Hamacho-klán Birtoka

Namikaze Minato(Inaktív) Szer. Márc. 31 2010, 19:07

Egy nagy birtok, melyben a még megmaradt Hamacho klántagok élik mindennapjaikat. A ház egy kisebb része lejtőre épült, így hogy ne kelljen sok lépcsőt építeni, gerendákat álítottak a lejtőre, majd azokon folytatták a házat, melyről mostanra gyönyörű kilátás biztosít napfelkeltekor. A birtokhoz hozzátartozik egy kis tó és a környékén lévő kert és erdő. A kertet az évtizedek alatt gyönyörűen megmunkáltak és egy szentélyt is építettek, ahol a klántagok minden hétvégén imádkoznak elhunyt szeretteik békességükért.

Hamacho-klán Birtoka Home_in_Nikko_Forest_by_AndySerrano

Hamacho-klán Birtoka Japan_2005_by_Verie

Hamacho-klán Birtoka Impressions_Japan_II_by_Nebelstern

**Hamacho Yoshitaro** Vas. Feb. 05 2012, 10:34

[[[Karin]]]

A felkelő nap sugarai gyönyörűen megvilágították az egész falut, ám ezt a szemkápráztató látványt a Hamacho Klán birtokán lehetett a legjobban élvezni. Egy férfi sétált éppen fel az egyik virágokkal teli dombocsokára, miközben a szél meglebegtette a párától csillogó füvet, a ruházatát, a fejpántja végét és a haját, melyet már egy jó ideje nem vágott le. Talán régebben idegesítette volna, de most hagyta, hogy a széllel táncoljanak. Mikor megérkezett a "domb" tetejére, tekintetét egy öreg fára szegezte és elcsodálkozott.
~Hogy képes egy fa ilyen sok ideig elélni?~ kérdezte magától és egy újabb kérdés felvetődött benne. ~Vajon a szerelem is képes ilyen sokáig kitartani?~ gondolkozott egy kicsit, majd egy sóhaj kíséretében elővett egy kis kék tekercset és eszébe jutottak a nagyapa szavai.

"Az a tekercs majd segít neked ha újra akarod látni az unokámat. A benne lévő pecséttechnika egy egyszerű fordított idézést tartalmaz, melyet csak egyszer használhatsz majd fel. A készítésekor beleszőtten Hana chakrájának egy részét is és úgy állítottam be, hogy ha felhasználod, azonnal hozzáteleportálj. Ha tanácsolhatom egy hónapnyi idő elég lesz. Akkor használd fel."

Ekkor erősen megszorította a titokzatos tekercset és bizakodóan a fénylő napra tekintett, mely csak most kezd igazán kibukni a hegyek takarásából.
~Egy hónap...nem túl sok, de elég lesz....Hogy...~ majd itt a belső hangja egy pillanatra megcsuklott, mintha az önbizalom maradék darabjai is elkezdtek volna morzsolódni.

"De hogy mit találsz azt már nem tudom, vagy a szerelmedet aki megtalálta a teljes békéjét, vagy a démont aki a halálod akarja. Akárhogyan is alakulnak az események készülj fel, mert az esőfelhők már gyülekeznek és a pusztítás szaga terjeng a levegőben."

~A pokol kapujából visszahozzam...~ mondta magában, behunyta szemeit és még a gondolattól is megremegett.
Nem lenne képes még egyszer szembe szállni azzal a személlyel, akit örökre meg akar védeni. Nem helyes, ami vele történik. Nem adhatja fel ilyen könnyen, hisz a sok hőstett, melyet véghez vitt elveszne, értelmetlenné válna. Igen, egy hős áll most a régi fa alatt és egy suttogó hangot hall.

Sokkalta mélyebbek a gyökereid, mint hinnéd, Hősök Hírnöke...

Szemei kipattannak, a vére forr és a szíve úgy kalapál, mint eddig még soha. Mintha az ereje visszatérne. Talán nem is a színtiszta ereje, hanem az akarata, hogy tovább küzdhessen. Yoshi Ninja Útja! Szemében ott lángolt újra az az elszántság, mellyel még évekkel ezelőtt kezdte el kalandjait ebben a veszélyes és kalandos világban. A férfi visszarakja egy biztos helyre a tekercset, majd kézpecséteket formál és lecsap a talajra.
-Kuchiyose no Jutsu!- s hangja, mint a felerősödött szellő, végigsöpör az egész dombon.
A következő pillanatban egy füstfelhő kíséretében egy nagyobb és izmosabb darab gepárd nyújtózik előtte álmosan, végül kérdően az idézőjére pillant.
-Chee...Azt mondtad, van egy módszer, amivel nagyon erőssé válhatok...- kezdett bele, mire az állat egy csöppet döbbent ábrázattal bámul gazdájára. -Mutasd hát meg, barátom!- vigyorodott el Yoshi és az örömtől a hideg is kirázta.

Karin Vas. Feb. 05 2012, 12:37

(Na álljunk neki. Ha nem gond, rám bízod, hogy hogyan is állsz neki, vagy lennének instrukcióid? Ha igen, akkor oszd meg velem Pm-ben. Éppen ezért, most egy enyhe postott kapsz csak tőlem. )

Chii végignyújtózott a hideg földön. Nem volt hozzászokva ehhez az éghajlathoz, hiszen a szavannákkal ellentétben Kumogakire hideg és száraz volt. Kicsit összerezzent a feltámadó szél miatt, miközben lassan feltápászkodott a földről. A szavaid elgondolkodtatták őt, hogy miért éppen most idézted meg őt ennyi idő után. De az elszánt tekinteteden látta, hogy nem viccelsz és olyan tűz és elhatározottság ég benned mind régen. De mielőtt megszólalt volna egy hatalmasat ásított, ahogyan komoly tekintettel nézed rád.
- Valóban...- nézett rád, ahogyan körbesétált téged. - … de még mindig fiatal vagy hozzá. Az az út a természet útja, egy olyan technika, melyet nem lehet csak az akaraterődből megtanulni, hanem arra kell születni. - sétált csak körbe és körbe- Én elhiszem, hogy erőssé akarsz várni miatta, de azt is tudnod kell, hogy bele is halhatsz. - állt meg ellőtted, ahogyan mélyen a szemedbe nézett. - Annak idején maga Kabondo-sama is a mesterévé akart válni a technikának, de elbukott és azóta belátta ő maga is, hogy reménytelen és elveszett az tudás. Éppen ezért megtiltotta, hogy akármelyikünk is megpróbálkozzon az elsajátításával...- csukta le a szemeit- … de ugyanakkor van rá mód, hogy kivívd az engedélyét. - arca komor volt, ahogyan egyenesen a szemedbe nézett. - De az, hogy sikerrel járj, egyenlő a nullával. Még ezek útán is kíváncsi vagy rá? -kérdezte tőled, ahogyan te határozottan bólintottál. - Hajaj... tudtam hogy ez lesz. Te akaraterődet nem lehet megtörni se szavakkal, se tettekkel. Amit elhatározol azt véghez is viszed, de legyen...- sóhajtott fel. - Mára egyetlen egy személy van, aki ismeri az ősi rítust és segíthet neked elsajátítani. - fordult meg, ahogyan megfordult és elsétált tőled. - A Seidou no Monkipanki bejáratnál találod meg, de csak akkor fog segíteni ha uralmad alá hajtod az akaratát.. - tudtad meg ki az az segíthet neked, de azzal is tisztában voltál, hogy az akiről beszélt valóban egy igazi szörnyeteg.

