Sziklák Országa és Yamagakure no Sato

Go down

Sziklák Országa és Yamagakure no Sato Empty Sziklák Országa és Yamagakure no Sato

Témanyitás  Uzumaki Kushina Pént. Márc. 10 2023, 16:19

Sziklák Országa – Iwa no Kuni


岩 の 国



Sziklák Országa és Yamagakure no Sato Pngegg11


Mielőtt a falu ismertetése megkezdődne, érdemes a Sziklák Országáról is beszélni egy kicsit. A terület északnyugatra fekszik a Föld Országától, és egy nagyhatalmú, igen büszke múlttal rendelkező nemesi család uralja azt, kik a terméktelen, de hatalmas méretű völgyrendszer kereskedelmi útvonalait tartják ellenőrzés alatt, ezáltal pedig igen nagy vámot tudnak szedni az áthaladó árukból. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy a Sziklák Országa a jelenleg ismert világ tán legnagyobb érckitermelője, egész bányászfalvak találhatóak benne, ezáltal pedig fő kereskedelmi partnere a Fegyverkészítők Szövetségének.

A közbiztonság rossz. Mármint… Yamagakure no Sato környékén jó, amúgy kifejezetten rossz. Sok elveszett és/vagy szökött shinobi itt húzta meg magát a hegyek között, akik legfőképpen rablásból tartják fent magukat; ez ugyanígy igaz a civil rablóbandákra. A kereskedelmi utakon az ellenőrzés jó, amely főként Yamagakure no Sato shinobijainak és a Daimyou katonáinak köszönhető, de nem tanácsos arról letérni; és még így is, bármikor megjelenhet egy nagyobb rablócsapat, akik szívélyesen felajánlják a kereskedőknek, hogy némi összegért cserébe készek elvállalni a védelmüket.

Ilyenkor érdemes fizetni, nekik, és ez esetben a banda vagy tényleg elkíséri a karavánt, vagy kirabolja útközben… ez már hazárdjáték, de, ha nincsenek jó civil fegyverforgatók, vagy éppen shinobi kísérők, akik megvédelmezhetnék az árut, akkor jobb a békesség, amely pártízezer ryoért cserébe adatik meg. Persze, suttogják azt is, hogy néhány kereskedőt direkt támadnak meg olyan személyek, akik úgymond… menlevéllel rendelkeznek a helyi földesúrtól, és néhány százalékért cserébe leszállítják az elrabolt árut oda, ahová alapvetően indult volna. Így aztán a vevőnek nem kell kifizetnie a tényleges árat. Hogy ez igaz-e, avagy sem, azt nem tudni, ámde azon suttogók, akik ezt egymás közt vesézték ki, bizony elnémultak mostanság…

Az országban az egyik fő nevezetesség a Sziklatemplom, amely valaha egy régi államalakulat főistenének lehetett emelve, de mára sokat veszített hajdani pompájából. Vélhetően ez a hely a különböző bandák legfőbb búvóhelye, épp ezért, érdemes kerülni, ha az ember nem éppen egy képzett shinobi, vagy nem egy kisebb hadsereggel keresi azt fel. Ilyen hely még Hikari no Machi, a helyi és a nemzetközi alvilág kedvelt gyülekezőhelye, az állandóan fényeket ontó kis bűnváros, ahol az ember hamarabb veszítheti el a fejét, ha egy rossz szót szól, mintsemhogy nyerjen kockán. Na jó, ennyire tán nem rossz, de könnyen ébredhet az ember úgy, hogy minden értékétől meg van szabadítva, és egy szál ádámkosztümben vághat neki a zord vidéknek a szűkös ösvényeken a hegyek között…

Érdekesség: a Sziklák Országa – a fentiekben rögzített természeti adottságai ellenére – nem a több évtizedes múltjának köszönheti a felvirágzását. A kereskedelmi szerződései legtöbbje ugyanis az utóbbi évtizedben kerültek megkötésre, a gazdasága is ebben az időben lendült fel. Talán épp emiatt a nagyobb nemzetek csak alig-alig figyeltek fel rá, valamint kereskedelmi terjeszkedésére. Ehhez hozzá tartozik az is, hogy az aprócska ország gazdasági törekvései mindvégig elkerülték a nagyobb nemzetek gazdasági érdekeivel való nyílt összetűzéseket és összeférhetetlenségeket.

