Konoha kapuja

Nao-chan előre ment és mikor vissza jött próbált megnyugtatni minket hogy nem látott semmi érdekeset.
- Hm rendben van.
Mondtam.
"A viselkedése alra utal hogy látott valamit amit jobnak látott nekünk nem elmondani. Hát végülis egyszer csak kiderül hogy mi is az."- gondoltam miközben körültekintettem én is mikor senki nem figyelt.
Ahogy láttam Nao-chan nem igazán vesz tudomást most egyikőnkről sem, de ez nem volt biztos lehet hogy csak megjátsza magát és csak úgy tesz mint ha itt sem lennénk. Megfogtam a kardomat és ahogy ki akartam húzni a hüvelyből valami zajt hallotam, de lehet hogy csak valami állat volt.

Ezúttal próbálom megjegyezni a Sensei nevét. Még mindig kissé kellemetlenül érzem magam, de legalább nem vétettem túl nagy hibát.
Végül elindulunk. Némán figyelem a táj változatosságát, közben próbálok kiszűrni minden lehetséges veszélyforrást. Hirtelen azonban a sensei előremegy. Amint elhagyja a szekeret, előveszek egy kunait és felkészülök, hátha valaki most akar ránk törni. Végül visszaér a kunoichi és megnyugtat minket, hogy nincs veszély. Így hát a helyére rakom a fegyverem és figyelek tovább.
- Esetleg majd mi is előre mehetnénk néha szétnézni! - jegyzem meg, hátha jó az ötlet.

- Persze ti is mehetek majd, de csak hárman. Bármit is találtok azonnal vissza és szóltok nekem.
Óvatosan lopva meglesem, hogy a többiek mit csinálnak. Shinimi olvas, valamilyen szakács könyvet. Elgondolkodva nézem arcomra kiül teljesen a kíváncsiság. Halkan hümmögök csak, de nem rosszallásból, mintha valami terv vagy gondolat születne meg fejemben.
- Bocsi, ugye szeretsz főzni, vagy valami hasonló? Ha igen akkor mit szolnál, ha ma te fölnéz valamit. Már ha van kedved, vagy csak kettőnknek?

Az öreg csendben ült és figyelte védelmére kijelölt kis társaságot. Ugyan voltak fenntartásai, Elég különös egy társaságot kapott ki. Egyetlen szót sem szolt, hisz nem akart megbántani senkit sem. Nagyot nyújtózott, és mellette logó táskába nyúlt, ahonnan előhúzott egy üveget. Majd jó nagyot kortyolt belőle.

( Köv. post Ide: KATT )

Akushou már egy ideje itt táborozik Konohában, ez a kedvenc faluja mind közül. Mind az öt nagy shinobi nemzetet megjárta már, de valahogy ide mindig is szívesebben tér vissza. Az egész hely varázsa valahogyan csak beleégett. Mindig is oda vágyik vissza jobban az ember, ahol a legjobban érezte magát. Mi tagadás nem sok helyen bulizhatott ennyit... Elsétál a kapu irányába, imádja amikor a kaputól nézheti az egész falut, mintha a menekült végre átléphet a határon, ami a szabadságát hozza el.
Már ledöntött reggel egy korsó sake-t, úgy hogy a vidám hangulata megvan. Habár a részegség ilyen szinten még messze, hisz amilyen nagyra nőtt Akushou barátunk a maga 191 centijével, és nagy kigyúrt testével aligha gyorsan részegedik le. Na igen, minél nagyobb az emberi test, annál több alkohol szükséges a lerészegedéshez. A tömeg lassan csöken a kapu irányába, és egy kicsit fel is lélegezhet, ahogyan végre egy picit egyedül érezheti magát. Nem mintha antiszociális lenne a fickó, csupán a túlzott tömeget nem kedveli, valahogy mindig is az idegeire ment ha nincs elég hely a számára. El is éri a kaput, és örömmel néz visszafelé, végig a főutcán. Egy kis vigyor ül ki a szájára, nagyon elégedett a látványtól... Az egyetlen amit hiányol, hogy most pénz hiányában nem tudott bemenni egy hostess bárba se. Pedig mennyire vágyott néhány szép csibére... Természetesen nem a tyúk sárga kis csemetéjére. Lehuppan a földre, sóhajt egyet, majd előkap egy tekercset.
~ Na, itt az ideje egy kis művészetnek... ~ kap elő egy ecsetet, majd tintát, és neki is kezd a lefestésnek. Innen tökéletes rálátás van a Hokage-k arképeira is a hegyen, ennél jobb pontot nem is találhatott volna.

