Gepárdok Rejtett Faluja ~ Seidou no Monkipanki

**Hamacho Yoshitaro** Kedd Feb. 21 2012, 23:42

LEÍRÁS

Gepárdok Rejtett Faluja ~ Seidou no Monkipanki Baobab_by_dfm63

**Hamacho Yoshitaro** Hétf. Márc. 26 2012, 15:51

// Here we goooo! //

A Jounin-ban jelenleg vegyes érzelmek tomboltak: nem tudtad eldönteni, hogy most örüljön, miszerint társa is vele jön a titokzatos edzésre vagy kezdjen el aggódni? Miközben magában próbálta megválaszolni ezt a költői kérdést, félbeszakította Chee mondandója, amit igazából ellegyintett a füle mellett, de a mondat vége... furcsa volt. Yoshi gyanakvóan összehúzta egy pillanatra a szemeit.
~Chee sohasem ijed meg...Tehát nem csak én képzeletem játszik velem...Van valami... vérfagyasztó ennek a lánynak az aurájában...~ gondolta gyanakvóan, majd a további terveit ennek kiderítésével elrakta későbbre; egyelőre most az edzés a lényeg.
-Hüm...Hát...Először is, öltözz fel Naka! Egy pillanat és én is itt vagyok!- mondta a férfi, s ahogy kimondta el is tűnt.
Néhány másodpercre rá pedig újra itt termett a szokásos fekete hátizsákjával a vállán, melyet most csak a kezében lógott, nem pedig a szokásos helyén.
-Azt hiszem, minden megvan. Indulhatunk, Chee!- mondta egy optimista mosollyal és várta, hogy társa is készen legyen.
Néma csend következett, ami eléggé ritka ebben a társaságban, majd Kumogakure-i megvakarta az orrát.
-ÉÉÉÉÉÉÉÉéééés...Hogy megyünk a Gepárdok Falujába?- kérdezte érdeklődve Chee-t.
-Így!- válaszolt a gepárd, mire lehunyta szemét és egy nagy füstfelhő jelent meg.

Mire a férfi észbe kaphatott volna, máris meleg szellő csapta meg az arcát s ahogy a füst oszolni kezdett, megpillantotta a gyönyörűen elterülő szavannát, melyek végén, valahol nagyon messze, láthatóak voltak a Kumogakure-i hegyek. A fű sárgán virított a lábai alatt és úgy tűnt, hogy már csillognak a napsugarakban. Yoshi-nak tátva maradt szája, még sohasem látott ilyen nagy mezőket, ily fenséges dombokat és környezetet. Bár a hideghez volt szokva a hegyi élet miatt, mégis kellemesen érezte magát a terepen. Rögtön rá is jött, miért rázta ki a hideg az idézett gepárdot.: jó pár fok hőmérséklet ingadozás volt érezhető. Egy mélyet beszippantott az új hely levegőjéből, majd ki is fújta azt.
~Ideje végre fejest ugrani egy újabb kalandba...úgy is rég csináltam már ilyet...~ mondta magában s akaratlanul is elvigyorodott.
-Mutasd az utat, barátom!- nézett rá Chee-re, aki már elindult a szavannai fák erdejének a széle felé.

**Hyuuga Shakaku** Pént. Márc. 30 2012, 19:02

<Karin, Yoshi>

Vöröske bizony felvont bal szemöldökkel szemlélte a közeledő macskát, avagy Chee-t, aki hozzádörgölődzött a lábához, s meg kell hagyni, hogy elég érdekes érzés volt ez.
- Szia, Cica. Van gazdád? – vigyorgott le Naka hímre, aki óvatosan eltávolodott tőle. Ekkor Naka vigyora egyenesen ördögire változott.
A felöltözéses dolognál meg persze felhúzta a nóziját, s egy „Hümph!” kíséretében elvonult a bérelt szobájába (ami azért bérelt, mert Naka vagy megkapja, vagy leégeti), hogy magára öltse öltözékét…
Mely a szokásos volt: fehér csipkés, fodros szoknyaruha. A csipkén púderrózsaszín fényes, vékony anyag, hátul fűző, kellemesen mély dekoltázs, combközépig érő szoknyarész, nyakban selymen egy ezüstösen csillogó csengő. A combfixe könnyen kilátszhatott, ha meglendítette lábát, valamint a tűsarkúja is elég gyilkosan csillogott.
A következő pár perc után azonban valahol a szivárványon túl találta magát: egy teljesen új világban. Az alapvetően is jóval magasabb testhőmérsékletének ez a klíma tökéletesen hatott, s mikor hófehér márványbőrét az első kósza napsugarak érték, ő az esernyőszerű mintás napernyőjét nyitotta maga fölé, hogy árnyékba vonja önmagát.
- Hűűű~haaa! Na jó… térjünk a lényegre! Hol vannak a legközelebbi plázák, cipőboltok, cukorkaüzletek és fagyizók? És mellesleg: mit fogunk csinálni? Mi a terv? Ehhh?!

Darui Vas. Ápr. 08 2012, 18:03

Chii egyenesen haladt előre a szavanna érdekes növénykölteménye között, ám látszott rajta, érezni lehetett, hogy nyomasztja őt valami, de ennek nem adott hangot, sőt egyáltalán nem adott ki egy árva mukkot sem, mióta megérkeztetek az ismeretlen tájra. Ha hasonlítani kellene valamihez a területet amin éppen jár a két ninja, akkor talán a Homok és a Tűz országának határában hasonló a környezet, nincs túlságosan nagy forróság, így a növények meg tudnak élni, bár ők is tág tűrőképességüknek köszönhetően melyet hosszú idő alatt alakítottak ki. A sárgán ragyogó fő ami eddig körülölelte lábszáraitokat, mostanra egyre sűrűbb és magasabb lett, így már nem csak a lábat hanem már a hasatokat is eltakarta, ami pedig Chiit illeti, a hollétéről csak a fű mozgása árulkodott, persze azért ő is megállt néha néha, hogy megvan e még a két párocska.
Körülbelül két órányi kutyagolás után érkeztetek el egy olyan ponthoz, ahol már meg kellett szakítani a menetelést. A menetstop oka pedig az előttetek húzódó erdő volt az, mely javában majomkenyérfából állt, de itt ott néhány átlagos fa is tarkította a monoton erdőt.
- Innentől kezdve nem lesz visszaút.- Szólalt meg a hallgatásából Chii halkan, ahogyan a két párocskájára nézett. - Ha belépünk az erdőbe, már nem lesz vissza út. Ha elkavarodtok tőlem akkor már én sem tudlak benneteket megtalálni. Út közben lesznek olyanok akik majd megfigyelnek minket, akik követnek, esetleg megpróbálnak elriasztani titeket. Még csak véletlenül se támadjatok rájuk, mert azzal elveszítitek az erdő és állatközösségének bizalmát. Végül pedig ami a gepárdokat illeti, biztos vagyok benne, hogy nem lesz részetek meleg fogadtatásban, így legyetek nagyon óvatosak, vagy különben lőttek mindennek. Biztos folytatni akarjátok az utat? Tette fel végül a kérdést, melyre egy határozott választ várt mind Yoshintarotól mind pedig Aikantól.

**Hamacho Yoshitaro** Hétf. Május 21 2012, 21:09

A gyönyörű, sárgásán fénylő szavannán hatalmas hőség lenne, ha nem élénkülne meg néhányszor a szellő és simogatná az ott élő állatokat. Nem is a hőség volt az, amit jelenleg hősünket idegesített, hanem a sok rovar. Hangyák, melyek a talpán mászkáltak, egy bögöly, mely csak a vérét akarta szívni, de legjobban a sok tücsök idegesítette, melyek már olyan hangosan ciripeltek, hogy majd' meg lehetett süketülni.
-Remélem ez csak irónia akart lenni...- mondta Yoshi egy enyhe mosollyal, majd folytatta útját.
Szerencsére ahogy haladtak az erdősebb rész felé, kicsit hűvösebb lett és már a rovarok sem zavarták annyira már. Kezd hozzászokni a szavannai éghajlathoz. Hisz egy olyan srácról beszélünk, aki a fél életét a hegyek között töltötte, ahol a hőmérséklet nem igazán emelkedik fel 28°C fölé. Chii hirtelen megállt a sűrűsödő erdő szélén, majd felénk fordulva éberségre és a veszélyekre intett minket. A férfi mosolyogva lehajtotta a fejét, majd letérdelve megsimogatta a nagymacska fejét.
-Köszönöm, hogy aggódsz értem. De nem azért jöttem el idáig, hogy visszaforduljak.- mondta egy optimista vigyorral. -Remélem te is így gondolod, Naka.- egyenesedett fel, majd válasza után folytatták útjukat a rengetegbe.
Igen furcsa erdő volt, ugyanis a fű majdnem derékmagasságig nőt, ami igen furcsa egy ilyen szavannai éghajlaton. A másik két probléma pedig az volt, hogy látni nem lehetett, mire fogsz lépni és hogy a (vak)vezető gepárdunknak csak a bolyhos farka látszott ki a növényzet közül. Volt mikor már azt hitte, tényleg elveszett a társával ebbe a veszélyes erdőben,de szerencsére Chii meg-megállt, hogy lássa követjük-e rendesen.
A harmadik és igen kényelmetlen dolog pedig a szempárok voltak. Akárhová pillantást vetett, mindig egy vagy több szempárt vélt felfedezni, melyek árgus szemekkel figyelték minden mozdulatukat. Árnyak mozogtak a fák között, ráadásul egyre több. Bár lehet, hogy csak a képzelete játszik gúnyt vele. Hátrapillantott a lányhoz, majd a mutató ujját a szájához tapasztva jelezte, hogy jobb ha inkább csendbe marad, végül visszafordult.
~Nem tetszik nekem ez az erdő...Remélem minél hamarább kijutunk innen...~ mondta magában és gyanakvó szemekkel pásztázta terepet, mintha bármikor egy rajtaütésnek az áldozata lenne.

