Getsugakure kapuja

Elég korán keltem olyan fél 7 fele, valahogy nem tudtam tovább aludni. Miután felkeltem az ágyamból felöltöztem, majd megreggeliztem. Mivel márt jó ideje nem voltam küldetésen így a napjaim gyakorlással teltek el. De ez a nap szerencsére érdekesebb lesz, mint a többi, hisz egy fontos levelet kaptam a falu vezetőjétől. Ahogy a borítékra néztem egyből tudtam, hogy valami küldetés félére fogok menni. De ahogy felnyitottam és belenéztem akkor pontos eligazítást is meg kaptam. A levélbe leírták, hogy több napi élelmet tegyek be, és hogy a fegyvereimet se hagyjam otthon. Miután a levelet elolvastam, összepakoltam a felszerelésem, átellenőriztem a fegyvereimet, szépen letisztogattam, majd miután ezeket beraktam a táskámba, még pár konzervet is bedobtam. Ezek után végre elindultam. A lakásom, a falu kapujáig olyan 15 percnyire lehet. Az utat jól tudtam és szerencsére még az idő is meleg volt. Amikor megérkeztem 3 szekeret láttam, ami tele volt pakolva minden féle dobozokkal. A szekerek mellet pedig katonák álltak, pontosabban kocsinként kettő. A küldetésem valószínű, hogy a kocsik kísérete lesz, amit már nagy izgalommal várok. Megígérem, hogy mindent bele fogok adni a sikeres küldetés érdekébe.

Miközben magadban merengtél és elhatároztad, hogy életed árán is végrehajtod a küldetést, vagy ha ily módon nem is, de mindenképpen sikerre viszed, teljesen megfeledkeztél az úgynevezett felettesedről. Ahogy kezdtél visszazökkenni a valóságba, az ég egyik pillanatról a másikra elsötétült pont mint a regényekben ám nem a goromba és dühtől fekete viharfelhők gyülekeztek. A magyarázat teljesen egyszerű és világos volt, mint a tiszta égen sütő Nap. Hátulról egy hatalmas árnyék vetődött rád majd rögtön el is haladt melletted egyenesen az egyik rakományt ellenőrző katona felé tartva. A férfi, mert hogy férfi volt annak a gigantikus árnynak a tulajdonosa, amely elvette tőled a fényt első ránézésre nem kis megrökönyödést okozott neked. Hatalmas közel két méter fölé emelkedő óriási figura volt szinte fatörzs vastagságú karokkal. Ám ha ez nem lett volna elég mindössze fél kézzel tartott tetsubóját pihentette a vállán, ami azért nem csekély erőket kívánt. Amint a hivatalos kísérő és a nemrég megjelent figura befejezte az információcserét az óriás ezúttal egyenesen a te irányodba tartott. Szemtelen módon másodjára is megtagadta tőled a Nap meleg sugarait, de nem lehetett ez ellen mit tenni. Most hogy ott állt előtted alaposabban is szemügyre tudtad venni. A hatalmas shinobi fejkendőjén kétségtelenül Getsugakure jele ékeskedett jelezvén ő az akire vártál. Mindemellett mert, hogy nem mezítelenül érkezett erre az őrző védő feladatra egy fekete mellpáncélt húzott, aminek hátán szintén ott volt az a jellegzetes félhold de ez most mellékes. Ruházata további részei, mint a nadrág vagy a szandál szintén feketék volt és bár alsó megvilágításból félelmetesnek hatott az Úr, lenézve rád még is csak egy kedves mosoly bújt meg a rövidre nyírt szakáll mögött. Ám nem csak a mosolya de a hangja is ugyan ezen tulajdonsággal bírt a jókedvvel egyetemben.
- Rikuno-kun, ha nem tévedek? – nevetett fel minden ok nélkül miközben hatalmas lapát kezeivel megcsapkodta az egyik válladat, amitől az-az érzésed támadt mentem belesüllyedsz a kőbe.
- Ooyama Jinpachi vagyok szolgálatodra. Mint kijelölt chuunin foglak kísérni az utadon. Az előbb beszéltem az egyik őrrel és közölte még pár perc és indulásra készen állunk. Na, de mielőtt elfelejtem, be kell avassalak a küldetésünkbe. A feladatunk egyszerű. Három napnyira van egy falu észak felé. A neve most nem jut eszembe, de a lényeg hogy ők a gyújtogatások egyik áldozatai és nekik megy a szállítmány. Nekünk mindössze annyi a dolgunk hogy hiánytalanul és egészben eljuttassuk a falu határáig a rakományt.
Itt némi szünetet tartott, majd mint aki ellenségtől tart körbe kémlelt, és a következő mondatot súgta füledbe.
- Van itt még egy titkos része a küldetésnek, amiről később tájékoztatlak.
Hangja a kedvesből hirtelen váltott komolyba, ami vagy meglepett vagy hidegen hagyott, de a bogarat elültette a füledbe az egyszer biztos.

