Uchiha Tomo
3 posters
Naruto Gundan :: Karakter készítés :: Élmények :: Kalandok
1 / 1 oldal
Uchiha Tomo
Uchiha Tomo Csüt. Okt. 20 2022, 20:24
Élet egy macskával I.
Ez a történet még akadémista koromban történt, még, amikor a Kirigakurei akadémiára jártam
Papa utasítására az akadémiát nem az otthonokban kellett elkezdnem, hanem egy teljesen idegen helyen, lényegében egy új személyazonossággal. Mióta az eszemet tudom ilyen kiképzésekben volt részem, így az, hogy valaki más bőrébe bújjak nem okozott nehézséget. Az otthontól való elszakadás nagyon könnyű volt, hiszen Papán kívül nem volt senkim és semmim. Az át költözés és a beilleszkedés hasonlóan egyszerű feladat volt. Mivel születésem óta egy eszközként kezelnek a környezetemben élők ezért semmilyen földi javam nincs, így azzal, hogy én megérkeztem az új szálláshelyemre lényegében be is fejeződött a költöztetés. Feladatom ismert volt és jól értelmezhető. Az akadémiára kell járnom, és részletes jelentést kell tennem a rendszer felépítéséről, az utánpótlás mennyiségéről és képességéről. Egyszerű feladatnak tűnt, mivel amúgy is abba a korba léptem, hogy elkezdjem az akadémiát senkinek sem szúrtam szemet, plusz az, hogy történet szerint nem rég vesztettem el a szüleimet és egy rokonomhoz kerültem megalapozta előttem azt a védőfalat amit nagyon sokan nem akartak döngetni. Az akadémia első éve volt a legnehezebb. Nem a tanulás vagy edzések miatt, hanem számomra ez volt a legeseménytelenebb időszaka az egésznek. A feladatomat is nagyon nehezen tudtam elvégezni, hiszen annyira burokban voltunk tartva az első évben, hogy alig jutottam információkhoz a többi évfolyamról. Egyszóval borzasztó volt. Legalábbis ha az eredeti küldetésemet nézzük, viszont ha azt nézzük, hogy a kis Tomo mennyi élménnyel lett gazdagabb, akkor nagyon is eredményes évnek mondhatnám, de nem olyan nevelést kaptam amibe beleférne az egyén boldogsága. Ha Papa boldog, mindenki boldog!
A második évet kezdtem és reménykedtem abban, hogy már nyitottabb lesz a világ számunkra. Úgy is lett. Az első évvel ellentétben ameddig az eredményeink jók voltak szabadon mozoghattunk az akadémián belül, senkit nem érdekelt, hogy mit csinálunk addig míg a teljesítményünk megfelelő. Ez egy nagyon szép időszak volt a küldetésemet figyelembe véve. Sikerült annyi anyagot szereznem, amivel az előző évi hibámat is tudtam orvosolni. Mind a két fronton jól szerepeltem, és magamhoz képest jól is éreztem magam, de mélyén legbelül éreztem, hogy hiányzik valami. Valami, amit nem tudtam hova tenni, ilyen ürességet még soha nem ismertem, pedig van rutinom abban, hogy milyen érzelemmentesen élni, hiszen nagyon sokáig csak egy sorozat számom volt.
