Konoha kapuja

A kapuba érve mindenki megállt. A sensei Yamashita kezébe adta az irányítást, de neki fogalma se volt merre van a fű országa. A nagy kérdés után Emiko is feltette a maga kérdését és várták rá a választ amit mindhárman mélyen legbelül tudtak nagyon jól. Hisz a sensei tapasztalt és képzett ninja így biztos rengeteg utat ismer rengeteg más országba. Orokana hátat fordított a falu kapujának és nyugodt szívvel intett búcsút. A jobb keze a zsebéből kicsúszott majd a magasba lendült. -Indulás!- ordított fel Orokana miközben keze hirtelen előre lendült majd rohanni kezdett. Ő sem tudta merre de elkezdett futni. Majd pár másodperccel később visszafordult és hangosan visszaszólt a csapatának. -Mi az? Nem jöttök a sensei úgyis tudja az utat!-

Yoh persze pontosan tudta az utat de tanítani szerette volna a csapatát. Mármint azt a két tagot, akit lehet tanítani, ugyanis Orokana kun úgy viselkedett, mint egy komplett idióta, de ezt már kicsit megszokta a Jounin. -Nos Orokana keletnek fut éppen egy ellenséges ország felé. Nekünk észak felé kell indulnunk, Tessék itt a térkép, bejelölve az útvonallal. -Adta át a kabátja zsebéből a kis tekercset Yamashitának. -Egyszer fogunk pihenni délután, félúton, estére megérkezünk és holnap reggel kezdjük el a küldetést. Ehhez nagy tempót kell diktálnunk, úgyhogy Orokana kezdj el arra futni!- Mondta mosolyogva és kezével mutatta az irányt. -Azért legyetek éberek, ez már nem a falu, itt bármi megtörténhet.- Figyelmeztette a tanítványait Yoh, majd egy szökkenéssel elindult a megfelelő útvonalon a többiek pedig követték a Fű országa felé.

// határvidékekre írjatok.//

//Tsuki, Osumi//

Naoki pár gyors szökkenéssel Tsukinál termett, miután megbeszélte a dolgokat Osumival, és a lánynak is elmagyarázta, hogy mi a helyzet. Kaptak egy kísérőt, akivel végre elhagyhatják a falut, és hazamehetnek.
- Ez a srác, Osumi fog velünk jönni - fejezte be végül a mondókáját egy óvatos biccentéssel az említett személy irányába. - A kapunál beszéltük meg a találkozót, egy fél órán belül ott lesz.
A genin nem várt sok reakciót a lánytól, hiszen nem az a típus volt, aki egy jó hír hallatán örömtáncot kezd el lejteni, viszont azzal is tisztában volt, hogy Tsukit érdekelte, hogy mit beszélt azokkal a srácokkal, és, hogy miért, annak ellenére, hogy nem kérdezte, és nem is kérdezte volna meg. Szimplán csak "büntetett" volna, amit viszont Naoki nem szeretett volna megtapasztalni.
Miután ezt így "megbeszélték", elhagyták a kiképzőterepet és miután összeszedték a cuccukat ideiglenes szállásukról, a kapu felé vették az irányt. Némán sétáltak egymás mellett, természetesen Naoki tartotta a megfelelő távolságot, és közben az eddig vele történt dolgokon merengett. Majd egyszer csak egy meghatározhatatlan indíttatás révén megtörte a már huzamosabb ideje tartó csendet.
- Ha hazaértünk... te mihez fogsz kezdeni?
A kérdés egyszerű, mégis sokat takar. Saito itt maradt, Bakin valószínűleg vele van, így a lány csapata felbomlott. Akárcsak Naokié... Érdekelte, hogy mik a lány tervei, bár válaszra itt sem volt sok esély, de egy próbát azért megért a dolog.

Akár válaszolt a lány, akár nem, megérkeztek időközben a kapuhoz, ahol Naoki átadta a távozási engedélyt a kapuőröknek, majd miután mindent rendben találtak, leült a bejárat tövébe, és lehunyt szemmel várta Osumi-t.

