KAD - Kirigakure no Aatisto Doujin

A sensei első körben elkezdett szabadkozni a tegnapi klónos ügy miatt. Nem igazán figyeltem oda, mivel nem nagyon érdekelt. Ami megtörtént az megtörtént nem kell feszegetni, emellett nem kéne, hogy ennyire érdekelje, hogy mit gondolunk róla. Szóval csak magam elé bambultam zsebre tett kézzel. De az „energiatabletták” szónál felkaptam a fejem, legalább valami előnye is van, hogy ő lett a senseiünk. Az biztos, hogy nem hétköznapi fazon. Újra végigmértem a szemeimmel, de az arcomról semmilyen reakciót nem lehetett leolvasni. Az edzések terén is kreatív, és megint csak nem hétköznapi. Kezdett érdekelni, hogy mit talált ki egy unalmas D szintű küldetés helyett. Lehet, hogy Jutsut tanít nekünk? Vagy valami nyakatekert dologra kényszerít minket? Egyáltalán miért megyünk a senseiéhez? Majd miután Fai bevágta magát a jófiús pózba, és föltette költői kérdését, rezzenéstelen arckifejezéssel vártam, hogy elinduljon. Mintha immunissá váltam volna. Habár belül még mindig kiakadtam rajta, de nem annyira, hogy azt kívülre is mutassam. Majd mind megindultunk a sensei után. Hátul mentem, és nem igazán próbáltam meg beszélgetést kezdeményezni. Fejemet lehajtottam, és így az arcom fele teljesen eltűnt a ruhám nyakának takarásában. Kezemet zsebre tettem, és gondterhelt arckifejezést vágtam. Reméltem, hogy Fai valami hasznos dolgot fog nekünk tanítani, és nem csak az időnket pazarolja, valami ostobaságra. Majd egy kis idő elteltével megálltunk, és úgy nézett ki, hogy megérkeztünk.
- Mi ez a hely? – kérdeztem, miközben körbenéztem

Elmosolyodtam, amikor a sensei befejezte a telep bemutatását. Az igazat megvallva nem is hallottam, még erről a helyről. Pedig sokszor sétálgattam Kirigakureban, de valahogy mindig elkerültem ezt a helyet, vagy csak nem vettem észre. De ha tudtam volna róla, akkor sem lettem volna rendszeres látogatója. Egyszerűen nem érdekel. Sem az itteni emberek, sem pedig az alkotásaik. Szóval zsebre tett kézzel vártam, hogy végre rátérjünk a lényegre, amiért idejöttünk. Szerencsére nem kellett sokat várni, és elindultunk. Egy nagyobb tisztáshoz értünk, ahol találkoztunk Fai mesterével. A párbeszédükből lejött, hogy közel állhatnak egymáshoz, de mégsem annyira, hogy csöpögős legyen. Talán mondható egészséges kapcsolatnak, ami közöttük van. De amint ezen elmélkedtem, egy fél kézmozdulatra lettem figyelmes. Mielőtt bármit is reagálhattam volna, elsötétült előttem a világ. Amire újra kinyitottam a szemem, azonnal körbenéztem. Még mindig a tisztáson voltunk, csak éppen mindenki eltűnt… egyedül a csapat maradt. A nap is lejjebb kúszott az égen, és valószínűleg jó sokáig lehettünk eszméletlenek. ~ Mi történhetett, milyen Jutsu lehetett ez? Emellett mi értelme volt az egésznek, miért csinálta? Talán edzés… de akkor miért van velük Fai? ~ sorra vetődtek fel bennem a kérdések, és egyre idegesebb lettem tőlük.
- Mi ez az egész? – kérdeztem, mivel a sensei eddig még nem adott magyarázatot a történtekre.

