Fukunaka Daichi

Név: Fukunaka Daichi
 
Ország: A Víz Országa
 
Kor: 14 éves
 
Vércsoport: 0 Rh-
 
Magasság: 160 cm
 
Súly: 54 kg
 
Nem: Férfi
 
Rang: Genin
 
Szint: D
 
Születési dátum: március 29.

 
Felszerelések:

• 1db Shirasaya-katana
  
• 5db Shuriken
  
• 5db Kunai
  
• Övtáska
  

 
 
 
Kinézet: Hősünk viszonylag magas, karizmatikus megjelenésű. Rövid, éjsötét színű haja, tekintélyt parancsoló tekintete, kerek, smaragdzöld szemeivel kiegészülve bármely nőt (vagy bizonyos férfit) levenne a lábáról. Tetőtől talpig ruha borítja, mely alól csupán szemei csillannak fel, lehetővé téve a hatékony lopakodást. Ékszerként egy cápafogból készült nyakláncot hord, valamint az övén található kis táskát, melyben dobóeszközeit tartja.
 
 
 
Jellem: Daichi külleme ellenére könnyen barátkozó típus. A megérzései révén mindig tudja, mit akar hallani a másik fél, és ezt nem fél kihasználni. Vitázó személyiségtípus, ami annyit jelent, hogy magas intelligenciáját és villámgyors észjárását, valamint hogy egymástól távol álló dolgokat képes érvekkel összekapcsolni, bármikor, bárhol kész kamatoztatni másokkal szemben, akár vitáról van szó, akár nem. Ellentmondásos, ugyanis a rengeteg tudása és felnőttes gondolkodásmódja, gyerekes győzni akarással társul. Határozott, a parancsait betartó ninja ő, tengernyi nyugalommal.
 
 
 
Előtörténet:
 A Kirigakure no Sato-tól nem messze eső egyik kis falucskában járunk. A környéken hegyek melyeket örök hótakaró borít, az idő mindig fagypont közeli, kietlen vidék ez. A 4. Nagy Ninja Háború idején ide vándorolt a Hó országából egy kis család az újrakezdés reményében. Az Ourio-völgyön keresztül érkeztek és még így is nagy kockázatot vállaltak, és mégis ez tűnt a legjobb megoldásnak, a háború elkerülése érdekében. A falucska maga nehezen megközelíthető volt, jó, ha két hetente egyszer járt arra utazó, az utcái csendesek, egyfajta sejtelmes rezgés járta át az egész falut. Itt, távol a háború zajától született meg Daichi, az egykori Shinobi, Asatou fia. A család, országukba érkezésük után próbálták titkolni hova tartozásuk, ekkor vették fel a Fukunaka mókás családnevet. Apja kovács és fegyverkészítőként kezdett dolgozni a faluban, anyja pedig egy virágüzletben vállalt állást. Daichi-t ebből adódóan már egészen a kezdetektől körbe vették a fegyverek, gyakran vívtak meg édesapjával botokkal, vagy birkóztak egymással. A kegyetlen országban igazi kincs ez az idil.
 
 
 
 Anyja gyönyörű, hosszú, fenékig érő haja, meleg keze, piros pozsgás orcája és szerető szíve volt, azonban Fukunaka úr szívét mégis a végtelen égre emlékeztető kék szemei nyerték meg. Még a Hó országában ismerkedtek meg, a Yukigakure no Sato-ban található Aisu szállodában. Párjával odavoltak a bent rejlő művészi alkotásokra és szebbnél-szebb kristályokra. Hősünk, ahogy cseperedett, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nagy kardmester lesz, példaképei hamar a Köd 7 Nagy Kardforgatója, közülük is a Démon, Momochi Zabuza vált, és életcéljának tűzte ki, hogy a nyomdokaiba lép, és belőle is olyan hatalmas ninja és kardforgató válik. Egyenesen lenyűgözték a Kubikiribocho-ról szóló történetek, és mániákusan rajongni kezdett a kardért.
 
 
 
