Rejtett Katakombák - Szervezeti bázis

**Hyuuga Shakaku** Csüt. Dec. 15 2016, 22:45

A komplexum Karite no Sato mellett található az erdőben, a föld alatt. Eredeti rendeltetése, miképp eredeti tulajdonosa is ismeretlen. Nem tudni ki, vagy miért építhette az erdőközepére rejtve, ám jelenleg egy viszonylag friss Szervezet székhelyéül szolgál. Egy Tetsu nevű chakrahasználó civil talált rá még fiatalabb korában és kezdte átalakítani a saját búvóhelyévé, majd Yama és Kari megjelenésével egyre családiasabbá kezdett válni.

A lejárata egy kunyhónak van álcázva. A kunyhóban található egy kis asztalka, melynek az egyik lábán egy csavar kiáll, s azt kell eltekerni, hogy feltáruljon a lejárat. A csigalépcső végén egy kis szobában találja magát az ember, amit egy ajtó zár le. Azt ajtón belépve a folyosón találjuk magunkat, ami kővel burkolt, az épület többi részéhez hasonlóan és fáklyák szegélyezik a falait. Egyébiránt a komplexumra jellemzőek az egyszerű, de hatékony megoldások a fűtés, világítás és víz terén.
Balra indulva a folyosón az első két ajtó a fürdőszobákba vezet, majd Yamaha szobája, egyszerű berendezéssel lakója fanyar stílusához igazítva, majd ezt követi Kari szobája, amit bár egy nő foglal, a rendezettségen és tisztaságon kívül annak semmi jele.
Ezután következik Tetsu szobája. Egy kétszárnyú ajtó vezet az épület legnagyobb szobájába, amit a főnök, a család feje használ. Berendezései kellőképp gazdagnak, fényűzőnek mutatják a főnököt, bár a valóságban ezek mind mind olcsó, vagy kidobott holmik.
Jobb kéz felől az ebédlő következik, ahol a család tagjai gyülekeznek megbeszélésre. A tér nagy részét egy étkezőasztal foglalja el pár székkel, a falakon fáklyákkal és kevés dísszel.
Bal kéz felől a konyha, felszerelve a legszükségesebb eszközökkel.
Utána következik Han szobája. Az egyetlen kör alapú szoba a házban. Található benne egy íróasztal, két fotel, egy dohányzóasztalka, két könyvespolc és egy ágy.
Majd Hiru szobája a maga gyerekes módján berendezve.
Található ezeken kívül még egy nappali és egy edzőterem a hozzátartozó szertárral a házban .

1: Edzőterem
2: Szertár (2)
3,4: Fürdőszobák
5: Yama szobája
6: Kari szobája
7: Tetsu szobája
8: Ebédlő
9: Konyha
10: Hiru szobája
11: A búvóhely lejáratát rejtő kunyhó (a képen nem látszik)
12: Kureiji szobája
13: Nappali
14: A lejárat egy csigalépcsővel
15:???
Még felfedezetlen lejárat egy alsóbb szintre.

[Katakombák]

A társaság másik fiatal tagja a méretes asztalra emelve helyezi el a gőzölgő levest tartalmazó kondért, kiosztja a tányérokat és az evőeszközöket, valamint egy vekni kenyeret is, amit felszelve szolgál fel; a kondér tetejét leemelve, tartalmában a méretes és egyértelműen használt, de tiszta kanalat megmerítve látható, hogy sokkal inkább pörköltszerűségről van itt szó, vagy egy kifejezetten sűrű levesről, az illata viszont kifejezetten ínycsiklandozó. A méretes hús- és zöldségdarabok, valamint a melegen tartott friss cipó minden bizonnyal megfelelő és laktató vacsorája lesz a kiéhezett asztaltársaságnak.

– Itadakimasu! – Tetsu hangja némileg veszít az éléből, mikor egyértelműen az ételnek szenteli a figyelmét, de az is biztos, hogy a vacsoratársaság többi tagja sem eszik addig, míg ő el nem kezdi a saját vacsorájának elfogyasztását; talán ez is mutatja, milyen fontos szerepet tölt be. Amennyiben a jelenlévők társasága „család”, úgy ő jelenleg a „családfő”, legalábbis a fiatal fiúnak először ennyi tűnhet fel.
Az első pár perc viszonylag némán telik, mindössze a vacsora jóízű fogyasztásával járó zajok, neszek törik meg az idilli csendet: az evőeszközök csörömpölése, csámcsogás, a tűzforró húsdarabokra ráfújt levegő sipítása. A jelenlévők figyelme a vacsora elfogyasztására és az ízek kiélvezésére fókuszálódik; a banditaélet nem egyszerű, tele van nehézségekkel és nélkülözésekkel, bár talán az árvasorsra jutott fiú is jól ismeri már azt, amikor ki kell élvezni, ami éppen jutott, mert sosem tudni, hogy a követező napra jut-e annak töredéke.
Hiru a vacsora végeztével kancsóból kristálytiszta hideg vizet tölt a jelenlévők poharába, hogy enyhíthessék a forró, sós és enyhén csípős leves okozta szomjukat.
– Kérlek, mesélj magadról, hogy a többieknek is megismerhessenek. – Szól Tetsu, de ő maga összefont karral dől hátra székében, átadva a színpadot a fiatal családtagnak.
– Igen, igen, mesélj valamit, sőt, mesélj sokat! Honnan jössz, mihez értesz, mihez szeretnél érteni, meg mi a hobbid-akedvencsportod-ételed-megilyenek. – Úgy tűnik, nem is szükséges, hogy Tetsu szavaival vezesse a beszélgetést, ugyanis Hiru megteszi azt helyette is gyorsan forgó nyelve segítségével.

//Majd szeretnék az ET-ben szereplő karakterekről leírást, ha lehet, képekkel, valamint amennyiben megoldható, akkor helyleírást is.

**Kureiji Hanaro** Szer. Dec. 28 2016, 18:52

Soha ezelőtt nem éreztem ilyet. Gőzölgő étel az asztalon, kellemes, családias hangulat, a fáklyák fénye, mi melegséggel árasztotta el az egész termet. Tetsu ült az asztalfőn, mintha ő lenne a mi kis családunk feje, a többiek pedig az ő kis védencei, szinte gyerekei Lenéztem Hikarura a székem mellett.
- Haza értünk - súgtam neki mosolyogva, szívemben mérhetetlen boldogsággal.
Mindenki várt amíg Tetsu elkezdte a saját ebédjét, majd mi is nekilátunk.
Nagy hús és zöldség darabok a levesben, friss, meleg cipó. Csendes kis étkezés volt. Senki se szolt egy szót sem, mindenki élvezte az ízletes vacsorát. A vacsora végeztével Hiru mindenki poharába friss vizet töltött, hogy enyhítsük szomjunkat a kissé csípős forró és enyhén sós, de hihetetlenül jól eső étel utána. Tetsu jóllakottan hátradőlt a székében, majd mikor mindenki befejezte az étkezést felém fordult.
- Kérlek, mesélj magadról, hogy a többiek is megismerhessenek - szólt összefont karral, székében hátra dőlve jóllakottan.
- Igen, igen, mesélj valamit, sőt, mesélj sokat! - vágott közbe Hiru meglehetősen gyorsan pergő nyelvével. - Honnan jöttél, mihez értesz, mihez szeretnél érteni, meg mi a hobbid-kedvencsoportod-ételed-meg ilyenek.
Picit elgondolkodtam, majd belekezdtem mondókámba.
- Nos, nem is tudom hol kezdjem? - néztem ez asztal lapot, a tarkómat vakarva. Ez utóbbi gyakori szokásom, ha zavarban vagyok. -Nos, sunai származású vagyok. A szüleim... - itt elakadt a szavam. - Nem ismerem őket... - közben Tetsura néztem, nyilván ő tudja kik is voltak. - Nem vagyok túl büszke rá, hogy a szüleim utolsó lecsúszott alkeszek, így nem akartam belemenni ilyen részletekbe. - A hobbim? Hát őszintén még nem gondolkodtam rajta, mit is lenne érdemes elkezdnem, így hobbi szinten. Kedvenc csoportom? - őszintén megvallva fogalmam sincs ezalatt mire gondolt Hiru. - Kedvenc ételem a mochi, töméntelen mennyiséget megtudok belőle enni - mondtam vigyorogva. Érteni még nem igazán értek semmihez, de - itt felraktam a pólyába bugyolált, összecsukott Hikarut az asztalra - azt tudom mihez szeretnék. - Majd körbe tekintve a társaságon, vártam a reakciójukat.

Uzumaki Kushina Hétf. Jan. 02 2017, 19:33

//Na ismét itthon, gépnél.

– Sunagakure… – A fiatal, láthatóan energetikus fiú vad lendületét azonnal elveszíti, mikor meghallja a fiú származását. Oldalra sandít, szinte aggodalmasan szemügyre véve kortársát, valamint a családszerű csapat vezetőjét, tekintetével pingpongozva közöttük. Valójában ez az információ volt az, ami az izgága gyermeket nyugalomra bírja, amelynek köszönhetően akadékoskodás nélkül tudja hallgatni az új tag rövid beszámolóját, aminek végén ismét szóra nyitja cenzúrázatlan ajkait, de Tetsu hajkócolással megakadályozza az újabb kérdések egyébként elháríthatatlan áradatát:
– Azért legközelebb artikulálj jobban, mert ő még nincs hozzászokva a tempódhoz.¹ – Dörmögi mély hangján, amire a fiatal fiú csak morogni tud; sérelmét viszont láthatóan (és hallhatóan) gyorsan elfeledi:
– Igaz az, hogy Sunagakure… hát, hogy, tudod, na. Te is ott voltál? Mi történt? Mit láttál?
– Nem gondolod, hogy ez egy kicsit még korai? – az asztalfőn ülő férfi szája sarka felfelé görbül, amit szája elé emelt kezével próbál elrejteni; mindezt a fejének megtámasztása közben.
– Jajj, ne már, hiszen Te mondod mindig, hogy egy férfi jelleme a nehézségei alatt mutatkozik meg… vagy valami hasonló, izé…
A vacsoratársaság tagjai egyszerre horkantanak fel a szépirodalmi megnyilvánuláson.
– A lényeg – kezdi ismét Tetsu, ezúttal egy pillantásával elhallgattatva a közbevágni kívánó fiút –, hogy nem kell most választ adnod, de előre szólok, hogy előbb vagy utóbb fel fog merülni ez a kérdés ismét; köztünk ugyanis nincsenek felesleges titkok.
A megfogalmazása talán érdekes lehet, habár valószínűleg még nem tűnik fel a fiatal fiúnak.

//[sup]1[/sup ]A feltett kérdés valójában összeírva az volt, hogy “a-kedvenc-sportod”, de simán belefér az NJK kariba, hogy érthetetlenül gyorsan beszél. Annyi még, hogy sajna a képeket nem tudom utólag megnézni, valami miatt már nem jeleníti meg őket, továbbá még annyi, hogy Kushinával mesélek ugye tovább, szóval ha van bármi, akkor erre profilra kérném PM-et, ha nem túl nagy gond. Ó, és boldog új évet! Very Happy

**Kureiji Hanaro** Csüt. Jan. 12 2017, 08:48

- Sunagakure... - leheltem ki ajkaimon a szót, inkább csak magamnak. - Az a hely... soha sem tekintette igazán otthonomnak, ahogy a szüleimet sem családtagoknak. Az hely, nem vár melegséggel, othonnal, családdal és barátokkal. Én, mintha csak szellemként lebegtem volna ott, mindíg is kívűlről szemléltem a dolgokat. Nem volt inycsiklandó, gőzölgő étel az asztalon soha. Nem volt pihe-puha ágyikó és takaró, mi egy hideg estén felmelegít, de a legfontosabb, nem volt egy bársonyos anyai kéz, ki betakart, ha fáztam, ki gondoskodott rólam, ha beteg voltam... - az asztal lapot bámultam és elmorzsoltam egy könycseppet. - Sunagakure soha sem volt az otthonom! Őszintén szólva - itt keserű mosolyra húzodott ajkam - nem is különösebben rázott meg ami történt vele. Hét éves voltam talán - merengtem el - mikor Sunát megtámadták. Kevés dolog rémlik, hisz oly sok minden történt, rövid idő alatt. Amint bizonyosságot nyert, hogy a falut támadás érte, a nevelők hamar kereket oldottak. Hát nem voltak aranyos emberek? - újfent visszatér a keserű mosoly. - Ahogy szárnyra kapott a támadás híre, leléptek, minket gyerekeket pedig ott hagytak. Persze had égjen ránk az épület, úgy sem hiányoznánk senkinek. Nos, igen én és pár társam ott maradtunk, egyedűl. Nem tudtam mit tegyek, vagy merre menjek. Amim volt kevés holmim összeszedtem és útnak indultam. Páran ott maradtak, páran követték a példámat. A csatazajokat már hallani lehetett bentről is, de mikor kiléptem, mintha egy másik világba léptem volna. Az épületek lángokban álltak, az emberek sikongatva, jajveszékelve menekültek Az uttcát beterítette az emberek vére, támadóé és védőé egyaránt, az eget pedig komor füstfelhők sötétítették el. Hét éves kis gyerekként, csak egy helyet tudtam ahova mehetek, ami biztonságot sugall, a szüleim háza. Arra felé vettem hát az irány és három társam követett. Beomlott épületek, lángoló romok közt törtünk magunknak utat... így visszagondolva elég szép távot megtettünk. - gondolkodtam el egy lélegzetvételnyi szünetre. - Mire a szüleim házához értem, az már lángokban állt. Ahogy közeledttem felé, egy nő rohant ki az épületből. "Kureiji, kisfiam!!!" kiálltott felém anyám. Hát igen "kisfiam", ezt is akkor hallottam tőle előszőr és utoljára. Ezek voltak az útolsó szavak amiket tőle hallottam, mert a következő pillanatban egy becsapódó lövedék nagy robbanás kíséretében az egész házat rombadöntötte. A lökéshullám földhöz vágott és elájultam. Mire feleszméltem, már egy kis szekéren tartottam az ismeretlen felé. Próbáltam felkelni, erölködni, de több csontom is eltört az eséstől. Mielőtt újra elájultam, hallottam a két mellettem ülő szanitéc beszélgetéset, hogy Sunát a homokkal tették egyenlővé. - vettem nagy levegőt kis monológom végén és vártam a többiek reakcióját.
'Ehj, de hülye vagyok - futott át agyamon a gondolat. - Talán nem veszik észre az ellentmondást. Én hülye, az imént mondtam, hogy nem ismertem őket!'
Bár Tetsu azt mondta nincsenek fölös titkok, ha nem kérdeznek rá hagyom az egészet.

