Konoha Alatti Titkos Kiképzőterep
2 posters
1 / 1 oldal
Konoha Alatti Titkos Kiképzőterep
Senju Tobirama Pént. Jan. 18 2019, 15:17
Konoha utcái alatt hosszan elterülő kiképzőterep, melyet a hokagék használtak saját technikáik tökéletesítésére, illetve a személyes embereik edzésére. Maga a terület méreteiben nagyobb mint egy normál kiképzőterep, ám legalább olyan jól felszerelt. Számos titkosított bejárata van, melyek jól el vannak rejtve az avatatlan szemek elől, s csupán azok tudnak létezéséről, kiknek épp itt van dolga. Más szóval Konoha legelitebb shinobijai és kunoichijei, kik oly technikákat készülnek tanulni vagy gyakorolni, melyek nem a nagyközönség szemének valóak.
_________________
Senju Tobirama- Főadminisztrátor
Adatlap
Szint: E
Rang: Hokake
Chakraszint: Halálütés
Re: Konoha Alatti Titkos Kiképzőterep
Akihiro Jaken Pént. Jan. 18 2019, 18:13
//Tobi//
Miután megbombáztam a fejemben cikázó kérdésekkel Genmát, csak nyugalomra intett. Erre érkeztek meg többen is a kiképzőtérre, akik mint kiderült a csoportom.
~ Tehát nem egyedüliként lettem kiválasztva… Kicsit most azt hiszem, ez visszavesz az elégedettségemből (no meg a gyarapodó egómból), de még így is elmondhatom, hogy benne vagyok az elmúlt évek legtehetségesebbjei között. Ami azért lássuk be, nyugodtan eltölthet büszkeséggel! Továbbá így legalább láthatom, hogy mások hogyan haladnak a dologgal, így ha megakadok lesz, aki segítsen nekem. Ami pedig a legalább egy fő - ezzel pedig a képzés - sikerét illeti… Ideje, hogy valakinek sikerüljön a Negyedik nyomdokaiba lépni. A hallottak alapján már akkor rendkívülinek számít a dolog, ha akár csak a teljesítményének az árnyékát produkálom a Yondaimének, de azt egyedül. Én pedig készen állok rá, hogy elérjem ezt a szintet, majd később az árnyékból a fényre léphessek! ~ lovalltam bele magamat a dologba.
Mint kiderült, volt némi lemaradásom a többiekhez képest, de hittem benne, hogy le tudom dolgozni ezt a hátrányt. Pusztán okosan kellett beosztanom az időmet, s nagy lélekjelenléttel és minden energiával kellett dolgoznom az edzéseken.
Genma tájékoztatója közben a kezembe nyomta az egyik kunait, amelyen korábban a pecsétet figyelhettem meg. Jobban szemügyre vettem a különleges jeleket. Sosem láttam még korábban ehhez hasonlatosakat, pedig nem volt avatatlan előttem a különféle pecsétek mestersége. Maga a kunai is egyedi darabnak tűnt. Jó volt a súlyozása, kényelmes volt a fogása, és ahogy így méregettem olyan érzésem támadt, mintha ezt külön nekem készítették volna. Azonnal kézre állt a fegyver. Hát nem fura?
~ Tehát először a pecséteket kell jól a fejembe vésnem, s hibátlanul elkészítenem, utána pedig kezdődhet a tanulás lényegi része, ahogy minden pecsétnél. A különbség annyi, hogy ezúttal minden eddiginél nehezebb dolgom lesz. Egy ilyen szintű tudás birtokába jutni… biztosan sok áldozattal jár… ~ gondoltam, amikor Genma pont rátért a dolog veszélyeire. Ekkor történt, hogy valaki megkísérelte a technika kivitelezését a tanulás ilyen korai szakaszában. Szerencsétlen srác miközben meglovagolta a chakrakapcsolatot a fegyverhez kettészakadt. Szörnyű látvány volt a földre kiömlő vér látványa, ugyanakkor remekül jelezte, hogy mennyi kockázattal jár az, hogy most itt vagyok.
~ Na most legyél a toppon Jaken! A testem chakrává, majd visszaalakítása minden bizonnyal életem eddigi legnagyobb kihívása lesz, de meg kell tudnom csinálni! Menni fog ez! ~ szorítottam meg a kunai markolatát, majd egy nyugisabb helyre vonultam.
Szépen leültem, nekidőltem az egyik fa törzsének, lefektettem magam elé a fegyvert úgy, hogy jól lássam a rajta lévő kanjikat, majd táskámban kotorászva megkerestem az egyik tekercsemet. Előhúztam azt, valamint az íróeszközt kiterítettem magam elé, s elkezdtem a hosszas procedúrát. Egy vonalka így, egy vonalka úgy – ellenőrzés. Na basszus, ez nem elég vastag, az nem görbül eléggé. Újra! Egy vonalka így, egy vonalka úgy – ellenőrzés. Ez a harmadik vonal eddig is itt volt? És így tovább. Rengeteg időt töltöttem el már a legelső kanji tökéletesítésével – a zárt, eldugott kiképzőtéren teljességgel sikerült elvesztenem az időérzékemet, ötletem sem volt, hogy mennyi ideje lehetek ekkor már ott lent -, utána pedig jött még három másik. Amikor a kezem már görcsölt mindig tartottam egy kis pihenőt: körülnéztem a hatalmas kiképzőtéren, elnézegettem, hogy mit csinálnak a többiek, hogyan állnak a dologgal; amikor pedig megéheztem előkaptam táskámból a kaját, amit csomagoltam magamnak, s azt falatoztam el. Utána pedig visszatértem, s folytattam tovább a kanjik másolását – közben pedig a korábbi pecsét tanulásaim miatt már ösztönösen áramoltattam is bele a chakrámat. Mire végeztem az egésszel sikerült megtöltenem egy egész tekercset a próbálkozásaimmal. Elnézve jól nyomon követhető volt, ahogy egyre precízebb és magabiztosabb kézzel húzott vonalak sorakoznak egymás után. Az utolsó jó húsz darabnál már nem tudtam semmilyen különbséget találni az eredeti és az általam kreált között, s ennyi tökéletes másolattal már elég rutinosnak éreztem magamat a dologban, így elégedetten bólintottam egyet, összetekertem a tekercset, felkeltem, s felkerestem Genmát, hogy a következő feladatomat kérjem.
Egyel nehezebb fokozat következett, ugyanis most már nem papír alapra kellett elkészítenem a pecséteket, hanem egy üres markolatú fegyverre, amit Genma adott. Egy fegyverre nem fért fel sok pecsét, így alapvetően nem próbálkozhattam volna túl sokáig, ekkor azonban bevillant egy ötlet. A kezembe vettem a fegyvert, majd a Shuriken Kage Bunshin no Jutsut alkalmazva csináltam belőle körülbelül harminc másolatot. Ezeket a másolatokat igyekeztem sorra megjelölni. Kezdetben a kissé kerekded, kemény felület nehézséget okozott, de úgy nagyjából a tizedikre már jól ment a dolog. A maradék húsznál pedig már íróeszköz nélkül, csak a chakrámmal próbáltam létrehozni a pecsétet, ahogy azt sok már pecsétnél szokás. Koncentrációmban olykor-olykor megzavart a kiképzőterepen gyakorlatozó más shinobi, de jópár hibát követően már sikerült hibátlan pecséteket létrehozni. Ekkorra már igyekeztem a lehető legtöbb információt a pecsétbe táplálni, hogy ezzel is gyakorolhassam a következő lépéseket, azonban tudtam jól, hogy ezután még közel sem leszek kész arra, hogy használhassam a technikát. Az utolsó megmaradt kunai az eredeti volt. A kezembe vettem, lehunytam a szememet, s koncentrálni kezdtem. Elképzeltem magam előtt a pecsét szimbólumait, majd a hibátlan másolatot megalkottam a fegyver markolatán. Az egyezés tökéletes volt. Elégedett mosoly húzódott a számra, megpörgettem kezemben a fegyvert, majd azzal is Genmához léptem, s felmutattam neki.
Elérkezett a gyakorlás ezen szakaszának az utolsó része, amely végül nem bizonyult nagyon nehéz feladatnak. A fegyver markolatán létrehozott pecsét után most egy fa göcsörtös oldalára kellett megalkotnom azt, de mivel már a markolatnál is a chakrám segítségével hoztam létre, nem kellett az íróeszközzel szórakoznom, így könnyedén vettem a feladatot. Az első pár kísérlet nem volt ugyan tökéletes, de hamar ráéreztem a dologra a Fuuinjutsukkal való múltam miatt, így a maradék néhány alkalommal megint a pecsétbe való információ írást próbáltam fejleszteni. Végül amikor már úgy éreztem, ezt is túlteljesítettem, s megvannak a tökéletes másolatok minden típusú felületen - viszonylag gyorsan létrehozva -, ismét Genma színe elé járultam, készen állva, hogy a tanulás következő szakaszába lépjek.
Miután megbombáztam a fejemben cikázó kérdésekkel Genmát, csak nyugalomra intett. Erre érkeztek meg többen is a kiképzőtérre, akik mint kiderült a csoportom.
~ Tehát nem egyedüliként lettem kiválasztva… Kicsit most azt hiszem, ez visszavesz az elégedettségemből (no meg a gyarapodó egómból), de még így is elmondhatom, hogy benne vagyok az elmúlt évek legtehetségesebbjei között. Ami azért lássuk be, nyugodtan eltölthet büszkeséggel! Továbbá így legalább láthatom, hogy mások hogyan haladnak a dologgal, így ha megakadok lesz, aki segítsen nekem. Ami pedig a legalább egy fő - ezzel pedig a képzés - sikerét illeti… Ideje, hogy valakinek sikerüljön a Negyedik nyomdokaiba lépni. A hallottak alapján már akkor rendkívülinek számít a dolog, ha akár csak a teljesítményének az árnyékát produkálom a Yondaimének, de azt egyedül. Én pedig készen állok rá, hogy elérjem ezt a szintet, majd később az árnyékból a fényre léphessek! ~ lovalltam bele magamat a dologba.
Mint kiderült, volt némi lemaradásom a többiekhez képest, de hittem benne, hogy le tudom dolgozni ezt a hátrányt. Pusztán okosan kellett beosztanom az időmet, s nagy lélekjelenléttel és minden energiával kellett dolgoznom az edzéseken.
Genma tájékoztatója közben a kezembe nyomta az egyik kunait, amelyen korábban a pecsétet figyelhettem meg. Jobban szemügyre vettem a különleges jeleket. Sosem láttam még korábban ehhez hasonlatosakat, pedig nem volt avatatlan előttem a különféle pecsétek mestersége. Maga a kunai is egyedi darabnak tűnt. Jó volt a súlyozása, kényelmes volt a fogása, és ahogy így méregettem olyan érzésem támadt, mintha ezt külön nekem készítették volna. Azonnal kézre állt a fegyver. Hát nem fura?
~ Tehát először a pecséteket kell jól a fejembe vésnem, s hibátlanul elkészítenem, utána pedig kezdődhet a tanulás lényegi része, ahogy minden pecsétnél. A különbség annyi, hogy ezúttal minden eddiginél nehezebb dolgom lesz. Egy ilyen szintű tudás birtokába jutni… biztosan sok áldozattal jár… ~ gondoltam, amikor Genma pont rátért a dolog veszélyeire. Ekkor történt, hogy valaki megkísérelte a technika kivitelezését a tanulás ilyen korai szakaszában. Szerencsétlen srác miközben meglovagolta a chakrakapcsolatot a fegyverhez kettészakadt. Szörnyű látvány volt a földre kiömlő vér látványa, ugyanakkor remekül jelezte, hogy mennyi kockázattal jár az, hogy most itt vagyok.
~ Na most legyél a toppon Jaken! A testem chakrává, majd visszaalakítása minden bizonnyal életem eddigi legnagyobb kihívása lesz, de meg kell tudnom csinálni! Menni fog ez! ~ szorítottam meg a kunai markolatát, majd egy nyugisabb helyre vonultam.
Szépen leültem, nekidőltem az egyik fa törzsének, lefektettem magam elé a fegyvert úgy, hogy jól lássam a rajta lévő kanjikat, majd táskámban kotorászva megkerestem az egyik tekercsemet. Előhúztam azt, valamint az íróeszközt kiterítettem magam elé, s elkezdtem a hosszas procedúrát. Egy vonalka így, egy vonalka úgy – ellenőrzés. Na basszus, ez nem elég vastag, az nem görbül eléggé. Újra! Egy vonalka így, egy vonalka úgy – ellenőrzés. Ez a harmadik vonal eddig is itt volt? És így tovább. Rengeteg időt töltöttem el már a legelső kanji tökéletesítésével – a zárt, eldugott kiképzőtéren teljességgel sikerült elvesztenem az időérzékemet, ötletem sem volt, hogy mennyi ideje lehetek ekkor már ott lent -, utána pedig jött még három másik. Amikor a kezem már görcsölt mindig tartottam egy kis pihenőt: körülnéztem a hatalmas kiképzőtéren, elnézegettem, hogy mit csinálnak a többiek, hogyan állnak a dologgal; amikor pedig megéheztem előkaptam táskámból a kaját, amit csomagoltam magamnak, s azt falatoztam el. Utána pedig visszatértem, s folytattam tovább a kanjik másolását – közben pedig a korábbi pecsét tanulásaim miatt már ösztönösen áramoltattam is bele a chakrámat. Mire végeztem az egésszel sikerült megtöltenem egy egész tekercset a próbálkozásaimmal. Elnézve jól nyomon követhető volt, ahogy egyre precízebb és magabiztosabb kézzel húzott vonalak sorakoznak egymás után. Az utolsó jó húsz darabnál már nem tudtam semmilyen különbséget találni az eredeti és az általam kreált között, s ennyi tökéletes másolattal már elég rutinosnak éreztem magamat a dologban, így elégedetten bólintottam egyet, összetekertem a tekercset, felkeltem, s felkerestem Genmát, hogy a következő feladatomat kérjem.
Egyel nehezebb fokozat következett, ugyanis most már nem papír alapra kellett elkészítenem a pecséteket, hanem egy üres markolatú fegyverre, amit Genma adott. Egy fegyverre nem fért fel sok pecsét, így alapvetően nem próbálkozhattam volna túl sokáig, ekkor azonban bevillant egy ötlet. A kezembe vettem a fegyvert, majd a Shuriken Kage Bunshin no Jutsut alkalmazva csináltam belőle körülbelül harminc másolatot. Ezeket a másolatokat igyekeztem sorra megjelölni. Kezdetben a kissé kerekded, kemény felület nehézséget okozott, de úgy nagyjából a tizedikre már jól ment a dolog. A maradék húsznál pedig már íróeszköz nélkül, csak a chakrámmal próbáltam létrehozni a pecsétet, ahogy azt sok már pecsétnél szokás. Koncentrációmban olykor-olykor megzavart a kiképzőterepen gyakorlatozó más shinobi, de jópár hibát követően már sikerült hibátlan pecséteket létrehozni. Ekkorra már igyekeztem a lehető legtöbb információt a pecsétbe táplálni, hogy ezzel is gyakorolhassam a következő lépéseket, azonban tudtam jól, hogy ezután még közel sem leszek kész arra, hogy használhassam a technikát. Az utolsó megmaradt kunai az eredeti volt. A kezembe vettem, lehunytam a szememet, s koncentrálni kezdtem. Elképzeltem magam előtt a pecsét szimbólumait, majd a hibátlan másolatot megalkottam a fegyver markolatán. Az egyezés tökéletes volt. Elégedett mosoly húzódott a számra, megpörgettem kezemben a fegyvert, majd azzal is Genmához léptem, s felmutattam neki.
