Fumetsu rezidencia

**Fumetsu Yume** Kedd Jún. 15 2010, 16:12

A kis "műhelyembe" húzódtam a genin vizsgát követő napon. Éreztem, hogy most sikerülni fog, működi fog a szerkezetem. Szerszámok hevertek mindenfelé a földön és az asztalon csak egy vékony fémszerszám volt látható, mellette pedig jómagam álltam és feltüzelt lélekkel kiáltottam el magamat.
- Sikerült! Végre működik. Kiáltottam fel ahogyan fel is húztam a karomra a szerszámot, belehelyeztem egy kunait, majd kis chakrát vezettem bele. Amikor elérte a chakra a találmányomat, egyből a kezembe lökte a benne elhelyezett fegyvert. - Végre működik és már meg is van a neve, Kunai kivető. Szólaltam meg újra, igaz senki sem hallhatta az örömteli felkiáltásomat mert a szüleim a házunk másik részében voltak és pihentek, vagy legalábbis én így hittem, azonban a felkiáltásomra az édesapám odajött hozzám, majd érdeklődve vizslatta, hogy mit is csináltam meg, vagy mi az ami sikerült. Gyorsan megmutattam neki, hogy mit találtam fel és hogy mire is való és amikor befejeztem a kis bemutatómat, megpaskolta a vállamat, majd magával hívott. Nem mondott semmi konkrétat, csak annyit, hogy menyek vele mert beszélni szeretne velem valamiről. Egyenesen az udvar felé haladtunk és amikor kiértünk, megláttam, hogy már sötét van. *Ennyi időt töltöttem volna el odabent? Észre sem vettem, hogy már besötétedett...* Gondolkoztam el, majd érdeklődően az apámra néztem, hogy miért hívott engem ide.

Karin Szer. Jún. 16 2010, 17:00

Édesapád leült a székébe, ahogyan rád nézett és elmosolyodott. Nem szigorú vagy éppen gúnyos, hanem barátságos mosolyt intézett feléd, ahogyan vett egy mély és határozott levegőt és nagy sokadjára belekezdett abba, hogy te mit is keresel most itt és ő maga mit is akar tőled.
- Tudod, hogy nem örülök annak, hogy shinobi lettél, de mind apa, el kell fogadnom a döntésedet és segítenem kell tégedet! -közölte veled, ahogyan hát a mosolyból nem éppen erre következtettél – Éppen ezért, erre a napra már évekkel ezelőtt felkészültünk anyáddal...- szólalt meg, ahogyan a szavai kezdtek érdekes irányba tolódni- … genin lettél és mostantól nem mind a kicsi fiamra, hanem mind Kirigakurei egyik shinobiaként is kell rád gondolnom. Talán éppen ezért találta ki anyád ez a kicsiny kis ajándékot! -helyezett az asztalra egy kis levelet, amelyet te elvettél is kibontva egy értesítéssel találtad szembe magad.
A levélben tisztán és érthetően volt olvasható, hogy Takumi no sato városának egyik nagyra tisztelt mesterre címezte apádnak, hogy a tőle rendelt kard készen van. Először nem is értetted, hogy mi a helyzet, de gyorsan rájöttél. Apád évekkel ezelőtt már megrendelt egy kardot, melynek épen mostanra kellett késze lennie. A levél elolvasása után fordultál csak vissza apádhoz, aki mosolyogva közölte veled végre, hogy miért is hivatott.
- Ez a mi igazi ajándékot neked! Többet nem segíthetek, minthogy növeljem az esélyeidet egy harcban. Bár...- vakarta meg a tarkóját- Sajnos egy kicsit drága lett, de ez legyen a legnagyobb baj! De éppen az ára miatt akartam veled beszélni. Egy ilyen minőségi munka értékes, így nem lenne célravezető, hogy valakivel elhozassam neked ... Így...- nevetett fel- … téged küldelek oda, hogy elhozd!

