-= Masamune műhelye =-

+4
Raidon Hoshi
Yotsuki Kagerou
Ayokama Makoto
Uzumaki Naruto
8 posters

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Go down

-= Masamune műhelye =- - Page 2 Empty Re: -= Masamune műhelye =-

Témanyitás  Raidon Hoshi Vas. Jún. 13 2010, 20:46

"Tehát Rejtett Vizesés beli a ninja és van rajta egy sebhely. Végülis több, mint a semmi. Legalább van egy nyomunk, amin ellehetne indulni." Gondolkoztam el a válaszokon, amit az őr, Masamune és Muramasa adott. Szótlanul maradtam, nem akartam kérdezősködni, mivel úgy gondoltam, ennyi információ bőven elég. Ezek után a házigazdák elmentek, majd az egyik srác beszélni kezdett. Figyelmesen végighallgattam, de nem válaszoltam rá. Senshi teljesen szótlan volt, még akkor sem szólalt meg, mikor kérdeztem tőle. Vártam, hogy valaki megszólaljon, de nem tette meg senki, vagyis egyenlőre még nem. A srác, aki az előbb beszédet tartott, megfordult, majd megkérdezte, hogy tart e vele valakit. Elgondolkodtam az ajánlaton, majd felálltam és a srác után szóltam, mit sem törödve Senshi-vel. - Várj meg, veled tartok. Oda mentem a sráchoz, majd bemutatkoztam neki. - Szia Hoshi vagyok. Téged hogy hívnak? Érdeklődtem kedvesen és vártam a válaszra.
Raidon Hoshi
Raidon Hoshi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 400
Elosztható Taijutsu Pontok : 30

Állóképesség : 180 (C)
Erő : 180 (C)
Gyorsaság : 180 (C)
Ügyesség/Reflex : 180 (C)
Pusztakezes Harc : 180 (C)

Tartózkodási hely : A csalódottság kapujában...


Adatlap
Szint: B
Rang: Chuunin
Chakraszint: 350

Vissza az elejére Go down

-= Masamune műhelye =- - Page 2 Empty Re: -= Masamune műhelye =-

Témanyitás  Yotsuki Kagerou Kedd Jún. 15 2010, 09:55

Mielőtt még bevonultak volna a másik szobába a megbeszélésre,az a shinobi, aki eddig is megpróbált gúnyt űzni Kagerou-ból, most meg is tette. A fiatal Kumogakaure genin csak fél szemmel nézett az ő alakját felvevő és őt utánozni próbáló, hát valljuk be elég sikeresen alakító shinobit. Ahogyan végül abból a katyvaszból nevetésben tört ki és visszanyerte az eredeti alakját. Kagerou arán pedig egy kisebb erecske duzzadt ki. Ez a megjelenés és a viselkedés már őt is zavarta és úgy érezte hogy bizony azon a bazi nagy egoján repedés keletkezett. Bár megkel valami, hogy hozzászokott a kritikáékhoz és ahhoz is, hogy sokaknak nem tetszik az amit csinál vagy éppen mond, ez még nála is túl sok volt. Szembefordult az őt utánzó papagájal, ahogyan vett egy nagy levegőt és elővette a noteszét. Nem írogatott most, hanem fellapozta és alig két lapozás után megállt.
- Hmmm...- nézett az „ellenségre” - ...ez egy régi versem, gyermekfejjel írtam, nekd kiváló lesz, hogy tanulj valami nyomban! - csapta össze a tenyerét, ahogyan belekezdett:

Volt egyszer egy kis ökörke,
belenézett a tükörbe.
Azt hitte hogy másik ökör,
amit mutatott a tükör.

Hangos múúú! -val üdvözölte,
de nem köszönt az ökörke.
"Neveletlen, buta ökör!"
a mi ökrünk emígy pöröl...

"Majd móresre tanítalak,
ó te ökör, bamba alak!
Jobban tisztelhetnél engem,
felöklellek téged menten!"

Nyomban így tett a kis ökör,
s csúnyán összetört a tükör...
Sírva fakadt az ökörke,
többé nem nézhet tükörbe!

Majd meg sem várva a férfi válaszát és annak kritikáját bevonult a terembe és az őt történt beszélgetéssel már mindenki tisztában volt. ~Értem! Mindig tanulok újat! És én még azt hittem nem arathatok sokat!~ reagált magában a nagymester szavait hallgatva, ahogyan a fontosabb dolgokat lejegyzetelte, de nem szólalt meg, hanem a beszélgetés végével, Ishida és az őhozzá csatlakozó Hoshira nézett, ahogyan felállt és melléjük lépett, ahogyan kezével átkarolta Hoshit, aki éppen akkor mutatkozott be Ishida-nak.
- Nos kedves bajtársaim nézzük meg mit rejt a másik szóba! Fegyverből sosem elég, nem ezt mondja az oda? -nézett rájuk mosolyogva, ahogyan ő már csak ilyen! Nem éppen ellenséges, sőt barátságos, még ha a modorra nem éppen helyénvaló, hiszen nem is mutatkozott be nekik.

//Szeretnék minden Jk-t megkérni, hogy tartsa be az új szabályzatot! Kagerou karakterem kívül szinte senki nem tartotta be azt au új szabályt hogy az aláírásban kötelező feltüntetni az adatlap linkjét, illetve néhány személynél elmaradásokat találtam az új adatlap szabályzat hiányosságain! Ezennel figyelmeztetek mindenkit, hogy pótolja az esetleges hiányosságokat! - Karin//
Yotsuki Kagerou
Yotsuki Kagerou
Játékos


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 269

Vissza az elejére Go down

-= Masamune műhelye =- - Page 2 Empty Re: -= Masamune műhelye =-

Témanyitás  Ayokama Makoto Szer. Jún. 16 2010, 21:55

Amikor Makoto meghallotta, hogy a ninja Takigakure-i fejpántot viselt, keze ökölbe szorult. Habár az is lehet, hogy csak megtévesztésként vett fel hitai-atét. A kunoichi nem tudott olyan szökött shinobiról, aki katanák eladásában lett volna érdekelt. Persze arra is gondolt, hogy nem minden információt adtak ki az ügyről.
*A seb az arcán egy nyom.* Állapította meg a chuunin és elővett egy kis füzetkét, amibe lejegyezte a fontosabb dolgokat. Többek között a társairól is firkantott pár dolgot: megjelenés, viselkedés, egyéb érdekességek. Közben Masamune és Muramasa visszavonultak, nyilván fontosabb dolguk is volt, mint hogy itt pesztráljanak egy rakás ninját. Ekkor vette észre, hogy valaki elkezdett böködni. Már majdnem odafordult, hogy jól leszidja a figyelmetlen alakot, amikor meglátta az arcán ülő hatalmas kérdőjelet.
*Fogalma sincs mi folyik itt...* Könyvelte el magában a kunoichi, aztán és mosollyal az arcán elkezdett magyarázni.
- Éppen egy rablást próbálunk felderíteni. Masamune-san egyik legjobb katanáját lovasította meg egy shinobi nem is olyan régen. Minket béreltek fel, hogy kerítsük kézre az illetőt. Egyébként, már ha szabad megkérdeznem, mit is keresel itt tulajdonképpen? Mert nem úgy tűnik, mintha shinobi lennél, sőt még harcosnak sem mondanálak. - remélte, hogy ezzel nem sérti meg a fiút. Amúgy egészen érdekes embernek találta, legalábbis a külseje alapján. Azt ugyan látta, hogy egy másik ninját ismert a jelenlévők közül, de ez korántsem jelentette azt, hogy velük fog dolgozni.
- A nevem Makoto. - mutatkozott be a chuunin lány, nem akart illetlennek tűnni.
Ayokama Makoto
Ayokama Makoto
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 49

