Tenrai Hankou (Isteni Kihívás)

//Lanmao – legyünk medikusok, part 1; avagy a közös képzés//

Kegyetlenség… az előbb fel, most meg le? Ez egy újfajta szadizmus lehetett, az egyszer biztos. A kis csapatunk, amely hat főt számlált a Sensei nélkül, elég vegyes volt. Egyedül az nyugtatott meg, hogy a Jounin, aki ezt a csapatot vezette, Konohagakure-i volt. Furcsállottam volna, ha mástól kell elsajátítanom a technikát, de szerencsémre nem így történt. Az viszont nyomasztott, hogy a delegációnkból csak én voltam az egyetlen tanonc, a többiek más falubéliek voltak. Ahogy haladtunk a célunk felé, egyre jobban kezdett körvonalazódni mindenki arca. Mindenkiéről a gyámoltalanság sugárzott, de ez azt hiszem így is volt rendjén. A medikusok nem a gyilkolásokról híresek, hanem a társuk megmentéséről. Talán egyvalakiből áradt az előbbi szándék, mégpedig a Kirigakure-i shinobi srácból. Kényelmetlenül is éreztem magamat miatta, s akarva-akaratlanul is tartottam tőle a kellő távolságot. Érdekelt, hogy mi járhatott a fejében, de nem annyira, hogy ki is derítsem. Bíztam abban, hogy nem csinál semmi meggondolatlant, és nem veszélyeztet senkit sem, no meg abban is, hogyha véletlen arra kerülne a sor, akkor a szamurájok tényleg megvédenek minket.

Olyannyira el voltam foglalva azzal, hogy elkerüljem a Kódrejteki shinobit, hogy észre sem vettem azt, hogy megérkeztünk a gyakorlati helyünkre. Nagyot nyelve néztem körbe és vettem tudomásul, hogy itt bizony lesz némi feladatunk. A szamuráj kísérőnk lelépett, és a Sensei –aki kreatívan mutatkozott be…– bele is kezdett a mondókájába. Igyekeztem minden szavát magamba szívni, de egyelőre csak pácienst kellett választanunk. Szétnéztem a teremben. Látszólag nem tudtam volna megmondani, hogy kinek milyen gondja lehet, persze ami szemmel nem volt látható, ezért nem is nagyon pazaroltam az időmet a válogatással. Egy idősebb, őszesebb hajú, szemüveges öregasszonyhoz léptem oda.
– Üdvözlöm. Naito Kenji vagyok, és én leszek ma a segítségére –kedves mosollyal mutatkoztam be a betegnek. Reméltem, hogy tényleg segíteni is tudok majd rajta, nem csak a számat jártattam. Tőle hálálkodó mosolyt és szavakat kaptam, de hosszasabb beszélgetésbe nem tudtunk bonyolódni. A Sensei máris mondta és mutatta is a lépéseket, hogy mit kellett tennünk.
~ Chakra a kézbe, minden pozitív energiával együtt. Nehéznek tűnik, de valahogyan meg fogom oldani és lepipálom az összes Genin-t, aki itt van. ~Fel is vettem az alapállást, amit a Kos kézjellel hajtottam végre. Ez segített a legjobban a chakra koncentrálásában, és azonnal neki is láttam, hogy a kezeimbe áramoltassam. Hiába voltam jó a kontrollálásában, ez a művelet kifogott rajtam. Bár a legelső alkalommal sikerült egy aura szerű dolgot képezni a kezeim körül, de sajnos annak a színe nem és hatása nem volt olyan, mint kellett volna. Kék volt, pedig a Sensei szavai szerint jártam el. Ami kezdett idegesíteni, az a betegen látványa volt. Ha nem tudom előidézni a chakrát, nem tudok rajta segíteni és megszegem az ígéretem. Ez nem hagyhattam, ezért első körben a lenyugodás kellett, hogy sikerüljön. Ez körülbelül öt percet rabolt el a drága időmből, de legalább megvoltam vele. Vettem egy mély levegőt, és újra nekiláttam a chakra áramoltatásának. Most viszont még inkább arra törekedtem, hogy a szándékom erősebb legyen. A jóság, a védelem, az elkötelezettség… mind-mind igyekeztem, hogy a kelleténél is jobban átjárjon, hiszen csak így érhettem el azt a chakrát, amiről a Sensei beszélt és mutatott. Talán ez a gondolatmenet elég volt ahhoz, hogy meglegyen az eredmény: a zöldes aura kezdett megjelenni a kezeim körül. Arcomon elégedett mosoly jelent meg, noha jól tudtam, hogy az eredmény közel sem elfogadható, de saját képességeimhez mérten, szerintem elég jó irányba haladtam. Csak az volt a baj, hogy ez az öröm nem tarthatott sokáig. Ahogy jött, úgy illant is el a chakra. Egy apró megsemmisülés és világösszetörés alatt, némi pihenőt is tartottam, hiszen elég sok chakrát felhasználtam már és a technika még koránt sem tökéletes. Pár percet töltöttem csak el ezzel, hiszen az idő továbbra is kincs volt. Az idős nénire pillantva láttam neki újra a koncentrálásnak. Ahogyan végignéztem, láttam az arcán, hogy nagyon is fáj neki a sérülése, amit még nem tudtam, hogy mi az, de minden erőmmel azon voltam, hogy segítsek rajta. Ugyanazokat