Shikoku Naoki írta://Tsuki, Osumi//

Naoki pár gyors szökkenéssel Tsukinál termett, miután megbeszélte a dolgokat Osumival, és a lánynak is elmagyarázta, hogy mi a helyzet. Kaptak egy kísérőt, akivel végre elhagyhatják a falut, és hazamehetnek.
- Ez a srác, Osumi fog velünk jönni - fejezte be végül a mondókáját egy óvatos biccentéssel az említett személy irányába. - A kapunál beszéltük meg a találkozót, egy fél órán belül ott lesz.
A genin nem várt sok reakciót a lánytól, hiszen nem az a típus volt, aki egy jó hír hallatán örömtáncot kezd el lejteni, viszont azzal is tisztában volt, hogy Tsukit érdekelte, hogy mit beszélt azokkal a srácokkal, és, hogy miért, annak ellenére, hogy nem kérdezte, és nem is kérdezte volna meg. Szimplán csak "büntetett" volna, amit viszont Naoki nem szeretett volna megtapasztalni.
Miután ezt így "megbeszélték", elhagyták a kiképzőterepet és miután összeszedték a cuccukat ideiglenes szállásukról, a kapu felé vették az irányt. Némán sétáltak egymás mellett, természetesen Naoki tartotta a megfelelő távolságot, és közben az eddig vele történt dolgokon merengett. Majd egyszer csak egy meghatározhatatlan indíttatás révén megtörte a már huzamosabb ideje tartó csendet.
- Ha hazaértünk... te mihez fogsz kezdeni?
A kérdés egyszerű, mégis sokat takar. Saito itt maradt, Bakin valószínűleg vele van, így a lány csapata felbomlott. Akárcsak Naokié... Érdekelte, hogy mik a lány tervei, bár válaszra itt sem volt sok esély, de egy próbát azért megért a dolog.

Akár válaszolt a lány, akár nem, megérkeztek időközben a kapuhoz, ahol Naoki átadta a távozási engedélyt a kapuőröknek, majd miután mindent rendben találtak, leült a bejárat tövébe, és lehunyt szemmel várta Osumi-t.

~ Mit gondol ez rólam, hogy valami eszetlen kis csitri vagyok?! Csak lenn egy lehetőség egy alkalom és meg ízlelném a te véredet is! Azt fel tételezi, hogy nem tudom lesz egy harmadik tagunk is..... Felháborító.~
Még a kiképző terep kapujában fel szedtem az oda ledobott holmim így teljesen útra kész voltam. Unottan álltam és vártam a falnak dőlve, hogy Naoki mit csinál engem nem érdekel felőlem fejre is állhat egész Konoha ninjástol civilestül.
Kezem ökölbe szorul ön kéntelenül is amikor meg mer szolitani és faggatni a dolgaimról. mit csinálok mikor haza érek szerintem az az én magán ügyem.
~ Vajon mit reagálna ha azt válaszolnám, hogy vadászni fogok. Szomjam vérrel csillapítsam, hm az emberek úgy is olyan... mindegy...~
- Amit csak akarok azt csinálok. Talán egy kicsit edzek és meg nézem, hogy van e olyan jutsu ami méltó rá, hogy meg tanuljam.
Persze ez nem a teljes válasz volt, megerőltettem magam és próbáltam nem túl közömbös lenni a kérdés és Naoki irányába. Ő viszont már talán ismert annyira, hogy tudja kész csoda tőlem egy ilyen válasz. Talán érti már, hogy ha kedves lenék vele jobb ha menekülne az életé ért.