**Fumetsu Yume** Csüt. Jún. 17 2010, 08:32

Követtem az apámat aki az udvarra vezetett engem, majd amint kiértünk oda helyet is foglalt az egyik közelben lévő széken. Én mellé álltam közvetlenül közel, majd az égre néztem és alaposan megbámultam a csillagokat. Amikor az öreg belekezdett a beszédébe, felé fordultam majd megvakartam a fejem búbját amikor nemtetszését kinyilvánította a shinobi mivoltommal szemben, de ami ezután jött, egy kicsit ledöbbentett. Nem gondoltam volna, hogy még egy ajándékkal is előrukkolnak nekem, igaz mindég is megadtak mindent nekem amire szükségem volt, de ez mégis váratlanul ért.
- Egy kard? Kérdeztem meglepődötten amikor a levelet olvastam, majd ismét elnémultam pár pillanatra mert az apám tovább folytatta a mondandóját. Végighallgattam a legutolsó részletig mindent, majd ismét a tündöklő csillagokra néztem, majd megkérdeztem.
- Emlékszem még az akadémián végeztünk gyakorlatokat fakardokkal, de egy igazi pengével meg kellesz tanulnom bánni rendesen, hogy ne vesszen kárba az amit tiszta szívetekből adtatok nekem. Kezemmel a tarkómat kezdtem el dörzsölgetni, majd felrikkantottam.
- Tényleg! El is felejtettem ezt... Várj meg egy pillanat és itt is leszek. Szóltam az apámnak, majd a lábaim futásnak is eredtek. Egyenesen a szobám felé futottam, majd az ajtót félre csúsztatva, rögtön az ágyamra vetettem magam ahol a Kirigakuret szimbolizáló fejpántom foglalt helyet. - Neked még nem is találtam megfelelő helyet! Mondtam ki ahogyan erősen megmarkoltam a fejpántot, majd visszafutottam. Amikor visszaérkeztem arra a helyre ahonnan modortalanul elfutottam ismét megszólaltam.
- Kérlek apám, helyezd el valahol rajtam a fejpántomat, még sajnos nem találtam neki helyet. Fejpánt az fejpánt, a fejen van a helye, de én valamiért nem akartam oda rakni, mert ott biztosan nem állt volna jól nekem. Egy különleges helyre kell tenni, de még nem tudtam, hogy mi volt az és reméltem majd az apám megmutatja mi az a különleges hely.

Karin Pént. Jún. 18 2010, 12:00

Apád nem értette hova is tűntél el, mi volt ennyire fontos, de nem mozdult a székből, hiszen jól gondolta, mivel hát elég régóta is mert már téged, hogy úgyis vissza fogsz térni hozzá. És ezúttal sem kellett tévednie. Csakhamar visszatértél kezedben a fejpánttal, ahogyan odanyújtottad neki és megkérted, hogy segítsen neked eldönteni, hogy hol is hord. A férfi elnevette magát, ahogyan a legrosszabb rémálmod vált valóra erről. Félresimította a hajadat, ahogyan a homlokodhoz emelte és mielőtt akármit is szólhattál volna, megszorította és teljesen hozzásimult a homlokhoz.
- Így ni! -közölte veled elégedetten, ahogyan megfordított, hogy szembe álljál vele. Majd letérdelt eléd, ahogyan megcsípte az arcodat. - Ezt meg azért, el ne feled, hogy hol a helye! -közölte veled nevetve, ahogyan kicsit égett az arcod csípés miatt.
De csakhamar abbamaradt ez a kis idil, hiszen felállt és besétált a lakásba, ahogyan de szótlanul kint maradtál. De ahogyan az ajtóba ért, megállt és visszafordulva közölte veled:
- Holnap reggel indulsz az egyik jó barátommal! Ő fog rád vigyázni és mellesleg tudja merre is az arra! -mosolygott rád és a hír sem lephetett meg! Gondolhattad, hogy egyedül nem fog elengedni -Na irány lefeküdni! - kiabált rád -Reggel korán indultok! Szóval készítsd össze még ma a cuccaidat... -adta a jó tanácsot, ahogyan besétált a lakásba, de hogy te engedelmesketsz-e neki, az rajtad áll.

Reggel azonban anyukád kiabálása ébreszt és a hangjából tisztán hallatszik, hogy te vagy most is a vétkes. ~Még mindig alszik az a kölyök?! Na majd én adok neki! ~ kiabálta, ahogyan lépések zaját hallottad, egyre közelebbről és ez bizony nem jelentett valami sok jót.

**Fumetsu Yume** Pént. Jún. 18 2010, 13:40

Gyorsan leszaladtam a fejpántomért, hiszen a honlapi nap kezdetével megkezdődik az első küldetésem, igaz nem a falu bízta rám ezt a feladatot hanem a szüleim. A fejpántot átnyújtottam, majd megkértem az öreget arra, hogy helyezze el valahol rajtam, mert én nem találtam neki helyet és persze hogy a homlokomon kapott helyet. Amikor rászorította még néhány mondatot hozzáfűzött a dolgokhoz és én ekkor csak egy fancsali fejet vágtam de végül elfogadtam a tényt, hogy annak ott a helye. Ezt követően megkaptam az utolsó utasítást és egyben egy kis információt is, majd nyugovóra tértünk mind a ketten. Bár az ágyamon fekve azért egy kicsit elgondolkoztam a dolgokon.
- Egy társ, ráadásul apa barátja? Biztos akkor idősebb személy lesz, minimum egy Chuunin. Ekkor egy mély levegőt vettem, majd lassan kifújtam. - Egy különleges kard? Egy igazi mestermunka aminek pengéje több éven keresztül edződött? Érdekesen hangzik. Hangom halk volt és végig a plafonnak beszéltem. Már-már annyit beszéltem a felettem lévő plafonnak, hogy azt hihettem volna visszaszól, hogy elég lesz most már aludnom kell. Ha a plafont megszólalt volna és ezt mondta volna, akkor igaza lett volna, de nem szólt egy árva szót sem, némán sejtette velem, hogy mi a dolgom, a pihenés. A pihenés amitől új erőre kapok és holnap 100% erőbedobással tudok majd koncentrálni.
Hamar elérkezett a reggel, túlon-túl hamar is. Kiabálásra ébredtem fel és az anyám hangját hallottam méghozzá egyre közelebbről és nem volt vidám hangja. Azonnal kipattantam az ágyamból, majd a táskámat felkapva, amit már tegnap este jól megpakoltam, kiugrottam az ablakon. Felöltözni még nem volt időm, így hát csak egy szál gatyában lapultam meg az ablakom alatt és halgattam végig azt amikor az anyám beront hozzám. Hátha megtudom miért lett ilyen dühös.