Elérkezett a gyakorlás ezen szakaszának az utolsó része, amely végül nem bizonyult nagyon nehéz feladatnak. A fegyver markolatán létrehozott pecsét után most egy fa göcsörtös oldalára kellett megalkotnom azt, de mivel már a markolatnál is a chakrám segítségével hoztam létre, nem kellett az íróeszközzel szórakoznom, így könnyedén vettem a feladatot. Az első pár kísérlet nem volt ugyan tökéletes, de hamar ráéreztem a dologra a Fuuinjutsukkal való múltam miatt, így a maradék néhány alkalommal megint a pecsétbe való információ írást próbáltam fejleszteni. Végül amikor már úgy éreztem, ezt is túlteljesítettem, s megvannak a tökéletes másolatok minden típusú felületen - viszonylag gyorsan létrehozva -, ismét Genma színe elé járultam, készen állva, hogy a tanulás következő szakaszába lépjek.
Akihiro Jaken- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 2298
Elosztható Taijutsu Pontok : 0
Állóképesség : 800 (S)
Erő : 398 (B) / 150 (C) - súlyokkal
Gyorsaság : 1500 (S+) / 800 (S) - súlyokkal
Ügyesség/Reflex : 1000 (S)
Pusztakezes Harc : 350 (B)
Tartózkodási hely : Ahol lennie kell
Adatlap
Szint: S+
Rang: Jounin
Chakraszint: 1612
Re: Konoha Alatti Titkos Kiképzőterep
Senju Tobirama Szer. Jan. 30 2019, 16:51
Szép iromány, a tanulási szakaszt így elfogadom...
Úgy tűnt a pecsét sikeres, s amennyire lehet tökéletes is. Több felületre is megtanultad hát felvinni, elejét véve annak, hogy későbbi edzéseid alkalmával külön-külön be kelljen gyakorolni ezt. Oktatóid kis örömmel vegyített csodálkozással pillantottak kész munkádra.
-Na ez már döfi...- Emelte ki szájából egy pillanatra a fogpiszkálót Genma. -Most, hogy úgy fest ezzel kész vagy.. rátérhetünk az oroszlánrészére a dolognak... Ki kell alakítanod a pecsét és a test közötti kapcsolatot. Nos.. ez így nem teljesen igaz. Azt feltételezem tudod, hogy minden pecsét és annak létrehozója kapcsolatban állnak egy bizonyos szinten... Na nekünk nem ilyen kapcsolat kell hanem sokkal inkább egy...folyosó? Ez a megfelelő szó rá? Nem tudom, mindegy, érezni fogod, ha jó. A lényeg azonban... érezni fogsz egyfajta húzást.. a chakrád egyesülni akar majd azzal, amelyik a pecsétbe lett elzárva. A legjobb az lenne ha nem engednél neki, ha nem akarod úgy végezni, ahogy az előbbi srác. Na hajrá.- Ballagott mögéd, miközben kezedbe nyomott egy kunai-t.
Elsőre nem biztos hogy értetted a dolgot, hisz ki is értené ezt így? A lényeg, hogy ahogy a férfi szavaiból is leszűrhetted.. a chakrával egyfajta átjárót kell képezni az éppeni helyzeted és a pecsét között, melyen később keresztül haladva tudsz teleportálni egyik helyről a másikra. Ugyan még csak hasonló technikát se nagyon tanultál... sőt, a Shinobik 99,99%-a nem, mégis úgy gondolták neked menni fog... Vajon tényleg fog, vagy úgy végzed, ahogy szegény tanulótársad? Ez hamarosan kiderül...
// A tanulásnak ez egy nehéz szakasza lesz.. a karakter két hétig kell hogy gyakorolja a műveletet, mikor a végefelé már érzi, hogy mi a helyzet. Egyfajta megmagyarázhatatlan kapcsolatot fog érezni maga és a pecsét közt, mintha egyszerre lenne két helyen, majd mikor teljes a folyosó, egyfajta húzást kezd érezni, melynek eleinte nehezen, teljes koncentrációval és chakrafókusszal tud csak ellenállni. A két hét végére azonban képes lesz fenntartani ezt és nehézség nélkül fogja tudni megállni a teleportációt. //
Úgy tűnt a pecsét sikeres, s amennyire lehet tökéletes is. Több felületre is megtanultad hát felvinni, elejét véve annak, hogy későbbi edzéseid alkalmával külön-külön be kelljen gyakorolni ezt. Oktatóid kis örömmel vegyített csodálkozással pillantottak kész munkádra.
-Na ez már döfi...- Emelte ki szájából egy pillanatra a fogpiszkálót Genma. -Most, hogy úgy fest ezzel kész vagy.. rátérhetünk az oroszlánrészére a dolognak... Ki kell alakítanod a pecsét és a test közötti kapcsolatot. Nos.. ez így nem teljesen igaz. Azt feltételezem tudod, hogy minden pecsét és annak létrehozója kapcsolatban állnak egy bizonyos szinten... Na nekünk nem ilyen kapcsolat kell hanem sokkal inkább egy...folyosó? Ez a megfelelő szó rá? Nem tudom, mindegy, érezni fogod, ha jó. A lényeg azonban... érezni fogsz egyfajta húzást.. a chakrád egyesülni akar majd azzal, amelyik a pecsétbe lett elzárva. A legjobb az lenne ha nem engednél neki, ha nem akarod úgy végezni, ahogy az előbbi srác. Na hajrá.- Ballagott mögéd, miközben kezedbe nyomott egy kunai-t.
Elsőre nem biztos hogy értetted a dolgot, hisz ki is értené ezt így? A lényeg, hogy ahogy a férfi szavaiból is leszűrhetted.. a chakrával egyfajta átjárót kell képezni az éppeni helyzeted és a pecsét között, melyen később keresztül haladva tudsz teleportálni egyik helyről a másikra. Ugyan még csak hasonló technikát se nagyon tanultál... sőt, a Shinobik 99,99%-a nem, mégis úgy gondolták neked menni fog... Vajon tényleg fog, vagy úgy végzed, ahogy szegény tanulótársad? Ez hamarosan kiderül...
// A tanulásnak ez egy nehéz szakasza lesz.. a karakter két hétig kell hogy gyakorolja a műveletet, mikor a végefelé már érzi, hogy mi a helyzet. Egyfajta megmagyarázhatatlan kapcsolatot fog érezni maga és a pecsét közt, mintha egyszerre lenne két helyen, majd mikor teljes a folyosó, egyfajta húzást kezd érezni, melynek eleinte nehezen, teljes koncentrációval és chakrafókusszal tud csak ellenállni. A két hét végére azonban képes lesz fenntartani ezt és nehézség nélkül fogja tudni megállni a teleportációt. //
_________________
Senju Tobirama- Főadminisztrátor
Adatlap
Szint: E
Rang: Hokake
Chakraszint: Halálütés
Re: Konoha Alatti Titkos Kiképzőterep
Akihiro Jaken Szer. Jan. 30 2019, 19:01
//Tobi//
Sikerrel vettem hát a legelső szakaszát a Yondaime legendás technikájának tanulás közben, de teljesen világos volt előttem, hogy a munka nagy része még hátra van. Genma színe elé járultam, akinek a meglepődöttsége kis mosolyt csalt az arcomra, majd meghallgattam a tájékoztatását a következő lépésekről.
Nagy kihívás előtt álltam. Egy hatalmas hegy, amelyet csak és kizárólag akaraterővel és kitartással sikerülhet megmásznom. A csúcson pedig a jutalom vár rám. A siker!
Kis pihenőt tartottam, majd hozzáfogtam a pecsét létrehozásához, amelyet már éles helyzetekben fogok használni. A pecsét formai követelménye már megvolt, most csak meg kellett töltenem tartalommal a kialakított burkot. Rá kellett építenem a technikát a meglévő vázra. Vajon mennyi idő alatt sikerülhet megalkotnom ezt? Egy hét? Egy hónap? Több?! Az ittlévők nagy része már egy hónapja gyakorolta a technikát, és láthattam… tisztán láthattam, hogy mire jutottak. Pengeélen táncoltak, s ha egyensúlyuk megingott, a penge kettészelte őket… szó szerint.
~ A pecsét tehát egy kapu, amely velem együtt egy utat fog közre. Ha minden jól sikerül, ezt a folyosót bármikor használhatom, s annak a másik végén akármikor kiléphetek, így teleportálva egyik helyről a másikra. Egyedi és rendkívül ritka képesség, nyilvánvalóan okkal. Elképzelhetetlenül nehéz lehet ezt kivitelezni, pláne olyan szinten, mint ahogy azt a Negyedik tette ~ gondoltam át, majd létrehoztam a legelső pecsétet, miközben erősen koncentráltam a célomra. Igyekeztem vizualizálni magam előtt az átjárót, amelybe belépek, majd azon keresztül rohanva elérem a kaput, s azt belökve megérkezem a célomhoz. Tenyerem alatt létrejött a pecsét, majd vártam, hogy mi történik. Semmi váratlan. Nem is vártam mást.
Újra próbálkoztam hát, hasonló eredménnyel. És újra és újra, meg újra. Aztán pedig… kitalálod? Újra… Nem sikerült semmire sem jutnom az első nap, de az elkövetkező egy hétben sem. Kimerült voltam, s kezdtem elveszíteni a kedvemet. Tudtam, hogy nem adhatom fel, de mégis… ~ Egy hét telt el bárminemű eredmény nélkül, én pedig nem ehhez voltam szokva. Lehetséges, hogy az utóbbi időkben túlságosan elbíztam magamat? Úgy gondoltam, hogy nincs semmi a világon, ami az utamba állhat. Aztán jött a hideg zuhany a kapucnis férfi képében, aki játszi könnyedséggel állított félre az útjából. Felálltam az ott átélt sokkból, s most itt szenvedek minden eredmény nélkül. Lehetséges, hogy többre tartom magamat, mint amilyen erős valójában volnék? ~
A megingott hitem egyre csak vette el a kedvemet, s így még kevesebb esélyem volt eredményt elérni. Az nyolcadik napon azonban minden megváltozott. Hosszas meditációval kezdtem reggel: a szokásos rutinom, amikor krízis helyzetben vagyok. Folyamatos koncentrációval egyre mélyebbre kerültem elmém bugyraiban, míg végül egy folyosón nem találtam magamat, a végén pedig a kapucnis férfi. Futólépésben indultam meg felé, hogy elkaphassam. Egyre közelebb értem hozzá, már a karomat nyújtottam, s szinte el is értem, amikor felizzottak vörösen ragyogó szemei. Megtorpantam, s testem görcsbe rándult a félelemtől, majd egy hatalmas acélrácsos kapu zuhant közénk az égből, ezzel elzárva tőle. Már majdnem a markomban volt, de a félelmem megállított… ez nyert neki elég időt ahhoz, hogy létrehozza közöttünk a hatalmas kaput.
Továbbra sem tudtam mozdulni, csak fogcsikorgatva, pánikolva próbáltam kitörni a szorításából, mindhiába. Végtelenségnek tűnő ideig fészkelődtem, kerülve a férfi tekintetét aki a rács túloldaláról figyelt, míg végül elegem nem lett. Nem hagyhattam, hogy egy ilyen alak állja útját a célomnak.
- Lehet, hogy erősebb vagy nálam… De bassza meg! Makacsabb az biztosan nem! – fúrtam bele a tekintetemet a vöröslő szempárba, amely megrémülve nézett vissza rám, s ekkor mindenemet megfeszítve kitörtem a férfi technikájának szorításából, majd a kaput egy ütéssel ezernyi apró szilánkra zúzva megragadtam a férfit is.
- Hamarosan találkozunk! – emeltem az égbe torkánál fogva, majd a folyosó végén lévő sötétségbe hajítottam, ahonnan ezután egy fényár tört elő, körbeölelve engem.
Kinyíltak szemeim. Ott ültem ismét a titkos kiképzőtér közepén, készen állva, hogy megingathatatlan önbizalommal folytassam a gyakorlást. S most először sikerrel is jártam. Megéreztem azt a szintű kapcsolatot, amely a pecsét és a használója között alakul ki. A pecsét elkezdett magához vonzani, ahogy Genma említette. Azonban ott csengtek a fülemben a szavai: „A legjobb az lenne ha nem engednél neki”. Hát így tettem. Megpróbáltam ellenállni a dolognak. Nem volt kifejezetten nehéz a dolog, mivel alig éreztem valamiféle húzó erőt. Biztosan nem volt még elég erős köztem és a pecsét között a kapcsolat, elvégre most először sikerült elérnem ezt az állapotot, így bőven volt még hova fejlesztenem a dolgot. De megvolt!
Az egész napot további pecsétek létrehozásával töltöttem, hogy gyakoroljam a chakrakapcsolatok erősségét. Egyre tisztábban láttam magam előtt a folyosót, amelyen már nem is én futottam át, hanem mintha egy kötélen rántottak volna a cél felé. Egyre erősebb és erősebb lett az átjárás köztem és a pecsét között, s ez nem változott a következő pár napban sem. A húzóerő egyre csak próbált elnyelni, amelynek a hét első felében egyre csak nehezebb volt ellenállni. Mivel javult a chakrakapcsolat, erősödött a húzóerő is, így egyre jobban kellett koncentrálnom, hogy ne jussak a korábban látott srác sorsára.
A második hét negyedik napján már létrehoztam egy olyan pecsétet, amely mellé le kellett ülnöm, s órákon át koncentrálnom, hogy ne tudjon elnyelni. Ott ültem a pecsét mellett naphosszat megfeszülve, s az erőlködéstől gyöngyöző homlokkal. Estére már olyan mértékben kimerültem, hogy fel kellett oldanom a pecsétet, mert nem tudtam volna elmenni aludni. Vagyis tudtam volna… csak éppenséggel örök időkre. A hét maradéka hasonlóan telt, létrehoztam egy pecsétet, majd igyekeztem ellenállni a húzásnak. Az egyik alkalommal amikor már nagyon ki voltam merülve szinte éreztem is, ahogy elkezd beszippantani az átjáró, így azonnal feloldottam a pecsétet. Ki tudja, talán ha egy másodperccel később próbálkozom ezzel, az már késő lett volna.
