Kumogakure Kapuja

Hosszú és fárasztó volt az út. Ez idő alatt sikerült elég élesre köszörülni a Tantoo élét. Szépen karban volt tartva, de az idő attól még meglátszott rajta. Vissza csúsztattam a tokjába. Szép hangot adott ahogy a fém súrlódik a hüvelyhez. Tenyérrel rácsaptam, kattant egyet, és mehettem is egyenesen a bódéhoz bejelentkezni, miután megköszöntem a fuvart a kerekedőnek. Sikerült gyorsan túl esnünk az adminisztrációs részeken.
~Lepakoljak? Áhh, nincs sok cuccom, vizem még van. Nagy baj nem lehet, és eléggé elmacskásodtam az úton. Kis mozgás nem fog megártani.
Megdobtam kicsit hátizsákomat és útnak indultam. Végig a főúton a város szíve felé onnan pedig egyenesen a gyakorló terepekig.

-Folytatás a gyakorlóterepeken-

//Hazukage Arashi//

Miután letelepedtél egy számodra biztosnak vélt helyre már csak várnod kellett a célszemély megérkezésére. Lassan telt az idő az unalommal a hátán, de végül megérkezett akit vártál és megállt kapuban. Körbenézett a horizonton, majd a fákon is mintha téged keresne. Nem lehetett leolvasni az arcáról semmit, csak fogda magát és útnak indult. Nem törődve semmivel elővett egy cigit és rágyújtott. A cigi kézben való forgatása közben felvett egy kendőt a fejére eltakarva haját és homlokának egy részét. Az erdő mélyének irányába vette az utat.

A nő akit melléd rendeltek mint ahogy már láttad a csuklyás köpenyében közeledett. Úgy burkolta vele körbe magát, mintha szégyellné a testét és arcát. Pedig nincs mit szégyellnie. Az a kasza nem volt nála csak egy nagy táska volt a hátán. Na és persze a táska oldalán egy pár kis tekercs. Valamint ki tudja mi mindent rejt még a köpenye.

Mellette pedig egy fiú sétált úgy 17 éves lehet talán egy kicsit több. némán lépdelt egy szót sem szolt. haja és külsője tipikus volt, kiköpött nemesi családból származó kölyök.



Kapuhoz érve én csak intek. Ez az üdvözlés most ennél többre nem telik. Ellenben a kísérendő személy az oda lép a számára még idegen shinobihoz és kezét nyújtja.
- Üdv a nevem Shinji. A társad nem túl bőbeszédű.

- Ha megtörtént a nagy össze borulás akkor indulhatnánk.
Csak egy mondatot vetek oda de annak minden betűje és hangja kősziklaként koppan. Az üdvözlés és kettőtök közti beszélgetés után amit én kivételesen megvárok indulunk is. ( Ha akarsz írhatsz itt egy rövid párbeszédet vagy bármit, hogy miről beszéltetek.)

- Pfff felvágós.
Finoman vállammal meglököm Kuronot Majd sétálok tovább előre. A kaputól egyre távolodunk, de még mindig kivehető. És szinte fejünk fölött erezhető a közelsége. Részemről továbbra is a köpenybe burkolózva utazok. Vagy is sétálok előre az úton nem törődve a környezetemmel látszólag. A fiú természetesen nem mellettem sétál de ez érthető. Elégé Anti szoc vagyok mai nap kicsit. ( ha akarod irányíthatod Sihnjit a párbeszédekben )
Fejem felemelve az égre nézek és halkan morgolódok. A felhők elhelyezkedése a széljárás, és az nem szép fehér színben pompáznak intő jel.
Goromba szürke és feketés szín nem jelent semmi jót. Minden esetre engem nem izgat különösebben a dolog, ha véletlen esni kezdene az eső.

( Köv. post ide: KATT )

//Kodomonak//

Már vagy félórája álltam a kapuban és támasztottam azt. Miközben álltam, néha elővettem karodm és tisztítgattam. De legtöbbször inkább újra olvastam a levelet. Ez állt benne:
,, Szia Hiashi. Gyere 4 órára Kumogakure kapujához. Ne hozz magaddal semmit. Beszélnünk kell valami fontosról.''
Erre én juszt is elhoztam a kardom és a tőröm. Gondolkodtam rajta, hogy ki írhatta. Semmi fontos nem történt mostanában. De nembaj, én csak álltam és vártam, de egy idő után feltűnt két alak. Nem tudtam kik lehetnek.