Karin Szomb. Jún. 19 2010, 14:43

Kiugrottál az ablakon, ahogyan az ablak alatt elrejtőzve a táskáddal és egy szál alsógatyában próbáltál a szerető édesanya figyelmén kívül maradni. Tisztán hallottad, ahogyan anyád szabályosan rád töri az ajtót és a már sokszor hallót szavkalla próbál jobb belátásra térni. ~Kelj már fel te hét al...~ lepődött meg nagy valószínűleg hogy az ágyadat üresen találta és a holmid hűlt helye láttán, hhallatodazt is tisztán, hogy becsukja a szobád ajtaját. Megkönnyebülhettél, hogy visszatérhetsz, mikor a legnagyobb megdöbbenésedre nem voltál egyedül.
- Hát te mit keresel itt? -kérdezte egy ismerős hang, ahogyan a legrosszabb esetben, ha nem tévedsz, apukád van a hátad mögött és ahogyan megfordultál nem is tévedtél. Az ő arca is szigorú volt, ahogyan lenézett rád, majd lágyan felsóhajtott- .Na gyorsan ölltöz fel! Már fél órája el kellett volna indulnotok! -jelentette ki, ahogyan intett a fejével, hogy nyomás vissza úgy, ahogyan jöttél.

És ameddig öltözködtél, addig is jól halottad, hogy apád hogy intézi el a drága feleségét, hogyan nyugtatgatja le és az egyéb ötletek, hogy ne téged verjen pépé. Na de gyorsan kész is lettél és megjelentél a szülök ellőt is, ahogyan a pofon helyet, csak egy nagy és féltő ölelést kaptál az ideges nőszemélytől, majd pedig valaki, egy újabb alak lépett be a szobába.
- Na előkerült végre? -kérdezte egy női hang, ahogyan kikandikálva anyád melli közül, észrevettél egy jó tizennyolc éves lányt, aki titeket nézett.

**Fumetsu Yume** Vas. Jún. 20 2010, 13:53

A szép álmomból mely olyan sokáig, túlzottan is sokáig tartott, egy hatalmas csörtetés ébresztett fel. Hallottam, hogy édesanyám közeleg ezért az ablakon kipattantam még mielőtt a szobába lépett volna. Kint egy mély levegőt vettem, majd hallgatóztam, hogy vajon mit mond vagy miért ilyen ideges, de nem tudtam meg semmit, mert hamar elhagyta a szobámat. Felegyenesedtem, majd készültem visszamászni a szobába amikor az apám hangját hallottam meg aki egy egyszerű és pontos kérdést tett fel. Ez teljesen rá vall, egyből a lényegre tér.
- Micsoda? Tágultak ki a szemeim amikor meghallottam, hogy menyit késtem. - Tehát anya ezért volt ilyen ideges?! Többen nem mondtam, majd egy ügyes mozdulattal visszapattantam a szobámba, majd sietősen felöltöztem mert hát mégiscsak késésben voltam. Amint már nem csak az alsógatya volt rajtam, hanem tisztességes ruhanemű, kiléptem a szobából, majd az anyám elé járultam aki váratlanul megölelt engem. *~Na de anyaaa...~ miért kell ezt mindég eljátszanunk?* legszívesebben meg is kérdeztem volna tőle de nem tettem, ám ekkor egy harmadik, eddig még ismeretlen személy hangját hallottam meg. Gyorsan kipillantottam oldalra amikor egy körülbelül tizennyolc éves nő beszélt hozzám. "Ő nem az anyám!" lökéssel egy kicsit eltávolodtam az édesanyámtól, majd a nőre néztem. - Élnézést kérek a késésért. Fumetsu Yume vagyok és te? Kérdeztem rá egy kicsit közvetlen stílusban, de hát ha egyszer ő sem volt az az idős ember...

