Uroniko étterem

Kobushi könnyedén intett a pultosnak, ahogy elsietett mellette az étterem hátsó része felé tartva. A két ajtónálló már ismerte a férfit és valószínűleg tudták is, hogy hívatta a wakagashira, így egy szó nélkül beengedték. Kobushi már ismerte az utat, az elsőre még bonyolultnak bizonyuló, kihalt folyosórendszer tompán verte vissza sietős léptei zaját, ahogy céltudatosan haladt az iroda felé. Amint megérkezett, várakoznia kellett egy kicsit, amíg bejelentették az érkezését.
Ő hívott, miért kell várakoznom...? füstölgött magában a Yakuza. Edzés közben érte az üzenet, miszerint a wakagashira hívatja, és nem igazán szerette, ha edzés közben - de úgy általában semmiben - megzavarják. Így nem volt éppen kellemes hangulatban, de tudta, hogy magára kell erőszakolnia valamilyen nyugalmat, mikor belép a nőhöz. Ez nem volt neki nehéz, hiszen sosem esett nehezére elrejteni az érzelmeit, bár milyen érzelmei lehetnek egy gyilkosnak? Ezt Kobushi nem tudta, de nem is foglalkozott vele tovább, hiszen megkapta a belépésre az engedélyt. Belépett az ajtón, majd a szokásos szertartásos meghajlás után a wakagashira elé lépett.
- Hívatott, hát itt vagyok.

A wakagashira unottan ült a széke mögött, majd, amikor beléptél felnézett és rágyújtott egy cigarettára. Szemmel láthatóan ideges volt, ez abból is látszódott, hogy felkelt a helyéről és a füstöt fujdogálva sétálgatni kezdett, majd megint kikötött a székénél. Az asztalról elővett egy tekercset és eléd dobta.-A lényegre térek ifjú harcosom. Mivel jól dolgoztál a múltkor is, most egy komolyabb feladatot fogok rád bízni. A tekercsben megtalálod a részletes információt a személyről, akivel végezned kell. Figyelmeztetlek! Már sokan megpróbálták ezt a szörnyeteget elintézni. Még a bérgyilkosok közül is a legaljasabb fajta. Nincs benne semmi becsület vagyemberi vonás.-
Ezután a mondat után a földre is köpött egyet, hogy kifejezze undorát.
-Jelenleg Kusagakure no Satoban bujkál a szerencsétlen. Menj be az ottani kocsmába a fő utcán. Az öreg kocsmárosnak mond, hogy eljött a vízesés éve. Érteni fogja, és további segítséget ad majd. Ne egyedül menj, vidd a két legjobb embered. Nem érdekel a módszered sem.-Itt elmosolyogta magát.- De a shinobikkal vigyázz, most el vannak foglalva ugyan de ha túl nagy zajt csapsz...-A mondat vége helyett inkább szívott még egy nagyot a cigijéből.-Tanulmányozd alaposan a tekercset és indulj minnél hamarabb. Kérdés?- Nézett feléd a nő végül.

Kobushi fapofával nyugtázta a tényt, hogy tényleg megbíznak benne, és komolyabb feladatokra is érdemesre tartják. Belül természetesen nagyon örült, céljai érdekében ez egy nagyon fontos lépés volt.
Tovább hallgatta a wakagashira, és próbált megjegyezni minden információt, ami a következő feladata részleteit taglalta. Bérgyilkosság, szabad módszerválasztás, társak...
Eddig jó! Nem tudta megállni, hogy ne ejtsen el egy félmosolyt, nagyon is kedvére való volt az új feladat.
Mikor a nő megemlítette, hogy ha túl nagy zajt csap, a ninja-k rászállhatnak, csak megvetően elhúzta a száját.
- Ha az utamba állnak "azok"... akkor őket is elintézem. Nem lesz probléma. - főzte hozzá, és ezzel elintézettnek tekintette a témát. Tudta magáról, hogy nem fogja szándékosan keresni az összetűzést a Kusa nin-ekkel, de nem is fog elfutni előlük!
Közelebb lépett a nőhöz, átvette tőle a tekercset és a hona alá vágta.
- Csak egyetlen kérdésem lenne. A kusai csoporttal felvehetem a kapcsolatot, ha úgy adódik? - először úgy akarta mondani, hogy "ha problémák adódnának", de még időben korrigált, nem akart ebben sem gyengének tűnni. Viszont lehetséges, hogy szüksége lesz támogatásra, így ezt feltétlenül meg kellett tudnia.
Amint megkapta a választ, biccentett egyet elköszönésképpen, majd távozott.

