Konoha kórháza

Hatalmas épületegyüttes és hozzá tartozó parkok, botanikus kertek.
Itt nem csak gyógyítás folyik, hanem az orvosok és a gyógyító ninják képzése, illetve gyógynövények termesztése, azok ismeretének tanítása is.

*Nézeteink megegyeznek tehát* állapította meg a jókedvre derülő ifjú Sakura válaszát hallva. Reagálásképpen vígan mosolygott, majd folytatta a lassacskán már végéhez érő sétát.
Hatalmas épületegyüttes elé érve megcsodálta Kenzan a kórház előtti parkot, melyen áthaladva beléptek a főbejáraton. Valahogy sikerült beleszeretnie még jobban a természetbe, mint amikor Konoha kapuján haladt át.
A folyosóhoz érve, a dolgukat végző ápolók mind köszöntötték Sakurát aki eléggé befolyásos lehet itt. Kenzant sem hagyták ki, neki is jutott bőven a köszöntésből.
*Ez a fogadtatás már jobban tetszik... Nem úgy mint a kapuknál.* mondta magában a genin, majd mint aki már évek óta itt dolgozik, kihúzta magát, komoly fejet vágva biccentett viszonzásképpen. Sőt még olyanoknak is intett egyet köszönésképp, úgy mintha már évek óta ismernék egymást, holott életében nem látta még. Roppantul élvezte a helyzetet Kenzan, a meglepett arcok láttán csak magába fojtva tudott röhögni. Mindezt úgy próbálta csinálni hogy Sakura ne vegye észre. Mulatságát kissé lelohasztotta az iszonyatos bűz mely megcsapta az orrát.
Már majdnem mondott valamit, amikor lefékezte magát, és próbálta hozzászoktatni magát a szaghoz.
*Valahol a közelben tárolhatják a hullákat. Kizárhatom hogy esetleg a főnök kajája romlott volna-e meg, vagy Sakura fingott volna. Ez hullaszag.* rázta ki a hideg. Most találkozik ilyesmivel először. A boncteremhez érve, megerősítette találgatását Kenzan. Megnyugodva támaszkodott neki a falnak amikor Sakura egyedül ment be a terembe. Nem lett volna felkészülve a látványra, ami bent várta.
Kis várakozás után nyílt az ajtó, és Sakura jött ki egy köteg könyvel, ami kezeiben tornyosult.
Talán az illem miatt, talán azért is hogy gyorsabban haladva kerüljön ki ebből a bűzfelhőből, Kenzan kinyújtotta kezeit a cipekedő Sakura felé.
-Szabad?- kérdezte meg kedveskedő hangon, egy mosolyt varázsolva arcára.
A következő állomás a kis könyvtár volt. Benyitva a kis terembe, Kenzan megkönnyebbült a szobát uraló tipikus könyvszagtól.
Sakura új feladatot adott Kenzannak. Nem több mint négy vaskos könyvet kell elolvasnia. Kenzan arcán legördül egy izzadtság csepp, majd a képére erőltet egy vigyort.
-Értettem !-
Kenzan elhelyezkedett, és kinyitotta a legszimpatikusabb könyvet. Átfutotta az első lecke első pár sorát, mire Sakura magára hagyta. Nem is kellett több Kenzannak, felpattant a székéből és odarohant az ablakhoz (ha van) és kinyitotta azt. Mélyeket lélegzett a friss levegőből, hogy végleg elillanjon az a bűz ami még halványan, de kísértette Kenzant. Kicsit nézelődött még ki az ablakból, hagyta hogy egy kicsit ki szellőzzön a feje.
A kis pihenő után, kényelmesen elhelyezkedik székében, majd nekiáll az ember anatómiájáról szóló könyv tanulmányozásának.


(Amikor kinéztem az ablakon, akkor mit láttam? arra lennék kíváncsi hogy emeleten vagyunk-e, van-e valamilyen erkély, vagy az épületegyüttesnek valamely teteje, ami az ablakhoz közel helyezkedik el.)

Nem ment minden a tervek szerint. Amint kinyitotta az egyik vaskosabb könyvet, elkerekedtek a szemei.
A könyv már besárgult oldalai sorköz nélküli kövér sorai maximálisan kitöltötték a helyet apró betűivel.
Kenzan kétségbeesetten lapozott bele hátha csak ez az egy oldal van ami ilyen. Az egész könyvben egy kép se volt, csak tömény információ. Ráadásul olyan könyörtelen módon volt megfogalmazva, olyan sok volt benne az idegen szó, hogy Kenzan csak röhögni tudott saját helyzetén. Félrelökve a könyvet, egy másikat vett magához. Ez érthetőbb volt, sőt még képeket is talált benne, melyekből ki lehetett találni mit is ábrázolnak. Amint beleakart volna kezdeni az összes zavaró tényező ami csak létezhet rátámadt a fiúra. Először a madárcsicsergés szakította félbe a koncentrációt, és vért izzadó küzdelmet ember és könyve tanulása közt. Kelletlenül becsapta az ablakot, majd mindkét könyökével támaszkodva homlok ráncolva folytatta az olvasást. A hirtelen bekövetkezett csendben tudott csak hangot adni magának az a kis aranyos falióra ami halk kattogásával hívta fel magára a figyelmet.
*A rohadt életbe. MIÉRT kell nekem tanulnom. Szép idő van, erre itt izzadhatok egy könyv fölött.*
-Ráadásul ez a rohadék óra!- kiáltott fel, majd egy kunait belevágva az órába kiengedte minden feszültségét. Ekkor ébredt rá hogy mit tett.
*Na most vagyok pácban.. el kell tüntetnem gyorsan. Sőt jobb lenne ha a könyveket is eltüntetném. Sőt mi lenne ha utána azt tetetem hogy leütöttek, és a betörő elvitte a könyveimet, és az órát.* Gondolta, majd lemondóan sóhajtott egyet.
-Hülyeség..-
Megfogta az órát és feldobta a könyvespolc tetejére.
*Máshogyan kell megtanulnom. Mivel négy vaskos könyv elolvasására sok idő kell, szóval..*
Gondolatmenetét inkább már tettekben folytatta. Felállt az asztaltól és kisétált a kis könyvtárból.
Nemvolt más választása, minthogy élőben tanulmányozza azt amit az érthetetlen könyv leírt.
Visszafele sétálva, a szagot követve visszatalált a boncterem ajtajához. Erőt vett magán, majd egy rövid kopogás után benyitott.