Karin Kedd Jún. 22 2010, 11:41

A nőszemély csak elmosolyodott a szavaidon, ahogyan belépett a szobába. Anyád aki eddig közöttetek volt és persze térdelt, hiszen átölelni téged annyit jelent, hogy le kell térdelnie ehhez a bonyolult manőverhez, felegyenesedett és ő is a nőre nézett. Láttad, hogy nem lepi meg a jelenléte, ahogyan az apádat sem, vagyis ismerték őt. De te nem, egyszer láttad, mai annyit jelenthet, hogy... nos valami biztos jelenthet, de nem jutott eszedbe semmi ésszerű magyarázat. Ha falubeli, akkor látnod kellett volna, ha nem, akkor meg honnan ismerik a szüleid? Na de erre is választ kapsz majd valamikor, ahogyan egyvalami biztos választ is kapsz most! Mégpedig a kérdésedre.
- Én pedig Kawaii Iriai. - mosolygott rád barátságosan- Örvendek a találkozásnak! - köszönt neked végre, ahogyan apád vette át a szót.
- Elnézést, hogy ennyit kellett várnod. -kért bocsánatot ő is, ahogyan a lány csak még jobban elmosolyodott.
- Semmi baj! Végül is a kézművesek falúja nem tűnik el! És egy két óra késés nem okoz fennakadást! Különben is volt időm körülnézni! Régen voltam itthon, szóval öröm volt újra sétálni eggyet. Kirigakure sokat változott. - nézett vissza rád, ahogyan ekkor vetted csak észre, hogy a lány nyakában a ruházata alatt egy apró kis fém csillan meg. Egy fejpánt, Kirigakure fejpántja! Szóval jól gondoltad, hogy egy shinobi fog elkísérni.
- De vigyázni fogsz rá igaz?! - felett zavaróan továbbra is az az asszony, aki a világra hozott.
- Hát persze! -válaszolta Iriai, ahogyan kiegyenesedett.

**Fumetsu Yume** Kedd Jún. 22 2010, 12:49

Első benyomásom a nőről, nagyot csalt, ugyanis az első mondata után arra gondoltam, hogy biztos valami zsarnok, utasítgató, mogorva jelleme van, de úgy tűnik tévedtem. Hát igen, pusztán egy megnyilvánulásból nem lehet megismerni valakit, de azért az emberek mindég próbálkoznak ezzel önkénytelenül. Azon kezdtem el gondolkozni, hogy vajon ki a fene lehet. *Valami ismerőse, jó barátja a családnak? Ha igen, akkor biztos látnom kellet volna már, de most látom őt életemben először és még csak a neve sem rémlik, Kawaii Iriai... Teljes sötétség. Valamint amit most mondott... "Régen voltam itthon, szóval öröm volt újra sétálni egyet. Kirigakure sokat változott." tehát már valamikor régen elhagyhatta kirigakiret.* Ekkor vettem észre, hogy a nyakában neki is lóg egy fejpánt, ami pontosan olyan volt mint az enyém. Ez önkénytelenül is beindította a fantáziámat és már nagyon nagy képtelenségeknél lyukadtam ki. *Bírnám ha ő lenne a sosem látott nővérem aki elhagyta a falut, hogy vándoroljon...* Gondolkoztam el, közben egy kis vigyor is megjelent az arcomon.
Édesanyám kérdésére egy kicsit zavarba jöttem, elvégre mi volnék én? - Ajj anya... most már én is shinobi vagyok, tudok én is vigyázni magamra. Csúszott ki a számon, azonban tudtam, hogy rám még rengeteg veszély leshet bármilyen kalandon. Ekkor Iraihoz léptem, ránéztem, majd rákérdeztem arra, hogy indulhatunk e végre.
- Nos akkor menjünk azért a fegyverért, vagy nosztalgiáztok még egy kicsit? Tettem fel a kérdést, ahogyan a kijárati ajtóhoz léptem. Ha nincs több mondanivalója senkinek és végre el is indulhatunk, akkor illően elbúcsúzom a szüleimtől, aztán a nő után megyek, elvégre ő tudja az utat.

Karin Szer. Jún. 23 2010, 18:23

A lány, vagy inkább fiatal nő rád nézett a kérdésed hallatán és egy mosollyal nyugtázta, hogy vette a lapot. Visszanézett a szüleidre, ahogyan te felkaptad a cuccodat és elindultál kifelé. Azonban Iriai néhány szót még intézett a szüleidhez, melyet te is hallottál fél fülel, bár csak néhány információ volt, melyet jobb ha tudnak azok az embereke, akik a gyermeküket rá bízzák.
- Ha minden jól megy, akkor mától számított négy nap múlva elérjük a Takumi no Sato-t. Három napot maradunk és a visszaút is ugyanennyi. Szóval körülbelül két hét múlva újra láthatjátok ezt a kis shinobi-t! -nevetett fel, ahogyan ő is kisétált a szobából és a bejáratnál hagyott zsákját felvéve melléd lépett és kinti újabb búcsúzkodás után újra elindultatok. Anyád pedig még hosszú ideig kiabált utánad és integetett.

A falú kapujánál leadtátok a szükséges papírokat és belevágtatok eddigi életed leghosszabb utazásába. Fél nap alatt értétek el a kikötött és másfél nap volt a hajóút, ahogyan két nap múlva már a Karom országában jártatok!

