Konoha kapuja

Egy hatalmas kapu, amit sokan őriznek. Itt található a tájékozódási pont, és a recepció is.

[ Shui, Hiroto, Konan ]

Az eligazítás után elindultunk a kapu felé. Az előző küldetésünk félbemaradt, és már megint csak vakon követtük a parancsokat...de a mai napon már nem lepődök meg semmin, a tájékozottságom hanyatlani készül...csak most vettem észre, hogy kettesben maradtam Shui-val, hiszen Hiroto elment ruhát váltani. Elég kellemetlen, hogy csapattársak vagyunk, és két méterre megyünk egymástól, mintha tudomást sem vennénk egymásról...Hát, ezt az egészen nem így képzeltem el. Gondoltam, biztos kapok még egy olyan csapatot, mint azelőtt, jól kijövünk majd egymással, meg lesz egy jófej sensei-jünk, és minden küldetést sec-perc alatt megoldunk. Persze, akkor is tudtam, hogy ez egy tündérmese, ami fényévekre van a ninja-léttől, de azért titokban erről ábrándoztam, olyannyira, hogy már el is hittem. És ebből nagyon nehéz visszatérni a valóságba. De azért ez még nem jelenti azt, hogy ne tegyek semmit ezért az álomért... már pedig most nem járok jó úton efelé, vagy csak tévedek, ha a jó út az, hogy hozzá sem szóluk a tárunkhoz...így hát, hogy mondjak valamit, amivel megtöröm ezt a hideg csendet, megszólaltam:
- Milyen szép időnk van...csiripelnek a fák...azaz...aaaa madarak...- hát ez nem jött be, inkább rá se néztem Shui-ra, így is el tudtam képzelni, milyen képet vág. Nekifutottam újból, ezúttal azt kezdtem ecsetelni, milyen őrült napunk volt. De rájöttem, hogy ez sem a legjobb ötlet, mert még a végén feldühítem, ha eszébe juttatom, hogy megalázta a sensei, hogy égett le a Hokage előtt, és hogy zavarba jött, mikor látta Hiroto-t felső nélkül. Erről eszembe jutott, hogy még mindig azt hiszi, összejöttünk. Kifejthetném neki mi történt, de úgysem hinné el. Aztán egyszer csak a fejembe szállt a mai nap talán legértelmesebb ötlete: Ha rábírom, hogy ő beszéljen, nem fogok többet hibázni, sőt, ha ő ront el valamit, kvittek is lehetünk, ráadásul azáltal, hogy válaszol a kérdésemre, és beszél egy kicsit magáról, közelebb is kerülhetek hozzá.
Ameddig ezen elmélkedtem, meg is érkeztünk a kapu alá. Én rögtön felmásztam egy közeli fára ( fel is ugorhattam volna, de van időnk, én pedig nagyon szeretem kihasználni a természet nyújtotta lehetőségeket, és felmászok mindenre, amire tudok ) és közben hangosan megkérdeztem:
- Egyébként vannak testvéreid? - közben kényelmesen elhelyezkedtem egy ágon, és gyorsan körülnéztem, látok-e két Jounint, akik ránk várnak, vagy valaki ismerőst. Mikor megbizonyosodtam róla, hogy az őrökön, a recepción és rajtunk kívül egy teremtett lélek sincs itt, Shui-ra függesztettem a teintetem.