Uzumaki Kushina Kedd Jan. 17 2017, 12:07

A fiatal fiú szinte vibrál a székében a feszültségtől, ami a történet nyomán keletkezik; látszik, nem csak verbálisan hiperaktív, hanem az élet minden területén. Ahogyan a teste, úgy az arca is kifejezetten expresszív, mikor érzelmeket kell megjelenítenie: sejthető, hogy először egy egyszerű, ámbár talán horrortörténetbe illő beszámolót várt, viszont a valóság – mint ahogy legtöbbször – annál sokkal durvább anyagú, véres szálakból szőtt szövet.
Az arcára kiülő szomorúság szánalommal párosul, ami sokak számára elvetendő érték, hiszen egyrészt az már nem segít a múltjukon, másrészt a büszkeségük, személyük integritása az, ami miatt teljes mértékben elutasítják – de ő még csak egy kisfiú, így hát nem is kontrollálja az arckifejezést, mikor a sajnálat és a szánalom vonásait adaptálja; nem tudja, hogy is kellene így tennie.
– Ezt követően mi történt veled? – Kérdezi némileg remegő hangon, bár tekintetén látszik, igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy ne tűnjön túlságosan gyerekes gyermeknek a többiek körében. Látszik rajta viszont, hogy nem tűnt fel számára a történet hibája, ámbár ifjú főhősünk érezheti a többi jelenlévő éles tekintetét, amint a szemeibe, homlokába vésődnek. A meg nem jegyzett eltérés szinte égetővé teszi némaságukat. – És mi lesz Sunagakure sorsa?
A fiatal, igencsak hiperaktív fiú hangja most valahogy normális tempóban hagyja el apró ajkait, de tekintetén még most is látszódik gondolatainak pattogó mozgása. Az asztalfőn ülő férfi alig hallható sóhajjal nyugtázza a kérdést, majd pedig tarkóját megvakarva válaszol az egyébként igen bonyolult kérdésre.
– Amíg a háború tart, nem tudni biztosan. Jelenleg Iwa kezén van, de hogy ez változik-e.... – A férfi hangja elhalkul, ahogyan tekintete láthatóan a távolba mered; vajon milyen lehetőségeket lát, milyen eshetőségeket, amelyek Sunagakure sorsát érintik? Vagy egyáltalán Sunagakuréra gondol most? Vagy talán arra, hogy a háború vége milyen hatással bírhat az üzletre?

**Kureiji Hanaro** Vas. Jan. 22 2017, 23:23

Kissebb elszólásom nyomán a társaság javarésze meglehetősen szúrós tekintettel figyelt, miközben Tetsu csak halk sóhajtással nyugtázta a nyelvbotlást.
- Igaz! - hajtottam le a fejem. - Ismertem őket, bár nem vagyok büszke rájuk. Annyit érdemes róluk tudni, hogy lecsúszott alkeszek voltak, akik reggeltől estig csak bulizgattak, meg élvezték az életet. Én csak púp voltam a hátukon, egy piszok folt a ruhájukon, amitől gyorsan meg is szabadultak. Gyűlölöm őket! Minek kellett engem megcsinálni, ha aztán csak úgy eldobtak! Mindenki jobban járt volna, ha egy papírzsepiben kötök ki nem?
Körbe tekintve látom, hogy Hiru most valamivel nyugodtabban ült a székében. Talán valami véres, kaszabolós horror sztorit várt. Hát részemről ez a kilenc év rémálom volt eddig. Szenvedés és nélkülözés hosszú, végeláthatatlan évei, s nem tudhatha az ember lesz-e valaha is jobb. Ez az igazán szörnyű. A bizonytalanság. Mert ha tudja az ember, hogy rossz lesz, nem is vár mást. De mikor ott a csalóka esély, a halovány fénysugár, hogy a holnap jobb lesz és csak várod és várod, de mégsem jön el. Annál nincs rosszabb. Mint egy aprócska hópehely. Belehull a tenyeredbe, mintha örökké a tied lehetne, de mire észbekapsz eltűnt, s a helyén csak a jeges érzés marad a kezedben, a szívedben. "Megint átvertél! Csodát ígértél, de megint csak szívemből egy darabot vittél!" Milyen mélyen szántó gondolatok is, de csak az tudhatja igazán milyen szörnyű érzés is árvának lenni, aki valóban átélte. Mint ahogy egy férfi sem tudhatja milyen nőnek lenni, vagy fordítva.
- Nos, - folytattam kis monológomat - elsőként korházba kerültem. Súlyosak voltak a sérüléseim, így sokáig nem tudtam lábra álni se. Mire végre valamennyire sikerült helyrejönnöm, már jöttek is értem. Mintha csak egy elítéltet vinnének vissza börtönbe, úgy vittek engem a konohai árvaházba. Már csak a bilincsek hiányoztak.

Uzumaki Kushina Vas. Jan. 29 2017, 10:38

– Hogy érted azt, hogy “ha egy papírzsepiben kötök ki”? – Kérdezi a fiatal fiú enyhén oldalra döntött fejjel, nagyra nyílt, kíváncsiságtól csillogó szemekkel.

Természetesen a felnőttek reakciója azonnali és fékezhetetlenül őszinte: van, aki elrántja a fejét, s úgy horkant, van, aki a kezeibe temeti az arcát, s talán már most siratja a ritka csöndes perceket, melyek ezentúl efféle, talán igencsak kellemetlen kérdések és válaszok zajával lesz elűzve. Az asztalfőnél ülő férfi az egyetlen, aki némi összeszedettséget tud sugározni, habár a tökéletes kép nála is megreped egy pillanatra: szemeit lehunyva, remegő orrcimpákon keresztül fúj ki egy igencsak hosszú levegőt, mintha sóhajtana. Amennyiben fiatal főhősünk alaposabban szemügyre venné a férfit, akkor láthatná, hogy a szemöldöke ráng; egészen pontosan az azt mozgató izomköteget éri tikkelési roham.

– Tudod, ez afféle... szófordulat csupán, amit a... nos, amit azon a környéken használnak leginkább, ahonnan ő származik. – A férfi hangja határozottan, s talán a kelleténél hangosabban dörren, mintha a tikkelésének abbamaradása után is zavarban, vagy legalábbis zavart helyzetben lenne. Az is lehet persze, hogy ezzel a nem teljesen határozott, kifejezett utalással szeretné megkérni Hanarot, hogy a továbbiakban tartózkodjék az efféle témák megemlítésétől, máskülönben Hanaro feladata lesz az, hogy a fiatal fiút kiokítsa a témában. Legalábbis az élesen villan tekintete ezt az üzenetet sugározza.

Az viszont bizonyos, hogy érdekes, de legalábbis komédiába illő jelenet volna, illetve a következő mondás igencsak ráillene a helyzetre: vak vezet világtalant.

– És milyen volt Konoha? – Veti rá magát a következő kérdésre olyan energiával, mintha az előző gondolatmenetéről nem erőszakkal, vagy legalábbis felnőttek beavatkozásával választották volna le fiatal tudatát. – Azt mondják, az az egyik legerősebb nemzet központja! Igaz ez? – Kérdése közben ismét elkezd vibrálni a székében. – Persze azt is mondják, hogy ott a legzöldebbek a fák; lehetséges ez egyáltalán?!

//Bocsi, hogy így belemegyek a történetedbe, viszont be kell vallanom, iszonyatosan érdekel a téma, másrészt az NJK-kat is, hiszen az elmondottak alapján tudják felmérni a karaktered jellemét, esetleges készségeit, amikre feladatot tudnak majd alapozni.

**Kureiji Hanaro** Szomb. Feb. 04 2017, 03:05

Az a fránya mondat, csak úgy kicsúszott a számon és láthatóan nagyobb hatása volt, mint gondoltam. Néha nem ártana előszőr átgondolnom, mit is mondok.
A társaság egyik felét gyakorlatilag lesokkolta a mondat és már előre tudták mi lehet ennek a meglepően kínos mondatnak, a nem kevésbé kínos folytatása.
Hiru csak fejét oldalra billentve, értetlenűl bámult rám. El is felejtettem, hogy neki még annyi fogalma sincs az ilyen dolgokról, mint nekem. Nem vagyok egy kézikönyv ilyen téren, de az árvaházban sok mindent meséltek az idősebbek.
Talán Tetsu volt az egyetlen aki valamelyest még megtartott a nyugodtság látszatát, bár az öszkép nála is megrepedezett. Lassan fújta ki a levegőt, mintha csak sóhajtana és bár nem voltam biztos benne, de mintha az egyik szemöldöke is tikkelni kezdett volna. Testartása még mindíg összeszedetséget sugárzott, s hogy a helyzet magaslatán van, de a tekintete mást mondott: 'még egy ilyen beszólás és az elkövetkezendő időben a te feladatod lesz felvilágosítani!" Mintha csak telepatikusan adta volna át az üzenetet, úgy csendült föl az agyamban a hangja. Láthatóan a gyereknevelés ezen részéből inkább kimaradna, ahogy a többiek is.
- Hogy milyen volt? - kérdeztem inkább csak magamtól. - Hát ahogy mondtam, miután kikerültem a korházból egyenest vittek az árvaházba... Gyűlöltem ott lenni... Minden egyes perc amit ott töltöttem szenvedés volt, még Sunagakuréban is jobb volt talán! Bármilyen kis apróságot követtünk is el, a nevelők kíméletlenűl megbuntettek, szídtak, vertek minket. Máig a fülemben cseng, ahogy az dagadt nevelőnő rendszeresen a fejünkhöz vágta " Ti kis fattyak, nem kelletek senkinek! Mind bűnözők, meg csövesek lesztek!" Fattyú, ez volt a szavajárása.- Elmerengve emeltem fel tekintetem. - Valyon a pokolra jutunk, mármint mi akik ott laktunk az árvaházban, hogy annyiszor kívántuk a halálát, ami végül el is jött? Valami betegség miatt korházba került és nem jött ki onnan élve. Imáink meghalgatásra találtak talán? És valyon most próbáltak egyenlíteni az égiek, a sok szenvedésért cserébe, vagy esetleg mi tartozunk a lelkünkel. Azt mondják az átok mindíg visszaszáll... - egy lélegzetvételnyi szünetre megálltam. - Ohh, persze Konoha... Egy-két társammal néha kiszöktünk, csak így tudtuk jobban szemügyre venni a falut. Mindent tekintetben lenyűgöző látvány. Olyan, mint egy élőlény. Egy egységes egész. Folyamatosan nyüzsög, minden porcikájából árad az élet és a boldogság. Persze említheted minden tagját név szerint, külön külön, ahogy van szív, meg máj, meg mit tudom én még mi, de nem választhatod őket teljesen külön. De minden szervezetnek megvan a maga betegsége, ami előbb-utobb felemészti azt. És legyen bármilyen tüneményes kis falu is, szerintem sötét titkokat relyt a mélyben... Egyébként úgy tudom a tűz országa a legerősebb az öt nemzet közül... - tekintettem fel kérdően Tetsura, hisz' nyilván ő jártasabb az ilyen dolgokban.
//Elnézést a késésért! Nem baj, ha még ragozzuk ezt a dolgot, mert szeretném én is jobban megismerni a karakterem, beleélni magam, ami a másikkal sajnos nem igazán megy. Ez karim sokkal élhetőbb lett Very Happy