Ha van bent egy boncmester, akkor illedelmesen köszön és bemutatkozik.
-Jó napot uram (hölgyem)!
A nevem Ayabito Kenzan, és Sakura keze alatt tanulok most itt anatómiát. Nemrég Sakura hozott ki innen pár vaskosabb kötetet. Nos azokból szinte lehetetlen tanulni. Kérem, megengedi hogy megfigyeljem miközben dolgozik?- Kenzan próbálja a száján venni a levegőt, hogy ne érezze a bűzt. Majd egyet, kettőt vesz az orrán is hogy fokozatosan hozzászokjon. Amennyire bírja figyeli a látottakat, és mindenbe belekérdez hogy mi micsoda, mi a feladata. Ebben reménykedik, hogy így megtudja tanulni az emberi test felépítését.

Ha nincs bent senki, akkor körbenéz bent, hátha van még onnan nyíló ajtó. Ha teljesen üres vár pár percet a boncterem előtt, majd visszatér a könyvtárba.
Ebben az esetben Sakura úgy talál rá, hogy karikás szemeivel meredten bámulja ugyanazt a pontot a könyvben. Csak a második megszólítására eszmél fel.

Illedelmesen további jó munkát kívánt Sakurának a boncteremből kilépve, majd a mosolygását egy elkeseredett, és szenvedő arc váltotta fel. Úgy látszik nem fog tudni megszabadulni sehogyan a száraz résztől. Rosszkedvűen battyogott vissza a könyvtárba, majd magához húzta a könyveket. Azon gondolkozott Kenzan hogy hogyan is tudná megúszni, kimanőverezni a tanulás részt. Sakura szavai azonban felcsendültek a fejében megint. *" Nem véletlenül adtam eléd a könyveket, ezen mindenkinek túl kell esnie."*
Kenzan átgondolta az egészet, és elhatározta hogy akárhogyan is de megfogja tanulni ezeket a könyveket. Hiszen hogyan fogja valóra váltani az álmát ha az alapokat nem tudja. Sakura egy világhírű medikus ninja, és ráadásul a mestere is most. Nyilván tudja a dolgát, és fontosnak találja ezeket a könyveket. Bár az is lehet hogy ez is valami hülye próba. Megint reakciókat figyel. Ezek a lehetőségek is felmerültek. *Nem érdekel. Mester feladja a leckét, én megtanulom!*
Azzal Kenzan kinyitotta az összes könyvet a tartalomjegyzéknél, majd kikeresi az összes leckét az izomcsoportokról, csontokról, szervekről, és a chakrapontokról. Sakura szavaiból ezeket a konkrét leckéket szűrte le mint lényeges leckék.
Kenzan kizárja a külvilágot, cseppet sem siet, mindent gondosan aprólékosan elolvas. Ha kell szüneteket is tart.

Kenzan-t nagyon meglepte a meleg takaró ami alatt ébredt, és Sakura jelenléte.
*Vajon meddig lehetett itt velem?* Merült fel a kérdés. Ez nem volt annyira fontos kérdés mint amit Sakura tett fel neki miután tanítványa kitörölte a csipát szemeiből.
-Hogy készen állok-e?- hökkent meg Kenzan, majd gyors pillantást vetett az utolsó oldalra, majd bátorkodva becsukta a könyvet. *Ennyi kínszenvedés után nincs olyan kérdés amire ne tudnám a választ.* bátorította magát a kikérdezés izgalommal teli perceiben. Emlékezetére hagyatkozva mondott le a puskázás lehetőségeiről, Sakura felé fordult, majd kicsit izguló tekintettel várta a kérdéseket.
-Készen állok!-
Mintha ezek a szavak indították volna be a gépezetet, Sakura egyből mondani kezdte az első kérdését.
Kenzan szinte 100% an csak a kérdésre koncentrált. Amikor meghallotta az öregembert, rögtön az öregkori betegségek, panaszok jutottak eszébe. Valami találós kérdésre számított az elején amihez fel kell majd használni a lexikális tudását. A történet folytatódott, Kenzan egyre sápadtabb képpel hallgatta, és mire a végéhez ért Sakura, ledöbbenten meredt maga elé.
*Mi ez? Mi ez a logikai játék. Sőt nem is kell ehez logika lefogadom. Tuti megint reakciókat figyel. Azt akarja megfigyelni hogy miként reagálok a meglepetésekre!! Oké! Ez a kérdés válaszolnom kell.*
-őőő- kezdte el a fiú. Mellyel időt nyerve kezdte el a gondolatmenetet.
Visszafordult az asztalához, majd egy ceruzát felkapva elkezdett rajzolni. Gondosan felrajzolta a folyót, a csónakot, és az állatokat, valamint a káposztát. Rövid gondolkozás után visszafordult, és válaszolt.
-Ha úgy vesszük hogy a kecske-farkas páros, és a kecske káposzta páros semmilyen módon nem maradhatnak egy oldalon, ahogyan az a kérdésben is szerepel. Akkor a feladat megoldhatatlan.. DE!
Ha viszont tudjuk hogy miért nem maradhatnak együtt, pl azért mert a farkas megeszi a kecskét, a kecske meg a káposztát, akkor csomó ötletem van arra hogy az öregember miként tudná megoldani hogy a második szabályt betartva, azaz hogy a csónakban csak egyvalamit vihet magával, átvigyen mindent.-

Ekkor a fiú elmosolyodott és szabadjára engedte a fantáziáját.
-Ha az öregember netalántán shinobi, akkor vagy úgy kezdi hogy a káposztát áthajítja a túlpartra, vagy kezdheti úgy is hogy a káposztát, és a farkast beteszi egy csónakba, és ő a vízen gyalogolva átvezeti a csónakot a folyón. Esetleg úgy is megcsinálhatja hogy átviszi elsőnek a farkast, de még előtte bekötözi a kecske száját, hogy ne tudja megenni a káposztát.
Vagy ha minden kötél szakad, eladja még azon a parton valakinek a kecskét. Átmegy a farkas-káposzta párossal ami nem bántja egymást, majd a túlparton a kapott pénzből vesz egy másikat.-
*A lehető összes kiskaput kimerítettem. Tuti valami apró részlet van amit észre kell venni ahhoz hogy megoldjuk a problémát.*
Majd levegő után kapdosva, vigyorogva fejezte be.