Tartózkodási hely : Takigakure


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1040

Vissza az elejére Go down

-= Masamune műhelye =- - Page 2 Empty Re: -= Masamune műhelye =-

Témanyitás  Anso Saniko Szomb. Jún. 19 2010, 11:51

Hát a chuunin terve le lett szavazva, de lelkesedése nem csökken. A kis repper kölyök próbálkozott még egy visszavágóval, de furcsa volt, hogy a végén a reagálás elől meg megfutamodott... így az egész produkció elvesztette a varázsát, hogy nem hallgatta meg az ellenfél reagálását. Anso-nak nem állt szándékában bevásárolni, bár lehet, hogy csak azért mert anyagilag nem volt a toppon. Barátja felé fordult és a következőket mondta.
-Nos nem tudom, téged mennyire csábít a vásárlás, de én csinálok pár előkészületet. Egy kis időre ha gondolod tudom nélkülözni a társaságodat. Nagyjából négy perc múlva vissza jövök.- Mondta majd elhagyta a házat. Ha a biológus követi, akkor sem kezd el tiltakozni, de ha inkább a bevásárlás mellet dönt, az se zavarja majd a Konohai ninját. Útja nem vezetett messzire, csak a ház elé. A legközelebbi fűcsomóból kitépet, egy jó adagot, majd kezét megvágva kézjelekbe kezdett. A kézjelek befejeztével pár csepp vért a fűszálakra csepegtetett és kimondta a jutsu nevét: -Hoisuka no jutsu //Sokszínű természet//. Ez is a saját jutsuja volt, mely kicsit talán látványosabb volt az előzőnél. A nagyjából tízen öt darab fűszál lassan átalakult apró bogarakká, mik a ninja körül repdestek.
-Menjetek és figyeljétek a ház minden pontját, ha gyanús alakot láttok térjetek vissza hozzám. A célszemély ismertető jele egy vágás és a Vízesés országából származik, de lehet, hogy álcázni fogja magát.- Adta ki az utasításokat majd útjára bocsátotta a rovarokat. Mivel beszélni nem tudtak ezek a lények így választ sem várt tőlük. A jutsu minimálisan, de folyamatosan meríti a chakráját Ansonak. Nem hiába használt rovarokat, mert ezek a legkisebb használható lények, így ők emésztik legkevésbé a fiú chakráját. Mint rá lehetett jönni ezzel a jutsuval a fiú képes a növényeket állatokká transzformálni kik engedelmeskednek nekik. Ha valamelyiket megölik, vagy csak a fiú ereje fogy el, akkor ezek a lények rögtön vissza változnak azzá akik voltak. A meglévő növény mérete befolyásolja az állat nagyságát mivé a használó alakíthatja.
Anso Saniko
Anso Saniko
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 20 + ?


Adatlap
Szint: B
Rang: Chuunin
Chakraszint: 438

Vissza az elejére Go down

-= Masamune műhelye =- - Page 2 Empty Re: -= Masamune műhelye =-

Témanyitás  Matsudaro Kitsumo Csüt. Jún. 24 2010, 14:52


A lány nem maradt fukar a válasszal, de hála annak, hogy folyamatosan pofázom, ahelyett, hoyg figyelnék, lemaradtam arról az infóról, hogy most lehetne menni vásárolni. De hát, mivel nem hallottam, nem is bántam. A hallottak viszont nem tettek boldoggá, kezdtem teljesen összekavarodni. Rablás, szóval azért vannak itt ilyen sokan. Akkor ez most nem egy hagyományos bolt, ki rabol el egy katanát csak úgy, amikor meg is vehetné, mi van, nem értem... Banyek, és még kérdezett is valamit, csak épp nem figyeltem rá... csak a végét hallottam, Kitsumo okosan gazdálkodj azzal a pár szóval!
- Nem, nem kimondottan, ennyire látszik? - nevetgéltem zavartan, majd elpirulva sütöttem le a fejem, kami-samákra, akkora balféknek tűnök, mint ide Yukigakure. Szerencsére a lány akarva- akaratlanul is kihúz a slamasztikából. - Ohh, igazán örvendek, az én nevem Kitsumo - viszonzom kedves gesztusát egy felszabadultabb mosoly kíséretében. - a foglalkozásomat tekintve pedig... - terelném kellemesebb mederbe a beszélgetést, de Anso félbeszakít.
- Ha.. hai ... - próbálom követni, miről is beszél. Szóval vásárlás, amit ő kihagy. De nekem vásárolnom kellene! Apa kinyír, ha elfelejtem! - Menj csak, én maradok! - de felpattanok, ami meg a lány felé jön ki furcsán. Ansot csak azért nem lepi meg, mert már itt sincs, meg különben is hozzászokott, mekkora egy dinka vagyok. Makoto tekintetére azonban meghajolok, és töredelmesen elnézést kérek.
- Elnézést, tisztára udvariatlan vagyok, pedig nem szokásom, csak egy kicsit meg vagyok zavarodva. Szóval gyógynövényekkel foglalkozom, és nagyon örvendek, hogy megismerhettem, de nekem... szóval... vásárolnom kellene pár kiváló pengét, apa megbízott vele... - de gáz, most meg kinyögöm, hogy még mindig a szüleimnél lakom, tiszta égés. - midnig én járkálom a világot, mégis csak én vagyok a fiatal, ő meg otthon irányítja a klánt... legalább hasznos vagyok, és nem lógok a nyakukon folyton, meg láthatok egy csomó érdekes dolgot... - azt hiszem, kezdem túlmagyarázni. - Szóval, én most megyek is - mutatok random egy irányba, de ahogy arra pillantok, épp az ablakra mutogatok bőszen. Zavart vízcsepp kúszik a homlokomon alattomosan lefelé. Mindenki úgy szétrebbent, hogy most aztán tanácstalan lettem, merre is kellene mennem, hogy megvehessem azokat a pengéket. - Véletlenül nem láttad, merre tűntek el a többiek? - vakarom meg a fejem visszafordulva, és már roppant mód ég az arcom.
Matsudaro Kitsumo
Matsudaro Kitsumo
Játékos


Adatlap
Szint: C
Rang: Civil - gyógynövényszakértő
Chakraszint:

Vissza az elejére Go down

-= Masamune műhelye =- - Page 2 Empty Re: -= Masamune műhelye =-

Témanyitás  Uzumaki Naruto Szomb. Jún. 26 2010, 17:20

Teltek-múltak a percek, órák, lassan mindenki nyugovóra tért, Anso állatkái is információ nélkül tértek haza. Másnap reggel Masamune jött le az emeletről, kezében a karddal. Elég fáradt volt, látszott hogy egész éjjel dolgozott. Szeméből kidörzsölte a csipáit, és mosolyogva szólalt meg.
-Kész van, életem eddigi legtökéletesebb műve elkészült. -A katana markolata eltérően volt befűzve. Nem selyemmel fűzték, hanem bőrrel. A kard kézvédője, a tsuba pedig bronzból készült, spirál formájúra lett kovácsolva. A kard tokja pedig lakkozott nyírfából készült, tökéletesen csillogott a mester kezében. Valódi mestermű volt. A két testőr tapsolt párat, Muramasa pedig csak vígan mosolygott. Az egyik samurai azonban megjegyezte.
-Ön szerint ma fog támadni az ellenség, Musamune-sama? - az öreg bólintott.
-Igen, ma fog. Ugyanis tudja már hogy a kard elkészült. - ránézett a shinobikra. - Igen, végig a közelben ólálkodott. Nem láttam, de biztos voltam benne hogy végig figyel. Készüljenek fel, este megint megpróbál majd idejönni. Önökre bízom, hogyan szervezkednek, de kérem szervezzék meg az őrséget. - a kardkészítő a kardot magánál tartotta, és letérdelt a tanítványa mellé az asztalhoz. Muramasa egy picit reszketett a mestere közelségétől, szeme pedig a kardra meredt. Aztán a Ninjákra tekintett, és aztán kortyolt egyet a teájából.
Uzumaki Naruto
Uzumaki Naruto
Operátor Profil