Plusz, ha minden jól megy ma el tudom küldeni rendesen a képeket amiket már jóóó ideje ígértem Razz

//

Uzumaki Kushina Pént. Feb. 10 2017, 12:57

– Sosem lehet biztosan állítani, hogy az egyik nemzet erősebb a másiknál, hiszen mindnek van egy árnyoldala, ahol olyan üzletek köttetnek, amik sosem derülnek ki... Sosem tudni, ki van kivel, legalábbis a színfalak mögött, így talán az erejüket sem lehet megtippelni; de egy valami bizonyos és ezt jól látod: Konoha erős és hatalmas, de állítólag sosem volt még ennyire sötét, mint most. Vannak, akik az új Hokagét hibáztatják emiatt, míg mások megváltónak tartják, aki kivezeti majd őket a háborúból. Győztesen... Pedig egy háborúban mindig csak vesztesek vannak. Vesztesek és halál. – Az asztalfőn ülő férfi egy pillanatra a távolba mered, mintha emlékezne valamire, ami feltehetően nem éppen boldogsággal tölti el. Hogy is tölthetné, hiszen a háború, a szenvedés, a felesleges halál – bár ki dönti el, hogy melyik halál felesleges, melyik nem? – fajtájuk mindennapos problémája, most viszont mintha különös méreteket öltene...
Az asztaltársaság követi a férfi példáját, még a fiatal fiú is tudja, illetlenség volna megzavarnia a csöndet; talán a felnőttek elesett bajtársaikra gondolhatnak, akiket már csak a másvilágon láthatnak, talán arra, hogy épp ebben a pillanatban is hányan veszthetik az életüket, vagy talán egész más jár a fejükben.
– Szóval... – Kezdi újra az érdeklődő fiú. – Konoha befogadott titeket... de mindenkit? Mármint úgy értem, hogy mindenki Konohába ment? – Hangjából hallható az értetlenség, ami talán abból ered, hogy nem igazán tudja elképzelni, amint egy falu egy másik falu lakosait el tudja szállásolni, de eredhet abból is, amire előbb a vezetőjük utalt: ha Konoha sötét időket él a jelenlegi Hokage vezetése alatt, akkor miért fogadnának be ennyi embert? – De várjunk... Konoha elég messze van! Hol találkoztatok? És miért jöttél el? Mármint... örülök, hogy végre van valaki, akivel tudok majd játszani és edzeni, szóval boldog vagyok, hogy itt vagy és nem csak uncsi öregekkel vagyok körbevéve, de nem lett volna jobb Konohában maradni? – Kérdezi a fiú, miközben észre sem veszi az asztaltársaság felmordulását az öreg jelző halatán.

**Kureiji Hanaro** Hétf. Márc. 13 2017, 18:15

Tekintetem a magasba emeltem, s a fáklyák lassú, éjszakai táncát figyeltem. Egy perces néma csend minden elvesztett társunkért. A háború mindíg csak szenvedést hoz és végén csak vesztesek maradnak.
- Tudod Hiru, gyakran elgondolkozom, hogy jól tettem-e amit tettem, hogy nem lett volna jobb maradni, s talán előbb-utóbb jobbra fordult volna a sorsom. De az is lehet, hogy nem. Azt hiszem egyszerűbb lenne az életünk, ha előre látnánk a dolgokat... de unalmasabb is. Én inkább úszok az árral és próbálok alkalmazkodni ahhoz, amit az élet elém rak. Ha feladat megoldom, ha akadály átugrom... vagy méginkább megkerülöm. Néhány társam egyébként szintén Konohában kötött ki, a többiekkel nem tudom mitörténhetett. Csak remélni tudom, hogy jóra fordult a sorsuk...
Még ha nem is voltam annyira jóban a többi bentlakóval, egyfajta bajtársiasság mégis volt bennem az írányukba, s tényleg csak remélni tudtam, hogy mindenki épségben kijutott sunagakuréből.
- Amúgy Tetsu talált rám az árvaházban és Ő segített kijutnom onnan. Azt már mondtam, hogy azért ahhoz képest bármi jobb. Elég hosszú volt az út idáig, de azért párszor megáltunk pihenni,szóval nem volt vészes a dolog. Amúgy nem lehet az ilyen háborús dolgokból valami hasznot húzni? - néztem kérdően Tetsura. - Tudod, hogy akkor már lehetne valami értelme is vagy nem tudom...
Tudtam jól, hogy a kérdés meglepően érzéketlen hangozhatot, de újabban egyre jobban érdeklenek a pénszerzési lehetőségek és ha már muszály ez a háboruskodás, akkor kikellene hozni belőle a legjobbat.
//Bocsi, hogy ilyen rövidre sikerült, de levagyok betegedve és nem igazán fog az agyam :/ //

Uzumaki Kushina Hétf. Márc. 20 2017, 14:34

– Dehogynem; hasznot húzni mindenből lehet, egy háborúból meg kifejezetten. A fegyver és az ember mind fogyóeszköz; ha egy nemzet sajátja már elfogyott, akkor külsőstől kell bérelnie. A civileknek meg védelemre van szüksége a rajtaütésekkel szemben. A harcosoknak gyógynövényekre és gyógyszerre. A fegyverre, az emberre és a gyógyszerre vonatkozó árak a hiány fellépésével az egekbe szöknek. A háborúban még az is meggazdagszik, akinek mindössze egy szekere van ez ökörrel, azt mégis a menekültek elszállítására használja, de persze nagyon magas áron... – A férfi hangja kimért dörmögés, miközben Hiru az asztaltól felemelkedve szedi össze a tányérokat, az étkészletet és a maradékokat. – Érdemes úgy felfogni a dolgot, hogy a befektetés nagy kockázatnak van kitéve, de a nagy kockázat mellett ott van a hatalmas profit reménye; ha elmegyek szolgálni egy földesurat például, akkor könnyen elpatkolhatok, de ha túlélem, akkor a felszaladt áraknak köszönhetően rohadt sokat keresek. – Tetsu maga is feláll, majd pedig a székét betolva annak háttámláján támaszkodik meg. – Mindenkinek meg kell találnia a maga szerepét. Ahogyan Hiru, úgy Te is a háztáji munkákat fogod elvégezni eleinte; mosás, főzés, takarítás, valamint ha úgy adódik, üzenetküldés, beszerzés a környező települések vonatkozásában. Mindemellett viszont képezni is fogunk, hogy ne csak efféle tevékenységeket lássatok el... – Könnyelmű vállvonás. – Chakraelmélet, chakrahasználat, meg kézitusa és fegyverhasználat. Ezek elengedhetetlenek lesznek, ha itt akarsz maradni velünk. Meg hát a túléléshez is...
Ekkor Hiru visszalép az asztalhoz egy nedves ronggyal, amivel elkezdi letörölni a felületet.
– Te tudsz valamit a chakráról? Na és harcolni? – Kérdezi szinte ismét zizegve, majd lankadó lelkesedéssel hozzáteszi: – Amikor én kezdtem, azt se tudtam, merre van az előre...

//Jobbulást! Az eddigiekért felírok +15 ch-t (95+15=110; D szint). Ez az első felvonás vége („Bemutatkozás”), és most kezdődik a második felvonás („Minden kezdet nehéz”). Ha a karaktered valamilyen jártassággal rendelkezik, aminek valamilyen szinten köze van a harchoz, illetve ha már harcolt valamicskét, akkor azt írd le. Ha a karaktered tud már valamit a chakráról, akkor azt is írd le, hogy az NJK-k is tudják, milyen szinten van a karaktered. Ha megfelel, utána kezdjük is az Alaptechnikák elsajátítását (ez viszonylag gyors lesz, hiszen alapokról van szó, terveim szerint 1 alaptech – 1 kör.)

**Kureiji Hanaro** Kedd Márc. 21 2017, 18:21

Tetsu szavai háború párti propagandaként hatottak, ahogy próbálta kifejteni milyen előnyökkel és esteleges veszélyekkel járhat az emberre nézve. Egyfelől ott a gyors meggazdagodás reménye, hogy annyi mindenből hasznot lehet húzni, de másfelől ott a veszély, hogy könnyen a háború egyik áldozatává is válhat az ember.
Kósza gondolatként futott át az agyamon, hogy akkor én is rossznak számítok, ha ebből hasznot próbálok húzni. Tudom, hogy nem helyes és talán megvetendő is, hogy esetleg mások szenvedéseiből húznék hasznot, de a másik énem mindennél jobban vágyik a gazdagságra, a fényűzésre. Én mindig is szegény körülmények között éltem és vágytam, hogy végre tehetősebb legyek, s hogy milyen hatással lenne rám, ha végre lenne pénzem, nem tudom. Csak reménykedni tudok, hogy nem változtat meg, hogy nem felejtem el, honnan jöttem. Elhessegettem a gondolatot, ahogy Tetsu fojtatta
Én ittam minden szavát és szívesen hallgattam volna egészen reggelig, de Hirut láthatóan nem kötötte le annyira a háború gazdasági előnyein és hátrányainak ecsetelgetése. Felállt helyéről, ahogy Tetsu is és elkezdte felszámolni a vacsora okozta kisebb felfordulást.
Aztán Tetsu rátért a lényegre. Előszőr is, hogy legfontosabb feladatunk a családban a ház körüli munkák elvégzése, ami egyet jelent a mosogatással, főzéssel, meg takarítással, szóval mindenféle unalmas dologgal. Bár a főzés talán még nem is annyira. Az valamennyire érdekel. A másik, hogy lassan elkezdődik az edzésünk Hiruval, hogy ne csak házi asszonyok legyünk, hanem valamennyi harci értékkel is bírjunk.
Már most alig várom, hogy végre valami kis küldetésre mennyek, de ahhoz mindenképp megkell erősödnöm. Tudom jól még gyenge vagyok és nem lennék képes nagyon harcba bonyolódni senkivel és ezen kell változtatni.
Aztán jött a nagy kérdés. Vagyis, hogy van-e valami harci tapasztalatom és ismerem-e a chakrát.
Kissé zavarba jöttem a kérdéstől, s csak a padlót bámulva, az orrom alatt motyogva válaszoltam.
- Az az igazság, hogy nem értek jóformán semmilyen harchoz… még csak részt sem vettem egyben sem. Attól függ, hogy az annak számít-e, hogy az árvaházban párszor „verekedtem”… vagyis inkább engem ütöttek, de értitek… - néztem fel vigyorogva. – Chakra. Arról olvastam meg hallottam is – majd lexikonszerű mondókába kezdtem. – A chakra az emberi testben tárolt egyik energia forma, mely a testi és szellemi energia keverékéből jön létre és minden élő sejt tárolja azt… A chakra használó személynek, folyamatos és egymásra épülő gyakorlatok segítségével kell megtanulnia az irányítását, a testen belüli irányítástól a chakra testen kívüli irányításáig… - itt félbeszakítva mondókámat a többiek arcát figyelve kémleltem reakciójukat.

Uzumaki Kushina Szomb. Ápr. 15 2017, 18:59

[Hanaro]

A férfi némán elmerengve hallgatja végig a legfiatalabb tanítványa szavait. – Nos, ezen változtatnunk kell: a holnapi nap folyamán megtanítom számodra, miként kell a chakrát a szervezeteden belül áramoltatni, továbbá bevezetlek a harcművészetek alapjaiba… Magyarán megtanítom neked, hogyan is kell ütni. De addig pihend ki magad! Jó éjszakát kívánok![b] – A férfi, a többiek jókívánságait meg sem várva távozik, viszont a fiatal fiú energiája és életkedve könnyedén kitölti a férfi távozása által okozott űrt.
-[b] Egyébként igen, jól tudod! – Adja meg azt a dicséretet, amit Tetsu elfelejtetett. – A chakra aztán szinte mindenhol ott van! Az első gyakorlat, amit valaha végeznem kellett a chakrával kapcsolatban, és talán a legnehezebb is, hogy rá kellett találnom. Mármint… izé… – Zavartan megvakarja a feje búbját, miközben fiatal főhősünket tereli a megfelelő irányba. – Tudom, hogy ott van bennünk, hiszen azok vagyunk, akik és amik, de mégis felismerni ezt a valamit akként, hogy „jé, chakra”….? Hát nem tudom, hogy vagy vele, de nekem nem ment ez olyan könnyen. – magyarázza, miközben megérkeznek a legújabb lakó újdonsült szobájához. – Az a lényeg, hogy ne legyél türelmetlen. Ééés… mondjuk próbáld meg kiüríteni az elmédet. Bár ezt állítólag meditációnak hívják… Mindegy, a lényeg, hogy kapkodással nem jutsz sehova. ha kell, egésznap ülj egy helyben. Ja és igen: az, amit nyugalmi állapotban a bőröd alatt fogsz érezni, nem a zsibbadtság érzete, hanem a chakra maga. Csak gondoltam, szólok, mielőtt te is kitépnéd a hajad emiatt a vudu miatt. Jó éjt! - A monológ szokásosan villámgyors, szinte egy levegővétellel eldarált maszlag, amiből Te vagy kénytelen kihámozni a lényeget, vagy legalábbis azt, amit egyáltalán ki lehetett hallani ebből.

