Aburame Shui

2 posters

Go down

Aburame Shui Empty Aburame Shui

Témanyitás  Aburame Shui Kedd Ápr. 06 2010, 23:22


Név: Aburame Shui
Nem: nő
Kaszt: Genin
Kor: 12
Születési dátum: jan. 1.
Vércsoport: A Rh-
Lakhely: Tűz Országa (Konoha)
Magasság: 155 cm
Súly: 45 kg
Felszerelések: 5 kunai, 5 shuriken, robbanócetlik, tekercsek, drót, füstbomba
Kinézet: Vékony, törékeny testalkat, szőke, hosszú haj, kék szemek, nagy száj, viszonylag fejlett test, amit szeret ki is hangsúlyozni, mondhatni anti-Aburame
Jellem: Nyíltszívű, nagyszájú, és a véleményét sem rejti véka alá. Tipikusan olyan ember, aki fél perc alatt tud vérig sérteni, de ugyanennyi idő alatt fel is vidíthat. Sajnos rossz emberismerő, így nem érzi, mikor kellene inkább csöndben maradnia, emiatt keveredett már nem egyszer bajba. Utál unatkozni, ezért állandóan tesz-vesz, sajnos néha még akkor is, amikor nyugton illene maradnia, amit valljuk be, nem néznek szívesen, így végül megbélyegezték: hiperaktív (és tényleg az). Pszichológiailag nézve egészséges (a hiperaktivitást leszámítva), ennek ellenére meggyőződése, hogy a tárgyak is ugyanúgy éreznek, mint bárki más, és meg kell őket győzni, hogy csinálják azt, amit szeretnénk, hogy csináljanak. Ha valami nem sikerül neki, akkor persze ezen elv alapján simán ráfoghatja az adott tárgyra, hogy nyűgös, és igazából ez a baj, nem pedig az, hogy béna. Mert köztudott, hogy sokszor kapkod azzal, amit csinál, és ilyenkor természetesen minden fordítva sül el, mint szerette volna. Nem túl kitartó, sajnos hamar feladja, ha nem sikerül valami. Legnagyobb gyengéje a nyalóka és a nagy szomorú "bociszem" ennek a kettőnek semmilyen körülmények között nem tud ellenállni.
Furcsaság: Alapvetően retteg mindenféle rovartól. Ez - valljuk be - az Aburame klán tagjaként kicsit neccesen hangzik. Razz


Előtörténet:

Egy férfi ül gondolataiba merülve egy vaskos könyv felett. Kezében tintába mártott toll, amit most készül a papírra nyomni, betűket kanyarítva szép sorban. A bejegyzés rövid, mégis, ahogy végez vele, gondolataiba merülve nézi ívüket.

s év h hó n nap: Aburame Shui sikeres geninvizsgát tett.

A további három rublika üres, egyelőre a jövő titka, ki lesz a sensei-e és kik a csapattársai. A férfi szemébe mégis büszkeség költözik. Ki gondolta volna? Visszapörgeti a lapokat tizenkét évvel ezelőttre, arra a napra, amikor az ég megajándékozta Shuival.
Az év első napja volt. Valami új kezdete. Számára egy új életé, amelyért felelős. Már akkor mennyi bajt kavart.
A férfi elmosolyodik a gondolaton, pedig még jól emlékszik a rettegéssel töltött napokra, azokra a végtelenül hosszú órákra, amíg a felesége mellett kellett aggódnia gyermekük jövője miatt. Shui koraszülött volt. Alig 5 hónapot bírt eltölteni anyja pocijában, aztán elpattant a húr. Sosem volt türelmes fajta, miért pont a terhesség ideje alatt lett volna az? A kis buta... A védelmező anyai méhből így egy rideg inkubátorba került további két hónapra. Az sokáig az sem volt biztos, hogy túléli. Végül másfél hónap után végre megerősödött annyira, hogy további két hét után végre hazakerülhessen. Mennyire megkönnyebbültek mindketten, mikor végre először etethették, fürdethették a családi fészekben. Még a testvérei is úgy vigyáztak rá, mint egy kis hímes tojásra.
Bezzeg most, igazi kis ördögpalánta. Egyáltalán nem hasonlít a klánra. Eleve ott vannak a szőke fürtök, amit minden bizonnyal az anyjától örökölt. Másrészt hangos, izgága, és be kell vallani, sokszor idegesítő. Sokat nyavalyog, mindent összekavar, de rendkívül segítőkész és jó szándékú, igazán nem lehet haragudni rá. Hogy is tudna, az egyetlen kislánya. Persze vannak testvérei, de mind a három fiú. Ha a nagymama élne még, biztos nagyon ki lenne bukva Shuira, mert mindig is úgy hitte, a fiúkkal több a gond. Hát Shui bőven túlszárnyalja a testvéreit, ha zűrről van szó.

z év s hó h nap: Shui - beiratkozás az Akadémiára

Pillantja meg a bejegyzést. Az is egy emlékezetes nap volt. Az első nap egy új korszakban. A sok izgatott gyerek között teljesen átlagosnak tűnt, mégis, amit Shui nem láthatott, azt ő rögtön leszűrte. Mindenki felnézett rá, mert egy híres klán tagja, és nagy sóhajjal az is feltűnt számára, hogy bár felnéznek rá a klánneve miatt, ugyanemiatt távolságtartók is, ő is átesett ezen, az emberek elismerik a képességeiket, de irtóznak is tőlük. Többek között ezért sem értette, hogy Shui hogy nem gubózott magába, hiszen tisztában volt vele, hogy egy barátja sem volt, mindenki tisztes távolságban elkerülte, ha lehetett. Sokszor szenvedett is emiatt. Az apai fülekbe is eljutott az éjszakai visszafojtott zokogások hangja. Nappal mégis teljesen ellenkező arcát mutatta mindig. Sosem járt még ennyit szülőire, és sosem volt még ennyit vendégségben náluk a tanár, mint mikor Shui bekerült az Akadémia gépezetébe. Állandóan érkeztek a panaszok arról, hogy nem tud viselkedni, hogy visszaszólt a tanárnak, hogy nekiugrott egy osztálytársának, hogy elfelejtett elvinni valamit, megcsinálni a háziját, és még sorolhatná. A dicséretek már nem voltak ilyen sűrűek. Csupán a gyakorlattal nem volt probléma a suliban, az kielégítette a mozgásvágyát. Bár ott is hajlamos volt elragadtatni magát. Azért titkon bízott benne, hogy idővel ezt kinövi, de eddig semmi remény nem mutatkozott ez ügyben...