[ Noriko, Shui, Konan ]

Amikor Tsunade egy újabb küldetéssel bíz meg minket, elvigyorodok, de lelkem mélyén nagyon szomorú vagyok, mivel semmit sem tudtam meg Genzo-ról. Ahogy terveztem, a távozásnál senkit sem engedek előre. Kicsapom az ajtót és rohanni kezdek. Nem mintha félnék Shui-tól, de inkább most nem szeretnék veszekedni vele. Amint elhagyom a Hokage palotáját, felugrok az egyik közeli épület tetejére és szabályosan vágtatok az otthonom felé.
A lakásom ajtaját szinte már betöröm, annyira erősen ugrok neki a kinyitásának. Nem akarom a társaimat megváratni. Amúgy is, ki tudja mit fog csinálni a két lány amíg távol vagyok? Még az is lehet hogy egymás hajába kapnak. Nagyon gyorsan előveszek egy felsőt a szekrényemből, majd még néhány melegebb ruhadarabot is becsomagolok. Nem tudom hogy milyen helyre megyünk, de ha hideg lesz ott, akkor nagyon jól jönnek. Sőt, még 2 másikat is berakok a hátizsákomba, hátha a lányok elfelejtkeznek róla. Végül a hátamra veszem a batyumat és elhagyom a kis lakást. Becsukom az ajtót és elindulok a kapu irányába.
Tetőről tetőre haladok a célom felé, egészen addig, amíg meg nem látom mindkét leányzót. Noriko épp egy fa tetején van.
- Még nem kaptak össze! - mosolyodok el.
Amikor már elég közel vagyok a kapuhoz, leugrok a tetőről és Shui mellé sietek. Valószínűre észre vesz, ezért megpróbálom a reakciójából megtudni hogy milyen hangulatban van. Eléggé közel állok meg mellette. Annyira közel, hogy ha akar, akkor simen meg is tud ütni.
- Megérkeztem! - jelentem be komoran. - Shui, szeretnék bocsánatot kérni tőled! Ha gondolod nyugodtan meg is üthetsz. Nagyon komolyan gondolom ezt a bocsánat kérést, ezért bátran megüthetsz ha az jól esik neked. Azt hiszem ott az irodában tényleg megbántottalak, amit nem akartam.
Noriko-ra addig nem nézek rá, amíg Shui nem válaszolt valamit. Amint megüt vagy bármit is csinál velem, amivel rendezi a számlát, a másik lányhoz fordulok:
- Tőled is szeretnék elnézést kérni Noriko chan! Sajnálom hogy olyan rideg voltam, de a múltam nem olyan könnyű mint a tiétek. Már ha a tiétek is nem volt olyan nehéz mint az enyém. Remélem sikerül összeszoknunk és így hárman megalkothatnánk Konoha legerősebb genin csapatát! Na, mit szóltok?
A kérdésem után rávigyorgok a lányokra, de ha jobban megnéznek, akkor láthatják hogy igen csak megerőltetem magam.

