nem mutatta ki Daion-senpai-nak, helyette csak visszatette az arcára és megköszönte alkalmi vezetőjének és felettesének, hogy megjavította a maszkot. Valószínűleg... a férfi láthatta, vagy tudhatta, hogy Arata számára a maszk mekkora jelentőséggel bírhat, különben nem javította volna meg. Ez pedig sokat jelentett az ifjúnak.

Elkutyagoltak a bázisig, ahol az ANBU-k utasításait követve szétváltak, majd Daionnal a bal oldali bejárathoz mentek, de nagyjából száz méterre előtte egy bokros részen bújtak meg, a fák takarásában. Az ANBU egységek visszavonultak a faluba, az adatok alapján egy plusz embert, a medikusukat hagyták ott, aki immáron Daion-t is kezelésbe vette. Nemsokára az ANBU medikus azt kérte tőle, hogy hozzon egy levelet, amit aztán a férfi kettévágott és elmagyarázta neki, hogy a chakrahálózatának feltérképezése után arra jutott, hogy a szél elem mintha hiányozna belőle, és oldja fel, hogy addig se unatkozzon. Arata elgondolkozott ezen... A szél hiányzik belőle? A második eleme... feloldhatja a második elemét? Nos, persze, hogy kapva-kapott az alkalmon és nekiállt azonnal gyakorolni.

Letépett egy levelet a közeli bokorról és rögvest neki is állt volna a dolognak, de előtte elkezdte magában levezetni azt, hogy mit és hogyan kell csinálnia. Amikor a víz elemet oldta fel, akkor nehéz dolga volt, mivel azonnal egy erős technikával kezdett. Itt azonban "csak" egy levelet kellett kettévágnia, ami először nem tűnt túlzottan nehéz feladatnak, azonban, amikor először belevezette a chakráját, akkor a levél nem kettévágódott, hanem vizes lett. Igen... a víz elemű chakráját vezette bele. De hát oda se neki, azonnal nekiveselkedett másodszorra is, ahol már a sima chakráját próbálta belevezetni, de sikerrel itt sem járt. Jött hát a harmadik próbálkozás pár perc múlva, aminek hatására a levélben egy enyhe kis betépődés keletkezett, de csak épp akkora, hogy látni lehessen. Arata nem volt rest... folytatta tovább. Koncentrált erősen és még erősebben és két-három fertályóra múltán a negyedik próbálkozásra már a levél félig betépődött. Arata homlokán már gyöngyöztek az izzadtságcseppek, no meg fizikai állapota sem volt a legjobb, de próbálkozott tovább. Végül, az ötödik próbálkozásra, amivel majd egy-másfél órát elszenvedett, sikerült félbetépnie a levelet.

Odavitte azt az ANBU-hoz, aki bólintott neki, - Nagyszerű, ifjú shinobi. Ahogy látom, egész jó chakrakontrollod van Akkor most jöhet a következő lépés. Ezt vágd ketté - mondta és odaadott neki a taktikai mellényéről egy kisebb ruhadarabot. Arata megfogta és érezte, hogy jó vastag. Az ANBU egy kis szünetet rendelt el, miközben ellenőrizték Daion állapotát, ezalatt Arata elszívott egy szál cigarettát... sőt, inkább kettőt, aztán nekiveselkedett a feladatnak. Ahogy sejtette, ez már jóval nehezebben ment, de érezte, hogy a másfajta érzést keltő chakra csak úgy áramlik belőle. Első próbálkozásra... nos, sikerült felsértenie a ruha legfelsőbb szövetét, tehát igazából alig tudott valamit összehozni, de legalább pár cérnaszál elszakadt. Nem csüggedt, a második próba már szép eredményt hozott, egyre mélyebbre vágott bele, igaz... nos, eltelt egy kis idő, majd' két óra szakadatlan koncentráció. Érezte, hogy fárad, a nap már bőven túl volt a delelőpontján, de beleadott apait és anyait és dél után négy órával a harmadik próbálkozása is összejött, amivel már majdnem kettévágta a ruhadarabot. Mire beesteledett, sikerült teljesen ketté szelnie azt a negyedik próbálkozására, de cserébe érezte az erős kifáradást. Odavitte hát az ANBU-hoz, aki egy bólintással nyugtázta ezt is.

- Szép munka, ifjú. Rég láttam ilyen kivételes genint, bár persze voltak nálad kivételesebbek is. Mindazonáltal gratulálok a szép teljesítményhez. Délelőttől estig megcsináltál két lépést a háromból. Most jön azonban a neheze és úgy gondolom, ez már nehezen fog menni neked, de előtted az éjszaka. Vágj bele a fába, amilyen mélyen csak tudsz! - mondta neki az ANBU és meg is mutatta neki, hogy mire gondolt; kezét a fára helyezte és chakrájával egészen a húsáig vágott abba bele. - Javaslom, pihenj egy órát előtte. Ha pedig lehet egy tippem... gondolj úgy a chakrádra, mintha egy penge lenne. Vékony legyen és éles, minél kisebb helyre kell koncentrálnod minél több erőt. A levél és a ruhadarab szépen ment, de túlzottan recés... sok erővel dolgoztál, vastag és csorba pengével, hogy ezzel a hasonlattal éljek. Legyen éles a pengéd! Sok sikert hozzá!

Arata természetesen azonnal neki akart veselkedni a dolognak, de megtartotta az ANBU tanácsát, ami az egy óra pihenésre vonatkozott. Leült és rágyújtott egy szál cigarettára, közben elkezdte végiggondolni a dolgot. ~ Vékony és éles... az eddigieket lényegében szétnyiszatoltam a chakrámmal, de a fánál már ügyesebbnek kell lennem... persze, lehet, hogy feloldom a szél elemet, de még nem fog először tökéletesen menni a dolog. Már ez is kivételes haladás, amit elértem. Nos... lássunk neki ~ Arata kivárta az egy órát, amit az ANBU meghagyott neki és újult erővel állt neki a feladatnak. Odaállt a fához és elkezdte azt megdolgozni. Erősen koncentrált, hogy a chakrája elérje a megfelelő állapotot, majd rátette a kezét a fára és kiengedte azt. Első próbálkozására, ami majd' egy óra folyamatos koncentrálás volt, egy kisebb bevágás keletkezett a kérgen. Arata direkt alatta folytatta és a következőre már egy enyhén mélyebb vágást sikerült ejtenie. Érezte, hogy fogy az ereje, az éjszaka már megmutatta magát, a szitáló esőben és arcán a maszkjával viszont nem látott akadályt maga előtt. Folytatta hát, s a harmadik próbálkozása már lehántolta a kérget a fáról, a negyedik pedig a kéreg alá vitte be a vágást; igaz, direkt máshol folytatta, hogy itt lássa a haladását is a mélyedésekkel. Már bőven az éj csúcspontját követő hatodik órában -tehát reggel hat - járt az idő, amikor Arata ötödik próbálkozása is jól sikerült; egy egész szép, mély vágást sikerült ejtenie a fán. Azonban... itt megakadt egy kicsit, úgyhogy leült gondolkozni egy szál cigaretta kíséretében. Nem tetszett neki, hogy a fán is az látszik, ami a levélen és a ruhadarabon... mintha itt is egy tompa pengével esett volna neki és csak a nyers erő hántolta volna le róla a kérget. Átvette magában, amit az ANBU mondott, majd felállt és elkezdte a hatodik próbálkozását... és remélhetőleg az utolsót.

Csak csinálta és csinálta, gyűjötte a chakráját, de útközben többször is megállt gondolkozni és cigarettázni. Végül, az idő már majdnem délre hágott, amikor Arata elszánta magát a tényleges hatodik próbálkozásra, ami sikerrel is járt; megfelelő mélységben bevágott chakrájával a fába. A siker öröme eltompított a fáradtságát, de kis híján így is összeesett volna, ha az ANBU nem lép mögé és nem ad a kezébe egy chakratablettát. - Vedd be, tudod mire való - közölte vele, Arata pedig gyorsan bekapta a tablettát, amely azonnal feltöltötte őt energiával és várta, hogy mit fog mondani az ANBU a munkájára.

**Senju Tobirama** Pént. Dec. 30 2016, 07:48

/Arata/
//Felírhatod a szélelem feloldását. ^^//
Fába mélyesztett vágásod, melyet chakrád okozott érthetően tölthetett el örömmel, ám még mindig előttetek volt munkátok nagyja. Be kellett indulnotok a barlangba, melyet eddig megfigyelés alatt tartottatok. Déltájt meg is történt. Összeszerelkeztetek, majd gyorsabb tempóban a barlang szájához érkeztetek. Falához simulva, pár jelzést kaptatok, miszerint kint találkoztok ugyanott, ahol ezidáig töltöttétek időtök. Mondhatni ez volt a végszó, indult a hadművelet. Belépve a barlangba először a kinti fényhez szokott szemeteknek meg kellett szoknia a benti viszonylagos sötétséget, ugyanis járatot pár fáklya világította meg. Ahogy haladtatok nem ütköztetek ellenállásba, s elágazással sem volt dolgotok. Érdekesnek tűnhetett a dolog maga, ám nem kellett aggódni... hamar beütött a gond. Előrehaladtatok közben egy lépésednél egyszercsak a padló kissé mintha bemélyedt volna, majd óraműhöz hasonló kattogás hallatszott. A fogaskerekek hangja pedig lassan meg is hozta az eredményt. Alattatok a föld úgy, ahogy volt ketté vált. Érkezésetek egy nem túl mély gödörbe történt, így nem is volt túl nagy ok a pánikra, addig, míg nem zárult le a kijárat.
-A mocskos....- Szitkozódott Daion, majd észlelte, hogy amúgy a víz is folyik be a verembe, s kezd titeket elárasztani.
A shinobi kézpecsétek sorozatába kezdett, majd megalkotta a beáramló vízből az örvénylő kígyót, mely a plafonnak csapódott, s folyamatosan feszítette azt. Megmozgatta a torlaszt, azonban nem volt képes egyedül elmozdítani.
-Gyerünk Fiú! Láttad a kézpecséteket! Csináld Te is!- Szólított fel erőlködések közt.
Amennyiben nem voltál képes lelesni a kézpecséteket, elsorolta neked. Egyedül a Mizurappa van a tarsolyodban, mely elég erős vízsugarat alkot, azonban itt jól tudtad, nem lesz elég. Vajon a stressz és a szükséghelyzet képessé teszi Arata-t, hogy túlszárnyalja magát és helyben megtudja alkotni a Ja no Kuchit, vagy itt a vége kalandunknak? Ez csakis Arata-n múlik.

//Tudom, kérvényezted jutalomnak a vízsárkányt, azonban itt még se a chakrád nincs meg, se a technika, mivel a kaland kezdési statisztikáival rendelkezel csak, az azóta szerzett tudományod még nincs meg. (Ha a reag írásának idejére már fel lenne írva a jutalom.) Jó munkát! ^^ //

**Hattori Arata** Pént. Dec. 30 2016, 08:44

/Tobirama/

//Köszönöm szépen! Szél elem felírva! : ) A jutalom még nem lett felírva, de értelemszerű, hogy később kapott jutalmat nem játszanék ki előbb kapott kalandban. Plusz! Így kihívás! Lentebb olvashatod, hogy itt a karakter még nem tudja a Suiton: Suimenka Dou no Jutsu-t, ennek oka pedig, hogy a tanulás a kaland elkezdése után lett megírva.//

Aratának sikerült feloldania a Fuuton-t, mint másodlagos elemét és ez... nos, örömmel töltötte el és volt valamilyen érzés is benne, mintha ezzel vált volna... nos, majdnem teljessé. Még valamit hiányolt önmagából, valamit, amit nem talált meg, amit keresnie kell, hogy tényleg teljessé váljon. Viszont... tudta, hogy ezzel a másodlagos elemmel bizony nagy erőre tett szert. A szél az egyik leginkább praktikus elemek közé volt sorolható, kiváló középtávú harcmodort tett lehetővé, ami Arata számára amúgy is klappolt. Elhatározta hát, hogy amint vége ennek a kis kalandjának, fel fogja keresni valamelyik idősebb ismerősét, aki szél elemű, hogy tanítson neki meg egy technikát belőle. Azonban... még előtte állt ez a "kis" akadály, amin keresztül kellett vágnia magát a többiekkel. Összeszerelkeztek, elindultak a barlang szája felé. A szokásos, kiképzésen elsajátított ódon, a falhoz simulva, jelzésekkel kommunikálva indult meg a hadművelet. A szeme viszonylag gyorsan hozzászokott a benti sötétséghez, ellenállásba nem ütközött. Arata egy kicsit... nos, furcsállotta is a dolgot, hogy ilyen könnyedén, ilyen hamar eljutottak viszonylag messzire bent és még csak egy elágazásba sem ütköztek bele.