***

A reggeli napsugarak nem tudják áthatolni a Katakombák vastag falait, valamint a természetes földréteget, ahogyan a madarak csicsergése sem hallatszik, így hát mindössze az ajtó zengő kopogás az, ami felkeltheti álmából a fiatal árvát.
A konyha felé tartva onnan reggeli tevékenységek illatai és neszei vonhatják magukra figyelmét: reggeli illat, tea aromája, talán a már elhasznált tányérok mosogatásából eredő vízcsobogás. Az asztalnál található szabad hely, mely Tetsu oldalán van, egyértelműen fiatal főhősünk számára van fenntartva:
- Hogy aludtál? – Kérdezi a mély férfihang, majd pedig rögtön a lényegre térve folytatja: - A mai nap folyamán nem megyünk még fel a felszínre. Egyelőre itt fogunk gyakorolni, hiszen a chakra keringetésének művészete nem valami elképesztő tudomány, mégis a fiatal szervezetnek kifejezetten megterhelő tud lenni: ha megéheznél, itt mindent megtalálsz. Senki sem akarja ugyanis, hogy véletlenül rosszul legyél. Viszont a chakrával kapcsolatban pont eleget tudsz, legalábbis egyelőre. Úgy gondolom, hogy a gyakorlati ismeretszerzés az elsődleges, így a lexikális tudástömeget későbbre halasztjuk; ez ugyanis jelenleg nem előfeltétele a haladásunknak.
Úgy tűnik azonban, hogy senki sem számít reggeli pacsirtának, ugyanis a férfi szavai alatt mindenki néma csöndben, egészen az ételébe borulva hallgatja a főnököt, majd pedig az újonnan beálló csendben sem változik ez. A reggeli elfogyasztását követően mindenki megindul a saját dolgára, mindössze ők ketten maradnak. A férfi ekkor int, hogy álljanak fel az asztaltól, s egy pár lépést megtéve int egy szabad padlófelületre, ezzel jelezve, hogy a fiatal hallgató ott foglaljon helyet.
- A chakra ott kering benned, ez tény. A chakrahálózat beszövi az egész testedet, ez is tény. A saját véred keringését nem érzed úgy, mint a chakrádét, ez szintén tény. Ahhoz, hogy el tudd érni a bőröd alatt lakozó tartalékokat, némán, nyugodtan kell befelé fordulnod, előítélettől mentesen. Ne gondolj arra, mi lesz az ebéd, sem arra, mennyire volt kemény az ágy, amin aludtál, de még csak arra se, hogy hideg a padló. Ezeket mind ki kell zárnod: szabadulj meg a fizikai tested által megélt, megtapasztalt jelenségektől annak érdekében, hogy a szellemed kerüljön előtérbe. Csukd be a szemeid és képzelj el egy olyan pókhálós rendszert, ami a véráram mellett szövi be a tested. Ebben a hálózatban energia kering: olyan érzés ez, mint mikor egy élő állatot simogatsz meg. Érzed, hogy mozog és él. Érezd hát ezt is.

//+15 ch a késésért (=125)

**Kureiji Hanaro** Szomb. Ápr. 29 2017, 23:29

A kis mondókámat csendben végighalgatva Tetsu felvázolta a holnapi tanulnivalókat, mégpedig hogy megkell tanulnom a chakrám áramoltatását és hogy bevezet a harcművészet alapjaiba. Az első nem hangzott rosszúl, mert hogy ez az első lépés, hogy megtanuljam Hikarut irányítani. De a másik kevésbé tetszett. Nem vagyok az a verekedős fajta és amilyen jó a fizikumom egy lány is könnyen képes lenne kiütni. De kételyeimnek nem tudtam hangot adni, mert Tetsu hamar lelépett, ahogy a többiek is. Csak Hiru maradt ott velem, s miután össze szedtem Hikarut a szobám felé taszigált, miközben szokásához híven be sem állt a szája. Hogy pontosan miről is magyarázott az nem igazán akart leesni, csupán annyit fogtam fel, hogy ez valami "mágikus izé" lehet és még meditálni is kell hozzá.
'Nagyszerű! - gondoltam magamban, miközben a szobán felé haladtunk. - Remélem azért szerzetesnek nem kell álnom! Nem állna jól a leborotvált séró... - közben hajamba túrtam elmerengve mennyire is rosszúl álna az.'
Az éjszaka meglehetősen hosszúra nyúlt, de mire végre ágyba kerűltem úgy aludtam, mint akit összevertek, ami kishíjján be is következett.*

***

Álmaimból halk kopogás ébresztett, lévén hogy idelennt a föld mélyén nem lehet nagyon az ablakon besütő napra számítani. Lusta, sietősnek nem épp nevezhető mozdulatokkal nekiálltam felöltözni. Kabátomat ezúttal elhagyva, egy szürke pólót, egy szürke térdnadrágot és a szürke ninja szandámat húztam fel, aminek hosszított tédig érő, fehér szára van.
Hikarut, hű társamat a hátamra kaptam, majd lassú, kimért léptekkel megindultam. Még javában törölgettem kómás, ködfátyól borította tekintetem, mire a konyhába értem. Leültem az asztalhoz, a Tetsu melletti üres helyre, s az étellel nem is foglalkozva egy bögre kávénak tűnő fekete löttyöt húztam magamhoz. Valójában még nem volt szerencsém megismerkedni eme istenek által földre küldött fekete csodával, de hát egyszer mindent el kell kezdeni. Ajkamhoz emeltem a bögrét, miközben az ital mély feketeségén meg-meg csillanó fáklyák lángjainak aranyló táncát figyeltem. Kortyoltam egyet. Éreztem ahogy a kellemes, kesernyés íz szétárad a számban, majd utánna a velejáró melegség öntötte el minden porcikámat. Szinte éreztem ahogy ízlelőbimbóim követelőznek a következő kortyintásért. Éreztem ahogy átjárja testem, új erővel feltöltve minden tagomat. Lassan, minden egyes cseppjét kiélvezve ürítettem ki a bögrét. Eufórikus élmény volt. Ködfátyoltol megtisztult tekintetel néztem fel Tetsura aki már egy ideje beszélhetett, bár láthatóan a díszes társaság nagy részt ez most nem igazán hatotta meg.
- ...ez ugyanis nem előfeltétele a haladásunknak. - csíptem el még az utolsó mondatot.
A további étkezés csendben folyt tovább, még Hiru is kísérteties, tőle szokatlan némaságba burkolózva, szinte tányérába dölni készülve halgatott. Aztán mindenki összébb kapta magát, s megindult a dolgára, mi pedig kettesben mardtunk Tetsuval. Intett, hogy áljunk fel az asztaltól, s egy szabad padlófelültre mutatott, hogy ott foglaljak helyet, ami számomra az "Ül!" parancsal tűnt egyenértékűnek. De vitának, visszabeszélésnek itt most nem volt helye, így helyet foglaltam, Tetsu pedig monlógba kezdett. Próbáltam a lehető legtöbbet megjegyezni belőle és persze értelmezni is az elhangzottakat.
- Hmm...Szóóóval - válaszoltam elgondolkodva - akkor ez a chakra már megvan, csak mozgásra kéne bírnom? Vagyis már mozog, csak valahogy kapcsolatba kéne lépnem vele... Meditáció... mi vagyok én pap? - Az utolsó mondatot, inkább csak magamban morogva tettem hozzá, nehogy Tesu meghalja.
Tenyereimet összeraktam, s belekezdtem a "meditációba". Sikertelenűl. Nem túl nagy erősségem a koncentrálás, könnyen elvonja bármi a figyelmem, s ez most sem volt másképp. Próbáltam elhessegetni minden gondolatot, miközben arra lettem figyelmes, hogy a karom viszketni kezdett.
'Nem figyelek rá! Nem figyelek rá' - kezdett agyam ideges zakatolásba. - 'Ne gondolkozz! Ürítsd ki a fejed! Fogd már be!' - Fejemben mintha ezer meg ezer hang kezdett volna kiabálásba, hogy egymást csendreintsék, ami csak rontott a helyzetemen.
'Tetsunak igaza van... tényleg hideg a padló.' - Szólalt meg a hang a fejemben, de a másik már csendre is intette.
'Azt mondta ne foglalkozz vele, szóval koncentrálj!'
'De azt meg nem mondta mi lesz a vacsora...'- Vágta rá az első nyafogva. Nyilván ő az éhenkórász énem.
'Ne érdekeljen az téged haver, most más dolgunk van és külömben is....' - de nem tudta befejezni, mert a harmadik félbeszakította.
'Hé, ti ketten befoghatnátok, így nem jutok előre...!
'Srácok légyszi nyugodjatok meg, csak vegyünk mély levegőt és engedjük ki a negatív energiákat. Beeeeszív, aztán kifúúúj...
'Te meg hol kuksoltál eddig...?
Kész őrültek háza lett a fejemben. Mintha minden egyes hang más és más énemet testesítené meg. Máskor igazán jól jönne, ha megdumálhatnék velük ezt-azt, de most koncentrálni kéne... és még az a rohadt viszketés is visszajött!
- Áááá! Ez nem megy! - böktem ki, miközben elterültem a hideg padlón. - Ez embertelen!!!

*Ezen az éjszakán történt az első küldetésem Smile

Uzumaki Kushina Szer. Jún. 07 2017, 22:04

A fiatal fiú halk kuncogásra lehet figyelmes; a férfira pillantva láthatja, amint az éppen jobbjának tenyerével próbálja magába fojtani a nevetését, bár látható – és egyben hallható is –, hogy a próbálkozása sikertelenül végződik.
– Az elme egy cseles dolog; mikor leginkább akarnánk elcsitítani, akkor a leghangosabb. Tulajdonképpen nem az a cél, hogy a hétköznapi gondolatokat kitöröljük a tudatunkból, hiszen az alapvető szükségletek ösztönszerűen fogalmazódnak meg a szervezeten belül és ezen keresztül az elmében is. A trükk valójában az, találj valamit, amit annyira akarsz, hogy ezekre az alapvető gondolatokra még csak nem is jut agykapacitásod. A bőröd alatt lévő bizsergés, feszítő és feszülő érzés maga a chakrahálózatod, a chakrád keringése. Valójában erre kell koncentrálni, leszűkíteni erre az érzésre a gondolatmeneted: csak az ujjbegyeidben, szívdobbanásoddal szinte egyszerre lüktető méhek zúgása az, ami lényeges. – Magyarázza kimérten és kényelmesen a procedúrát, miközben a fiú mögé lépve próbálja igazítani a fiatal tanítvány testtartását. – Sokat segít, ha megfelelő pózban meditálsz: legyen hát a hátad egyenes vonal, még ha eleinte kényelmetlennek is tűnhet. Mély levegővételt javaslok továbbá. Úgy lélegezz, hogy ne a mellkasod emelkedjen, hanem először a hasfalad, majd ha azt úgy érzed, megtelt, a mellkasodat emelve folytasd a levegővételt.
Ezt követően a férfi hátrébb lépve figyeli a fejleményeket, némán támaszkodva a konyha egyszerű, szebb napokat is látott bútorzatának. Amint látja a megfelelő légzést, valamint a nyugodtság jeleit, levesz az asztalon tartott fogpiszkálókból egy darabot. A papírral csörögve kicsomagolja azt, majd ismét a fiúhoz lép. – Kérlek, emeld fel a kezed és mutasd a tenyeredet. – Hangja fáradtan cseng, mégis nosztalgikus humor hallható ki szavaiból. – Meg fogom szúrni valamennyire a tenyered közepét, hogy könnyebben tudj erre a pontra fókuszálni. – Ekkor egy gyöngéd, mégis érezhető szúrást érezhet a fiatal fiú a tenyerének közepén, melynek nyoma enyhén kipirosodik a külső behatás következtében – Hunyd le a szemedet és hívd elő tudatodból a kezed, tenyered képét. A bőröd alatt lakozó energiát kell majd ebbe a pontba irányítanod, úgyhogy szükséges, hogy megfelelő képet tudj rekonstruálni az agyadban; ez a kép fogja meghatározni, hogy hova is kell majd a chakrádnak áramolnia. Az egészet egy parancsképletként lehet felfogni, melyben az egyik komponens ez a vizualizáció. A másik elem az, hogy a bőröd alatt feszülő energiát késztesd arra, hogy ide áramoljon; én ezt úgy szoktam elképzelni, mint mikor a levegőben nyüzsgő méheket a szél sodorja a megfelelő helyre. A következő elem a hely képének, valamint a mozgó chakra képének egyesítése egy pontban: ez a szúrás pontja lesz. Van azonban még egy utolsó eleme is a dolognak. – Ekkor a férfi a saját tenyerének közepére helyezi a fogpiszkálót, ami állva marad anélkül, hogy azt bárki támasztaná, fogná. – Az egyesített képet ki kell vetítened a szúrási ponton, tehát a bőröd egy pontján keresztül a fogpiszkáló anyagába. A végső vizualizációs kép az, hogy áll a tenyereden a gyufa. Ehhez tehát az kell, hogy a saját chakrádat egy meghatározott pontba irányítod, ott megtartod, majd pedig a testeden kívülre vezeted, méghozzá egy meghatározott anyagba, formába, egy előre felvázolt eredmény elérésére. Tudom, bonyolultnak hangozhat, de ha gyakorlod a chakrád irányítását, egyértelművé válik elég gyorsan.

