Getsugakure kapuja

Éppen katanamat fentem, mire kopogtattak. Felálltam ágyamról, majd kinyitom az ajtót. Egy falusit pillantok meg, aki a Holdból jöhetett elém. Mielőtt annyi mondhattam volna, hogy „igen?”, már mondta is mérgelődve.
- Namizou-sama vár téged a nagyteremben. – ezzel megfordult, és morgolódva elment.
Annyira ledöbbentem, hogy egy kicsit lefagytam, de megráztam a fejemet, majd elindultam. katanammal az oldalamon nekivágtam a falunak. Pár percen belül, már a kijelölt helyen voltam, de mint kiderült nem csak rám vártak. Namizou megszólalt, mire én gyorsan helyet foglaltam. Úgy látszik végre tényleg elég éles bevetésem lesz. Felálltam, amikor kellett, majd megvártam, míg Namizou befejezi, majd mikor elengedett minket szaladtam is haza.
Másnap az időpont előtt két órával felkeltem, és felszerelkeztem. A dobófegyvereket, robbanójegyzeteket és a drótot is az övtáskámba helyeztem, míg a két katanamat a hátamon kereszteztem X formában, illetve Kusari Gamat, meg a Katart az övtáskám övébe tűztem, de vigyáztam nehogy megvágjam magamat. Ezek után a kikötőbe indultam, és kereken pontosan ott voltam. Remélhetőleg minél hamarabb indulunk.

Kop-kop. Valaki kopogtatott az ajtómon. Éppen aludtam. A tegnapi edzésem igencsak elhúzódott ezért csak késő este tudtam lefeküdni. Alig pár órát aludtam, elég fáradt voltam. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyamból. Kop-kop. Dübögtek az ajtón ismét és ismét. Mikor kinyitottam az ajtót, az egyik őr látványa fogadott aki igen bosszankodva tekintett rám. Rosszallóan végignézett rajtam. Láttam a szemében, hogy azalatt a rövid idő alatt mióta itt vagyok, nem igazán sikerült megkedvelnie. Ekkor megszólalt:
-Látom téged sem tájékoztattak időben... Siess, gyülekező van a nagyteremben. Namizou-sama mindenkit látni óhajt!
Gyorsan összekaptam magam, rendes ruhát vettem fel. Ezután az őr elvezetett a főépület alaksorában lévő nagyterembe. A terem már-már színültig tele volt a klán tagjaival. Szerencsére nem én érkeztem utoljára, elég nagy szégyen lett volna...
Ekkor Namizou-sama tájékoztatott minket a rendkívüli eseményekről. Mi is hadba vonulunk. Nem tudom, hogy a fáradtság vagy a megdöbbenés tette, de nem igazán bírtam felfogni az eseményeket.

A zavarodottságom másnap kora reggelre teljesen elmúlt. Megértettem a feladatunk súlyát. Még előző nap este összepakoltam minden eszközt amire szükségem lehet a jövőben, bár úgy találtam a felszerelésem elég hiányos. Reggel felöltöztem, majd reggelizni siettem.
Evés után egyből a kikötőhöz siettem, de út közbe megálltam egy fegyverkereskedésnél. Itt vettem 10x10 méter dróthuzalt, 10 füstbombát, 10 robbanó jegyzetet és egy széles övtáskát, hogy tudjam mibe tenni a felszerelésem. Mikor a pulthoz értem az árus már mosolyogva várt.
- Üdvözlöm! Pont az előbb járt itt Kodomo-úr. Csak nem készülnek valahová, hogy ennyi felszerelést vásárolnak?
Ekkor eszembe jutott, hogy talán nem lenne szerencsés, ha mindenki tudna a feladatunkról. Muszáj leszek valahogy kibújni a kérdés alól gondoltam.
- Tényleg? Nem is tudtam, hogy neki is szüksége van új eszközökre... Ha ezt tudom jöttem volna vele.
- Áh értem! No sebaj erről már lemaradt.
-Úgy néz ki.
- Ez összesen 3800 ryu.
Odaadtam a pénzt majd távoztam. Ekkor eszembe jutott, hogy szükségem lenne valami új öltözékre, amiben jobban el tudok rejtőzni, mert a mostani kicsit feltűnő. Ekkor betértem egy páncél üzletbe. Itt kerestem egy ruhát ami jól beleolvad minden környezetbe. A választás egy szürkés feketés terepmintás ruhára esett. Már rég venni akartam egy új ninja overált. Vettem még egy lánc inget, biztos ami biztos, nem akarok ilyen fiatalon meghalni...
Majd sorba álltam a kasszához és fizettem. 700 ryuba kerültek a ruhák.
Ezután eszembe jutott, hogy lehet kicsit sokat költöttem. Lehet, hogy a klán állja a cehhet, de lehet kicsit túlzásba estem.
Ekkor feltekintettem az égre.
-Úr isten! Megint el fogok késni!!!
Szerencsére még épp időben értem a kikötőbe, ahol már sokan összegyűltünk....