a lépéseket hajtottam végre, mint az előbb, csupán a chakra mennyiségét növeltem. A zöld aura ismét megjelent, most viszont nem örültem neki olyan látványosan, nehogy megint eltűnjön. Egyelőre igyekeztem a fenntartásán, és fokozatosan növeltem az adagot, amiben az is segített, hogy az idős hölgy szemeibe néztem. Láttam, hogy szenved… és ez adta azt az erőt, azt az elszántságot, amivel sikeresen stabilizálni tudtam a chakrámat. Óvatosan választottam el egymástól a két tenyeremet, és boldog voltam, hogy a pulzáló zöldes aura megmaradt közötte. Pontosan ugyanúgy, mint ahogyan azt a Sensei szemléltette nekünk. Még egy kis ideig fenntartottam, de aztán megszakítottam a koncentrációt, mert éreztem a tartalékaim végét. Lehuppantam a páciensem melletti szabad ágyra és igyekeztem kifújni magam, ameddig a többiek gyakoroltak… feltéve, ha nem én voltam az utolsó, aki végzett.

Amint mindenki végzett, jött is az újabb fejtágítás. Valamennyit sikerült pihennem, és visszanyernem a chakrám egy részét, de az elhangzottak alapján, most jött csak a dolog neheze. A feladat adott volt, ahogyan a lépések is, és az engedélyt is megkaptuk a kezdésre. Odaléptem a betegemhez egy mappával és tintával a kezemben. Megkérdeztem tőle, hogy mik a panaszai és minden egyes apró részletet felírtam magamnak. Ez még a későbbi tanulmányaimhoz tökéletes lesz. ~ Zsibbadás, fájdalom… A látható jelek pedig duzzadás, és vörösség. Hmm… ~Már értettem, hogy miért mondta azt a Sensei, hogy a chakra felfed mindent. Most viszonylag szerencsésebb helyzetben voltam, hiszen a beteg ébren volt, de ha eszméletlen, akkor nem tudja megmondani, hogy hol fáj és hol nem. Visszatettem a mappát a helyére, és közelebb léptem a beteg ágyához. A már jól ismert lépéseket követően, a zöldes aura meg is jelent a kezeim körül. Az idősebb hölgyre pillantottam, és egy kedves mosollyal az arcomon igyekeztem megnyugtatni, hogy most már csak egy keveset kell kibírnia a szenvedésből. Ezután a lábához helyeztem a kezeimet, közel a térdéhez. A tervem az volt, hogy előbb ott áramoltatom át a chakrámat és szép fokozatosan növelem a távolságot, egészen a bokájáig, hogy fel tudjam térképezni a testrészt. Csak el kellett kezdeni… Szép lassan és óvatosan kezdtem átáramoltatni a chakrámat, ügyelve arra is, hogy ne okozzak fájdalmat a páciensnek. A koncentrációmat nem hagytam lappangani, hiszen egy rossz mozdulat és kárt tehetek. Azt meg egyikünk sem akarta. Vártam, hogy az a bizonyos hatodik érzék életbe lépjen, amint sikerült a páciens lábába juttatni a gyógyító chakrámat, de semmi nem történt. Nem tapasztaltam semmit sem, és ez aggodalomra adott okot. Muszáj volt rájönnöm a titok nyitjára, ezért igyekeztem a chakra mennyiségét folyamatosan növelni. Ezt mindaddig megtettem, ameddig nem értem el a kellő hatást. Kezdett körvonalazódni a fejemben valami, amit elsőnek nem tudtam kivenni, de jó érzés járt árt az előrehaladás miatt. Olyan volt, mintha egy szikével felvágtam volna a másik lábát és „fizikálisan” kezdtem volna el felkutatni a probléma forrását. S mivel egyelőre csak a térdre koncentráltam, a láb azon része kezdett el jobban összeállni. Igyekeztetem átitatni chakrámmal a felületet, csak elég nehéz feladatnak néztem elébe. A fejemben már összeállt a kép, amit be is véstem, hogy később ne legyen ebből probléma, s mivel ott nem láttam semmi rendellenességre utaló jelet, ezért növelni kezdtem a felület lefedését. Bal tenyeremet óvatosan kezdtem eltávolítani a másik kezemtől, így növelve a testrész feltérképezését. A chakra erősségét muszáj volt megnövelnem, mert felelődött vagy csak úgy éreztem, de minden esetre nem hagytam, hogy a zöldes aura megszűnjön. Kizártam a külvilágot, és minden figyelmemet, ami eddig egy kicsit megoszlott, már csak az idős hölgy betegségének feltárására fordítottam. Éreztem, ahogyan a chakrám folyamatosan beleívódik az idegen szövetekbe, ahogyan átjárja a másik sejtjeit és mutatja meg nekem magát a szervezet. Ám, ahogyan haladtam lejjebb a vizualizálással, úgy „tűntek” el a szemeim elől a fenti részek. El is húztam a kezeimet, ezzel megszakítva egy időre a technikát, mert különösnek találtam az esetet. Sok chakrát vesztegettem el, de ez a rövid kényszerpihenő kellett, hogy rájöjjek a titok nyitjára. Ugyanúgy koncentráltam, mint eddig, mégis halványodni kezdett azon rész, ahol nem volt a kezem.
