Fumetsu Yume

**Fumetsu Yume** Csüt. 30 Dec. 2010 - 19:43

Felébredés az álomból

Mit is jelent pontosan maga az álom?! Több formában is használják ezt a szót, jelen esetemben névként is szolgál ami talán már sejteti mindenkivel, hogy nagy álmodozó voltam, vagyok és leszek. Álomnak hívják az alvás következtében előtörő "jeleneteket" eseményeket is amik egy régmúlt eseménytől kezdve a legvadabb dolgokig repít minket. Yume vagyok, és arra rendeltettem, hogy Kirigakuret szolgáljam Ninjaként.
Amint megkaptam a genin címet, csakhamar bele is vetettek engem a nagybetűs életbe. Igaz nem a Mizukage adott nekem küldetést hanem a saját szüleim. Rossz szemmel nézték, hogy túlságosan is elbíztam magam a kinevezésem miatt, azért egy feladatot adtak nekem. Igaz a küldetés maga édesapám ötlete volt és anyám is beleegyezett. Ó, bár csak ne tette volna... A feladatom az volt, hogy el kellett hoznom Takumi no Satoból, a fegyverkészítők falujából egy speciális, számomra megrendelt kardot. Az út maga hosszú és tele van veszélyekkel, így a család egyik barátja, Iriai elkísért utamon.