// Egyenlőre most sincs más dolgod, mint lereagálni az ipsét és hallottakat. A postodat viszont ide kérem nem is hiába. Kereskedelmi utak A reagálás mellett írd le az utazást egészen estig. A terület leírását melyen áthaladtok teljes egészében rád hagyom, ám igyekezz alapos lenni vele, ne csak annyi szerepeljen, hogy van fű, fa, meg homok, esetleg más. Illetve szíved joga hogy a katonák miképpen viselkednek az út alatt. Jinpachi vidáman dudorászó gondtalan figura, ha őt is bele veszed a postodba. Bármilyen kérdés az NJK-khoz általam lesz megválaszolva. Bár ez még csak az út első napja, légy résen, figyeld meg a környezetet, és ne lankadjon a figyelmed. Hosszabb post lévén legalább wordben lévő 30 sor mennyiségét kérném. Az okot tudod, hisz beszéltünk róla, ha kérdésed van, tedd fel nyugodtan. Próbáld kitölteni az űrt. //

// Bocsi a késésért még 1X//

Miután megérkeztem és körbenéztem nem csináltam semmit. Vagyis csak vártam és vártam az egyik fa törzsénél. Mivel a fa még nagyon aprócska volt így semmi árnyékot nem adott, de ennek eléggé örültem, hisz direkt pont azt a fát választottam, mivel nagyon szeretem, ha nap erős fénye süti az arcomat. Rengetek emlék játra át az agyamat, ami pont ennél a kapunál történt. Eszembe jutott az érkezésem, az a hosszú hajóút, amit a föld országából egészen idáig tettem meg. Aztán még az első csapatom illetve az első küldetésem, ami innen indult. Sajnos a visszaemlékezésem nem tartott valami sokáig, mivel egy furcsa esemény térített vissza a valóságba. Az ég felettem hirtelen elsötétült, nem gondoltam volna, hogy esni fog, pedig olyan szép időnek indult, de szerencsére ezt az állítást hamar megcáfolta az-az alak, aki valójában eltakarta a fejem fölül azt a csodaszép napot. Majd hirtelen megfordultam és szemügyre vettem az a furcsa és hatalmas alakot. Eleinte nem tudtam hova tenni, nem tudtam, hogy mit kezdjek vele, de miután a nevemen megszólított és megláttam a ruházatán a fél holdat, akkor megnyugodtam. Tehát valószínű ő lesz a csapattársam. A ruhájához visszatérve, minden egyes ruhadarab fekete volt, hogy miért nem tudom, de valószínűleg az éjszakai mozgásba segíti. A küldetés pedig nem mást, minthogy azt a három kocsit biztonságba elvigyük egy bizonyos faluba. Az út sajnos háromnapnyira van innen, ami azt jelenti, hogy majd kénytelen leszünk megállni estére. Miután letisztáztuk mi is lesz a feladatunk felszálltunk közösen az egyik kocsi hátuljában, jelen estben a középsőt választottuk.
Miután a katonák mégy egyszer átellenőrizték a csomagokat illetve a kocsit ők is beszálltak, és végül elindultunk. A kabinok elégé meg voltak pakolva különböző ládákkal, de mivel az összes le volt takarva így nem tudtam, hogy pontosan mi is van benne, de az igazából nem lényeges az a fontos, hogy épségbe el tudjuk majd őket szállítani. A hely hiány miatt kénytelenek voltunk lefedett ládákon ülni. Az út hosszú és unalmas volt, viszont a táj tényleg gyönyörű volt. Az út két oldalán erdősor állt, ahonnan madár és egyéb állathangokat lehetet kiszűrni. Az út elégé buckás volt és néhol pedig egy-egy gödör mélyült be az úton. Szerencsére a lovak és a szekér kerekei elég jól bírták a strapát és nem nagyon kellett megállnunk. Az úton nem nagyon beszélgettünk én inkább az alvásra koncentráltam hisz, tudtam, hogy majd az éjjelt úgy is át fogjuk virrasztania, és ott lesz majd időnk jobban megismerni egymást. Szerencsére a lovak jó egészségbe voltak így elég jól tudtunk haladni.
Ahogy mentünk-mendegéltünk észrevettem, hogy kezd besötétedni, amit jeleztem is
Jinpacni-nak. Majd ő hirtelen kiszállt a kocsi hátuljából és elterelte azt a három kocsit egy kis tisztásra ahol majd az estét tudjuk tölteni. A tisztás tiszta fű volt, ami kőrül egy kb egy méteres bokor futott végig kör alakba. Ebben a körben két elég nagy ösvény volt, amin a kocsik ki és be tudtak állni. A bokrok körül pedig néhány fa állt, ami elég nagy árnyékot tudott nyújtani az ott pihenő embereknek. Miután én is kiszálltam a kocsiból leültem a tisztás közepére Janpacni mellé várva a további eseményeket. Remélem, most majd el tudja mondani, a küldetés másik célját is.