Hm de gonosz kis tervem van, hogy meglepjem. Oh de még milyen gonosz legalább is neki annak fog tűnni. Hajam kivan engedve vörös tincsek vörös folyoként vesz körbe. Le omlik a fehér ruhára ami rajtam van. Derekamnál elég szük tökéletes arra, hogy fréfiakat kergesek vele az örületbe.



- Szia! Nyaaaa csak nem éhes az én kicsi shinobim?

Hirtelen oldalról bukkanok fel, hogy ne láthasson csak mikor már ott álok előtte és kissé előre hajolok. átt adom az ebédet és rövid beszélgetés után távoznák is ha nem, veszek észre egy nem épp szürke egérkét. Fura Nini mekkora ember, hm hm és még nem dagi, nem sovány áhh szép öhm izmokkal rendelkezik. Simán oda sétálok föléje hajolok és lehúzom a tekercset, hogy bele tudjak kukkantani.
- Hm nem rossz egész jó. De pirkadatkor vagy nap nyugtánál sokkal szebb lenne szerintem.
Elengedem a tekercset és Zöld szemeimel a férfira nézek.
- Jól van szöszi hagylak tovább rajzolni, ha az ennyire lefoglal. További szép napot szöszi.
Ha nem fogja meg a kezem vagy szol utánam a szöszi én el is sétálok.

Teljesen belefeledkezik a festésbe, hiába, ha ihletet kap egyszerűen nem lehet megállítani. Na jó, azért ez teljesen mégsem igaz, pontosan lehet tudni, hogy mi a mi gorillabácsink gyengéje. Ó igen, azok a nők, az egyetlen ami eltudja terelni a figyelmét még erről a csodálatos művészi alkotásról is. Ha egy férfi szólna hozzá ebben az állapotában, alighanem annyira felidegesedne, hogy egy erős jobb horoggal a padlóra is küldené az illetőt. Rátér minden egyes kis részletre, ahogy fest, nem hiába az egyetlen hobbija az utazásai során, már igazi profi benne. Nem mintha bárki is érdeklődne az alkotásaival kapcsolatban, ő elégedett a saját maga kis gyüjteményével. Igaz azt se tartotta még rossz ötletnek, hogy esetleg különböző országokból földmintákat gyüjt magának, hol milyen termékeny, minőségű a talaj. Unalmasabbnak tűnt, mint a festés, ezért maradt ennél...
Teljesen váratlan fordulat következik, valaki megragadja a tekercsét, és kihúzza picit a kezéből, minek hatására majdnem elordítja magát. Ám rögötn elakad a szava, mikor meglátja, hogy ki is volt az. Egy szépség van fölötte, konkrétan két gyönyörű zöld szempár nézi őt, de nem csak az, amin megakad ám a szeme, nem ám. A nő domborulatai is határozottan elsőosztályúak... Egy széles mosoly ül ki arcára, ahogy megszólítják, de addig nem válaszol, míg a szépség nem akarna távozni. Nem, ezt az alkalmat nem szalasztja el.
- Köszönöm a dícséretet, egy ilyen nőtől mindig jól esik. - mosoly továbbra, is, ahogyan felkel, és feltekeri a tekercset. - Ezt majd később is befejezhetem, inkább hívnám meg önt valamire ha nem bánja... - próbál már is a lényegre térni, de azaz igazság, hogy le se tudja venni szemét a lány kebleiről, ami némileg furcsa összhatást vált ki magából. A komolyan beszélő, és mégis perverz Akushou, höh...