Azok azonban, akik a Sziklák Országának területeit járják és a nagyobb településeit látogatják tudják és látják, hogy az épületek – a korábbiakkal ellentétben – tökéletes, felújított állapotúak, az állami útvonalak karbantartása hibátlan. Egy idegen viszont csak zord tájakat és kietlen hegycsúcsokat lát; aki nem mélyül el az ország mindennapjaiban, ügyes-bajos dolgaiban, az talán sosem sejtheti meg, hogy mélyen – nagyon, nagyon mélyen – egy leplezett, zord igazság rejlik.



Irányítás



A Sziklák Országát Gushiken daimyo irányítja. A középkorú államférfi a sorstársaihoz képest igencsak korosan került ebbe a tisztségbe. Több testvére közül a korábbi daimyo, Sadao és tanácsnokainak választása reá esett, mint általuk legalkalmasabbnak tartott államférfira, hogy az Országot a későbbiekben vezesse. A Sziklák Országának daimyoja igencsak elszigetelt életmódot folytat: a hitvesének halála okán érzett gyász okán ritkán mutatkozik idegenek előtt.

A nemzetközi delegációkat ugyan fogadja és meg szokott jelenni a nemzeti ünnepnapokon, amiken a népe örömmel és alázattal várja, de egyebekben eltávolodik mind a nemzeti, mind a nemzetközi konfliktusoktól: a nemzetközi szerződéseket is a megbízottjain keresztül intézi.


A Hegyekben Rejtőző Falu – Yamagakure no Sato



山隠れの里



Sziklák Országa és Yamagakure no Sato Pngegg15


Maga a falu a Sziklák Országában helyezkedik el - innen is a neve, amely a Hegyekben Rejtőző Falut jelenti - az egyik legmagasabb hegyen. Kimondottan elszigetelt, messze található mindennemű civilizációtól, és a magaslat által adott helyzeti előny miatt nehéz úgy támadást indítani ellenük, hogy azt ne lássák. A falu környékén természetesen ellenőrzőpontok tömkelegét állították fel, és összesen öt kilométeres körzetben nem lehet úgy belépni a területre, hogy a határőrök ne tudnának valaki érkezéséről.

A falu védelmi rendszere evidensen kiváló, Konohához hasonlóan egy folyamatos búra van a terület felett, amely lehetetlenné teszi a fentről való, észrevétlen behatolást. Nagy figyelmet és kiemelt jelentőséget fordítanak ennek, hiszen nem bíznak senkiben és semmiben, még a helyi Daimyo-ban sem, aki a legnagyobb szövetségesük és támogatójuk (ugyan ki ne örülne, hogyha az országát egy szakajtóra való Uchiha védelmezné…), épp ezért, a területre való belépés csak előzetes engedély útján lehetséges, aki nem tudja azt felmutatni az irataival együtt, hamar azon kaphatja magát, hogy vége a dalnak. Igen, nem szeretik a hívatlan vendégeket, de őszintén… ha bárki a helyükben lenne, ők sem szeretnének furcsa, ismeretlen szerzeteket tudni határaikon belül.

A falu különböző negyedei félkörben ölelik a hegyet, ami a falu otthonául szolgál és minél magasabbra haladunk a meredek leejtőn, annál előkelőbb negyedbe érünk.

Csak a beavatottak tudják, de a shinobifalut nem mások, mint a nemes és nagy múltú Uchihák tartja a kezében. Sokak által ismert tény, hogy Yamagakure no Sato már évtizedek óta létezett, azonban az aprócska méretére és a jelentéktelen haderejére, elhanyagolható gazdasági potenciáljára való tekintettel a köztudat szinte nem is ismerte, majdhogynem el sem fogadta shinobifaluként.

