Hazukage Inu(újra)

**Hazukage Inu** Vas. Aug. 01 2010, 21:43

Név: Hazukage Inu

Nem: Fiú

Kor: 15

Születési idő: 10. 09 / október 9

Vércsoport: 0 Rh+

Kaszt: chuunin

Felszerelés: 5 kunai, 5 shuriken, 3 db tekercs, 5 db robbanócetli, 1 katana

Kinézet:Fekete haj, fekete szemek. Sötétkék halásznadrág és kabát, alatta egy fehér póló. Fejpántját a bal karján hordja. A katanája általában a hátán van.

Előtörténet:
Inu 15 éve a Villám országában született egy szép őszi napon. Klánja egy kisebb klán, a Hazukage klán. Mindkét szülője ninja. Anyja Hikari Hazukage gyógyító ninja, apja Hazukage Inu fia születése előtt meghalt egy küldetésen. A fiút az apjáról nevezték el. Innentől kezdve a családról Hazukage Shuka gondoskodott. Inut saját gyermekeként kezelte, mert mindig elhunyt testvérét látta benne.Shukának volt egy Inunál egy évvel fiatalabb fia, Zatori. A fiúnak nincs testvére.Inu 4 évesen látta először Shukát edzeni. Ekkor kezdte el érdekelni a ninja lét. Edzeni csak 6 évesen kezdett. Nagybátyja mindenben támogatta a fiút. Eljött végre a nap, amikor jelentkezhetett a Ninja Akadémiára. Az első napon a tanár megkérdezte minden diáktól, hogy miért akarnak ninják lenni. Inu sokáig gondolkodott, hogy mit is mondjon, végül rákerült a sor.
- Hát… én azért szeretnék ninja lenni, mert a a családomban mindenki az volt.
- Csak emiatt?- kérdezte a tanár.
- Nem. Az apám egy küldetésen meghalt. Konohába igyekeztek, mikor megtámadták őket. Nagyon erős ninják voltak. Hátba támadták apámékat. Sokáig küzdöttek, de végül mind odavesztek. Én apám miatt akarok ninja lenni.
A tanár csak bólintott és nem kérdezett többet. Inu szoros barátságot kötött egy Korichi Shizume nevű fiúval. Nem sok barátja volt rajta kívül. Riválisa annál inkább. Gobei Isury volt a legnagyobb. Mind a ketten jó tanulók voltak. Végre eljött a várva várt genin vizsga. Inu nem az a kimondottan izgulós fajta, de ezen az éjszakán nem tudott aludni.
~Mi lesz, ha nem megyek át? Mi lesz, hogyha még az az idióta Gobei is megelőz?- gondolkodott, de elhessegette ezeket a gondolatokat. Inkább arra gondolt, hogy az elmúlt 3 hónapot milyen kemény edzéssel töltötte. Nagybátyja egyáltalán nem kímélte. Edzett reggeltől estig. Míg ezen gondolkodott úgy döntött elmegy és iszik egy pohár vizet. Odalenn nagybátyjával találkozott.
-Nem tudsz aludni?
-Nem.-csóválta a fejét a fiú.
-Ne izgulj… én biztosra veszem, hogy átmész.- mondta, azzal kiment a konyhából.
Nem sokáig ült ott. Felment a szobájába és elaludt. Reggel kipihenten ébredt. Gyorsan evett egy pár rizsgolyót azzal elviharzott. Barátja már ott volt.
-Elkéstem?
- Dehogy. Még a sensei sincs itt.
Leüllt mellé. Nem sokat kellett várni, mert hamarosan megjelent a sensei és elkezdődött a vizsga. Az első rögtön Gobei volt. Eltünt az egyik teremben. Nem sokkal késöbb egy fejpánttal a fején jött ki. Gonoszul rávigyorgott Inura, ezután elment. Korichi után Inut hívták be.
-Hazukage Inu!- szólt a tanár.
-Hai!
-Gyere be.
Inu engedelmeskedett. Odabent két ninja és a Raikage ült.
- Az első feladatod egy klón létrehozása. Kezdheted.
A fiú kézjeleket formált.
- Bunshin no Jutsu.- kiálltotta és egy hasonmása jelent meg mellette.
-Kitűnő… akkor most egy transzformációt szeretnék látni.
A fiú ismét kézjelekbe kezdett. Nemsokára a Raikage képében állt a szobában.
- Gratulálok. Átmentél.- szólt a tanár és átadta a fiúnak az egyik asztalon lévő fejpántot. Inu megköszönte és átvette a falu jelképével díszített fejpántot. Kiment az ajtón és elindult haza. Másnak eljött a csapatbeosztás napja. Inu Korichivel és egy Fuuga Daike nevű lánnyal került egy csapatba. Senseiük Reiko Hoshi volt. Egy 35 éves Jounin férfi. Első küldetésük az volt, hogy egy gazdag család egyetlen lányára kellett vigyázniuk. A lány egy elég elkényeztetett gyerek volt. Sukinak hívták. Egy órán keresztül egész normálisan viselkedett, de ezután jött a hidegzuhany. Azzal kezdődött, hogy mindenkit egyszer kétszer jól megrugdosott. Utoljára Korichibe rúgott bele.
