Erdőségek

Aki a határokról, vagy a folyóról bemerészkedik az erdőkbe, arra az itteniek szerint vagy a halál vár vagy törvényen kívüliek martalékává válik. Az erdő nappal is éjjeli sötétségbe borítja az aljnövényzetet sűrűségével, fái pedig a kiismerhetetlenségig össze-vissza nőttek egymás mellett és egymáson.

Azt hittem szívrohamot kapok, amikor éreztem, hogy egy kéz a lábamra kulcsolódik. Lenéztem, azt a lányt látva a földön levő fekhelyen pihenni, aki egyáltalán szóba állt velem az eddigiek folyamán. Gyorsan körbenéztem. Szerencsére másnak a jelek szerint nem tűnt fel a dolog. Újra lenéztem a mellettem fekvőre. Nem hagyhattam csak úgy szó nélkül, azok után, hogy próbált rendes lenni. Próbáltam valami könnyen emészthető indokot kitalálni így hirtelen, hogy azért ne kelljen akkorát lódítanom. Leguggoltam mellé, a vállára rakva a kezemet.
- A Mizukage előreküldött a faluba. Nyugi, nincs semmi gond. Aludj csak tovább. Kiriben találkozunk.

Nem tudom miért, de így utólag eszembe jutott ez az intermezzo a szálláson. Csak remélni mertem, hogy a lány nem fog gyanakodni. Mondjuk, amennyire félálomban volt, azon se csodálkoznék, ha reggelre elfelejtette az egészet. Na mindegy, majd meglátjuk. Egész úton nem szóltam Aohoz, ahogy sétáltunk az erődben. Nem kellett sok idő és már elvesztettem a tájékozódó képességemet. Csak mentünk és mentünk és mentünk és mentünk... jah, és mentünk. Semmi újdonság. Legalább is addig, amíg meg nem érkeztünk egy barlanghoz, ahol végül a jounin megállt. Megtorpantam én is, ahogy kiismerhetetlen arccal ránéztem és vártam, hogy most akkor mi lesz. Sejtettem, hogy valószínűleg mire ennek az hónapnak vége lesz, örülni fogok, hogy ha egyáltalán lépni tudni fogok...

Megérkeztetek a barlanghoz, ahogyan szinte alig szóltatok egymáshoz. A jounin a nyomkövetéssel volt elfoglalva, na meg, hogy az erre áthaladó többi ország csapatait elkerülje, ahogyan volt olyan helyzet, hogy szinte a sárba lapulva vártátok, hogy továbbindul hasatok, de ennek eredménye, végül a szemed elé tárult.
- Na itt is vagyunk. Ha jól emlékszel ez az a barlang, amit a harmadik ninja háborúban Iwagakure használt raktárként. - mosolyodott el- Még jó, hogy annak idején Kisame-kun-nal megszereztük a dokumentumokat. -fordult meg, ahogyan intett a fejével, hogy kövesd őt.
Simán felsétáltatok a kőszikla falán a barlang bejáratához, ahogyan óvatosan belépve régi csapdák elkorhadt maradványai mellett egy igencsak tágas barlangba jutottatok, ahol még egy kisebb viskó is felvolt húzva, hogy ne a hideg kövön keljen aludniuk a shinobiknak.
- Pakolj le, de csak óvatosan. Lehetnek még itt csapdák a régmúltból! -figyelmeztetett a shinobi parancsnok, ahogyan szerencsédre, nem botlottál ilyesmibe, ahogyan lepakolva a dohos szálláson megkaptad a napi munkádat. - Rendben! Én rendben hozom és átvizsgálom a barlangot és a környéket, hogy biztonságos-e, te addig gyűjtsél két napra elegendő tűzifát. -adta ki a parancsot és a munkád egészen napszálltáig el is tartott. (Mind tudhatod, itt lehet rizsázni, plusz pontokért).

Meleg tábortűz és meleg étel várt végre rád, este, ahogyan egy-egy kis széken ülve Ao, téged nézett egy pillanatig, ami zavaró volt, majd azon sem lepődtél meg, hogy kérdezgetni kezdett, végül is, nem tanulhatsz könnyen, ha nem ismeritek meg egymást.
- Mesélj magadról. -szólított meg- Mondj el mindent, amit akarsz, milyen küldetéseken voltál, mit tapasztatatál, mit tanultál, szerinted miben vagy jó … stb. - nézett rád- Mond el minden amit jónak látsz, valahol végül is, el kell kezdenünk a tanulást, mért ne kezdenénk egymás megismerésével.


//Nemtudom, kaptál-e jutalmat az eddig lezajlott küldetésekért? Mert ha nem, akkor pótolom! //

,,Szóval annak idején Kisaméval jártak itt? Hm... remélem, hogy az a halfejű nem szándékozik feleleveníteni a régi emlékeket is újra feltűnni itt." - gondoltam, ahogy kisétáltam a szállásról.
Az elkövetkezendő órák azzal teltek, hogy az erdőben mozgolódtam és igyekeztem megteremteni a tüzifának valót. Nem volt nehéz dolgom, gyakorlatilag elég lett volna kinyújtanom a karomat és már legalább egy tucat fa a kezembe lehetett volna. De figyelnem kellett valamire: nem mehettem messzire a táborhelytől, mert akkor fix, hogy eltévedek. Megtehettem volna, hogy az egyik tőrömmel jeleket hagyok a fákon, de még emlékeztem Ao szavaira, hogy meg kell lapulnunk. Ezért nem kalandoztam el túlságosan, csak egy biztos távolságon belül maradtam. Így amikor lement a Nap, egy fákkal telepecsételt tekerccsel léptem be a szállást biztosító viskóba. Talán több időre is elegendő lesz az, mint két nap... na mindegy, majd meglátjuk, legfeljebb megyek még egy kört.

,,Ugrálásom" eredményeként már lobogott a tűz egy fél órával később... én meg sóhajtottam egyet. Remek, már megint ez a kérdés. Lassan már nem tudom megmondani, hanyadszorra teszik fel ezt a sablonszerű kérdést. De hát, mit van mit tenni válaszolni kell, különben itt minden lesz, csak együtt működés nem.
- Egy évvel ezelőtt váltam geninné. Hanát leszámítva Somoko Iljana senseitől tanultam. Ő volt az, aki megtanított védekezni a genjutsukkal szemben, fejlesztette a chakra kontrollomat olyannyira, hogy már a vízen is képes voltam járni. A dróthasználatot is tőle sajátítottam el. Szintén tőle tudom, hogy Katon az elemem. Ő volt az, aki elkísért engem és az akkori társamat az első küldetésemre. Egy inkognitóban utazó nemest kellett kísérnünk a határra. Út közben viszont belefutottunk egy csapat kiri-i renegátba, akik megtámadtak minket. Az egyik genjutsu specialista volt, a második egy kardforgató, a harmadik pedig... nos, nem tudom, milyen elvetemült lény lehetett, de amennyire ki tudtam venni, a saját csontjait használta fegyvernek. Megtettük, ami tőlünk telhetett, de végül Somoko sensei mentett meg minket - kissé elgondolkoztam. - A sikeres küldetés után visszatértünk Kiribe. Ekkor új csapatba osztottak be, akikkel két átlagos geninmunkát végeztünk. Az egyik során ki kellett hoznunk egy macskát a csatornából, a másikon folyót kellett tisztítani. Semmi különös. Az utolsó dolog, amit Somoko tanított meg nekem, az a Kuchiyose no Jutsu volt. Egy hetembe telt, de végül sikerült a farkasok szövetségesévé válnom. Közben Hana visszakapta a képzésünket. Fejlesztettem nála a dróthasználatomat, megtanultam, hogyan tudom a chakrámat használva megbénítani az ellenfeleimet Ezután küldtek el minket a Fegyverkészítőkhöz... - újabb szünetet tartottam, majd: - Hogy miben vagyok jó? Három dologban. Az egyik a ninjutsu. A másik a fegyverhasználat. Ezt is azért hordozom magammal - húzom végig a földön pihenő bokenen a kezemet. - Szerencsére kétkezes is vagyok, így ha az egyik kezem lesérül, még tudom használni a másikat, szinte ugyanúgy. Harmadszorra... nos, nem nagyképűségből mondom, de a jelek szerint az intellektuális képességeim is előnyeimre várnak. A sensei párszor meg is jegyezte, hogy elég gyorsan vagyok képes reagálni az egyes dolgokra, terveket készíteni. Nos... azt hiszem, ennyi...
Torokszáradás.