A baj persze megtörtént. A padló bemélyedt, kattogás halaltszott és nemsokára kettévált a föld alattuk. ~ Csapda... nagyszerű... ~ gondolta, majd mikor megérkeztek a gödörbe, egy pillanatra nem igazán érezte gondnak a helyzetet, de nemsokára lezárult a kijárat és elkezdte a már bezárult termet feltölteni a víz. Daion-senpai szitkozódott egy sort, majd egy kézpecsétsorozattal a beáramló vízből egy kígyót alkotott meg, amely örvénylő testével nekicsapódott a plafonak és elkezdte feszíteni azt. Arata azonnal felismerte a technikát... Ja no Kuchi, a Kígyó Szája. Az ő repertoárjában egyelőre a Mizurappa volt csak, amivel tudott volna valamit kezdeni, de érezte, hogy annak az ereje ide nem lesz elég. Több fog kelleni... és Daion meg is adta neki a választ. Gyorsan, azonnal helyzetben kellett tanulnia. Arata csak bólintott, mintegy jelezve, hogy megjegyezte a kézpecséteket; ha valamire, azokra mindig odafigyelt.

~ Nagyszerű... nézzük csak... kígyót kell formálnom. Egy örvénylő kígyót, amelynek az a lényege, hogy minél erősebb vízsugárból álljon és minél folyamatosabb legyen benne a chakraadagolás. Kicsit olyan, mintha a Suigadant és a Mizurappát akarnám ezzel összevonni. Ha jobban belegondolok, egy folyamatos, alakra formált örvénylést csinálok, méghozzá hatalmas erővel. Ez azt jelenti, hogy sok chakrát kell beleadagolnom a dologba, amit azonban úgy nyertem vissza, hogy bevettem egy energiatablettát... nos... kétségtelen, hogy ennek a küldetésnek a végén bizony ki leszek dőlve egy pár napig, ha nem egy hétig. No de, lássunk is neki... ~ Ezzel Arata bele is kezdett. Elmutogatta a kézpecséteket és elkezdte gyűjteni a chakráját.

Meglepő módon, egész könnyen ment, amit Arata először nem tudott mire vélni, azonban később rájött, hogy valószínűleg az esti folyamatos tanulás miatt a chakrarendszere eléggé le lett terhelve és a nyitottsága miatt a chakra robbanásszerűen áramlott ki belőle. Legalábbis... ha az Akadémián és a Miciho-sensei-től megtanult dolgokat összevetette, akkor ez jött ki belőle. Nos... most az egyszer megtörtént vele, hogy elsőre sikerült is valami egészen komolyat összehoznia, no persze közel sem a teljes technikát, azért az még messze volt. Mindazonáltal a vízből mögüle robbanásszerűen egy oszlop tört felfele, majd hullott alá. Arata ennek ellenére folytatta tovább a technika kivitelezését, a figyelme nem lankadt, ugyanis jelenleg az élete múlt azon, hogy megtanulja a Ja no Kuchi-t.

Fertályóra telt el, a víz már a bokájáig ért, és egyre jobban haladt. Daion-senpai valószínűsíthetően folyamatosan bombázta a becsapódott mennyezetet, de látszott rajta, hogy szüksége van Aratára ahhoz, hogy sikerüljön áttörni azt. Épp ezért a fiú nem lankadt, hanem folyamatosan csinálta és csinálta. Mire eltelt az a negyed óra, Arata vízsugara már bőven elérte a mennyezetet, de egy kicsit sem karcolta meg azt, ráadásul még nem igazán akarta felvenni egy kígyó alakját. De nem csüggedt. Az élete múlott azon, hogy sikerüljön megcsinálnia a technikát, ez pedig hatalmas löketet adott neki. Folytatta hát, csinálta és nem állt meg. Az előleg felállított tézise alapján dolgozta tovább a technikát.

A következő fertályóra elteltével - tehát a kezdetektől fél órával később - Aratának már a térdéig ért a víz. A technikája egyre inkább kezdett egy kígyóra hasonlítani úgy, hogy elképzelte azt, amit Daion-senpai alkotott meg. Azonban a hiba az volt, hogyha az alakra való formálásra figyelt oda inkább, akkor a vízsugár veszített a hevességéből, de nem annyira, amennyire Arata várta volna alaphelyzetben. Ez a tabletta, amit kapott... Furcsa volt. Nem az a fajta energiatabletta volt, amit ő szokott bevnni, hanem úgy érezte magát, mintha túltengene benne az erő... ami ki akar robbanni... talán ezért volt képes olyan gyorsan létrehozni a technika alapjait, no meg... értett a vízhez egy kicsikét.

Eltelt a következő fertályóra, háromnegyed órával járt a kezdéstől és Arata egy egész pofás kígyót hozott létre, csakhogy lassan pörgött, a víz meg már a derekánál volt. Azonban a kígyó már a szájával verdeste a mennyezetet, igaz nem olyan erővel, mint azt Arata elvárta volna tőle. Az izgalom most valamiért elmaradt, hogy új technikát készült megtanulni, egyedül arra koncentrált, hogy meg tudja csinálni és kikerüljenek innen. Mert a víz alatt lélegzés éppenséggel még nem tartozott bele a repertoárjába, pedig az a Suimenka Dou no Jutsu nagyon jól jött volna most. Nem kételkedett benne, hogy Daion képes volt rá, de it ért volna, ha ő megfullad, a társa pedig később megy utána? Mert egy technikát sem lehet örökké fenntartani, a chakra arról volt híres, hogy előbb vagy utóbb, de elfogyott. És Arata szeretett volna innen kikerülni.

Egy óra múlva - a kezdéstől kezdve egy óra elteltével - már a mellkasánál volt a víz, de a stresszhelyzet úgy hatott rá, mintha régi barátot üdvözölne. Az adrenalinszintje megugrott és Arata egy utolsó, nagy robbanással kiengedte magából a felgyülemlett chakrát, elkezdte a kézpecséteket, alakra formált, forgást-pörgést vitt vele és kirobbantotta a vízből a kígyót. - Suiton: Ja no Kuchi! - kiáltotta és csak reménykedni mert benne, hogy Daion-senpai-al egyetemben sikerült megcsinálnia, hogy a két kígyó együtt menjen neki a mennyezetnek... no meg, hogy most tényleg sikerült-e megcsinálnia teljes egészében.

**Senju Tobirama** Pént. Dec. 30 2016, 09:07

/Arata/
A sikeresen végrehajtott technika //felírhatod// eredményt hozott. A két kígyó együttes erővel feszült neki a mennyezetnek, mely lassan, de biztosan kezdett felszakadozni, majd a csapóajtó, melyen keresztül beestetek felnyílt. Daionnal együtt gyorsan kiugrottatok, s kifújtátok kicsit magatok, ám nem volt okotok túlzott örömködésre. A feladat nagyja még hátra van. Tovább lépdelve utatokon pár csapdát sikeresen kerültetek ki, melyekre most már nagy figyelmet szenteltetek, míg nem elértetek egy szentélyszerű, de inkább trónteremre hasonlító helységbe. Ott egy férfi várt már rátok, ki komótosan kelt fel a jól megvilágított, kitűntetett helyen lévő székből, s lassan, erélyesen felétek lépdelt.
-Üdvözlöm önöket! Miben segíthetek? Ó! Persze, tudom! A jelentések anyagaiért jöttek. Azt sajnos nem adhatom át. Egyéb mással szolgálhatok, mielőtt meglelik sírjukat eme becses falak között?- Szólalt meg gúnyos, fellengző hanglejtéssel.
Feleletekre nem várt azonban, egyből rátok rontott egy semmiből előhúzott katana-val, melyet Daion blokkolt egy kunaial. Ezután közvetlen te következtél, ki egy rúgás célpontjává váltál, ám szerencsére volt elég reflexed, hogy hárítani tudd azt. A harc innen folytatódott. Kiegyenlített küzdelem folyt a két fél ellen. Közelharcban fel tudta venni veletek a versenyt, s a jutsu repertoárjáról még semmit sem tudsz. Egy kínálkozó alkalom azonban adatott. Az egyik csapás következtében, ahogy elugrottatok, kétfelé váltatok így jobb és bal oldalára a férfinak. Az egyén Daion felé indult meg csapással, így neked szabad prédát nyújtott. Mit fogsz most tenni?

**Hattori Arata** Pént. Dec. 30 2016, 09:40

/Tobirama/

//Felírva az adatlapra, köszönöm!//

Arata elsajátította a Ja no Kuchi technikát és Daion-senpai-al együtt kitörtek a csapdából, ami még egy kis idő múlva már az életüket követelte volna. Szerencsére gyorsan tanult, sikerült megoldania a dolgot és ezáltal pedig kikerültek a szorult helyzetből. Azonban nem volt túl sok idejük arra, hogy kifújják magukat - pedig Arata elszívott volna egy szál cigarettát, sőt... az volt most a leghőbb vágya, hogy rágyújthasson, de tudta, hogy nem lehet - máris indulniuk kellett tovább. - Nos, akkor... lássuk a medvét - mondta Daion-senpainak, majd elmosolyodott, azonban ez a megjavított, arcán lévő maszkjától nem igazán látszott. Mindazonáltal Arata igazán elemében érezte magát és készen állt arra, hogy befejezze a küldetést... vagy legalábbis folytassa. Ideje volt megrugdosni pár banditát! Valamiért... most kifejezetten érezte, hogy élt, mintha csak erre várt volna egész életében. Sőt, kifejezetten erre is várt... Az érzés olyan volt, mintha megivott volna hat-hét kávét... elgondolkozott azon, hogy vajon az ANBU harosok is így érezhetik magukat, amikor bevetésre mennek? Vagy más is közrejátszott a jelenleg kialakult állapotán, mint a chakratabletta és az adrenalin? Valahogy... egésznek érezte magát, de mégse teljesen. Mintha csak... olyan volt, mint amikor feloldotta a szelet, ugyanazt érezte, csak most megsokszorozva. Túltengett benne az energia.

Arata azonban tudta, hogy le kellett hűtenie magát, nem rohanhatott fejjel a falnak. Taktikus, elemző elme volt, olyan, akinek az esze is a fegyvere volt, nem csak a karja ereje és a birtokolt technikái. Fel kellett mérnie minden helyzetet, és annak megfeleleően reagálni. Mire sikerült lenyugodnia - persze az érzés még minidg ott volt benne - addigra már elérték a következő állomásukat, amely egy szentélyszerű hely volt, közepén trónusnak beillő, kivilágított székkel. A rajta ülő férfi mondott pár sort, ami arra utalt, hogy meg fogja ölni őket, azonban Arata ezt fel se vette; a jó shinobi nem vág vissza üres szavakkal az üres szavakra. A jó shinobi cselekszik. Ő nem mondta, hogy meg fogja ölni, hanem meg fogja tenni és kész. Erre képezték ki és ezt kellett tennie. No meg... a tettek hangosabbak voltak a szavaknál. A férfi egy katanával támadott rájuk, amit Daion blokkolt és Arata szerencsére el tudott ugrani a rúgása elől. Kétfelé váltak, s Daion foglalta le a férfit, ez pedig adott pár másodpercnyi időt Aratának ahhoz, hogy végiggondolja a helyzetet.