Szóval belekerültünk egy Genjutsuba, és máris eleven szobrok támadtak ránk. A jobb kezemmel előhúztam egy kunait a fegyvertartómból. Nincs más megoldás, mint a harc. Ameddig Fai mestere nem kapja meg az áhított pillanatát, valószínűleg nem fogja feloldani a jutsut. Mindhármunk előtt egy-egy szobor jelent meg. Mivel fegyvereik voltak, feltételezhetően közelharcosok lesznek. Bár nem tudom, hogy mennyi értelme lenne távolról támadni. Talán az nem annyira látványos, és csak még tovább itt ragadnánk. A kunait magam elé tartottam. Ha a szoborszerű alak elindul felém, akkor megpróbálnék én is támadni. Meg szeretném tudni, hogy mennyire sebezhetőek. Úgy reagálnak, mint egy ember, vagy olyan kemények, mint egy szobor… vagy pedig belül üregesek, mintha valami kerámia figurák lennének. Mivel ezt nem lehetett külső alapján megállapítani, támadni fogok. De a két wakizashival vigyáznék, nem hiszem, hogy le kéne becsülni a szobrokat…



//5-éig valószínűleg még kevesebbet leszek fönt//

A szobor, amit megtámadtam, nagyon is gyorsan mozgott. Legalábbis annyira, mint egy Genin, emellett a fegyvereivel is jól bánt. Vagyis attól, hogy kőből vannak, még nem lassultak le. Bár eredetileg a belsejét is meg akartam ismerni a szobornak, hogy miből épülhet fel. Hogy üreges vagy tömör. De a szobor szinte minden próbálkozásomat kivédte. Egy kicsit hátrébb ugrottam, hogy lássam a többiek mire jutottak. Mame megvágta a maga szobrát, és valami folyós szirup folyt ki belőle, amiből kristálylegyek jöttek létre. Shasu dróttal ejtette csapdába a sajátját, és nyíllal támadt rá. A szobor egyszerűen csak átengedte magán a nyílvesszőt, és a dróton is ugyanígy átlépett. A sensei szobra pedig elnyelte a fegyverét. ~ Fegyverrel, és puszta kézzel nem érdemes rájuk támadni. A fegyvert átengedik magukon, a többit meg elnyelik. Ha puszta kézzel próbálkoznék, akkor a kezemet vagy a lábaimat nyelnék el. Ha meg megsebzem, akkor előjönnek azok a legyek. Emellett még gyorsan is mozognak… ~ gondoltam, majd hátrébb ugrottam, hogy növeljem a szobor és a köztem lévő távolságot. ~ Egyből kéne elpusztítani, talán akkor már nem tudná összerakni magát. ~ gondoltam, és elővettem egy robbanójegyzetet, amit a kezemben lévő kunaira próbáltam erősíteni. ~ A robbanás ereje talán darabjaira szakítaná a szobrot. ~ gondoltam. A tervem az volt, hogy a robbanójegyzettel ellátott kunai a szobor előtt robbantom fel, hogy ne tudja kivédeni. Talán annyira nem gyorsak a szobrok, hogy olyan sebességgel tudjanak menekülni, hogy kivédhessék a robbanást. Talán ha a darabok kellő távolságra kerülnek egymástól – amit a robbanás szétszakított - akkor már nem tudná megcsinálni ezt a mutatványt, és nem tudná újra összerakni magát. De még az előtt kell fölrobbantanom a robbanójegyzetet, hogy a kardjával ne tudja eltéríteni. Úgy látszik, mindent azzal blokkolnak, szóval inkább lefelé céloznék, hogy mégis csak közelebb robbanhassam föl a jegyzetet.

Az ellenfelem megsérült ugyan, de nem pusztult el. A robbanást úgy ahogy begyógyította, tehát ha többször robbantom fel nem lesz képes egy idő után gyógyulni. Akkor nincs is más dolgom. Az iménti taktikával nem próbálkozhatok újra. Valami mással kell a robbanó cetlit a kezembe veszem, a kardomat a másikba majd rá támadok. A cél az hogy több ideig harcoljak vele a kardommal nem akarom megsebesíteni csak annyit akarok hogy, arra koncentráljon, azután összecsapok vele és megtámasztom a kardját az enyémmel, ezek után a kardot fogó kezére helyezem a cetlit. Eltávolodok majd robbantok.