Közel egy évtizeddel ezelőtt azonban ez megváltozott: Yamagakure no Sato életében és fejlődésében közel tíz évvel ezelőtt egy mérhetetlen változás következett be.

A falu hadereje sosem volt gyengébb, az osztagok sosem számláltak még alacsonyabb taglétszámmal, mint akkoriban. A falu gazdasága gyakorlatilag csődöt mondott: még a fejpántokat sem tudták biztosítani a shinobik részére. A falu nem rendelkezett kereskedelmi szerződésekkel, sőt, még megbízásokkal sem, hogy az azokból befolyó bevételekből a kasszát fel tudják tölteni.

A faluból a kereskedők és az iparosok többsége kivonult, ekként a civillakosság is elenyészőre csökkent.

Sadao, az akkori daimyo az uralma alatt nem tudta támogatni Yamagakure no Sato fenntartását, hiszen az államkassza is kimerülőben volt.

A Sziklák Országa a csőd szélén állt, míg a shinobifalva már rég becsődölt, majd pedig egyenesen csodával határos módon elkezdtek beérkezni, majd pedig beáramlani Yamagakure no Sato-hoz a megbízások.

Érdekesség: nem köztudomású tény, sőt, azt csakis kizárólag a beavatottak tudhatják, hogy Yamagakure no Sato ketté szakadt a válság súlya alatt, mivel egy idegen, de jelentős hatalommal bíró személy megoldást ajánlott a falu korabeli vezetőségének. Átmenetileg szállást kért saját magának és követőinek, ezért cserébe vállalta, hogy küldetéseket teljesítenek Yamagakure no Sato fennhatósága alatt.

Az akkori vezetőség örömmel – majdhogynem megváltásként – fogadta a képzett shinobik segítségét és befogadta a faluba a csoportot.

Az idős daimyo megbetegedése azonban épp ezzel az időszakkal esik egybe. Mikor tehát az ország vezetőjének utódának megválasztása került napirendre, elszabadult a politikai pokol. Gyakorlatilag egyik hétről a másikra a shinobifalu egyrészt ketté szakadt, másrészt az ellenállók kivégzésre kerültek. A beavatott követőkkel az érkező idegen egy új rezsimet alakított ki, ami mind a falu-, mind az ország lakosainak kedvezőbb gazdasági és kereskedelmi lehetőségeket biztosított és biztosít a mai napig.

Mikor azonban az idős daimyo a betegségében elhunyt és megválasztásra került a jelenlegi daimyo, a falu és annak új vezetése elfogadásra került, legitimálva ezzel az új faluvezetés hatalmát. Az egység tehát, ami egy ország daimyoját és a shinobifalu vezetőjét kell, hogy jellemezze, ekként adott.


A gazdasági, kereskedelmi fellendülés, valamint a shinobimegbízások beindulása természetesen magával hozta azt is, hogy különböző kereskedő-, és iparos családok települtek be, vándor shinobik vetettek véget – hol jogszerűen, hol jogtalanul – a vándorlásuknak és kezdték el hordani a yamagakurei fejpántot. Szintén gyakori volt az utóbbi évtizedben, hogy a Sziklák Országának területét – a fentiek szerint – egyébként is járó elveszett, szökött shinobijait betoborozták: jobb életet, több hatalmat ígérve nekik.

A falu – a korábbi lezüllött, elhanyagolt – romjaiból elkezdett megújulni, újjáépülni, majd pedig idővel kibővülni. A védelem ekkor került kiépítésre, az épületek ekkor lettek megerősítve, a stratégiai védelmi pontok ekkor kerültek bevezetésre. Yamagakure no Sato mindezt megelőzően pár utcából álló aprócska település volt csupán: az utcákat járva még a mai napig meg lehet állapítani, hogy mely részei épültek (legalább az alapkövek és utcakövezet tekintetében) a régmúltban és melyek az utóbbi évtizedben.

