Re: Gepárdok Rejtett Faluja ~ Seidou no Monkipanki

**Hamacho Yoshitaro** Kedd Nov. 10 2015, 20:34

// Értettem! Sajnos lassan nyakamona vizsgaidőszak, de megpróbálok minnél többet és hosszabbat írni! //

Talán valahol egy régi állatokról szóló könyvben olvasta, hogy azok az állatok akik csapatokba verődtek sokkalta sikeresebbek voltak bármiben, mint azok a fajok, akik inkább magányos tengették életüket. A csapatban lévők jobban figyeltek egymásra és drasztikusan növekedett a saját túlélési esélyük. Csapatban az erő, maradj a többiekkel, együtt mindent le tudtuk győzni. Ezek a gondolatok talán az embereknél fejeződött ki leginkább és egy idő után kapcsolatokká alakult ez az ősi "ösztön".
Valahogy ugyan ez a furcsa érzés kerítette most hatalmába, ahogy a két termetes gepárd mellé lépdelt majd két lábra segítették. Első pillanatásra is szokatlan volt látni olyan gepárdokat, akik képesek két lábra állni és úgy közlekedni, de most éppen kettő olyan példányra is támaszkodik, akik úgy járnak mint ő. Ők tudják az embereket utánozni, de vajon az ember tudja-e utánozni a gepárdokat? A harcmodorukat, a szokásaikat, a.... sebességüket?
Folyamatosan szúró érzés és kevéske nyomás érződött minden egyes lépés által, mikor narancssárga hajú hősünk akár csak egy lépés tett, amit néha egy halk sziszegéssel jelzett. Nem akart azért annyira a két segítséget nyújtó nagymacskára támaszkodni, de néha kénytelen volt súlyát rájuk bízni ugyanis lába még mindig nem akart rendesen működni. Talán még a sokktól vagy lehet ott is megsérült valami. Ideje lenne már egy kis rendszerellenőrzést lefutattni, nemde?
Hirtelen megjelent mellette hű társa, Chii, akin még mindig idegesen csapdosta hosszúkás macskafarkát, de láthatóan nyugodt arccal nézett fel a felhő falusi Jounin-ra. Yoshi hálásan mosolygott, majd folytatta az útját a segítőkkel. Valahogy úgy érezte, hogy megmenekülése nem véletetlen és valószínűleg köze lehet barátjához is...
A hatalmas majomkenyérfa belső terme volt a legnagyobb, de az nem azt jelentette, hogy nem lehettek benne több kisebb-nagyobb területekre osztott szobák. Éppen egy díszes. félkörívesen kifaragott ajtóhoz ballagtak, amit egy lenge anyag takart el. Ahogy belépett a szobába, egy zebra bundáját vélte felfedezni a földön amire óvatosan le is fektették. Ámulattal nézte, hogyan is képesek ezek a vadászó nagymacskák ilyen remek munkát végezni. Tudni illik a zebrák nem teremtek mindenhol és megnyúzott prémjük rengeteg ryou-t értek.
Egyelőre hősünk csak várt, míg a két gepárd elkezdte a gyógyítást és próbálta nem figyelni a furcsa és néha kellemetlen bizsergésre a testében. Iinkább elkezdte felmérni a környezetét. Nem sokban különbözött ez sem a nagyteremtől: itt is megtalálhatóak voltak a törzsi díszek, tárolóedények és ruhaanyagok. Ekkor vette észre, hogy Chii sétál be a szobába egy fatállal a szájában, miközben a gepárdok hercegnője követi. A tálkában egy furcsa, szinte már kocsonyának kinéző balzsam leledzett és a nőstény macska elkezdte vele bekenni vele a mellkasát. Yoshi kezdte kicsit kényelmetlenül érezni magát: nem azért mert gyógyították, hanem inkább mert egy nő a mellkasát masszírozta. Lehet hogy csak a gyógyítás miatt és a nő is igazából egy szőrös vadmacska volt, de Hana-n kívül még nem érintette meg más nő és emiatt kicsit feszéjezve érezte magát. Bár mondjuk egyik partnere, Naka miatt sokszor került már félreérthető helyzetbe. Nem is kéne most ezekre gondolni...
-Mire vagy pontosan kíváncsi?- ébresztette fel a gondolatmenetből a Hamacho klán egy tagját a törzsfőnök lánya.
Yoshi habozott egy kicsit, inkább lassan átgondolta az új információkat, megpróbáltaleszűrni a lényeget és amiket nem értett, megfelelő kérdés formájába próbálta alkotni.
-Talán rögtön az első az lenne...hogy mi az a Senjutsu? Természet gyermeke? Valami erőről beszéltek?- majd egy pillanatra elgondolkodva nézett a hercegnőre és a szemébe nézett. - Jövőbe látás? Prófécia?...Ne haragudj, de létezik ilyesmi?...Úgy vélekedtem mindig is az életről, hogy nincs megírva...vagy ez hogy működik?- vakarta meg a tarkóját.
Mi abban a poén, ha a jövőt fürkésszük és rájövnk, hogyan olvashatunk benne: nem fog érni semmilyen meglepetés, mindent előre tudsz és igazából kegyetlen unalmas lenne...

Jiraiya Vas. Nov. 15 2015, 17:45

// Igen, azt látom és jó is. Kikerült a Senjutsu leírás ^^ //

   Hamacho Yoshitaro, a Hamacho Klán egy nagyra becsült tagja, most úgy érezhette magát, mint egy gyermek, akit alaposan elpáholtak a nagyobbak. Persze ez mindenki számára egyértelmű volt, így talán legbelül Yoshitaro is tudta, hogy semmi esélye ezek ellen a lények ellen, ám pontosan itt jön képbe az, amiért Ő róla szólt az a látomás. Annak ellenére, hogy reménytelennek tűnő harcba keveredett, Ő felállt újra és újra, nem törődve a vereséggel. Nyerni akart, bizonyítani akart és töretlen szíve vitte őt előre...
   Bárcsak elmondhatnánk ugyanezt Hanáról, kinek érzete, emléke okkal csapott fel a fiúban, mint hullám a durva sziklafalnak. Vajon merre lehet most? Mit csinálhat? Gondol még néha rá? Rengeteg kérdés, kevés válasz... Ám ha tudná Yoshitaro, hogy milyen bajba keveredett a lány és hogy milyen erők játékszerévé vált, akkor megkeresné? Ezt csak Ő tudhatja.
   Miután a nőstény ellátta Yoshitarot, a segítők kimentek a szobából és egyedül Chii maradt még bent. No meg persze a hercegnő, aki most négy lábon állt a fiú mellett, majd leült Yoshi jobbjára, míg Chii a baljára.
- Maradj így fekve.
Mondta Chii, majd a hercegnő nagy levegőt vett és nekikezdett.
- Tudatlan vagy, ez nem vitás. - jegyzi meg könnyedén - A Senjutsu egy chakratípus. Az egyik legtökéletesebb és leghatékonyabb chakratípus, ami három energiából áll. Az élőlények chakrája általánosan a Testi és Szellemi energiákból áll és a sejtek termelik. Ezeket az energiákat testi és szellemi edzésekkel lehet növelni, ezzel a chakra erősségét és mennyiségét is növelheted. De a Senjutsu chakra egy harmadik energiát is felhasznál, mégpedig a Természet Energiáját. Ez az energia, ott van mindehol a világban. A fákban, a levegőben, a talajban, még abban a zebrabőrben is, ami alattad van. Aki képes és érzékeli ezt az energiát, az képes lehet elszívni és hasznosítani, keverni a testi és szellemi energiáival, ezzel pedig létrehozni egy olyan fajta chakrát, amit Senjutsu chakrának hívunk. Ezáltal a technikái és a fizikai teljesítménye erősebbek, hatásosabbak és fokozottabbak lesznek.
Mondta, majd Chii-re nézett, aki néhány másodperc múlva megszólalt.
- A jövőbelátás egy rendkívüli adottság és csak azok képesek azt elérni, akik a Természeti Energiákat a legtökéletesebben képesek használni.
- Vagy akik kiélezett kapcsolatban állnak a szellemvilággal.
Vágott közbe a hercegnő, mire Chii bólintott.
- Általában a Ninjuu Rejtekek Sámánjai azok, akik az idő előrehaladtával egyre szorosabb kapcsolatot ápolnak a Természettel és az Energiáival. Ez a kapcsolat és ezek az energiák rendkívül labilis és kényes dolgok. Senki nem tudja pontosan, hogy mi is ez és honnan ered. Attól félek, hogy a megértés csak akkor jön el, ha a Természet Mestere eggyé válik a világmindenséggel. Akkor megérti azt, hogy mi is ez az egész, mi történik. De erről a Sámán sokkal többet tudna mesélni.
Fejezte be végül, ám a téma még nyitott.

Jiraiya Szomb. Feb. 20 2016, 12:09

A mesélést lezártam inaktivitás miatt!

**Hamacho Yoshitaro** Kedd Szept. 27 2016, 19:55

Yoshitaro Hamacho, a Villámok Országának gyermeke, a Felhők Narancssárga Villáma vagy nevezhetnénk akárhogy jelen pillanatban, de egy valami biztos: fájt a feneke. Ugyan nagyon poénosnak hangozhatott az iménti, főhősünk számára egyáltalán nem volt az. Furcsa szúrást érzett a feneke jobb oldalán s bárhogy is mozgolódott, nem akart elmúlni a kellemetlen érzés onnan. Lehetséges, hogy a sok eséstől megrepedhetett a "fenék-csontja" - már ha létezik ilyesmi - és épp gyógyuló félben van. Ekkor viszont eszébe jutott egy régi kellemetlen emlék, ami nem igazán csal mosolyt a narancssárga hajú férfi arcára. Az Uchiha-Támadásról volt szó. Mikor életében először kellett szembenézni egy Kekkei Genkai-al -ráadásul az egyik legerősebbel-, szörnyen alul maradt és megannyi égési sérüléssel, lelki sebekkel vitték vissza a közeli kórházba, ami később viszont úgyszintén támadás alá került. Ennek következtében egy robbanás rázta meg a műtőtermet ahol éppen a Jounin kezét műtötték és a félbeszakadt gyógyító eljárás végett a két ökle a duplájára növekedett. Eléggé retardált kinézetett kölcsönzött neki, viszont csak is ennek köszönheti, hogy akkor képes volt legyőznie az áruló Raikage-t.
Ha belegondolunk eléggé ijesztő dolog, hogy a legkisebb változók is mennyi minden képesek befolyásolni a sorsunkat: ha nem lett volna a robbantás, ami félbeszakította a műtétet és a deformációt okozta, nem lett volna akkor erős az ütése, hogy legyőzze a volt Raikage-t. Lehetséges, hogy elmenekült volna és bosszújával ezúttal eltörölte volna az egészet országot. Pillangó-effektus: mikor az előtted elszálló pillangó szárnycsapásai a világ túloldalán hurrikánt okoznak. Apró, szinte jelentéktelen dolgokról beszélünk, mégis oly kihatással lehetnek az életünkre, amely mindent megváltoztat. Vajon mit tehetett volna a Fegyverek Falujában, hogy ne úgy végződjön a harca kedvesével? Lett volna esélye megmenteni a közös jövőjüket...?
Ezt a "mi lett volna, ha..." logikát követve Yoshitaro jól tudta, hogy ha a küzdelem során feladta volna, a gyík szemrebbenés nélkül ketté tudta volna tépni. Ebbe a gondolat menetbe belegondolva rendesen beleborzongott, ahogy rájött a hátsó felén érzett szúrás okára: egy elszáradt fűcsomócska volt az, amit sikerült végre kisöpörni a nadrágjából.
Annak ellenére, hogy elméjében eléggé tombolt még a zűrzavar, elég hamar felfogta a két gepárd által elmondottak és összefont karokkal összegezte magában a dolgokat.
-Tehát egy olyan technikáról van szó, mely a két alap belső erőhöz egy harmadik, külső energiát párosít. Ennek eredménye egy minden elsöprő erőforrás, mely új utakat nyit meg a használója számára...- egy reményteli vigyor jelent meg az arcán.- Érdekes! Hogyan lennék képes én is ezt az erőt érzékelni, megérteni és használni? - csillant fel a szeme.
A gepárdok hercegnője közben elmagyarázta a jövőbelátás lényegét és természeti mivoltát. Az ifjú harcosban hamarosan egy lelke mélyről jövő gondolat kezdett egyre feljebb mászni egészen addig, míg a szája mozgásban nem lendült.
-Én...öhm... Tudom, hogy ez nagyon klisésen fog hangzani, de lenne egy kérdésem...- majd tartott egy hatásszünetet és gyorsan elkezdte kapálózni a kezeivel.- Nem, nem akarom tudni, hogy hol és mikor fogok meghalni, nem érdekel az ilyesmi! Az legyen...meglepetés...- mosolyodott el keserédesen, majd belenézett a nőstény gepárd szemeibe. - A jövőmbe... Látsz-e boldogságot egy fekete virágszállal? - amint kimondta a kérdést, fejét búskomoran lehajtott egy pillanat erejéig.
Folyamatosan retteg attól, hogy megint el fog késni, miközben itt edz. Lehetséges, hogy kedves éppen most haldoklik vagy vív egy élet-halál küzdelmet. Tudja jól, hogy nem egyszerű legyőzni Hana-t. Főleg akkor, ha a démon is besegít neki, de a szívében lévő aggodalmat nem tudja eltüntetni egyik pillanatról a másikra. Természetesen Chii rögtön felkapta a fejét és szomorúan barátjára nézett.
-Yoshi...- kezdett volna bele gepárd, de a férfi közbevágott.
-Elnézést.- lehajtott a fejét a hercegnő előtt bocsánatkérés képen.- Nem akartam tiszteletlen kérdést feltenni. Így is magának köszönhetem, hogy élek.-

Jiraiya Pént. Okt. 07 2016, 15:43

Néma csend állt be, senki nem szólalt meg, még a Yoshitaro nadrágjából kikecmergő fűcsomó sem mert rezzenni... Egyszerre volt értelmetlen és keserű az, ami Yoshitaro száját elhagyta, a tiszteletlenségről nem is beszélve, ám hercegnő kissé dühös arckifejezése hamarosan ellágyult és helyette egy megértő, talán szánakozó szempár közelített a fiú felé.

- A képességem nem kiforrott... Nem én irányítom, de talán...

Hangjában jól hallatszott a kétség, hiszen nem volt biztos a dolgában,viszont a földön fekvő Yoshitaro ezúttal talán jó kísérleti alanynak bizonyult. Mellé lépett, majd négykézláb állva lehajtotta fejét.

A gepárdok kecsessége és alakja irigyelendő lehet sokak számára, a hercegnő pedig ezek közül a lények közül is a legszebb... Vékony, feje kicsi, arca pedig szimmetrikus és hibátlan, egy fenséges nagymacska, akinek szemei csak úgy sugározzák magukból a nőiséget... Bár náluk ezt máshogy fogalmaznák meg, mint az embereknél, de még egy emberi szem számára is - bármennyire is bizarr ez - szívet melengető a hercegnő látványa, aki most egyre közelebb érve Yoshitarohoz, csakúgy, mint azt apjával tette, érintkezik vele. Ám Kabondo-samával csak a nyakukat dörgölték össze egy pillanat erejéig, most azonban a két lény homloka ér össze, miközben a gepárd csukott szemmel kitartja ezt az érintkezést...

Jól láthatóan szemei és szemhéja remek, arckifejezése másodpercenként változik, majd hirtelen elkapja testét a fiútól és kétségbeesett arccal néz Yoshitaróra. Nem tudja, hogy hol és hogyan kezdje, ám nem tarthatja magában...

- Egy lányt láttam... Haja ébenfekete, teste vékony, kecses, tekintete pedig veszélyes... Egy fekete virágszál nagy és veszélyes tervekkel... Szívében sötétség lakozik és egy még feketébb, még nagyobb és félelmetesebb gonosz próbálja meg a hatalmába keríteni. Egy Kígyó, kinek villás nyelve messzire elér, a világ minden tájára. A kígyó kerítette őt hatalmába és Ő tartja fogva... A lány szívében lakozó sötétségre van szüksége...

Ekkor kissé megnyugszik.

- A lány oldalán egy fiút is láttam, ki a sárkányok ura, ám elszakították őket egymástól. A kígyó mindkettő embert a hatalmába kerítette, az Ő jövőjük pedig itt véget ér...

A hercegnő ekkor feleszmél, hiszen ez nem jelenti a végzetet.

- A látomásaim viszont változnak és nem látnak el az idők végezetéig. Egy apró döntés is elég ahhoz, hogy megváltozzon a világ sorsa... De neked most nem szabad erre figyelned. Most egy falu sorsa függhet tőled! Holnap megkezdjük a Senjutsu oktatásodat!
Mondta a hercegnő, majd hátat fordított Chiinek és Yoshitarónak, majd kiment a helyiségből.