//minden küldetésért kaptam növelést//

Ao csendben hallgatta végig a szavaidat, hiszen amit elmondtál neki, sok fontos információt tartalmazott, milyen az elemed, mit tanultál, mit gondoltak rólad a mestereid, de hát valljuk meg, azért a technika képzettséget egy shinobi csakis éles helyzetben képes felmérni! Éppen ezért, azt már sejthetted, hogy a holnapi nap, ellentétben a mai nappal, nem az elméleti és a szavaké, hanem a gyakorlati, testi megfigyelés és képzésé lesz. Bár ki tudja. Ahogyan pedig befejezted és kortyoltál néhány korty kis vizecskét, a kiszáradt torkod miatt, a szót maga Ao vette át.
- Hát Somoko-san nagyon figyelmes és törődő ember, nem olyan, mind mi, öreg csontok. -nézett rád nevetve- Tudod mi kicsit már zsémbesek vagyunk és nehezen tudunk elszakadni attól, amit tanultunk, még ha olyan jól is esne. -sóhajtott fel lágyan- Kicsit ahogyan rád nézek Kisame-kun jut rólad eszembe. - nézett rád- Okos és eszes tanuló volt, de ugyanakkor egy olyan ember, aki mindent megtett volna Kirigakure-ért. Talán túl sokat is tett, fiatalon az ember könnyen képes levszni a hazugságok és az intrikák óceánjában és ő egy olyan világban nőt fel, melyből túlságosan is kijutott ez az emberekre. - nézett rád már komolyan- És most rád is hasonló sors várhat. De te ne ess ugyanabba a hibába mind ő. Elragadta egy olyan erő, mely pontosan tudta, mire van szüksége és mire vágyik, mutatott neki egy kiutattt, egy fénysugarat a tenger mélyéről, de valójában az a sugaracska csak még mélyebbre rántotta őt. -miközben téged nézett, tudtad, hogy ez a beszélgetés mélyebb mind ahogyan te azt gondoltad volna az elején. - Az imént többször is sensei-nek nevezted a mestereidet. De remélem, Hana-t már nem tartod annak. Ő is ugyanolyan mind azok, akik eltűntek a sötétségben és nem találják a kiutat gyakran ha meg is mutatjuk neki, akkor sem tudnak szabadulni attól, amiké váltak. - állt fel- Kisame, Hana és most te, három különböző nemzedék, de mindegyiket már fiatalon megkörnyékezte a sötétség, de te ne enged hogy el is nyeljen. - fordult meg. - Aludt ki magad. Holnap elkezdjük az edzést.

Hogy hogyan aludtál, azt ao nem tudta, de reggel korán, már napkeltekor ébresztett, ahogyan a barlang előtt megvárva kissé álmosan léptél ki a szabadba.
- Nem tudom, milyen edzésen mentél keresztül eddig, de a lehető legjobb az lesz, ha megmutatod. - mutatott el néhány kézjelet, ahogyan a föld kettérepedt melledet és a föld legmélyéből a felszínre tőrt a víz, elárasztva a környéket, szinte a barlang magas lévő szájáig törve fel. - Azt azonban előre elmondom, hogy nem érdemes az edzésedet a Katon elemre pazarolnunk. A legtöbb Kirigakuer suiton elemü, így akárkit is küldünk utánad megvan rá az esély, hogy ez lesz a belítotsága. Éppen ezért a felmérőd után, az edzésed a ninjutsu képzésedre fogjuk pazarolni.- alkotott meg egy újabb kézjelet, ahogyan Ao előtt megmozdult a víz és hamarosan három vízklón jelent meg veled szemben. - Kezd velük!

//A postba leírhatod, hogy hogyan pusztítod el mind a hármat! //

Nem volt egy nyugodt éjszakám. Próbáltam megemészteni azt, amit Ao mondott. Valóban olyan lennék a jelek szerint, mint Hana és Kisame. Valahogy nehezen tudtam megbarátkozni a gondolattal. Bááár... tudja a fejen, ezen igazából még nem gondolkoztam el. Hanánál ugyan volt egy viszonyítási pontom, de Kisaménál nem. Elvégre, csak annyit tudok róla, hogy egy böszme karddal rohangál és úgy néz ki, mint egy két lábon járó cápa... ja és hogy meg akart ölni. Ezt leszámítva csak azt, ami a történelemkönyvekben van... ezeket leszámítva semmi. Nincs viszonyítási alapon. De még Hanáról se gyakorlatilag. Hiába volt a sensei-em, egy év nem volt elég ahhoz, hogy kiismerjem ilyen szinten. Talán majd utána lesz alkalmam rá... talán... és vajon lesz alkalmam látni még egyszer Kirit? Elvégre, valakinek megígértem, hogy még egyszer ott fogok járni.

Nem volt egy hosszú pihenőidőszak, korán keltünk másnap... pontosabban keltettek. Na jó kezdés. Szóval ninjutsura fogunk edzeni egy hónapon keresztül gyúrni. Értem. De ez a bemelegítő feladat is érdekesnek ígérkezik. Biztosra vettem, hogy Ao fel akarja mérni velük a képességeimet. Hát jó, ha ezt akarja, ám legyen meg az akarata. Alighogy megkaptam az utasítást a támadásra, már szembe is fordultam a támadókkal.
,,Víz klónok... ez Hikari specialitása."
Nem indultam meg feléjük, csak egyik kezemet eltűntettem a tartóban, ahogy vártam. Nem kellett sokáig, hamarosan megindultak felém a klónok. Kivártam, ameddig csak lehetett... de az első támadásnál már ki kellett mozdulnom. A tartóban levő kezem még a támadás előtt oldalra csapott, ezzel elhajítva egy kunai kést, ami beleállt a közeli fába. Ahogy hátraléptem két újabb kést kaptam ki a tartóból, felvéve a szokásos állást. A következő percekben nem csináltam mást, csak védekeztem és hátráltam a klónok elől. Eléggé meredek volt egyszerre három ellenfelé elől hajloldozni, de azért valahogy sikerült. Bár voltak meredek pillanatok, azért egész jól kitettem magamért. Mindez ment addig, amíg nem éreztem egy furcsa rántást a jobb csuklómon. Tudtam, hogy itt az idő. Az egyik támadás elől amúgy is le kellett guggolnom, így is cselekedtem. De a következő pillanatban eltűntem a helyemről... hogy a túlsó oldalon érkezzek meg. A klónok már fordultak is, de már késő volt.
,,Ninpou - Harigane saku!"
A drót megfeszült, ahogy a három klón kényszeredetten összeszorult egymás mellé. Üresnek tűnő kezemben ott tartottam a drótom másik végét, amit megrántva alaposan össze is kötöztem őket. Eléggé macerás volt ezt összehozni. Amikor a kezem a tartóban volt, rákötöttem egy kunai végére a nálam levő drót végét, míg a másik végét a csuklómra erősítettem rá. A kést elhajítottam, és amikor megszorult, egy stabil pont jött létre. Innentől nem volt más dolgom, mint körbe-körbe hátráljak tőlük. Azonnal nem tudtam volna összezárni őket, elvégre a drót nem volt olyan helyzetben, hogy többszörösen rátekerődjön a testükre. Egy embernél az egyszeres kötés talán jó, de háromnál többször rá kell tekerni. A megfelelő pillanat eljövetelét a kezemen érzett rántás hozta el, ami jelezte, hogy kezd megszorulni az addig földön tekerődző drót. Na ekkor jött a végső felvonás, aminek következtében mint a kötözött sonkák, olyanok voltak. De még nem végeztem. Alighogy összekötöztem őket, már feléjük is hajítottam a késeimet. Két dobás és kettőt el is trafáltam, amik szétfolytak a következő pillanatban. Ám ezzel a szorítás enyhült és a harmadik kiszabadult. Felé egy gyorsan elővett shurikent hajítottam, de az elől kitért... ám amikorra megállapodott, már megint nem voltam a helyén. Mögötte érkeztem meg, két kézbe fogva a hátamról időközben levett bokent és egy két kezes csapást mértem a hátára. Jól tudtam, egy ilyen ütés valószínűleg még egy embert is földhöz vág, elvégre nem a puhaságukról híresek ezek a fakardok. Nem csalódtam. Az utolsó klón is szétfolyt a csattanást követően. Leoldoztam a kezemről a drótot, majd elkezdtem összeszedni a széthagyott dolgokat. Elvégre, nem olcsók ahhoz, hogy csak úgy elhagyogassam őket.

Ao végignézte, ahogyan elbánsz a három klónjával, de korántsem annyira megizzadva. Bár való igaz, hogy a vízklónok az eredeti test, csupán 1/10 részével bírnak, de akkor is, hármat, ilyen könnyedségek elintézni, nos, az meglepte őt. Arca komor volt, ahogyan nézte a mozdulataidat és egyben összevetette azzal, amit mondtál magadról. Ahogyan pedig az utolsóival végeztél, csak egy apró és halvány mosoly csúszott fel a férfi arcára, csupán egy alig észrevehető pillanatra.
- Ezt nevezem. - lépett közelebb, ahogyan te összeszedted a drótokat, hiszen lényegében ez volt jelenleg az összes nálad lévő és hát a helyzetet nézve, nem ugorhatsz el vásárolni ujakkat. - Már értem, hogy a mestered, hogyan is tanított téged. -közeledett feléd- A közelharci tapasztalat gyakorlása hogy minden helyzetben képes legyél harcolni, a reagálási idő és erő, helyzetreakció, lényegében amit tapasztalatnak neveznek, erre tanított meg titeket Hana elsőnek és milyen kitűnően. - nézett a víz mélyére egy pillanatra-- Ez a legfontosabb és hozzávesszük Somoko-san chakraírányítás felé mutatott erőlködéseit, azt kell hogy a mondjam, jelen pillanatban, csak a technikák tanulása a lehető legfontosabb dolgunk. Megtanulása, kombinálása és begyakorlása. -nézett rád, ahogyan te összeszedted már az összes drótot, így végre felállva néztetek farkasszemet.
- Legyen! Látom, te az ellenfél megbénítására koncentrálsz. Ehhez a stílushoz, nagy odafigyelés és tapasztalat szükséges ugyan, de így szinte akármilyen shinobi verhető lesz ezáltal, hiszen ha megbénítod őket, akkor csak egy darab hús és nem több a kezedben. - vett elő is egy adag drótot, mely fel volt kötözve. - Azonban ha nemcsak lekötözni, hanem megölni is képes vagy őket, akkor az a legjobb. Lassan, kötötte a kezére a drótot, hogy jól figyeld mit is csinál, érdekes módon, szinte összevissza kötözte azokat, ahogyan váratlan megfeszítette, majd furcsa mód, a drót megelevenedett a kezén és egy apró kis madár alakját vette fel a két kéz között. - A drót egy olyan eszköz, mely tökéletes a chakra általi irányításra. Belevezetve pedig megerősíthető és képes lesz akármit is átvágni. - a drótmadár megmozdult, ahogyan a drót szinte azonnal leöltözködött a férfi kezéről, és mind egy repülő kis fénylő madár, úgy suhant el a levegőben melledet, ahogyan a drótszálat maga mögött húzva becsapódott a közeli fába, amely hatalmas recsennésel tört ketté, ahogyan fa hatalmasat csapódva és hullámokat verve eltűnt a vízben. - És nemcsak ez a helyzet. A drót segítségével nemcsak támadni és a test egyszerű bénítását lehet. Erősebb ellenfelek esetén a drótba vezethető chakrá-val olyannyira lebénítható az ellenfél, hogy nem tud menekülni sem.