//Chakra: +15 (125+15=140), valamint egy chakrának, szintnek megfelelő, nem engedélyköteles stílusból választott, ill. nem engedélyköteles technika. (Amennyiben nem változott a Villámló Penge gondolatod, mehet ez a technika.) Köszönöm a türelmet!

**Kureiji Hanaro** Kedd Júl. 11 2017, 07:18

A padló hidege némiképp nyugtatóan hatott, ahogy levelibékaként kikerülve próbáltam kiüríteni az agyam. A plafonplafont bámulva emlékek sokasága tört rám. Olyan emlékek, melyekről azt hittem már rég elfeledtem, vagy mélye eltemettem magamban. A régi házunk. A megszámlálhatatlan egyedül töltött éjszaka. Az ürességüresség mely belülről felemészt. Aztán halk, folytot kuncogás üti meg a fülem. Felülve látom, hogy Tetsu némiképp viccesnek találja a helyzetet, sikertelenül próbálva visszafolytani feltörő nevetését. Kisebb monológja végig vártam, melyben kőrül írta a problémát és annak megoldását. Miközben a testtartásomon segített javítani, elgondolkodva néztem fel a plafonra. - Szóval akkor ezeket a hangokat nem lehet eltüntetni, csak elnyomni? - fordultam hátra kérdő tekintettel, majd visszafordulva az említett légzéstechnikát próbálgattam.
Miközben én próbálkoztam valamelyest megtartani a testtartásom, s a légzéstechnikával próbálkoztam, Tetsu a mára picit lepukkant pulthoz lépett, várva a fejleményeket.
’Szóval előszőr has, aztán mellkas. Has, mellkas. Beszív és kifúúúj…’
Valójában nem is olyan egyszerű helyesen lélegezni, mint azt elsőre gondoltam, s ráadásul még a helyes testtartásomra is figyeljek közben. De hát gyakorlat teszi a mestert…
Hosszú percekig csak ezzel voltam elfoglalva, míg Tetsu nyugodt, távolba meredő tekintettel nézett maga elé. Valószínűleg ő maga is átesett valamikor ezeken a gyakorlatokon, s most kellemes emlékeket ébreszt benne. Megelevenedik előtte a múlt, s ha ő is kemény fejű gyerek volt, akinek nehéz volt a fejébe verni a tudást, mint most nekem, akkor a sors fintora, hogy most ő lett a tanító, s rá hárul a feladat, hogy türelemmel egyengesse tanítványa útját.
Mikor végre éreztem, hogy hála a légzésgyakorlatnak már nem jár úgy az agyam Tetsu egy fogpiszkálót vesz elő, majd felém fordul.
-          Kérlek emeld fel a kezed és mutasd a tenyered. – Hangja bár fáradtnak tűnt, a jóleső nosztalgia mégis érezhető, felfedezhető volt benne. Ebből már biztosan tudtam, Ő is átesett rajta.
-          Meg fogom szúrni valamennyire a tenyered közepét, hogy könnyebben tudj erre a pontra fókuszálni. – Majd válaszra sem várva megbökte azt. Picit kipirosodott, de nem fájt, ami azonban a lényeges, amit azonnal éreztem is, hogy tényleg ott a pont ahová irányítanom kellene a chakrámat. Aztán egy hosszú monológ, aminek felét nem is értettem, de azért megpróbáltam a lényegét összeszedni.
-          Akkor előszőr fogjam meg a chakrámat… aztán pakoljam egy helyre, aztán tartsam ott. – mondtam inkább csak magamnak elmélázva. Majd nagy megdöbbenésemre, miközben Tetsu tovább magyarázott, a fokpiszkáló egyenesen ált a tenyerében. De nem mint valami kis hajszál, hanem mint egy ledönthetetlen bástya.
Nagyából vettem a lapot. A karomat magam elött tartva minden erőmmel a szúrás helyére koncentráltam. Jó időbe telt, mire rájöttem, hogy ez nem épp a legjobb módszer, hisz így csak azt a pontot szuggerálom és sehova sem fogok így jutni. Megpróbáltam hát a darazsas, vagy méhes, vagy mit tudom én milyen módszert, mert már fogalmam sincs milyen csúszómászóról is volt szó, mert nekem annyit is ért. Szépen lehunytam a szemem, ahogy azt kell, majd elképzeltem ezeket a bizonyos „darazsakat”. Elmém maximális képzelőerőjét beleadva próbáltam egy helyre terelget őket, de az undok kis bestiák csak annál jobban repkedtek szét.
Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve, amit ugyan Tetsuval nem osztottam meg, változtattam a dolgon. Már nem is emlékszem mikor, egy könyveben láttam, hogy a chakrát mindig olyan különös kékes színű tűznek ábrázolják. Elképzeltem ahogy ez a tűz ott lobog az én testemben is, s átjárja minden egyes tagomat, de még nem mozog. Elképzeltem a tűz melegét, mint mikor a tábortűz mellet ül az ember és érzi ahogy a lángok meleg fénye korul öleli. Ahogy egyre inkább erre a képre koncentráltam lassan érezni kezdtem, hogy a tűzből áradó melegség egyre inkább az én részem, s már sokkal inkább belőlem árad, ott lobog bennem a láng, érzem ahogy feszíti a bőrömet, mintha lángcsóvák folynának az ereimben. Teljes lényemet beleadva ragadtam most meg ezt a fenséges kék lángot, mert az én részem, hozzám tartozik és ami hozzám tartozik azt én irányítom. Újra magam elé emeltem a karom, megragadtam a lángot, de már nem erőszakkal próbáltam oda cibálni, inkább kérlelve, folyamatosan unszolva terelgettem egészen a szúrás pontjáig. Mikor végre éreztem, hogy valami történt, az örömmámorban úszva egy pillanatra elvesztettem az irányítást, de aztán gyorsan oda kaptam ismét elmém minden egyes tartalékát és egyre jobban éreztem, hogy ha nem is tökéletesen de meg tudom tartani egy pontban az összegyűjtött chakrát.
Egy pillanatra kinyitottam a szemem, s akkor vettem észre, hogy már legalább egy óra telt el, s Tetsu sincs a helyén. De a fogpiszkálót a pulton hagyta, így egy kicsit kinyújtóztatva tagjaimat érte nyúltam.
A tenyerembe vettem, s előszőr megpróbáltam annak anyagával azonosulni, mintha csak a lelkem akarnám beleönteni, eggyé válva vele. Éreztem a törékeny fa repedéseit, a jellegzetes illatát, s a még benne lévő gyanta ízét is a számban. Végül lehunytam a szemem és ismét a kék lángra koncentráltam. Előszőr csak a tenyerembe, a fogpiszkáló alá irányítottam, majd megpróbáltam minél tovább, minél többet ott tartani. Mikor végre éreztem, hogy már könnyebben a helyén tudom tartani a chakrámat egy új képet kezdtem vizualizálni. Elképzeltem ahogy ez a tűz lángcsóvaként árad ki a szúrás pontján, s körülveszi a kis fadarabot. Ezúttal már én irányítottam, s megpróbáltam a testem kis nyúlványaként megragadni vele a fogpiszkálót. Nem is telt sok időbe, s éreztem, mintha a saját ujjaimmal fognám a fogpiszkálót. Majd most már erősen koncentrálva próbáltam mozgásra bírni. Ahogy egyre nagyobb bizonyosságot kaptam, hogy valóban létezik, sőt irányítom a chakrámat, már nem erőlködtem, hagytam, hogy ez a testem miden sejtjét betöltő energia tegye a dolgát és végre, hosszas várakozás után végre felállt… a fogpiszkálóm. :3

Sűrű elnézések és hajlongások közepette végre ide is eljutottam :3 És igen a fentebb említett technika maradhat Smile

Uzumaki Kushina Szomb. Júl. 22 2017, 18:14

[Kureiji]

A férfi némán, szinte rezzenéstelen arccal figyeli a fiatal fiú mozzanatait, arckifejezéseit. Mindössze kimért, nyugodt légzése hallható, ami ugyan árulkodhatna unalmáról, vagy éppen izgalmáról, most viszont mégis rejtve marad az efféle információ.
Mindeközben a fiú chakrája szorgosan ébredezik több évnyi szunnyadásából – valójában mindvégig ott volt a bőre alatt, viszont mindezidáig nyugodtan pihenhetett, mint a napon sütkérező macska, kinek nincs jobb dolga. Most azonban a méhkas felszisszen, felzizzen, mintha egy vékonyka faággal bökné meg egy neveletlen gyermek; mozgásának energiáját, berregését és bizsergését csak a fiatal fiú érezheti, ugyanis eme méhkas csakis számára érzékelhető.
Némi unszolásra a kas megindulni látszik, először szépen, lassan, mintha nem akaródzna neki, de mikor már megindult, azt csak egyre több követi. Mintha tűzforró víz csorogna karjain, olyan érzés, mikor először járja át tudatosan a titkos, misztikus energia az emberi testet, s libabőrt hagy láthatatlan nyomán – szinte érzi a csontjait, az azokhoz tapadó ízületeket és izmokat, szinte érzi, amint a vér csordogál gyermeki ereiben. Érezheti, amint a bőre alatt szunnyadó chakraenergia felkapja fejét kényelmes lazsálásából; érezheti, amint ugyanez az energia pecsételi meg mind a sorsát, mind pedig a lelkét – innen nincs visszaút; aki feléleszti az energiát, az vagy megtanulja uralni a veszedelmes bestiát, vagy pedig az hatalmasodik el rajta.
Van azonban ennél sokkal rosszabb sors is; elveszni a jelentéktelenség ködében, eggyé válni a homállyal, mely megannyi sorsot leng körbe – megadatott a fiúnak az, hogy kiemelkedjen a tejfehér köd leple alól. Kérdés más csak az, lesz-e elég mersze hozzá...
A fogpiszkáló, mint az iránytűnek a hegye Északra mutatván, úgy áll be: először beremeg, rezeg, mint az esetlen újszülött gida bizonytalan lábain, majd pedig kiegyenesedik, megtalálva valódi célját, rálelve szánt irányzékát.
– Szép munka, ifjú tanítványom. – Szólal meg végre a mester, arcán egy halovány, ámbár kétségkívül elégedett mosollyal. – Ne lankadjon viszont figyelmed, sem kitartásod. Ez mindössze az első lépés a sok millióból. A mai naptól kezdve minden nap gyakorolnod kell: képes leszel idővel több fogpiszkáló fenntartására, akár egymásra pakolására is úgy, hogy csak a hegyük érintkezik. A cél, hogy minél többet és minél tovább tudj egyensúlyozni, magadhoz ragasztani akár úgy is, hogy mindeközben a tenyered a föld felé néz. Ha ügyes és kitartó vagy, képes leszel meghazudtolni a gravitáció törvényét is... Ez azonban nem minden: még mielőtt technika tanulásába kezdenénk, arra kérnélek, próbáld egyéb testrészeidbe irányítani az energiádat, így különösen a szemeidbe, hogy élesebben láss, a füleidbe, hogy élesebb legyen a hallásod, az orrodba, hogy erősebb és kifinomultabb legyen a szaglásod. Ezek elengedhetetlen képességei egy shinobinak. Arra azonban ügyelj, hogy amint fájdalmat érzel az említett területekben, csökkentsd a chakrafolyamot, mert a végén még megsérülsz!

