Re: Konoha kórháza

Kakuzu (Inaktív) Kedd Május 08 2012, 20:17

Egy hely, ahová csak akkor mennek az emberek, ha muszáj, de akkor se szívesen. A kórház már csak ilyen hely volt, talán egyedül az odaadó alkalmazottak imádtak nap mint nap bejárni és esetleg te, lévén nem kevés jártasságod volt orvosi ninjutsuk terén. A mai nap a váróterem pangott az ürességtől, egyedül fiatal recepciós srác támasztotta a fejét egyik karjával, és unottan böngészte az aznapi újságot. Most hogy itt vagy, már csak ezt a bizonyos Takeda professzort kéne előkeríteni akit valamilyen oknál fogva nem ismersz. Mindig akadnak új arcok így az ember sose tudhatja kibe botlik bele. Ideje rátérni a tárgyra és megtudakolni merre is van az a bizonyos célszemély, elvégre a bűnszervezetek nem várnak örökké. Bár kitudja.

**Hakusho Hurima** Kedd Május 08 2012, 23:05

Egy rövid kis csendes út után elérek a kórházba, ide azért jóval gyakrabban járok, sőt talán még csukott szemmel is bármikor, a falu bármely pontjából eltalálnék ehhez az épülethez. Persze nem azért látogatok ide ennyi alkalommal, mert ilyen szerencsétlen vagyok, és folyton megsérülök, hanem azért, mert gyakran látogatom meg az itt dolgozó édesanyám, és a többi orvost is, akiket szinte mind jól ismerek. Hiszen milyen medikus lennék, ha nem ismerném ki magam a kórházban? Hogy őszinte legyek nem is nagyon emlékszem arra, hogy mikor kellett legutóbb ellátni a sérüléseim végett… Nem olyan gyakori, hogy összeszerencsétlenkedek valami nagyobb sebesülést. De így belegondolva… az utolsó küldetésem után, amikor megszereztem Wangetsut… Akkor szorultam legutóbb sürgős orvosi segítségre, sőt, akkor azon is csodálkoztam, hogy eljutottam a faluba, hát igen az A szintű küldetések nem éppen egyszerűek, még az ilyen tapasztalt shinobiknak sem, mint amilyen én vagyok. Igen, akkor tanultam meg egy életre, hogy ha megsérülök, akkor utána még nem elég, hogy a kórházhoz el kell jussak, hanem az ellátás előtt még az anyámmal való találkozást is túl kell élnem… Ez bármelyik küldetésnél nehezebb feladat, eléggé meglepő módon képes kifejezni az irántam való aggodalmát. Eléggé fájdalmas módon. Ezeknek a „felkavaró” emlékeknek a hatására hírtelen megsajdult a hátam és a tarkóm, hiszen ezek azok a helyek, ahova kapom a „jutalmam”, ha vagyok olyan ügyes, hogy lesérülök. Ekkor veszem csak észre magam, hogy már jó néhány perce állok a bejárat előtt, és azt, hogy ez idő alatt Erufu már kényelembe is helyezte magát a fejem tetején. Le kell szoknom az állandó nosztalgiázásról, itt még semmi gond nincs az efféle dolgokkal, de a közelgő küldetésen már nem lesz ilyen ártalmatlan. Ekkor lépek be a kórház épületébe, a már megszokott látvány tárul elém, kivéve azt, hogy ma szokatlanul kevés a beteg és azt a tényt, hogy a recepciós még a megszokottnál is unottabb. Nem valószínű, hogy felnézne az újságból, ha nem szólok rá. Így kissé gonoszul odalépek hozzá, és megzavarom a csendes pihenőjét. Hiszen szükségem van a segítségére, hogy megtaláljam Takeda-sant… és ez a munkája, szóval nincs vita. Magamtól nem valószínű, hogy megtalálnám a keresett nőt, mindenkit nem ismerhetek, csak majdnem. De ezután már növelhetem egy névvel ezt a listát is.
- Szép napot, Takeda-san bent van? – fordulok kérdőn a fiatal fiú felé. Amennyiben megválaszolja a feltett kérdésemet azonnal tovább is indulok, hogy mielőbb megtalálhassam ezt a bizonyos személyt, aki a számomra szükséges információk birtokában van.

Kakuzu (Inaktív) Szer. Május 09 2012, 17:52

A csendet megtörte lépteid zaja, ám a suhanc rád se hederített, elvégre mit érdekeli őt, hogy ki jött be épp az ajtón. Ha valaki összeseik vagy sietős a dolga azt meghallja, viszont az átlagos egészséges ember lépteihez neki semmi köze. Azonban te nem hagytad ezt annyiban és kizökkentve őt az olvasásból, érdeklődtél a keresett célszemély után. A fiatal férfi, aki alig lehetett több húsznál, először fél szemmel rád pillantott, majd másodjára kikerekedett szemekkel meredt rád, mielőtt egy hátast dobott volna a székével. Amíg a földön fetrengett, némileg rendezte arcvonásait, majd felpattant és rögtön hozzád sietett, hogy kezet rázzon veled. Kipirult arccal és teljes extázisban bámult bele a képedbe kitudja milyen okból. Na persze erre a válaszra nem kellett sokat várni.
- Hurima-san! - kiáltott fel, némiképp hangosabban a megszokottnál. - Hakusho Hurima-san! Micsoda megtiszteltetés önt látni. Már sokat hallottam magáról. Remélem egyszer szerencsém lesz látni nagyszerű képességeit élőben. Szóval miért is jött?
Teljes izgatottságában egy pillanatra megfeledkezett jöttöd céljáról, azonban gyorsan észhez tért.
- Áh igen Takeda-senpait keresi. Ha jól tudom, éppen valahol az épületen belül van. Várjon egy pillanatot, rögtön előkerítem.
Újdonsült rajongód a hangosbemondó luxusát nélkülözve, egy egyszerű pecsétet formált, mire hangja, valószínűleg az egész kórházat bezengte.
- Takeda-senseit kérjük a portára! Takeda-senseit kérjük a portára! Ismé...
Harmadik alkalomra nem volt már lehetősége, ugyan is a fejét belepasszírozták abba az asztalba, ahol nemrég még békésen olvasott.
Az egész olyan hirtelen történt, hogy még te is meglepődtél, bár érzékelted az új jelenlétet, megakadályozni nem tudtad tettét, elvégre azt se tudtad, mire számíts.
- Meg vagy te húzatva Junichiro? Ez kórház és nem kocsma! Ne lármázzál itt!
A tettes, aki a pillanat tört része alatt kitudja mekkora utat megtéve iktatta ki a zajforrást, most elégedett mosollyal dörzsölte össze kezeit. A férfi nagyjából negyvenes éveiben járhatott. Ruházata egy pólóból és egy fekete nadrágból, na meg egy papucsból állt, ám ami miatt rájöhettél, hogy itt dolgozik, az a fehér köpenye volt. Egyéb egyedi ismertetőjelként szolgálhatott torzonborz barna hajzata, borostás arca és az orrán csücsülő szögletes szemüveg.
Most hogy így lezajlott a divatbemutató az illető egyenesen feléd tartott teljes valójával és ő is kezet fogott veled.
- Üdvözletem, Takeda Shinichirou. Az ájult asszisztensem kiabálásából ítélve maga lehet Hurima, ha nem tévedek. Jöjjön, mutatok magának valami érdekeset.
Ezek után, hogy mindenki megismert mindenkit, utatokat a kórház egy szokatlanabb pontja felé vettétek, ami némileg elkülönült a létesítménytől. Igen, a hullaházról van szó. Menet közbe sikerült megtudnod, hogy hallott már rólad illetve, hogy úgy hívhatod őt, ahogy csak jólesik.