A kunai-okat egy gyors mozdulattal csúsztattam vissza a többi mellé, miután a drótot feltekertem a kezemre. Közben csendben hallgattam a konklúziót. Eddig is elhittem a fickónak, hogy tapasztalt róka, de most már csak megerősített benne. Igazából csak egy részét mutattam meg most a tudásomnak, de már rájött a dolgok miértjére. Egyáltalán nem vagyok ügyes pusztakezes harcos, ezért vagyok rászorulva a fegyverforgatásra és a trükközésre. Sajnos akármennyit is tanultam eddig, a fegyvertáram eléggé szegényesnek mondhatom. Még mindig nem ismerek egyetlen elemi technikát sem, amik talán kitölthetnék az űrt. Egyenlőre a jelek szerint nem is fogok... de ami késik, az nem múlik, természetesen.

Most viszont a figyelni kell, el is kezdődött a menet. Figyelmesen néztem, ahogy ténykedik, majd a lehetséges végeredményt is megfigyeltem.
,,Ez majdnem olyan, mint a Harigane Saku... csak az nem tépi cafatokra a másikat."
Mindenesetre legalább volt valami kiindulási pontom. Megoldottam a drótot a kezemen. Semmi pontosabbat nem mondott el a technikáról, de most mindenünk volt az ég egy adta világon, csak időnk nem. Egy hónap nagyon kevés idő, az lesz a legjobb, ha a saját káromon tapasztalom meg a technikák helyes véghezvitelét, mintsem kivárjam, hogy figyelmesen hallgassam, mint egy akadémiai diák. Neki is álltam a dolognak. Akárcsak Ao, elkezdtem rátekerni a drótot a kezemre. A mozdulatai nekem túlságosan véletlenszerűnek tűntek, hogy egy előre meghatározott algoritmusként csinálta volna. Mindenesetre most ez lesz az első lépés: igyekszem kialakítani a madár formát.

A mozdulatok már ismerősek voltak, de mégis valahogyan nem találtad a dolog nyitját, bár nem is foglalkoztál vele olyan sokat, mind a mesteredre, hiszen nem kaptál instrukciót. Ahogyan pedig a chakrádat a drótba próbáltad vezetni az egy pillanatra megfeszült a kezeden, egy apró kis vágást ejtve az egyik ujjadon. Ao szeme csak egy pillanatra lett komorabb, ahogyan közbeszólt, még azelőtt, hogy komolyabb sérülést okoznál magadnak.
- Úgy látom, szükséges lesz egy kis tanácsra. - nézett rád. - Ez a technika három részből áll össze. Ebből már kettő birtokában vagy, így csak a harmadikra kell koncentrálnod, de ahogyan látom, nem vagy tisztában azzal amit láttál. A drót feltekerésére, annak sorrendje lényegtelen, a lényeg, hogy ugyanazt az elvet használt, amit eddig megtanultál. Hogy könnyedén képes legyél használni, ne akadjon meg, és ne okoz magadnak sérülést vele. A második, hogy a chakrádat úgy vezesd be a drótba, mind azt megtanultad a chakra testen kívüli tárgyban való irányítása tanagyagban az akadémián. Példaként ilyen technika a Kakuremino no Jutsu, a Nawanuke no Jutsu // Szabaduló technika és egyéb hasonló technikák. A harmadik lépés ezek összekötése. A chakrádal manipulálod a drótot, írányítod, ahogyan a chakrádat a létrehozott madárba, a drót legelejébe vezetett. - magyarázta el a lényeget. - Remélem, így nem sértett meg magad még egyszer. Gyerünk, próbáld ki, kíváncsi vagyok, ha tudod is, hogy mit csinálsz, mekkora különbség is lesz benned.

//Egy szép és hosszú nameg értelmes postott kérek, és akkor lehet, hogy már nem is kell több //

Figyelmesen végighallgattam a férfi magyarázatát. Képzeletben homlokon is vertem magamat, hogy ilyen egyszerű és mégse akart összejönni. Úgy látszik a legjobb az lesz, ha visszaveszek a szokványos tempómra és nem próbálom meg elsietni. Voltaképpen én mindig is csak akkor tudtam érvényesülni, ha volt lehetőségem alaposan végiggondolni. Kevés volt az időnk, de ha nem ölök bele elég gyakorlást, akkor gyakorlatilag kidobunk egy hónapot az ablakon.
- Arigatou - köszöntem meg illedelmesen, majd újra a fa felé fordultam.
,,Tekerd fel a drótot, teljesen mindegy, milyen sorrendben, csak ne gabalyodj bele"
Neki is láttam a manővernek. Véletlenszerű mozdulatokkal kezdtem el behálózni a kezemet. Ám arra figyeltem, hogy a túloldalon levőn is hasonló technikát kövessek, egyfajta tükörmozgásban. Felülről le bal, felülről le jobb, keresztbe át bal, keresztbe át jobb stb stb. Nagyjából úgy éreztem magamat, mint amikor a pók szövögeti a halóját, hogy belecsalogathassa a táplálékot. Pár másodperc elteltével már elég érdekesen nézett ki a kezem. Rendben, akkor ennyi elég is lesz, mert a végén még mozgatni se tudom majd a kezemet.
,,Koncentráld a chakrádat a drótokba"
Lehunytam a szememet, ahogy koncentrálni kezdtem. Éreztem a testemben áramló chakrát, mely szüntelenül kering egyik pontból a másikba. Vettem egy mély lélegzetet és belenyúltam ebbe az áramlásba. A kezemen levő keringésbe nyúltam bele, ahogy ,,kinyomtam" a bőrömön keresztül és a drótok irányába. Hamarosan fel is ragyogott a drót, átvéve a kék életenergiát. Két oldalról indultak meg az energiaegységek, hogy végül középen találkozzanak, bekerítve az egész drótrendszert. Újabb mély sóhajt hallattam, rátérve az utolsó lépésre.
,,Manipuláld a drótodat a chakráddal"
Na most lépett közbe a képzelőerő. Elképzeltem magam előtt az a bizonyos kismadarat, aminek kialakítása a végcél. Nem siettem el, alaposan körbejártam a gondolataimmal, hogy aztán majd belevéshessem a memóriámba és legközelebb már ne kelljen annyi időt vesztegetni vele. Az emlékkép pedig hamarosan elkészült. Na most jött a neheze. Az emlékképből valóságot kell csinálni. Ez következik most. Idegszálaim megfeszültek, ahogy próbáltam megvalósítani a madarat. Éreztem, ahogy a drót mozog a kezemen, de mivel szemem csukva volt, nem láttam, mi folyik előttem. Jobb, ha nem nézem, mert csak összezavarna közben. A chakra a testem része, ergo az én parancsaimnak is engedelmeskedik, úgy kell mozognia, ahogy diktálom neki. Mióta a chakra irányításomon sikerült csiszolni, már nem csak vaktában tudtam mozgatni őket. Már parancsra, tervszerűen mozognak.

Hamarosan kinyitottam a szememet, amikor elvileg már meg kellett kapnom a madáralakot a kezem között. Lenéztem a végeredményre, hogy mégis mennyire jól fogtam fel a lényeget.

Becsuktad a szemedet, koncentráltál, összpontosítottál és elképzelted, hogy mit is kell tenned, ahogyan ezzel párhuzamosan, nem csak a képzeletedben, hanem itt a való világban is ugyanaz történt. Ahogyan érezted, hogy a drótok meglazulnak a kezed között és lassan, mégis magabiztosan kinyitottad a szemed, úgy gondoltad, hogy sikerrel jártál és milyen helyesen. A szemeid ellőt tisztán láttad, ahogyan a chakraszálalll átitatod és kissé kéken világító drótfonal, pontosan abban az alakban, egy apró kis madár formáját vette fel, melyre összpontosítottál.
- Rendkívüli, most pedig támadj vele! Vedd célba azt a fát!-. Mutatott egy közeli kis fára Ao- Megalkotni és manipulálni még nem ördöngösség, de irányítani és mindezt csata közben bevetni, már más téma lesz! Akárhogy is, ma megtanulod az alapokat! -nézett rád, ahogyan megpróbálkoztál vele és a kis madár, még ha nem is olyan gyorsan, mind a mestered esetében és nem is akkora kárral, de becsapódott a fába, még ha nem is vitte azt át. -Ne feled, minél több chakrát adsz bele, a pusztítás és a veszélyesség értéke azzal egyetemben nő!- figyelmeztetett, ahogyan nem várta meg, hogy még egyszer megpróbáld.
- Rendben! Bár abban maradtunk, hogy nem tanítok neked elemi technikákat, ez az elszántság és a taktikai ismeret miatt, muszáj változtatnom a dolgokon! -lépett oda hozzád- Most valami mást fogok tanítani neked, de a lehető legfontosabb most, hogy megtanuld jól lebénítani az ellenfelet! Ne öld meg, csupán kötözd le, de úgy, hogy a drótok összeköttetésben legyenek veled! Éppen ezért! - alkotta meg újra a kézjelet, ahogyan egy újabb vízklón jelent meg mellette. - Gyakorolj ezen!