**Hamacho Yoshitaro** Csüt. Okt. 20 2016, 20:09

Mikor az emberek a jövőjükre kíváncsiak szerencsesütit szoktak venni, megnézik a horoszkópjukat vagy nagyon ritka esetben egy jósnőhöz mennek. Ezek közül mindegyik valamilyen csalafinta szöveggel cserkészi be gyanútlan áldozatát és a leírtak vagy elmondottak alapján mindenki elhiszi, hogy leírtak -valamilyen formában, de- teljesülni fognak. Ezt valaki vagy komolyan veszi és teljesen beleéli magát a dologban vagy csak jót kuncog magában és éli tovább mindennap életét.
Viszont, ha a Sors is úgy akarja és összetalálkozol egy olyan varázslatos személlyel, aki képes a jövőben nézni, megmondani a Sorsod, az egész értékrendet képes megváltozni. Ha eddig nem hittél magadban vagy abban hogy van célod, akkor mostantól hinni fogsz. Hinni kezdesz benne, hogy azért születtél meg hogy egy nap felkelsz az ágyadból és olyasmit fogsz véghez vinni, amit senki más nem lenne képes. Egy olyan dolgot fogsz végbe vinni, amire mindenki emlékezni fogsz és megmaradsz örökre az emberek emlékezetében. Ez a remény egy idő után annyira cselekvésre késztet, hogy elindulsz az utadon. A cselekvésed pedig elhozza egy szebb nap hajnalát. Minden azon áll és bukik, hogy hajlandó vagy-e megtenni azt a bizonyos első lépést.
Ne add fel, barátom. Soha. Küzdj és bízva bízzál.
Yoshitaro lélegzete is elakadt, ahogy a gepárdok hercegnője kecses mozgással felé közelít, majd homlokukat összeérintve mély transzba esik. Azóta sem tudja megmondani, hogy azért érzet bizsergést mert a vadmacska szőre csiklandozta volna a homlokát vagy valami tényleg varázslatost történt, de hinni akart benne hogy segíteni akar rajta. Mikor elváltak egymástól, az ifjú Jounin látta az vadállaton a idegességet és feszültséget a szemeiben, amit nem is bírt sokáig magában tartani. Rengeteg mindent elmondott, de a lényeget nagyon hamar kiszűrte belőle.
~Nem tudom ki vagy kik lehetnek az a kígyó, de egy biztos: a Hana-ban lévő Jutetsu kell nekik. Vajon magát a kedvesemet akarják felhasználni vagy valahogy eltávolítani a testéből és a nyers energiát felhasználni valamihez? Abba viszont nem halna bele? Legalábbis ha jól hallottam, a Jinchurikki-nél ez áll fenn ha kiveszik belőlük a Bijuu-kat...Mindenesetre ez egy nyom, amin el is tudok majd indulni. ~ s miközben ezeken gondolkozott, homlokát erősen összeráncolta.
A jövendölés után néma csend terült a társaságra, majd a narancssárga hajú férfi óvatosan térdre ereszkedett és illedelmesen meghajolt előtte.
-Hálásan köszönöm, hogy teljesítette...ostoba kérésemet.- nyelte el a mondat végét.
Észre sem vette, de a könny lassan kiszökött a szeme medréből és finoman megöntözte a Shinobi arcának minden egyes mélyedést vonulata mellett.
-Köszönöm...- ismételte el, de ezt már valószínűleg nem hallotta hercegnő.
Chii kicsit közelebb kucorgott barátjához és óvatosan rátette a hátára az egyik mellső mancsát.
-Ejnye-ejnye, Yoshitaro...Hát hány éves vagy te? Nem kéne már ilyen idősen sírnod...- vígasztalta egy kedves mosollyal.
-Igaz...- kezdett egy el vigyorogni keserűen Yoshi és gyorsan letörölte a könnyeket. - Chii...Mi ennek a fának a legmagasabban elérhető pontja?- kérdezte és gyorsan leporolta magát.
-A korona kilátó, majdnem a fa csúcsán. Miért kérded?- állt fel négy lábra, de a férfi válasza csak egy hatalmas vigyor volt.
-Verseny a tetejéig...!-

~×××~

A ifjú felnőtt széttárt karokkal élvezte, ahogy a szellő hűvös fuvallata simogatja bőrét és a nap utolsó sugarai pedig rákacsintanak, ahogy szépen lassan eltűnik a hatalmas hegycsúcsok mögött. A friss, magas léti levegőt mélyen beszívta a tüdejébe és egy hatalmas sóhaj kíséretében minden negatív dolgot kifújt magából. Nincs szüksége most olyan dolgokra, amik lehúzzak, elbizonytalanítják vagy legyengítik. Csak is a reményre fog támaszkodni most, jobban mint
bármikor.
Hana-val való kapcsolatuk olyan volt, mint egy apró homokóra. Mikor lepergett az egyik oldalt a másik visszaforgatta, hogy újra tovább élvezhessék a közös időt. Ezúttal a Hamacho-klán egyik nagy örökösén a sor, hogy elindítsa azt a megállított időt.
-El fogom indítani...- szakított meg a csendet a Jounin.- A Hana-val közös időnk leállt és senki sem forgatta meg a "homokóránkat". Hát én megteszem és újra mozgásba bírom a megállított időnket. Újra peregni fognak azok a homokdarabok és nem lesz senki, aki megállíthat minket. Nem adom fel többet.- mondta ki ezeket a szavakat, hogy ezáltal is magába vésse ezt az ígéretet.
A gepárd társa csak egy néma, apró mosollyal válaszolt. Örült neki, hogy partnerének a tüze végre visszatért és soha nem látott erővel lesz képes végre végigjárni az ösvényét.
Yoshitaro Hamacho, a Villám Országának Gyermeke, a Felhők Közt Rejtőző Falu egy Shinobija készen áll rá, hogy megtegye a lehetetlent, megérintse a megérinthetetlent és összetörje az összetörhetetlent. Készen áll.

Jiraiya Szomb. Okt. 22 2016, 21:33

   Úgy tűnik, hogy a Jounin elfelejtette, hogy miért is fekszik most itt, mozgásképtelenül, fájdalmai által bénítva. Amint mozdult volna, oldalába és lábaiba nyílalt a fájdalom, ami a földnek dobta. Chii csak felnevetett.
- Jellemző!
Kuncogott, majd visszasegítette Yoshitarot az ágyába és hagyta pihenni. Két órával később kettő gepárd lépett be hozzá és egy szövetanyagba csomagolt kenőcsöt
tettek le mellé, majd levették a ruhát, de persze csak az alsóneműig. Kissé kellemetlen volt, de meg kellett tenni. A kenőccsel bekenték Yoshitaro összes sérülését és a fájdalmasan sajgó zúzódásokat, majd magára hagyták.
   Az egész éjszakát végigaludta, elvégre komolyan megdolgoztatták őt. Mire viszont felkelt, sérülései beforrtak, fájdalmai elmúltak. Másnap Chii látogatta meg és elmondta, hogy a Shikkotsu Erdőből származó meztelencsiga nyálkával kenték be a sérüléseit, amik gyors gyógyulásnak kezdtek. Azt is elmondta, hogy ez egy rendkívül drága és nagy kincs, amit nem véletlenül "pazaroltak" rá a Gepárdok. Így pihenjen, élvezze ki a nappalt, mivel napnyugtával megkezdik a kiképzést.

[...]

   A lemenő nap utolsó narancssárga sugarai festik meg a tájat. Gyönyörű látvány, ahogyan az is, ahogyan a csillagok és a Hold veszik át a égbolt uralmát. A legelő állatai csordákban mozogva lassulnak le és keresnek nyugvóhelyet, míg az éjszakai állatok odújaikból és üregeikből másznak elő, hogy vadászó körútra induljanak. A távoli tó tükörsima felszínét csak néhány aligátor és egy-két szárazföldi ivó jószág zavarja fel, de még ez is festői képet alkot.
   Mindeközben a fiú szívében érzelmek tombolnak, régmúlt idők érzelmei, melyeket talán már mindenki elfeledett, kivéve Ő és Hana... Ő gondol rá? Gondol rá a kígyó markában? Él-e még? Ki az a másik férfi? Ezer s egy kérdés, mik nem hagyják nyugodni a fiút, ahogyan szerelmük idejének kérdése sem. Vajon lehet minden újra olyan csodás mint régen?
   Ezen kérdések, érzések és gondolatok kavalkádjával nézi végig, ahogyan a Nap alászáll a horizonton. Az éjszaka első hűvös leheletét is megérzi a fiú, ami nyugtalanító érzésekkel tölti el. Rossz előérzete támad... Ám ezt az érzést Chii zavarja meg, odalentről kiállt fel a fiúnak.
- Gyere le Yoshitaro! Induljunk!
Mondja, majd amint a fiú leérkezik, végignéz rajta.
- Úgy látom, hogy kutya bajod sincs. Remek, szükség is van rá, hogy jó állapotban legyél. Kövess!
Megindultak tehát és hamarosan olyan ösvényre léptek, amit Yoshitaro még csak nem is ismert ezelőtt. Az ösvényt, nagyjából öt méter magas, természetellenesen magasra nőtt szavannai, vaskosszárú fű szegélyezi, ez a terület pedig bal és jobb oldalt több kilométeres. Yoshitaro nem is lát ki mögüle, olyan, mintha egy fal lenne. Ha pedig ez még nem lenne elég, akkor az ösvény mindössze másfél méter széles, így nehéz közlekedni is úgy, hogy Yoshitaro ne érjen a fűhöz. Hogy ez miért lényeg? Nem tudja, viszont Chii meghagyta neki, hogy bármi történjen, ne érjen a fűhöz, csak kövesse őt.
   A másik egészen kellemetlen dolog, hogy az ösvény voltaképpen egy labirintus, ami ezer s egy elágazást tudhat magáénak, így pedig, ha nem lenne Chii akkor egyből eltévedne... Persze ha felugrana... Talán átlátná az egész területet...

**Hamacho Yoshitaro** Kedd Nov. 08 2016, 19:38

Yoshi-t nagyban lenyűgözték a gyógynövényekből létrehozott gyógyító kenőcsök vagy kötések. Egyszerűen elképzelni sem tudta, hogy lehet akár egy út menti kis virág egy élet megmentője vagy pont annak a kiontója. A herbalisták -vagy egyes Medikus Ninja-k - pillanatok alatt képesek-e két fajta között különbséget tenni és azonnal fel is használni. Ez nem is olyan meglepő dolog, viszont hogy maguk a Ninja Állatok képesek legyen ilyen összetett dologra, meglepődéssel töltötte meg elméjét ez a gondolat. Viszont ha jobban belegondol az ember az állatok voltak azok, akik a teremtmények, akik felhasznosították a természetet így ők tudják megmondani igazán mi hasznos a szervezetre vagy épp káros rá nézve. Példaként ide említendő az az érdekes látvány, mikor a madarak csak egy bizonyos bokor bogyóiból fogyasztanak, a többit pedig hagyják érintetlenül. Rövid megfigyelés után is rájön az ember, hogy valami nem stimmelhet azzal a terméssel.
Talán nem épp a legszórakoztatóbb téma, viszont kapott egy szűk szabad délutánt, mely alatt sok mindenen átrághatja magát. Az ifjú Jounin szándékosan nem akart a gepárd hercegnő által elmondott jóslatra újra fókuszálni, de akármennyire is próbálkozott ellent állni, az csak úgy belibbent elméjébe és teljesen beterítette azt, akárcsak a mocsaras köd. Folyamatosan Hana arca ugrott be neki. Ahogy első közös küldetésükre mentek, ahol majdnem meghaltak; mikor együtt edzettek és egy pillanatra sem engedtek a másiknak győzni; mikor együtt járták az éjszakai bazárokat; az első édes csókjukat. Mintha egy szürke, unott festmény újra gyönyörű színekben pompázna és életre kelt volna. Akármennyire tudta, hogy szinte a lehetetlennel kell megküzdenie ezért az álomért, nem fogja feladni.
Egy mély sóhajtással elűzte magából ezeket a keserédes gondolatokat és felült törökülésbe, majd kezeit a két láb keresztmetszeténél összefonta és megpróbált meditálni. A fene se tudja már hány éve nem csinálta, de az első sensei-e mindig tartott az edzések után egy 1 órás meditációt, mely kitisztította az elmét és megnyugtatta a teste s lelket egyaránt. Akkoriban butaságnak tartotta, de ma már mindenben hinni próbál, ami jót próbál hozni ebbe a világba. Így hát kiürítette minden felesleges dologtól az elméjét és megpróbált a jelenlegi céljára fókuszálni: a Senjutsu edzésre.
~Próbáljuk összeszedni azokat a dolgokat, amiket eddig tudunk. Egy olyan erő ez, mely minden Jutsu fajta felett áll és nagyon nehéz megtanulni, titkos -vagy épp tiltott- kincsként örzik ezt a tudást. Továbbá azt is tudjuk, hogy a testi erő és a belső energia mellett "él" ez az erőforrás mely szinte láthatatlanul ott van mindenben... El nem tudom képzelni...~ morfondírozott magában Yoshitaro, majd kisvártatva az fejébe nyílalt egy lehetséges ötlet.
~Tudjuk, hogy ezt az erőt közönséges emberek egyáltalán nem képesek érzékelni...de mi van azokkal, akik képesek a Chakra-t használni? Elvileg...~ tűnődött el Yoshi, majd belekezdett a mutatványba.
Folyamatos és lassú Chakra-áramoltatással felerősítette az érzékeit. Természetesen nem lesz olyan hatása, hogy képes lenne meghallani (vagy meglátni, de ez ebben a helyzetben lényegtelen, hisz le van csukva a szeme) a Felhő Faluban tartózkodó kalmár beszédét, ahogy próbálja eladni az áruját, de talán képes egy kisebb körben meghallani vagy megérezni valamit.
Először csak a saját légzését és a szívverését hallotta meg, mintha a füle mellett lenne. Aztán lépteket hallott nem messze tőle, egy tücsök ciripelését valahol a fa kérge mögött és a szél süvítését. Ám hiába próbálkozott akármennyire is, egyszerűen nem volt képes érzékelni az élő, mozgó dolgokon kívül mást.
~Ez így nem fog menni...Felerősíthetem az érzékeimet annyira, hogy beleőrüljek, de akkor sem fogom tudni érzékelni így a természeti erőket.~ vallotta be magának elszomorodva és újra gondolkodóba esett.
~Próbáljuk képzeletben lerajzolni...Tehát van három házam. Testi erő (1.), belső erő (2.) és természeti erő (3.). Mindegyik egy szoba, amiben rengeteg lehetőség van vagy vár ránk. Képesek vagyunk még olyanra, hogy az első és a második szoba között át tudjunk járni, ezeket kombinálni akár. Viszont...a harmadik szobához nincsen ajtó...se ablak...se repedés, se lefolyó...Semmi nincs, amivel be lehetne jutni abba a szobába. Kivéve ha persze van akkor erőnk, hogy falakat döntsünk, ami azért eléggé lehetetlennek tűnik nekem. Egy falat nem lehet csak úgy eltüntetni vagy megsemmisíteni...dee....Mi lenne...Ha fallá tudnék válni?~
Hirtelen Chii hangja ütött meg a fülét, mely azonnal kizökkentette a gondolatmenetéből. Észre sem vette, de az idő pillanatok alatt elszállt és a nap sugarai lágyan simogatták a fenséges majomkenyérfa lombkoronáját. Gepárd barátja azért jött, hogy elvigye őt az edzésnek vélt helyszínre és végre elkezdődjön az amire mindenki várt. Az ifjú Jounin izgatottan pattant társa mellé és alig várta, milyen új helyet fognak felfedezni.

~¤¤¤~

Az narancssárga hajú hősüknek először is valami epikus útnak hitte az oda vezető ösvényt, de mint kiderült egy több méter magas fűrengetegen kell átküzdeni magát. Továbbá meghagyta azt neki kedves állati barátja, hogy nem szabad a fűhöz érni, ami eléggé lehetetlen feladatnak minősült több szempontból is: először is annyira belelógtak Yoshi arcába és magára az ösvénybe, hogy folyamatos odafigyeléssel is hozzá fognak érni azok a nyamvadt szavannai fűszálak.
-Igazán durva trágyát használhatnak itt...- morgott az orra alatt és próbálta előző gondolatmenetével ellentétben kikerülni a fűszálakat.
A másik nagy probléma akkor vette igazán észre, mikor már egy ideje úton voltak: a nap elbújt a magas hegyek mögé és így folyamatosan egyre jobban növekedett a sötétség. Ő megérti, hogy a macskafajták képesek a sötétben is tökéletesen látni, de ez egy ember számára eléggé kellemetlen dolog a vaksötétben egy labirintusban császkálni, nem hogy még kitalálni belőle ha esetleg elveszne.
-Egy kérdés: miért is nem szabad a fűhöz érnem?- próbálta megtörni a csendet.

Jiraiya Vas. Jan. 01 2017, 20:40

// +20 Chakra a nagy késésért! Elnézést érte, kiment a fejemből, hogy ide is kellene írni! //

Ahogyan mennek beljebb és beljebb egyre világosabbá válik a fiatal, ámbár tapasztalt Jounin számára, hogy a fűhöz való hozzáérés többet takar, minthogy ne érintse meg az útra benyúló szálakat, a kérdés viszont így egyre jobban indokolttá vált.

