Uroniko étterem

Kobushi lendületesen nyitott be az ajtón. Régi törzshelye volt már az étterem, így nem kellett tartania semmitől, kicsit leengedte a védelmét. Úgy döntött ideje van egy kis lazulásnak, hiszen keményen dolgozott az elmúlt napokban. A csapata jószerivel megsemmisült apja halálakor, de ő vállalta, hogy amíg nem lesznek új tagok, akik feltöltenék újra a csapatát, addig ő egyedül fogja ellátni a rájuk bízott munkákat. Órákat töltött el, míg végiglátogatta az "ügyfeleket", barátokat, és mivel egyedül volt, jóval többen próbáltak ellenállni, ha esetleg igazságtalannak vélték a szervezet intézkedéseit. Kobushi azonban nem az a fajta ember volt, aki csak mert 5-en támadnak rá alulmarad, mindig győztesen keveredett ki a csetepatékból. El tudta végezni a munkáját, de eléggé elfáradt, ezért döntött úgy, hogy a mai hatalmas alvás után beül egy kicsit az étterembe felfrissülni.
Belépve megpillantotta pár barátját ahogy iszogattak, ezért csatlakozott hozzájuk. Látta rajtuk, hogy kicsit kényelmetlenül érzik magukat, hiszen csak most halt meg az apja, nem tudták hogyan fejezzék ki sajnálatukat, ezért kicsit feldobva a hangulatot mindenkinek rendelt egy saké-t. Ahogy oldódott a hangulat kellemes beszélgetésbe merültek, felelevenítve a régi időket.

Kobushiék egészen jól elbeszélgettek mikor a férfi hirtelen valami sötétet vett észre, ahogy feléjük közeledik. Pattanásig feszült idegekkel odafordult, hogy szemügyre vegye, de nem ismerte fel a fekete ruhás alakot. A társai is elnémultak és bámulni kezdték a közeledőt, ő azonban nem törődött velük, hanem Kobushihoz sétált és a fülébe suttogva átadott egy üzenetet. A férfi összeráncolt szemöldökkel vizsgálta a hírvivőt, hátha le tudja olvasni az arcáról, hogy miért keresi a wakagashira, de az arc kifejezéstelen volt, így hát egy sóhaj kíséretében felemelkedett, majd barátaihoz fordult.
- Sajnálom srácok, de mennem kell. - A távozó fekete ruhás felé intett. - Fontos üzenetet hozott...
Elővett némi aprót, letette az asztalra a sakék árát, majd elköszönt a többiektől és az épület hátsó része felé vette az irányt. Még csak egyszer járt a wakagashira-nál, így nem volt egyszerű megtalálnia az ajtaját, de végül odaért és illedelmesen bekopogott. Amennyiben kedvező választ kap belép, kardját maga mellé helyezve szertartásosan meghajol, majd szó nélkül várja, hogy főnöke megszólaljon.

A főnök éppen cigarettázott, mikor Kobushi belépett és lazán fogadta az üdvözlést. Miután megkérte, hogy zárja be az ajtót, az előtte lévő székre mutatott, hogy foglaljon helyet. Láthatóan bizalmas beszélgetésre készült. A férfi engedelmeskedett, majd fejét felemelve várakozóan tekintett a nőre. A wakagashira végigmérte, majd megszólalt. Elmondta, hogy mik a vezetőség aggályai a hűségével kapcsolatban és, hogy bizonyítania kellene. Kobushi arca kifejezéstelen maradt a szavakat hallva, de belül vihar tombolt.
*Nem elég, hogy elvesztettem az apámat, még a fejesek is rám szálnak. Talán jobban örültek volna annak, ha meghalok?*
Hangosan azonban csak annyit mondott, hogy kész minden megpróbáltatásra. Szívesen elvállal bármiféle munkát, ha ezzel bizonyíthatja hűségét.
A nő azonban nem érte be ennyivel. Kis hallgatás után megkérdezte újra, hogy mi történt azon a napon. A férfiban feltámadt egy pillanatra a fájdalom, ahogy visszagondolt, de gyorsan el is illant, a kötelességtudat legyőzte. Így hát színtelen hangon mesélni kezdett.
Beszélt a találkozóról, arról, hogy őket bízták meg az őrséggel, a beosztásról, hogy miként őrködtek. Aztán a támadás váratlanságáról, a ninja-k brutalitásáról, erejéről és gyorsaságáról, majd a kiáltozásról és a tehetetlenségről. Szavainak nagy hatása lett volna, ha érzelmeket csempészett volna a mondandójába, így azonban csak száraz tájékoztatásnak tűnt.
- Fogalmam sincs, hogy miért hagytak életben. Talán túl fiatalnak találtak. - Kobushi nem tudott kitalálni más okot. Az azonban kész tény volt, hogy a társai sem hidegvérrel mészárolták le, távolról ölték meg őket. Ha ők sem halnak meg, hanem elfogják őket talán ők is megússzák. Úgy nézett ki a ninja-kat csak az épületben levők érdekelték. Egyébként is... Kobushinak is szántak az elején 2 shurikent, csak ő azokat hárította.