A leányzó arcán még most is, a kapuhoz közeledve, ott játszott az a diadalittas mosoly, melyet az elsőként érkezés varázsolt rá, még a palotában.
Az egy órát kihasználta, hogy haza ugorjon, és lepakolja a cuccokat, amik nem kellenek: letette a hosszabb küldetésekre szánt másik öltözéket tartalmazó tekercset, az alkarvédőt, ami most csak elnehezítette volna a karját, és a fegyverzeten is könnyített egy kicsit, majd nyomában a párduccal sietősen indult a kapuhoz, miközben jövendőbeli csapattársai körül jártak a gondolatai.
A Palotában nem volt idő a bemutatkozásra, pedig Hiashi közvetlensége megérdemelt volna egy méltó választ, így ha feltűnt a városból érkezve, netalántán megelőzte őt, mosolyogva lépett hozzá.
- Szia! Ne haragudj a modortalanságomért.- Az anyja illedelmesnek tanította
- Jól mondtad odabenn... Ame vagyok.. vagyis...-ekkor viszont beugrottak neki apja szavai is a klánba tartozásról, s ezzel változott a viselkedése is. Kihúzta magát és komoly hangon szólalt meg újra.
-A nevem Munfurawa, a Djuka klánból, ő pedig hű társam, Yoru.- Erőteljesnek hatott, és elég hangosnak ahhoz, hogy mások is hallják, mint aki valóban komolyan veszi ezt a klán dolgot, pedig nem akart ridegnek tűnni, főleg nem azzal a sráccal, aki talán az első barátja lehet itt. A többieket még nem ismerte, bár a késő kölyök ismeretlenül is rossz pontot szerzett nála, a Kagami nevű vezetőjükről pedig nem akart véleményt alkotni. Ha a vezetőjükké nevezték ki, nem gondolhatott rosszat róla, akkor sem, ha panaszkodott miattuk.
Ha várni kellett még, akkor nem idegeskedett, hanem könnyedén támasztotta a kapufélfát, elmélkedésre használva ki az időt, Yoru pedig a lábainál ücsörgött. Ame könnyűnek gondolta a feladatot, amit kaptak, de nem panaszkodott miatta. Ez volt az első küldetése itt, talán jól is járt vele. Egy bonyolultabb küldetés alatt lehet hogy ügyetlenebb lett volna, mint amilyennek tűnni akart, a bemutatkozásnak pedig jól kellett sikerülnie, hogy Apa és Anya büszke lehessen rá.
Nem volt kérdése, és ha valaki még nem hallotta volna, jóval szelídebben mutatkozott be neki.