Meg fordulok és végig mérem a férfit. Végig mérem tekintetemben nincs kíváncsiság sem érdeklődés semmilyen érzelem. Első ránézésre legalább is. Ha jobban megnézi viszont olyan tűz ég a két zöld szempárban mi elemészt ha kiszabadul.
Talán nem lesz semmi baj nem rajongok érte ha csak úgy fizetnek, de ez csak puszta udvariasság. Meg talán más is, biztos más is közre játszik benne. Észre veszem, hogy mit bámul annyira és tudom látom az nem a szemem. Oda sétálok hozzá és meg fogom a fejét vagy is próbálkozok de sokkal magasabb nálam. Azért valamit sikerül élérnem állánál az egyik újaimmal feljebb tornázom a fejét.
- Szöszi a szemem feljebb van. És nem mellkasomon ha érted mire gondolok. A meghívást elfogadom, ha valami szép helyre viszel.
Közlöm vele és elengedem a fejét vagy is az állát.
- Egyébként szöszi Matsuko Kiyomi vagyok. Ha érdekelne a nevem nem csak a méreteim.
Majd kérdőn nézek a férfira, hogy indulhatunk vagy sem. Vagy talán egy érintés és el alél teljesen? hm milyen furcsa is lenne ha ilyen képességem lenne. Egy érintés egy férfi.

Nagy érdeklődéssel méri le szemmel a nő méreteit, gondolkodva, hogy mégis mekkora lehet az a melltartó méret. Vajon ekkorákkal már volt dolga? Nehéz neki csak így ránézésre megmondani, ehhez kézi ellenörzés lenne a szükséges, ami hát így hirtelen elég nagy faragatlanság lenne, habár nem egyszer megfordul a fejében, hogy megtegye-e vagy sem. Inkább egyelőre csak visszahúzódik... Amúgyis elterelik a tekintetét, pontosabban megfogják az állát, és kicsibb feljebb tolják a fejét, jelezvén hogy ez nem illendő. Ó persze, tudta ő, hogy nem ott van a szem, csupán az a pont sokkal érdekesebb volt a számára.
- Elnézést, hogy ilyen faragatlanul viselkedtem, az én nevem pedig Okimura Akushou, örvendek a szerencsének Matsuko-san. - nem, még nem akar nagyon tegeződni, fél egy kicsit a reakciótól, de hát első találkozásnál mégsem lehet valakit úgy becézgetni, hogy Matsu-chan.
~ Ohh... Matsu-chan, pedig milyen jól hangzik... ~ vigyorodik el egy picit ezen a gondolaton, majd kicsit visszarázza magát a valóságba.
- Tudok egy nagyon jó helyet, szerintem maga is élvezni fogja... - kicsit zavaró számára ez a magázódás. - Elnézést hogy megkérdezem, de tegeződhetünk. - mosolyog ezúttal kedvesen, megpróbál egy kis férfias sármot belekeverni, nem túl sok sikerrel, de hát a végeredményen úgyse fog sokat változtatni. Ahová meg vinni akarja a kisasszonyt nos az egy tényleg gyönyörű étterem. Ajjaj... szegény kis bukszája, újra vállalhat majd pitiáner munkákat, hogy kihozza a megélhetését, mennyire szánalmas tud lenni egy egyszerű vándor élete.

- Na jó szöszi vagy is Okimura-kun. Elnézem, hogy ha nem leszel illetlen annyira. vagy csak épp annyira ahogy én szeretném.
Hátamon fejemen vagy is az a kevés szőr ami található rajtam mind égnek mered.
-Íííí minek nézel te engem hatvan éves vénségnek? Még egy ilyen és öhhh, rossz vége lesz. Tegezél szöszi nyugodtan egyébként hova is akarunk menni?
Kérdezem kíváncsian és mint egy kis cica zöld szemekkel nézek fel. Úgy mint akit teljesen elbűvöl a látvány. Tán mi lehet sima hétköznapi ember?
- Na mi lesz meg mondod vagy kinozalak meg és kínok közepette sikolyod halva és élvezve árulod el HM ?
Szemeimben egyre jobban ot éget a tűz és szinte már tombolt Ajaj elfog égni itt minden. Kivált kép, hogy már ittam is ma és ez még jobban ez teljesen elmossa a gátlásokat. Vannak még persze gátlások oh igen de az alkohol az csodákra képes.