Kobushi miután végighallgatta a feladatot, elindult az ajtó felém, de mielőtt kilépett volna, még visszaszólt.
- Kerüljem a feltűnést, vagy végezhetem nyilvánosan is a dolgom?
Miután megkapta a választ kisétált, vissza a barátaihoz. Útközben máris elkezdte felmérni az étterem belsejét, vannak-e a leírásnak megfelelő alakok, de egyelőre nem tett semmit, csak a barátaira egyelőre ügyet sem vetve kisétált az ajtón. Úgy tűnhetett, mintha csak levegőzni ment volna ki, de valójában szétnézett az utcán, hogy vajon kikre gondolhatott a főnök. A megfigyelés eredményétől függetlenül miután végzett, visszamegy a házba. Nem akart feltűnést kelteni, mosolyogva ment vissza barátaihoz, mintha jót tett volna neki a friss levegő. Rendelt még egy italt magának, felhajtotta és csak utána szólt hozzájuk, pedig már tűkön ültek.
- Nincs kedvetek egy kis mozgáshoz? - kérdezte tőlük fesztelenül, egy halvány félmosollyal az arcán. Amennyiben nincs ellenükre, úgy elmondja nekik a feladatot, 1-1 embert állít feltűnés nélkül a gyanús alakok mellé és a főnök utasítása szerint elmondja nekik, hogy feltűnésmentesen, avagy a feltűnést kerülve végezzenek velük az ő jelére. Azt tervezik jelnek, hogy ő elintézi az első alakot.

Mindezt akkor teszi, ha 5-nél több alakot vesz észre csuklyában. Egyedül nem tudja elintézni őket egyszerre úgy, hogy valamelyik ne szökjön meg. Amennyiben azonban 4-en, vagy kevesebben vannak, úgy nem szól barátaihoz, annyival lerázza őket, hogy dolga van, majd rendel egy italt és felhajtja. Tudta, hogy ez megerősíti eltökéltségét.
Amennyiben az étteremben van gyanús alak, úgy az ő közelébe, amennyiben nincs, úgy megint az étterem elé sétált, majd a legközelebbit kiválasztja és úgy intézi a lépteit, hogy mellette sétáljon el. Keze a bő ruha takarásában ráfeszülnek a fegyvere kioldójára.