Miután megkaptam parancsot, jobban mondva kérést, szívességet, ahogy általában nevezik -egy olyan kérés, amit jobb nem visszautasítani-, rögtön hazasiettem néhány holmimért, amit feltétlenül szükségesnek tartottam elvinni a hosszú útra. Ez némi élelemre, nagyon sok vízre, és egy kendőre -a homok ellen- korlátozódott. Váltóruhát nincs értelme vinni, a fegyverek meg eleve nálam voltak. Ez persze nem igaz, de amint hazaértem, az volt az első dolgom, hogy azokat felszereljem magamra, automatikus mozdulat volt, mint másnak a.. járás. Csak ez talán egy kicsit veszélyesebb. Elbúcsúztam "szüleimtől", Aitól és az igazi családomra gondoltam egy pillanatra, ennyit mindig megengedek magamnak, mikor a fényképükre pillantok. A Hokage azt ígérte, Konoha védelmét élvezik, akár ide is költözhetnek, de azóta semmi hírt nem hallottam felőlük.
Három éve... és nekem mindig összeszorul a gyomrom, ha csak rájuk gondolok. Akárhogy is lesz, akár visszakapom őket, akár nem, már semmi nem lesz ugyanolyan, mint azelőtt.. Ők egy kedves fiút engedtek el és... nos, ez lett belőlem. Persze, előbb-utóbb mindenki felnő, de Hiroto nem szabad akaratából vált el tőlük.. /szándékos váltás/
Beszereztem még gyorsan egy világ- és egy Szél Országa térképet, felszerelkeztem a macimmal, amit majdnem az ágyamon felejtettem, aztán el is indultam a kapu felé. Nem siettem el, igaz, jobb szeretek gyalog járni a városban, míg mások inkább a tetőket választják, mire odaértem, már mindketten ott voltak, de nem késhettem sokat. Hacsak a srácnak nem azért vannak csukva a szemei, mert esetleg elaludt volna. Az ciki lenne. A kapuőr egy lépést tett balra, ezzel jelezve, szabad az út, tehát be volt már avatva mindenbe. Biccentettem neki, hogy megértettem.
- Nos, ha készen álltok, indulhatunk.
Valójában erre semmiféle választ, reakciót nem vártam, készen kell állniuk, elvégre azért is kerestek meg. Mielőtt kiléptem volna a kapun, tekintetem még hosszan elidőzött a fehér hajú lányon. Még sosem láttam ilyet.. Nem zavartattam magam, nyilván nem szereti, ha megbámulják, de az ilyen valahogy sosem foglalkoztatott. Szó nélkül léptem át a kaput, nem néztem hátra, mert tudtam, hogy követni fognak. Azért néha leellenőriztem.
Egy darabig még gyalog vezet az utunk, egészen az erdőig, ahonnan a leggyorsabban megközelíthető a Szél Országa. Onnan már valószínűleg a fákon ugrálva fogunk eljutni egészen a határig talán, de mivel én még nem jártam "külföldön", kénytelen vagyok kísértjeimre támaszkodni, ami persze nem vet rám túl jó fényt, mint "vezető".
- Ha jól sejtem, ez a legrövidebb út Rejtett Homokba, úgyhogy átvágunk rajta. Hacsak nincs ellenvetésetek..

/Ha szeretnétek még beszélni, esetleg van ellenvetésetek, ide írjatok, különben az erdőbe./
/A "maci" a táskában van, csak a fél keze lóg ki; nem szőrös./

A reggeli órákban magányos alak jelent meg Konoha kapujánál. Csendben sétáltam falu irányába, de aztán megtorpantam az őrbódénál. A bekötött orrú kapuőr rám emelte tekintetét, kissé már unottan, ahogy a tollához nyúlt.
- Neved?
- Chrono. Nemrég regisztráltam áthaladásom során.
A bekötött orrú erre hátrébb lapozott, keresgélve.
- Két napja... mit csináltál te eddig? - kérdezte gyanakodva.
- Összefutottam néhány banditával az erdőben. Velük volt egy kis problémám.
Végigmért a kapuőr.
- Na igen, eléggé viharvertnek tűnsz.
Az nem kifejezés. Nekonak köszönhetően a sérüléseim teljesen begyógyultak, de ugyanez a ruhámról aligha volt elmondható. A fegyverek okozta vágások ott éktelenkedtek rajta. A legszembetűnőbb a vállamnál levő lyuk volt, ahol nemrég áthaladt a számszeríj lövedéke.
- Rendben, akkor itt írd alá, hogy áthaladtál - fordította felém a füzetét.
Megtettem, amit kért, majd a fejével jelzett, hogy mehetek tovább. Mélyet sóhajtottam, majd besétáltam a faluba. Viszont éreztem a tekintetét magamon addig, míg a látóhatárán kívül nem kerültem. Ez pedig valahogy lelombozott. Mondjuk, mit mondhatnék erre. Nem tartoztam ide. Se sehová. Egyedül voltam ebben a hatalmas világban, ahogy ez mindig is volt. Talán tartoztam valahová egy rövid ideig, de az már a multté.

Megálltam valahol, ami talán a falu közepe lehetett, mert eléggé forgalmas volt. Kissé előre döntöttem a fejemet, eltemetkezve a gondolataimban. Lassan tényleg el kell döntenem, hogy hogyan tovább. Menni... vagy maradni...