//Írd le szabadon, hogy egész napod rámegy, mire sikerrel jár a leköltözése a klónnak. Ha véletlenül elpusztítod, akkor Ao újat alkot! Nincs más dolgot, mind egy egyszerű gyakorlás összefoglalása, után pedig beleírhatod azt is, hogy nyugovóra tértek! Amúgy a Ninpō: Ayame Tori // Ninja Művészet: Írisz Madár-rt felírhatod az adatlapodra! //

Fárasztó egy nap volt. Bár a napunk azzal a sikeresnek mondható klónos gyakorlattal kezdődött, most kissé más volt a helyzet. Akkor sikerült elpusztítanom mind a három klónt. Ám most volt egy fontos kitétel: el kellett fognom a klónt, nem szétverni. Aztán voltak dolgok, amik nehezítették dolgomat. Egyrészt az, hogy oda kellett figyelnem, elvégre a klónok képesek voltak olykor szinte azonnal megsemmisülni, ha olyan erőhatás éri őket. A másik zavaró, már-már idegesítő tényező az volt, hogy nem hagyta magát a klón. Na igen, Ao klónjai eléggé rakoncátlankodóak voltak, úgy kellett rohannom utánuk, hogy elfogjam őket. Ráadásul a reggel használt trükkömet sem lőhettem el, elvégre talán a legnagyobb dőreség lenne kétszer élni ugyanazzal a megmozdulással. Mit volt mit tenni, rögtözni kellett... egész álló nap erre a rögtönzésre ment el. Ao kritériuma, miszerint legyek összeköttetésben a dróttal, nem is volt olyan könnyen kivitelezhető. Hol elszakadt a drót, hogy kiszabadult a nyomorék, hol nem voltam elég gyors... na igen, nagy türelem kellett hozzá. Arról nem is beszélve, hogy a klón most csak védekezett szinte, így nekem kellett kergetnem őt a fák között. Na és persze jött a kellemetlen helyzet, amikor elpusztult és kezdődhetett előlről az egész. Pedig annyiszor sikerült már normálisan lekötözni, de aztán végül mégiscsak szétrobbant valamiért. Ha összeesküvés elmélet gyártó lettem volna, simán kimondom, hogy Ao direkt oszlatja szét őket.

Na de aztán megtört a jég. Már leszállt a Nap, mire lihegve álltam a ház előtt... kezemben a drót végével... elöttem pedig a sonka módjára összekötözött klón, ami éppenséggel moccanni alig tudott. Letöröltem a verejtékeket, amiket a fejpánt nem fogott fel. Na végre, sikerült elég finoman eljárni. Hátranéztem Aora, aki elégedetten bólintott erre, majd utasított, hogy térjek nyugovóra. Nem kellett kétszer mondani, pár perccel később már mélyen húztam a lóbőrt.

Késő este volt mire végeztél, sőt vacsora nélkül holt fáradtan feküdtél le, ahogyan egyből elnyomott az álom! (Itt szokásos módon az álmot kijátszhatod, vagy nem!) A nap már magasan járt, besütött a barlangba, a madarak halk csicsergése odakintről furcsa volt, ahogyan felkeltél. Ao veled szemben üldögélt, ahogyan a kezében egy nyitott tekercset olvasgatott, de ahogyan észrevéve, gyorsan össze is csukta és elpaterolta a szemed elől.
- Na végre felébredtél! A fél délelőtt átaludtad!- állt fel, ahogyan egy tálat rakod eléd. Félálomban voltál már, de tisztán láttad a halványan gőzölgő kis levest, ahogyan felültél. - Edd meg míg meleg! - utasított viszonylag kedvesebb hangnemben- És kihasználva az időt, elmondom a mai nap, mit fogsz tanulni! -nézett rád egyfolytában, ahogyan lassan nekiálltál a reggelinek, hiszen a pocid kongott az ürességtől és szinte akármit megettél volna, ami eléd kerül- Bár tegnap azt mondtam, hogy nem tanítok neked elemi technikákat, meggondoltam magam! A tegnapi edzés után biztosra veszem, hogy egyenlőre nem vagy olyan szinten, hogy olyan technikákat tanítsak neked, mely szükséges a küldetésedhez, éppen ezért nem nagy erejű technikákra tanítalak meg, hanem inkább olyanokra, melyeket kombinálva előnybe tudsz kerülni! - hagyott egy kis szünetet, ahogyan kortyolt az addig a teste mellet lévő pohárból- Mivel elég sokat harcoltam Konohai shinobik ellen, így pontosan tudom, hogy hogyan is álljak hozzá, amit tanítani fogok! Tegnap megtanultad lekötözni az ellenfelet olyan szituációban, amely a legjobban hasonlít egy éles harchoz, emelet jobban elmerültél a fonaljátékokban, ami előny a számodra jelenleg! He...- mosolyodott el, pont úgy, ahogyan az ember egy kellemes emlékre gondol vissza- … amikor először találkoztam ezzel a technikával, majdnem belehaltam! - mosolygott rád- Katon: Ryuuka no Jutsu // Tűz Elem – Nagy Sárkánytűz Jutsu ! - mondta ki a technika nevét, ahogyan egy pillanatra, mintha félrenyeltél volna, hiszen köhögni kezdtél- Ez a tűztechnika kombinálja a fonaljátékot és a tűz alapú technikákat. Azonban...- állt fel lassan- … ha végeztél, kint várlak! Meg kell tanulnod alkalmazni a tűz alapú chakrádat, anélkül neki sem tudsz állni egy ilyen technikának!- sétált ki a szirtre, ahogyan várta, hogy te is elkészülj.

,,...Óriási robbanással csapódott be mellettem valami, de én csak lehúztam a fejemet, ahogy tovább rohantam a hasadékban. Mindkét kezemet a fejem mellett tartottam, védve azt az esetleges berohanó törmeléktől. Mondanom se kell, hogy elég nehéz volt itt haladni. A hasadék aljában holtestek feküdtek. Kiri-iek, konohaiak, kumoiak, sunaiak, iwaiak... egy sor másik nemzetségbe tartozó ninja... illetve még valami furcsa ruhát és maszkot viselő, én most hirtelen meg nem mondom, hova valósi alakok. Ahogy haladtam, a hasadék túloldalán alakok tűntek fel... egymással hadakozó alakok. Megnézni nem tudtam őket, mert a következő pillanatban megjelentek a furcsa ruhájúak a fejem felett, ahogy beugranak az hasadékba. Az egyik azonnal kapott is egy tőrt a mellkasába, amit én vágtam felé, így már csak holteste volt az, ami leérkezett a mocskos földre. A másik azonnal nekem is támadt, de a kezemben megjelenő kard visszaverte a támadását, kontrázva is egyet. Eléggé béna egy harcos lehetett, mert már a kontrába belehalt, miután levágtam a fejét.
- Vissza! Vissza mindenki! Hozztok a sebesülteket! - kiabáltam a többi hadakozó felé, ahogy tovább rohantam arra. - Vissza kell mennünk a...
Ám itt egy hátborzongató morranás félbeszakította a mondandómat..." és ebben a pillanatban keltem fel mély álmomból.

Beletelt pár másodpercbe, mire felfogtam, hogy ez már a valóság és a csatatér sehol sincs. Lemondóan sóhajtottam egyet. Már megint. Hosszú hónapok óta vannak ilyen visszatérő álmaim. Hatalmas mészárlások, emberfeletti erővel küzdő ninják vált-válnak vetve... nagyjából úgy érzem magam, mint ha látomásaim lennének. Csak reménykedni mertem benne, hogy ezek megmaradnak álomnak... mert egykét ,,jelenés" minden volt, csak emberséges nem. Mindenesetre hamarosan felültem, ahogy szembetaláltam magam a leveses tállal. Mivel a gyomrom vészjósló korduláson esett át a következő pillanatban, a megfelelő köszönetnyílvánítás során neki is estem az ételnek. Na jó, nekiesés az olyan barbár megfogalmazás, de azért jóízűen ettem. Közben Ao közölte velem, hogy mi mára a program. Na tessék, én megmondtam nekik, hogy túlságosan felnagyítják a képességeimet, de hallgatnak rám? Na mindegy, a lényeg, hogy változtatás lesz a programban. Igazából amikor meghallottam a technika nevét, tényleg félrenyeltem majdnem. Hallottam már a mítoszokból a sárkányokról és a tény, hogy egy ilyen nevű technikával akar megismertetni... valahogy hirtelen bele se mertem gondolni, hogy mi állhat a háttérben... főleg úgy, hogy majdnem bele is halt az elöttem ülő először. Mindenesetre nem sokkal azután, hogy kiment, összeszedtem magam és mentem utána, gyakorlásra készen.