 A Ninja akadémiára 9 évesen került be. Az első napján a faluban hatalmas lelkesedéssel járta be minden zugát. Megnézték az edzőtermet, a Mizukage palotáját és végül körbevezették őket az Akadémián. Már az első órán nyílván valóvá vált, hogy az itt töltött évek nem lesznek éppen egy parki sétához hasonlóak. Bár a múltban meglévő „Vörös Köd” már felszállt, a tanárok és az iskola kegyetlensége megmaradt. Kitűnő tanuló volt sorra bújta a könyveket, olvasott a különböző technikákról, edzett nap, mint nap, és mindemellett házimunkát végzett. Igazi karakán gyerek volt. A könyörtelen kiképzés és elnyomás ellenére is könnyen szerzett barátokat. Nem tudni, hogy a nyugtató hangneme, vagy a barátságos arca miatt, de az biztos, hogy az osztályból majdnem mindenki megpróbált közelebb kerülni hozzá. Kivéve egy Danzou nevű bajkeverőt és bandáját, akik bár nem voltak matek zsenik, erős fizikummal és éles érzékekkel rendelkeztek. Sokszor meg is gyűlt velük a baja, szerencsére Daichinek ott volt Akane, aki kiváló volt csapdák állításában és az ellenfél átverésében. Akane mindig rajongott a drótokért, képes volt órákon át fűzögetni újra és újra átdolgozva az aktuális alkotást. Nem telt el sok idő és egymásba estek. Nem futamodtak meg semmitől, ha valaki kikezdett velük, azoknak alaposan ellátták a bajuk. Még ha le is buktak, Daichi-nak mindig sikerült kidumálni magukat a büntetés alól. Diáktársai egy idő után csak úgy kezdték emlegetni, hogy Akuma no bengoshi ami annyit jelent, hogy "Az ördög ügyvédje", mivel bármilyen bajba került, valahogyan mindig megtalálta a modort és a kellő hangnemet. Egyfajta "belső hang" súgta neki, hogy melyik helyzetben, mikor, hogyan és mit mondjon. Az akadémián az is kiderült, hogy nyugodt természetét és gyors észjárását nem másnak, mint a víz alapú chakrájának köszönheti, aminek rendkívül örült, mivel a példaképe Zabuza is ilyen beállítottságú volt.
 
 
 
 Amint ez kiderült, az apjával való viszonya is átalakult. A kardvívást a ninjutsuk gyakorlása, és a víz elemi elsajátítása váltotta fel. Kemény edzésen vett részt, többek között megtanult extrém körülmények között harcolni, hóban-fagyban, valamint nagy hangsúlyt fektettek a chakra testen kívüli irányítására. A küzdelmek is megváltoztak, az addig visszafogott apa már nem kímélte egyetlen gyermekét, verte, püfölte, és ha hibázott az orra alá dörgölte. Utálta emiatt. Naplójában többször is beszámolt arról, hogy legszívesebben jól megmutatná apjának, de gyenge és felkészületlen hozzá. Ez volt az első lépcső a fejlődéshez. Belátta gyengeségeit, így tudta, min kell változtatnia, ha leakarja győzni édesapját, bár erre még hosszú ideig nem került sor. Az apjával való edzések alatt vállt belőle kiváló kunai dobó, képes volt viszonylag pontosan eltalálni célpontjait. Hosszú fagyoskodás és kemény edzés után rátértek a fő tárgyra: a fiúnak meg kell tanulnia használni az elemi chakráját. Ha elbukik, nem lesz képes tovább vinni a tiltott technikájuk, és nem lesz méltó a Fukunaka névre sem. Egy egyszerűnek tűnő feladattal bízta meg édesapja: chakráját a körülötte lévő levegőre kell összpontosítania, lehűtve azt és ködöt létrehozva. Ez azonban egyáltalán nem volt könnyű dió! Először is meg kellett tanulnia a chakráját tárgyakba, ez esetben a levegő részecskéibe vezetni, és ott tartani, valamint a már testéből kilépett chakrát irányítani. Egy héten át, éjt nappallá téve gyakorolta, és úgy tűnt alkalmatlan lesz a feladatra. Egy napon viszont édesapja megunta a várakozást, és ordítani kezdett Daichivel. "Semmire kellő, soha nem lesz belőled ninja, ha így haladsz" -mondta. Daichit elragadta a düh, aztán hirtelen a körülötte lévő levegő elkezdett hűlni. Az eredmény végre egy halvány köd lett a fiú és apja körül. Fukunaka úr közelebb lépett, kezét fia vállára tette, majd csupán egy enyhe fejbiccentéssel jelezte fia iránti büszkeségét, akinek ez felért a világ minden kincsével.
 