- Nem csak a Gyík az egyetlen, aki őrzi ezt a helyet. A fűlabirintus előbb vagy utóbb arra készteti az embert, hogy áttörjön a füvön és bevesse magát az ismeretlenbe, hogy aztán eljusson a Szent Helyre. Azért, hogy a Szentélyt ne érintse illetéktelenek lába, a Bölcs a Szavannai állatok segítségét kérte. A 15 kilométeres fűtenger, ami körbeveszi a Szentélyt több tucat állatnak ad otthont, akik nem éppen a barátságukról híresek, hiszen a feladatuk a labirintus útjáról letérők ártalmatlanítása, persze csak az azonosítás előtt. Így nem akarunk galibát...

Mondta Chii, miközben folyamatosan törtek előre és percek múlásával a fiú, mintha tompa morgásra lett volna figyelmes nem messze tőle.

- Ne aggódj! Amíg az ösvényen maradsz, nem bántanak.

Szólalt fel Chii, bár a tekintetében látszódott némi aggodalom.

Nagyjából fél órás menet után végetért előttük az ösvény, kiszélesedett az út egy hatalmas fa képében. Hogy pontosabbak legyünk, az útjukat egy Óriási fa törzse állta el, ami körül a szavannai fű magasodott felfelé, csakúgy, mint idáig. A fában egy ajtó volt, egy sima, egyszerű ajtó, ami könnyen nyitható volt.

- Idáig kísérhettelek. Most pedig be kell menned...

Mondta Chii, majd leült az ajtó mellé Yoshitaroval szemben, mintha csak arra várna, hogy a fiúnak kérdései lesznek...

Amennyiben Yoshitaro nem kérdez, hanem belép, ahogyan kinyitja az ajtót, egy csigalépcsőszer járatot talál felfelé, amit a fa vastag törzsében építettek ki. A járat szűk, talán szűkebb, mint az az út, amin ide érkeztek, de fel kell mennie, így szépen lassan felfelé haladva eléri a tetőpontot, ahol kilépve a fa tetején találj magát. Nagyjából 15-20 méteres átmérőjű körben egy sík, kérges felület található meg a fa tetején, a kör körül pedig a peremen további ágak nőnek, amik újabb és újabb ágaknak adnak "otthon" így pedig a fa koronája körbenövi ezt a helyet és le is zárja azt egy kupola formájában. Idefent is már sötét van, mire felért Yoshitaro addigra a Nap végleg a horizont alá bukott, a Hold pedig lassan de biztosan birtokba veszi az éjszakai égboltot. Az óriási fa lobkoronájának belsejében állva nem éri a fiút a Szavannai éjszakai szél, de a fa levelei durva zörgésbe kezdenek.

**Hamacho Yoshitaro** Hétf. Jan. 16 2017, 00:41

// Sömmi probléma, nekem is megvoltak a magam feladatai xD //

Az ifjú Jounin tényleg megpróbálta elkerülni az arcába lógó méteres szavannai fűszálakat, de azok vagy tömegével próbáltak csiklandozni az arcát vagy pedig annyira megnőttek, hogy eléggé keskennyé tették az utat. Chii figyelmeztetését először nem is tudta hova tenni, míg nem egy régi emlék beugrott neki: még talán olyan 8 éves lehetett ez a narancs fejű srác. A bátyjával a kinti Hamacho birtokon a fűben feküdtek és arról beszélgettek, hogy milyen feladatok is várnak majd Yoshitaro-ra, ha az idősebb testvére átmegy a Chuunin-vizsgán. Több feladatot fog kapni, sőt a tanárai szerint nagyon tehetséges így akár bármilyen szakosodásra is jelentkezzen, szinte biztos hogy megkapja. Persze az akkori kölyök énje nem fogta fel a Ninja Állam által rászabott terheket és csak azt vette ki belőle, hogy kegyetlenül unatkozni fog a testvére nélkül. Ezt szóvá is tette és egy elég szép vita keveredett belőle ami tettlegességig fajult. Akkor tapasztalta meg igazán az ifjú Jounin, hogy a rendben tartott fű nagyon apró és idegesítő vágásokat tud ejteni az ember bőrén. Főleg ha pont felnyalják vele a padlót...
Azt gondolta az elején, hogy tű élesek lesznek a levelek vagy olyan méreganyagot tartalmaznak, amitől az áldozat pillanatok alatt elájul de úgy tűnik ez mind a képzelet szüleménye volt. A gepárd barátja elmesélte a helynek a lényegét, a labirintust, az őrzőket és a szent helyet, amit mindenki meg akar védeni a betolakodóktól. Ő viszont pont oda tart.
~Tehát nem csak a Gyík az egyetlen. Vajon a többi őrző is pont ilyen erős? Vagy még erősebbek? Minek is gondolkozom ilyennel, hisz a pikkelyes jópofát sem tudtam megérinteni, nem hogy legyőzni.~ majd egy csalódott sóhajt ereszt ki magából.
Hirtelen egy sejtelmes morgást hallott maga mögül valahol a fűdzsungelben, melytől rögtön felállt a szőr a hátán és megpróbálta a hang forrását bemérni. Hallására hagyatkozva szinte biztosan elmondhatja, hogy mögülük jött a hang, viszont mindkét oldalt is motoszkálást hall. Ekkor merült fel benne, hogy valószínűleg az Őrzők is szeretik szemmel tartani azokat, akik jogosan be fognak lépni szentélybe és folyamatosan láthatatlanul követik őket. A gondolat, hogy valami a Gyíknál is erősebb és gyilkosabb ösztönbomba mellettük sétál alig pár méterre eléggé aggodalomra adott okot és az sem volt biztató, hogy partnere is eléggé fogát csikorgatta az út során.
Már szinte nem is számolta, hogy mióta vannak úton és a lábában is kellemes zsibbadás kezdett úrrá lenni, mire az út egy idő után feltűnően szűkülni kezdett. Mindent figyelmét lekötötte, hogy még véletlenül se lépjen le a kijelölt ösvényről. Egyáltalán nem volt kedve személyen is találkozni a Gyík pofa többi haverjával és egy jót bulizni, főleg hogy az előzőnél majdnem otthagyta a fogát is.
Talán ezért is csak az utolsó pillanatban vette észre, hogy a nagymacska megállt és Yoshi-ra nézett: ekkor pillantotta meg hogy előttünk egy hatalmas fa található, melynek törzsében egy ajtó van kifaragva. Talán kicsit szokatlan a szavannában egy ilyen látvány, de a láttottak alapján ez lesz a szentély, amiről beszéltek.
-Köszönöm minden segítségedet Chii! Innentől átveszem.- guggolt le hozzá és egy kicsit megsimogatta a bundás fejét.
Vett egy mély levegőt és elindult az ajtó felé, majd egy pár méterrel előtte megdermedt és Chii felé fordította tekintetét.
-Hamarosan találkozunk!- mondta egy optimista vigyorral, majd nekilendült és kinyitotta az ajtót.
Az ajtó mögött egy egész szűkösen kiépített csigalépcső volt, ami felfelé haladt a fa törzsét követve. Mivel az út már megvolt előtte, így csak el kellett indulni. Nem tudta, mi várhat rá majd ha előre a szentélybe, de semmi pénzért nem akart nagy zajt csapni, így szinte lábujj helyen lépdelt felfele a lépcsőkön. Ezt a tempót diktálva beletelt egy kis időbe mire felért a tetejére, de a látványért mindenképp megérte ennyit mászni. A fa lombkoronája tulajdonképpen egy nagyobb teremet rejt magában a kíváncsi szemek elől.
~Most ez vagy természetes módon alakult ki, vagy pedig a gepárdok kegyetlenül értenek a kertészkedéshez.~ próbálta viccel megnyugtatni magát.
Lassan odasétált az ágak által létrehozott falhoz és észrevette hogy azért kezd sötét lenni a szobában, mert kint is a nap nyugovóra tér. Még egyszer körbenézett a helyiségben, de mivel nem talált senkit értetlenül megvakarta a tarkóját.
-Elnézést! Van itt valaki?- és várta a reakciót.

Jiraiya Szer. Feb. 01 2017, 16:58

A sötétség lassan átvette a Föld ezen része feletti hatalmat, ámbár a Nap visszatükröződő fénye így is rettegésben tartotta az előtörni készülő rémeket... Már amennyire képes rá és már amennyire valóban léteznek...

Hosszú percekig semmi nem történik, az ifjú Jounin csak forog körbe, várva a választ, de nem hallott mást, csak a falevelek csattogó zörgését. Azt gondolná az ember, hogy idebent is azt a suhogó, susogó hangot hallja, mint egy erdőben, ám a szavanna fáinak zöldje sokkalta keményebb és szárazabb, mint a nedves, esetleg hűs, megszokott Kumogakurei erdők fáinak levelei. Így a szél egymásnak verve őket játssza a szavanna muzsikáját, miközben a fiú még mindig csak vár...

- Fiatal vagy...

Szólal meg egy hang, egy mély, rekedtes, mindent átható hang. Szinte visszhangzik, mintha nem is e-világi lenne, majd a szél egyre csak erősödik! A Fa koronája közül fluoreszkáló, kékes fénnyel izzó, apró bogarak(?) jelennek meg, amik táncolva közelednek a fiú felé. Szinte egységesen mozognak, mégis káosz uralkodik soraikban, miként össze-vissza szállnak egy adott területen belül.

Ahogyan a magasból lejjebb ereszkednek, majd néhány méterrel Yoshitaro előtt állapodnak meg és egyre csak sűrűsödnek össze, a fiú jól látja, hogy ezek nem is igazán bogarak... Inkább valamilyen fények. Mintha maguktól mozognának és most sűrűsödnek. Összeállnak.

- Tudom, hogy miért vagy itt Ifjú. De felkészültél arra, amit itt vár rád?

Teszi fel a kérdést a hang, ami most már egyértelműen a nagy, kékes masszává összeálló dolog felől jön, ámbár még mindig mindenfelől visszhangzik. Ahogyan pedig végre a massza földet ér és újra sűrűsödni kezd, a fények materializálódni kezdenek, rövidesen pedig egy fekete, kékes csíkokkal, helyenként kékes fénnyel izzó - a fény mintha hasadék lenne a testén és belülről jönne... - nagymacska jelenik meg. Méretre akkora, akár Chii, de valami iszonyatos energiát érezni felőle. Yoshitaro egy pillanatra úgy gondolja, hogy a túláradó energia ütött lyukat a testén és attól ez az óriási fény, amely testének hasítékából árad...

// A gepárd: http://pre12.deviantart.net/7426/th/pre/f/2016/037/5/e/fantasy_cheetah_adoptable_by_baskia-d9qpcge.png //

**Hamacho Yoshitaro** Csüt. Feb. 09 2017, 17:46

A szavannai élet folyamatosan mozgó, szűnni nem akaró tánchoz lehetne hasonlítani: míg nappal energikusan, szinte egyszerre mozdulnak a puszta állatai, addig este leülepszik a gyilkos csend és átveszik az uralmat a határozott, gyors és könyörtelen mozdulatok. Élet és halál, fény és sötétség végtelen körforgás tökéletesen megfigyelhető itt. Talán ezért tűnik olyan békésnek ez hősünk számára, mert kimozdítja a falujából, a háborúból, kiemeli őt a problémák tengeréből és egy puha bölcsőbe teszi, miközben természetanya gyönyörű énekével nyugtat meg minden fáradt lelket.
Furcsa érzés volt oly hosszú idő után újra ellazulva érezni magát Yoshitaro-nak, de őrült hogy még ennyi gond között is nem felejt embernek lenni. Hisz ez a lényege, nem? Hogy még a legsötétebb órákban se felejtjük el önmagunkat, kik is vagyunk és honnan jöttünk. Bizony hosszú út áll eme Jounin háta mögött, de ami előtte áll, elrejtve egy sűrű köd függönyében, valószínűleg kétszer olyan gyötrelmes lesz mint amit eddig átélt.
Elmélkedéséből egy mély, mindent átható hang zökkentette ki, mely mintha mélyen a lelkéből szólt volna. Ösztönszerűen a Kunai-tartójához nyúl és ellenség után kutat. Jounin-ként jól tudta, hogy a kirigakurei Ninja-k előszeretettel használnak egy bizonyos Hang Kivetítő Jutsu-t, mellyel a beszédüket mindenhonnan hallani lehez és ezáltalál hang alapján nem lehet behatárolni a helyzetüket.
-Ki az?- pásztázta újra végig a szobát, de teljesen egyedül volt.
Viszont az érzés, hogy figyelik az embert, nem akart megszűnni s kezét a biztonság kedvéért még mindig a fegyveren tartotta. Szinte a semmiből a terem ágak által létrejött falaiból apró kéken világító gömböckék szálltak fel és a narancssárga hajú férfi köré kezdtek gyűlni. A látvány valami varázslatos volt és hirtelen ki is ment a fejéből, hogy ez egy halálos csapda is lehetne. Az apró gömbök, melyeket könnyen össze lehetett téveszteni akár szentjánosbogarakkal, elkezdtek a Yoshi előtt egy pontba összeállna és egy alakot felvenni. Nem meglepő módon egy gepárd alakját vette fel, mely határozottan az ifjúra szegezte tekintetét, majd leült a hátsó lábaira. Ezután pedig jött az a kérdés, melyre maga sem tudott igazán választ adni. Tényleg tudja hősünk, hogy mi vár rá ezen az úton? Bukás vagy győzelem? Szeretet vagy gyűlölet? Élet vagy halál? Fény vagy sötétség? Az ifjú Jounin nem látnok, mint a gepárdok törzsfőnöke vagy a lánya, de egy valamit tud magáról. Mégpedig azt, hogy elhatározta magát egy cél érdekében.
-Nos...Megmondom őszintén, nem tudom milyen út áll előttem.- s szemei egy pillanatra a távolban merednek, újra felidézi maga előtt kedvese arcát. -De egy valamit tudok: ez az az út, amin végig kell mennem. Nem számít, hogy mi vár rám az utam során, mennyit kell szenvednem és mennyiszer kell újra felkelnem a porból ha tudom, mit találok majd a célkeresztben.- mondta egy határozott optimista mosollyal.
Kezeit szépen lassan önmaga felé emelte, melyeket finoman ökölbe szorított: mindkettőn látszanak a még tegnapi csata sérülései és még azok előtti hegek is jól megfigyelhetőek rajta. Egy határozott mozdulattal belevág saját mellkasába, majd egy perzselő tekintettel a szellemre állatra szegezi tekintetét.
-Valami nincs rendben a világgal. Túl sok benne a sötétség. Fényt akarok vinni bele.- mondta és várta a reakciót.

Uzumaki Kushina Vas. Márc. 12 2017, 11:53

[Mivel Jira visszavonul, így a kalandodat én veszem át, a kellemetlenségekért +10 ch (982+10=992)]

A különleges lény kimért lépteivel indul meg, körbejárva fiatal főhősünket. Mozdulatai vadászéhoz hasonlíthatók leginkább, ami nem is csoda, hiszen a szavanna leggyorsabb ragadozójáról van szó. Lenyűgöző színű bundája ritmikusan hullámzik izmain, viszont az egyébként félelmet keltő lény fülei állásán látható, hogy egyelőre nem szándékozik támadni, azok érdeklődve merednek az égbe, nem pedig veszélyt jelentően lapulnak a koponyájára.
Yoshitaro viszont érezheti az elképesztő jelenlétét, a hatalmát, még a karján lévő szőrszálak is az égnek állhatnak a puszta közelségétől. S ugyan láthatja a gepárdon, hogy az jelenleg nem szándékozik leharapni a fejét, tudhatja, hogy ha meggondolná magát, túl gyors lenne ahhoz, hogy ő bármit is tenni tudjon keserű sorsa ellen.
A gepárd hosszú pillanatokon keresztül némán kerülgeti csak, éles tekintetével mérve őt fel, mint mikor a vadász méri fel a terepet és az áldozatát a vadászat megkezdése előtt; léptei némák, ahogyan légzése is. Végül azonban a fiatal férfival szemben áll meg, intelligens tekintetével szinte eltiporva Yoshitaro tudatát.
– Ki az, ki az... – Mély hangja rekedtes, lassú égdörgés. – Nem sokan veszik a bátorságot feltenni ezt a kérdést, de azok is emberek. Sosem fogom megérteni, mi történik a két lábon járó csupasz majmok világában. Az emberek ugyanis azt hiszik, kérdeznek, követelnek és megkapják a választ és minden mást, amit óhajtanak. A neveknek ereje van, Fiú; mégis miért adnék hatalmat magam felett a Te kezeidbe? – A vadmacska leülve lengeti maga mögött méretes farkát, amelyen a különös kék fény szinte lámpásként leng.
Némán hallgatja a fiatal férfi szavait, s látható, amint egyre inkább egy szobrot kezd megtestesíteni; izmai megmerevednek, arckifejezése (már amennyire van egy gepárdnak) kővé dermed.
– Hogy léphetnél egy olyan útra, amit nem ismersz, aminek a puszta létezése is bizonytalan? Hogy tudhatnád, hogy erre az útra kell lépned, ha nem is tudod, milyen lehet. Hogy tudhatnád, hogy ezen az úton kell végig menned, nem törődve a kihívásokkal, ha az sem biztos, mit találsz az út végén? Hogy tudhatnád, mit találsz a célban, a célkeresztben, ha azt sem tudod, milyen ez az út? Hogy vihetnél fényt a világba, ha az ahhoz vezető utat sem ismered, sem pedig a sötétségét? Elvégre sötétség nélkül nincs fény, ahogyan fordítva sem létezhet sötétség fény nélkül...