Eltelt újabb egy év és kezdődött egy másik tanév. Jobban belegondolva az élet körforgása tulajdonképpen az élet monotonitása. Már nem leltem örömöt abban, hogy én vagyok az osztályelső. Soha nem azért igyekeztem elérni ezt a titulust mert vagizni akartam vele, egyszerűen annyira kellettek a kiváltságok, amivel ez a titulus járt, hogy az elmondani se tudom. Ha te voltál az osztály első, a tanárok nem nagyon foglalkoztak veled, ugyanis a többieket kellett felzárkóztatni. Lényegében így tudtam a legjobban teljesíteni Papa kérését. Az a tény, hogy Papát boldoggá tette a munkám engem is boldoggá tett, de a több, mint egy éve mardosó üresség érzet kezdett felemészteni. Nem tudtam meddig bírom még. Az áttörést az jelentette, mikor egyik nap akadémia után egy erőtlen, nagyon halk és gyenge nyávogásra lettem figyelmes. Elindultam a hang irányába. Nem sokkal az akadémia bejáratától egy fekete kis cicát találtam, aki alig pár napos lehetett. Szemei csukva voltak még. Erőtlen kis teste remegett, mert fázott és keserves sírásával igyekezett hívni az anyját. Először nem akartam hozzányúlni, nehogy az anyja később az én szagok miatt ne foglalkozzon vele. Elindultam, hogy a környéken megkeressem az anyját. Egy saroknyit haladtam mikor hangosan nevető fiúk hangjára lettem figyelmes. Azonnal elindultam a hang irányába és elborzadva láttam, ahogyan három végzős fiú egy fekete macskát kínoz. Farkánál fogva felkötötték egy fára es boksz zsákként használták. Elöntötte agyamat az indulat. Elindultam a fiúk felé nem törődve semmivel. Útközben bele rúgtam egy vascsőbe, amit ezután magamhoz vettem és ennek segítségével mondhatni félholtra vertem a három állatkínzót. Miután az utolsó fiú is a földre hullott leszedtem a macskát a fáról. Félelmeim beigazolódtak, nagyon úgy nézett ki, hogy ez lehetett a hajdani anya macska. Kezemben az élettelen testtel elindultam vissza a kis cicához. Az anyja testét lerakva magamhoz vettem a picit. Ránéztem a remegő kis fejére, a csukott szemére és éreztem, hogy a bennem tomboló üresség elkezd megtelni. Megfogadtam magamnak, hogy életben tartom ezt a kis élőlényt és vigyázni fogok rá. - Péntek! - Mosolyodtam el, mert nagyon megtetszett ez a név ötlet.
… Ekkor még nem tudtam, hogy egy macskát, vagyis inkább egy másik élőlényt nem olyan egyszerű felnevelni, mit felnevelni, életben tartani, mint ahogyan azt a legelején gondoltam. Biztos sok emberrel előfordult már az, akár gyerekkorában, vagy már idősebb fejjel, hogy szeretne egy kutyát vagy macskát vagy igazából bármilyen kis kedvencet. Igen ám, de ilyenkor nagyon kevesen gondolnak bele abba, hogy egy törékeny életet vesznek magukhoz, és az a szegény szerencsétlen nem képes gondoskodni magáról, sőt mivel még nem alakult ki az embereknek az a képessége, hogy értsenek az állatok nyelvén, így szerencsétlenek még elmondani sem tudják, hogy éppen mi a bajuk. Nem egyszerű az biztos, viszont, ha a kezdeti nehézségeket túléli mindkét fél, akkor egy életre szóló kötelék alakul ki köztük, ami erősebb bármilyen emberi kapcsolatnál…
Ez a kis életforma új impulzusokat hozott az eddigi szürke életembe. Teljes mértékben tudtam vele azonosulni, olyan volt, mintha magamat látnám. Életének hajnalán árván maradt és egy jobb jövő reményében bizakodott abban, hogy valaki felkarolja és "életben" tartja. Ez a valaki lettem én. Olyan lettem Pénteknek, mint Papa nekem. Lényegében az életét köszönheti nekem, úgy, ahogyan én Papának.
// Folytatás és még több Péntek egy hónap múlva //
Uchiha Tomo- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 270
Elosztható Taijutsu Pontok : 103
Állóképesség : 170 (C)
Erő : 100 (D)
Gyorsaság : 150 (C)
Ügyesség/Reflex : 250 (C)
Pusztakezes Harc : 100 (D)
Specializálódás : Sharingan, 1-es Tomoe
Adatlap
Szint: B
Rang: Chuunin
Chakraszint: 340
Re: Uchiha Tomo
Uzumaki Kushina Szomb. Okt. 22 2022, 10:53
Szia!
