Konoha kapuja

Beszélgetettek és egyeztettek, de ez nem is volt hiba. Ahogyan a jounin lassan kezdett visszajönni, boldog mosolya az arcán vette tudomásul, hogy kezdtek végre megnyugodni és egy csapatként műkondi, még ha ez biztosan hiányos is, ő valahogy látta a remény apró kis sugarait körülöttetek. Mindenki készen volt, már csak a parancsszó kellett volna, de nem, még nem, előtte, meghallgatások a jounin szavait, a tervét a küldetéssel kapcsolatban.
- Nem lesz csali!- kezdett bele azonnal, ahogyan visszatért, hiszen halotta Ayami szavait. -Túl kockázatos és emellett értelmetlen ellene ilyen trükköket bevetni. - nézett a geninekre- Ha csapádba bele is esne, nem jelenti azt, hogy nem sikerülne kijönnie abból és ha esetleg valamelyikőtök a fogságába esne, ki tudna mi történne, amikor engem kapott el...- hirtelen elhalhatott, ahogyan váratlanul, kikapcsolta a mellvért elején található tekercs tartott, melyből egy sake-s üveg esett ki és melyet egy húzással le is döntött. - … ne is beszéljünk róla, de nem ez a lényeg...- dobta hátra az üveget, mely a közeli kid bódé tetején csattant farabokra- … ellene nem működik a szokásos terv. Lehet, hogy öreg és szenilis egy kicsit, de a tapasztalat mely mögötte van, nagyobb előny, mind hogy mi négyen vagyunk. Egyedüli esély, hogy körbevesszük és sikeresen kiütjük, hogy megtanulja hol a helye és hogy visszafizesem neki a múltkorit. -arca gonosz vigyor ült, ahogyan ökölbe szorított keze remegett- Na készen álltok! Ha kérdésetek van, akkor most tegyétek meg, ne akkor, maikor megtaláltuk!

Ayami egy olyan ötlettel állt elő ami elsőre nem tűnt túl rossznak, de valahogy mégse volt az igazi. A senseinek igaza volt, hogy a csali dolog nem fog működni, de az egész túl nehéznek tűnik. Mi még gyengék és tapasztalatlanok vagyunk. Az ellenfeünk viszont már nagyon tapasztalt, és erős. Esélyünk sincs. Talán ha mind körbe tudnánk fogni, akkor sikerülhetne, de szerintem ki tudna törni köztünk. Valami más kéne. Valami olyan amiből nem tud szabadulni. Nem is csali kell hanem valami egészen más. Egy rövid ideig törtem a fejemet, és valami eszembe jutott.
-Van egy ötletem ami talán működhet is. Úgy vélem, hogy Ayami nem fogott nagyon mellé az ötletével, de nem csali kéne aki elcsalja egy csapdába hisz az nem működik. Inkább valaki olyan kell aki eltereli a figyelmét amíg a többiek felkészülnek. Úgy gondolom, hogy én pont megfelelő lennék erre. Amíg én megpróbálom lefoglalni őt addig elő kéne állnotok egy csapdával, vagy egy tervel, hogy hogyan kapjuk majd el őt.- Nem voltam biztos abban, hogy a tervemmel egyet fog érteni a sensei, de ha igen akkor odaadok 10 méter drótot Ayaminak, és mindkét társamnak 5-5 robbanó jegyzetet.
-Ha szükség lenne rá a csapda állításhoz- mondtam, és a kezükbe nyomtam.

- Ha nem hát nem.
Vonom meg a vállaim. Majdnem elfelejtek valamit. Újra a táskában matatok és az előbbi csomagot elő veszem. A sütit mester felé nyújtom.
Majd ha el vette mosolygok és csendben a táskám mellé ülök a földre.
Várok, hogy induljon a menet vagy is a kaland. Első ilyen kalandom. Minden gátlásom ellenére tele vagyok izgalommal ami teljesen uralja a viselkedésem. Ha gumiból lenék biztos most pattognék, ahogy a fenekemen ülök a földön.
- Semmi baj Akame.
Izgatót vagyok. De az, hogy csak segíteni akartam. Mindegy már meg szoktam, hogy a háttérben kell maradnom. Ők úgy is erősebbek nálam.
Alakuljon bárhogy én maximum csak seb kötözésre vagyok jó. Mao biztos, hogy erős és van valami furcsa a tekintetében. Akamét pedig már láttam. Hát úgy látszik én vagyok a fekete bárány. Vegyes érzések furcsa keveréke. Régebben soha nem éreztem ilyeneket. Nem inkább nem tapasztaltam.
Nem szolok többet. Nem közlök ötleteket felesleges, hisz tapasztalatlan vagyok. Gyenge aki semmi komolyat nem tud felmutatni. Jobbnak látom ha csak a többieket követem. Nagyot sóhajtok és felállok. Hiába de valahogy még is türelmetlen vagyok. Már indulnák legszívesebben.
Talán csak azért mert kint lehetek a szabadban. Vagy tényleg a küldetés miatt.