**Hamacho Yoshitaro** Szer. Júl. 12 2017, 16:50

[Elnézést a várakozásért, szokásosan csak közbe szólt az élet]

Ugyan sokaknak furcsa lehet egy spirituális lénnyel való találkozás, ám Yoshitaro élete során volt már része szemtől-szembe lenni ezekkel a teremtményekkel. Talán a legelső és egyben leghatalmasabb ilyen lény a Chakra Madár volt, mely a Felhők Közt Rejtőző Falu védelmezője és aki minden ötvenedik esztendőben elbújik rejtekéből, hogy eltüntethesse a hatalmas vihart mely a Falut fenyegeti ilyenkor. Ott állt tőle pár méterre, még egy toll darabot is szerzett, amit azóta magánál tart egy kis fadobozban, de viszont sose beszélt velük. Nem tudta, hogy kellene kommunikálni velük vagy hogy mennyire kellene megalázkodni egy szinte már félistenségnek.
A kékesen fénylő gepárd szavait eléggé a szívére vette, sőt szinte már egyenesen sértésnek érezte a mondandóját. A felnőtt felhőfalusi Ninja szája már épp mozgásba lendült volna, hogy egy erőteljesebb stílusban válaszoljon az előbbi monológjára, de megakadt közben. Ahogy újra átértelmezte a lény szavait rájött, hogy lehet nem is annyira okos ő, mint azt képzeli. Ökölbe szorított kezeit leeresztette maga mellé, arcán a pattanásig feszült izmok elernyedtek és tekintetével mintha a távolba nézne.
-Ostoba vagyok...igaz?- tette fel a költői kérdést.
Egy hatalmas sóhaj kíséretében leült a tradicionális térdeplő pózban, kezeit finoman a combjaira helyezte és csak figyelte tenyerében a hajszálrepedéseket.
-Azért vagyok itt...- kezdte bele egy hosszabb szünet után. - ...mert nem tudom feladni. Elég rossz szokásom...- s kellemetlenül nevetett egyet, miközben tarkóját megvakarta. -Megannyi csatát vívtam meg olyan emberek vagy lények ellen, amik el akarják pusztítani az otthonomat, a személyeket akik fontosak számomra vagy magát az egész ismert világot de egyik se vitt közelebb a békéhez. Ám egy küzdelem...Egyetlen... vereség... elég volt ahhoz, hogy ráébredjek, gyenge vagyok ahhoz hogy bárkinek is a védelmezőjének tituláljam magam. Nem tudtam megment...- kezdett volna bele, de megakadt.
Túl sok emlékkép rohamozta meg őt egyszerre Hana-val kapcsolatban és úgy érezte az egyik pillanatról a másikra, hogy megfullad a bánatától. Ám nem blokkolhat le az emlékektől, most nem.
-Az akadémián akárhányszor bajt csináltunk társaimmal, akármekkora slamasztikába is kerültünk, mindig a jó oldalát próbáltam nézni a dolgoknak. "Mindig van egy szebb holnapra lehetőség" mondtam. Aztán egyszer megkérdezték tőlem, miért nézem állandóan a dolgok jó oldalát. Erre annyit feleltem, hogy "Mert valakinek ilyennek is kell lennie". Tudom jól, hogy nem vagyok az a tökéletes hős alkat, hogy nem én vagyok a megfelelő jelölt erre a pozícióra. Tény hogy csak egy minimálisan, de találkoztam a bennem lévő sötétséggel, a gyűlölettel, ami mindent felemészt, de... Egy barátomtól... Megkaptam az esélyt arra, hogy végre változtathassak valamit a világon. Nem vagyok hős és nem vagyok vezér...de meg akarom menteni a világot. -majd egy lágy mosollyal a gepárd szemébe nézett.- Mert valakinek ilyennek is kell lenni. Ezért kérem, tanítson meg mindenre, amire szükségem lehet ezen az úton.- s illedelmesen meghajolt a fénylő spirituális lény előtt, majd várta a reakciót.

Uzumaki Kushina Szomb. Júl. 22 2017, 18:36

[Yoshitaro]

A macska körözve hallgatja a fiatal shinobi szavait, s mintha morogna is; vagy ez a hang csupán a testéből áradó energia méhkasszerű zöreje volna?
–Csatát vívni a békéért... érdekes ellentmondás, Emberek Gyermeke és mennyire, de mennyire emberi gondolat.– A különleges élőlény körözése közben lépteinek neszét nem hallja, ahogyan bundájának susogását sem. Egyenesen szellemi ez a lény; különleges teremtmény. Mintha itt sem lenne, mégis a bundájának villanásai szinte érezhető, szinte tapintható kisüléseket hagynak jelenésük nyomán.
– Béke... tudjátok ti egyáltalán, mi is az valójában? Tudod-e Te magad, mi ez az úgynevezett béke, amiért olyannyira harcolni szeretnél? – Fiatal főhősünk érezheti, amint a gepárd borotvaéles tekintete szinte felnyársalja, mintha egyenesen a bőrét hámozná, nyúzná le, hiszen ki tudja, talán van már egy külön emberbőr-kollekciója.
– Na és az otthonod... Hol van ez a Te otthonod, Fiú? És kik a szeretteid, miért akarod őket megóvni és mitől, kitől? – A gepárd szavai egyre csak gyorsulnak és a hangerő is egyre csak növekedni tűnik. Léptei is felgyorsulnak, így már egészen olyan, mintha a fiatal shinobi körül mindenhonnan érkezne a bölcs és ősi lény hangja, egyenesen elszédítve őt.
–Mi ez a sötétség, amivel Te találkoztál, Gyermek? És legfőképp... – Hajol olyan közel a térdelve meghajló shinobihoz, hogy az gyakorlat nélkül is érezné tarkóján a lény leheletét. Az eddig egyre erősödő hangja, mely szinte állatias üvöltéssé nőtte ki magát, most halk, ámbár éles és veszélyes suttogássá halkul: – Mi ez az egy veszteség, amiről beszélsz?

**Hamacho Yoshitaro** Hétf. Júl. 31 2017, 20:14

A kinti világ mintha teljesen megszűnt volna létezni Yoshitaro számára, alig lehetett hallani néhány gepárd üvöltésen és a közeli tücskök ciripelésén kívül valami mást is. Mintha ez a fa teljesen elnyelné a külvilágot és csak egy pontba fókuszálná a világot annak, aki ide beteszi a lábát.

A misztikus lény kérdései tovább bombázták az ifjú Jounin elméjét és már kezdte úgy érezni, hogy valami különleges földöntúli képességgel a feje közepéből szólna hozzá. Sőt, ahogy a kérdések tömkelege rázúdult egyre inkább érezte, hogy több izzadságcsepp is gyöngyözni kezdett homlokán. Egyrészt a szavannai melegtől, ami csak a naplemente után kezd lassan hűvösre fordulni, másrészt pedig a számára túlságosan személyes kérdések sorozata tette kicsit kényelmetlenné a helyzetet.
~Mi az én békém? Hol van az otthonom? Kik az én otthonom? Kik akarják bántani őket? Mi az a sötétség bennem?...A veszteségem...~ tette fel magában a kérdést.
A Kumo-i Ninja nem tudta, hogy a különleges teremtmény az emberi lét alapjainak a megértésével van e problémája vagy szimplán ennyire körbe akar nézni a szíve legmélyén. Emellett csak remélni merte, hogy csak átvitt értelemben akarja őt belülről megismerni, mert azok a vérfagyasztó pillantások melyet olykor-olykor beszúr felé, nyugtalanságra sarkallja.
-A békém...A békém az, ha nem látok az emberek szemeiben rettegést. Nem látok félelmet a holnaptól, hogy vajon megélik-e egyáltalán a hajnalt. A háború szörnyű dolog és ezrek életét és ezrek világát pusztítja el nap mint nap. Nem akarom, hogy se édesanyám, se a falum, se senki a világon ilyen gondolattal keljen fel. A reményt akarom a szemükben látni, a lángot hogy mindig van tovább.- mondja határozottan, miközben kezei mozgásával próbálja hangsúlyozni mondandóját.- Az otthonom a klánom birtoka a Felhők Közt Rejtőző Faluban. Mondhatnám közhelyesen, hogy az otthon a szívemben lakozik, de ezt az élettapasztalatot én még nem éltem át és nem szeretnék olyat mondani, amit nem érzek...igaznak.- nézz mélyen a lény szemébe, majd folytatja is.- Nem tudom, hogy mennyire van tisztában a nemzetek jelenlegi helyzetével, de az egész világ lángokban áll. Háborúban áll minden ország és egy olyan szervezet irányítja az egészet, akiknek az erejét fel sem lehet fogni. Embereket manipulálnak, csoportokat bérelnek fel hogy káoszt, pusztítást okoznak és... mészárlást rendeznek. Egy ilyen mészárlás során ölték meg édesapámat és a klánom nagy részét. Semmik lettünk utána, a porból kellett újra építenünk mindent amink most van, de apám gyilkosai így se lettek meg. Aztán egy...zsoldos sereg támadta meg a falut és egy bizonyos klán vezette őket. Rögtön felismertem a tekintetét az embernek, ő volt az aki megölte a családtagjaimat. Persze ostoba módon nekirontottam...- majd felemelte mindkét kezét és az alig látszó égési sérüléseket mutatja meg ezzel.- Persze nagy nehezen legyőztük őket, de a gyűlöletem megmaradt. Az a telhetetlen...érzés, amit nem lehet csillapítani csak ha annak a klánnak az írmagját is kiirtom. Ekkor találkoztam egy közülük valóval. Úgy éreztem meg is ölném ott helyszínen, ha nem szól közbe egy fejvadász nyílpuskája, de a sors iróniája hogy a barátom lett. Mindkettő. Volt bennem gyűlölet, éreztem annak a feneketlen sötét veremnek a húzó erejét, de sosem engedtem át magam. Úgy éreztem, azzal meghalna bennem valami, amitől én, én vagyok. A veszteségem...- majd itt nyelt egyet.
Sosem szeretett erről a témáról beszélni és ha fel is hozta, mintha a mellkasán lévő két hosszú seb újra felizzana és szét akarná égetni belülről.
-A partnerem. Nem halt meg, de egy olyan...démoni erő lakozik benne, amit egyesek ki akarnak használni és emiatt manipulálják őt. Egész életében azt tették vele és végül...nekem is szembe kellett szállnom ezzel az erővel. Harcoltunk, perceken át, de nem tudtam leállítani, még inkább megölni és ez... majdnem az életemben került.- majd itt bánatos tekintetét próbálja moderálni és mélyen belenéz fénylő gepárd lélektükreibe. -Nem fogom azt mondani, hogy a világot jöttem megmenteni, mert nem érzem magam rá méltónak. Hiszen még számomra a legfontosabb személyt sem tudtam megmenteni, de...- majd vesz egy nagy levegőt.- Az se az én stílusom, hogy ölbe tett kézzel várok a világ végére. Azért jöttem, mert még mindig...reménykedek egy szebb holnapban.- s várta a választ.

Uzumaki Kushina Kedd Aug. 15 2017, 11:11

[Yoshitaro]

A különleges lény állja Yoshitaro mély pillantásait, sőt, legalább ezerszeresével válaszol: mélyreható tekintete a lelkét pásztázza, szavainak igazát, s rögtön tudhatja, hogy észleli azokat a részleteket is, amik fölött balladai homályt alkalmazva szeretne elsiklani – a valóság ugyanis sokkal összetettebb, mint a béke és a háború kettőse, sokkal bonyolultabb, mint egy lemészárolt család, jóval árnyaltabb, mint összeismerkedni, majd pedig összebarátkozni a másik oldal tagjaival.
A gepárd fentebb emeli bölcs fejét, s ezáltal is lenéz a térdelő shinobira – elhelyezkedésük leírja a státuszukat egyrészt a gepárdok között: a fiú mindössze vendég és most meg is kérdőjeleződhet benne, hogy vajon mennyire is látják őt itt tárt karokkal és szívekkel, míg ezzel szemben ez a lény az Úr, akinek szavai eldönthetik a fiú sorsát; akár életét, akár halálát. Másrészről viszont érezhető a hatalmuk közötti különbség is; burkolt ugyan a célzás, de a gepárd egy könnyed suhintással végezhetne a halandó gyermekkel – hisz valljuk be őszintén, nem több ő annál, mint egy pólyás totyogó egy olyan életformához képest, mint ez a lény. Nem is több annál, mint egy kósza légy, aki olyasvalamire szállna rá, ami körül alapesetben semmi dolga nem lenne, ahhoz semmi köze nem lehetne.
- A gepárdok népe elfogadott téged idézőnek, Halandó Gyermek, de hogy ennél többre képes lehetsz-e majd… elválik. De nem vagy valami bölcs, sőt… Kérdezted, hogy ostoba vagy-e. Igen, de fogalmad sincs róla, miért és valójában ez az, ami önmagában botor balgává tesz téged. Lágy a szíved, ami nem is lenne nagy gond, ha helyén tudnád kezelni ezt és az ambícióidat… de nyilvánvaló, hogy nem tudod. Arra vágysz, mikor már nem kell látnod mások szemeiben a rettegést? Megveted és elveted a háborút, az egymás öldöklését? Felfogtad te egyáltalán, hogy hova jöttél kuncsorogni? – Méretes mancsával hatalmasat toppant a fiú térdeplő alakja előtt, melynek hatására beleremeg a környék, s a fejük fölötti égbolton vészjós fellegek gyülekeznek. Mintha vihar közelegne…
- Hát ily’ szelídnek ismerted meg a fajtánkat?! Ragadozók vagyunk, a szavanna leggyorsabb halálosztói! A fennmaradásunk az áldozataink elejtésétől függ a leginkább. A vadonban, amilyen a Ti világotok is volt, sőt, az is még most is, csak szép selymekbe, illatos pacsulikba rejtitek, az erősebb, a gyorsabb, az elhatározottabb nyer, tehát az, aki küzd az életéért. A mi szent kötelességünk fenntartani az egyensúlyt: az élet és halál egyensúlyát. A Ti világotok viszont elkényelmesedett… csak gyarapodtok és gyarapodtok, elvéve mástól a természetes élethelyét na és miért cserébe? Az emberiség semmit nem tett le cserébe, legalábbis azóta nem, hogy a nagyjaitok elhagyták eme létsíkot. Azóta csakis a hamis békétek van, a hamis ígéreteitek és a hamis mosolygásotok. Sem az ember, sem pedig a vadak nem alkalmasak a béke megalkotására és fenntartására, csakis az egyensúly létrehozására, de Ti ezt elfelejtettétek… – A lény távolabb lépve ismét körözni kezd, ezúttal az ellenkező irányba.
- Ha Te tőlünk bármit is tanulni akarsz a továbbiakban, akkor meg kell értened, hogy ragadozónak kell lenned, vadásznak, az egyensúly fenntartójának, aki elfogadja a halál tényét és el is hozza azt önszántából, ha a helyzet és feladata azt kívánja meg. Képes lennél Te erre? Még van lehetőséged meggondolnod magad… Még kihátrálhatsz…
Az ifjú shinobi vállán nehéz, de kényszerű döntés nyugszik: vagy a ragadozóktól tanul olyat, amire talán eddig egyáltalán nem számított, s ami akár egész életútját megváltoztathatja, átírhatja csillagjainak állását, vagy pedig még ép bőrrel változtat döntésén és egy másik, békésebb beállítottságú fajtól, tehát növényevő, esetleg mindenevő állatfajtól tanul, mely esetben épségben megtarthatja élet- és világképét.

**Hamacho Yoshitaro** Csüt. Aug. 17 2017, 20:56

A szellem szavai mélyre hatoltak Yoshi lelkében és olyan gondolatokat, érzéseket ébresztett fel benne, amikről mai napig nem is volt igazán tudomása. Csalódottság, értetlenség, a kudarc érzése önmaga felé. Úgy érezte, hogy amit elért egész életében az mind fölöslegessé vált: lényegtelen hány ellenséget győzött le, mennyi haláli közeli élménytől sikerült elmenekülnie vagy állt ki bármilyen próbát, ugyan úgy a START mezőnél áll, ha nem hátrébb.
Na és miért? Mert túl jó a szíve? Mert minél kevesebb embert akar megölni élete során? Talán mert már nem hisz úgy magában mint régen? Vajon lehet-e Yoshi még életeket mentő nagy hős, ha közben más életét veszi el? Lehet-e azt a személyt egyáltalán Hősnek nevezni? Képes lesz-e ilyen áldozatot meghozni?
A természetfölötti lény bizonyosan látta, ahogy a narancssárga tincsek eltakarják az ifjú Jounin arcát és kezei ökölbe szorulnak. Egy ideig ebbe a státusz állapotban maradt, miközben idegességében a fogait őrölte lassacskán, aztán hirtelen megperdült és mikor már lépni akart egyet az ajtó felé, a talpa majdnem a fapadlót érintve, megakadt a levegőben. Egy távoli hang volt az amely megbénította, mely szép lassan erősödni kezdett és egy emlékkép ugrott elő a semmiből.