**Kureiji Hanaro** Hétf. Aug. 21 2017, 00:08

A fiatal fiú, bár még hallotta mestere szavait, elméje már teljesen más dimenziókban járt.
Magával ragadta az eufórikus élmény, hogy felébresztette magában az az erőt, ami bár mindenkiben ott szunnyad, mégsem képes mindenki előhozni, pláne nem irányítani. De innen már nincs visszaút. Felébresztette az ősöreg bestiát, s megkezdődött a haláltánc. A kérdés csak az, hogy kikerekedik végűl felül. Képes-e a fiú maga alá gyűrni a szörnyet, hogy céljait megvalósíthassa általa, vagy a végén mégis az okozza a vesztét. Rálépett a shinobik útjára, vagy valami hasonlóra, hisz' az ő esetében egy picit sandít a dolog, bár ez a Füst országában annyira nem is elszigetelt jelenség.
Ereiben robbanásszerűen áramlott végig az energia, magával hozva testének minden egyes rezdülését. Egyszerre robban tudatába a tíz év alatt összegyűlt információhalmaz, de oly szédítő sebességgel, oly felfoghatatlanúl mintha a galaxist szelte volna át, fényévnyi távolságokat pár másodperc alatt.
Mestere intelmei azonban lehatoltak tudata legmélyére, hogy ott bevésődjenek. Kínkeserves gyakorlások edzések végeláthatatlan órái állnak még előtte, hogy a bestia végre megszelídűljön Egy eszközt, egy fegyvert kapott a kezébe, ami szakértő kezekben képes megváltani, vagy akár romlásba taszítani a világot.
Mestere arca, miképp hanghordozása tükrözte elégedettségét, a fiú sikerét látva, pár bíztató szóval jutalmazta ifjú tanítványa sikerét. Nem volt nagy kézrázás, kalap dobálás meg örömujjongás, mint valami diplomaosztón, csak egy félmosoly, Hannak mégis többet jelentett mindennél. Végre elismerték a sikereit. Nem örűlhetett azonban sokáig, mert jött a következő gyakorlat.
A második szint, legalábbis ahogy mestere szavaiból leszűrte, hogy megkell próbálni a chakrája segítségével az érzékeit kiélesíteni. Ezzel két kis bibi volt. Az egyik, hogy mestere nem közölte, hogy hogyan is kellene hozzá látni, s még ha közölte is volna, Han jelenlegi biológiai ismeretei egy macskáéval vetekednek, így hát enyhén szólva sem egyszerű, hogy az általa két perce felébresztett energiát olyan helyekre vezérelje, amiket még csak hallomásból sem ismer.
- Hát megpróbálom, de fogalmam sincs.... - mondta a fiú tarkóját birizgálva, hangjában érezhető bizonytalansággal.
Két tenyerét összecsapta és szemeit lehunyta, majd meditálásszerű mormogásba kezdekezdett. Újfent a chakráját szólította, majd megragadva azt a füléfülébe irányította. Elsőre talán okos ötletnek tűnhetett...
Úgy gondolta nyerő ötlet lehet, ha a chakráját csak odavezérli, s a hallására öszpontosítva hagyja, hogy az tegye a dolgát. Észre sem vette, hogy teste egyre vészesebb inbojgásba kezdett, ahogy a chakrája az egyensúlyába piszkált be előszőr, ahogy kontroll nélkül tette a dolgát. Aztán hallójárata kezdett idegesítő viszketésbe. Próbálta kizárni, nem figyelni rá, ahogy az enyhe tűszúrás szerű érzésre sem. Csak egy pillanat műve volt, de mintha kést döftek volna a fiú fülébe, úgy nyilalt bele a fájdalom. Lábai az elviselhetetlen fájdalom hatására vad remegésbe kezdtek, majd megadták magukat, s a fiú térdre rogyott.
- Tetsu! Kérlek állítsd meg!!! - üvöltötte s fogait csikorgatta, miközben könny és nyál habos elegye csorcsorgott az alatta lévő kövezetre.
//Mégegyszer elnézést a hosszú késedelem miatt Sad

//

Uzumaki Kushina Hétf. Aug. 21 2017, 21:04

//Semmi gond, ilyen az élet.

A férfi azon nyomban a fiatal fiú mögé lép, ahogyan a segítségkérő szavak elhagyják a gyermeki ajkakat – a fájdalom vörös fátylán keresztül is érezheti a szúró, nyilalló érzést, ami gyors, akár a késszúrás és legalább olyan mélyre is hatol. A pont, ahol a fiú válla találkozik a nyakával, egy pillanatra vészjóslóan fellobban, mintha olajat öntenének a tűzre, azonban a fájdalom keserűen égő lángfala azon nyomban ki is alszik – pont úgy, ahogyan a világ is elsötétül egyik pillanatról a másikra.

«««»»»

A fiatal fiú lassan és részletekben tér ismét magához: először a hallása, majd a szaglása, s legutolsóként a látása tér vissza, melyek együttállásakor talán némileg értetlenkedve konstatálhatja, hogy az újdonsült szobájában van; az ágyon heverve pillanthat fel a mennyezetre, majd fejét oldalirányban elfordítva feltűnhet neki, hogy az idősebb férfi hátát a falnak vetve figyeli őt.
Hangja halk, lehet, attól tart, hogy a fiú hallása még mindig túl van töltve a különböző impulzusokkal:
– Az érzékszervek esetében kifejezett finomhangolásról van szó; apránként és rétegesen kell irányítani a chakrát addig, míg el nem éri az ember a kívánt hatást. Ezt egyáltalán nem szabad erőltetni. Mindezek fényében: ha fel tudsz állni, akkor nyomj le nekem annyi fekvőtámaszt, amennyit csak bírsz, aztán annyi guggolást, míg bírod hajlítani a térdedet! – A parancs roppant szokatlannak tűnhet egy olyan személlyel szemben, aki épp ebben a pillanatban tért magához, ugyanakkor viszont aligha volna érdemes megkérdőjelezni, vagy akár megtagadni az idősebb férfit, hiszen jelenleg ő az, aki fedélt ad a feje fölé és ételt a hasába.
A fizikailag megterhelő mozdulatok következményeként a fiú érezheti, amint homlokára verejték ül ki, ahogy a levegőt egyre szaporábban veszi. Az izmai égni kezdenek, majd beleremegnek a megerőltetésbe, s végül a szíve oly' hevesen zakatol, hogy szinte harci dobként felcsendülő dobbanását minden egyes ütésnél üvöltésként hallja.
– És most áll meg! – Int a férfi, mikor látja a fiatal fiún, hogy erejének végén jár. – Ülj le az ágyadra és hallgasd a szívverésed; befelé figyelj most, nem pedig kifelé. Hallgasd a lüktetését, halld, amint visszhangzik a bordáig között. Koncentrálj minden dobbanásra... – A hangja könnyed suttogássá halkul, majd teljesen elnémul.
A szívének heves zakatolása eredetileg tisztán hallható, viszont mikor csendesül, ismét kezd visszaállni a megfelelő ritmusra, akkor elkezd halkulni is: ekkor jön be a figyelem és a koncentráció a képbe. Megfelelő összpontosítással ugyanis a fiatal fiú képes lesz nyomon követni a szívének mozzanatait, az azáltal kiadott neszeket.
– És most ugyanezt tedd úgy, hogy a személyemre koncentrálsz. Figyeld a légzésemet, számold azt, s ha meg tudod különböztetni a légzésemtől a tiédet, akkor koncentrálj a hátam mögötti falon túli szobára: mit csinál most Hiru?
Nem egyszerű a feladat, de ha eléggé figyel és koncentrál, hallhatja, amint a szomszédja mintha könyveket pakolna.

**Kureiji Hanaro** Pént. Szept. 15 2017, 00:39

Nem kellett hozzá zseninek lennie, hogy rájöjjön, valamit nagyon elszúrt. Bőven elégséges bizonyíték volt számára az érzés, mintha kunait állítottak volna a koponyájába és még meg is forgatták benne. Térdre rogyott, miközben válla és nyaka találkozását lángtenger árasztotta el, mely egyre csak terejdt szét ifjonti testében. A világ kezdett elsötétűlni, ahogy egy utolsó, rettegéssel telt segélykiáltás tört elő belőle tanítója felé. Majd mintha elvágták volna...
...
Han érzékszerveibe csak lassan tért vissza az élet. Egyiket a másik után nyerte vissza szép fokozatosan, majd mint az újszülöttnek, utoljára a látása is elkezdett funkcionálni.
Némi meglepettséggel vette tudomásul, hogy nem a konyha hideg kövezetén fekszik saját nyálában úszva, vagy egy diliházban nyálcsorgatva, üveges tekintettel. Mert bizony meg volt az esélye, hogy pépesíti az agyát és sárga lapot kap, de a szerencsének, vagy méginkább mestere gyors reagálásának köszönhetően nem történt nagyobb baj.
Tetsu az ágya mellett a falnak dölve várta, hogy tanítványa felébredjen. Valamit mintha mogyogott volna, de a fiatalabb fiú az elejét nem értette. Egyrészt füle még mindíg zúgott, az iménti bemutatótól, másrészt a férfi is halkan beszélt. Az utolsó mondatot sikerűlt elcsípni, mejben mestere közölte vele, ha fel tud állni azonnal kezdhet fekvőtámaszozni, meg gugolni kifulladásig.
Hitetlenkedve, kipirúlt arcal szerette volna mestere szeme közé vágni, hogy az imént kishijján halmozottan hátrányos helyzetűt csinált magából, s hogy most szeretne egy hónap szabit kivenni. Mestere tekintete azomban nem tűrt ellentmondást: csináld!
Kikászálódott az ágyból és nekilátott a nem éppen tetszetős feladnak. Ez az ő satnya alkatával annyit jelentett, hogy jó ha húszig eljutott fekvőtámaszban és még valamennyi gugolást letolt mellé, mire mestere leállította. Homlokára vaskos izzadság cseppek telepedtek, karjai lángoltak, lábai pedig vad remegésbe kezdett, mintha menten kiszaladnának alóla, tüdeje pedig sipolt, mint egy asztmás bálni orlika.
– Ülj le az ágyadra és hallgasd a szívverésed - jött a következő feladat. - Befelé figyelj most, nem pedig kifelé. Hallgasd a lüktetését, halld, amint visszhangzik a bordáig között. Koncentrálj minden dobbanásra...
Han így is tett. Könnyű dolga volt amíg a megeröltetéstől szíve és tüdeje sramlizenekart megszégyenítő módon zenélt, de ahogy kezdett vissza állni a pulzusa egy időre elvesztette a fonalat. Elkezdett befelé figyelni, s most valóban sikerűlt kizárnia a külvilágot, ahogy szívének halk neszezését kereste a feketeségben, mintha csak szentjánosbogarat keresne a sötét erdőben.
Lassan újra felcsendűlt testének motorja. Minél jobban figyelt befelé annál inkább hallotta a halk, de ritmusos ketyegést életének órájában.
- Hallom Tetsu... - súgta a fiú halkan félve, hogy talán elijeszteheti. - Hallok minden egyes dobbanást...
- És most ugyanezt tedd úgy, hogy a személyemre koncentrálsz. Figyeld a légzésemet, számold azt, s ha meg tudod különböztetni a légzésemtől a tiédet, akkor koncentrálj a hátam mögötti falon túli szobára: mit csinál most Hiru?
Ez már nem volt olyan nehéz feladat Hannak. Hamar rájött, hogy elszőr megfigyeli a saját légzését, majd megprobálta kihallani azt az egy picike mozzanatot, ami nem az övé és így már megtalálta mestre légzését.
Fejben elszámolta azt pár percig, majd Hiru szobája felé fordult.
Még mindíg csukott szemmel kereste a másik szobából érkező apró rezdüléseket, mintha levegőben száldosó tolpihékre vadászna. Alig kivehető csoszogás hangja ütötte meg a fülét. Ez már Híru volt.
- Azt hiszem hallom Hirut. - kekezdtett bele önkéntelenül is a felsorolásba. - Nincs rajta papucs, hallom ahogy csoszog a lába a kövezeten. Felalá mászkál a szobában. Valamit mintha pakolna... Hallom a polc recsegését. Talán valami papírból készűlt...? Igen, hallom ahogy suhognak... talán könyveket vagy valami hasonlókat pakolhat... Igen - nyitotta ki a szemét a fiatal sunagakurei fiú - Hiru könyveket pakol a szobájában. Az ágyáról pakolja őket a polcra. Hallottam mindent, mintha én is ott lettem volna...

Jiraiya Csüt. Okt. 05 2017, 18:59

// Kurei Hanaro - Minden kezdet nehéz...