//marad: elsősegély, 2 füstbomba, 10 m drót, és a két shuriken tartó teljes felszereléssel ( 1 kunai+5 senbon mindkettőben elhelyezve)//

Miután Michuri-san kiadta a küldetést, leadtam a fegyvereimet neki. Csak a tantomat hagytam meg, meg az öt shurikent a tartójóban a többit leraktam. Út közben még Ame haza ugrott, hogy lepakolja a fegyvereit, majd még előttem ért a kapuhoz. Amikor én is odaértem, kicsit, akadva elmondta a nevét, és bocsánatot kért azért, hogy odabent nem mutatkozott be. Majd válaszoltam is neki.
- Semmi baj. Ez csak természetes. - utána leguggoltam és megvakargattam, Yoru tarkóját. - Amúgy kiket ismersz még a klánból, rajtam kívül? -
Amíg vártam a válaszát addig elővettem egy rongyot, meg a tantot és elkezdtem tisztogatni, miközen végig Ame szemébe néztem és mosolyogtam rá, mert örültem neki, hogy ő az új társunk. A mesterről, eddig annyi véleményem született, hogy szép.

A hófehér hajú fiú érkezik meg először a kapuhoz, azonban ő elég jól elrejtőzik az árnyakban, így az ifjú Djuka lány nem is veheti őt észre. Majd beszélgetésbe kezd Hiashi-val. Rögtön utánatok megérkezik Kagami is. A Chunin továbbra is eléggé morcosnak tűnik, veletek nem is igazán foglalkozik. Végül Genki is betoppan, nem sokkal az indulás előtt.
- Csak hogy itt vagy! Nem gondolod, hogy kicsit igyekezhetnél is, amikor a vezetőhöz hívnak? Ha így folytatod, sohasem fogsz fellépni a ranglétrán.
Ekkor a 4. genin is előjön a kis rejtekéből. Arca szinte teljesen érzelemmentes. Egy könyvet pakol éppen a hátizsákjába, majd először a kísérőtöket nézi meg, majd Munfu-hoz lép oda.
- Örülök a találkozásnak! - ekkor megfogja a lány kezét és kézen csókolja. - Takeyanagi Tomoko vagyok! Amíg engem látsz, ne aggódj! Nem hagyom, hogy bármi bajod essen! Zokon venném, ha egy ilyen szép virágszál megsérülne.

//Még 1 körig itt vagyunk. Dolgozzátok fel, hogy megérkezett mindenki.//

Yoru, aki általában tartózkodó szokott lenni idegenekkel, most élvezte Hiashi becézgetését. Fejét szinte követelőzően dörgölte a kezéhez, hogy további vakargatást kérjen. A lányt ugyan meglepte a dolog, de nem tette szóvá, csak végtelen szeretettel figyelte a törleszkedő macskát.
-Hát.. jóformán senkit - Ame zavartan vigyorgott a srácra, ahogy válaszolt a kérdésére.
-Apának nem volt igazán ideje körbe vezetni. - tette még hozzá, hogy enyhítsen a szerinte súlyos hibán. Egy Djukának, legalábbis az ő képzeletében, mindig a helyzet magaslatán kellene állnia, és természetesen tudnia minden fontos dologról.
-Talán te majd körbe vezethetnél, és bemutathatnád a klán tagjait. - vetette fel. Tetszett neki a srác közvetlensége, és biztos volt benne, hogy a fiú társaságában sok érdekes dolgot láthatna, nem csupán azokat, amik a mindennapokban fontosak lehetnek.
Ahogy Kagami megérkezett, elhallgatott és a nőt kezdte figyelni. A rosszkedv sütött a chuninról, de Ame remélte, hogy ez nem fog a küldetés rovására menni. Remélte, hogy van annyira profi, mint amit a rangja sejtet, és a küldetés alatt túllép majd a haragján. Nem.. nem is remélte. Biztos volt benne, így nem is aggódott.
Genki látványos megérkezésére enyhén elnyílt a szája meglepetésében. A fiú annyira... színpadiasan bukkan elő. Nem tudta, hogy tetszik-e ez neki, mindenesetre számtalan, megfoghatatlan érzést keltett benne. Így hogy szinte beégett a tudatába, Ame tudta hogy nem fogja elfelejteni őt. Az első pillanatokban egyetlen dolog nem tetszett neki, a késés ténye, majd a hadarás amivel megszólalt, végül ahogy a srác túlontúl lelkesen lépett hozzá, és áttörte személyes terének határait, hogy elkapja a kezét. Ame sötét pillantással igyekezett kitérni előle, s ha mégis elkapta, akkor szabad keze megindult, hogy halántékon csattintsa a kölyköt.
- Munfurawa vagyok a Djuka klánból. Ne érj hozzám az engedélyem nélkül Genki! - szólt figyelmeztetően, megnyomva a nevet, majd mintha megbánta volna a kirohanását, meleg, szelíd hangon folytatta.
-Ő Yoru, a legjobb barátom, és a harcos társam. - mosolygott vidáman a srácra.
-Moon igazán szép - dicsérte a farkast, remélve helyre áll az általa megbolygatott béke, majd a hirtelen előbukkanó újabb fiúra nézett, és szinte megkövülten állt, ahogy az hozzá lépett.
-Ó.. én is örülök. - ezúttal nem tiltakozik a kézcsók ellen, sőt, arcán enyhe pír jelent meg.
-Na.. nagyon köszönöm - hebegte. Ezúttal eszébe sem jutott, hogy Djukaként neki nem kellene védelmező, hiszen erősnek, hatalmasnak kell lennie. Yoru pedig, akit láthatóan érdekelni kezdett ez a furcsa változás, először csak hegyezte a fülét, majd lassan odasétált a fiúhoz, és szimatolni kezdte, végül érdes nyelvével gyorsan végignyalintott a lábán, hogy jobban megérthesse, miféle emberke is ő. Ezt követően pedig, mivel kíváncsiságát kielégítette, a farkashoz indult, óvatosan, de domináns módon, hogy őt is jól megnézze magának.