Bár nem történt benne chakrahasználat, vagy fizikai edzés, illetve a karakter ekkor még igencsak fiatal (és maga a kaland is a kvázi régmúltban játszódik) örömmel olvasok olyan irományokat, amik nem arról szólnak, hogy x összeveri y-t. A másik, hogy meglehetősen kimaradt, vagy legalábbis nagyon kevésszer, kevés karakternél és koncepcióban merül fel a „háziállat”, ami ténylegesen ezt a hétköznapi funkciót tölti be, nem pedig a harci társállat szerepét, szóval ezt díjazom. Ez továbbá a jelen karakter első kalandja, és tudom, hogy uchiha karakterként még bizonytalanságot érezhettek, hogy miként-mikor-hol fogtok ténylegesen a gundan történetszálába beilleszkedni, ezért szintén díjazom ezt a bátorságot, illetve kezdeményező hozzáállást.
Ezeket azért írom le, mert egy ilyen terjedelmű kalandra, illetve ilyen tartalmú történésekre alapvetően nem feltétlenül adnék +10 cht és +10 tjpt (ilyen szempontból könnyen lehet engem fukar kezű ellenőrzőnek is nevezni), de a fentiek alapján ebben a jutalomban részesítem a karaktert. Nyilván, ha a fenti bizonytalanság elmúlik és az uchiha karakterek előtt is kinyílnak a játéktéri szerepjáték kapui ugyanúgy, mint bármely más karakter előtt, akkor természetesen ez az értékelési körülmény már nem fog fennállni és az uchiha karaktereket ugyanúgy fogom/fogjuk kezelni, mint mindenki mást.
Jutalmad tehát:
+10 ch (220+10=230)
+10 tjp (elosztható 0+10=10)
További jó játékot!
Bár nem történt benne chakrahasználat, vagy fizikai edzés, illetve a karakter ekkor még igencsak fiatal (és maga a kaland is a kvázi régmúltban játszódik) örömmel olvasok olyan irományokat, amik nem arról szólnak, hogy x összeveri y-t. A másik, hogy meglehetősen kimaradt, vagy legalábbis nagyon kevésszer, kevés karakternél és koncepcióban merül fel a „háziállat”, ami ténylegesen ezt a hétköznapi funkciót tölti be, nem pedig a harci társállat szerepét, szóval ezt díjazom. Ez továbbá a jelen karakter első kalandja, és tudom, hogy uchiha karakterként még bizonytalanságot érezhettek, hogy miként-mikor-hol fogtok ténylegesen a gundan történetszálába beilleszkedni, ezért szintén díjazom ezt a bátorságot, illetve kezdeményező hozzáállást.
Ezeket azért írom le, mert egy ilyen terjedelmű kalandra, illetve ilyen tartalmú történésekre alapvetően nem feltétlenül adnék +10 cht és +10 tjpt (ilyen szempontból könnyen lehet engem fukar kezű ellenőrzőnek is nevezni), de a fentiek alapján ebben a jutalomban részesítem a karaktert. Nyilván, ha a fenti bizonytalanság elmúlik és az uchiha karakterek előtt is kinyílnak a játéktéri szerepjáték kapui ugyanúgy, mint bármely más karakter előtt, akkor természetesen ez az értékelési körülmény már nem fog fennállni és az uchiha karaktereket ugyanúgy fogom/fogjuk kezelni, mint mindenki mást.
Jutalmad tehát:
+10 ch (220+10=230)
+10 tjp (elosztható 0+10=10)
További jó játékot!
Uzumaki Kushina- Adminisztrátor
- Elosztható Taijutsu Pontok : Serpenyőnyi
Adatlap
Szint: S
Rang: Háziasszony
Chakraszint: Ostor ez a nő!