Iriai egy képzett kunoichi aki mellett nem kellett félnem attól, hogy baj történik velem. Szinte semmi fontosabb feladatom nincs a küldetés alatt, hisz a kísérőm tudja az irányt, tudja mire kell számítani és még sok mindent. Nekem pusztán egy dolgom volt, kényelmesen utazgatni, hogy megkapjam a fegyveremet, vagy legalábbis én ezt hittem. Közvetlen az után, hogy messzebbre kerültünk a Víz országától váratlan esemény történt.
Már partra szálltunk és körülbelül félúton voltunk Takumi no sato felé amikor az egyik éjszaka kicsit hosszabbra sikerült mint mindketten szerettük volna. Éppen befejeződött az éjszakai tábor kialakítása, meg volt rakva a tűz, a sátrak már álltak és csak arra vártak, hogy éjszakára megtöltsük őket, azonban azon az éjszakán a sátrak üresek maradtak. Mindketten a tűz mellett ültünk és beszélgetni kezdtünk. Az út idáig a szó legszorosabb értelmében csendben telt és most valamilyen oknál fogva Iriai úgy érezte, meg kell tudnia pár dolgot. Az édesapám felől kérdezgetett én meg természetesen válaszoltam neki szívesen, többek közt azt is, hogy ő íratott be engem a Ninja akadémiára. Miután válaszoltam neki úgy éreztem nekem is fel kell tennem pár kérdést. Megkérdeztem, hogy mióta ismeri a családomat ilyen közelről. Ezt a kérdést azért láttam fontosnak feltenni, mert még azelőtt sosem láttam őt, ez az első alkalom, hogy találkoztam vele. A kérdés hatására Iriai csendes nyugodt hozzáállása megváltozott és hirtelen váratlan mosollyal mesélte el, hogy az apám már régóta egyengeti az útját és támogatja anyagilag is. Miután megkaptam a kérdésemre a választ, felálltam a tűztől és az egyik sátor felé vettem az irányt, hogy nyugovóra térhessek, ám hirtelen éles fájdalom hasított a vállamba, ahogyan hirtelen melegség lepte el a testemet. Amikor hátra néztem, láttam hogy egy kunai áll ki a vállamból és értetlenül nézek az előttem álló nőre. A mosolyára még a mai napig is emlékszem... hogyan is felejthetném el azt a hatalmas gyilkolási szándékot amit akkor éreztem. A testem hirtelen megremegett, majd már mozdulni sem tudott. Iriai egyre csak közeledett felém, ahogyan egy történetet kezdett el mesélni nekem, egy történetet, hogy az apám miképp használta ki azt a tényt, hogy a lány adósa neki. Megannyi üzletembert kellett megfenyegetnie és még annál is többet eltenni láb alól, hogy ilyen sikeres lehessen a Fumetsu család, a düh és a gyűlölet eközben egyre csak halmozódott a lányban. Halmozódott teljesen idáig amikor is végre enyhíthetett mértéktelen bosszúszomjának. Mire elmesélte ezt a kis "történetet" már ott állt velem szemben és egyenesen az arcomba mosolygott azzal az őrült vigyorával, ahogyan lassan egy másik kunait húzott elő és lesújtani készült. Meg se bírtam mozdulna a félelemtől, pusztán le kellett sújtania, hogy megöljön amit meg is tett.
Azonban ha ez sikerült volna neki, akkor a történetem már befejeződött volna. Az életemet a kis találmányomnak köszönhetem, na meg annak, hogy tudtam irányítani a chakrámat. Nem mozdultam a félelemtől, de az élni akarás is nagy volt bennem így ez a két dolog szó szerint csatát vívott bennem és a legkritikusabb pillanatban megmozdult a testem. A kunai kivetőm a karomhoz volt rögzítve, így már a kezemben is volt egy kunai amit a fejem fölé tartva védekezésre használtam és távolabb tudtam kerülni Iriaitól. Ekkor ő elmondta, hogy értelmetlen a menekülés, hiszen a kunai ami eltalált engem, az meg volt mérgezve. Így már szinte minden remény elveszett és egy utolsó pillantást vetettem Iriaira aki ekkor már kedvesen mosolygott rám, majd a következő pillanatban egy új alak bukkant fel, méghozzá egy újabb nő. Egy pillanat alatt fejezte le Iriait, ő szinte reagálni sem tudott a támadásra, vagy az is lehet, hogy csak nem akart. A következő pillanatban már csak ketten voltunk, én és az újonnan érkező megmentő. Ő megállt előttem, ahogyan egy pillanatra megvillant rajta Kirigakure jelképe és már tudtam, hogy biztonságban vagyok. Túlságosan is elbíztam magam és abba a hitbe ringattam magam, hogy megmenekültem, de z nem teljesen volt igaz. Hirtelen egy kard állt a vállamba ezzel mély sebet okozva amitől a vér egyből folyni is kezdett, majd a nő eltűnt.
Az éjszakát nagyon nehezen vészeltem át, a saját ruhámból készítettem kötést és kötöttem be a vállamat, hogy ne vérezzek el majd lefeküdtem a tűz közelébe, hogy melegen tartson engem és közben azon rágódtam amit Iriai mondott. Azon, hogy az apám csak kihasznál másokat és engem is, azért íratott be az akadémiára és a többin is gondolkoztam. Nem tudtam elhinni, hogy az apám ezt tenné valakivel, valamint a saját fiával, de éreztem, hogy nem alaptalanul mondta azt amit mondott. Másnap reggel nagy kínok közepette összepakoltam a cuccaimat, majd útnak indultam. Hogy merre? Követtem annak a nőnek a nyomait aki megmentett illetve megsebesített engem. Nem tudtam miért akarok vele találkozni, nemes egyszerűséggel valami ő felé húzott.
Körülbelül 4 napon keresztül követtem őt és a csapatát, hisz a nyomokból megállapítható volt, hogy nem egyedül mozgolódott. Amikor beértem a csapatot éppen egy kikötőben voltak és egy hajóra vártak. A nő éppen egyedül ült és a végtelennek tűnő tengert kémlelte tekintetével és én lassan odaültem mellé. Nem tudtam mit mondjak neki köszönömöt, vagy párdont, de még mielőtt bármit is szólhattam volna ő rám mosolygott és megdicsérte a kitartásomat. Mint kiderült a nőt Hanának hívják és tényleg Kirigakure kunoichije és a társai is a faluhoz tartoznak. Elmeséltem mindent Hanának ami velem történt, majd utána azt mondta, hogy tartsak velük mert ők is Takumi no satoba tartanak. A másik két személy aki Hanával tartott az Kazuya és Hikari volt, bár egyikükkel sem tudtam valami sokat beszélgetni. Az utam lassacskán haladt előre és én fokozatosan kezdtem abba beletörődni abba, hogy az apám tényleg rossz ember. De a végső döfést csak később kaptam meg amikor Hana elmesélte a tervét azzal kapcsolatban, hogy elpusztítja Kirigakuret, valamint akkor amikor a kardot, amiért végigszenvedtem az utat, megkaptam, közölték velem, hogy az apám tényleg az akinek Iriai mondta. Hirtelen minden összeszakadni látszott körülöttem, hittem abban, hogy az apám jó ember, hittem Iriaiban aki megtámadott és hittem Hanában is aki szintén elárult. Végül egy újabb nővel találkoztam, jobban mondva felestem benne, aki megnyugvást hozott nekem. Segített nekem, hogy kezelni tudjam mindazt ami velem történt. Ekkor hirtelen egy őrjöngő fiúból egy megértő személy lett.