**Hakusho Hurima** Csüt. Május 10 2012, 10:05

A kórházba való belépésem valóban nem keltette fel a fiú figyelmét, valószínűleg jobban belefeledkezett abba az újságba, mint azt gondolta. Így ha nem szólítom meg, talán még az sem tűnt volna fel neki, ha csendesen kirámolom a fél várótermet. De hát megesik az ilyesmi, sajnos még velem is meglehetősen gyakran előfordul. De ez a csendes és nyugodt fázis szinte azonnal meg is szakadt, amint megszólítottam. Az olvasásról hírtelen megfeledkezve fordult felém, miközben szemei a normális méret kétszeresére tágultak. Ezt követően pedig a székből kizuhanva, a földön kezdett fetrengeni, hírtelen nem tudtam hova tenni a meglepő cselekedeteket, már szinte minden felmerült bennem, még az is, hogy hírtelen érkezésem rohamot váltott ki nála… Szerencsére mielőtt még belekezdhettem volna a kezelésébe felpattant, mintha misem történt volna, ezt követően kezemet meglepő sebességgel elhalászva tőlem rázta meg azt. Arcára szinte már tébolyodott tekintet ült ki, mely a legkevésbé se volt bizalomgerjesztő, ehelyett leginkább az ijesztő szóval illetném. De az eddig történt dolgok összessége körülbelül semmi sem volt ahhoz képes, ami eztán következett. Hirtelen a nevemet ordítva támadott rám, persze csak verbálisan, mégis úgy hadarta a dolgokat, hogy egy árva szót sem tudtam kinyögni. Az már szinte meg sem lepett, hogy a nevemet ismerte, de a többi már annál inkább, hiszen én csak egy mezei chuunin vagyok, semmi több. Aztán kisvártatva leesett neki, hogy a köszöntésével egy időben érkezésem célját is tudtára adtam, de reakciói ezután sem voltak éppen a megszokottak. Ahelyett, hogy valami emberi módszerrel adta volna tudtomra, hogy hol van az általam keresett egyén valami szokatlan pecsét segítségével harsogta be a kórház teljes épületét, amit már én sem hagyhattam szó nélkül, hisz ekkora felhajtást csapni, csak az én jöttöm miatt… Ez már eléggé kellemetlen számomra.
- Csendesebben! Az embereknek itt pihenésre van szükségük, ezt pedig te … - kezdek bele a parádé megállításának kísérletébe, de a mondatom be már nem fejezhetem. Mivel hírtelen egy új, ismeretlen egyén közeledését érzékelem, aki, mielőtt még bármit tehetnék drasztikusabb módszerekkel állítja le a hangzavart. Ezt követően pedig el is kezdi a srác lehordását, amit szerény véleményem szerint is tökéletesen megérdemel. Ezután terelődik csak figyelmem a jövevényre, aki nagyjából átlagosnak mondható középkorú férfinak tűnt, de az évek során már megtanultam egyet, s mást. Így nem a külső alapján ítélem meg az embereket, hiszen, ha ezt tenném valószínűleg jelen esetben is nagyon nagyot tévednék. Első ránézésre nem tudnám megmondani, hogy ilyen sebességre képes, mint amit az imént demonstrált. A bemutatkozását követően a döbbenettől szinte szóhoz sem jutok, sőt megmerem kockáztatni, hogy jelenlegi állapotom már nem szimpla ledöbbenés, hanem enyhe zavartság. Már a hokagéval való társalgásom óta egy nőre számítottam Takeda-san személyében, bár ennek okát magam sem tudom, hisz semmi sem utalt erre. Azonban sikeresen palástolom kismértékű csalódottságomat. S eközben kezet nyújtva üdvözlöm, bemutatkozásra részemről ugyan nincs szükség, de amolyan udvariasságból mégis úgy érzem, hogy szükséges, így nem habozok belekezdeni.
- Örülök a találkozásnak Takeda-san. A nevem, mint arról valószínűleg informálták Hakusho Hurima. – kezdek bele a mondandómba, majd a kissé még mindig kótyagos recepciós felé fordulok – Köszönöm a… segítséget. – mondom csendesen, közben kissé megakadok, hisz keresem a megfelelő szót a tetteire, de végül egyszerűen zárom a mondatot. Ezt követően ismét a férfira tekintek. – Mehetünk. – jelzem csendesen az álláspontom. Majd megindulok mögötte a célja felé. Hazudnék, ha azt mondanám nem érdekel, hogy mi az az „érdekes” dolog, amit mutatni akar. Nem kell sok idő, hogy rájöjjek az úti célunkra, hisz a teljes épületegyüttest ismerem, amibe a hullaház is beletartozik. Jártam is már ott, hiszen orvosi képzésem során szükséges volt néhány boncoláson való részvétel is. Mit ne mondjak, nem a kedvenc helyem, de nincs is vele semmi gondom. A rövid kis út során folyó beszélgetés közben ismét nagy meglepetés ér, már Takeda-san is hallott rólam. Ennek okát azonban nem értem, vagy túl szerény vagyok, vagy pedig ők túlozzák el az érdemeim. Bármelyik is legyen a kettő közül nem nagyon foglalkozom a dologgal.

Kakuzu (Inaktív) Pént. Május 11 2012, 19:26

Lassan de biztosan bandukoltatok a célterület felé és bár Takeda nem tűnt egy szószátyár típusnak, látván saját döbbenetedet hírneved iránt, rögtön kifejtette ennek okát.
- Nem kell úgy meglepődnöd Hurima, hogy ismerünk téged. Édesanyád imád rólad beszélni, még ha ezt nem is mutatja feléd, bár erről én magam nem sokat tudok. Na meg persze miután egyedül hazavágtál egy kisebb hadsereget medikusként a fiatal tanoncok szinte megszállott rajongóid lettek. Hisz te is tudod, egy medikust ritkán küldenek egyenesen a frontvonalra, és ugyebár jobban szeretik, ha a háttérben gyógyítják a sebesülteket. Te azonban felborítottad a papírformát és megmutattad mindenkinek, bizony, egy szakmabeli ilyet is tud. Kivéve, ha Tsunade-samát nem vesszük számításba. - miközben elhallgatott meg is érkeztetek a hullaházhoz.
- Remélem készen állsz, mert valami eszméletlen dolgot fogok mutatni. - azzal belökte a lengőajtókat, utat nyitva nektek oda, ahol minden kiderül küldetésed többi részéről.
A szobában semmi szokatlan nem volt. Mindenfelé a szokásos berendezés, felszerelés, jobb fal mentén úgymond a "hullás rekeszek" míg középen a boncasztal, ami éppen letakarva várt rátok. Persze volt rajta valami vagy inkább valaki a lepedő alatt, ami kisebb nagyobb púpokból látszott.
A férfi egyenesen az említett objektum felé vette az irányt, majd még egyszer utoljára rád nézett amolyan barna bombát küldesz a gatyádba, ha meglátod tekintettel és lerántotta a leplet. Az amúgy filézésre és belezésre használt asztal tele volt pakolva mindenféle tállal, sőt még egy turmix is volt ott. Nem igazán tudtad első ránézésre, hogy mi lehet az a sok kotyvalék és még csak időd se maradt arra, hogy kitaláld, ugyan is a prof szépen egymásutánba kezdte összeöntögetni őket.
- Éppen egy új szeren dolgozok, amik reményeim szerint nem csak megkettőzi, netán háromszorozza a shinobik chakráját, de még az állóképességüket, erejüket és gyorsaságukat is javítja. Bár...
A beszéd további részét elnyomta a turmix hangja, melyben a folyamat végén a sok összeöntött por és lötyi zöldes színt öltött a gépezetben. A folyadék csakhamar egy pohárban landolt, ami egyenesen az orrod alatt kötött ki.
- Egy kis frissítőt? Magamon már teszteltem, de nem éreztem túl nagy változást. Viszont ártani nem árthat.
A mosoly mely megjelent az arcán üres és semmitmondó volt és bár nem ahhoz a fajtához tartozott, amiben az ember kételkedik, mégse tartozott a bizalomgerjesztő kategóriába.
Ha elfogadod az itókát, garantáltan vödörért akarsz majd nyúlni, és ha elutasítod, nos megtudod. Abban azonban biztos lehetsz, addig úgy se haladtok tovább, míg döntést nem hozol.

**Hakusho Hurima** Pént. Május 11 2012, 20:47

Miközben a hullaház felé tartottunk a társalgás nem maradt abban, s mivel nem tudtam elrejteni meglepettségem, amikor felhozta, hogy itt már mindenki ismer engem. A férfi könnyedén észrevette csodálkozásom a dolgon, így beavatott a „nagy titok” részleteibe, hogy miért is vagyok én ilyen ismert. Csendesen hallgatom az informálást. S közben azon töprengek, hogy valóban kiérdemeltem-e tetteimmel ezt a hírnevet, de mivel ezt nem az én feladatom megítélni csendesen nyugtázom magamban a dolgokat. Lényegében az nem nagyon lepett meg, hogy édesanyám sokat mesél rólam a kórház dolgozóinak, hisz gyakran láttam kiskoromban is, hogy minden apró-cseprő küldetésem elvégzését követően boldogan adta tudtára ezt szinte minden ismerősének. Régebben ezt még kínosnak éreztem, de aztán ahogy egyre értem rájöttem, hogy ezt csak azért teszi, mert így tudja legkönnyebben kifejezni irányomban érzett büszkeségét. Emellett mivel ideje nagyobb részét itt a kórházban tölti, mindenkit ismer itt… Ez pedig azt jelenti, hogyha követi a régi szokásait, akkor eléggé gyorsan terjednek rólam a hírek. A mondandója második részével pedig nem tudtam volna vitába szállni, medikusként én is úgy éreztem, hogy nehéz megbízást kaptam, s bár végül sikerült elvégeznem a könnyűnek nem mondható feladatom, voltak pillanatok, amikor úgy gondoltam, hogy nem fogom élve megúszni a küldetést. S bár kissé zavarba jöttem, azért meg kell hagyni jól esett az elismerés, s az is, hogy a fiatalok egyfajta példaképévé váltam. De ekkor eszembe jutott, hogy válaszolnom is kellene valamit a mondandójára.
- Köszönöm az elismerést, de nagyrészt csak a szerencsén múlott, hogy sikerült végrehajtanom a megbízást. – válaszoltam szerényen és csendesen a dicséretre. S bár tudom, hogy első mesterem válasza erre az lenne, hogy „a szerencse is a ninja képességeinek egyike” én mégsem tartom olyan nagyra érdemeim, hogy akár egy percre is megengedjem magamnak azt a luxust, hogy elbízzam magam. Időközben elértük az úti célunk, s az ajtón belépve a hullaház fogadott a megszokott komor valójával. Semmi szokatlant nem véltem felfedezni, a kompozíció a megszokott volt. A kísérőm mögött haladva elértünk a boncasztalhoz, amit egy nagy lepedő fedett, így elrejtve az alatta találhatót. Mielőtt lerántotta a leplet egy eléggé furcsa tekintetet vetett felém, mintha egy gonosz zseni lenne. S a takarás eltűnését követően ez körülbelül igazolást is nyert, hisz az asztal nem a tervezésének megfelelő célt szolgált, hanem amolyan minilaborként üzemelt. A sokféle eszközön végigtekintve rögtön felmerült bennem néhány kérdés, amiket már éppen szóvá is tettem volna, de engem megelőzve ismét beszélni kezdett, s elkezdte megmagyarázni a dolgokat miközben kutyulni kezdte a különböző színű, szagú és állagú folyadékokat, sajnálatos módon a mondandója végét már nem értettem a turmix hangjától. S a zavaró hanghatás megszűnését követően már a képembe is tolta a frissen bekevert „üdítőt”, s már kínálni is kezdte azt, mint rossz kufár a portékáját. Egy kis ideig csendesen gondolkoztam, hogy megmerjem-e kockáztatni a kétes hatásokkal járható lötty fogyasztását. De végül a kíváncsiság felülkerekedett az aggodalmon, s elvettem tőle a szert.
- Mielőtt még meginnám ezt a folyadékot, lenne egy eléggé idevágó kérdésem. Mi okból folytatja ezt a kísérletet éppen a hullaházban, egy jobban felszerelt kísérleti labor helyett? – kérdeztem a professzort, majd visszatértem az italhoz. Ha a chakra növekedésére valóban hatással van, azt biztosan észre fogom venni, hisz tökéletesen tisztában vagyok a képességeim határával. Majd amolyan pár másodperces lelki megerősítést követően felhörpintem a szíverősítőt. Felkészülök mindenre, hisz kitudja, hogy milyen fizikai hatásokkal és tünetekkel járhat rám nézve, ha esetleg valami kiakarna jönni belőlem azt próbálom visszatartani, ha pedig megszédülnék, akkor próbálok megtámaszkodni valamiben.