Re: Uchiha Tomo
Uchiha Tomo Kedd Nov. 01 2022, 08:39
Péntek cica újabb kalandjai, vagyis Tomo kalandjai Péntek mellett
Az élet nem egyszerű egy kisállattal szokták mondani. Ezt én is megtapasztaltam. Péntek egy tündér volt, ám a szülőség nehezebbnek bizonyult, mint azt az elején gondoltam. Láttam már régebben kis cicákat az utcákon, akkor úgy tűnt, hogy velünk emberekkel ellentétben ők születésük után rögtön tudnak mindent is, igaz a szemük még nincs nyitva, de ebben az undorító világban én is szívesebben élnék csukott szemmel. Mikor befogadtam Pénteket még nagyon apró volt, szemei csukva és remegett az éhségtől, és valószínűleg fázott is. Első dolgom az volt miután hazavittem, hogy egy meleg fészket alakítsak ki neki és megpróbáljak adni neki valami ételt. Annyi tudásom volt ebben a témában, hogy a macskák is emlősök, szóval anyatejjel táplálkoznak. Sajnos ilyen nem állt a rendelkezésemre ezért a sima, hagyományos tejjel kezdtem etetni, amit egy halk kis dorombolással hálált meg. Az első napunk nagyon hamar elrepült. Mivel tényleg semmi információm nem volt a témában így másnap az akadémián a könyvtárban kezdtem a napomat. Szerencsére találtam egy elég részletes leírásokkal rendelkező könyvet, amiből nagyon sok mindent tanulhatok. Gyorsan átpörgettem, és szembe tűnt, hogy az ilyen kis cicák még nem képesek maguktól üríteni. Hirtelen azt hittem rosszul látom, de többszöri elolvasásra is ugyan az lett az eredmény. „Önálló ürítésre nem alkalmasak”. Tovább olvasva jött a magyarázat. Az ingerek kiváltását az anyaállat nyelvi stimulációval éri el a vizelet kiválasztó és ürítő szerveknél. Arcomra egy elég egyértelmű fintor ült. Teljes mértékben biztos voltam abban, hogy az én nyelvem soha nem fog Péntek azon részeihez érni. Egész nap ezen a dolgon járt a fejem. Hogyan oldjam ezt meg. Hiszen, ha fent beletöltöm akkor azt lent ki is kéne venni, vagy lesz egy bumm, és Pénteknek annyi. Amúgy ez a nap eseménytelenül zajlott, szóval volt időm gondolkodni a probléma megoldásán. A megoldás, mint villámcsapás, olyan váratlanul és olyan váratlan helyről jött. Két osztálytársam azon vitatkozott, hogy egyikőjük nejlon táskája olyan vizesen, mint a macska nyelve. Ezt nem nagyon tudtam hova tenni, így egy kicsit közelebb léptem hozzájuk. Ekkor már pontosan hallottam a párbeszédet. Fogadtak, hogy nem tudják a macska nedves, ám érdes nyelvét leutánozni. Ez az egész olyan volt, mintha az élet is azt akarta volna, hogy megtudjam a megoldást. Az órák után siettem haza, mert egész nap egyedül hagytam Pénteket. Haza értem, és gyorsan megetettem. A gyanúm beigazolódott. Fent bemegy a cucc, ám lent már nem jön ki. Ezt jelképezte a kerek pocakja, ami nem csak abnormálisan kerek volt, de kemény is. Erőt vettem magamon. Kezembe vettem a kis kerek testét, másik kezembe pedig egy bevizezett zacskót. Vettem egy mély levegőt és elkezdtem. A kezdeti félelmemet egy kis pisi és egy recsegős puki törte meg. Nem éreztem undort ebben az egész szituációban, örültem annak, hogy szegénynek jobb lesz. Miután megvoltam ezzel visszatettem a helyére és el kezdtem olvasni a könyvet, amit hazahoztam. Szomorúan olvastam, hogy ebben a korban két három óránként kell etetni. Mivel a szeme csukva volt még ezért kevesebb, mint hét napos lehetett, ugyanis e szerint a könyv szerint a szemük valamikor hét- és tizennégy napos kora között nyitja majd ki a szemét. Mondjuk, ha nincs a könyv s tudom Péntek korát, hiszen jó a memóriám és a megfigyelő képességem, nem hiába vagyok most is beépülve. Pontosan jól tudom, hogy amikor megtaláltam akkor három napos volt. Az idő csak úgy rohant Péntek mellett. Minden nap másabb volt, hiszen ahogy nőtt az etetések ritkultak, az adagok nőttek, és nem sokkal azután, hogy kinyitotta a szemét, már elkezdtem szilárdabb ételt is adni neki. Szépen növekedett és hála a jó Istenek egy idő után a természetes folyamatokat már eltudta végezni magától. Úgy voltam vele, hogy ez egy nagyon nehéz időszak volt, de ha ezt túléltük akkor együtt bármit túlélünk. Alig pár hónapos lehetett, amikor már rendszeresen elkísért az akadémiára, és nagyon hűségesen és türelmesen meg is várt. Péntek hatalmas segítség volt az edzésben is. Kíváncsi volt arra, hogy a gazdi mit csinál, és nagyon sok átedzett napon volt mellettem lelkitámaszként. Mindig, amikor a földre kerültem oda jött hozzám. Mellém bújt és a halk dorombolása simogatta a lelkem, amitől mindig jobban éreztem magam. Nagyon boldogok voltunk így együtt.