Shui válaszán nem lepődtem meg. Hideg és nemtörődöm, de mire számíthattam volna?
Inkább tovább nézelődtem, de nem láttam senkit. Egyszer csak hátborzongató tapintást éreztem a nyakamon, és bár nedves volt, olyan érzésem lett tőle, mint mikor a körmöm végig húzom a falon, vagy egy papíron. Libabőrös tagokkal fordultam hátra, de nem volt ott semmi, még egy ág sem. Tűnődve fordultam vissza, hogy mi lehetett ez, de a kérdésemre azonnal megkaptam a választ, mihelyst megláttam a társaim, és a mögöttük álló, feltűnően fekete lányt. Biztosan ő volt, de ki lehet valójában? Remélem, nem a követünk, mert már a jelenlététől is kiráz a hideg...- ebben a pillanatban a lány a fejét Shui vállára helyezte, és olyat kérdezett, amitől végleg megbizonyosodtam róla, hogy nem teljesen százas. Nem szoktam az emberekről első látásra véleményt alkotni, de ez a belépő azért durva...
Egy pillanat alatt a földön termettem, és miután felegyenesedtem ( mert guggolva érkeztem le az ugrásból ), a lány szemébe néztem. Egy pillanatig próbáltam megállapítani a korát, de miután nem sikerült, megkérdeztem:
- Te meg ki vagy ?- és hogy ne tűnjek udvariatlannak, hozzátettem:- az én nevem Haru Noriko. - mindvégig komoly és hűvös maradtam. Tudtam, hogy most csak játszom a nagymenőt, és nem is tudom, hogy jól áll-e nekem, de néha ilyet is kell.
Aztán eszembe jutott valami, amitől csak egy hajszál védett meg, hogy el ne mosolyodjak. Vajon mit kap majd ezért Shui-tól ? Szegény lány, nem tudja, kivel áll szemben...bár, erősnek tűnik. Fejpántot nem látok rajta, ezért nem tudom, honnan jött, de gondolom ninja...Mindenesetre lehet, hogy nem lesz szükség az erejére, ha Shui nem szól be neki, az előbb eléggé beégett azzal, hogy megijedt a Hokage-tól.
Úgy tűnik, csak az arca nagy, de egyébként nulla. Ez a gondolat kicsit növelte a magabiztosságomat, és csak most jutott eszembe Hiroto. A fiú mellettem állt, de nem szóltam hozzá, mert eléggé hatásromboló lett volna. Hitartóan néztem tovább a titokzatos jövevény vörös szemébe, de a gondolataim még mindig Hiroto körül forogtak. Kedves, hogy beismeri a hibát és bocsánatot kér, de az már nem annyira tetszett, hogy sajnáltatja magát, mintha csak ő lenne a világon. Nem tudom, milyen volt a múltja, de úgy beszél, hogy ő sem tud rólam semmit. Nem tudja, hogy hat éves koromban milyen lelki sérelmek értek...Hogy majdnem megöltem valakit, és hogy azóta sem tudtam meg, vajon sikerült-e volna, mert megmentették az életem. De ezek a rémképek megmaradtak, ráadásul retteghetek, hogy mikor támadnak meg újra. És hogy képes leszek-e megvédeni magam. És mégis egy optimista gyerek vagyok, sosem szomorkodom, mert nem úgy akarom felfogni a dolgokat, mint Hiroto. Panaszkodhatnék, persze...de semmi értelme nem lenne! - ezt meg is fogom majd mondani neki. De nem most. Előbb ki kell derítenünk, vajon kivel is állok szemben.

Miután befejeztem a mondókámat, Shui nem vágott pofon. Ez már jó jel! Vagy csak megtetszettem neki és azért nem akar bántani? Rengeteg dolog fut át az agyamon, de amikor valami a nyakamhoz ér azonnal megfordulok. Viszont nem látok semmit.
- Hmm... - dünnyögök egyet.
Ez vajon mi lehetett? Amikor a nyakamhoz érek, érzem hogy tényleg nedves. Ekkor nagyon gyorsan az égre nézek és madarak után kutatok. Nagyon remélem, hogy ez nem az akar lenni amire gondolok. A felsőm ujjával törlöm le a nedvességet magamról, majd nagyon óvatosan megszagolom.
- Nem büdös. - sóhajtok fel halkan, alig hallhatóan.
Kicsit megnyugszok, hogy nem egy madár illetett meg. Azonban hirtelen egy nagyon furcsa, suttogó hangra leszek figyelmes. Mire oda nézek, látom hogy egy lány pihenteti a fejét Shui vállán.
- Látom új barátod van! - szólok oda a lányhoz, majd sietek is oda hozzá.
Ha Shui bántalmazni próbálná a jövevényt, azonnal közéjük ugrok és megállítom. Nem akarom hogy bunyó legyen ebből. Szegény lány nem tudja hogy a csapatunk idegbeteg tagjával kezdett ki.


