Konoha kapuja

Jobban megvizsgáltam Kuromarut és sejtettem, hogy nem lehet kezdő és akár fél kézzel is el tudna verni engem és Eikot.
- Rendben! - mondtam és levettem a fejpántomat a maszkomat és eltettem a táskámba.
Nemtudom miért de valamiért ezzel a fiúval Eiko másképp viselkedett mint a senseiel és velem. Talán mert... - futott át az agyamon a gondolat miközben őket néztem.
A katanámat el rejtettem a ruhám alá és megszólaltam:
- felőlem indulhatunk!
Menetírányba fordultam és vártam, hogy elinduljanak...

Kuromaru bólintott, majd ő is levette a shuriken tartóját és Chuunin mellényére is egy utazó köpenyt terített, így eltakarva kilétét. Mindhárman felkaptátok a batyutokat és elkezdtetek kimenni a kapun. A Jounin jelzett az őrségben lévő Chuunin-oknak, akik jól ismerték így nem kérdezték meg, hogy merre mentek, tudták hogy valami új küldetés lehet a dologban. -Ne feledjétek a tekercs mindig nálam van, de nektek is adok egy-egy ál tekercset, ami ugyanúgy néz ki, mint az eredeti, ezzel is megzavarva az ellenséget, ha ránk támadnának. Ha megsebesülnék súlyosan a ti dolgotok lesz eljuttatni a tekercset Yukigakuréba, vagy vissza a faluba. Ha nagyon kilátástalan a helyzet, akkor semmisítsétek meg az üzenetet. De reméljük simán fog menni, minden.-Magyarázta, miközben elhagytátok a falut. -Nos akkor meséljétek el, miben vagytok jók, mik az előnyeitek, hogy kidolgozhassunk egy stratégiát, ha baj lenne. Jómagam Katon és Suiton használó shinobi vagyok, de értek a Genjutsukhoz is egy kicsit. Ti tudjátok már az elemi affinitásotokat vagy a sensei még nem tesztelt le titeket?-Érdeklődött unott ámde kellemesen csengő hangján Kuromaru.

// Eiko, ha nem javítasz a helyesírásodon és továbbra is ilyen sok PM-et írsz, akkor nem foglak tudni jutalmazni a kaland végén. Ez érted és nem ellend szólt. Köszönöm!//

- Jelenleg még nem vagyunk semmijen beálítotságúak csak annyit tudok mondani magamról , hogy könnyen észreveszek dolgokat , felvigyelek a különös dolgokra , illetve emberekre . Ami még jól jöhet , hogy nagyon jól bánok a karddal és nagyon jól tudom irányítani a chakrámat , de elemi chakrám sajna még nincs vagyis még nem voltam tesztelve .
Jelentette ki Eiko . Mikor megindultak végre . A bal kezével mindig a kardja markolatát fogta , mert még ezelőtt nem járt kint a faluból ezért úgy gondolta jobb elővigyázatosnak lennie . " Érdekes kalandnak nézünk elébe ." - gondolta Eiko mikor egyre messzebb került othonától .

// Rendben van . Jobban oda figyelek ezentúl . Ninja becsület szavamra . //

Elvettem a hamis tekercset és elraktam. Kuromaru feltett egy kérdést és én megvártam, hogy Eiko válaszoljon rá, nem mintha lett volna más választásom, mert egyből belekezdett.
Az úton már megtettünk néhány métert amikor Eiko befejezte. Láttam rajta, hogy kicsit ideges.
- Én is hasonló módon vagyok mint Eiko! De én azért valamilyen szinten már tanultam taijutsut habár csak nagyon alap technikát, de azért emiatt talán felveszem a versenyt a többi geninel. Én katon beálítotságú vagyok habár sensei még nem nézte meg de anyám shinobi és ő már megálapította. Igaz elemi jutsut még nem tudok!
Miután elmondtam a gondolataim teljesen elkalandoztak. Milyen is lehet Yuukigakure?...