Tudja ám, hogy melyik hely legyen a legmegfelelőbb, ahol ő is tud kedvére fogasztani elegendő alkoholt. Vagy mégtöbb sake-t, vagy gyöngébet sört? De neki aztán tiszta alkoholt is adhatnak ha van háznál, hisz azzal csak gyorsabban eléri a kívánt hatást. Persze nem akarja seggrészegre leinni magát, de még korán se elégszik meg a vér alkohol tartalmával.
- Remek, ha tegeződhetünk legalább én is felszabadultabban érezhetem magam. - mosolyog picit. - Az hellyel kapcsolatban pedig tudok egy tökéletes éttermet itt Konohában, személy szerint az öt nagy shinobi nemzet egyik legjobbja... - próbál egy kicsit suttogni, habár nem sok ember van körülöttük, de mégis mintha nagy titok lenne a számára.
- Gyere, csak kövess. Lehet, hogy előre ismerni fogod a helyet, de legalább némi kis meglepetést ki alarok hozni belőle. - jelenti ki, és elkezd sétálni egyenesen a főutcán befelé. Nem tudta a festményét befejezni, de úgy tűnik, hogy egy sokkal jobb elfoglaltság jutott most neki. Meg kell hagyni nem semmi a csajszi, ha így folytatja, lehet, hogy Akushou kedvet kap ahhoz, hogy egy kicsit piszkálja a szép hölgyet. Persze csakis a jó szándék vezérelné... Hohó, jó szándék...
Akárhogyis fejébe vette már, hogy leellenőrzi azokat a méreteket, ha törik, ha szakad, és ezúttal nem a szemével. Természetesen nem szabad túl magabiztosnak lennie, mégis ilyen helyzetben mindenét be kell vetnie, ha ezt most valóban elszalasztaná, csorbát ütne büszkeségén, és egy ilyet egy igazi férfi nem képes rendbehozni. Már csak az kéne neki... Ő a macsó férfik legmacsóbbika, és ezt be is fogja bizonyítani.

//Asaya-sensei, Emiko, Orokana//

Miután az Ötödik végzett mondanivalójával, a sensei rögtön útnak indította a csapatot. Yamashitát is megkérdezte erről, akit, bár tudta, hogy mindenképpen elindulnának, váratlanul ért a kérdés. "I...igen, induljunk" - felelte kissé határozatlanul. Még soha nem volt csapatvezető azelőtt, és nem tudta, hogy pontosan mennyi felelősség hárul rá a küldetésből, mivel a sensei is ott van velük, aki a csapat tényleges vezetője. No de nem baj, ezt is meg kell tapasztalnia, és tapasztalatszerzésre ez a küldetés tökéletesen alkalmas. Miután a sensei is befejezte mondókáját, a csapat annak rendje és módja szerint meghajolt, majd útnak indultak.
Út közben Yamashita gondolatai a küldetés körül forogtak. Először arra gondolt, hogy megvan az esély arra, hogy a küldetés nem fog teljesen zökkenőmentesen menni, legalábbis a Hokage elmondása alapján. Utána pedig arra, hogy előbb-utóbb be fog csavarodni, ha csak ezen gondolkodik. Úgyhogy ezzel a gondolattal egyenlőre lezárta magában a vitát, és megállapodott annyiban, hogy éber marad. Menet közben egyszercsak megszólalt, a többiekhez intézve szavait:
-Milyen régen is voltam a falun kívül... utoljára talán akkor, amikor még a kisvárosban éltünk - mondta. Elvégre kellemesebben telik az út, ha beszélgetnek is közben, valamint jobban megismerhetik egymást.

A Godaime szavai nagyon aggasztóak voltak. Sosem értettem, hogy egyes emberek, hogyan tudták elárulni a hazájukat. ~Ezeknek nincs lelkiismeret furdalása? Az biztos, hogy ha én elárulnám a hazámat, akkor a lelkiismeretem miatt nem bírnék élni!~ Azt is megemlítette, hogy lehetnek, olyan emberek a háttérben, akik irányítják a falu vezetőit, ami szerintem a legnagyobb gond. Ez azt mutatja, hogy közeledünk a IV. nagy shinobi háborúhoz. Hallottam egyet-, s mást az ezelőtti háborúkról, és amit ezekről le tudtam vonni, az, hogy nagyon véres harcok voltak, mint minden háború.
Ezután a sensei sürgetni kezdett minket, hogy hamarabb elinduljunk. Majd Yamashitatól újra megkérdezte, hiszen elvileg ő lenne a csapat vezetője. Ő persze igent mondott. Miután ezt megbeszéltük, meghajoltunk a hokage előtt, és a Konoha kapujához mentünk.
- Én még sosem voltam még Konohán kívül...- intéztem a szavaimat Yamashitának.