**Hyuuga Shakaku** Vas. Feb. 05 2012, 21:32

Naka dalolászva közelítette meg a Narancsvidéket – avagy Narancsfej lakhelyét, ami nem éppen holmi lepukkant kis bádogdoboz. Először, amikor megpillantotta a szép kis birtokot, csak ámult egyet, majd nagyon örült a fejének, mint aki egy bevásárló kupont kapott – úgy tűnik, hogy az Unazakiaknál megszokott, s egy jó ideje hiányolt kényelem végre valahára ismét kegyeibe fogadja. Értsd: lehet, hogy ki fogja enni Yoshit a vagyonából.
Vöröske azonban nem a megszokott bejáraton keresztül jutott be a klánbirtokra, hanem bokorról bokorra kommandózta magát, mint egy elit ninja – várj csak, úgy rémlik, mintha ő névlegesen tényleg egy elit ninja lenne. De csak papíron.
Így hát nem is volt meglepő, amikor Naka átvetette magát az ablakpárkányon kívülről, s a szoba parkettjén landolt nem éppen nőiesen, na de nem baj, a lényeg, hogy sikeresen bejutott a célhelyiségbe.
~ Nyaaaa, idefelé láttam egy szépességességes tavacskát… milyen jó is lenne megmártózni!~
A tettek embere lévén előkapott egy tekercset (tán csak nem másra gondoltál?) a kosárkájából, majd pedig előpecsételte a bikinijét. Szépen levetkőzött, lassan, nem elsietve a dolgot, megcsodálva hibátlan testét, majd pedig felvette a bikinialsót, de a felsővel már problémája volt – mint úgy általában.
A szobán kívülről azonban hangokat hallott – az egyik tagadhatatlanul Yoshi volt. Így hát aztán Naka nekiindult, kitárta az ajtaját, majd pedig mezítlábasan, néma léptekkel haladt a hangforrások felé. Rátalálva a két beszélőre, Naka gyorsan magára vonta a figyelmet gyerekes nyafogásával:
- Yoshiii~, nem bírom megkötni a bikinifelsőmet, esetleg segítenél? – kérdezte mindezt bikinialsóban, jobb karjával nagyon minimális takarást adva melleinek, miközben a baljával Yoshi felé nyújtotta a felsőt. – Uuuhhhnn… te biztos nagyon jó vagy a… bikinifelsők megkötésében.
Azzal Naka a nagy ezüst szemeivel meredt az embertestű narancsra – szemeiben ártatlanság mellett ravaszság, huncutság és nem kevés perverzió csillogott, tipikusan Naka stílusában. Aztán a másik jelenlévő felé fordult, s azonnal szertefoszlott a szeduktív hatás, amit annyira fenn akart tartani. Ugyanis elkiáltotta magát a gepárd láttán, hogy:
- Te jó Kami-sama, egy foltos, anorexiás oroszlán!

**Hamacho Yoshitaro** Pént. Feb. 10 2012, 21:56

//Elnézést a várakozásért!//

A megidézett gepárd nem túl biztató információkkal állt elő az új és rejtélyes erővel kapcsolatban, mely az ifjú Jounin egyetlen esélye, hogy elég erős legyen megmenti a szerelmét. Gondolkozóan az állát kezdte el dörzsölni, miközben lassú léptekkel körbe-körbe járkált.
~Olyan erő, amit még a gepárdok vezére sem tudott elsajátítani. Ráadásul be is van tiltva. Na meg hogy 0% esély?~ gondolta magában majd elvigyorodott. Jobb kezét felemelte, hüvelykujját magára szegezte és határozottan kihúzta magát.
-Nem érdekel, mit kell legyőznöm ahhoz, de meg KELL szereznem ezt az erőt! 1000% hogy sikerrel járok!- majd leeresztette a kezét és mosolyogva sóhajtott egyet. -Különben hogy lehetnék én a következő Raikage, ha olyan gyenge vagyok, hogy még a szerelmemet sem tudtam megmenteni?- szomorodott el egy kicsit, de egy újabb vigyorral megvakarta a tarkóját.
Hirtelen apró és halk léptekre lett figyelmes és óvatosan kikukkantott a válla felett. Először csak egy meztelen lábfejet látott megjelenni, majd a láb többi részei, egy formás has és a női test többi érdekes részei. Ki is lehetett más, mint az önjelölt társa, aki alig pár hete csatlakozott hozzá, rejtélyes okokból, bár igazából Yoshi sejt valamit ez ügy kapcsán.
Visszatérve a látványra, Chee egy szánalmas sóhaj kíséretében eltakarta az egyik mancsával az arcát, miközben Yoshi elkerekedett szemekkel, vérvörös arccal és tátott szájjal bámult a rózsaszín hajú nőre, aki talán az ördög lánya is lehetne.

!!!OVERLOAD!!!

A mérők kiakadtak, a nyomás az egeket verte és eme perverz jelenetet nem is kell tovább ragozni //mert még a végén egy nőnemű egyed kinyír <.< //, mindenki érti milyen hatások zajlódhatnak egy férfiban. A vér egy kisebb robbanásszerűen tört ki a férfi orrából és elég nagy nyomóereje volt, hogy hátrarepítse, egyenesen egy asztalra, ami vele együtt oldalra dőlt. Ifjú hősünk nem is akarta megtudni, hogy Naka milyen örömteli és perverz fejet vághatott ezek utána, de ő felpattant és egyik kezét az orrára tapasztva, hogy elállítsa a vérzést, átlép az eldőlt asztalon.
-MI A JÓ FENÉÉRT VAGY BIKINIBEN?! És mi ez a pózőrködés?!?! Mintha nem tudnád, hogy kiakaszt engem...- morgott rá a társára, fordult egyet, lépett néhányat, majd idegesen felkapta a kezét a levegőbe és visszafordult. - Egyáltalán hol akartál te egyáltalán fürödni?!?!- emelte meg idegesen a hangját.
Mivel elengedte az orrát és eléggé közel került a hölgyeményhez, egy újabb, de az előzőnél kisebb "vérrobbanás" tört ki az orrából. Yoshi dühöngve meghátrált és valami törlőkendőféleség utána kutakodott a szomszéd szobában.
-Mellesleg meg KÖSD MEG MAGADNAK! Baka Naka....- mondta elvörösödve, ugyanis a "kép" nem akart kimenni a fejéből.
Néhány perc és a férfi még egy kicsit mérges arccal jött ki az ajtón.
-Ez meg nem egy oroszlán, hanem egy gepárd. Chee a neve.- mondta, majd sóhajtott egyet.
Hatásszünet.
-Naka...valami fontosról kell beszélnünk...- kezdett bele. -Én egy...nem is tudom mennyi időre, de elmegyek. Addig amíg nem vagyok, jó lenne ha valaki vigyázna a birtokra...Tudom, nem rég találkoztunk és lettél a "társam", de ha kérhetek ilyet, itt maradnál?...- nézett rá kérdő arccal.
Nem igazán gondolta, hogy az ötlet tetszeni fog neki, hisz már rájött, hogy ez a nő utál egy helyben maradni, inkább kalandokra vágyik és egyéb perverz szórakozásokra.
-Vagy talán velünk jöhetnél, nem tudom...Chee, te mit szólsz hozzá?- miután elmondta a véleményét, a következőt kérdezné. -Mikor indulunk?- nézett rá mosolyogva a nagydarab gepárdra.

