Getsugakure-Taktikai bázis

- Nos, térképünk csak a külső részről van, a falon kívülről, ugyanis egy fallal van körülvéve a piac. Ez segíthet a bejutásban, de onnantól már nem. - és át is adta a külső helyzeteket megjelenítő tekercset. - Mint láthatod, hat kapuval, bejárattal rendelkezik a hely, egy itt van tőlünk 5 km-re, ez a Déli kapu, azt ajánlom ne itt menyetek be, ez a főbejárat is egyben, bár, mondjuk, ha el tudtok vegyülni, akkor nincs probléma. Emellett még a maradék három égtájnak a megfelelője a kapu helyzete, és van egy vízi bejárat, mivel rendelkezik a hely egy belső kikötővel, és van egy külön bejárat, amin csak különleges embereket engednek be. Még nem jöttünk rá, hogy miben különlegesek, csak azt figyeltük meg, hogy akik bementek, mind viseltek tetoválást, látható helyen, de csak hármat tudtunk kifürkészni: '1 ; 5 ; D'. Hatalmas kiterjedésű a hely, talán 15-20.000 m2, így könnyen el lehet veszni benne, különösen a sok sikátor miatt. Ennyi tudunk, de reméljük, hogy ti sikerrel jártok, sok szerencsét. - mondta a lány, és kisétált a sátorból. Most már rajtad áll a küldetés, te vagy a vezér, és a te válladon csücsül a felelősség. De, mit teszel addig, amíg nem ér ide a csapat? Körülnézel a területen, pihensz? Vagy előkészülsz a megbeszélések sátrában az eligazításra, amit neked kell majd megtartanod, terveket szövögetsz?

//Mintha lemaradt volna az előző postodról a jegyzet rész....//

Ayami egy kisebb tekercset adott át nekem, mely a Tábor külső részét vázolja. 6 helyen lehet betörni, egy vízi bejárat valamint egy külön kapu is van, különleges személyeknek. Ahogy Ayami megemlítette az 1; 5; D-t hirtelen ellenfelem jutott eszembe.
- Ezek a tetoválások rangot jelenthetnek, mint már említettem, ellenfelem karján egy B betű volt tetoválva, és így is hívta magát. A Bárónak talán van egy elit testőrcsapata. A tetovált személyek alkothatják a tagjait, a számok pedig az erősségi rangot jelzik. - mondtam Ayami-nak. A hely maga hatalmas, rengeteg sikátorral, első hallásra úgy tűnt, mintha egy kisebb falu lenne elszigetelve, tele rabokkal és igen magas szinten álló ellenfelekkel. Nem lesz egyszerű küldetés. A rövid ismertető után Ayami elment. Ott maradtam egyedül, gondolkodtam, mit tegyek. Talán jó ötlet lenne meglátogatni ezt a Déli kaput, ám nem tudtam, mikor érkezik meg a csapatom. Valamint a 4 napon tartó fekvés miatt inkább úgy döntöttem, eszem valamit, korgott a hasam. Majd belekezdhetek a tervezgetésbe. A sátorból kisétáltam, sétáltam egyet a bázison. Ha találtam valamiféle élelmet, esetleg egy étkezősátrat, akkor besétálok, és ha lehetséges eszem valamit. remélem találok némi élelmet, üres hassal nem lehet gondolkodni, és kell az erő a küldetésre. Megpróbálok a lehetőségekhez képest annyit enni, ami elegendő a szükséges energiához.
Miután megtörtént Ayami tekercsével keresek egy nyugodt helyet, majd elemezni kezdtem a helyzetet. Egy 4 fős csapat élén kell behatolnunk egy ekkora területre, 6 kapu áll a rendelkezésünkre. Fejemben több terv is körvonalazódott. Talán ha két csapatban mennénk be... . Először is a bejutásra kell koncentrálnom. Az az első igazi nehézség. Ha bejutottunk, akkor majd meglátjuk, mivel van dolgunk, ez befolyásolhatja a csapatosztást is. Shiro ott ült az asztalon, a tekercs mellett. Néha megsimogattam a fejét. Elővettem a kis jegyzeteket, melyeket Ayami adott, az egyiket felhasználva próbálom kitervelni a bejutást.
- Lássuk csak... - 6 bejárat, egy tengeri és egy a tetováltaknak. Ekkor eszembe jutott ismét a harcom. Már akkor is éreztem, mikor megláttam, de most már biztos, hogy a tetoválása a rangját jelenti. Nem akarok még egy ilyen személlyel harcolni, hisz az előző is komoly következményekkel járt, a feladatunk pedig az, hogy csendben végezzük el a küldetést. A papírra pár szót írtam, majd letettem és ismét Shiro-ra néztem.
- Mit tegyek? - hirtelen szembesültem azon, hogy vezető lettem. A harcomnál is arra koncentráltam, hogy Suki-nak ne legyen semmi baja, most egy egész csapatot fogok vezetni. A lehető legkomolyabban kell vennünk, ha nincs meg a kölcsönös tisztelet és a kölcsönös csapatmunka, akkor mind ott fogunk meghalni. Még most sem örültem, hogy egy "idegen" a csapat része, remélem, nem fog hátráltatni senkit. A tekercset összetekertem, a terv első felével megvoltam, kicsit kimegyek, szívok egy kis friss levegőt. Kisétáltam a sátorból, majd kinyújtóztattam karjaimat, megropogtattam a nyakam. Mikor érkezhetnek meg?

//Bejegyzés:
Csapat vezetése. Tagjai: Djuka Munfurawa. Djuka Hiashi. Akari Tenshi. Djuka Mizuri, Táboron belül tartózkodik.
Tábor: 6 bejárat, 1 vízi, 1 elit /1; 5; D/. Főbejárat délen, 5 km-re. 15-20000 m2. //

//Elnézést, azt hittem, a tábortól kell kezdeni a jegyzetelést. Remélem nem baj, ha pontokban írom őket, elvégre kis jegyzetek.//


Megvárjuk, amíg ténylegesen megérkezik a csapat, akkor te is nyomj egy postot nekik fogadtatásként, akkor írok én, és utána már mehet is az eligazítás.... Tehát először várd meg, míg ideír csapatod mindhárom tagja. - Sui