**Hyuuga Shakaku** Hétf. Május 21 2012, 21:41

<Bíí & Yoshii>

Na igen. Azok a fránya bogarak és rovarok Nakácskának sem tetszettek különösképpen - ő viszont könnyedén megoldotta a dolgot, amolyan Naka stílusban: felhevítette maga körül a levegőt olyannyira, hogy egy rovarnak sem volt kedve a közelébe menni. Döh.
A lány csak megforgatta a szemeit a páros nagy dramaturgiájánál.
- Csókolózni nem akartok? Ez olyan romantikus, kyaaa! - a "fangirl" kinézet azon nyomban leolvadt az arcáról. - Most komolyan. Tényleg ilyen retardáltnak tartasz, Cicám? Jó, persze - legyintett joviálisan Vöröske -, Yoshiról nem mondok semmit, de azért nekem van némi eszem.
A lány az előttük álló szokatlan rengeteg felé fordult, s arcára ugyanabban a pillanatban ült ki az a zsivány mosoly, mint ahogy a szemek körüli erek is megerősödtek. Az a bizonyos Byakugan ismét akcióban, bezony...
- Másfelől pedig - kacagott fel nem valami szerényen -, elkél már pár új faliszőnyeg az Unazaki villában. Kezd minden olyan unalmas lenni.
A lány fellélegezhetett: itt nem kellett attól tartania, hogy valamilyen szenzoros emberke lefüleli mérföldekről. Ami azt is jelentette, hogy azt az ösztönös cselekvését is mellőzhette, miszerint próbálta elrejteni a chakráját annyira, amennyire csak tudta. Noha Naka nem állt a pontos technikának a birtokában, maga a gyakorlat annyira ment, mint bármely más, összpontosítani és árnyékokba beolvadni képes képzett shinobinak.
A lány szinte élvezte a fekete-szürke-fehér világba való átváltást, mert az öntudatlanul is adrenalinnal töltötte meg a vérét - hát még annak a tudata, hogy követik és figyelik őket.
~Ó, igen. Itt nem fogom visszatartani semmimet. Miért is tenném, hmmm?~
- Mellesleg... - a mutatóujja megtalálta a helyét Yoshi arcától pár milliméternyire. - Ilyen közel vagyok ahhoz, hogy felégessem az egész erdőt.
A mutatóujját a hüvelykujjához préselte, ezzel is hangsúlyozva nemtetszését. De hát mire is számítottál? Semmi pláza? Pfft...

Uzumaki Kushina Csüt. Júl. 19 2012, 10:11

//Mivel kavarodás és folyamatos, elhúzódó várakozás áll fenn (és volt is huzamosabban), ezért úgy döntöttünk, hogy szeretnénk saját kézbe venni az irányítást, hogy mi is haladjunk, ne csak egy helyben toporzékoljunk hónapokon keresztül. Nekem (Nakával) a Fegyverkészítős mizéria óta például nem is volt igazi játékom. Szabályoknak megfelelően csak Yoshinak mesélek, a saját karakteremnek nem. Ha valakinek problémája, ellenvetése van, az nyugodtan jelezze.//

<Yoshi>

A forróság lassan elviselhetetlenre fokozódott, még a hatalmas fűrengetegben is - ámbár a nagyra nőtt aljnövényzet aligha csillapította a hőségérzetet; sokkal inkább kellemetlenné tette a vele való érintkezést. Nem volt éles a száluk, de idegesítően csiklandozhatta a két turistát. Ugyanakkor a két jómadár turistavezetőjét mindez cseppet sem zavarta: nemcsak védte a bundája, de hozzá is volt szokva.
Így aztán a tiszteletre méltó gepárd némi kárörömmel vezette a konvojt. Némi nehézsége lehetett a párnak, hiszen a méretes fűben csak egy kis motozó hang és szétváló, majd ismét visszairamló fűfolt jelezte a macska irányvonalát. Meg persze a bizonytalan időközönként kibukkanó gepárdfarok, mellyel a macska (egy ördögi vigyorral a képén) intett a narancs-vörös duónak.
Hirtelen viszont megtorpant a vezetőjük, s még a lépés mozdulatában megfagyott a levegőben a mancsa. A teste nyílszerűen megfeszült, minden izom kikörvonalazódott, amint az idézett lény teste pattanásig merevedett. Az egyetlen mozgó testrésze az apró egypár fül volt - azok sebesen mozogtak egymással azonos irányban.
A macska pár másodperc múlva felnézett az emberpárra, pontosabban szólva a gepárdok idézőjére:
- A lányra nem készültünk fel - kezdte túlságosan is komolyan Chii -, márpedig az is nagy szó, hogy téged idehozhattalak. A parancs, amit kaptam, egyértelmű. Egyedül kell tovább jönnöd velem - bökött a magasabbikra -, a lánynak maradnia kell, míg érte is küldenek valakit. Hogy döntesz, Hamacho Yoshitaro?

**Hamacho Yoshitaro** Vas. Aug. 19 2012, 20:59

Az új környezet teljesen ámulatba ejtette az ifjú Jounin-t, aki talán életében először látott ilyen sűrű aljnövényzetet és magasba nyúló fákat, hisz ő a hegyekben élte le élete nagy részét. Kellemetlenül furcsa ez a hirtelen légköri nyomás és éghajlatváltozás, de még belefér azért a tűrésküszöbébe.
Szinte már el is felejtette, hogy egy életveszélyes erdőben sétálnak miközben mindenféle vadállat figyeli őket és lesik az összes mozdulataikat, mire Chii felemeli a fejét és megállítja a bagázst majd elmondja a parancsát. Egy pillanatra elgondolkozik, hogy tényleg jó ötlet lenne-e itt hagyni a társát, de felelőtlenség lenne.
~Még felgyújtaná az egész erdőt...~ mondja magában és szinte maga elé képzeli, ahogy "B" felperzsel mindent, az éllatok rohannak az életükért és néhány oroszlánból meg vadmacskából letépi a bundát. Bele is remeg a gondolatba s mire feleszmél, rájön hogy mind a ketten az ő válaszát várják.
-Velem jött az útra és nem tenne jót a környezetnek, ha itt maradna...- jelenik meg egy vízcsepp a fején , majd megragadja a karját.- Jön velem!- mondja ki határozottan, de valahol érzi belül, hogy még meg fogja bánni.
Lassan követi a nagymacska barátját a sűrűbe, mikor hirtelen tisztulni kezd az egész út és megjelenik előttük egy hatalmas fa, körülötte pedig sok kis kunyhóval. Mindenhol gepárdok vannak: beszélgetnek, vásárolnak, játszanak, vadászni indulnak sőt még néhány két lábon is jár. Yoshi-t teljesen lenyűgözi az előtte feltáruló csodálatos rejtett falu, majd közelebb lép a gepárdhoz és megvakarja a buksiját.
-Gyönyörű ez a hely...Köszönöm, hogy eljöhettem ide!- vigyorodik el és folytatják az útjukat a hatalmas fa főbejárata felé.