~ Képzett fegyverhasználónak tűnik, a karddal jól bánik. Azt még nem láttam, hogy milyen technikákat ismerhet, de okulva az előző és már néhai barátaiból, valószínűleg Suiton használó lehet ő is, ami miatt nem érdemes most víz elemű technikát használnom. No meg... ha ő a főnök, akkor benne van a pakliban, hogy Raiton használó, ezzel pedig meg tudta fékezni az embereit adott esetben és meg is bírta őket félemlíteni. Ez esetben... furcsa.... a küzdelem a fegyverekkel kiegyenlített, a mozgása shinobira utal, de legalábbis kaphatott valamilyen kiképzést. Lehetséges, hogy vándor shinobi, vagy inkább szökött ninja... netán dezertőr? Elvileg kereskedni akarnak a jelentéssel, ami azt jelentheti, hogy kapcsolatban áll a Tűz Szövetségével. Nos akkor... nézzük csak, mi legyen... Talán mégis technikát kéne használnom, mert azzal le tudom szedni Daion-ról, ha pedig sikerül földre vinnem, akkor ketten együttes erővel megtámadhatjuk... ~

Miután Arata véggigondolta magában a kellő lépéseket - ehhez nagyjából 2-3 másodperc kellett neki - gyorsan döntött. Nem a ninjatójával támadott, nem is más fegyverrel, hanem a még régebben, a Yukimura sensei-től elsajátított Mizurappával. A célja az volt, hogy gyorsan leszedhesse a vezetőjéről a férfit, aki a látottak alapján eléggé... nos védekező helyzetbe szorult. Gyorsan, szinte szemmel alig követhetően... na jó, azért annyira nem gyorsan, de így is elég sebesen... elmutogatta a kézpecséteket és elvégezte a Mizurappa technikát; már rutinból ment neki viszonylag. A cél egyenesen az ellenséges férfi azon része volt, amelyet a legjobban be tudott célozni, tehát az általa látható, legnagyobb testfelület. Remélte, hogy célt ér a technika és sikeresen véghez tudja majd vinni azt, amit eltervezett.

**Senju Tobirama** Pént. Dec. 30 2016, 12:16

/Arata/
Nos.. most jönne egy poszt. Ám úgy gondoltam, hogy esetleg jó tréning is lehetne, illetve sokat is elmondana, ha most ezt a harcot magad írnád le. Egy adott pontra kell eljuttatnod, mely nem más, minthogy mindhárman hátraestetek, s Daionnal egymás mellett támasztjátok a falat, míg a férfi rohan felétek. Tehát egy ilyen utolsó csapás pillanatig kb. Ha ez így okés akkor hajrá, ha nem természetesen jelezd és írok normálisan, körökre bontva. ^^

**Hattori Arata** Pént. Dec. 30 2016, 14:32

/ Tobirama /

//Oh, perfekt így, egy kis új stílusú feladat sosem árt : ) //

Szerencsére sikerült Arata azon terve, hogy sikerüljön a férfit egy Mizurappával leszedne Daion-ról, azonban öröme kérészéletűnek bizonyult. Bár a vízhullám arrébb taszigálta az alanyt, ellenségük egész rövid úton sikeresen megvetette a lábát a földön, ami valószínűleg azzal volt magyarázható, hogy chakrát vezetett a talpába és úgy maradt meg a talajon, majd ellentámadásba is kezdet rögvest. Egyelőre még ugyanúgy csak a katanájával harcolt ellenük, de érezhetően sarokba kezdte őket szorítani. Heves volt és erős, minden egyes csapásával hátrébb és hátrébb kényszerítette a két amegakurei shinobit, amit Arata furcsállt.

~ Furcsa... túl jól használja azt a kardot. Kenjutsu mester lenne netán? Nem... az valószínűleg nem, mert akkor közelharcban már rég felaprított volna minket és akkor darabokban lennénk, mintha most hasítottak volna szét bennünket gyújtósnak. Valószínűleg jó kiképzést kapott közelharcban, de a stílusán látszik, hogy az élet edzette legfőképpen. A harcmodora egyszerre vall shinobiéra és képzett civilére, mintha egy nem shinobi ország hadseregéből és valamelyik shinobi faluból egyszerre kapott volna képzést, de mind a kettőben csak annyit, hogy az épp megfelelő legyen. Próbálkozzunk akkor... ~

Arata kigondolta a lépéseket és mozdulataik szinte természetfeletti összhangban működtek alkalmi társával és vezetőjével. Amíg Daion-senpai a kezében tartott kunai késsel főként a védekezésre ment, s ezáltal a csapások többségét elnyelte, addig Arata a ninjatóval viszonylagosan folyamatos támadás alatt tudta tartani a férfit, de az eredményesen vette fel a kettejük stílusa elleni harcot. Technikahasználatról egyelőre szó sem lehetett, ugyanis a fegyverek használata jelenleg minden idejüket kitöltötte és Arata még nem dolgozott ki olyan stratégiát, ami alkalmas lett volna arra, hogy Daion-senpai-t védtelenül hagyhassa; mert bár alkalmi társa és vezetője jól állta a sarat, nem lehetett tudni, hogy a másik mivel rukkol elő. Szerencsére egyelőre úgy tűnt, hogy több barátja nem igazán akadt a közelben, ez pedig felbátorította Aratát.

Az előbb kigondoltak alapján több kecsességet vitt a mozgásába, elkezdte az egész harcot egy táncként értelmezni. Egy... ütés... kettő... szúrás... három... elhajolás... négy... vágás felfele. Végig elemezte és figyelte a másik mozgását, majd nemsokára elmosolyodott. ~ Szóval így állunk! Egy-kettő-három-négy... a szisztéma alapján környékbeli származású lehet. Alapvetően egyszerű harcmodort használ, van benne némi meglepetést okozó más elem, de nem túlzottan sok. Üt-szúr-elhajol-vág. Talán ez a legegyszerűbb taktika, ami alkalmazni lehet, főként két ellenféllel szemben, méghozzá kombinálva. De az alaplépések megmaradnak. Próbáljuk csak ki... ~ Arata végiggondolta és nemsokára az előbbi "táncot" fokozta egy kicsit. Amikor a férfi vágott, Arata szúrt, amikor elhajolt, ő előredőlt, amikor szúrt, Arata vágva hárított, a felfele való vágásnál pedig lefele ütötte a katanát. Egyelőre nem volt rossz, de így is csak azt sikerült elérnie, hogy már nem a férfi diktálta az iramot, hanem kiegyenlítettebb lett a küzdelem.

Ami helyzeti előny volt ellenségüknél, az egyértelműen a helyismeret, továbbá a ninjatónál némiképpen azért hosszabb katana, ami azonban nem éppen mestermű volt, de pont elég bosszúságot okozott nekik. ~ Távolabbról tud vele támadni, tehát nem tud minket közel engedni magához. A stílusa alapján arra lehet következtetni, hogy az a fajta, aki a közelharcot is egyfajta távharcként éli meg, aki szereti kihasználni a kardjának a hosszúságát és ha lehet, akkor úgy végez az ellenfelével, hogy az annyira messze legyen tőle, hogy amikor szúr vagy vág, maximum egy tenyérnyi mélységben tudja belemélyeszteni a pengéjét. Ezzel megakadályozza azt, hogy valaki kartávolságon belülre kerüljön ~

És Arata nem is tévedett. A férfi folyamatosan úgy harcolt ellenük, hogy leginkább kardja végét vagy nagyon maximum a közepét használta az ő fegyvereiknek a kivédésére és támadáskor is úgy helyezkedett, hogy az általános kartávolság meglegyen köztük. Arata nem akarta kivárni, hogy mi van akkor, hogyha elteszi a fegyverét és kézpecsétekbe kezd, így Daion-senpai-al együtt - ehhez elég volt pár pillantás kettejük közt, mintha már évek óta közösen harcoltak volna - folyamatos mozgásban tartották, nem engedték, hogy akárcsak az egyik keze is felszabaduljon ellenségüknek; elég volt a fegyveres harcra koncentrálni, azt kielemezni és szinten tartani. Lassan, de biztosan haladtak, és Arata nemsokára észrevette, hogy kezdték ők diktálni az iramot.

A teremben fémes csilingelés és néha egy-egy kiáltás hangzott fel. A két shinobi elkezdte átvenni a támadás iramát és ellenségüket a "trónja" felé terelték. ~ Egyelőre nem fogjuk tudni bekeríteni, mivel mindkettőnkre odafigyel. Hacsak egyikünk is arrébb megy tőle, a másikra azonnal le fog csapni. Tartanunk kell ezt a szisztémát és folyamatosan nyomást kell rá gyakorolnunk, hogy ne legyen ideje kielemezni a kettőnk taktikáját. Ha sikerül sarokba szorítanunk, nyertünk ~ Igen ám... Arata ezt nagyon is jól kigondolta, de persze gikszerek mindig létrejöhettek... ahogy most is megtörtént.

Nem várta, hogy ellenségük ilyen kecses legyen, de nemsokára egy pörgő mozdulattal a férfi helyet változtatott és hevesebbnél-hevesebb csapások sorozatával helycserére kényszerítette őket, ami azt jelentette, hogy immáron Arata és Daion hátráltak a fal felé, ennél rosszabb pedig nem is történhetett volna. Arata mire elkezdte volna magában elemezni a dolgokat és téziseket felállítani, egyszer csak azon kapta magát, hogy egy nagyobb erőhatás hátralökte őt, méghozzá egészen a falig. Azonban nem csak ő, hanem Daion is ott feküdt mellette és mind a kettejüknek egy - szerencsére nem mély, de éppen bosszantó - vágás díszelgett a válluk magasságában. Ellenségük is hátrarepült - valószínűleg Daion jól elhelyezett rúgása miatt - de hamrabb felocsúdott, mint ők és elkezdett rohanni feléjük. Arata agya csak úgy zakatolt, mint egy gőzvonat, de a férfi csak egyre gyorsabban közeledett és közeledett... és nem tudta, hogy mitévő legyen... csak remélni merte, hogy Daionnak lesz valami gyors és épkézláb ötlete, mert nem igazán akart itt elhalálozni.

**Senju Tobirama** Pént. Dec. 30 2016, 17:05

/Arata/
Küzdelmetek elég adok-kapok harcnak ígérkezett, főleg a végére, mely során hátravetődött mindhárom tagja s elszánt, harcias tekintetetekből szinte ordított: "Most, vagy soha!" Feltápászkodtatok, ám szemben fekvő ellenségetek megelőzött titeket. Már rohamba kezdett, s mintha újult erővel vágna neki a dolgoknak, fogta maga elé katanáját. Daion, ki balodon állt jobb kezét tartotta maga mellé, akárcsak egy ütést előkészítve.
-Arata! Fuutont!- Hangzott el a férfi első névhez szóló utasítása, mely hallatán ösztönösen húztad be mellé kezed, s kezdted gyűjteni szél elemű chakrád.
A férfi eközben felétek igyekezett, ám lendülete jóval megcsappant, érezte sebesüléseit zúzódásait.
-Várj még!- Kiáltott fel vezetőd.
Ellenségetek továbbra is közeledett, s arcáról egy-egy lecsordult vércseppet törölgetett gyilkos tekintettel nézve rátok.
-Még egy kicsit!-
-Háh... csináljátok csak, gyerünk!- Reagált a férfi a már szemmel is látható chakratömegekre, melyek kezeitek ügyében keringtek.
Érezted, ahogy a chakrád gyűlik, halmozódik. Már-már feszegette minden eddig tapasztalt érzésedet, melyet az erős fogalmával azonosíthattál. Ekkor jött a parancs.
-Most!- Toltátok ki egymásba a két formálatlan, zabolázatlan elemi chakratömeget, mely együtt egy vízalapú forgó széltömeggé nőtte ki magát, s oly hatást gyakorlva, melyet csak igazán erős viharok alkalmával tapasztalhattál eddig. Lassan meginduló, ám annál inkább gyorsuló tornádótok, hamarosan egy szélsebes halálosztóvá vált, mely egyenesen célpontotok felé jelölte ki útját, ám eközben nem kímélve semmi mást a szobában. A talaj felrepedt s felázott annak nyomán, s a fáklyák is kioltásra ítéltettek. Talán jobb is. Csupán a hangokból következtethettetek az eredményre. Ordítás semmi. Azonban fröccsenő hangok, s húsos placcsanások hangja tért vissza hozzátok a terem minden szegletéből. Maszkodon is éreztél egy enyhe koppanást. Amennyiben odanyúltál, érezhetted, hogy meleg, kicsit sűrű folyadékról van szó. Nem sokkal ezután a már így is kimerült csapat egyik felét alkotó Daionfelől is csupán egy hang hallatszott. Tompa dobbanás. Elterült a kimerültségtől. Nem kellett sok, te is követted őt sorsán.