A bokrok hűs árnyában elpihenve Munfurawa végre fellélegzik. Fájó, vérző csuklója kihúzta a bajból. Mégsem élvezheti ki a nyaralás röpke örömét, hiszen a tisztáson még csata dúl, és gyorsan körbe nézve már biztos benne, hogy valóban Hiashit látta megjelenni, és megvédeni őt. Aggodalom kellemetlen érzése suhan át rajta, miközben Yoru megjelenik, és a kölykökre jellemző félő, ügyetlen, örömködő, mégis eltúlzott módon veti rá magát, hogy ellenőrizze, jól van-e. A lánynak még vele is meg kell küzdenie, hogy egyáltalán levegőhöz jusson. Mire Ame újra feltekint, már csak ketten állnak a tisztáson, Hiashi és
Tenshi. Ennél nem is vár tovább, részben még a csata gondolatával a fejében, kifut a bokrok közül, remélve Yoruval még elkapnak valami szagot a harmadik alaktól, végül akár volt nyom, akár nem, meglepő hirtelenséggel hagy fel a kereséssel, és könnyezve veti magát Hiashi felé, hogy a karjaiba zárja.
-Te.. te bolond! Te.. ne játszd a hőst! Nem.. nem bírtam volna ki, ha elveszítelek!-Genki furcsa szökése után, ami olyannyira összekuszálta benne a családhoz való viszonyát, Hiashi elvesztése a lehető legrosszabb lehetőség lett volna számára. Bár most szerencséjük volt, egyszerűen nem bírt az érzelmekkel, azok magukkal ragadták őt, és az ölelés egészen elnyúlt, mire összeszedte magát. Ame ellépett Hiashitól, majd megtörölte a szemeit, majd fájón feljajdult, ahogy a karján lévő seb, a harc elcsendesülésével égető hevességgel hívja fel magára a figyelmet.
-Hiashi.. segítesz?-néz a fiúra kérlelőn
-Le kellene venni az alkarvédőt, és.. le kellene fertőtleníteni majd be kellene kötni. Egy kézzel ehhez ügyetlen vagyok.-ad rövid magyarázatot, miközben egészséges kezével az elsősegélykészletet tartalmazó tekercs után kotorászik, hogy mire Hiashi, remélhetőleg segítőkészen vállalkozik a feladatra, minden készen álljon.
-Tenshi, van ötleted mit kezdjünk velük?-kérdezi közben a lánytól, remélve figyelmét leköti a két hulla. Harc közben nem hitte volna, hogy megölte az ellenfelét, de míg Hiashi segít kötözni, van ideje végigmérni. Tekintetével nem csupán a sebesüléseit méri fel, melyek a vesztét okozták, de keresi rajta azokat a jeleket is, melyek esetleg a rangjáról, klánjáról árulkodnak, és nem mellesleg úgy dönt, jó gyakorlat és később hasznos dolog lehet, ha megpróbálja megjegyezni a vonásait. Aztán, ahogy a kötözés véget ér, és ő maga is túlesett a gépies, szenvtelen felmérésen, tekintete tovább időzik az alakon. A férfi.. pillanatokkal azelőtt még tele volt gyilkos szenvedéllyel. Az élet ott tombolt a testében mely most egy kupac magatehetetlen hús csupán. Valami eltűnt belőle. És ezt ő maga tette.
Ame lassan felkel és közelebb sétál hozzá. Leereszkedik a test mellé, és csak nézi. Aztán kezébe fogja az elejtett katanát, mely mintha mi sem történt volna, élesen, ám ezúttal természetes fényében csillog.

-Nem hiányolod a gazdád?-kérdezte suttogva, a penge pedig, ahogy várhatta, csendes maradt, így a lány tekintete újra a férfire vándorolt. Nem akart ölni. Csak a harcot magát élvezte, és a győzelem mámorát.. de azt hitte... azt hitte nyer egy foglyot, akit majd kihallgathatnak, aztán már nem rajta áll, miféle sors vár rá, ám ezúttal ő maga volt a gyors halál. A háború betört napjaiba, és bár nem az övéi közül, de az ő keze által elragadta első áldozatát. Ez már nem az akadémia volt, és nem is egyszerű vadászat, melyben kisállatot kellett befogni. Ame válla megremegett, és mélyet sóhajtott. Nem tudta, képes lesz-e megfelelni a küldetésen. Aztán hirtelen felkelt.
-Gyorsan. Kezdjünk velük valamit.-fordult el a testtől, még mindig szorongatva a katanát. Nem akart újra ránézni. Nem akarta, hogy újra szembesülnie kelljen azzal, hogy ezt az életet ő maga oltotta ki. Elmenekülhetett volna. Mikor létrehozta a füstöt, leléphetett volna.. Vagy elmenekülhettek volna ezek a fickók... Óvatosan mégis visszapillantott rá.
-Miért nem..?-ereszkedett le újra, de az alak már nem válaszolhatott. Ame megpróbálta elhessegetni az érzéseket. Megpróbált újra úgy viselkedni, mint egy tökéletes Djuka.. hűvös hatékonysággal oldotta meg a fegyvertartó szíjat és hüvelyt, hogy megszerezze azokat a katanához, ám mikor magához vette, keze már ismét remegett, majd egy pillanatra megszédült. Talán csak azért nem vesztette az egyensúlyát, mert Yoru aggódó dorombolással bújt hozzá, és ő belé kapaszkodhatott.
-Te.. te itt vagy nekem.-a párduc közelsége megnyugtatta, és erőt adott neki. De szüksége volt arra, hogy ujjaival legalább, közvetlen kapcsolatban maradjanak, ahogy elindult, hogy összeszedje és újrapecsételje az elsősegély cuccokat. Gyászos hangulata akkor sem oszlott, mikor besegített a csapattársaknak, a fickókról való gondoskodásba. Nem volt elég jól ahhoz, hogy ő ötleteljen, de ahhoz igen, hogy segítsen. Valami furcsa módon azt vette a fejébe, hogyha már ő ölte meg, úgy való, hogy ő is gondoskodik róla. De hiába gondolta ki ezt ilyen szépen, megtenni már messze nem volt ilyen könnyű.

Nehéz, lassú léptekkel követte a társaságot. Eleget tett a vezér, Hiashi parancsainak, de az az életkedv, amivel nekivágott a kalandnak, mintha elszállt volna. Gondolatai vissza-visszatértek a halottakhoz, és csak Yoru rezdülésére nézett fel, hogy meglásson egy feledhetetlen madarat, majd a család egy másik tagját.

//Nem tudom elrakok én is egy katanát és úgy írom a menekülő ejtette el, de ha nem jó akkor Sui szólj és átírom.//