\\ Vásároltam 10x10 méter dróthuzalt, 10 füstbombát, 10 robbanó cetlit, egy széles övtáskát, egy ninja overált és egy láncinget. Összesen 4500 ryut költöttem a klán pénzéből.\\

// Telihold - Azon gondolkoztam, hogyan lehet, hogy a kilenc emberből 2 írta csak azt hogy a kapuhoz megy, de aztán láttam Kodomo postját. (Ami nem volt megengedve de most elnézem) A Vásárlás minden összegét Kodomo vonja le a klán pénzéből //

Miután mindenki megérkezett a kikötőbe (Akkor Tomoko és Mikomi is) felszálltatok arra a nagy hadihajóra, amire hivatottak voltatok. Széltében, hosszúságában is kitűnt a többi kisebb hajó közül, így ennek a legénysége is jóval nagyobb és tapasztaltabb. Mire mindenki kiért, addigra a hajó már régen készen állt az utazásra, így a legénység elfoglalta helyét a fenti köteleken, árbocokon, valamint a legénység számára fenntartott belsőrészben a hajó belsejében.
Amint megérkeztek, látjátok, hogy rátok már vár valaki. Egy igencsak komor hangulatú, zord kinézetű férfi, Getsugakurei fejpánttal a fején, valamint kettő, Holdsarló alakú karddal a hátán. Amint mindenki megérkezett, intett a matrózoknak, hogy húzzák fel a pallót, majd miután ez megtörtént, elétek sétált, megköszörülte a torkát, majd rekedtes, fájó hangon megszólalt.
- A nevem Gengetsu... Azért rendeltek ki erre a küldetésre, hogy felügyeljem és vezessem a Djuka klánt. Rajtam kívül Djuka Kodomo vezeti majd a csapatokat, ugyanis Soroshimanak más dolga akadt. Én csapatokra osztottalak titeket. A csapatokat a Nazo szigeten szét fogom osztani, valamint a Küldetésünk főbb részeit is ott fogom elmondani. Na akkor az csoportok, vagy ha úgy tetszik Osztagok:

- Támogató és Segítő Osztag: Djuka Narahiko, Djuka Ryuu, Djuka Kazuma.
- Felderítő és Rajtaütő Osztag: Djuka Hiroku, Djuka Mikomi, Djuka Rikuno.
- Diplomáciai és Támadó Osztag: Djuka Kodomo, Takeyanagi Tomoko, Djuka Hiashi.

- Az Osztagokat a képességeitek szerint alakítottam ki. Mindnyájatoknak meg lesz a saját feladata, amit köteles lesz elvégezni, azonban nagyon körültekintően kell majd eljárnotok. A csapatokat majd külön-külön ellátom információkkal ha megérkeztünk és tábort vertünk. Addig is oszolj!
Adta ki a parancsot, majd hátat fordított nektek.