Uzumaki Kushina Szomb. Aug. 25 2012, 11:36

//Yoshi//

A gepárd lapos tekintettel és végtelenül szúrós szemekkel célozza be a Narancsfejű úriembert, s a farka hegyét a levegőben mozgatva gondolkozik, valamint különböző hangfekvésekben morog - szinte érezhető az embereknek, hogy a macska valójában a saját nyelvén káromkodik. Amolyan "gggrrr" és "rhhgah" hangokat hallat, amik a humanoidok számára igencsak idegenül hangzanak. Mire azonban feleszmél Chii, Yoshitaro már lép is tovább - nem törődve a Vöröske gyilkos pillantásával, sem pedig a vadmacska kaján vigyorával; de ezeket nem is láthatja, hiszen háttal áll a két lénynek.
- Ám legyen... - morogja Chii, szinte alig hallhatóan, viszont az, akinek emberinél jobb a hallása, könnyen észreveheti, hogy az idézett és visszaidézett lény hangjában megbújik némi káröröm is. Mindenesetre tehát: a macska átveszi az irányítást, szemeiben ravasz kis csillogással, a Vörös hajú Hölgyemény pedig fintorogva (és szemeivel gyilkolva) követi a Narancsot, aki igencsak elámul a látványtól. Nos, ez utóbbi igencsak lenyűgöző: a napsugarak ugyanis aranyszerű sugarakként férkőznek át az érdekes lombkoronán, rávetülve a gepárdfalu lakóira, akik - az embereket meglátva - megmerevednek, s nagyra nyílt szemekkel bámulják őket. Nem minden napi látvány számukra a hús-vér emberpár, de vannak (főleg az idősebbek), akik szörnyülködve kapkodják a fejüket hol a páros, hol a Szentély bejárata között: ők egyértelműen nem örülnek a látogatóknak.
Chii azonban - immár összeszűkült szemekkel, ominózus testtartással - vezeti tovább a turistákat, egyenesen a Nagy Fa felé, melynek tövéből falépcsők (kissé egyenetlen, hiszen gepárdok vájták) vezetnek föl a következő szintre. A fadeszkákból eszkábált emelvény körülfutja a Nagy Fa törzsét, miközben benyúlik a föld szintje fölé. Nincs valami magasan, de könnyen ellátni messzire. A szinten levadászott állatok bundái hevernek kiterítve, valószínűleg ezeken szoktak heverészni az ide jogosultsággal rendelkező tagok. Az emelvény közepén viszont egy újabb emelvény van, mely csak egy lény számára elég nagy: ez a Vezető trónja. Ez is le van terítve bundával, viszont körülötte antilop-, zebrakoponyák díszelegnek viszonylag ízléses elrendezésben.
A trónuson mereven - és némileg öntelten - ülő Vezető (akiről csak sejteni tudja az, aki még nem látta, hogy valójában ő itt a guru) szigorú, de bölcs tekintetével szinte dárdaszerűen szúrja át a két embert. A trónus körüli bundákon más gepárdok ülnek és hevernek, s az érkező trió a félkör közepén állva tekinthet vagy fel, vagy le rájuk. A trónushoz legközelebb egy fiatal nőstény gepárd ül, aki ugyanolyan testtartásban van, mint a Vezető, s tekintete ugyanolyan erős is.
- Mégis mit jelentsen ez, Chii? - kérdezi, de a kérdésére választ sem várva csattantja az állkapcsát Yoshi felé: - Emberivadék, mondd csak: miért vagy most itt, egészen pontosan? És... - pillant a Vöröskére, de el is kapja a tekintetét, hogy macskaszemeit az emberébe fúrja. -... miből gondoltad, hogy a nőstény is veled tarthat ide? Én magam utasítottam Chii-t, hogy adja át az üzenetet: a nőstény nem jöhet veled együtt. És lám, mégis itt vagytok!

**Hamacho Yoshitaro** Kedd Aug. 28 2012, 22:59

Mindenkinél eljön az az idő, mikor akármennyire is felkészülten is ér a dolog, sorsfordító döntéseket kell hozni melyeken akár emberi életek is múlhatnak. Ezek a döntések fogják a Mi utunkat vezetni, kanyarogva, hol fent - hol lent, ám pont ez alakítjuk önmagunkat és életünket.
Yoshi ezzel a döntésével nem nagyon nyerte el a barátja tetszését, sőt még dühösen rá is vicsorgott a mellette álló társára, majd fújtatva egyet elindult a gepárdok rejtett faluja felé. A főkapuig viszonylag sokat kellett sétálni, hisz a hatalmas méretű fa sokkalta kisebbnek tűnt abból a távolságból. Egyre több nagymacska kezdte őket körülvenni, szaladgáltak körülöttük, követték őket sőt voltak akik még haragosan rájuk is morogtak. A hatalmas, masszív fából készült kapu nyitva volt, melyből özönlöttek a gepárdok viszont érkezésünkre ez a tömeg megállt és utat nyitott nekünk egészen a fa belsejébe. A falu egyszerűen lenyűgöző volt a Kumogakure-i Jounin számára, még sohasem látott ilyen remekül megépített házakat egy fa belsejében. A fény kérdését úgy oldották meg, hogy a hatalmas majomkenyérfa törzsének résein valamelyest beszűrődik a napfény, de nem elég. Pont ezért készítettek lámpásokat mely szinte teljesen az otthonát, a magas hegyeket, a zenét és az árusokat idézi fel mikor épp a Hanabi-fesztivált tartják.
Egy pillanatra el is felejtette, hogy élete eddigi legnagyobb kihívása előtt áll, de rögvest eszébe is jutott mikor megpillantott a hatalmas trónon a pöttöm kis teremtményt, a gepárdok királyát. Chii már mesélt róla sok mindent, de ami megmaradt belőle, hogy nagyon komolyan veszi a hagyományokat, a falu sámánja is egyben és állítólag legyőzhetetlen. Most pedig pont ez a személy néz rájuk olyan szúrós tekintettel, mintha egy pillanat alatt ketté akarná tépni őt. Yoshi-n egyre csak gyöngyöztek az izzadságcseppek, és nem csak a melegtől, amit a szavanna árasztott magától de az izgulás közepette észrevett valamit. Mintha valaki vagy valami figyelné őt, amióta csak betette a lábát. Persze, butaságnak hangzik, hisz minden gepárd őket figyeli, de itt teljesen másról van szó.
-Elnézésedet kérem, Kabondo-sama! Nem állt szándékomban megsérteni a téged.- térdel le, majd hátrafordul a lányhoz.- Ő itt a társam és úgy éreztem, jobb ha ő is velem tart a küldetésem során, de ha ez nem megoldható akkor kérem biztonságos visszajutását a falumba.- hajol meg a tisztelettudóan.
-Bocsánat, de úgy tűnik ezt az ösvényt nekem kell kitaposni. Kérlek, vigyázz magadra és ne csinálj semmi balhét...- s ezek voltak az utolsó szavai a lány felé.
Majd miután valamelyik gepárd remélhetőleg visszakíséri az őrült társát, a Vezérhez fordul és újfent meghajol.
-Hogy miért jöttem ide?...- elgondolkozik egy pillanatra.- Fogalmam sincs...De egy biztos: erősebbé kell válnom!- emeli fel a fejét és a határozottság lángjai ott lobognak a szemében.- Hogy a jövőben, mikor egy fontos döntést kell meghoznom, ne valljak kudarcot és veszítsek el még több embert...még több barátot...- hatja le a fejét és várja a Nagyfőnök válaszát.

Uzumaki Kushina Szer. Aug. 29 2012, 10:47

A szigorú kinézetű Vezető vesébelátó pillantással mustrálja a fiatal férfit, miközben a gepárd hosszú, fekete végű farka a levegőben leng, méghozzá csak az általa hallott ritmusra.
- A nősténynek távoznia kell, Chii... - adja ki a parancsot, mire a megnevezett gepárd már lép is a vörös hajú kunoichi felé, hogy visszavigye az emberek síkjára. A Vezető ismét Yoshitaro felé pillant, szinte szuronyként támadva őt az éles tekintetével. - A gepárdok tanításait nem használhatod csakis önös érdekből, fiú! Ha csak a magad ügye és célja érdekel, akkor rossz helyen keresgélsz. Ha a mi tanításunkat akarod elsajátítani, akkor nem csak a gepárdoknak tartozol felelősséggel, de a védelemre szorulóknak is. A Természetről nem is beszélve. Ha viszont ennek tudatában is vállalod az edzésünket, akkor mi még kitennénk téged egy próba elé. Ugyanis csak az arra méltóak pillanthatják meg a Tudást, amit itt őrzünk. És ennek őrével kell megmérkőznöd, emberfiú. Készen állsz rá?

**Hamacho Yoshitaro** Kedd Szept. 25 2012, 12:36

Talán csak a sok veséig hatoló pillantások, melyek szinte felmarcangolják vagy a hatalmas majomkenyérfa belseje miatti hőváltozás miatt, de az ifjú Ninja-t kirázta a hideg. Még sohasem érezte, hogy ennyi szempár őt figyelt volna valaha is. Na jó, talán voltak már olyan küldetések, ahol lesben álltak és nézték minden egyes mozdulatát, de ez teljesen más volt. Itt legalább egy seregnyi gepárd van, akik talán 10 másodperc...dehogy, 1 másodperc alatt macskakajává darálják az embert. Ahogy lassan forgatja a fejét, szinte az egész törzs itt lehet, ugyanis egy hatalmas kör közepén áll, körülötte pedig a vadmacskák ülnek és bámulják az újonnan érkezőt na meg a hamarosan kezdődő műsort.
Yoshi egy hatalmasat nyel, hisz ösztönei szinte már üvöltik, hogy menekülj és búj el, de a lábai viszont nem akarnak engedelmeskedni. Lehet hogy a félelemtől a földbe gyökerezett a lába, vagy csak olyan bátor, de ez teljesen lényegtelen. Végig kell mennie ezen az ösvényen! Ez az egyetlen mód arra, hogy megvédhesse a számára fontos dolgokat. A törzsfőnök határozott és komoly hanggal elmondta az elvárásait és a férfi előtt álló próbatételek egyikét -melyekből biztos lesz még egy jó pár-, majd érdeklődve a Kumogakure-i Ninja szemébe néz. Egy ideig habozik válaszolni, majd vesz egy mély levegőt s a nagyfőnök szemébe néz.
-Kabondo-sama! Ha kell, akkor az egész világot meg fogom védeni. Bármennyire erős, bármennyire nagy vagy bármennyien is legyenek...De nem fogok kudarcot vallani. Az utolsó leheletemig küzdeni fogok...Mert ez az én Nindo-m...Sohasem adom fel!- nézett határozott szemekkel a gepárdok vezérének szemébe.
Eszébe is jutott, amit utoljára mondott Kabondo-sama, a Gepárd törzs hatalmas uralkodója: meg kell küzdenie a rejtélyes őrzővel. Ez szinte biztos azt jelenti, hogy van olyan erős mint maga Kabondo-sama és nem lesz piskóta az ellene való harc. Yoshi szépen elkezdte levenni a fölsőjét, míg csak a rácsos Ninja-ruha maradt rajta. Fegyvernek csak a hátán lévő értékes családi kardot hagyta meg, ami apáról fiúra száll már generációk óta. Előhúzta a tokjából, majd erőteljesen beleállította a földbe a kardot.
~Ha jól vettem ki Kabondo-sama mondatából...nem megölnöm kell, hanem legyőzni...Így marad a Taijutsu, a Ninjutsu...és a sebességem...~ mondja magában, majd vesz egy mély levegőt és beáll egy védekező harci pózba.
-Bármi is legyen...Készen állok rá!- vonta össze határozottan szemöldökét és minden figyelmét az érzékeire koncentrált.
Vár...Várja végzetét, mely ott lappang a sötétben...az árnyékok között megbújva...Figyeli...