- A fene…-kiálltott a fiú és elhúzta a lábát a következő elől.
Inu elvigyorodott, de ezután ő is kapott egy nagyot a bokájára.
- Aú… ez azért kezd soknak lenni.-mérgelődött.
- Van egy ötletem. Kössük ki.- szólt Korichi egy gonosz vigyorral az arcán.
- Gonosz vagy tudod? Ez még csak gyerek.- korholta a fiút Fuuga.
- Az egy dolog, de elég elvetemült…
- Mit vétettünk mi a Raikage ellen?- kérdezte Inu.
- Nem tudom. Jut is eszembe… hová lett?- nézett körül Korichi.
- Itt vagyok. –szólt a háta mögül egy kis hang és rá is vetette magát.- És most gyerünk pacikám.
Inu és Fuuga a hasukat fogták a röhögéstől. Nap végére mind a hárman fáradtan mentek a Raikagéhez a senseiükkel jelentést tenni. D rangú küldetésnél magasabb rangú küldetésük nem volt. A sensei sok mindent tanított neki. Megtanulták a chakrájukat úgy használni, hogy tudjanak vele vízen járni és fára mászni. Amint lehetett a csapat jelentkezett a chuunin vizsgára. Nagybátyja a chuunin vizsga előtt odaadta Inunak apja katanáját.
- Ez a kard volt apáddal az utolsó harcában is.
- Köszönöm.
A chuunin vizsga Konohában zajlott. A kis csapat még sohasem járt itt. A vizsga első része egy írásbeli teszt volt a Konohai Akadémián. A feladatlapon olyan kérdések szerepeltek, amikre Inu nem igazán tudott válaszolni. Szerencséje volt, mert mellette egy elég okos konohai lány ült. A legtöbb kérdést le tudta róla lesni. Az utolsó kérdésen is átjutottak nagy nehezen. Majdnem kiszálltak, de aztán mégsem. A második feladat egy erdőben zajlott. El kellett jutni egy toronyig, úgy hogy minden csapatnak egy ajtóhoz kell menni és ahhoz meg kell találni kulcsot. De csak feleannyi kulcs van mint ahány csapat van. Egy térkép alapján kell őket megtalálni. Inuéknak sikerült megtalálni a kulcsot, de ezután kezdődött a bonyodalom. Egy konohai csapat megtámadta őket. Sokkal idősebbek lehettek Inuéknál mert nem csak alap ninjutsukat használtak, hanem magasabb rangúakat is. Több helyről shurikeneket dobáltak feléjük. Inu a katanáját használta védekezésre. A többiek ellentámadásba kezdtek. Korichinek sikerült egyet megsebesítenie, ezzel elvonva a többiek figyelmét. Sikerült elmenekülniük és elrejtőzni. Csak másnap indultak tovább. Az utolsó szakasz már viszonylag egyszerűen ment. Néhány vadállattal ugyan meg kellett küzdeniük, de végül elérték céljukat. Ezután következett a selejtező. A csapatukból Inu és Korichi ment át egyedül. Fuuga Gobeiel küzdött, aki nem kímélte a lányt. Korichi egy homok falubeli fiúval küzdött, Inu pedig egy konohaival. A konohai srác egy taijutsuval kezdett. Inunak ezt sikerült kivédenie, most rajta volt a sor. Néhány kunait indított a fiú felé. Az könnyedén védte azokat. A harc így folytatódott egy darabi, míg végül Inu kapta az első ütést. Nekirepült a falnak. A konohai nekidobott néhány kunait, mire Inu egy hangos puffanással egy farönké vált.
-Testhelyettesítő jutsu mi?- morgott a konohai.- Hol vagy? Ne bujkálj.
Inu eléugrott és hasbarúgta ellenfelét. Az nekirepült a falnak. Az ellenfele négykézláb állt és köhögött. Inu odaugrott és hátbarúgta a fiút, mire az a földrerogyott. Ezzel teljesítette a kört. A következő körben Gobeiel harcolt. Nem kímélték egymást. Mindketten Heves támadásokat indítottak a másik ellen. Inu a katanáját használta védekezésre. Mikor már megelégelte azt a kunai áradatot, amit ellenfele küldött felé, elindított egy pár shurikent. Az egyik pont eltalálta Gobei vállát. Amíg az a shurikent húzta ki a vállából Inu mögéugrott és megrúgta a tarkóján. A fiú a földrehanyatlott. Ezt a kört ismét sikeresen teljesítette, csakúgy mint Korichi. A következő körben vele kellett megküzdenie. Nem akartak egymással küzdeni, így feladták. Immár barátjával együtt chuuninként mehetett vissza a faluba.
Szél elemű