A tervem sikerült, mivel míg én feltartottam az ellenfelet Ame ki tudta magát cserélni egy farönkre. Visszont nekem is veszélybe került az életem. A katana eltörte a ninjatomat, viszont szerencsémre a tanto felfogta a vágást, ezzel megmentve az életemet. De mielőtt még ellentámadásba foghattam volna Tenshi mellettem teremt és elvágta a férfi torkát. Egy kis vér az én arcomra is csöppent. Ez egy állat, gondoltam akkor magamban.
- Tenshi te állat!!! - ordítottam rá. - Azért nem kellett volna felvágni az egész csávót! -
Nagyon dühös voltam rá és eléggé meg voltam ijedve, hogy ilyen hidegvérrel megölt egy mebert. Letöröltem a vért az arcomról és elraktam a tantomat. De a másik férfi eltűnt viszont a katanát itt hagyott bár a tokja nem volt ott. Felvettem a katanát és valami jót kitaláltam. Levettem a ninjato tartóját és kiszúrtam a végét, így már a katana belefért, bár egy kicsi kilógott a végén. Meglepett, hogy mennyivel nehezebb a katana, mint a ninjato. De nem volt sok időm Ame sírva borult a nyakamba, majd kioktattot az önfeláldozó beugrásomért.
- Nyugi Ame, ilyen hamar nem halok meg. - mondtam neki. - Amúgy is ne sírj, mert én is elérzékenyülök! - mondtam és vigasztaltam a lányt. Megkért, hogy kötözzem be a kezét. Kértem a lányoktól elsősegély csomagot, majd levettem óvatosan Ame alkarvédőjét amin egy nagy vágás volt és tiszta vér volt az egész, viszont Ame keze még rosszabb volt. Egy szép vágás volt rajta, bár nem volt túl mély a seb szerencsére. Bekötöztem a kezét, majd Tenshi is megkért, hogy tegyem meg ugyenezt. Odamentem hozzá és az ő kezét is elkezdtem bekötözni.
- Tenshi figyelj! - szóltam a lányhoz kötözés közben. - A hullákat itt az erdő szélén ássuk el, így ahogy vannak csak előtte átkutatom őket! Addig ne csináljunk velük semmit. Ne nagyon gyalázzuk meg őket! -
Odementem ahoz, amelyiket Tenshi vágta le. Átkutattam és amit érdemlegesnek találtam elvettem tőle. Majd oda mentem Ame áldozatához, bár kicsit óvatosan, mert nem tudtam biztosan meghalt-e. Leguggoltam a feje elé és odaraktam a két ujjamat a nyaki ütőeréhez, de nem éreztem lüktetést. A férfi meghalt. Elkezdtem átkutatni a zsebeit és minden, amit találtam eltettem kivéve ha vannak fegyverek, mert azok most nem kellenek, majd segítettem Tenshinek kiásni a gödröt. Temészetesen szívesen mentem volna inkább Améhoz, de a hullákkal valamit kezdenünk kellett. Majd amikor elég nagy volt a gödör odaszóltam Tenshinek.
- Tenshi! - szólítottam meg. - A hullákat.. hogy is mondjam... heyezd el a gödörben! Nekem nincs hozzá gusztusom. - mondtam neki, majd még valamit megemlítettem. - Tenshi máskor nem szeretnék ilyen magánakciót, csaknem az életünkbe került! - majd odamegyek Améhoz. - Ame! - kezdtem bele. - Ne légy így elszonytyolodva! Lehet, hogy még történhet velünk valami jó is. És maradjunk együtt és tartsuk távol magunkat Tenshitől, látod megölt egy embert hidegvérrel! - majd befejeztem a mondandómat és elnéztem az úton. Reméltem hátha jön valami erősítés szerű és ellátják rendesen Ame sebeit.

//Most moderáltam a hozzászólást. És rád hárítom azt hogy mit találok. //

Ame és Tenshi karddal távoztak a helyszínről, a holtesteket elástátok, ami elég furcsa, hiszen nem volt nálatok ásó, nem is sikerült az ásás részt megoldani, csak annyira, amennyire a kezetekkel megoldható. A Kiri-i lány nekiáll átvizsgálni a hullákat, de Hiashi mellé lép, és elkezdi ugyanazt csinálni, elég furcsa helyzet alakult így ki, de ennél már csak a tudat volt furcsább, hogy egyedül Ame-t érintette meg a gyilkolás utáni rádöbbenés. Tenshitől mondjuk nem várhattuk a világmegrengető érzelmeket, mivel pszichopata, és skizofrén is egyben, amit eddig jól elrejtett társai elől, de a fiú könnyed megbékélése, miközben az ellenség vére az ő arcán landolt, bajnoki övet érdemel. A vadmacskás lány egy katanával lett gazdagabb, míg a Kiri-i magához vett 60 Ryou-t, és egy szikét, ha akart, ha nem, akkor az rámarad Hiashira. Elég feltűnőek a sírok, és a tábor közelében is vannak, így csak remélhetitek, hogy nem lesz ebből később probléma, de továbbálltok, és találkoztok vezetőtökkel, Djuka Kodomoval, aki elküldi a sebesülteket előző lakhelyére a gyengélkedő sátorba, ahol orvosok látják el őket. Mikor kijönnek az új kötéssel a kezükön a chuuninra hárul a beavatás feladata.

//FIGYELJETEK EGYMÁS POSZTJÁRA! Tenshi már leírta az átvizsgálást, nem étrem miért kellett újra, ez ugyanolyan, mint a te terved meghiúsítása, ami egyébként ugyanúgy nem volt fényes....Pluszban nem veszitek észre, hogy a küldetés elején Tenshi azt mondta másként szólítsátok, de csak nem sikerül, bár ebbe nem is nagyon kötök bele, lehet, a karakter direkt provokálja a másikat. A kört Kodomo kezdje, és reálisan nyomjátok az eligazítást. Hajrá!! Mivel nem volt még a bemutatkozás sem, és kell az eligazítás, életbe lép az, amit az első körben mondtam. A párbeszéd mindenkinél legyen ott, és beszéljetek össze, hogy mikor ki mit mond. Kérdezzetek, beszélgessetek....//