Immáron teli hassal és kissé felspannolva léptél ki a szabadba, hiszen amit Ao mondott, nem kicsit izgatta a fantáziádat, bár sokat nem árult el arról, hogy mi is ez a technika. Nos igazat megvallva, az volt abban a pillanatban a legkevesebb, hiszen annak is örültél, hogy végre elemi technikák tanulásába kezdesz, még ha korábban azt is mondta, hogy a tűztechnikák a víz ellen semmit sem érnek, de ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a te képességeiddel ezt nem előnynek számítanak.
- Áh végre itt vagy!- nézett rád, ahogyan megjelentél mellette. - A legjobb az lesz, ha elmondom, hogy ezek a technikák milyen elven működnek! Szerencsédre, mind mondtam elég sok Konoha shinobival megküzdöttem az életem során, ezért mondhatni, hogy nem vagyok kezdő ezekben a technikákban, éppen ezért, még ha én nem is birtoklók Katon elemű chakrát, sokat tudok neked segíteni. - ugrott le a vízre, ahogyan követed őt, de ezúttal nem állt veled szemben, melletted maradt, mind később rájöttél, nagyon is helyesen. - Minden Katon jutsu-t szinte a szájon keresztül használnak, ahogyan az elve nagyon egyszerű. Chakrát gyűjtesz a szádba, melyet lassan a mellkasodba áramoltatsz, ahogyan ott tartva felhalmozol egy kisebb vagy nagyobb mennyiséget és engedett robbantani, szabadon engedni. Ezek a technikák viszonylag nagyobb mennyiségü chakrát és jó fókuszt igényelnek, és mivel a technikát és a chakrát a testeden belül tartod, elég sok mindenben eltér a Doton és Suiton technikáktól, hiszen azokkal ellentétben ha itt nem vigyázol és óvatlan súlyos sérüléseket szerezhetsz! - figyelmeztetett, ahogyan hagyott egy kis szünetet, hogy átgondolod a hallottakat. - Rendben, akkor jól figyelj! Ez a technika egy elég egyszerű, de mégis számodra most hasznos technika! Katon: Endan // Tűz Elem – Tűzlabda Jutsu, melyhez az alábbi pecsétek szükségesek! Tigris, Kígyó, Kos, Majom, majd utána ahogyan már mondtam neked! Próbáld meg, nem elsz semmi baj, kézben tartom a víz alapú technikáimat! - biztatott és most rajtad áll, hogy mennyire leszel sikeres.

Figyelmesen végighallgattam az instrukciókat. Na, így első hallásra nem volt olyan ördöngös ez az elemi chakra használata. Mondjuk a tény, hogy magamon belül kell játszanom a tűzzel, nem volt egy szívderítő gondolat. Na de mindegy, úgy voltam vele, hogy mások is meg tudták csinálni anélkül, hogy belsőégésen menjenek át. Ideje csatlakoznom hozzájuk. Összeraktam magam előtt a kezeimet, majd lehunyt szemmel kezdtem el koncentrálni. A száj irányába folyó chakravezetékekből kezdtem el ezúttal elvonni az energiát, kiszakítva őket a helyükről. Éreztem, miközben folyamatosan nő a számban a chakra. Nem siettem el. Lassan növeltem a mennyiséget, de biztosan. Majd amikor úgy ítéltem meg, hogy talán elegendőt gyűjtöttem el, megkezdődött az áramoltatás a mellkasba. Furcsa érzés volt. Gyakorlatilag éreztem, ahogy hideg folyadék módjára csúszik lefelé a felhalmozott chakra. Mindeközben végig koncentráltam, hogy egyben tartsam a chakrákat és nehogy történjen valami gubanc. Hamarosan már minden ott volt, ahol kell, kezdődhetett az érdemi része a munkának.
,,Mi Hitsuji Saru I Ushi Uma TORA - Katon: Endan no jutsu!"
Az utolsó kézjelnél igyekeztem felhevíteni a mellkasomba fókuszált chakrát, ezáltal begyújtani azt. Hamarosan kitátottam a számat, ezzel pedig útjára engedtem a végeredményt.

Mindenre figyeltél, ahogyan a technika kivitelezése és a megalkotása, az oda vezető út egy kicsit sem volt annyira rögös, mind azt az ember gondolná! A chakra felhalmozása és mozgatása a testben egyáltalán nem esett nehezedre, hiszen valljuk be, azon a chakrakontol szinten ahol te által, ez nem lehetett annyira nehéz dolog, bár az igaz volt, hogy te inkább a chakra a testen kívüli irányításában jeleskedtél, de ha szembeakartál nézni azzal, ami rád várt, egyáltalán nem lehettél biztos abban, hogy amit most is teszel elég lesz a tervedhez.
És ahogyan a kézjeleket megalkottad és a technika legfontosabb részénél tartottál, a szádat hatalmasra nyitva próbálkoztál életedben először elemi chakrával és magával a Katon jutsu-kal. És mi lett az eredménye? A szádban érezted, ahogyan a lángnyelvek kicsapnak, de nem égetnek meg, hiszen kifelé fújtad a levegőt, de a tűz szintje elmaradt a vártól. Épphogy egy apró kis láng jött létre, mely egy pillanat alatt el is tűnt.
- Hát ez... - nézett rád Ao- … váratlan volt. -mosolyodott el- De ne keseredj el! - mosolygott rád- A katon elem irányítása és a létrehozása az egyik legnehezebb. Sokkal bonyolultabb mind a Doton és a Suiton és ha tippelnem kellene a Raiton és a Fuuton szintjén áll, bár némileg eltér attól. De ne bánkódj. -rakta a kezét a válladra- A mai gyerekek nagyon leleményesek. Csak sikerül ha gyakorlod, vagyis remélem... de ha tippet kellene adnom ezek a technikák nem éppen a chakraspórolos jutsuk közé sorolhatók.- hagyott magadra, ahogyan rajtad állt, hogy sikerrel jársz-e.

//Rendben, írj egy 100 soros, kb. 1000 szavas kis szösszenetet!Illetve három napot öleljen fel! //

Halványan elmosolyodtam. Ó, vagy úgy, szóval itt a mennyiség játszik kulcsszerepet. Mondjuk, ez valahol logikus is volt. Elvégre, ahhoz, hogy a tűz igazán erős legyen, alaposan fel kell táplálni tűzzel. Mert ha keveset kap, akkor csak egy kis parázs lesz belőle. Na most esetünkben az a bizonyos fa alapanyag nem más, mint az én chakrám, amivel a jelek szerint nem éppen kellene csínján bánni. Hát jó, ha így kell csinálni, akkor majd most szépen megadjuk a módját neki. Fogalmam sem volt így róla első gondolatként, hogy mikorra lesz belőle valami, de majd elválok. Csak kellő szorgalom kérdése az egész… ötvözve egy nagy adag kitartással… meg mással is… csak szerencsével nem egyedül. Mert itt a szerencse nem játszik. Vagy tudom és sikerül, vagy nem tudom és nem sikerül… de nem a szerencse fogja eldönteni. Hanem az, hogy mennyire fogom komolyan venni.

Nagyjából ilyen ,,szentbeszéddel” kezdtem el a gyakorlást. Dacára annak, hogy Ao szerint ide sok chakra kell, egyenlőre nem siettem el a dolgot. Ki kell tapasztalnom azt, hogy hogyan is kell alakítanom odabent a dolgokat. Elég egy kis bukás aztán elmehetek a cirkuszba, mint az önkéntes belsőégésű ember. Nem nem, csak szépen sorjában. Valahogy volt egy olyan sanda gyanúm, hogy ez a technika lesz az ugródeszkám a későbbiek során. Éppen ezért fordítottam ennyi figyelmet a belső chakrairányításoknak, meg úgy mindennek, ami nem a technika romboló erejének fokozására vonatkozott.

Így telt el az első nap. Szegény Ao-t belül sajnáltam, hogy ennyire unalmas műsort kellett néznie, de ha már egyszer önként vállalta… akkor szava ne legyen. Különben is, én ilyen voltam. Darabokra szedem a dolgokat, elemzem, majd a magyarázatokat hozzáfűzve lassan összeállítom őket, aztán voala, kész a megoldás. Most se szándékoztam másként, este pedig viszonylag hamar elaludtam. Dacára annak, hogy ez még nem a teljes kivitelezés volt, azért a koncentráció alaposan le tudja fárasztani az embert. Túlságosan is. Na jóéjt.

Az előző napon összeszedettekből aztán jött a továbblépés: elérni a végső állapotot. Na persze ezt mondani könnyű, elérni már nehezebb. Egész nap nem csináltam mást, mint álltam a víztömeg felett, újra és újra elismételve a mozdulatokat és kiadva magamból a tüzet. Most már nem finomkodtam a chakrával, de azért figyeltem rá, hogy nehogy mindent kinyomjak magamból. Azért fürdeni nincsen kedvem az alattam levő víztömegben.

Mondjuk meg kell hagyni, elég nagy hasznát vettem a víznek. Akárhogy is nézzük, hiába a saját chakrámból áll össze a tűz, ugyanolyan veszélyes rám is. Éppen ezért szépen kezdtek rajtam égési nyomok keletkezni a gyakorlás folyamán. A szám széle, illetve a kezeim bánták ezt a kis ,,malőrt”. Először kissé megijedtem, hogy valamit rosszul csinálok és azért sebesítem meg sorozatosan magamat. De aztán logikusan végiggondolva rájöttem, hogy ez csak az egész mellékhatása, semmi több. Mindenesetre elég gyakran guggoltam le az alattam levő vízhez, hogy enyhítsem az égések okozta fájdalmat. Azzal vigasztaltam magam, hogy idővel úgyis kénytelen lesz a testem hozzáedződni. Elvégre, mostantól rendszeresen fogok tűz elemű technikákat alkalmazni, csak megszokja a testem idővel.