Kietlen és sivár terület volt ahol áthaladtatok, ahogyan kezdett sötétedni, ezért álltatok meg és táboroztatok le. Mire végeztettek már ropogott tábortűz és mellette üldögélve némán néztétek a tűzet. Eddig is beszélgetettek ugyan, de lehet hogy végre veszed a bátorságot és megkérdezed a kunoichitől, hogy honnan is ismeri a szűleidett.

//A köv post a Kívülálló nemzetek :: Ellenőrzés nélküli területek :: Karom Országa - Sárkány csúcs-hoz menjen! A postba nem muszály beleírni, hogy hogyan utaztál, de ha akarod nem szólok érte! // //

**Fumetsu Yume** Szer. Dec. 01 2010, 11:41

Ott álltam egymagamban a pusztán és néztem, ahogyan a férfi, ki elhozta nekem a kardot és felnyitotta a szememet, tova sétál. Ahogyan idáig se tudtam, még most se tudom, hogy merrefelé is keveredhetnék haza. Haza, abba a házba ahol ő is él és én is éltem és fogok is. Határozottan sóhajtottam egyet, ahogyan még egy utolsó pillantást vetettem a kardra, majd szépen lassan elindultam valamerre. Nem tudtam merre haladok, de azt tudtam, hogyha összefutok majd valakivel akkor attól, majd útbaigazítást kérhetek. Közel két napig gyalogoltam a sivár tájon, amikor is hirtelen buja növényzet jelent meg az úton és a tenger friss fuvallata csapta meg az arcomat. Nem épp erre számítottam, de ez is megteszi kiindulópontként. Futni kezdtem, egyenesen a felüdülést hozó tenger felé ahonnan már remélhetőleg haza jutok. Arra számítottam, hogy amikor kiérek a nyílt vízhez, egyből egy kikötőt fogok találni, azonban nem találtam mást mint egy rozoga halászviskót előtte egy csónakkal. Szinte azonnal nekiálltam a csónaknak, alaposan szemügyre vettem és sikerült megállapítanom, hogy a kis hajó nem más mint egy roncs. Tele van lyukakkal és repedésekkel. Miközben a hajót vizsgáltam egy idősebb férfi rohant ki a rozoga kunyhóból egy kardal a kezében miközben kiáltozott.
- Takarodj innen te huligán! Ezt a mondatot kiabálta és egyenesen felém tartott. Nem volt más választásom, nekem is elő kellett vennem a kardot amit kaptam, majd védekeztem vele.
- Elnézést... Nem tudtam, hogy lakik még itt valaki. Kértem bocsánatot, azonban ő lesújtott rám a kardjával, amit szerencsére sikerült kivédenem az enyémmel. - Tényleg nagyon sajnálom! Mondtam neki, mire egy kicsit lenyugodott, a kardját a földbe szúrta és leült mellé. - Kiöregedtem már én ebből... Sóhajtott nagyokat a felnőtt ahogyan rám nézett. - Sajnálom fiam. Azt hittem, hogy te is el akarod lopni a megélhetésem forrását. Közölte velem a férfi, ahogyan az ujjával a rozoga hajó felé mutatott. - Bár már amúgy sem veszem nagy hasznát. Nem nagyon tudtam mit tenni az adott szituációban, így hát rákérdeztem arra, hogy merre találom a legközelebbi kikötőt. A férfi elmondta, hogy egy közeli kis szigeten van egy kikötő, azonban közel, s távol sehol sincs ezen a parton. Ekkor támadt egy ötletem.
- Ha megtudnám javítani a hajóját akkor el tudna vinni engem a kikötőbe? A kérdésem hallatán a férfinak egyből felcsillant a szeme és bőszen bólogatott nekem. - Rendben, akkor mondom mire lesz szükségem. Először is kellesz sok fa, valamint szög és szerszámok. Adtam ki a feladatot neki és nem is tellett olyan sok időbe és már be is szerezte az alapanyagokat. Persze a fa beszerzése hosszabb idő volt, mint a szerszámok előkotrása a házából, de végül minden szükséges anyag előttem volt ami kellhet a javításhoz és én neki is álltam. Először is méretet vettem a hajóról, kiszedtem a kilyukadt, repedezett fadeszkákat. Azt követően az újakat szép simára gyalultam és méretre vágtam, majd némi segítséggel a helyére illesztettem. Végül már csak szögekkel kellett rögzíteni azt és a hajó már készen is volt. A férfi nem győzött hálálkodni és csakhamar el is vitt engem abba a bizonyos kikötőbe ahol könnyen találtam magamnak hajót Kirigakureba. Elköszöntem a férfitól, majd a hajóra felszállva kényelmesen elutaztam hazáig. Alig 3 nap volt a hajóút és egy nap volt a hazafelé vezető út, de végül ott álltam a házam előtt és készen álltam arra, hogy bemenjek oda.