//Direkt úgy csináltam meg hogy megírom először a postot, és utána megnézem neten a megoldást.
Mindegy a karakterem végképp nem jött volna rá.
Bár mondjuk, én szem előtt tartottam azt hogy nem lehetnek egy oldalon még arra a kis időre sem, amíg kiteszi az egyiket, és beteszi a másikat hogy visszavigye. Vááh!!.//

Kenzan meglepődve hallgatta a választ. Szinte nem is gondolt erre, hogy akár több fordulót is képes megtenni az öreg, hogy átvigye a túlpartra tulajdonait.
*Ezt a hülyeséget.. simán megcsinálhatta mondjuk hogy bekötözi a száját, vagy eladja. Erre elkezd több fordulóval fuvarozni. Ennyire jó erőben lehet az öreg mi?* mondta magában a saját igazát, amit nem mert volna Sakura előtt mondani. Sakura kínos felnevetése azonban kicsit sértően hatott Kenzan kis lelkivilágára. Tudta hogy most ha beleköt a találós kérdésbe, vagy Sakura módszereibe akkor annak nem lesz jó vége. Illedelmesen megvárta míg végigmondja a konoichi találós kérdése megoldását, majd a homlokához csapva kezdi el a színdarabot.
-Jaaaajjj ilyen furfangos feladatot rég hallottam. Sakura sama kérem. Félreérti a helyzetet. A taktikai zsenialitásomnak nincs semmi baja! Csupán az a gond hogy..- ekkor lenéz a hasára, és ráteszi a kezét.
-Az hogy még nem ettem ma semmit. Egész este olvastam, és eléggé érdekes dolgokat tudtam meg! Például hogy a tápláló reggeli sosem maradhat ki az egészséges táplálkozásból. A délelőtti fizikai és szellemi tevékenységekhez szükséges energiával tölti fel, fokozza a teljesítményt, javítja a memóriát és a kognitív funkciókat.Mire vége az éjszakai alvásnak, testünk már elhasználta az elraktározott glükózt, így a reggeli dolga, hogy agyunkat üzemanyaggal lássa el. A reggeli elhagyása a napi energiabevitel csökkenéséhez vezet, mert így lényegesen kevesebb fehérje, telített zsírsav, vitamin és ásványi anyag jut be a szervezetbe, mint azoknál, akik rendszeresen reggeliznek. Erre tökéletes példa volt a kis reggeli agytorna eredménye.- mondta lesütött szemmel a kis genin, és remélte hogy ezzel tényleg bizonyította több napi szenvedései valóságalapját, valamint hogy kivágja magát a helyzetből. Sakura ugyanis rátapintott a lényegre. A logikai, gondolkodós dolgok messze állnak Kenzan-tól, és erre igen érzékenyen reagál.
Kis szünetet tartva várja hogy mestere mit felel, majd hozzáfűz valamit az utóbbiakhoz.
//A teljes hatás érdekében ezt lejátszva olvasd el: https://www.youtube.com/watch?v=-mNNWivqU0g //
-Sakura sama. Nagyon köszönöm hogy nem mondott még le rólam, holott okoztam csalódásokat, és hogy megfelelőnek tart a gyakorlati rész elkezdéséhez. Szívesen maradnék még itt Konohában, de haza kell mennem a Szél országába. Bizonyára már tud a nagy hírről. A fegyverkészítők által megalkotott csodafegyverért verseng az összes shinobi nemzet. Nos nekem támogatnom kell a hazámat. De utamat tanulással fogom tölteni, és az itt szerzett tudásomat fogom hasznosítani.
Az utam végén számíthatok még Sakura sama tanításaira itt Konohában?- Kérdezte az elszántságtól tüzes tekintetével.

//Konan akkor ezúton nyújtom be a jelentkezésemet a Fórumkalandra! //

Szegény Sunagakure egyetlen Kenzan-ja örömmel viselte Sakura kezét a feje búbján, örült is neki hogy nem egy rideg személy az edzője. Illetve annak is örült hogy a lehető legjobban járt el, nem fog megbánni semmit ha elmegy. Valamint, ami a legfontosabb Sakura visszavárja a Konohai kórházba amint vége van Kenzan első nagyobb megpróbáltatásának. Az egyetlen meglepetés az volt hogy mestere valahogy rájött hogy a szegény faliórával mi történt.
*Előtte nem tudok elrejteni semmit. Mindenre rájön. De legalább elvisel így ahogy vagyok..
Haruno Sakura, jobb mestert kívánni se tudnék.*

Kenzan egyet sóhajtva ki akart nézni az ablakon, amikor a takaróból kiugrott, úgy egy levél pottyant ki elé.
-Huh?- nyögte. azt hitte nagyobb meglepetés nem érheti már ezen a napon.
Miután elolvasta mindkét oldalát elmosolyodva betette hátizsákjába, majd az összetört faliórát is.
*Majd otthon megjavítom, és ha megint jövök visszateszem a falra. Csak ki kell még találnom hogy lehet elnémítani a kattogását.*
A takarót gondosan összehajtogatta, és az egymásra helyezett könyvek mellé tette.
Távozásként az ablakot választotta, nem akart megint belebotlani Sakurába. Szó sem volt arról hogy nem szeretné látni, csak tökéletes búcsúnak tekintette az elmúlt 5 percben történteket, valamint nem szeret hosszan, többszörösen búcsúzkodni.
Mielött még elhagyta volna Konohát egy kiadós ebéddel, és némi élelmiszerrel készítette fel magát az útra.

//Szép, nagyon szép. Igaz, hogy most tanulsz, de én ennek ellenére megleplek +10 chakrával ^^ Majd a bővítménynél ne felejtsd odaírni, és akkor módosítani az adatlapon.//

Dolga végeztével rövidre fogott búcsúzkodás következett tanítójától, majd egyenesen irány hazafelé, klánja feltétlen biztonságot nyújtó területeire. Az árnyékhasználók rezidenciája felé vezető úton kellett rádöbbennie, mennyire is kimerítette erősen véges tartalékait... Lábai reszkettek, mint a nyárfalevél, ha könnyed szellő csiklandozza őket. Pilláit is hívogatta már az édes feledés kísértése, s szinte már nem is akaródzott elvonszolni magát a szobájáig, sokkal jobb lett volna ernyedten végigterülni a dús, kövér gyepen, egy utolsó pillantást vetni még a csillagpettyes égre, majd élvezni a nyáréjszaka kedves neszeit. Gyermekkorának gondtalanabb napjai jutnak az eszébe, amikor elfelejtve minden felelősséget, terhet elterült kedvenc fájának tövében: vastag gyökér volt vánkosa és a éj langyos szele takarója. Ezúttal is szívesen adta volna meg magát az édes kényszernek, de tudta, másnap fontos dolgok elébe kell vágnia... S azért mégse mehet kócos, ágakkal díszített hajkoronával, mintha csak egy álomvilágból szabadult driád kamaszlány volna. Mindig az utolsó lépések a legnehezebbek. De végül, a holnap súlyára gondolva nyomta le a lakás súlyos kilincsét, hogy lomha léptekkel időt lopjon magának, míg meg nem adja magát a gondtalan pihenésnek. A hosszú, szinte véget sem érni akaró nap mély álmot tartogatott a Nara lány számára...