A legjobb edzőtársam egy macska
Kirigakure no sato híres a precíz ninjáiról akik mester szintre fejlesztették a gyilkolást. Ehhez remek fegyverük a Kirigakure no jutsu. Idővel nekem is sikerült elsajátítanom ezt a technikát, de nem voltam még a technika mestere, ahhoz még nagyon sok időnek kellett még eltelnie és rengetek edzésen kellene még átesnem. Az akadémia után mindig a kiképzőterepeken mulattam az időt, legtöbbször egyedül, de nem nagyon érdekelt, hogy ki van, vagy ki nincs mellettem, az edzés volt a fontos. Igazából soha nem voltam teljesen egyedül. Péntek mindig ott volt velem. Sokat játszottunk míg én pihentem és egy idő után Péntek is kivette a részét az edzésből. Szerettem volna a kirigakure no jutsut gyakorolni, hogy a lehető legláthatatlanabb legyek a ködben de Péntek mindig odajött hozzám és a lábamnak dörgölőzött. Tudtam, hogy van még mit gyakorolnom. Ha egy macska képes kiszúrni a jelenlétem, akkor egy jól képzett ninja is képes leszel, tehát még nagyon távol vagyok a tökéletestől. Innentől kezdve együtt edzettem Péntekkel. Mondjuk ő nem tudta, hogy ez valójában edzés, nem pedig játék, számára ez olyan volt, mintha egy kutyával játszottam volna bot visszahozósat. Mindegyik alkalom az elején ugyanazzal a végeredménnyel zárult. Én létrehoztam a technikát, a köd egy adott területen elterjedt. Megpróbáltam a lehető legjobban lecsökkenteni a légzésemet, a lehető legjobban eltompítani a jelenlétemet. Mikor már azt hittem, hogy jó, amit csinálok jött Péntek és a lábamhoz bújt. A koncentrációm elszállt, ahogy szépen lassan a köd is elillant. Mindig, de tényleg mindig ez az eredmény született. Hosszú hetek teltek el, az életemben pedig meg volt a monoton menetrend. Ébredés, készülődés, akadémia, információ szerzés, edzés, alvás. Szerencsére Péntekkel ezek a monoton dolgok izgalmasabbak voltak, mert egy macska van annyira önálló és makacs állat, hogy ne lehessen beszabályozni, így ő a saját akarata szerint élte az életét. Ezért szinte soha nem volt egy olyan nap sem az életemben, ami pontos mása lett volna az előzőnek.
Eljött az idő. Megkaptuk a kivonásunkról a parancsot. Nem akartam menni. Vagyis egyedül nem. Péntek nélkül nem. Kezdetben ez nem tetszett a vezetőimnek, de tudtam olyan meggyőző lenni, hogy a végén Péntek is jöhetett velem. A kivonásunk fedő története nem volt éppen szép. Háztartási baleset, gázrobbanás. Mindenki meghalt és a holtesteket nem lehet azonosítani. Persze azok a testek számomra ismeretlen idegeneké voltak. Engem ez a rész annyira nem érdekelt, hiszen úton voltam „haza”, és ott volt mellettem Péntek. Mikor már Konohában voltam és sikeres genin vizsgát tettem újra visszatértem a Péntekkel való edzéshez. Mondanám azt, hogy kivittem cicámat a kiképzőterepekre, de nem kellett vinnem hiszen követett mindenhova. Lényeg a lényeg, a kiképzőterepen újra megkezdtük a szokásos edzésünket, de ezúttal más volt az eredmény. Én megalkottam a kézjeleket, a köd terjedt, a légzésem lelassult, a jelenlétem kezdett a köd feledésébe merülni. Ám, de jött Péntek. Jött Péntek de nem talált senkit a ködben. Annyira izgatott voltam, hogy majdnem kiestem a fókuszból, de szerencsére tudtam tartani magam, és szegény kis fekete macsek körül mozogtam a köd takarásában. Mikor már megesett rajta a szívem, feloldottam a justut és jól megdögönyöztem a kis testét. Boldogok voltunk… de ez a boldogság meddig tart? Meddig tarthat egy törékeny élet? Tényleg annyira mindenható az ember, hogy uralma alá hajtsa a halált?