Karin Szer. Dec. 01 2010, 14:17

Hazaértél, nagy nehezen de hazaértél, méghozzá épségben. Vagyis a tested ép volt, maximum fáradt, de ugyanez elehetett mondani az elmédről is? Olyan sok minden történt azóta hogy elmentél, annyira sok, mély, de inkább felnőttes világ tárult eléd, melyet eddig nem láttál, de most már tisztában voltál azzal, hogy az élet milyen és ez volt a rémisztő.
Nem tudom milyen érzések kavarogtak benned, mérges voltál ,vagy csalódott, esetleg keserűséget éreztél? Néhány jó kérdés, melyekre csakis te tudtad a választ. Lassú léptekkel haladtál előre, ahogyan a lábad remegtek, tudtad, hogy minden ki fog derülni most. Lassan az ajtó elé léptél, eddig senki sem állt az utadba, senkit sem láttál, a kezed remegett kissé, ahogyan kiakartad nyitni az ajtót, de megelőztek. Hirtelenjében az ajtó oldalra húzódott és az apád magas és szikár alakja jelent meg, aki megtorpant ahogyan észrevett, majd az arcára a kezdeti meglepettség után, öröm és megnyugvás tükröződött vissza, ahogyan egy pillanat alatt átölelt és magához szorított.
- Végre itthon vagy!- szorított magához- Annyira aggódtam, amióta elmentél sok rossz híreket hallottunk! Takumi no sato-ban történt incidensek, a te eltűnésed, csak remélni tudta, hogy újra láthatlak! -egy apró könnycsepp jelent meg az arcán, ahogyan te hogyan reagálsz erre, az rajtad áll, elhiszed, hogy valódi érzéseket látsz, vagy hallgatsz a megérzésedre, vagyis inkább az eddig tapasztalt dolgokra és hazugságnak fogod fel!

**Fumetsu Yume** Pént. Dec. 03 2010, 20:27

//Én Yume apját mindég is egy kicsi gömböc fickóként (mint a Narutoba afféle Gato-ként) képzeltem el, de így is jó Very Happy

//

Ott áltam a házunk előtt, egy kicsit megvoltam torpanva, nem tudtam mit kellene tennem, vagy hogy mit fogok tenni. Egész úton ideáig azon gondolkoztam, hogy vajon mi fog történni ha hazaérek, mit fogok csinálni. Igaz sose mertem végiggondolni, mindég félbeszakítottam azzal, hogy majd később átgondolom. Az a később egészen idáig húzódott, hogy már itthon álok és nyílik az ajtó. Meglepetten álltam ott az édesapám előtt akinek az arcáról a boldogság jeleit lehetett leolvasni. A következő pillanatban már a karjai között voltam és szorosan ölelt engem és én ezt ugyanúgy viszonoztam és a szavai hallatán egy nagyot mosolyogtam.
- Hát igen, történt ez az míg megszereztem a kardot. Mondtam neki, ahogyan egy lépést hátráltam, majd a kardot kihúztam a tokjából és megmutattam neki.
- Ez egy különleges fegyver, mindkét oldala éles, valamint rövidsége és kiegyensúlyozottsága miatt nagyon könnyű forgatni. Mondtam vissza neki mindazt amit én is hallottam attól a férfitől aki átadta a kardot. Odaadtam apámnak a kardot, hogy ő is közelebbről szemügyre vehesse és közben beléptem a házba, hogy megkeressem édesanyámat és őt is átölelhessem. Gondolom édesapám is követni fog engem be a házba és amikor mindannyian együtt leszünk, elkezdem mesélni mindazt ami velem történt. Persze nem teljesen valósághű volt mindaz amit mondtam, főleg az Iriaival kapcsolatos dolgokat ferdítettem meg. Úgy tüntettem fel a nőt, mint aki szimplán becsavarodott a ninja élettől és fűbe-fába is belekötött, így belém is.