A fiatal Yoshitaro, talán olyan 7 éves lehetett, éppen a nagybátyjával, Raiki-vel játszott a kertjükben. Éppen fogócskáztak a liliom ültetvények és a fűzfák által létrehozott kis ligeten amiről tudni illik, hogy a kis Yoshi kedvenc pihenő helye volt. Itt hallgatta a víz csobogását órákig, itt kergette a pillangókat, itt hallgatta a fák kellemes susogását és itt nézett át a leveleiken keresztül a végtelen kék égre. A narancsfejű kis prücsök már épp elkapni készült bátyja lábát, mikor az hirtelen megállt, aminek következtében Yoshi egy jó párat hátra fele buckázott. Először mérgesen megsimogatta a buksiját és éppen le akarta támadni testvérét, mikor meglátta a komoly tekintetét, ahogy a távolba néz. Hősünk követte nagybátyja tekintetét és egy nagyobb tömeget pillantott meg az udvar túl oldalán. Édesapjuk állt a csoport elején, aki olyan fagyott tekintettel vezette az embereket, mint semmit eddig. Yoshi felismert még néhány klántagot és valamilyen rokoni kapcsolatot az emberek közül, viszont volt egyetlen egy személy, akivel nem tudott mit kezdeni: egy férfi volt az, akinek kezét hátra kötözték, ruhája meg volt tépve és egy zacskó volt a fejére tekerve. Éppen hogy csak egy pillanatra tudta szemügyre venni a jelenetet, ugyanis egy pillanat múlva már el is tűntek az egyik pince bejáratában. A kis hősünk értetlenül nézte a dolgot, míg Raiki egy szúrós tekintettel nézte apjuk előbbi helyét, mintha csak újra meg újra lejátszaná maga előtt az előbbi pár másodpercet.
-Mit csináltak apuék?- kérdezte Yoshi, miközben meg-meghúzogatta testvére nadrágját.
-Bonyolulat...- mondta tömören Raiki, de ismerve kistestvérét aki nemtetszését fejezné ki a semmitmondó válasza miatt, folytatta. -Édesapánk a klán jövőjét mindennek előbb tartja, de vannak akik...nem igazán szívlelik egyes törekvéseit. Ilyenkor ezek a személyek áthágnak egy olyan pontot, ahol nincsen visszaút. Ezeket büntetni meg apa.-
-Tehát rossz emberek?-
-Nem feltétlenül, csak...másképp gondolkodnak és hibákat követnek. De minden hibának ára van a mai világban, amit meg kell fizetni és ezt apa tudja a legjobban. - majd némi csönd után egy mosoly kíséretében összeborzolta testvére haját.- Tudtad egyébként, hogy nem apa a legerősebb a családban?-
-Neeeem, az nem lehet! Hisz ő a klánvezér!- háborgott a kis Yoshi.
-Persze, de nem kell ahhoz a legerősebb Shinobi-nak lenned. Akkoriban nem ez volt a döntő, hogy ki a legerősebb, a leggyorsabb vagy a legeszesebb. Hanem az, aki képes volt meghozni a legnehezebb döntéseket és a következményeikkel együtt élni.- tartott egy kis hatásszünetet, majd folytatta. - Remélem, egyszer felnövök majd hozzá...-
-Ahhoz még hosszú út áll előtted, de én úgy is leelőzlek majd, bleeee!- pimaszkodott Yoshi és elrohant a susnyásba.
-Te kis...!- morgott Raiki és már vetődött is utána.

A hangokat most már tisztán hallotta.

~Tégy büszkévé, fiam.~
~Rajtad a világ szeme, testvérem.~

Újabb hangokat hallott a távolból, melyek visszhangoztak a Jounin elméjében és egy újabb emlékkép ugrott elő.

Yoshi ezúttal már idősebben volt jelen ebben az emlékben, de csapzottan és rengeteg vágásnyom volt található rajta, a beesett szemekről nem is beszélve. Egy nagy barlang bejárata előtt állt ő és egy maréknyi ember, akik a megmentésére siettek az Akatsuki ellen. A harcok nagyon elhúzódtak és az ellenséges Shinobi-k egyre csak jöttek, miközben az ő erejük már fogytán volt. Ráadásul az egyik támogató egy vörösfelhős szervezeti tag volt, egy kékhajú Kunoichi, aki papírtechnikákat alkalmazva folyamatosan kordába tartotta mozgásukat és a harc kimenetelét. Sehogy se tudtak tökéletes csapást bemérni rá. Yoshi látta a társain a kimerültségre utaló jeleket és jól tudta, nem sokáig húzzák már. Egyáltalán nem volt kedvében újra visszamenni a cellájába, de ha el tudta volna akkor terelni a figyelmüket, a többiek talán még el tudtak volna menekülni. Már épp mondani akarta a tervet, mikor egykori Genin csapattársa, Hiien Ranaku a Jounin vállára helyezte a kezét.
-Tégy meg nekem valamit Yoshitaro...- s lehetett érezni, ahogy a férfiban élő démon ereje kezd a felszínre törni. -...Kérlek, ne szörnyként emlékezz majd rám, hanem mint igaz bajtársadként.- pillantott a narancssárga hajú Shinobi-ra, aki megrökönyödve és döbbenten nézte, ahogy társa szépen lassan a benne lévő szörnnyé alakul egy lágy mosollyal.
-Hiien..?- csúszott ki Yoshi-ból, majd egyik pillanatról a másikra eltűnt barátja.
Hirtelen a papír technikás Kunoichi előtt termett és egy égő, fekete drót segítségével magához kötözte olyan szorosan, hogy szinte látni lehetett ahogy apró vágásokat ejt a bőrén.
-Jibaku Fuda: Kassei!-
-HIIEN!- üvöltötte Yoshi, de a villanás és az azt követő robbanás közepette teljesen elenyészett a hangja.
A következő képek nagyon homályosak: a levegő megtelik égett papírdarabokkal, egy elfeketedett test mellett egy nagyobb papírtömeg próbált összeállni egy pontba és az ellenséges Ninja-k szédelegve állnak fel, akiket persze nem kapott el a robbanás hatósugara.
-WROOOOOOOOOOOOOOOOOOOOH- szorította ökölbe Yoshi az ökleit, majd kieresztve magából egy fájdalmas harci üvöltést az ellenség közé vetette magát és nem kímélt senkit.
A következő kép, ahogy hősünk egy gödröt ás egy idilli tisztáson, miközben a Hold és a csillagok gyönyörűen megvilágították a csobogó patak vizét. Az ölében lévő pokrócot és természetesen a benne lévő maradványokat óvatosan a gödör mélyére helyezte, majd a kitúrt földet visszalapátolta. Egy nagyobb követ kihalászva a tóból a sír tetejére helyezte, majd Chakrát vezetve az ujja végébe belevéste a következőket:

Itt nyugszik Hiien Ranaku,
Aki szörnynek született,
mégis hősként halt meg.

A hang kitisztult...

~Engedd szabadjára a benned lévő poklot! Ne kíméld őket!~

Egy újabb hang telíti meg Yoshi belső világát, de ez sokkalta intenzívebb és erőteljesebb mint a többi.

Hősünk egy tradicionális birtok közepén áll, ami már majdnem a földig lett rombolva. A jounin-mellénye több helyen meg van sérülve és lihegve néz előre ellenfelére: egy gyönyörű, fekete hajú Kunoichi az, akinek a harc következtében tincsek tömkelege borítja be arcát. Mindketten erőt gyűjtenek a következő összecsapásra.
-Megmondtam...- próbálja lassítani a légzését Hana. - Ha még egyszer az utamba kerülsz, meg foglak ölni.-
-Nem fogsz. Előbb állítalak meg.- nyel egy nagyot Yoshi.
-Nem fog sikerülni, te is tudod...-
-Akkor miért tűnik minden szavad úgy, mintha segítségért kiáltanál?- emeli meg a hangját.
Egy pillanatra mintha egy könnycseppett látott volna kedves arcán végiggurulni, majd egy váratlan rohammal nekitámadt két gyilkos tőrével. Minden egyes csapással a fegyverek egyre nehezebbek lettek. Most. Itt! Egy vakfolt! Yoshi beviheti a végső csapást!
-Nem tudom...megtenni...- nyögi ki könnyeivel küszködve.

~Mindent bele, tigrisem!~

Valami megmozdult hősünk lelke legmélyén és ezek az emlékek egyre nagyobb lökettel hozták ki belőle, mint a felszínre törő hatalmas erejű talajvíz. Érezte, ahogy teste és lelke egyszerre beleremeg az érzésbe, láthatóan libabőrös lett. Ha ölni kell, akkor ölni fog. Nem fogja, hogy azok az emberek, akik idejüket és vérüket áldozták érte, most minden a feledésbe merüljön.
-Na most aztán...feltüzeltetek.- suttogja vigyorogva az orra alatt Yoshitaro.
Egy ugyan olyan hirtelen mozdulattal, mint amit az előbb az ajtó felé irányított, visszafordul és egy soha nem látott lánggal a szemébe misztikus lény felé tekint.
- Fussak el?...Soha.- mondja és közelebb hajol a fénylő gepárdhoz. - Mikor kezdjük? -

Jiraiya Szer. Okt. 04 2017, 20:09

// Ahogyan Pm-ben írtam én vettem át a mesélésedet és hát... Lehet én lettem túl puhány, de ismerve a karaktered hátterét (Már jó régen utána olvastam, olvastam az öngyilkossággal végződő harcot is, olvastam Hanát és olvastam Yoshi és Hana kapcsolatáról, stb stb...) nos, meghatódtam. Ez az elmúlt időszakban a második ilyen iromány, szóval ja, puhány lettem. Neutral

De attól még szép volt. ^^ Ezen kívül az irományod egy nagyon jó példa volt arra, hogy hogyan lehet karakter hűen némiképp csavarni a Kari adott gondolkodásán. Ez ügyes volt! //

Yoshitaro szemében vad tűz égett. Lelkének lángjai ezek, melyeket lélektükre hűen sugároz magából. A múltat járta az imént, ezt az utazást pedig egy villanás alatt tette meg. Mélységes elhatározását és érzéseinek igaz mivoltát pedig nem tudja és nem is akarja elrejteni. Amint szembenézett a fényt ontó gepárddal, az állta Yoshitaro tekintetét, ám ezúttal nem dacolt vele. Most is, akár egy márványszobor, úgy ült ott, ám elégedettnek tűnt... Elégedett volt, s mi több, mintha tartása enyhülni látszana.

A lény szelíden bólint, ám amint ezt a mozdulatot befejezte, az óriási méretű fa felett kavargó égbolt felperzselődik: Egy villám csap le, mit fülsüketítő hang kísér, ám még ezt is átharsogja a Gepárd, ki körül kéklő fény csap fel, s árassza el a fakoronával szegélyezett helyiséget.

- Legyen hát! - Hangja zúg, mint az orkán! - Megismered a Természetet és a részévé válsz! - A fény, mit áraszt magából egyre csak nagyobb és nagyobb, szinte már teljesen körbeveszi Yoshitarot, mégsem bántja a szemét... Sőt, a fénytengerben folyosókat lát... Kéklő, sodródó folyosókat, melyek érként ágaznak szét, kapcsolódnak egymáshoz és válnak köddé. - Íme... - A Gepárd hangja még mindig dübörgő, Yoshitaro szinte a mellkasában érzi. De van itt még más furcsaság is: A kéklő fény fehéredni látszik, mostanra pedig már teljesen körbefogja a fiút. Mintha csak egy végeláthatatlan fehér szobában lenne. Látja a távolba futó, sodródó, chakraszerű energiamezőket. Ha lenéz, ugyanezt látja.

- Ez a hely, a Szent Fa egy szakrális pont, egy azok közül a gócpontok közül, melybe összpontosulnak a világ energiái... - Bár a "szoba" már nem kék, hanem teljesen fehér, a Gepárd körül még mindig kékes fény izzik. Ha Yoshitaro jól megfigyeli, láthatja, hogy a lényt körülvevő energia vékony fonalként kapcsolódik az egyik vastagabb energiaáramláshoz, mely akár egy folyó, olyan gyorsasággal zúg, hömpölyög tovább. Csatornák labirintusa ez... - Itt halad keresztül múlt és jövő, élet és halál. Kevesen láthatják ezt a helyet és még kevesebben élik túl azt, hogyha ide tévednek. Mindazonáltal, nagy segítség a számodra, hogy ide hoztalak. - Jegyzi meg könnyedén, mostanra viszont hangja már mérséklődött.

Pillanatok telnek el szótlanul, a fiatal fiúnak pedig van ideje alaposan körbenézni. Láthatja, ahogyan a folyosókban fel-fel dereng egy-egy elmosódott arc, megjelenik egy-egy kép... Láthatja azokat az emlékeket, amiket az imént átélt, amiket szíve legmélyéről kellett a felszínre hoznia. Ő tette volna? Lényegtelem, azonban ahogy a folyosókat fürkészi, úgy lát benne egy lebegő képet... Egy képsorozatot, mint ami akár egy felvétel, vagy ahogyan az emlékei, úgy sejlik fel. Egy fekete hajú lányt lát kikötözve, de az arcát nem tudja kivenni. Közelebb menne, de ekkor a kép zavartan megremeg, a Gepárd mögötti folyosó, amihez ő is kapcsolódik fényleni kezd. Yoshitaro emlékképe(?) eltűnt, a folyosó fényéből pedig egy materializálódó, füstszerű alak áll össze. Egy farkas, ki ugyanolyan fenséges, ugyanolyan tökéletes és ugyanolyan nagy erőt sugároz magából, akárcsak a Gepárd, ki hideg nyugodtsággal fordul az érkező felé, majd bólintással köszönti.

- A fiú...

- Alkalmas rá... A lány?

- Szintén. - A lények csupán egy-egy szóból is értik a másikat, nincs helye felesleges csevejnek, most pedig mindketten a fiatal Jounin felé fordulnak. A Farkas csendben nézi őt, mintha csak átnézne rajta. A Gepárd szólal fel rideg tárgyilagossággal.

- A faludat lerohanták.

// Az eddigi játékra adok neked +25 Chakrát. Hamarosan kezdődik a neheze... //

**Hamacho Yoshitaro** Vas. Okt. 15 2017, 14:01

// Yay, köszönöm szépen a dicsérő szavakat és a plusz Chakra-t, hála neked végre átléptem az 1k ChSz mérföldkövet \o/ (már ha beírja valaki xD) //

Az a leírhatatlan érzés, amit imént az emlékek hoztak ki belőle, még mindig ott köröztek a lelkében és testét folyamatos libabőr ostromolta. Nem az a rossz-féle, mikor mondjuk hideg vízből kijössz, hanem az kellemes melegség, mely átjár tetőtől-talpig és szó szerint felkorbácsolja az elmédet. Yoshitaro már-már pattanásig feszült, hogy végre akcióba ugorhasson és az sem segített saját maga lenyugtatásában, hogy a Szellem engedélyezte eme rejtett erő megtanulását.

Mikor már csak úgy udvariasságból meg akart hajolni előtte, a lény hangja felharsogott és mintha a benne lévő szent erőt terjesztette volna ki a rejtett szobába. Egyik pillanatra a másikra hatalmas fény borította be a termet s hősünk már-már azt hitte, megvakul tőle de nem így volt valójában: csak a körülötte lévő tér lett hófehér és a hirtelen váltás az esti homályból megzavarta látását. Eredetileg még sokáig pislogni kellene ilyenkor, hogy a szemükben lévő retinák minél gyorsabban hozzászokjanak a különböző fényviszonyokhoz, de itt ez sem kellett. Mintha semmi sem akarna itt bántani, csak úgy...van.

Hősünkben viszont felvetődött a gondolat, hogy hol az az "itt"? Egyáltalán még ugyan ott van vagy tett egy hatalmas utat a 'szellem világba'?

-Mi ez a...hely?- ámulta tátott szájjal, akárcsak egy gyerek aki valami új játékot látott.

Nem kellett sokat várni, a Lény röviden és lényegre törően elmondta, hogy a Szent Fa egy nagy megálló a világunk energiából. Az ifjú Jounin továbbra is csodálattal nézte a káprázatos Chakra folyamokat, ahogy a kék és fehér lágyan egybemosódva a végtelenségbe halad tovább.

-Ez...Ez lenyűgöző...- tett még egy kört maga körül, hogy mindent jól megfigyeljen.

Ekkor először a misztikus Gepárd szinte alig látható kötelekét pillantotta meg az egyik ilyen hatalmas Chakra-áradattal, mintha maga a lény csak egy elágazása lenne eme fenséges Chakra-folyóban.