//Kusa-ban és Taki-ban van a két Yakuza csoport. Ők elvileg társszervezetek.//

A nő elmosolyodott, amikor azt mondtad hogy félreállítod a Shinobikat is.-Ne becsüld túl magad. Még nem vagy nagyon jó, csak simán jó. Ha végzel a célponttal talán elhiszem, hogy elég jó vagy.-Mondta hidegen, majd a kérdésedre is hasonló hangnemben válaszolt.
-A kocsmárostól minden választ megkapsz. Most menj válaszd ki a két emberedet. Ja és ha nem sikerülne a küldetés... Nos a célpont akkor nagyvalószínűséggel végez veletek, így nekem nem kell megbüntetnemtéged a kudarc miatt.- Ezekre a szavakra már nem válaszoltál, hanem kimentél a szobából is becsuktad magad után a nyikorgó ajtót. A folyosón aztán egyből felnyitottad a tekercset, hogy megismrekedj a következő áldozatoddal, vagy azzal, aki veled fog végezni. A következő írás fogadott:

Név: Kenuichio Gin
Egyéb ismert neve:Az ezüst samurai
Felszerelése: Nagyon ellenálló ezüstszínű páncélzat, és ezüstszínű chakrára érzékeny Katana
Képességei: Mesteri szinten forgatja a kardot és a chakráját is bele tudja vezetni, így csapásai kegyetlenek. Remek fizikai adottságai vannak, képzett harcos.
Foglalkozása: Bérgyilkos, behajtó.

A tekercset ezután becsuktad és elindultál a két emberedért, hogy minnél elöbb elkezdhessed életed eddigi legnehezebb feladatát.

// Szedd össze a két embered és utazz a Lángoló Nylev nevű helyre a Fű országán belül pár szép postban! //

//Ennek előzménye egy tanulás, ami már majdnem készen van, a napokban be fogom rakni.//

||Mineo||

Egy fiatal férfi állt az étterem előtt, szemeiben nyilvánvaló izgatottság tükröződött. A férfi Kobushi volt, és a wakagashira most először hívta be magához, mióta felépült a múltkori küldetése utáni sérüléseiből. A jelentését már olvasta, nyilvánvalóan nem beszámolót kell majd tartania, ami viszont azt jelenti, hogy végre kap egy küldetést. 
A yakuza úgy vélte jól teljesítette előző feladatát, ráadásul a klánért a vérét is hullatta, így joggal remélte hogy végre most már teljes mértékben megbíznak benne. Ezen gondolatát viszhangozta a tény is, hogy miután benyitott az étterembe, szinte mindenki üdvözölte őt, egy-egy elismerő mosoly kíséretében. Korábban csak a legközelebbi barátai vették észre ha megjelent, most már szélesebb körben megismerték és elismerték. Kobushinak ez volt az egyik célja az apja halála után, ezzel érezte úgy, hogy méltóan áldozik az emlékének, úgyhogy elégedetten mosolygott, miközben köszönés képpen intett egyet. 
A jelenlévő yakuzák látszólag tudták miért jött, mert egyből utat is engedtek neki a wakagashira irodája felé ls ahogy elhaladt mellettük páran még meg is veregették a vállát. Kobushi arcán a mosoly már nem is lehetett volna szélesebb, de az ajtó elé érve egy pillanatra megállt, hogy rendezze a vonásait. Ismerte már főnöke stílusát, ő nem az a féle nő volt, aki megengedte a lazaságot, így ő is igyekezett beállítani az agyát valami komolyabb hullámhosszra. Elég volt csak arra gondolnia, hogy a küldetés amit most kapni fog, valószínűleg nagyon nem lesz egyszerű és ezután máris nem kellett annyira erőltetnie azt a komoly arckifejezést. Vett egy nagy levegőt, és benyitott az ajtón.

||Mineo||

Valamiért ideges, nem túl jó jel... Kobushi villámgyorsan leült, ahogy észlelte főnöke arckifejezését. Csak azt remélte, hogy bármi is idegesíti a nőt, azt nem rajta fogja levezetni. Félelme nem volt teljesen alaptalan a wakashira híres volt dührohamairól és ilyenkor nem volt ajánlatos a közelében tartózkodni. Viszont úgy tűnt most szerencséje volt a férfinak, nem tört ki a vulkán. Cserébe kapott egy képet, ami egy férfit ábrázolt. Tekintve, hogy egy küldetésért jött az irodába, nyilvánvaló volt, hogy a küldetést tárgyát tartja a kezében. Ezen gondolatát aztán meg is erősítette főnöke magyarázata, és ez még nem is lett volna túlzottan érdekes, hiszen számtalan hasonló küldetést végzett már el Kobushi, viszont két részlet nagyon más volt ezúttal a szokásoshoz képest. Egyrészt bőven a hátáraikon túlra szólt a küldetést, másrészt a főnök is megy velük. A yakuza hirtelen nem is tudta, hogy melyik részét próbálja feldolgozni az információnak és kérdéseket tegyen fel az első miatt, vagy pánikolni kezdjen a második miatt. Végül úgy döntött egyszerre megteszi mindkettőt és csak úgy kontrollálatlanul szakadtak ki belőle a szavak.
- Tűz Országa...!? És a főnök is jön...!? - itt nyelt egy nagyot - Mit fogunk ott valójában csinálni, miért megyünk ilyen messzire?
Kobushi nem volt hülye. Tudta, hogy a szervezetük terjeszkedik, de azért a Tűz Országa nagy falat. Biztos volt benne, hogy itt más dolgok is vannak a háttérben és mire idáig jutott a gondolatmenetével rájött arra is, hogy valószínűleg ezek titkos dolgok és semmi köze hozzájuk egy egyszerű katonának, mint Ő, de ekkor már sajnos elhangzott a kérdés, szóval csak remélni tudta, hogy nem származik meggondolatlan megszólalásából megtorlás.
Akár kap választ akár nem, válasza egyértelmű.
- Megértettem, holnap 8-ra itt leszek. - nyugtázta a parancsot immáron jóval nyugodtabban.
- Még egy kérdésem lenne: szóljak a fiúknak is, vagy egyedül kell mennem?