Kobushi tudomásul vette, hogy nem szabad feltűnést keltenie, így ennek szellemében látott neki a dolognak. Tudta, hogy nem lesz egyszerű dolga, hiszen sokan sétálnak a környéken, tehát el kell csalnia a kapucnisokat valahova, ahol észrevétlenül végezhet velük. Miután felmérte a terepet azt a tervet eszelte ki, hogy először a kinti alakot intézi el, hiszen egyedül volt, ő bizonyult a könnyebb célpontnak. Ahogy nézte a férfit, Kobushinak egy igencsak merész terv kezdett megfogalmazódni a fejében. Elvigyorodott az ötletre, majd nyomban neki is látott a megvalósításnak. Óvatosan megpróbálta becserkészni, ami annyit jelentett, hogy nagy ívben megkerülte, hogy mögé kerülhessen. Nem nézett rá egy pillanatra sem, hogy ne fedje fel magát, úgy tett, mintha céltalanul sétálgatna, de közben szép lassan mögé került. Miután ez sikerült már nem kellett tartania attól, hogy a csuklyás észreveszi, de mégis úgy közeledett hozzá, hogy ha váratlanul hátrafordulna, se gyanakodjon rá. Mintha csak arra sétált volna...
Ez után következett a terv nehezebbik részre. Először is meg kellett várnia, míg a csuklyás olyan pozícióba helyezkedik, ami ha már halott, se dől le a padról, azaz nem lehet rajta észrevenni, hogy nem él. Tehát például hátratámaszkodik, kezeit maga mellé helyezi. Kobushinak jól jött, hogy csuklyát hord az illető, ugyanis, az arcról mindenképpen ki lehetett volna deríteni, hogy az ember halott, így az elárulta volna. De így minden akadály nélkül nekiláthatott a tervnek. Nesztelenül lépkedett, súlypontját magasra helyezze, hogy áldozata ne vegyen észre semmit. Mikor közel ért egy egy pillanatra körülnézett, hogy valaki ebben a pillanatban figyeli-e, majd mikor megbizonyosodott róla, hogy senki, gyorsan lecsapott. Egy kicsit lebukott, jobb kezébe egy könnyed ujjmozdulat hatására belekerült az egyik kunai, amit ezután a gerinc mellé be is szúrt gyorsan. Ez egy olyan pont volt, amit a harcművészeti tanulmányai során tanították meg neki, mint olyan hely, amit ha eltalál az feltétlenül azonnali halált okoz. Nincs kiáltás, haláltusa, a gerincbe egy bizonyos részébe döfve a fegyvert ez azonnali teljes bénulással, majd halállal jár. Megpróbálta eltalálni ezt a pontot, majd a kunai-t gyorsan visszacsúsztatta bő felsője ujjába, majd felemelkedett és tovább sétált, a pad mellett. Messziről úgy tűnhetett, hogy egy pillanatra megbotlott a pad mellett, majd felemelkedett és folytatta a sétát. Tesz egy két kört, hogy megfigyelje észrevette-e valaki mit tett, majd befele indult az étterembe, hogy a másik két delikvensről is gondoskodjon. Tudta, hogy velük jóval nehezebb lesz elbánni, mivel ketten vannak.

Amint végzett áldozatával, Kobushi szeme sarkában mozgást vélt felfedezni és valóban, ahogy odapillantott egy menekülő, csuklyás alakot látott, amint az egyik ház tetejére vezető létra felé rohant. Ez a csuklyás eddig megbújt valahol, ezért nem fedezhette fel, vagy esetleg az étteremből is kijöhetett az egyikük nem számított. A lényeg az volt, hogy látta, amint elintézte a padon ülőt. Ha csak ennyi lett volna a dolog már akkor is halált érdemelt volna, de eleve az volt a feladat, hogy az ilyen alakokat likvidálja, ez tehát csak ráerősített a motivációjára. Gyorsan utánavetette magát, a létrához érve kettesével szedte a fokokat. Fenn még éppen látta, ahogy a csuklyás átugrik az egyik ház tetejére, majd eltűnt a szeme elől. Kobushi követte és ő is átugrott, majd a következőre és így tovább, haladt a férfi nyomában. Annyi előnye volt, hogy az ő fizikuma jobban hozzászokhatott a megterhelésekhez, mint a másiké, így talán tud egy kicsit gyorsabban haladni. Amint elég közel ért hozzá, nem teketóriázott sokat, előkapta az egyik kunai-kését és amikor a másik egy viszonylag egyenletes terepen futott, a hátába próbálta dobni. Ez kb. egy 20 méterről véghezvitt dobás volt, nem nagy feladat egy tapasztalt fegyverhajítónak. Próbálta egyből megölni a férfit, viszont ha ez nem sikerül, akkor odafut hozzá és megadja a kegyelemdöfést. Mindezek után, ha nem történik semmi, akkor kicsit szusszan egyet, majd lemászik egy másik létrán a földre és ráérősen visszasétál az étteremhez, hogy megtudja mi lett a bent látott két csuklyással.