Az utolsó két napon azonban már kezdtem egészen hozzászokni a helyzethez, s már nem is kellett folyamatos koncentrációt fenntartanom, hogy ellenálljak a dolognak. Mintha a chakrarendszerem kezdett volna hozzászokni ahhoz, hogy azon kívül is van chakra, amely befolyással van rá. Nehéz szavakba önteni az érzést, de határozottan így állt a dolog. Eltelt hát két hét, én pedig még két napot szántam a dologra ezután. Ezeken a napokon már könnyűszerrel hoztam létre új pecséteket a megfelelő erejű chakrakapcsolattal, s szinte meg sem éreztem, hogy magukhoz akarnának szívni. Készen álltam hát, a következő fázisra!
Sikerrel vettem hát a legelső szakaszát a Yondaime legendás technikájának tanulás közben, de teljesen világos volt előttem, hogy a munka nagy része még hátra van. Genma színe elé járultam, akinek a meglepődöttsége kis mosolyt csalt az arcomra, majd meghallgattam a tájékoztatását a következő lépésekről.
Nagy kihívás előtt álltam. Egy hatalmas hegy, amelyet csak és kizárólag akaraterővel és kitartással sikerülhet megmásznom. A csúcson pedig a jutalom vár rám. A siker!
Kis pihenőt tartottam, majd hozzáfogtam a pecsét létrehozásához, amelyet már éles helyzetekben fogok használni. A pecsét formai követelménye már megvolt, most csak meg kellett töltenem tartalommal a kialakított burkot. Rá kellett építenem a technikát a meglévő vázra. Vajon mennyi idő alatt sikerülhet megalkotnom ezt? Egy hét? Egy hónap? Több?! Az ittlévők nagy része már egy hónapja gyakorolta a technikát, és láthattam… tisztán láthattam, hogy mire jutottak. Pengeélen táncoltak, s ha egyensúlyuk megingott, a penge kettészelte őket… szó szerint.
~ A pecsét tehát egy kapu, amely velem együtt egy utat fog közre. Ha minden jól sikerül, ezt a folyosót bármikor használhatom, s annak a másik végén akármikor kiléphetek, így teleportálva egyik helyről a másikra. Egyedi és rendkívül ritka képesség, nyilvánvalóan okkal. Elképzelhetetlenül nehéz lehet ezt kivitelezni, pláne olyan szinten, mint ahogy azt a Negyedik tette ~ gondoltam át, majd létrehoztam a legelső pecsétet, miközben erősen koncentráltam a célomra. Igyekeztem vizualizálni magam előtt az átjárót, amelybe belépek, majd azon keresztül rohanva elérem a kaput, s azt belökve megérkezem a célomhoz. Tenyerem alatt létrejött a pecsét, majd vártam, hogy mi történik. Semmi váratlan. Nem is vártam mást.
Újra próbálkoztam hát, hasonló eredménnyel. És újra és újra, meg újra. Aztán pedig… kitalálod? Újra… Nem sikerült semmire sem jutnom az első nap, de az elkövetkező egy hétben sem. Kimerült voltam, s kezdtem elveszíteni a kedvemet. Tudtam, hogy nem adhatom fel, de mégis… ~ Egy hét telt el bárminemű eredmény nélkül, én pedig nem ehhez voltam szokva. Lehetséges, hogy az utóbbi időkben túlságosan elbíztam magamat? Úgy gondoltam, hogy nincs semmi a világon, ami az utamba állhat. Aztán jött a hideg zuhany a kapucnis férfi képében, aki játszi könnyedséggel állított félre az útjából. Felálltam az ott átélt sokkból, s most itt szenvedek minden eredmény nélkül. Lehetséges, hogy többre tartom magamat, mint amilyen erős valójában volnék? ~
A megingott hitem egyre csak vette el a kedvemet, s így még kevesebb esélyem volt eredményt elérni. Az nyolcadik napon azonban minden megváltozott. Hosszas meditációval kezdtem reggel: a szokásos rutinom, amikor krízis helyzetben vagyok. Folyamatos koncentrációval egyre mélyebbre kerültem elmém bugyraiban, míg végül egy folyosón nem találtam magamat, a végén pedig a kapucnis férfi. Futólépésben indultam meg felé, hogy elkaphassam. Egyre közelebb értem hozzá, már a karomat nyújtottam, s szinte el is értem, amikor felizzottak vörösen ragyogó szemei. Megtorpantam, s testem görcsbe rándult a félelemtől, majd egy hatalmas acélrácsos kapu zuhant közénk az égből, ezzel elzárva tőle. Már majdnem a markomban volt, de a félelmem megállított… ez nyert neki elég időt ahhoz, hogy létrehozza közöttünk a hatalmas kaput.
Továbbra sem tudtam mozdulni, csak fogcsikorgatva, pánikolva próbáltam kitörni a szorításából, mindhiába. Végtelenségnek tűnő ideig fészkelődtem, kerülve a férfi tekintetét aki a rács túloldaláról figyelt, míg végül elegem nem lett. Nem hagyhattam, hogy egy ilyen alak állja útját a célomnak.
- Lehet, hogy erősebb vagy nálam… De bassza meg! Makacsabb az biztosan nem! – fúrtam bele a tekintetemet a vöröslő szempárba, amely megrémülve nézett vissza rám, s ekkor mindenemet megfeszítve kitörtem a férfi technikájának szorításából, majd a kaput egy ütéssel ezernyi apró szilánkra zúzva megragadtam a férfit is.
- Hamarosan találkozunk! – emeltem az égbe torkánál fogva, majd a folyosó végén lévő sötétségbe hajítottam, ahonnan ezután egy fényár tört elő, körbeölelve engem.
Kinyíltak szemeim. Ott ültem ismét a titkos kiképzőtér közepén, készen állva, hogy megingathatatlan önbizalommal folytassam a gyakorlást. S most először sikerrel is jártam. Megéreztem azt a szintű kapcsolatot, amely a pecsét és a használója között alakul ki. A pecsét elkezdett magához vonzani, ahogy Genma említette. Azonban ott csengtek a fülemben a szavai: „A legjobb az lenne ha nem engednél neki”. Hát így tettem. Megpróbáltam ellenállni a dolognak. Nem volt kifejezetten nehéz a dolog, mivel alig éreztem valamiféle húzó erőt. Biztosan nem volt még elég erős köztem és a pecsét között a kapcsolat, elvégre most először sikerült elérnem ezt az állapotot, így bőven volt még hova fejlesztenem a dolgot. De megvolt!
Az egész napot további pecsétek létrehozásával töltöttem, hogy gyakoroljam a chakrakapcsolatok erősségét. Egyre tisztábban láttam magam előtt a folyosót, amelyen már nem is én futottam át, hanem mintha egy kötélen rántottak volna a cél felé. Egyre erősebb és erősebb lett az átjárás köztem és a pecsét között, s ez nem változott a következő pár napban sem. A húzóerő egyre csak próbált elnyelni, amelynek a hét első felében egyre csak nehezebb volt ellenállni. Mivel javult a chakrakapcsolat, erősödött a húzóerő is, így egyre jobban kellett koncentrálnom, hogy ne jussak a korábban látott srác sorsára.
A második hét negyedik napján már létrehoztam egy olyan pecsétet, amely mellé le kellett ülnöm, s órákon át koncentrálnom, hogy ne tudjon elnyelni. Ott ültem a pecsét mellett naphosszat megfeszülve, s az erőlködéstől gyöngyöző homlokkal. Estére már olyan mértékben kimerültem, hogy fel kellett oldanom a pecsétet, mert nem tudtam volna elmenni aludni. Vagyis tudtam volna… csak éppenséggel örök időkre. A hét maradéka hasonlóan telt, létrehoztam egy pecsétet, majd igyekeztem ellenállni a húzásnak. Az egyik alkalommal amikor már nagyon ki voltam merülve szinte éreztem is, ahogy elkezd beszippantani az átjáró, így azonnal feloldottam a pecsétet. Ki tudja, talán ha egy másodperccel később próbálkozom ezzel, az már késő lett volna.
Az utolsó két napon azonban már kezdtem egészen hozzászokni a helyzethez, s már nem is kellett folyamatos koncentrációt fenntartanom, hogy ellenálljak a dolognak. Mintha a chakrarendszerem kezdett volna hozzászokni ahhoz, hogy azon kívül is van chakra, amely befolyással van rá. Nehéz szavakba önteni az érzést, de határozottan így állt a dolog. Eltelt hát két hét, én pedig még két napot szántam a dologra ezután. Ezeken a napokon már könnyűszerrel hoztam létre új pecséteket a megfelelő erejű chakrakapcsolattal, s szinte meg sem éreztem, hogy magukhoz akarnának szívni. Készen álltam hát, a következő fázisra!
A hozzászólást Akihiro Jaken összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Márc. 23 2019, 17:23-kor.
Akihiro Jaken- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 2298
Elosztható Taijutsu Pontok : 0
Állóképesség : 800 (S)
Erő : 398 (B) / 150 (C) - súlyokkal
Gyorsaság : 1500 (S+) / 800 (S) - súlyokkal
Ügyesség/Reflex : 1000 (S)
Pusztakezes Harc : 350 (B)
Tartózkodási hely : Ahol lennie kell
Adatlap
Szint: S+
Rang: Jounin
Chakraszint: 1612
Re: Konoha Alatti Titkos Kiképzőterep
Senju Tobirama Pént. Feb. 01 2019, 17:25
/Jaken/
Hetek teltek el mégis azt mondhattad: vehemens tempóval haladsz célod felé. A technikának már két fázisát is magadmögött tudhattad, s ugyan nem tudtad pontosan mennyiből áll, következtethettél, hogy félúton lehetsz. Hisz mi hiányzik? Pecsét kész, folyosó kész, tekeport... Ha azonbnan úgy gondoltad a nehezén túl vagy... rosszul érinthetett a dolog...
-Szóval megy? Gyorsan haladsz öcskös.. meg kell hagyni.- Köpte ki szájából a fogpiszkálót. -...de ha azt hiszed ezzel már a célegyenesben vagy, nagyot tévedsz... emlékszel a fiúra múltkor? Azt hitte kész... egy dobásod lesz vagy sikerül, vagy nem. Nincs próbálkgatás, nincs második esély. egyszer hibázol és vége.. Hogy mit is kell tenned akkor? A teleport közben a saját chakrádba olvadsz bele.. azonban mégis egyben kell tartanod magad.- Bökött rá a homlokodra. -Te leszel a pecsét... Noha magadhoz nem tudsz teleportálni, talán így a legveszélytelenebb a dolog... Próbáld meg az előző lecke során kialaktott kapcsolatod olyan mértékűre feszíteni, amennyire csak lehetséges. Mintha egy csúzli húzűdna fel. Ha úgy érzed ez megvan, próbáld meg a chakrát a tested felszínére koncentrálni. Az egész tested fedje be a chakra és nem csak azt.. minden sejted, minden porcikád járja át az energiád.. ez csak akkor lesz kész, ha elmondhatod hogy szó szerint érzed a testedet és annak részeit. Eztán próbáld meg egyben tartani őket. Mintha tömve lennél cuccokkal és csak úgy tudod cipelni hogy a karjaiddal magadhoz szorítod mert a kezedben már nem fér el. Ha az előző lépéseket sikeresen vetted, és úgy érzed ez is megfelelően megy.. akkor bedobunk a mély vzbe.- Ült ki egyfajta vigyor az arcára.
Nem volt kevés feladatod és nem is voltak egyszerűek. Talán úgy gondoltad most több feladatot kaptál egyszerre, mégis.. ha azt veszed, csupán részekre bontott egy igazi feladat marad.. a tested biztostása hogy az ugrás után ne végezd úgy, ahogy korábbi tanulótársad.
//A karakternek további két hétre lesz szüksége. Írd meg odáig, hogy Genma engedélyét kéri a technika megpróbálására, majd feltételes módban folytatva (ha megadja próbálhatod meg csak) addig, hogy megpróbálkozik a karakter -életében először- a Hiraishin végrehajtásával.. És bocsi ha elrás van a szövegben, most tesztelem az új cuccot amivel melóból is tudok írni... jó munkát, kitartást! //
Hetek teltek el mégis azt mondhattad: vehemens tempóval haladsz célod felé. A technikának már két fázisát is magadmögött tudhattad, s ugyan nem tudtad pontosan mennyiből áll, következtethettél, hogy félúton lehetsz. Hisz mi hiányzik? Pecsét kész, folyosó kész, tekeport... Ha azonbnan úgy gondoltad a nehezén túl vagy... rosszul érinthetett a dolog...
-Szóval megy? Gyorsan haladsz öcskös.. meg kell hagyni.- Köpte ki szájából a fogpiszkálót. -...de ha azt hiszed ezzel már a célegyenesben vagy, nagyot tévedsz... emlékszel a fiúra múltkor? Azt hitte kész... egy dobásod lesz vagy sikerül, vagy nem. Nincs próbálkgatás, nincs második esély. egyszer hibázol és vége.. Hogy mit is kell tenned akkor? A teleport közben a saját chakrádba olvadsz bele.. azonban mégis egyben kell tartanod magad.- Bökött rá a homlokodra. -Te leszel a pecsét... Noha magadhoz nem tudsz teleportálni, talán így a legveszélytelenebb a dolog... Próbáld meg az előző lecke során kialaktott kapcsolatod olyan mértékűre feszíteni, amennyire csak lehetséges. Mintha egy csúzli húzűdna fel. Ha úgy érzed ez megvan, próbáld meg a chakrát a tested felszínére koncentrálni. Az egész tested fedje be a chakra és nem csak azt.. minden sejted, minden porcikád járja át az energiád.. ez csak akkor lesz kész, ha elmondhatod hogy szó szerint érzed a testedet és annak részeit. Eztán próbáld meg egyben tartani őket. Mintha tömve lennél cuccokkal és csak úgy tudod cipelni hogy a karjaiddal magadhoz szorítod mert a kezedben már nem fér el. Ha az előző lépéseket sikeresen vetted, és úgy érzed ez is megfelelően megy.. akkor bedobunk a mély vzbe.- Ült ki egyfajta vigyor az arcára.
Nem volt kevés feladatod és nem is voltak egyszerűek. Talán úgy gondoltad most több feladatot kaptál egyszerre, mégis.. ha azt veszed, csupán részekre bontott egy igazi feladat marad.. a tested biztostása hogy az ugrás után ne végezd úgy, ahogy korábbi tanulótársad.