**Hyuuga Shakaku** Szomb. Feb. 11 2012, 19:56

- Hohohohooo~ - kacagott Naka nem éppen normális módon. De most komolyan: Naka és normális? Ó, hát persze, a világ két ellentétes oldalán, vagy nem is, talán egy másik univerzumban; na igen, azt már talán inkább.
Bár, ha a „normális” szembeszállna „Nakával”, akkor lehet, hogy Naka győzne – aztán pedig elterjesztené a Nakaizmust! Fufufufuuu~
Míg Yoshi összeszedte szétgurult részecskéit, addig ő megkötötte magának a bikinit, majd pedig csípőre tett kezekkel nézte a társát.
- Ugyan kérlek! Férfiból vagy, magyarán még élvezed is az ilyeneket, nem? Az a szolid, alig észrevehetően kirobbanó vérözön sem éppen azt bizonygatja, hogy mennyire nem vagy perverz… Döh! És egyébként is: a kavicsozott műtóban akartam fürcsizni, amit szépen felforralhattam volna, hogy kielégítsen engem. Te perverz, már megint másra gondolsz, mi?! Igaz, elég sok főtt hal lenne a konyhán, de a Szőrköpő Szőrcsomó biztos megette volna őket… Vagy max éjjel bekenem az arcodat halfilével… Vagy a fogkrémedet cserélem ki halszagú izére… Hmm… - Naka a monológ végére egyre elhalkult, s felvette a „nagy gondolkodó” pózt, ami, tény és való, de mára elég poros lett, akárcsak azok a bizonyos agytekervényei is, amiknek elméletileg jelen kellett volna lenniük. De valószínűleg szabadságolták magukat.
A hosszú haját a válla fölött átlendítve sandított le az immáron azonosítható élőlényre.
~ Hmmm… Emlősnek tűnik, valószínűleg macskaféle, hasonlít… egy anorexiás foltos oroszlánra. Várj csak…!~
- Höh, szóval a neve Chee… oké, mostantól Foltinak foglak szólítani! – nagy dramatikus ujjmutatás a lényre. –Hé, Folti, neked mekkora van? Csak a miheztartás véget…
És ekkor jutott el agyáig (vagy valami hasonló állagú és funkciójú sejtállományáig) az, amit Yoshi mondott – nem nagy késés, ó, dehogy.
- Ugye van fogalmad róla, hogy milyen nyomi a fejed, amikor komoly próbálsz lenni? – kérdezte egy ügyesen fabrikált, kifejezéstelen arccal, majd pedig egy mosoly jelent meg az arcán, kivételesen nem őrült, csupán… problémás személyiséget sejtető: - Nos, ez igazán kedves tőled, hogy gondolsz rám… és tudod mit? Megáldalak csodás énfelségem jelenlétével! Egész vicces lesz veled tartani. Viszont nem foglak felkaparni a sárból, ugye tudod? Friss manikűröm! Viszont, ha tudok, akkor segítek.

Karin Kedd Feb. 14 2012, 21:19

(Bocsánat a késésért. Elfeledkeztem, igen igen, jól olvastátok, pont rólatok feledkeztem el a chuunin vizsga szervezése amiatt. Na de vágjunk is bele. )

Az anorexiás oroszlán, akiről, mind később Yoshi kun is helyesen mondta, egy hasonló fajtába tartozik a macskák faján belül, név szerint a gepárdok közé, kissé lehajtott fejjel és kaján vigyorral az arcán nézte az őt megidéző Kumogakurei jounin hanyatló szárnyalását a kunoichi ellen. Bár először megilletődött vagyis meglepődött, majd értetlenkedett egy csöppet és csak azután tudott jóízűen nevetni. Annyi biztos volt, hogy ez az emberi nőstény, egyből elnyerte a tetszését, ellentétben azzal a lánnyal, akiért Yoshi teljesen oda volt. Bár ezt inkább nem tette szóvá neki.
- Egy törvény sem tiltja, hogy egy barátod is magaddal hozd. - válaszolt végül Yoshi kérdésére, bár még mindig halkan és elfordulva nevetted rajta- Bár nem tudom, hogy Kabondo-sama mit fog szólni hozzá, de ez a döntés a tiéd. És mosom mancsaimat, akármit is csináltok vagy történni fog. - nézett a lányra, ahogyan lassan megindul felé, lassú és kimért léptekkel, ahogyan az arcába és a szemébe nézett egy pillanatig, majd vissza az útjára, váratlan dolgot csinált. ahogyan a lány mellé ért, hirtelen oldalra fordult a kunoichi irányába, majd a puha lábának dörgölőzve olyan hangot adott ki, melyet Yoshi csak ritkán halott és azt Chee-től. Dorombolt, ahogyan a lány lába végigsimította az oldalát, majd mögé kerülve visszanézett Yoshi-ra. - De annyit had mondjak el, hogy ő sokkal aranyosabb lány mint Hana és az illata is jobb...- mosolygott elégedetten, miután beleszagolt a levegőbe, de lényegében ezzel sokkal többre célzott. Yoshi jól tudta, hogy a gepárdoknak milyen jó a szaglása és azt is, hogy a profik nemcsak az ellenség chakráját, hanem annak jellemét is kitudják szagolni. - … még ha... - nézett fel a kunoichire, ahogyan váratlanul elnémult, ahogyan annak szemébe nézett. Nem volt semmi, de a macska megérzései jelezték a veszélyt, amit a lány tudott jelenteni az ellenségeinek. Talán éppen ezért Chee lassan és mégis óvatosan eltávolodott a lánytól, miközben folytatta- … itt az ideje annak, hogy induljunk. Yoshi-kun, ha van még valami dolgod, akkor itt van rá az esélyed, lehet, hogy nem lesz több. És... - nézett újra a kunoichire- … neked egy nem ennyire nyitott ruhát ajánlanék kis hölgy. Ahova megyünk, könnyedén megsérülhetnek a nyitott részeid....- vigyorgott kajánul ismét, ahogyan ez az utolsó esély, hogy ha van valami dolgotok az indulás, elintézzétek.

(ui.: Yosni, vagy Aiken, örülnék, ha létrehoznátok a megadott helyen a Gepárdok rejtekét, mert én nem vagyok otthon ebben a témában! )

**Hyuuga Shakaku** Vas. Szept. 16 2012, 13:57

Az ezüst szempár acélos villanása egyedi – és ugyanolyan gyilkos, mint bármely materializálódott penge éle.
A lány kivételesen némaságba burkolódzik, nincs kit szórakoztatnia, s nincs is olyan, aki jelen pillanatban szórakoztatni tudná. A Tüzes Hime-sama jeges eleganciával pillant ki az ablakon, s fürkészi Kumogakure nyüzsgő utcácskáját. Ugyanakkor viszont nem szentel különösebb figyelmet a jövő és menő alakoknak, hiszen az arcukra sem fog emlékezni, ha ismét felkel a Nap – a nevükre pedig főképp nem.
~Már ha egyáltalán ismét felkel a Nap…~ Rideg gondolat ez egy magafajta kegyes úrhölgynek – bár ha jobban belegondolunk, akkor nem volt ő sem kegyes, sem úri, sem pedig hölgy. Soha.
A lány emelt állal, de nem felhúzott orral figyel, mint egy néma, de magasztos szoboralak, aminek szerepe az, hogy mozdulatlanul legyen tanúja az évtizedek történéseinek – legyen az békés vagy véres. Pont úgy, ahogyan ő is most. S mint bármely más szoboralak; ő is érzi a változások szelét.