Kakuzu (Inaktív) Hétf. Május 14 2012, 14:16

Nagyobb erő reményében, na meg mit árthat alapon, lehúztad a fura löttyöt, amitől nem csak az undor, hanem a rosszullét is elfogott. Bármilyen nemesen is küzdesz beleid elutasításával szemben, szükséged lesz egy vödörre netán valamilyen gyógyszerre, ami megakadályozza a kitörést. Így miközben te gyomrod tartalmával vagy elfoglalva, Takeda-sensei látva elfojtott reakcióid sikeresen leszűri, bizony ez a kísérlet is megbukott. A doki elsétál a terem másik végébe és egy könnyed rúgással, feléd csúsztatja az üres szemetest. Azt, hogy ezek után mit teszel rajtad áll, ám ő maga kész arra, hogy megválaszolja nemrég feltett kérdésedet.
- Újabb kudarc. Pedig ezúttal friss gyík és denevér májat használtam. Állítólag igazi energia bombák egy tucat tojással és némi gyógynövénnyel keverve. Na sebaj. Tudod Hurima egy az emberi szervezet számára jótékony hatású szerhez, nem kellenek különféle profi felszerelések. Elég a megfelelő alapanyag, azok aránya, pár mozsár és akár egy turmix is amint látod. Persze ha kísérletezik az ember, talán egy rezsó is jól jönne. Hmm... Igen talán itt hibáztam.
Az utolsó mondatot csak úgy mellékesen magának dünnyögte. Végül összecsapta a tenyerét, és mintha misem történt volna alapon felkészült a folytatásra.
- Hát akkor lássuk a küldetésed. Gondolom, értesültél arról, hogy egy bűnszervezetbe készülsz beépülni. Nézzük is meg a szereped. Azt mondja B-7-es... B-7-es. Áh itt is van.
A férfi kihúzta a hullák tárolójának egyik amolyan fiók szerűségét, ahonnan egy ősz hajú vén csóka került elő.
- Kedves barátunk neve Sakaguchi Heizo nagyjából 68 éves és egy igazi méregspecialista. Öt országban körözik fegyvercsempészetért, emberölésért és ópium árulásért. Akarom mondani, már csak körözték, viszont ezt még ők nem tudják.
A holtest alapján bal lábára sántít illetve kisebb tüdőbajban szenvedett, amitől rendszeresen köhögött. Mielőtt az egyik mérge végzett vele a vallató csapat kiszedett belőle pár információt köztük a küldetésedét, illetve az emlékeiből sikerült megismernünk a személyiségének egy kis részét. Bármi kérdés, ami felmerült idáig?
Tette fel egész helyénvalóként, hisz eléggé belelendült a szövegelésbe kevés figyelmet szentelve állapotodra és az abból adódó, na meg megcsappanó figyelőkészségedre.

Konoha kórháza - Page 3 351715-untitled_3_large_www.kepfeltoltes.hu_

Heizo

**Hakusho Hurima** Kedd Május 15 2012, 19:00

Miután ledöntöm a zöldes trutyit valóban minden lelki és testi erőmet latba kell vetnem, hogy ne adjam vissza azonnal a lenyelt folyadékot. De belül érzem, hogy nem tarthatom már vissza, jobban mondva egyre kijjebb érzem, hogy kiakar jönni. A keverék jobban hasonlít egy démoni élőlényre, mint erősítő készítményre. Bár jobban belegondolva, a gyomrot, azt kifejezetten erőteljesen kiképzi, hogy az elfogyasztását követően már a legundorítóbb dolgokat is ínycsiklandozó lakomának lehet érezni. Akármennyire is próbálom nem kimutatni belsőmet átjáró erős késztetést végül nem sikerül megtartanom magamnak, s ezzel tisztán Takeda-san tudtára adom, hogy szükséges lesz valamiféle tárolóeszköz, melybe könnyíthetek gyomortartalmamon. Ő gyorsan veszi is a lapot, egy szemetessel kínál meg, mely szerencsére üres, így jókora helyet adva az ezt követő anyagnak. Meglepő sebességgel végzem el a folyamatot, ezt követően a vödröt lefedem, majd a földre lerakva egy gyengéd rúgással teszem azt vissza az eredeti pozíciójába. Ezt követően már ismét teljes figyelmem a férfinak szentelem, már kezdi is ecsetelni a kérdésemre a választ, s azt ki is egészíti, a még fel sem tett kérdésem megválaszolásával is, miszerint mi a jó életet kevert itt össze az imént. Ahogy elhallgatom a mondandóját már nem is igazán csodálkozom a testem egyértelmű reakcióján. Eléggé egyértelmű volt, hogy a nyers májturmix egy kis tojással elvegyítve a leges legkeményebb gyomron is könnyűszerrel kifog. De azért egy kis vigasztalást megérdemel, hisz nem lehetett könnyű ilyen alapanyagokból elég frisseket beszerezni.
- Nem volt ez olyan rossz próbálkozás, de ha egy tanácsot adhatok, akkor egy kissé szilárdítani kellene az átlagán, és ízfokozókat adni hozzá. – mondom csendesen, de azért látszik rajtam, hogy ezt nem csak viccből mondom, hanem valóban úgy gondolom, hogy megfelelő módosításokkal hasznos szer is lehet. Ekkor végre rátért az érkezésem valódi okára, arra, hogy mi is a mostani küldetésem, s miért is kellett őt felkeresnem. Csendesen figyelem, ahogy keresgél a holtestek tárolói között. Eközben egy bólintással nyugtázom, hogy igen erről már tudok. Majd a tároló kihúzásával kissé több információt is nyerek. Az előző küldetésemmel ellentétben jelen esetben nem csak bejutni és szabotálni kell, hanem beépülni és információkat szerezni. Ugyan kis különbségnek tűnik, én tudom, hogy ez közel sincs így. Ez a küldetés már több koncentrációt és tapasztalatot igényel, mint amit az előzőben kellett bevetnem. Az adatokat megjegyezve mérem fel a férfi testfelépítését, minden kis külső részletet pontosan megjegyezve készülök fel az alak felvételére, hiszen az elmondottak szerint erre lesz szükségem. Majd a kérdés feltételével azonos időben végzek is az külső információk kinyerésével és meg is próbálkozom, egy afféle tesztelésre. A kézjel megformálása közben az előttem heverő férfi testének kinézetére koncentrálok.
- Henge no jutsu. – mondom, miközben felveszem a holttest alakját. Teszek néhány lépést, miközben ügyelek a bal lábamra, hiszen sántítást kell imitálnom. Majd ismét szót emelek.
- Ugyan a mérgek terén nem mozgok valami otthonosan, de megteszem, amit tudok… - itt kissé megszakítom a mondandóm, és egy kis erőltetett köhögéssel színesítem a főpróbámat – a személyiségének részleteire pedig nagy szükségem lesz, hogy hihető álcát építhessek fel. - fejezem be a mondandóm. Az eddigi kissé visszahúzódó személyiségem kissé magabiztosabbra cserélve, de ezt nem az álca érdekében teszem, csupán azért, mert a feladataim elvégzésébe maximálisan beleadom a teljes tudásom, nem engedhetem meg magamnak a belső bizonytalanságot, még kis mértékben sem.
- Egy kérdésem lenne még, ismerjük, hogy milyen technikákra volt képes az öreg és azt, hogy a betegségei mennyire korlátozták harci képességeit? – teszem fel az egyetlen kérdést, ami így hirtelen az eszembe jutott, végül is kitudja, lehet, hogy harcba kell bocsátkoznom ebben a formában, és egy kósza technika bevetése leleplezheti a kilétemet.