Karin Szomb. Dec. 04 2010, 20:10

//Hát én inkább, amolyan FMA-as, Ed apukaként gondoltam rá... //

Lassan hátráltál csak el apádtól, ahogyan kitudtad bogozni magadat az öleléséből, majd a kardot előrántva megmutattad neki, ahogyan végignézett rajtad és lágyan még jobban elmosolyodott. Nem volt meglepett, ami furcsa volt, hogy honnan tudsz ennyit a kardról, hogy vajon hogyan lehetsz ilyen furcsa hiszen valahogyan nem úgy viselkedtél egy pillanatra, ahogyan azt az ember elvárná!
- Nem.. rakd el, azt a te fegyvered nem az enyém! Örülök, hogy tetszik! -közölte veled, ahogyan berohantál a házba és csakhamar édesanyád meleg ölelésében érezted, mekkora is volt a különbség. Óriási különbség volt az között, ahogyan anyád és apád megölelt, nem is az ölelés, hanem a mögöttes téged elfogó érzés volt másmilyen, ahogyan anyád egyszerűen el sem akart engedni és úgy szorított magához, hogy az szinte fájt. - Hát úgy látszik eljött az idő! -lépett be apád a szobába, nemsokkal később. -A mi kis fiúnk nagyfiú lett! - mosolygott rád, ahogyan oldalra fordította a fejét, majd elmosolyodott. - Oh éppen jókor jött...- köszönt valakinek a folyosóról, ahogyan aj ajtó még szélesebben csúszott arrébb- … hadd mutassam be a fiam. És még egyszer szeretném kifejezni a hálámat, hogy elvállalta a tanítását Ruken-sama...- jelent meg az ajtóban egy tizenöt éves fiú, ahogyan rád nézve elmosolyodott.
- Semmi gond, végül is, Yume-kun valóban értékes egy fiú...

// A küldetés véget ért...! a Történetre + 30 ch szintet kapsz a nagy terjedelme és a jó játék miatt! Írj bővítmény is!//

**Fumetsu Yume** Szomb. Dec. 04 2010, 22:23

//Köszönöm szépen ^^ A bővítményt napokon belül megírom Smile

//

Beszaladtam a házba és megöleltem az édesanyámat, majd pedig következett a sztori mesélése. Fáradt voltam igaz, de még volt bennem éppen elég lelki erő ahhoz, hogy elmondjak mindent azzal kapcsolatban ami velem történt. Éppen a történet végén jártam amikor apám is megjelent és kijelentette, hogy nagyfiú lettem. Ez valamelyest sértően hatott rám, hisz én már akkor "nagyfiúnak" gondoltam magam, amikor hivatalosan is el kezdtem hordani Kirigakure jelképével ellátott fejpántomat. A következő pillanatban már arról volt szó, hogy valaki elvállalta a tanításomat, valami Ruken-sama nevű egyén. Nem tudtam, hogy ki az, ki lehet, nem igazán volt ismerős ez a név számomra, de amikor megjelent előttem még a szavam is elállt. *Ő lenne Ruken-"sama"? Hisz alig idősebb nálam... Ez kezd nevetséges lenni. Vajon ő is az apám egyik csicskása? Esetleg ő is egy cipőben jár Iriaival? És miért mondta azt, hogy értékes vagyok? Nem értem...* Gondolkoztam el, ahogyan felkaptam a fejem, felálltam az asztaltól, majd pedig köszöntem.
- Üdvözletem Ruken-sama! A következő pillanatban már az apám felé fordultam kérdően, majd rákérdeztem arra ami fúrta az oldalam. - Mond csak édesapám, mit akar ez jelenteni? Kérdeztem tőle érdeklődően, majd folytattam. - Valami új küldetést kapok? Esetleg tanárt fogadtál nekem? Amint befejeztem a kérdést, egy kicsit meginogtam a sok újdonságtól, elvégre nagyon fáradt voltam az utazás miatt ami most meg is látszott rajtam.

//Szeretnék gyorsan kijátszani egy postban egy éjszakát ahol pihenek, illetve megtörténik az a bizonyos jellemváltozás ^^//

Karin Vas. Dec. 05 2010, 14:23

Köszöntötted a férfit, aki csak mosolygott rajtad, mégis az apád felé fordultál és feltetted neki a kérdést, mert ami kialakulóban volt, egyáltalán nem volt valami jó dolog, rossz előérzeted támadt, hogy újra egy olyan férfival találkozol, mind Iriai, de arról nem volt fogalmad, hogy hamarosan annál sokkalta ördögibb erők lépnek majd működésbe.
- Hát...- vakarta meg a fejét az apád, ahogyan a jounin lépett közbe és vette át a szót az apástól.
- Nem!- mosolygott barátságosan a férfi. - Te egy genin vagy, így pedig egyértelmű, hogy bizony Kirigakure kiképzésed még el sem kezdődött. Minden genint beosztanak egy tapasztalt jounin alá, ahogyan az ő útmutatása során tanulod meg a shinobik rögös útját járni. - lépett be a szobába, ahogyan kicsit meginogtál- Ezeket a beosztásokat a Mizukage intézi, de nekünk jouninoknak is beleszólási jogunk a döntésébe. És neked...- fogta meg a kezedett, hogy segítsen- ...nagyon jó ajánlásaid vannak és olyant látok benned, amit valamikor a mesterem láttam! -mosolya továbbra is barátságos volt.

//Itt történnek a változások, melyeket mondtál! //

Reggel későn ébredtél, ahogyan siettél az akadémiára, hiszen Ruken azt mondta, ott fog rád várni. Sietve rohantál, ahogyan beérve az épület folyosóira, a találkozási pontot kezted keresni, ahogyan megláttál egy chuunin oktatót az egyik terem ellőt, ahogyan intett neked, hogy oda menjél, de még oda sem értél az ajtó elé, hallottad Ruken Hangját odabentről.
- Na meg is jött a harmadik tag, üdvözöllek ismét Yume-kun!