Az egy óra elteltével már szinte mindent elintéztem csak a cókmókomat kellett összepakolnom. Tíz perccel a megbeszélt időpont előtt elindultam a kapu felé. Útközben azon gondolkoztam vajon megtudunk-e valamit erről a mogorva jouninról. Remélem azért nem lesz ilyen hideg az egész küldetés alatt mert ha igen akkor unalmas heteknek nézünk elébe! Miközben ott poroszkáltam emlékek rohantak meg és szinte teljesen elterelték a figyelmemet...
- Elnézést kérek! - Mondtam egy fiatal lánynak akit majdnem fellöktem.
Mire odaértem már teljesen euforikus állapotba kerültem. Be kell vallanom ez a küldetés valóban feltüzelt abból a szempontból, hogy itthon ülök hónapok óta...
A megbeszélt idő előtt értem oda konoha kapujához és mivel még senki sem volt ott a bejáratnál ezért úgy gondoltam addig lazulok egy kicsit. Miközben a falat támasztottam azzal szórakoztattam magam, hogy különböző bushinokat hoztam létre aztán röhejes utasításokat adtam nekik például fejen állás és így tovább. Amikor már ebbe is beleuntam már csak a falat támasztottam és vártam, hogy feltűnjön a vezetőnk és csapattársam. Vajon milyen lesz ezzel a sráccal együtt dolgozni? Kíváncsi vagyok milyen teljesítményt fog nyújtani és ha már itt vagyunk az én teljesítményemre is kíváncsi leszek. Ezek a szerzetesek érdekesek lehetnek. Remélem kommunikatív egy népség bár ki tudja?

// Az előző postom végén írtam, hogy szándékozom kis tűket (2-300db) és valami alap mérget vásárolni! Pénzem elvileg van rá! Sikerült ezt a manővert végrehajtani esetleg írjak miatta valahova? //

-Katana, megvan- mondtam, leellenőriztem a cuccost -Kunai, shuriken, rendben. Már csak egy dolog van hátra. - kezdtem, majd elraktam egy doboz fogpiszkálót a zsebembe -Egy doboz fogpiszkáló a sensei ajánlásával.- amint az ellenőrzés megvolt, ettem egy finom ráment, ezután elindultam a kapu felé. -Remélem össze fogunk haverkodni Makenshivel és nem fogok leégni az első küldetésemen.- gondoltam, majd ránéztem az órára -Basszus! Megint el fogok késni!- már csak egy percem volt odaérni, még távol voltam. Elkezdtem rohanni, így még csak pár percet késtem, szerencsére még csak Makenshi volt ott, a falat támasztotta. -Helló Makenshi!- köszöntem hangosan.

/Bocsi a késésért! Makenshi vond le az összeget és írd fel a tűidet./
Az óra letelte előtt a két genin a falu kapujánál várakozott. A tűző napsütésben a gyermekek a messzi horizonton a házak közt homályos alakokat látott közeledni. Az utolsó perceg pörögtek a találkozási időpontig. a másodpercek múlásával a négy alak a kapuhoz közeledett és egyre élesebben rajzolódott ki. Még végül eléjük nem ért a négy alak. Ebben a pillanatban telt le a genineknek a felkészülésre adott idő. A mester és a három szerzetes volt az imént említett négy alak. A három szerzetes narancssárga és vörös öltözéket viselt. Mindhármójuk kifejezéstelen arccal bámult maga elé és a kezükben hosszú gyöngysort tartottak. Kopasz fejükön vakítóan csillant meg a fény. A geninek mellett megállás nélkül haladt el a mester és a három szerzetes, de nem elég,, hogy nem álltak meg még csak rájuk se néztek sőt egy szót se szolt senki a két geninhez. Mivel a feladat egyértelmű volt és részletes leírást kaptak ezért a mester nem húzta tovább csevegéssel a fontos időt.
/nyitok egyet a határvidékre oda lesz a következő postotok./

//Kabuto és Jori//

- Én már voltam pár küldetésen ezzel szemben a hugom még nem.
Válaszoltam a feltett kérdésre és amikor elindultunk a falu kapujához megörvendtem, hogy végre csinálhatok valamit.
"Lásd világ, hogy mit tud démon Eiko."
Gondoltam magamban miközben mellettük mentem. "De azért remélem a fiúk harcban többet fognak komunikálni mint így."
- Hugocskám lehetőleg próbálj nem meghalni.
Adtam neki a tanácsot, mert hiába jó ninja követ el ballépéseket, bár azokat néha én is.