Mára azonban több negyedből épül fel: ezek a kereskedelmi negyed, a lakónegyed, a közigazgatási negyed és a történelmi negyed. A negyedeket szintenként egyre magasabb falak ölelik, ezzel egyidejűleg egyre szigorúbb belépési feltételeket szabnak.

Kereskedelmi negyed: A nevéből adódóan a kereskedelmi negyedben zajlik a legtöbb kereskedelmi és iparosi tevékenység, itt helyezkednek el a vendéglátó egységek is. Természetesen az élelmiszerpiac különböző állomásai elkülönülnek a fegyverkereskedelem állomásaitól, de lényegében egymáshoz közel található mind. A kereskedelmi negyed a legalsó félköríves negyed.

A kereskedelmi negyedbe kizárólag a faluhatár őrsége által kiállított engedély alapján lehet belépni, a távozást ugyanígy dokumentálják. A faluvezetés lényegében bármilyen indokkal megakadályozhatja vagy feltartóztathatja a belépőket, ahogyan a belépési engedélyt is bármilyen indokkal megvonhatja.

A kereskedelmi negyedet a beavatottak is látogathatják, de a szigorú titoktartási kötelezettségükre való tekintettel információt nem adhatnak ki sem a falu infrastruktúrájáról, sem annak vezetőségéről vagy tagjairól.

Lakónegyed: a lakónegyed a falu lakosainak szállásait öleli magába, szorosan összefonódik a kereskedelmi negyeddel, holott fizikailag felette helyezkedik el. A falut lakó civilek és shinobik szállásai találhatóak a negyedben. A beavatottak is itt laknak, de a szigorú titoktartási kötelezettségükre való tekintettel információt nem adhatnak ki sem a falu infrastruktúrájáról, sem annak vezetőségéről vagy tagjairól.

A lakónegyedbe kizárólag azok léphetnek be, akik ott rezidenciával rendelkeznek. A lakónegyedet egy főút szeli át, ami a közigazgatási negyedbe vezet. A főútról letérni nem ajánlott.

Közigazgatási negyed: a közigazgatási negyed a hegyen felfelé, a lakónegyed felett helyezkedik el. A közigazgatási negyedben nem csak a lakosok (civilek és shinobik) ügyeit intézik, de itt kerülnek átvezetésre a külhoni szerződések, változások is. A közigazgatási negyedben található a kórház, valamint az akadémia és a legtöbb gyakorlóterep is. A shinobik is itt kapják meg a küldetéseiket az adminisztrációs irodán, ahogyan itt veszik fel a fizetésüket is.

A közigazgatási negyedbe a lakónegyeden át lehet jutni egy erre kijelölt főúton keresztül, a belépés dokumentációhoz és azonosításhoz kötött. A közigazgatási negyedben való tartózkodás minden esetben meghatározott időre szól: ez a hivatalnokok tekintetében a munkaidejük tartama, mindenki más vonatkozásában legfeljebb 2 óra/nap.

Történelmi negyed: a hegy legmagasabb negyede, legmagasabb szegmense. Az átlagos, hétköznapi lakosság nem tudja, hogy pontosan mit rejtenek a magas falai. Lényegében falu a falun belül elve alapján került kialakításra, mivel a történelmi negyeden belül ugyanúgy megtalálhatóak a kereskedelmi, vendéglátó és iparosi egységek, parkok, kiképzőterepek, lakóépületek is, mint a többi negyedben, azonban ide kizárólag a beavatottak és az Uchiha Klán tagjai léphetnek be.

Megjegyzés: az Uchiha Klán tagjai a sharinganjukat Yamagakure no Sato területén csak a történelmi negyedben aktiválhatják és csak itt hivatkozhatnak magukra Uchihaként. Ennek értelemszerűen biztonságpolitikai okai vannak.