A Hokage válaszolt Yamashita kérdésére majd elbúcsúztak és elindultak a falu kapuja felé. Orokana egész úton azon gondolkozott vajon mi fog történni a küldetésen és ez a fantáziálás odáig fajult, hogy észre se vette, hogy már a kapuban állnak. Orokana még sosem járt a a falu határain kívül így szinte mint egy félős kisgyerek lépett ki a kapun. Csendben szótlanul ballagott társai mellett és bambán nézett maga elé. /Bocsi, hogy rövid voltam./

A kis csapat végül sikeresen elérte a kaput, hogy elkezdje első közös küldetését. Yoh, majdnem elfelejtette hogy a három Genin még szinte gyerek és nem nagyon hagyták el a falut eddigi életük folyamán. -Nyugi. A kapu túloldalán is kék az ég és ugyanúgy fúj a szél. Én már rengeteg helyen jártam a küldetéseim alatt és sok emberrel ismerkedhettem meg vagy kerültem összetűzésbe. A ti korotokban inkább az utóbbi volt jellemző rám. -Mondta hősünk nevetve. - A lényeg, hogy legyetek őszinték és egyenesek ha tárgyaltok egy idegennel, viszont a bizalmatokat nem kell könnyen adni.- Adta a ,remélhetőleg, jó tanácsokat a Jounin. -No a Fű országába tartunk, mint vezető Yamashita, milyen útvonalat javasolsz, milyen pihenőkkel?- Kérdezte a fiút, aki persze nem biztos, hogy tud válaszolni, de Yoh célja ezzel is csak a három Genin tanítása volt.

A kimerítő edzés után, és a önkéntes bokszzsák szerepe után, most ÉJFÉLKOR kezdődő, túlélő túrára megy Mirubi. Hát mondanom sem kell, hogy eléggé be volt rezelve ettől a kis túrától. A hold gyönyörűen ragyogott egész úton, de valahogy mire a kapuhoz ért volna Mirubi-chan, akkora teljes sötétség szállt a falura. Néhány őr állt a kapu előtt, de nem kérdeztek semmit amikor Mirubi elrohant mellettük. Folytatták tovább az alvást. ( Xp ) Egyre csak közeledett a cél felé, Ifuval. Ifu most már igazi kezesbárány. Végig követte Mirubit, szapora léptekkel. Csak Mirubi léptei hallatszottak, és a tücskök ciripelése. Villám gyorsan a kapuhoz értek, és le lassítottak nagy porfelhő közepette.
- Áh végre itt vagyunk Ifu.
Ekkor egy hatalmas fekete alakot látott magától balra Mirubi.
- Wáááááhhhcááááá!!!!
Nagy kiáltás, és verejtékezés közepette támadta meg a tőle alig egy méterre álló alakot.
- Kyaku Kyaku // Páros rúgás
Mikor észrevette, hogy az az alak Take-chan, már nem tudott megállni. Az ütött-kopott hátizsák, lesett a fiú hátáról, de szerencsére, nem esett ki belőle semmi.
A táska tartalma:
- Konzervhal és macskatáp
- 2 kulacs víz
- 3 alma
- Instant ramen 2 pohár
- Dróthuzal 2x 5méter
- Fuuma Shuriken 2db
- Robbanó jegyzet 3db
- chakra tekercs 4 db
- 1 üveg nagy chakra tinta
A 4 tekercsben volt:
1. Lepecsételve: 10 senbon, 1 shuriken, 3 kunai.
2. Lepecsételve: 10 senbon, 4 kunai ( ezek csak akkor, ha elfogadják a tanulásban )