Ám a második nap még nem sikerült elérni a várt előrelépést. Ugyan nem spóroltam a chakrával, de akárhogy próbálkoztam, nem akart összejönni. Ha nem ismételtem el körülbelül százszor azokat a nyavalyás kézjeleket, akkor egyszer sem. De csak azért se akart sikerülni. Miért is sikerülne, elvégre nekem mindennel, minden körülmények között meg kell szenvednem, hogy nagy nehezen összejöjjön. Már este volt, amikor lihegve álltam a víz felszínén. Éreztem, hogy már csak annyi chakrám maradt, amivel fent tudok maradni a felszínen. Többször tartottam pihenőt, hogy valamelyest töltődjek is időközben, de most már tudtam, hogy egyenlőre vége. Mondjuk, annyira nem volt hasztalan ez a nap se. A megfelelő chakra beleirányítása a dolgokba most is fontos dolog volt és lényegében ma ezzel kísérletezgettem. Csak hát elég nehéz előre haladni, ha folyton apad a készlet. Ez a tűz elem aztán ideális elnevezés, szinte elemészti a chakrámat.

Lemásztam, majd a szolid vacsora után már mentem is az ágyba ledőlni. Volt mit kipihenni. Ráadásul azzal a tudattal feküdtem, hogy a következő nap során már mindenféleképpen meg akarom csinálni a technikát. Úgy hogy csak reménykedni mertem benne, hogy eléggé kipiheni a testem a fáradalmakat.

Szerencsére így is történt, olyan frissen ébredtem aznap, amilyenre már régen volt példa eddig. Miután megreggeliztem, már mentem is a víz felszínére és elkezdődött elölről a nap. A kezeim már szinte velőből mozogtak, ahogy újra és újra nekifutottam a technikának. Eldöntöttem az előző este, hogy még egy napnál többet nem vagyok hajlandó foglalkozni ezzel a technikával. Van még mit tanulnom, nem fogom az időmet feleslegesen pazarolni egyetlen elemi technikára.

Éreztem, ahogy lassan az elmém teljesen kiürül. Eltűntek a felesleges gondolatok, megszűnőben volt a külvilág is. Egyre jobban magamra maradtam az én kis saját világomban a fejemben. Ismerős érzés volt, rendszerint akkor jött elő az ilyesmi, amikor nagyon koncentrálok valamire. Az a végtelen nyugalom, amit ilyenkor érzek… szoktam sajnálni, amikor vége van. Egy ninja számára a nyugalom a legnagyobb ajándék, amit csak kaphat egy nehéz időszakot követően… most pedig szinte mosolyogtam, ahogy ott álltam a víz felszínén, fogyó chakra-készlettel. Ilyenkor éreztem azt, hogy élek… és hogy akármi is álljon az utamba, hát én félre fogom söpörni.

Ez az idilli állapot úgy délután jött rám, amikor hirtelen:
,,Mi Hitsuji Saru I Ushi Uma TORA - Katon: Endan no jutsu!"

//köszönöm a türelmed!//

Kinyílt a szemem. Mély ásítás közepette tudatosítottam magamban, hogy megint kezdődik egy nap. Újabb nap elszigetelve, immáron második hete a külvilágtól. Hiába, ez van. Kellett nekem elfogadni a Mizukage megbízását. Anélkül se lenne könnyű az életem, de legalább normális ágyban aludhatnék. Na mindegy. Szépen lassan felülök, ahogy kikaparom a csipát a szememből. Csodálom, hogy egyáltalán meg tudok még mozdulni. Ao edzésprogramja eléggé kemény. Remélem mára nem tartogat semmi keményet. Este is alig bírtam elvonszolni magam az ágynak csúfolt rakásig, amin általában pihentem. Sóhajtottam egyet. Miután sikeresen majdnem felborítottam a reggelis tálat, nekiálltam falatozni. Éreztem, hogy a testem újabb energialöketet kap a végére. Remek, most már mehetek előre. Vártam még egy kicsit, majd utána felálltam. Jó jel, nem szédültem bele az állásba. Sikerült kipihennem magam. Rendben, akkor irány az első napirendi pont.

Ahogy lassan kisétáltam az alvóhelységből, célba véve a rejtekhely előtt álló tisztást, lassan átgondoltam az elmúlt időkben történteket. Igen, éreztem magamon, hogy fejlődik. Kíméletlen volt a tréning, de annál kamatozóbb. Igaz, hullafáradtnak nem a legjobb lenni, de a cél szentesíti az eszközt. Csak így tudhatom meg, hogy mik a határaim, szóval élni kell a lehetőséggel. Ao már egy ideje ígérgette nekem, hogy hamarosan egy elemi technikát fog nekem tanítani. Remélem ma beváltja, mert kicsit hiányosnak éreztem a fegyverarzenálomat.

Viszont furcsa érzések kerülgettek, amikor kiléptem a szabadba. Ahogy elnéztem nyugat felé... pontosabban, amerről gondoltam, hogy arra van nyugat, egy érzés nem hagyott nyugodni. Valamiért úgy éreztem, hogy hamarosan megindulnak a dolgok... olyan dolgok, melyek számomra meghatározó élményt fognak jelenteni... idegesítő volt, hogy pontosan nem tudtam meghatározni ezt az érzést. Csak ott lebegett a szemem előtt, én pedig nem értettem, mi lehet az. Szóval inkább elhessegettem a dolgot és koncentráltam a mai napra, ahogy vártam a jounin megjelenését.

Meg is jelentem én előtted. Még hozzá nem is akár hogyan! Felülről érkeztem az egyik fáról vagy akármiről ami elégé magasan van a fejed fölött. Ha már edzés van hát csináljuk és legyen az kemény. Egyenesen feléd száguldok és mögötted érek földet. Az a szándék vezérel, hogy megtámadlak és alaposan meg verlek. Reggelt pedig semmi nem dobja fel igazán csak egy kiadós küzdelem. Ökölbe szorított kezem feléd száguld. Majd elsüvít melletted sikeresen elkerülöd. Vagy a vak szerencse vagy reflexeidnek köszönhetően.
- Jó reggelt Kazuya itt az ideje meg kezdeni a napot.
És már indítom is a következő ütést. Szinte alig van időd meg szólalni és nem is vesztegetheted az időd beszédre. Ha csak nem akarod, hogy mestered meg jutalmazón egy nagy kék monoklival és pár kékes zöld folttal.
Nem hagylak egyetlen percre sem piheni folyamatosan támadlak. Néha be kapsz egy ütést, de nem elég erősek komolyabb kár okozáshoz.

Végezetül, hogy lezárjuk a könnyed reggeli bemelegitést egy katon jutsut vetek be ellened. Katon: Endan
Villám gyorsan meg formálom a kézjeleket majd a jutsut egymás után háromszor kivitelezem. Mind a háromszor téged célozva, hogy leterítselek.

**Írj pár sort legyen 30 vagy több. Ha kevesebb az sem baj, de ezek minden kép legyenek benne: Reggeli edzés, hogyan próbálsz kitérni az ütések elöl illetve vissza támadni. Majd végül a katon jutsu elöli menekülést vagy annak semlegesítése.**

Elég hamar vége lett a nyugalmas levegőzésnek, Ao rámtámadt. Remek, kezdődik megint. Miután a kezdeti meglepettségemet legyűrtem és kis híján beszedtem egy emberes öklöst, hátrébb léptem. A sajátos reggeli köszöntés után már folytatódott is a hepaj. Igazából akkora problémát nem jelentett volna az ütések elkerülése. Én védekező játékos voltam, nem szerettem belemenni az elhúzódó ökölharcokba. Tartani a távolságot, kigondolni a stratégiát, majd a lehető legjobb pillanatban lecsapni. Ha bele is mentem a közelharcba, akkor is fegyverrel csináltam. Most viszont nem lett volna időm arra, hogy fegyvert rántsak. Örültem, ha el tudom téríteni az ütéseket, rúgásokat. Meg különben is, tudom, hogy ez a gyengém. Erősíteni kell ezt is, elvégre most azért vagyok itt. Megerősödni, hogy eleget tehessek annak a teljesen értelmetlen tennivalónak. Inkább nyűg volt így a rám váró feladat, mint kitüntetés. Egyedül a fejlődési lehetőség ígérkezett kamatozónak.

Szóval maradt az elkerülés. Folyamatosan mozogtam ki az ütések hatóterületéből. Ez persze nem volt egyszerű, elvégre, egy jounin ütései nem pont a leglassabbaknak számítottak. Ki kellett hát használnom, hogy mozgékony vagyok. Kitértem, védekező kéztechnikákat használtam, ha kellett, felugrottam a levegőbe. Csak nagyon ritkán tettem meg azt, hogy elvezettem az ütést, majd az így nyíló üres területre támadtam, hogy valamelyest eltávolítsam magamtól. Ezek persze nem voltak hosszú életűek, de ahhoz eléggé, hogy pár szusszanásnyi pillanatom legyen. De aztán kezdődött elölről az egész. Mit nem mondjak, nem volt egyszerű kivédeni a támadásait.