//A karakternek további két hétre lesz szüksége. Írd meg odáig, hogy Genma engedélyét kéri a technika megpróbálására, majd feltételes módban folytatva (ha megadja próbálhatod meg csak) addig, hogy megpróbálkozik a karakter -életében először- a Hiraishin végrehajtásával.. És bocsi ha elrás van a szövegben, most tesztelem az új cuccot amivel melóból is tudok írni... jó munkát, kitartást! //
_________________
Senju Tobirama- Főadminisztrátor
Adatlap
Szint: E
Rang: Hokake
Chakraszint: Halálütés
Re: Konoha Alatti Titkos Kiképzőterep
Akihiro Jaken Szomb. Feb. 02 2019, 18:56
//Tobi//
Hatalmasat fújtatok, s felemelem az idegességtől megmerevedő kezeimet. Az idő mintha egy tonna súlyt cipelve a hátán haladna előre, olyan lassúnak érződik. Ekkor pedig elhajítom a pecséttel ellátott kunait, majd…
~~~
Nagy figyelemmel hallgattam végig Genma mondandóját. Büszke voltam az eddigi teljesítményemre, s már-már úgy éreztem a célegyenesben vagyok, de mint kiderült továbbra is alábecsültem a technika nehézségét. ~ Egyetlen egy dobásom van. Vagy sikerül, vagy nem. Ötven-ötven. Nem hiába egy hét lakat alatt őrzött, S szintű technikáról van szó. Ebből pedig az következik, hogy biztosra kell mennem. Nem hazárdírozhatok, mert úgy végzem mint az a srác korábbról. Még most is tisztán látom magam előtt a fennakadt szemeit… Fel kell készülnöm a lehető legjobban, időt és energiát nem kímélve, ha eredményt akarok elérni. És akkor mindent vagy semmit… Remélhetőleg egy nem halálos kimenetelű eredményt érek el... Na lássuk csak. Olyan mértékű chakrakontrollra lesz szükségem, mint soha azelőtt. El kell érnem, hogy a chakrám átjárja a testem minden porcikáját, töviről hegyire, ezzel védve magamat a teleportálás közbeni atomjaimra szakadástól. Egyenletesnek kell lennie ennek az egésznek, hogy sehol se legyen gyengébb része a „védelmemnek”, ahol nagyobb eséllyel vagyok veszélyeztetve. Ideje munkához látni, hosszú út áll még előttem! ~
Félrevonultam, majd nemes egyszerűséggel lefeküdtem a földre. Csak leültem és elterültem, s lehunytam a szemeimet. Elkezdtem elképzelni, ahogy a chakra feltölti az egész testemet, az ujjaim hegyétől a fejem búbjáig. Egészen lassú folyamat. Csak feküdtem és koncentráltam. Idővel az ujjaim kezdtek el bizseregni, majd ez ráterjedt a kézfejemre, s végül az alkaromra. Ekkor próbáltam meg ezzel egy időben elindítani ezt a folyamatot a lábujjaimnál is, de mire elértem, hogy ott is megjelenjen a bizsergés, az eltűnt a kezemből. Hát elkezdtem elölről a dolgot, s csak próbálkoztam és próbálkoztam. Sosem hittem volna, hogy ekkora kihívást fog jelenteni számomra valami, amit a földön fekve gyakorolok. Sosem tartozott a chakra kontrollom a kivételesen jók táborába, de készen álltam rá, hogy fejlesszek magamon ilyen téren is.
Napok teltek el, s én továbbra is ezzel a kihívással küszködtem. Már sikerült elérnem, hogy a teljes karomat ellepje ez a megmagyarázhatatlan – talán tényleg a bizsergés a legjobb rá -, nyomó érzés, de ekkor még nem tudtam ezzel egy időben a lábamnál is létrehozni. Gondolkodtam rajta, hogy egyetlen egy pontból kisugározva próbálom elérni a célomat, ezáltal nem a végtagjaimtól „feltöltve” a testemet, de végül az eredeti terv mellett döntöttem. Ha kihívás elé állítanak, akkor azzal szembenézek, s bizony le is győzöm! Ez nem állíthat meg abban, hogy elkapjam a kapucnis csávó tökeit!
Újabb napok teltek el, s így már egy újabb teljes hete a technika elsajátításával törődtem. Lassan – lassan? valahol mintha csak percekkel ezelőtt kezdtem volna – egy hónapja feszegettem nap mint nap tűrőképességem határait. Kimerült voltam. Fáradt és nyűgös… de kitartottam. Folytattam tovább és tovább, mert ez a dolgom. Semmi más. Mindig is az volt a sorsom, hogy eljussak ide. Erre a pontra, ebben az időben! Úgyhogy most nem hátrálhatok meg, mert akkor szembeköpöm Konohát, a Hokagét… és szembe köpöm magamat!
Hát kitartottam a kimerültségem ellenére. Napról napra tovább haladtam, s teljesebbnek éreztem a technika utolsó lépcsőjét. A második hét első felében átléptem a holtponton, s sikerült ellátnom egy minimális chakrával a testem minden egyes porcikáját. Éreztem a számban a siker halovány ízét, így folytattam tovább a gyakorlást. A feladatom már csak az volt, hogy felerősítsem ezt az érzést; hogy nagyobb koncentrációban biztosítsam testem minden szegletében a chakrát a megfelelő védelemért. Újabb két napot gyakoroltam megállás nélkül. Már régóta nem tudtam, hogy nappal vagy éjjel van-e, teljesen elveszett az időérzékem. Fáradtságtól karikás szemeim lassan mozogtak, amikor valami látni való volt. Hát igen… mondhatjuk, hogy szar állapotban voltam. Így hát végül muszáj volt tartanom egy nagyobb pihenőt. Fel kellett ismernem és be kellett látnom, hogy túlhajszoltam magamat. Megállás és pihenés nélkül nem lehet elsajátítani semmit. Izgatottságomban elfelejtettem az egyik legfontosabb alapszabályomat: a pihenés az edzés része.
Aludtam… rengeteget aludtam! Amikor pedig kinyitottam szemeimet megújult emberként tekintettem a világra. Feltöltődtem, s végre készen álltam, hogy bevegyem az utolsó erődöt, amely a célhoz vezető út mellett áll. Hogy elérjem annak a bizonyos, rögös és hullámzó útnak a végét, amelynek a végén a hegy tetején találom magamat.
Leültem lótuszülésbe, megformáltam a Tigris kézpecsétet, majd koncentrálni kezdtem. Elárasztotta egész testemet az energia. És én csak pumpáltam és pumpáltam, míg végül már úgy éreztem, hogy az szétvet engem. S ekkor éreztem, hogy elértem a megfelelő állapotot. Készen állok. Készen állok? Készen állok!
Létrehoztam egy pecsétet, amelyben minden eddiginél erősebb chakra kapcsolatot hoztam létre. Éreztem, ahogy szinte hív magához, s én készen álltam, hogy válaszoljak a hívására.
Felálltam, s Genmához léptem: - Azt hiszem… Nem… Tudom, hogy készen állok! – néztem eltökélten szemeibe, majd ha megadja az engedélyt kicsit távolabb lépek tőle, s megszorítom a megpecsételt kunai markolatát.
Hatalmasat fújtatok, s felemelem az idegességtől megmerevedő kezeimet. Az idő mintha egy tonna súlyt cipelve a hátán haladna előre, olyan lassúnak érződik. Ekkor pedig elhajítom a pecséttel ellátott kunait, majd figyelem ahogyan tovaszáll. Amikor pedig eljön a megfelelő idő veszek egy utolsó mély levegőt, majd megpróbálom a technikát. Most vagy soha…
Hatalmasat fújtatok, s felemelem az idegességtől megmerevedő kezeimet. Az idő mintha egy tonna súlyt cipelve a hátán haladna előre, olyan lassúnak érződik. Ekkor pedig elhajítom a pecséttel ellátott kunait, majd…
~~~
Nagy figyelemmel hallgattam végig Genma mondandóját. Büszke voltam az eddigi teljesítményemre, s már-már úgy éreztem a célegyenesben vagyok, de mint kiderült továbbra is alábecsültem a technika nehézségét. ~ Egyetlen egy dobásom van. Vagy sikerül, vagy nem. Ötven-ötven. Nem hiába egy hét lakat alatt őrzött, S szintű technikáról van szó. Ebből pedig az következik, hogy biztosra kell mennem. Nem hazárdírozhatok, mert úgy végzem mint az a srác korábbról. Még most is tisztán látom magam előtt a fennakadt szemeit… Fel kell készülnöm a lehető legjobban, időt és energiát nem kímélve, ha eredményt akarok elérni. És akkor mindent vagy semmit… Remélhetőleg egy nem halálos kimenetelű eredményt érek el... Na lássuk csak. Olyan mértékű chakrakontrollra lesz szükségem, mint soha azelőtt. El kell érnem, hogy a chakrám átjárja a testem minden porcikáját, töviről hegyire, ezzel védve magamat a teleportálás közbeni atomjaimra szakadástól. Egyenletesnek kell lennie ennek az egésznek, hogy sehol se legyen gyengébb része a „védelmemnek”, ahol nagyobb eséllyel vagyok veszélyeztetve. Ideje munkához látni, hosszú út áll még előttem! ~
Félrevonultam, majd nemes egyszerűséggel lefeküdtem a földre. Csak leültem és elterültem, s lehunytam a szemeimet. Elkezdtem elképzelni, ahogy a chakra feltölti az egész testemet, az ujjaim hegyétől a fejem búbjáig. Egészen lassú folyamat. Csak feküdtem és koncentráltam. Idővel az ujjaim kezdtek el bizseregni, majd ez ráterjedt a kézfejemre, s végül az alkaromra. Ekkor próbáltam meg ezzel egy időben elindítani ezt a folyamatot a lábujjaimnál is, de mire elértem, hogy ott is megjelenjen a bizsergés, az eltűnt a kezemből. Hát elkezdtem elölről a dolgot, s csak próbálkoztam és próbálkoztam. Sosem hittem volna, hogy ekkora kihívást fog jelenteni számomra valami, amit a földön fekve gyakorolok. Sosem tartozott a chakra kontrollom a kivételesen jók táborába, de készen álltam rá, hogy fejlesszek magamon ilyen téren is.
Napok teltek el, s én továbbra is ezzel a kihívással küszködtem. Már sikerült elérnem, hogy a teljes karomat ellepje ez a megmagyarázhatatlan – talán tényleg a bizsergés a legjobb rá -, nyomó érzés, de ekkor még nem tudtam ezzel egy időben a lábamnál is létrehozni. Gondolkodtam rajta, hogy egyetlen egy pontból kisugározva próbálom elérni a célomat, ezáltal nem a végtagjaimtól „feltöltve” a testemet, de végül az eredeti terv mellett döntöttem. Ha kihívás elé állítanak, akkor azzal szembenézek, s bizony le is győzöm! Ez nem állíthat meg abban, hogy elkapjam a kapucnis csávó tökeit!
Újabb napok teltek el, s így már egy újabb teljes hete a technika elsajátításával törődtem. Lassan – lassan? valahol mintha csak percekkel ezelőtt kezdtem volna – egy hónapja feszegettem nap mint nap tűrőképességem határait. Kimerült voltam. Fáradt és nyűgös… de kitartottam. Folytattam tovább és tovább, mert ez a dolgom. Semmi más. Mindig is az volt a sorsom, hogy eljussak ide. Erre a pontra, ebben az időben! Úgyhogy most nem hátrálhatok meg, mert akkor szembeköpöm Konohát, a Hokagét… és szembe köpöm magamat!
Hát kitartottam a kimerültségem ellenére. Napról napra tovább haladtam, s teljesebbnek éreztem a technika utolsó lépcsőjét. A második hét első felében átléptem a holtponton, s sikerült ellátnom egy minimális chakrával a testem minden egyes porcikáját. Éreztem a számban a siker halovány ízét, így folytattam tovább a gyakorlást. A feladatom már csak az volt, hogy felerősítsem ezt az érzést; hogy nagyobb koncentrációban biztosítsam testem minden szegletében a chakrát a megfelelő védelemért. Újabb két napot gyakoroltam megállás nélkül. Már régóta nem tudtam, hogy nappal vagy éjjel van-e, teljesen elveszett az időérzékem. Fáradtságtól karikás szemeim lassan mozogtak, amikor valami látni való volt. Hát igen… mondhatjuk, hogy szar állapotban voltam. Így hát végül muszáj volt tartanom egy nagyobb pihenőt. Fel kellett ismernem és be kellett látnom, hogy túlhajszoltam magamat. Megállás és pihenés nélkül nem lehet elsajátítani semmit. Izgatottságomban elfelejtettem az egyik legfontosabb alapszabályomat: a pihenés az edzés része.
Aludtam… rengeteget aludtam! Amikor pedig kinyitottam szemeimet megújult emberként tekintettem a világra. Feltöltődtem, s végre készen álltam, hogy bevegyem az utolsó erődöt, amely a célhoz vezető út mellett áll. Hogy elérjem annak a bizonyos, rögös és hullámzó útnak a végét, amelynek a végén a hegy tetején találom magamat.
Leültem lótuszülésbe, megformáltam a Tigris kézpecsétet, majd koncentrálni kezdtem. Elárasztotta egész testemet az energia. És én csak pumpáltam és pumpáltam, míg végül már úgy éreztem, hogy az szétvet engem. S ekkor éreztem, hogy elértem a megfelelő állapotot. Készen állok. Készen állok? Készen állok!
Létrehoztam egy pecsétet, amelyben minden eddiginél erősebb chakra kapcsolatot hoztam létre. Éreztem, ahogy szinte hív magához, s én készen álltam, hogy válaszoljak a hívására.
Felálltam, s Genmához léptem: - Azt hiszem… Nem… Tudom, hogy készen állok! – néztem eltökélten szemeibe, majd ha megadja az engedélyt kicsit távolabb lépek tőle, s megszorítom a megpecsételt kunai markolatát.
Hatalmasat fújtatok, s felemelem az idegességtől megmerevedő kezeimet. Az idő mintha egy tonna súlyt cipelve a hátán haladna előre, olyan lassúnak érződik. Ekkor pedig elhajítom a pecséttel ellátott kunait, majd figyelem ahogyan tovaszáll. Amikor pedig eljön a megfelelő idő veszek egy utolsó mély levegőt, majd megpróbálom a technikát. Most vagy soha…
Akihiro Jaken- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 2298
Elosztható Taijutsu Pontok : 0
Állóképesség : 800 (S)
Erő : 398 (B) / 150 (C) - súlyokkal
Gyorsaság : 1500 (S+) / 800 (S) - súlyokkal
Ügyesség/Reflex : 1000 (S)
Pusztakezes Harc : 350 (B)
Tartózkodási hely : Ahol lennie kell
Adatlap
Szint: S+
Rang: Jounin
Chakraszint: 1612
Re: Konoha Alatti Titkos Kiképzőterep
Senju Tobirama Szer. Feb. 06 2019, 20:44
/Jaken/
A gyakorlataid sikerrel végződtek. Érezted saját tested, ahogy azelőtt sosem. Úgy érezted chakrakontrollod kiválóan működik és ez bizony igaz is volt. Sokat fejlődtél az idestova egy hónapod alatt, mi több beérted tanulótársaid, akik ugyanott tartottak, ahol te magad is. Pár nap múlva azonban, mikor sikeresnek mondhattad a dolgot, megelőzted őket, s Genmához siettél. Vonakodva adta meg az engedélyt arra, hogy megpróbáld a technikát. Hihetetlennek tűnt számára, hogy több hónapnyi gyakorlást és kitartó munkát értél be egyetlen hónap leforgása alatt. Azonban magabiztosra forduló szavaid, elszánt tekinteted, és talán egy kis reménnyel, de rábólintott...