Uzumaki Kushina Kedd Szept. 25 2012, 18:54

«Yoshi»

A méltóságteljes gepárd némán tekint le az emelvényéről, s egyetlen izma sem rándul, mikor az emberkölyök (gepárdok számára) némileg cliché mondatot kottyant el. Ugyanakkor tiszteli – már amennyire tudja – az emberivadék bátorságát, s nem förmed rá a gyermeki naivitásra. Miért is tenné? Nem az ő kölyke.
- Majd meglátjuk, hogy tudunk-e beléd verni némi tudást is...
A gepárd farka megrándul a levegőben, majd pedig jobbra és balra lengedezik – ez az egyetlen figyelmeztetés, amit az ifjú shinobi kap, de nem reagál elég gyorsan, hiába az emberekhez mérve elképesztő sebessége. Még csak a harcedzettsége sem menti meg az első betalált ütéstől, ami egyenesen a semmiből érkezik; az ifjú Hamacho csak egy hatalmas, de nem rögvest végzetes ütést érez a gyomra tájékánál (vagy talán rúgás az inkább?), de már repül is, méghozzá egyenesen le az emelvényről. A földre zuhanva nem éppen aprócska porfelhőt kavarva gurul és áll meg, mikor már a lendülete is elfogyott.
Ha felpillant a faszerkezetre, akkor annak peremén egy két lábon manőverező, emberméretű, csillogó, de éles tekintetű élőlényt, egy gyíkot láthat. Valószínűsíthető, hogy ez az élőlény találta el a shinobit, ugyanis senki más nem mozdult – csupán a fejüket fordították el.
Mindannyian várják, hogy mit tesz a Betolakodó.

**Hamacho Yoshitaro** Csüt. Szept. 27 2012, 01:42

Az akadémiai tanárok sokat tudnának azokról a diákokról mesélni, akik csak szimplán átlagosak, nincs különösebb képességek és aránylag jól teljesítenek. Ezek mellett pedig ott vannak a zsenik, akik szinte minden téren majdnem a maximumot nyújtják. Sokan szeretik őket, de sokan is utálják őket, mert hogy jobbak mint "ők". Na meg vannak azok a furcsa diákok, akik csak egy bizonyos dologhoz értenek, de nagyon. Yoshitaro Hamacho is pont ilyen akadémiai gyerek volt és amihez a legjobban értett, az a sebesség volt. Nem volt olyan osztálytársam, sőt egyáltalán olyan felsőbb éves diák, aki képes lett volna lépést tartani vele. Így hát erre gyúrt egész életében, hogy ő legyen a leggyorsabb Shinobi az egész Ninja Történelemben, ám de most jön csak csavar. Mikor hirtelen fogja magát a Sors és vigyorogva eléd áll, majd felpofoz. Példának hoznám mondjuk egy nagy matematikust, aki szinte mindent tudod mégis mikor egy ismeretlen személy oda állított egy olyan képlettel, amivel nem tudott mit kezdeni. Mintha az a sok tanulással és edzéssel töltött év semmit sem ért volna, akár az ágyában is gubbaszthatott volna és az édesanyja sushi-ját majszolta volna. Talán ezt érezhette az ifjú Shinobi...Kétségbeesést és döbbenetet.
A férfi nem hogy védekezni nem volt képes, de még magát a mozdulatsort sem látta, ami azt jelenti, hogy a feltétel nélküli reflex sem tudott aktiválódni -gondolok itt a has védekező megkeményedésére-, így az ütés piszkosul fájt. Miután végre felfogta, hogy egy nála sokkalta gyorsabb valami megütötte és épp a levegőbe...várj, most már a földön bukfencezik, akrobata módra maga alá nyomja a két tenyerét és ellöki magát a talajtól, majd haragos tekintettel a lépcsőfok tetejére tekint. Sajnos az a kiegyenesedés csak görbén megy, még mindig nincs meg a kapcsolata a gyomrával, sőt lehet hogy...
Reccs~
Hmm...Igen, ez az aprócska reccsenés jelezte, hogy talán az egyik bordája megrepedt az ütés során vagy csak mögötte osont el egy gepárd és rálépett az ágra. Mire végre össze is szedi magát észreveszi, ki is tett ilyen mély benyomást rá: egy könnyű páncélos gyík volt az, aki most szinte lenéz Yoshi-ra, minden értelemben.
~Nem hittem volna, hogy egy gyík lesz az ellenfelem...~ mondta, majd letérdel és felhúzza a nadrágja szárát, ahol éppen a lepecsételt súlyok vannak.
Mindkét lábán 350-350 kg, vagyis 700 kg van a lábán, amitől most végre megszabadul. Egy erős mozdulattal leszedi a lábáról, majd ledobva maga mellé két kráter jelenik meg mellette.
-Máris jobb...- megmozgatja a lábát, végül pedig összecsapja a két öklét, melyek között szikrázni kezd a levegő, végül pedig az egészet elektromosság nem veszi körbe.- Raiton: Raiken // Villám Stílus: Villámököl! -mondja ki a technika nevét.
Határozottan beáll egy védelmi pozícióba, majd kiengedi a zöld Chakra-ját, hadd vegye körbe őt, ugyanis ez duplázza meg a szinte emberfeletti sebességét.
Nézzük, ki lesz a gyorsabb...

Uzumaki Kushina Csüt. Okt. 04 2012, 11:09

«Yoshitaro»

Az fiatal shinobi mellett valóban megjelenik egy-egy kráter - elég mély ahhoz, hogy egy kisebb tavat lehessen tölteni, de elég szélesek is. Azzal viszont valószínűleg nem számolt, hogy a földfelszín átmetszése egyéb környezet- és állapotváltozással is párosul: a kráterek képződése során ugyanis törmelékek apró - vagy talán nem is annyira? - halmaza száll fel a levegőbe, s mint holmi apró szilánkok támadják meg a Kumogakurei shinobi ruháját. És nem csak bepiszkolás szempontjából persze: az apró törmelékszilánkok belehasítanak a ruháiba, kisebb, hol nagyobb lyukakat ütve azokon. Az egyik darabka a különleges hajú férfi arcát is felkaristolja, így egy apró, de annál szebben gyöngyöző vércsöppet az útjára indítva.
A levegőben viszont nem csak apró szilánkok keringenek, hanem por és homok is - és ezek egyenesen homokviharszerű képződményként akadályozzák a látást. Legalábbis az emberét biztosan - a gepárdokét aligha. A Hamacho klán sarja szemébe nem csak por kerül, de könnyen találhatja magát tüsszögve és prüszkölve is. Ez utóbbit természetesen kikerülheti, ha egy anyaggal (mondjuk a ruha nyakával) eltakarja a száját és az orrát, míg az első nem kevés gondot okoz, hiszen vagy könnyesre pislogja magát, így próbálva visszanyerni a látását, vagy pedig csukott szemmel harcol, s vár és hagyatkozik a többi érzékszervére, míg a por- és homokfelhő ki nem tisztul az egyébként eléggé zárt térből.
A gondok viszont csak akkor kezdődnek igazán, mikor a háta közepén egy nyilalást érez, s ő már repül is előre, immáron arccal a földre, végig szántva azt. És csak utána hallja a közeledő suhanást.