Kobushi amint belépett az étteremben, nyomban leült. Kénytelen volt, hiszen az egyik csuklyás éppen akkor indult az ajtó felé, kellett valami álca, hogy ne legyen feltűnő. Elmélyülten böngészte az étlapot, de szeme sarkából a mellette elhaladó alakot figyelte. Amint kilépett az ajtón, gyorsan elhessegette az éppen odaérő pincért, majd utána eredt. Amint kiért látta, ahogyan a csuklyás az egyik néptelen utca felé tart. Meg is lepődött, hogy ennyire a kezére játszik, ha együtt maradnak, az lett volna csak az igazán nehéz feladat. De így...
Utánaslisszolt, megpróbálta nem feltűnően követni, ha esetleg hátrafordulna, akkor sem torpan meg, folytatja útját, egy pillantást sem vetve követése tárgyára. Az utcába beérve átsétál a túloldalra és mint egy átlagos járókelő, aki saját fontosságának tudatában megy a dolgára, úgy sietett a férfival párhuzamosan. Kicsit gyorsabb tempót vett fel, mint a másik, de egyszer sem pillantott rá, fejét leszegve céltudatosan haladt, hogy még csak véletlenül se keltse az esetleg hátraforduló csuklyásban azt az illúziót, hogy miatta van ott. Két verziója volt a történtekre.
Egyik, ha a csuklyás nem foglalkozik vele. Ez esetben ugyanis, közeledik hozzá szép lassan, a másik oldalon, majd amint közel ért hozzá, megvárja míg a férfi hátrafordult. Valószínűleg sűrűn tett ilyet, hiszen akármennyire sem gyanítja, hogy őt követi Kobushi, azért nem hülye, nem bízta a véletlenre... Tehát valószínűleg hátra-hátra fordult. A legutolsó ilyen hátrafordulás az volt, amikor Kobushi már csak 1-2 méterre volt a férfi mögött, és amint a csuklyás leellenőrizte, hogy a Yakuza nem változtatott tempóján, akkor lépett akcióba. Hirtelen nekilendült, pár szökkenéssel mögötte termett és lendületből megpróbálta egy jól begyakorolt mozdulattal elkaszálni a lábait, aminek hatására a férfi a földre kerülne. Ha sikerül neki, akkor gyorsan rátelepszik a hátára, előveszi egyik kunai-ját és a csuklyás nyakához szorítja. Ezek után gyorsan, suttogó hangon kikérdezi a férfit. Először megfenyegeti, hogy megöli, ha nem válaszol, majd megkérdezi tőle, hogy hányan vannak, kit figyeltek meg éppen és ő hova indult éppen?
Akár válaszol a csuklyás, akár nem, a vallatás végeztével Kobushi szavát megszegve leszúrja a férfit. Neki is a gerincébe szánja a kunai-t, ahogy az előző kettő áldozatánál is, ez már egyfajta védjegyévé vállt. Ezek után a testet elvonszolja az út közepéről az egyik árnyékosabb részre, hogy azért ne fedezze fel az első arrajáró, majd visszatér az étteremhez.
A másik verzió az, ha a csuklyás eleinte esetleg nem foglalkozik a nem sokkal mögötte lemaradva lépkedő Kobushi-val, viszont ahogy kicsit közelebb ér, gyanút fog és menekülni kezd. Ez esetben Kobushi macska-egér játékot kezd játszani. Nem használja fegyvereit, úgy dönt, hogy megpróbálja utolérni a férfit, túl könnyű lenne megint egy a hátába dobott kunai-al megölni, kihívásra vágyott. Ezért hát, ha az előtte haladó sietni kezd, esetleg futásnak ered, ő sem habozik, felgyorsít és megpróbálja beérni a férfit. A kunai-t a karján elrejtett szerkezetből képes másodpercek alatt a kezébe varázsolni, ha a férfi el akarna tűnni egy sötétebb kapualjban, udvarban, villámgyorsan cselekszik és lábra célozva próbálja megállítani. Nem akarja megölni egyből, de azt sem akarja, hogy megszökjön. Amennyiben persze nem fordul le sehol, úgy lazán fut utána, bízva jóval felkészültebb kondijában. Amennyiben utolérné, úgy megpróbálja futtában kigáncsolni és ha sikerül, az első változat szerint a hátára telepszik és egy kunai-t szorítva a hátához kihallgatja. Ezek után pedig mindent ugyanúgy csinál.