Az álom formálódása

Az utam innentől kezdve egyenesen hazafelé vezetett, az újonnan szerzett karddal az oldalamon és megbékéléssel a szívemben. Nem, nem bocsátottam meg az apámnak, de tudtam, most még nem álok készen arra, hogy szembesítsem a tetteivel. A Hazafelé vezető út már zökkenőmentes volt és csakhamar Kirigakuréba értem, pontosabban a saját házam elé. Egy pillanatra megtorpantam a bejárat előtt, amikor is az ajtó kinyílt és az apám arcát láttam meg. Ő ekkor hirtelen átölelt engem és én viszont megöleltem, mintha misem történ volna velem. Hamar az egész házban az hangzott, hogy nekem milyen kalandokban volt részem de egy pillanatra az is előbukkant, hogy még milyen kalandokban lesz részem. Egy velem egykorú fiú tűnt fel a házunkban akit az apám Rukennek hívott és azt mondta, hogy innentől kezdve ő fogja felügyelni az edzéseimet. Ez a hír egy kicsit megingatott, hisz nem tudtam eldönteni, hogy egy újabb áldozat e Ruken vagy sem. Hamar a szobámba kéredzkedtem, hogy kipihenhessem a hosszú út fáradalmait. De még mielőtt lefeküdtem volna aludni elkezdtem kipakolni a táskámból.Miközben a táskámat túrtam át egy furcsa tekercsre lettem figyelmes ami biztos, hogy nem az enyéim közé tartozott. Magának a tekercsnek kék külső borítása volt és szép aranycsíkok futottak rajta keresztbe és rajta állt a nevem. "Yume"
Amikor kinyitottam egy pillanatra megállt a levegő, nem tudtam mihez vélni a dolgot, ugyanis az aki a tekercset írta, már az elején megnevezte magát. "Iriai". Egy kicsit dühös lettem, de tovább olvastam és csakhamar olyan dolgokra derült fény amelyekbe bele sem mertem gondolni. Iriai maga eltervezte az egészet, tudta, hogy meg fog ott halni azon a helyen, tudta, hogy én túl fogom élni és tudta, hogy rájövök az igazságra.
"...Sajnálom, hogy meg kellett tennem, de csak ezzel tudtam elérni, hogy higgy nekem. Nem akartam, hogy te is apád egyik tudatlan rabszolgája légy. Az én életemet megkeserítette az a személy, nem tudnám elviselni, hogy másokét is megkeserítse. Kérlek, járj tovább emelt fővel, bízz az emberekben, hisz ha vannak olyanok akikben bízhatsz akkor velük megoszthatod a saját terhedet is. Valamint kérlek figyeld apádnak minden lépését, biztos nem én voltam az első és az utolsó akiket kihasznál és azt szeretném ha segítenél azokon a szerencsétleneken. Menj Yume és éld az életed!
Kérlek bocsáss meg a történtekért..." Tovább nyitottam a tekercset, majd egy pecsétet láttam benne, mellette egy írással. "Kérlek fogadd el tőlem a fegyveremet sajnálatom jeléül." Állt a tekercsben ez az részlet, melynek elolvasása után valami kattant. Nem tudtam megmondani, hogy mi, de már nem éreztem azt a keserves nyomasztó érzést, melyet azóta éreztem mióta hazaértem. Egy új álom született, jobban mondva most már nem céltalanul játszok ninjásdit, hanem vagy egy jövő amit meg akarok valósítani. Egy jövő melyben az árulást felváltja a bizalom, ez az én álmom, nem, jobban mondva a feladatom. A tekercsbe pecsételve egy Odachi volt, ami egy igencsak furcsa fegyver az átlagosnál hosszabb pengéjével.
Másnap reggel anyám ébresztett, megint elaludtam. Közölte velem, hogy Ruken az akadémián vár engem, mert egy Kirigakurei genin csapatban fog elhelyezni engem. Azonnal össze is pakoltam, majd elkezdtem sietni az akadémia felé. Kicsit elkéstem hála az elalvásomnak, de Rukennek köszönhetően a belépőm egész jól sikerült. A teremben rajtam és Rukenen kívül egy fiú és egy lány várakozott. A megérkezésem után a csapat lekezdett ismerkedni, mindenki elmondta a saját történetét és mesélt magáról egy kicsit. Így kiderült, hogy a fiút Daisukenak hívják és nem éppen szociális egyén, míg a lány annál inkább, őt Iginek hívják és talán a vadóc szó jellemezné őt leginkább. A bemutatkozás után Ruken rávett minket, hogy rajzoljuk le magunkat egy lapra amit később ki tud elemezni. Hamar neki is álltam a rajzolásnak és kevéske idő kellett hozzá, hogy mindenki elkészüljön. Érdekes rajzok születtek, de megérte megrajzolni őket.

Fumetsu Yume Csapat_www.kepfeltoltes.hu_

Chakra: 130

Sai Pént. 31 Dec. 2010 - 14:31

Na, nem is volt olyan nehéz megírni, nem igaz xD Fukar főnököd kemény 15 chakrát oszt ki neked azért, amit itt a fórumon műveltél Very Happy

Így összckakrád: 145 chakra

Fumetsu Yume

Fumetsu Yume

Re: Fumetsu Yume