DE aztán jött az újítás. Ao elkezdett kézjeleket formázni, én pedig felismertem, hogy mit is akar. Gyorsan én is formáztam, majd mire odaért hozzám az első tűzgolyobics, pukkanással eltűntem... a helyemre pedig egy farönk hullott, mely meg is gyulladt. Utána jött a következő lövedék. Újabb kézjelek, majd... nos, szerintem eléggé pofátlan módom, de visszacseréltem magamat a rönkre. Uh, remélem nem fogok erdőtüzet okozni. Na mindegy, ajjaj, jön a harmadik! Újra jutsut használtam, de már nem a kawarimit. Egyszerű Shunshin no Jutsuval eltűntem a helyemről, majd az egyik masszívabb fa egyik ágán álltam meg. Mélyen szívtam a levegőt, ahogy néztem le a jouninra. Kis büszkeséget éreztem magamban, hogy sikerült elkerülnöm az ütéseket, de nem lehettem önelégült. Az önelégülés a leggyorsabb út a vereséghez. Szóval inkább próbáltam kicsit erőt gyűjteni, hogy folytathassam az eredményes ellenállás, amíg csak tehetem. Volt még energiám, a chakrám nagy része is megmaradt, elvileg minden adott. A másik tényező ellenben az, hogy az ellenfélnek sokkal több tartaléka van, mint nekem...

- Ügyes de nem elégé ügyes. Lehettél volna sokkal jobb is Kazuya!
Szóltam és folytattam a támadást, csak rohamoztam és rohamoztam. Természetesen mindegyik támadásom ki kerülhette, ha kellő figyelmet fektetett bele. Azért mégse voltam annyira kegyetlen most a fiúval. Azért néha be kapott 1-2 kisebb ütést, csak érezze ez most nem egy kerti parti.
Majd elővettem egy Kunai tört és meg fordítva kezemben, hogy annak hegye könyököm felé mutasson rátámadtam újra. Szinte egy lélegzet vételnyi időt sem hagytam neki a szusszanásra.
- Katon: Endan
A jutsu kézjeleit olyan gyorsan formáltam ahogy csak egy Jounintol telik. A tűz pusztító útra indult és én magam pedig egy másik irányból támadtam rá. Még hozzá oldalról kivitelezni csak sebességem és mozgékonyságom kihasználva tudtam ezt a támadást. Ha a tűzet el is kerüli mint ahogy az első támadásnál nemrég. Újra szorult helyzetben lesz. Szorosabban mint eddig bármikor hisz most már első vérig fogok támadni.

Letöröltem az izzadtságcseppeket a homlokomról. Gyöngyöztem, de ez így volt rendjén. A tempó kegyetlen volt. A kegyetlenség viszont hosszútávon az én előnyöm lehet. Tehát itt most nem volt siránkozás. Nem volt ,,jajj, nem akarom, hagyjuk már". Szét fogom hajtani magam a trénin alatt, akár tetszik a testemnek, akár nem. Küzdeni fogok, harcolni, amíg csak bírom. Majd utólag megköszöni a testem, ha ezek után tovább fogom bírni a kiképzést, mint bármikor. Így hát elrugaszkodtam a fáról és egyenesen Ao felé rugaszkodtam.
- Folytassuk!!! - kiáltottam, ahogy az öklömmel az arcát céloztam.
Természetesen nem találtam el, eléggé mellé ment, mert idővel kitért. De legalább támadtam és hajtottam magam. Innentől viszont újra passzív védekezésbe mentem be, időről időre visszacsapva, ha elég jónak láttam a lehetőséget. Jobban belegondolva, ennyit egyszerre még sosem gyakoroltam a taijutsut. Jó, ez nem volt kimondottan stílushoz kötött forma. Már maga az állandó közelharc hatalmas újdonsággal bírt számomra, aki fegyveres küzdelemre van szakosodva. Hiába, mindenre fel kell készülnöm. Ha túl akarom élni azt, amit elterveztem, így kell lennie.

Aztán jött egy újabb pont, ahol Ao trükközni kezdett. Éppen eltávolodtam tőle a szokásos pár másodperces szusszanáshoz, amikor arra lettem figyelmes, hogy kézjeleket formál. A kézjelek ismerősek voltak, hamarosan már repült is felém egy tűzlabdacs. Ám ez nem volt elég, Ao másik irányból rontott ellenem. Gondolkodási időm nem volt sok, de aztán nem is kellett. A harctéren is erre lesz majd szükség... gyorsan kitalálni, hogy mit tegyek. Gyorsan benyúltam a táskámba és a kihúzás után egy füstbombát vágtam a földhöz. De ez csak elterelés volt.
,,Ninpou - Shunsin no jutus!"
A fák közé akartam menekülni a technikával, ha elég gyors vagyok. Viszont a füstnek volt egy másik funkciója is. Mivel Ao más szögből jön, a füst takarja előle bizonyos mértékben a területet... így ha elég ügyes és gyors voltam, akkor nem velem, hanem a füst felé tartó tűzlabdával fog összetalálkozni...

//Pár nappal később//

Szemeim felpattantak. Mint minden egyes nap, most is ugyanaz a látvány fogadott: a deszkázott plafon. Szépen lassan felültem, majd kidörgöltem a szememből a csipát. Mélyet sóhajtottam. Hát vége, ennyi volt. Befejeződött az az idő, amit kaptam a tanulásra a Mizukagétól. A tekintetem lassan körbejárta a területet, a szobát, ahol eddig éltem. Talán hiányozni fog... talán nem. Nem tudhattam előre. Az biztos, hogy nem fogom elfelejteni. Lassan felálltam, majd elindultam kifelé. Az előszobában, a szokásos helyen találtam némi élelmet. Reggelinek pont jó lesz. Míg eszegettem, valahogy éreztem, hogy már eléggé más vagyok, mint amikor megérkeztem. A testem rengeteget edződött az elmúlt időkben. Ismerve a saját állóképességemet, ez eléggé fontos tényező volt. Legalább már nem fogok olyan könnyen kifulladni, mint eddig. Ugyan sok új technika nem került a tarsolyomban de nem is voltam a felhalmozás híve. Kevesebb technikát jól használva gond nélkül le lehet győzni azokat, akik csak halmoznak, de nem tanulják meg őket használni. Nagybátyám szavai voltak ezek, még a korai időszakról... ó, de rég volt már ez... évekkel ezelőtt. Én pedig megidősödtem... oké, nem vagyok még öreg... de... belekeveredtem valamibe, amibe talán nem kellett volna. Azt viszont már jó előre eldöntöttem, hogy sosem fogom megbánni azt, amit tettem. A lelkiismeretem diktálta, hogy kitálaljak a kagéknak. A Mizukage reakciója viszont megdöbbentett. Miért akarnak mindenáron háborút? A ninják feladata azt, hogy fenntartsák a békét, nem pedig az, hogy egymás nyakának essenek és háborút csináljanak. Sajnos a jelek szerint túl naív vagyok. Már háromszor nem voltak észnél a ninja világ tagjai... és sajnos biztos voltam benne, hogy negyedszer sem lesznek.

Lassan elfogyott az élelem, én pedig kisétáltam a szabadba. Elmosolyodtam. Akárhányszor kiléptem, Ao mindig a napi teendővel fogadott. Ha belegondolok, hogy csak azért tanított, hogy aztán én vigyem el a balhét és kerüljek be a Bishamonba... nem fogják azt olyan forrón enni. Az egy dolog, hogy mivel bíztak meg... de... ha elég ügyes vagyok, talán az az alak, akit utánam küldenek, meg se fog találni. Ki mondta, hogy be kell várnom? Elvégre, most már a kontinensen vagyok, nem pedig a szigetvilágban... sok problémától megóv ez... és ami azt illeti... sokkal jobb így. Van ugyanis valami, amit nem fektetett le a Mizukage. Ki mondta, hogy most vissza is kell mennem Kiribe? Arról volt szó, hogy eltűnök és utánam küldenek valakit... valakit, akit el kell intéznem, csak hogy hiteles legyen az alakítás... de arról nem, hogy honnan indul az eltűnés. Itt és most, elkezdődik a vándorlás.

Igen ám, de valószínűleg Ao csak úgy nem engedne el... apropó, hol van Ao? Körbenéztem, de nem láttam sehol. Ez pedig gyanús volt, eddig mindig idekint volt. Jobb lesz utánajárni a dolognak. Elővettem az egyik kunai-omat, majd ejtettem egy apró sebet a tenyeremen. Elkezdtem jeleket formálni.
,,I Inu Tori Saru HITSUJI -- Ninpou - Kuchiyose no Jutsu!"
Miután kezem megérintette a földet, egy kisebb pukkanás volt hallható... majd megjelent a semmiből Kiddi, a kicsi farkas. A szőrmók vakkantott egyet köszönésként, amitől elmosolyodtam.
- Kiddi, érzékelsz rajtam kívül embert a közelben?
A kölyökfarkas erre hátat fordított nekem, majd elkezdett szaglászni. Pár percet eltöltött ezzel, mire újra rám nézett.
- Ott, a fák között van valaki. De...
- De?
- Nem ismerem a szagot.
Éreztem, hogy még sápadtabb leszek, mint amúgy. Kiddit már megidéztem egyszer, amikor itt voltam Aoval... ezek szerint... Elnéztem a mondott irányba, ahogy talpra álltam. Alighogy ez megtörtént, hallottam valamit a távolból... egy olyan hangot, mint ha eltörne egy ág... majd láttam valamit megmozdulni a fák között... majd valami nagyot, ami felém jön.
- KIDDI, VIGYÁZZ!