Magatokhoz ismeretlen mennyiségű idő után tértetek, ám még nappal volt. Az ANBU ült mellettetek kezében a jelentéssel. Mikor észlelte hogy ébren vagy, beszámolt a történtekről.
-Jó nagy kupit csináltatok bent... mindenesetre jól helyt álltatok. Reméltük, hogy nekem kell majd megütköznöm a vezérrel, de sajnos nem így lett. Büszkék lehetnek a tanítóitok.- Ekkor juthatott eszedbe minden eddig tanult technikád, melyeket itt is bevetésre szántál. Például a Mizurappa tanárod is. Vajon emlékszel még, mit is mondott neked?
Amennyiben készenálltok visszaindultok a faluba, s lejelentitek a küldetés sikerét. A visszaút zavartalanul fog folyni, s bőven lesz idő elemezned a történteket.

**Hattori Arata** Pént. Dec. 30 2016, 17:33

/Tobirama/

Ahogy a férfi közeledett feléjük, sőt, egyenesen rohamra indult Daion kiadta azonnal a parancsot; Arata észrevette, hogy Daion-senpai először szólította a nevén és ez egy plusz löketet adott neki ahhoz, hogy elkezdje gyűjteni éppen csak megtanult Fuuton elemű csakráját a bal kezébe. Látta, hogy Daion a víz eleműt gyűjtötte, de Arata most az egyszer nem gondolkozott, csak cselekedett és követte jóval tapasztaltabb társa utasításait. Érezte, amint a viszonylag frissen felszabadult szél elemű chakrája egyre csak gyűlt és gyűlt a kezében és néha már-már úgy kellett visszatartania magát attól, hogy kirobbantsa. A férfi tovább igyekezett feléjük, azonban a sebesülései miatt a lendülete megcsappant és Arata ezt jó előjelnek vette. Így lesz idejük kivitelezni a... mit is? Valami egészen nagy dobásra készültek és Arata adrenalinszintje úgy megugrott, mint még soha. Várta, hogy mi fog történni, várta, hogy mi lesz belőle.

Tartotta a chakráját, várt Daion parancsára; vezetője kétszer is felszólította arra, hogy még várjon, ami alatt Arata tovább gyűjtötte szél elemű chakráját, de már érezte a határait; nemsokára ki kellett engednie. Ellenségük hetykén felszólította őket, hogy csinálják csak, s gyilkos tekintettel méregette kettejüket, azonban Arata most sem szólt egy szót sem. Érezte, amint a felgyülemlett chakra feszegeti minden elképzelését, amit eddig az erős fogalmával írt le és most érezte igazán, hogy él. Ez kellett neki... a harc heve... de ez már sokkal több volt annál. És akkor, amikor Arata érezte, hogy már nem bírja tovább tartani, akkor érkezett Daion parancsa. Kitolták a két elemi chakratömeget és Arata még látta, amint a szél és a víz egy kisebbfajta tornádóvá áll össze, azonban nemsokára már csak a hangját halhatta, mivel a fáklyák kialudtak.

A tomboló szélviharban a talaj felrepedt, s felázott. Ordítást nem hallott, azonban Arata hallani vélte a húsos placcsanásokat a terem minden egyes részéről, ami csak egyet jelenthetett; darabokra vágták az ellenségüket. Nemsokára a maszkjának koppant valami, s mikor odanyújt, meleg, sűrű folyadékot érzett. Vér. Hát persze, hogy vér. Arata elmosolyodott és határtalan örömet érzett magában; no nem azért, mert éppen szétkaszabolták ellenségüket, hanem azért, mert sikeresen vették az akadályt és valószínűleg elvégezték a küldetést. Nemsokára hallotta, amint Daion elterült és alig kellett pár pillanat, hogy ő is kövesse őt az eszméletlenség jótékony sötétségébe.

Nem tudta, hogy mennyi idő telt el, de végül magához tért Daion-senpai-al együtt, ráadásul nappal. Az ANBU harcos ott állt, kezében a jelentéssel, amelyet vissza kellett szerezniük és Arata a kótyagossága ellenére is felfogta, hogy sikerrel jártak. Főleg akkor, amikor az ANBU harcos összegezte számukra, hogy mit is csináltak odabent. Arata elmosolyodott és eszébe jutott volt tanítója, Yukimura-senpai, aki a halála előtt ezeket a szavakat mondta neki: "Nem is biztos, hogy olyan soká, mint hinnéd. Akkor készen kell, hogy állj és ki kell állnod magadért, értem, a többi shinobiért, az akadémiásokért, a civilekért és a még meg nem született gyermekekért. A jövő generációjáért és a múltban élőkéért. Ez a Te feladatod, ezért kell edzened és kitartanod a végsőkig. Én már nem megyek sehova... már nem fogok harcolni többé. Te viszont... fogsz helyettem is..." Arata feltekintett az égre és mosolyogva kinyújtotta az öklét. ~ Harcoltam, senpai. És harcolni is fogok. Mindent megteszek, hogy én legyek a szándék kardja, amely Amegakurét vezérli az idők során. ~

Kimerülten dőlt hátra, majd a zavartalan visszaút alatt elkezdte kielemezni a történteket. Ahhoz képest, hogy úgy indult az egész, hogy csak át kellett venniük a jelentést, nos... eléggé akciódús küldetésre sikeredett a dolog, valószínűleg ezért is adta meg a falu azt a veszélyességi faktort, amit, no meg a chuunin társat. Egyedül már rég elhalálozott volna, ha nem lett volna ott Daion-senpai, akkor most nem sétálna ezen az úton. A falu kapujában még megállt és ránézett alkalmi vezetőjére. - Köszönök mindent, Daion-senpai - mondta neki, majd kinyújtotta a chuunin felé a kezét. Ha társa kezet fogott vele, akkor Arata beindult a faluba, hogy elintézze az ügyes-bajos dolgokat ilyenkor, bár sejtette, hogy még lesz egy köre az illetékesekhez, hogy jelentést tegyen. Igaz... az ANBU bár átvette a hatókört, nem tudta, hogy ilyenkor mi a pontos protokoll, ezért inkább megindult az ügyeletes irodája felé, biztos, ami biztos alapon.

**Senju Tobirama** Pént. Dec. 30 2016, 18:00

/Arata-Ending Sad

/

Falutok kapujában köszönetet mondtál vezetődnek, s kezet nyújtottál baráti szándékkal.
-Csak... vigyázz magadra Fiú...- Csapott bele tenyeredbe, s rövidesen odébb állt.
Ekkor már az ANBUnak nyoma sem volt. Érthetően, nagy eséllyel számtalan teendője akadhatott még. Feletteseidhez ballagva feltűnhetett, hogy viszonylag élettel teli most Amegakure, ami nem feltétlenül rossz jel. Hamar megérkeztél, jelentést tettél. Küldetésedet honorálták... Mi is fog ezután következni? Senki sem tudhatja... Egy biztos. Arata helye, továbbra is Amegakure. Ez azonban... mindig így lesz?

// Nos ez lett volna a rövidke zárás. Kaland végére természetesen jön a jutalmazás. Tekintve, hogy elég szépszámmal zsákmányoltad a technikákat, nem lenne túl szép, ha 100közeli összegeket tudnék ajánlani. Ám természetesen a késéseket és a posztjaid terjedelmét, minőségét csak jutalmazni tudom.
Ch: 55
TJP: 10
Ryo: 10000 tartalékaidat, melyeket elhasználtál a falu térítette, így nem kell levonnod az elhasznált tárgyakat
További jó játékot! ^^ //

**Kenshiro Youma** Szer. Nov. 28 2018, 22:49

// Kitsune Haruka - Visszarázódós //

Messze kerültem otthonról. Tudtam, hogy végig kellett volna csinálni azt az ominózus első küldetést, de nem birtam már tovább elviselni ezt a nyomott hangulatot és hajtott a kíváncsiság. Ki vagyok én és miért kerülök ide ezzel a névvel? Azt az információt kaptam, hogy az ország déli részén talán találok néhány nyomot ami elvezethet akár felmenőim nyomán. Nem valósult meg ez a fajta törekvésem és ha azt veszem, akkor elkövettem egy elég nagy hibát. Engedély nélkül hagytam el a falut, úgy, hogy elméletben már genin vagyok, ez biztos nem fog segíteni a helyzetemen, ha a következőkben még visszatérek oda. Most azonban az erdőségekben barangolok egyedül egy térképpel, amin egy nagy piros X jelzi azt a bizonyos helyet, ahol talán sikerül valamit kiderítenem a Kenshirokról és rajtuk keresztül talán anyukámról. Viszont az biztos, hogy kezdem egyre jobban elveszteni a tájékozódásomat a helyen. Az egyetlen biztos pont itt a folyó, melynek csontig hatoló zúgása még most is ilyen mélyen az erdőben is hallható. Amíg azt nem vesztem el, addig nyomon vagyok. Ennyire közel a határhoz így a háború végeztével még mindig nem a legbiztonságosabb, de amíg észrevétlenül mozgok nem lehet baj, ha valamit akkor ezt nagyon megtanultam annak idején az Üzemben.
Az erdő egyre sűrűbb lett, aztán a növényzet nagyon gyors tempóban elkezdett ritkulni, mintha a civilizáció "vas" foga munkához látott volna és kitépett volna egy darabot ebből az élő vegetációból. Nagyjából kétszáz méterre tőlem megpillantottam a kezdetleges facölöpökből emelt falat, amely feltehetőleg a mögötte rejtőző kisebb falut volt hivatott megvédeni. Meglehetősen kezdetleges megoldás, de mindenki abból gazdálkodott a háború alatt, amiből tudott. Az erdő már egy természetes védelmet nyújt ennek a kis településnek, de a helyiek rátettek még egy lapáttal, nyilván ők így nyugodtabban alszanak. Azzal viszont biztosan tisztában vannak, hogy egy felkészültebb shinobi különítménynek ez semmiség... Most azonban elméletben béke van már, a chuunin vizsga is elkezdődött, ezért elméletben ez nem történhet meg, de végül is az eső országában bármi bármikor és bárhol megtörténhet.
A kapun gyorsan átengedtek, amikor megpillantották a vállamon Amegakure hitai ateját. örültem neki, hogy nem kezdtek fölösleges kérdésekbe, valószínűleg azonnal elbuktam volna. Nem vagyok még mindig túl jó a hazudozásban, bár a régi csoport társak az Üzemben gyorsan elsajátították ennek a mesterségét, de tőlem valahogy távol állt. Mindig kiül az arcomra, ha füllentek.
Keresésemet rögtön a helyi fogadóban kezdtem. Jogos lehet a kérdés, hogy egy 16 éves fiú mit keres egy ilyen lepukkant kocsmában, de láttam már rosszabbat is. A csapos csak egy pillantással tisztelt meg, aztán egyszerűen csak visszafordult a mosogató fölé. A kocsmában nem lehettek sokan. gyorsan felmértem a helyieket, de senkire nem illett a személyleírás amit kaptam. A vendégek szinte azonnal szeműgyre vették az új húst azaz engem. Csupán csak páran nem bámultak meg. Egyikük egy sötét hajú lány aki az egyik sarokban ült egy két személyes asztalnál és valamit éppen kortyolgatott magában. Odaléptem pulthoz és kértem magamnak egy italt. Bár a kocsmáros felhúzta a szemöldökét, végül kiszolgált. Amikor visszafordultam az ajtó felé akkor lépett be éppen egy ismerős alkat, akit az akadémiáról ismerek. A francba, nyilván nem utánam küldték, de ha észrevesz, akkor visszavisznek Amegakuréba, annak pedig most nagyon nem örülnék.
Letéptem karomról a homlokvédőt, és reflexből leültem az első asztalhoz magamba... Pontosabban másod magamban... Nagy sietségemben kifogtam azt az asztalt ahol az a fekete hajú lány ült, aki nem vizslatott amikor beléptem... Suttogni kezdtem neki...
- Kérlek ne viselkedj feltűnően, amint azok ott kimentek, már itt sem vagyok. Kérlek addig tettesd, hogy ismersz és beszélgetünk. - Remélem kötélnek áll és rögtönzött álcám ki fog tartani!