kuromaru figyelmesen végighallgatta amit mondtatok, minden információt belevésett az agyába, hiszen hasznára lehet majd a küldetés alatt. Kicsit meglepte, hogy még ilyen képzetlenül megkaptátok ezt a küldetést, de azért nem esett pánikba. -Az utunk alatt lesz időm egy kicsit tanítani titeket, a saját elemetek felfedezésére és fejlesztésére. Nem szeretném elvenni ugyan a senseietek szerepét, de ez létfontosságú lehet az utunkon és persze a további küldetéseteken is.- Mondta határozottan, miközben szépen lassan elértétek az erdőségek elejét.- Ma Konoha határáig fogunk menni, aztán ott töltjük az éjszakát. Van valami kérdésetek vagy kérésetek? Kicsit kezdő vagyok még ebben a tanító szerepben...-Vallotta be Kuromari, a szokásos szerethető unott hangján.

// Az erdőbe írjatok!//

- Cöh azt hiszi meg ijeszt. Az élet is csak ... áh mindegy. Vén szadista, perverz Ál.. áh mindegy.
Morgolódok magamban lehetőleg egész halkan. Ez csak magamnak szol. Senkinek semmi köze hozzá különbben is mi van akkor ha élveztem. Tilos örülni és élvezkedni a vérben és kínban? Hova jut ez az elborult beteges világ, ha egy lány már nem hódolhat az élvezeteknek.
Látszik, hogy nincs jó kedvem, nem azért ahogy Under bácsi beszélt és próbált meg rémíteni. Az volt a bajom ahogyan kezelt. Mint egy utolsó kis pondrót, pedig egy nap majd meg mutatom mindegyiknek. Ha kitartó vagyok és hiszek az istenemben akkor majd meg jutalmaz egyszer talán. Addig is marad a sötétség rothadt mocsara amibe kényszerültem eddigi életemben.
Saitora nézek és Naokira majd meg vonom a vállam. Csak bambán néz előre, hát milyen sensei az aki nem védi meg a geninjei becsületét. Vagy csak nem mert ellenszegülni félve attól, hogy mi fog történni? Az biztos ezért még számolok vele amint Konohába érünk, már van is egy remek gonosz kis tréfám ami biztos nem fogja elnyerni a tetszését.

//Nem írnak... //

Ahogy a genin sejtette, Undertaker szépen "elbeszélgetett" Tsukival, amit láthatóan a lány nem vett fel. Hát igen... nem ismeri még a férfit. Ha átélte volna azt, amit ők, akkor lehet másképp reagálna. Így tulajdonképpen még szerencsésnek is mondható a lány, hiszen fogalma sem volt arról, hogy mennyire közel állt a halálhoz az előbb. Mindenesetre megúszta és ez a lényeg. Most már inkább az érdekelte Naokit, hogy mit keres itt a férfi, hiszen amikor otthagyta, akkor éppen 2 geninnel volt. Nem kellett megszólalnia ahhoz, hogy kérdésére választ kapjon, mivel Saito megelőzte.
A válasz olyan tipikusan Undertakeres volt. Semmi konkrét cél, csak élvezte, ha megrettennek körülötte az emberek, és ezért jött ide. Bár, talán tényleg érdekelte a legújabb felhozatal... Mindenesetre szerencsére a magyarázat, majd egy kis elmaradhatatlan baljós fenyegetés után eltűnt, ezzel megsemmisült Naoki nagy félelme, miszerint velük szándékozik tartani az út további részén.
A csapat továbbindult kissé nyomott hangulatban. Bár igazából ez csak a 3 friss geninre volt igaz. Tsuki Undertaker miatt morgolódott, Akki és Bakin pedig a vereség miatt lógatta a fejét. Naoki szimplán sétált, arcán nem nagyon látszott semmi, el volt merülve a gondolataiba, Saito meg... Nos, ő most is olyan Saitos volt. Így értek el Konoha kapujához, Naoki már messziről felismerte a jellegzetes kaput, ami kiemelkedett a lassan szintén előtűnő falból. A fiú unottan nyújtózott egyet, még régóta sétált ugyanabban a helyzetben, így kissé elgémberedett a háta. Remélte, hogy most majd egy kicsit felélénkül a küldetés...