Megfogtad a kunait, s felhelyezted rá pecsétedet. Szíved a torkodban doboghatott, s még onnan is majd kiugrott. Az idegesség természetes volt helyzetedben. Egy olyan mérföldkő elé állítottak most, mely nem csak hogy kevesek életében jön el... egy maréknyi embernek volt valaha csupán reménykedni benne... Kivételes voltál ebben az értelemben, s talán tudtad jól, hogy amennyiben ez sikerül Akihiro Jaken megszűnik létezni, s átveszi a helyét Akihiro Jaken, a Második és Negyedik örököse... a féltve őrzött stílus tudója. A korábbi Hokagék lábnyomába lépsz majd, s csak rajtad fog múlni, követed-e őket, vagy saját célt választasz. Te lehetsz a legenda, a Hiraishin mestere... minden csak rajtad áll... ha sikerül. Ha pedig nem... akkor maximum az Uchihák lépteit fogod követni, egyenesen a sírba. Életed véget ér, jobb esetben csak elveszted valamely végtagod, ezzel alkalmatlanná válva shinobinak, s céljaid megszűnnek létezni... mégis úgy vélted, megéri a kockázatot. Kevés ember néz a halál szemébe kaján vigyorral, s üdvözli őt, mint régi barátot, hogy ismét egy shogi meccsen dőljön el, egyedül távozik-e.
Eldobtad a kunait...
Életed tettei, a genin vizsga, a korábbi emlékek, a háború... mind lepergett a szemed előtt. A régi ismerősök, élők és holtak megjelentek lelki szemeid előtt, s egyszerre ömlesztve árasztott el a melegség, a kellemes érzés, hogy kik is voltak melletted amikor az életedért küzdöttél... hogy miért, hogy kikért harcoltál a frontvonalon.
A kés lassú mozgásúnak hatott... nem is értetted elsőre. Talán sosem volt ennél fontosabb pillanatod, talán soha nem is lesz olyan, hogy egy pillanat töredékére ilyen sok kockázatot vállalj. Egy szempillantás csupán, mégis perceknek tűnt, míg a távolba ér a kunai... ám végül célba ért.
Tested megfeszült, s hatalmas húzást éreztél, szabályos rántást, melynek engedtél, s felhasználtad az eddig tanultakat. Mindenki figyelte az akciót, mindenki kíváncsi volt a végére, s valahol mindenki remélte, hogy sikerrel jársz... Az érzés megmagyarázhatatlan volt. Elmondhatatlan, leírhatatlan... ahogy tested tiszta chakrává alakul, s a kialakított folyosón áramlik végig oly sebességgel melyről álmodni sem mer senki... Nem láttál s nem hallottál semmit csupán éreztél... érezted a múltad s a jelened egyszerre. Saját chakráddal elvegyülve az rég feledett emlékeket élesztett benned újra. Ám vége lett... előbukkantál, s egy fél másodpercig csak nem is realizáltad helyzeted..., de a kunainál voltál. Mégsem volt minden rendben. Egyből odarohantak hozzád...
-A technika... sikeres volt...- Veregette meg vállad Genma, mely azonban tanúsította, hogy a siker ellenére, nem igazán vagy jól.
Az ugrást nem volt képes feldolgozni a szervezeted, s ez erőteljes hányógörcsben ütközött ki. Minden kijött belőled, ami csak tudott, s rövidesen azután eszméletedet is vesztetted.
Később a kórházban ébredtél, üres kórteremben. Az ablaknál egy fura kendős fickó ült, aki csak annyit szólt vigyorogva: Én megmondtam...
A gyakorlataid sikerrel végződtek. Érezted saját tested, ahogy azelőtt sosem. Úgy érezted chakrakontrollod kiválóan működik és ez bizony igaz is volt. Sokat fejlődtél az idestova egy hónapod alatt, mi több beérted tanulótársaid, akik ugyanott tartottak, ahol te magad is. Pár nap múlva azonban, mikor sikeresnek mondhattad a dolgot, megelőzted őket, s Genmához siettél. Vonakodva adta meg az engedélyt arra, hogy megpróbáld a technikát. Hihetetlennek tűnt számára, hogy több hónapnyi gyakorlást és kitartó munkát értél be egyetlen hónap leforgása alatt. Azonban magabiztosra forduló szavaid, elszánt tekinteted, és talán egy kis reménnyel, de rábólintott...
Megfogtad a kunait, s felhelyezted rá pecsétedet. Szíved a torkodban doboghatott, s még onnan is majd kiugrott. Az idegesség természetes volt helyzetedben. Egy olyan mérföldkő elé állítottak most, mely nem csak hogy kevesek életében jön el... egy maréknyi embernek volt valaha csupán reménykedni benne... Kivételes voltál ebben az értelemben, s talán tudtad jól, hogy amennyiben ez sikerül Akihiro Jaken megszűnik létezni, s átveszi a helyét Akihiro Jaken, a Második és Negyedik örököse... a féltve őrzött stílus tudója. A korábbi Hokagék lábnyomába lépsz majd, s csak rajtad fog múlni, követed-e őket, vagy saját célt választasz. Te lehetsz a legenda, a Hiraishin mestere... minden csak rajtad áll... ha sikerül. Ha pedig nem... akkor maximum az Uchihák lépteit fogod követni, egyenesen a sírba. Életed véget ér, jobb esetben csak elveszted valamely végtagod, ezzel alkalmatlanná válva shinobinak, s céljaid megszűnnek létezni... mégis úgy vélted, megéri a kockázatot. Kevés ember néz a halál szemébe kaján vigyorral, s üdvözli őt, mint régi barátot, hogy ismét egy shogi meccsen dőljön el, egyedül távozik-e.
Eldobtad a kunait...
Életed tettei, a genin vizsga, a korábbi emlékek, a háború... mind lepergett a szemed előtt. A régi ismerősök, élők és holtak megjelentek lelki szemeid előtt, s egyszerre ömlesztve árasztott el a melegség, a kellemes érzés, hogy kik is voltak melletted amikor az életedért küzdöttél... hogy miért, hogy kikért harcoltál a frontvonalon.
A kés lassú mozgásúnak hatott... nem is értetted elsőre. Talán sosem volt ennél fontosabb pillanatod, talán soha nem is lesz olyan, hogy egy pillanat töredékére ilyen sok kockázatot vállalj. Egy szempillantás csupán, mégis perceknek tűnt, míg a távolba ér a kunai... ám végül célba ért.
Tested megfeszült, s hatalmas húzást éreztél, szabályos rántást, melynek engedtél, s felhasználtad az eddig tanultakat. Mindenki figyelte az akciót, mindenki kíváncsi volt a végére, s valahol mindenki remélte, hogy sikerrel jársz... Az érzés megmagyarázhatatlan volt. Elmondhatatlan, leírhatatlan... ahogy tested tiszta chakrává alakul, s a kialakított folyosón áramlik végig oly sebességgel melyről álmodni sem mer senki... Nem láttál s nem hallottál semmit csupán éreztél... érezted a múltad s a jelened egyszerre. Saját chakráddal elvegyülve az rég feledett emlékeket élesztett benned újra. Ám vége lett... előbukkantál, s egy fél másodpercig csak nem is realizáltad helyzeted..., de a kunainál voltál. Mégsem volt minden rendben. Egyből odarohantak hozzád...
-A technika... sikeres volt...- Veregette meg vállad Genma, mely azonban tanúsította, hogy a siker ellenére, nem igazán vagy jól.
Az ugrást nem volt képes feldolgozni a szervezeted, s ez erőteljes hányógörcsben ütközött ki. Minden kijött belőled, ami csak tudott, s rövidesen azután eszméletedet is vesztetted.
Később a kórházban ébredtél, üres kórteremben. Az ablaknál egy fura kendős fickó ült, aki csak annyit szólt vigyorogva: Én megmondtam...
_________________
Senju Tobirama- Főadminisztrátor
Adatlap
Szint: E
Rang: Hokake
Chakraszint: Halálütés
Re: Konoha Alatti Titkos Kiképzőterep
Akihiro Jaken Szer. Feb. 06 2019, 22:21
//Tobi//
Eljött a pillanat… Egy hónapnyi szüntelen gyakorlás vezetett ideáig. Sorra hagytam le a gyakorlásban társaimat, vér nélkül ugyan, de rengeteg verítékkel küzdve, míg végül eléjük nem kerültem.
Genma vonakodva ugyan, de megadta az engedélyt a próbára. Nagyot dobbant ekkor a szívem – talán kicsit még reméltem, hogy nemet mondd, így nem kell szembenéznem egyelőre ezzel a kihívással. De ő igent mondott, ami azt jelenti, hogy belém helyezte a hitét. Még egy ember, akit nem szabad cserbenhagynom. Megfogtam az egyik kunait, majd megalkottam rá a pecsétet. Egy verítékcsepp csurgott le a halántékomon, miközben jó erősen megszorítottam a kunai markolatát. Megtöröltem homlokomat, majd egy nagyot szusszantva magam elé emeltem a fegyvert. Egy utolsó, megerősítő pillantásért megkerestem Genma tekintetét, majd előrefordulva elhajítottam a fegyvert. Végtelennek tűnő ideig szállt a fegyver, míg végül el nem ért egy megfelelő távolságot. A körém gyűltek is fesztülten figyelték amit csinálok. Fogaimat összeszorítottam, kezem megfeszült, s szívem dobbant egy utolsó nagyot… engedtem a húzásnak. Minden amit tettem életem során, erre a pillanatra készített fel… Minden ide vezetett... S megrohamoztak az emlékek. Felvillant előttem szüleim szerető, mosolygós arca, majd láttam magamat a Goro klán rejtekhelyén fogságban. Felsejlett előttem Kenji nagybátyám, aki kiszabadított a fogságból, majd elkezdett megkésve megtanítani a chakrahasználatra. Eszembe jutottak edzéseink, s tisztán láttam magam előtt a helyet, ahol a fára mászást és vízen járást tanultam. Láttam magam előtt Törpe Senseit, akinél teljesen idegenként a Faluban letettem a Genin vizsgát, s aki megtanított második technikámra. Az első séta Konoha utcáin… a napsütötte kőfejek, a zsúfolt házak és nyüzsgő utcák. Első küldetésem, s a mérhetetlen idő, amit a kiképzőtéren töltöttem. Az út a frontra Musato, Hiroto és Dansei társaságában – szent ég de utáltam azt a hajóutat! –, majd a feszült felkészülési idő a harcokra. A menetelés Unraikyo völgyébe, Rock Lee lelkesítése, majd a két hatalmas robbanás… Barátom holttestének megtalálása a Megfigyelő osztag "sírhelyénél", az eskü, amit tettem mellette, majd a hajsza a Bijuukat rejtő hordók után. A véres küzdelem Yamival, amit éppen hogy csak sikerült túlélnünk Erisával, de végül győztünk… Majd pedig Kakashi beszéde, ahol kiemelte tetteimet… A hazatérés szeretett otthonomba. Láttam magam előtt Amiko és Kimiko arcát, végül pedig… Megint felvillantak előttem azok a vörös szemek…
~ Te szent ég, most lepereg előttem az életem! Ez azt jelenti, hogy meghalok basszus?! ~ volt az utolsó gondolatom, mielőtt végleg chakrává nem alakult egész testem, hogy meglovagoljam az általam megalkotott folyosót.
Megszűnt létezni az idő és a tér körülöttem. Egy szempillantás telt el, mégis mintha örökké "odabent" lettem volna. Elmondhatatlan érzés kerített hatalmába, de valahogy mégis végtelenül megnyugtató volt. Mintha egy lettem volna mindennel…
Aztán hirtelen én ismét én voltam. Éreztem, ahogy a penge a fülem mellett zúg tovább, majd láttam is magam mellett elhaladni. A pillanatnyi döbbenetet eszméletlen nagy öröm és büszkeség követte, majd mindezt a mérhetetlen rosszullét váltotta. Az emberek körém gyűltek, s Genma megveregette vállamat, míg én térdemen támaszkodva kiokádtam magamból mindent. De nem hagytam, hogy ez lelohassza örömömet. Amit az előbb véghez vittem, azt nem képes akárki véghezvinni, ezzel pedig teljesen tisztában voltam. Sőt… Amit az előbb tettem, az olyan szintekre emelt, amelyekről soha még csak álmodni sem tudtam. Ráléptem egy olyan ösvényre, amelyen korábban két hatalmas ember lépdelt előttem. A Második és a Negyedik.
- Ezt betudom a kimerültségnek – vetettem Genma felé egy félszeg mosolyt két öklendezés között, majd elvesztettem eszméletemet.
A kórházban tértem magamhoz, ahol felülve azonnal megpillanthattam a rám vigyorgó Genmát.
- Ne csináld már – forgattam szemeimet – Technikailag nem vagyok Jounin, így nem volt igazad. Ami pedig ezt a jóslatodat illeti… Nem csempésztél te bele valamit az ebédembe, hogy biztosan itt kössek ki? – pillantottam összeszűkült szemekkel Genmára, majd pár másodperc múltán megenyhülve felnevettem – El sem hiszem, hogy sikerült! – dőltem vissza az ágyra széttárt karokkal a plafonra meredve, s sóhajtva egy hatalmasat – Megcsináltam…
Eljött a pillanat… Egy hónapnyi szüntelen gyakorlás vezetett ideáig. Sorra hagytam le a gyakorlásban társaimat, vér nélkül ugyan, de rengeteg verítékkel küzdve, míg végül eléjük nem kerültem.