**Kitsune Haruka** Csüt. Nov. 29 2018, 19:44

// Kenshiro Youma - Visszarázódás //

Napok, hónapok, évek...
Nem tudom felfogni az idő múlását, manapság, csak létezem...
Az egyik nap olyan mint a másik...a nap felkel, s lenyugszik...én pedig csak haladok előre, céltalanul bolyongva egy ismeretlen földön, hol a vízcseppek szinte csak ömlenek a hatalmas kékségből mely elterül a táj felett.
Le akartam telepedni, régebben voltak céljaim, volt egy út, melyen elindultam...de Ő ismét eltörölt mindent az életemből. Pont mint akkor, a napon...amikor a gyermekkor számomra megszűnt létezni. Most a boldog élet lehetősége szűnt meg egyszer , s mindenkorra...az elmém már egészen megszokott egy rendszert, mely elég lett volna, hogy a villám országában élhessek, de az Ő megjelenése...abban a percben, ahogyan szemeim sugara rávetült, éreztem, ahogyan a reményeim ezernyi toll formájában szállnak el, az első közeledő szellővel...
S, mi történt azóta, hogy megöltem?
Elmenekültem a mesterem, a partnerem, s az egész falum minden lakója elől. Menekülök, futok, rohanok...el akarok tűnni a világ elől. A súly amit cipelek, mintha csak egy pillanatra is, de eltűntek, majd mintha többszörösen nehezedett volna vissza rá minden, a múltam rabja leszek az örökkévalóságig?
Pörögtek gondolataim, miközben a számomra új terepen haladtam előre, s a fák sűrűje mintegy fátyolként hullt elém, majd egyszer csak ritkulni kezdett, s a fátyol melyet figyeltem egyszer csak megfakult. Lecsupaszított fák sorakoztam előttem, melyek együtt alkottak egy védőburkot egy kicsinyke falu körül. Feltűnően primitív módja ez a védelemnek, de legyen, ha számukra ez megfelelő, éljenek csak abban a tudatban, hogy biztonságos. Viszont egész héten csak meneteltem, egy ilyen eldugottabb kis helyiség pont megfelelne egy kis pihenőre, bár a bejutásnál lehet akadályokba fogok ütközni,
Lassú léptekkel haladtam a kapu irányába, majd remélem a legjobbakat. A személyiségem folyamatosan változik, jelenleg egész stabil, úgyhogy reméltem képes vagyok egy értelmesebb beszélgetést összehozni, kisebb-nagyobb kirohanások nélkül.
- Üdv. - Köszöntem, majd vártam a kérdéseket, melyek esetemben biztosan záporozni fognak, legalább is ezt gondoltam. Ám a sors mást tartogatott. Még nálam volt a Villám által szerzett fejpántom, mely igencsak sokat segített a bejutásban, hiszem amint megvillantottam bejárást kaptam, úgy tűnik egy shinobi már nem annyira jelent veszélyt számukra, s azt, hogy igazából már nem tartozom sehová, jobb nem nagydobra vernem.
Így hát csak besétáltam, mintha a ninja világ jelentősebb embere lennék, pedig jól tudtam, hogy a falum elhagyása súlyosabb tettnek minősül. S jelenlegi válságomban, mely a folytonos lelki ingadozásom illeti, lehet nem lesz hosszútávú az ittlétem.
Igyekeztem szobát foglalni a helyi fogadóban, amit egész könnyen, s olcsón meg is kaptam, talán 2 perc sem kellett hozzá, s ami a szerencsémet illeti, nagyon kevés beszéddel járt.
A csapos néha rám nézett, mintha végigmérne szinte minden órában,nem nézelődtem, de szinte éreztem magamon a tekintetét, ami kicsikét zavart, és éreztem, ahogy a dühöm , mint egy köd, mely esténként leszáll a tájra, száll le az én testemre, s fut végig az ereimben. " Nyugalom...nyugalom...nyugatom. " Ismételgettem magamnak, míg vártam, hogy az általam rendelt ital vége elfogyjon, s igyekeztem kortyolgatni.
Folyamatosan érkeztek új emberek a helyiségbe, de én csak bámultam önmagam elé. Éppen egészen belemerültem a gondolataimba, melyek pont úgy hullámzottak, mint a pohár alján még éppen fodrozódó tea maradéka, mely kellemesen átmelegített, mikor egy ismeretlen alak huppant le mellém, s sutyorogni kezdett. Nem igazán szeretem az idegeneket, főleg ha azok bármilyen előjel nélkül próbálnak a közelembe kerülni.
- Kérlek ne viselkedj feltűnően, amint azok ott kimentek, már itt sem vagyok. Kérlek addig tettesd, hogy ismersz és beszélgetünk. - Mondta, a fiú, kinek haja fehér volt mint a hó, s várta a reakciómat. Cseppet sem tetszett a dolog. " Én beszélgetni olyasvalakivel akit nem is ismerek. " Futott át az agyamon, s a dolog cseppet sem tetszett, de gondolom valami nyomós oka lehet. Egy másodpercre oda pillantottam, az általa kijelölt emberekre, de egyik sem volt ismerős. Ám leszűrtem, hogy Amegakuréból valók. " Talán ő is egy szökött shinobi lenne? Vagy egész más okból keresik? Személyes probléma? " Gyorsan körbe tekintettem rajta, ám nem láttam fejpántot, így talán nem egy faluból jött azokkal. Viszont idő szűkében voltam, s döntenem kell segítek- e neki, vagy sem. Hirtelen felbukkant arcom előtt volt mesterem arca, s az, ahogyan rám tekintett, bár sosem követtem pontosan , amiket javasolt, mégis miatta, most segítek valakin. Bár ez töredéke annak a rengeteg rossznak, melyet eddig véghezvittem, s tudom, hogy azt ez képtelen kijavítani. Bár nem is igazán akarom, az a lényem része, s az, hogy néha elfog a sötétség, talán örökké a billogom marad majd.
- Legyen. - Súgtam vissza, s bólintottam egy kicsit. Mely egyértelműen beleegyezésem jelentette. - De előre szólok, nem vagyok túl jó beszédpartner. - Fejeztem be, s vártam, hogy valamit kezdeményezzen.

**Kenshiro Youma** Vas. Dec. 02 2018, 18:02

Amint jobban szemügyre vettem a lányt, úgy tűnt mintha viaskodna magával, de aztán szerencsémre engedett. A hirtelen jött ötlettől vezérelve, még én is egy kicsit zavarban éreztem magam, de aztán végig is mértem beszélgető partneremet. Valahol a tinédzser kor elején közepén lehetett csak úgy mint én magam. Ruházatából tekintve szintén az úton csak úgy mint én magam, de az mindenképpen szemet szűrt, hogy egy nagyon szép teremtésről beszélünk.
Most azonban miközben próbáltam figyelni őt is, fél szemmel a pult felé figyeltem. A shinobik csupán csak rendeltek egy italt aztán leültek velünk szembe a kocsma másik oldalánál. Tudtam, hogy nem maradhatok itt sokáig, mert előbb utóbb valamelyikük fel fog ismerni. Lehet, hogy mégis szükségem lesz egy kicsit többet ideig a lány segítségére. Most azonban egy bemutatkozással kellene kezdeni.
- Köszönöm szépen, hogy segítesz nekem. A nevem Kenshiro Youma. - Mutatkozom be halkan a lánynak. - Téged hogy hívnak, és mi járatban vagy az eső országában. Tudod ez nem éppen egy turista barát ország, szóval ha csak átutazóban vagy akkor megértem, hogy erre vezet az utad, de ez egy elég nyomasztó hely. Hidd el nekem.
Eközben figyelném a lány reakcióit. Kicsit zavarosnak tűnik a tekintete, de hát nem lehet ezért hibáztatni, hiszen egy ilyen szituációban mindenki zavarban lenne.
- A fogadóban szálltál meg? Lehet nekem sem ártana kivennem egy szobát, csak amíg azok itt vannak. - Billentem fejem az amegakurei shinobi csapat felé. - Addig meg van kötve a kezem. Nem hiszem, hogy utánam jöttek volna, csupán csak küldetésen lehetnek errefelé, de semmiképpen sem szeretnék velük találkozni, a beszédet, pedig a lehető leginkább kihagynám. Tudod mit? Van egy jó ötletem. Ha már így megengedted, hogy csatlakozzam hozzád, had legyek a hasznodra egy kicsit. - Villantanék egy százas mosolyt a lányra, aztán felpattanok, megragadnám a kezét és húznám magam után kifelé a helyről.
- Vannak azért itt is elég szép helyek, mi lenne ha megmutatnék párat?! Gyere! - Mosolygok a lányra.
Amennyiben sikerül kijutnunk a fogadóból meg is indulnék a fal felé, pontosan a folyó irányába. Bár abban a folyóban nincs semmi érdekes, de a partja viszont azokkal az érdekes sziklákkal nekem nagyon tetszik. Remélem a lánynak is tetszeni fog. Nem ártana mutatni valami maradandót is Amegakuréból neki, ha már az elején így lehúztam hazámat.
- Mesélj magadról egy kicsit te is! - próbálok barátságosan közeledni a lány felé és közben nem engedem el a kezét... A francba miért nem engedem el a kezét, már semmi sem indokolja, hogy tovább fogjam, de olyan jól esik végre valakinek megfogni a kezét, valakinek aki talán nem kihasználni megölni, vagy valami rosszabbat akar velem kezdeni...