Jiraiya Vas. Szept. 16 2012, 18:58

// Naka //

Már javában zajlik az élet Kumogakure utcáin. Két órával múlt el nyolc óra. Nem kell jó matekosnak lenni ahhoz, hogy az ember megállapítsa, hogy bizony Délelőtt tíz óra van. Ezt a kertben heverő napóra is mutatja, habár nem igazán szentelnek neki túlzott figyelmet. Pontosan úgy ahogy a vörös hajú lány sem figyel fel az emberekre. Persze ez kölcsönös. Esetleg a fiatalabb munkások mernek ránézni messziről, de amint közelednek felé azonnal leveszik a lányról kíváncsi pillantásaikat és vagy a talajt nézik vagy csak mereven bámulnak maguk elé. Az égbolt meglepően felhős. Mire is számítana ez ember a "Felhők közt rejtőző" faluban nem igaz? De most ezek a szép, pihe-puha felhők rendezett sorokban állnak az égbolton. Ilyen is ritkán van. Ha a leányzó felnéz az égre, láthatja is őket és mivel szélcsend van, így nem igazán mozognak. A mászkáló emberek közül alig akad aki beszél. Esetleg a félőrültek magukban, de az olyanból kevés van errefelé. Egy dolog azonban "megütötte" a leányzó fülét. Akaratlanul is fültanúja lett két idős öregasszony beszélgetésének. Ugye mind tudjuk, hogy az ilyen pletykás öregekhez talán előbb eljutnak az információk mint a Raikagéhoz.
- Már megint háborúznak! Hiába, ezek nem tudnak nyugton maradni...
- De most mi lesz azokkal a jófajta Teákkal? Ha az Országukban háború van, akkor nem lesz áru!
És el is mentek. Persze a beszélgetésük még nem maradt annyiban csupán suttogássá fajult a dolog. Lehet, hogy a leányzót nem is igazán érdekelték ezek a dolgok, de ha sikerül egy képzett fülnek meghallania az értelmetlen beszédben az infót, akkor érdekes dolgok indulhatnak meg. De most, a képzett fülek egy kis segítséget is kapnak az égtől. Igen, az égtől. Egy tarka madárka száll le az ablakpárkányra. A madár egy sólyom szerű élőlény lehet, mivel Sashoz egy kicsit kicsi. Egy levél van a lábára erősítve. Valószínűleg a lánynak, vagy a Birtok egy tagjának szánták az üzenetet. Most már csak a vöröskén áll, hogy kíváncsian meglesi-e az üzenetet, vagy hagyja a fenébe és megsüti a madarat ebédre.

~ Ha megnézi az üzenetet ~

A Tea Országában zavargások zajlanak. A Wasabi és a Wagarashi család küzd a hatalomért. Konoha és Kiri is részt vesz a csatákban a két család oldalán. Információink szerint, még egyik fél sem tud a másik jelenlétéről. Ha viszont találkoznak, akkor az egy Háború kitöréséhez vezethet...

A levél nagyon érdekes és igazából nem lehet tudni, hogy ez a Hamacho klán informátorainak az üzenete, vagy talán a Vöröske hódolójának levele. Egy biztos, fel kellene akasztani azt aki küldte.

**Hyuuga Shakaku** Vas. Szept. 16 2012, 21:19

<JiraJira>

A lány mozdulatlan mindvégig – csak az ezüst szempár találja meg a felfelé vezető utat. Másnak gyilkos pillantás lenne, de a távoli felhőket nem tudja befolyásolni. Már nem. Viszont a fülét megcsapja egy érdektelen párbeszéd annál inkább érdekes foszlánya. Noha a teste mozdulatlan, az arca rezzenéstelen, ő figyel, hallgat.
~Háborúskodás? Tehát elkezdődött…~
A magasból viszont egy áldás száll reá, de csupán egy repülő élőlény formájában. A sólyomszerű képződmény jól láthatóan üzenetet hozott, de jelen pillanatban nem tudja eldönteni, hogy ki részére. Aztán persze eszébe jut, hogy a Hamacho klán bizonyára rendelkezik madárházzal, s ha a Raikage pecsétjét bírná az üzenet, akkor azt egy kumogakurei madárnak adták volna, mely egyből a madárházba vitte volna. Ehelyett ez a palimadár itt landolt, nem pedig másutt.
És persze a lány régen jobban hozzá volt szokva a váratlan üzeneteknek. Már nem annyira. De talán a régi kapcsolatok még sem halványulnak olyan gyorsan, mint ahogy a lány gondolná. Ennek tudatában tehát (plusz belegondolva abba is, hogy ő mindenféleképpen elolvassa az üzenetet, nem számít, hogy szerelmes levél-e, vagy sem), a madarat megszabadítja az apró, de felesleges súlytól, hogy felbontsa és elolvassa az üzenet tartalmát.
~Ez akkor Konoha kontra Kiri lesz…~
A lány mély levegőt vesz, s vakon bámulja az aprócska cetlit. Aztán az ezüst szempár túlzott hirtelenséggel vált célpontot, s ő ismét a járókelők sokaságát nézi, miközben az ujjbegyei között tartott vékonyka papír meggyullad és elég, s a hamu a földre hullva szétkeveredik a szellővel.
- Hé, te ott! Melyik karaván megy leghamarabb a Tea országába? – szólít meg egy szolgát, aki éppen arra jár, s szó szerint átdöfi a tekintetével. – És honnan?

Jiraiya Szomb. Szept. 22 2012, 19:22

Egyre inkább kezd híre menni annak, hogy mostanában egy szadista szépség mászkál Kumogakure utcáin. A férfi akit a "kislány" leszólított, ijedtében elejtette a hatalmas dobozt amit cipelt. Ahogy azt kell, szépen össze is tört. Tele volt mindenféle kisebb dobozkával, amik szintén kiborultak és szemmel láthatóan teafüvek voltak bennük. Vacogó fogakkal és falfehér arccal nézett a vöröske szemeibe, majd a kapu felé mutatott.
- O... Ott! Éppen egy órája jött meg az utolsó szállítmány legalább egy tucatnyi lóval. Mind fel volt málházva... Szerintem most indulnak majd vi... - Nyelt egy nagyot - Vissza. De az napokig tart míg visszaérnek. Hajóval pedig csak az út fele, de kereskedelmi hajók már nem járnak a vizeken...
Majd hirtelen elkapta a tekintetét a vöröskéről és sietve kaparta össze a maradék rakományt, majd elsietett. Habár, egész szép kis kupit hagyott maga után.