Améval való beszélgetésem közben megérkezett Kagami is, a chuunin lány, aki még mindig bosszús volt amiatt, hogy velünk kell foglalkozni. Én örültem neki még ha ő nem is szeretett minket, mert szerintem nagyon szép lány volt. Időközben Genki is befutott. Kicsit én is szégyeltem magam miatta, pedig múltkori küldetésünk alkalmából én késtem annyit. Kezet nyújtott majd kezet ráztunk.
- Szeva tesó! - köszöntem Genkinek. - Persze a karom már jól van, de azóta szereztem egy másik sebet. - mosolyogtam és megmutattam a bal karomon lévő heget. - Látom te is jól vagy meg Moon is.
Válaszoltam Genkinek, de hirtelen feltűnt még valaki. Egy Getsugakurei shinobi fiú, aki azonnal Améhoz lépett és megcsókolta a kezét. Ame kicsit fintoirgott emiatt. De a fiú, hogy javítson a helyzeten elkezdett neki hízelegni. Nem ellenkeztem, mert majd kiderül tényleg olyan-e, ahogy bemutatja magát. Odaléptem mellé, és kezet nyújtottam neki.
- Szia. Djuka Hiashi vagyok. Ha jól sejtem te is velünk jössz a küldetésre? - kérdeztem Tomokotól.

Mivel mindannyian összegyűltetek és kicsit össze melegedtetek, a chunnin elővesz egy képet, majd felétek mutatja.
- Ezt az állatot kell megkeresnünk a falu határában. Az erdőben kóborol valahol. Gyertek utána, bárkinek bármilyen kérdése van, tegye fel út közben! - mondja a kunoichi, majd elindul az erdő felé.
Az utatok nyugodt, körülöttetek mindenhol madarak dalolnak. Látszólag nem fenyeget benneteket senki. Tomoko a Sensei és Ame között foglal helyett, Ame jobb oldalán Hiashi, míg Kagami bal oldalán Genki foglal helyet. A hófehér hajú srác folyamatosan kapkodja a fejét a két lány között, de a legtöbbet Amén pihenteti a tekintetét.

//A következő post már menjen Hold országa -> Erdőségek. //

Az üzenet elolvasása után nem nagyon akaródzott hazamennem, ráadásul nincs is minek. Szokásos harci dolgaimat mindig magamnál hordom, és fejpántomat mostanában csak alvásnál veszem le, illetve fürdésnél. Gyors léptekkel indulok hát a kapuhoz, ám sajnos az út hosszabbnak bizonyult, mert sikeresen újra eltévedtem. kicsit átkoztam magamat a rossz tájékozódó képességem miatt, így jobb ötlet híján felugrok a háztetőre, és a házak tetején futva indulok tovább. Az időpont előtt egy órával érkeztem meg, amit nem is bántam. Leültem a kapu tövébe, és egyszerűen vártam csendben, magam gondolataiba merülve, míg az óra delet ütött.