Ame egykedvűen ült a gyengélkedőn. Míg várakozott mit sem változott a gyászos hangulat, mely az ideutat jellemezte. Egyszerűen nem sikerült túllépnie a halál okozta sokkon, ráadásul ott ült vele Tenshi. Nem csupán bizalmatlan volt vele szemben, de mióta látta, milyen vadállati módon, érzéketlenül és szívtelenül gyilkol, jobb szerette volna, ha egész egyszerűen eltűnik az ő kicsiny világából. Yoru feszülten, füleit hátrasunyva ücsörgött Ame mellett. Nem értette igazán mi bántja a lányt, de azt érezte, hogy köze van hozzá a másiknak, így szemmel tartotta őt. A párduc jóval élőbbnek tűnt akkor a lánynál.
Ahogy Ame kilépett a sátorból, kezén a friss kötéssel, mély levegőt vett. Ismét próbált nyugalmat találni, de a tiszta, ízes kortynyi levegő sem segített ebben. Szomorú látványként, megereszkedett vállakkal döcögött hát át a nagy sátorba, ahová irányították őt, majd helyet foglalt és maga elé meredt. Felfogta mi zajlik körülötte, de nem lelte már magában a kellő elszántságot. Valahol mélyen azért imádkozott, hogy mindez bizonyuljon álomnak, vagy legalább érjen máris véget, miközben egy jóval erősebb gondolat arra buzdította hogy legyen újra erős, tökéletes, amilyennek Djukaként lennie kell.
- Remélem, nincsenek komolyabb sérüléseitek.- Ame csak a hangra nézett fel. Tekintete elidőzött a srácon, a mosolyon. Furcsán emberi volt a túl rideg világban, aminek látta most. Jól esett neki.
- Nos, mint tudjátok, országunkban felfedeztek egy eddig titkosan működő bűnszervezet bázisát, ahol illegális fegyver és embercsempészet zajlik. Ez a Tábor. A Tábor vezetője egy Báró-nak nevezett fickó, aki Iwagakureból szökött el, belekeveredett az alvilág mocskos ügyeibe és létrehozta a Tábort. Valószínűséggel már ők is tudják, hogy Getsugakure és szövetségi országa, Kirigakure csapatokat küld a Tábor felszámolása érdekében, ezért a Báró nagy valószínűséggel megerősíti a helyet, igen képzett és komoly testőrséggel bírhat.- Ame a srácot figyelte. Azt, amit mondott, már hallotta korábban a nagypapitól. Most nem a szavakra, hanem az emberségre volt szüksége. A nagypapira gondolva és a srác mosolyából erőt merítve végül megpróbált újra használható ninja lenni. Kissé talán nehézkesen, de megszólalt.
- Mit értesz pontosan a képzett testőrség alatt? Milyen erős lehet a Tábor védelme?- Valami ilyesmit kérdezett anno a nagypapitól is, de itt a bázison talán már többet tudnak a Táborról.
- A Bárónak feltehetőleg van egy elit védelme, melyet tetovált embere alkotják. Ezek a tetoválások látható helyen vannak, eddig 4 ilyen személyről tudunk - majd kis papíromat elővettem és mondtam - 1, 5, D. Őket a bázis kémei azonosították, és van egy 4. személy, az úgynevezett B - hangom kissé megváltozott, határozottabban folytattam. - A B nevű férfival én magam harcoltam, hihetetlenül erős személynek bizonyult, egy erős Chunnin szintjéhez tudnám hasonlítani, esetleg egy gyengébb Jounin is lehetett akár. Szerencsére a B már nincs az élők sorában. A többi személyről eddig annyit sikerült kideríteni, hogy a Tábor egy külön kapuján jutnak be. - A kérdés pedig igen érdekes válaszhoz vezetett, ami újra elkezdte táplálni benne a lelkesedést. Kíváncsisága végre visszahozott egy kis színt az arcára, mely bizonyára fetűnt Hiashinak, mikor a térkép felé hajolt.
- Mint ahogy láthatjátok, a Táborba 6 kapun lehet bejutni. Innen 5 km-re van a legközelebbi kapu, a Déli kapu. Az előbb említett Elit bejárat, melyen a tetovált személyek járnak ki-be, valamint egy kikötői, vízi kapu is van. - Ame próbálta nem pusztán átlátni a terület rendjét, de meg is jegyezni a lényeges pontokat. Az, hogy végre ismét volt valami kézzel fogható feladat, jó kapaszkodónak bizonyult a gyászos hangulat leküzdésére, de Ame lelkesedése továbbra sem volt igazán érezhető. Óvatos és tartózkodó maradt, érdeklődését inkább csak gesztusai mutatták.
- Hogy fogunk bejutni?-Tenshi/ Akemi kérdésére, bár tökéletesen helyénvaló volt, Ame összerezzent, és visszahúzódott a térképtől. Mióta beültek ide, nem foglalkozott a lánnyal, ám az most előtört a feledésből, amibe próbálta száműzni.
- Először is meg kell vizsgálnunk, hogy melyik kapun lehet a legegyszerűbben bejutni, ezt pedig a következőképpen fogjuk véghez vinni. Mivel 6 kapu van, ellenőrizzük őket, megvizsgáljuk, hol milyen létszámban van az őrség, majd ezeket az információkat összegyűjtve megtárgyaljuk, hol érdemes behatolni. Sajnos a Tábor belsejéről nincs semmiféle adatunk, így ha benn vagyunk, a csapatmunkára leszünk hagyatkozva, nem segít nekünk sem térkép, sem leírás.- Baljóslatúnak tűnt az, amit a mosolygós srác a küldetés alakulásáról mondott. Ame kételkedett abban, hogy képesek lesznek majd a megfelelő csapatmunkára egy teljesen idegen terepen.
- Egy hatalmas területről van szó, tele épületekkel és sikátorokkal. A küldetésünk legfőbb célja a Táborban szolgáló vezetők elfogása vagy likvidálása. Azonban a lehető legnagyobb csendben kell véghez vinnünk. Pontos adataink nincsenek a benn szolgáló erők létszámáról és erejéről, így bármiféle figyelemfelkeltéssel megássuk a saját sírunkat. - Ame csendesen gondolataiba zárkózott. A küldetés, hallva az eddigieket, bőven meghaladta azt a szintet, amit mint genin, teljesítenie kellene. Talán örült volna a dolognak, ha ez még Az előtt kiderül, most viszont sokkal élesebben vélte látni a veszélyeket. Mikor Hiashi kérdezett, Ame a testvérkéjére nézett. Nagyon jó kérdés volt, ami őt is érdekelte.
- Vannak mások is a küldetésben vagy csak a mi csapatunk?
- Igen, vannak mások is. Jelen pillanatban azonban mind a két személy a Táboron belül tartózkodik, nem tudunk róluk semmit. Az egyikük a családunk tagja, Djuka Mizuri, a másik pedig a zsoldosként szolgáló Kazedando Soroshima-Ketten... Ame több szövetségest várt. Kiri is rendesen alábecsülhette a probléma nagyságát, ha csak ez a.. hidegvérű gyilkos csatlakozott hozzájuk. Aztán valami ennél is meglepőbb dolog merült fel.