Amennyiben a lány elindul felkeresni azt a bizonyos lovas karavánt, akkor a falu főkapujától néhány percre találja meg őket. Valószínűleg ez lesz az utolsó karaván, ami a Tea Országából indul. Meg kell fontolnia jól, hogy hogyan akar eljutni az úti céljáig. Esetleg magánhajóval odaér két nap alatt, de a karavánnal minimum három nap.

// Amennyiben úgy döntesz, hogy a karavánnal mész, akkor az Erdőségekhez, ahol megtalálod a csapatot. //

**Hyuuga Shakaku** Vas. Szept. 23 2012, 16:06

<JiraJira>

Vérszínű haja némán libben a szélben, végzetes lángok képzetével ölelve körül a fiatal alakot, s a rideg ezüst szemek nem kevés szadizmussal villannak rá az áldozatára. Néha élvezi a hírnevét, néha megveti – de most különösen jól szórakozik a férfi dadogásán és gerinctelen gyávaságán. Egy ragadozóhoz illő csábos kis mosoly kerül ki a hibátlan márványarcra, mely ridegebb a legtöbb acélnál.
- Nos, köszönöm. Majd a közeljövőben talán meghálálom… a magam módján – a hangja suttogássá halkul, mely tovaveszik a szélben; a következő pillanatban ő maga sincs ott.
Néma és jeges méltóságteljességgel lépdel át az egyébként napközben kihalt szobák mellett, hogy a saját, noha ideiglenes lakosztályába térhessen be: ott átöltözik és magához veszi minden ingóságát – ami nem sok: pár tok, amiket magára szerel, egy shirasaya-katana és pár tekercs. Bőrruhás mivoltát egy egyszerű és vékony anyagú, noha mindent fedő szürke köpönyeggel fedi el, melynek csuklyáját mélyen az arcába húzza. S mivel tudja, hogy jelen pillanatban a hírneve nem sokat segít majd rajta, sőt, hátráltatja majd (legalábbis abban, amire készül és szavakat gyűjt), az ezüstös csillogású tükörmaszk is az arcára kerül.
A lakosztályából kifelé menet megragadja az éjjeliszekrényen díszelgő Kumo fejpántot, mely tényszerűen nem a sajátja, hanem Hana (avagy Megalomániás Megami) ruházta át rá, méghozzá annak reményében, hogy ha a Fegyverkészítőktől ebben lopja el azt a bizonyos Fegyvert a vörös hajú nőszemély, akkor Kumogakurét fogják gyanúsítani. A dolog viszont úgy alakult, hogy Vöröske meggondolta magát és lelépett. Csakhogy a fejpántot nem adta vissza. Sem a jogos tulajdonosnak, sem pedig Yoshitaronak.
Árnyékok árnyaként haladva veszi útját a Kikötő felé, ugyanis előbb a szavai által próbál szerencsét, s csak végső esetben folyamodik a karavánozáshoz.

Jiraiya Szer. Szept. 26 2012, 10:58

Álcáját gondosan magára ölti, lelkileg is felkészül. Nem mintha lenne ember aki útját tudná állni egy dühöngő nőszemélynek, hát még ha az a nő egy "Aikan". Ahogy a lány végigsuhan a falun, számtalan dolgot hallott és látott. De egyik információ sem volt különösebben figyelemfelkeltő. Csak a tömegek zajai, néha-néha muzsika szó és a játszadozó gyerekek örömteli viháncolása, ami olykor iszonyat irritáló. Szemlátomást a "Háború" még nem jutott el Kumogakuréba. Messze van még, és nem is velük történik. Amíg pedig a harcok nem rázzák meg a Villám Országát, addig nem kelt az emberekben semmilyen negatív érzetet a Háború fogalma. Ezért is érdekesek az emberek. Addig nem érzik át a dolgokat, amíg meg nem tapasztalták. Onnantól fogva pedig félik azt a bizonyos dolgot. De amint azt a leányzó is látja, a Ninja Falvak előrelátóak. Nem csoda, hiszen a legtöbb ma is élő shinobi és vezető, mind átélték már azt a bizonyos Háborút. Láttak már csúnya dolgokat. Ezért is nem meglepő, hogy az Őrök száma megszaporodott, de a leányzó még így is átjutott rajtuk és végül eljutott a Kikötőbe, ahol már javában folytak a munkálatok. A kikötőben három hatalmas hajó is díszelgett. Persze, rajtuk kívül volt néhány kisebb kereskedő hajó is, akik már nem indulnak el egy darabig. A három csatahajóból kettő üresen áll. Az egyikre pedig éppen most szál fel néhány ember. Vegyesen vannak Kumogakurei shinobik és matróznak való fiatalok is, és persze a kapitány. Most dönthet a leányzó, hogy esetleg megpróbál feljutni a hajóra, aminek úti célját nem ismeri, vagy netalántán elköt egy kisebb de még mindig nagynak számító kereskedelmi célból alkalmazott hajót. De az is lehet, hogy abban a zavaros és őrült elmében valami teljesen más ötlet teremt villódzó, fel nem talált, képzeletbeli villanykörtét a leányzó fejecskéje fölé...

// Akkor a Kikötőbe kérem a postot ^^ //

**Hamacho Yoshitaro** Szer. Feb. 17 2021, 13:05

// Nohara Rin - A feltámadt ifjú //

Sötétség. Végtelen sötétség borította be őt most: rabul ejtette, átölelte és ott tartotta a lebegő állapotában a férfit. Valahol távol a horizonton látott narancssárga és sárgás színek keveredésével fényeket, melyek lassan közeledtek. Csak nézte ezeket az égi tüneményket, amik az északi fényekhez hasonló vonultak a szélrózsa minden irányába. Egy igazán...páratlan és lélegzetelállító látvány volt.

Valami melegséget érzet maga mögül... valami váratlanul átölelte és a egészen a füléhez húzódott a női alkott s bájosan hangján megkérdezze.

Miért _vagymég ^életben?

Egy baljós dallam zenéje kezdett a háttérben zúgni. Hirtelen emlékképek hada ostromolja meg az elméjét a Kumogakure-i Jounin, mindegyik egy halálközeli pillanat vagy barátainak az élettelen arca volt, a végénpedig megjelent 'az'... A nagy, sápadt fa, ami a holdas éjszaka csillagait karcolja olyan magas. Látja a gubókat a gyökerein, melyek belepik az egész ismert világot.

-GHH!!- pattanak ki a szemei.

A párnája alá rejtett Kunai-t szoroan megragadja és pánikszerűen az egyik sarok felé hátrál, miközben ösztönös az ellenséget keresi. Védekezően előre tartja a fegyvert és a szobája minden szeglete felé emeli, mintha csak ezzel elő tudná ugrasztani a rejtekeik közül saját démonjait...

Visszatért a valóságba. Teste tocsog a verítékben, haja kócosan az arcába omlik és légzés csak most kezdett egyáltalán stabilizálodni, miközben szinte 'kitapintható', hogy szíve a torkában dobog.

~Nincs..senki...nincs...senki..itt..~ emeli le lassan, de remegve a fegyverét. Ujjai lassan meglazulnak, mire a tőr komótosan kicsúszik laza ujjaiból és beleáll a fapadlózatba. Yoshitaro megkönnyebbülten temeti arcát kezei védelmező sötétségébe, majd nem kapkodva hátra tereli vele összekócolt haját.

