Re: Gepárdok Rejtett Faluja ~ Seidou no Monkipanki

**Hamacho Yoshitaro** Csüt. Aug. 16 2018, 18:17

Harmónia. Talán ezzel a szóval írható le leginkább az az érzés, amit elsőként élt át a Senjutsu formájában. Olyan volt, mintha ő is részesévé vált volna valami nagyobbnak, valami hatalmas erőnek, amit mi csak Életnek hívunk. Az anyatermészet gyönyörű, szép, lélegzetelállító és szemkáprásztató, de ugyan úgy képes könyörtelen sorozatgyilkos szerepébe bújni. Ezer arca van, mégis teljes egyensúlyban képes irányítani az életet: ez lenne az a harmónia. Narancs hajú főhősünk nagyon rég érzett ilyen nyugalmat. Amik történtek vele és még történni fognak, nem lenne ember ha nem kavarták volna fel. Halál, halál és még több halál. Hogyan is állhatna szembe ő, mint egyetlen egy fénypont a végtelen fekete káoszbán a szeretteiért, hogy tudna diadalmaskodni, ha az ellenség ilyen túlsöprő "erővel" rendelkezik. Ahogy a sötét és ragyogás szavaik az elméjében motoszkáltak, egy régi emlék úszott elő az agyi adattárából és hagyta, hogy elmerüljön benne.

"Édesanyja épp takarodót hírtettet a kisfiai között, mire az alig 8 éves kis Yoshi szótfogadóan már az ágyába is pattant. Miután elmondta esti meséjét, kis hősünk megragadta anyja ruháját.

-Ka-san(Anya)... Baj ha félek a sötétben?- kérdezte, miközben elpirult arcoskáját a takaró alá akarja rejteni.

-Nem, dehogy.- kuncog édesanyja. -De nincs mitől félned, kisfiam.-

-De hát...mindenütt ott van. Egyedül vagyok.- csuklott meg a narancshajú fiúcska hangja.

-Ez igaz, de a sötétség is. Tudd meg fiam, a sötétség, az üresség még egy kisfiúnál is gyengébb.-

-Hogy lehet ez?- pattantak fel a fiú szemei.

-Úgy kedvesem, hogy még a világ minden sötétsége sem képes egy apró gyertyát fényét kioltani. Mert a fény annál fényesebben ragyog, minél sötétebb van körülötte. Ezt sose feled.- s megsimogatta hősünk fejét."

Attól a naptól kezdve ez a srác sosem félt a sötétségben és megtanulta a javára használni. Nagy Shinobi lett belőle.

Ahogy az emlék szépen tovaúszott, letekintett koszos ökleire. Olyan élesen látta az apró földszemcséket a bőr repedéseiben, mintha csak egy erős nagyítóval nézte volna. Ő is ilyen akar lenni. Valami több mindenkitől. Egy fény a sötétségben. A remény... szimbóluma.

-Megvan a célom.- suttogták ajkai.

A mester elégedetten tekintett le tanítványára, majd hősünk meglepődve látta, hogy alakjai szépen elkezdett eltünedezni. Mintha létezése lassanként eltűnt volna erről a világról, de mielőtt ez megtörtént volna, az ifjú Jounin-t még utoljára a szentélyhez küldötte. Tiszteletteljesen meghajolt, majd el is indult volna sűrű lombkoronájú fák irányába, mire egy inger kapta el. Egy szinte ellenállhatatlan vágy, hogy meglocsoljon saját vizeletével a szembe lévő fát. Érezte más állatoknak is a jelenlétét a fa körül és ez valamiért bosszantotta. Mintha valaki beleült volna a kedvenc karosszékébe. Már majdnem nyúlt is a sliccéért, mire az eszébe jutott, hogy küldetése van. Egy cél, amit teljesítenie kell.

Kezét óvatosan elengedte nadrágja záráról és már száguldott is vissza a szent fa termébe. Talán majd legközelebb megjelöli...

Ugyan azt az ösvényt használta visszafelé, mint ahogy lejött onnan. Mivel a Senjutsu Chakra még nem távozott szervezetéből, felerősödött érzékszervei szinte centire pontosan meg tudta határozni az "őrzők helyét" az óriási fűtengerben. Ám ők most nem mozogtak, nem járkáltak fel s alá az ösvény mellett, mert várták mikor lép le valami ostoba személy az útról. Nem bizony. Nem vadászni készültek, inkább egyenes háttal ültek. Mintha... tisztelegtek volna Yoshitaro előtt.

A fa lombkoronája újfent megváltozott és visszatért a sötét, zárt változatában. A spirituális lény szinte rögtön megjelent hősünk előtt és újra az Asztrális Síkra vitte őt, miközben mesélt a természet adta ajándékról és használatáról. Mielőtt Yoshi-t távozni engedték, még egy utolsó látomást meg kellett vizsgálni. Ezúttal a spirituális tér teljesen másként hatott. A néma csend helyett most már tisztán lehetett hallani a szívdobogás szerű lüktetést. Még ha az ember süket is lett volna, egész testében érezni lehetett az impulzust, ami egy adott irányból jött folyamatosan. Vajon az lenne az anyatermészet szíve?