A ciripelésbe léptek zaja vegyült. Egy személy sziluettje rajzolódik ki a sötétben majd a következő pillanatban Kyaku, Kyaku kiáltással nekiront a nem is olyan gyanútlan srácnak. Ahogy az illető kiabálni kezdett rögtön felismerte a hangjáról ám úgy néz ki nem sikerült megértetni vele, hogy nem ordibálunk, ha megtámadunk valakit.
- Héj Mirubi korábban kell… - a mondatot már nem tudta befejezni ugyanis barátja közelebb volt, mint azt gondolta volna így totál telibe kapta a támadást. Take-chan a mai napon már kitudja hányadszorra terült ki a földön. Pár méter földön csúszás után feltápászkodott és fájó mellkasát kezdte masszírozni.
- Mondtam Mirubi meglepetés támadás során, nem ordibálunk kivéve, ha halál vágyunk van. Ettől függetlenül szép volt. Ám ha szabad megkérdeznem. Még is miért támadsz be valakit a saját faludban az éjszaka közepén?
Sóhajtott egyet majd megvakarta hatalmas hajzatát és próbált vissza állni laza módba, ahol öröm a lustálkodás és soha nincs semmi gond. Még egy-két sóhajt követően Kitori irányába fordult és szavait egyenesen hozzá intézte.
- Most már lejöhetsz Kitori! Amúgy mellékesen elég feltűnő jelenség vagy egy olyan embernek, aki éppen a háton fekve az eget bambulva repül pár métert. Srácok még is kitől tartotok a saját falutokban?

Csak a nagy sötétség, a tücskök andalító muzsikája, a hold sugara. És egy rémült fiú kiáltása. Mirubi rúgása tökéletesen betalált. Ifu, ezt egy hátborzolással, és egy fültépő nyávogással jelezte.
- Mondtam Mirubi meglepetés támadás során, nem ordibálunk kivéve, ha halál vágyunk van. Ettől függetlenül szép volt. Ám ha szabad megkérdeznem. Még is miért támadsz be valakit a saját faludban az éjszaka közepén? Most már lejöhetsz Kitori! Amúgy mellékesen elég feltűnő jelenség vagy egy olyan embernek, aki éppen a háton fekve az eget bambulva repül pár métert. Srácok még is kitől tartotok a saját falutokban?
Mirubi körbenézett, és arcát felfújva, nagy szemekkel kereste Take-chan által említett személyt.
- Kitori-chan?
Ekkor eszébe jutott, az az alak, akit lerúgott. Felé fordult, és meglátta, hogy Take-chan az. Már tudta, csak most tudatosult benne, hogy mi is történt. Elvörösödött és zavarba jött.
- Háth,, ííízéééééé... megijedtem. Tudod este is van és sötét is és Niyo sensei is... Bocsesz!
Mirubi nem akart Takefumira nézni, mivel eléggé szégyellte magát. Összeszedte a táskáját, majd bele az éjszakába...
- Bizony Kitori! Gyere csak elő! Nincs mitől félni.
Nem mintha tudta volna, hogy hol van társa, de hát Mirubinak menőnek kell mutatnia magát. Túlságosan is a külsőségek rabja volt. Ifu eközben felkapaszkodott kis mancsaival Mirubi nadrágjára, majd felmászott a vállára.
~ Biztosan a kajára pályázik. HAHA! DE még nem kap! ~
- Nos csapat! Ő itt a vállamon Ifu. Az új csapattag!

/ Arekkusu Orokana , Asaya Yoh, Nauzomi Yamashita /
Fejet lehajtva mentem a többiek után. Rám tört a honvágy, pedig még el sem hagytuk Konohát. Ez így nem helyes! Nekem nem kéne, hogy honvágyam legyen! Jó, az tény, hogy nem voltam még külföldön, tehát ez egy jó lehetőség arra, hogy meglássam azokat a helyeket, amiket eddig nem láttam. Eközben a megálltunk Konoha kapujában. A sensei átadta a stafétabotot Yamashitának. Látszott rajta, hogy izgul és, hogy megzavarodott, hiszen eddig semelyikünk nem tudta, hogy merre van a Fű országa. De ki kellett mondania, hogy nem tudta merre van a Fű ország. Lehet, hogy kissé kínosan érezte magát, szerintem én is így érezném.
- Ö... Sensei ugye ön tudja, hogy merre kell menni?- kérdeztem tőle. Nem akartam, hogy úgy induljuk el, hogy senki nem tud semmit. De igazából a sensei biztos utána nézett vagy tudja, hogy merre kell menni, hiszen a Hokage mondta, hogy ő már volt ott.

/ Bocsi, hogy ilyen későn írtam, nem fog legközelebb előfordulni //