// Írjatok a Nazo Szigetekhez. Mindenki írja a postjába, hogy megérkeztek //

Gengetsu

/Akadémia előtti történtek/

Mikor Tomo mestere biztatni kezdte Tomo-t, hirtelen eltűnt az esernyője, kissé aggódni kezdtem, de nem veheti el a figyelmem egy ilyen apróság, tehát ahogy ledobtam a füstbombát, támadásba kezdtem, sikeresen felmelegítettem a kunai-t és a vágások is sikeresnek bizonyultak, épp kezdtem örülni, amikor egy hatalmas pukkanásra lettem figyelmes, és egy farönk termett előttem, azonban meglepődni se volt időm, hisz azonnal óriási fájdalmat éreztem a hátamon, pontosabban éreztem ahogy hatol be az a sok tű a húsomba, ekkor ráharaptam ahogy csak tudtam az alsó ajkamra, hisz önkénytelenül se akartam magam elkiabálni, csak is büszkeség miatt, de erre se volt sok időm, hisz hirtelen egy rúgást éreztem, majd a földre kerültem, aminek hatására, még mélyebbre került az a sok tű, ezek után, megragadta Tomo a kezem, és a szó szoros értelmében kifordította, már a törés határánál volt, mikor a mestere, büszkén kiabálta fel, hogy Tomo a nyertes. Tomo lenézően kinevetett, ezek után, hirtelen itt támadt a jonin és felkapott a földről, majd megfenyegetett és senkiházinak nevezett. Ezek után ellökött és ismertette a küldetést, azt mondta délre a kapunál kell lennem. Pár másodperccel később, már nyomuk se volt a környékemen, de nem érdekel se a sok tű a hátamban, se az ahogy lenéztek. Egy dolog járt a fejemben....

- Gyenge vagyok... Hiába edzettem keményen, hiába tanultam keményen, nem látszik a változás. Játszin könnyedséggel, vert le egy elméletileg, velem egy szintű genin. - Gondoltam, miközben a földön ültem, véresen, földet tekintve, szememből könnycseppek csordultak ki

- Soha se fogom tudni így tisztázni édesanyám és édesapám!!!! Miért kellett elmennetek?! Miért hagytatok itt?! Egyedül! Nincs senki akire támaszkodhatnék! Elvettétek a gyerekkorom! Mindenki csak lenéz, és a földbe tipor! Miért vagyok ilyen gyenge?! Mit ártottam a világnak, hogy ezt a fájdalmat érdemlem?!!! Mit?!!! - Ordibáltam kétségbeesve, zokogva. Nem... Nem zokogtam.. Szinte bömböltem, mint egy kisgyermek. 

Ezek után, megállás nélkül a földet püföltem, majd egy 6-7 ütés után, eszembe jutottak a sensei szavai

"Ígéretes gyermek vagy. Talán a Djuka család reménye. Nehéz sorsod van, sőt, igazságtalan. Senki se érdemli ezt, de ez tesz téged erősebbé. A szüleid jó emberek voltak, és ezt egyszer mindenki megfogja tudni"

Ezek után lenyugodva, letöröltem kezeimmel a könnyeim. Levettem magamról a piros kabátot, amely szanaszét volt szakadva a sok tű miatt, majd magam mögé dobtam. Nagy erőt vettem, és feltápászkodtam, ezek után elindultam a falu kórházába, hogy ellássák a sebem.
Néhány perc alatt oda értem, majd egy fiatal hölgy köszönt nekem kedvesen a portán

- Szervusz! 
- Üdv. 
- Látogatásra jöttél?
- Nem teljesen - válaszolom, majd megfordulok, hogy lássa a hátam
- Úristen, mi történt?
- Gyenge voltam, ennyi az egész, de több ilyen nem lesz! - mosolyogtam rá, miközben ezt válaszoltam
- Értem - válaszol, kissé megdöbbent arccal - máris hívok egy orvost, aki kezelni fogja a sebeid