Adatlap
Szint:
Rang:
Chakraszint:

http://narutohun.niceboard.net

Vissza az elejére Go down

-= Masamune műhelye =- - Page 2 Empty Re: -= Masamune műhelye =-

Témanyitás  Hazukage Ishida Szomb. Júl. 03 2010, 15:40

A bősz áru nézegetés után, semmit sem vásárolva, ideje volt taktikát kidolgozni, hogy hogyan kapjuk el az ellenséget. Majd Masamune bejelentette, hogy elkészült a kard és ma fog lecsapni az ellenség. Furcsának találtam, hogy Masamune úgy tartja, hogy az ellenség figyelte őt ám egyikünk sem érzékelt semmit, senkinek és semminek a jelenlétét.
-Akkor emberek, ideje, hogy megszervezzünk egy védelmi technikát. Úgy vélem sokkal könnyebb ha egyből 4 részre osszuk a házat. Észak, dél, kelet, nyugat. A tetőről nézve jól látni a házat körülvevő részeket, úgyhogy szerintem nem lenne hülyeség ha mind a négy irányba kettő-kettő ninja foglalná el a posztját. Én és Futsu majd a szimatunk segítségével figyeljük az északi részt ha vagyunk elegen akkor hozzám majd csatlakozzon valaki aki jó ninjutsu használó. Én a Taijutsuban jeleskedek úgy hogy egy közelharcos mellé már csak egy távolról támadni képes harcos kell. Mindenki válasszon számára megfelelő társat, akivel úgy véli könnyedén összetud dolgozni, és jó csapatot alkotnának.
Nem akartam én irányítani ezért inkább megvártam míg más is elmondja mit gondol. Ha netán valaki elront valamit ne én legyek lecseszve miatta. Futsuval figyelni fogjuk az északi részt a többi már nem az én hatásköröm.
Hazukage Ishida
Hazukage Ishida
Játékos


Adatlap
Szint: A
Rang: Tokubetsu Jounin
Chakraszint: 530

Vissza az elejére Go down

-= Masamune műhelye =- - Page 2 Empty Re: -= Masamune műhelye =-

Témanyitás  Raidon Hoshi Szomb. Júl. 03 2010, 17:01

Végignéztem mindent a választékból, de semmi sem volt számomra fontos. Masamune-sama lejött a lépcsőn egy karddal. Majd tájékoztatott arról, hogy befejezte a művet, és biztos benn, hogy a támadó ma fog támadni. "De magabiztos. Honnan tudja azt, hogy ma fog támadni a ninja? Hát nincs más választásom megkérdezem tőle." Gondolkodtam el azon amit Masamune-Sama mondott. Már épp kérdezni akartam, mikor a srác, akivel körülnéztem, megszólalt. Elmondta a tervét és azt is, hogy taijutsu-ban jobban jeleskedik, mint ninjutsu-ban. Figyelmesen végighallgattam a szólniklatát. -Figyelj, ha ezt a tervet valósítjuk meg, akkor mi szívesen segítünk neked és Futsu-nak. Van néhány jutsu-m, aminek jó hasznát vehetjük. Na mitszólsz hozzá? Érdeklődöm a fiútól, és kíváncsian várom a válaszát. Közben elgondolkodok azon, hogy, ha nem fogadja el a segítségünket, akkor kivel alkossunk egy párt.
Raidon Hoshi
Raidon Hoshi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 400
Elosztható Taijutsu Pontok : 30

Állóképesség : 180 (C)
Erő : 180 (C)
Gyorsaság : 180 (C)
Ügyesség/Reflex : 180 (C)
Pusztakezes Harc : 180 (C)

Tartózkodási hely : A csalódottság kapujában...


Adatlap
Szint: B
Rang: Chuunin
Chakraszint: 350

Vissza az elejére Go down

-= Masamune műhelye =- - Page 2 Empty Re: -= Masamune műhelye =-

Témanyitás  Yotsuki Kagerou Szomb. Júl. 03 2010, 17:46

A két fiú semmit sem reagált a Yotsuki klán leszármazottjának közeledésére és kissé közvetlen stílusára, éppen ezért csak jót mosolygott az egészen ahogyan követte őket a árút átvizsgálási és vásárlási szándékot közlő kérdőívhez. A másik két genin gyorsan szaladt át a termékeken, ahogyan szó szerint megakadt a szeme az egyik kis kardon. Mondhatjuk nyíltan, hogy egyből beleszeretett és szeretett ki belőle akkor ,mikor meglátta annak árát.~Mennyi?!~ kiáltott fel magában, ahogyan gyorsan szemügyre vette a pénztárcáját, melyben csekély 300 Ryu-ka éktelenkedett. ~Hát ez roppant kevés lesz!~ húzta el a száját, hiszen amikor kipróbálta, meglepődve tapasztalta, hogy a kard egyensúlya és egyben a súlya olyan kicsit, hogy nem is érzi. Ez pedig párját ritkította. De ez volt, intett sajnálatosan az eladó fiúnak, ahogyan kilépett kissé később ő is a teremből és nyugovóra tér. Bár ezért lefekvés ellőt még bővítette a noteszét pár sorral és már aludt is, mind egy kisbaba. Egészen reggelig, mikor is éppen abban a pillanatban lépett be a társalgóba, mikor Musamure, aki közölte a hírt.
- Szóval kész van...- ült le a sarokba, hiszen jól tudta, hogy ez mit jelent. ~Hamarosan támadni fog!~ gondolta, ahogyan szinte majdnem hasonló szavakkal közölte velük a nagymester is, hogy az ő véleménye szerint ez a bizonyos támadás, még ma este lesz. ~Honnét tudja?~ kérdezte tőle, ahogyan a társaság egy része máris tervet készített, sőt csatlakoztak is hozzá. - Engem hagyjatok ki belőle! -jelezte elsőként Kagerou, ahogyan felsóhajtott. - Ez a terv hülyeség! - közölte velük, ahogyan rájuk nézett- Nem hiszen, hogy a ti szinteteken képesek lennétek az éj leple alatt rájönni, hogy az a férfi hogyan hatol be! Akkor ver át, vagy öl meg titeket mikor akarja! - hunyta le a szemét- De a ti dolgotok! - húzta el a száját, ahogyan hozzárakta sunyin- Én inkább a kard mellett foglalok helyet ha megfelel! - nézett a mesterre -Mivel akárhol is hatol majd be, ott biztosan megfordul és zárt helyen nem lesz képes a trűkjeit teljes mértékben használni!
Yotsuki Kagerou
Yotsuki Kagerou
Játékos