Nem nagyon zavart az, hogy késett az, akivel együtt töltöm a küldetésem idejét. Nyugodtan dobog szívem, és nem zavar semmi. Egy darabig azt hittem, hogy nem is ninja lesz partnerem, amit picit furcsálltam volna, de hát csak D szintű küldetésről beszélünk, szóval ez most lényegtelen. Egyszer csak egy kisebb porfelhő jelent meg tőlem néhány lépésnyire, amiből egy jól ismert alak lépett ki. Kérdésére közönbösen válaszolok.
- Hát úgy látszik Kurama-sensei. - mondom, ám amint befejezte következő mondanivalóját, én is hozzáteszek valamit - Engem nem zavar... Előfordul egy elfoglalt embernél. Természetesen indulhatunk.
Mondom, és így is teszek. Sensei kíséretével egyhangúan indulok. Nem zavart, hogy ismét megint Mr. Jókedvvel vagyok, mivel csak az számított, hogy befejezzem a feladatomat minél előbb, hogy megmutassam, hogy lehet rám számítani. Kardomat markolva a sensei után szaladok.

/ jinpachi/

Amit eldobtam az utolsó kunait is a robbanás sikeresen megtörtént. Ettől a hatalmas energiától, megrezdült a talaj és magasan füst szállt föl a bábu helyéről. Ezek szerint sikerült, el tudtam sajátítani a technikát. A mesterem nem nagyon szólt ehhez semmit, viszont kaptam tőle 10 db elkészítet zsákocskát. Az utunk tovább folytatódik, pontosabban egy óra múlva szólt hozzám zárásként.
- Értettem és sietek és köszönöm, hogy megtanítottad nekem e technikát. - azzal el is indultam haza, vagyis inkább futottam, nehogy elkéssek. Utálok késni inkább előbb ott, leszek a kapunál, minthogy rám kelljen várni. Mikor hazaértem gyorsan megebédeltem, ami jelen esetben egy kalóriadús forró ramen volt jó sok tésztával és extra hússal, a felszerelésemet átnéztem még egyszer, majd valami hideg ételt is becsomagoltam magamnak és végül elindultam a kapu felé. Az egy órából körülbelül 20 perc marad még hátra, így nem kellet, rohanom, szép lassan bandukoltam a kapuig miközben az új technikán járt az agyam. Nagyon tetszet.
Amint megérkeztem a város kapujához felültem egy korlát szélére és vártam a mesteremet a további eligazításért. Remélem a küldetésen nem lesz semmi gond és sikerrel el tudjuk majd végezni. Igére én minden tőlem telhetőt beleadok majd.

Miután megérkezel, nem telik bele pár perc és máris megjelenik a Jounin két genin társaságában. Elégedetten hümmög egyet a férfi, majd bemutatja a társaidat:
- Ők itt a küldetés alatt a társaid. A lány neve Yukihana, ő a mi kis fegyvermániásunk. Majd ő rendezi a szállítmány raktározását. - mutat a mellette álló lányra, majd a másik oldalán lévő fiú felé mutat.
- Ő pedig Hoshi, közelharc beállítottságú. Van bármilyen kérdésed, mielőtt elindulunk?

A várakozásom nem tartott sokáig, a Jouninnom két ismeretlen geninnel jelent meg a város kapujánál. Tehát ők lesznek az új társaim, gondoltam magam, majd leugrottam a korlátról, hogy bemutatkozhassak én is. A lány neve Yukihana, aki egy fegyvermániás, a fiút pedig Hoshinak hívják aki a közelharci beállítottságú.
- Sziasztok a nevem Rikuno !- mutatkoztam be mosollyal az arcomon. Magamtól direkt nem nagyon mondtam semmit, majd úgyis kialakul útközben, hogy ki milyennek gondol, illetve ,hogy mikre vagyok képes az meg legyen meglepetés.
-Sensei nincsen semmi kérdésem, felőlem mehetünk.
Azzal a hátamra vettem a táskámat és vártam, a következő eligazításra. A két genin egyenlőre szimpatikus és nem hiszem, hogy valamiféle gond lesz majd hármunk között. Én izgatottan várom a küldetést, remélve, hogy minden a terv szerint fog elsülni és nem lesz semmiféle zűrzavar. Azt most megígérem, hogy mindent a legjobb tudásom szerint fogok elkövetni, és megpróbálok mindig higgadt maradni.