A mester visszatért és ahogyan elmondta a véleményét, Akeme egy igen érdekes tervel is előrukkolt, amelyre a jounin szinte egyből válaszolt.
- Nem!- nézett a geninre- Mind mondtam, ellene ti még kevesek vagytok. Nem bírnátok sokká és amúgy is...- látta meg az Ayami által neki nyújtott sütiket. - Áh... köszönöm. - ahogyan mosolyogva evett belőle néhányat, ahogyan csámcsogva beszélt tovább- … ha csali kellene én ott leszek. Én képes vagyok feltartani, amíg ti körbeveszitek és lefegyverezitek. -ette meg az első sütikét, ahogyan Mao kérdése, a lehető legjobbkor érkzetett és ami ennél is fontosabb volt, nagyon is helyénvaló és értelmes, sőt érett kérdés volt.
- Jó kérdés. -nézett az új geninre- Az ellenfelük egy vén róka, így nyíltan kijelenhetem, hogy amit elmondtál mind igaz lehet rá. Bár ő csak játszik velünk, így nem fogja komolyan venni, de ennek ellenére nektek belekel adni mindent, különben semmit sem értek el azon kívül, hogy pucéran végzitek. - nevetett fel, ahogyan egy kicsit elvörösödött, és ha emlékeztek rá, annak idején öt is elkapta, szóval vele ezt művelte volna? - Na ideje indulni! -kapta be az utolsó sütit.

// Ezek az események már a Határvidék-en történnek, oda ís írtátok! //

Útnak indultatok, ahogyan az erdőben rohanva, a jounin apró kis jeleket keresett, ahogyan emiatt néha megkellett áálnokot majd újra elindulnotok. Nem váltatok széjjel, a csapat egyben maradt, ahogyan a jounin váratlanul megállt, körülbelül, egy órával az elindulás ellőt, az erdő legmélyén. Majd felnevetett.
- Ez jó! Azt hiszem a vadászat kezdettét veszi! -dörzsölte a markait, ahogyan ti is meglátták a hatalmas fát, melyet kettévágtak és a a fa törzsébe az alábbi szavakat vésték.

„Ha megtaláltok ügyesek vagytok,
ha elhibáztok, azt ti bányátok,
a nap végére hazatértek,
és titeket szégyenszemre hazaviszlek!
”

A terv jól sikerült. A sensei támadott ezzel eltrerelve az ellenség figyelmét. Én rögtön használtam a jutsut, de az öreg már nem vette be. Csupán egy nagyon kicsit ugrott ami nem volt elég. Ekkor a sensei közbe lépett és egy rugással a magasba küldte az ellenfelünket, de ennek az volt az ára, hogy a jutsum őt találta el. Ekkor Ayami kunaikat dobott az öreg felé. Utána Mao lekötözte miközben a kunaik elől próbált kitérni. Végül Ayami vitte be az utolsó cspást és az öreg feladta. Nem volt egyszerű menet, de az biztos, hogy jók voltunk. Most először történt meg, hogy igazi csapatként teljesen eggyüt működtünk. Elidultunk hát vissza a faluba. Örültem, hogy vége van. Nem volt már kedvem tovább küzedni a vén perverz ellen. Amiatt is boldog voltam, hogy a sensei megdicsért minket. Ha jól emlékszem akkor ez most először történt me. Rövid séta után végre visszaértünk a faluba. Az első küldetés az új csapatomba sikeres volt. Ez valamiért boldoggá tett. Miután beértünk a faluba megálltunk. Ránéztem a sensei-re és vártam, hogy elengedjen minket. Ha hazaérek biztos, hogy alszok egy nagyot. Bár nem tartott sokáig és vészesen nehéz sem volt a küldetés, de nagyon elfáradtam.

