Kumogakure Utcái

Napsütéses délelőtti nap volt, amikor végigsétáltam a falu főutcáján. Nagy volt a nyüzsgés, mint ahogy azt már bárki megszokhatta. Máskor szeretem figyelni a tömeget, az embereket, ma valahogy nem igazán tudta felkelteni a figyelmemet, a gondolataim folyton másmerre jártak.
-Alig néhány napja, hogy apám végre hazatért egy hosszabb küldetéséről... Már kezdtem örülni, hogy nem kell egyedül laknom otthon, végre lesz társaságom, erre? Ma reggel, miután elfogyasztottuk a reggelit, kijelentette, hogy sajnos ismét távozik néhány napra. Hát, erre mit lehet mondani. Nagyszerű. -bandukoltam tovább... De amikor elhaladtam a kedvenc ramen bódém előtt, és megcsapta az orromat az az isteni illat, nem bírtam megállni, hogy ne lassítsak le egy kicsi...
-Hmmmm.... Ezt sose lehet megunni! -mosolyodtam el szélesen, majd újra gyorsítottam a lépteimen.
Épp most reggeliztem, szóval nem vagyok éhes. Mondjuk attól függetlenül még bírnék enni, de... inkább majd edzés után. Az egyik útelágazásnál megálltam egy pillanatra, majd balra kanyarodtam és tovább folytattam az utamat a kiképzőterepek felé.

|Folytatás - Kiképzőterepek|

//Kisaménak//

Amint láttam, hogy Raidon-sensei észrevett és rám mosolygott, az én arcomon is egy apró mosoly futott át, majd integetni kezdem neki. Kicsit megszaporáztam lépteim, és mikor elé értem, köszöntem neki:
-Jó reggelt, Raidon-sensei !-néztem rá, mire megláttam azt a szokásos, furcsa kifejezést az arcán, amit mindig is különösnek találtam.
*Na, már megint. Megint úgy néz rám, mintha bele akarna látni a gondolataimba. Borsódzik tőle a hátam. De hiába, Raidon-senseit mindig is egy különleges embernek ismertem.*
-Hogy miért vagyok itt ? Látja, ez jó kérdés. Ma szabadnapom van, és mivel nincs semmi dolgom, meg még a barátnőm se ér rá, ezért hát úgy döntöttem, sétálok egyet. Aztán megláttam az Akadémia épületét, és... úgy gondoltam, bejövök egy kicsit, tudja, csak úgy a nosztalgia kedvéért !-válaszoltam neki.-A küldetés ? Ja, igen, az már véget ért két napja. Ezért van most ennyi szabadidőm. Beszélgetés ? Jó, benne vagyok !-feleltem lelkesen. Miközben az utcák felé vettük az irányt, mosolyogva gondoltam vissza az utolsó mondatára, amivel a sensei eszembe juttatta, hogy mennyit is segített nekem az akadémián, mikor nem értettem valamit vagy nem tudtam megcsinálni az egyik alapjutsu-t.

//Hoshigaki Kisamének//

/Bocsánat a késésért./

Pár perc séta után odaértünk a régi dojoba, ahol Raidon-sensei ismertette a jutsut, amit majd meg fog tanítani nekem. És az első feladat nem más, mint... kunai-dobás ?! *Hát ezzel most meglepett. Én meg már felkészültem valami eget rengető dologra. Várjunk csak... lehet, hogy ez valami csapda, és van valamilyen trükk is benne ? Ah, ugyan, Raidon-sensei nem olyan. Jó, akkor kezdjük.* Körbenéztem a helyiségben és elkezdtem keresni egy céltáblát vagy valami olyasmit, amibe kunaikat lehet dobálni. Egy dojoban csak lennie kell ilyennek is ! *Áh, meg is van !* Miután megtaláltam, odasétáltam hozzá egy bizonyos távolságra, elővettem egy kunait, és elhajítottam azt a céltáblába, pont úgy, ahogy azt az akadémián is tanultam. Majd ugyanezt megtettem a maradék négy kunaimmal is. Az eredménytől függetlenül odafordultam Raidon-senseihez:
-Sensei, hányszor kell ezt megcsinálnom ?-kérdeztem csak úgy kíváncsiságból.