Másnap reggel bár még kissé szétszórtan, ám annál lelkesebben süvített végig a Kórház folyosóin az új keletű medikus. Rá nem jellemző módon, külseje nem egészen szokásos mentalitását tükrözte, annál sokkal merevebb, formálisabb volt. Makulátlanra vasalt, hófehér orvosi köpenyben feszített, s bár még nem egészen szokta meg a mozgást ebben a kényelmetlen darabban, a vele járó érzés még a beleszokás döcögőiért is kárpótolta. Haját magasan, a tarkója tetején fogta kontyba, még egy nulla dioptriás szemüveget is felvett a hatás fokozásáért, nem mintha ezzel bármit is elért volna. Egy szó, mint száz egy teljesen más Akane jelentkezett gyógyítói szolgálatra Konohagakure no Sato kórházában.
A már itt várakozó Sakura is megmosolyogta a lány látszólagos elhivatottságát, de egy sokatmondó szemöldökvonogatáson kívül ennek sem adta több jelét. Miután köszöntötték egymást, a rózsaszín hajú lány nem is kerülgette tovább a forró kását, máris ismertetni kezdte azokat a tevékenységeket, amiket el kell végeznie a következő hetekben, valamint magát az épületet. Nyilván sok teendő várt még rá, s ebből csak egy volt a fiatal kunoichi eligazítása, noha ez már nem igényelt különösebb erőfeszítést, azon már a tegnap nap során túlestek, több-kevesebb sikerrel.
- Nos Akane... Jól nézd meg ezt a helyet, mert a következő egy hónapban ez lesz az állandó munkahelyed. Küldetéseket ez idő alatt nem fogsz kapni, szinte minden idődre és erődre szükséged lesz, ha igazán magadévá akarod tenni a chakrával való gyógyítás minden csínját-bínját. Ennél jobb helyet pedig keresve sem találhatnál erre. De egy valamit mindig észben kell tartanod: itt már nem egyszerű halak életéért felelsz, hanem hús-vér, érző emberekért, akiket szerető családtagok várnak. Persze komolyabb eseteket csak akkor fog a főorvos a kezedbe adni, ha már biztosnak tartja a precizitásod, és a sérülések gyógyítása már rutinmunka lesz neked. A Godaime ígéretesnek tartja a haladásod, neki pedig van szeme az ilyesmihez... Szóval ne okozz neki csalódást! Ha bármi gond lenne, tudod hogy találsz meg... De addig is sok szerencsét és jó munkát! Sayonara!
- Vettem, vettem... Köszönöm szépen és viszlát.
Motyogta a Nara az orra alatt, majd el is búcsúzott Sakura-tól. Mindkettejükre bokros teendők vártak még, kire-kire a sajátja.
Az első három nap mondhatni hidegzuhanyként hatott a lányra, majdhogynem teljesen kioltva a kezdeti lelkesedés lángját. Persze nem is számított semmi eget rengető dologra, hogy üdvrivalgással fogadják majd, csak mert bármikor meggyógyít egy sérült pontyot, és Sakura azt is előre elmondta, hogy nem fognak komoly feladatokat bízni rá, de még ezt is figyelembe véve sikerült alulmúlni minden várakozását. Egyszóval medikusi szolgálatait először az ágytálhordozásban nyújtott teljesítményében térképezték fel feljebbvalói, ami meglehetősen megalázó volt a finnyás szöszi számára. Ha megölték se tudta volna megmondani, mire is jó ez igazán, de valahol arra gyanakodott, hogy ez sokkal inkább lelki tréning akar lenni, semmint bármilyen tényleges teszt. Talán csak a parancsteljesítés tűzpróbája volt ez, a feltétel nélküli engedelmességé. Akárhogy is, ezt a feladatot csak az elviselhetetlen bűz tette némileg nehézzé, na meg persze az ide nyaralni járó vénemberek jelmondata:"Akane-chan asszem megint bekaksiztam..." A szépkorúak elismerése azonban munkamoráljáról, és a tőlük kapott - talán nála is idősebb - csokik azonban némileg ellensúlyozták a hálátlan melót, és sikerült túlélnie ezeket a napokat is.
Ezek az átkozott idők is véget értek szép lassan. Mikor már az ágytálhordók gyöngye is elbújhatott volna mellette, hívatta az igazgató, hogy közölje a boldog hírt: ezentúl már tényleges feladatokat is elvállalhat, sikerült feljebb lépnie egy fokot a ranglétrán. Itt főképp enyhébb sérülések kezeléséről volt szó, chakrájának erejére ritkán kellett szorítkoznia, leginkább csak kutya harapta sebet kellett fertőtlenítenie, vagy ehhez hasonló hétköznapi dolgokat. Bár ezek sem voltak épp terhelő feladatok, a lányra nehezedő nyomás egyre csak nőtt, egy nővérnek nem lehet egy szabad perce sem, mindig saját maga előtt kellene járnia két lépéssel, pedig ez mint tudjuk, lehetetlen. Rengetegen igényeltek mindenféle kezelést, így mihelyst meggyógyított egy sebet, máris rohannia kellett a következő klienshez. Pár nap után, amikor az éjszakai túlórák, a folyamatos hajszolás és egyébként a sok gyökér elvárás jó pár ráncot szántott fiatal homlokára és szeme alá, szinte már kezdte visszasírni az ágytálakat. Egy ember szervezete lényegesen összetettebb a halakénál, ezt is kénytelen volt tapasztalni. Hiába csak felszíni sérüléseket kellett kezelnie, halmozottan ezek is problémát jelenthetnek lélekjelenlétben, tűréshatárban egyaránt. Nem mintha egy első, netán másodfokú égés kezelése különösebb problémát jelentene, de ha csak egy picit chakrát is használt fel egy-egy betegnél, és ha már csak százan is voltak - pedig ez még csak egy könnyebb napnak számított -, már az is bőven kimerítő volt. Így legalább azonban sikerült rutint szereznie, a gyógyításokra szánt idő pedig napról napra csökkent, és mintha a hatásfok is egyre inkább kielégítő lett volna. Ahogy a piramist sem lehet a tetejénél kezdeni, úgy neki is a kisebb fájdalmakat jelentő sebeknél kellett megtanulnia az alapokat és fejlesztenie az addig összegyűjtött tudását.
A vasárnapot már a születésnapjánál is jobban várta. Bár délelőtt még ekkor is be kellett ugrania segíteni, de délutánra és estére kapott egy kis pihenőt, hogy másnap újult erővel vethesse bele magát a munkába. Az kórházban töltött hét alatt sikerült elérnie azt a szintet, hogy álmából fölverve is végre tudta volna hajtani egy átlagosabb sérülés gyógyítását. Még messze nem tökéletes, de legalább fejlődött és kivívott annyi elismerést, hogy hétfőn már egy másik osztályon kezdhesse a napot.