//A küldetés után szeretnék jutsu tanulásra menni. Ezt már lebeszéltem Konannal, hogy majd mesél nekem//

Jó volt a vadászat. Nekem ugyan nehéz volt egy kicsit. De a többieket ahogy látom nem nagyon viselte meg.
Még mindig a jutsu hatása alatt voltam és most feloldottam azt. Pukkanás és egyből jött a fájdalom. Elviselhető volt még. De nem szívesen érezném hosszú távon. Végig azon gondolkodtam, hogy mi történt. Mit hogyan lehetett volna jobban csinálni. Talán kawarimit kelet volna alkalmazni rögtön és mást csinálni. Lehet jobb taktika lett volna?
Majd eszembe jutott az is amit Maoval csináltunk. A drotok majd Akame közbe lépése. A közel múlt eseményei miatt szívem még mindig hevesen vert. Az adrenalin még ott száguldozott a véremben. Érzékeim fel fokozva a veszély közelsége miatt.
Majd egy furcsa érintés. Mao ajkai az én ajkaimon. Meg érintetem az ajkaim. Majd meg fordultam és a lányra néztem. Furcsa volt bele borzongtam. Olyan különös meg babonázva néztem ahogy az öreg háta mögött sétál. Még mindig fenntartásaim vannak. még mindig tartok tőle mert olyan furán viselkedik és ahogy rám néz néha. De talán nem is olyan rossz ha ilyet csinált. Majd mestert és Akamét figyeltem. A gondolataim folyó ként áradtak. Egészen a faluig egy szót sem szóltam. Valahogy nem illet volna ide most a beszéd. nem tudtam olyan szót mondatot mondani.


( Szintén jutsu tanulás. De előtte találkozó egy másik JK karakterrel. )

//Záropost //

Az idő tényleg csodálatos volt, főleg a pompás naplemente, mely mindent és mindenkit a narancssárga minden színébe festett. Ahogy közeledtetek a faluhoz, lehetett hallani a madarak vidám csicsergését, a dolgozó embereket és a nevetgélő gyermekeket, akik ép fogócskát játszottak.
Az öreg csak fáradtan ballagott, tekintetét a földre szegezte, miközben nagyokat sóhajtott, miközben a Sensei szúrós tekintetekkel figyelte a foglyot.
-Hogy...kaphatott el három kis...vakarcs?- morgolódott az orra alatt, mire a mesteretek elmosolyodott.
A hatalmas kapu, mely Konoha egyik bejárata volt, most előtettek tárult ki és valahogy nagyobbnak tűnt. Talán a távolság miatt lehetett kisebb. Mikor beértetek, mindannyian megálltatok és a Sensei-re figyeltetek, ám ő egészen máshol volt. Kakuk-kakuk...
Hirtelen belenyúlt a mellényzsebébe és elővett egy titokzatos flaskát, majd tartalmát lehúzta a torkán, amin jót derült. Azonnal megéreztétek az alkohol jellegzetes illatát, ami a flaskából áradt.
-Én is kérhetek?- nézett vigyorogva a vén kecske a nőre.
-Pofa be!- morogta a mester és rácsapott a hátára, mire az öreg lehuppant a földre és szomorúan a talajt bámulta.
Néma csend következett, mire észrevette a mesteretek, hogy valamit azért kéne mondani vagy elengedni.
-Szóval...Nem is volt olyan rossz. Csak így tovább és talán, egyszer...valamikor...egy rendes csapat lesztek.- majd egy újabb korty a sake-ból. - Mehettek, csajok!- vigyorogta, majd egy pukkanás kíséretében ő és az öreg eltűnt.