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 269

Vissza az elejére Go down

-= Masamune műhelye =- - Page 2 Empty Re: -= Masamune műhelye =-

Témanyitás  Ayokama Makoto Hétf. Júl. 05 2010, 21:22

Makoto elég érdekesnek találta a kis jelenetet, amit a fiú lezavart mellette. A kunoichi már majdnem elnevette magát, de aztán rájött, hogy ez elég kellemetlen lenne. Végre csak megtudta a nevét, Kitsumo. Arra elég könnyen rájött, hogy nem shinobi, de a fiú nem árulta el, hogy mivel foglalkozik tulajdonképpen. Egy másik ninja szólt bele a beszélgetésbe, már ha ezt annak lehet nevezni. A chuunin is kicsit lemaradt az eseményektől, valószínűleg azért, mert megint felülkerekedett a barátszerző énje. Talán egy másik helyzetben nem is reagált volna Kitsumo szavaira és egyszerűen elsétál a neki tetsző irányba. A kis csapat elég hamar szétszéledt, így kicsit nyugodtabb is lett az előtér.
- Aha... szóval itt is meg lehet venni a fegyvereket. - mondta a lány, majd elgondolkodott egy picit. - Azt hiszem én is kihagyom a vásárt, inkább azokban bízok, amiket a nagybátyám ajánl.
Majdnem sikerült kiböknie, hogy egy rakás cucc van nála, amivel ölni lehet, de szerencsére idejében észbe kapott. Inkább eleresztett egy gyors vigyort, hátha ezzel felbátorítja a kis növényszakértőt. Na igen, a nagy eszmecsere alatt még ez is kiderült a fiúról, aki csak úgy belebeszélte magát az életébe. Makoto igyekezett nem feltűnően viselkedni, ám amikor Kitsumo útmutatást kért, egyszerűen felpattant és mint akinek valami kattanása van, elindult a fegyvervásárló részleg felé. Út közben elkapta a fiú karját és ha az említett személy hagyja, akkor magával is cipeli.
- Ha nem vigyázok rád, még eltévedsz! - mondta neki a chuunin és szépen elvezette a keresett helyre. - Jó vásárlást! - kiáltotta oda neki, amikor elindult vissza.
Ez a nap nagyon hamar eltelt, ráadásul a kunoichi úgy érezte tisztára értelmetlen volt ide eljönni. Mindenki mást akart, nem lehet így végrehajtani egy küldetést. Ezért eldöntötte, hogy korán lefekszik, mert ki akarta pihenni magát. Az út annyira nem borította ki, a társaság annál inkább.
Másnap reggel viszonylag korán kelt és nagy meglepetésére Masamune tényleg elkészült a karddal. Tényleg mestermű volt, ehhez kétség sem fért. Makoto nagyon nézegette a katanát, de ő inkább más fegyverek felé nyitott, a kardforgatáshoz nem ért. Ne meg aztán biztos megvolt az ára, szóval meg se kérdezte. A csapat semmit sem változott, ugyan úgy a saját fejük után mentek. Valaki előállt egy tervvel, ami őszintén szólva nem volt a legjobb. Ennek a verselő genin hangot is adott.
- Jól beszél a fiú. - lépett oda Kagerou mellé. - Egy képzett shinobival van dolgunk, aki könnyedén kijátszhatja az őrséget. Inkább itt kéne maradnunk a katana közelében. De ha annyira akartok pluszba dolgozni, nem tartalak vissza titeket. - mondta a fekete hajú lány és letelepedett a mester mellé. Tudta, hogy itt van a legtöbb esélye védekezni és támadni. Persze előfordulhat, hogy a ház is áldozatul esik. Erre a gondolatra egy kínos vigyor ült az arcára, amit igyekezett elrejteni.
Ayokama Makoto
Ayokama Makoto
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 49

Tartózkodási hely : Takigakure


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1040

Vissza az elejére Go down

-= Masamune műhelye =- - Page 2 Empty Re: -= Masamune műhelye =-

Témanyitás  Anso Saniko Hétf. Júl. 12 2010, 14:31

~Itt járt, és senki nem vett észre semmit? Ezek szerint elég képzett, vagy az egyik "örző" ninja lesz az. Úgy tűnik nehéz csatának nézhetek elébe.~ Meghallgatta a többiek terveit, majd maga is agyalni kezdett. Akárcsak tegnap ma is létre hozott pár rovart ám ezeket most nem őrködni küldte, hanem minden egyes jelenlévő emberre állított titokban egyet. Beleértve az őröket a ninjákat még a kardkészítőt és a tanítványát is. Ezt követően megkereste barátját és úgy döntött egy kis csevegéssel üti el az időt.
-Kitsumo!- Köszön rá ha megtalálja. -Mesélj mi jót csináltál tegnap este?- Mikor barátja végez a beszámolóval kicsit komolyabbra fordítja a szót.
-Úgy tűnik egy nagyon erős ninja akarja megszerezni a kardot. Ha nem tévedek neked nincs nagy tapasztalatod a harc terén, és egy kicsit aggódok, hogy nehogy bajod essen. Ezért azt kérném tőled, ha nem nagy gond maradj mellettem, és akkor megígérem, hogy hajad szála se görbül.- Mondja egy biztató mosoly kíséretében majd halkan még megjegyzi.- Bár azért az sose ártana ha pár gyógynövény kéznél lenne nálad ha esetleg valaki megsérül.- Mondja az egyszerű kérést ami nagyjából annyit tesz ki: fedez.
Anso Saniko
Anso Saniko
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 20 + ?


Adatlap
Szint: B
Rang: Chuunin
Chakraszint: 438

Vissza az elejére Go down

-= Masamune műhelye =- - Page 2 Empty Re: -= Masamune műhelye =-

Témanyitás  Uzumaki Naruto Szer. Júl. 14 2010, 14:56

Az idő gyorsan eltelik. A Ninják élvezik egymás társaságát, és az idő hamar elrepül. Lassan alkonyodik. Masamune mindenkit értesít, hogy legyenek készen. A terv egyszerű volt a végére, amiben megállapodtak: a Ninják igyekeznek megszüntetni a Chakraáramlást a testükben, hogy a betörő ne érzékeljen semmit. A kardot szándékosan hagyják nyílt helyen, míg a Ninják körben elrejtőznek a házban, és fülelnek minden zajra. Az asztal alján robbanócetliket hagytak, valamint a ház más részeit is felszerelték robbanó cédulákkal. Mikor leszállt az éj, mindenki elbújt és feszülten várt, minimalizálva a Chakrakibocsátását. És lám, valaki meg is jelent a kard fölött, de nem a betörő volt az, hanem Muramasa.
-Csak kimegyek vécére... - mondta, majd ki is ment a mosdóba. Két perc múlva visszatért, és felment a szobájába. Egy perc múlva hallani lehet hogy valamik koppannak a földön. Majd felrobbannak, és rövidesen terjedni kezdett egy sárgászöld színű köd. Mindenki rávágta, hogy mérges gázzal van dolguk. És ekkor pillantottak meg egy sötét árnyat, aki már ugrott is a kardért. nyilván a shinobi volt az, csak gázmaszkot viselt. Gyorsan kellett lépniük.
Uzumaki Naruto
Uzumaki Naruto
Operátor Profil


Adatlap
Szint:
Rang:
Chakraszint:

http://narutohun.niceboard.net

Vissza az elejére Go down

-= Masamune műhelye =- - Page 2 Empty Re: -= Masamune műhelye =-

Témanyitás  Hazukage Ishida Csüt. Júl. 15 2010, 11:09

~A francba~-gondoltam bele mikor már a koppanások hangja zavarta meg a csendet. Eleinte bombákra gondoltam, de mikor füst telítette be a szobát magától értetődött, hogy ez mérges gáz. Nincs mit tenni nincs idő totojázni. Nem tudhatom nem-e egy bajtársam áll a kard fölött ezért nem használok Taijutsu-t csak megtévesztést. Egyszerűbbet eszeltem ki...szimplán lelököm az asztalról.
-Futsu!-szóltam hozzá. Tudta mit kell tegyen. Azt eszeltem ki, hogy Futsu lelöki az alakot én meg a kardért ugrok, de nem akárhogy. Egy Tsuuga-t indítok a fickóhoz aki remélhetőleg megpróbál kitérni...ám az igazi cél, hogy elkanyarodva eltudjam venni a kardot és az idegent minél távolabb tartani a céljától. Fenn áll egy csekély esély, hogy a Tsuuga szele eltakarít egy keveset a füstből. Könnyen lehet, hogy ha megszerzi a kardot többé nyomát sem látjuk. Ha megszereztem a kardot, átadom egyik társamnak, miután megbizonyosodtam róla, hogy biztosan az én oldalamon harcol. Ha átadtam, elindulok kifelé, felszólalva, hogy:"Megvan". Remélhetőleg a ninja azt fogja hinni, hogy nálam a kard és utánam ered, míg akinek átadtam elrejti a kardot. A többiek persze jönnek utánam és együttes erővel próbálunk meg felülkerekedni a shinobin. Ha valaki előbb cselekszik megpróbálok nem neki menni véletlenül miközben a kardot veszem célba. Sajnos van rá lehetőség, hogy én vagy Futsu megsérülünk...a kard az elsődleges aztán jöhet a kijutás a mérges gázból. Ha valaki szél elemi jutsuval vagy akármilyen technikával eltakarítja a mérget ami a levegőben terjed, nem találom szükségesnek a házból való kijutást ezért inkább benn maradok, hacsak nem kerül odakint sor a harcra.
Hazukage Ishida
Hazukage Ishida
Játékos