**Hamacho Yoshitaro** Pént. Jan. 04 2013, 01:24

A lábán lévő súlyok szinte már egy kis rengést is előidéztek a talajon a becsapódás után, sőt néhol már 20 centis repedések is tátongtak a két lyuk körül. Ez egy olyan pillanat volt, mikor a többi gepárd is rájött ez most két titán közötti brutális harc lesz, így a legtöbbjük fedezékbe vonult, de a nagyobb termetű harcos macskák inkább kényelmesen elhelyezkedtek és várták a küzdelmet, a reccsenő csontok és a vér szagát a levegőben.
Yoshi-nak némán és haragos tekintettel figyelte, ahogy a hatalmas porkavalkádban eltűnik az ellenfele és csak a sziluettjét lehetett valahogy kiszűrni. Nem is volt neki szüksége a két szemére, mert tudta hogy ez olyan gyorsaság, melyet szabad szemmel nem lehet lekövetni. Abban sem volt biztos, hogy egyáltalán képes lenne megütni ellenfelét, nem hogy komoly sérülést okozni neki vagy esetleg legyőzni. Nem adhatja fel, mikor az erősebbé válás útja pont előtte van, nem is lehet ezt másképp megoldani.
~Nem adhatom fel...Küzdenem kell! Még ha nem is sikerül legyőznöm, legalább meg kéne sebezni!~ csikorgatta fogait, majd lehunyta a szemeit.
~Teljesen fölösleges a látásomra hagyatkozni...A por amúgy is csak zavarna...Meg kell valahogy éreznem, hogy honnan akar támadni...~ mondta magában s kezeit készenlétbe helyezte.
Ha csak képes lenne megérezni honnan jön a támadás, ha utána még lenne elég gyors, hogy elkapja a támadó testrészét, akkor talán a Villámöklével egy jól irányított ütés formájában meg tudná bénítani, esetleg lelassítani. Utána már csak ütnie kell, míg a gyík a sok hatás alatt áll és győzhet!
~Huh?! Jön is az ütés! Frontálisan támad! Ennyire alábecsül?...~ gondolja, kipattannak a szemei s már mozdítja is a kezét.
A terv viszont teljesen balul sült el: hirtelen hatalmas nyomást érzett a hátán, a gerinctől nem messze, valahol deréktájt. A furcsa az volt, hogy az ütés pillanatában még maga előtt látta az ellenfelének árnyékát, mégis egy teljesen ellentétes irányból jött a támadás. Mire egyáltalán feleszmél, megint csak a poros földbe csapódok bele, majd csúszik tovább néhány métert míg el nem éri a hatalmas majomkenyérfa belső falát és elterül. Másodpercek telnek el, mire a férfi rádöbben, hogy fel kéne állni, nehogy valami újabb támadásba kezdjen a gyík. Egy gyors mozdulattal hátraugrik, a szájából kicsorgó vércsíkot gyorsan letörli. Csak egy ütés volt, mégis komoly sérüléseket volt képes véghez vinni.
~Nem tudom...megütni...~ *köhh* ~Nincs más megoldás...Hagynom kell, hogy megüssön és elkapni a támadó végtagot...De ehhez minden erőmet össze kell szednem, hogy ne repüljek megint hátra! Nem...szabad...feladnom...~ majd itt egy pillanatra elszédült, de még képes volt megállni a saját lábán.
Most csak vár, hogy ellenfele támadást indítson ellene és megpróbálja elkapni, majd a Villámököllel lebénítani. Ez talán az egyetlen esélye...

Sai Csüt. Jan. 17 2013, 01:11

[Yoshi]

//gomen, hogy ennyit kellett várni, de innentől haladni is fogunk remélhetőleg ˇˇ//

Yoshi nehéz helyzetben volt, és ezt maga is tudta, a két ütés eléggé lerombolta, s egyelőre messze állt attól, hogy esélye legyen megérteni vagy megérezni ellenfele mozdulatait. Arra gondolt - kis naivan -, hogy ha hagyja magát megütni, elkaphatja a támadót. Na de ha meg sem érzi az ütés szándékát, csak magát az ütést, hogy lehetne elég ideje, hogy kinyúljon ellenfeléért, és megragadja azt, arról nem is beszélve, hogy talán az ellenfele sem örülne eme műveletnek és még egy ütéssel vagy rúgással növelné Yoshi pofonadagját.
Mégis, a fiatal férfi nem akarta feladni. Neki szüksége van erre a tudásra, és ha a gyíkon keresztül vezet az út, hát akkor átgyalogol rajta. Legalább is a terve mindenképp ez volt. Próbált is felkészülni, tökéletes célpontot nyújtva a gyík számára azzal, hogy mozdulatlanul áll, mint a cövek, mondhatni gyerekjátékká téve azt, hogy ismét lecsapjon rá kérlelhetetlen ellenfele.
Gigigago nem is tétlenkedett, s bár a ninja csak halványan érzékelhetett belőle valamit, úgy tűnt, oldalról fog ismét lecsapni, de ahogy másodszor is, most is hirtelen váltott irányt, s végül a másik oldalról, kissé elölről érkezett a csapás, s ahogy bárki fogadni mert is volna rá, Yoshi, bár megpróbált kinyúlni az állat után, nem sikerült megragadnia, az olyan könnyedén siklott ki a kezei közül, mintha lekenték volna vazelinnel. Ugyanakkor Yoshi ismét végigsöpörhette a padlót, s kezdett komoly fájdalom ömleni szét testében, amely már nem koncentrálódott egy helyre, mondhatni keresztüllüktetett egész testén. Talán itt a vég? A sokéves edzés, a rengeteg öröm és szenvedés, a cél, amelyet el akart érni, mind itt válnak az enyészet karmai közt semmissé? Mit érezhet a fiatal férfi, aki előtt még annyi év állhat, ha ma nem jön ide?

**Hamacho Yoshitaro** Pént. Aug. 28 2015, 00:12

Mindenkinek eljön az a pillanat az életében, mikor meg kell hozni egy fontos döntést az életében: tovább járja azt a rögös és veszélyekkel teli utat melyet kiválasztott, vagy letér róla és egy kényelmes álomvilágba ringatva elfeledkezik a környezetéről, miközben hagyja magát egyre inkább mélyebbre süllyedni abba a feneketlen mocsárba, amit önsajnálatnak neveznek. Viszont ha az igaz utat akarja járni bárki is, melyet előtte sosem tapostak ki meg kell tanulni, hogy vannak harcok melyek elől nem tud elmenekülni. Olyan harcok, melyeknek a kimenetelét egyáltalán nem kecsegtető mégis meg kell próbálnia és minden erejét beleadva küzdenie. Ez Yoshi Nindou-ja, az ő Ninja-útja...
Narancssárga hajú hősünk hiába várta a hatalmas ereje csapást a jobb oldalról, mikor az utolsó szempillantásban megváltzotatta az ütés irányát és az oldalról jövő támadás rögvest fronális ütés lett. Kegyetlen szúrást érzett a mellkasában, de felkészült a fájdalomra. Látta, ahogy a zöld szörnyeteg keze a testébe csapódik és iszonyatos zsibbadás fut végig rajta, de pont annyi jelenléte maradt hogy összeszedve minden erejét rámarkoljon a karjára. Ha sikerülne is csak egy pillanatra elkapnia, képes lenne ebbe a gyíkba egy nagyobb mennyiségű áramot vezetve megbénítani vagy legalább lelassítani a mozgását annyira, hogy ellentámadásba tudjon lendülni. Már szinte érezte, ahogy két keze a pikkelyes karra tapad, de az érintkezés pillanatában mintha csak valami ködfáytol lett volna, úgy úszott ki marka közül testrész. Szemei tágra nyíltak és figyelte ahogy teste szinte rongybaba módjára szeli át a levegőt, bukfencezve néhány métert, majd nekicsapodik az egyik törzsi oszlopnak mely ezek után ripityára is tört.
~A...a...keze...még azelőtt semmivé válik...~ próbálja összeszedni a gondolatait, de fájdalom szinte elviselehetetlen. Mellkasa forró, mint egy kemence és minden egyes végtagja folyamatos kellemetlen lüktetést áraszt magából. Yoshi minden erejét összeszedve megpróbál lábra állni, de abból csak esetlen csoszogás és földön kúszás lett a vége.
~Még azelőtt betalál a támadása, hogy egyáltalán fel tudnák fogni az érzékszerveim... Létezik egyáltalán ilyen sebesség?~ mondta magában és újra a porba hullt erőtlen teste.
Sárgás lélektükre meredten bámulnak kifele a fejéből és nézi, ahogy a gepárdok falunjának állatai szinte kifejezéstelen arccal bámulják a harcukat. Sőt voltak olyan nagymacskák is, akik oda sem figyelve az ütközetre folytatták jóízű beszélgetéseiket. Hát ennyire egyoldalú lenne a harc, hogy nincs is értelme nézni? Ennyire gyenge lenne ifjú hősünk?
Lehet, hogy tényleg eljön az a nap, mikor már semmi sem képes segíteni, a világa lassan porba hullik és az utolsó reménysugár is eltűnik egy ormótlan fekete viharfelhő mögé, de... ez nem az a nap. Mert ma Yoshi eldöntötte, hogy küzdeni fog és amíg van a tündejében levegő, amíg vér csörgedezik az ereiben és amíg szíve ettől az elhatározástól lüktet, sosem fog a porba hullni. Nem lesz újra menekült, nem lesz újra préda. Már egyszer volt, nagyon-nagyon régen, de soha többé nem fog újra azzá válni. Hát lehet-e jobb vadász annál, aki egyszer maga is megtapasztalta, milyen prédának, űzött vadnak lenni? Tudja milyen érzés ez és ettől fogva nem hagyja, hogy újra azzá válljon: teljesen mindegy, hogy az ellenfele erősebb, hatalmasabb vagy számosabb nála. Inkább meghal, mint sem hogy újra azzá váljon...
-Gyere...ha mersz...- lihegi ki és egy kisebb adag vért köp le a földre.
Nem sokat ér ellene semmilyen technika vagy taktika, egyedül a vak szerencséjében bízhat. Valószínűleg ez lesz az utolsó csapás amit a teste el fog tudni bírni, de meg kell próbálni azokért, akiket szeret és meg akar védeni. Minden erejét egy Raiton: Taishou Kawara // Villám elem: Ellentétes Áram tartogatja, melyet megpróbál akkor alkalmazni, mikor meglátja a távolról közeledő gyík körvonalait. Ha esetleg volna annyi szerencséje, hogy ellenfel a két méteres körön belül lenne, akkor az elektromos kisülés megbénítaná pár másodpercre az idegrendszerét és bénultan hullana a porba ő is. Ez az utolsó ütőkártya...