Genma vonakodva ugyan, de megadta az engedélyt a próbára. Nagyot dobbant ekkor a szívem – talán kicsit még reméltem, hogy nemet mondd, így nem kell szembenéznem egyelőre ezzel a kihívással. De ő igent mondott, ami azt jelenti, hogy belém helyezte a hitét. Még egy ember, akit nem szabad cserbenhagynom. Megfogtam az egyik kunait, majd megalkottam rá a pecsétet. Egy verítékcsepp csurgott le a halántékomon, miközben jó erősen megszorítottam a kunai markolatát. Megtöröltem homlokomat, majd egy nagyot szusszantva magam elé emeltem a fegyvert. Egy utolsó, megerősítő pillantásért megkerestem Genma tekintetét, majd előrefordulva elhajítottam a fegyvert. Végtelennek tűnő ideig szállt a fegyver, míg végül el nem ért egy megfelelő távolságot. A körém gyűltek is fesztülten figyelték amit csinálok. Fogaimat összeszorítottam, kezem megfeszült, s szívem dobbant egy utolsó nagyot… engedtem a húzásnak. Minden amit tettem életem során, erre a pillanatra készített fel… Minden ide vezetett... S megrohamoztak az emlékek. Felvillant előttem szüleim szerető, mosolygós arca, majd láttam magamat a Goro klán rejtekhelyén fogságban. Felsejlett előttem Kenji nagybátyám, aki kiszabadított a fogságból, majd elkezdett megkésve megtanítani a chakrahasználatra. Eszembe jutottak edzéseink, s tisztán láttam magam előtt a helyet, ahol a fára mászást és vízen járást tanultam. Láttam magam előtt Törpe Senseit, akinél teljesen idegenként a Faluban letettem a Genin vizsgát, s aki megtanított második technikámra. Az első séta Konoha utcáin… a napsütötte kőfejek, a zsúfolt házak és nyüzsgő utcák. Első küldetésem, s a mérhetetlen idő, amit a kiképzőtéren töltöttem. Az út a frontra Musato, Hiroto és Dansei társaságában – szent ég de utáltam azt a hajóutat! –, majd a feszült felkészülési idő a harcokra. A menetelés Unraikyo völgyébe, Rock Lee lelkesítése, majd a két hatalmas robbanás… Barátom holttestének megtalálása a Megfigyelő osztag "sírhelyénél", az eskü, amit tettem mellette, majd a hajsza a Bijuukat rejtő hordók után. A véres küzdelem Yamival, amit éppen hogy csak sikerült túlélnünk Erisával, de végül győztünk… Majd pedig Kakashi beszéde, ahol kiemelte tetteimet… A hazatérés szeretett otthonomba. Láttam magam előtt Amiko és Kimiko arcát, végül pedig… Megint felvillantak előttem azok a vörös szemek…
~ Te szent ég, most lepereg előttem az életem! Ez azt jelenti, hogy meghalok basszus?! ~ volt az utolsó gondolatom, mielőtt végleg chakrává nem alakult egész testem, hogy meglovagoljam az általam megalkotott folyosót.
Megszűnt létezni az idő és a tér körülöttem. Egy szempillantás telt el, mégis mintha örökké "odabent" lettem volna. Elmondhatatlan érzés kerített hatalmába, de valahogy mégis végtelenül megnyugtató volt. Mintha egy lettem volna mindennel…
Aztán hirtelen én ismét én voltam. Éreztem, ahogy a penge a fülem mellett zúg tovább, majd láttam is magam mellett elhaladni. A pillanatnyi döbbenetet eszméletlen nagy öröm és büszkeség követte, majd mindezt a mérhetetlen rosszullét váltotta. Az emberek körém gyűltek, s Genma megveregette vállamat, míg én térdemen támaszkodva kiokádtam magamból mindent. De nem hagytam, hogy ez lelohassza örömömet. Amit az előbb véghez vittem, azt nem képes akárki véghezvinni, ezzel pedig teljesen tisztában voltam. Sőt… Amit az előbb tettem, az olyan szintekre emelt, amelyekről soha még csak álmodni sem tudtam. Ráléptem egy olyan ösvényre, amelyen korábban két hatalmas ember lépdelt előttem. A Második és a Negyedik.
- Ezt betudom a kimerültségnek – vetettem Genma felé egy félszeg mosolyt két öklendezés között, majd elvesztettem eszméletemet.
A kórházban tértem magamhoz, ahol felülve azonnal megpillanthattam a rám vigyorgó Genmát.
- Ne csináld már – forgattam szemeimet – Technikailag nem vagyok Jounin, így nem volt igazad. Ami pedig ezt a jóslatodat illeti… Nem csempésztél te bele valamit az ebédembe, hogy biztosan itt kössek ki? – pillantottam összeszűkült szemekkel Genmára, majd pár másodperc múltán megenyhülve felnevettem – El sem hiszem, hogy sikerült! – dőltem vissza az ágyra széttárt karokkal a plafonra meredve, s sóhajtva egy hatalmasat – Megcsináltam…
Akihiro Jaken- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 2298
Elosztható Taijutsu Pontok : 0
Állóképesség : 800 (S)
Erő : 398 (B) / 150 (C) - súlyokkal
Gyorsaság : 1500 (S+) / 800 (S) - súlyokkal
Ügyesség/Reflex : 1000 (S)
Pusztakezes Harc : 350 (B)
Tartózkodási hely : Ahol lennie kell
Adatlap
Szint: S+
Rang: Jounin
Chakraszint: 1612
Re: Konoha Alatti Titkos Kiképzőterep
Senju Tobirama Kedd Márc. 12 2019, 01:19
-Ami azt illeti...- Szólalt fel egy ismerős hang, s lépett be Kakashi. // Naruto hősies zene beindít //-A Hokage-sama engedélyével... mától Konohagakure jouninja leszel. Számos nehéz feladatot fogsz végezni a pályafutásod során és megannyi nehéz döntést kell majd meghoznod. Innentől senki sem fogja a kezedet fogni, magadra utalva, vezetőként kell a csapatod és a küldetés sikerét biztosítanod. Sokan felfognak nézni rád, amiért az elitbe tartozol, de soha ne feledd... ez egy kötelezettség, egy nagy adag felelősség, és nem pedig kitüntetés. Előfordulhat, hogy évek múltán sötétség fogja ellepni a szíved, de neked akkor is tartanod kell magad a feladataidhoz. Képezned és védelmezned kell a jövő nemzedékét, esélyt adva ezzel számukra, hogy egyszer ott legyenek ahol te... Minden erőddel Konohát kell védened, és annak meglévő és meg nem született nemzedékét, miközben büszkévé teszed az elhunyt hősöket. Ha készen állsz a feladatra, akkor mihelyst felépültél látogass el a Hokagéhoz magához... - Ballagott ki az ajtón, s követte is egyből Genma, ki egy lopott kacsintással gratulált kinevezésedhez.
// És akkor itt a vége... elnézést a hosszért, de úgy gondoltam, ezt így lesz jó befejezni.
Gyönyörű kaland volt elejétől végéig, szépen hoztad a jellemet, jók voltak a meglátások, azt írtad amit kellett, ahogyan kellett, néha még jobban is az elvártnál. Gyorsan posztoltál és szép, hosszú munkákat adtál be.
Jutalmad:
Chakra +87
TJP: +20
És persze... az utánozhatatlan és egyetlen HIRAISHIN!
// És akkor itt a vége... elnézést a hosszért, de úgy gondoltam, ezt így lesz jó befejezni.
Gyönyörű kaland volt elejétől végéig, szépen hoztad a jellemet, jók voltak a meglátások, azt írtad amit kellett, ahogyan kellett, néha még jobban is az elvártnál. Gyorsan posztoltál és szép, hosszú munkákat adtál be.Jutalmad:
Chakra +87
TJP: +20
És persze... az utánozhatatlan és egyetlen HIRAISHIN!
A hozzászólást Senju Tobirama összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 24 2019, 00:12-kor.
_________________
Senju Tobirama- Főadminisztrátor
Adatlap
Szint: E
Rang: Hokake
Chakraszint: Halálütés
Re: Konoha Alatti Titkos Kiképzőterep
Akihiro Jaken Szomb. Márc. 23 2019, 17:41
//Tobi - Az egész poszt a hősies Naruto zene közreműködésével született//
Gyorsan felkaptam a fejem, ahogy meghallottam a belépő Kakashi hangját. Szavait megdöbbenéssel fogadtam. Bármennyire is logikusnak hangzik, hogy ha elsajátítom a Yondaime hagyatékát, akkor kiérdemlem a Jounin rangot, nehéz volt elhinni. Én, mint Jounin… Idestova öt éve, hogy Konohába érkeztem. Lemaradva a velem egyidősektől, Akadémiai háttér nélkül, csapat nélkül. És mégis itt tartok. Kifizetődött a befektetett munka, a rengeteg vér és verejték, a sok ezer ráfordított óra, hogy felküzdjem magamat ideáig, s kiérdemeljem az elismerését másoknak. De végre eljött ez a nap is. Mintha csak tegnap lett volna, hogy felpillantottam a Negyedik hatalmas kőszobrára, eltökélten ökölbe szorítottam kezeimet, s megfogadtam, én válok majd a világ leggyorsabb shinobijává. Megfogadtam, hogy a nyomdokaiba lépek, alig valamivel ezelőtt pedig sikerrel végrehajtottam a Hiraishin no Jutsut. Megtettem életem eddigi legnagyobb lépését a célom felé. Átszeltem a teret és az időt. Olyan képesség birtokába jutottam… nem is… olyan képességért dolgoztam oly sok időn át, amely szinte senkinek sem adatik meg. Ráléptem egy olyan ösvényre, amelyet két korábbi Hokage is taposott előttem. Most pedig eljött az ideje, hogy én is tovább haladjak ezen az ösvényen,, tovább, mint előttem bárki, ezzel bizonyítva, hogy kiérdemeltem a kezembe helyezett erőt. Különös teher ez az ember vállán, mely a nyomás ellenére fel is szabadít.
Meghatottan hallgattam végig Kakashi beszédét, majd eltökélt tekintettel követtem az ajtón kilépő két személyt. Nem volt szükség szavakra, láthatták a szemeimen, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy rászolgáljak a Jounin rangra.
- Megcsináltam… - súgtam magamnak, s örömittas tekintetem a magam elé emelt ökölbe szorult kezemre szegeződött. Szívem a torkomban dobogott.
- Nem fogom cserbenhagyni a Falut. Nem fogom cserbenhagyni Kenjit, a barátaimat, a Yondaime Hokagét. S magamat sem hagyom cserben. Kitartok a végsőkig. Senki sem állíthat meg! – villant be elém korábbi ellenségeim arca. Ellenségek akiken felülkerekedtem, s ellenségek akikkel szemben alulmaradtam. A sort pedig a csuklyás zárta. A csuklyás, aki jobban teszi ha nem kerül ismét szembe velem!
Pár napig még benntartottak a kórházban, csak azután engedtek ki. Első utam haza vezetett, ahol megmosakodtam, s rendbe szedtem magamat, majd szinte azonnal a Hokage rezidenciája felé vettem az irányt. Izgatottan szeltem a lépcsőket fölfelé, majd teljesen görcsbe rándult a gyomrom, mikor megérkeztem a jellegzetes ajtó elé. Készen álltam, hogy belépjek, s a Hokage-sama színe elé járuljak…
Gyorsan felkaptam a fejem, ahogy meghallottam a belépő Kakashi hangját. Szavait megdöbbenéssel fogadtam. Bármennyire is logikusnak hangzik, hogy ha elsajátítom a Yondaime hagyatékát, akkor kiérdemlem a Jounin rangot, nehéz volt elhinni. Én, mint Jounin… Idestova öt éve, hogy Konohába érkeztem. Lemaradva a velem egyidősektől, Akadémiai háttér nélkül, csapat nélkül. És mégis itt tartok. Kifizetődött a befektetett munka, a rengeteg vér és verejték, a sok ezer ráfordított óra, hogy felküzdjem magamat ideáig, s kiérdemeljem az elismerését másoknak. De végre eljött ez a nap is. Mintha csak tegnap lett volna, hogy felpillantottam a Negyedik hatalmas kőszobrára, eltökélten ökölbe szorítottam kezeimet, s megfogadtam, én válok majd a világ leggyorsabb shinobijává. Megfogadtam, hogy a nyomdokaiba lépek, alig valamivel ezelőtt pedig sikerrel végrehajtottam a Hiraishin no Jutsut. Megtettem életem eddigi legnagyobb lépését a célom felé. Átszeltem a teret és az időt. Olyan képesség birtokába jutottam… nem is… olyan képességért dolgoztam oly sok időn át, amely szinte senkinek sem adatik meg. Ráléptem egy olyan ösvényre, amelyet két korábbi Hokage is taposott előttem. Most pedig eljött az ideje, hogy én is tovább haladjak ezen az ösvényen,, tovább, mint előttem bárki, ezzel bizonyítva, hogy kiérdemeltem a kezembe helyezett erőt. Különös teher ez az ember vállán, mely a nyomás ellenére fel is szabadít.
Meghatottan hallgattam végig Kakashi beszédét, majd eltökélt tekintettel követtem az ajtón kilépő két személyt. Nem volt szükség szavakra, láthatták a szemeimen, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy rászolgáljak a Jounin rangra.
- Megcsináltam… - súgtam magamnak, s örömittas tekintetem a magam elé emelt ökölbe szorult kezemre szegeződött. Szívem a torkomban dobogott.
- Nem fogom cserbenhagyni a Falut. Nem fogom cserbenhagyni Kenjit, a barátaimat, a Yondaime Hokagét. S magamat sem hagyom cserben. Kitartok a végsőkig. Senki sem állíthat meg! – villant be elém korábbi ellenségeim arca. Ellenségek akiken felülkerekedtem, s ellenségek akikkel szemben alulmaradtam. A sort pedig a csuklyás zárta. A csuklyás, aki jobban teszi ha nem kerül ismét szembe velem!
Pár napig még benntartottak a kórházban, csak azután engedtek ki. Első utam haza vezetett, ahol megmosakodtam, s rendbe szedtem magamat, majd szinte azonnal a Hokage rezidenciája felé vettem az irányt. Izgatottan szeltem a lépcsőket fölfelé, majd teljesen görcsbe rándult a gyomrom, mikor megérkeztem a jellegzetes ajtó elé. Készen álltam, hogy belépjek, s a Hokage-sama színe elé járuljak…
Akihiro Jaken- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 2298
Elosztható Taijutsu Pontok : 0
Állóképesség : 800 (S)
Erő : 398 (B) / 150 (C) - súlyokkal
Gyorsaság : 1500 (S+) / 800 (S) - súlyokkal
Ügyesség/Reflex : 1000 (S)
Pusztakezes Harc : 350 (B)
Tartózkodási hely : Ahol lennie kell
Adatlap
Szint: S+
Rang: Jounin
Chakraszint: 1612
Re: Konoha Alatti Titkos Kiképzőterep
Senju Tobirama Kedd Május 28 2019, 18:45
Nehezen telhetek a napok. Bezárva mikor életed talán legnagyobb eredményét ünnepelhetnéd... bár olyasvalakinek, aki annyit edz, mint te, talán pont a pihenés lehet egy kis ünneplés már. Vagy talán pont a kemény edzés lenne az? Akárhogy is, biztos idegesítő lehetett miként napi rutinod megtörték, s neked csak tűrnöd kell. Nem... talán mégse lehet ez számodra jó. Akárhogyis, mindennek vége lesz egyszer, ezzel se volt másként. Időd leteltével, s felépülésed teljességének pillanatában már ki is engedtek a kórházból. Közben tájékozódhattál a világ eseményeiről. míg képzésed és lábadozásod töltötted például lezárult a chuunin vizsga, s meglehetősen nehezen érinthetett a dolog, de annak zárását a Hokage megtámadása s elrablása jelentette. Érezhető volt a faluban a félelem, ám fegyelmezett volt minden. Talán még fegyelmezettebb mint eddig bármikor. Nem mutathatott gyengeséget a falu, teljesíteniük kellett mindenáron a felkéréseket. A hokage szerepét Shikaku töltötte be addig, Belépve tehát azon a bizonyos ajtón nem az az érzés fogadhatott, mint amit elképzeltél korábban.