//Kicsit fura gonosz karaktert játszani, ilyenem még nem volt. ^^//

//Nincs gond //

Kobushi bosszankodva törölte le magáról a nyálat. Mérges volt, hogy nem tudott semmit sem kiszedni a férfiból, de hát nem mehetett minden jól... Így is elégedett lehetett magával, ahogy elintézte az eddigi ellenfeleit. Már épphogy indult volna vissza az étteremhez, mikor váratlanul 4 alak bontakozott ki az árnyékból. Banditaféléknek tűntek, és úgy tűnt a halott férfi társai. Legalábbis Kobushi a megjegyzéseikből ezt szűrte le. A besúgónak a társai pedig ugyanolyan veszélyesek, mint maga a besúgó, tehát pusztulniuk kell. 1-1 katana-val voltak felfegyverezve mindannyian, de Kobushi eldöntötte, hogy nem használja a saját fegyverét. Arra úgy tekintett, mint egy ereklyére, ilyen aljanéppel nem akarta beszennyezni. Ahogy ezt eldöntötte már érkezett is az első támadó és egy vízszintes csapást intézett felé. Kobushi szemben állt a férfival, ezt a támadást még ő sem gondolhatta komolyan, akármilyen képzetlen. De a támadás már megtörtént, így a Yakuza is reagált. Kicsit előrébb helyezte a testsúlyát, majd lebukott a penge előtt, hogy elsuhanjon felette. Ezután hirtelen felegyenesedett és kihasználva a testsúlyáthelyezésből származó lendületet, egy villámgyors lépést tett a férfi felé és baljával megragadta a fegyvert tartó karját. Ezután tett egy félfordulatot és gyomron könyökölte a férfit reméli, hogy ettől elengedi a kardot. Ha ez megtörténik akkor Kobushi taszít egyet a férfin a karjánál fogva, majd még röptében megpróbálja elkapni a kardot.
Amennyiben ez sikerül, úgy megmarkolja, megnézi a súlyát, súlyelosztását, mindezt pár másodperc alatt a többi támadó szeme láttára. Valószínűleg ez igencsak felbőszítheti őket, ezért védekező állást vesz fel és gúnyosan mosolyogva int nekik, hogy jöhetnek.

Kobushi még mindig vigyorogva figyelte, ahogyan az egyik bandita szemből próbálta megtámadni. Nem mozdult a helyéről, adott egy kis esélyt a férfinak, hogy bebizonyítsa: tud valamit. Ezért nem támadott ellen, bevárta míg a másik támad. Mikor elindult az átlós vágás a Yakuza nekifeszítette a zsákmányolt kardját a másikénak, és így "kísérte" felfele a vágást, tetmészetesen annyi erőt kifejtve, hogy az ne érhesse el őt. Majd mikor ellenfele felülről egy vízszintes vágást próbált felé intézni, kicsit kilépett balra, kardját is kicsit balra húzta, és megpróbálta maga mellett elvezetni a bandita kardját. A lendület és az, hogy a vágás senkit sem ért, talán lesz azzal a hatással, hogy a támadó egy kicsit előrelendüljön és egy pillanatra elveszítse az egyensúlyát. Ezt kihasználva Kobushi, miután kitért ellenfele elől megpördült a sarkán, így a kissé előredőlő férfi mögé került és megpróbálta a pördülésből szerzett lendületet kihasználva ledöfni a férfit. Ha ez sikerült neki, akkor egy ütést mér a hátára, hogy leessen a kardról, majd elveszi lassan eldőlő ellenfele kezéből a kardot. Másra nem is maradt ideje, hiszen a másik ellenfele, aki megpróbálta megkerülni már odaért. Bár az előző akció nem tarthatott tovább 3-4 másodpercnél, ennyi bőven elég volt a fickónak, hogy a hátába kerüljön. Igenám, de most szembe voltak egymással, a holttest kettőjük között hevert. Kobushi nem feledkezett meg a 3., egyelőre még nyugodtan álló férfiról sem. Sejtette, hogy a nyugodtsága a magabiztosságból fakad, azaz egy olyan ellenfél, aki bízik magában és az erejében. Sejtette, hogy vele vigyáznia kell, ezért nem is akarta a háta mögött tudni, elkezdett féloldalasan hátrálni. Ezt azért próbálhatta meg, mert valószínű, hogy a második támadót elképesztette, hogy ilyen gyorsan megölték a társát, ezért esetleg habozik a támadással. 2-3 másodperc bőven elég Kobushinak arra, hogy elhátráljon addig, ahonnan mindkét megmaradt ellenfelét szemmel tarthatja. Ekkor eszmélhet körülbelül a másik, de Kobushi nem akar vele sokáig foglalkozni, neki most nagyobb prédára fájt a foga, ezért tesz a jobb kezében levő katanával egy félfordulatot a levegőben, majd nemes egyszerűséggel a közeledő férfiba hajítja. Ha sikerült neki ezt kivitelezni, akkor gyorsan odaszökken és kihúzza a holttestből a katanát, és a két pengével felfegyverkezve várja a 3. és talán kicsit komolyabb ellenfele támadását.