- A kapuk ellenőrzéséhez szükségem lesz minden fontos információra a képességeitekről, miben jeleskedtek, bármi, ami előre viheti a küldetésünket. El is kezdem. Az én területem a Katon technikák, valamint az illúziók, Genjutsuk használata, mellyel meg tudok téveszteni másokat, emellett jártas vagyok a különféle Varjútechnikákban is..- Már.. megint olyan helyzet látszott kibontakozni, melyben Tenshi, az idegen.. a gyilkos előtt kellett magáról nyilatkoznia. A mosolygós fickó nyilvánvalóan nem érezte az idegen jelenlétének veszélyességét.
- Ő itt a társam, Shirokage. Bár nincs kiképezve ninja állatnak, tökéletesen együtt működünk, és jelzi, ha valaki a közelben jár.- Ame rosszat sejtve figyelte a fiút. Lehet hogy lenyűgöző volt a madárkája, de nem akart bedőlni e szép képnek...
- Munfurawa, ugye? Mit lehet rólad tuni? Kíváncsi vagyok a képességeidre, a jellemedre, a nálad levő felszerelésre, mindenre. - Mikor a srác személyesen őt szólította, egy ideig tovább méregette őt, mielőtt biccentett volna. Úgy döntött, megpróbál megbízni benne, és, ahogy a három ellen is, a túlélést helyezi a lehetséges veszély problémája elé.
-Igen.. Munfurawa vagyok. Djuka Gemu lánya.- Hangsúlyozta ki a születését. Fontosnak érezte.. és megnyugtatónak. Kicsit olyan volt, mintha az apja ott lett volna vele, és a névbe kapaszkodva, most hogy nem kerülhette el, hogy meséljen magáról, megpróbálta végre összeszedni magát.
-Ő itt Yoru a társam. Mi elég régóta vagyunk együtt.-mutat a párducra, ami büszke pózban várakozott mellette.
- Még csak genin vagyok. Amivel rendelkezem a kis elsősegély dobozomon kívül, az jelenleg 4 füstbomba, 10 m drót, 5 kunai és 10 senbon, valamint az ellenségtől zsákmányolt katana.. de azt.. Ha Hiashi szeretné, szívesen átadom neki. Jobban ért hozzá. -néz Ame a barátjára, mielőtt folytatná.
- Az alapvető technikákon kívül képes vagyok alkalmazni a Shikyaku no Jutsu // Négy Láb Technika-t, illetve jól értek a lopakodáshoz. A nagyapám tanított néhány.. különleges vadász technikát.-egy cseppnyi csúsztatás, csak Tenshi miatt. Ha már be kell számolnia arról, mihez ért, legalább úgy teszi, hogy megpróbál jól kijönni a dologból. Nem számít ha ezért esetleg balgának nézik.. Hiashi úgyis tudja az igazságot.. És itt, a többi Hold shinobi között, talán az sem lesz baj, ha Tenshi, ha esetleg miatta van itt, mégis megtudja hogy őt keresi... Hiashi úgyis lelőtte már a nevét...
- A nagyapám remekül értett ahhoz, hogy anélkül közelítsen meg állatokat, hogy azok meghallanák, majd puszta kézzel terítse le őket. Ezt szarvasokkal annak idején sokat gyakoroltuk, pedig azok híresen érzékenyek, szóval megy, és a másik dolog is, amit tanított, hasznos lehet. Megtanította hogyan használjam fel az erdők aljnövényzetében összegyűlő vizet arra, hogy párát létrehozva elrejtsem magam. -Ame kis meséje egyébként valódi jutsukról szólt, amit értő fül akár össze is rakhat, ha figyel a technikai megvalósítás leírására: Kirigakure no Jutsu/ Rejtőző Köd Jutsu, Muon Satsujin Jutsu /A Néma Gyilkolás Technikája. Ame ettől kezdve szótlanul figyelt a többiek bemutatkozására.
- Akkor most jövök én. Tenshinek hívnak, eredetileg Konohában születtem, de körülbelül féléve, egy tévedés miatt el kellett hagynom és onnan Vízbe szöktem. A klánom, nevet nem árulnám el, mert elég ismertek a falumba, fejvadászattal és orvoslással foglalkozik, emellett szinte mindenki ért a genjutsuhoz és kiképzésünk miatt képesek vagyunk valakiről elmondani, hogy mennyi a chakrája és meghatározni a helyzetét az általunk kifejlesztett távolságban. Igen, szenzor vagyok, jelenleg 50 méteres sugarú kör a hatókörzetem. Ismerem az alaptechnikákat és Ame által körülírt két technikát is. Ó a drága nagybátyám. A technikák, amiket ismerek az alapon kívűl és a korábban emlegetetteken kívül: Suiton: Mizugakure no Jutsu, Kage Shuriken no Jutsu // Árnyék Shuriken Technika, Youji // Fogpiszkáló, Genjutsu: kai// Feloldás, Nawanuke no jutsu// Szabaduló technika. Amennyiben kérdésetek van a technikákkal szívesen felvilágosítok bárkit, bár a nevek elég beszédesek. Emellett a felszerelésem:
1. széles övtáska: 5 robbanó cetlis kunai, 5 shuriken, reszelő, fiola víz, fenőkő, kés, 10 senbon,
2. széles övtáska: 10 kunai, 5 shuriken, 5 füstbomba, 10 senbon
hátizsák: egy rádió, 1 medikus készlet, 1 energiatabletta, 1 plazmatabletta, konoha fejpánt, 2 fuuma shuriken
egyéb:3 tanto, 2 ninjato, 1 katana- Ahogy Tenshi elkezdett beszélni, AMe enyhén feszülten várja, mi sül ki a dologból. Tusta hogy a lány legalább az egyik különleges jutsu-ját ismeri, de azt remélte hogy az elméletet új közegbe helyezve meg tudja oldani, hogy egyszerűen átsikoljon felette. Ahogy mégis kiemelte az ő jutsuit, Ame igyekezett meglepett arcot vágni, lecserélve az eddigi kiüresedett kifejezést. Szerette volna ha az idegen lány azt látja, hogy az hogy a nagypapin kívül más is ismeri a vadász jutsukat, szinte lehetetlennek hat. A konok ellenállás gondolatába kapaszkodva Ame kicsit erősebb lett, de úgy döntött, akkor már megpróbálja megoldani azt hogy az idegen alábecsülje őt. Végül Hiashi is bemutatkozott.
- Én Djuka Hiashi vagyok a Djuka klán ifjú tagja és Getsugakurei genin. Jelenleg kettő kunai van nálam és egy tanto. A többi felszerelésemet Getsugakuréban hagytam és a ninjatomat és két kunait a harc során vesztettem el. Remélem tudok majd itt szerezni fegyvereket. Az alaptechnikákon kívül, nmem nagyon van más technikám, csak a Dainamikku Akushon // Dinamikus Akció . Most nem szeretném elmagyarázni mire jó, majd meglátjátok.