/Hiashi-nak, Hiari-t irányítva/

Ahogy a küldetésünkről tértünk vissza, egy másik dolgot is el kellett intéznünk Kodomo-val. Egy srácnak írt Namizuo úr egy levelet. egy pontos személy leírást adott, valamint egy levelet, amit át kell adnom neki, pontosabban a szüleinek. A kapuba értünk. Ott állt a fiú, akire illett a leírás. A kardját tisztogatta. Odasétáltunk elé.
- Üdvözöllek, a nevem Hiari. Ő pedig az egyik tanítványom, Kodomo. - köszöntem a fiúnak. - Te vagy ezek szerint Djuka Hiashi. - kérdeztem a fiút. - El tudnál kísérni a házatokhoz? Ezt a levelet az édesapádnak hoztam. Jó lenne megbeszélni vele egy pár dolgot. - mondtam a fiúnak, miközben a zsebemből a tekercset elővettem.

Beértünk a házba de én útközben elgondolkodtam valamin. A fiú miért szólított Djuka Hiashinak. Ezen gondolkodtam, de semmire sem jutottam. Még ilyen ismerősöm sincs aki Djuka lenne. Beléptünk a házba és mondtam:
- Szia apa. Szia anyu. Apu ez a két ember téged keres. -
- Szia fiam. Télleg? Üdvözöllek titeket. - mondta apám.

Nem kellett sokat sétálni, mikor elérkeztünk Hiashi házába. A fiú valamin nagyon gondolkodott. a fiú ajtót nyitott, majd beköszönt. A szülök tudhatták, miért vagyunk itt, hisz már vártak az ajtóban. Bementünk a házba. A nappaliba mentünk, ahol teával kínáltak minket. Én nem fogadtam el, hisz siettünk, de azért mégis csak fontos volt.
- Ahogy látom, tudják, miért jöttünk el önökhöz. - majd Hiashi apjához mentem, és átadtam a tekercset. - Ezt a tekercset az ön édesapja, Namizuo küldi önöknek. - a férfi kinyitotta a levelet, melyen a klán pecsétje volt rányomva, és olvasni kezdte:
"kedves Dairo Zako,
A nevem Namizuo, a Djuka klán jelenlegi vezetője. Az ön édesapjának, Dairo Nazo, eredeti nevén Djuka Nazo régi barátja vagyok. Nazo a háború idején költözött el sok más klántaggal az országból.....- olvassa, olvassa - Térjünk a lényegre. Az önök családja is tagja a Djuka-k klánnak...
Üdvözletem,
Djuka Namizuo" - a levél végére érve folytattam a személyes mondani valót. - Nos tehát, már tudják. Igen, ön és a fia vére a klánunkhoz tartozik. Ahogy olvashatta, még az édesapja költözött el, de a vér akkor is megtalálható önökben. Elnézést, hogy most csak így berontottunk, a vezető kért fel, hogy közöljem, hogy a klán nagy valószínűséggel átteszi székhelyét a fegyverkészítők egyik helyére, és ha úgy gondolják, ön és családja is oda költözhet, hogy a klán újra összeálljon minden egyes tagjával. A költözés 5 nap múlva fog történni, ha beleegyeznek, megkeressük önöket, és segítünk minden értékükkel átköltöztetni önöket. - mondtam az apjának. A fiú, anyjával együtt csupán nézett, és hallgatta. hallgattak egy olyan történetet, amit eddig nem is gondoltak volna.

Erre a beszédre mélyen elkezdtünk hallgatni. Kb. tíz perc múlva apu megszólalt.
- Én elmegyek apám emlékére, de nektek nem muszáj jönni. -
- Én bisztos hogy veled megyek apu. Nekem is Djuka vér folyik az ereimben- mondtam.
Anyu csak halkan mondott egy igent. Erre én elkezdtem izgulni. Én nagyon örültem neki hogy egy klánból származunk.