//Gratulálok, a küldetést végrehajtottátok! Jutalmatok pedig fejenként +10 Chakraszint Aztán ne tépjétek szét egymást ~ Yondi//

Fáradt voltam és minden tagom sajgott. Kimerültség és a jutsu hatása egyre jobban érződött. Kezeim fájtak és fejemben is mintha ezer macska húzta volna a zenét. Pillanata meg is álltam a kapuban és fejemet fogtam.
- Aú. Bocsi kicsit fáradt vagyok és fáj.
Kezem felemelem mint ha csak egy cica tartaná a mancsát. Mutatom mindenkinek és oldalra döntött fejel mosolygok a többiekre.
Maohoz közelebb lépek és halkan suttogok neki.
- Ami a küldetésen történt..... lehet meg kellene beszélni......
Mosolygok tovább mikor eltávolodok a többiektől. Már meg tanultam, hogy a kisebb fájdalmakat hogyan leplezem. Így ez a kis fájdalom nem mutatkozott rajtam. Nem ült ki arcomra talán csak tekintetem miben ott lappangót. Most majd jól ki pihenem magam. igen az első az alvás lesz. majd utána hatalmas adag Ramen. Talán algás vagy miso..... Nem inkább csirkés

Konoha utcáin sétálgatva akarva kissé rácsodálkoztam, hogy milyen sok ember lakik itt egy rakáson. Mondjuk két nap telt el azóta, hogy először kiengedtek sétálni a kórházból, de még így se tudtam megszokni. Hiába, aki sokáig max egy tucat ember lát egy rakáson, annak az ilyenek egyből szemet szúrnak. Mondjuk ez a hangzavar, ami egy-két helyen fogadott engem, nem éppen volt ínyemre. A fene enné meg őket! Mit kell itt kurjongatni, hogy ,,tessék tessék!" ? Majdcsak odamegy valaki, ha kell nekik valami. Na mindegy. Úgy döntöttem, hogy egyenlőre a hangzavarból elég volt, ezért keresek valami nyugis helyet. De hát itt semmi sem volt nyugis. Mondjuk a napszakkal is lehet ezt magyarázni. Magasan járt a Nap, ilyenkor lehetett a főszezon.

Aztán a nagy baktatásban elérkeztem valahova: egy jó nagy kapu elé, ami tárva-nyitva volt. Elgondolkoztam, majd végül kigyulladt a fejemben a lámpa. Végül is, miért ne mehetnék ki egy kicsit. Elvégre, nem vagyok fogoly. Mondjuk a kapuőröknél volt egy kis fennakadás. A kötözött orrú meg a társa kicsit nehezen akartak átengedni engem. Hiába bizonygattam, hogy nem ,,szökésben" vagyok, kicsit ódzkódtak. De amikor felmutattam a Kakashitól kapott jelvényt, egyből elálltak az akadékoskodástól. Regisztráltak egy füzetbe, majd figyelmeztettek, hogy kapuzárásig jöjjek vissza. Én meg csak bólintottam erre és elindultam az erdő felé. Még szép, hogy vissza fogok jönni. Különben is, Rika megnyúvaszt, ha nem érek vissza a megbeszélt időpontra. Hiába, az orvosokkal nem szabad kekeckedni.

Bárki, aki egy pillanatra Konoha kapuja felé pillantott egy furcsa jövevényt vehetett észre. A szellő afro haját szelíden simogatta, míg a nap minden erejével napszemüveges arcába sütött. Igen ő volt a három éve nem látott Aono Takefumi bárki, aki ez idáig ismerte jelen állapotában szinte képtelenség volt, hogy felismerje. Arca persze továbbra is unott volt és semmi kedve nem volt jó szokásához híven szinte semmihez, de muszáj volt hazatérnie. A nyaralásnak vége ideje újra munkába állni, mint shinobi.
Unottan odasétált a kapuőrök kis bódéjához hogy bejelentse igen visszatért de, semmi kedve dolgozni és igen majd ők fogják megmondani a Hokagénak hogy visszajött a kis „edző útról”.
A bejelentkezés után elindult beljebb a faluba hogy körbe nézzen milyen módon, tudna különösebb munka nélkül pénzt szerezni.
~ Talán keresni kéne egy szerencsétlen alakot, megmenti egy két rossz arcú fickótól, majd pedig pár ezer ryout lehúzni róla? ~ ezekkel a gondolatokkal a fejében lépkedett előre de egy olyan helyen, ahol shinobik százai vannak nem valószínű, hogy egy ilyen egyszerű de nagyszerű helyzet kínálkozik. Miután ezekre mind rájött úgy döntött, hogy haza megy vagyis csak menne ha nem laknának a szülők olyan messze a falutól. A lustaság fél egészség így majd letudja a dolgot egy kis levél írással már ha valaha is megírja. Egy biztos volt pénzhez kell jutnia mert olyan mint a levegő jó ha van és legyen sok a zsebben de pénz és ne levegő. Nem tudta még mi lesz de arra azért készen volt hogy az itt félbehagyott élete helyett egy újat kezdjen a nagy visszatérések közepette.