A társam is beleegyezik a küldetésbe, így hát a sensei elárulja a részleteket. Holnap reggel a falu kapujában kell megvárnunk őket. A feladatunk egy idős férfi kísérgetése lesz, aki majd egy szekéren lesz a megbeszélt helyen.
Amikor a kunoichi kijelenti, hogy távozik, bólintok egyet. Amint eltűnik a pukkanás kíséretében, a társam felé fordulok és enyhén elmosolyodok.
- Nos, akkor majd holnap találkozunk! - mondom. - Elintézem még a mai teendőimet, utána pedig felkészülök a holnapi útra. Összecsomagolok és a többi... Szia! - köszönök végül el.
A napomat főleg a holnapi napra való felkészüléssel töltöm a továbbiakban. Becsomagolok néhány ruhát, élelmet, majd a felszerelésem is előkészítem.

Végre eljött az újabb küldetés napja. Indulásra készen érkezek meg kora reggel a falu kapujához, ahol már ott van a kunoichi a megbeszéltek szerint.
- Jó reggelt! - köszöntöm. - Megérkeztem, útra készen... - teszem hozzám, majd várom a fejleményeket.

Mikor befejeztem a magyarázást oda jött hozzám egy ninja és azt mondta át lett adva másnak a küldetésem. Hát nem volt mit tenni elköszöntem a lánytól, de mielőtt még hazafelé vettem volna az irányt a ninja odaszólt nekem, hogy holnap mennyek a főkapuhoz, mert ott fog várni engemet egy küldetés. Megörültem a hír hallatán és haza mentem. Másnap reggel mikor felébrettem Ookami még mindig aludt és mivel muszály volt mennem ezért csak simán elindultam. Tudta, hogy ha nem vagyok otthon akkor bizonyára küldetésre mentem. Na szal ahogy mendegéltem a kapu felé a távolból már észre vettem 2 alakot akik szintén ninják voltak. Ahogy a közelükbe léptem köszöntem is nekik.
- Üdvözlöm önöket ! Nem tudnának segíteni ? Éppen egy küldetésre kéne mennem és elvileg egy csapattal kell, hogy elinduljak.
Beszéltem el nekik. Mivel mást nemigazán láttam a környéken így biztosra vettem, hogy ezek lesznek azok akikkel el fogok indulni.
- Szóval magukkal fogok tartani ?
Tettem fel egy újabb kérdést. Amire már türelmesen vártam a választ.

Kissé unottan olvasgatom a könyvemet, amiből próbálom megtanulni hogyan viselkedjek az emberekkel, amikor egy lány érkezik hozzánk. Kíváncsian nézek rá, főleg, mivel én ilyesmiről nem tudok. Kérdőn a Sensei irányába fordulok, majd vissza a lányra.
- Ezt a Sensei-től kérdezd, nekem ez teljesen új! - válaszolok. A hangomból hallhatja hogy kissé még álmos vagyok.
Megvárom míg a kunoichi válaszol a lánynak, utána megpróbálom hasznosítani a "tudományt", amit a könyvből eddig elsajátítottam.
- Szia, a nevem Kaibutsu Hiroto! Benned kit tisztelhetek? - kérdezem, abban reménykedve hogy most nem fogok senkivel sem összeveszni.