Kodomo elkísért minket a korházi sátorba. Ott ellátták a két lányt. Nagyon mérges voltam magamra, amiért a két lány megsérült és még véletlen a nevüket is kiadtam az ellenségnek. És a legszégyenletesebb az volt, hogy én meg sem sérültem. Lehet nekem örülnöm kellett volna ezért, de most inkább szívesebben lettem volna bekötve, mint hogy Ame. Ahogy ellátták őket Kodomo elvezetett minket egy nagy sátorba ahol egy asztalhoz ültetett minket, majd elkezdte felvázolni a küldetésünket, a körülményeket, ilyeneket.
- Remélem, nincsenek komolyabb sérüléseitek. Nos, mint tudjátok, országunkban felfedeztek egy eddig titkosan működő bűnszervezet bázisát, ahol illegális fegyver és embercsempészet zajlik. Ez a Tábor. A Tábor vezetője egy Báró-nak nevezett fickó, aki Iwagakureból szökött el, belekeveredett az alvilág mocskos ügyeibe és létrehozta a Tábort. Valószínűséggel már ők is tudják, hogy Getsugakure és szövetségi országa, Kirigakure csapatokat küld a Tábor felszámolása érdekében, ezért a Báró nagy valószínűséggel megerősíti a helyet, igen képzett és komoly testőrséggel bírhat. - kezdet bele miközben a fehér holló, aki eddig a vállán pihent. Gondoltam megsimogatom, de végül inkább nem tettem, mert nem tudtam a természetét milyen.
- Mit értesz pontosan a képzett testőrség alatt? Milyen erős lehet a Tábor védelme? - a lány okos és fontos kérdésére sajnos nem tudtam megfelelő választ adni. - kérdezte Ame.
- A Bárónak feltehetőleg van egy elit védelme, melyet tetovált embere alkotják. Ezek a tetoválások látható helyen vannak, eddig 4 ilyen személyről tudunk - Kodomo válaszolt a kérdésére és elővett egy papírt. - 1, 5, D. Őket a bázis kémei azonosították, és van egy 4. személy, az úgynevezett B. A B nevű férfival én magam harcoltam, hihetetlenül erős személynek bizonyult, egy erős Chunnin szintjéhez tudnám hasonlítani, esetleg egy gyengébb Jounin is lehetett akár. Szerencsére a B már nincs az élők sorában. A többi személyről eddig annyit sikerült kideríteni, hogy a Tábor egy külön kapuján jutnak be. - elővett egy térképet, amin a Tábor volt található. - Mint ahogy láthatjátok, a Táborba 6 kapun lehet bejutni. Innen 5 km-re van a legközelebbi kapu, a Déli kapu. Az előbb említett Elit bejárat, melyen a tetovált személyek járnak ki-be, valamint egy kikötői, vízi kapu is van. -
- Hogy fogunk bejutni? - kérdezte Tenshi. Ez egy logikus kérdés volt. Ez a kérdés bennem is felmerült. -
- Először is meg kell vizsgálnunk, hogy melyik kapun lehet a legegyszerűbben bejutni, ezt pedig a következőképpen fogjuk véghezvinni. Mivel 6 kapu van, ellenőrizzük őket, megvizsgáljuk, hol milyen létszámban van az őrség, majd ezeket az információkat összegyűjtve megtárgyaljuk, hol érdemes behatolni. Sajnos a Tábor belsejéről nincs semmiféle adatunk, így ha benn vagyunk, a csapatmunkára leszünk hagyatkozva, nem segít nekünk sem térkép, sem leírás. Egy hatalmas területről van szó, tele épületekkel és sikátorokkal. A küldetésünk legfőbb célja a Táborban szolgáló vezetők elfogása vagy likvidálása. Azonban a lehető legnagyobb csendben kell véghezvinnünk. Pontos adataink nincsenek a benn szolgáló erők létszámáról és erejéről, így bármiféle figyelemfelkeltéssel megássuk a saját sírunkat. - modta Kodomo megint a mondandóját, amitől kicsit megijedtem. Ha ennyire erősek, akkor nem szabad semmit sem szem elől tévezteni és nagyon óvatosnak kell lenni. Úgy gondoltam, hogy ez sikerülhet, de ha kiszúr minket egy chakraérzékelő, akkor végünk. Ezért nagyon óvatosnak kell lenni különben végünk, ahogy Kodomo mondta. -
- Vannak mások is a küldetésben vagy csak a mi csapatunk? - tettem fel a kérdést. Gondoltam, hogy vannak, de azért megkérdeztem, hátha valami konkrét választ kapok. -
- Igen, vannak mások is. Jelen pillanatban azonban mind a két személy a Táboron belül tartózkodik, nem tudunk róluk semmit. Az egyikük a családunk tagja, Djuka Mizuri, a másik pedig a zsoldosként szolgáló Kazedando Soroshima. - válaszolt Kodomo és meg is keaptam a konkrétumot. Mizuri klántársam, örültem, hogy az ő nevét hallottam. Viszont nem tudtam ki az a Soroshima még ha a klán zsoldosa is nem tudtam ki az. De bíztam benne mivel a klánnak dolgozik. -
- A kapuk ellenőrzéséhez szükségem lesz minden fontos információra a képességeitekről, miben jeleskedtek, bármi, ami előre viheti a küldetésünket. El is kezdem. Az én területem a Katon technikák, valamint az illúziók, Genjutsuk használata, mellyel meg tudok téveszteni másokat, emellett jártas vagyok a különféle Varjútechnikákban is..- mondta el Kodomo milyen területen jó. Kicsit csodálkoztam, hogy ilyen fiatalon ért a Genjutsukhoz. - Ő itt a társam, Shirokage. Bár nincs kiképezve ninja állatnak, tökéletesen együtt működünk, és jelzi, ha valaki a közelben jár. - mutatta be a fehér hollót. Most már meg mertem tenni, hogy megvakartam a varjú tarkóját. Reméltem nem fog megcsípni. Miután ez megvolt, visszadőltem és továbbra is Kodomora figyeltem, aki most Améhoz beszélt. - Munfurawa, ugye? Mit lehet rólad tuni? Kíváncsi vagyok a képességeidre, a jellemedre, a nálad levő felszerelésre, mindenre. - kérdezte Amét, majd elővett egy papírt, amire elkezdte jegyzetelni azt amit Ame mondott neki. -
-Igen.. Munfurawa vagyok. Djuka Gemu lánya.- kezdett bele Ame. - Ő itt Yoru a társam. Mi elég régóta vagyunk együtt. - mutatta be a párducot, akit úgy gondoltam elég jól ismerek, akár a gazdáját, igaz csak ez lesz a második küldetésen együtt, de már egészen megkedveltük egymást az én véleményem szerint. - Még csak genin vagyok. Amivel rendelkezem a kis elsősegély dobozomon kívül, az jelenleg 4 füstbomba, 10 m drót, 5 kunai és 10 senbon, valamint az ellenségtől zsákmányolt katana.. de azt.. Ha Hiashi szeretné, szívesen átadom neki. Jobban ért hozzá. - mondta Ame, aminek nagyon örültem, hogy átadná nekem a fegyvert. Ha átadja, szívesen elfogadom, de ha nem akkor sem lesz semmi baj. - Az alapvető technikákon kívül képes vagyok alkalmazni a Shikyaku no Jutsu // Négy Láb Technika-t, illetve jól értek a lopakodáshoz. A nagyapám tanított néhány.. különleges vadász technikát.A nagyapám remekül értett ahhoz, hogy anélkül közelítsen meg állatokat, hogy azok meghallanák, majd puszta kézzel terítse le őket. Ezt szarvasokkal annak idején sokat gyakoroltuk, pedig azok híresen érzékenyek, szóval megy, és a másik dolog is, amit tanított, hasznos lehet. Megtanította hogyan használjam fel az erdők aljnövényzetében összegyűlő vizet arra, hogy párát létrehozva elrejtsem magam. - fejezte be Ame a beszédét, majd Tenshi következett. -
- Akkor most jövök én. Tenshinek hívnak, eredetileg Konohában születtem, de körülbelül féléve, egy tévedés miatt el kellett hagynom és onnan Vízbe szöktem. A klánom, nevet nem árulnám el, mert elég ismertek a falumba, fejvadászattal és orvoslással foglalkozik, emellett szinte mindenki ért a genjutsuhoz és kiképzésünk miatt képesek vagyunk valakiről elmondani, hogy mennyi a chakrája és meghatározni a helyzetét az általunk kifejlesztett távolságban. Igen, szenzor vagyok, jelenleg 50 méteres sugarú kör a hatókörzetem. Ismerem az alaptechnikákat és Ame által körülírt két technikát is. Ó a drága nagybátyám. A technikák, amiket ismerek az alapon kívül és a korábban emlegetetteken kívül: Suiton: Mizugakure no Jutsu, Kage Shuriken no Jutsu // Árnyék Shuriken Technika, Youji // Fogpiszkáló, Genjutsu: kai// Feloldás, Nawanuke no jutsu// Szabaduló technika. Amennyiben kérdésetek van, a technikákkal szívesen felvilágosítok bárkit, bár a nevek elég beszédesek. Emellett a felszerelésem:
1. széles övtáska: 5 robbanó cetlis kunai, 5 shuriken, reszelő, fiola víz, fenőkő, kés, 10 senbon,
2. széles övtáska: 10 kunai, 5 shuriken, 5 füstbomba, 10 senbon
hátizsák: egy rádió, 1 medikus készlet, 1 energiatabletta, 1 plazmatabletta, konoha fejpánt, 2 fuuma shuriken
egyéb:3 tanto, 2 ninjato, 1 katana. - mondta Tenshi, hogy miket tud és egy összefoglalót a felszereléseiről. Majd én következtem.-
- Én Djuka Hiashi vagyok a Djuka klán ifjú tagja és Getsugakurei genin. - kezdtem bele. - Jelenleg kettő kunai van nálam és egy tanto. A többi felszerelésemet Getsugakuréban hagytam és a ninjatomat és két kunait a harc során vesztettem el. Remélem tudok majd itt szerezni fegyvereket. - utaltam erre Kodomo irányába, hátha tudna ezen a problémán segíteni. - Az alaptechnikákon kívül, nem nagyon van más technikám, csak a Dainamikku Akushon // Dinamikus Akció . Most nem szeretném elmagyarázni mire jó, majd meglátjátok. - mondtam társaimnak mosolyogva és kacsintottam egyet, hogy jókedvre derüljön mindenki. -
Reméltem hamarosan indulunk. Először csak megfigyelést végzünk, aminek örültem, mert nem akartam még egy ilyen nagyságú csatába keveredni. Ezen kívül megfordult a fejemben, hogy körülnézek, hátha találok valami fegyvertárast. De amíg Kodomo felírt mindent, addig én vártam nyugodtan a helyemen.