Amint megkapta a választ biccentett egyet, majd sarkon fordult és távozott. Kint harcot vívott az arcizmaival és az időnként elhangzó kérdésekkel társaitól, hogy ne áruljon el semmit, egyenesen hazament. Egy kiadós alvás és a felszerelései összekészítése után pedig a másnap már az étterem előtt találta őt.
Vegyes érzelmekkel várta a wakagashira-t. Egyrészt pánikolt, hogy hosszabb időt kell ennek a veszélyes nőnek a társaságában töltenie, másrészt viszont egyre inkább kezdte elfogni egyfajta büszkeség is, hiszen mégiscsak a szervezetük vezetőjével mennek egy nyilvánvalóan fontos küldetésre és valamiért ő lett kiválasztva. Szóval nem igen tudta, hogy mit is gondoljon, elég kusza volt ez az egész a fejében. Miközben az érzéseit próbálta kibogozni, hátával lazán az étterem falának dőlt és így várakozott

Bár a wakagashira engedélyt adott rá, Kobushi úgy ítélte hogy főnöke nem volt teljesen elragadtatva az ötlettől, hogy magával hozza a saját embereit, így Kobushi végül egyedül jelent meg az étterem előtt. Egy rövidebb várakozás után meg is érkezett a lovaskocsi, amit a wakagashira előszeretettel használt és három nő lépett elő belőle. Egyikük a főnök volt, őt nyilván ismerte Kobushi és a szokásos tradicionális Yakuza köszöntéssel üdvözölte is. Pillantása ezek után a másik két érkezőre siklott, őket egyáltalán nem ismerte. Ami eléggé fura volt, tekintve hogy a Yakuza olyan, mint egy nagy család, mindenki ismer mindenkit. Tehát a két ismeretlen vagy nem Yakuzák, vagy pedig egy másik családtól vannak itt. Akárhogy is, Kobushi biztosra vette, hogy ez nem lesz egy egyszerű küldetés. Mondjuk ez már tegnap is világos volt, azon információk alapján, amit a főnökétől kapott.
Bár Kobushi nem volt az a tipikusan szoknyapecér tipus, azért ő is csak férfi volt és sose vetette meg a női nem társaságát, így pillantása talán egy kicsit jobban elnyúlt mint az illendő lett volna, ahogy alaposan végig mérte a két igencsak dekoratív lányt. Egyikükkel össze is akadt a tekintete egy pillanatra, mire Kobushi egy mosoly kíséretében biccentett felé üdvözlésképp.
A wakagashira teljes mértékben ignorálva ezt a közjátékot, bemutatta a két nőt. Ahogy számítani lehetett, ők is jöttek a küldetésre. Az viszont nyilvánvalóvá vált, hogy a kalapos lány, akit Kana-nak hívtak nem volt túlzottan lenyűgözve Kobushitól és ezt szóvá is tette. Látszólag nem is annyira azért, hogy ténylegesen panaszkodjon, inkább csak hogy odaszúrjon egyet Kobushinak. A férfi viszont erre csak mosolygott és szemei továbbra is zavartalanul Kana-ra szegeződtek. Az egésznek olyan hangulata volt, minta egy kicsit szórakoztatná is a lány.
Párharcuk később a kocsiban is folytatódott. Egyik oldalon ültek a nők, másik oldalon Kobushi. Mivel így egymással szemben voltak, igencsak nehéz volt elkerülni egymás tekintetét, ami igencsak bosszanthatta Kana-t az arckifejezése alapján. A wakagashira és Kikuko elfoglalták magukat, de Kana csak meredt Kobushira dühösen. Többnyire a férfi is a tájat nézte, de a mosoly folyamatosan az arcán maradt és néha-néha vetett egy pimasz pillantást a lányra. Épp csak annyira, hogy feldühítse de ne feszítse túl a húrt. Számára ez egy igencsak kellemes szórakozás volt, itt már biztos volt benne hogy nem fog ezen az úton unatkozni.