//Bocsi, ez gyenge lett :S //

Megrökönyödve néztem az előttem álló lányra. Shui és Hiroto nem igazán érdekelt ( végre tisztázzák az egymás közti feszültséget, én pedig inkább nem égetem magam le annyira, hogy beszálljak verekedni ). Viszont "Fea" már jobban érdeket. Lám, lám, megint bebizonyosodik, hogy a név hat az emberekre...eddig két embernek tarthatok felvilágosítást a fájdalomról, szuper. Nem hiszem el, ilyen egy elcsépelt napot...Nem elég, hogy kaptam két ellenségeskedő csapattársat, akik még csak nem is akarnak csapatmunkában dolgozni ( talán Hiroto ), de most itt van ez a követ, akitől még a hideg is kiráz! Szeretnék már egy értelmes emberrel találkozni... És ekkor, mintha valaki fentről végig figyelt volna, egy gyönyörű teremtés kezdett közeledni felém. A nő arca szinte sugárzott a tisztaságtól, én pedig földbe gyökerezett lábbal meredtem rá. No nem indultam be rá ( hiszen nem vagyok lezbi ), de művészi szemekkel nézve... El tudtam képzelni egy festményen, a tengerparton...és őszintén szólva kicsit irigykedtem is rá. Én sem vagyok csúnya ( meg hiú sem, csak szerény, hehe ), de ez a nő tényleg a megtestesült szépség volt. Kíváncsi vagyok, hogy ha majd Shui megunja a csapattársunk agyabugyálását, és végre felnéz, mit fog majd szólni, hogy lekörözték? Most már kíváncsi vagyok, mire lesz nagy az arca, mert semmiben sem lesz a leg-. Nem lesz sem a legszebb, sem a legokosabb, és a kisugárzásáról ne is beszéljünk...- majd tettem egy lépést a nő felé, és óvatosan a kezemet nyújtottam felé.
- A nevem Haru Noriko...- majd miután ő is bemutatkozott, még mosolyogtam egyet, aztán elsiettem, hogy szétválasszam ezt a két...na jó, talán bírják még az idegeim pár napig, de eddig csak a jó oldalam ismerték meg. Nem tudják, milyen mérges tudok lenni, ha elszakad a cérna, vagy hogy milyen csípőseket vagyok képes beszólni, ha akarok. De még egy ideig megerőltetem magam...nyugi...majd csak kijövök velük valahogy...- közben oda is értem, és a ruhaszélénél fogva elrángattam Shui-t szegény Hiroto-ról. Közben résen voltam, hogy ha kell, megvédjem magam. Tisztában voltam vele, hogy most nekem fog támadni, de nem hiszem, hogy erősebb lenne nálem. Végül is éltanuló voltam az akadémián... Taijutsu-ból jó alapjaim vannak, ninjutsu-t nem hiszem, hogy használna ellenem ( ennyire azért még ő sem forrófejű ), ami pedig a genjutsu-t illeti, azt könnyen fölismerem, és föl is tudom oldani. Ha pedig simán a képembe vág valami förtelmességet, én is tudok olyat szólni, hogy elsápad belé.
A tekintetem Feára emeltem. Kíváncsi voltam, vajon mit szól ehhez az egész cirkuszhoz. Furcsa, most, hogy így egymás mellett állnak a másik nővel, teljesen olyanok, mint egy angyal, és az ördög...

Az események nem épp úgy alakulnak ahogy szerettem volna. Miután megragadtam Shui-t hogy elráncigáljam a másik lánytól, de ő kiszabadul a kezeim közül. Ezután még a fejemhez vágja azt is hogy perverz vagyok. Ez aztán szép. Azonban a következő események még jobban meglepnek.
Hirtelen azon kapom magam, hogy Shui letepert és folyamatosan ütlegel. Egyszer sikerül pofon vágnia, de utána már védekezni kezdek és nem kapok többet. Lényegében még élvezhetném is a helyzetet. Na jó, kicsit élvezem is
Shui rikácsolásán kívül mást nem nagyon hallok, de egyszer mintha Noriko is megszólalna. Hamarosan azonban megérkezik a másik társam és leszedi rólam a szőkeséget.
- És még én vagyok perverz... - szólok oda Shui-nak. - Szerintem azért vagy mérges, mert jobban szerettél volna TE ott lenni a tetőn velem. Fogd már fel, hogy nem csináltunk semmit sem ott! És perverz sem vagyok! - ekkor meglátom a társaságunkhoz újonnan csatlakozó szépséget.
Gyorsan felugrok a földről és leporolom a ruhám. Miután befejezem a tisztogatást, oda megyek a nőhöz és meghajlok előtte.
- Kaibutsu Hiroto szolgálatára áll, szép hölgy! - majd csak ezután kezdek el foglalkozni a követtel.
- Elnézését kérem, hogy a szöszi így letámadta, de a mai nap folyamán nagyon ingerlékeny. Remélhetőleg holnap már normális lesz!
Genzo sensei annak idején arra tanított hogy a kötelességeimet mindenáron teljesítsem. Viszont azt is megtanultam mellette, hogy a szép hölgyekkel mindig bánjak illően.
- Várunk még valakire? - nézek rá a követre.