A másik két genin csak biccent feléd, de nem szólalnak meg. A Sensei is csak egy bólintással nyugtázza, hogy nincs kérdésed.
- Akkor hát induljunk! Minél hamarabb ott vagyunk, annál hamarabb lesz vége ennek az unalmas feladatnak. - mondja a férfi, majd futásnak ered a geninekkel a háta mögött.
Amint elhagyjátok a falut, fa ágakon közlekedve folytatjátok az utat. Nagyon gyorsan "meneteltek" és kora délutánig meg sem álltok. Akkor csak egy 10 perces pihenőt tartotok, ez alatt nyugodtan kérdezősködhetsz, próbálhatsz társalogni a többiekkel. A 10 perc letelte után viszont folytatjátok az utat.
Újra megerőltetitek magatokat, de így legalább fél 6 körül megérkeztek a házikóhoz. A Sensei megállítja a csapatot, nem közelítitek meg az épületet.
- Várjatok itt, körül szaglászok! - mondja, majd eltűnik a környéken.

//A postod ide kerüljön: link //

Bennt ültem a szobámban és éppen fegyver leltárt csináltam, amikor kopogtak az ajtón. Nem tudtam, hogy ki lehet az ezért felálltam és kinyitottam az ajtót. Az egyik szolga volt a birtokról.
- Üdvözletem Hiashi-kun! Namizou-san hivat téged a Nagyterembe gyűlésre. Azt mondták sürgős! - mondta a szolga.
Megköszöntem neki az információkat majd útjára bocsájtottam. Elővettem a szekrényből egy másik ruhámat, mert a mostani koszos és vizes volt a fegyvertisztogatástól. Amikor összeszedtem magam elindultam a folyosón és átmentem a lakóterületről a főépületbe. Ott lementem az alaksorba, ahol a Nagyterem található. Amikor beléptem már többen voltak bennt a teremben. Azt hittem késésben vagyok, ezért gyorsan leültem a nekünk kijelölt helyre. Mikor mindenki bennt volt Namizou neki kezdett beszédének. Nagyon izgatott lettem annak hallatára, hogy beléptünk a háborúba. Ráadásul, hogy egy ilyen nagy szabású küldetésre küldenek minket teljesen megörültem. A Tábor óta ez volt az első nagy szabású küldetésem. Majd elsorolta a küldetésen részvevő emberek nevét. Szerencsére mindenkit ismertem már valahonnan, még Tomokot is pedig ő nem volt Djuka. Amikor befejezte beszédét, Namizou elbocsájtott mindenkit. Ránk hagyta, hogy mindenki készüljön fel.

Következő nap reggelén, ahogy felkeltem elkezdtem gondolkodni, hogy mégis mit vigyek magammal. Tudtam, hogy pár dologra még szükségem lesz az indulás előtt. Az egyik shurikentartóba beleraktam öt kunait és a katanával együtt belepecsételtem az egyik tekercsbe. A másik shurikentartóba beleraktam az 5 méter drótot és a shurikentartót felraktam a combomra. A többi fegyvert, a villanóbombát beleraktam az övtáskában és azt is lepecsételtem a másik tekercsbe. A két tekercset beleraktam a táskába amit a hátamra vettem. A derekamra felcsatoltam a tantomat, majd amikor úgy gondoltam minden megvan elindultam a kikötő felé. Útközben betértem a fegyverkereskedőhöz néhány dologért. Vettem 3 robbanócetlit, meg még egy 10 és egy 5 méteres drótot. Miután megvettem, kimentem a bolt elé és a shurikentartóból kivettem az 5 méter drótot és amilyen erősen csak tudtam összekötöttem a másik 5 méteres dróttal. Miután mindent elraktam futólépésben indultam el a kikötő felé. Amikor odaértem, felszálltam a hajóra, majd köszöntem mindenkinek és vártam, hogy elinduljunk a célunk felé.