Az osztályvezető rövid ismertetés után munkába is állította a lányt. Ismét egy fokkal és egy emelettel feljebb kezdett munkába. Itt összetettebb feladatokkal kellett szembenéznie: nyílt törések, húsig hatoló vágások, és alkalomadtán az intenzívre is behívták segédnek, ha épp emberhiánnyal küszködtek, ez pedig állandó probléma az egészségügyben. Itt a páciensek zöme már nem civil volt, hanem shinobik, akik megmenekültek a halál torkából. Ilyen kaliberű sebeket már nem szokott az ember csak úgy összeszedni az utcán, ezeket komoly fegyverek, vagy chakra alapú támadások okozták. Utóbbinak még problémásabb a kezelése, mivel pusztításra tervezték őket, s rászolgáltak a nevükre, ha magas szintű chunninokat, olykor jouninokat döntöttek ágynak. Ahogy Akane feladatkörének palettájában egyre több szín tűnt fel, úgy egyre több fáradtságot igényeltek, és egyre kevesebb időt hagytak a lánynak fellélegezni. Az emberi váz sokkalta ellenállóbb felépítése áldásos mindaddig, amíg végül meg nem adja magát, ekkor a regenerálása is sokkal több időbe kerül, mint egy egyszerű hal szálkáinál, még akkor is, ha külsőleg segítik a gyógyulást. Minden nap ehhez hasonló ellentétekkel és párhuzamokkal kellett szembesülnie a kunoichinek, és magáévá tenni azokat. Fejlődésének léptékeit nagyjából meg tudta volna határozni munkatársai és feljebbvalói hozzá intézett hangneméből és viselkedéséből is: minél többet teljesített, annál inkább elismerték a tudását, és az általában háta mögött pusmogott ostoba laikus szőke titulus helyett egyre inkább úgy kezdtek rá tekinteni, mint teljes értékű kollégára, aki sok terhet vesz le a vállukról. Mégha teljesítési vágyát, lelkesedését már rég a háta mögött is hagyta, ha akart volna sem tudott pihenni. A viszályoktól zajos idők mindig adnak munkát a kórházaknak. Ebből pedig Ő sem tudott kimaradni.
Tapasztaltabb társai mellett sokat megtudott a gyógyító chakra és persze a szervezet igazi felépítéséről, tudásra szomjas tacskóként itta az idősebb medikusok szavait, figyelte módszereiket. Sokan közülük már egészen sajátos, egyéni technikákat, trükköket fejlesztettek ki, amivel könnyebbé tehetik munkájukat. Ezeket próbálta minél jobban magáévá tenni, s a jövő távolában felcsillant már az a remény is, hogy egyszer talán eljut arra a szintre, amikor Ő is autodidakta módon jöhet rá a gyógyítás fortélyaira. Megtanulta, milyen betegséghez, sérüléshez milyen gyógyszert, gyógynövényeket érdemes alkalmazni. Bár a legtöbb károsodás gyógyítására maga a chakra is elég, már csak a medikusra tekintve is kíméletesebb, ha kevesebb energiát kell ölni egy-egy esetre, és maga a beteg is hamarabb, és persze maradéktalanabbul felépül. Ezen az osztályon is ugyanazon a lassú, döcögős fejlődésen ment keresztül, amin az előző héten is, addig, amíg nem kezelte a lehető legkimértebben a sebeket, töréseket. A csontokkal gyűlt meg leginkább a baja, a szerves és szervetlen szövetek újjáépítése száz meg száz apró cseppet fakasztott homlokán, míg végre elmondhatta magáról, hogy biztosan tud kezelni szinte bármilyen csontot ért károsodást.
Ismét eltelt egy hét, és Akane úgy érezte, soha nem tanult még ennyit, ilyen rövid idő alatt. Szinte megroskadni látszott a munka súlya alatt, egyedül az tartotta benne a lelket, hogy a felén már bőven túl van, és az lombozta le, hogy a nehezén még közel sem. Kénytelen-kelletlen tovább kellett merülnie a gyógyítás szövevényes világában, már operációkban kellett segédkeznie, a vezető medikus segédjeként. A belső szervek talán a legkényesebbek voltak minden eddigi közül, bonyolult működésük érzékeny, és oly könnyen felborul, ha egy kétbalkezes orvos egy aprócskát is vét. A szervezetre kifejtett hatásaik nélkülözhetetlenek, ha egy mirigy csak egy hormon termelésével felhagy, az máris egy sor nem kívánt reakciót von maga után, végső soron halált. Itt, a sürgősségin már a különböző sebészi eszközök használata is beletartozott a képzésbe, hacsak az ember szike helyett nem a kezével akar lyukat nyitni a beteg hasfalán. Kötélidegeket igénylő egy munka, a legnagyobb felelősséggel járó. Komolyabb esetekben csak a sebészi műszerek tisztításával és kézbe adásával kellett foglalkoznia, persze szigorúan megfigyelési jelleggel: itt alkalma nyílhatott látnia, hogy is dolgozik egy profi. A chakra szervekre kifejtett hatása hasonló volt, mint a kültakarónál, kivéve azt az apróságot, hogy ezek a testrészek rengeteg finoman hangolt szövetből épültek fel, és ezek komoly odafigyelést igényeltek. Bár állítólag vannak olyan magasan képzett medikus ninják, akik a bőr felhasítása nélkül képesek ezeket gyógyítani, ez még a kórházban is ritkaságszámba ment, így Ő még a hagyományos eszközökkel dolgozott, amikor egy-két mandulaműtétet, vagy ilyesmit rábíztak. A műtéteknél kapott először negatív visszajelzést, amikor elsőként operált, a páciens kis híján ott hagyta a fogát, s csak az osztályvezető gyors reakciókészsége mentette meg az életét. Az ezután következő eseteknél mindig szigorú felügyelet mellett kellett rontania, és a tolerancia zérus volt, nem engedhetett meg magának több ballépést.
A negyedik és egyben az utolsó hét tartogatta a Nara számára élete talán legkomolyabb feladatát. Szerda éjjel hoztak be a sürgősségire egy fiatal jounint, a szervei szinte ronccsá voltak nyomódva, az utolsókat lehelte. És ami a legrosszabb, hogy az egyetlen orvos, akinek a képzettsége elég lett volna, hogy kezelje, épp egy távoli országban teljesített a sebesültek ellátásában. Akane-t normális esetben a beteg közelébe sem engedték volna, nehogy kinyírja esetlen viselkedésével, de a késői időponton - siralmas kilátás... - Ő volt a legmagasabb képzettségű orvos az osztályon. Csupán két civil nővér állt a segítségére... A lányt valósággal fejbevágta a feladat súlya, de tudta, ha megadja magát a nyomásnak, akkor sose lehet belőle medikus. Arcára kötötte az orvosi maszkot, majd belépett a szerencsétlenül járt fiúhoz, a kórterembe. A szobában már halálszag csapta mellbe, a közelgő vég előszele. A szilánkosra tört bordák átszúrták a tüdő bal oldalát, a szív is kevésen múlt. A máj és a vese felismerhetetlenségig deformálódtak. Elsőként a bordacsontokat távolította el a tüdőből, hogy stabilizálja a légzést, közben pedig folyamatosan gyógyította az átszakadt szöveteket. Ezután következett a máj gyógyítása, ez volt talán a legnehezebb része a műtétnek, közel egy két óra vergődés volt, de sikerült. A jobb oldali vese már menthetetlen volt, ezt el kellett távolítani, a másik azonban nem sérült meg annyira, hogy átültetésre legyen szüksége. Az életveszélyen már túl volt a shinobi, de a sérülés olyan sokként érte, hogy kómába esett, és nem is ébredt fel a következő napokban. Innen már csak a csontok helyreállítása maradt, ez hosszabb, de biztosabb folyamat volt. Végül, amikor az operációnak vágott nyílást forrasztotta össze, már érezte, hogy meghaladta a határait. Amint kiadta a kezéből a betegét, elmosódott minden, fordult egyet a világ, ahogy tehetetlenül esett össze a hideg járólapokon... De tudta, megmentette az életét, és ez még öntudatlan állapotában is olyan boldogsággal töltötte el, mint kevés dolog eddig életében.
Amikor réveteg szemei kinyíltak, itteni mentora arcának vonásai rajzolódtak ki előtte. Az amúgy komoly férfi szája fülig ért, ahogy kijelentette:
- Büszke vagyok a teljesítményére Akane-chan. Azt hiszem már épp eleget tanult itt, hacsak nem akar véglegesen leszerződni a kórházzal... Hozzáteszem, ezt boldogan vennénk.
A lány szinte hallani sem akart a fülének...