Eiko amint megtudta , hogy küldetésre megy kiugrott az ablakon és futott hazáig . Természetesen volt annyi ideje hogy benézzen az apjához .
- Szia apa ! Látom már felkeltél .
- Hallottam , hogy reggel is voltál itt .
- Igen .
- És ? Kaptál küldetést ?
- Igen ! Egy tekercset kell elvinünk Yuukigakuréba .
- Hm rendben . Vigyázz magadra .
- Meglessz .
Eiko haza ment és elkezdett pakolni . Mivel az apjának vannak meleg ruháji és mivel volt neki varró doboza habár varni nem annyira tudott azért szépen lekicsinyitette a saját méretére nem kellet hozzá 20 perc . Betette a táskájába . Utána elkezdett pakolni innit és ennit . Valamiért még betett egy szakét is hátha jól jön majd . "Na lassan mindennel megvagyok , de egy valami még hiányzik ." Oda állt a tűzhely elé és elkészítette az energia ételét . Azt is becsomagolta és betette a táskájába . Mikor már úgy volt vele hogy mindene megvan elindult a főkapuhoz . Mikor oda ért várta ,hogy mindenki ott legyen és indulhasson az utazás .

A sensei eltünt és az Eiko nevű új csapattársam is kiugrott az ablakon.
- Na akkor én is lelépek - mondtam és futásban elindultam hazafelé.
Az úton haza eszembe jutott, hogy nincs mibe bepakolnom ezért bementem egy boltba és vettem egy négyszögletű táskát(Bee ilyenkor le rendezhetem egyedül az adás vételt és az adatlapomon is megcsinálhatom a dolgokat vagy meg kell várjalak téged?).
A vásárlás után futólépésben elindultam hazafelé és közben azon gondolkodtam mit is tudok yuugikakuréról. Mivel nem túl sokat ezért eldöntöttem, hogy megkérdezzem a szüleimet róla de senkit sem találtam otthon. Felmentem a szobámba, a maszkomat ledobtam az ágyra és bebakoltam az új táskámba némi meleg cuccot és valami tartós kaját. Lementem a konyhába körülnézni találok-e tűz szerszámot és mivel találtam ezért azt is beraktam a táskámba. Gyorsan írtam egy levelet a szüleimnek, hogy küldetésre mentem és felmentem a táskámért felvettem a maszkomat és elindultam konoha kapujához. Ráérősen sétálgattam és amikor megérkeztem láttam, hogy Eiko már ott van.
- Szia! - köszöntem neki.

Miután kikaptuk a küldetést Eiko után én is az ablakot használva jutottam ki az épületből! Majd hazafelé vettem az irányt otthon bepakoltam a szükséges dolgokat. Majd hátramentem az udvarra ahol bátyám gyakorolt nagyjából 5-10 percig figyeltem mit csinál, majd amikor abbahagyta odamentem hozzá és közöltem fele hogy küldetésre megyek
- Az jó és hova mentek? –kérdezte miközben ledőlt egy nagy lombozatú fa árnyékába. Yuriko követve bátya példáját melléült a fűbe
- Yuukigakuréba- válaszoltam vidáman – jártál már ott?
- Még nem, mikor indultok el nem kéne készülődni? – nézett felém bátyám
- Hát…- majd órámra pillantottam – bepakolni bepakoltam, úgyhogy ha most elindulok talán nem kések annyit – Majd futásközben intettem hátra a bátyámnak.
Először a talajon futva majd a fákon ugrálva közelíttetem meg Konoha kapuját! Ám itt egy váratlan malőr csúszott be! Amikor a fáról ugrottam le telitalpal érkeztem meg és ezt a bokám bánta ugyanis egy kis reccsenéssel megadta magát. így igencsak fancsali képpel köszöntem a már ott tartózkodóaknak
- Sziasztok!