Az öt évesem:

Azt mondják, hogy az ember öt év alatt teljesen megváltozhat. Hogy igaz-e? Ezt magam sem tudom eldönteni. Az utóbbi időben elég sokat gondolok vissza a háború előtti gondtalan évekre… furcsa érzés fog el. Nem tudom eldönteni, hogy mi az, de furcsa. Ezalatt az öt év alatt sok helyen jártam és sok mindent tapasztaltam. Akik közelről ismernek, azok azt mondják, hogy megváltoztam. Régen én voltam az aki mindenből viccet csinált, az örök egoista és lobbanékony chuunin. Ebből mi maradt meg? Szinte semmi. Régi barátok nem ismernek rám, pedig csak egy kicsit megváltoztam. A környezet változtatott meg. Nem gondoltam volna, öt évvel ezelőtt, hogy ennyire rossz egy ekkora méretű háború. Egy régi baráttal való találkozás során eszméltem rá, hogy mennyire más is lettem. Kumogakure utcáin sétálok kora reggel, ami nem nagyon nem jellemző rám. Zsebre vágott kézzel a földet nézve megyek. Hangokat hallok, de nem figyelek rá. Végül egy fekete hajú fiatal nő ugrik elém.
- Te vagy Hazukage Inu? – kérdezi mosolyogva.
Csak bólogatok, mert válaszolni azt luxus. Na, igen, ez is egy szokás, ami rám ragadt.
- Állj! Te nem is ismersz meg, ugye? – torpan meg úgy előttem, hogy garantáltan ne tudjak elmenni mellette.
Olyan ismerős, de mégsem tudom, hogy honnan.
- Nem vagy valami bőbeszédű. – néz rám és elvigyorodik. – Tudod, én voltam az egyik csapattársad.
Végre leesett, hogy kiről is van szó. Elvigyorodok. Tényleg… milyen régen nem is találkoztunk.
- Tényleg. Bocsi, de egy kicsit fáradt vagyok. – mondom, miközben a kezeimet lazán a tarkómra rakom.
- Mióta nem láttalak? Öt éve? – kérdezi, miközben leül egy padra.
Én helyet foglalok mellette és ismét elmosolyodom. Öt év. Milyen sok minden történt az alatt velem.
- És mit csináltál ez alatt az öt év alatt?
- Elég sok mindent. – mondom és mesélni kezdek.