Kakuzu (Inaktív) Szer. Május 16 2012, 19:51

Ürült a gyomor s telt a vödör, míg a doki a testéből kilépve el nem dőlt. Na jó, teljes egészében állva maradt és miután magadhoz tértél a megrázkódtatásból, szavaidat megemésztve kommentálta a receptötleted.
- Talán némi paprika nem ártott volna hozzá. Mondjuk egy tál a legerősebb fajtából. Egész jó ötleteket adsz.
A fellelkesült férfi szíve szerint már újra a művén dolgozott volna, ám ezt még nem tehette, hisz a szárnypróbálgatásod kizökkentette őt ismét. És mégis mikor mondtad neki, hogy paprika? Miután átváltoztál, egy kicsikét meresztgette a szemeit, egy kicsit körbe járt téged és nézte az eredményt.
- A külsőségek rendben vannak ezzel nem lesz gond, amíg fent tudod tartani. A hangod kicsit legyen reszelősebb, a jelentésben ugyanis reszelős hangról számoltak be. Hát akkor nézzünk a színpadok mögé. Túl sokat nem sikerült kideríteni róla, mint mondtam. A méreg, amit bevett, az agyára is hatással volt, így akármilyen gyorsak is voltak a fiúk, egy megbomlott szervből már ők sem tudtak később mit kiszedni. Sajnos azt kell felhasználnod, amit az ép kobakból megtudtak. Először lássuk a felszerelésed. Hová is tettem... hmm...
A hely nem volt túlzottan nagy, ám még így is feltúrt egy-két helyet, sőt a holtak nyaralását is megzavarta a túlvilágon. Végül előhalászott egy kartondobozt egy szekrény mélyéről, ami lényegében az egyetlen szekrény volt, amiben nem valami orvosi eszközt tároltak. Miután gyors eltüntette a főzőtanfolyamának maradványait, helyét a doboz és a belőle kipakolt dolgok kerültek terítékre.
- Lássuk szépen sorban. Van itt egy fukiya, egy kis tárca féleség benne vagy harminc kis szárnyas tűvel vagy mi a fenével. Gondolom, ez a bambusz csőhöz kell. Sose értettem igazán a fegyverekhez. Ohó és mi lapul még itt.
A tároló alkalmatosságból előkerült még egy kis kerek tégely, illetve két üvegcse. Takeda lecsavarta mindegyiknek a tetejét, majd szépen mintát vett mindegyikből. Mint a villám úgy dolgozott és mindössze röpke tizenöt perc alatt meg is állapította, hogy mik ezek az orrod előtt.
- Nem semmi mérgeket állított össze az öreg. Ölni ugyan nem lehet velük, de nos a hatás mindenért kárpótol. Vegyük például ezt a zöld port és a zöld folyadékot, ami nagyjából a gyomrod tartalmára emlékeztet. Mindkettő altató méreg, csak az s folyékony kiadás fegyverre kerül, a port meg fújhatod, ha érted mire gondolok. Bár nem hiszem, hogy ezt magyaráznom kéne. A lényeg, hogy ha ez bekerül valakinek a szervezetébe, azonnal kiüti és garantált, hogy egy napig fel sem kel. Az a lilás kis folyadék, pedig valamilyen bénító méreg. Szegény kísérleti patkánykám öt perc után olyan görcsöt kapott minden izmában, hogy szörnyet halt. Feltehetőleg a szívét is érte bár, hogy ez emberre milyen hatással van, nem tudom. Szóval csak óvatosan ezekkel. Illetve a jelentésben még az állt, hogy lennie kéne itt még egy villámló lándzsának, amivel az öreg hadonászott. Furcsa...
A prof mondhatni szó szerint a dolgok mélyére ásott, amikor beletúrt a dobozba, ahol lényegében egy kis kés kivételével más nem lapult. Könnyed kis eszköz volt, fa markolattal és tokkal, ám három centis pengéje miatt inkább csak dísznek tűnt, mint sem támadó alkalmatosságnak.
- Nézd meg jobban ezt a kést Hurima, hátha te rájössz a nyitjára.
Azzal átdobta neked, majd túl is lépett a témán.
- Mielőtt játszani kezdenél vele, folytassuk a személyiségével. Sajnálatos mód erről sincs sok minden. Az öreg körülbelül olyan volt mint a mérgei, alattomos. Pár emlékfoszlányból kiderült, hogy mindig a háta mögé néz, persze csak képletesen, illetve körültekintő és imád rébuszokban beszélni. Ravasz vén róka lehetett annyi szent. Szóval azt tudom tanácsolni, legyél visszafogott, körültekintő és figyelj oda az árnyékodra is. Ja és az utolsó dolog, amit láttak vele kapcsolatban, hogy a rébuszok mellett szerette demonstrálni veszélyességét a villámló lándzsájával. Viszont még mindig nem értem hol lehet az a fegyver.
Bár tény, hogy ő maga nem értett a fegyverekhez, azért az mégis csak furcsa volt, hogy egy küldetést kellett eligazítania és nem volt a helyén minden szükséges felszerelés. Ezekre a mai shinobikra nem lehet számítani, még ha maga is egy közülük.
A késsel azt teszel, amit akarsz és rajtad áll, mikor próbálod megfejteni a titkát, ám ha sziporkázó, na meg megrázó chakrád a kis csecsebecsét éri, a három centis pengéből egy hatvan centis villámló penge lesz. Szó több jelenleg nem esett, így a technikákról nem bővült információs tárházad, bár a hallottakon elgondolkodva nem úgy tűnik, mintha túl sok mindent használt volna.

// A kis sziporkázó chakra ködösítés alatt, a villám elemű chakrára gondoltam. Sokszor nem érteni mit mondok a ködösítés miatt, így gondoltam közlöm, nehogy a simára gondolj. //

**Hakusho Hurima** Pént. Május 18 2012, 20:07

A gyomorkönnyítést követően még hallom újdonsült, de még mindig elvetemült ötletelését, s közben eltöprengek, hogy inkább mérgeken kellene dolgoznia, mint erősítő szereken, azok terén valószínűleg sikerekben bővelkedő karriert futhatna be. Hisz előző kutyulmánya hányingert kelt, a most kiötlött pedig valószínűleg gyomorégést és tűzokádást fog okozni. De ezt már inkább szóvá sem teszem, de az is biztos, hogyha még egy adag löttyöt elém vág, azt már nem fogom ledönteni. Ezt követően végre szemügyre veszi külső alakításomat, s véleményezi is azt. Ennek megfelelően pedig a hangmódosítást el is végzem, hisz ez is leleplezheti az álcámat, akárcsak bármi más, kisebb részlet. S szomorúan konstatáltam, hogy a személyiségét, mint egy újabb elemet a kirakóban nem lesz lehetőségem felhasználni, hanem magam kell kreálnom egyet, a meglévő információk alapján. Amikor a felszerelések kutatásába kezdett úgy döntöttem ennyi egyenlőre elég is volt a farsangi mulatságból, így a transzformációt megszüntetve visszaveszem régi megszokott kinézetem, így legalább már Erufu sem fog olyan csúnya szemeket meresztgetni felém. Habár a szagom alapján bármikor, bárhol megismer, sosem volt oda azért, ha alakváltoztatást kellett használnom. Ez lehet, hogy ez nála csak megszokás kérdése, hisz aránylag ritkán volt szükségem erre. Ekkor jutott eszembe, Erufuval mi lesz? A küldetésemre nem hiszem, hogy velem tarthat, de ezt a kérdést azért még fel kell tennem a végén. Ekkor végzett a helyszíneléssel, s végül meg is találta a kis kartondobozt, s ezt követően már csak helyet kellett szorítania a kipakolásra. Csendesen figyeltem az öreg felszerelését, s a kipakoltak alapján a senpai nem hazudott, egy igazi méregkeverő szerepébe kell belebújnom, úgy, hogy a fukiya használatában sem vagyok túl gyakorlott és az általam készített mérgek sem a legátütőbb erejűek. Kissé elbizonytalanodom feladatom elvégzésének sikerességét illetően, de aztán erőt veszek magamon és figyelem a mérgek elemzését. Szóval a zöld azonnal kiüt bárkit, a lila pedig erősen bénító hatású, sőt annak adagolásával erősen vigyáznom kell, ha nem akarok mindenfelé hullákat hagyni, ami a szakmámban azért nem lenne túl előnyös lépés… Így inkább a zöld altatókra lesz nagyobb szükségem. Ezeken kívül pedig csak egy egyszerű kis kés, fa markolattal és tokkal… A gondolatmenetem itt egy rövid kis időre meg is szakad, mivel nem számítottam arra, hogy eligazítás közben kidobós is lesz, így kissé be is bambultam, csupán reflexeimen múlt, hogy a kis fegyver nemes egyszerűséggel nem repült el mellettem. Lássuk be, nem lett volna a legbiztatóbb cselekedet, ha egy lassan szálló eszközt nem tudnék röptében elkapni, de szerencsére sikerült, habár kissé neccesen, de az eredmény a fontos. Ekkor ismét visszatért a személyiséghez, amiről már azt hittem, hogy nem lesz információm. Most mégis kapok néhány kisebb támpontot, mely segít a személyiség megalkotásában. Lényegében az öreg Heizo alattomos és rejtélyes figura volt. Emellett tapasztalatból mindig ügyelt arra, hogy senki se követhesse, szóval ravasznak kell lennem, és kifejezetten megfontoltan kell cselekednem.
- Szóval villámló lándzsa? Raiton eleme volt az öregnek? – teszem fel az egyértelmű kérdést, amire reakcióimból ítélve egyértelműen lerí, hogy választ nem várok rá. – Nagy szerencse, így legalább azokat a technikákat nem lesz probléma, ha bevetem. – jelzem észrevételem, de nem is foglalkozom ezzel sokáig, a kis kés jelenleg jobban érdekel. Egy ilyen tapasztalt és aljas méregkeverő ninja nem hord magánál csak úgy indok nélkül semmit, mindennek megvan a maga funkciója. Emellett nehéz elhinni, hogy egy sérült mozgású, beteges öregember könnyedén hordana magával a nap huszonnégy órájában egy lándzsát. Emellett mivel a fején vérdíj is volt, nem hinném, hogy egy ilyen könnyen azonosítható jelet hagyna magán, ami miatt elég erőteljesen felhívná magára a figyelmet. Lévén, hogy tekercsek nem voltak nála, a lepecsételt fegyver elméletet azonnal el is felejthetjük. Így a képet az egyetlen tényező, ami rontja, az a kis kés… A hírszerzés nem igazán szokott olyan baklövéseket ejteni, hogy nem létező fegyverekről számol be, és afféle afférokról sem hallottam még soha, hogy eltűnt volna egy ilyen eszköz a kezük alól. Összegezve az elmémben felsorolt sokrétű anyaghalmazt, melyek mind egy irány felé mutatnak nincs más lehetőség, mint az, hogy ez a fegyver nem az, aminek látszik. Akárcsak az általam birtokolt chakra elnyelő pengének, lehet, hogy ennek is egyszerűen csak egy kis energia kell az aktiváláshoz. Szó nélkül veszem le a kis fa tokot a késről, és kissé távolabb tartva magamtól, nem tudva mi történik egy kevés elemtelen chakrát áramoltatok az eszközbe várva, hogy valami történni fog. Egy pár másodpercig nézem, majd ráeszmélek, hogy ez így nem jó megközelítés, hisz, ha ez valóban így működne, ennyi idő alatt már minimum háromszor meg is öltek volna, míg én a fegyveremet aktiválgatom. Töprengésem közepette hirtelen a professzor szavai villannak fel elmémben „Villámló lándzsa”, lehet, hogy nem az elmélettel, hanem a gyakorlattal volt a probléma? A helyzetet kissé másként megközelítve ismét chakrát áramoltatok az eszközbe, de most nem egyszerű elem nélkülit, hanem szikrázó raitont. Amennyiben a reakció bekövetkezik szemeim tágra nyílnak és csak nézel magam elé. Hisz ez komolyan lenyűgöző rejtett fegyver, mely csak és kizárólag elemi energia észlelésének bekövetkezése esetében lép át aktív állapotba, így ha az ellenfélhez kerül, de az nem rendelkezik a szükséges elemmel, egyszerűen képtelen lesz az eszköz alkalmazására. Amint kicsodáltam magamból a kicsodálnivalót visszafordulok az eligazítóm felé.
- Azt hiszem ennem megfejtettük a titkát… Lenne még két kérdésem. Az első, ezeken az eszközökön kívül vihetek-e magammal egyebet is? A második pedig eléggé kézenfekvő… - bólintok a vállamon heverésző ebre – a társammal a küldetés alatt mi lesz? – folytatom a kérdést, melynek elhangzását követően Erufu vakkant egyet ezzel jelezve, hogy leesett neki a dolog és nem nyerte el a tetszését. A válaszra várva az eszközt megvonva a chakrától helyezem vissza a fa tokba és dobom be a kartondobozba a többi felszerelés közé, majd várom a kérdéseimre adott válaszokat.