// engem valahogy ki kéne vonni a játékból egy időre mert nem leszek itt és úgy gondoltam hogy ti csak hárman mentek majd a küldire addig én majd gyógyulgatok//

- Jól vagy? - kérdeztem bár a választ már tudtam.
Odamentem a lányhoz és segitettem neki fel állni.
- Hát... szerintem menny el a kórházba! Segitsek? - kérdeztem de a választ nem is vártam hanem megfogtam a kezét és ráteritettem a nyakamra.
Elindultunk lassan de egy idő után megálitottam a menetet és hátrafordultam.
- Majd mondd meg a senseinek, hogy egy fél órát kések - mondtam Eikonak és újra elindultam.

- nyugi megmondom ,de azért siess nem fogunk az örökké valóságig várni rád .
Intett egyett és látta amikor távoznak . "de jó , nah annyi baj legyen csak azt tudom remélni hogy iparkodni fog , mert ha nem én megmondom a senseinek , hogy akkor induljunk el nélküle ."
Eiko csak várta ,hogy mikor jönnek vissza . Na meg persze hogy hol a p*****a lehet a sensei ? "pont mindig a vezetőnek kell késnie hát mondhatom szépen vagyunk ." Leült a kapu bejáratába vagyis annak szélére és ott várta a Kuzomit és Izumat . Lassan már negyed óra is eltelik de nem jön senki gondolta kivesz a táskájából egy rizsgójót és megeszi . El is kezdte eszegetni lévén hogy valaki majd csak fog jönni , de csak a bavándorlókat látta bejönni a kapun illetve voltak akik kifelé mentek .

Yurikot ott hagytam a kórházban és elindultam vissza konoha kapujához. Mivel most nem kellett cipelnem Yurikot ezért sokkal gyorsabban haladtam. Útközben azon gondolkoztam, hogy a sensei megérkezett-e már és, hogy mi is fog történni a küldetés során. Lassan odaértem a kapuhoz, de a sensei ég mindig nem volt ott. Eiko a földön üllt s evett.
- Azt mondták semmi súlyos, de bent kell maradnia még egy jó darabig - mondtam Eikonak.
A lány mellé ültem.
- Te miért lettél ninja? - kérdeztem töle.

- mert az apán is az . Sőt a családomban mindenki ninja volt .
Eiko habár már nagyon unta magát azért örült hogy van társasága .
- na és te ? - kérdezte Eiko miközben kivett egy újabb rizsgojót , de ezt már oda nyujtotta társának .
"biztosan nem volt könnyű Yurikot cipelni hát egyen egy kicsit."
Miközben várta hogy elvvegye nézte hogy sensei e nem e jön már .

A társam oda nyújtott nekem egy rizsgolyót amit elfogadtam.
- Hogy miért lettem ninja? - mondtam és tartottam egy kis szünetet - Hát a szüleim akarták.
Bele haraptam a rizs gombócba.
- de nem bántam meg eddig csak jó történt velem, egy kisebb incidensen kivül. Végülis mi a konohaiakat védjük ez pedig nemes dolog.
Még egyet haraptam a rizsgombócba.
- Amig a sensei nem jön sétáljunk kicsitt kijebb. Szeretném látni rendesen az útat.
A maradék rizst bekaptam és feláltam. Kérdőn Eikora néztem és némi habozás után követte a példámat.
- Remélem ma már nem lesz több balszerencsés eset! Nagyon nem örülnék neki!
Elindultam ki a kapun...

Ahogy haladünk kifelé hirtelenjében megjelenik egy fegyver árus . Eiko oda ment és vett tőle 200 ryo-ért egy másfél méter hosszú ám , de vékony kardot .
- Hm egész jó a fogása .
Közben vett egy kard hüvelyt is mellé . Habár az csak 60 ryo-ba került neki . Feltette a bal oldalára a hüvelyt és belehelyezte a kardot , de csak ki akarta próbálni milyen előrántani . Neki vágott egy fának . Eiko nem is sejtette , hogy a penge borotva éles .
- hát ennek a fának annyi .
Mondta miközben a fa kidőlt . Kuzomi is csodálkozva látta , hogy mennyire is éles a kard . "jobb lessz ha vigyázol magadra Kuzomi elég egy vágás és már halott vagy." Télleg csak egy vágáson múlt volna az egész , de Eikonak valamiért már elment a kedve attól hogy megölje . Miután körülnéztek visszaült . Nem volt sok kedve kimerítenie magát küldetés előtt .