Ekkor a portás orvost hívott, aki bevezetett a kórterembe, nem volt beszédes kedvében, de meglepő módon, én sem. Végig a szüleimre gondoltam, tehát semmi érdekes nem történt, bár az eléggé kínzó fájdalom volt, amikor kihúzta az összes tűt, majd fertőtlenítette, aztán a végén bekötötte a sebet. Azt mondta, hogy azért veszélyes volt, hogy ennyire mélyre hatolt, vigyázzak magamra. Ezek után zsebre tett kézzel, kiballagtam a kórteremből, és teljesen a gondolataimba voltam fordulva, egyszer csak az a kedves portás mosolyogva elköszönt, majd vissza köszöntem neki, ezek után egyből haza indultam. Miután haza értem, otthon neki álltam fekvőtámaszozni, izzadságom, könnyem egybefolyt, hisz irtóan fájt a hátam a sok tű miatt, miután végeztem 100 fekvőtámasszal, abba is hagytam. Felkeltem a földről, letöröltem a könnyeim és az izzadságom, és neki álltam a guggolásoknak, ugyanúgy 100-at csináltam csak, de itt is hasonlóan, kínzott a fájdalom, de muszáj volt csinálnom, elhatároztam, hogy erősebb leszek, hisz ahhoz, hogy valóra válhasson az álmom, nagyon erősnek kell lennem... Miután ezzel is végeztem, elkészítettem az ebédem, ami egy zacskós Ramen volt, majd próbáltam enni, de egyszerűen nem ment. Szorított a gyomrom miközben az asztalon lévő családi fotóra tekintettem, és eszembe jutott megint az egész dolog. Hozzá jött még, ami történt a gyakorló téren. Tehát ott hagytam a teli tál levest, és elindultam Getsugakure kapujához, hisz 15 percem volt még délig. Útközben végig azok a szavak jártak a fejemben, amelyeket Tomo és a mestere mondott, illetve azok amelyeket megkaptam mindennap kisgyermekként

"Semmire kellő Djuka, csak a szája jár, nem ért semmihez csak a szájaláshoz, gyenge vagy, tűnj innen te áruló, gusztustalan fattyú, takarodj, itt nem tűrünk meg!"

De megint a sensei szavaira gondoltam, és elhessegettem ezeket a gondolataim, majd csak egy cél volt előttem, hogy sokkal erősebb legyek! 5 perccel előbb értem oda, mint dél, a csapat néhány tagja már ott volt, de nem mentem oda hozzájuk, hanem a kapu másik végéhez mentem, és ott vártam az indulást.

//Kenshiro Yori//


Kilépve az akadémiáról két volt osztálytársam, Nayumi és Togura várt rám. -Nos, irány a küldetés?- Kérdeztem boldogan, fejpántomat derekamra kötve. Barátaim nem kísértek el, dolguk akadt. Én jelenlegi szállásomra betérve, Nayumiékhoz, magamhoz vettem alapfelszerelésem. Majd az utasítások szerint elindultam a falu kapuja felé egyedül. Semmit nem tudva a küldetésem céljáról, vagy arról kivel megyek. Gondolom ők is küldetésre mentek, ezért nem kísértek el. Remélem, hogy az első küldetésemre kapok egy-két társat azért. Lassacskán már a kapunál voltam, ám senki nem várt ott az őrökön kívül. Elkezdtem tehát várakozni. Leültem a kapu mellé, majd combközéptől kicsit lejjebb érő köpenyem bő ujjából kicsúsztattam jobb kezem. Sokszor tapintgatom végig a már régóta testem részét képező fegyverem. Persze csak a köpeny rejtekében. Nem szeretem, ha bárki látja. Szép időnk van, egy felhő sincs az égen. A kapun beáradó kisebb szél szinte felfrissíti az embert. Legalább nem fülledt meleg van. Bár jó lenne itt heverészni, terveim szerint addig várok míg meg nem jelenik a küldetés vezetőm, vagy nem látok meg legalább egy várakozó embert aki rám vár. Már alig várom az új technikám alkalmazását amit Nayumi tanított, tegnapi kissé kicsapongó éjjelünkön hazafelé. (Ez ET-ben nem volt benne viszont ajándékba kaptam a Katon: Endant)