Halk futás zaja veri fel a csendet, ahogy Kazuma rohan a kapuhoz. Megáll, majd körbesandít, csapdákat sejtve mindenütt.
Az fog győzni, aki tényleg jobb, és szerencsés, ezt ne felejtsd el Suzume. Nem biztos, hogy ez te leszel. Szóval ide kellett jönnöm. És most?
Nagyjából elűzött mindent a fejéből, hogy tisztán járhassanak a gondolatai a feladat körül. Egyelőre senkit nem lát, aki ismerős lenne, úgyhogy további információkra várva, nagy türelemmel szemlélődik, összpontosít.
A két jutsu csábító, de szerintem ez csak egy egyszerű mézesmadzag. Senki sem teheti meg, hogy elhanyagolja a tanítványát egy másik javára. Biztos, hogy nem lesz lemaradása egyikünknek sem.
Hiábavaló lenne lebecsülnöm Suzumét, hiszen amúgy is, alig ismerem. Kíváncsi lennék a képességeire, és a határaira. Ahogy a sajátjaimra is.
Gyomrának halk mordulása emlékezteti, hogy régen volt már reggeli, ezzel türelmét is kezdi elveszteni.
Mégiscsak jó dolog az a ramenkupon. Hol vagy már Ami-chan?
Morfondírozik, majd úgy dönt, a tettek mezejére lép.
Ami-chan! Itt vagyok! Merre tovább?

Nem kell sokáig várnia, máris megszólítják az őrök.
Ó, csak egy küldetés a senseiemtől.
Ezzel le is rendezte a tájékoztatót, mást nem fog nekik mondani. A kis rezdüléseket is figyelmesen hallgatja, semmi sem kerülheti el a figyelmét. Ekkor hirtelen becsapódik a shuriken. Körülnéz, de mivel senkit sem talál, megnézi magának a kis pengét, ekkor meglátja rajta a cetlit.
„Hol máshol vásárolnál fegyvert, ha nem itt? Kicsi bolt, nagy forgalom.. " A többit nem látom.
Felmordul, ahogy végiggondolja, mennyi fegyverkereskedés van a faluban, ráadásul semmi több nem derül ki. Letépi a cetlit, és azt is elteszi. Megpördül az újabb pukkanás hangjára, és a füstből egy nyíl bontakozik ki.
Kelet. Arrafelé egy boltot ismerek csak, a Kaz Kunora Fegyverkereskedést. Nagyon remélem, hogy az lesz az.
Gondolatai ekörül forognak, de lábai már sebesen repítik a keleti városrész felé.
Csapdák még nem voltak, de nem árt résen lennem. Attól tartok, innen nehezebb lesz, és minden ravaszságomra szükségem lesz.
Nagyokat ugorva halad a szerinte megfelelő hely felé, és reménykedik, hogy jó a cél, amit a papírfecni alapján megjelöltmagának. Ügyel arra, hogy a keze ügyében legyen legalább egy shuriken, vagy kunai, nehogy meglepjék és ezzel elbukja a próbát.