Még időben ugrottunk félre az útból, mielőtt kilapulunk. Jó ötméternyire fogtam megint földet a lábammal, majd még ugyanennyit hátraugráltam, mielőtt megálltam volna. Ott, ahol nemrég Kiddivel álltunk, gyakorlatilag megsemmisült a föld. Jókora kráter kerekedett a ház előtt, mint ha bomba robbant volna... az epicentrumban pedig ott állt az az alak, aki okozta. Talán a legnagyobb darab fickó volt, akit életemben láttam... najó, Kisaménál nem nagyobb. Mindenesetre a rajta levő, Kiri által rendszeresített egyenruhát biztosan külön szabatták rá. Lassan felém fordult ahogyan kihúzta jókora öklét a földből. Még nagyobbnak tűnt így, ahogyan kihúzta magát.
- Seimitsu Kazuya... dezertálásért halállal lakolsz. Viszont én, a nagy Goro Utake, megadom neked a lehetőséget, hogy önszántadból visszagyere Kiribe és kérd a Mizukage bocsánatát!
Hát nem voltam elég okos. A jelek szerint már előre utánam küldték ezt a hústornyot, hogy biztosan ne kerüljük el egymást. Milyen cseles, Mizukage. Mit volt mit tenni... harcolnom kell.
- Ne beszélj úgy, mint ha benned több tisztesség lenne - morogtam, ahogy kihúztam még egy kunait a tartóból.
Elvégre, egy árulót küldtek utánam. Erre a nagydarab alak elvigyorodott bambán, harci állást felvéve. Én pedig nem vesztegettem mindkettőnk idejét, azonnal megindultam. Ki kell tapasztalnom azt, milyen erős... hát ehhez most támadnom kell. Lassan közeledtem az ádáz tekintetű férfi felé. Nem úgy tűnt, hogy tart tőlem. Biztosan csak egy kis tökmagnak tart, akit hamar eltaposhat. Hát majd teszek róla, hogy ne így legyen! Ahogy közeledtem, valamire figyelmes lettem. Pár méterre tőle mint ha megremegett volna a terület... mintha beléptem volna valami más területre. Talán valami térjutsuja van? Nem érdekelt most hirtelen... a kezem lendült... és éreztem, hogy forró folyadék fröccsen az arcomba.

A kráter túlszélén álltam meg... arcomon döbbenettel. Nem... ez nem lehet igaz... ilyen nincs... nem lehet, hogy... de aztán igaznak bizonyult: hallottam a tompa puffanást magam mögött. Felemeltem a kezemben tartott kunait: vörös volt a vértől, ahogy éreztem, hogy folyik az arcomról valami. Letöröltem az arcomból és megnéztem. Vér volt. Szépen lassan megfordultam... ellenfelem teste mozdulatlanul feküdt a kráter aljában... torkán azzal a mély, vágott sebbel, amit én ejtettem.
,,Ennyire könnyű lett volna?"
Ezt meg kellett néznem. Lassan közelebb sétáltam a tetemhez... aztán hamarosan éreztem azt a furcsa érzést megint... és rájöttem, mi ez. Genjutsu.
,,Genjutsu: Kai!"
Miután kioldottam a mezőt, a kérdőjelek egyre nagyobbak lettek a fejemben. Hogy kerül ide genjutsu? Én biztosan nem használtam! Mindenesetre: Utake halott volt... ellenőriztem a pulzusát. Ez pedig tudatosított valamit bennem: most, életemben először... gyilkoltam.
- Kazuya!
Felnéztem a kráter szélére, ahonnan Kiddi nézett le rám.
- Érzékelek megint valakit!
- Megint egy ismeretlen?
- Nem. Ezt... ismerem.
Valami megcsillant a fák között, láttam a szemem sarkából. Gyorsan arra fordultam, készen rá, hogy odahajítsam az egyik késemet... de nem tettem. Ugyanis megláttam, hogy ki áll a fán... ettől pedig a földbe gyökerezett a lábam, megdermedtem.
- Somoko... sensei... - suttogtam.

Somoko Iljana, a takabetsu jounin, ki annak idején többször helyettesítette Hanát, most leugrott a fáról. Karba font kézzel sétált oda hozzám, elhaladva a dermedten bámuló Kiddi mellett, megkerülve Utake holttestét. Lenézett rám, szemüvege mögül kémlelve engem. Általában mosolygós volt, de a tekintete most szigorú volt... nem is tudom, hogy tudtam akkor a szemébe nézni. A csend pedig feszült volt, ahogy néztük egymást.
- Nem kellett volna megölnöd - törte meg végül hosszú percek után a csendet. - Azért bénítottam meg, hogy el tudj menekülni.
Nyeltem egyet. Ez a szövegkörnyezet... valami nem volt rendben.
- Sensei... miért van itt?
Somoko elfordította a tekintetét, lenézve a hullára.
- A Mizukage utánaküldött, megfigyelésre. Azt mondta, győződjek meg arról, hogy a célpontot likvidálták. Nem gondoltam volna, hogy miattad kell idejönnöm.
A szám tátva marad... A sensei... semmit sem tud! A Mizukage terve fondorlatos volt. Azt mondta neki, hogy győződjön meg a célpont likvidálásáról... de azt ezek szerint nem mondta meg neki, ki is az igazi célpont.
- Mondjuk, érdekes embert küldött az üldözésre - szőtte tovább a szálakat a sensei. - Utake számomra mindig is gyanús volt.
Ez valamelyest megnyugvást hozott számomra. Hát tényleg egy áruló volt. De aztán a sensei megint rám nézett.
- Kazuya... miért akartál elszökni a faluból?
A kérdés nehéz volt, a válaszom pedig nem érkezett. Somoko sensei... sokkal inkább tartottam őt a mesteremnek, mint Hanát. Egyszerűen nem tudtam hazudni neki. Rengeteg tanultam tőle, mikor még elkezdődött a genin utam... ő tanított meg arra is, hogyan idézzek állatokat. Nagyon tiszteltem ezt az előttem álló nőt... talán túlságosan is... hogy tudnék én neki hazudni?
- Ó, az istenekre - érintette meg a homlokát a sensei, mielőtt még mondhattam volna valamit. - Tudhattam volna... - leengedte a kezét. - Hogy is gondolhattam ezt. Kazuya... te nem is akartál elszökni.
Elképedve néztem rá. Hát ennyire ismerne már engem a sensei? Mert nagyon is igaza volt.
- Nem - elfordítottam a fejemet.
Somoko elhúzta a száját.
- Mi ez az egész?
- Kérem, sensei... - néztem vissza rá. - Nem akarom önt is belekeverni!
Csend telepedett ránk.

- Remélem tudod, hogy most már nem mehetsz vissza Kiribe - szólt végül. - Mihez fogsz most kezdeni?
Sóhajtottam egyet. Rendben van, a jelek szerint a sensei nem fog tovább kérdezősködni.
- Van valami sensei, amire egy ideje már választ akarok kapni - lassan felemeltem azt a kezemet, amit megvágtam; még kicsit szivárgott belőle a vér. - A legutóbbi küldetésemen valaki szembesített engem a családom múltjával. Sajnos, nem mondott eleget... én pedig meg akarom tudni, hogy mi az igazság.
Somoko csendben hallgatott engem, arca pedig mindvégig kiismerhetetlen volt.
- Úgy tudom, apád annak idején Konohából szökött át Kiribe... ezek szerint oda akarsz menni? A Tűz országába? Az nem pont az a hely, ahol szívesen látják Kiri ninjáit.
- Igen, tudom - lehajtottam a fejemet. - De ha meg akarom tudni, hogy mi az igazság, akkor nincs más választásom.
Somoko sóhajtott egyet.
- Látom nem lehet téged lebeszélni. De talán így lesz a legjobb - felnézett a magasba. - Gyere. Te is, Kiddi!
Azzal felugrott az egyik fa törzsére. Kiddivel együtt követtük, egyenesen a csúcsig. Jókora fa volt, azon kevesek egyike, mely a többi fölé magasodik. Megálltunk az egyik masszívabb ágon, majd a sensei elmutatott a távolban.
- A Tűz országát arra találod. Nincs messze, de a terep nem a legkönnyebb. Elvileg a határon van egy kisebb város. Ott fel tudod tölteni a készleteidet.
Hálásan néztem a senseire. Tessék... megint segített. Egyáltalán nem ez a dolga... de mégis... valamiért mindig így volt ez. Mindig is számíthattam Somoko Iljanára akárhogy hozta a sors.
- Köszönöm, sensei.
- Én a helyedben indulnék. Nem lehet tudni, küldött-e még ide valakit a Mizukage.
Bólintottam.
- Ég önnel, sensei.
- Vigyázz magadra, Kazuya.
Elfordultam tőle és már éppen indultam volna, amikor eszembe jutott valami.
- Sensei, lehet egy kérésem?
Nem hallottam reakciót tőle, de tudtam, hogy figyel.
- Kérem, mondja meg édesanyámnak, hogy ne féltsen, minden rendben lesz... és hogy ne higgye el, amiket rólam fog hallani. Mert vissza fogok térni Kiribe.
- Gondolod, hogy neked még van visszaút?
Elmosolyodtam.
- Nem, nem gondolom... tudom...
Azzal elrugaszkodtam az ágról, elindulva abba az irányba, amerre a sensei mutatott.

Szegény édesanyám... biztosra vettem, hogy rengeteg álmatlan éjszakája lesz miattam. Apámat már elvesztette és könnyen lehet, hogy én leszek a következő. De ez benne van a pakliban. Azóta benne van, hogy ninjává váltam. De nem... nem fogok okot adni anyámnak, hogy gyászolnia kelljen. Ahogyan Kiddivel az oldalamon ugráltunk a fákon, egyre távolabb kerülve a rejtekhelytől, az elhatározottságom egyre nagyobb lett. Életben fogok maradni és ki fogom deríteni, mi az igazság a családomról... de ehhez... szükségem lesz egy bizonyos emberre...

//Folyatás: Tűz országa - Határvidék//