Miután megkérdeztem Raidon-senseitől, hogy hányszor kell megismételnem a kunai-dobást, ezt a választ kaptam:
"- Még egy párszor meg kell ismételned. A technikád jó és a nagyjával el s találtad a célpontodat azonban figyelned kell a célzásra. Ahhoz, hogy ezt a taktikát végrehajthasd tökéletesen kell céloznod."
Ezután ránéztem a céltáblára és láttam, hogy igaza van. Valóban, a kunai-jaim hellyel-közzel találtak, de nem mind volt a közepében. A célzásaim nem elég pontosak.
"A kunaial ki kell tudnod mozdítani az ellenfelet és el kell terelned vele a figyelmét. Talán jobb lesz ha ezt rajtam gyakorolod."-azzal beállt elém.
*Mi ? Ez most komoly ? Igaza van, hogy élő célponton sokkal másabb gyakorolni, de nem veszélyes ez egy kicsit ?*-gondolkodtam ezen, miközben el-elkapdostam a visszadobott kunai-kat. *Áh, ő mégis csak a sensei, biztos nem találom el.*
Ezután visszaálltam a korábbi helyzetbe. *A sensei azt mondta, a jobb oldalát célozzam meg. Ez most egy kicsit nehezebb, mint a céltáblánál, meg aztán még el is fog mozdulni... mindegy.*
-Akkor kezdem.-majd elhajítottam ez első kunai-t Raidon-sensei jobb mellkasára célozva, majd sorban a maradék négyet, ugyanazzal a technikával, amit a céltáblánál használtam.

//Hoshigaki Kisame //

//Elnézést a késésért, de mostanában egyáltalán nem vagyok a tppon.//

Miután végeztem a feladattal, Raidon-sensei elmagyarázta a technika lényegét. A következő lépés pedig az volt, hogy nagyobb erővel kellett dobnom a kunai-okat. És ennek meg lett az eredménye. Egyre gyakrabban sikerült kimozdítanom a sensei-t a helyéről. *Ez az ! Már csak egy kérdés van hátra: hol lehet Raidon-sensei vakfoltja ? Hát ez jó kérdés. Nos, mivel gondolkodásban nem vagyok éppenséggel a legjobb, ezért úgy érzem, tapasztalati úton kell megoldanom a problémát. Lássuk csak, ha kitér valaki egy kunai elől, akkor azt teszi, hogy hátra dől egy kicsit, és ellenkező irányba mozdul, mint amelyik oldalról a fegyver jön, kivéve ha az pont középről jön, mert akkor bármelyik irányba. Mindenki így csinálja ezt, én is ! Végülis, ez ösztönös reakció. De most csak a sensei jobb oldalára célzok, mert ezt mondta. Tehát, akkor ő amikor kitér, valahogy átlósan mozdul el, és a vakfoltja pont mögötte van ! Akkor képzeljünk el egy vízszintes vonalat, ez Raidon-sensei látósugara. Ha ez a vonal elmozdul hátra és balra, akkor amit nem lát, az mögötte van, még jobban balra ! Igen, ez az, megtaláltam ! Már csak meg is kell csinálnom valahogy. * Azzal fogtam egy kunait, majd a sensei jobb oldalára céloztam, ahogy eddig is. Aztán, mikor a sensei elmozdult, akkor a másik irányból, azaz balról dobtani neki egy kunai-t. Ennyi gondolkodás után, mostmár én is kíváncsi vagyok, hogy helyes-e az elméletem.

//Hoshigaki Kisame//

Amint a gyakorlatban is megvalósítottam az elméletem, hamar kiderült, hogy az nem volt helyes. Hogy miért ? Raidon-sensei rögtön el is mondta:
"- Ez lett volna a stratégiád? A feladatod az volt hogy gondolkozz rajta és oszd meg velem. Megint előbb cselekszel mint gondolkodsz. A technika lényege, hogy egy rúgást helyezel el a vakfoltra aminek helyét még nem találtad meg. A következő alkalommal előbb gondolkodj."
-Hogy előbb elmondjam ?-csúszott ki a számon. *Hát, ez valahogy teljesen kiment a fejemből. Mikor is mondta ezt ? Mindegy, most ki kell derítenem, hol van a vakfoltja. Induljunk ki abból, amiből az előbb. Ha valaki felé dobunk jobbról egy tárgyat, akkor az balra tér ki. Akkor a vakfoltja... jobbra van ? Talán.* Ezúttal megosztottam az elméletemet Raidon-senseijel is, majd izgatottam vártam a válaszát.