Miután megkaptuk az új küldetést amiről igazából, néhány töredék információn kívül nem nagyon tudtam semmit, elindultam haza, hogy összepakoljak. A szüleim már nem voltak otthon, de látszott még a nyoma annak, hogy a sensei nem is olyan rég itt járt. Összeszedtem némi kaját, és elcsomagoltam ruhákat, és minden egyéb szükséges holmit. Miután minden megvolt elindultam Konoha kapuja felé. Mikor odaértem meg is láttam az új társamat aki kicsit sem volt szimpatikus. Odasétáltam hozzá és belenéztem a szemébe.
-Undorodok tőled. Ajánlom, hogy nem legyél az utamba a küldetés során. Nem szeretek senkivel balhézni, de utálom az olyan embereket mint te- mondtam neki, és valahogy késztetést éreztem, hogy megüssem, de nem tettem. Már az elején láttam, hogy a lán nem teljesen normális, de úgy néz ki mintha a vérvörös színnel szemben megszállott lenne. Nem tudom, hogy mi lehet vele, de tudtam, hogy nem árt vigyázni vele. Az edzőterepen a saját vérért kente rám és attól félek, hogy más emberek vérét sem fél kiontani azért, hogy saját beteges vágyainak éljen. Persze ez remélhetőleg nem fog megtörténni.

Le ugrom a fáról és hátam azonnal neki is döntöm. Nem lesz ez így jó. Túlsókat akartam egy szere. Bántott néhány dolog. Nagyot sóhajtottam léptem egyet előre és meg fogtam a fejem.
-Áú.
Úgy döntöttem nem figyelek a többiekre. Csak a mestere annak minden szavára és mozdulatára.
- Rendben.
nem szóltam egy szót sem csak karba tett kezekkel egy szó nélkül elsétáltam. Egészen a szomszéd utcáig. Onnan futni kezdtem haza. Egészen az ajtóig és onnan a konyhába. Fájdalom csillapított vetem be és egy nagy pohár vizel a kezembe ültem le a konyha kövére. Lassan elkortyoltam a vizet. Felállok a szobámba sétálok ahol Ren álmából ébredve ugrik fel. hangosan miákolva vad dorombolásba kezd.
- Most nem érek rá. Össze kel pakolnom és indulnom küldetésre.
Nem kapkodtam. Egy levelet írtam mostoha apámnak amit majd a konyha asztalra fogok tenni. Meg etettem Rent és nekiláttam pakolni.
Kunai, Shuriken.... egy kis víz, tartós étel.
Egy táska amiben mindenem elfér ami csak kell. Még eszek néhány falatot majd meg etetem Rent és elindulok a kapuhoz.
Ezek veszekednek? Nézek távolról végig csapat társaimon. Közelebb érek nem szolok. Csak leveszem táskám és mélyen belekotrok.
Egy pici csomagot veszek elő belőle. Ki bontom négy darab sütemény van benne. Akamének tétovázás nélkül nyújtom.
miután vett egyet Akame Maora nézek. Kicsit félek tőle mert még nem ismerem. Nem tudtam a jelenlétéhez szokni még edzés alatt sem.
Oda lépek elé és oda nyitom a pici csomagot de nem szolok egy szót sem. A mozdulat egyértelmű.