-Á, Jaken, felépültél? Hallottam szép kis edzésen vagy túl...-Vetült arcára egy ravasz félmosoly összekulcsolt ujjai mögött. -Mit szólnál egy kis bemutatóhoz?- Lépett az ablakhoz és intett, lépj oda te is. -Látod a kórház tetejét mellettünk? Menj oda és gyere vissza, amilyen gyorsan csak tudsz.- Húzta félre az üveget, s lépett hátra, teretengedve.
-Á, Jaken, felépültél? Hallottam szép kis edzésen vagy túl...-Vetült arcára egy ravasz félmosoly összekulcsolt ujjai mögött. -Mit szólnál egy kis bemutatóhoz?- Lépett az ablakhoz és intett, lépj oda te is. -Látod a kórház tetejét mellettünk? Menj oda és gyere vissza, amilyen gyorsan csak tudsz.- Húzta félre az üveget, s lépett hátra, teretengedve.
_________________
Senju Tobirama- Főadminisztrátor
Adatlap
Szint: E
Rang: Hokake
Chakraszint: Halálütés
Re: Konoha Alatti Titkos Kiképzőterep
Akihiro Jaken Kedd Május 28 2019, 21:17
Elérkezett hát a nap, amikor végre kiengedtek a kórházból, s a Hokage irodája elé rendeltek. Lábadozásom alatt azonban megtudtam, hogy a pozíció másra szállt, ugyanis Danzou-samát a Chuunin-vizsga alatt megtámadták és foglyul ejtették. Keserű szájízzel fogadtam a fülembe jutó hírt. Ha valamivel előbb sikerült volna elsajátítanom a Hiraishint, talán még meg is akadályozhattam volna a helyzetet, így azonban semmit sem tehettem a kórházban feküdve… Visszacsinálni nem tudom a történteket, mindössze a mostani Hokage védelmébe fektethetek minden energiát, illetve egy esetleges mentőakció során lehetek hasznos, ha van valamilyen nyom amin el lehet indulni. Akármilyen nyom…
Minden esetre a gondolataimnak nem ekörül kellett most forogniuk, hanem az előttem álló út körül. Vajon mit tartogathat számomra a jövő most, hogy életem eddigi legnagyobb kihívásán vagyok túl? Remélhetőleg ez kiderül, amint belépek a Hokage irodájába.
Otthonról azonnal Konohagakure központi épülete felé vettem az irányt, majd a lépcsőkön felszaladva megálltam az ajtó előtt, amelyet mindenki ismert a Faluban. Egy lélegzetvétel után benyitottam az ajtón, aminek a másik oldalán egy a megszokottnál melegebb pillantás fogadott. Szintén tiszteletet parancsoló, azonban egy teljesen más módon az.
- Így van, kimerítő edzésen vagyok túl, de ismét kitűnő formában vagyok! – mondtam Shikakunak – Bemutató? – vontam fel szemöldökömet a javaslatára, ahogy az ablak felé lépett. Követtem oda.
Kiléptem a félrehúzott ablakon, majd leguggoltam egy pillanatra, s az ablak elé helyeztem egy pecsétet a tetőre. Ezt követően felálltam, s hátra fordultam: - Egy pillanat és itt vagyok – tűntem el a szeme elől egy gyors Shunshinnal, majd megiramodtam a kórház felé. Alig valamivel később már a kórház tetejéről figyeltem a Hokage rezidenciája felé, majd engedtem a már jól ismert húzó érzésnek, s a chakrakapcsolatot meglovagolva egy szempillantás előtt ismét az ablak előtt álltam: - Ez megfelel?
Minden esetre a gondolataimnak nem ekörül kellett most forogniuk, hanem az előttem álló út körül. Vajon mit tartogathat számomra a jövő most, hogy életem eddigi legnagyobb kihívásán vagyok túl? Remélhetőleg ez kiderül, amint belépek a Hokage irodájába.
Otthonról azonnal Konohagakure központi épülete felé vettem az irányt, majd a lépcsőkön felszaladva megálltam az ajtó előtt, amelyet mindenki ismert a Faluban. Egy lélegzetvétel után benyitottam az ajtón, aminek a másik oldalán egy a megszokottnál melegebb pillantás fogadott. Szintén tiszteletet parancsoló, azonban egy teljesen más módon az.
- Így van, kimerítő edzésen vagyok túl, de ismét kitűnő formában vagyok! – mondtam Shikakunak – Bemutató? – vontam fel szemöldökömet a javaslatára, ahogy az ablak felé lépett. Követtem oda.
Kiléptem a félrehúzott ablakon, majd leguggoltam egy pillanatra, s az ablak elé helyeztem egy pecsétet a tetőre. Ezt követően felálltam, s hátra fordultam: - Egy pillanat és itt vagyok – tűntem el a szeme elől egy gyors Shunshinnal, majd megiramodtam a kórház felé. Alig valamivel később már a kórház tetejéről figyeltem a Hokage rezidenciája felé, majd engedtem a már jól ismert húzó érzésnek, s a chakrakapcsolatot meglovagolva egy szempillantás előtt ismét az ablak előtt álltam: - Ez megfelel?
Akihiro Jaken- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 2298
Elosztható Taijutsu Pontok : 0
Állóképesség : 800 (S)
Erő : 398 (B) / 150 (C) - súlyokkal
Gyorsaság : 1500 (S+) / 800 (S) - súlyokkal
Ügyesség/Reflex : 1000 (S)
Pusztakezes Harc : 350 (B)
Tartózkodási hely : Ahol lennie kell
Adatlap
Szint: S+
Rang: Jounin
Chakraszint: 1612
Re: Konoha Alatti Titkos Kiképzőterep
Senju Tobirama Szer. Május 29 2019, 17:58
/Jaken/
-Úgy fest tényleg megtanultad a technikát..., de nem lett volna egyszerűbb oda dobni a jelölt kunait, majd vissza? Mi több a leggyorsabb módszer talán az lett volna, ha oda dobsz egy kunait, de itt is leraksz egy pecsétet, nem?- Fogott rá az állára, majd vállon veregetett. -Azért szép volt. Pont olyan fontos néha az, hogy hogyan használod a technikát, mint hogy megtanuld létrehozni azt.- Kacagott egy jóízűt, tarkóját vakargatva. -Ha bár lehet az a gond, hogy a Negyedikhez akarlak hasonlítani, aki hát... nem hiába volt Hokage. De ne aggódj, jó úton jársz, csak folytasd legalább ilyen határozottan.-
Ezt követve leült székébe, majd kutlászkodni kezdett papírjai közt, míg meg nem talált egy bizonyos tekercset.
-Áh, itt is van.- Nyújtotta át. -Három genin... ne aggódj nem véglegesen kapod meg őket. Nem kell aggódni, azzal még várunk, hogy kinevezzünk Jounin Senseinek..., de a felügyelőjük küldetésen van, nekik pedig attól ugyanúgy feladatokat kell végezniük. A probléma viszont, hogy elég kezdők. Két hónapja volt az akadémiai évzárójuk, szóval még nem teljesíthetnek D szintű küldetéseket se egyedül. Szóval neked lesz a dolgod koordinálni a dolgokat, hogy minden rendben menjen. Úgy egy fél órán belül kellene találkoznod velük a kapunál, szóval jobb ha sietsz.- Intett, majd visszamélyedt a papírok közé.
Leérve a kapuhoz három ifjú genin, két srác és egy lány fogadott.
-Üdv, Sensei! A nevem Kichiru, ők pedig itt Ayame és Hitoshi. Jelentem készen állunk a feladatra!- Vágták magukat szinte vigyázzba előtted.
A tekercsben, amit kaptál számos feladat volt, akár egy egész nap is rá mehet ha mindet megcsináljátok... márpedig meg kell.
// A feladatok megírását rád bízom, találj ki pár feladatot, és egy hosszabb posztban alakítsd ki őket. Ha nem megy, akkor csak reagálj erre és írok rá én. Kép a csapatról senseiiel: https://imgur.com/a/mqDKsvT //
-Úgy fest tényleg megtanultad a technikát..., de nem lett volna egyszerűbb oda dobni a jelölt kunait, majd vissza? Mi több a leggyorsabb módszer talán az lett volna, ha oda dobsz egy kunait, de itt is leraksz egy pecsétet, nem?- Fogott rá az állára, majd vállon veregetett. -Azért szép volt. Pont olyan fontos néha az, hogy hogyan használod a technikát, mint hogy megtanuld létrehozni azt.- Kacagott egy jóízűt, tarkóját vakargatva. -Ha bár lehet az a gond, hogy a Negyedikhez akarlak hasonlítani, aki hát... nem hiába volt Hokage. De ne aggódj, jó úton jársz, csak folytasd legalább ilyen határozottan.-
Ezt követve leült székébe, majd kutlászkodni kezdett papírjai közt, míg meg nem talált egy bizonyos tekercset.
-Áh, itt is van.- Nyújtotta át. -Három genin... ne aggódj nem véglegesen kapod meg őket. Nem kell aggódni, azzal még várunk, hogy kinevezzünk Jounin Senseinek..., de a felügyelőjük küldetésen van, nekik pedig attól ugyanúgy feladatokat kell végezniük. A probléma viszont, hogy elég kezdők. Két hónapja volt az akadémiai évzárójuk, szóval még nem teljesíthetnek D szintű küldetéseket se egyedül. Szóval neked lesz a dolgod koordinálni a dolgokat, hogy minden rendben menjen. Úgy egy fél órán belül kellene találkoznod velük a kapunál, szóval jobb ha sietsz.- Intett, majd visszamélyedt a papírok közé.
Leérve a kapuhoz három ifjú genin, két srác és egy lány fogadott.
-Üdv, Sensei! A nevem Kichiru, ők pedig itt Ayame és Hitoshi. Jelentem készen állunk a feladatra!- Vágták magukat szinte vigyázzba előtted.
A tekercsben, amit kaptál számos feladat volt, akár egy egész nap is rá mehet ha mindet megcsináljátok... márpedig meg kell.
// A feladatok megírását rád bízom, találj ki pár feladatot, és egy hosszabb posztban alakítsd ki őket. Ha nem megy, akkor csak reagálj erre és írok rá én. Kép a csapatról senseiiel: https://imgur.com/a/mqDKsvT //
_________________
Senju Tobirama- Főadminisztrátor
Adatlap
Szint: E
Rang: Hokake
Chakraszint: Halálütés
Re: Konoha Alatti Titkos Kiképzőterep
Akihiro Jaken Csüt. Május 30 2019, 22:58
- Sajnos olyan sűrűn és magabiztosan még nem tudom használni a technikát, hogy a megjelölt kunai dobálásával megtegyem az oda-vissza távot. Még bőven van mit gyakorolnom, így most inkább biztosra mentem - tükröztem le Shikaku nevetős tarkóvakargatását – De várjon csak egy hónapot Shikaku-sama, és már emlékeztetem is a Negyedikre! – vált a hangom magabiztosabbra.
Ezután ő odalépett a Hokage asztalához, majd kis kotorászás után elővett egy tekercset.
~ Ez az új küldetésem lenn? Vajon mi lehet? Vajon el kell hagynom az országot? Le kell számolnom egy bűnszervezettel? Információt kell lopnom? Meg kell védenem valakit? Vagy valóban Danzou megmentésére indulnánk? Menniy lehetőség most, hogy Jounin lettem! ~ vettem át a tekercset ~ Nope. Pofáraesés… Naaagy pofáraesés. Geninek… ~ suhant át arcomon egy elégedetlen grimasz, ahogy Shikaku megosztotta velem a részleteket, én pedig kinyitottam a tekercset, s végigolvastam ~ Miért pont Geninek? Ráadásul D szintű küldetések?! Csomagszállítás, áruk szállítása a Faluban, könyvtár takarítás… Na várjunk csak! Ez legalább Miyagi Sensei könyvtára, legalább meglátogatom az öreget… ~ tekertem össze a tekercset, majd egy meghajlást követően távoztam az irodából.
~ Hát nem éppen az amire számítottam… De tenni úgysem tehetek ellene semmit… ~ törődtem bele, majd lehorgasztott fejjel elindultam Konoha kapujának irányába.
Mire megérkeztem már ott várt a fogadóbizottság, Ayame, Hitoshi és Kichiru. ~ Sensei… Elég sajátos érzés, amikor először mondják ezt valakinek. Nehéz szavakkal leírni… de büszkeséggel tölt el. Lehet, hogy igazából jól fogok ma szórakozni! ~ frissült fel kicsit a hangulatom ettől a gondolattól.
- Szervusztok! Ahogy azt bizonyára hallottátok, a Jouninotok helyett ma én leszek a kis csapatotok vezetője. Engem Jakennek hívnak. Számos feladat áll előttünk, úgyhogy ne is teketóriázzunk sokat, essünk neki! – mutattam előre a levegőben, majd határozottan menetelni kezdtem a postahivatal irányába, a Geninek pedig a nyomomba eredtek.
Alig pár perc elteltével már egy nagy rakás jól becsomagolt küldemény volt elénk halmozva, a legtöbbön pedig egy nagy, piros TÖRÉKENY felirat éktelenkedett.
- Hát, akkor essünk neki. Ayame, te tervezed meg az útvonalunkat, mi hárman pedig cipeljük a küldeményeket – fordultam Kichiru és Hitoshi felé.
Pár perc elteltével már egy égig érő csomag toronnyal a kezemben egyensúlyoztam.
- Ezt még elbírod, ugye Sensei? – szólt Hitoshi, majd egy csomagot még a tornyom tetejére hajított, Ettől megingott az egész, s már a startnál majdnem összetörtünk mindent, de sikerült megvetnem a lábamat és elkerültük a katasztrófát. A csapat csak hahotázott.
- Pimasz kis kölykök... – morogtam az orrom alá, ahogy vakon elkezdtem botorkálni előrefelé az útvonalunkon.
Idővel sikerült leadnunk az összes küldeményt, de sajnos az ütemterve becsúszott egy kis késés, mivel Ayame jópárszor rossz irányba navigált el minket.
A következő feladat nem különbözött sok mindenben az elsőtől, csak ezúttal nem kellett bejárnunk az egész Falut, mindössze A-ból B-be kellett – szerencsére nem törékeny – alapanyagokat szállítanunk, hogy az egyik helyi bolt kézművesei elkészíthessék a következő adag terméküket. Semmi igazán izgalmas dolog nem történt.
A következő feladat során egy idős hölgy kertjét kellett rendbe raknunk. Mivel az előző két feladat során én végeztem a munka oroszlán részét kiküldtem a fiatalokat, hogy végezzék el a feladatot, míg én bent beszélgettem a hölggyel teázgatva… És hmmm, hogy milyen finom volt a csokis sütije! Kisebb hangzavarra lettem figyelmes, amikor a Genineknek kint meggyűlt a baja egy mosómedvével, de mint ha nem is hallanám, csak beszélgettem tovább. Végül ügyesen megoldották a helyzetet, mindössze néhány karcolással, pedig nagyon harcias mosómedve volt!