Az élet nem egyszerű egy kisállattal szokták mondani. Ezt én is megtapasztaltam. Péntek egy tündér volt, ám a szülőség nehezebbnek bizonyult, mint azt az elején gondoltam. Láttam már régebben kis cicákat az utcákon, akkor úgy tűnt, hogy velünk emberekkel ellentétben ők születésük után rögtön tudnak mindent is, igaz a szemük még nincs nyitva, de ebben az undorító világban én is szívesebben élnék csukott szemmel. Mikor befogadtam Pénteket még nagyon apró volt, szemei csukva és remegett az éhségtől, és valószínűleg fázott is. Első dolgom az volt miután hazavittem, hogy egy meleg fészket alakítsak ki neki és megpróbáljak adni neki valami ételt. Annyi tudásom volt ebben a témában, hogy a macskák is emlősök, szóval anyatejjel táplálkoznak. Sajnos ilyen nem állt a rendelkezésemre ezért a sima, hagyományos tejjel kezdtem etetni, amit egy halk kis dorombolással hálált meg. Az első napunk nagyon hamar elrepült. Mivel tényleg semmi információm nem volt a témában így másnap az akadémián a könyvtárban kezdtem a napomat. Szerencsére találtam egy elég részletes leírásokkal rendelkező könyvet, amiből nagyon sok mindent tanulhatok. Gyorsan átpörgettem, és szembe tűnt, hogy az ilyen kis cicák még nem képesek maguktól üríteni. Hirtelen azt hittem rosszul látom, de többszöri elolvasásra is ugyan az lett az eredmény. „Önálló ürítésre nem alkalmasak”. Tovább olvasva jött a magyarázat. Az ingerek kiváltását az anyaállat nyelvi stimulációval éri el a vizelet kiválasztó és ürítő szerveknél. Arcomra egy elég egyértelmű fintor ült. Teljes mértékben biztos voltam abban, hogy az én nyelvem soha nem fog Péntek azon részeihez érni. Egész nap ezen a dolgon járt a fejem. Hogyan oldjam ezt meg. Hiszen, ha fent beletöltöm akkor azt lent ki is kéne venni, vagy lesz egy bumm, és Pénteknek annyi. Amúgy ez a nap eseménytelenül zajlott, szóval volt időm gondolkodni a probléma megoldásán. A megoldás, mint villámcsapás, olyan váratlanul és olyan váratlan helyről jött. Két osztálytársam azon vitatkozott, hogy egyikőjük nejlon táskája olyan vizesen, mint a macska nyelve. Ezt nem nagyon tudtam hova tenni, így egy kicsit közelebb léptem hozzájuk. Ekkor már pontosan hallottam a párbeszédet. Fogadtak, hogy nem tudják a macska nedves, ám érdes nyelvét leutánozni. Ez az egész olyan volt, mintha az élet is azt akarta volna, hogy megtudjam a megoldást. Az órák után siettem haza, mert egész nap egyedül hagytam Pénteket. Haza értem, és gyorsan megetettem. A gyanúm beigazolódott. Fent bemegy a cucc, ám lent már nem jön ki. Ezt jelképezte a kerek pocakja, ami nem csak abnormálisan kerek volt, de kemény is. Erőt vettem magamon. Kezembe vettem a kis kerek testét, másik kezembe pedig egy bevizezett zacskót. Vettem egy mély levegőt és elkezdtem. A kezdeti félelmemet egy kis pisi és egy recsegős puki törte meg. Nem éreztem undort ebben az egész szituációban, örültem annak, hogy szegénynek jobb lesz. Miután megvoltam ezzel visszatettem a helyére és el kezdtem olvasni a könyvet, amit hazahoztam. Szomorúan olvastam, hogy ebben a korban két három óránként kell etetni. Mivel a szeme csukva volt még ezért kevesebb, mint hét napos lehetett, ugyanis e szerint a könyv szerint a szemük valamikor hét- és