Mikor megszólelt a fiú és csak azt válaszolta nekem hogy ő ilyesmiről nem tud, de általában az ilyesmiről csak a senseieket szokták értesíteni a tanoncokat nem igazán.
- Értem. Akkor tudna nekem segíteni ?
Szegeztem rá tekintetemet a konuichire, de mielőtt választ kaptam volna a fiú bemutatkozott nekem.
- Öhm hello a nevem Kusuki Eiko.
Majd kezet nyújtottam neki mivel, hogy nálunk ez így szokás. Utána pedig elővettem valami ételt mert eddig még nem ettem semmit. Amikor eleszegettem vártam a fejleményeket meg, hogy mikor fogunk elindulni.

- Elég, ha csak Nao-chan nak hívsz. Hm tudtam, hogy fontos volt az a papír. Oh te Shini hogy az ördög vinne el.
Az utolsó mondatot csak az orrom alatt mormogtam. Saját magamnak.
- Bocsánat, hogy feledékeny voltam. Sajnos valaki tönkre tette a papír azon részét ahol te szerepeltél. A többiek nevét is alig tudtam kivenni.
Ezek szerint te leszel a csapat harmadik tagja. Hm nos rendben nekem nincs ellenvetésem.
A védendő személy szerencsére késett így nem neki kell ránk várnia, hanem nekünk rá. Ez még mindig a jobbik felállás, mintha fordítva lenne.
- Amint a csapatunk harmadik tagja is megérkezik és a védendő személy azonnal indulunk. Addig szerintem ismerkedjetek, vagy pihenjetek. Döntsetek saját belátásotok szerint.
Magam részéről leültem a földre lábaimat magam alá húzva és egy piros almát próbáltam minél jobban ki fényesíteni.


/// Ha Moriyama Shinimi nem ír mostantól számolva 4 napig a kaland indul. Mint Njk viszem tovább, hogy amikor jön betudjon csatlakozni. ///

- Köszönöm.
Ránéztem a Hiroto nevü srácra.
- Amúgy te már voltál küldetésen Hiroto ?
Kérdeztem meg tőle majd a földre ültem és előkaptam valami italt. Azt keztem el apránként iszogatni. Mikor meg befejeztem vissza tettem a táskámba, de még mindig nem kelltem fel hanem csak a földön ültem és vártam azt a 2 személy, hogy végre megkezdhessük ezt a küldetést.
Annyira komolyra nem vettem a dolgokat, mivel hogy csak egy D szintü küldetésről volt szó és az ilyeneken nagyon nem szokott igazán semmi sem történni.

Eiko kérdésére bólintok egyet, majd egy mosollyal az arcomon részletezem a küldetést.
- Nos, nem is olyan régen voltam egy küldetésen. A falu követét kellett elkísérnünk a fegyverkészítőkhöz valamilyen tárgyalásra. De végül az egész tárgyalás kudarcba fulladt, így haza kellett jönnünk... - mondom kissé elszontyolodva. - Előtte pedig Shimone sensei próbáját álltuk ki a csapattal. És te, voltál már küldetésen, vagy ez lesz az első? - kérdezem érdeklődve.
Miközben érdeklődve hallgatom a válaszát, hamarosan befut Shinimi is.
- Neked is jó reggelt! - köszönök vidáman. - Ő itt Eiko, a csapat 3. tagja. - mutatom be a lányt. - Eiko, ő pedig Shinimi!

- Én is voltam már egy küldetésen ami a végén edzés lett...
Ekkor a távolból jött egy lány aki nagyon ismerős volt már nekem és mikor Hiroto be mutatta már tuttam, hogy ki is ő.
- Szia Shinimi !!!
Köszöntem oda neki. Közben arra vártam, hogy mikor indulunk el.
- Öhm... Nao-chan mikor indulunk el ?
Kérdeztem meg és felálltam. Gyakorlásképpen előrántottam a kardomat és egy mozdulattal neki vágtam egy közeli fának. Mivel csak kicsit ért bele így nem dőlt ki azonnal a fa.