Némán és már robot módjára veszi át újra az irányítást teste felett, majd belekezd a reggeli edzésbe. Nyújt egy párat, majd fekvőtámaszt követve a plafonról lógva felüléseket kezd csinálni.

Egy 20 perc elteltével már a földszinten van és a reggelijét majszolja: tegnapról megmaradt sushi, pár zöldség és gyümölcs a korai lakoma tárgya. Semmitmondóan pusztítja a falatokat, miközben az újságot olvassa.

~Háború...gyilkosság...rablás...infláció... Minden nap szinte ugyan az...~ csámcsog épp egy kisebb falatt uborkán. Ránéz az órára, ami reggeli fél kilencet mutat. ~Holnap lesz megint tanácskozás...~ sóhajt egyet. ~Legalább tanácstagként nem kell kirakat bábut játszanom...~ majd betömi magába az utolsó falatokat és irány a zuhany.

A szobájában van és épp szárítja haját, majd friss ruhát vesz és a felszerelését nézi át. Igazából mindet rutinszerűen csinál, hisz egy katona ugyan annyit ér, mint a karban tarott felszerelése és fegyvere.

Mindent átnézett, már csak az apjától megörökölt családi Katana maradt hátra. Határozott, de lágy mozdulattal húzza ki a nemesi pengét hüvelyéből és vizsgálja meg az aranyborításos kardot. Szomorúan kell konstatálnia, hogy a fegyver éle már némileg megkopott és hogy a javítása igen nezékes - no meg drága - lenne. Ez volt apjának hagyatéka... de vajon egyáltalán követi-e Yoshi az apja által kijelölt utat? Mert jelenleg nincs meg benne sem az a főnökösködő kisugárzása, sem a szigorúsága. Ő Hamacho Yoshitaro, nem pedig Hamacho Inukara. Teljesen más ember, az érme két oldala.

A fekete szallaggal ellátott ajtót finoman félrehúzza és belép apjának szobájába. Látszik, hogy pár bútort átvittek a klán vezér szobájába, melynek tisztségét elenleg édesanyja, Hamacho Mizuki tölti be. A dohos szag valamennyire érezhető vélik a belépésekor, de ez talán a felerősödött érzékei miatt lehetett.
Egyéb iránt semmit nem változott a hely, talán csak kicsivel több a por.
~Majd szólni kell a cselédeknek...~ add magának egy újabb feladatot a napjára. Puha léptekkel elindul az egyik díszes fal felé, amin egy kardtartó szerkezett van felerősítve, bár fegyver nem található rajta. Yoshitaro a vállainál lepattintja a kard hüvelyének bőrtartó szerkezetét és leveszi vállairól. Kicsit bizonytalanul és kétkedő gondolatokkal, de visszahelyezi a családi pengét a helyére - oda, ahová való.
-Jobb ez így... A saját utamat kell járnom. - mondja és egy apró mosoly jelenik meg az arcán, talán a mai nap első mosolya.
Furcsa zümmögést hall hátizsákjából és érdeklődve leemeli ezt is válláról veszi csak észre, hogy az egyik oldalsó zsebéből kék fény szivárog ki. Ujjaival kibontja a táska azon oldalát és érdeklődve vesz ki egy szépen faragott fadobozt, melynek résein keresztül a fény még inkább ragyog.
~A ... toll?~ s szabad kezével kinyítja Pandora szelencéjét...

**Nohara Rin** Hétf. Márc. 01 2021, 17:46

//Hamacho Yoshitaro - A feltámadt ifjú//

Egy álom csak, mégis ellepte teljes egészében elméd, megtöltötte azt a sötétségével... vagy épp hogy elméd sötétségét hozta felszínre? Képek pörögtek le előtted, melytől egész lényed csak menekülni akart, és a legjobb búvóhelynek a keserű valóságot találta. Hiába álltál ott, mint egy ijedt vad, nem volt már ott, ki zsákmánynak nézett ki téged... a rideg múltad. Lassan realizálódik benned, hogy már a biztonságos fényben vagy, mégis kezeid sötétségébe menekülsz néhány pillanatra. Az idő telik, kénytelen voltál hát előrehaladni a napban, talán jobb is, hogy az egyedül léttől, a csendtől egy kis időre menekülsz, nem igaz?

...

Egyik rémálomból a másikba menekültél, a hírek lefestették előtted a szörnyűséget, mellyel amúgy is tisztában voltál, és amellyel napról - napra szembe kellett nézned, mert rajtad is múltak a dolgok. Azonban ideje volt kicsit félretenned a világ dolgait, és a sajátjaid rendezned. A pengét visszatéve azon a fény élesen csillant meg, és belenézve magadat láttad, nem édesapád, és ez így volt rendben. Hiába vagy katona, nem váltál bábbá, hanem érző lény maradtál, és amíg dobog benned az emberi szív, addig senkivel nem egyezhet az ösvényed.
...

A fény tiszta volt, és egyértelmű. Az amit eddig kabalaként tartottál magadnál, most mintha ténylegesen irányt akarna neked mutatni. Halk léptek ütik meg a füled, majd hamarosan egy ismerős hang is társul hozzá:

- Ohh, Yoshitaro - sama, hát megérkezett, rég láttam erre felé, segíthetek valamiben? - a cseléd most is olyan volt, mint amilyen szokott lenni, precízen formálta szavait, és fegyelmezetten állt, szemével végig mért téged, majd a végén szemkontaktust igyekezett létrehozni veled. - Megváltozott az úrfi, valami már más a tekintetében, valami már máshogy csillog. - apró szünetet tartott a korosodó férfi, majd egyenesen, célzó értékűen a kéken fénylő tárgyra nézett. - Csak nem? Mit akar most tenni? - előre sejthető válaszod megvárta már csak illemből is. - Mindjárt összekészítek neked némi élelmet, ha nem bánja, szüksége volna esetleg valami másra is? - megint csak várt a válaszodra, és csak utána emelte magához ismét a szót. - Fiatal, és erős még, abban a korban van, amikor a leginkább nyomja a vállát egyfajta teher... a felelősség a jövőért. Maga nem dobta ezt el, mint sokan mások, az úrfi csöndben tűri, és cipeli, de nem szabad vele rohannia, minden lépése számíthat, mert ha ingoványos talajra lép akár csak egyszer is a jövő egy része az ürességbe hullhat. - Lassan, komótosan indult el a dolgára, erre már nem várt tőled választ, nem tudod mi lehetett a pontos célja ezzel, de ott hagyta neked, hogy vidd magaddal az utazásodra.

...

Eljött az indulás ideje, valószínűleg nem a legjobbkor, hisz feltételezhetően egy néhány napos kiesést nehezen engedhetsz meg magadnak jelen szorító helyzetedben. Talán pont ezért most szólított a toll? Hogy egy kicsit emelje a nehéz súlyt válladról valamilyen formában? Néhány órára volt tőled az emlékezetedben tisztán élő szent hely. Az emberek talán éppen misztikussága miatt, vagy egyéb okok következtében nem látogatja, így mondhatni alig fordul meg ott bárki. Csöndben telt minden lépted, a lágy szellő süvítése, a madarak halk csicsergése volt egyetlen társad. A csend lehet békés, de saját démonjaid is előhozhatják, ha úgy adódik, a csend ijesztő is lehet, de valami olyan is, amibe csak kívánkozik az ember. Mégis az apró részletek körülötted talán most ezt a csendet nyugalommal töltötték meg, de ki tudja, hisz a külvilág nem az, ami bennünk uralkodik.