//Úgy néz ki enyém a késésrekord. Majd egy hónap! Elnézést!//

...viszont az eszed nem lehet a helyén, hogyha a Yakuzákat szolgálod.
- A Yakuzakat szolgálom? - A férfi hangjából némi szomorúság csendült ki. - Ők a családom... ez a legkevesebb.
A válasz következtében az ellenfele is láthatta, hogy itt nem fogni tudni szavakkal csatát nyerni, mivel kardját a kezébe vette és lassan megindult Kobushi felé. Az egész mozgásában volt valami, ami arra a gondolatra késztette a férfit, hogy ez az alak nem tartozik az imént elintézett fegyveresek közé, inkább amolyan zsoldos lehet. Azonban nem volt ideje, hogy levonja az ebből származó következtetéseket, ugyanis ellenfele váratlanul felgyorsított és egy alsó kardcsapással indított. Kobushi fel volt készülve a támadásra, viszont a sebesség változás meglepte, éppen csak, hogy félre tudta ütni egyik kardjával a vágást, és csak annak köszönhette, hogy nem sérült meg a következő, köríves vágásnál, hogy két kard volt nála, így bár nem tudta megtartani egyensúlyát, a két kard keresztezésével sikerült blokkolnia a vágást. Mire azonban visszanyerte volna az egyensúlyát, ellenfele rúgása mellkason találta, amitől 3-4 métert repült hátra. Kifejezéstelen arccal tápászkodott fel, közben megdörzsölte fájó mellkasát, majd váratlanul elmosolyodott.
- Ez nem volt rossz - jegyezte meg cseppet sem dühösen. Sőt, mintha némi tiszteletet is sugárzott volna a hangja. - Most, hogy így bemelegítettünk... elárulod, hogy miért voltál ezekkel az emberekkel? - kérdezte, miközben összeszedte az egyik, rúgás közben elejtett kardot.

Kobushi kérdésére nem válaszolt egyből a férfi. Szépen lassan elkezdtek körözni egymás körül, miközben az eső lassan eleredt. Ez nem zavarta őket különösebben, hiszen csak csepergett az eső.
Sajnos azt nem mondhatom, de annyit mondhatok, hogy nem titeket figyeltünk meg, egyszerűen minden gyanútlan embert letámadtunk ebben a sikátorban. Engem csak felfogadtak, hogyha esetleg egy szamuráj tűnik fel, akkor intézzem el...úgy néz ki te hasonló vagy, csak ők nem ismerték fel ezt a tulajdonságod.
Kobushi meredten nézett ellenfele szemébe, megpróbálta kitalálni, hogy vajon hazudik-e a férfi. De úgy vélte, hogy ez a harcos nem futamodna meg egy jó harc elől, és nem próbálna egy hazugsággal elmenekülni belőle. Így hát féloldalasan elmosolyodott és megszólalt.
- Nos, ez esetben nekem nincs dolgom veled. - hirtelen eldobta a két, kezében tartott kardot és egy pillanatig fegyvertelenül állt a férfi előtt. - Nekem feladatom van, nincs időm felesleges harcokra. - mondta, miközben lassan megfordult és látszólag hátra sem figyelve elindult az étterem felé. Mielőtt eltűnt volna az egyik sarkon még visszaszólt. - Viszont egy másik időpontban szívesen megmérkőzöm veled. Biztos vagyok benne, hogy még találkozunk. - közölte, majd eltűnt.
Amennyiben megtámadja a férfi hátulról, akkor a támadását egy ugrással kerüli el, majd kirántja a saját kardját és azzal védekezik.

Kobushi-t semmi, illetve senki sem akadályozta meg, hogy visszatérjen az étterembe. Útközben erősen figyelt, nem maradt-e pár kapucnis alak a környéken, de egyet sem talált, így hát belépett az étterembe. Odabent is körülnézett még, mielőtt a hátsó ajtóhoz lépett volna, de ott sem talált új célpontot. Az ajtó előtt álló két biztonsági őr végigmérte, mikor odalépett eléjük, majd félreálltak. Kobushi belépett az ajtón, és a folyosón egyenesen a wakagashira irodája felé vette az irányt. Most már másodszorra járt itt, tudta hova kell mennie. Bekopogott, majd benyitott az ajtón. Bent meghajolt a wakagashira előtt, majd betette maga mögött az ajtót.
- A feladatot elvégeztem, az ellenfelek nem okoztak problémát. - jelentette színtelen hangon. - Őszintén remélem, hogy ez a munka kellő bizonyítékkal szolgált a megbízhatóságom tekintetében.