Egy ökrös szekér közeledett a kapu felé. Szépen lassan halkan kolompolva. A lócán vagy is a szekér padján egy ősz hajú korosodó férfi ült. Arca folytonos jókedvtől ragyogott. A geninek még nem tudják de ez az ember kicsit cserfej szájú szeret beszélgetni. Ráadásul igen barátságos.
- Ha jól látom még talán két három perc.
**
Az öreg amikor oda ért hangosan köszönt. Széles mosollyal az arcán.
- Üdvözletem hölgyeim és uram. A Kibosi szolgálatokra.
A férfi fellát és meghajolt végig mosolyogva.
**
- Na csibéim fel a szekére!
Erő és hatalmas termetű ökrök húzták a tekintélyes méretű szekeret. A végén és elöl a férfi mellett volt pont annyi hely, hogy elférjünk. Ha szűkösen is, de legalább nem kell gyalogolni. Végül útnak indulhatunk lassan de biztosan az úti célunk felé haladunk.

- Cöh feladat letudva.
Pár órával később újra a kapu környékén mászkáltam. A csomag lelet adva a jutalom zsebre vágva. Sajnos szét osztva egyenlő részekre, pedig én vettem észre e genjutsut nekem több járt volna mint a másik háromnak. Még azelőtt az elmebeteg előtt sem hunyászkodtam meg mint mások. A kapu tövében ültem épp hátam a falnak támasztva. néztem, hogy kik jönnek és mennek. Furcsa emberek átlagos népek mind semmit érő selejt. bármelyiket meg tudnám ölni ha akarnám. Oh igen a fájdalom édes a vérük talán még édesebb. Igazi nektarin nem holmi vacak lé. Hasonló gondolatok kavarognak a fejemben miközben elő veszem Tantom és egy élező övet. Meg nedvesítem a követ és lassú mozdulatokkal élezni kezdem az amúgy is borotva éles fegyvert.

Naoki nem tartott a geninekkel, amíg leadták a csomagot, hiszen ő nem a csapat tagja, kísérőnek volt melléjük rendelve, így inkább bejárta a falut. Természetesen azért előtte bejelentkezett a hokagénál, hogy ő is itt van.
Mikor legutóbb járt erre, akkor nem volt ideje falunézésre, így ezt most pótolta. Ami azt illeti, volt is mit nézni, hiszen Konoha Sunakagure-vel ellentétben igenis gazdag élővilággal rendelkezik, és ez a genint nagyon feldobta, ő szeretett a fák alatt, a fákon járni, így hát most is ezzel töltötte a szabadideje nagy részét. Viszont nem időzhetett sokáig, hiszen otthon tennivalók várták, így is eléggé bosszantó volt, hogy pont most küldték el ilyen messzire, amikor konkrét tervei voltak, de hát a parancs az parancs. Így hát eldöntötte, hogy nem is tölti itt az éjszakát, hanem még este hazaindul. A hokage azzal a feltétellel engedte csak el, ha nem egyedül megy, hanem legalább az egyik homok genin-t magával viszi. Naoki ezt nem vette túl jó néven, de ismét a már említett probléma: parancs volt. És a fiú teljesítette a parancsokat, amit adtak neki. Így hát sorban járta a volt útitársait.
Saitoval kezdte, de ő neki más dolga volt, majd következett a két fiú, akik viszont jól elvoltak itt, ráadásul ők Saitoval akartak hazamenni, amiből Naoki sejtette, hogy az lesz, hogy ketten fognak, hazakullogni, esetleg egy konohai chunnin felügyeletével, mert ha Saitonak "dolga volt", az többnyire egy jópár napos szoknyavadászatot jelentett. De a genin rájuk hagyta, elvégre a legjobb, ha a saját bőrükön tapasztalják meg ezeket a dolgokat, akkor tanulhatnak a legtöbbet. Már csak Tsuki volt hátra, akit Naoki tudatosan hagyott a végére, hiszen az egy dolog, hogy érdekesnek találta a stílusát, viszont azon rövid idő alatt, míg volt szerencséje megismerni, úgy látta, hogy ez a stílus igencsak veszélyes az emberekre nézve. Főleg, ha ez az ember ne adj isten férfi nemű. Nem csak a ridegsége miatt, hanem az alapvető üldözési mániája volt a probléma, hogy minden férfit perverznek állított be. Így nehéz volt vele kommunikálni, amit Naoki szerint a lány élvezett is. Tehát nem az a beszédes típus... Mindenesetre az biztos, hogy necces lesz csak úgy odaállni elé és megkérdezni, hogy nem jönne-e vele haza. Nem félreérthető, áá...
Nem találta a szálláson a lányt, beletellett egy kis időbe míg rátalált a kapunál. Ott ücsörgött és a fegyverét élezgette. Hát igen, ez is olyan Tsukis volt, Naoki vágott is egy rezignált grimaszt, ahogy meglátta.
Mindenesetre nem volt vesztegetnivaló ideje, ha még ma e akart indulni, úgyhogy azonnal odalépett hozzá. Kurtán köszöntötte, majd miközben megtartotta a pár lépés távolságot röviden felvázolta, hogy szeretne hazamenni, viszont egyedül nem engedik, aztán Saito helyzetére is kitért, hogy ő még jópár napig "nem fog tudni hazamenni".
- Ha itt maradsz, sokáig fogsz unatkozni - érvelt Naoki mindent beleadva, hiszen Tsuki volt az utolsó esélye, biztosra kellett mennie nála. Most már nem érdekelte a lány személyisége, ő csak haza akart menni.
- Szóval rajtad áll, hogy unatkozol-e itt 1-2 hetet, vagy eljössz velem haza.