/// Előzmények: Ninja akadémia ///
Már kint voltunk az utcán, de nekem még mindig nem volt semmi ötletem arra, hogy hol eddzünk, pedig itt éltem le az egész életemet nem igaz, hogy nem jut eszembe egy erre alkalmas tisztás vagy legalább egy erdő.
Közben a kérdésemre nem kaptam, de ő feltette a sajátját, megkérdezte,
hogy nekem van-e életcélom. Válaszolhattam persze azt, hogy nincs, azonban más volt a célom húzni az időt.

- Van-e célom? Persze hogy van. Milyen szánalmas lenne, már ha nem lenne.

Az én célom az, hogy olyan erős és tiszteletreméltó shinobi legyek, aki inspirálja az embereket. Azt hogy milyen jutsukat fogok használni szerintem majd az idő, dönti el. - válaszoltam a kérdésre.

Közben haladtunk tovább az utcán, aztán elérkeztünk egy forgalmasosabb részre ahol én megálltam.

- Megérkeztünk az edzésünk helyszínére. – mondtam neki teljesen nyugodtan.


/// Azért ne járjuk be egész Kumogakure-t ///

- Megérkeztünk az edzésünk helyszínére. - mondta.
Egy forgalmas utcán álltunk meg, ahol most is rengetegen voltak. Itt akar EDZENI?! A végén még valaki megsérül, vagy valamit elpusztítunk, és én az ilyen dolgokat utálom legeslegjobban kifizetni. Nem vagyok fukar, csak egy kicsit. Nem szórom a pénzt, és nem is szeretem nagyon elkölteni. Ilyen vagyok. Meg lusta, és könyvmoly. Na mindegy, talán én értettem félre valamit.
- Itt? Szerintem itt kicsit veszélyes lenne, még ha a tetőkön is... De te tudod... én ritkán szoktam kimozdulni... Akkor, kezdjük? - kérdeztem egy kicsit elbizalmatlankodva.

-- Itt? Szerintem itt kicsit veszélyes lenne, még ha a tetőkön is... De te tudod... én ritkán szoktam kimozdulni... Akkor, kezdjük? – mondta.

Rögtön ki kellett valamit találnom, hiszen Shioshu már várta az edzés részleteit.
Megnéztem, mi áll a rendelkezésünkre, egy sima utca lakóházakkal és boltokkal, a házaknak persze volt tetejük is ahol akár egy edző mecset is rendezhettünk volna, de ahogy Shioshu is mondta veszélyes lehet két, harcban teljesen tapasztalan shinobi edzése, még a végén valakibe bele állt volna egy kunai vagy ilyesmi.
Valami olyasmit kellett kitalálnom, amivel nem fenyegetem az utcán lévő emberek épségét.
Át kellett gondolnom a dolgokat mégis hogyan edzettünk volna, ha a kiképzőterepen vagyunk. Valószínűleg összemértük volna az erőnket,
de ez most ugye kilőve a másik lehetőség, hogy a célzást gyakoroljuk, de az is kilőve. A jutsuinkat se mutattattuk meg egymásnak, mert az meg ránk vonta volna az emberek figyelmét,
ezt persze én nem akartam.
Aztán eszembe jutott, hogy végül is a jutsuk legtöbbje, amiket ismerünk csak egyszerű akadémiai jutsuk.
Úgy hogy, csak egyszerűen elszórakozgatunk az akadémiai jutsukat használva, edzésnek feltüntetve.

- Veszélyes? Lehet, hogy egy kicsit félreértettük egymást? Na, figyelj, az egyikünk kiválaszt, egy járókelőt másik pedig felveszi annak az alakját. Például látod azt a piros sapkás férfit? Fogadjunk, hogy nem sikerül felvenned az alakját. – mondtam neki aztán az említett piros sapkás emberre mutattam.