Nem sokáig, talán ha öt percig kellett várnotok a jounin kunoichire. (Ezalatt szabad reagálások lehetnek a másik jk-k előző postjra!) De nem hiába, immáron, ahogyan megjelent, tényleg hasonlított Konoha egyik jounin-ja. Mellvértett hordott, bár jol látszott, hogy alatta csak az a szokásos ruházata van, de ez igazából kit is érdekelt. Ahogyan megjelent előtettek, mosolyogva intett rátok, hogy gyűljetek köré, ahogyan a zsebéből előkotort egy képet, melyet felmutatott nektek.
A kép egy öreg, sőt mondhatni már nagyon vén férfit ábrázolt, hosszú fehér szakálla, a térdét verdeste, ahogyan a kopasz fején megvillant a fény, Hát igen, első ránézésre meg nem mondtátok volna, hogy ez a kép egy ninját ábrázol. És miközben a kép körbement, Muromoto részletezte az első közös küldetésetek lényegét.
- A képen lévő férfi, a falú egy öreg veteránja. A neve Tousaku Yagi. Már régen nyugdíjazták, de azóta sem tud nyugton maradni. Havonta eljátssza ezt, eltűnik és várja, teszteli az utána küldött csapat képességeit. - sóhajtott fel- Vigyázatok vele, annak ellenér, hogy csak egy csonthalmaz, elég gyors és erős, amihez a tapasztal miatt, mondhatni még nekem is okoz elég kihívást. -vakarta meg a tarkóját- Emelet ti főleg vigyázatok lányok, ő egy elég perverz alak, szóval ha nem figyeltek, kellemetlen pillanatok következhetnek számotokra. Persze ha velem kezd ki én egyszerüen elcsapom! Hahahah - nevetett fel, ahogyan belenyúlt az oldalán lógó táskájába, ahogyan elővette a mikrofonokat- Tessék, Vegyétek fel és a négyes sávra állítsátok. -csatolta fel ő is- Ahogyan ismerem, a közeli erődbe vette be magát, szóval azt kell átkutatnunk utána. - nézett ki a nagy kapun. - Oké, ti egyeztessétek a felszerelésetek, ameddig én leadom a papírokat a kapunál. -sétált el tőletek.

Mao nem nagyon törődött azzal amit mondtam neki, de nem is gond. Nekem elég az is ha nincs az utamba. Hamarosan Ayami is megérkezett. Odajött hozzánk, és megkínált minket süteménnyel. vettem egyet, és megköszöntem neki majd megette. Az íze isteni volt. Hamarosan a sensei is megérkezett és ismertette velük a tervet. Elmondta, hogy az öreg elég gyors, és erős. Nem tudom, hogy miért éppen minket küldtek ki, de ha már így lettek a dolgok akkor jól agyon csapom az öreget amiért nem tud nyugton maradni. Mao felvázolt egy kis tervet, és néhány dolgot kérdezett. Nem tudtam mit hozzátenni, így inkább nem szóltam semmit. Fura belegondolni, hogy hosszú idő után ez az első küldetésem. Várom már az összecsapást.

//Bocsi most csak ennyi lett -.-//

Mosolyogva nyugtáztam csapat társak a sütit majszolják. Mester megérkezésekor neki is át nyújtok egy szeletett. miközben elveszem a mikrofont. A maradékot vissza csomagolom és elteszem.
Majd felcsatolom a mikrofont és beállításom. De még nem kapcsolom be.
- Csak az alap felszerelés. 5 shuriken, 2 kunai, 10m drót.
Mao mellé sétáltam és nagyot nyeltem közben meg álltam mellette.
- Ha tényleg annyira perverz akkor talán kellene egy csali. A jutsum miatt könnyeben közlekedek a fákon erdős területeken. Látásom is jobb mint normál estben. A külsőről nem is beszélve. Talán ezt fel lehetne használni.
Óvatos voltam az egy lépés távolságot meg tartottam az új emberkétől. De ezért érdekelt kíváncsi voltam, hogy vajon milyen lehet.
Macska kíváncsiság az óvatossággal keveredve.
- Talán a legjobb lenne egy csapda. A perverz egy védtelen vonzó nőnek hamarabb bedőlne. De ezt nem nekem kell eldöntenem.
Szóltam és vissza vonulót fújtam. Elsétáltam vissza a táskámhoz amit a hátamra vettem.
- Ha úgy alakulna a csapat érdekében leszek én a csali. Az öreggel való találkozás úgyse lehet rosszabb mint a mesterrel.
Az első alkalom, hogy mosolygok társaságban. Az első alkalom, hogy vicces dolognak fogom fel ami akkor ott történt. Pedig, hogy lázadtam ott a padnál.