Kusuki Eiko írta://Kabuto és Jori//

- Én már voltam pár küldetésen ezzel szemben a hugom még nem.
Válaszoltam a feltett kérdésre és amikor elindultunk a falu kapujához megörvendtem, hogy végre csinálhatok valamit.
"Lásd világ, hogy mit tud démon Eiko."
Gondoltam magamban miközben mellettük mentem. "De azért remélem a fiúk harcban többet fognak komunikálni mint így."
- Hugocskám lehetőleg próbálj nem meghalni.
Adtam neki a tanácsot, mert hiába jó ninja követ el ballépéseket, bár azokat néha én is.

- Nyugi nem halok meg pont most
Kicsit izgultam a küldetés miatt
és az volt a fejembe hogy
Mi van hogy ha mégis meg halok
De utána az volt a fejembe hogy ez baromság nem tudnának egy könyen meg ölni vagyis remélem hogy nem
- De hülye vagyok ott hol hagytam valamit
Egy nagy hülye vagyok figyelhetem volna jobban is mikor pakoltam
- Na most már mind egy

A falu kapujában egy meglehetősen nagy szekér vár titeket, ami elé 2 ökör van befogva. A csapat egész úton csendben volt, amikor meglátják a kereskedőt, az egyik férfi előre megy, majd valamit beszél a szekéren ülő idős emberrel. Ez nem tart sokáig, ugyanis Yoku visszatér hozzátok.
- Üljünk fel a szekérre, máris indulunk. Ha bármit otthon hagytatok, azt mellőznötök kell. Ne aggódjatok, majd kisegítünk titeket, főleg a kis újoncot. - mondja a férfi.
Ezután egyesével felültök, majd elindul a szekér.

//A következő postban reagáljatok erre, illetve írjátok le, hogy az egész nap unalmasan telik, kérdezhettek a társaktól, bámészkodhattok stb. A köv postban majd válaszolok a kérdésekre amiket feltettetek.//

Kicsit elcsodálkoztam amikor megláttam a szekeret, de azért nem annyira. "Nagynak elég nagy." Egyikőjük azt hiszem Yokunak hívják el ment, hogy beszéljen a kereskedővel és amikor vissza jött.
Felültünk a szekérre és lassan, de biztosan elindultunk. Mivel nem hagytam otthon semmi létfontosságú dolgot így nem aggódtam.
- Nem maradt otthon semmid?
Kérdeztem meg hugomtól.
Az idő olyan lassan telt és az egész út uncsi volt. Volt, hogy majdnem elaludtam, de egy kicsit mindig magamhoz tudtam térni. "Dög unalom van. Remélem azért egy kicsit izzadnom is kell, de hát Amatsuki azt mondta nem lesz könnyű vagy mit. Na de mindegy, ha elérünk a határig majd úgy is kiderül minden."

Kusuki Eiko írta:Kicsit elcsodálkoztam amikor megláttam a szekeret, de azért nem annyira. "Nagynak elég nagy." Egyikőjük azt hiszem Yokunak hívják el ment, hogy beszéljen a kereskedővel és amikor vissza jött.
Felültünk a szekérre és lassan, de biztosan elindultunk. Mivel nem hagytam otthon semmi létfontosságú dolgot így nem aggódtam.
- Nem maradt otthon semmid?
Kérdeztem meg hugomtól.
Az idő olyan lassan telt és az egész út uncsi volt. Volt, hogy majdnem elaludtam, de egy kicsit mindig magamhoz tudtam térni. "Dög unalom van. Remélem azért egy kicsit izzadnom is kell, de hát Amatsuki azt mondta nem lesz könnyű vagy mit. Na de mindegy, ha elérünk a határig majd úgy is kiderül minden."