Ahogyan Pm-ben is írtam, én vettem át a mesélésedet. Eddig nagyon szépeket játszottatok, remélem tudom tartani Kushina színvonalát ^^ Annyit kérnék tőled, (Ha jól láttam voltak képek a karakterek leírásánál, de azok eltűntek) hogy írj nekem egy kinézet leírást röviden a tagokról Pm-ben. Ha vannak képek az is jó, de ha jól láttam voltak gondok velük én pedig a Bázis és Tag leírásnál nem láttam képeket Neutral

Igyekszek nem időt húzni ^^ //

Hanaro úgy figyel, úgy mélyül el a hallgatózásban, akárcsak a kisgyerekek, amikor valami tetszik nekik. Elvégre, a fiú még kicsi... Akármennyire is élt már meg szörnyűbbnél szörnyűbb dolgokat, Tetsu arcára mosoly ült ki azt látván, hogy pártfogoltját ennyire magával ragadja az, amire képessé vált. Talán ő is emlékszik saját gyerekorrára, azokra az időkre, amikor Yamával találkozott. Már egyikük sem volt gyermek, legalábbis lélekben már nem... Sosem kaptak szeretet, sosem merülhettek el játékaik varázslatos világában és sohasem menekülhettek el a világ igaz valója elől. Túl gyorsan, túl korán kellett felnőtté válniuk. Ezért is üdítő látvány a fiatal férfi számára, hogy Han-t ennyire lenyűgözi az, amit átél.
A fiút azonban egy csettintő hang zavarja meg, amibe dobhártyája is belerezeg. Nem, nem okozott fájdalmat az érzés, sokkal inkább volt furcsa és bizsergető, ám ez a csettintés tagadhatatlanul túl hangos volt. Ahogyan a fiú felhagy a tudatalatti koncentrációjával, ezzel hallását újra "normálissá" állítva vissza, láthatja, hogy Tetsu emelte fel a kezét és csettintett ujjaival. Feltehetően ki akarta zökkenteni őt.
- Minden technikának van gyenge pontja, ahogyan minden chakrairányítási műveletnek van hátulütője, ami veszélyeket foglalhat magában. - Kezd bele a tanításba, miután Hanaro ráemelte tekintetét. - Ha a tenyereimet ütöttem volna össze, akkor valószínűleg tompa szúrást éreztél volna a füledben. Persze én nem vagyok ennyire kegyetlen, de az ellenfeled nem lesz rest kihasználni a megszerzett információkat. Ha a füled mellett ütöm össze a tenyeremet, akkor valószínűleg most megint ájultan feküdnél a földön... - Tetsu nem tartva szünetet folytatná, ám ekkor a semmiből jelent meg Kari a konyha bejáratában.
Szemlátomást Tetsu is felkapta a fejét, sőt, mi több: Hanaro láthatta is Testu ösztönszerű reakcióját, amivel megfordult az érkező személy irányába. Szemei összeszűkültek, testének izmai megfeszültek, szinte harcra készen állt. Ám amint meglátta a lányt, ledermedt. Kari is így tett, majd csodálkozó tekintettel meredt a vezetőre, maga elé téve kissé felemelt kezeit, tenyerét mutatta.
- Héhé, csak én vagyok! Az ebédet jöttem készíteni. - Jegyezte meg, majd le is engedte kezeit, ahogy Tetsu tartása is enyhült. Arcáról a komor tekintet egy pillanat alatt tűnt el, de azért csak bosszús hangon válaszolt.
- Legalább csapj egy kis zajt ha járkálsz a bázison. Majdnem neked estem...
- Nem tehetek róla! Már megszoktam, hogy csendben kell lépnem. Tán baj? Ha nem így lenne honnan lennének azok a csecsebecsék a szobádban? - Húzta fel az orrát a lány, majd meg se várva a választ, Hanarot teljesen figyelmen kívül hagyva ment a konyhaasztalhoz és kezdte előkészíteni a szükséges eszközöket.
Tetsu nem vágott vissza, csupán a fogát szívta, majd magában motyogott valamit és végül visszafordult Hanarohoz.
- Az imént meghallhattad, hogy mit csinál Hiru a szobájában. Normális esetben erre nem lettél volna képes, de azáltal, hogy figyeltél, hogy rákoncentráltál a füledben dübörgő szívverésedre, ahogyan az egyre csak halkult, úgy akartad egyre jobban hallani azt. Ebből pedig mi következik? - Tette fel a költői kérdést, amire szinte azonnal adta is a választ. - Hogy a chakrád végrehajtotta az akaratodat. Mivel akartál hallani és egyre csak erősebben koncentráltál, a chakrád tudta a dolgát és az előtte megadott helyre koncentrálódva, segített téged, vagyis a testet, amely termeli őt... - Tetsu a fejét vakarta, láthatóan némi nehézséget okoz neki magyarázni, hogy mit és hogyan és miért. - Mivel fokozatosan haladtál és nem pedig nagy lépésekben, így szinte észre sem vetted, de a chakrád felhalmozódott a füledben. Ez egy indirekt chakrahasználat volt, olyan, mint a Taijutsunál. De erre majd rátérünk később. - Eközben Kari egy vágódeszkát vett elő, amin burgonyát és hagymát kezdett el aprítani és külön-külön tálkákba helyezni. Egyre hangosabbá és hangosabbá vált a művelet, a konyhakés olyan gyorsan járt a lány kezében, hogy Hanaro még csak követni sem bírt. Másodpercek alatt fel volt aprítva minden... Tetsu is elbambult néhány másodpercre, de aztán hangját kissé megemelve folytatta. - Mivel képes voltál elmerülni a gondolataidban és csak arra koncentráltál, hogy minél jobban halld az általam kijelölt hangokat, a chakrád ezzel a tiszta tudattal vált képessé arra, hogy vegye az üzenetedet. Ahogyan az előbb is mondtam, nem csend kell, hogy legyen az elmédben, hanem egység. Koncentrálj arra, amit el akarsz érni és ne arra, hogy ne érezz, ne gondolj, ne láss magad előtt semmit, mert akkor úgyis meg fog történni. Kövess!
Adta ki a parancsot szinte a semmiből, majd meg is indult kifelé a konyhából. Ad némi időt, hogy Hanaro beérje őt, az után pedig egymás mellett haladva a folyosón, folytatta az okítást, de arra is hagy néhány másodpercet, hogy Hanaro kérdezzen tőle. Ha Han valóban tesz fel kérdéseket, akkor azokra válaszol és csak utána kezd bele a következőkbe.
- Ma először, kapcsolatba kerültél a chakráddal. Ez nem kis dolog, ám csak akkor tudod majd jól használni a testedben keringő energiát, hogyha a testedet és a szellemedet egyaránt edzed. Itt jön képbe az indirekt chakrahasználat, ami egy nagyon fontos chakraművelet egy ninja számára. Ki fogjuk tolni a határaidat. Újra és újra kimerítelek, hogy újra és újra felállj. Ha ugyanazt a mozdulatot, ugyanazt az izommunkát, ugyanazt a gyakorlatot sokszor ismételed, de mindig egyre többet és többet akarsz elérni vele, akkor a testedben lévő chakra magától fog az adott izomcsoportra, adott testi területre koncentrálódni, hogy segítse az izmok működését. Ez persze ahogyan tapasztalhattad nem csak az izmok esetében működik. - Menet közben egy ajtó elé érkeztetek, ami előtt Tetsu megállt. - Az indirekt chakrahasználat tehát az, amikor a testedben keringő chakra magától koncentrálódik egy adott pontban a testeden belül és fejt ki hatást, ezzel erősítve fel egy adott testterületet. Ezen módszeren alapulnak a Taijutsu, vagyis pusztakezes technikák is, melyek folytonos ismétlésekkel, feszegetve az emberi tűrőképesség határát, olyan mozdulatokat és támadásokat eredményeznek, amikre egy nem chakrahasználó ember nem is lehetne képes soha. - Ekkor Tetsu benyitott a terembe.
Ahogyan ezt a mozdulatot megtette, érezhető hideg levegő szökött ki a viszonylag meleg folyosókra. A férfi félreállt, hogy Hanaro jól beláthasson és ha a fiú nem mozdul, Tetsu int, hogy lépjen beljebb. Amint ez megtörténik, Han megláthatja az Edzőtermet. Fa, szalma és homokbábuk tucatjai sorakoznak. Kapaszkodók, emelvények, kötelek és persze sziklafalak mindenfelé. Még egy vizesárok is volt a terem közepén, így pedig szinte majdnem minden környezeti tényező szimulálva van ezen a helyen. Ami viszont szemet szúrt a fiatal fiú számára, hogy ez a hely merőben eltér a Katakombák többi területétől. Itt nincsenek fémmel burkolva a falak, hanem sokkal inkább tűnik ez a hely egy barlangnak. Erre a hideg levegő is ráerősít, valamint az a furcsa, földes, de mégis frissítő szag, ami átjárja a termet.
Tetsu is betért a szobába, majd becsukta maga mögött az ajtót.

**Kureiji Hanaro** Hétf. Okt. 09 2017, 03:50

A fiú teljesen elvesztette kapcsolatát a külvilággal, miközben újdonsült képességét próbálgatta. Gyermeki énje felszínre tört, s most izgalommal vegyes csodálattal próbálgatta meddig lehet képes kitolni a határait. Szédítő és magával ragadó élmény, mikor az ember felfedezi, hogy sokkal több van a világon, mint amit a két szemével láthat, vagy a két kezével tapinthat.
Bár próbálja magát idősebbnek mutatni, bellül még mindig csak egy gyerek, aki sok szörnyű dolgot tapasztalt már fiatalon is, s most azzal nyugtatja magát, hogy már sikerült túllépnie rajtuk. Bár csak így lenne, de méllyen bent ott bújkálnak az emlékek lidérces démonai, s időnként egy-egy viharos éjszakan rémálbaiban újra és újra megjelennek.
Egy csettintés rántotta vissza az álmodozásból. Különös bizsergető érzés szaladt végig a dobhártyáján. Először nem tudta mire vélni, de aztán ahogy visszatért a valóságba látta, hogy mestre próbálta így felhívni a figyelmét.
Az idősebb férfi közölte vele, hogy minden technikának megvan a maga gyengéje, s ha óvatlan az ember az ellenfél könnyen kihasználja azt, sőt most egy mozdulattal Ő is kiüthette volna a fiút, pusztán tenyere összecsapásával. Még szerencse, hogy mestere nem ennyire kegyetlen. Vagy csak az elején bánik vele kesztyűs kézzel, aztán később kezét lábát töri, hogy egy-egy leckét beleverjen ifjú hősünk fejébe.
Tetsu még folytatta volna mondandóját, de Kari félbeszakította. A lány a semmiből jelent meg, egy macska ügyességével, hangtalanúl közlekedett. Még Tetsut is sikerült meglepnie, olyannyira, hogy a férfi ösztönszerű reakciója ként szemei összeszűkültek, testének izmai megfeszűltek, ahogy az ajtó irányába fordult. Nem félelem,vagy harag vezérelte a mozdulatait, csak a puszta túlélési ösztön, ami mindenkiben ott relytőzik, a ninjákban meg sokszorosan, hisz' az Ő életük sokszor csak másodpercek töredékén múlik. Egy rosz lépés, egy másodpercnyi szemhunyás is elég, hogy életed homokja gyorsan leperegjen.
A férfi és a lány rövid ideig csak egymásra meredtek. Szavak nélkül is értették egymást. A testbeszédük mindent elárúlt. Majd a lány védekezőleg maga elé emelte kezeit, s közölte, hogy csak ebédet jött készíteni. Mindketten enyhén sértett büszkeséggel folytatták a dolgaikat.
- Öhh... Hali... - próbálkozott Han egy erőtlen köszönéssel és egy félmosollyal, de a lány levegőnek nézte. A fiút már tegnap is megigézte a lány szépsége, miközben Tetsu bemutatta, de a közelsége még mámorítóbb volt. Hosszú, vállára omló fekete hajával, éjfekete szembogarával és bársonyos, barna bőrével az ifjú nem bírt betelni, s így nem is vette észre, hogy illillata bizony nincs a lánynak, de ez sem véletlen, mert a ninják és tolvajok világában bizony nem előny, ha valaki mindenféle illatokat áraszt magából. Nagyobb a lebukás esélye.
Egy kisebb szócsata után Tetsu csak magában füstölögve és morogva fordúlt vissza Han felé. Miközben Kari a zöldségek aprításával foglalatoskodott, a férfi elmagyarázta az imént történteket. Han chakrája gyakorlatilag magától hozta létre a változást mintegy kisegítve az azt termelő testet. Ugyan az Ő akarata volt, hogy jobban halljon, de ezúttal nem közvetlenül a chakráját hívta segítségül hozzá, az magától áramlott már a megfelelő helyre, s ezt hívják indirekt chakra használatnak.
Aztán a semmiből érkezve magaután parancsolta Hant. A folyosón végighaladva a fiú magában próbálta megemészteni a hallottakat, s így eléggé le is maradt mestere mögött. Kábulatábol feleszmélve a férfi után sietett, s mikor végre útol érte elgondolkozva fordult mestere felé.
- Azt hiszem értem, hogy mire gondolsz... Talán... - fintorgott a fiú, miközben próbálta megfogalmazni mondandóját. - Akkor ez mondjuk olyan, mint a szív, vagyis a vér meg az erek... - próbált megfelelő hasonlatot találni. Nála ez mindíg is így működött, ha valamit nem értett keresett valamiféle hasonlatot, amivel letudta egyszerűsíteni a dolgokat. - Vagyis, hogy, mintha lenne a vérem. Ami csak úgy van. Nem mozdul semerre. De ha mondjuk megpróbálnám használni a gyomrom, mert éhes vagyok, akkor a vér oda találna nem? És minél többször eszek annál jobban megy a dolog... Vagyis, hogy oda megy a vér és teszi a dolgát, nem? - Nézett fel mesterére Han a tarkóját piszkálva, ami nála beidegződött szokás, ha zavarban van.
Mestere a kissé ostobának hangzó kérdésre válaszolt, majd tovább folytatta monológját.
A test és az szellem egyensúlya a legfontosabb dolog, aminek már idejekorán bekell vésődni a ninja fejébe. Egyaránt kell treníroznia a testét és az elméjét, hogy a magassabb szintekre juthasson. Ennek egyik fele a taijutsu, ami a Han számára már megtapasztalt indirekt chakra használaton alapszik. Folyamatos, végkimerülésig tartó edzésekkel kell a saját határait feszegetnie.
Tetsu megállt egy kétszárnyú ajtó előtt, majd benyitott.
Hideg levegő tört elő a teremből, a meleg folyosó irányába, amitől Han karja libabőrös lett, hátán pedig a hideg futkosott. Tanítója félreállt, majd intett, hogy lépjen be.
A katakombák vassal burkolt részei után ez a hely inkább valamiféle barlangnak tűnt a hideg levegőjével és az árható földes szagával, ami Hannak nem tűnt olyan frissítőnek, inkább csak az orrát facsarta.
Körbe tekintve a teremben ugrott be neki, hogy ez valójában egy edzőterem lehet. Ezt nem esett nehezére kikövetkeztetni, mert volt itt minden ami egy edzőterembe kellhet. Különféle gyakorlóbábuk sorakoztak egymás mellett arra várva, hogy a fiú az Ő testi épségük árán váljon jobbá. Kötelek, kapaszkodók, sziklafalak, sőt Han megdöbbenésére még egy vizes árok is. Gyakorlatilag bármilyen terepről is legyen szó, itt fel lehet rá készűlni.
Amíg a fiú csodálattak vegyes izgalommal nézett körbe a teremben Tetsu behúzta magaután az ajtót.
- Váooooo! Ez mi komóóóly! - nyögte ki elképedve Han miközben a gyakorlóbábukat piszkálgatta, amiből három félét sikerűlt összeszámolnia: fa, homok és szalma. Valószínűleg különböző dolgokat lehet velük gyakorolni.
Bár testi edzetség terén elmarad kortársaitól, meg amúgy sem szerette soha a sportal kapcsolatos dolgokat, most mégis izgatottan, mosollyal az arcán lépett mestere elé várva a következő feladatot.