Adatlap
Szint: A
Rang: Tokubetsu Jounin
Chakraszint: 530

Vissza az elejére Go down

-= Masamune műhelye =- - Page 2 Empty Re: -= Masamune műhelye =-

Témanyitás  Anso Saniko Csüt. Júl. 15 2010, 12:27

~Nocsak... kezdődik a tánc. Okos az ellenfelünk, a mérges gáz nagy hátrány lesz. A többiek valószínűleg harcba keverednek vele, de biztos nem terv nélkül tört be ide. Biztos van kijutási terve is. Nem tétlenkedhetek.~ Gondolja majd futásnak ered kifele a házból. Mindegy hogy ajtón vagy ablakon keresztül, de mihamarabb ki kell jutnia, hogy fel tudjon készülni az idegen szökési próbálkozására. Nehéz szívvel hagyja hátul bajtársát, de ismeri már őt és tudja, hogy okos fiú. Egész biztos, hogy majd meghúzódik valahol és nem kockáztatja fölösleges az életét. Kiérve a házból egy közeli bokorhoz fut és a már annyiszor alkalmazott technikát csinálja újra. Vére és chakrája segítségével az egyik bokrot átalakítja egy nagy sassá mit felküld az égre, hogy onnan figyelje, nem e hagyja el valaki a házat, vagy távolabb nem e bukkan fel egy illető. Ha ezzel megvolt ismét pár bokorhoz lép oda és addig munkálkodik míg négy gepárdot létre nem hoz. Neki a feladatuk az lesz, hogy őrködjenek és az idegeneket állítsák meg kik netán kimenekülnek. Egész pontosan ez három gepárd feladata volt ugyanis a negyediket beküldi a házba, hogy a többieknek segítsen. Ezt követően csak vár, hogy az ellenség akcióba lépjen, és ő lecsaphasson. Chakráját egyenletesen oszlatja szét a testébe, hogy majd harc közben könnyeben tudja használni. Elvégre nem csak az erő dönti el egy küzdelem végét hanem a megfelelő stratégia is. ~Kitsumo kérlek vigyáz magadra. Nem tudnék többet a tükörbe nézni ha bármi bajod esne.~ Rimánkodik barátja testi épségéért.
Anso Saniko
Anso Saniko
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 20 + ?


Adatlap
Szint: B
Rang: Chuunin
Chakraszint: 438

Vissza az elejére Go down

-= Masamune műhelye =- - Page 2 Empty Re: -= Masamune műhelye =-

Témanyitás  Yotsuki Kagerou Csüt. Júl. 15 2010, 13:53

Kagerou nem éppen örült annak, hogy pont egy Kirigakurei shinobi ért vele egyet, de egyszerű szájelhúzással elintézte a dolgot. Mivel kumogakure-i volt, nem épen rajongott az örök ellenfél egyik ninjánának a jelenléte miatt, de ezen kívül saját, személyes okai miatt is utálta a Rejtett Köd falvát. De mégis a feladat kedvéért félrerakta ezen ellenszenvét és együtt próbált működni mindenkivel, még ha ő nem éppen is az a fajta volt, aki másokkal örömmel dolgozik. Na nem azért mert nem értékeli a csapatmunkát, hanem azért ,mert így nem tudott kitűnni, ami mindennél jobban képes volt őt zavarni.
A nap nagy részében, a többi shinobival szó szerint teljesen elzárta a házat a külvilágtól, minden olyan helyszínre raktak a robbanójegyzetet, így pedig bejutni képtelenség volt. Társaihoz hasonlóan, csendben és nagyon fókuszálva ült abban a szobában, ahol a kard is volt és csendben figyelt. Kezeit összevonta a mellkasa ellőt, ahogyan várakozott. ~Amint megpróbál bejutni a házba, mi tudni fogunk róla!~ gondolta, mind később kiderült naivan, ahogyan nem foglalkozott Muramasa-val sem. De ami utána történt, arra ő is gyorsan reagált, bár nem úgy, ahogyan a többiek.
Azonnal felpattant a fapadlóról, ahogyan a füst egy pillanat alatt terítette be a termet, ezzel rontva a látási viszonyokat! ~Gáz?~ gondolta, ahogyan a kezével takarta el a száját, ahogyan hátrébb próbált lépni, de nekiütközött a papírfalnak. ~Ez lehetetlen! Hogyan volt képes bejutni? ~ gondolta, ahogyan a szabadon maradt kezével előrántotta az egyik tanto-t a derekáról. ~Ilyen viszonyok mellett képtelenség lesz vele megküzdeni! A lehető legjobb dolog az lenne, ha...~ lépett oldalra egyet, ahogyan a szemei elkerekedtek! ~ A vécé!~ rohant abba az irányba szorosan a fal mellett maradva, nehogy valaki is ellenségnek nézze. ~ Rájöttem hogyan jutott be! És arra is fog menekülni!~ rohanna a wc-hez, ahogyan ott várná be az ellenfelét, ha jól tippelt.
És ha jól tippelt és arra fog menekülni, akkor nem marad más hátra mind meglepje. A Dinamikus Akció-t használva támadná öt a késsel, ahogyan megpróbálná a férfi felsőtestét támadni előszór egy váratlan lépéssel, majd pedig pedig úgy, ahogyan azt a képességei engedik.
Yotsuki Kagerou
Yotsuki Kagerou
Játékos


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 269

Vissza az elejére Go down

-= Masamune műhelye =- - Page 2 Empty Re: -= Masamune műhelye =-

Témanyitás  Raidon Hoshi Csüt. Júl. 15 2010, 22:37

Egész nap azon gondolkodtam, hogyan is kellene megállítani a tolvajt. Hála ennek, szinte elrepült az idő. Felállítottunk néhány csapdát, majd mindenki elfoglalta a helyét. Telt múlt az idő, már majdnem elaludtam, mikor valami neszt hallottam. Azonnal egy kunai-ért nyúltam és eldobbtam volna, de szerencsére az illető Muramasa volt. Teljesen megkönnyebbültem, majd a kunai-t visszatettem a helyére. ~Pont most kell ennek is kijönnie. Méh jó, hogy tudja, merre vannak a robbanójegyzetek. -gondoltam magamban, majd tovább lapultam. Alig telhetett el pár perc, mikor ismét koppanás hallatszott. ~Istenem, már megint ez a ba... -gondoltam, de hatalmasat csalódtam benne. Ugyanis nem Muramasa jött. Hatalmas füst, jobban mondva gáz keletkezett. A színéből ítélve mérgező gáz lehetett. A tanto-imhoz nyúltam, majd jeleztem Senshi-nek, hogy tegyen ő is így. Ezek után megpróbálom nem belélegezni a gázt. Egy sötét alakra lettem figyelmes, aki a kard fölött volt. Remélem van aki ismer szél elemű ninjutsu-t, és feltudja oszlatni a ködöt. Ha megteszi, akkor könnyebb dolgunk van. Ha nem teszi meg, akkor sincs nagy gond. Ugyanis Kirigakure-ban kiképeztek arra, hogy füstben is jól tudjunk tájékozódni. Mivel nem akarok áldozati bárárny lenni, ezért, inkább a kijárat felé veszem az irányt, és ha arra jön, akkor megpróbálom feltartani addig, amíg a többiek oda nem érnek. Ha nem erre jön, akkor megpróbálom felkutatni és a Muon Satsujin Jutsu //Néma Gyilkolás Technikája// segítségével megpróbálom megtámadni, de elötte az Oboro Bunshin no Jutsu alkalmazva, megpróbálom vélre vezetni, hogy nem az igazi énemre támadjon. Ha számításaim nem jönnek be, akkor védekező állást veszek fel és várom a fejleményeket.
Raidon Hoshi
Raidon Hoshi
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 400
Elosztható Taijutsu Pontok : 30

Állóképesség : 180 (C)
Erő : 180 (C)
Gyorsaság : 180 (C)
Ügyesség/Reflex : 180 (C)
Pusztakezes Harc : 180 (C)

Tartózkodási hely : A csalódottság kapujában...