**Kitsune Haruka** Vas. Dec. 02 2018, 20:14

- Köszönöm szépen, hogy segítesz nekem. A nevem Kenshiro Youma. - Szólalt meg válaszul a fiú, ki nemrég csatlakozott hozzám, s kinek valamiért eltűrtem, hogy leüljön az asztalomhoz.
Bemutatkozott, majd folytatta a mondókáját.
- Téged hogy hívnak, és mi járatban vagy az eső országában. Tudod ez nem éppen egy turista barát ország, szóval ha csak átutazóban vagy akkor megértem, hogy erre vezet az utad, de ez egy elég nyomasztó hely. Hidd el nekem. - Túl sok kérdés, és talán túl hirtelen, mint a folyó, mely hömpölyög medrében, úgy áradtak a szavak a nyelvéről, bár tudhattam volna mivel jár, ha ide engedek valakit. Elég beszédesnek tűnik, velem ellentétben, így nem is méltattam nagy válaszokra, csak halkan és szavakkal feleltem.
- Haruka...- Mondtam kissé duzzogva, s egyenlőre legyen elé ennyi, nem szeretném felfedni nevem, míg nem tudom, a nyomomban van -e valaki, vagy netalán kerestetnek-e. Igazából azt sem tudhatom, hogy ez a kölyök nem engem keres-e a szökésem miatt. De valahogy gyanítottam, hogy más célok vezérlik, nem hiszem, hogy ilyen tempó mellett bárki is utolért volna. - Átutazóban vagyok. - Fejeztem be, majd lesütöttem tekintetem. Mint, aki nem vár választ mondataira, már ha, ezek nevezhetőek annak. Legbelül őrlődtem, a két énem között, melyek mintha furcsaképpen összeillenének. Az egyik énem, maradni akart, a másik elrohanni a világ elöl, hogy soha, senki ne találhasson rá, bár talán ez a sötétebb, zárkózott énem is felengedett volna, mióta megöltem Őt, s ismét magányosan tengetem napjaim.
- A fogadóban szálltál meg? Lehet nekem sem ártana kivennem egy szobát, csak amíg azok itt vannak. - Szólalt meg ismét, megszakítva ezzel gondolatmenetem, s vívódásom, mely sosem tűnhet el igazán. Egy kicsikét billentettem a fejem, mely amolyan igent jelentett, de nem volt időm többre, hisz a fiú már folytatta is.
- Addig meg van kötve a kezem. Nem hiszem, hogy utánam jöttek volna, csupán csak küldetésen lehetnek errefelé, de semmiképpen sem szeretnék velük találkozni, a beszédet, pedig a lehető leginkább kihagynám. Tudod mit? Van egy jó ötletem. Ha már így megengedted, hogy csatlakozzam hozzád, had legyek a hasznodra egy kicsit.
" Talán őt is üldözik? " - Villant be a gondolat, miközben a fiú meggondolatlanul cselekedett, s felpattant mellőlem, majd mintha felém nyúlna, s megragadta kezem, miközben érdekesen vigyorgott. Kifelé próbált vezetni a fogadóból, s bár kissé vonakodva, de nem akartam felhívni magamra a figyelmet, így vele tartottam, de egy apróbb kérdést feltettem halkan.
- Mégis mit képzelsz mit csinálsz? - Fejeztem be, de mintha nem is figyelt volna rám, folytatta a szövegelést. - Vannak azért itt is elég szép helyek, mi lenne ha megmutatnék párat?! Gyere! - Mosolygott tovább, melytől valahogy minden egyes szőrszál a testemen az ég felé kívánkozott, s furcsán ráncolni kezdtem szemöldököm. " Mégis mit akar? Most komolyan körbe akar itt vezetni? Nem igazán érdekel a hely, csak tovább kell állnom mielőtt utánam jön valaki, s csupán pihenni akartam egy kicsit. " - Járt a fejemben, miközben mint egy szemvillanás, már ki is kiértünk a fogadóból, s a közeli folyó irányába siettünk tovább. Kicsit kezdtem ingerülté válni, de még nem mutattam ki igazán...
- Mesélj magadról egy kicsit te is! - Mondta ismét a fiú, s valahogy ez a mondat húzta meg a határt. " Ez egy álca volt nem ? Kijutottunk, miért kellek még mindig? S, miért nem engedi el a kezeim? Mégis mi ez? "- Pörögtek gondoltaim, majd kissé megrántottam a kezeim, jelezve ezzel nemtetszésem, majd megszólaltam.
- Elárultam a nevem , s a célom. Miért kellene többet tudnod? Annál többet nem mondhatok, mint, hogy én is menekülök valami elöl. - Fejeztem be, s valahogy azon járt a fejem, ezt miért is mondtam el. - De nem maradhatok itt sokáig, megszállok ma este, de reggel indulok. - Fejeztem be, s értetlenül álltam önmagam előtt, aki valahogy, furcsán fecsegett.
Igencsak érdekes volt a fiú váratlan közeledése, s az, hogy valahogy az álca melyet felállítottunk megszűnt létezni, mint egy pillangó, mely egyszer csak eltűnik a sűrű rengetegben. Nem tudtam mit akar, vagy mik a tervei...de tudni akarom, mi folyik itt... Mindig furcsálltam, ha valaki túl kedves hozzám... általában minden ember akar valamit...

**Kenshiro Youma** Szomb. Dec. 08 2018, 20:16

Haruka, tehát így hívják a lányt. bajos teremtésnek tűnik, de tökéletes álca nekem és talán én is neki. Ha meg egy nap múlva úgy is tovább áll legalább lesz egy nem unalmas napom. ha nem vágja el a torkomat ezért az alakításért. Már pedig a lány szemében van valami megmagyarázhatatlan furcsa dolog amitől a hátamon is égnek áll a szőr. Nem gond remélem nem fog itt elintézni...
Miután kiráncigáltam a szó szoros értelmében Harukát a fogadóból, az utcán hirtelen megállt és válaszokat követelt tőlem. Teljesen jogos ha belegondolok, hiszen ha engem így kirángatna egy ismeretlen valahogy így reagálnék szintén.
- Figyelj Haruka, hálás vagyok neked és tényleg nagyon szépen köszönöm a segítségedet odabent. Szökésben vagyok mondhatjuk a saját a falumból és most ott bent egy olyan emberkét láttam aki az akadémián osztálytársam volt. Azért rendeztem ezt a kisebb jelenetet, hogy minél hamarabb leléphessünk onnan. Gondoltam, hogy neked is talán egy kicsit jobb lenne, ha nem egyedül unalmasan töltenéd a délutánodat, hanem mutatnék valami kis színfoltot ebben a szürke és állandóan esős országban. Igazság szerint ha jól értelmezem te is csak átutazóban vagy, és a viselkedésedből ítélve inkább elkerülnéd a figyelmet. Ezt úgy tudjuk a legjobban megoldani, ha olyan időben jövünk vissza amikor már lényegesen kevesebb ember van az utcán és így talán a kellemetlen kérdések is elkerülhetőek. Persze ha nem akarsz nem muszáj velem jönnöd, de tudod én a helyedben inkább meggondolnám. Én ismerem errefelé a járást... - hazudtam könnyedén a lánynak. - és ha úgy van akkor adott esetben te is egy kis ismeretre tehetsz szert a környékről, ami esetedben sem lenne hátrányos.
Remélem sikerült ész érvekkel meggyőznöm a lányt. Amennyiben igen elengedem a kezét és el is indulok a falu kapuja felé. Amennyiben nem, én szintén tovább állok, mert nem tervezek addig a város falakon belül tartózkodni, amíg azok ott a kocsmában pihengetnek. Ha egy kis szerencsém van csak feltöltik a készleteiket és hamarabb odébb állnak. Az ország határ azért innen még jó pár óra gyaloglás, ezért talán napnyugta után már vagy nem lesznek itt, vagy rápihennek a holnapi erőltetett menetre.
- Figyelj amúgy te honnan jöttél és miért épp ezt az országot választottad, hiszen ez itt egy erősen háború által tépázott terület. El szerettél volna vegyülni?
Figyelembe véve azt, hogy miként kémleli az embereket, neki is sietős lehet. Talán a folyó parton többet is megtudhatok róla.
- Ha van kedved gyere velem, a folyó partra megyek, mert feljebb láttam mókás kis sziklákat, meg úgy tudom itt a környéken a víz nagyon látványos dolgokat művel a hordalékkal és sziklákkal, gondoltam megnézem.
Ha esetleg úgy döntene, hogy mégsem jön velem Haruka, én akkor is elindulnék kis felfedező utamra.

**Kitsune Haruka** Hétf. Dec. 10 2018, 15:42

Miután megálltunk, s miközben az utolsó szavaim is elhagyták ajkaim, fél szemmel mindig a körülöttem lévő tömegre figyeltem, van- e köztük ismerős arc, vagy talán olyas valaki, ki a villám országának bugyraiból származik. Ám a pillanatnyi csend hamar megtört, s a fiú, ki most velem szemben állt beszélni kezdett.
Próbálta elmagyarázni, hogy az iménti kis incidens miért is következett be, s miért is kellene tovább folytatnom vele ezt a nevetségesnek tűnő kis utat. Igazság szerint, nem volt teljesen sületlenség amit mondott, de nem egyezett saját terveimmel, sőt egészen keresztbe húzta azt. Azért jöttem ide, hogy reggelig pihenhessek a szobámban, melyet nemrég foglaltam le, s nem azért, hogy egy ismeretlen kölyökkel járjam be, ezt a csöpp kis falut, mely a lehető legkisebb esetben sem keltette fel figyelmem. " Nem értem, miért akarja, hogy én menjek vele? Ch...ez a falu egy kis porfészek, az eső folyton folyvást keres utat magának, hogy a magaslatból a gyönge porba hulljon. Mégis miért lenne érdemes megnéznem egy helyet, melyet soha többé nem szándékozom látni. " - Futott át fejemben pár gondolat, mely a végén egyértelmű nemleges válaszra juttatott. Ráadásul nem is igazán voltam biztos benne, hogy a szándékai tiszták lennének, így a kételyek közepette, jobb volt nemleges választ adnom.
-Sajnálom...- Ejtettem ki ajkaimon, majd hátat fordítottam a fiúnak, ki ekkor talán kissé még furcsábban nézett rám, mint eddig valaha, majd még egy utolsó mondattal hozakodott elő.
- Ha van kedved gyere velem, a folyó partra megyek, mert feljebb láttam mókás kis sziklákat, meg úgy tudom itt a környéken a víz nagyon látványos dolgokat művel a hordalékkal és sziklákkal, gondoltam megnézem. - mondta, mire lépteim megálltak, s tekintetem a föld felé meredt. Egy vissza szegett fél pillantást ejtettem rá, s ismét előhozakodtam pár szóval.
- Attól tartok ez nem lehetséges. - Mondtam, hideg tekintettel arcomon. - Nem érek rá felfedezőset játszani, sajnálom. A meglátásaid egész pontosak, én is menekülök, éppen ezért nem érek rá erre. Pihennem kell, mert rohamléptekben haladok. További sok sikert. - Fejeztem be szavaim, majd ismét hátat fordítva a fiúnak, lépteim vissza vezettek a fogadóba, majd a szobába, melyet ma estére magaménak tudhatok. Levetettem ruháim nagy részét, melyek az út alatt egészen hozzám nőttek már, s kissé átmostam őket, hogy reggel frissen indulhassak el. Az egyik ágyamhoz közeli szét támlájára hajtottam őket, s mint egy fadarab, melyet a szél döntött ki, vetettem magam az ágy furcsán puha takarójára. Lassan lecsukódtak szemeim, s fülemmel a széken lévő ruhákból lehulló vízcseppek hangjára figyeltek csupán...majd...minden sötétbe borult...
Talán a nap, mely holnap kel fel, új jövőt hoz...