Hamacho-klán Birtoka 145467434_452678099110200_6700640951487498001_n.png?_nc_cat=106&ccb=3&_nc_sid=ae9488&_nc_ohc=7EpDJ-h6GLYAX9gkliZ&_nc_ht=scontent-vie1-1

Megérkezve már egy kevésbé hívogató táj tárult szemeid elé, a köd belengte az egész térséget, mégis emberi nyomokra lehettél figyelmes. Égő fáklyák sorakoztak a szentély előtt annak egyébként is feltűnő bejáratát jelezve. A lobogó tűz egy árny alakot festett a kőre, ami közelebb érve egyre tisztábbá vált. Egy női alak rendezgetett éppen bent valamit. Megfelelő szögből tisztán rálátásod nyílik a személyre. Hosszú fehér haja omlott le fakó, élettelen bőrén, lenge, halvány színű nyári ruhában rendezgetett a színes virágokat, mely tökéletes kontrasztban állt a lánnyal. Amint végzett az igazgatásokkal finoman lépdesve indult el a bejárattól. Lassan kezdett el fölfelé mászni valamennyit, majd egyenesen rád nézett, akár távolabb, akár közelebb vagy. Lassan emelte föl kezét, és mutatott rád ujjával.

- Én ismerlek téged. - kinézetével ellentétben hangja csak úgy pezsgett az élettől. Nem várt semmit tőled, sietve folytatta, amit mondani akart. - Mit keresel erre? Tudod merre kell menned? - hangjából a sejtelmes kérdést tudtad leginkább kivenni, majd nem várt többet, máris mászott tovább a hideg köveken a vékony ruhában. Szökellt szikláról sziklára, már utolérhetted, ha akartad. Ösztöneid most is pengeélesen működtek, így kiszúrhattad, hogy a leányzó egyik óvatlan mozdulatánál csupasz talpát rossz helyre tette. Az enyhén csúszós felületen indult el lefelé lába, és vele együtt egész teste.

...

Egy bizonyos helyen megállt, és csak várt, ragyogó jégkék íriszeit az égre emelte. Végigpásztázva a környéked láthattad, hogy nem éppen biztonságos, könnyen omolhatónak tűnt néhány helyen, a hölgyemén viszont a legnagyobb nyugodtsággal ült le.

- Érdekes, hogy pont most jártál erre, soha nem futottam még itt össze emberrel. - mosolyodott el közben. Talán különösebb volt, hogy ő tartózkodik e zord helyen, minthogy te. Ő védtelennek, sebezhetőnek, míg te egy erős, határozott shinobinak tűntél, mégis elmondása alapján ő látogatja a szentélyt gyakran kettőtök közül.

// Természetesen most is igaz, hogy azt, amit írtam bárhol megakaszthatod annak megfelelően, hogy hogy cselekedsz, én csak feltételeztem valamit.//

**Hamacho Yoshitaro** Szer. Május 19 2021, 12:40

// Nohara Rin - A feltámadt ifjú //

A fény mindig azt hiszi, hogy ő a leggyorsabb a világon ... de téved.

Mert lényegtelen hogy a fény milyen gyorsan járja a világot, ha a sötétség mindig ott lesz hamarább és várni fog rá.

T.P.

A ragyogó madrátoll pulzálása már-már hipnotikusan hatott a narancssárga hajú Jounin-ra, aki érdeklődve forgatta azt a kezei között. Szinte észre sem vette, ahogy az egyik szolgálólány belép a szoba ajtaján és az ifjú titánt vizslatja.

-Ohh, Yoshitaro - sama, hát megérkezett, rég láttam erre felé, segíthetek valamiben? - szólal meg kimért stílusában a nő. - Megváltozott az úrfi, valami már más a tekintetében, valami már máshogy csillog. - teszi hozzá miközben tovább figyeli a Jounin-t.

~Ha csak tudná hölgyem, mennyi minden változott...~ sóhajt egyet kimerülten.

-Így is...mondhatjuk.- mosolyog rá, majd a fénylő tollat óvatosan visszahelyezi a kifaragott dobozkába.

-Csak nem...? Mit akar most tenni? - kérdi érdeklődve, miközben elrakja a tollat.

-Egyértelmű: útnak indulok.- válaszolja Yoshitaro, ahogy szép lassan a cseléd felé fordítja testét.

-Mindjárt összekészítek neked némi élelmet, ha nem bánja, szüksége volna esetleg valami másra is? - teszi fel munkájáhához hű kérdéseket.

-Nem, köszönöm. Másra nincs szükségem. -mosolyodik el a középkorú férfi és derékra helyezi kezeit.

Egy apró emléket úszott be elméjéből, a régmúltból, mikor még nem is járt Ninja Akadémiára. A cselédek voltak számára amolyan gondoskodó nővérek, mindig vigyáztak rá és próbálták féken tartani túlságosan is energikus jellemét.

- Fiatal, és erős még, abban a korban van, amikor a leginkább nyomja a vállát egyfajta teher... a felelősség a jövőért. Maga nem dobta ezt el, mint sokan mások, az úrfi csöndben tűri, és cipeli, de nem szabad vele rohannia, minden lépése számíthat, mert ha ingoványos talajra lép akár csak egyszer is a jövő egy része az ürességbe hullhat. - jegyzi meg, majd további szóváltás nélkül tovább is áll.

~Ennyire kiismerhető vagyok...? Mondjuk kispisis korom óta ismernek már, így nem meglepő...~ mondja magába, majd elindul a szobája felé.

Ideje összepakolni, valami vár rá...

~×××~

Hiába több éve történt az első útja a Szentélyhez, mai nap is úgy járja a sziklák és bokrok által terelt ösvényt, mintha ő maga hozta volna őket létre. Lába alatt a kavicsok halkan ropognak és sercegnek, ahogy a szél kellemes tengeri illat nyomát hozza magával.

~Lehet majd újra el kéne mennem egyet pecázni...Csak a régi idők kedvéért.~ elmélkedik magában.

Ahogy lassan halad lefelé az ösvényen, megérzi a szokatlan hűvös levegőt és a ködöt, ami láthatólag mindent betemetett maga alá. Gyanakvóan lassítana mozgásán a férfi, majd a hátán lévő családi katanáért nyúlna, de nem találja már ott.

~Ja, igen. Leraktam. ~ sóhajt egyet, majd helyette a lábára erősített Kunai tartóból vett elő tőrt és tartotta maga elé.

Néma léptekkel hatolt beljebb a homályba és próbált figyelni neszre, végül nem sokra rá meglátta a fáklyák fényét a távolban.

~Van itt valaki rajtam kívül is...?~ s érdeklődve megindul előre.

Amint jobban kicsit kitisztul előtte a terület meglát egy sápadt bőrű leányzót, aki laza ruhákban épp a Szentély körüli részeket takarítja és gyújtja meg a többi kis gyertyát. A narancssárga hajú ifjú lassan visszahelyezi a Kunai-t a tartójába, majd lassan előre lép. A lány fürge mozdulatokkal a sziklákra mászott, majd nem sokkal az egyik bejárat felett leült és felfigyelt rá.