Adatlap
Szint: B
Rang: Chuunin
Chakraszint: 350

Vissza az elejére Go down

-= Masamune műhelye =- - Page 2 Empty Re: -= Masamune műhelye =-

Témanyitás  Matsudaro Kitsumo Csüt. Júl. 15 2010, 23:48


- Aham - reagáltam le a lány közlését nem túl udvarias módon,d e ez a válasz kicsit úgy jött ki,mintha azt kérdeztem volna, Mennyi az idő? ő pedig egy Igennel felelt volna. Sehogy sem illett ide, csak egy közlés volt a levegőbe. Amitől megint csak én éreztem magam kettyósnak, mert nem először fordulna elő, hogy tökre nem azt mondom, mint amit szerettem volna. De aztán csak jól sültek el a dolgok, mert a lány felpattanva elvezetett a fegyverek Mekkájába. Igaz, nem volt túl nőies, ahogy megragadott és magával ráncigált, de ha akartam volna,sem tudtam volna ellenkezni. Nem mintha akartam volna. Csak az érintés egy olyan dolog, ami nálam egy kicsit körülményes, mert azonnal pörögni kezdenek régi beidegződések, a szívem pedig dupla sebességre kapcsol, és bizony, jön az a jól ismert egyszerre kínos és varázslatos érzés, ahogy a világ megszűnik létezni körülöttem, hogy belecsöppenjek álmaim különleges birodalmaiba. Egy szóval megint kijött a narkolepsziám, mert tettem a gyógyszeremre magasról (Öreg hiba...)
Pedig mennyi mindenről maradok le folyton így. Most például a lehetőségről, hogy szívinfarktust kapjak az árak láttán, hogy rájöjjek, nekem itt egy csepp keresnivalóm sincs igazából, mert még csak orvosi szikéket sem árulnak a sok kütyü mellett, hogy megcsodálhassam Makoto távozását, és (férfi vagyok, nah) végigmustrálhassam hátulról is igen szemrevaló alkatát, hátsó domborulatait. Hogy halljam, ahogy körülöttem egy kisebb felfordulás alakul ki, mire Anso megoldja a helyzetet hidegvérű kijelentésével : "Csak a szokásos". nem tudom megköszönni, hogy egy alkalmasabb helyre költöztetve betakarnak, és fintorral vagy mosollyal gondolatban jó éjszakát kívánjanak. Ahogy arról is lemaradok, hoyg az öreg előrejelzése időjósokat kezd sértegetni, és tervek kezdenek szövődni a holnapi biztos behatolás megakadályozása végett. De cserébe volt egy abszolút nyugalmas éjszakám, a rémálmok messzire elkerültek, ahogy szerencsére egy ideje teszik, jót tett az Akane és az Anso kúra.

Másnap viszonylag későn keltem, már hasamra sütött a nap, és a lézengés neszeiből arra következtettem, már a legtöbben, ha nem mindenki, fenn vannak. Arra kellett kilépnem, hogy ismét valamin tanakodtak veszettül, bár nem sokat értettem belőle megint. Átkozott narkolepszia, megöli az információáramlást...
Na de nem kell aggódni, míg az ember ismerőst lát, Anso már felém is libben, és én körülbelül úgy néznék rá, mint három királyok a messiásra, ha nem lennék még olyan csipás, mint egy árpával küzdő kétéves.
- Jobb híján alvásra ítéltem magam - felelem félig rezignáltan, félig ismét elvörösödve a gondolatra. De nem a valódi érdeklődés lapul a gesztus mélyén, így el is siklunk a téma felett, és Anso őszintén szólva a frászt hozza rám.
- Igyekszem a tőlem telhető legjobb teljesítményt produkálni - felelem diplomatikusan, bár már előre látom, hogy ha szembetalálkozok az éjszaka közepén valakivel, akkor én ott beájulok, kész. Hasznom annyi lesz onnantól kezdve, mint egy döglött nyúlnak. Nem, még annyi sem, a döglött nyulat legalább meg lehet sütni és utána a finom nyúlsültből belakmározni.

A nap további része nyugalmasan telt. Mivel megígértem, hogy maradok, nagyon nem erőlködtem a vásárlás miatt, majd ha kisebb lesz a felfordulás, vagy nem is tudom. Egyszer csak. Ráérek, nem igaz? Többnyire vagy a többiek közelében sertepertéltem, vagy Ansoval szórakoztunk, vagy csak nemes egyszerűséggel leálltam dumálni a cserepes növényekkel a lakásban, közben pedig titokban kicsit gondoztam is őket, speciális tápszert csepegtetve cserepeikbe, amelyektől még egészségesebbek és szebbek lesznek. Az idő, mint szokott, csak úgy eltelt, míg végül megtudtuk, elkészült a remekmű, és utána mindenki komolyabbra fordítva attitűdjét, egyszerűen a közelében maradt őrizni. Innentől kezdve unatkoztam, mert nem akartam zavarni őket a koncentrálásban, mert nekem nem kellett koncentrálnom, csak arra, hogy Ansot lássam, ami nem volt nagy feladat, hiszen ott volt előttem. Egyenes következménye volt ennek, hogy diszkréten beszunyókáltam.
Arra ébredtem, hogy áll a bál. Valami furcsa gáz terjengett a levegőben, és beindult a buli. Csupán egy gikszer volt, ami engem is érintett: Anso eltűnt!
A pánikroham nem kifejezés arra az állapotra, amely elborította az agyam. Felpattantam, és magamban rimánkodtam, hogy ne fussak össze olyannal, aki összetéveszt holmi fegyverélesítő eszközzel, és belém állít valamit. Közben reflexszerűen próbáltam kinyitni minden ajtót ablakot, ami az utamba esett, hogy kiszellőzhessen a gáz. Persze annyi eszem volt, hogy a ruhám szövetét az orrom elé fogjam. A többit arra alapoztam, hogy több mint egy évig éltem nagybátyámmal, aki potenciális kísérleti nyúlnak tartva állandóan rajtam tesztelte a nem halálos mérgeit, így talán nagyobb az immunitási szintem.
Ha összefutok a rossz arccal, szinte száz százalékig borítékolható, hogy ott menten beájulok, ha kijutok innen, akkor talán van esélyem ébren átvészelni az egészet. Kami-sama az égben, nem szeretnék úgy meghalni, hogy előtte ájultan rogytam össze. Ha már halni kell, előtte legyen már egy kis hasznom, és legalább az esetleges sérülteket had lássam el, hogy ők tovább élhessenek...

Matsudaro Kitsumo
Matsudaro Kitsumo
Játékos


Adatlap
Szint: C
Rang: Civil - gyógynövényszakértő
Chakraszint:

Vissza az elejére Go down

-= Masamune műhelye =- - Page 2 Empty Re: -= Masamune műhelye =-

Témanyitás  Uzumaki Naruto Vas. Aug. 01 2010, 17:29

//Bocs srácok, ihletválságom volt.//

A Fuuton támadás azonban nem következett be, de a Tsuuga - ha a mérget ugyan nem is oszlatta el teljesen - átláthatóbbá tette a teret. Az ellenséges Ninja elugrott a támadás elől, de a kardot ott kellett hagynia. Ishida gyorsan Anso Sankikónak dobta a kardot, de az kimenekült a házból, így a katana a földön koppant. Az ellenséges shinobin fekete, tigrisszerű maszk volt, ami eltakarta az arcát, de a fejpántja egyértelműen takigakure-i volt. Hoshi is tette a dolgát, ugyanis pont az ő lábai elé repült a kard. Társa gyorsan felkapta a pengét és kivitte a házból, míg Hoshi megpróbálta tőrbe csalni ellenfelét. Azonban a Ninja átlátott a másolatokon, és inkább az eredeti Hoshi testét célozta meg két kunai tőrrel.