~Tehát, ha jól értelmezem...Akivel én jelenleg beszélek, az ennek a hatalmas "folyóhálozatnak" az egyik őrzője. Hogy lehet, hogy egy ilyen elképesztő dologról még nem hallottam?! Huh, nyugodjunk meg. Tehát létezik magának a természetnek, a Földnek is Chakra-ja, ami ezen a rejtett síkon áramlik és én ennek a a hálózat lecsapolását prob...~ akarta volna folytatni a gondolatmenetét, mire valamire felfigyelt.

A távoli Chakra-folyosókból ugyan nem, de a közeliekből esküdni mert, hogy az előbbi emlékek egy része mintha vizuálisan is létrejöttek volna. Egyenlőre csak figyelte a legközelebbit ilyen áramlatot és sok kellemes kis emlék is felugrott: egy közös vacsora a családdal, mikor még nem történt meg a támadás a birtokuk ellen. Lágyan felsóhajtott és hagyta, hogy egy pillanatra ez az idilli kép elringassa egy nyugodt állapotba.

~Lehet hogy a... Szent akarta volna ezekkel az emlékképekkel emlékeztetni rá, hogy ki vagyok és mi a kötelességem...?~ tűnődött el Yoshi magában.

Hirtelen a kellemes családi kép elmosódott és helyette egy sötétebb, szinte már feketésebb "árnyék" kezdett el mozogni a tiszta folyóban, majd végül az is összeállt egy emlékképbe. Egy fekete hajú Kunoichi-t látott meg kikötözve. Közelebb akart menni, hogy jobban lássa ezt a feltételezhető emlékképet, de a semmiből egy apró örvény el is mosta azt. Hiába csak egy pillanatra tudta szemügyre venni, tudta jól, hogy az a személy Hana volt.

~Ő neki kell lennie. Biztos vagyok benne, de vajon... Ez milyen emlékkép lehetett? Emlék ez egyáltalán? A haja másabb és mintha nőt is volna...Várjunk csak! Hisz az előbb mondta a Szent: ez a múlt és a jövő helye. Tehát, ha nem a múlt, egy régi emlék akkor...~

-A jövő...?- tágultak ki mandulakerek szemei, ahogyan lassan kilehelte ezt.

Keze ökölbe szorult a gondolattól, hogy kedvesét megkínozzák vagy bármi rosszat tegyenek vele. Már épp fordulni akart, mikor az saját misztikus folyosójukból köd kezdett kipárologni és végül egy ugyan olyan nem evilági állattá -pontosabban egy fenséges farkassá- alakult.

Nagyon keveset beszéltek, mintha egymás gondolataiba olvasnának és a kommunikáció már-már feleslegesség vált. Ennek ellenére abból a pár mondatból kiderítette, hogy Hősünk érdemes a Senjutsu, a Természet Energiáinak megtanulására sőt mi több, egy női egyed is a Szentek szavával élve "méltó rá". Lehet a későbbiekben rákérdez, ki lehet az a másik lány...

Aztán a semmiből, mint derült égből villámcsapás a rejtélyes Gepárd Yoshitaro felé tekint és közli vele, hogy a hőn szeretett faluját lerohanták. Először döbbenten, majd keserű tekintettel nézett le a természeti energiák két nagymesterére.

~Várható volt...Már mielőtt eljöttem az egész világ egy puskaporos hordó volt, ami épp készült felrobbanni, de...nem számítottam rá, hogy ilyen hamar jön a nagy Bumm...~ vakarta meg idegességében a tarkóját.

-Hatalmas szellem, tudna valami...konkrétat mondani, hogy hogyan állnak a dolgok odakint?- kérdezte.
A narancssárga hajú Jounin megpróbálta udvariasan feltenni a kérdést, de egy mitikus Chakra-állatot -amelynek részei egy másik síkban mozognak és konkrétan neve sincs- nem igazán lehet udvariasan megszólítani.

~Segítenem kell az országomnak, ott a helyem mellettük! ... De ha most elmegyek, akkor lemondok egy olyan erőről, amivel nem csak Hana-t tudnám megmenteni de mindenki mást is a jövőben... ~ elemezte magába a dolgokat és szinte látszódott rajta, hogy nagyon töpreng a dolgokon. ~A lelkem mélyén tudom jól, itt kell maradnom. A jövő érdekében. Hiába fáj tudomást szerezni, hogy a Falumat lerohanták, bíznom kell az ottaniakban, bíznom kell Raiki-ben, hogy kézbe tartják a dolgokat...~

S bár tekintetében látható volt a harag saját maga iránt, amiért egy újabb lehetetlen helyzetbe került, várta a két lény reakcióját.

Jiraiya Kedd Okt. 17 2017, 15:13

// Elnézést, felírva! 992+25=1017Chsz //

Ahogyan Yoshitaro feltette kérdését, a farkas és a gepárd összenéztek, majd ahogyan jött, úgy a farkas eltűnt. Energiává alakulva párolgott tova az energiaáramlásban.

- Ha kíváncsi vagy rá, nézd majd meg a saját szemeddel... - A gepárd mély hangja most sokkal csendesebben mordult. - Erőre vágytál azért, hogy eltöröld a szenvedést. Ezért jöttél el hozzánk. Ostoba vagy ember, de képes lehetsz járni azon az úton, amit kijelöltek neked. - Ekkor a misztikus lény körül újfent kékes fény csapott fel, mintha csak chakrát használna. Ennek következtében a közte és az egyik főcsatorna közötti energiakötelék sűrűbbé és erőteljesebbé vált, majd Yoshitaro körül, akárcsak az imént látott pörgő képek, úgy csaptak fel újabb képek tucatjai. - A világ egyensúlya felborulni látszik... - A képek felperzselt földeket, legyilkolt fákat, füstbe burkolt erdőket tárnak Yoshitaro szemei elé. Emberek hulláinak tucatjai, állatok legyilkolt tetemeinek százai, majd egy kép, mely sötétebb a többinél. Egy kép, ahol egy árnyak közé burkolódzott alak áll egy ehhez hasonló helyen, s szívja magába a csatornaáramlatokat, ám teste körül Sötét, félelmetes aurájú chakra kering, s a hófehér terem, a tiszta folyású energiahálózat beszennyeződik. Egy kígyószerű alak jelenik meg az egyik csatornából, hogy lecsapjon a Sötét Árnyékra, ám ahogyan hozzáérne, a chakralény fájdalmas halált halva íródik ki a létezésből. A következő felbukkanó kép egy sötét éjszakát mutat. A föld kietlen, szikár területté vált, s ezeken a területeken óriási gyökerek emelkednek az égbe. Az emberek itt úgy lógnak a fákról, akárcsak a hernyók bábjai, vagy egy csapdába esett rovar a pók hálójában... A hold vörösen izzik...

- A te utad, hogy helyreállítsd a világ rendjét és egyensúlyt teremts. Ha ölnöd kell, ölni fogsz, ha meg kell mentened valakit, megteszed és ha fel kell áldoznod az életedet, habozás nélkül meg fogod tenni. Elfogadtad fajomat tanítódul... - Ekkor egy sárga hajú fiú képe dereng fel, ki körül hihetetlenül fényes energia izzik, majd ezt a képet egy vöröshajú lány jelenése váltja, ki sunagakurei fejpántot visel és mintha... Mintha ismerős lenne Yoshitaro számára. - ...Így most képessé fogsz válni arra, hogy meríts a Föld energiájából és ezáltal erősebbé válj. - Ahogyan ezeket mondja, úgy marad abba testének izzása és tűnnek el a képek, újfent csak a fehér terület és az energiaáramlás folyosói maradnak. - Ahogyan neked, úgy a Földnek is van egy energiahálózata. A Te testedben Chakra folyik, mely a Fizikai és Szellemi energiáidból jön létre. Ezzel szemben a Föld energiahálózata a Természeti Energia, amely mindennek az eredete. A Te fizikai és szellemi energiáid, is a természeti energiákból erednek. Ám ahhoz, hogy erősebbé válj, képessé kell válnod arra, hogy a nyers természeti energiákat érzékeld és elnyeld. Ez alapvetően nagyon nehéz folyamat és csak keveseknek sikerülhet, ám itt, ezen a helyen jelentősen könnyebb dolgod lesz. Elvégre látod az energiaáramlást, érezheted. Így hát ülj le és koncentrálj. Hunyd le a szemed és próbáld meg kiüríteni az elmédet. Figyelj! Érezd az energiák áramlását, érezd a bizsergést, válj eggyé a természettel, próbáld meg elnyelni az energiát. Kezdetnek ennyi elég lesz. - Fejezte be végül a lény, majd szoborrá dermedve figyelte Yoshitarot.

// Kérek tőled egy posztot, ahol legyűröd ezt a feladatod. Nem könnyen, de Yoshitaro végül csukott szemmel is érezni fogja az energiák áramlását, érzékelni fogja a megannyi folyosót maga körül, de még mindig nem képes összekapcsolni azt saját testével. Ha a chakrával próbálja megtenni, nem fog összejönni, a tiszta energia chakrával nem manipulálható. Legalábbis egyenlőre... A poszt hosszát rád bízom! //

**Hamacho Yoshitaro** Csüt. Nov. 16 2017, 22:31

// Elnézést a hosszas várakozásért, magánélet+munka+tanulás-szabadidő=no ihlet ^^" Továbbá megpróbálom a leghűebben visszaadni a dolgokat, szóval ha valahol "elszállnék", kérlek szólj rám >.< //

Ha az emberi létnek volna egy látható határa, esetleg egy "korlátja" jó esetben amin ha kihajol, vagy jó Kami-sama ne adja átlép rajta, rögtön elengedi a Világ az illető kezét és jöhet a hirtelen halál...akkor EZ az lenne. Az ifjú Jounin sosem hittem volna, hogy ennyire el fog rugaszkodni még gyermekkori álmaitól, mikor még csak az járt a csöppnyi fejében, hogy apja nyomdokaiba akar lépni és esetleg megpályázni a Kage címet, megtalálni a tökéletes partnert maga mellé, epikus harcokat vívni és még sok minden, ami egy ifjú fantáziája ki tud gondolni. Erre meg egy másik 'síkon' van, spirituális állatokkal beszélget és az egész világ sorsát akarják az ő két kezére bízni. Yoshitaro terveibe egyik se volt benne, de hát van az a mondás hogy ember tervez, Isten végez. Isten pedig nagyon vicces kedvében volt, mikor az ő történetét találta ki...

Yoshi egy pillanatra azt hitte, hogy nagy hibát követett el mikor a spirituális farkasnak tett fel egy kérdést, mert az csak némán bámult rá sejtelmesen. Óráknak tűnő másodpercek teltek el, mire a lény ugyan olyan Chakra felhőként távozott, mint ahogy jött. Megnyugodva kifújta a tüdejében visszatartott levegőt és kérdését viszont már a Szellem Gepárd válaszolta meg, nem is akárhogy: bepillantást nyerhetett a jövőbe. A narancshajú férfi pedig azt kívánta, bárcsak ne mutatták volna meg neki ezeket a képsorokat.

Fekete volt az ég s föld amíg a szem ellátott. Szinte már úgy érezte, maga is része az egésznek és ő az egyetlen túlélője a világa pusztulásának. A halottak szaga, a felperzselt föld látványa és vérre festett ég elég volt ahhoz, hogy hősünket a hányinger kerülgesse. Szemei tágra nyíltak, ahogy a látvány örökre beleíródott az elméjébe, hogy majd a legsötétebb éjszakákon ez tartsa ébren. Egy ördögi ajándék volt. A távolba egy sötét és fenyegető alak kezdett kirajzolódni, majd mintha visszatért volna a Spirituális Síkba - Yoshi ezt a nevet adta neki-, ám az egész létsíknak a ritmusa megváltozott. Nem lehetett hallani a Chakra-áramlatok zümmögését vagy a folyamatos lüktetésüket magadban, csak egy hatalmas szívó erőt és alig hallható sikolyokat, miközben minden egyre elrothad és a világosságot átváltja a sötétség. A Chakra-folyosók egyre csak szűkültek és végül semmivé lettek. Hirtelen az egyik vékony elágazásból egy kígyószerű lény ugrik ki, hasonló spirituális felépítéssel mint az ő Mestere és a sötét lényre támad.

~Egy Spirituális Védelmező lenne?!~ pattannak fel szemei és lélegzetvisszafojtva várta a történéseket. Várta, ahogy a kígyó nekiesik ennek az energiaszívó lénynek és hősiesen végezz vele. Abban a pillanatban, mikor a misztikus tiszta lény hozzáér az árnyékhoz, kínok közt vergődve semmivé foszlik és eltűnik a létezés síkjáról. A Jounin szóhoz se tudott jutni az előbb látottak miatt és mozdulatlanul nézte, ahogy a kép elmosódik és egy újabb helyszínre kerül. A következő látomás hasonlított az elsőre, ám ezúttal az egész közepén egy égig érő fa meredezett fel a sötét égbolt felé. Az óriási fából végeláthatatlanul hosszú gyökerek eredtek ki és szinte már úgy érződött, hogy az egész világot körbeölelte ez a növény. Hősünk lassan észrevett lelógó "ágakat", melyek a gyökerekből lógnak kifele. A távolság miatt nem igazán tudta szemügyre venni, de ahogy a kép közeledni kezdett láthatta, hogy azok nem mellékágak voltak a fának: gubók voltak. Érezte, hogy a rémület végighúzza Yoshi gerincén a jéghideg ujját, amitől minden egyes élőlény egyetlen egy ösztön ugrik fel az elméjében óriási vörös betűkkel: menekülés. Futni, amíg csak bírsz és még tovább annál. Látta, ahogy az egyik gubó megmozdult és lassan kinyílva egy emberi arcot vélt felfedezve, mely folyamatosan sápadt és végül már csak csontos koponyája vigyorgott rá. Aztán hirtelen kijutott végre a rémálomból. Érezte, hogy minden végtagja remeg, az ösztönei vadul üvöltöttek és teljesen kiverte a víz.

A világvégét látta. Nem csak egy illúzió, egy ármány füst mögé rejtve, ez volt a jövő. Egy lehetséges jövő.

-Elég... Nem lehet így vége...- préselte ki száján keresztül, miközben fogait olyan erősen egymáshoz szorította, hogy azok majd' megrepedtek.

A Mester egy újabb mondandó kíséretében tisztázza Yoshi feladatát és egyben egy utolsó látomást mutat meg neki. Egy sárga hajú fiúról és egy vörös hajú lányról szólnak, akik egymás mellett olyan hatalmas fényt eresztenek ki magukból, mely elűz minden sötétet és gonoszt. Meleg és gyengéd sugarak ölelik át őt, ahogy egyre tovább nézi a képet, majd a látomás fakulni kezd és újfent a Spirituális Síkon találja magát. A remegés abbamaradt, a rémképek ugyan megmaradtak, de valami furcsa érzés fogta el a vörös hajú lánnyal kapcsolatban. Mintha valahonnan már ismerte volna, de bonyolultabb annál. Olyan, mintha nem is a külsejét ismerte volna fel hősünk, hanem az illető lelke, kisugárzása volt ismerős. Töprengéséből a Nagy Mester ébreszti fel, ahogy elmagyarázza Yoshi-nak a Természeti Chakra alapvető megfigyelésének eszközét és egyben hogyan fogja tudni majd magába szívni azokat. Az elméleti része megtörtént, ezek szerint következik a gyakorlati része a Jounin számára.

A narancssárga hajú Jounin hosszas percekig csak egy helyben állt és bámult maga elé, mire rájött, hogy végre meg kéne mozdulni. A végtelennek tűnő folyosón lassú léptekkel elkezdte követni az egyik hatalmas Chakra-áramlatot –pont azt, amihez a Mester is csatlakozik-, majd óvatosan végigsimította a kezét rajta, mintha csak a víztükör felszínét próbálná játékosan megzavarna. Kíváncsi volt, hogy ha esetleg ő piszkál bele, akkor mutat-e újabb látomásokat, de miután az utóbbitól is majdnem az élet kimászott belőle, inkább vissza is húzta a kezét. Az áramlat lágyan folyt tovább a végtelen fehérségbe.

~Éreznem kéne valamit, nem?~ majd lehunyta Yoshitaro a szemét, de rögvest ki is nyitotta. ~ Annyi biztos, hogy nem vagyok „idevaló”. Érződik ezen a helyen vagy…létsíkon, hogy szörnyen kitűnök. Nem…elegyedek… ezzel a közeggel?~ hirtelen elkezdett formálódni egy teória Senjutsu alapjairól. ~Egy ilyen helyen, ahol minden természeti energiából áll belecsöppen egy olyas valaki, aki csak szellemi-testi energiákból áll, biztos hogy taszítani fogják egymást. Olyan mintha egy pohár tejbe egy csepp olajat csepegtetnék: a két különböző sűrűségű anyag miatt azok láthatóan szétválnak és egyik sem tud elvegyülni a másikban. Tehát…~ folytatta gondolatmenetét hangosabban.

-Eggyé kell válnom a hellyel. A természettel.- suttogja halkan az orra alatt, majd újra magában folytatta az eszmecserét.

~Hogy lehet egyáltalán eggyé válni a természettel?~ amint megformálódott benne ez a gondolat, reflexszerűen jött is a válasz. ~Az ember úgy váll eggyé a természettel, ha meghal. Ez viszont egy zsákutca, mert ha meghalok akkor…meghalok.~

Észlény ez a kölyök, nem de?