- Veszélyes? Lehet, hogy egy kicsit félreértettük egymást? Na, figyelj, az egyikünk kiválaszt, egy járókelőt másik pedig felveszi annak az alakját. Például látod azt a piros sapkás férfit? Fogadjunk, hogy nem sikerül felvenned az alakját. – hívott ki.
- Mennyiben? - kérdeztem pénzéhesen. Picit szeretem a pénzt, hogy új könyveket olvassak el. Hát ilyen vagyok.
Rövid fekete hajú egyén volt, piros sapkával a "célpont". Hosszú szaggatott farmer nadrágot, és sárga pulóvert viselt. Meg egy papucsot. Érdekes volt így az összkép. Megkel még jegyeznem, enyhén izmos és sovány embernek tűnt. Max. 20-25 éves lehetett.
Miután megfigyeltem az alakot, és átváltoztam:
- Henge!
És átalakultam. Egy hibával. Egy szépségpötty keletkezett az orra alatt, ami nem kellene, hogy ott legyen. Gondoltam, nem veszi észre...
- És most mi lesz? Fürge Test Technikával fussunk versenyt, mi? - kérdeztem viccelődve.

- Mennyiben? – kérdezte, de mielőtt válaszolhattam volna már végre is hajtotta a feladatot.

Átváltozott azzá a piros sapkás fickóvá, akit mutattam neki.
Shioshu is piros sapkát szaggatott farmer nadrágot és sárga pulóvert viselt. Persze nem csak a ruhái változtak át a magassága és a testfelépítése is megegyezett a piros sapkás emberével.
Szerintem a Henge legnehezebb része az arc megformálása, de neki az is sikerült, habár mintha lett volna egy fura pötty az arcán, egy olyan pötty, ami piros sapkás embernek nem volt.
De nem kötöttem bele végül is lehet, hogy az csak valami kosz.

- És most mi lesz? Fürge Test Technikával fussunk versenyt, mi? – kérdezte komolytalanul.

Az ötletem nem volt éppen tökéletes mivel úgy tűnt az újdonsült barátom rájött, hogy csak szórakozzon vele. De ha már elkezdtem muszáj volt befejeznem.

- Felőlem akár az is lehet, nem ragaszkodom az eredeti terveimhez. Persze ha más ötleted is van, akkor azokat se titkold el előlem. – mondtam Shioshu-nak tettetve hogy komolyan vettem az előbbi vicces megjegyzését.

- Felőlem akár az is lehet, nem ragaszkodom az eredeti terveimhez. Persze ha más ötleted is van, akkor azokat se titkold el előlem. - mondta.

Most hülyéskedik velem?! OK, hogy nem nincs semmi ötlete, nekem nem baj, de hogy, ... nem is tudom. Nem vert át de ez nem edzés... Nem szeretek edzeni, de ha mégis akkor csináljuk normálisan! Rendben, rendben. Menjünk bele a játékba. Majd zsákutcába csalom és akkor jöhet a letolás. Vagy ne? Nem vagyok ilyen szemét... nem fogom letolni, de megfogjuk beszélni. Rendben játszunk:

- Szerintem csináljunk valami mást. De nekem sincs ötletem de ez gyerekes. Edzünk, de normálisan, kérlek. Átjöhetsz hozzánk, a hátsókert erre van kialakítva. Edzünk ott, rendben? - kérdeztem kedvesen.

OK, nincs szívem (cenzúra: köcsög) lenni, hát ilyen a szívem. De ez egy kicsit sok nekem is. Pedig én nyugodt típus vagyok... most úgy itt hagynám a fenébe és olvasnék valamit. De az eszem és a jó szívem... Nem szabad egy barátságot így elrontani... meg nem vagyok egy (cenzúra: szemét) alak.

- Szerintem csináljunk valami mást. De nekem sincs ötletem, de ez gyerekes. Edzünk, de normálisan, kérlek. Átjöhetsz hozzánk, a hátsókert erre van kialakítva. Edzünk ott, rendben?- kérdezte.

A hangja kedves volt, de szerintem magában elkáromkodta magát egyszer vagy kétszer.
Mindegy a lényeg hogy átvette az irányítást.
Ennek persze örültem, mert ugye először én próbáltam meg a vezető lenni kettőnk közül, de lássuk be csúnyán elbuktam.
Lehet, hogy ő a csapattársam, és ha igen akkor már ott búcsút mondhattam az alfahím szerepnek, nem mintha valaha is vágytam volna rá.
Nem tehetem mást kénytelen voltam őszinte lenni.