a év t hó k nap: Shui beavatási szertartása

Ez sem ma volt már. A szokásos kláneljárás, amivel megkapta a speciális képességeit, s cserébe lakhelye lett több száz lárvának. Azóta sem hajlandó használni, bár mostanában kezd kibékülni a dologgal. Nem meglepő. Még kicsi volt, mikor történt, nem foghatta fel ésszel a különbségeket. A kis falánk mézet akart lopni a kaptárból valahol az erdőben. A méhek megtámadták, hiszen még alig volt 5 éves, ügyetlen is volt, persze, hogy leverte a fészket. Igaz ugyan, hogy a saját bogarai megvédték, de attól a naptól kezdve retteg a bogaraktól. Persze épp ésszel megérti, 2 hónap kórházi ápolás után valószínű ő sem akarna egy darabig bogarat látni. Arról nem is beszélve, hogy mindenki ezért irtózik tőle. A teher nehéz, főleg egy lány számára.
De mégis csak egy Aburame, bízott benne, hogy Shui egyszer képes lesz felnőni a névhez. Talán ehhez jó kezdőlöket volt a múltkori eset, alig pár hete történhetett, mikor fára mászott. Megcsúszott az egyik magas ágon, és leesett. Majdnem 10 métert zuhant volna nyíl egyenesen, ha a benne élő rovarok meg nem mentik. Persze nem ismerné el a világ minden kincséért sem, de azóta nem egyszer látta titkon, hogy rovarokról szóló könyveket forgat, még ha csak keveset is. Talán megtört a jég, és elindulhat az olvadás. Igaz, semmit sem szabad elsietni és túlzott következtetéseket levonni, mivel valamelyik nap is sikítófrászt kapott a szobájában tanyázó büdösbogártól...

Hangokra lesz figyelmes, főleg egy jól ismert éles hangra, a konyhából jön. Mondandója hallatán ismét mosolyoghatnékja támad, pedig ez sem jellemző rá. Shui volt az, épp élménybeszámolót tartott legidősebb bátyjának, aki küldetésen volt, és csak most tudta meg a nagy hírt.
- ... mire beértem, már egyáltalán nem izgultam, sőt, rákiáltottam a senseire, hogy adja már azt a feladatot, vagy elpusztulok unalmamban. Erre odatolja nekem a lapot. Képzeld egy egyszerű Shunshin no jutsu, robbanójegyzet aktiválás, Kawarimi no jutsu kombóval volt képes kiszúrni a szemem. Mi az egy Aburaménak, nem igaz? Csikkzsebből kivágjuk! Nem si teketóriáztam, nekiláttam, és probléma nélkül vettem az akadályt. Persze megemlítette, nem is bírta volna ki, ha nem köthet bele valamibe, hogy nem voltam túl gyors, és precíz, blablabla. De hiába az unszimpátia, nem tudta megakadályozni, hogy megszerezhessem ezt! - itt minden bizonnyal a fejpántjára mutathatott, amit a combjára kötött, és azóta le sem akarja venni, még a fürdésnél is küzdött egy darabig, hogy valahogy levegye a nadrágját, de mégis rajta maradjon a homlokvédő, persze sikertelenül. A legnagyobb testvér, Mamoru, persze csak halkan kuncog.
Erre is csak Shui képes, megnevettetni a családot. Milyen üres lesz nélküle ez a ház, amikor küldetésre kell mennie... már előre hiányzott neki, de tudta, el kell engednie. Nem tarthatja vissza azon az ösvényen, amely számára van megírva. Csupán támasza lehet, ha szükség lesz rá. Légy ügyes, Shui, és vedd ugyanilyen könynedén és mosolyogva az akadályokat, mint eddig, és hidd el, megtalálod a helyed, és a számodra kirendelt barátokat.


Fotóalbum:
Aburame Shui A1

Egyszer, mikor elaludt egy dobozban, az anyai nagynénje talált rá

Aburame Shui L_ef154b8ff62e2ee37c5b089495819855

Kedvenc plüssével egy ünnepség után

Aburame Shui Anime-3

Pillanatkép

Aburame Shui Animechildedit

Az első tanítási nap előtt


Aburame Shui Girl-Deidara

Apa, apa, légyszi vedd meg nekem az új The Gazette cd-t légysziiii!

Aburame Shui Th248d0235

De apa, ma vasárnap van...

Aburame Shui Meeee

Edzés utáni portré

Aburame Shui
Aburame Shui
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 65

Tartózkodási hely : Káosz kapui :]


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 155

Vissza az elejére Go down

Aburame Shui Empty Re: Aburame Shui

Témanyitás  Shikaku Kedd Ápr. 06 2010, 23:57

Túl cuki, túl táp, nem fogadom el, írd újra!

//Üdv újra, jó játékot! Very Happy//
Shikaku
Shikaku
Játékos


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin Hancho
Chakraszint: nem lényeges

http://animecomment.blog.hu/

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.