//Irj ide... majd a vége alapján az akadémiára is! //

**Fumetsu Yume** Vas. Dec. 05 2010, 16:36

Ott állta egy kicsit inogva a fáradságtól, de még volt erőm figyelni Ruken szavaira. Ő maga megmagyarázott mindent nekem, elmondta, hogy Kirigakure küldte őt, hogy genineket képezzen ki és ezeknek a genineknek a körébe én is bele tartoztam. Ám a beszéde végén egy nyugtalanító mondatot is elejtett: "nagyon jó ajánlásaid vannak" mondta nekem amiből már rögtön tudtam, hogy az apám keze is benne van. Ezek után elnézést kértem Rukentől és a szüleimtől, majd elvonultam a szobámba, hogy aludhassak. A házban hirtelen csend támadt, mindenki ment a saját dolgára és a Jounin is elhagyta a házat. Sóhajtottam egy nagyot, majd a táskámban kezdtem el kotorászni, hogy mit kerestem? Még azt a szép virágot, amit az a furcsa vörös hajú nő tett az én hajamba és vigasztalt meg. Míg úton voltam az egyik kisebb faluban egy üvegkockába tetettem be, hogy örökre megmaradjon a szépsége. Miközben a táskámat túrtam át egy furcsa tekercsre lettem figyelmes ami biztos, hogy nem az enyéim közé tartozott. Mellette volt a virág is amit kivettem a tekercsel együtt. A virágot leraktam az egyik polcra, majd a tekercsel a kezemben beültem az ágyba. Magának a tekercsnek kék külső borítása volt és szép aranycsíkok futottak rajta keresztbe és rajta állt a nevem. "Yume"
Amikor kinyitottam egy pillanatra megállt a levegő, nem tudtam mihez vélni a dolgot, ugyanis az aki a tekercset írta, már az elején megnevezte magát. "Iriai". Egy kicsit dühös lettem, de tovább olvastam és csakhamar olyan dolgokra derült fény amelyekbe bele sem mertem gondolni. Iriai maga eltervezte az egészet, tudta, hogy meg fog ott hallni azon a helyen, tudta, hogy én túl fogom élni és tudta, hogy rájövök az igazságra.
"...Sajnálom, hogy meg kellett tennem, de csak ezzel tudtam elérni, hogy higgy nekem. Nem akartam, hogy te is apád egyik tudatlan rabszolgája légy. Az én életemet megkeserítette az a személy, nem tudnám elviselni, hogy másokét is megkeserítse. Kérlek, járj tovább emelt fővel, bízz az emberekben, hisz ha vannak olyanok akikben bízhatsz akkor velük megoszthatod a saját terhedet is. Valamint kérlek figyeld apádnak minden lépését, biztos nem én voltam az első és az utolsó akiket kihasznál és azt szeretném ha segítenél azokon a szerencsétleneken. Menj Yume és éld az életed!
Kérlek bocsáss meg a történtekért..." Tovább nyitottam a tekercset, majd egy pecsétet láttam benne, mellette egy írással. Kérlek fogadd el tőlem a fegyveremet sajnálatom jeléül. Állt a tekercsben ez az részlet, melynek elolvasása után valami kattant. Nem tudtam megmondani, hogy mi, de már nem éreztem azt a keserves nyomasztó érzést, melyet azóta éreztem mióta hazaértem.
*Gyűlölet... Ezzel találkoztam végig utamon mióta elhagytam Kirigakurét... Nem gyűlöllek Iriai, de nem foglak bálványozni, azonban azt megígérhetem, hogy nem fogom hagyni az embereket szenvedni. Harcolni fogok!* Jelentettem ki magamban, ahogyan már az idő nagyon későre járt, de a tűz, mely kialudt a világ arca láttán, ma újra lobbant.
Végül még elalvás előtt megnéztem azt a pecsétet és megidéztem annak tartalmát. Egy hatalmas penge volt előttem, méghozzá egy Odachi, mely a fegyverek közül is a legnemesebb volt.

//Szeretném a fegyvert is megkapni Very Happy

természetesen a pénzt levonom a karakteremtől. Smile

//

Ajánlott tartalom

Fumetsu rezidencia

Fumetsu rezidencia

Re: Fumetsu rezidencia

Re: Fumetsu rezidencia

Re: Fumetsu rezidencia

Re: Fumetsu rezidencia

Re: Fumetsu rezidencia

Re: Fumetsu rezidencia

Re: Fumetsu rezidencia

Re: Fumetsu rezidencia

Re: Fumetsu rezidencia

Re: Fumetsu rezidencia

Re: Fumetsu rezidencia

Re: Fumetsu rezidencia

Re: Fumetsu rezidencia

Re: Fumetsu rezidencia

Re: Fumetsu rezidencia

Re: Fumetsu rezidencia

Re: Fumetsu rezidencia