Kitsumo és Saniko, kik kint voltak már, őrizték a kardot. Rövid időn belül hallották hogy valami lezuhant az emeletről. Az egyik ablak ki volt törve, és a fűben egy véres tőr hevert. Kitsumo azonnal megállapította hogy a tőr mérgezett volt. Valaki van az emeleten, és Masamunéval akar végezni. Hallották, ahogy egy személy holtan koppan az ablak mögötti szobában, és valaki rémülten felkiált. Azonnal segíteniük kellett az öreg kardkészítőnek, különben végezni fognak vele.
Uzumaki Naruto
Uzumaki Naruto
Operátor Profil


Adatlap
Szint:
Rang:
Chakraszint:

http://narutohun.niceboard.net

Vissza az elejére Go down

-= Masamune műhelye =- - Page 2 Empty Re: -= Masamune műhelye =-

Témanyitás  Hazukage Ishida Vas. Aug. 01 2010, 20:43

A tervem félig meddig sikeresnek bizonyult. Ha nem is sikerült eltalálnom a ninja-t a füst kissé szétoszlott és a kard is kijutott a házból, ám most kétélűvé vált a kard amikor a fentről dulakodást követő hangokat ordítás töri meg. Hoshi felé kunai repül felettem pedig cselekedni kell. De mivel a gondolkodásra nem sok idő maradt, ideje cselekedni. Próbaként, hogy segítsek Hoshin megpróbálom a kunait a saját kunai-ommal eltéríteni, csak a lehető legpontosabban kell dobnom. Ha ez beválik, akkor beszédre vált az idő.
-Hoshi menny fel nézd meg mi történt. Kagerou és én elintézzük a fickót.-Ezután Kagerou-hoz szólva.
-Nem igaz?
Ezt követően ki kell mennünk a házból nehogy a küzdelem során az a fejünkre szakadjon. Kissé tartok, hogy a verses gyerek nem-e fog önfejűen cselekedni és egyedül próbálkozni. Ha csak bólint és összetudunk dolgozni, akkor csalódok egy jót. Amennyiben Hoshi nem képes feljutni az emeletre remélhetőleg velünk marad és fokozatosan végezhetünk a fickóval. A fenti dolog pedig maradjon a kintiekre. Sajátságos tervem, hogy leszedem a maszkot és megtudjuk ki rejlik a másik oldalán. Elsődleges támadásként egy Gatsuuga megteszi a hatását, hisz ha ki is tér mindkettőnk elől, remélhetőleg Kagerou elkapja valahogy. Szerintem megtettem a megfelelő lépéseket a többi nem csak rajtam múlik.
Hazukage Ishida
Hazukage Ishida
Játékos


Adatlap
Szint: A
Rang: Tokubetsu Jounin
Chakraszint: 530

Vissza az elejére Go down

-= Masamune műhelye =- - Page 2 Empty Re: -= Masamune műhelye =-

Témanyitás  Matsudaro Kitsumo Pént. Aug. 06 2010, 21:30


Nem sokszor éreztem ekkora örömet, hogy végre tiszta levegőt szívhatok a tüdőmbe, mint most, igaz, enyhe émelygés fogott el, és kipakoltam a vacsimat, de ennyi talán belefér. Azért majd szólok, hogy a bokrok között egy ritka csúnya róka figyel, csak óvatosan. Majd szólok, ha ez lesz a legnagyobb problémánk.
A kis affér után körülkémlelve örömmel tapasztalhattam, hogy elveszett barátom nem is veszett el olyan nagyon, hiszen ott áll nem messze tőlem (remélem, azért a rókázást nem látta...)
- Anso, mi a helyzet, rosszul áll a szénánk? - próbáltam érdeklődni, és végre tájékozódni a helyzetről, mert számomra az egész csak káosz volt, bíztam benne, ő jobban átlátta a helyzetet, főleg, hoyg van nála egy hatalmas kard. Mióta van kardja? De ez most nem a szavak órája volt.
Még nekem sem esett nehezemre, hogy észrevegyem azt a jellegzetes hangot, mikor valami koppan a földön. Ahoyg az ablaküvegek csörömpölését sem. Föntről dulakodás hangjai hallatszódtak. Az öreg Masamune-sama!
A leesett tárgyhoz léptem, és felvettem, majd elkerekedtek a szemeim.
- Anso, ez a tőr mérgezett! - nézek rémülten a barátomra, majd fel az ablakra. Én képtelen vagyok bármit is tenni, de ő még tehet. Gyorsan a táskámba nyúlok, és egy szert nyomok a kezébe. - Ez a legtöbb méreg ellen jó, használd, ha szükséges! - nézek rá, és remélem, megmenti a világot, mert én nem vagyok az a kimondottan hős típus.
Ha esetleg kezembe nyomja a kardot, akkor viszont dadogva próbálom megállítani, gondolom, hiába, és rémülten pislogok egy fél percig, hoyg aztán elrejtőzzek valami mögé, mert nem szeretném, ha elveszne a kard, de azt se, ha miatta valaki kicakkozná a pofikám. Ha nem kapom meg a kardot, akkor figyelek, és bekapva egy narkolepsziát enyhítő gyógyszert, felkészülök a sebesültek ellátására. Ha viszont esetleg Anso magával visz, akkor visítok!

Matsudaro Kitsumo
Matsudaro Kitsumo
Játékos


Adatlap
Szint: C
Rang: Civil - gyógynövényszakértő
Chakraszint:

Vissza az elejére Go down

-= Masamune műhelye =- - Page 2 Empty Re: -= Masamune műhelye =-

Témanyitás  Yotsuki Kagerou Kedd Aug. 10 2010, 11:14

Kagerou megállt a WC ellőt, ahogyan rosszul számította ki a dolgokat. Úgy gondolta, hogy a férfi ott ment be, ahogyan Muramasa nyitott neki ajtót és bizony úgy gondolta, hogy a füstöt kihasználva ott is fog menekülni, hiszen lényegében az összes ajtó le volt zárva, így csak arra menekülhetett volna, de ez a terv melyet ő számított már abban a pillanatban megbukott, mikor sokat kinyíttatok az ajtókat, hiszen így arra menekülhetett amerre akart. Vagyis lényegében több esélyt is adtak az ellenfélnek. És ahogyan egyre több hangot halott odabentről a Kumogakure-i genin, főleg olyanokat, amik egyértelműen arra mutattak rá, hogy valakik harcolnak, kénytelenül de elhúzta a száját.
- Tudom, hosszú az út, de még csak most kezdem, s nincs értelme úgy, ha megkötik a kezem.- sóhajtott fel, hiszen csak a nagyteremben volt gáz, a lakás többi részében nem! Így könnyedén vehetett újra egy mély levegőt, (ha tévedek, akkor nem vett levegőt!) ahogyan befutott vissza a szobába és körülnézett. ~Kell a takarító brigád, ez tisztán látszik, lesz itt ramazuri, ha elkezdődik játék... de mi az a ramazúri?~ állt meg a teremben, ahogyan tisztában látott, ahogyan az ellenfelét is jobban látta, tisztában. És ahogyan Ishida elkezdett parancsokat osztogatni a Kumogakure genin csak elmosolyodott.
- Rendben van haver, de a fejed a helyén legyen! -válaszolta neki, ahogyan elrakta a kezében eddig tartott fegyvert. Mivel az ellensége is fegyvertelen volt, így nem lett volna számára szabályos, ha ő máshogyan harcol.
De csak egyet lépett előre, ahogyan Ishida és a kis állatkája megmozdult, így a fiú várta inkább, hogy mi lesz az eredmény. Nem akarta közbeavatkozni, nehogy a fiú technikája őt is megsebesítve vagy éppen telibe kapja. Ezért figyelt, ahogyan chakrát vezetett a lábába, és várta a helyzetet. Ami meg is fog jönni abban a pillanatban, hogyha a férfi kitér a szövetségese támadása elől, ugyanis abban a pillanatban fog a fiú előtte teremni Dainamikku Akushon // Dinamikus Akció segítségével, ahogyan nem a földön, hanem a levegőben jelenne meg ellőtte és nem egy egyszerű támadással próbálkozna, hanem a Kyaku Kyaku // Páros rugás-al, mely erős ahhoz, hogy egy félnőtett is kimozdítson az egyensúlyából, még ha védené is, hiszen jó negyven kiló mellett az abba az irányba ható erőket is beleszámítva védi a támadást. De a cél a rúgással, mindenképpen a fej, vagy a mellkas! És ha megbillent? Akkor földet érve egyből arcon vagy gyomorszájon próbálná ütni a férfit! De a lényeg, hogy egy pillanatra sem hagyna neki nyugalmat!
Yotsuki Kagerou
Yotsuki Kagerou
Játékos