~ Ha sikerül több chakrát irányítanom a kezeim köré, akkor fent tudom tartani a képet akkor is, ha a tenyereim alatt kicsit kevesebb… de ezt nehéz lesz kivitelezni… ~vezettem le magamban az elméletet, ami könnyűnek hangzott, de gyakorlatban biztosan nehezebb lesz. Viszont nem habozhattam, léptem is vissza a betegemhez és koncentráltam is át a chakrámat a lábába. A gyógyító, zöldes aura előhívása már gyorsabban ment az átlagnál, de a feladat második része kívánt még bőven koncentrációt. A tenyereim alatt lévő chakrát igyekeztem gyorsan és pontosan átjuttatni a sípcsontnál lévő felületbe, körülbelül félúton a boka és a térd között. Azt a pontot választottam kiindulási helynek, onnan pedig folyamatosan igyekeztem „kiteríteni”. Folyamatosan koncentráltam az aurába a chakrámat és egyre jobban kezdtem érezni, hogy eredményes volt a tervem. Olyan két óra telhetett el, mire sikerült a teljes lábát feltérképeznem úgy, hogy minden apró részlet megmaradjon. A gond csupán az volt, hogy semmi olyasmit nem láttam, ami alapján rájöhettem volna a betegség kulcsára. A chakrám kezdett fogyni, a fáradtság jelei egyre jobban meg is mutatkoztak, de nem adtam fel. Kerestem, kutattam, térképeztem… de semmi. A Sensei viszont odalépett mellém, s hirtelen kérdésétől le is fagytam egy pillanatra. A chaka áramoltatását nem szüntettem meg, de összeszedtem minden gondolatomat, ami válaszul szolgálhatott.
– Rettentő furcsa érzés a chakrámon keresztül látni a dolgokat. Nehezen sikerült feltérképeznem minden részt és meg is gyűlt a bajom vele, de nem adtam fel. Olyan érzés volt, mintha felvágtam volna a testrészt és úgy tanulmányoztam volna át az egészet. Láttam, ahogyan az erekben áramlik a vér, ahogyan kapcsolódnak egymáshoz a szövetek, de… sajnálom Sensei. Azt nem tudom megmondani, hogy mi okozhatja a betegem panaszait. –Szégyen vagy sem, de jobb az igazat mondani ebben a szakmában, mint hazudni. Ekkor éreztem egy újabb idegen chakrát a sajátommal, ahogyan a Sensei átkoncentrálta a sajátját is a pácienst panaszolt területére. Figyelmemet azonnal a kérdéses ponthoz vitte, én pedig igyekeztem megjegyezni, hogy ez milyen betegség kiváltó oka.
A fejtágítás után a dicséretet is megkaptam, amit egy mosollyal nyugtáztam. Még végignéztem, ahogyan a Sensei elvégzi a megfelelő lépéseket a gyógyításhoz, majd megköszöntem az idős hölgy türelmét is. Igazán hálás voltam neki, amiért nem zargatott a beavatkozás közben. Leültem egy szabad ágyra, és most már csak arra koncentráltam, hogy a szemeim ne ragadjanak le. A pihenés nagyon is jól jött, és ameddig lógattam a lábam, a többieket figyeltem, hogyan haladnak… ha voltak még, akik gyakoroltak.