Elkezdte visszapörgetni a Mester szavait és eszébe jutott, hogy a leülést és az érzékelést erősen kiemelte a mondandójában, majd ebből újabb kislámpa csillant fel hősünk kobakja felett.

~Megvan! Meditálnom kell. A szerzetesek is hasonló módon válnak eggyé a természettel, ha emlékezetem nem csal. Minden esetre sokkalta jobb lehetőség, mint meghalni.~

A Jounin először óvatosan leült a nagy semmiben és pár pillanatig maga elé meredve bámult a semmibe, miközben próbált egy használható edzési tervet kialakítani úgy, hogy szinte semmi konkrétat nem tudott arról, mit is kéne pontosan megtanulni. Szemét lassan lehunyta, testét egy stabil, egyenes-hátas törökülés pózba beállította, két kezét ökölbe szorítva egymáshoz tapasztotta és elkezdte lassítani a légzését.

Percek teltek így, de nem történt semmi érezhető változás azon kívül, hogy hősünk egyre inkább kezdte kényelmetlenül érezni magát.

~Türelmetlen vagyok. Túlságosan előre akarok szaladni, mert...Ezt csináltam életemben. Minden problémámat gyorsan és biztosan el akartam intézni, de most itt vagyok egy lassú és bizonytalan dolog közepén. Szokatlan...~ húzza össze idegesen a szemöldökét, majd egy hirtelen jött ötletből adódóan levette a megtépázott fekete fölsőjét és maga mellé óvatosan lerakta. ~ Ha a természeti energia körbevesz minket, talán könnyebb dolgom lesz ha nincs „akadályozó réteg”. Egy próbát megér.~ mondta magában és újra nekikezdett koncentrálni.

Most sokkalta több idő telt el, mint az előző próbálkozásnál. Mit lát? A szemhéja feketeségénél és néha kifehéredő pontoknál semmi különbet. Mit hall? Saját szívverését és lélegzetvételét, továbbá egy furcsa zúgást a távolban. Mit érez, mélyen legbelül? Ürességet, lágy nyugalmat és…

Halál. Mészárlás. Rettegés. Sikolyok. Még több halál.

Megint érezte a félelmet, amit a látomás alatt átélt. Azt a hátborzongató érzést, mikor minden élet kimúlik körülötte. Nem tudta elviselni a gondolatot se, hogy a jövő egy ilyen szörnyű sorsot is hordozhat magában. Légzése finoman, de felgyorsult, majd lassú mozdulattal fejét a Mester irányába fordította, ugyan úgy csukott szemmel.

-Nem hagyom, hogy bekövetkezzen…- jelentette ki Yoshitaro remélve a Nagy Mester érti a célzást, majd visszafordította arcát.

~Sosem fogom feladni és küzdeni fogok ellene az utolsó percemig e létsíkon.~ határozta el magát, miközben finoman végigfutott rajta a libabőr. A félelmet mindig a bátorság győzi le, hát feltüzelte magát. Újfent nekikezdett a meditálásnak, ám ezúttal sokkalta ellazultabban, természetesebben csinálta és az idő elvesztette értékét.

Megint érezte az ürességet, a végtelen nyugalmat és...

Az áramlást. Elméjében mintha egy második szem alig láthatóan, de elkezdett volna körberajzolni hosszú-hosszú folyosókat, melyek behálóztak körülötte a mindenséget. Ez a mindenség a semmiben, ami igazából ott van, de emberi szem számára nem látható tökéletesen. Érezte, hogy „bent” van a körforgásban. Pontosabban fogalmazva a peremén érezte magát a Jounin. Nem is számolta a perceket, hogy meddig csak nézte ezt a körforgást a folyosók között, majd elméjében kezét óvatosan a „Természet” felé nyújtotta. Eközben teste is lassan megmozdult és az előtte lévő Chakra-folyosó felé emelte karját.

~Vár. Nem csinál semmit, csak…vár.~ Bonyolult leírni egyáltalán az érzéseket, de talán olyan volt ez hősünk számára, mintha most találkozna egy vaddal a természetben, aki lassú léptekkel próbál közelíteni felé, ám egy pontnál megáll. Csendben figyel. Ellenség vagy barát lenne?

~Mit...kellene tennem? Talán...kezdeményezzek?~ futott át az agyán, majd óvatosan elkezdte felengedni magából a saját Chakra-ját és megpróbálta megérinteni a Vadat. A narancssárga hajú férfi viszont elfelejtette, hogy még mindig nem teljesen tej, csak egy olajcsepp és amint a Chakra-jával megérintette a Vadat, az köddé széthullva a semmivé vált. Kinyitotta szemét és újfent a kavargó folyam lebegett előtte.

~Majdnem megvolt. Azt hiszem. Úgy véltem, ha a saját Chakra-mat belevezetem, akkor sikerülne irányítani is, de...nem így működik. Vajon így sem nekem szabad kezdeményeznem? Türelmetlen lettem volna?~ morfondírozott magában és megdörzsölte állát.

-Azt hiszem, közel voltam.- közölte Mesterének, majd várta a reakciót.

Jiraiya Pént. Dec. 01 2017, 16:05

// Én is elnézést kérek, a várakozásért +8 Chakrát és +5 TJP-t írok jóvá, valamint a szép irományért és a jó megoldásokért további +8 Chakrát adok. Tényleg szépen visszaadtad, még ha nem is nagyon volt sok kiindulási alapod. ^^ //

Az energialénynek látszó alak csak ült, s ahogyan eddig is, szoborrá merevedve figyelte a fiú próbálkozásait. Percek teltek el, s talán órák is, Yoshitaro pedig egyre közelebb került a megoldáshoz, szinte már annyira, hogy meg is érinthette volna. Ám ekkor kizökkent meditatív állapotából és újra önmagává lett.

- Közel, de nem eléggé. Nem elég érezned, nem elég látnod, magadba is kell fogadnod. Amire most tanítalak azt Senjutsunak hívják. Egy olyan módszernek, melynek során a tested egy harmadik energiával is gazdagodva, képessé válik egy, az eddiginél sokkal erősebb chakrát létrehozni. - Ekkor a fiút körülölelő fehérség, az eddig oly' furcsának hatott, találó elnevezésű "Spirituális Sík" eltűnt. Valóban, csak egy pillanat volt az egész, mintha csak egy pislogás lett volna, újfent az óriási fa belsejében találta magát, mit körbeölelt a lombkorona. A sötétség azonban eltűnt s a helyét felváltotta a vörös fénybe öltözött naplemente. A szavanna elkezdett életre kelni, bár ezt a csodát innen, a fa belsejéből, az ágakkal és levelekkel körbeölelt kupolából aligha figyelhette meg, egyedül a beszűrődő fény az, mely árulkodik minderről: Egy éjszaka telt el... - Nem parancsolhatsz a természet erőinek, ahogyan a Természeti Energiáknak sem. Csupán, utat engedhetsz nekik testedbe, azáltal, hogy a természet részévé válsz. Egy állattá, egy növénnyé, egy kővé. Teljesen azonosulnod kell a környezeteddel, s ezáltal egyszerre jelen lenni mindenhol. Érezni és észlelni, de nem irányítani. Tapasztalni és reagálni, de nem uralni. Jelen lenni, de nem befolyásolni, hanem a részévé válni... Meg kell tagadnod saját emberi valódat, hogy a természeti energiák utat találjanak hozzád. Már érezted őket, érezted azt, mit Természeti Energiának hívunk, most már csak meg kell tanulnod elnyelni, mi talán egy helytelen emberi kifejezés. - Ekkor a Gepárd megmozdult rezzenéstelen üléséből, majd hátat fordított Yoshitaronak és a faágak burkának pereméhez sétált. A növény ágai mozgásnak indultak, s egy óriási kaput nyitottak a lény számára. - Jöjj... - Dörögte, majd izmai megfeszültek és ő elrugaszkodott...

Ha Yoshitaro a járathoz áll, jól láthatja, hogy a Nagy Fa iszonyat magason áll, ám Shinobi képességeit bevetve könnyedén tudna a Gepárd után ugrani, ki már földet érve a szavanna felkelő napjának vörös fényébe veszve vágtat előre. Óriási port hagy maga után.

// Kérnék tőled egy leírást a tájról. Lényegében egy ébredező szavannai látkép napfelkeltével. Yoshitaro pedig döntse el, hogy a gepárd után megy-e. //

Ha úgy dönt, hogy a gepárd után indul, akkor rövidesen beéri őt. Egymás mellett futnak, persze a Gepárd jóval gyorsabban is tudna menni, mint Yoshitaro.
A Szavanna fűtengerébe vesznek, a gepárdot teljesen elnyeli a magas fű, ám Yositaronak csak derékig ér, így jól tudja követni mesterét. Át a füves pusztán, végül egy tónál kötnek ki, ahol zebrák isznak éppen. A Gepárd közéjük vágtat, majd ráfut a vízfelszínre, ahol utánakap egy krokodil, de a lény olyan gyors volt, hogy nem tudta őt elkapni. Végül átér a túloldalra de mostanra már megint lehagyta a fiút, aki természetesen képes - ugyanúgy, ahogyan mestere - kikerülni az állatokat és utána menni. A Gepárd megint lassított és most újabb füves területre értek, ám itt a növényzet jóval kisebb volt, mint az előzőnél. Itt csupán néhány centis volt, de a térségen mindenhol Oroszlánfalkák, antilopok és hasonló szavannai állatok helyezkedtek el, nagyjából 15 kilométeres körben. A Gepárd pedig még mindig fut, s hagyja, hogy Yoshitaro beérje őt.

- Négy lábra! Engedd szabadjára a benned rejlő állatot. Válj ösztönlénnyé! Ereszkedj négy lábra, használd a kezeid, a szaglásod, a hallásod, veszítsd el az embert és válj eggyé a természettel. Szabadulj meg a gondolataidtól és hagyd, hogy az ingerek végeláthatatlan sokasága lefoglalja az érzékeidet. Ne csak nézz, hanem láss is! Ne csak halj hanem halld is meg! Ne csak szagold, hanem ízleld! Ne csak tapintsd, hanem érezd! És ha mindez megvan, akkor... - Ugrik fel az egyik útba kerülő fa ágára irdatlan gyorsasággal - Akkor válj a szavanna királyává! - Megül az egyik fa ágán és újra szoborrá merevedik. - Ha erre képes vagy, akkor megtanulsz egyé válni a természettel. Ha erre képes vagy, akkor meg fognak találni téged a Természeti Energiák és amikor érzed őket, megmutatod magad nekik, a testedbe fognak áramolni. Most pedig: Válj állattá!

// Azt, hogy Yoshitaro hogyan értelmezi a mester szavait, teljesen rád bízom, alapvetően szeretnék látni egy olyan el állatiasulást, (Nem őrjöngést) amit Yoshitaro sikerrel véghez is visz. Arra lennék kíváncsi, hogy át tudod-e adni, hogy mit lát, érez, tapasztal egy állat. Legalábbis ezt kellene Yoshitaronak is megtapasztalnia. Az iromány végén pedig váljon a Szavanna Királyává ^^ Az NJK-at (Amik ebben az esetben állatok) te irányíthatod, kivéve a mestert. Valószínűleg ez az utolsó nagyobb mennyiségű iromány amit kérek tőled a Senjutsu tanuláshoz, eléggé megszenvedtél már vele. Így, ha ezt a próbát sikerrel teljesíted, akkor a következő 2 körben kisebb posztokkal Yoshitaro megtanulta a Senjutsut. //

**Hamacho Yoshitaro** Csüt. Feb. 08 2018, 20:49

// Újabb hatalmas bocsánatkérés a csúszásért, sajnos jöttek az ünnepek, vizsgák, munkahely, sok minden bekavart, de mától újra aktív leszek bounce

//

Miután hősünk eddig próbálkozásai éppen csak egy kisebb sikert hajtottak végre a természeti energiák megértése felé, a Nagy Mester tovább taglalja a Senjutsu alapjait és megértési módját. Miközben figyel a szellem lény monológjára, egy apró gondolat kezd körvonalazódni a fejében: vajon ki lehetett az első olyan ember, aki Senjutsu-t alkalmazott? Egy Ninja-állat mutatta vajon meg neki is vagy teljesen egyedül jött volna rá? Képes lehet-e egy személy arra, hogy teljesen egyedül észrevegyen olyan energiákat, amik ebben a síkban nem is láthatóak? Talán majd egyszer utána kérdez a Mesterénél...
Elmélkedéséből a vakító fehérség lassú, de biztos eltűnése zökkenti ki és újfent a hatalmas lombkorona belső termében van. Mivel itt még a sötétség az úr, a szemét dörzsöli, hogy megszokja a fény hiányát és ahogy egyre jobban hozzászokik, megpillantja a sűrű levélfal között átszűrődő első napsugarakat.
~Reggel van...? Máris? Csak pár órának éreztem az egész edzést...Lehet a spirituális síkon másképp telik az idő?~ mondta magában.
A szellem gepárd határozottan elindult a sűrű növényzet felé, mire az önálló életre kelve megmozdultak és egy hatalmas kapu formáját vették fel, beengedve a friss, reggeli levegőt és jó adag napfényt. Yoshi szemei lassan már nem tudják eldönteni, milyen fényviszonyokhoz is kéne hozzászokni, annyit itt a váltás. A távoli hegyek mögül a nap erősen narancssárga sugara simogatták a Jounin arcát, miközben csodálatos panoráma vált láthatóvá számára: állatcsordák együttes vonulása, egy csillogó tó és végtelen szavannai gyep. Csodálatos reggeli látkép. Lehet ide kéne költöznie...

A tanítója csak egy pillanatra tekintett hátra és maga után hívva, le is ugrott a mélybe. Hősünk egy széles vigyort engedett fel arcára, majd két nagy lépésből ki is ugrott a hatalmas növénykapun. Miután a zuhanás elkezdődött, a pillanat tizedmásodperce alatt visszaemlékezett, hogy az idevezető úton hatalmas fűtenger vette körbe az egész helyet, melyekben vérszomjas ragadozók osontak nesztelenül. No igen, a narancssárga hajú Shinobi egy negatívuma, hogy gyakran nem néz oda, ahová ugrik. Szemeit lehunyva pillanatnyi Chakra-t juttatott a lábaiba, majd a hosszú faágak egyikébe megkapaszkodva a lendület által a törzs felé lökte magát, onnan pedig két óriási lépéssel, majd egy hatalmas és akrobatikus ugrással a földön termett. Nem tétovázott a földet érésnél, minden érzékszervét bevetette, hogy megtalálja a mester nyomait, ami nem volt nehéz. Nem csak a lábnyomok, de egy hatalmas porfelhő is mutatta a spirituális lény útját. Miután meditálással töltötte majd' az egész estét, ereje teljében volt, így szinte robbanásszerűen kilökte magát a fűtengerbe. A pár másodperc, amit alatt végigfutott a sűrű növényzeten érzett pár kellemetlen lény közelségét, de vagy túl reggel volt még nekik, vagy szimplán nem érdekelte őket a Jounin jelenléte. Mindenesetre a magas fű egyik pillanatról a másikra el is tűnt, majd követte a hosszan elnyúló por "csíkot", amit a lény hagyott hátra.
Egy pár percbe beletelt, de sikerült annyira behoznia magát, hogy a Mestertől csak egy 10-20 méter választotta el, a derékig érő fűtől nem tudta pontosan megmérni a távolságukat. Hirtelen a semmiből termett egy nagy csorda zebra, majd mögöttük azt a tavat, amit Yoshi kilométerekre látott a szentély tetejéről.
~Hihetetlen milyen gyorsan haladunk. Sosem éreztem magam így...feldobva, így feltöltődve energiával. Ezt az edzés hozta ki belőlem?~ gondolta magában, miközben a fehér-fekete csíkos négylábúak között cikázott egyet.
A víz felszínére érve egy krokodil éhes szája kapott volna a Gepárd után, de az nyilván valóan túl lassú volt hozzá képes...és Yoshi-hoz. A levegőbe ugrott, majd váratlanul a krokodil szájára ugrott, onnan pedig a lendülettel egy hatalmas ívben a tó túlpartján landult.
~Bocsi kroki, de nem mi vagyunk a reggeli.~
Ahogy földet ért, muszáj volt lefékezni egy pillanatra, ugyanis akkor sebességgel érkezett talajra, hogy félő volt felborul a saját lábaiban. Talán egy másodpercnyi előnyt veszett az eddig hátrányhoz képest, de nem adtam fel. Újabb percek teltek el,a fű már csak bokáig ért és majdnem be is érte a mesterét (vagy ő lassított le), mire egy jó tanácssal látta el tanoncát: ha már gepárdoktól tanul, álljon négykézlábra. Mikor először rakta le a gyors talajra, majdnem buckázott egyet, de gyorsan vissza tudta nyerni az egyensúlyát. Meglepő módon érződött, hogy gyorsabban szedi a kilométereket. A tanítója villámgyorsan egy fára pattan és elmagyarázza, hogyan válhat hősünkből a Szavanna Királya. A Jounin meg sem áll, csak rohan tovább a pusztaságba.
~Gyorsabban...~
Az első két "lábát" (értsd kezét) jobban előre nyújtja, nagyobb területet fogad be futás közben.
~Gyorsabban...!~
Hátsó lábai is sokkalta erőteljesebben rugaszkodnak el a talajtól.
~GYORSABBAN!~ üvölti az elméje, miközben mozgása alig kezd különböznia gepárdokétól.
Az előtte lévő végtelen terült szinte már elmosódni látszik. A láthatatlan ösvénye egyik pontján egy apró pocsolyába lép bele. Tekintete levándorol a kezére és mintha csak lassítva látná a mozdulatokat. A vízcseppek robbanásszerűen ugranak félre a pocsolyából, ahová hősünk tenyerét nyomta. A tócsa szélén megpillant két különböző alkatú pókot. Az egyiknek színesebb, tarkább külleme van, míg a másikat a feketeség veszi körbe. Harcolnak. Életre-halálra.
~Látom már! Préda...Vadász...Küzdelem.~ jelennek meg a szavak Yoshi fejében, majd újra visszatér az irdatlan vágtába. Ki nyerte a mecset? A tarka vagy a fekete? Lényegtelen. A harc a lényeg. A soha fel nem adás.
Az idő érvényét veszti Yoshi felett, maga se tudja hogy másodpercek vagy percek teltek el, mire újra megállni látszik az idő körülötte. Egy oroszlán falkát pillant meg a távolból. Egy nőstény hatalmasra nyitja a száját és fájdalmai vannak. Megpillantja az állat véres lábát és hasa környékén egy apró kis oroszlánt, aki éppen hogy csak találkozott a nagyvilággal. A keselyűk és egy kisebb horda hiéna már alig várja, hogy lecsapjanak rá.
~Élet.~
Az irgalmatlan tempó újfent előtör és folytatja az útját, de nem sokáig. Az idő megint lelassulni látszik, mikor épp egy ragacsos valamibe tenyerel bele. Tekintete jobbra vándorol, ahol csak pár méterre tőle, egy véres arcú hím oroszlán liheg, körülötte pedig három hiéna tetem. Belenéz a nagymacska szemébe. Jó küzdelem volt. Megpihenhet.
~Halál.~