Jiraiya Csüt. Szept. 10 2015, 20:39

// Na akkor csapjunk bele! Elnézést, hogy ennyit kellett várni, de most kerültem oda, hogy tudok posztolni ^^ //

   Az ifjú Jounin előtt hatalmas út áll még, ám azt is bátran lehet mondani, hogy hatalmas utat járt már be így is. Talán a gyorsaságára lehet a legbüszkébb, valamint a Származására, amely talán majd egyszer a falu nagyjaivá, a falu hősévé, vagy esetleg egyenesen a Raikagévá teheti. Ám jelenleg nagyon rosszul áll a szénája, elvégre már alig áll a lábán. Mi történik? Hiszen nem áll gyenge Shinobi hírében, de most, hogy itt van, ezek az élőlények pillanatok alatt verik szét azt a képet, melyet az egyszerű ember felállított az erős chakrahasználókról...
   Úgy tűnik, hogy ezek a Nin-juuk egy sokkal magasabb szinten állnak, mint az ember, mint szellemileg, mint pedig testileg, ugyanis ez a gyík verhetetlen ellenfélnek bizonyul. Ám még nincs minden veszve. Hamacho Yoshitaro, A Felhők Narancssárga Villanása minden fizikai erejét egy utolsó támadásba fektetné, ami természetesen össze is jön neki, elvégre szinte semmi chakrát nem használt még el. Egyedül a fájdalom az, ami zavarja őt, így a technika nem lesz teljesen tökéletes, de a hatalmas chakrabefektetés hatására Yoshitaro egy erős szintre hozza fel a technikáját, talán az eddigi legerősebbre, majd a Gyík támadásba lendül. Az egyik pillanatban még a fiú előtt volt, aki már tanult a hibájából és kivárta a megfelelő alkalmat, amikor az ellenfél irányt változtat. Amikor ez megtörtént, akkor ugyan nem tudta lekövetni a mozgását, de tudta, hogy a csapás hamarosan meg fog érkezni, ezért aktiválta a technikát.
   Nos az eredmény tökéletes lett volna, hogyha az ellenfele nem lenne "Olyan gyors, mint a Villám." Az egyik pillanatban még támadásra készült volna oldalról, amit a fiatal Jounin a szeme sarkából mér látott is, ám amikor a zöldes, sárgás és kékes árnyalatú elektromos hullám útjának indult, a gyík azonnal irányt változtatott, méghozzá egy szempillantás alatt tűnt el. Úgy tűnt, mintha odébb ugrott volna, ám ez messze nem így történt, ugyanis az ellenfél meghátrált. Mire ez megtörtént, addigra a por már lassan alászállt. Mos mindenki feszült csendben figyelte az eseményeket, majd amikor a látási viszonyok kitisztultak, Yoshitaro látta a gepárdok döbbent és kissé rémült tekintetét.
- Úrnőm?
Hangzott a sziszegő, rekedtes hang Yoshitaro háta mögül, mire Ő megfordul. A látvány ami fogadja, koránt sem barátságos, ugyanis az ellenfele ökle egy centire állt meg az arcától, vagyis akkor a tarkójától. Valószínűleg, hogyha az az ütés betalál, akkor a minimum a súlyos agyrázkódás, vagy éppen a rosszabb esetben a halál...
   A gyík a következő pillanatban már megint képes volt mozdulni, így világossá vált a tapasztalt Jounin számára, hogy az ellenfelét lebénították. Méghozzá az előlépő, csodásan macskaalkatú Lana volt az, aki ezt megtette. Ő a Gepárdok Szellemi vezetőjének a lánya, aki maga is képes a jövőbe látni. A Trónszékből szúrós tekintettel néz a lányra Kabondo és mély, lassú hangon megszólal.
- Mééégis mit jelentsen ez Lana?!
Tette fel a kérdést türelmetlenül a hím, vagyis pontosítva alfa-hím.

**Hamacho Yoshitaro** Vas. Szept. 13 2015, 16:43

Réges-régen, mikor még narancssárga hajú hősünk csak Genin-ként koptatta a Villámok Országánák földjét jött rá, hogy bizony létezik egy olyan technika is a rengeteg Ninjutsu között, mely egy állati társat képes megidézni. Az elején furcsának hallotta ezt a technikát, gondolván mire jó egy apró béka vagy egy madár megidézése. Mikor viszont megpillantotta régi kiképzője, Hiu-sensei idézését -egy akaratos nőstény ocelotot- mely beszélni és Ninja technikákat is tudott, teljesen le volt nyűgözve. Ezzel a technikával és társaival akár egy személyes hadsereget is képes lenne létrehozni! Természetesen ahogy egyre inkább kezdett belemélyedni a dologba rájött, hogy nem olyan egyszerű ez: minden egyes Nin-juu egy külön élőlény, egy külön személyiség melyet teljesen ki kell ismerni ahhoz, hogy meg tudjuk őket idézni.
Bár első szerződéskötése nem a gepárdokkal történt, de miután már maga is képes volt szabadon választani a több száz állatfaj közül, a gepárdokat választotta. Teljes nyugodtsággal választhatta volna akár az oroszlánt, az "állatok királyát" vagy ki tudja még melyik nevezi magát annak. Számára sosem volt fontos a királyi szerep, csak mindig itt lenni, ahol ott kell lenni hogy megvédhesse a barátait és szeretteit. Jobb választás nem is eshetett volna a gepárdokra, melyek a leggyorsabb szárazföldi állatok és hajthatatlanok vadászat közben, csak a cél lebeg előttük. Tökéletes választás volt...
Mégis, most ez a választása lehet Yoshi életébe fog kerülni. Látta az apró utalásokat a környezetében, a fellendülő port, a megmozduló kavicsokat és a feltámadó szellőt, mely követekző támadást jelezték számára előre. Mielőtt egyáltalán bármi is történt volna, megpillantotta a terem szélén álló gepárd társát, aki szinte fogcsikorgatva nézte eddig a küzdelmet, majd pedig egyik pillanatról a másikra eltűnik a nagymacskák tömege között.
~Ne mondj még le rólam, pajti...~ gondolja magában optimistán hősünk.
Minden érzékszervét teljes feltüzelte lelki és a Chakraja erejével, majd készült egy válaszcsapásra a gyík ellen. Látta az elmosódó lény zöldes testét és ahogy már természetfeletti módon hajlítja meg a teret maga körül sebességével. Mágis úgy érezte, képes rá. Képes megállítani a csapást és ellentámadásba lendülni...
Ám amire képesnek hisszük magunkat, nem mindig fedi le a valóságot s ezt a fájdalmas leckét Yoshi saját testén is megtapasztalta aznap. Hiába látta a közeledő csapást és hiába volt már készenlétbe a technika, a kisülés elkapta az élőlényt, de az megint csak egy foszlánya volt az eredetinek. Egyszerűen képtelen volt felfogni emberi agya, hogy létezik egyáltalán ilyen gyorsaság, mely képes akár a hang sebességét is lehagyni.
Ezután néma csend követekzett. Mindenki lélegzetvisszafolytva nézett hősünk irányába, aki értetlenül bámult maga elé s amit hallani is lehetett, az is csak egy kiszáradt bokor volt melyet a szavannai szél rúgdosott.
-Mi...- formáltak szavakat ajkai, majd ahogy fejét megfordítota beléhasított a látvány.
Egy sötétzöld pikkelyes ököl volt alig néhány centire a fejétől. Szemei teljesen kitágultak és ekkor fogta fel igazából, hogy veszített. Ha az az ütés betalált volna, nem csak hogy koponyája is súlyos sérüléseket szenvedett volna el, de még az előző ütések erejéből számítva szét is loccsant volna a szavannai poros talajon. Yoshitaro-nak, a Hamacho klánból sikerült mégegyszer lehagynia a halált, de...nem volt boldog ettől a tudattól.
A rém valamit sziszegni kezdett és észrevette, hogy csak a szemgolyói képesek mozdulni. Egy pillanatra belehasított a gondolat, hogy technikája talán mégis képes volt eltalálni ellenfelét, viszont ezt abban a pillanatban ki is zárhatta, ugyanis nem sziporkáztak apró villámok a zöld test körül. Valaki más állította meg ezt a gyilkos ütést...
Ekkor vette csak észre a hatalmas gyík mögött mozgó teremtést: egy kecses gepárd hölgy volt, akinek Kabondo-samahoz hasonlóan rajta is megtalálhatak voltak a sámánok jellegzetes ékszerei. Mai napig nem tudja narancshajú hősünk eldönteni, hogy csak a "megmentőjének" látványa vagy a sok ütés miatt, de térdei megremegtek eme erő által és porban térdelve figyelte a nőstény ténykedéseit.