A kis család mindhárom tagja beleegyezett, hogy a klánba fognak tartozni, és át is költöznek.
- Rendbe, akkor ahogy megbeszéltük, jöttünkre 5 nap múlva számítsanak, addig készítsenek össze mindent, ami fontos önöknek, hisz önök is át fognak költözni a klán székhelyére. - mondtam, azzal a levelet otthagyva Kodomo-val kimentünk a házból, még egyszer elköszöntünk, és elindultunk haza. Namizuo örülni fog, hogy a klán összeáll, és egy helyen lesz mindenki. De most viszont siessünk haza, mert nekünk még rengeteg dolgunk lesz.

/A klán és Sai engedélyével Dairo Hiashi ezentúl a Djuka klán tagja./

//Elnézést ezért a rövid valamihez.//

A társam válaszolt és ebből azt szűrtem ki, hogy neki sincs sokkal több ideje mint nekem. Ezért siettem haza, hogy több időm legyen felkészülni. "Épp hogy elindultam itthonról de már vissza is kellet jönnöm." Fortyogtam magamban, miközben átnéztem a cuccaimat. Gyorsan belegyűrtem a köpenyt és raktam be még ennivalót is a táskába és már készen is voltam. Kimentem az udvara, táskámat ledobtam a földre, majd előhúztam a kardot. Gyakoroltam vele egy pár percig, mikor észre vettem a szembe lévő fát... Eszembe jutott amit Moegi mondott nekem régebben. "Taijutsuhoz is béna vagy pont úgy mint a többihez. Pláne ez a technika amit gyakorolsz! Még azt a fát se fogod tudni kidönteni vele." Ekkor ökölbe szorítottam a kezem, elraktam a kardot és nekifutásból alkalmaztam a kyaku kyaku-t. De a fával nem történt semmi komoly, csak erősen kilenget.
- Hmmm....- Néztem egy rövid ideig a tettem eredményét, majd sietőre fogtam. Mivel nem volt már sok időm. Az utcákon szélsebesen futottam, hogy időben oda érjek. Amikor már láttam a kaput, akkor megnyugodtam még senkit sem láttam ott. Lelassítottam és eszembe jutott a sok történet, amit tanítottak nekünk az akadémián. Kíváncsi voltam a villámmal bele véset szövegre a kapun. Ahogy közeledtem, annál inkább látszódót a bambusszal díszített fal is.
- Ez... hatalmas...- Mondtam a kapu előtt és csak néztem. Álltam még egy kicsit, majd leültem a kapu mellé.

Két órám volt a megbeszélt találkozóig,ami soknak tűnhet,de még se volt elég idő,legalábbis nekem nem.
Miután hazamentem ,gyorsan ettem valamit,hogy legyen erőm a rám váró feladatokra és utána csináltam magamnak,néhány szendvicset útravalónak.
Később előkerestem valami ruhát ami jó lesz még a Hó országában is.
A legtöbb időm ezeknek a ruháknak a felkutatására ment el,mert általában egy póló és egy rövidnadrág is bőven elég.
A kaja és a ruha megvolt,már csak egy kis edzés volt hátra.
Semmi extra csak dobálgattam a shurikeneket és elpróbáltam a jutsuimat.
Ezzel el is használtam minden időmet ,szóval ideje volt elindulnom a megbeszélt helyre vagyis a kapuhoz.

Mivel már délután volt sokkal több ember járkált az utcán mint reggel,de ezen felül semmi különös nem történt.
Mire odaértem Emi már régóta ott várt,de a mester még nem volt ott,szóval nem késtem el.
Gyorsan köszöntem Emi-nek aztán oda álltam mellé és vártam a sensei-t.