Jiraiya Kedd Okt. 10 2017, 14:25

Gondolataiban elmélyedvén, Hanaro kissé lemaradt gyors léptű senseie mellett, de amint észbe kapott, máris beérte őt. Tetsu csak ekkor vette észre, hogy túl gyorsan mozog, így felvéve a fiú tempóját, lassított. Először homlokát ráncolta, majd megértette Hanaro logikáját, hiszen egyértelmű volt, hogy egy gyermeknek teljesen másképpen kellett volna magyaráznia. Ám, minden jel arra utal, hogy a fiatal fiú elég érett ahhoz, hogy felfogja amiket mestere mondott neki.

- Ahogyan mondod. Annyi kivétellel, hogy ahogyan a tested ereiben keringő vér is folyamatosan mozgásban van, úgy a chakrahálózatod is állandóan áramlik. A Chakrahálózat átszövi az egész testedet csakúgy, ahogyan az érrendszered is... És ahogyan mondtad: A chakrád, ahogyan a véred is egy idővel teszi a saját dolgát. Mindent megtesz azért, hogy kiszolgálja a testedet, ám tanítani kell őt. Akárcsak egy házi-kedvencet a trükkökre. - Úgy tűnik, hogy Tetsu vette a lapot és megpróbálja gyermek nyelvre fordítani mondandóját. - De van egy sokkal jobb módja is annak, hogy a chakrádat mozgásra és hatáskifejtésre bírd, viszont arra a gyakorlatra még nem állsz készen, majd erre később rátérünk.

Miután beértek az Edzőterembe, Hanaro megcsodálta annak berendezéseit.

- Itt szoktunk edzeni. Szinte bármilyen készséged csiszolására tökéletes a hely. Ezen kívül kellemesen hűvös is. Most viszont - Hanaro ekkor állt mestere elé - Támadj meg. - Mosolyodott el kihívóan, majd zsebre tette a kezeit, ám nem azért, hogy lazasággal ámítva a fiatal fiút ott tartsa, hanem keresett valamit. Bal zsebéből egy gyufát, jobb zsebéből pedig egy szál cigarettát vett elő. Szájához emelte és meggyújtotta, majd eltéve a gyújtót, nagyot szívott a cigarettába. - A feladatod, hogy kivedd, kiüsd, kikényszerítsd a számból ezt a cigarettát. Ha erre képes leszel, akkor újabb szintekre léphetünk. Adj bele mindent! - Emelte meg kissé hangját buzdítóan, majd mégis csak zsebre tette kezeit, hogy azzal menőzzön.

// Kérném szépen a reakciót és azt, hogy Hanaro hogyan kezd neki a feladatnak. Nyugodtan írd le a támadásig a posztot, Tetsu nem mozdul, csupán vár Hanaro bármit is csinál. Ha hezitálna akkor először biztatná, majd ha még mindig vonakodna, akkor erélyesen felszólítaná a támadásra. Ha pedig még mindig nem lenne hajlandó támadni, akkor csak zárd ezzel a posztodat és meglátjuk, hogy mi fog történni... //

**Kureiji Hanaro** Hétf. Okt. 23 2017, 20:56

Bocsi a késésért :3
A fiút ámultba elytetette a terem különleges kialakítása, a hatalmas tér, s a gyakorló eszközök sokasága. Kíváncsi, gyermeki énje nem tudott betelni a sok új látnivalóval. Fel alá mászkált a teremben és mindent megnézett, megpiszkált amit csak talált. Már-már úgy tűnt nem tud kifogyni a "Húúú"-ból meg "Váóóó"-ból, mikor végre picit lenyugodott, s mestere elé állt. Kérdések egész tengere gyűlt a fejében már, csak arra várva, hogy az egészet mesterére árassza.
Kíváncsiságtól ragyogó arcal tekintett fel mesterére, hogy most aztán mindenről tudni akar, ám a férfinak más tervei voltak. Han elméje csupán az utolsó mondatot ragadta meg.
- Támadj meg.
Oly egyszerűen, oly nemtörődöm stílusban hangzottak szavai, hogy a fiú előszőr nem tudta mire vélni. Majd mosolyogva zsebretette a kezeit, cigit és öngyújtót vett elő és rágyújtott.
A feladat egyszerű: kényszerítse ki mestere szájából azt bűzlő halál pálcát. Tetsu emellé még zsebre vágta kezeit is, ezzel tetézve lazaságát.
Han számára ez a nemtörődöm stílus egyet jelentett a lenézéssel. Soha sem szerette, ha lebecsülik. Vére forrni kezdett ereiben, szíve hevesen pumpált, újra érezte a lüktetést a mellkasában, mint pár perce mikor mestere a belét is kitornáztatta. Próbált megálljt parancsolni magának, hisz' a feladat egyszerű, csak kéne valami ötlet.
Fény gyúlt elméjében, s egy egyszerű, de nagyszerű ötlettel állt elő, vagy leglegalábbis annak tűnt számára.
A színészkedés nem az erőssége, még csak hazudni sem tud rendesen, ennek ellenére az jutott eszébe, hogy megpróbálja mesterét átejteni.
Lehajtotta fejét, hogy Tetsu ne lássa az arcát, miközben legszomorúbb emlékei között kutat, hogy valami kis hitelesnek látszó könnycseppet produkáljon. Ezt megpróbálja pár percig húzni, s nem támad a férfi többszörí felszólítása rellenére sem. Ha sikerül kizökkenteni a férfit, ha nem, jobb kezével allúról a cigi után kap, ha nem sikerül, s Tetsu hátralépne, Ő is előrelép, s ball kezével nyúlna a cigi után.

Jiraiya Kedd Okt. 31 2017, 21:08

Hanaro gyermeteg énje egyértelműen előtérbe helyeződött. Ezt Tetsu pedig egy szolid mosollyal nyugtázta.
Han számára ez a lenéző stílus, ez a kihívó mosoly, ez az egyértelmű hergelés volt az, mit nem szívesen tűrt el senkitől. Legalábbis egyenlőre így látszik. Elvégre még kicsi... Alig élt, nem alakult ki teljesen a személyisége, nem ismerhette még meg önmagát és persze, még megannyit változhat az évek során... Ami pedig ezt a helyzetet illeti, Tetsu mintha látta volna, érezte volna, hogy Han most mit él át, ám csak felvonta szemöldökét és figyelte tanítványát, kinek esze ágában sem volt támadni. Lehajtott fejjel zuhant magára, mire Tetsu összeráncolta szemöldökét.
- Ne aggódj, finom leszek. Arra vagyok kíváncsi, hogy mit tudsz. Támadj! - Mondta, majd várt még néhány másodpercet, mire rá rivallt volna a fiúra. - Nem hallod?! AZT MONDTAM: TÁMADJ! - Kiabálta, majd kissé közelebb lépet a fiúhoz, ám ekkor meglátta a lefelé gördülő könnycseppet. Ha Hanaro felnézett, láthatta a ledöbbenést mesterén, kinek arcáról hamar eltűnt a düh. Egészen ellágyult, majd kezét a fiú felé emelve kezdett szavaiba. - Hé... Ha igazi ninja akarsz lenni... - Ám ekkor Hanaro jobb kezével felnyúlva próbálta meg kikapni magas senseie szájából a cigarettát, ám ő egyszerűen csak hátrébb hajolt és hátrébb is lépett. Han ekkor sem állt meg, folytatta a "támadást" és a sensei után lépve másik kezével is megpróbálta kikapni a cigarettát, ám ekkor Tetsu már nem volt olyan finom, mint az előbb. Egy egyszerű mozdulattal ütötte félre Hanaro kezét, majd hátrébb szökkent, hogy tisztes távolságot tartson a fiútól.
- Ezt nevezem! Szépen átejtettél kölyök! - Mosolyodott el elismerően Tetsu, majd zsebre vágta kezeit. - Már azt hittem, hogy magával ragadtak az érzelmeid... Ne feledd! Sose hagyd, hogy az érzéseid vezessenek. Csak a legvégső pillanatban, csak a legnehezebb helyzetben meríts erőt az érzelmeidből, mert ha rossz helyzetben engeded át magad nekik, akkor nem tudsz majd tiszta fejjel gondolkozni. Ha pedig egy Shinobi elméje nem teljesen tiszta, akkor könnyen kihasználhatóvá válik mások provokációjának. Az pedig egy harc során végzetes lehet. Ugye kicsi Hanaro? - Fordította el oldalra fejét, majd újfent egy lenéző mosolyt ejtett meg tanítványa felé. - Nem érzed magad most jelentéktelennek és gyengének? - Tetsu tekintete egyre sötétebbé és vészjóslóbbá vált. Szinte megvetéssel telt meg. - Annak ellenére, hogy ilyen undorító és szánalmas próbálkozással rukkoltál elő, még mindig nem tartasz sehol... Csak az időmet pazarolnám veled? - Ekkor a férfi szívott egyet cigarettájából, olyan mélyet és olyan nagyot, hogy a felét elégette, ám nem fújta ki a füstöt... Bent tartotta. Mégis mitől lett ennyire ellenszenves?

~~___________~~
Állapot: 90% - Kissé zsibbadó, fájó bal alkar és csukló, másnapra lila foltos lesz. (Mivel Hanaro teste gyermeteg, egyáltalán nem edzett ezért visel ennyire rosszul egy ilyen eltérítést. Ez később változni fog)

Chakratartalék: 50% - Előző edzések és a kontroll hiánya

// Kérném, hogy a következő körbe foglald bele azt az emléket, ami Hanaro legrosszabb emléke. Azt amelyik megsiratta ^^ //

Ajánlott tartalom

Rejtett Katakombák - Szervezeti bázis

Rejtett Katakombák - Szervezeti bázis

Re: Rejtett Katakombák - Szervezeti bázis

Re: Rejtett Katakombák - Szervezeti bázis

Re: Rejtett Katakombák - Szervezeti bázis

Re: Rejtett Katakombák - Szervezeti bázis

Re: Rejtett Katakombák - Szervezeti bázis

Re: Rejtett Katakombák - Szervezeti bázis

Re: Rejtett Katakombák - Szervezeti bázis

Re: Rejtett Katakombák - Szervezeti bázis

Re: Rejtett Katakombák - Szervezeti bázis

Re: Rejtett Katakombák - Szervezeti bázis

Re: Rejtett Katakombák - Szervezeti bázis

Re: Rejtett Katakombák - Szervezeti bázis

Re: Rejtett Katakombák - Szervezeti bázis

Re: Rejtett Katakombák - Szervezeti bázis

Re: Rejtett Katakombák - Szervezeti bázis

Re: Rejtett Katakombák - Szervezeti bázis

Re: Rejtett Katakombák - Szervezeti bázis

Re: Rejtett Katakombák - Szervezeti bázis

Re: Rejtett Katakombák - Szervezeti bázis

Re: Rejtett Katakombák - Szervezeti bázis

Re: Rejtett Katakombák - Szervezeti bázis

Re: Rejtett Katakombák - Szervezeti bázis

Re: Rejtett Katakombák - Szervezeti bázis

Re: Rejtett Katakombák - Szervezeti bázis

Re: Rejtett Katakombák - Szervezeti bázis