// Ne aggódj értettem a célzást. Smile

A többi utalás amúgy is egyértelművé tette a dolgot. Very Happy

//

Kakuzu (Inaktív) Hétf. Május 21 2012, 14:27

Belassuló reflex, kiemelkedő logika és egy sokkolóan szikrázó vagy éppen szikrázóan sokkoló kis késkard. Minden összejött, aminek kellett. Felszerelés megvan, egy kis adag információ bezsebelve már csak az akciót kell végrehajtani. Persze semmi sem megy ilyen egyszerűen, na meg neked is vannak kérdéseid. Vajon mi legyen a kutyussal és az eszköztár, ami a shinobi jó barátja, kerüljön e bővítésre? A doktor munkaköri leírásában ez nem szerepelt hisz neki csak az információkat kellett átadnia, azonban segítőkészsége lévén gondolkodásba merült, de csak egy rövid időre. Pár pillanat múlva, felvértezve magát saját véleményével, kész volt választ adni minden kérdésedre.
- Vegyük sorba a kérdéseid. A fegyverzeten jobb volna nem változtatni, hisz egyrészt mi sem találtunk nála mást, másrészt, ha netán olyasvalakibe botlasz aki ismeri, és remélem nem így lesz, akkor a küldetés is veszélybe kerülhet. Na persze ez nem biztos, viszont az ő korában nem valószínű, hogy hordott magával mást is, mint amihez hozzá szokott. Ami pedig a kutyát illeti, a legokosabb az volna, ha otthon hagynád, de akár hasznos is lehet. Ha ki tudsz találni valami fedő sztorit arra az esetre, ha megkérdőjeleznek, akkor nyugodtan vidd magaddal. Ez csak rajtad áll. Ilyen korban elvégre nem feltűnő, ha van mellette valaki, főként egykori egészségügyi állapotát tekintve. Akkor ennyi volna. A találkozó öt nap múlva lesz a kikötőben. Mindössze ennyit sikerült kideríteni így az ANBU jelenleg is dolgozik az ügyön. További szép napot.
Takeda, dolga végeztével, visszafordult kis erőnövelő mixéhez amit szándéka szerint tökéletesíteni kívánt. Ám pont azelőtt, hogy kilépnél az ajtón, még utánad szól.
- Hiruma! Fogd ezeket, még jól jöhetnek.
A levegőt egy pár precíziós kesztyű szeli át, melyek talán nem a földön landolnak, ha elég ügyes vagy. Bár hogy miért kaptad az ajándékot, nem tudod, de ártani nem árthat. A férfi még egyet biccent feléd, majd visszatér saját kis "munkájához".

// Három nap múlva, egy anbu tag látogat majd meg további információkkal. Ez alatt az idő alatt azt teszel amit akarsz. Ha gondolod, rögtön a találkozás napjára ugorhatsz. A postod, a falu valamelyik részénél legyen, viszont, lehetőség szerint, az információkra való tekintettel, ne egy zsúfolt helyet válassz. //

**Hakusho Hurima** Pént. Május 25 2012, 18:08

Az elméletem tökéletesen megállta a helyét, míg az elemtelen chakra beleirányítására ténylegesen nem érkezett semmi reakció a tárgy részéről, az elemi, pontosabban villám elemtől azon nyomban halálos fenyegetést jelentő eszközzé vált. Az öregnek valószínűleg már túlságosan megerőltető lett volna, hogy állandó jelleggel cipeljen magával egy nehezebb fegyvert, így egy chakrára érzékeny eszközt szerzett be. Ami alap esetben könnyű, és ami fontosabb, könnyű elrejteni is, így az ellenfél még azt sem tudhatta, hogy a birtokában van, sőt, amikor előrántotta, lehet, hogy jó még el is nevethették magukat. A boldogság, azonban maximum néhány másodpercig terjedhetett, hisz az eszköz eléggé gyorsan felveszi eredeti alakját. De a kérdéseim megválaszolása révén a fegyvert gyorsan el is tettem, vagyis, a dobozba helyeztem vissza, hogy figyelmem teljes egészében az orvosnak szentelhessem, hisz éppen a feltett kérdéseim igyekszik megválaszolni. Sajnálatos módon a megszokott felszerelésemnek nem vehetem hasznát, hisz az valóban megkönnyítené a lebukásom, ha a chakraelszívó pengém segítségével kaszabolnám halálra az esetleges ellenfeleim. De ez még el is fogadható tényező a küldetés érdekében. Viszont azt már nehezebb lenne elfogadnom, hogy a társamat itthon kelljen hagynom. Így ebben az esetben a második lehetőséget kell választanom, akár az a jó, akár a rossz döntés. De ami ez esetben a fontosabb, hogy kikell hozzá találnom egy történetet, hogy miért is van velem egy kutya. De ez legyen a jövő problémája, bőven ráérek még ezzel foglalkozni. Szóval a küldetés ténylegesen öt nap múlva kezdődik el a kikötőben, akkor még van időm bőven a felkészülésre és a fegyvertár megismerésére. Amint végzett az információk átadásával már fordultam volna meg, hogy ő is visszatérhessen a találmánya tökéletesítéséhez, azonban kissé elszámítottam magam, még nem fejezte be a dolgot. Visszafordulva gyorsan kiszúrom a felém repülő kesztyűket, s ennek a felismerésnek hála, még épp elég időm van arra, hogy a tárgyakat el is kapjam, mielőtt földet érnének. Néhány másodpercig csak nézek az kesztyűkre, majd felismerem a különbséget a jelenlegivel szemben. Amit most kaptam, az kifejezetten medikusoknak készítették, hogy precízebben és remegés nélkül forgathassák a szikét. Egy ideje szemet vetettem már rá, de eddig még nem volt időm arra, hogy vegyek is egyet magamnak. De ezzel most le is van róla a gond.
- Köszönök mindent Takeda-san! – szólítom meg utoljára a férfit, miközben kissé meg is hajlok, hogy illedelmesen és a formalitásoknak megfelelően cselekedjek. Ezt követően a kijárat felé indulok, útközben pedig magamhoz veszem a dobozt, melyben az öreg felszerelései vannak, és utoljára meg egyszer a testet is szemügyre veszem, hogy minden részlet tökéletesen megmaradjon. Amint ezekkel végeztem elhagyom a hullaházat. A recepciónál valószínűleg már nem fog problémát okozni a fiú, hisz, biztos vagyok benne, hogy már ismét mélyen bele is felejtkezett az újság olvasásába. Ha pedig mégis egy jól irányzott kitöréssel lépek meg előle, nem éppen a legfrappánsabb megoldás, de nincs se kedvem, se időm a fiúval törődni.

Tobi Pént. Jún. 22 2012, 10:22

[Matsuko Kiyomi]

Új nap virrad eme vészterhes időkben, hol a kórház helyisége már nem a betegek paradicsoma, hanem inkább a háború következményeinek szörnyű színtere. Mint minden valamire való orvos, ápoló itt tevékenykedik, az orvos shinobikat csapatokba rendelték, így Chakra helyett műszerekkel és tudással kell dolgozni, megmentve ezzel a betegek életét. Nem aludhattál sokat, hiszen a tegnapi műszakod is eltolódott, és máris egy Shinobi személyesen keresett fel szálláshelyeden, hogy elláthasd annak társát, kinek testét több mély szúrt seb tarkította. Nem volt mese, négy órás alvást követően ismét be kellett fáradnod a kórházba, hogy segíthess a régi és új sérülteknek egyaránt.
A Kórház, mint mindig most is kész őrültek háza volt, rohangálás, jajveszékelés, és a fájdalmas üvöltések, mely ilyenkor az emberi szívet sokkal jobban megviseli, mint a füleket.
Segédápolód már az ajtóban fogadott, feléd nyújtva egy listát, a betegek számával, állapotával, felül sorrendbe állítva veszélyességi szint alapján a régebbi betegeid, alulra felírva a sürgős, azonnali ellátást igénylő sérültekkel. Nem nagyon tudtál rá koncentrálni, hiszen a Shinobi már a hátad mögött próbált téged társa szobájába cipelni, nem beszélve segéded szavairól.

Himei segédápoló

- Doktornő, attól tartok, hogy a Shinobi társánál van sürgősebb esetünk is. Egy fiatal ninja elveszítette mindkét lábát, és túl sok vért veszített. - Mondta a fiatal nővér, így gyors döntést kell hoznod. Megtagadod a ninja kérését, ki könnyes, gomb szemekkel invitál téged társa szobájába, vagy a listán szereplő komolyabb betegekkel törődsz.