Miután a mosómedvét elvittük az erdőbe, elérkezett az utolsó küldetés ideje. Mikor megérkeztünk a könyvtárba, egy hatalmas mosollyal köszöntöttem Miyagi Senseit, aki a megszokott stílusában viszonozta a gesztust.
- Hát te is jársz még erre? – morogta.
- Sajnálom Sensei, de nagyon elfoglalt voltam. Később elmondom – hívtam be ekkor a többieket is, majd bemutattam őket Miyagi Senseinek.
– Nos, a könyvek nem porolják le önmagukat. Vegyétek le az összes könyvet, poroljátok le őket – mutattam a szertárból elővett portörlőkre -, és rakjátok vissza őket a helyükre. Lehetnek elkeveredett könyvek is, azokat juttassátok el a helyükre. Munkára! – intettem, majd Miyagi Senseiel egy csendesebb szoba felé vettük az irányt – Ne felejtsétek a második emeletet se! – kiáltottam hátra a vállam felett, amelyre egy elégedetlen morajlás volt a válasz. Elégedetten bólintottam.
Miyagi Senseinek nem kellett sokat magyaráznom, hogy miért voltam távol az utóbbi időben. Mindössze egy megjelölt kunait kellett felmutatnom, s tágra nyíltak a szemei. Pontosan tudta, hogy miről van szó, elvégre tőle származott minden ismeretem a pecsétek terén. Egy rövid társalgás után rászántam magamat, hogy én is elkezdjem a könyvek letakarítását. A kertes küldetés után a Geninek nem számítottak a segítségemre, így meglepetésként érte őket a felbukkanásom. Minden esetre nosztalgikus volt újra ezeket a könyveket porolgatnom. Pontosan ezt csináltam azért cserébe, hogy Miyagi Sensei pecséttechnikát tanítson nekem. Csak most négyen csináltuk, így gyorsabban haladtunk – habár így is besötétedett mire végeztünk.
- Jól van fiatalok, remek munkát végeztetek ma. Kiérdemeltetek magatoknak egy kiadós alvást,, úgyhogy nyomás haza. Ha bármelyikőtöknek szüksége lenne valamire akármikor megkereshettek, és segítek ha tudok. Még látjuk egymást! – köszöntem el, majd kitártam nekik a könyvtár ajtaját, amin megkönnyebbülve léptek ki. Ezt követően Miyagi Sensei felé fordultam, meghajoltam, majd egy szempillantás alatt az ágyam mellett termettem, s bevetettem magamat.
~ Ez fárasztóbb volt, mint akármilyen edzés… ~
Ezután ő odalépett a Hokage asztalához, majd kis kotorászás után elővett egy tekercset.
~ Ez az új küldetésem lenn? Vajon mi lehet? Vajon el kell hagynom az országot? Le kell számolnom egy bűnszervezettel? Információt kell lopnom? Meg kell védenem valakit? Vagy valóban Danzou megmentésére indulnánk? Menniy lehetőség most, hogy Jounin lettem! ~ vettem át a tekercset ~ Nope. Pofáraesés… Naaagy pofáraesés. Geninek… ~ suhant át arcomon egy elégedetlen grimasz, ahogy Shikaku megosztotta velem a részleteket, én pedig kinyitottam a tekercset, s végigolvastam ~ Miért pont Geninek? Ráadásul D szintű küldetések?! Csomagszállítás, áruk szállítása a Faluban, könyvtár takarítás… Na várjunk csak! Ez legalább Miyagi Sensei könyvtára, legalább meglátogatom az öreget… ~ tekertem össze a tekercset, majd egy meghajlást követően távoztam az irodából.
~ Hát nem éppen az amire számítottam… De tenni úgysem tehetek ellene semmit… ~ törődtem bele, majd lehorgasztott fejjel elindultam Konoha kapujának irányába.
Mire megérkeztem már ott várt a fogadóbizottság, Ayame, Hitoshi és Kichiru. ~ Sensei… Elég sajátos érzés, amikor először mondják ezt valakinek. Nehéz szavakkal leírni… de büszkeséggel tölt el. Lehet, hogy igazából jól fogok ma szórakozni! ~ frissült fel kicsit a hangulatom ettől a gondolattól.
- Szervusztok! Ahogy azt bizonyára hallottátok, a Jouninotok helyett ma én leszek a kis csapatotok vezetője. Engem Jakennek hívnak. Számos feladat áll előttünk, úgyhogy ne is teketóriázzunk sokat, essünk neki! – mutattam előre a levegőben, majd határozottan menetelni kezdtem a postahivatal irányába, a Geninek pedig a nyomomba eredtek.
Alig pár perc elteltével már egy nagy rakás jól becsomagolt küldemény volt elénk halmozva, a legtöbbön pedig egy nagy, piros TÖRÉKENY felirat éktelenkedett.
- Hát, akkor essünk neki. Ayame, te tervezed meg az útvonalunkat, mi hárman pedig cipeljük a küldeményeket – fordultam Kichiru és Hitoshi felé.
Pár perc elteltével már egy égig érő csomag toronnyal a kezemben egyensúlyoztam.
- Ezt még elbírod, ugye Sensei? – szólt Hitoshi, majd egy csomagot még a tornyom tetejére hajított, Ettől megingott az egész, s már a startnál majdnem összetörtünk mindent, de sikerült megvetnem a lábamat és elkerültük a katasztrófát. A csapat csak hahotázott.
- Pimasz kis kölykök... – morogtam az orrom alá, ahogy vakon elkezdtem botorkálni előrefelé az útvonalunkon.
Idővel sikerült leadnunk az összes küldeményt, de sajnos az ütemterve becsúszott egy kis késés, mivel Ayame jópárszor rossz irányba navigált el minket.
A következő feladat nem különbözött sok mindenben az elsőtől, csak ezúttal nem kellett bejárnunk az egész Falut, mindössze A-ból B-be kellett – szerencsére nem törékeny – alapanyagokat szállítanunk, hogy az egyik helyi bolt kézművesei elkészíthessék a következő adag terméküket. Semmi igazán izgalmas dolog nem történt.
A következő feladat során egy idős hölgy kertjét kellett rendbe raknunk. Mivel az előző két feladat során én végeztem a munka oroszlán részét kiküldtem a fiatalokat, hogy végezzék el a feladatot, míg én bent beszélgettem a hölggyel teázgatva… És hmmm, hogy milyen finom volt a csokis sütije! Kisebb hangzavarra lettem figyelmes, amikor a Genineknek kint meggyűlt a baja egy mosómedvével, de mint ha nem is hallanám, csak beszélgettem tovább. Végül ügyesen megoldották a helyzetet, mindössze néhány karcolással, pedig nagyon harcias mosómedve volt!
Miután a mosómedvét elvittük az erdőbe, elérkezett az utolsó küldetés ideje. Mikor megérkeztünk a könyvtárba, egy hatalmas mosollyal köszöntöttem Miyagi Senseit, aki a megszokott stílusában viszonozta a gesztust.
- Hát te is jársz még erre? – morogta.
- Sajnálom Sensei, de nagyon elfoglalt voltam. Később elmondom – hívtam be ekkor a többieket is, majd bemutattam őket Miyagi Senseinek.
– Nos, a könyvek nem porolják le önmagukat. Vegyétek le az összes könyvet, poroljátok le őket – mutattam a szertárból elővett portörlőkre -, és rakjátok vissza őket a helyükre. Lehetnek elkeveredett könyvek is, azokat juttassátok el a helyükre. Munkára! – intettem, majd Miyagi Senseiel egy csendesebb szoba felé vettük az irányt – Ne felejtsétek a második emeletet se! – kiáltottam hátra a vállam felett, amelyre egy elégedetlen morajlás volt a válasz. Elégedetten bólintottam.
Miyagi Senseinek nem kellett sokat magyaráznom, hogy miért voltam távol az utóbbi időben. Mindössze egy megjelölt kunait kellett felmutatnom, s tágra nyíltak a szemei. Pontosan tudta, hogy miről van szó, elvégre tőle származott minden ismeretem a pecsétek terén. Egy rövid társalgás után rászántam magamat, hogy én is elkezdjem a könyvek letakarítását. A kertes küldetés után a Geninek nem számítottak a segítségemre, így meglepetésként érte őket a felbukkanásom. Minden esetre nosztalgikus volt újra ezeket a könyveket porolgatnom. Pontosan ezt csináltam azért cserébe, hogy Miyagi Sensei pecséttechnikát tanítson nekem. Csak most négyen csináltuk, így gyorsabban haladtunk – habár így is besötétedett mire végeztünk.
- Jól van fiatalok, remek munkát végeztetek ma. Kiérdemeltetek magatoknak egy kiadós alvást,, úgyhogy nyomás haza. Ha bármelyikőtöknek szüksége lenne valamire akármikor megkereshettek, és segítek ha tudok. Még látjuk egymást! – köszöntem el, majd kitártam nekik a könyvtár ajtaját, amin megkönnyebbülve léptek ki. Ezt követően Miyagi Sensei felé fordultam, meghajoltam, majd egy szempillantás alatt az ágyam mellett termettem, s bevetettem magamat.
~ Ez fárasztóbb volt, mint akármilyen edzés… ~
Akihiro Jaken- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 2298
Elosztható Taijutsu Pontok : 0
Állóképesség : 800 (S)
Erő : 398 (B) / 150 (C) - súlyokkal
Gyorsaság : 1500 (S+) / 800 (S) - súlyokkal
Ügyesség/Reflex : 1000 (S)
Pusztakezes Harc : 350 (B)
Tartózkodási hely : Ahol lennie kell
Adatlap
Szint: S+
Rang: Jounin
Chakraszint: 1612
Re: Konoha Alatti Titkos Kiképzőterep
Senju Tobirama Pént. Aug. 09 2019, 23:26
/Jaken/
Az este se kellett altatni téged, lefárasztottak a kis geninek, s gond nélkül leragadt a szemed. Talán teljesen még be se sötétedett, mikor már ágyad hívogatása végképp ellenállhatatlanná vált. Vajon ez lenne a jounin lét? Vajon mikor majd saját geninjeid lesznek, akkor is ezt kell majd csinálnod? Tényleg ezt jelentené a shinobik elitjébe tartozni? Kiábrándító volna, ha ez így lenne. Hol maradnak a lehetetlen küldetések? A bűnözők, a rossz arcok, akiket meg kell fékezni? Vagy talán élvezted végre az enyhébb, nyugisabb légkört. Kissé csalódott lehettél azonban mindkét esetben, hogy új technikád csiszolására nem nagyon maradt időd... Bár legyünk őszinték... egy ilyen nem mindennapi jutsut nem lehet bármikor bármire használni, nem igaz? Ám mindenképpen kellemesen hathatott az elismerés, melyet egykori -nevezzük így- mentorodtól kaptál. Nem mindenki képes elérni az álmait, még kevesebben felérni a gyors pecsét technikák csúcsát jelentő Hiraishin szintjére. Másnap reggel azonban korán kellett kelned. Nem saját akaratodból, hanem mert egy tekercs landolt mellkasodon. Fáradtan kikelve ágyadból, ahogy felbontottad, egy küldetés nézett vissza rád. A-szintű...
Akihiro Jaken, jounin megbízást kap a Takigakurei shinobik felkérésére való válasz ügyében. A részletek titkosítottak, a helyszínen juttatják tudomására. Érkezés határideje a kézbesítéstől értendő egy hét. Egyedüli shinobiként kapja a feladatot. A falu elhagyására engedélyt kap. Az engedély típusa ideiglenes.
Rövid, ám lényegre törő üzenet volt. Amennyiben kiindultál, úgy hervasztóként hathatott a tény, hogy még teljesen ki se világosodott... hajnali 4-5 lehetett, nem épp embernek való időszak. Főleg nem egy ekkora túrára. Panaszra azonban nem volt okod... jounin vagy, ez a dolgod. Nem volt hát más hátra, mint előre, irány Takigakure...
// A következő posztod Takiba menjen A falu vezetőjének irodájába. (LINK) //
Az este se kellett altatni téged, lefárasztottak a kis geninek, s gond nélkül leragadt a szemed. Talán teljesen még be se sötétedett, mikor már ágyad hívogatása végképp ellenállhatatlanná vált. Vajon ez lenne a jounin lét? Vajon mikor majd saját geninjeid lesznek, akkor is ezt kell majd csinálnod? Tényleg ezt jelentené a shinobik elitjébe tartozni? Kiábrándító volna, ha ez így lenne. Hol maradnak a lehetetlen küldetések? A bűnözők, a rossz arcok, akiket meg kell fékezni? Vagy talán élvezted végre az enyhébb, nyugisabb légkört. Kissé csalódott lehettél azonban mindkét esetben, hogy új technikád csiszolására nem nagyon maradt időd... Bár legyünk őszinték... egy ilyen nem mindennapi jutsut nem lehet bármikor bármire használni, nem igaz? Ám mindenképpen kellemesen hathatott az elismerés, melyet egykori -nevezzük így- mentorodtól kaptál. Nem mindenki képes elérni az álmait, még kevesebben felérni a gyors pecsét technikák csúcsát jelentő Hiraishin szintjére. Másnap reggel azonban korán kellett kelned. Nem saját akaratodból, hanem mert egy tekercs landolt mellkasodon. Fáradtan kikelve ágyadból, ahogy felbontottad, egy küldetés nézett vissza rád. A-szintű...
Akihiro Jaken, jounin megbízást kap a Takigakurei shinobik felkérésére való válasz ügyében. A részletek titkosítottak, a helyszínen juttatják tudomására. Érkezés határideje a kézbesítéstől értendő egy hét. Egyedüli shinobiként kapja a feladatot. A falu elhagyására engedélyt kap. Az engedély típusa ideiglenes.
Rövid, ám lényegre törő üzenet volt. Amennyiben kiindultál, úgy hervasztóként hathatott a tény, hogy még teljesen ki se világosodott... hajnali 4-5 lehetett, nem épp embernek való időszak. Főleg nem egy ekkora túrára. Panaszra azonban nem volt okod... jounin vagy, ez a dolgod. Nem volt hát más hátra, mint előre, irány Takigakure...
// A következő posztod Takiba menjen A falu vezetőjének irodájába. (LINK) //
_________________
Senju Tobirama- Főadminisztrátor
Adatlap
Szint: E
Rang: Hokake
Chakraszint: Halálütés
Similar topics» Titkos laboratórium
» -=Titkos Klán Technikák=-
» -=Titkos Klán Technikák=-
» Kiképzőterepek
» Konoha kapuja
» -=Titkos Klán Technikák=-
» -=Titkos Klán Technikák=-
» Kiképzőterepek
» Konoha kapuja
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.