// A vásárlás: 15*10= 150 Ryo + 3*100= 300 Ryo
az egész 450 Ryo
15 méter drót, 3 robbanócetli
Kodomoval beszéltem ezt klánpénzből fizetnénk//

Úgy tűnik fantasztikus képességeim híre hamar elért a megfelelő helyekre, hogy részt vehessek egy komolyabb küldetésen. Végre nem rablót kell hajszolni valamelyik szigeten, illetve nem is kutyát kell sétáltatni, vagy befogni. Háborúba indulok! A feladatom az valószínűleg csak futárfeladat lesz, de ezt a speciális technikámnak köszönhetően nagyon gyorsan és ügyesen véghez tudom vinni. Ráadásul ha kell, meg is tudom védeni magam.
Enyhén bizsereg a testem az izgatottságtól. A falu kapujában kell betársulnom a többiekhez, de most nem tervezek látványos belépőt, sem késést. Sőt, a lehető legkorábban próbálok megérkezni. Így lehet, hogy még alig vannak jelen. Magabiztosan, hatalmas mosollyal az arcomon sétálok oda a többiekhez, akik valószínűleg majd a társaim lesznek. Azonnal felismerek egy ismerős arcot, Hiashiét, akivel már korábban vettem részt küldetésen. Biccentek egyet felé üdvözlésképen, majd kicsit távolabb állok meg, hogy leellenőrizzem a felszerelésemet. Ha szólnak hogy indulunk, akkor betársulok a többiekhez és velük megyek.

Épp a szokásos edzésemet végeztem a tűző napon, mikor egy ismeretlen alak jelent meg a kert részén. Hosszú köpenyt hordott minek csuklyája a fejét takarta.
- Rikuno, gyere, velem a mester márt vár- szólt az idegen, majd jobb kezet felém intette, jelezve, hogy menjek vele.
- Rendben- bólintottam egyet, majd elindultam felé.
Az táborhoz vezető út elég unalmas volt, mivel egy szót sem szóltunk egymáshoz, vagyis én próbáltam, de ő kérdéseimre nem válaszolt, mintha meg se halotta volna, így hát én meguntam és csöndbe maradtam. Mikor megérkeztünk a terem márt tele volt. Ez csak természetes, hogy én értem be utoljára, igazából el se mentem volna, ha nem kerestek volna meg személyesen. Elég sok ismeretlen arc volt a Djukák között, de hát nem ismerhet mindenkit az ember. Mikor leültem a terem egyik üres székére Namizou-sama tartott egy beszédet. A beszédében a közeledő háborúról volt szó. Vagyis végre eljött a nagy nap. A Hold országa és a Djuka klán megmutathatja mit is tud. A küldetés csapatos lesz és lényege egy szeget elfoglalása, ami majd a Hold országának lesz kialakítva, mint támaszpont.
Végre valami izgalom is lesz az unalmas hétköznapjaimba. Alig várom. Mikor befejezte beszédét 9 nevet sorolt fel köztük az enyémet is, akik a Djuka klánt fogják képviselni a küldetés folyamán. Mikor ezt megtudtam majdnem hanyatt dőltem a meglepettségtől.
Büszkén álltam kint a többiekkel, szíves erősen dobogott, nem gondoltam volna, hogy majd én is használható tagja leszek a klánnak. Mikor végleg befejezte beszédét mindenki elhagyta a termet és hazament.

***
Másnap viszonylag korábban keltem a szokottnál. Gyorsan összepakoltam a cuccomat, fegyvereimet összekészítettem, majd reggeli után elindultam. A kikötő felé vezető útón eléggé izgatott voltam. Még sosem voltam ekkora küldetésen. Remélem, nem fogok csalódást okozni, és minden a legnagyobb rendben fog elsülni. De mielőtt beértem volna a kikötőbe beugrottam egy fegyverboltba ahol vettem 10db robbanó jegyzettel töltött zsákocskát ( a jutsomhoz) és öt darab sima robbanójegyzetet. Most márt, végleg fel vagyok fegyverkezve, irány a kikötő. Amint megérkeztem egyből felismertem a hajót. Gyönyörű szerkezete biztonságot és az elpusztíthatatlanságot sugallta. A hajón márt voltak emberek, így hát itt volt az ideje, hogy én is felszálljak rá. Viszlát, Hold országa, irány a háború.

// Vásárlás : 15 db robbanócetli, mivel a zsákokat magam állítom össze így csak a cetliket kell megvásárolni. 15*100 =1500ryo
Köszönöm :D