//Reagáld le a Kórházba menetelt, és miután megszületett a döntésed, mutass valamit a tudásodból, megfelelően lásd el az általad választott beteget. Bárhogy választasz, a reagodban a döntésed miértjének is legyen nyoma. //

**Matsuko Kiyomi** Pént. Jún. 22 2012, 11:14

Na hé fúj ne fogdos mert makkon rúglak! Volt vagy is lett volna az első gondolatom aztán meg próbáltam kirekeszteni a shinobi kérését fejemből. Ami zugot és kóválygót fáradságtól és kialvatlanságtól még. Egy erős kávé most jól eset volna de látom nem nagyon lesz rá időm.
Himei már az ajtóban áll és engem vár. Előre érzem a mai nap is kész káosz shinobi ala pokol lesz.
- Köszönöm Himei ma is rengeteg dolgunk lesz ahogy látom.
A shinobi csak egyre zaklat nem akar békén hagyni amiből már kezd kicsit elegem lenni. Hideg vérem nem veszthetem el nyugodtnak kell maradnom. Kirekeszteni másik kiáltásait könyörgéseit. Nem szívesen teszem ezt, mutatom magam ilyenek.
- Himei kérlek menj és nézd meg a fiatal shinobi társát. Fertőtlenítsd a sebeit és adj neki fájdalom csillapított.
A shinobi felé fordulok és szemébe nézek zöld macska szemeim szúrósan haragosan villannak. Hullámzó vörös hajam még jobban ki hangsúlyozza szigorú arc kifejezésem.
- Egyenlőre ennyit tehetünk a társadért aki nincs életveszélyben, és későbbi gyors ellátással túléli a dolgot. De odaát az lehet valakinek a fia vagy a szülője. Ha nem sietünk még esélye sem lesz túlélni. Túlélése után pedig soha többé nem lehet újra ninja. Ezt jó lenne ha mérlegelné.
Majd meg fordulok és sietve távozok mappával a kezemben amit még mindig olvasok.
- Himei amit kész leszel gyere a végtag vesztéses beteghez, szükségem lesz majd rád.

Nyílt sebek végtag vesztés.... sebek.... erek vér..... Jár az agyam miközben belépek a szobába és az ágyról felkapom a beteg korlapját.
Gyorsan végig futom majd végig mérem a pácienst szemeimmel. Első körben plusz vér kell, hogy teste nehogy sokkot kapjon a vér hiány miatt. Ami akkor is végzetes lehet ha sikerül ellátni a végtagokat. Szerencse, hogy korlapon fent van a vércsoport is így bekötni az infúziót már kőnyű volt. A neheze viszont még csak most jött. Gyorsan fel vettem két steril gumi kesztyűt és munkához láttam. A műtő valoszinüleg foglalt de nem akarom az időt kiderítésével fecsérelni. Gyorsan kell cselekednem vagy a ninja meghalhat. Két lábán szorosabbra húztam a pántokat amik eddig szorították megakadályozva a nagyobb vérveszteséget. Két választásom volt vagy meg próbálom szimplán most elzárni az ereket vagy megpróbálkozok picit idő igényesebb de biztos módszerrel. A másodikat választottam ezért, hogy még jobban csökkentsem beteg fájdalmát morfin tartalmú fájdalom csillapított kapót. Majd mind két combján egy egy kis vágást ejtetem amin keresztül a nagyobb ereket egy érszorító csipeszel lezártam. Így nem kelet kapkodnom miközben próbálom a beteg életét meg menteni. Majd egy forró csipeszt veszek kézbe. A vége fel van hevítve. Az eszköz arra való, hogy végtag vesztéskor csonka végtagban szabad ereket lezárja. Így már csak a hatalmas seben keresztöl távozik a vér ami sokkal kevesebb mintha egy ütő éren keresztül történne ugyan ez. Ezt műveltetett végre hajtom mindkét lábon amíg nem sikerül minden érnek a végét lezárni.
**
Ha közben Himei befutna mert a feladata nem nyúlhat túl nagyra csak fertőtlenítenie kell és egy injekciót beadni. Azonnal szolok neki, hogy egy fecskendőbe szívjon fel vér alvadás serkentőt. Pontos menyiséget is megadom, hisz az lényeges. Túl nagy adag megölné a beteget. Vér rög képződne a testében és az végzetes is lehetne a számára.
**
Ha mégsem érkezne meg akkor én magam teszem meg ezt és adom be a betegnek. Ezután ellátom a már csak nagy sebnek minősülő felületet. Seb szelétől egészen 10 fel felé egy erős gumi szalagot helyezek fel a bőrére ami szorítja a lábát. Nem túl erősen, pont megfelelően, hogy elég legyen a vérzés további csökkentéséhez. Még seb széleit a forró csipeszel körbe simítom, hogy lezárjam az esetleges hajszál ereket a bőr felszínének közelében. Majd egy olyan szövetet helyezek a sebre ami idővel feloldódik a szervezetben így az eltávolítása nem szükséges. ( létezik ilyen anyag belső váratoknál használják) A szövetet szorosan helyezem a sebre ezzel nyomó kötést készítek. lapos és vastag kötést helyezek el a lábain. Kötés első része a felszívódó anyagból áll a másik része sima gézből és gézlapokból. Csak ezután foglalkozok az általam felnyitott két kicsi sebbel. Le veszem erekről csipeszeket és használt eszközök közé dobom. Amik fertőtlenítésre szorulnak. Majd sebet, hogy lezárjam egy görbe tűbe cérnát fűzök de nem akármilyen közönséges cérnát. Sietek, hogy bezárjam a két sebet majd azokra is egy kevésbé szoros nyomó kötést helyezek el.

Tobi Pént. Jún. 22 2012, 14:00

Remekül oldod meg a folyosó ezen részén felgyülemlett feszültség oldásának feladatát, Himei bólintva engedett utasításodnak, és el is sietett a Shinobi társának szobája felé, mire a férfi nagyot sóhajtva bólintott a "helyrerázásod" igazáról. Fejét fogva leült a folyosón lévő székre, és úgy várta a segédápoló visszatérését. Te a listán szereplő csonkolt férfihoz sietsz, s a papíron lévő szobaszám segítségével meg is állapítod, merre találod őt.
Persze menet közben már az ordításból is rájössz, ahogy belépsz, mondhatnánk, hogy elképesztő látvány fogad, de már hozzászokhattál a gyomorforgató sérülésekhez. A beteg még bírja szusszal, ami tiszteletre méltó tekintve, hogy a fájdalomtól el kellett volna ájulnia, egy Shinobi fogad téged a szobában, míg a nővérek már bekötötték neki az infúziót, és nyugtatót is kapott, amitől egy pár percet követően mély álomba merült.
- Két robbanócetli vitte le a lábait. Csapdába rohant. - Mondta neked a férfi a lábvesztés okát, de az előzőhöz képest ő nem akart tovább feltartani, hagyta, hogy végezhesd a munkád.
A nővérek segítségével precízen, és a vártaknál gyorsabban haladtál a beavatkozással, úgy néz ki, bármi nemű komplikáció felmerülése nélkül végezhetted el a munkát, bár elég felelőtlen volt a műtéti szoba által kínált streril környezet, és gépek segítsége nélkül elvégezni. Ezek nélkül folyamatosan mérni kellett a pulzust, és a szív dobogásának erősségét, mégis úgy tűnik, megmarad a beteg. A Nővérek és a Shinobi gratulál neked a szép teljesítményhez, igaz a beteg többé nem fog járni, de új esélyt kapott az életre.
Azonban aggodalomra adhat okot, hogy Himei még nem tért vissza a fertőtlenítésről, talán ez a helyzet is súlyosabb, mint gondoltad.

**Matsuko Kiyomi** Kedd Jún. 26 2012, 19:09

~Himei te bolond miért nem szólsz ha valami baj van! Legalább küldhettél volna valakit.~
Örülök a sikernek de nem túl sokáig Himei késik túl sokat késik. Nyugtalanít a dolog, hogy még nem érkezett meg. Ha a betegnek tényleg annyira komolyak a szúrt sebei nem lehet mit tenni meg mentése érdekében. Fölösleges egy orvost oda küldeni. Viszont mégsem és pont ezért késik Himei, mert a beteg még menthető.....
- Te ott azonnal derítsd ki nekem, hogy szabad e már valamelyik műtő és készítsd fel a személyzetét egy sürgős esetre. Két ápoló aki ért a komolyabb sérülések ellátásához pedig jöjjön velem.
Kirohanok a szobából de előtte még felkapok egy nagy táskát vállamra. A táska tele van orvosi müszerekel, gyógyszerekkel illetve kötszerek. Minden benne van ahhoz, hogy egy sérült állapotát stabilizálni lehessen. Természetesen a stabilizálás sikeressége és ideje függ a sérülés mértékétől is.
Remélem, hogy még időben fogunk érkezni. Himei ügyes lány ezért is kedvelem annyira látszik rajta, hogy teljes szível és lélekkel végzi munkáját. Már csak pár lépés választ el a kórterem ajtajától ahova Himeit küldtem nem rég. Már csak pár lépés alig pár méter de még is hihetetlen távolságnak tűnik most. Próbálok minél több emberen segíteni, meg akarok menteni mindenkit. Tudom lehetetlen meg gyógyítani és helyre hozni minden sérülést. Ezért is olyan fájdalmas az amikor nem sikerül meg menteni egy ember életét.