Lassan kezd közeledni a szavanna végéhez, így inkább egy hosszan elnyúló kanyarral visszafordul a kiindulási pontja felé. Abban a pillanatban olyan távolinak tűnt számára a fák tengere, vagy a csillogó tó, de jól tudta ezzel a sebességgel nem számított a távolság. Csak futott és nem érzett mást, csak szabadságot. Nem tudja igazából merre tart, de lényegtelen is. Nem tudja mikorra ér oda, de lényegtelen. Nem tudja miért fut, de lényegtelen. A lényeg, hogy fut. Él.
A horizonton megpillant egy csorda bivalyt. Hatalmas jószágok, sötétbarna bundájukat a távolból is lehet látni. Most viszont egy hím észrevette Yoshi-t, ahogy feléjük közeledik. Nem valószínű hogy magát a Shinobi-t, inkább az utána felkavaró port vette észre és örült vágtába kezd bele. Hősünk felfigyelt rá. Az arcára mosoly kerül.
~ MÉG GYORSABBAN!~ kiálltja újra az elméje és él kihívással. A két élőlény vészesen közeledik egymáshoz. A hatalmas alfa hím alatt a talaj rendesen megremeg rohama alatt, míg Yoshitaro egy éles penge eleganciájával szeli át a szavannát és drámaian csökkenti kettejük között a távolságot. Újfent megáll az idő folyama: egymás szemébe néznek, a fejük egy fél méterre sincsen, az ütközés elkerülése szinte lehetetlen. Szinte.
A bivaly ekkor látta a férfi utoljára. Olyan volt számára, mintha csak egy délibáb lett volna és csak a hatalmas porvihart volt képes "felöklelni". Egy ideig érthetetlenül állt az állat a történtek előtt, majd visszatért a csordájához. A felhő falusi Ninja eközben tovább folytatta az útját, vérében pedig csak úgy pezsgett az adrenalin. Hogyan sikerült kikerülnie? Szimplán csak átcsúszott a lábai között. Maga se hitt el.

A tó, ahol a krokodil megtámadta mesterét, már-már előtte is volt. Egy utolsó hatalmas löketett vetett magán és óriási sebességéből visszavéve, az egyik nagyobb sziklára érkezett. Érezte a testében, a lelkében, a szellemében felgyülemlő végtelen energiát. Nem bírta tovább magában tartani, két kezével megmarkolta a kőzet széleit és kieresztette.
-ROOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOAAAAAAAAAAAAAAAARRRRRRRRRRRRRRR!- hallatszott hősünk vad üvöltése.
Hangja messzire elszállt és több állatot is felzavart nyugalmából, akik riadtan futottak el vagy bújtak el odújukba. Egész teste remegett az új élménytől, még a víz is kiverte. Ahogy letekintett az alatta lévő tó felszínére, mintha kicsit megváltozott volna. Haja sokkalta dúsabban burjánzott a fején, alig látható fekete foltok jelentek meg rajta, akár egy gepárdnak, de számára a legmeghökkentőbb a szeme volt: kezdett hasonlítani egy vadmacska húzott íriszére. Nem tudta hova tenni a dolgot, inkább az új élmény okozta sokkra fogta. Újra négykézlábra ereszkedett és elindult a mesteréhez.
Az ősi spirituális lény továbbra is csak a fa egyik ágán pihent, akár egy szobor.
-Mester...- lihegve veszi a levegőt.- Látom végre. Érzem végre. Hallom végre. Ez lenne...?- majd remegő kezeire tekint.- ...Ez...leírhatatlan...- s elmosolyodik.

Yoshi a gepárd Senjutsu hatása alatt:

Jiraiya Szer. Márc. 07 2018, 17:15

Embertelen hang cikázott végig a szavanna déli égboltja alatt, melyre az élővilág egyként dermedt meg egy pillanatra, majd kapták fejüket a szikla irányába. A növényevő zsákmányállatok csordaként eredtek futásnak, s a ragadozók értetlenül álltak az eset előtt. A Szavanna Oroszlánja úgy tűnik felébredt, s most azok, kik óriási sörényükkel és tekintélyükkel álltak a száraz puszta élén, bátortalanul kuporodnak a tikkadó növényzet mögé.
A lény elnyúlva, egyenes gerinccel, tekintélyt parancsoló szempárral pihent a fa vaskos ágán, miközben mintha csak egy elismerő mosoly húzódott volna szája szélén. Karakteres arca, mely szögletes volt, erős állkapcsa, sötét szőre, minden, mi fenségessé tette. Most, ebben a pillanatban sokkal természetesebbnek tűnt, mint néhány órával ezelőtt... Akkor, amikor a fánál voltak. Most mintha a fenségessége ellenére is kifakult volna... Minthogyha elveszítette volna természetfeletti fényét és... Várjunk csak! Eltűnni látszik.

- Igen, most már tudod. - Ekkor az állat felállt, majd abba az irányba fordult, amerről pár órája érkeztek. - Jöjj! A fánál várok rád... - Mondta, miközben teste egyre áttetszőbbé válva tűnt tova egy egyszerű ugrás közben.

[...]

Yoshitaro érezte a testében tomboló erőt! Minden fakóbb színekben derengett, de sokkal élesebben. Közelebbről látott minden, minden apró részletet. Hallotta a föld alatt utat ásó bogarakat, a több száz méterre lévő madárcsicsergést. Ingerek ezrei támadták meg érzékszerveit, mégis meg tudta őket különböztetni, kordában tudta őket tartani és szét tudta őket választani egymástól. A szagok pedig... Por... Mintha csak a forró nyári nap sugarainak új, számára sosem érzett illatát is érezte volna. Nem tudta hova tenni az ismeretlen illatokat, s mi ami eddig bűzös, ocsmány, emberorrnak nem való volt, Yoshitaro számára sokatmondó, ezernyi oldalú, több rétegből álló volt. Rájött, hogy mit az emberi orr bűzösnek érez, azt az állatok kifinomult szaglása részekre tudja bontani. Amit az ember érez egyszerre, egy ingerként, összességében egy undorító elegyet alkot, csakúgy, mint egy étel, amibe minden létező ehető dolgot beledobáltak. Ha viszont azt az ételt szétbontod, ehetővé és ínycsiklandozóvá válik minden. Az ember azonban az összetett szagokat nem képes feldolgozni, nem úgy, mint az állatok.

Ezért történhetett az, hogy Yoshitaro felfoghatatlan vágyat érezett arra, hogy a fák töveit szagolgassa menet közben. Az oroszlánhímek által megjelölt területek határai világosan érezhető volt. Saját magát is másképpen látta, érezte. Dominanciáját úgy érezte, nem kérdőjelezheti meg senki és semmi, így neki is meg kell mutatnia, hogy itt járt és hogy pár perce még előle menekült a szavanna két kilométeres körzetének gerinces állománya.

Mindazonáltal, egyensúly uralkodott testében és hiába állatiasodott el kissé, emberi mivolta ugyanúgy ott tombolt benne, ahogyan az állati fele. Éppen ezért ha akarja, és képes rá, meg tudja állni, hogy ne szagolja körbe és jelölje meg saját területét. ^1!

[...]

Ahogyan átvágott az óriási füves területen a csapás mentén, amint hagyott, majd felért a fához, annak koronája újfent bezárult, s olyan sötét burkot képzett, hogy a déli napfény sem volt képest áthatolni rajta...

- Képes voltál arra, amibe előtted már számtalan ember elbukott. Mostantól képes leszel arra, hogy ha figyelsz és mozdulatlan maradsz, akkor magadba szívd a természet erejét. Ugyanúgy, ahogyan itt tetted, válj eggyé a környezeteddel. Érezd és legyél a része! - A hang forrása nem tűnt fel, egyszerűen csak hallatszódott minden honnan, miközben a fehér űr újfent elkezdte bekebelezni a Jounint. - Itt elvégezted a dolgod, de ahhoz, hogy beteljesíthesd a végzeted tudnod kell még valamit. - Ekkorra már a fehérség teljesen körbevette a fiút és jól látta, érezte az itt futó csatornákat. Most már sokkal kézzelfoghatóbbnak tűntek, mint ez előtt. - LÁSS! - Hangzott a mély, reszelős hang, mire több száz kép tört fel a csatornákból, mintha csak egy képernyőn keresztül nézné ezeket a jeleneteket egyfajta külső szemlélőként. S amit látott az számtalan állatfaj, kik csoportosulnak. Rókák, Kutyák, Macskák, Békák, Farkasok, Csigák, Hollók, Kígyók, Varjak, Bogarak és minden más... Külön-külön képek, a számtalan Ninjuu rejtekek csoportosulásai. Mindnyájuk között ott áll egy ember, kik alig-alig kivehetőek. Yoshitaro látja a Gepárdokat is, ahogyan ő ott áll közöttük. - Hajdanán, a chakra fogalma előtt, az emberiség hajnalán született egy jóslat. Egy jóslat, mely úgy szólt, hogy eljő majd a kiválasztott, ki békét, vagy pusztulást hoz erre a világra... Ez a kiválasztott az emberek közül fog kikerülni és az állatok fogják tanítani... Az ember lesz az, kiről a jóslat szól, de minden éremnek két oldala van. Egyensúly vagy Káosz... Élet vagy Halál... Fény vagy sötétség... A kiválasztottól fog függni, hogy milyen sorsra jut közös Világunk. Mily' ironikus nem igaz? Az ember, ki pusztulásba taszítja ezt a világot a saját önzőségével, képes is lehet azt megmenteni. És a kiválasztott éppen közülük kerül majd ki, s maga is az emberi természet hihetetlen kettősségének szeszélyével fenyegetve hoz ítéletet a Föld felett. Csak tőle függ, hogy élünk-e vagy halunk! - A képek egyre közelebb kerültek Yoshitarohoz. Egy kép, min egy sárga hajú fiú volt, őt varangyok vették körbe. Egy lányt, ki igazán ismerős volt a Jounin számára Farkasok... Megint másik lányt Meztelencsigák. Egy éjfeketébe öltözött, feketeszárnyú alak is megjelent az ezüstös hold előtt, őt Hollók százai repülték körbe. Megint másik képen macskaszerű szempárok meredtek a sötétségben, miközben egy sötét alak, fekete, démonszerű ködbe burkolózva hajol meg előttük. Lát egy erdőt is, ahol egy ismeretlen fiú szökell az ágakon, a természet szinte utánahajolva, mint napraforgó a nap sugarai felé, követi őt, s léptei nyomán növények rügyeznek. Lát egy Kígyószerű alakot egy sötét barlangban kuporodni, baljós aurát áraszt magából... - Mind egy kiválasztott. Azt hittük, hogy egy emberről szól a jóslat, azt hittük, hogy csak a mi Bölcseink jövendölték meg az ember érkeztét. Mint kiderült, minden Ninjuu Rejtek rendelkezik kiválasztottal, kik majd vagy Békét vagy Sötétséget hoznak a világra. Csak tőlük függ a döntés. Éppen ezért, te vagy a mi kiválasztottunk. Mi megadtuk neked az erőt és a tudást, most már csak el kell döntened, hogy mihez kezdesz vele. S ne feledd, a természet törvényét semmi nem írhatja fölül! - Mondta a hang, majd az összes kép eggyé lett s egyszerűen csak két különböző jelenet bontakozott ki Yoshitaro előtt. Az egyiknél egy óriási szörny tombol egy számára ismerős helyen. A Villám Országának hegységei, közel Kumogakuréhoz! Néhány bátor, vagy éppen botor Ninja igyekszik feléjük, hogy megfékezzék a szörnyet, de a Yoshitaro által felismert Sanbi Bijuu erejét nem tudták megfékezni. A kép tovább mosódik s meglátja a Raikagét, amint egymaga áll ki a Szörnyeteg ellen, s az élete árán, de megküzd a Bijuuval, majd elteleportálják a segítőivel... Egy újabb kép rémlik fel, egy Ébenfekete Virág, mely térdre rogy egy esős éjszakán. Szájából és gyomrából vér szivárog... Az égre néz, s a szeméből folyó könnyeket elmossák a meleg, nyári esőcseppek. Vele szemben egy macskaszerű alak áll, kit sötét energiák környékeznek, s Hana vére az ő kezén folyik tovább.

A kép kámforrá lesz.
- Halál... A jövőt láttad Embergyermek. Két szeretted halálát, mi a távollétedben következhet be. Két választás áll előtted, de nem mentheted meg mindkettőt. A döntésed pedig befolyásolja majd a jövődet és a világ sorsát. Indulj hát s ne késlekedj! A tetteid pecsételik majd meg sorsodat, azok döntik el, hogy végtére is Fényt hozol vagy Sötétséget!

_________________________
1! --> Dönts, hogy Yoshitaro enged-e állatias ösztöneinek, vagy pedig meg tudja állni és az emberi oldala lesz az erősebb.

--> A Pillangó a meséléseimben a "Pillangóhatás" jelzi, avagy egy kulcsfontosságú döntést. Itt lényegében 3 út áll előtted, 3 választása van a karakternek. AZ, HOGY MIT VÁLASZT és mit tesz, az 80%-ban befolyásolja majd a karaktered elkövetkezendő történéseit. Nem tudhatod, hogy melyik döntés milyen formában, de ha szeretnéd, később, mikor már mindegy lesz, elmondom neked, hogy mire mi történt volna Smile

// A Senjutsu-t megszerezted, elsajátítottad! Yoshitaro a Senjutsu használatával felveszi a Gepárdok jellegzetességeit a Senjutsu pluszain kívül --> Gyorsaság, Jó Reflexek, Kiélesedett érzékek, Színvakság. Ezen kívül olyan szépen játszottál, hogy a Senjutsu tanulás nem jár semmi negatív hatással, nem lettél szőrös, sem pedig nem nőtt farkad. (Mármint macskaszerű izé... érted Neutral

)
Olvasd el a Senjutsu leírását, ott láthatod, hogy mennyiben jelent ez neked majd pluszt és hogy hogyan a harcokban Smile

Tényleg olvasd el mert fontos!
2012 év eleje óta folyik a játékod... Ez nagyon nagyon hosszú idő, de amint látszik, olykor te, olykor pedig a mesélőid reagáltak lassan, ezen kívül volt nem egy mesélőváltásod is. Így a Jutalmazás a következőképpen alakul:

- Megszerzett Senjutsu.

- Az eltelt időre adok +30 Chakrát.
- A szép, tényleg kiemelkedő szerepjátékért +30 Chakrát.
- A tartalmas és hosszú írásaidért amit nem egyszer "követtél el" további +20 Chakrát.

- Ezen kívül a megpróbáltatások okán +15TJP-vel is gazdagodtál.

- Választhatsz magadnak egy maximum A szintű, nem engedélyköteles technikát, ami lehet saját és felírhatod az adatlapodra.

INNENTŐL HIDAN VISZ TOVÁBB --> A Pillangóhatás cuccait leírom neki Pm-ben. Smile

Köszönöm a türelmet és a játékot! A Chakrákat és a TJP-t felírtam.//

Ajánlott tartalom