Igen, ilyenre gondoltam! Lényegében, ezt ha mind kikelett volna mind játszanunk, rengeteg időbe tellett volna, hiszen egy ilyen jutsu megtanulása hónapokig tart! Vele csak az alapokat tanultad meg, hogy megtudjam, érted e azt, amit a technika jelent és amikor erről megbizonyosodtam, elég volt már csak ez a történet, hogy begyakorold! Sikerrel jártál! Gratulálok! A technika megtanulva! - Karin

/Karin/

Shizune pontosan érkezett meg, nem késett egy percet sem. Ezután nem is habozott, azonnal belevágtunk a tanulás közepébe. A kezembe nyomott egy könyvet, amit szóról szóra be kell vágnom. Hát, a súlya alapján rengeteg dolog lehet benne. Már alig várom hogy ezt a rengeteg tudást elsajátítsam.
Amikor meghallom, hogy már most elsajátítom az egyik alap technikát, majdnem elájulok az izgatottságtól. Viszont a következő hír kicsit vissza vesz a kedvemből. Sajnos nem Shizune fogja megtanítani nekem.
- Értettem! - szólalok meg, amint befejezi a mondandóját. - Megtanulom az első fejezetet. Viszont látásra! - köszönök el, majd elindulok a kórházhoz.
A súlyos könyvvel a kezemben lassan sétálok, így eléggé sokáig eltart, mire elérem az épületet. A bejárat előtt kifújom magam, majd amikor már nem lihegek, bemegyek. Inkább nem kezdem magamtól keresni a tanáromat, a recepciónál megállok és ott érdeklődök.
- Jó reggelt, Shizune küldött! Oroi-t keresem, itt van? - kérdezem.
A nő ekkor rám néz és mutatja hogy épp jön az illető. Azonnal oda sietek hozzá és megszólítom:
- Oroi sama, Shizune küldött! A medikus képzésem miatt vagyok itt! - szólalok meg határozottan.

// Oroi kinézette: KATT//

Ahogyan odaértél a fehér köpenyes nő elé, az szó szerint lenézett rád a szavaid hallatán, ahogyan elhúzva a száját megragadta a fejedet egy kézzel, majd egyszerűen felemelt és megfordított. És mindezt olyan könnyedén tette, egy kézzel, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Fehér köpenye-t láttad ismét csak, ahogyan megfordult már és valami olvasott az asztalon, biztos valakinek a korlapját. Na de ahogyan fél perc múlva végzett vele, azonnal indult volna is, de ekkor beléd botlott, mintha el is felejtette volna már, hogy ott vagy. Na de ami ezután történt! Nos az nem volt mindennapi!
- Mit csinálsz hülye gyerek! Nem megmondtam...- halgatott el a kiáltozásban, ahogyan felnézett a plafonra és láthatólag gondolkodott- Na jó! Most mondom, hogy menj haza! Gyere vissza öt év múlva, arra benő a fejed lágya! Még hogy te orvosi ninja leszel! Röhögne a vakbelem, ha lenne! -lépett el melletted, ahogyan ha nem szolsz semmit, akkor ennek annyi lesz!

Nem épp ezt a fogadtatást vártam, az egyszer biztos. A nő könnyedén megfordított, majd nem foglalkozott velem. Amikor sikerült belém ütköznie, akkor leordította a fejem és azt mondta hogy soha nem leszek orvosi ninja.
- Már elnézést szép hölgy, de én innen addig nem megyek el, amíg ki nem tanulom a mesterséget! Shizune sama azért küldött, hogy tanuljak. Éppen ezért addig fogom zaklatni, amíg el nem kezdi a kiképzésemet.
Ekkor hátra lépek párat, nehogy meg akarjon ütni. Nem szeretném ha lecsapna, mintha egy ébresztő óra lennék.
- Szerintem mindkettőnknek jobb, ha hamar túl esnénk a tanuláson! Egyébként Shizune sama tesztjén átmentem, tehát nem kell várnom öt évet. - ezután elkerekedik a szemem és letérdelek. - Nagyon szépen kérem, kezdje el a tanításomat!
Remélem a könyörgésem zavarba hozza egy kicsit és neki vágunk a tanulásnak.