tizennégy napos kora között nyitja majd ki a szemét. Mondjuk, ha nincs a könyv s tudom Péntek korát, hiszen jó a memóriám és a megfigyelő képességem, nem hiába vagyok most is beépülve. Pontosan jól tudom, hogy amikor megtaláltam akkor három napos volt. Az idő csak úgy rohant Péntek mellett. Minden nap másabb volt, hiszen ahogy nőtt az etetések ritkultak, az adagok nőttek, és nem sokkal azután, hogy kinyitotta a szemét, már elkezdtem szilárdabb ételt is adni neki. Szépen növekedett és hála a jó Istenek egy idő után a természetes folyamatokat már eltudta végezni magától. Úgy voltam vele, hogy ez egy nagyon nehéz időszak volt, de ha ezt túléltük akkor együtt bármit túlélünk. Alig pár hónapos lehetett, amikor már rendszeresen elkísért az akadémiára, és nagyon hűségesen és türelmesen meg is várt. Péntek hatalmas segítség volt az edzésben is. Kíváncsi volt arra, hogy a gazdi mit csinál, és nagyon sok átedzett napon volt mellettem lelkitámaszként. Mindig, amikor a földre kerültem oda jött hozzám. Mellém bújt és a halk dorombolása simogatta a lelkem, amitől mindig jobban éreztem magam. Nagyon boldogok voltunk így együtt.
A legjobb edzőtársam egy macska
Kirigakure no sato híres a precíz ninjáiról akik mester szintre fejlesztették a gyilkolást. Ehhez remek fegyverük a Kirigakure no jutsu. Idővel nekem is sikerült elsajátítanom ezt a technikát, de nem voltam még a technika mestere, ahhoz még nagyon sok időnek kellett még eltelnie és rengetek edzésen kellene még átesnem. Az akadémia után mindig a kiképzőterepeken mulattam az időt, legtöbbször egyedül, de nem nagyon érdekelt, hogy ki van, vagy ki nincs mellettem, az edzés volt a fontos. Igazából soha nem voltam teljesen egyedül. Péntek mindig ott volt velem. Sokat játszottunk míg én pihentem és egy idő után Péntek is kivette a részét az edzésből. Szerettem volna a kirigakure no jutsut gyakorolni, hogy a lehető legláthatatlanabb legyek a ködben de Péntek mindig odajött hozzám és a lábamnak dörgölőzött. Tudtam, hogy van még mit gyakorolnom. Ha egy macska képes kiszúrni a jelenlétem, akkor egy jól képzett ninja is képes leszel, tehát még nagyon távol vagyok a tökéletestől. Innentől kezdve együtt edzettem Péntekkel. Mondjuk ő nem tudta, hogy ez valójában edzés, nem pedig játék, számára ez olyan volt, mintha egy kutyával játszottam volna bot visszahozósat. Mindegyik alkalom az elején ugyanazzal a végeredménnyel zárult. Én létrehoztam a technikát, a köd egy adott területen elterjedt. Megpróbáltam a lehető legjobban lecsökkenteni a légzésemet, a lehető legjobban eltompítani a jelenlétemet. Mikor már azt hittem, hogy jó, amit csinálok jött Péntek és a lábamhoz bújt. A koncentrációm elszállt, ahogy szépen lassan a köd is elillant. Mindig, de tényleg mindig ez az eredmény született. Hosszú hetek teltek el, az életemben pedig meg volt a monoton menetrend. Ébredés, készülődés, akadémia, információ szerzés, edzés, alvás. Szerencsére Péntekkel ezek a monoton dolgok izgalmasabbak voltak, mert egy macska van annyira önálló és makacs állat, hogy ne lehessen beszabályozni, így ő a saját akarata szerint élte az életét. Ezért szinte soha nem volt egy olyan nap sem az életemben, ami pontos mása lett volna az előzőnek.