 
 -- Idézet Daichi naplójából --
 
 "Ma végre letettem a Genin vizsgát! Az elméleti része gyerekjáték, pár matek példa, és a 2. Nagy Ninja háború kérdései voltak. A gyakorlati része már nehezebb, nem is csoda, hisz a ködben úszó falu híres volt a nehéz próbáiról. A végrehajtandó feladatok közül a klón jutsu és a transzformációs technika került terítékre. Egy klónt sikerült csupán kreálnom, de sikeresnek vették a próbálkozásom.  Alakváltással a sensei alakját kellett felvennünk. Ez a rész is ment és a valódi tanító végre elégedetten mosolygott a másolatára. Kétségtelenül hittem, hogy meglesz a vizsgám és így is lett! Szólítottak és átvehettem azt a fejpántot, amitől hivatalosan is egy, a Mizukage szolgálatában álló ninjának mondhatom magam. Nem akartam a fejemre tenni a pántot, így a karomra kötöttem fel. Akane kint várt és gratuláltunk egymásnak, majd mindketten a családunkhoz siettünk, hogy eldicsekedhessünk a jó hírrel. Benyitottam az ajtón és már felkészültem lelkileg apám támadására. Komolynak mutatja magát, de tudom, hogy csak mivel azt hisz megkövetelik tőle és ő igazából boldog és büszke rám. Ahogy jártam a szobákat végül rábukkantam apára a konyhában. Keze ökölbe volt szorítva és arca komor ábrázatot vett fel. Közelebb léptem. Nem láttam mást, csak ürességet. Arra számítottam, hogy egyből kíváncsiskodni fog, de nem így volt. Közelebb mentem hozzá és megpróbáltam figyelmen kívül hagyni a hangulatát, vagy legalábbis kicsit feldobni. Akármennyire is idegesítő néha, de a szívem valahogy szomorú, ha így kell látnom őt. Apa végül felállt és szigorú hangon a szobájába hívott. Nagy meglepetésemre viszont nem a szokásos kioktatás, hanem egy különleges díszítésű, fából készült, botnak álcázott Katana várt rám! Valami fura díszítés is van rajta, azt mondta ez a szülőföldünkön elég elterjedt minta. Azt mondta, mivel elég idős vagyok hozzá, így nekem adja, hogy vigyázzon rám, és mindig eszébe jussak, ha a kezemben tartom. Olyan boldog vagyok!"
 
 
 
 Az oklevél kiosztását követően egy héttel azonban tragikus dolog történt. Daichi édesanyjával haza tartottak, amikor ugyanis arra lettek figyelmes, hogy füst száll fel az ifjú szerelme, Akane-ék háza felől. Azonnal oda rohant és berontott az akkor már méteres nagyságú lángokban álló házba. Amikor felért a második emeletre, szerelmét látta maga előtt, megkínozva és csurom véresen, melette a már félholtra vert családjával, valamint egy fekete alakot, amint épp sietve távozott a kis szobácska ablakán. Daichit sokkolta az eset. Feldúlta a gondolat, hogy bármit is tesz, szerelme sorsa már megpecsételődött "Ígérem, hogy ameddig élek és erőm engedi, addig nem nyugszok, ameddig nem végzek ezzel az állattal!" Szerelme utolsó erejével Daichi kezébe nyomta cápafogas nyakláncát, és egy legutolsó, búcsú csókot adott át. Azonban nem volt idő gyászolni, a szomorú pillanatot hamar egy női sikoly törte meg és Daichi gyorsan az ablakhoz sietett. Amint elhagyta az akkorra már romokban álló házat, borzalmas látvány tárult elé. A ninja vérengzése Akanével és családjával nem ért véget, Daichi édesanyja volt a soron következő. A ninja felvágta édesanyja hasát, és perverz röhögés mellett élvezte, ahogy az asszony beleit szétterítheti. Az átlagember egy ilyen sokk után összetörne, de a betolakodó balszerencséjére, ezúttal nem így történt. Hősünk tétovázás nélkül esett neki a támadónak, arcát maszk porította és a füst is alaposan lecsökkentette a látóteret. Egy kémmel találta szembe magát. Egy ideig még kergette, aztán a falu mellett patt helyzet lépett fel, de egy biztos volt: Az egyikőjük ma meghal. „Mind a sárban fogtok megrohadni Kirigakure-i férgek” Daichi egy szót sem szólt, tudta, egy ilyen vérengzés után, a szavak mit sem érnek. Remegtek a lábai az izgalomtól. Eddig még soha nem votl hasonlóban része. "Szóval ilyen lenne a harc? Felemelő, imádom" - gondolta. Nem tétovázott tovább, nekirohant ellenségének, majd egy hajszálpontos vágással elvágta annak torkát, fejét a földre kényszerítve. Vér borította be a kardját, a kezéről és testéről vér csöpögött le, a ninja vére. Meghökkenésére nem érzett többé fájdalmat, nem remegett, nem félt. Sohasem volt még olyan nyugodt, mint akkor. Amint haza ért, apja odarohant fiához és hebegve kérdezte mi történt vele, de nem a fia arca üdvözölte. Daichi arckifejezése már nem volt a régi. Az addig életvidám gyerekarc helyére egy komoly, lélektelen arckifejezés költözött. Nem tudott megbirkózni a gondolattal, hogy ha csak egy kicsit gyorsabb lett volna, vagy ha előbb ért volna szeretteihez, még most is békében élhetnének. Elkeseredésében elzárkózott a barátaitól és a külvilágtól. Még hosszú, sötét copfját is levágta, kifejezve legnagyobb szégyenét.
 
A gyermeteg lélek végül felnőtt. A világ kegyetlensége úgy tűnik megtörte, vagy lehet, hogy ez csak valami nagyobb kezdete? Ez Daichi története.

Az ajánlott változtatások elvégezve! Várom a továbbiakat!