~Nah, elfelejtettek? Mégis mióta várhatok itt?~ Épp ezen gondolatok futottak át fejemen mikor a már rég leszállt hold alatt, lépések hangjára lettem figyelmes. Majd a nem túl szerencsés szögben eső, lámpából kiáradó fényből lassacskán egy alak kezdett kirajzolódni. 
- Djuka Orimi, C szintű Genin, a küldetésre felkészült? - 
Jobb karom visszadugtam köpenyem ujjába, közben kicsit hunyorogva próbáltam kicsivel többet kivenni alakjából, miközben válaszoltam kérdésére. 
-Hát, valahogy úgy. Elég régóta készülök már az első küldetésemre.-
A férfi előlépett így már nem csak körvonalát láttam. Bemutatkozott és illendően meghajolt közben végig mért tekintetével. Szemei szinte átdöftek miközben átpásztázott velük. Majd tovább folytatva mondandóját, mintha papírról olvasott volna jegyezte meg az információt, miszerint erőnlétileg alkalmas vagyok a feladatra, ám képességeimben kételkedett. Arcom enyhén eltorzult, kissé rossz néven vettem. Ám nem lenne okos húzás már az elején összeveszni a társammal. Tapintatosságát elfogadom, megfogom kezét, hogy felsegítsen. Utána heves természetem próbálva fékezni szememet lecsukva néhány szót intézek hozzá, ám közben halántékomon már enyhén ugyan, de megjelenik néhány ér is.
-Remélem helyt állok.-

//Djuka Benji//

Szerencsédre időben érkezel meg a kapuhoz. A lányok már útra készen, teljes felszerelésben beszélgetnek, a csapat vezetője viszont még sehol. Ha odamész a többiekhez, akkor csak biccentenek feléd, de nem keresik a társaságod. Ha  beszélgetni próbálsz velük, akkor nem küldenek el, szívesen társalognak veled, kivéve Tomo.
- Nah, gyerkőcök, indulhat a küldetés! - jelenik meg lassan a sensei egy idős, pocakos férfival.
A legmeglepőbb a helyzetben, hogy a jounin most civilbe van öltözve. Egyszerű ruhákat visel, a kezében egy napernyőt szorongat. Eléggé fura látvány, de úgy néz ki, a lányok is meglepődnek ezen. A pocakos fickó alaposan méreget titeket, látszik rajta hogy nem igazán bízik bennetek.
- Nos, én csak megfigyelő leszek a küldetés ideje alatt. Minamoto senpai védelméért ti feleltek! Természetesen, ha az élete veszélybe kerül, akkor besegítek, de addig rám ne számítsatok, amíg úgy érzem uralni tudjátok a helyzetet. A csapatot Mizuri fogja vezetni, elvégre ő a legerősebb! A későbbiekben néha lehet hogy más is megkapja ezt a rangot, de csak ha jól teljesít! Valakinek van valamilyen ellenvetése?
A jounin ekkor rád néz. Úgy tűnik kíváncsiak mit szólsz a dologhoz. Nemrég elvert egy lány, most pedig egy lány fog parancsolni neked... nem a legjobb dolog. Viszont az megnyugtató lehet, hogy van esélyed a csapatvezetésre! Ehhez csak jól kell teljesítened a küldetés alatt.