/Yakushi Kabuto/

Rövid idő múlva megtudtam a küldetésem részleteit: egy Shina nevű lányt kell elkísérnem a nagyapja születésnapjára, aki már a hetvenedik életévét tapossa, és most akarja kihírdetni a végrendelétét, amiben mi lennénk a tanúk... és jön még egy jounin is velünk, Mizore.
- Nincs kérdésem ! Akkor, engedelmével, most elmentem !- mondtam, majd az ajtón át távoztam.
~ Hmm... egész jó ez a küldetés. Nem kell majd a természetben aludnom, és még egy szülinapi bulin is részt vehetek. Remélem nincs messze ez a Kanasabi, akkor még nem is kell sokat gyalogolnom.~
Hazaérve már senkit sem találtam otthon. ~Hatsuna már biztos elment valahova. Végülis, minek maradjon itthon, az üres házban ?~ A nap hátralevő részében nem igazán tudtam mit csinálhatnék. Aztán kitaláltam, hogy jobb, ha ellenőrzöm a képességeimet. Otthon, a kertünk udvarában gyakoroltam párszor a célbadobást kunaival és shurikennel. Mikor a nővérem és anya hazajöttek, elmondtam nekik, hogy olyan küldetésre megyek, ami valószínűleg eltart majd jó pár napig. A nővérem sok szerencsét kívánt, anya pedig azt mondta, hogy vigyázzak magamra, és legyek mindig óvatos. Estefelé vettem egy kiadós fürdőt, és korán lefeküdtem, hogy reggel feltudjak kelni.
Másnap reggel én voltam az első, aki felkelt. Nem akartam felkelteni őket, így csöndben felöltöztem, felvettem a tegnap összekészített felszerelésemet és elindultam a falu kapuja felé. Mikor odaértem, körbenéztem, hogy ideért-e már ez a Shina nevű lány, esetleg a jounin.

//Mivel az előző link nem működik, ő lesz akit kísérni kell: kép //

Minden a megbeszéltek szerint zajlik eddig. Amikor reggel odaérsz a kapuhoz, már vár a hintó, a célszemély pedig egy másik nővel beszélget. Valószínűleg ő Mizore. Amikor meglátják, hogy te is ott kószálsz, oda mennek hozzád.

- Szia! Ha jól sejtem, te vagy Hitomi. A nevem Mizore, velem leszel küldetésen! Ha készen állsz, akkor gyere és üljünk be a hintóba. Shina már nagyon szeretne elindulni!

//A következő post már az erdőségekbe menjen (link). Az út eseménytelen, ha gondolod nyugodtan kérdezősködj és akkor megy válasz //

Szerencsémre nem kellett sokat várni a társamra. Amikor megérkezett köszönt, majd mellém állt így már ketten vártuk a senseit. Mivel már indulásra készen álltunk. "Minek rohantam ennyire? Utálok várakozni." Egyik gondolat követe a másikat és egyszer csak a küldetésen kezdtem agyalni. Minél többet gondolkoztam rajta annál türelmetlenebbül vártam a senseit. Fürkésztem a szemeimmel az utakat, de a senseit nem láttam még. Már kezdtem elálmosodni a földön ülve, mire egy kisebb füstfelhő jelent meg. Lágyan elmosolyodtam "Már lassan kezdem megszokni." Ezt követően pedig felálltam a földről. Ránk nézett és hosszasan beszélt. Amint befejezte a mondanivalóját szavak villantak fel belőle. Amiket eddig is tudtam csak most szembesültem velük. "Hercegnő? Naphosszat mellette kell lenni? Talán még beszélgetni is kell vele? Nem vagyok hozzá szokva hogy lányok beszélgessenek velem vagy, hogy egyáltalán legyenek körülöttem. Hogy viselkedjek? Mit mondjak?"
- Indulás!- Jelentem ki elég hangosan ahhoz hogy a többieknek feltünjön, valami foglalkoztat és aggaszt.
"Végre elindulunk az első küldetésre, Már alig várom, végül is még jól is elsülhet. Csak el ne rontsak valamit, mégis csak az első küldetésem lesz." Mivel nem akartam elrontani, ezért az egyetlen személy felé fordultam aki segíthet.
- Kyoya mit tudnál tanácsolni nekem a küldetéssel kapcsolatban?- Kérdezem meg suttogva.

A sensei megérkezéséig még várnunk kellett néhány percet, nem túl sokat, de ha az ember az első küldetése ellőtt áll hajlamos a türelmetlenségre. Úgy láttam Emi is nyugtalan.
De aztán a sensei is megjelent egy füstfelhő kíséretében, ahogy az a shinobiktól szokás.
Először végigmért minket, gondolom kíváncsi volt kellően felkészültünk-e a feladatra, utána elmondta, amit ilyenkor el szokás mondani, hogy milyen fontos ez a feladat, kövessük az utasításait, és ha elindulunk, akkor már nincs vissza út. de azért azt is megosztotta velünk, hogy szerinte minden simán fog menni.
A sensei szavai után nem lettem ideges, inkább csak izgatott, egyre jobban vártam már, hogy a Hó országában legyünk és tudom ostobaság, de abban is reménykedtem, hogy a hercegnőt megtámadják, mialatt vigyázzunk rá, persze csak azért, mert meg akartam mutatni mire vagyok képes. Mondjuk így utólag belegondolva nem voltam képes túl sok mindenre.
Az ábrándozásomat a csapattársam kérdése szakította meg, tanácsot kért tőlem a küldetéssel kapcsolatban.
A magabiztosságomnak ezen a ponton vége volt, nem számítottam erre a kérdésre, hiszen még nem is ismerjük egymást.
- Hát én nem igazán tudok válaszolni erre kérdésre, én is még csak egy küldetést csináltam végig, csináld, amit a sensei mond és nem lesz semmi probléma.