Adatlap
Szint: C
Rang: Genin
Chakraszint: 269

Vissza az elejére Go down

-= Masamune műhelye =- - Page 2 Empty Re: -= Masamune műhelye =-

Témanyitás  Anso Saniko Hétf. Aug. 16 2010, 16:57

-Ne aggódj barátom, megoldjuk a dolgokat. Egyenlőre mindenhonnan figyelem a terepet, nagyjából egy kilométeres sugárban figyelik meg a ház környékét a lényeim. Hacsak nem a föld alatt távozik, messzebbre mint egy kilométer akkor nem tud elmenekülni a tolvajunk. Ezenfelül túlerőben vagyunk.- Nyugtatta meg Kitsumot, bár tudta, hogy előfordulhat, hogy előnyük mégsem olyan nagy. Jelenleg ők őrizték a kardot és Anso csak arra várt, hogy az ellenség mikor ront ki a házból. Akkor lépet volna ő akcióba. Most, hogy a kard is nála volt elég biztos volt, hogy össze fog találkozni az ellenséggel. Ám ekkor nyugtalanító dolgok történtek. Kirepült egy kunai kés ami Kitsumo szerint mérgezett volt és az emeletről is elég rossz hangok szűrődtek ki.
-Köszönöm szépen.- Mondta barátjának az ellenmérget, majd chakrát összpontosított a lábába a kardot megragadta, és felfutott az emeltre, hogy segíthessen. ~Nálam van a legerősebb kard, így az előzőt elvileg le kéne, hogy tudjam győzni. Szerencse, hogy jártas vagyok a kard forgatásába.~ Azért a végszükség esetére felkészülve futás közben a markolathoz erősítette gy robbanócetlit, hogyha az ellenség megszerezné a fegyvert könnyen kitudja őt ütni. Bár fájna a szíve egy ilyen mesterműért, mégis jobb lenne ha megsemmisülne semmit, hogy az ellenségé legyen. Jelenleg még nem tudhatja mi vár rá fent, de lelkileg mindenre felkészül, és bevetődik az ablakon, hogy segíthessen.
Anso Saniko
Anso Saniko
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 20 + ?


Adatlap
Szint: B
Rang: Chuunin
Chakraszint: 438

Vissza az elejére Go down

-= Masamune műhelye =- - Page 2 Empty Re: -= Masamune műhelye =-

Témanyitás  Uzumaki Naruto Pént. Aug. 27 2010, 23:00

//Bocs a késésért!//

Anso és Kitsumo

Anso meglátta, mi történik. A sötétben a két levágott samurait látta, és látta ahogy Masamune nyakához emeli a wakizashiját... Muramasa. Muramasa sötéten nézett a shinobira.
-Ne közelítsd, Ninja! Különben meghal az öreg. - Masamuna nem volt bepánikolva. Sőt, nyugodtabb volt mint eddig.
-Muramasa-kun... semmi értelme ezt művelned. Nem kell végezned velem.
-Csönd! Nem hiába hívtam ide ezt a shinobit, hogy vonja el a figyelmeteket! Gyűlöllek vénember, és végeznem kell veled hogy végre én lehessek a legjobb kardkészítő!

Kagerou és Ishida

Az elveszett shinobi könnyen ellenállt mindkét Ninja támadásának, és a semmiből előrántott egy kardot. Azt a kardot, amelyet korábban ellopott. A kardját ügyesen forgatva igyekezte távol tartani a két Ninját. Ishida és Kagerou ruháin apró vágások voltak, pedig a penge még csak hozzájuk sem ért. Igaz volt, amit Masamune mondott. A pengéje olyan éles, hogy meg sem érinteni vele a dolgokat, hogy áthasítsa őket. Ezután a harcosok az ablakokon át a szabad területen folytatták a küzdelmet. Rájöttek, hogy távolsági Jutsukkal, és csapatmunkával tudják csak legyőzni az ellenségüket.
Uzumaki Naruto
Uzumaki Naruto
Operátor Profil


Adatlap
Szint:
Rang:
Chakraszint:

http://narutohun.niceboard.net

Vissza az elejére Go down

-= Masamune műhelye =- - Page 2 Empty Re: -= Masamune műhelye =-

Témanyitás  Hazukage Ishida Hétf. Aug. 30 2010, 10:57

Nincs mit tenni...ideje segítséget hívnom...
-Kagerou van egy tervem. Csak támadjunk összhangban...
Azt tervezem, hogy amint félre ugrik Kagerou támadása elől, nekem bőven lesz időm megidézni Godan-t a Hazukage klán egy sárkányát, akinek segítségével könnyen végezhetünk a tolvajjal. Ha kivédte Kagerou támadását és felém veszi az irányt, hogy meggátolja az idézést, a Fuuton: Reppusho // Szél elem: Erős Szélvihar Tenyér jutsuval távolra hajítanám és utána kezdenék az idézésnek. Amint neki látok a füstfelhőből egy igen csak nagy darab sárkány jelenik meg és a parancsom után a Katon: Karyuu Endan jutsuval megpörkölné az ellenfelet, ha kitér még a levegőbe megpróbálnám elcsípni egy Tsuuga-val az remélhetőleg eltalálja, amennyiben azt is kivédi minden bizonnyal Kagerou elkapja a fickót és nyertünk is. Godan megjelenése a következő kép nézne ki.
-Ishida...remek úgy is rég edzettünk.-mondaná Godan
-Most nem edzeni hívtalak, hanem a segítséged kérni...azt a fickót kéne elintézned használd az egyik jutsud a többit bízd ránk...ja és vigyázz a kardjával, a jelek szerint az én kardomnál is erősebb, lehet, hogy még a te bőröd is átvágja...na mindent bele.
És ezután kezdeném az akciót amennyiben Kagerounak nincs ellenvetése.
Hazukage Ishida
Hazukage Ishida
Játékos


Adatlap
Szint: A
Rang: Tokubetsu Jounin
Chakraszint: 530

Vissza az elejére Go down

-= Masamune műhelye =- - Page 2 Empty Re: -= Masamune műhelye =-

Témanyitás  Anso Saniko Hétf. Aug. 30 2010, 12:13

-Miért nem lepődök, meg hogy te vagy az.- Mondja szinte mosolyogva egyenlőre beszédével igyekszik leterelni a figyelmet miközben keze a fénybombájára fonódik. -Nos két verzió van öcsi. Az egyik az, hogy feladod. Ez esetben ha a mestered visszafogad akkor ő dönt a sorsodról. A másik az, hogy megölöd ám az esetben én is megöllek téged. Lássuk be túl sok esélyed nincs. Jelenleg nálam van a világ egyik legerősebb kardja és egy tapasztalt ninja vagyok megannyi jutsuval a hátam mögött. A döntés a tied, csak ne várass meg túl sokáig.- Ha netán a kölyök belátná, hogy hülyeséget csinált akkor tényleg a mestere kezeire bízná és menne segíteni a többieknek, ám ha a valószínűbb verzió következik be és inkább okítója életének elvétele mellet kötelezi el magát, akkor a kezében lévő fénybombát a földhöz vágja ám előtte persze szemét becsukja, hogy jó maga ne vakuljon meg és a fürge test jutsuval felgyorsítva magát a hiper-szuper kardal megpróbálja a még megvakult fázisban lévő pszichopata fejét levágni.Ha nincs más mód és a támadást már csak úgy tudja hárítani, ha kell az öreg kardkészítő elé veti magát, s ha tudja fegyverrel ha nem megy anélkül saját testével védi meg az öreget. mindenesetre a megbízó élete a legfontosabb.
Anso Saniko
Anso Saniko
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 20 + ?


Adatlap
Szint: B
Rang: Chuunin
Chakraszint: 438

Vissza az elejére Go down

-= Masamune műhelye =- - Page 2 Empty Re: -= Masamune műhelye =-

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.