Tobi Szer. Jún. 27 2012, 22:05

A nővérek sürögnek forognak körülötted, utasításodra azonban rögtön változtatnak céljukon, sőt kiderül, hogy az egyik műtő épp szabad. Két nővér rohan utánad, akik az előző műtétben is segédkeztek, bár te nem figyeled kiknek szavaztál bizalmat, sietsz a kórterem felé, ahonnan szívszorongató hangok törnek elő. Az amúgy is zajos kórház most fájdalmas, üvöltözéssel tarkított zokogástól zengett, szinte be se akartál menni a terembe, mégis kötelességednek érezted.
Ahogy gondoltad, a szoba küszöbére lépve láthattad, ahogy több beteg lehajtott fejjel, csukott szemmel tiszteleg az ablaknál fekvő gyermek mellett, a társa a nyitott ablakon át átkozza barátja gyilkosát, miközben hangjával mindenkinek tudtára adja szörnyű fájdalmát.
- Miért?! Miért?! Hiszen még csak tizenöt éves volt...még szinte gyereeeek! Áááá az Istenit! - Kiáltozott öklével az ablakot körbeölelő tokot verve, a vér már több cseppben áztatta a padlót, de őt ez nem érdekelte. Az ágyhoz lépve megállapítod, hogy valóban fiatal volt a Shinobi, mégis Chuunin szerelést viselt. Himei a fiatal mellett állt, kezeivel egy véres kendőt szorongatott, szinte úgy, hogy kifacsarta belőle az összes nedvességet. Könnyek csordultak le az arcán, mit eddig nem láthattál, hiszen szemeit haja takarta előled, nem tudod mi történhetett, talán magát hibáztatja.
- Mérgezett volt a fiú...én bolond. - Nyöszörögte sírva, hangja akadozott, láthatólag magát hibáztatta a rossz diagnózis miatt. Ekkor lépések zaja ütötte meg füled a hátad mögül, s egy kéz érintése ébresztett fel a pillanatok alatt keletkezett gyászból.
- Doktornő. Sajnálom, de van még akin lehet segíteni. - Mondta neked, részvétet sugallva feléd, mégis tekintetéből tenni akarást tükröződött.
- Jöjjön. - Noszogatott tovább, majd remélve, hogy követed, elindult kifelé, feléd nyújtva a listát, mely már ismerős lehet számodra. Egy tizenéves gyermek szerepel rajta következő betegként, ki edzés közben erőltette túl magát.

//Reagáld le a történteket, sajnálom a kellemetlen reagot, de ez háború, érezhetjük mostmár a következményeit.//

**Matsuko Kiyomi** Kedd Aug. 28 2012, 11:03

A gyász a szomorúság engem is meg érintett szemeimben könny gyűlt szám sírásra görbült de le kelet nyelnem nem engedhetem meg ezt a gesztust magamnak most.
- Himei nyugodj meg. Nem láthattad előre, hogy mérgezett. Ha tudtad is volna az idő akkor is túl kevés volt. Nem vagyunk istenek, hogy egy másod perc alatt megalapítsuk a méreg típusát. Menj a pihenőbe és feküdj le, vagy meny haza pihenni holnap nem kell bejönnöd, csak pihend ki magad.
Majd a Shinobihoz lépek aki már véresre püfölte magát.
- Sajnálom a fiút, de ha itt vagyok se tudtuk volna meg menteni. A seb túl nagy volt és a mérgezés beazonosítására az idő túl kevés. Sajnálom ami történt, de muszáj volt fontossági sorrendet fel állítanom......
Beront egy ismeretlen a terembe és azonnal papírokat nyom a kezembe. Hát egy perc nyugtom sem lehet?
- Kérem gondoskodjanak a fiúról és a Shinobirol.
Már indultam is tovább, hogy megnézem a következő sérültet. Kint az ajtóban hátam a falnak támasztottam könnyeimmel küszködve meg remegett néha a vállam. Meg töröltem arcom és szemem, hogy könny áztatta arcomon ne látszódjon a megviseltség és a áradtság hisz ez most fontos. Végül követem az ápolót és belépek a szobába ahol a minden bizonnyal genin épp arra vár, hogy valaki elássa.

Tobi Szer. Aug. 29 2012, 21:48

Miután megvigasztaltad az ápolónőt még indig könnyekkel küzdve bólogatott, de úgy tűnik kicsit már jobban érezte magát. Jót tett neki a vigasztalásod, a pihenés szóra viszont felkapta fejét.
- Nem lehet! A fiút nem tudtam megmenteni...lehet még másokon tudok segíteni. - Nyögte ki még mindig remegő ajkakkal, majd betakarta a fiút a feje tetejéig.
A Shinobi nem szólt, végighallgatta a mondanivalódat, majd ismét az ablak felé fordult. Már nem sírt, de öklei olyan erősen összeszorultak, hogy már bevérzed a bőre. Azon ami most végbe megy benne, te már nem tudsz segíteni.
Miután átmentél a másik szobába, egy ájult fiút láttál az ágyon, mellette több fájdalomtól üvöltő ember, akiket már elláttak, fájdalomcsillapítóval viszont nem tudnak szolgálni.
- Megerőltette magát edzés közben, kritikus az állapota, szinte az összes Chakrája elhagyta őt. - Mondta az ápoló, mikor már végre melléd ért asszisztensed is, ki ugyan még szipogott, de már valamennyire összeszedte magát.

**Matsuko Kiyomi** Csüt. Aug. 30 2012, 00:26

Egyenesen a borzalmas állapotban lévő ninjához kísértek. Hang zavar hatalmas volt, minden felé jajgató betegek és sérültek.
- Ide egy medikus shinobi kellene...... én képtelen vagyok chakrát át adni azt se tudom hogy miként lehet csinálni ilyesmit.
Az eszméletlen beteghez lépek és egyszerűen a csupasz bőrére helyezem tenyerem. Ha ehhez ruháját szét kel tépni hát legyen. Lehet csak babona, de néha úgy érzem így közelebb állok a beteghez és mintha valami hatodik érzék segítene. Bár ezt az érzéket a tapasztalatnak és a sok tanulásnak is belehetne tudni. Gyenge szív verés és légzés a szív alig pumpálja a vért.
- Készítsenek elő egy légző készüléket, és egy újra élesztő készüléket is a biztonság kedvéért.
Utasítás már reppen is, hogy a láb alatt levőknek is legyen dolga.
- Himei ha ügyesek vagyunk akkor komplikáció nélkül tudunk rajta segíteni. Készíts nekem elő egy infúziót. Egy olyan infúziót kértem ami támogatja szív működését, valamint a sejtek energiaellátását szabályozza és fokozzak az agyműködést. Az infúzió niacint biotint is tartalmazott többek közt. Egyenesen vénába szúrtam a tűt amit az infúziós tasakkal össze kötöttem majd lassú csepegésre állítottam.
- Himei kérlek hoz sima fiziológiás oldatot készítünk. Egy hagyományos energia tabletábol.
Gyógyszerek közül kiveszek egyetlen energia tablettát és egy mozsárban finomra őrölöm. Majd amikor megkapom az oldószert beleszórom a porrá őrölt tablettát. Amit Himei segítségével szépen lassan megpróbálok megitatni a beteggel. Az oldat majd gyomorba jut ahonnan a vérkeringésnek köszönhetően a ható anyagok elkerülnek minden sejthez. A poharat szimplán a szennyezett eszközök közé tettem és intetem egy ápolónak.
- Nap minden percében valaki folyamatosan figyelje a légzését és a szívverését. Ha a légzés gyengülne használják a légző készüléket és ha szükséges szív le állás esetén az újra élesztőt.

Tobi Csüt. Aug. 30 2012, 13:44

Mindenki sürgött-forgott a kis teremben, végezték a dolgukat, míg a fiú állapota rosszabbodott. A vitamin, és az infúzió jó ötletnek bizonyul, és még csak nem is késtek el vele. Végül stabil lett az állapota, bár még mindig nem volt valami jó bőrben, de orvosi tapasztalataid azt mutatják mostmár rendben lesz, de ezen sem kell aggódnod, mivel elmondtad, vész esetén mi a teendő. Himei is gondosan végzi a feladatát, néha a többi betegre is ránéz, erőt adó kézszorítással jelzi, nincsenek egyedül a sérültek, és segíteni fognak.
- Üss le fajankó! - Hallod a hátad mögül a kiáltást, mire megfordulsz, egy több helyen sérült Shinobit látsz az ágyon fekve, amint grabancánál fogva ráncigálja valószínűsíthető társát.
- Nem tehetem, bírd ki Sozumi. - Ellenkezett a férfi, és megpróbálta a sérült, már olykor görcsösen szorító kezeit levenni magáról.
- Nagyon fáááj, üsss leeee! - Ordítozott egyre hevesebben, szinte már az orvosi berendezéseket is veszélyeztetve.

**Matsuko Kiyomi** Szer. Szept. 05 2012, 22:51

- Nem hiszem el így nem lehet dolgozni.
Miért kell ennyire üvölteni persze jó fáj meg minden. Azok a geninek, nők, lányok akiknek hasonló sérülésük van még is tűrnek. Az ilyen igazán fel dühít. Még szerencse, hogy általában olvasgatok ha nem a falut kutatom valami remek mulató helységet keresve. Lehet most ez a alaptulajdonság fog segíteni a szenvedőn. Felkaptam egy tűt és annak ellenére, hogy jelenleg kevés a fájdalom csillapító egy kisebb menyiséget felszívtam a fecskendőbe. Majd egyenesen az ordibálóhoz lépve cseppentse finoman a lábába szúrtam az injekciót. A fájdalom ellen szere tehát bekerült testébe igaz nem a megfelelő menyiségben. Majd közel hajoltam hozzá félre tolva Sozumit amennyire tudtam. Hangom habár halk volt még is jól halhatta a két hozzám legközelebb álló. hang lejtésem pedig egyenesen jeges fenyegető volt.
- Ha nem halogatsz el teszek rola, hogy soha többé ne érezd a fájdalmat. Csak egy csinos nyakkendőt csinálok a nyelvedből. Más aki rosszabb helyzetben van csendben tűri a fájdalmat és kiabálásával nem rontja el mások lelkét reményét. Van neked fogalmad arról, hogy a szánalmas ordítozásod hogy hathat egy másik sérült lelki állapotára?
mondtam mindezt miközben a sérült tarkójánál valamint hátán gerinc vonalánál kitapogattam egy-egy pontot. Szó nélkül egy nyögéssel az oldalára lököm a beteget és közeli tárcáról két tűt szurok a két említett pontba.
-A fájdalom csillapító enyhíti a fájdalmad. A tűket két akupunktúrás pontba szúrtam. Egy-egy ideg gócba ha úgy tetszik a fájdalom egy része tehát megmarad a gyógyszer hatásának enyhülése után is de nem lesz akkora. Viszont ha ugrálsz és hátadra fekszel az elöbbi fájdalom édes csokimázas móka lesz ahhoz képest amit érezni fogsz.

