Gundanosok alkotásai ^^

Hát ide is írok, és most egy (pár) angolóra terméke jelenik meg Nem tehetek róla, egyszerűen unalmas... Sajnos manga/anime stílusban nem vagyok valami jó, ezért egy kis tollrajz csak úgy azokról, amik éppen a fejemben voltak.

(Kifogyott a tollam, vehetek új betétet :/)

Adj egy pengét, egy kardot,
De a tőr is felszabadít!
Ne csak állj, hanem harcolj!
Gyerünk hát! Csak hasíts!

Egy holt, vagy egy démon,
Soha se állja el utadat!
Ellened borítsa csak vérfolt,
Védd bátran anyád, húgodat!

Emeld fel csak pengéd,
Az Úr mellettünk áll,
Fényben ragyog a szentély,
Nem rettent a halál!

Adj egy pengét, egy kardot,
De a tőr is felszabadít!
Ne csak állj, hanem harcolj!
Gyerünk hát! Csak hasíts!

Imánk áldja a népet,
Lelkünk a mennybe száll!
Minden tetted, s véred,
Ne szolgáljon senki mást!

Ha eljő' hazánkba a béke,
Szívünk nyugalomra lel,
Ez lesz fáradozásaid bére,
Mikor családod szeretve ölel.

Rakd le hát a pengét, s kardot,
A tőr csak ármányt szül,
Szeress, dolgozz, sose harcolj!
S végül a mennybe kerülsz.

Fénylő gömb jöjjél hát,

Borulj fénybe éji világ,

Áhítva várjuk sugarad,

Hadd tisztuljunk meg általad!

Ó, ősi sarló, ki fenn ragyogsz,

Ki learatsz minden csillagot,

Hozz nekünk is gazdagságot,

Hogy várjuk mi társaságod!

Jaj, istennők ki elhagytál,

Hiába hallva, néped szavát,

Most álomra tér, elszenderül,

Ilyenkor a föld, sötétbe merül.

Ám felragyog végül az Óvó Szem,

Elkergetve minden rossz óment,

Balsors ki minket tépni szánt,

Megrettenve most tovább áll.

Izzó ezüsttől győzedelmes,

Pompád immár újra teljes,

Tökély Ő, mind fenséges,

Dicsértessék a Szentségest!

Felszólván az átkos kürt,

Hív minden gyermeket,

Fehérnép sír helyettük,

 Keserű az üzenet!

Jő a háború, hát hadra fel,

Kardot elő, ki harcra kész,

Családi házat hagyjad el,

Mert hazánk most hadba lép.

Anya sír a gyermekért,

Ki elvészni tán útra kélt,

Ilyet gondolni, hogy merék?

Hogy fiának többé nincs remény.

De ó jaj, ez itt mi légyen?

A fiú végül térdre rogy,

Egy nyíl hozzá el a véget,

S nem többé más csak egy holt.

Édesanyja zokogva,

Hiába tesz panaszt,

A Király legyint morogva:

„Mit érdekel egy paraszt?”

A gyermeknek vége,

De a háború még zajlik,

Sokaknak fog hullni még  vére,

Míg dögvészbe sarkallik.

Nincs is nagyobb bűn a Földön, mint az ember,
Kinek saját élete, mindennél többet ér,
Csak akkor eszmél fel, mikor nyakán feszül a kender,
Hisz szerinte vétkes, ki szavával egyet nem ért,
Hát lógjon, kösd fel gyermeked,
Hulljon hát, megannyi bús honfivér.

Végül tán kinyitja, hályogos szemét,
Széttekintve egy kárhozott föld peremén. 
Vajon a hatalom, mindent megér?
Senki sem válaszol, szimplán csak kérdez.
Ám végül aztán, egyben mindenki egyetért
Hogy dobhatták el, Isten szeretetét.

Egyszer mindenki számára eljön majd a vég,
Ilyenkor megítéltetik a kezedhez tapadt vér,
S legyél akár fiatal, felnőtt, gyermek vagy vén,
Az ítélet komor arca egyszer téged is utolér.

Ha kedves az üdvözés tisztítsd meg lelked,
S élj úgy mindig, ahogy istenednek kedves,
Vagy a purgatórium emészti el halandó tested,
Ez a sorsa mindnek, ki élve: gyilkos és hetyke.

Gondold meg jól, mikor tőröd másra emeled,
Midőn az ő élete fölött ítélkezvén, azt elveszed,
Ha nem félsz a tűztől, sújtson csak a penge,
De a sorsod szállját ezzel örökre elmetszed!

Magány

Elsötétült szemeim csak az éjszakákat látja,
Árnyékok közt, hidegbe, vaksötétbe zárva,
Hályogos világba nem vagyok más, mint árva,
Lelkem e dobozból már bárcsak tovaszállna.

Vörös tó

Jégszirom perzseli hideg szívem,
Sötét virág alkotja rideg hitem,
Ömöljék hát ki a vöröslő rózsa,
Lelkem tava, így leljen nyugalomra.

Nem élek én szép jövőt,

Nincs olyan jó életem,

Jöjjél el hát cselszövő,

Had érjen el végzetem.

Bús dalom szava messze jár,

Számára itten nincsen hely,

Hiába kérik meg sem áll,

Elmúlik, mint egy hópehely.

Eljött az idő, hát útra fel,

A sors engem most múlni vél,

A másvilágon vár egy hely,

Ringass el, hát úti szél.

Egy, két, há; Gyerünk lépjé már,

Négy, öt, hat; Félig már a sírban vagy,

Hét, nyóc, kilenc; Már mindegy mi lesz,

Tíz meg eggyel; A sornak vége lett!

Gyerünk cimborák, most már dalra fel!

Kevés a száj, egy újabb hang még kell,

Táncba nem mehetünk, így jót dalolunk,

Mielőtt a harcba esetleg még meghalunk.

Keserű a dal, de nekünk így van jól,

Hisz ezernyi férfi bátor torkából szól!

Hát indulj útnak, védd jól a hazát,

Egy, két, há; Gyerünk lépjél már!

Szállást kap, ki keres, és betérést kérvén,

S bár nem oszt ki garast, szegénysége révén,

Itt mégis fedélt talál, meleg kását, puha ágyat,

Megfáradt utazó, hát pihenj egyet bátran.

// és ezt bónusz + pont, hogy Miuruval küldtem el xd //