Nem volt sok ideje gondolkodni ezen, ugyan is látomások tömkelegei futottak el szeme előtt. Volt egy sárga hajú srác, aki a békák között állt és valamiért nagyon ismerős volt számára. Talán az egyik Konohai kirándulásán találkozott vele? Egy másikat varjak vettek körbe, valaki után pedig úgy rügyeztek ki a növények, mintha intenzív tápszerrel etetné őket. A gepárd szellem elmagyarázta, hogy minden egy emlékezett előtti jóslatról szól, mely megjövendöli egy kiválasztott személy eljövetelét, ki harmóniába vagy lángokba taszítja az egész világot. Egy ideig azt hitték, csak a gepárdokra vonatkozik ez a jóslat, de mint kiderült minden Ninjuu rejtek rendelkezik egy ilyen prófétával. A látomások lassan tovább szálltak s Yoshi mélyen mestere szemébe nézett.

-Őket kell megtalálnom, igaz? Ami történik körülöttünk és ami még ránk vár... Szükség lesz minden segítségre.- sóhajtott egyet és arcát egy pillanatra kezeibe temette, melynek még mindig kellemes föld illata volt.

Egy pillanatra újra átélte a halál látomását, mikor minden élet kihunyt körülötte és csak a félelem maradt a szívében. Vajon hogyan lesz képes legyőzni a világot fenyegető sötétséget? Ám az eddigi információt sem tudta igazán hova tenni, viszont a mítikus gepárd újra megnyitotta a jövő kapuját és két látomással áldotta meg utolsó "ajándék" képen. Az egyik a bátyja volt, aki Kumogakure környékén harcolt egy Bijuu-val s utolsó erejével eltűnik a szörnnyel. A második pedig Fujishima Hana volt, a kedvese. Látta, ahogy földön fekszik, görcsökben. Szájából és testéből vér folyik ki és bordó masszát alkotva a sárral, melyben végső haláltusáját vívja. Érezte magában a háborgó indulatokat, a feltörő érzelmeket melyet egy hatalmas üvöltésben engedett szabadjára. Újfent sötétség fogadta és a szentély lombkoronaszinti terembe találta magát. Érezte, hogy szemeiből apró cseppek futnak végig arcán és koppannak a fapadlóra, miközben hevesen zihál.

~Megint egy döntés... Hogy lehet ilyen döntésre bárki is képes?! A saját testvérem vagy a szerelmem?! Nem tudok ilyen döntést meghozni, én nem...~ s megpróbált kiegyenesedni. ~Hana-ra... szükségem van. A bátyám pedig a kötelességét végzi, ez teszi majd mártírrá és felbuzdítja a népeket a harcra. Vagy csak szeretném ezt hinni. Én...~ nyelt egy nagyot, majd a mester macskaszemeibe nézett.

-Jól tudod a válaszomat, Mester.- válaszolta remegő hangon.- Mindenkit megmentek. Még ha beleszakadok is.- nyelt egy nagyot és sarkon pördülve elindul a kijárat felé.

A leglogikusabb lépés, ha Hana-val kezdi. Hozzá van legközelebb útja, hisz nála van a fekete tekercs, mely a titokzatos mestere elmondása alapján egyenest Hana-hoz teleportálja. Onnan pedig ha elég gyors, talán képes időre vissza érni a frontokra. Természetesen ez csak akkor opció, ha még egyáltalán a Villám Országában van kedvese, ám ezt a kockázatot vállalnia kell. Nincs más lehetősége. Az ajtó peremén megáll egy pillanatra és visszanéz a spirituális lényre, mely ott áll egy helyben, mégis alakjai folyamatosan fodrozódik. Micsoda látvány.

-Valami jó tanács?- kérdezte egy optimista vigyorral.

Ha mond valamit a Mester, ha nem, hősünk elindul vissza a Szent Kenyérfához a gepárdok közé. Először megkeresi barátját, Chii-t és megköszöni a rengeteg segítséget, majd a holmiját próbálja felkutatni. Némi kutakodás után a kopott, fekete hátizsákból hamarosan előkerül egy vörös tekercs, amire egy virág jel van rárajzolva. Az ifjú Jounin maga mellé helyezi és leül meditációs ülőhelyzetbe. Talán egy napra sok lehet, de ismét kölcsön vesz egy kis erőt az anyatermészettől. Fogalmam sincs, mi várja ott a másik oldalt, de ha van olyan erős az a valaki vagy valami, hogy legyőzze Hana-t, akkor bizony minden csepp erőre szüksége lesz.

A meditáció elteltével a tekercset magához emeli, óvatosan kigurítja a poros földre. Már aktiválná is a tekercset, mire eszébe jut az utolsó emléke Hana-ról. Mikor majdnem megölte őt, mert hősünk nem volt képes rá. Vajon most is úgy végződik majd...?

Egy pillanat alatt megharapja ujja végét és rácsapva a tekercsre várja a hatását...

// Hálásan köszönöm a mesélést, örülök hogy ennek is a végére értem már és elnézést az én késlekedéseimért! ^^ A választott technikát pedig hamarosan megbeszélem Hidannal //