Jiraiya Szer. Szept. 16 2015, 21:23

Ahogy a felszültség és az adrenalin szint egyre emelkedett, úgy érezhette magát ifjú hősünk egyre erősebbnek és kitartóbbnak, ám miután a harc befejeződni látszott és a feszült légkör már csak a gepárdokra volt jellemző, Yoshitaro térde rogyott. Érezhette, ahogy a bordái fájnak, a légzés nehézkes a számára és minden fizikai ereje elhagyta. Ez idő alatt pedig a gyík újra képes volt mozogni, majd kissé feszülten, de meghajolt a karcsú nőstény előtt, majd egy szempillantás alatt eltűnt. Ő bevégezte azt, amiért idehívták.
Ahogy a nőstény egyre jobban közeledett, magas és vékony termete tekintélyt parancsolt a teremben, még annak ellenére is, hogy nem túl népszerű a fiatal gepárd.
- Ez a fiú...
Mondja lassan, miközben Yoshitaro arcát nézi és egyre közelebb hajol hozzá. A Sárga szemek pillantása keresztezik egymást, majd a nőstény hirtelen elhajolva szólal fel.
- Atyám! Látomásom volt a fiúval kapcsolatban. Nagy baj közeledik és Ő lehet az, aki megvédheti az embereket a bajtól.
Néz atyjára, aki komor tekintettel néz le a fiúra, majd mordul egyet.
- Ez?
- Igen! Nézd meg te magad!
Mondta a nőstény, majd négykézláb ereszkedett az álló helyzetből - mert eddig két lábon állt - és megindult atyja felé, aki szintén négykézláb ereszkedett a hatalmas trónszékből. Ahogy egyre nagyobb léptekkel közelítettek egymás felé, úgy figyelt minden Gepárd egyre jobban. Majd amikor találkozott a két domináns személy lépte, nyakukat két másodperc erejéig összedörgölték, majd Kabondo ellépett ugyanazzal a lendülettel a lány mellett és a fiúhoz sétált, majd két lábra állva magasodott fölé és úgy nézett le rá. A gepárdok között a vezér kicsinek számított, de az emberek számára még így is nagynak tűnt.
- Képes lennél tanulni tőlünk?
Tette fel a kérdést a nagyfőnök, amire ezer s egy válasz adható...

**Hamacho Yoshitaro** Hétf. Szept. 21 2015, 12:26

//Csöppet megfáztam és lassaban jött az ihlet, elnézést >.< //

Yoshitaro egész életét rendes Shinobi-ként élte le, minden küldetést szinte tökéletesen végrehajtotta vagy legalábbis sikerült valahogy mindig élve haza térnie. Hiába találták el mérgező senbonokkal, gyilkos és mindent elpusztító technikákat sikerült kicseleznie, a legveszélyesebb bűnözők kezei közül is megmenekült, sőt még egy kórház rárobbantását is túlélte. Ezek miatt rengetegszer látta magát vérezni, több sebből is akár: hol vízben elegyedett vére, hol a fákra tapadt, hol pedig csak szimplán a vas vagy acél pengék szélén csillogott. Most viszont, ahogy látta apró vöröslő cseppek potyognak ki a száj szélén a kiszáradt talajra érezte, hogy ez most teljesen más. Nem csak a testét sebezték meg a harc során, hanem a lelkét is és minden egyes vesztesége amit élete során szerzett szinte özönvízként robbant ki ebből a sebből. A benne lévő sötét, rossz dologok kiözönlenek belőle, körbeveszik meggyötört lelkét mint hiénák a haldokló gazelát, de vajon a benne lévő jó képes lesz kitartani a legvégéig?
Hirtelen csak azon kapta magát, ahogy a nemes állat két lábra áll és mélyen a szemeibe néz. Maga az emberi testtartása igen furcsa látvány kölcsönzött a négylábúnaknak, mégis teljes kényelemben tudták úgy mozogni. A lélegzetelállító sárgás macskaszemek mélyen belefúródtak a férfiéba és óráknak tűnő másodpercekig nézték egymást, majd egy hirtelen mozdulattal elhajolt tőle és a törzs vezéréhez intette szavait. Yoshi önkétlenül is észrevette, ahogy a tömeg egyre csak duzzadt és egyre többen kezdtek el suttogni. Megpróbált ugyan két lábára állni, de az előbbi ütések hatása még mindig ott voltak és a sérült bordái sem adtak valami felemelő érzést a mozgásban.
Ezután vette észre, hogy a két gepárd megindult egymás felé s nyakukat összedörgölték egymással. Először furcsának tűnt emberei szemmel, de mivel állatokról van végülis szó, lehek ők így is képesek kommunikálni. Mindenesetre a jelenség után Kabondo szemeit összehúzva két lábra pattant, majd határozott és kimért léptekkel elindult a Jounin felé. Szúrós tekintetével végigmérte őt, majd fogait egy pillanatra megvillantva megkérdezte tőle, képes lesz-e tőlük tanulni.
Sajnos magát hősünket is ezek a kérdések marcangolták belülről, de nem volt sok ideje dönteni. Talán nincs is döntési lehetősége. Eljött idáig, mindent kockára tett és most a célvonalnál fel akarja adni? Nem, ő nem. Nem adja fel soha. Még ha nála erősebb, nagyobb és számosabb ellenféllel is találkozik. Meg kell tenni a szeretteiért. Hanaért, családjáért, Nakaért, Mattenért, Hienért, Oonokiért, Hiu-senseiért, a 3. Hokageért, minden falubeliért s most már...az egész világért kell erőssé vállni.
-Képes vagyok...- nyögi ki alig hallhatóan majd fogát csikorgatva, de kiegyenesedik és a gepárd törzs főnöke felé magasodik.- Képes vagyok!- mondja ki tisztán és érthetően, majd határozottan a nagymacska szemeibe nézz.- Inkább meghalok, mint sem hogy feladjam!- jelentette ki akaratát.
Fogalma sincs, hogy ezek után mi fog történnie, de reménykedik benne a gepárdok életbe hagyják és ha van rá lehetősége, megérdeklődné miféle látomás akart ez lenni.
Nagy baj? Megmentő? Mégis mi folyhat a háttérben?

Jiraiya Vas. Szept. 27 2015, 20:56

   Hősünk, rendkívül elszánt, elvégre tudja, hogy mit akar és hogy miért is van itt, annak ellenére, hogy azt még nem tudja, hogy hogyan fogja mindezt elérni. Ám az út, ami előtte áll, talán rögösebb és sokkal nehezebb, mint amit ezidáig bejárt. Hiába úszta meg a forróbbnál forróbb helyzeteket, hiába edzett eleget, hogyha most nem lesz képes bizonyítani.
   Ahogy Yoshitaro a gepárdok vezetője fölé magaslik, nos az nem túl jó benyomást keltő látvány, ahogy a tapasztaltabb harcosok számára a fiú eltökéltsége kissé még megmosolyogtató is, ám való igaz, hogy akad a teremben néhány olyan jelenlévő is, akik komoly arccal és némi biztató tekintettel néznek végig az emberen, aki az imént kiállta ezeket az ütéseket.
- Ezt örömmel hallom.
Mondta Kabondo, miközben felnézett az emberre, majd a következő pillanatban visszasétált a trónjához, amibe kényelmesen belehelyezte magát. Ezután többen a hatalmas fa terméből megindultak kifelé és most már csak néhányan maradtak. Egészen pontosan a Gepárd, aki megállította a támadást, Kabondo, Chii és azok a nagyobb tiszteletnek örvendő gepárdok, akik a trónszék körül foglaltak helyet.
   Ahogy minden nem oda való fél kiment, Kabondo végignézett a termen, majd mélyen a fiú szemébe nézett. Ezúttal minden szempár rászegeződött, elvégre most már csak azok maradtak itt, akik kezében Yoshitaro sorsa van.
- A Lányomnak látomása volt veled kapcsolatban, amiben szörnyű dolgokat látott... Ám a szörnyűségek tengeréből kiemelkedett egy Emberivadék, aki fajtájából is a legnagyobbá válhat azáltal, hogy a Természet Gyermekévé avattuk. Ez az ember te voltál Yoshitaro. - Néhány másodpercnyi szünet - Azt mondtad nekem, hogy szolgálni fogod a természetet, felelősséggel tartozol majd nekünk azért, ahogyan majd használod az általunk szerzett erődet. A lányom látomása elég képlékeny dolog, a sors mindig változik, ugyanis magunk írjuk azt, ám azaz út, amin jelenleg haladsz, egészen biztosan a jó irányba visz. Ezért megengedem, hogy elsajátítsd a Senjutsunkat!
Fejezte be a társaihoz mérten apró vezető, mire a lent ülő öregek kissé összenézte, ám tekintetük arról árulkodott, hogy alávetik magukat vezetőjük akaratának. Ám mit jelent a Senjutsu valójában? Miről is van szó? Mi lehet ez a jövő? A kérdések hatalmas méreteket öltöttek, elvégre Yoshitaro csak görgeti maga előtt őket...