-Én ismerlek téged. - mondta vidáman, ahogy ujjaival Yoshitaro-ra mutatt - Mit keresel erre? Tudod merre kell menned? - kérdezi.

-Idehívtak... azt hiszem...- válaszolja kisvártatva.- És igen, tudom az utat... azt hiszem.- vakarja meg kicsit bizonytalanul a tarkóját.

Az ismeretlen nő felpattant, majd a sziklák között kezdett el ugrani, mire a Kumogakure-i csak érdeklődve felvonta a szemöldökét. Ekkora látta meg, hogy a lány pont egy csúszósabb helyre lépve majdnem a mélybe zuhanna. Yoshitaro teste megfeszülne és megpróbálna minél több Chakra-t mozgatni testébe, hogy elkaphassa.

Bár úgy tűnik felesleges volt, hisz az idegen a fizika törvényeit meghazuttoló módón állt meg a kövek szélén és nézte a ködtől elhomályosult eget.

-Érdekes, hogy pont most jártál erre, soha nem futottam még itt össze emberrel.- jegyzi meg váratlanul, miközben le nem veszi a tekintetét a végtelen, kék tengerről, mely a fejük felett húzódik el.

~Furcsa...~ mondja magában.

-Tudtommal a Szentély egy lezárt terület és csak a főpapok jöhetnek erre...Illetve van ez az évszázadokkénti megmérettetése a pusztító vihar ellen...- s megpróbál kicsit jobban körbenézni. -Te valamilyen gondok vagy? Miért vagy egyedül?- kérdezi, majd zsebre vágját a kezét.

~Ha tényleg a főpapok segédje, akkor illene érdeklődnöm...~ villan be az agyába a gondolat.

-Van akadálya, hogy belépjek a hegybe? Találkoznom kell... valakivel.- kérdezi s mindenek felett óvatos azért az idegennel, nehogy váratlanul megtámadja.

**Nohara Rin** Kedd Júl. 27 2021, 00:07

//Hamacho Yoshitaro - A feltámadt ifjú//

Bár már a családi katana nélkül indultál útnak, ezzel együtt hátrahagyva egy részed,, amitől talán már meg akartál szabadulni. Ennek ellenére meg tudtad magad védeni, ha akartad, nem volt rá többé szükséged, az idegen lány minden rezdülését figyelted, hogy ha szükséges volna, akkor egyből tudj reagálni, esetlegesen visszatámadni.

- Azt csak hiszed, hogy tudod az utat. - közölte veled sejtelmesen, miközben végig felettetek pásztázott valamit, de ha te az égre emelted tekinteted, nem láttál ott semmit a köddel fedett kék égen kívül. Majd következő kérdéseid után hirtelen íriszeid legmélyére hatolt sajátjaival, a jégkék szín elmédbe égett, mintha valami különös férkőzött volna bele, amivel még nem találkoztál. Valami misztikus húzódott meg a hölgy egész létében, amire se indokot, se magyarázatot nem tudtál találni egyelőre.

- Már a főpapok is csak ritkán járnak erre, a szentély mintha… megváltoztatta volna önmagát. Nem azt mondom, hogy félnek tőle, mert nem történt semmi olyan, ami miatt okuk volna rá… egyszerűen mintha a szentély kérte volna őket erre. Én pedig nem egy gondnok vagyok, hanem mondhatni a szentély gyermeke. Ápolom, figyelek rá, de nem a gondnoka vagyok. - majd tartott egy kis szünetet, még határozottabban nézett rád, hófehér bőre olyan volt már, mint ami repedezni akar.

- Egyedül szoktam ide járni? Igen, de mégse vagyok egyedül. - érezte, hogy ez a mondata még magyarázatot igényel, vagy félreértést von maga után, így ezt meg is adta: - Ha az ember nem akar egyedül lenni, a legnagyobb sötétben, és magányban sem lesz egyedül, ha pedig egyedül szeretne lenni, bárhol lesz, egyedül lesz. - Bölcsesség. Tudás. Értelem. Még nem mutatkozott be, korát nem tudtad megállapítani pontosan, így ahogy egyre többet mutatott magából, épphogy egyre rejtélyesebbé válhatott.

…

(A beszélgetés lezárulta után)

A köd erősödött, a táj egyre homályosabbá vált, és hiába volt közel hozzád a lány, alakja is egyre inkább eltünedezett. Majd egyik pillanatról a másikra kőomlást halhattál, pontosabban egy szikla zuhanását, végül a hományos árnyék, ami maradt a nőből végleg eltűnt.

- Gyere utánam, ez a valódi bejárat. - szólt lentről élettel teli hangja.

Kövesd!!!

A köd egy részen már csak fátyolos volt, így ott a fény is jobban átszűrődhetett. A sziklatömegből egy darab hiányzott, amin keresztül a fény valamilyen barlang, melyet még nem láttál, mélyéig hatolhatott így. Nem ugrott, esett nagyot az idegen, betekintve a lyukba csupán három - négy méter lehetett legfeljebb.

Hamacho-klán Birtoka Yqc-d_stOn_cwUX47sb2EG_3kY7vKzaiqUGlJn-LRRgt-EL1O1fAPokBCW8yL9eioMS49z9G6PvVciJ5LMEo2bvT2Q2tvIYkWgnwy_t1_UJhvjNgWAYE2p5QiqpJc-sPFKQndq_O

Az út innen enyhén lejtett, a kezdeti lépés után már nem kavicsok fedték, hanem puhává vált, minden lépésetek kirajzolódott a beszűrődött fénynek köszönhetően, minden lehullott vízcsepp tisztán visszhangzott a földmélyi folyosón, és ha te nem tettél ellene, ez volt az egyetlen hang, ami betöltötte a teret.

...

Hirtelen már nem sétált melletted a leányzó, körbenézhettél, de sehol nem volt. A talajon cipőtlen lábának sem volt már semmilyen nyoma… magad mögé pillantva sem, mintha az egész lénye megszűnt volna, pontosabban, mintha nem is létezett volna soha. Eltűnt minden, ami létére volt bizonyíték, egyedül emlékeid között kavargott különös arca, melynek vonásai továbbra is misztikumot őriztek magukban. Újra magad elé pillantva egy apró, távoli alak kezdett kirajzolódni előtted, aki csak egyfolytában sírt, és sírt. Senki, és semmi nem zavarta meg környezetét. Magányosan kuporgott a földön, és arcáról csorogtak le a sós cseppek sápadt bőrének ezzel életet adva. Nem vett észre, nem figyelt fel semmi zajra, és te magad megérinteni se tudtad, mintha valami burok tartotta volna távol a világtól… a valóságtól. Majd nem tőled származó gondolatok jelentek meg elmédben élénken...

…

Távol a valóságtól. Egy biztonságos hely, ahol senki, és semmi nem bánthat, okozhat kárt benned. Azonban egyedül… és hiába biztonságos, mentes a világ ártalmaitól, ha teljesen sötét, és üres. Nincs, aki fényt vinne bele, nem rejtőzik benne más démon, csak a sajátjai, melyekkel szintén egyedül kell megküzdenie, és ha elbukik senki nem látja holttestét és a körülötte lévő vértócsát… egyedül halt meg...

Ajánlott tartalom

Hamacho-klán Birtoka