Kés élezés ho de jó szórakozás. A kedvenceim egyike ha unatkozok és nincs mit csinálni. Valahogy nemkőt le az egész dolog annyira mint hittem. Bár ha lett volna valaki akivel vagy aki meg mutatta volna a falut. Mos már mindegy, valahogy maga az utazás sokkal jobb érzés volt és maga a harc. Naoki hirtelen jelenik meg mellettem. Valamit magyaráz, ez most meg próbál engem meg győzni? Velem akar kettesben haza menni? Ezt most jól értettem, vagy valami mást akar és nem meri kimondani?
- Akkor ezek szerint nincs más választásom.
Felálok és a fegyvert a helyére teszem valamint a hátamra veszem a felszerelésem vagy is a táskám. Majd várakozolag tekintek Naokira.
- Akkor talán a legjobb ha most indolok, függetlenül, hogy te jössz.
Elindulok előre teszek pár lépést majd meg fordulok. Nagyot sóhajtok amin látszik, hogy valamit mondani akarok ami nem szokásom.
- Azért.....azért kösz, hogy másnak nem mondtad el.
Ezzel itt most arra céloztam, hogy Naoki látta arcom egy részét. Igaz csak töredéke volt, de nekem akkor is jól eset, hogy anélkül, hogy kértem volna. Ő meg tartotta magának, hogy arcom hogyan is néz ki.