- Unatkozok
Aztán eszembe jutott hogy lefeküdhetnék aludni
de ez nagy hülyeség lenne
- Meddig is fog tartani ez a küldetés?
Tetem fel a kérdést
Reméltem hogy csak pár napig mert nem bírnék ki 2 hetet se

A szekér lassan zötykölődik az úton. Az utazásotok eléggé unalmas, ráadásul a társaitok sem csevegnek. Amikor Jori megszólal, Amano mérgesen néz rá. Megpödri a bajuszát, majd megszólal:
- Menjetek és nézzetek szét oda kint. Haladjatok előre ezen az úton és ha bármilyen gyanús dolgot észre vesztek, akkor szóljatok nekünk! - mondja.
Mielőtt még leszállnátok Tetsuryu megválaszolja Jori kérdését:
- Három napig kísérjük a szekeret és szintén három napot töltünk el az őrhely kialakításával. Viszont ha rosszul megy a dolgunk, akkor elhúzódhat az egész. - mondja.
Ezután pedig leszállhattok és mehettek feltérképezni az előttetek álló utat.

//A következő post már ide menjen: http://narutohun.niceboard.org/t22p195-hatarvidek#23223 //

Konoha... újra a jó öreg Konoha határán járok. Yuzu most Kumoban van én így nyugodtan intézhetem a dolgaimat. Nem kell félnem attól, hogy baja esik. Kapuhoz érve felmutatom papírjaimat. Vándor ninja ki már egyszer járt Konohában elég régen volt már az, de elég hozzá könnyeben be engedjenek. Akkor sem történt semmi baj így bíznak benne most sem fog. Nagy levegő és falu üzletsorai felé veszem az irányt van pár dolog amit bekel szereznem mielőtt tovább indulok. Az utam hosszú lesz és fárasztó az se biztos, hogy sikerrel fogok járni. Bár reménykedem benne, hogy erőfeszítéseim siker koronázza majd. Igaz ez nagyobb pénz össze elvesztésével fog járni valoszinüleg, de ezt én nem bánom.

//Jiraiya

Újabb nap, újabb kihívások.

Noha előző edzésem – s egyben tanulásom – után kaptam egy kis pihenőt, az idő csak úgy repült. Harmadik edzőnapom reggele szinte egyről a kettőre érkezett el, bár meg kell mondjam, igencsak kómásan ébredtem. Nem volt azonban mit tenni, hívott a kötelesség. Hamar összeszedtem magam, megreggeliztem, majd miután vállamra akasztottam kis övtáskámat, el is indultam a megbeszélt helyre.
Nem volt már túl korán, indulásomkor körülbelül 8 óra lehetett. Megbeszélésünk alapján fél 9-re kellett odaérnem Konoha kapujához.
Bár nem igazán értettem, miért pont a falu e része volt edzésünk elsődleges színhelye, egyelőre nem igazán akartam messzemenő következtetéseket levonni – hiszen valószínűleg feleslegesen tettem volna. Egyszerűen csak sétáltam. Körbefuttattam a szemem az ébredező Konohán: bevásárláshoz igyekvő civileket, s néhány igencsak tüsténkedő ninját is láttam. Egyáltalán nem siettem, viszonylag sok időm volt még, hamarabb pedig nem akartam megérkezni. Szabadságom néhány utolsó percét is ki kívántam élvezni.

// Jiraiya, Kaito //

Kopogás közben egy ismerős hang zavarta meg morfondírozásomat. Taidana Kaito. Üdvözlő szavai után én is intéztem felé néhány kedves szót, amik nagyjából a szia különböző formáit jelentik. Bementünk az irodába. Már ekkor elkezdtem gyanakodni amiatt, hogy pont egyszerre értünk ide. Milyen véletlen, nem igaz? De mivel én nem hiszek a véletlenekben, ezért már kezd előttem körvonalazódni az a lehetőség is, hogy kicsivel komolyabb küldetést fogok kapni, amire azért ketten is kellünk.
Bent, a Hokage-sama irodájában, meglepő módon Tsunade-hime hiánya tűnik fel legutoljára, mivelhogy az a fekete kimonós nő, aki az asztalánál ül, rendkivül jól néz ki és azt hiszem egy magamfajta perverz számára nem is szükséges más esemény ahhoz, hogy meglegyen osztva a figyelmem a nő keblei és a terem átvizsgálása között.
A nő belekezdett a mondandójába, amiből megtudtam, hogy a Hokage asszony éppen távol van, valamint nekünk sűrgősen el kell mennünk Tanzaku Gaiba, mert ott elkezdték kirabolni a kaszinókat. Meg kell keresnünk a tettest és a többi.
Juj, Kaszinók, nők... Ezek komolyan azt hiszik, hogy én vagyok erre a legalkalmasabb? Nem hinném, hogy lesz akaraterőm nyomozni ahelyett, hogy a csajokat kukkoljam, de ők tudják, mindenesetre én jól jártam.
A következő pillanatban arra lettem figyelmes, hogy már Konoha utcáin sétálok és Kaito éppen hozzám beszél.
- Nincs semmi érdekes. A küldetések meg unalmasak. Legalábbis az eddigiek nagy része. Na, de azt hiszem most igazán jó dolgunk lesz... - valószínüleg Kaito ezt kicsit máshogy értelmezi majd mint én, de hát üsse kő, ahogy mondani szokás - És veled mi a helyzet? Technikák, barátnő, küldetések, vagy esetleg valami izgalmas könyvel ismerkedtél a legutóbbbi találkozásunk óta?