//Elnézést a távollétért kicsit sok dolgom volt meg a gépem is tönkre ment.//

Gyermekeim, mi legyen ezzel a játékkal? :O Az aktív errejáró(k) dönthetnek, lemeséljem, de njk-ként irányítva a nem jelenlevőket, és utána bomoljon fel a csapat, vagy függesszük fel végleg, és akkor még viszonylag lehet újra kezdeni egy új történettel az aktív emberke('k) számára.

//REmélem, érthető -.-//


JK-k hiányában a mesélés felfüggesztve.

*Egy fejpántot viselő fiú siet az épület elé. Szétnéz, majd bemegy, és ott is körülnéz. Keres valakit.
Nincs nagy tömeg, ám az épület nem kicsi. Csak reméli, hogy itt van az akit keres.*
~Vajon ide jött? Vagy máshol van? Remélem jó helyre jöttem. Mondjuk az sem biztos, hogy egyáltalán az én fecnimen felsorolt helyek közül ment valamelyikhez. De hátha.. ~
*A fiú lassan sétál az épületben, és minden embert jól megnéz.*
~Ha futok azzal feltűnést keltek. Még a végén rám fognak valami lopást. Pedig futva gyorsabb lenne átnézni ezt a kócerájt. Na mindegy. Ha nem találom átmegyek a postára...~

*Sawaka csalódott lesz amikor nem találja a senseit. Kisétál az épületből, és elrohan a posta irányába*
~A fenébe. Pedig ez tűnt reálisnak. Nos akkor marad a posta. Ha ott sincs akkor feladom.
Remélem a többiek még nem találták meg. Bár szerintem már igen. Senshi klónozta magát. Bár nem biztos, hogy az szabályos. Mindegy, sietek.~
*Sawaka szlalomozva próbál meg gyorsabban haladni a kisebb tömegben ami az utcán halad.
Aki túl közel van azt kissé meglöki. Ezt a járókelők nem díjazzák, sőt egyik másik oda is szól a fiúnak.*
-Mit képzelsz?
-Hogy gondolod?
-Nézz már a lábad elé!
-Essél hanyatt!
-Mi van rád jött a hasmenés?
*Ehhez hasonló kiáltásokkal illetik Sawaka-t ám a genin nem törődik a sértésekkel. A feladatára koncentrál.*
~Oinin akarok lenni...~

//Hidan és Hyuuga Oyoki//

A genjutsu kai megtanulása után még rengeteg időm volt, még ebédig is, így kerestem egy sushist, hogy legalább legyen valami a hasamba. Nem sokkal azután, hogy végeztem egy fiú fogta meg a vállam. Az első reakcióm az volt, hogy behúzok neki, de amikor láttam, hogy az egyik küldönc az utolsó pillanatban megállítottam a kezem.
- Mit akar a Mizukage? - Kérdeztem hetykén.
- Feladata van a számodra, úgyhogy siess a rezidenciájára.
Miután átadta az üzenetet el is tűnt. ~Mért kell szegény gyereket ilyenekkel piszkálni.~ Dühösen mentem az irodáig, de mikorra megérkeztem a palotába már elszállt a mérgem és nyugodtan kopogtam be az ajtón és a szabad jelzésre beléptem.
- Hívatott Mei sama?
- Igen! Feladatot a KAD - Kirigakure no Aatisto Doujin területén kell ellátnod egy ellenséges ország rejtett falvának, Konohagakure fiával. Ő ott fog várni.
Miután elmagyarázta az útvonalat egy fényképet adott a társamról és elbocsájtott. Egyből elindultam az említett helyszínre. Amint megérkeztem egyből a társam keresésére indultam.