Érkezésemkor, már a csapat összes tagja ott volt, útra készen, kivéve a sensei-t. Viszont én a kapu másik felére elvonultam és magamba szállva várakoztam, majd egyszer csak egy hang szólal fel, akinek a tulajdonosa, nem más, mint a jounin, aki mellett egy pocakos férfi található, de mikor rájuk pillantottam, kissé meglepődtem a csapat vezető öltözetén, de nem nagyon volt kedvem ezen gondolkozni, majd a mellette lévő férfi végig tekintett rajtam, pontosabban, rajtunk, eléggé bizalmatlan a tekintete. Ekkor megint felszólalt a sensei, hogy ő csak megfigyelő lesz a küldetésen, és ekkor elárulta a férfi nevét, ami nem más volt, mint Minamoto. A sensei Mizuri-t nevezte ki csapatvezetőnek, hiszen őt tartja a legerősebbnek, viszont ez az egész nem érdekelt már... A küldetés sem annyira.... De ekkor elhangzott, hogy más is megkaphatja ezt a rangot, hogy ha jól teljesít. Ez kissé vissza hozta belém az életet, hogy végre megmutathatom a sok kemény edzést, bár még mindig nem voltam az igazi hangulatomba. Ezek után rám nézett a sensei, hogy van-e bárkinek valamiféle ellenvetése? Én ezek után a földre tekintettem egy hangúan, kissé megvontam a vállam, zsebre dugtam a kezem, és felszólaltam halkan, lehangolva:

- Indulhatunk

Ezek után, pedig lassan elindultam kifele a kapun.

Furcsa fintorodra meglepett arcal reagál Taro, de ez a meglepettség hamar el is múlik félig eltakart arcáról. Ahogy felsegített pár lépést tett s a kapun díszelgő holdat kezdte vizsgálgatni. Pár percig csak a jelképet fürkészte majd hozzád fordult.
- Mondja csak el, Orimi. Magának mit jelent ez a falu? - Tette fel a találós kérdést szinte gyilkosnak nevezhető hangnemben. Megvárja a válaszod melynek teljes figyelmét szenteli. Valahogy túl keménynek tűnhet számodra ez a Mazaki Taro fickó, de talán majd a későbbiekben fény is derülhet viselkedési formájának okára. Ahogy befejezed a történeted, csak némán bólint majd egy tekercset dob feléd melyben ezeket a sorokat olvasod:

Levél a Getsugakurei rendfentartó egységnek.
Figyelem!
Felkérésünk tárgya egy bizonyos Jakari Soho nevű fiatal hölgy kísérete. A hölgy személyi leírása titkosított a feladatunkat elfogadó személyekkel, személyes konzultáció útján tudatjuk a részleteket.
Tisztelettel,
Miután elolvasod a tekercset Taro közelebb sétál hozzád majd átveszi az irományt.
- Furcsának véli ön is, nem de? Egy ismeretlen nőt, egy ismeretlen megbízó védet meg. Túl sok a megválaszolatlan kérdés melyek kockáztathatják a küldetésünket, mondom inkább úgy: A te küldetésedet. - A mondat végén ismét azt a furcsa kisugárzású szempárt érzed a lelkedbe hatolni. Míg a Megbízót várjátok, lehetőséged nyílik kérdéseket feltenni Taro felé, legyen az a küldetéssel kapcsolatos, személyes akár teljesen nem oda illő.

//Yori//


Miután felsegített egy egyszerűnek tűnő kérdést tett fel számomra. Majd egy másodpercig végiggondolva a kérdést válaszoltam.
- Hogy mit jelent ez a falu? Talán leginkább otthont és barátokat, akik a családomat alkotják. Ezért is akartam shinobi lenni, hogy tudjak tenni a védelméért.- Majd a férfi csak bólintott egyet majd egy tekercset nyújtott át melyben küldetésünk célját írták le. A tekercs elolvasása után közelebb lépett majd elvette azt.
-Furcsának véli ön is, nem de? Egy ismeretlen nőt, egy ismeretlen megbízó védet meg. Túl sok a megválaszolatlan kérdés melyek kockáztathatják a küldetésünket, mondom inkább úgy: A te küldetésedet.