Csak sikerült megtörni a jeget és meg untam a néma szerepét. Felnéztem úti társamra séta közben szemeim hidegek voltak kegyetlenek látszott tekintetem. Arcomon viszont angyali mosoly ült.
- Pár hónapja jártam egy befolyásos civil fiát kelet megvédeni. Nem volt egyszerű a feladat de végén sikerrel tejesítve lett.
Figyelem továbbra is az elütünk álló utat és nem szolok semmit csak nagyot sóhajtok. Majd lopva felpillantok úti társamra ujjra, egyetlen egy pillantás ami most már nem hideg hanem meleg és buja. Mint aki épp csábítani akarna közeledni, de nem tudja hogyan is tegye.
- Egyébként az hittem te tudod az utat és nekem majd legfeljebb csak sétálnom kell. Ha úgy tetszik csak szimpla kirándulást reméltem.
Lopva újra fel pillantok rá majd mosolyogva sétálok tovább. Figyelem természet apró mozdulatait a zenét. Én úgy vélte ez maga az élet zenéje amit senki nem tud utánozni és még csak megközelíteni sem. Gondolkodásom igen csak elvont ahoz képest, hogy egy kislány nak tünök. De hát termetem nem alkalmas csillagok ülve nyalogatására. Jellem se épp kedves néha attól még szerethetem a természetet.


**Erdőségek-be a kövit**

Gyorsan összeszeded a holmid, és már indulsz is a vak férfi után, aki nem adta jelét annak, hogy várt volna rád. Lehet, azt hitte már rég mellette vagy, de az is lehet, hogy tudta, hogy utoléred, hiszen felcsigázta a gondolataidat az, hogy mégis mi köze lehet hozzád ennek az embernek. Egymás mellett haladtok a város kapuja felé, és néhány szempáron kívül, akik átlagos falusiak, senki nem figyel rátok, vagy csak nem látható módon teszi ezt meg. A kapu mellett a kis bódéban ülő ninják egy intéssel magukhoz hívtak titeket, amit természetesen társad nem látott, így neked kellett őt odavezetned, vagy csak szólni neki, hogy mégis merre tovább. A férfi kérdezősködni kezdett.
- Mégis merre visz az utatok shinobik. Ugyanis nem kaptam jelentést arról, hogy Hazukage Kurono-sant átengedjem a kapun. - és tessék, a kis melónak itt a vége, hiszen még a falut sem hagyhatod el erőszaktevés nélkül, akkor viszont itt lesz az egész shinobi állomány, és pillanatok alatt vége az életednek is.
- Oh, tényleg, ezt is elfelejtettem! - úgy tűnik, ez most életmentő lesz, de biztos sírba fog vinni még egyszer a fickó a memóriájával. - Itt a papír lepecsételve és aláírva a Raikage-sama által. - tette le az asztalra az okiratot a vak férfi. - Természetesen nem illegálisan cselekszünk, mindenre van engedélyünk, hahaha. - ez a fickó biztos bolond. Ennél nyilvánvalóbban nem is jelenthette volna ki, hogy mennyire is törvénybe ütközik az, amit csinálnak. De úgy tűnik az irattal nem volt semmi probléma, és így utatokra is bocsájtottak titeket. A nagyszerű erdő ölelt körül titeket, a saját kis állatvilágával. Első lépés kipipálva, a falut elhagytátok, jöhet a második lépés, az ismeretlen főnök megkeresése, csak nehogy elfelejtse az oda utat a vak srác.
- Egyébként még be sem mutatkoztam, nevem Gonshiro! - mondta neked.

//Következő post-->Északi falvak//