A nő lenézett rád, ahogyan mélyen a szemeidbe nézett, miközben lágyan felsóhajtott és újra a fejednél fogva felemelt, hogy állj már egyenesen.
- Na jó tanítalak! De ne jártasd ennyire a szád és ne légy fárasztó! -közölte veled, ahogyan intett, hogy kövesd.
Jó néhány sarok után, na meg emelet után végül is a föld alatt, méghozzá a hullaházban kötöttetek ki. Na de nem is meglepő ez, ha azt vesszük, hogyha tévedsz és valamit rosszul csinálsz, az a páciensed itt fog kikötni. De nem csak ezen ok miatt kerültél most ide, A kunoichi rád nézett, ahogyan abban a pillanatban el is kezdődött a tanításod. A nő leült az egyik székre, ahogyan nyíltan közölte veled.
- Masszírozd meg a vállaimat kölyök, annyira elzsibbadtak!

Szerencsére nem kell túlzottan könyörögnöm, így elindulhatunk a kiképzés miatt. Nagyon örülök, hogy végre valahára elkezdődik a várva várt pillanat.
Némán követem a nőt, viszont kicsit meg kell lepődnöm. Nem felfelé megyünk, ahol a betegek vannak, hanem lefelé. Mi is van odalent? Nem kell sokáig gondolkoznom, hogy rájöjjek, a hullaházba megyünk. Egy kiadós séta után meg is érkezünk. Oroi leül és rám néz. Megkér, hogy masszírozzam meg. Nahát, ilyen hamar ennyire közel kerülök a mesteremhez?
- Igenis! - hajolok meg.
Ezután óvatosan a vállára teszem a kezem. Először a balt, amit kis késés múlva a jobb követ. Amint ezzel megvagyok, neki látok masszírozásnak. Nagyon finoman és óvatosan kezdek neki a munkának, közben próbálok figyelni a magyarázatára. Vajon mivel kezdünk először, mit fog ismertetni velem? Azonban egy valamire nem számítottam! Így, hogy mögötte állok és masszírozom, nagyon közelről látom a mellét. Te jó ég! Azt hiszem, így nehéz lesz koncentrálni arra, amit mondani akar.

A nő csak várja, hogy elkezd, és ahogyan nekiállsz, kicsit felnyög, majd átengedi magát az érzésnek. Nem szól semmit, csak a kezeit összekulcsolja a mellei ellőt, ami miatt megemelkednek, és neked jobb belátást biztosítanak. Emelet keresztbe rakott lábainak hála a combjait is nagyon jó látód, de hogy ezt mennyire tudod kelvini? Nem sokáig, ugyanis a nő megszólal és az helyet, hogy elhinnéd, hogy most elkezdni neked mondani, hogy mit fogsz tanulni tőle és mit vár el, egyszerűen olyanról magyaráz neked, ami meglep.
- Gyengédek a kezeid! -nyög fel, ahogyan érzed a nyakán, hogy élvezi a kényeztetést- De a technikád még túl gyerekes! -közli, ahogyan azonnal folytatta is- Jobban teszed, ha jobban használod a csuklódat és az erős és gyengéd fázist ütemesen és ugyanakkora erőkifejtéssel csinálód! Így az izmok másképpen, jobban reagálnak a behatásra és fele annyi időt vagy képes megtakarítani! -oktat ki, ahogyan nem ok nélkül tette ezt! Azt akarja, hogy tanulj abból amit mond és mellesleg megtanulj masszírozni!

Amikor meghallom a tanácsát, azonnal úgy kezdem el masszírozni. Eddig csak azért nem hasonlóan csináltam, mert nem akartam leszidást, de ha ő így szereti, akkor úgy csinálom ahogy mondja.
- Értettem! - jelentem ki. - Azt hittem, a nők szeretik ha gyengéden bánnak velük, ezért nem így kezdtem önt masszírozni. - magyarázom meg a rossz kezdést.
Szinte végig a melleihez beszélek. Miért egy ilyen szép nőnek kell tanítania? Így nem tudok rendesen koncentrálni. Néha néha a combjait is megbámulom, de a mellei azok, amelyek jobban megfognak. Ez a nő szinte tökéletes! Csak csiszolnia kell a modorán.
- Sensei! Így képes vagyok ellazítani mások izmait harc után?
Ezt elsősorban azért érdekelne, mert akkor bevágódhatnék a velem egy korú csajoknál. Milyen jó lenne, ha edzés vagy harc után jönnének hozzám, hogy megmasszírozzam őket...
A gondolattól végig szalad a hideg a hátamon. Milyen jó is lenne, ha ez megtörténne!

A nő csak élvezi, ahogyan kényeztetted őt, azonban ahogyan telnek a percek egy kicsit fészkelődni kezd, ahogyan kérdésedre is csak lassan válaszol. Olyan volt, mintha elaludt volna, ami megeshetett ugyan, de hát kitudja! Meglehet, hogy csak nem szeret azonnal válaszolni, vagy éppen beszélgetni.
- Igen! -válaszolja, ahogyan egy pillanatra azt sem tudod, hogy mi van, annyi idő telet el a kérdésed óta- ez a technika az izmok ellazítását szolgálja! A masszírozás csökkenti a görcsöket és kilazítja a fáradt izmokat. Egy medikus ninja elsődleges képessége, hogy ismerje az emberi testet! A masszírozás egy olyan technikája, melyek segítheted mások testét! -fejti ki a válaszát, ahogyan ezzel sem fejezte be, hanem még megjegyez valamit! - Fárad a kezed igaz? -kérdezi tőled- Nem kell hazudnod! Érzem, hogy igen! Egyre gyengébben és egyre nagyon kihagyásokkal csinálod! Szóval csak ennyit bírnál?! Ha valóban orvos akarsz lenni, órákig kell ezt a technikát bírnod! Ezt tanuld meg!- jegyzi meg neked, de arra nem kér, hogy fejezd be!