// Nos akkor. Reagáld le a történteket, még a Tanulásod alatt el fog készülni a Senjutsut leírás. ^^ Ha van kérdésed tedd fel, stb stb Smile

//

**Hamacho Yoshitaro** Vas. Okt. 11 2015, 17:58

Mint ahogy a halott főnix hamvaiból új élet születik, úgy élet újra narancssárga hajú hősünkben a meginoghatatlan akarat tüze, mely most fényesen ragyogott mellkasában s melegítette fel testét. Büszkének érezte magát, hogy életében egy újabb mérföldkőhöz ért és ezzel az erővel már biztosan sikerül megmenteni szeretteit, de ami a legfontosabb: befejezni ezt az értelmetlen háborút. Mert az erőszak még több erőszakot szül, a vér még több vért, a halál még több halált és a háború még több háborút. Ahhoz, hogy végre meg tudjuk szakítani ezt az istenverte kört valakinek többet is kell tenni, mint hogy ostoba emberként gondolkozik. Hőssé kell vállni és már most tudja, mi lesz ennek az útnak a vége. Tudja s bele is remegett a gondolatba, abba a sötét jövőbe, de ez a helyes út.
Hős. Mikor is lépett rá egyáltalán erre az útra? Mikor az Uchiha-k csapatai Föld Országi Ninja-knak adták ki magukat és lerohanták a falujukat? Vagy mikor saját szemével látta apja halálát? Esetleg mikor megkapta élete első fejpántját és a homlokára tűzte? Vagy mikor szerelmes lett egy gyönyörűséges démoni hölgybe? Fene tudja, talán nem is számít ez annyira. Csak az a lényeg, hogy itt van és az út előtte van. Csak...előre és ne nézzünk vissza.
Yoshi lábai újból megremegtek az előző harc során és idétlen módonelkezdett leguggolni, majd elég szerencsétlenül de sikerült törökülésbe valahogy lehuppanni a poros szavannai talajra. Figyelmesen hallgatta a bölcs sámán gepárd szavait, miközben néha megrezdült a szája széle. Igen, sajnos a borda törés az borda törés és nem kellemes. Főleg ha túl soakt mozog és a törött darab elkezdi belülről felvágni vagy valami hasonló. Hallott már ilyet a frontvonalról, hogy a srácnak csak eltört a bordája, de annyira túlhajszolta magát, hogy a letört csont beleállt a veséjébe és pillanatok alatt el is vérzett...vagy megfulladt a sok piros löttytől, ami a száján keresztül jött ki.
Miután véget ért a sámán beszédje, Yoshi már a derekát fogta és néhány izzadságcsepp is gyöngyözni kezdett az arcán, nehogy fájdalmában felmorduljon egyet.
-Köhmm...Tisztelt Kabondo-sama, nem akarok udvariatlan lenni, de első kérdés igazából az lenne, hogy...- nyelt egy nagyot.- Nincs véletlenül egy medikus...gepárd a közelben? Tudja, azt hiszem egy-kettő bordám fel akar nyársalni belülről és nem valami kellemes...- próbálta az aggodalmát egy kicsit viccelődve elütni.
Remélhetőleg a válasz erre a 'helyeslő bólogatás' valamely szinonímája lesz és megnyugodhat végre. Türelmesen megvárja amíg a medikusok ellátják a sebét, de közben folyamatosana kérdésein gondolkodik. Elég sok új információt kapott most és fogalma sincs, hogy mit hová kéne rakni. Olyan ez, mint mikor átjönn valaki hozzád és megdob egy szatyorni kajával. Nem fogod elküldeni mert azért na, az étel az étel és mindig jól jön, csak hát a hütő tele van, szoltírozni kell, helyett kell rakni és nem mindegy, hogy hogyan teszed azt.
Miután remélhetőleg mindent sikerült magában -szó szerint és átvitt értelembe- a helyére rakni, feláll, leporolja magát és a gepárdokra szegezi tekintetét.
-Mint láthatja, eléggé...elvesztettem a fonalat...- vakarta meg a tarkóját, majd komolyra vette a szót.- Természet Gyermeke? Senjutsu? Ilyenekről még életemben nem hallottam...Mi akar ez lenni? Valami különleges erő?- majd utána a sámán jobbján lévő "hercegnőre" szegezte tekintetét. - Látomás? Létezik ilyesmi?...- majd gyorsan megvakart a tarkóját és megpróbálta kijavítani a mondatát, nehogy megsértsen vele bárkit is.- ...Mármint...Nem hittem volna, hogy létezik olyasmi, hogy a 'jövőbe látás'...Mindig úgy voltam vele, hogy ha a legjobbat hozom ki magamból, akkor a helyes úton járok. - mosolygott egyet. - De mi ez a látomás? Miféle veszély leselkedik az emberekre? -kérdezte.
Talán túl sokat is kérdezett egyszerre, de hát őt mindig is a kíváncsság vezette, akár csak a többi embert. Reméli nem bosszantotta fel őket a sok kérdéssel, de a hát végül is ezért jött ide: hogy tanuljon.

Jiraiya Csüt. Okt. 22 2015, 17:23

Úgy tűnik, hogy a Gepárdok dicső Fejedelme nem igazán gondolkodott abban, hogy az előtte lévő fiatal Shinobi miféle sérüléseket szenvedhetett el a harc során, elvégre a lenézés egyik fajtájába tartozik az, amikor már nem szem előtt tartják valaki gyengeségét, hanem meg is feletkeznek arról, hogy az a másik személy mennyire gyenge. De valóban így van ez? Mennyi esélye lett volna bármely embernek azellen a furcsa, a gepárdoktól messze elütő Gyík ellen? Valószínűleg még a hajdani Raikage Ay is csak nehezen lett volna képes vele tartani az iramot. Így hát nem csoda, hogy a fiú törött bordákkal, sajgó fejjel és az egész testére kiterjedő, lüktető fájdalommal végezte. Ám erről megfeledkezett a Gepárdok vezetője, így amikor ezt Yoshitaro felhozta, azonnal intett is lányának, aki mellé másik két Gepárd csapódott.
A két gepárd akkorák voltak akár, egy ember és szintén két lábon jártak, ahogy az néhány egyedtől már látható volt. Így hát odasétáltak Yoshitaro mellé és felkarolták őt balról, majd jobbról.
- Ellátjuk a sérüléseidet és majd utána kérdezz, kívülálló.
Mondta a hercegnő, majd abban a pillanatban Chii baktatott oda Yoshitarohoz.
- Próbálj nyugodtan maradni egy darabig.
Mondta, majd kivitték őt a helyiségből, ahol a harc folyt az imént és egy újabb, nagyobb, kifaragott fa felé vették az irányt, ahol egy zebraszőnyegre fektették, a feje alá pedig szintén egy zebramintás huzatú párnát nyomtak, majd a két gepárd elkezdte őt a zöldes árnyalatú chakrával gyógyítani, míg Chii a szájában egy fatálat hozott a hercegnőnek, aki azt az orvosok mellé tette. A tálban egy zöldes, krémes anyag volt. Valószínűleg majd a gyógyulást fogja elősegíteni.

// Addig írd a posztot, hogy a gepárdok befejezik a gyógyítást, érzed ahogy a csontok már épek, kissé kellemetlen ahogy furcsábbnál furcsább dolgokat mozgatnak meg odabent, de végül a fájdalom is elmúlik, majd rákenik a mellkasodra és a bordáid részére a zöldes kenőcsöt, amit fáslival bekötöznek. Ezután pedig a hercegnő felteszi a kérdést: Mire vagy kíváncsi pontosan?
Nem sietünk, mivel a másik kaland még nem halad gyorsan, viszont készülj fel majd a nagyobb posztokra a Senjutsu tanulásnál //

Ajánlott tartalom

Gepárdok Rejtett Faluja ~ Seidou no Monkipanki

Gepárdok Rejtett Faluja ~ Seidou no Monkipanki

Re: Gepárdok Rejtett Faluja ~ Seidou no Monkipanki

Re: Gepárdok Rejtett Faluja ~ Seidou no Monkipanki

Re: Gepárdok Rejtett Faluja ~ Seidou no Monkipanki

Re: Gepárdok Rejtett Faluja ~ Seidou no Monkipanki

Re: Gepárdok Rejtett Faluja ~ Seidou no Monkipanki

Re: Gepárdok Rejtett Faluja ~ Seidou no Monkipanki

Re: Gepárdok Rejtett Faluja ~ Seidou no Monkipanki

Re: Gepárdok Rejtett Faluja ~ Seidou no Monkipanki

Re: Gepárdok Rejtett Faluja ~ Seidou no Monkipanki

Re: Gepárdok Rejtett Faluja ~ Seidou no Monkipanki

Re: Gepárdok Rejtett Faluja ~ Seidou no Monkipanki

Re: Gepárdok Rejtett Faluja ~ Seidou no Monkipanki

Re: Gepárdok Rejtett Faluja ~ Seidou no Monkipanki

Re: Gepárdok Rejtett Faluja ~ Seidou no Monkipanki

Re: Gepárdok Rejtett Faluja ~ Seidou no Monkipanki

Re: Gepárdok Rejtett Faluja ~ Seidou no Monkipanki

Re: Gepárdok Rejtett Faluja ~ Seidou no Monkipanki

Re: Gepárdok Rejtett Faluja ~ Seidou no Monkipanki

Re: Gepárdok Rejtett Faluja ~ Seidou no Monkipanki

Re: Gepárdok Rejtett Faluja ~ Seidou no Monkipanki

Re: Gepárdok Rejtett Faluja ~ Seidou no Monkipanki

Re: Gepárdok Rejtett Faluja ~ Seidou no Monkipanki

Re: Gepárdok Rejtett Faluja ~ Seidou no Monkipanki

Re: Gepárdok Rejtett Faluja ~ Seidou no Monkipanki

Re: Gepárdok Rejtett Faluja ~ Seidou no Monkipanki