//Jiraiya

Teljesen elment az eszem? – kérdeztem saját magamtól, mikor hirtelenjében tudatosult bennem, vasárnap van. Nem igazán tudtam, mi miatt képzelhettem azt, hogy máris hétfő, azaz a senseiemmel való találkozó napja van. Talán egy álom mondatta ezt velem – hiszen egyből ébredés után, szinte gondolkodás nélkül útnak eredtem. Az is lehetséges volt azonban, hogy elmém játszik velem furmányos játékot, és miután elsajátítottam életem első genjutsu-technikáját, megtréfált engem kissé. Na, persze jól tudtam, e kettő mind mondvacsinált indok volt csupán – kissé idegesen indultam hát vissza a szállásomra, s elhatároztam, hogy amint megérkezem, máris behuppanok az ágyamba.
A sors igencsak érdekesnek mondható fintoraként azonban hazatértemkor egy levél várt engem. Hamar megállapítottam a feladó kilétét: a Hokage helyettese volt az. – Mit akarhat tőlem? – gondolkoztam el egy pillanatra, majd továbbolvastam.
– Ez nem igazán vall rájuk, mindenesetre nem hiszem, hogy bármiféle hátsó szándék is vezérelné őket – mélyedtem el. Ami azt illeti, a viszonyom a shinobi rendszerrel és hierarchiával nem volt éppen kellemes. Igencsak meg kellett gondolnom, hogy elvállaljak-e egy küldetést, melyről szinte csak annyit tudok, hogy végrehajtásához szükségük van rám. A szabadnapomat nem sok kedvem volt ezzel elrontani – bár szó, ami szó, azt már félig-meddig így is szabotáltam.
Végül pár percnyi fetrengés és merengés után úgy döntöttem, hogy vállalnom kell a küldetést. Na, nem kötelezettségtudatból vagy azért, hogy pénzhez jussak: mindinkább abból célból, hogy tanulmányozhassam, milyen is egy „szabályos” küldetés; hogy tudjam, előnye vagy hátránya ez annak a rendszernek, melyet jelenlegi gondolkodásmódom szerint megvetek.

Kissé kedvtelenül ugyan, de újra fogtam magam, s elindultam. Úti célom az aznap már egyszer látott Főkapu volt.
– Valamiért sokan preferálják ezt a helyszínt… – gondoltam.
A levélben megjelent időponthoz igazodva érkeztem, de nem találtam ott senkit se. Egy pillanatra meg is fogalmazódott bennem, hogy talán csak egy trükkről, viccről vagy csapdáról van szó. Körülbelül 10 perc kellett ahhoz, hogy megelégeljem a szüntelen várakozást. Sarkon fordultam, s arcomon egy igencsak mélabús „már megint” kifejezéssel el is indultam hazafelé.
Nem telt bele sok idő azonban, hirtelenjében egy hangot hallottam a hátam mögül – egy igen fiatal, lágy hangot.

– Rád kellett ennyit várnom? – fordultam meg, s vettem szemügyre az újonnan érkezőt.

// Bocsánat mindenkitől, hogy lemondom a küldetést, csak jelentkezem a Fukurobu klánban, és itt sem maradhatok öröké, ha Kuzonak vissza jön a netje, és én éppen nem mást csapatok, akkor össze dobunk valamit, pótlás képen, még egyszer bocsánatot kérek mindenkitől. //