Tobi Csüt. Szept. 06 2012, 17:56

A férfi még mindig pánikolva fogadja injekciódat, ami végül kicsit megnyugvással érinti, habár még fáj neki sérülése, de legalább kezelve lett, és hamarosan hatni fog a szer. Mikor viszont odahajoltál hozzá, még ijedtében a nyelvét is majdnem lenyelte, homloka verejtékezni kezdett.
- Én...odakinnn várok...kk.. - Dadogott a mellette álló társa teljesen elhűlve, majd szinte porfelhőt hagyva maga után, iszkolt ki a kórteremből.
A tűk szúrása már egyenesen pánikba hozta a beteget, de mikor elmondtad mire valók, megnyugodott, és a fájdalom mértéke is lejjebb csúszott, már nyugodtan feküdt oldalán.
- Köszönöm. - Mondta még kicsit remegő hangszínnel, mikor valaki elnevette magát a hátad mögött.
- Micsoda ösztönző erő Matsuko doktor. - Hallottad az ismerős hangot, majd mikor megfordultál, megláttad Konoha jelenlegi vezetőjét, segítőjével, és pár orvosi Shinobival az oldalán.
- Látom jól boldogult, tartson pihenőt, innen átvesszük. - Kacsintott, majd elvette segítődtől a listát, ami azt mutatja, kin kell még segíteni.
- Jó pihenést Matsuko doktornő, kiérdemelte. - Tette még hozzá, majd belevetették magukat a még sokáig tartó munkába.

//Gratulálok, a kaland véget ért! A színvonalas játékért, és a kórházban munkával töltött időért 2000 Ryo a jutalmad. Remélem élvezted a játékot, még kérnék azért egy befejező reagot!//

**Matsuko Kiyomi** Pént. Szept. 14 2012, 19:14

Csak mosolyogtam a reakciókat látva. Igen nem sokan tudják, vagy ismerik ezt az oldalam. Ez pedig jól is van így hisz így felhasználhatom akár milyen helyzetben.
- Meg ne merj mozdulni és főkép ne merj szólalni vagy hangot kiadni.
A társa szinte porfelhőt maga után húzva tűnt el a színről ami most nagyon is jól jött. Nem foglalja a helyet és nincs útban legalább senkinek sem. A köszönet meg lep amire elmosolyodom és meg fogom a férfi vállát.
- Hiszen ez a dolgom, hogy segítsek másokon.
Mikor egy ismerős hangot hallok meg fordulok. Szemeim nem kerekednek el a meglepetéstől. Várható volt, hogy megjelenik egy csapattal.
- Néha muszáj egy kicsit drasztikusnak lenni a kedvesség és a vonz erő néha nem célra vezető.
Meg hajolok miképp ki mutatom tiszteletemet az érkező személyek felé.
- Köszönöm úrnő.
Köszönés és 1-2 beteg ellenérzése után távozok is a kórteremből. Köpenyem elhelyezem a tisztítóban. Letusolok majd felöltözve haza indulok, hogy végre ki pihenjem magam.

( Köszönöm a mesélést Smile

)

**Hikari Ayame** Szomb. Jún. 15 2013, 11:01

Jinpa - Tanulás

A könyvek körülöttem már rég nem porosak. A napom most is ott kezdődik, ahol már egy hete minden egyes reggel. Most is egy faasztalnál ücsörgök, a lábammal dobolok, miközben koncentrálok az előttem lévő sorokra. Nem nehéz. Vagyis, de, eléggé az, de koncentrálni még könnyű, mivel érdekel a dolog. Nem vagyok olyan, hogy olyasmit csináljak, ami nem érdekel, sőt, kajaszünetekben is úgy kell kirobbantanom magamat a könyvtömegek alól, hogy enyhítsem már hasam korgását. De általában sikerül, mert az emberi ösztöneim mindig azt súgják, hogy zabáljak, mielőtt beájulok. És akkor zabálok. És akkor nem ájulok be. De természetesen a másodperc törtrésze alatt termek ismét a könyvkötegek felett, és kezdek olvasásba.
Már nem kell leporolnom egy könyvet sem, mindegyik medikus, szanitéc, orvosi könyvet leporoltam egy héttel ezelőtt, és azóta váltam megszállott olvasójává ezen könyveknek. De persze bennem egy hang végig azt suttogja, hogy ne az orvosi könyveket tanuljam, ne ezeket olvasgassam, de tudjak meg egyre többet és többet az orvoslásról, hanem cselekedjek, és keressem fel Tsunade-sama segítőjét, Shizune-sant, és kezdjek végre komoly tanulásba. Miért nem vettem eddig rá magamat? Már rég meg kellett volna tennem.
Egy hét telt el azóta, hogy visszaérkeztem Kumogakure no Sato-ból, ahol megtanultam egy víz elemű jutsut. Plusz az is kiderült, hogy az elsődleges chakratípusom a suiton. Már régóta gondolkoztam rajta, hogy vajon akarom e én ezt az egészet, de ideje volt rájönnöm, hogy nagyon is akarom. Általában a tettek embere vagyok, most mégis meghúztam magamat a sarokban, és nem szóltam egy szót sem arról, hogy én igenis gyógyítani akarok. Nem hiszem, hogy sok hasznom válna abból, ha kivonulnék valamelyik frontmezőre és megpróbálnék harcolni. Nem vagyok elég képzett. Viszont ülni és semmit sem tenni... Azt sem szeretném. Úgyhogy újdonsült álmomat akarom követni, és medikussá akarok válni. Persze ha ez ilyen egyszerű is lenne. De természetesen ennyire nem könnyű. És hiába döntöttem el, hogy kezdek magammal valamit, azóta is csak könyvek fölött görnyedek.
Egy hatalmas sóhaj szakad ki belőlem, ugyanekkor hatalmas csattanással csukom össze az előttem lévő könyvet. Kiolvastam. Ezt is. Felállok és a lábammal hátratolom a széket, ami nyikorogva válaszol erre a kísérletre, de csak megmozdul. Hirtelen felszökik bennem az adrenalin, és miután visszapakolom a könyveket a helyükre, már szedem is a lábamat. Egy perccel később a macskaköves utakat koptatom gyors lépteimmel, futólépésben közeledek a kórház felé, ahol párszor már megfordultam az elmúlt hónap során, a legtöbb időt mégis akkor töltöttem el itt, amikor a macskás küldetésről hazaérkeztem. Megjelenik előttem a kórház rózsaszínes épülete a kék tetővel és a sárga színű szegélyekkel, melyek az emeleteket választják szét kívülről. Nem állok meg gyönyörködni a kapujában, a két kerítés között, hanem rögtön átszaladok az előtt lévő kerten, elsuhanok a bokrok mellett, és bevetem magamat az ajtón. Odabent a megszokott csönd fogad, a nyugodt hangulat rögtön átvenné felettem az uralmat normális esetben. Azonban ezúttal cseppet sem normális a helyzet. Úgy érzem, hogy ha nem keresem meg minél előbb Shizune-sant, akkor el fogok késni. Így is túl sokat várattam magamra. De miért is a kórházba mentem? Miért nem a Hokage épületéhez? Mindenesetre egy próbát megér.
- Ayame-chan, hát te mit keresel itt? - üdvözöl a recepciópult mögötti néni, akivel összehaverkodtam itt töltött napjaim alatt. Barátságosan intek neki, és zihálva kérdezem meg tőle:
- Shizune-sant keresem! Hokage-sama tanítványát, aki jelenleg helyettesíti a Hokagét - motyogom neki, de nem mondom ki, hogy a háború idejéig, mert úgyis tudja, amit én. Nem szeretek a háborúról beszélni. Nem azért mert félek tőle... Hanem... Oké, én kicsit félek tőle.
- Láttam az épületben nemrég, de hogy most hol van, azt nem tu... - kezd bele mondókájába, de akkor már csak hűlt helyemet találja, mert máris villámgyorsan rohangálok a folyosókon, a földön csattogó szandálomban. Még bőven bírom energiával. Végigkutatom a folyosókat, minden zugba bepillantok, hallgatózok, hátha meghallom kedves, mégis kemény és határozott hangját. De kénytelen vagyok a szememre hivatkozni, mert nem hallom őt beszélni.
Szaladok, lassan öt perce szelem a folyosókat és egyre szaporábban veszem az egyre nagyobb levegőket.
- Shi-Shi-Shizune-saaaaan?! - pillantok meg egy sziluettet egy sötétebb folyosó végén. Ahogy egyre közelebb érkezek hozzá meg is látom a keresett személyt. Shizune-san ott áll előttem teljes életnagyságban. Végre! Végre valahára? - Ó, Shizune-san mindenhol téged kerestelek! - torpanok meg előtte, és kifújom magam. Megtörlöm a homlokomat, és az arcomat is lehűsítem hűvös tenyereimmel, aztán zihálva belekezdek a mondandómba. - Nem kertelek! Szeretném ha kinevezne mellém egy mestert! Egy szanitécet, aki képes megtanítani engemet az orvosi jutsu-kra és technikákra! Én magam is medikussá szeretnék válni, semmire nem vágyom most jobban! - emberelem meg magamat, és abbahagyom a lihegést, fuldoklást, és egyéb ide nem illő tevékenységeimet. Csak csöndben megállok előtte, miután kimondtam mindent, mit szerettem volna. És várom, hogy mondjon valamit.

Ajánlott tartalom