A történelmi negyed gyakorlatilag az uchiha negyed diplomatikusabb elnevezése, mivel a történelmi negyed fizikailag az Uchiha Klán tagjainak valamennyi igényét hivatott kielégíteni. Azok a beavatottak, akik ide beléphetnek – legyenek szolgálók, shinobik, államemberek vagy samuraiok – mind tudják, hogy gyakorlatilag a sharingan birtokosaival, az Uchiha Klán tagjaival van dolguk, de a különböző pecséteknek köszönhetően nem tudnak információt kiszivárogtatni.

Fontos! Nem csak a beavatottakat terheli a titoktartási kötelezettség, hanem az Uchiha Klán valamennyi tagját is, így az újonnan felébresztetteket is. A dojutsujukat kizárólag a történelmi negyed területén aktiválhatják, ami alól kivételt képez, ha az Uchiha Klán feje erre – bármely negyed tekintetében – utasítást ad, vagy a klántagokat ellátó medikusi csoport tagja ezt engedélyezi. A titoktartási kötelezettség kiterjed arra is, hogy a klánnevüket kizárólag a történelmi negyedben használhatják; Yamagakure no Sato egyéb területén a keresztnév használata útján kommunikálnak velük amellett, hogy a nevükhöz a -dono vagy -sama megjelölést illesztik.

Érdekesség: a frissen ébredő uchihák azonban ismeretlenek a külvilág (értsd: a be nem avatottak) számára, ahogyan a beavatottak közül is csak elenyésző számban ismerik az aktuálisan felébresztett uchihákat. Épp emiatt a történelmi negyedben tartják őket egészen addig, amíg alkalmasságukat nem bizonyították. A nevük csak ekkor kerül közzétételre, és csak ezt követően tudják majd meg az emberek, hogy tisztelettel és alázattal tartoznak irányukba.


Földrajz, éghajlat, gazdaság



Ahogy már említve lett, a Sziklák Országa kies és kopár, épp ezért kiváló védelmet nyújt az itt található Rejtett Falunak. A mezőgazdasági termékek behozatalra szorulnak, de kiváló módon ellensúlyozza azt az érckivitel. A falu tevékenyen részt vesz a gazdaság alakulásában, ugyanis ők adják a kimenő karavánok védelmezését. Legfőbb bevételforrását a falunak ez adja, a kísérő küldetések gyakorlatilag állandó, soha véget nem érő munkának számítanak, és jó pénz hoznak a konyhára, amelyből ki tudták fejleszteni infrastruktúrájukat.

Éghajlatra Yamagakure no Sato környéke olyan, mint a Sziklák Országának maradéka; hideg és enyhén csapadékos. A nyár sosem túlzottan meleg, a tél zord és kemény, csakis a legjobbak képesek túlélni a szabadban olyankor. Mivel maga a falu már a hóhatár környékén fekszik, így a helyi shinobik életének, majdhogynem állandó kísérője a hótakaró, legalábbis kora ősztől, késő tavaszig biztosan esik minden nap valamennyi. Az átmeneti időszakokban, napközben a hőmérséklet még elviselhető, éjszaka viszont fagypont alá esik; télen permanensen az alatt van, nyáron pedig kellemesen meleg, de nem forró.


Hagyomány, neveltetés



A hagyományok a régi Uchiha hagyományokkal egyenlőek; ahhoz, hogy valaki beléphessen a férfikorba a klánon belül, be kell, hogy mutassa tudását, amely vagy a Katon: Gokakyu no Jutsu-ban merül ki, de bizonyíthat küldetésen való helytállással is. A szóbeszéd szerint a klán a Tűz Elemet kisajátítja magának, mindenki másnak, aki nem tartozik hozzájuk, nem engedélyezik a használatát… ha lenne más, akinek Tűz Eleme van, azt a társadalomban elfoglalt helye alapján vagy beházasítják a családba, vagy pedig örökre elnémítják.