-Tényleg elég furcsa. Viszont lenne pár kérdésem. Egy: Miért nem lehet tegeződnünk? Eléggé feszélyezve érzem magam tőle. Kettő: Magának, neked volt alkalmad találkozni a megbízóval, vagy még most kell érte menni? Három és utolsó: Az én küldetésemnek nevezte, tehát gondolom nekem kell majd csinálnom a nagyját. Azonban mennyiben számíthatok az én csapattársamra? Végig, vagy csak távoli megfigyelőként, mint egy ANBU? Azért nem mindegy. - Nagyot sóhajtok - Tehát remélem élvezetesebb beszélgető társam lesz mint eddig. Továbbá kérem a sértéseket és a keresztül döfő pillantásokat hanyagoljuk. Nem hiszem hogy bármivel rászolgáltam volna, megértem, ha úgy véli megvan az esély arra, hogy nem leszek elég. Azonban nem hiszem hogy ez bűn lenne. Bárhogy is, kérem adjon válaszokat, hogy aztán végre elkezdhessük ezt az eléggé érdekesnek induló küldetést. Bár tény, hogy nincs túl jó előérzetem a leírtak olvasása után. Valamint felvetődik még pár kérdés amire sajnos biztos, hogy ön sem tudja a választ, azonban ön is biztos feltette már magának, mint miért mindenki ismeretlen és egy ismeretlennek erre mi oka, mármint védelmet kérni, ki az aki névtelenül kér védelmet akár másnak is? Valamint hogy lehet hogy egy csapda is vár ránk ezek után, most miért? Tán nem kéne számolnunk azzal, hogy ez egy kamu küldetés?.-
Megvárom a férfi válaszát és amennyiben elindulunk követem.

//Benji "átmesélése"//

Úgy néz ki, a csapat készen áll, minden rendben, elindulhattok végre. A jounin vidáman bólint egyet, majd mindannyian megindultok. Ekkor azonban egy fiatal genin érkezik üvöltözve.
- Várjatok, várjatok, ne menjetek még! - kiabálja.
A csapat így kénytelen maradni. Pár pillanat múlva a fiatal shinobi lihegve, fújtatva próbál mondani valamit, miközben egy levelet szorongat és hadonászik vele. Mivel nem tudja kinyögni, hogy miről van szó, így Mizuri elveszi tőle a papírost és elkezdi olvasni.
- Benji-t máshova szólítják. Valami kavarodás történt, nem ide osztották be, hanem máshova. Mi pedig egy másik genint kapunk, aki majd utánunk jön.
- Nah, akkor Benji fiam, te itt maradsz, mi pedig távozunk - mondja a jounin, majd elindulnak.
A csapat magadra hagy a kapuban, ők pedig jókat nevetve folytatják útjukat a színésszel.

//Yori akkor majd megmondja hova írj reagot.//

~ Vajon miért becézget úgy, mint ha a 4 éves kisöccse lennék? ~ gondoltam, és lehangolóan tekintek rá. Majd ezek után átvettem a papírt, és ahogy ránéztem, egyből megfordítottam, de ott sem volt semmi. Ezek után vissza fordítottam, de sehol nem volt semmi.
- Mit kezdjek egy üres papírral? Most csak ugratsz? Furcsa ez az egész küldetés, de meg kéne kérdezni a Kage-t erről a Vörös rózsáról, remélem vannak ott igazi nagyágyúk is, akiket lefogok győzni!
Miután nem tudtam mit kezdeni a papírral, Orimi leugrott egy ötlet gyanánt, és én átadtam neki a papírt, miután ő sima chakrát kezdett belevezetni, hátha történik valami