//Remélem jó lett a post. Sui ha lehet valahol vásárolni, akkor én majd szeretnék.//ú


Megbeszéltétek a saját kis problémitokat, a feladatot, és a vezér a kérdésekre is válaszolt, így ideje volt megkezdeni a feladatot, akár egyből behatolással, akár fázisokra bontva, nektek kell megoldani. //Visszatérünk a régi írásmódhoz. Sorrend legyen ez, még most, aztán majd változtatunk.//

A röpke bemutatkozó véget ér, s Ame konokságából próbál erőt nyerni, és megszilárdítani ismét a tettvágyát. Ehhez pedig a tervre kellett figyelnie, vagyis arra, amit reményei szerint Kodomo az új információk által kidolgoz.
A lány a beállt néma csendben őt figyelte, majd ahogy a srác felállt, és megszólalt, szinte éhesen várta az eligazítást. Könnyebb volt erre az érzetre ráerősíteni, mint tovább marcangolni magát, őrlődve a kötelesség és a megrendült szív között... és míg újabb küzdelembe nem bonyolódnak, talán ki is tud tartani emellett a terv mellett. Most, hogy a taktika kialakulóban volt, már nem volt elég a felszínes figyelem a kapuk helyzete iránt, alaposan áttanulmányozta a rajzolatot.
-Rendben-biccentett, ahogy kiderült, az ő feladata a tengeri bejárat megvizsgálása, majd magához vette a az eszközöket. Csendes küldetésnek tűnt, és Ame szívből örült annak, hogy először pusztán vizsgálódnak, de teljesen mégsem tudta elnyomni a kétségeit, ő, aki máskor önbizalommal telve tökéletes Djuka kívánt lenni, most bizonytalankodott. Semmiképp nem akart belefutni ellenségbe, de tartott tőle, hogy elkerülhetetlen, hogy vizsgálódás közben egy olyan fiatal és tapasztalatlan genin, mint ő, veszélyes helyzetbe sétáljon, s ha mégsem történik úgy, tartott tőle, hogy nem sikerül elegendő információt szereznie.
Ame még mindig sápadt volt, mikor elindultak, s arca cseppet sem lett élettelibb, mikor elvált társaitól.
-Gyerünk Yoru.. Csináljuk meg a küldetést. Te.. menj kicsit előre és kövess távolabbról, és figyelj az idegenekre- intett az erdő felé. Mivel ketten voltak, és a macska jó érzékekkel bírt, jó tervnek tűnt, hogy valamivel távolabb tőle előőrsként, illetve lehetséges felmentőseregként segítse. Ő maga pedig, a kapuhoz közeledve úgy döntött, ideje ellepleznie a kilétét, Henge no Jutsu (Transzformációs technika) alkalmazásával egyszerű halászkölyökké alakult. A Holdban épp elég ideje volt a köznapi embereket tanulmányozni, köztük az ilyen kölyköket is, így új alakjában egyiküket utánozva egy elnyűtt ruhás, maszatos, mokány gyerek volt napszítta barna hajjal.
Úgy tervezte, keres majd egy jó helyet, ahonnan látja a bejáratot és letelepszik a megfigyelés idejére, ha pedig útközben esetleg mégis belefutna valami ellenségbe, remélte, hogy a Táborba érkező hajók esetén is úgy szokás, mint másutt: a lusta, munka elől iszkolni vágyó hajóskölykök nem zavarnak sok vizet, ezáltal a rangos, és erős emberek se törődnek túl sokat velük.

Elmondtuk a képességeinket és a felszerelést, amit Kodo lejegyzett egy papírra. Miután ezzel kész voltunk elmondta a tervét, majd kiadta a feladatokat, vagyis, hogy ki melyik kapunál végezzen felderítést. Én a Déli kapuhoz közelebbi kaput és a többiekhez hasonlóan 4 órát kaptam a feladat véghez viteléhez. Mindenki kapott papírt és tollat, amit el is raktam az egyik övtáskámba, hogy feljegyezze a látottakat. Miután megkaptuk a feladatot, elindultunk ki a sátorból keresztül a táboron. Ha érzékeim nem csalnak a déli kapu volt az irány, míg együtt mentünk folyamatosan vizslattam a szenzorommal a tájat esetleges idegen chakra után kutatva. Amikor a vezetőnk úgy döntött, hogy ideje az elválásnak, még egyszer körbepásztáztam a környéket. Ha nem érzékelek senkit, akkor szótlanul jelzek, hogy értettem a feladatot. Abban az esetben, ha viszont érzékelek valamit, akkor ezt a társaimmal is közlöm. (Itt a mesélőre bízom, hogy érzek-e valamit, és attól függően fogom lereagálni) ~Mit szólsz hozzá, ha elkapnak esetleg bevessük, hogy csak felmértem a helyet, mert elveszett ninja vagyok és keresek valakit, akit szolgálhatok? És mért akarod felmérni a helyet? Mert így megtudhatom mennyire felszerelt. Te tudod.~ Miután ezzel is kész voltam megcéloztam a célkapumat, amit csak annyira közelítettem meg, hogy én lássak, de engem ne lehessen kiszúrni. Kerestem egy fát, aminek a tövében esetleg van valami víz, hogy használhassam a nem rég tanult technikámat, Mizugakure no jutsut. Ha esetleg nem lenne egy tócsa, akkor csak egy fa árnyékába elmutogatom a kézjeleket és egyszerűen vízzé válok és figyelem a terepet.

//Nem volt leírás a terepről, így nem tudtam, hogy milyennel dolgozzak és a cseréket és az őrséget is rád bízom.//

Kodomonak az egész csapat elmondta mit tud. Kicsit rosszul éreztem magam mivel a többieknek több technika van a bírtokukba és mint gondoltam Kodomo elég nagy szinten van, mivel ért a genjutsukhoz, aminél ha jól tudom elég sok nagyszintű technika van, még ami azok között gyengének számít. Kodomo kiosztotta számunkra a feladatot, ami nekem annyira nem volt ínyemre. Egyrészt nem gondoltam, hogy mindegyik bejáratot figyelni kell, másrészt szétválni egy ilyen környezetű helyen nem jó ötlet. Elég nagy szintű emberek lehetnek odabent és ha valaki érzékeli a jelenlétünket végünk van. De a küldetést teljesíteni kellett. Ha ő a parancsnok akkor követnem kell az utasításait. Bírtam Kodomot, csak a terve nem tetszett, de ezt azonnal elűzte belőlem, mivel adott 5 senbon tűt. Nem nagyon haszháltam ilyet még életemben, de mindennek eljön az ideje. A végén meg is szerethetem. Megmutatta Kodomo, hogy a Déli kapuhoz kell mennem, majd ahogy a csapat elindult én is elindultam a célterület felé. Ha odaérek elbújok a legjobb rejtekhelyen és előveszem az egyik kunaimat és a kezemben szorítom és végzem a megfigyelést. Négy órám van rá. Megfigyelem az őrváltást, azok felszerelését, a ki és bemenő embereket, a kapu környezetét.