- Oké be kell, valljam nem volt semmi tervem. De ha neked volt egy külön hátsókerted erre a célra, akkor miért nem szóltál róla? Mindegy, mutasd, az utat kérlek. – mondtam neki és vártam, hogy elinduljunk.

- Oké be kell, valljam nem volt semmi tervem. De ha neked volt egy külön hátsókerted erre a célra, akkor miért nem szóltál róla? Mindegy, mutasd, az utat kérlek. – mondtam neki és vártam, hogy elinduljunk. - mondta.
- Azért nem mutattam, mert gondoltam, te akarsz lenni a vezető és van 1 terved. Nem szeretek vezető lenni, néha teljesen lesokkolok. Gyere erre. - mentem haza, hogy mutassam az utat.

De abban teljesen igaza van, a kifogásaim ellenére is, hogy miért nem szóltam? Attól még, hogy hagytam, hogy ő vezessen... de ez most már nem számít. Az a lényeg, szereztem egy barátot. És áthívta, magamhoz, és edzeni fogunk. Na, úgy látszik van értelme kimozdulni. - gondoltam, vidáman.

- Azért nem mutattam, mert gondoltam, te akarsz lenni a vezető és van 1 terved. Nem szeretek vezető lenni, néha teljesen lesokkolok. Gyere erre. - mondta majd elindult haza.
Legalább ez is megoldódott. Megyünk, edzünk egy jót, aztán majd csak lesz valami. Mostanában úgy is elhanyagoltam az edzést, most itt volt a lehetőség.
Persze arra is gondoltam, hogy vajon mi lehet az akadémián?
Vajon megérkeztek már a csapatársaim vagy a sensei-em? Úgy volt, hogy ma velük fogok találkozni, de hiába vártam őket az akadémián, nem jöttek.
Arra gondoltam lehet, hogy most ők is rám várnak, de hiába.
Ha nagyon elhúzódik az edzés, akkor lehet, hogy csak holnap megyek vissza.
Biztos voltam benne hogy le fognak szidni, talán valahogyan meg is büntetnek, ez van.
Végül is mit tehetnének, kirúgnak a csapatból?
Nem túl valószínű, de ha mégis akkor meg majd beraknak, egy másikba szóval ez nem nagyon számít. Miközben elmerültem a gondolataimban viszonylag nagy távot tettünk meg és nekem úgy tűnt már nem vagyunk messze a céltól.

Már közeledtünk a célhoz, és mi történt? Megérkeztünk. Szóltam anyának:
- Szia, anya! - köszöntem.
- Szia, kicsim. Milyen volt? - kérdezte.
- Nem volt ott senki, de összebarátkoztam valakivel, Nosaru-val. Edzhetünk a hátsókertben?
- Persze, de csak 2 órát, utána menjetek vissza az Akadémiára, hátha megjöttek akikre vártok. - mondta szigorúan.
- Rendben, akkor megyek edzeni. - mondtam én.
- Különben, hogy nem lopod a napot? Régen láttalak így felpörögve. - kérdezte.
- Hát.... mert.... új barátom van és kész. Na mentünk, szia. - mondtam neki minden ok nélkül, mivel csak a hátsó kertbe mentünk.

Mikor elértünk edzésünk színhelyére, nem fogadott nagy látvány, minden úgy volt, ahogy lenni kell.
2 fa kunaival és egyébbel felsértve. 1 céltábla. Egy doboz tele shurikennkel és kunaival. És úgy 10 hektár hely. Szép nagy hátsó kertünk volt. Egyébként e nagy területet sok bokor díszítette, ahol könnyen lehet elbújni. A fák ágain kötelek. És a kuckóm. Ahol a könyveim vannak, hogy szellemileg is edzek. És ezt az egészet bekeríti egy nagy drót és fa kerítés. Mikor hol melyik helyen. Egyébként az alapok edzéshez plakátok amin... olyan dolgok vannak amit gyorsan el kell tüntetnem... egyébként azokat szoktam gyakorolni a Henge justut. Most, hogy így szépen feltérképeztem a területet, és túlestem egy gyors nosztalgián, akár el is kezdhetnénk edzeni.
Na, mivel kezdjük? - kérdeztem, miközben a plakátjaim felé somfordáltam, és próbáltam óvatosan biztonságos helyre helyezni őket a kuckó ládájában.

/// Ha nem esett le, a Shi egy icipicit perverz. XD ///