Első év: Kaland az egész világ

Nem éreztem túl jól magam. Még mindig élt bennem a halott lánynak a képe, akiét a legutóbbi küldetésemen láttam. Rossz volt rá visszaemlékezni, mert tudtam, hogy hibás vagyok a halálában. Valami akkor megváltozott. Másként kezdtem látni a világot. Edzettem, mert nem akartam még egyszer ilyen nagy hibát véteni. Tökéletesítettem a Kage Bunshin no Jutsut. Egy hétig gondolkodtam, aztán meg döntöttem. Felkerestem nevelőapámat, Shukát, hogy tanítson nekem jutsut.
- Ezek szerint te ezt tényleg komolyan gondoltad. – mondta, mikor kora reggel meglátott a kiképzőterepen.
- Igen. Ha nem gondolnám komolyan, szerinted itt lennék?
Vigyorgott egy sort, aztán a kezembe dobott egy tekercset. Elkaptam és beleolvastam.
- Ez meg minek?
- Azt hittem, hogy ennél több eszed van. Most ismerkedtél meg azzal a jutsuval, amit tanítani fogok neked.
Shuka hátat fordított nekem és tartott egy igen hatásos bemutatót. Összecsapta a tenyerét.
- Fuuton: Reppusho!
A széllökés hatalmas volt. Egy darabig csak néztem. Hatásosnak bizonyult.
- Akkor ezt kell megtanulnom, igaz?
- Ráhibáztál. Mint azt te is tudod, a szél elemű jutsuknál nincsenek kézjelek. Na, most te jössz.
Na, igen, ez elég nehézkesen indult. Elég nehéznek ahhoz, hogy ne sikerüljön egy jó darabig. A kemény munkának persze megvan a jutalma. Ugyan egy napom ráment a jutsura, de ez érdekelt a legkevésbé. Örültem neki, hogy végre van egy jó szél elemű jutsum, amivel már kezdhetek is valamit egy esetleges harcban. A tökéletesítés ugyan napokba telt, de nem számított. Ez egy elég kis előrelépésnek számított, de mégis több volt a semminél. Kalandok terén is viszonylag bővelkedett ez az év. Két küldetésem volt, de csak az egyiket élveztem úgy, hogy érdemes legyen elmondani, meg hát az volt a legnagyobb. A Raikagehoz tartottam. Már régen voltam egyedül küldetésen, így kellett egy kis kiruccanás. Kopogtattam az ajtón, míg beengedtek.
- Üdvözlöm Raikage – sama. – hajoltam meg illedelmesen.
- Üdvözöllek. Inu… pont rád van szükségem. Nem lesz egy nagy feladat, de most ez is megteszi, igaz? – kérdezte, miközben egy aktát adott át.
Egy lányt kellett átkísérnem a Tea országába. Bólintottam, köszöntem és elmentem. A falu kapujánál vártam egy órát a lányra. Meg is lepődtem, mert körülbelül egy idős lehetett velem. Kedves volt és sokat megtudtam róla. Az út nagy része nyugisan telt. Országokon mentünk keresztül, amikor ránk támadtak. Csuklyás alakok voltak, nem láttam az arcukat. Erősek voltak, nem tudtam eldönteni, hogy ninják voltak-e vagy sem. Azt el kellet, hogy ismerjem, nem könnyen boldogultam velük. Küzdöttünk. Rajtam és ellenfeleimen egyaránt sok sérülés volt.
- Olyan ismerős vagy nekem kölyök! – szólalt meg az egyik bandita.
Akkor még nem tudtam, hogy kik is ezek. Most már tudom, hogy kétszer is hibát követtem el. Az egyiket itt, a másikat pedig három év múlva. Nem akarok előreszaladni, visszatérve a történetre. A bandavezér felülről támadott. Ebben a helyzetben nem tudtam, hogy mit tegyek, ezért előrántottam a katanát, amit az apámtól örököltem. Kivédtem az ütést, a bandita meg rájött, hogy honnan is ismer.
- Tudom már, hogy ki vagy. Az apáddal már egyszer találkoztam. A katanám elég jól ismeri. Kár, hogy téged már nem tudott figyelmeztetni. – röhögött, miközben én visszaemlékeztem egy dologra, amit Shuka mondott.
’’ Az apádat küldetés közben érte utol a végzet. Banditák végeztek vele. Ez a teljes igazság, de te ezt akartad tudni, nem igaz?’’
Az volt az a pillanat, amikor egyszer teljesen kiakadtam. Addig semmit nem mondtak az apámról, de akkor mindent. Egy kisgyereknek ez még sok is volt. Talán később sem tudtam volna feldolgozni, de ezek már régi sebek. Az ember, aki apám haláláért felelős, most itt állt előttem. Tennem kellett valamit. Nem tudtam volna legyőzni őket, ezért inkább a figyelemelterelést választottam. A katanámat visszaraktam a helyére. Kézjeleket formáltam.
- Kage Bunshin no Jutsu! – mondtam ki a jutsu nevét.
Elég kevés chakrával csak egyetlen klónt sikerült előhívnom. Most ez is elég volt. Felkaptam a lányt és a Sunshin no Jutsuval eltűntem a helyszínről. Nem sokkal később egy barlangnál álltam meg. Letettem a lányt és leültem a fa tövébe. Ki voltam merülve és nem számítottam a klónom elég fájdalmas eltűnésére. Eddig nem is tudtam, hogy akit kísérek, az orvos tanonc. Ellátta a sebeimet. Másnap tovább kellett indulnunk, mert tartottam attól, hogy követnek minket. Meg is érkeztünk a Tea országába és én másnap mentem is vissza Kumogakureba. A visszaút zökkenőmentesen telt. Ez volt az első évem.