//Suigetsu és a többi táborozó//

Ma majdnem feleslegesen jöttem be Getsu-ba. Először a vezető elküldött, mert nem tudott nekem küldetést adni. Így megbeszéltük, hogy mellém rendel valakit, aki tanít nekem egy hasznos technikát. Nos, ezt igen gyorsan letudtuk, elsajátítottam egy újabb tintás jutsut. Alig sajátítottam el, a Sensei máris eltűnt... Még meg sem tudtam köszönni a segítséget, úgy elrohant. Viszont ekkor kezdett csak igazán felpörögni a napom. Ugyanis egy küldönc érkezett a kiképzőterephez és máris átadta a vezetőnk parancsát, miszerint egy alvilági banda felszámolásához kell előkészíteni a terepet.
Így kerülök hát ide, a táborba. Vagy én érkeztem túl korán, vagy már elkéstem, de az egyszer biztos, hogy senki sincs itt.

//Suigetsu kérésére módosítva//

A Déli kapunál, a főbejáratnál nem volt könnyű dolgom. Rengeteg volt az ember, a szekér és ezeket mind meg kellett volna jegyeznem. Természetesen ami fontosabb volt az az őrváltás volt és hogy mennyi őr is volt ott. Ha jól számoltam tizenöt őr állhatott a kapuban, akik egy óránként váltották egymást. Néhány vásárló és a katonák illedelmesen üdvözölték egymást, viszont többen ezt hanyagolták. Nyílvánvalóan nem tartották nagyra az őröket, pedig én kicsit sem akartam volna velük szembe kerülni. A szekerekre különösen oda figyeltek, minden zeg-zugot átkutattak. Egy embert meg is öltek, ami eléggé megrázott, mivel a saját vásárlójukat ölték. Bár nem lehetett tudni pontosan miért, de valószínüleg fegyver miatt jutott a halál sorsára. Majd lassan letelt a négy óra és szépen, megfontoltan, ahogy csak a lábam bírta futottam vissza a bázisra. Ahogy megérkeztem és megvártam, hogy mindenki egybe gyűljön el kezdtem volna mondani a látottakat, de Tenshi megelőzött ezért először ő számolt be arról, hogy mi történt nála, viszont sok, hasznos információval nem szolgált. Miután elmondta én következtem.
- A felderítésemet sikeresnek ítélem... - kezdtem bele. - mivel elég információt tudtam meg arról, hogy ott nem valószínű, hogy könnyen át tudnánk jutni. Tizenöt őr tartózkodik a kapunál, akiket egy óránként váltottak. Igaz a szekereket nagyon átvizsgálják, de egy Henge no jutsuval, akár át is csúszhatunk a sok emberrel együtt, de azt nagyon ügyesen kell csinálnunk. Nehezítené a feladatunkat, hogy a fegyver láttára támadásba lendülnek. Ennek meg is volt az áldozata, szóval a fegyvereket el kell rejtenünk, vagyis csak kevesett vihetnénk magunkkal. Részemről ennyi most szeretnélek titeket hallani. - néztem Kodomora és Améra, ahogy befejeztem a beszámolót.

A megfigyelés Ame tervei szerint alakult, és bár az volt a feladata, hogy minden kis infó morzsát összeszedjen, élvezte is a kis pihenőt, így már csak ezért is hitelesen játszotta a szerepét. A gondtalan halászkölyök szerepében kicsit ő is kezdte átérezni az egyszerű élet derűjét, melyre már szüksége volt a lelki viharok közepette.
Először magát a bejáratot vette szemügyre, mely sokkal tudatosabban felépített, zordabb képet festett, mint várta volna. A keskeny bejárat, és a folyamatosan ellenőrzött hajók, és az őrök nem kecsegtették könnyű bejutással, összességében mégis úgy érezte, érdemes lehet majd itt próbálkozni.
Az elcsípett beszélgetések más lapra tartoztak. Igen érdekes infók voltak, amiket kotnyeles kölyökként is érdekesnek talált volna, megfigyelőként azonban az Iwai mihasznákról elcseppentett kis tudás éles figyelmeztetés volt arra, hogy észnél kell lenniük a betörésnél, egyúttal bár mégiscsak iwagakure-ről volt szó, remélte, hogy még megmenthetik a szerencsétlent. A kínzások gondolatára kirázta a hideg... E kis gondolati kitérő után az őröket is alaposan megfigyelte, és megjegyezte a váltásokat. Az idő végül meglepően gyorsan lepergett, az eddigi nihilista módján szedte össze magát, és indult el egy fás rész felé, figyelve nem kelt-e túlzott feltűnést, és ha nem követik, akkor egy kis kitérővel visszakanyarodik a táborba.

Már saját alakjában lépett a társakhoz, s nagyra nyílt szemekkel, egy pillantra megtorpant Tomoko láttán. Yoru nem volt ilyen szégyenlős, a táborban épp csak csatlakozott a lányhoz, már rohant is, hogy üdvözölje Tomokot.
-Ööö.. szia- Ame enyhén zavarban köszönt, majd enyhe pírral az arcán hajtotta le a fejét. Már nem kételkedett a küldetés sikerében, hiszen végre itt volt Tomoko is. Ahogy Hiashiék beszámoltak a küldetésükről, időről időre lopott pillantásokat vetett a fiú felé, majd ahogy rá került a sor, kissé félénken szólalt meg.
-Sikeresen, minden gond nélkül értem el a megfigyelő helyem. A fal épp olyan magas, mint a többi részen, csak egy keskeny részen nyitott a hajók számára. A belépőkre öt őr vigyáz, ők egyenruhában, felfegyverezve állnak, és kétóránként váltják egymást, a hajókat pedig alaposan átvizsgálják. Nem sietik el, egy hajót nyolcan néznek át.. úgy saccolom, egyszerre hárommal tudnának foglalkozni, de amíg a megfigyeléseimet folytattam, nem volt erre példa... - majd hozzá teszi a saját véleményét.
-Úgy gondolom, hogy annak ellenére, hogy ennyien vannak, itt meg lehet próbálni a bejutást. Adja magát, hogy akár a víz alatt próbáljunk bejutni. Az őrök nincsenek állandó készültségben, kicsit figyelmetlennek tűnnek, bár végzik a munkájukat, ha kell. Én... hallottam őket beszélni.- Ame itt Tenshire nézett, most először sajnálkozva.
- Félnek a Bárótól, mert komoly büntetéseket szab, ha tétlenkednek.. és... beszéltek arról is, hogy.. volt néhány foglyuk.. Iwagakure-ből, és már csak egyikük van életben... Shaka-nak nevezték.. de a kínzások miatt neki sem jósolnak hosszú életet.