**Kowarii Zion** Kedd Okt. 08 2019, 18:27

Kagami

Zionka fáradtan ült le a padra, majd magához vette a mestertől kapott ételes dobozkát. Szemei tágra nyíltak, majd elkezdte sorra enni a gombócokat. Legalább három-négyet tömött egyszerre az arcába, miközben mestere az elmúlt időszak tapasztalatait osztotta meg vele. Még mindig büszke volt Zionra, ő pedig örült, hogy ilyen mestere van. Nem válaszolt, leginkább csak bólogatott Menő senpai gondolatmenetét hallgatva. A mochik sorra kerültek egymás után pálcák fogságába, majd a többi után haladtak előre, Zion szája felé. A fiú fél arca ragadt már az édességtől, de mégis... olyan jól esett a számára. Miután befejezte, némán odébb tette a tálat, s a benne maradt talán két szemmel, tekintetét azonban nem vette le Kama senpairól. Menő senpai mindig is jó beszédeket tudott mondani. Nem voltak túlságosan hosszúak, sem vontatottak, hanem lényegre törő és rövidek. Mégis, talán a legjobb, ami megfogja a fiút. A vizsgán számos nemzet shinobiját látta harcolni, s el kell ismernie, Menő senpainak igaza van megint. Voltak olyan shinobik, akik szinte azt sem tudták, merre van az előre, mégis neveztették őket. Amegakure valóban odafigyel az oktatásra, s a rendes képzésekre. Bár nagyon utálta az elején az edzéseket az akadémián, hamar rájött, hogy a saját érdekeit szolgálja a tanulás, ezért is figyelt és összpontosított minden egyes órán. Nem volt az az elöl ülő stréber, aki beseggelt mindent, meg voltak már akkoriban is a hibái, de eszes kölyök volt mindig is.
Miközben mestere beszéde még mindig tartott, a fiút megkörnyékezte a kajakóma. A mochik rendesen megülték a gyomrát, s oly álmosságot hoztak szemeire, melyek ellen nehezen harcolhatott. A valóság sötétülni kezdett, a környezete pedig... formálódni? Az a néhány fa, amely jelen volt a kiképzőterepen, mintha saját akaratukból kezdtek volna el tekeredni, s a füst, amelyet Zion nemrégiben létrehozott, sötét felhővé alakult az égen. Mintha a füst maga lett volna az ég.
Zion megrázta fejét, majd visszatért a valóságba. Éppen jókor, ugyanis mestere éppen az új küldetésüket ismertette.
- Micsoda? Fél óra múlva? Basszus, akkor rohannom kell, mester. Viszlát a kapuban, Menő senpai. - pattant fel, majd a lehető leggyorsabban elindult haza. Majdnem a táskáját is a padon hagyta, de az utolsó pillanatban még visszafordult érte.
Átugorva a kerítésen, ki is ért az utcákra, amely hazavezeti őt. Nem voltak sokan szerencsére kinn, így egész gyorsan tudott haladni. Az eső szüntelenül szakadt, míg ő lassított a járásán. A kajakóma nem hagyta nyugodni, s oly szinten ráült a szemére a fáradtság, hogy bele is ment egy hirdetőtáblába, amelyet hangosan fel is rúgott.
- Bassza... Bocsánat. - ügyetlenül próbálta visszahelyezni, de inkább csak megtámasztotta valaminek, ami addig megtartja, hogy megfordulhasson, s csupán hallhassa már csak, ahogy újból eldől. Zionka megrázta a fejét, majd ismét rákapcsolt. Egy szökkenéssel ugrott az utcák felett végigvonuló tetőkre, hátha gyorsabban hazaér. Ám ezen ötlete fatális hiba volt. Az álomkór ismét letámadta őt a semmiből, ennek következtében mellélépett, s leesett a tetőről. Nem tört el semmije, kellőképp fájdalmas volt ahhoz, hogy felkeltse őt, s ne történhessen több baleset vele a hazaúton.
- Megjöttem apa. Csinálsz nekem kérlek szendvicseket? menő senpaial küldetésre megyünk. Fél óra múlva a kapuban vár.
- Szia Zion. Csinálok persze, mennyi időre?
- Egy hétig - válaszolt a fiú.
- Egy hétig? Annyi szendvicset nem tudok most azonnal megcsinálni, de...körbenézek, mit vihetnél magaddal. Biztos találok valamit.
- Oké, köszönöm. Addig összepakolok.
Zion az emeletre siet, hogy összekészíthesse ruháit és felszerelését. Ám ahogy belép a szobájába, úgy dönt, ledől egy pár percre. A válla még mindig fáj, nagyot esett, egy pár percet muszáj lesz aludnia. Arccal nekidőlve az ágynak, szinte a becsapódás pillanatában elaludt. Rémálma volt...
Izzadtan riad fel egy ismeretlen hangra. Kezébe veszi a combján maradt kunaiok egyikét, majd a hang felé emeli azt félelmében. Az apja volt.
- Zion, elaludtál. Kelj fel, mert különben Kama senpai várni fog rád. Ne várakoztasd meg a mestered. Azt meg... tedd le, oké? - mutat a hátralépő apja a kunaira. Zion lihegve realizálja a helyzetét, valami egészen mást látott álmában, amit a hanggal egybeköthetett, ám nem képes ő maga sem felidézni, mit álmodhatott. Teste még mindig remegett a sokktól, ám mikor ráeszmélt, kire is fogott fegyvert, eldobta, majd átölelve az apját, sajnálkozni kezdett. Az apja viszonozta az ölelést, majd kisétált a szobából. Zion magához vette minden felszerelését, s tett egy hátitáskába néhány váltó ruhát. A lépcsőn lesétálva megragadta az apja által összekészített zacskót.
- Vigyázz magadra, fiam. - mosolyodott el, majd kikísérte a fiát a házból. Zion még egyszer megfordult, integetett, majd elindult sebesen a kapu felé. Bár nem aludt tíz percnél többet, s nem is volt nyugtató a pihenés, annyira jó volt, hogy a hazáig kísérő kajakómáját leküzdhesse, s szinte újult erővel érkezhessen meg mesteréhez a kapuba.

**Uchiha Kagami** Csüt. Okt. 17 2019, 02:54

/Zion - Új Utakon/

Amikor az álom és a valóság közti határmezsgye elmosódik, az emberek hajlamosak megőrülni, vagy legalábbis az őrület jeleit mutatni. Édesanyád csomagolt neked ételt, viszont a kis kunai-os közjáték apádra igen... érdekes hatással volt. A csillanás a szemében furcsasállkodásról, hitetlenségről, de leginkább aggódásról árulkodott. Mindenesetre, megindultál a kapuba, ahol Kama-senpai már várt téged. Megindultatok hát, oda, "ahol nem szakad ez a szar", de persze az eső azért jó darabon elkísért titeket. Menő-senpai nem diktált túlzottan erőltetett menetet, sőt, mondhatni igen kényelmesen sétált észak felé. - Lassan járj, tovább érsz. No meg, annyira nem sietünk, nehogy azt hidd. Van időnk. Nem sok, de nem akarok loholva megérkezni Komura bordélyá.... hagyjuk. Oda még te nem jöhetsz be ugyebár. Alig várom, hogy betöltsd a húszat és elvihesselek téged a kedvenc kocsmámba, a kedvenc koktélbáromba, no meg a kedvenc kuplerájomba is. Mennyi is vagy, tizenöt, ugye? Reméljük, megéljük - vigyorgott rád mestered. Szinte sosem állt be a szája, most meg végképp nem, amikor végre kimehetett a faluból. Felszabadultnak tűnt, amelynek oka tán az volt, hogy végre nem a csatornába küldték le őt. Emlékezhettél, hogy Kama-senpai volt az egyik olyan chuunin, aki a csatornákban került legtöbbször bevetésre, tekintve, hogy igen jól ismerte a helyet, térkép nélkül képes volt az iránytűket megszégyenítő pontossággal tájékozódni odalent. Mindez persze együtt járt a szaggal.... a szaggal, amelyet tán sosem voltál már képes kiverni az orrodból, annak ellenére, hogy a legtöbb helyen légzőkészüléket kellett hordanod a felszabadult gázok miatt.

- Jobb itt kint, nem? - nézett rád, igazolva a fentebbi kis gondolatmenetet. - Friss a levegő, már csak kicsit szemerkél az eső... nemsokára el is fog állni, amint beérünk az erdőbe. Jó száraz a talaj, kényelmes. Remélem, van hálózsákod - mondta, és tovább morfondírozott. - Na szóval, Komura no Sato felé vesszük az utunkat. Az elöljáró egy pökhendi faszkalap, a népek pedig nem igazán szeretnek minket. Oké, megvédtük a seggüket, de cserébe elvittük a teljes érckészületüket beolvasztani, amit a Fegyverkészítők Szövetségének szántak. Fuccs a jó kis üzletnek, de ugyan ki a fene engedné meg egy országon belüli kis retek falunak, hogy az ellenséget támogassák, heh? Megcsináltuk mi a fegyvereket magunknak, legalábbis az ő cuccaikból. Örüljenek neki, hogy csak az érceket vettük el, de ezt ne igazán hangoztasd, főleg, mert hivatalosan a falu demilitarizált, legalábbis shinobi téren. Értsd úgy, hogy nem állomásozhatnak hivatásos shinobik Komura no Sato falain belül... valami fránya egyezség, vagy mifene miatt. A lényeg, hogy küldetést teljesíthetünk, de például nem testőrködhetünk a faszkala.... elöljárónak, mert akkor befuccsolt a kereskedelmük. Meg hát, amúgy is kemény fajankók ezek, az összes férfi vagy a bányában dolgozik, vagy döngeti azoknak az asszonyait, akik a bányában dolgoznak éppen. Vagy isznak, esetleg kombinálják ezeket. Pöpec kis hely, meglátod. A legjobb arc Sayuri, valami iiisteni a szá.... na jó, ez már tényleg nem gyereknek való.

Nagyjából addig beszélt, amíg meg nem álltatok végre letáborozni, amint beesteledett. Az erdőben egy kis ösvényen haladtatok, nem éppen kellemes útviszonyok között, de Kama-senpai valamiért direkt az úttal párhuzamosan vezetett téged. A hatalmas fák lombkoronái eltakarták a holdat, de pont elég fény jutott be ahhoz, hogy még épphogy nehogy orra ess. Amint teljesen beesteledett, mestered meggyújtott egy tolvajlámbást, amely csak előre vetített fényt, így nehéz volt titeket oldalba kapni. Végül, megállt egy kis tisztáson és közölte veled, hogy itt jó lesz. - Megtanítottak téged valaha tábort verni? És ne úgy, hogy fájjon? - kérdezte tőled, válaszodtól függetlenül viszont nekiállt felállítani egy kisebb sátrat. Persze, ha nemet mondtál, akkor nekiállt elmagyarázni a táborverés minden csínyját-bínját, ha pedig igent, akkor megkért, hogy segítsél. Amint a sátor állt, Kama-senpai tüzet rakott és tőletek párszáz méternyire elszórt néhány vadcsapdát. Nemsokára a sülő sertés illata töltötte be a tisztást, amikor elővett néhány szelet pácolt húst a hátizsákjából. - Még megtehetjük - közölte nemes egyszerűséggel, és egy kunai-al felszelt egy vekni kenyeret is. A papírtányér, amit a kezedbe adott, hamarosan csak úgy tocsogott a zsíros sertéshústól. - Váltásban fogunk őrködni, te kezded. Kelts fel három óra múlva - szólt két böffentés között és elvonult a sátorba.

Az őrködés igen koncentrációigényes feladat volt, de másfél órán keresztül semmi sem történt, amikor egyszer csak... hangokat véltél hallani, egyenesen az útról, ami tőletek kétszáz méternyire volt. Köszönhetően a bokroknak, a tüzetek fénye valószínűleg nem volt látható. A hangok alapján egy szekér lehetett az úton, legalábbis a prüszkölő ló, a nyikorgás és a huppanások erre engedtek következtetni téged. Hirtelen azonban megállt és fojtott kiáltást hallhattál, amelynek értelmét nem tudtad ilyen messziről kibogozni. Talán észrevettek volna titeket? A kérdés már csak az volt, hogy mit fogsz most tenni...