//Bee , ha feljössz a 260 ryot vond le tőlem.//

Eiko odament az egyik emberhez aki bejött a kapun és vett egy katanát meg tokot hozzá.
- csak 260 ryu volt! - álmélkodtam...
A sensei még mindig nem jött... Odamentem a kapunál lévő örökhöz s megkrdeztem, hogy láttak-e esetleg itt egy jounint mielőtt kiértünk volna. Azt mondták, hogy nem és visszamentem Eikohoz aki a kardja élességét probálgatta.
- Elég éles! De azzal még nem mész semmire ha éles! tudnod kell forgatni is - mondtam és kirántottam a katanám - és ahhoz hogy tudd forgatni érezned kell a kardot.
Végighúztam a katanámon a kezem és a szememet becsuktam...majd csukott szemmel "megtisztitottam" az egyik ágátol azt a fát amit Eiko levágott.
- még nekem se megy túl jól! Néhány 10 centit tévedtem mert tőböl akartam levágni... - mondtam és kinyitottam a szemem.
A katanam megforgattam a levegőben és visszatettem a tokjába.
- jöhetne már a sensei... - mondtam már kissé ingerülten.

-ahj kár hogy nem nálunk van a tekercs . Akkor már rég elindulhattunk volna .
Mondta Eiko és megmutatta milyen jól is forgatja a kardot . Kazumi kicsit elcsodálkozott azt hitte hogy Eiko most fog először kardot a kezébe .
-tévettél . A rokonaim génjei a véremben vannak és a karforgatásom sem másod osztályú . Csak eltört a régi kardom és ezért most kellet vennem egy újat .
Eiko felállt és felugrott a kapu tetejére hátha meglátja a senseit , de nem látott senkit csak néhány embert."Nem hiszem el , hogy nem indulhatunk el a késő sensei miatt . Pedig még ő mondta hogy siessünk asszem . Mostmár a fene tugya . Lassan fél órája itt dekolunk ." Lement és vissza ült .

// A 2 várakozó Genin részére //

Vártatok még pár percet, de hiába a tanítótok nem jelent meg a megbeszélt helyen. Azonban a távolban megjelent egy szőke hajú fiatalember, akinek frizurája kísértetiesen hasonlított a Yondaime Hokage hajviseletére, Chuunin mellényt és hagyományos kék Konohai uniformist viselt, szemei zölden világítottak. Mikor a közeletekbe ért unottan hajolt meg és kezdte el mondandóját. - A nevem Kuromaru és pont titeket kerestelek. A sensei elnézésetek kéri, de egy fontosabb feladatban kell részt vennie, amit nemrég tudott meg. Engem jelöltek ki helyette, hogy elvégezzük közösen a küldetést. Mint tudjátok egy tekercset kell elszállítanunk a legnagyobb titokban. Úgy gondoltam a legjobb, ha civil öltözetet veszünk fel és sima átutazónak adjuk ki magunkat, ezzel megtéveszte a ránk leselkedő ellenfeleket. Mit szóltok?- Kérdezte Kuromaru, aki fiatal kora ellenére vérprofinak és tapasztaltnak tűnt, az sem utolsó szempont, hogy kikérte a véleményeteket, pedig ti még kis kezdők vagytok.

- rendben . Nekem mindegy hogyan megyünk csak induljunk .
Jelentette ki Eiko mikor felállt a kapuból .
- de akkor elég ha csak ledobjuk a fejpántot a kunai-, shuriken tartót stb. nem ?
Eiko mindet ledobta magáról és betette a táskájába .
"Persze a hülye senseinek jobb dolga van mint hogy eljöjjön velünk küldetésre hogy megkora egy kretén " - gondolta Eiko magában miközben Kuromarura tekintett . Kicsit még helyesnek is vélte , de persze nem ment el az esze . Egy Kusukinak első az erő utána jöhet csak minden más . A lány ezt jól tudta és arra is rájött , hogy Kuzomi esélytelen az igazi hatalomra , ha csak a társaival törődik . Már az elejétől tudta , hogy kettejüknek óriási a külömbség az erőjükben . Eiko jóval erősebb mint Kuzomi , de ezt természetesen még bolond lett volna kimutatni . "Végül is , ha más szemszögből nézem a helyzetet talán még jól is jártunk , hogy nem Izuma-sensei jön velünk ,hanem Kuromaru-sensei , de kitugya milyen lessz az utunk . Attól , hogy civilnek fogunk kinézni még ugyanakkora veszély leselkedhet ránk ."