Eljött az idő. Megkaptuk a kivonásunkról a parancsot. Nem akartam menni. Vagyis egyedül nem. Péntek nélkül nem. Kezdetben ez nem tetszett a vezetőimnek, de tudtam olyan meggyőző lenni, hogy a végén Péntek is jöhetett velem. A kivonásunk fedő története nem volt éppen szép. Háztartási baleset, gázrobbanás. Mindenki meghalt és a holtesteket nem lehet azonosítani. Persze azok a testek számomra ismeretlen idegeneké voltak. Engem ez a rész annyira nem érdekelt, hiszen úton voltam „haza”, és ott volt mellettem Péntek. Mikor már Konohában voltam és sikeres genin vizsgát tettem újra visszatértem a Péntekkel való edzéshez. Mondanám azt, hogy kivittem cicámat a kiképzőterepekre, de nem kellett vinnem hiszen követett mindenhova. Lényeg a lényeg, a kiképzőterepen újra megkezdtük a szokásos edzésünket, de ezúttal más volt az eredmény. Én megalkottam a kézjeleket, a köd terjedt, a légzésem lelassult, a jelenlétem kezdett a köd feledésébe merülni. Ám, de jött Péntek. Jött Péntek de nem talált senkit a ködben. Annyira izgatott voltam, hogy majdnem kiestem a fókuszból, de szerencsére tudtam tartani magam, és szegény kis fekete macsek körül mozogtam a köd takarásában. Mikor már megesett rajta a szívem, feloldottam a justut és jól megdögönyöztem a kis testét. Boldogok voltunk… de ez a boldogság meddig tart? Meddig tarthat egy törékeny élet? Tényleg annyira mindenható az ember, hogy uralma alá hajtsa a halált?
Uchiha Tomo- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 270
Elosztható Taijutsu Pontok : 103
Állóképesség : 170 (C)
Erő : 100 (D)
Gyorsaság : 150 (C)
Ügyesség/Reflex : 250 (C)
Pusztakezes Harc : 100 (D)
Specializálódás : Sharingan, 1-es Tomoe
Adatlap
Szint: B
Rang: Chuunin
Chakraszint: 340
Re: Uchiha Tomo
Ōtsutsuki Indra Szer. Nov. 09 2022, 23:39
Szia!
Szép történet volt ez is, nagyon ötletesen belefontad Pénteket a Kirigakure no Jutsu tökéletesítésébe
Ahogy az is tetszett, hogy leírtad hogyan kell gondoskodni és hogyan gondoskodott Tomo egy ilyen fiatal kiscicáról. Bevallom az ürítéses rész engem nagyon meglepett, nem hittem volna hogy így működnek a dolgok X"DD.
Esetleg annyit javasolnék, hogy bátran írj többet, részletesebben esetleg, mert most éppen megvan a minimum 1200 szó ami szükséges egy érvényes kalandhoz. Szívesen olvastam volna ezt az élményt még tovább is
.
Viszont a lényegre térve, a kalandot elfogadom! Az egyszerűsége ellenére sokminden történt benne, illetve azt is figyelembe fogom venni, hogy Uchihaként speciális körülmények vonatkoznak a karakteredre.
Jutalmad:
Chakra: +12
TJP: +12
Szép történet volt ez is, nagyon ötletesen belefontad Pénteket a Kirigakure no Jutsu tökéletesítésébe
Ahogy az is tetszett, hogy leírtad hogyan kell gondoskodni és hogyan gondoskodott Tomo egy ilyen fiatal kiscicáról. Bevallom az ürítéses rész engem nagyon meglepett, nem hittem volna hogy így működnek a dolgok X"DD.Esetleg annyit javasolnék, hogy bátran írj többet, részletesebben esetleg, mert most éppen megvan a minimum 1200 szó ami szükséges egy érvényes kalandhoz. Szívesen olvastam volna ezt az élményt még tovább is
.Viszont a lényegre térve, a kalandot elfogadom! Az egyszerűsége ellenére sokminden történt benne, illetve azt is figyelembe fogom venni, hogy Uchihaként speciális körülmények vonatkoznak a karakteredre.
Jutalmad:
Chakra: +12
TJP: +12
Ōtsutsuki Indra- Adminisztrátor
- Tartózkodási hely : Sasukében?
Adatlap
Szint: S+
Rang: Hindu isten
Chakraszint: az összes
Naruto Gundan :: Karakter készítés :: Élmények :: Kalandok
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.