Megjegyzés: Az uchiha klán tagjai túlnyomó többségében – de nem kizárólagosan - tehát katon elemi beállítottsággal rendelkeznek. Abban az esetben, amennyiben a játékos ettől eltérően kívánna elemi affinitást feloldani, úgy ezzel kapcsolatban feltétlenül szükséges mesélővel egyeztetni.

Az akadémiára való jelentkezés lényegében ugyanúgy történik, mint bármely más shinobifalu esetében. Az egyetlen lényeges különbség azonban az, hogy valamennyi akadémiai tanulót és a családját is titoktartásra kötelezik és ennek érdekében pecsétekkel látják el, hogy véletlenül se szivároghasson ki a sharingan és az Uchiha Klán körül keringő információhalmaz.

Érdekesség: a beavatottak között is különböző kasztokat lehet megkülönböztetni, mely megkülönböztetés a kötelezettségeket nem, de a jogosultságokat érdemében diverzifikálja. A legalacsonyabb szint ebben az értelemben a hozzátartozói titoktartás, valamint az általános civil és shinobi titoktartás, ami lényegében csak kötelezettséget keletkeztet az uchihákkal szemben, de jogot nem biztosít felettük. Efelett áll a csapatvezetésre, orvosi ellátásra, oktatásra és kiképzésre, tanácsadásra, egyéb utasításadásra is jogosító kötelezettek köre. Ezt a felülvizsgálati jogkör gyakorlóinak rétege követi, majd pedig a vezetői pozíció. Fontos tudni azonban, hogy a legelső társadalmi körön kívüli további körök tagjai mind bizalmi emberek, mind a vezető bizalmasai.

Természetesen az Uchiha Klánon belül is elkezdtek már kialakulni különböző szerepkörök.

Ámbár nem publikus információ – sőt, még a tárgykörben való suttogás is majdhogynem tilalmazott -, de a faluvezetés elsődlegesen azt veszi figyelembe, ami az uchiháknak jó: jogvita esetében egy uchiha szava a perdöntő. Figyelemmel azonban arra, hogy a sokak által nem is ismert családnevű klántagok milyen mély tiszteletnek örvendenek – mely tisztelet nem csak a félelemből, hanem az imádatból is ered, hiszen megélhetést és életet hozott az idegen a sanyarú sorsú vidékre – a klántagokkal való atrocitások gyakorlatilag fel sem merülnek. Vagy sosem látnak napvilágot.


Haderő, stílus, jellemzők



Yamagakure no Sato annak ellenére, hogy az Uchihák által van vezetve - vagy épp azért - igen militáris falu. Minden friss shinobi, de már valójában az akadémisták is a Yamagakurei Véderő tagjai, amely lényegében egy teljesen megszervezett hadsereg, annak ellenére, hogy még nem bírnak akkora létszámmal, amekkorát engedne következtetni az alább látható felépítés. Már maga az Akadémia is érdekes, ugyanis az átlagos négy év helyett, itt öt évet tanulnak a leendő shinobik; hét éves korukban kerülnek be, és tizenkét éves korukra végeznek ott. Az Akadémia épülete ötszintes; legalul helyezkedik el az első évfolyam, és az évfolyamok növekedését az ott látható szintlépés is mutatja. Természetesen az Uchiha diákokkal kiemelten bánnak, de evidens módon a tanárok többsége is az.

Yamagakurei Véderő (Yamagakure Jieitai; 山隠れ自衛隊): A Véderő nem más, mint Yamagakure katonai szervezete, az a szervezet, amely az összes ottani shinobit egybefogja, genintől a jounin hancho rangig bezárólag. Minden olyan shinobi, aki a falut szolgálja, egyúttal a Yamagakurei Véderő tagja is; ez már ott megmutatkozik, hogy a friss genineket a felügyelőjükkel együtt szakaszoknak nevezik. Az egyenruhájuk egységesen szabott fekete ruha, melynek hátán a Véderő jele látható, bal vállán pedig a rangjelzés foglal helyet. A chuunin vagy afölötti rangú shinobik természetesen itt is mellényt kapnak; ez némiképpen a konohai szabáshoz hasonlít, azonban szintén fekete színű, hátán pedig úgyszint a Véderőnek a jele található. Az Uchiha shinobik a Véderő jelét nem, hanem klánjuk jelét viselik a hátukon.