//írj egy hosszú posott, hogy fél óráig csinálod a masszirozász! Ha elég szép és hosszú, na meg tartalmas, akkor megtanultad a technikát! Ha nem akkor addig csinálod, míg jó nem lesz! //

A kérdésemre csak hosszú várakozás után érkezik válasz. A magyarázatot figyelmesen
hallgatom, közben felcsillan a szemem. Ezzel biztos be tudok majd vágódni a csajoknál!
Hamarosan viszont azt veszem észre, hogy a nőnek tényleg igaza van és fáradok. Sokkal
hamarabb észre vette ezt mint én.
- Igen, egy kicsit elfáradt a kezem, de mindjárt folytatom! - válaszolok, majd kicsit
kinyújtóztatom a kezeimet. - Már folytatom is!
Először a bal kezemet helyezem a vállára. Ezután óvatosan összenyomom az ottani izmokat.
Rövid ideig nyomva tartom, majd elengedem. Ezt megismételem a jobb vállával is. Amint
elkészültem, mindkét kezemet a vállára teszem és úgy kezdem el masszírozni. Erőteljes,
köröző mozdulatokat írok le az ujjaimmal. Ezúttal már nem nagyon foglalkozok a dekoltázsával, inkább a masszírozásra koncentrálok.
Nagyon erősen nyomkodom az ujjaimmal a vállát, de azért nem annyira hogy fájdalmat
okozzak. A köröző mozdulatokat pár perc múlva gyúró mozdulatok veszik át. Most tényleg
gyúrom az izmait. Remélem élvezi, mert lényegében ez az első alkalom hogy masszírozok valakit, pláne hogy nőről van szó. Úgy gyúrom a vállát, mintha tészta lenne. Mivel már nem gyengéden masszírozom, hamar elfárad a kezem, ezért kénytelen vagyok pihentetni.
Éppen ezért kezdem el az ujjaimmal "ütögetni" a vállát. Ettől kicsit ellazul a kezem, így hamarosan képes leszek újra a gyúrásra. Azonban még mielőtt rátérnék arra a mozdulatsorra, megismételem az ujjaimmal a köröző mozdulatokat.
- Hogy csinálom? - szólalok meg, amikor újra belekezdek a gyúrásba. - Sajnos eddig még nem volt kin gyakorolni a masszírozást. Viszont hamarosan megkérek valakit hogy segítsen!

//Sajnos csak ennyire futotta az erőmből; illetve szeretnék bocsánatot kérni a késői válaszért, de vihar miatt nem nagyon volt áram//

A nő egyből válaszolt immáron. Nem várkosztatot sokat, hiszen nem volt mind gondolkodnia. Addig a pillanatig is érezted, hogy mocorog kissé, de amit akkor még enyhe kellemetlenségnek hittél, most kiderült, hogy a kellemes érzés hatása volt. A nő, mondattani hatalmas és elégedetten mosolya az arcán mondta ki azokat a szavakat, melyeket vártál, titkon ugyan de nagyon is vártál.
- Kitűnő! A Shiatsu // Masszázs, technika nem egyszerű, de lényegében látom könnyedén elsajdítottad. Ha megérted az izmok működését, kiváló orvosi ninja leszel!- emelte fel a kezét, ahogyan lágyan lecsapta a kezeidet a válláról és felállt. - De addig nagyon is sok idő van még hátra! Sokat kell tanulnod, ezért áll j neki!- fordult meg, miután felállt és kissé megmozgatta a vállait- Nagyszerű munka. A nagymelleim miatt állandóan fáj a hátam és a nyakam, de most nem! Te tényleg egy tehetség vagy!- bókolt egyet, ahogyan elindult kifelé! - Annak a könyvnek az első fejezetét olvad át! Lényegében bent van minden alapdolog! Ha készen vagy kikérdezlek és ha alkalmasnak talállak, mást is tanítani fogok, de addig csak a padot fogod nyomni! -intett óva, ahogyan otthagyott egy szó nélkül. Na megkaptad a parancsot már csak teljesítened kell!

//Most azonban ne aprózd el! Egy szép történetet kérek, mely min. 2 oldal 10 betűméretben! Tartalmazza a sejtektől kezdve minden szerv felépítését, annyira részletesen, ahogyan a netről ossze tudod szedni! Időtalentumban egy hetet öleljen fel a tanulásod! //

Az ablakon beáramló lágy szellő volt az, amely végigsimított az arcomon és felébresztett azon a reggelen. Kinyitottam a szemem, ahogy a már mostanra megszokott kórházi szobában ébredtem. Kinyújtóztam magam... de szinte azonnal meg is bántam. A testemen levő sebek egyike eléggé mély volt, és most bele is nyilallt a fájdalom. Összehúzódtam, miközben halk, nyüszítésre emlékeztető hangot hallattam. Lassan, de aztán elmúlt a szúrt se okozta fájdalom, ahogy most már kiengedtem és belesüppedtem az ágyneműbe.

A percek telésével hamarosan felderengett a két nappal ezelőtti beszélgetés Kakashival, aki azt a javaslatot tette a számomra, hogy talán megpróbálhatnék letelepedni Konohában. Szó mi szó, volt logika a férfi szavaiban, de... hát nem is tudom. Mióta elkezdtek kiképezni ninjának, úton voltam a környező országokban. Egy ilyen előélettel talán érthető, hogy nem igen tudtam megmaradni sokáig egy helyen. Na de ez most mellékes. Egyenlőre lábadozom, ki kell pihennem magam. Már jó pár nap eltelt azóta, hogy összeakaszkodtam azzal a bérgyilkossal, de a testem még mindig nem heverte ki teljesen a harc okozta megpróbáltatásokat. Lehunytam a szemem és a gondolataimba mélyedtem, ahogy vártam, hogy a rutinhoz tartozó ellenőrzések hamarosan elkezdődjenek...

Vörös haj zuhatag akár a lángok. Egy alak karcsú és első ránézésre úgy tűnik, hogy ninja. Legalábbis első ránézésre az alakja miatt.
Pedig csak rendszeresen fut és karban tartja testét. Hó fehér köpeny még amit elsőre meg pillanthat a beteg. Vörös haj csak egy szalaggal van össze fogva kivételesen. Lábain csak a praktikusság miatt és kórházi szabályok betartása véget fehér vászon cipó van.
- Rendben köszönöm, hogy szóltatok.
Ahogy belép háttal és meg fordul most már oldalról és szemből is látható a jövevény.

Áh fehér cipők fenébe is kár, hogy lekel vennem a csizmáim. De legalább többit nem szabják meg. Fehér köpeny ha szét nyílik látszik a nem szokványos ruházat.
Fekete nadrág és szürke felső fekete csíkokkal ami most rajtam van. Az egyik kedvenc viseletem a sok közül. Bár ez vissza fogót szerény de valami meg foghatatlan dolgot közvetít a világ felé.
- Lássuk a beteget.
Az ágy melletti kis asztalra teszem a mappám és nem zavartatom magam. Oda lépek az ágyhoz meg fogom a takaró szélét és lehúzom a fiúról.
- Matsuko vagyok. Nyugi nem akarok rosszat.
Takaró lekerült és végig mértem a testet.
- Hát nem mondom. Elég szépen sikerült elintézned magad.