**Kowarii Zion** Szer. Nov. 13 2019, 00:07

Zion nem erőltette meg magát az úton. Kama senpai kivételes lassúsággal, kimért tempóban vezette a fiút át a sűrű erdő lombjai között. Idő közben arról mesélt, milyen jó is lesz, ha Zion egyszer felnő és akkor egyre több helyre viheti majd be magával.
- Tizenhét... - dörmögi oda halkan mesterének. - Nem tudom, mi vonzó lehet egy olyan helyben, amit kuplerájnak hívnak? Ez olyan...bizarr.
Kama senpai felszabadultnak tűnt. Főleg, miután kikerültek a város közigazgatási térségéből, s végleg maguk mögött hagyták a hatalmas kéményeket, s a füstöt, esős várost. Az eső valóban abbamaradt, nem sokkal Amegakure elhagyását követően.
- Hát bevallom, a sivatag után nekem jól esett egy kicsit a hazai eső. Remélem, nem valami tikkasztó pusztaságra kell mennünk. Egy ideig elég volt a melegből.
Ahogy haladtak előre, Menő senpai ismertetni kezdte a helyzetüket, s az előttük álló város rövidke történelmét. Zion némán hallgatta mesterét, aki egyszerűen, s érthetően bevezette Ziont Komura no Sato titkaiba.
- Demiti...dementi...micsoda? Jaa, így értem. De akkor valahol érthető az ellenszenv, nem? Mondja, Menő senpai. Az állam megteheti ezt? Kezébe vehet mindent, ami az ország tulajdona, nem? Így mondjuk tényleg furcsa ez a fajta sérelem. Ha az ő védelmük érdekében tette a vezetőség, akkor miért olyan nagy baj, hogy nem kaptak elég pénzt? Jártam már Fegyverkészítők által uralt országban, nem épp egy barátságos nép az. Mindenkire úgy néztek, mint valami ördögre. Fura egy szerzet. S az ő pénzük miatt fújnak a vezetőnkre? Mit szól ehhez vajon az Angyal? Vajon Konan sama tudja, mi történik itt?
Zionban számos kérdés vetődött fel, melyeket nem szégyellt kimondani mestere előtt, ám látszódott rajta, ennél sokkalta több kérdése volt még. Elemezni kezdte a város hozzáállását, s egyre inkább erősödött benne a tudat, miszerint helytelenül cselekedtek. Lehet, hogy kevesebb a pénzük, de legalább békében élhetnek. Nem ez lenne a helyes? Az irány? Pénzen nem lehet békét venni. Csak megvédetni tudja magát az ember pénzzel, de valódi békét nem vehet rajta. Miért olyan fontos a pénz? Zion kételkedik abban, hogy Konan sama valóban tud a jelenlegi helyzetről, legalábbis az ő gyermeteg rálátása a dolgokra ezt sugallja. Vélhetően azért mennek a városba, hogy ellenőrzést tarthassanak, a küldetésük pedig csak ürügy, ám ezen felvetést még csupán felső rétegileg próbálja Zion kapargatni. Nem lát bele annyira az efféle működési rendszerekbe, nem volt egyelőre hozzá szerencséje. Egy biztos, sokat fejlődött a csatorna óta, s még több mindent élt át. Így talán biztosabban szedte a lábait, nem félt annyira, mint azon a küldetésen.
...
Tábort vertek, éjszaka pihenni fognak, legalábbis Menő senpai így rendelte el. Zion büszkén bólogatott, elvégre nővérével rengeteget sátraztak kisebb korában. Való igaz, hogy csak a kertig jutottak el, mégis a szabadban töltöttek számos nyári éjszakát, így miután felállította a sátrat, amit magával hozott, segített mesterének a tűzrakásban, bár egy akkora tűzrakóhelyet talán lábbal is meg tudott volna csinálni a mestere, bekötött szemmel. Nem bukhatnak le éjszaka a tűz fénye miatt, Kama senpai gondolt mindenre. Miután kihelyezték a szükséges csapdákat, s valamennyire megvizsgálták a térséget, Menő senpai néhány, gusztán kinéző húsdarabot vett elő, melyet a tűzön kezdett megsütni.
- Ha a fényre nem is, az illatra biztos idejön néhány erdei állat. Errefelé milyen állatok élnek, kama senpai? - tenné fel kérdését, majd elfogyasztaná a vacsorát. Kama senpai váltott őrséget rendel el az éjszakára, Zion kezdi az őrködést.
Az éjszaka első egy órája eseménytelenül telt. Zion figyelmét smemi sem vonta el, talán ha három felröppenő madár hangját ha hallotta az idő alatt. Füzetét elővéve, rajzolni kezdett bele. A tintával telített üvegcsét maga mellé helyezte, majd precíz vonalakkal kezdte megalkotni újabb rajzait. Megpróbált a kama senpai által megadott élőlényeket megalkotni. Alkalmazkodni akart a környezetéhez. A néma rajzolgatást különös zaj törte meg. Lóprüszkölés, szekérkerék. S valami mély, szinte suttogó kiáltás. Talán észrevették őket? Zionnak utána kellett járnia a dolgoknak. Egyelőre csak feltérképezi a térséget, s csak végszükség esetén ébreszti fel mesterét. A könyvéből emelne ki néhány rajzát, melyeket a hang irányába vezérelne. Már a vizsgán is jó hasznát vették a rajzai a felkutatás és megfigyelésben. Lehetőleg a környezetbe illő állatokat használná, méghozzá a kisebb méretűeket. Néhány fekete egér, egy bagoly, fekete testtel, senkinek sem fog feltűnni a sötét éjszakában. Meg kell tudnia, ki vagy kik vannak a közelükben, s azt is, hogy mi a szándékuk.

**Uchiha Kagami** Kedd Márc. 03 2020, 00:01

/Zion/

//Arcpirító késésemért elnézésedet kérem. Sajnos nagyon összejött minden. Választhatsz, hogy a fájdalomdíjat most írjam fel neked, avagy a kaland végén beszámítsuk az értékelésbe majd. A továbbiakban emberi sebességre állunk be úgy, hogy a reagálásodat követően a jelenlegi beosztásom alapján minden héten vasárnap/hétfői napon tudok neked válaszolni rögtön//

- Nem, normális éghajlatra megyünk. Legalábbis normálisabbra. A kupleráj pedig jó hely. Három év akkor és megtudod, hogy milyen jó - vert hátba téged Kama-senpai. - Igen, az állam megteheti ezt, de sajnos nem a sajátom. Bár, az le fog esni, ha meglátom a kedvenc prost... na szóval, érted. Csak az asszony meg ne tudja. Tenshi-sama pedig tudja, hogy mi történik itt és hidd el nekem, nem örül neki. De ez nem öröm kérdése. Ilyenné tette őket az élet. Mindenesetre... ez van. Cselekedtünk, ahogy cselekedtünk, ezen már nem tudunk változtatni, a múlt már elmúlt. A kérdés a jelen, a jelenre kell összpontosítanunk, a jövőre az van kihatással. Ne nézz sosem túlzottan előre, mert akkor szarba sem fogod venni azt, ami most van. És az a legfontosabb - hangzott a szokásos Kama-senpai-os elmélkedés. Valóban igaza lenne? Tényleg a jelen a legfontosabb, nem pedig a jövő? Nos... ezt neked kellett eldöntened.

A táborverés közben is volt néhány kérdésed, amire mestered természetesen válaszolt. - Róka, farkas, vaddisznó, dezertőr. Az utóbbi a legrosszabb állatfajta. Az illatra idejöhetnek, maximum elkergetjük őket. De ezért állítottam fel azokat a vadcsapdákat. No, még egy pár dolog Komura no Sato-ról: ahogy mondtam már, a vezetőséget egy pökhendi faszkalap alkotja, akivel nem érdemes szarozni, mert azt hiszi, hogy ő fosta a kumogakurei viaszt világra. De esküszöm, fentebb hordja az orrát - hatalmas nagy orra van, olyan, mint egy tapíré - mint azok a redvadék konohaiak, az pedig azért teljesítmény. Mondjuk a feleségem még nála is rosszabb, szóval én biztos megütöm, hogyha valami rosszat mondd rád, vagy rám. Kiállok ám a csapattársamért, na! - vert oldalba. - Viccet nem félretéve, ez az egész helyzet fos és most meg fogjuk kavarni azzal, hogy megjelenünk. Az egyik kezedet mindig tartsad a fegyvereden és lehetőleg ne a nadrágodban lévőn, ha kérhetem. Azzal nem sokra mész, hacsak... mindegy. Ez már azért sok, nem? No, akkor jó éjszakát, Zion. Kelts majd.

Nemsokára a rajzolásodat megzavarták a hangok. A könyvedből kikelő, az erdő állatainak kinéző rajzok szétszóródtak és nemsokára egy elfojtott "kurvarókák" kiáltást hallasz onnan, ahonnan az előző hang is jött. - Gyűlölöm a rókákat. Elviszik a baromfikat és még hugyozni se hagyják az embert rendesen - hallottál most már egy rendes hangot és a távolban fáklyafényt láthattál felpislanni. - Ugye nem itt akarod a beleid tartalmát is kiüríteni, Atsui? Be kéne érnünk Komurába, mielőtt még megtámadnak minket. Tele van a szekerünk, vagy elfelejtetted?

- Szarni se lehet már nyugodtan? - hangzott a kérdés. A hangokra Kama-senpai felkelt és azonnal melletted termett. - Kereskedők - suttogta a füledbe olyan halkan, hogy alig hallottad. Támadóállást vett fel, és nemsokára a bélsárürítés tévedhetetlen hangja töltötte be az erdő csendjét és a szag is megcsapta az orrotokat. Mit ehetett ez a kereskedő? - Atsui, legyél szíves gyorsabban szarni, mert mennék. Mi a fasz... Kik vagytok és mit akartok? Gyertek elő azonnal! - hallottad a hangot és a fáklyafény egyre közelebbről látszódott...

**Kowarii Zion** Csüt. Ápr. 09 2020, 00:27

Zionka csöndben ülne a tűznél és hallgatja, ahogy mestere mesél a helyzetükről. Mindig is szerette, ha Kama senpaial kell mennie valahova, mert vidám természetű mestere mindig érthetően ismertetni tudta az adott szituációkat. Nem volt ez másképp most sem. A mester a falu és a vezetőség közötti gyűlölet forrását épp oly egyszerűen vázolta fel, mint a jelen erdő lakóit.
- Szóval vadállatok és szökött katonák. Remek. Hogy engedheti meg az állam, hogy szökött katonák masírozzanak a városaikban? Tudom, hogy van az ANBU, ami ezek miatt az emberek miatt is vannak, hogy befogdossák, de... Lehet célja egy vezetőségnek azzal, hogy szabadon hagyja mászkálni a potenciális harcosaikat? Elvégre ki tudja, milyen erővel van megáldva, illetve ha információk is vannak a birtokában, márpedig egy katona tudja, milyen kiképzéseket tartanak, azokkal mihez kezd az ANBU? Menő senpai, itthon megfelelően működik maga szerint a vezetés?
Zion a beszélgetés után megkezdte az éjszaki őrködését. Az első fázis unalmasnak mondható, monoton csend és sötétség uralkodott. Alig alig hallott állathangokat is, valóban egy csendes estén kellett őrködnie. Idő közben füzetének lapjaira rajzolta fel az általa megkreált élőlényeket, egyrészt, hogy ne harcban kelljen, másrészt megette az unalom. Szíve szerint felkeltette volna mesterét, hogy tovább beszélgethessen vele, ám nem volt szíve megtenni, illetve tudta, mennyire veszélyes is lehet. Így beletörődve a magányba és a csendes éjszakába, visszafordította fejét és gondolatait a füzet lapjaira, majd újabb vonalakkal alkotott újabb és újabb lényeket.
Hirtelen zaj ütötte meg a halottnak hitt erdőt. Emberi zajok. Zion közelebb akart menni, ám előbb füzetébe kreált élőlényeit szabadította ki, hogy felmérhesse a térséget. Mire fekete tintaállatkái elindulhattak, a zaj már egészen közel volt. Így Zion előrébb ment a tábortól, még egyszer megfordulva figyelte, hogy a tűz valóban kialudt e, nehogy a lángok buktassák le őket. Kama senpainak egyelőre nem szólt, ugyanis ahogy haladt előre, egyre jobban vette ki a hangok alapján helyzetét. Valakinek nagy dolga van, méghozzá sürgős, ahogy kivehette hangjából. Egy bokorban lapult meg a fiú, hogy szemügyre vehesse a hasával küszködő alakot. Nem tűnt veszélyesnek, így egyelőre nem támadott. Kama senpai jelent meg hirtelen mellette. Zion próbálta némán elmagyarázni, hogy a rajzolt lények ott vannak a bokrokban, s ha beütne a baj, talán elegendőek lesznek egy kereskedő legyűréséhez. Zion nem hitte, hogy az idegen, aki az éjszak közepén indul útra úgy, hogy még nagydolgot sem tudott végezni, csak hogy beérhessen a városba reggelig, ártalmas lehet rájuk nézve.
A férfi kiszúrta őket. Vagyis valamit látott, amire igencsak felkapta a fejét, s fenyegető hangon kezdett szólni a sötétségbe. Zion némán guggolt, várta, hogy Kama senpai kezdeményezzen. Talán egyszerűen fel kellene állniuk a bokorból, s tisztázniuk a helyzetet, de ez csak Zion ötlete. Ha Kama senpai úgy ítéli meg, hogy feladják magukat, hát nem ellenkezik. ha viszont ártalmatlanítani akar két civil kereskedőt, lehet meghagyja, s csak segít a mesternek, mintsem helyette intézze el a másikat. Nem érezte magát Zion veszélybe, elvégre ez még bőven az Esők országa, ő pedig hivatalos shinobi, így oda mehet ahova akar.

//A következő körben szeretném kérni ^^//

Ajánlott tartalom