Ahogy említve lett, a Véderőn belül rangjelzéseket vezettek be, ezek az alapvető shinobi rangot és az egyéb yamagakurei rangokat hivatottak jelölni:

- Akadémisták: Üres, szürke színű lap a bal vállon.
- Genin: Egy darab aranyszínű vízszintes vonal a bal vállon.
- Chuunin: Egy aranyszínű gerenda a bal vállon.
- Tokubetsu Jounin: Két aranyszínű gerenda a bal vállon.
- Jounin: Három aranyszínű gerenda a bal vállon.
- Taicho: Két aranyszínű vízszintes vonal a bal vállon, kiegészítve az alapvető rangnak a jelzését. A kapitányi kinevezés egy plusz, amely adott esetben rangon felül áll, így ezen shinobik az alapvető rangjelzésükön felül teszik fel a kapitányi jelzést magukra.

A falubeliek stílusa az Uchiha stílust mutatja, főként a Tűz Elemre építenek, míg a nem klántag shinobik tökéletesek kiegészítőnek egy-egy szakaszba. Harcmodorukban egyszerre építenek az elemzéses, taktikus módszerre, és a gyors lerohanásra is, mikor-melyik kell alapon. Képzésük kiváló és nehéz, aki nem Uchiha és kijut az Akadémiáról, sokszor elnyeri a klántagoknak az igen hallgatólagos tiszteletét, amelyet viszont akkor sem mutatnának ki, hogyha halállal, vagy épp rosszabbal, vaksággal fenyegetnék őket.

Már csak származásuk miatt is veszélyesek, no meg a kiképzés mivoltából és a militarizmusból adódóan, sosem mennek egyedül küldetésre, az általános az a szakasz. Ha valaki egyedül megy közülük, az vagy felér egy egyszemélyes hadsereggel, vagy pedig valami nagyon fontos és titkos dolog van a háttérben… Fontos azonban megemlíteni, hogy ez a militáns vonulat inkább Konohának szól külsőségekben; már maga a falu is a megtestesült Uchiha Utópia, és bizony az Uchihák Konohagakure no Satón belül is igen fegyelmezett, rangok szerint felépített szervezetbe voltak tömörítve.


Irányítás



Ahogy az már említve volt, Yamagakure no Sato az Uchiha Klán totális, despotikus irányítása alatt van. A falu vezetőjét, Uchiha Arihirót majdhogynem istenként imádják. Uchiha Arihiro nem sokat mutatkozik a köznép előtt, de ő fogadja a shinobikat, amikor küldetést kell kiadni nekik, és ő az, aki a falu diplomáciai ügyeit intézi, így evidensen sokat vendégeskedik a földesúrnál.

Amennyiben Uchiha Arihirót be nem avatottak szólítanák meg: számukra a faluvezető neve Arihiro no Yamagakure.

Sziklák Országa és Yamagakure no Sato Pngegg12


Yamagakure no Sato történelme összefonódik az Uchiha Klán létezésével, mára azonban a falu működése egyenesen elválaszthatatlanná vált attól. Azok, akik tudják, hogy a világ talán egyik legnemesebb klánját szolgálják a szolgasorsukat nem is feltétlenül bánják: könnyeb jóllakott, gazdagodó szolgának lenni, mint éhező és nincstelen úrnak.

Az „élet” azonban a klántagoknak sem könnyű vagy egyszerű, elvégre nekik – talán nyomatékosabban bárkinél – többek között bizonyítási és helytállási kötelezettségük is van.
Uzumaki Kushina
Uzumaki Kushina
Adminisztrátor

Elosztható Taijutsu Pontok : Serpenyőnyi


Adatlap
Szint: S
Rang: Háziasszony
Chakraszint: Ostor ez a nő!

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.