Naoki megkönnyebbülten sóhajtott fel, ahogy meghallotta Tsuki válaszát. Bár tény, ebben is benne volt ő maga, még véletlenül sem a fiút kíséri, nem. Ő megy. Akár megy vele a fiú, akár nem. Ettől függetlenül Naoki örült, hogy talált valakit, még ha Tsuki is az. Aztán ki tudja, hátha a végére kiderül, hogy nem is olyan rossz társaság.
Ezt megerősítette benne a lány nehezen megszülető, de végül kibökött szavai. Bár a fiú nem értette, hogy mi a speciális a dologban. Bár, ha jobban belegondolt... nem volt az a pár másodperc teljesen természetes, azért lett volna mint megbeszélni a többiekkel. De valahogy úgy érezte, hogy ez tényleg nem tartozik másra, Tsuki sem véletlenül rejtette el a maszkja alá.
- Meg sem fordult bennem, hogy elmondjam másnak. Ez rád tartozik, és nem érzem magam feljogosítva arra, hogy másnak kiadjam, hiszen csak véletlenül láttalak meg. - közölte Naoki komolyan, miközben a lány után indult.
- Bár, azt sajnálom, hogy a világot megfosztja a maszkod egy igazán szép dologtól. - fűzte hozzá mosolyogva, majd a lány mellé lépett és mellette sétált tovább.
A fiúról tudni kell, hogy a stíluson kívül még az intelligenciát is szerette ha felfedez valakiben. Ha valakiben partnerre talált. Szellemi partnerre. Ezért ő egész stílusát úgy építette fel, hogy nem teljesen egyértelműen fogalmazott, szeretett árnyalni, illetve elrejteni dolgokat a mondandójában. És azzal, ha valaki rájött, és ezt közölte is, Naoki láthatta, hogy kivel van dolga. Ha nem vette észre az illető, az ugyancsak jelzésértékkel bírt számára. Ez igaz volt arra is, amikor dicsért, esetleg bókolt. Sosem nyíltan, hiszen abban nincs semmi pláne. Burkoltan bókolt csakis, aminek a fogadtatásából nagyjából behatárolhatta, hogy ki a partnere. Ez történt jelen esetben is...

Konohából hamar és problémamentesen kijutott a páros, beértek a fák közé. Naoki idefele jövet is élvezte a fákon való haladást, így most egy hirtelen ötlettől vezérelve odafordult Tsukihoz.
- Mit szólnál egy kis sebességhez? - kérdezte tőle vigyorogva, majd a választ meg sem várva felugrott az ágak közé és rákapcsolt egy kicsit, majd néhány fa múlva visszanézett egy pillanatra.
- Na mi az, csak nem félsz a fáktól? - cukkolta kicsit a lányt még mindig mosolyogva, majd el is tűnt a szeme elől. Viszont Tsuki hallhatta, ahogy előtte halad nem sokkal.

//Mei és a konohai csapat//

- Áh értem. - válaszolok Eikonak. - Nos, azt hiszem, ez a küldetés már rendes lesz! Bár amíg kísérgetjük az emberünket még akár tanulhatunk is valamit. - mosolyodok el.
Azt hiszem sikerült eddig úgy viselkednem, mint ahogy az a könyvemben le van írva. A lényeg, hogy még nem csináltam semmi hülyeséget és nem veszekszünk. Ez jó jel! Pláne, ha Shuival is sikerül ezt elérnem, bár vele más a helyzet...
Majd hamarosan befut a szekér. Az öreg köszönésére biccentek egyet a fejemmel, majd a Sensei-nek engedelmeskedve, felszállok a szekérre és felkészülök a testőrködésre. A kezem a fegyvereim közelében pihentetem, így ha bármi jelét látom a veszélynek, akkor könnyedén és nagyon hamar elő tudom rántani azokat.
- Sensei, elmondaná még egyszer hogy hívják? Sajnos kiment a fejemből! - mondom kissé szégyenkezve.

Megjelent egy szekér a közelben. Mikor megállt Nao-chan kérte hogy szálljunk fel a szekérre. Nem vacakoltam csak felpattantam természetesen az egyik kezem végig a kardomon volt és ahogy láttam a Hiro gyereknél sem volt ez másképpen.
"Talán hasonlítunk valamiben"- gondoltam magamban majd vártam hogy a többiek is felüljenek.
"Izgalmas útnak nézünk elébe"- és elővettem valami kaját. Most éppenséggel egy rizsgojót kaptam elő. Gyorsan megettem. Az út további részében csak nyugottan ültem és vártam a következő történéseket.
- Nem lesz unalmas az már holt biztos.
Magamhoz kaptam mikor kiderült hogy ezt hangosan mondtam és elkeztem komoly arcokat vágni.