Második év: A Fuuton mestere

Talán az öt évem közül ez az egy telt a leglustább. Voltak kisebb küldetéseim, de egyik sem volt igazán említésre méltó. Kísérgetések, elrabolt emberek kiszabadítása és egyéb küldetések. Nem mondom, hogy unatkoztam, de nem is volt egy kemény év. Az idegesített a legjobban, hogy a nevelőapám állandóan az előző évi küldetésemet dörgölte az orrom alá. Állandóan felhozta azt az esetet. Én persze erre rendszerint bedühödtem. Az egyik nap a tetőn feküdtem és élveztem, hogy nincs semmi dolgom, amikor mellém ült valaki. Felnéztem és sóhajtottam egyet.
- Remélem, tudod, hogy most nincs túl sok kedvem fejmosást kapni. – morogtam, mire ő elnevette magát.
- Most nem is ezért jöttem ide. Azt tudod, hogy hamarosan esélyed van elérni a jounin rangot?
Na, meg kell, hogy mondja ez meglepett. Az elmúlt időben egyre kevesebbet gondoltam erre. Nem is csoda, hogy kiment a fejemből. Ez már felkeltette az érdeklődésemet.
- De előbb meg szeretnék tanítani neked egy szél elemű jutsut. Holnap reggel az egyik kiképzőterepen.
Miután elmondta amit el akart, azzal eltűnt. Még néztem egy darabig a helyet, ahol volt, de aztán más nem érdekelt. Visszafeküdtem és a nap többi részét lustulással töltöttem. Másnap, ahogyan kérte megjelentem az egyik kiképzőterepen. Egyedül állt ott és engem várt.
- Na végre, már elég régen várok rád.
Csak fújtattam egyet. Nem volt kedvem válaszolni. Innentől kezdve a dolgok mentek a saját ritmusukban. A jutsu, amit megmutatott, az a Kaze no Yiba volt. Két nap volt az az idő, ami alatt sikerült elsajátítanom. Még egy hát, mire tökéletesen ment.
- Ez egy kis lépés volt a célodig, de megérte, nem igaz? – kérdezte Shuka.
- Igen. Mondhatjuk ezt is.
Így telt el a második évem, ami egyben chuuninként töltött utolsó éveim egyike volt.

Harmadik év: A ranglétrán egy lépés

Egy új társsal kezdődött minden. Egy Hotto nevű kis menyéttel. Egyik nap az állatkereskedés előtt sétáltam, mikor megláttam őt. Kis vörös állatka, fehér hassal. Bementem és érdeklődni kezdtem rúla. Az eladó elárulta nekem, hogy már elég régen itt van szegény és végre elvihetné innen valaki, mert már nagyon nem jó neki itt. Megvettem és arra gondoltam, hogy egyszer majd talán sikerül őt kiképeznem. Hazavittem és ott letettem a szobámban, mert nekem sietnem kellett. El is felejtettem, hogy egy találkozót beszéltem meg Shukával és a klánunk egyik kiképzőjével, Nakihiro Juichivel. Akárhogyan siettem, akkor is elkéstem. Na igen, a pontosság… elég annyi, hogy soha nem voltunk barátok. Nem tudtam, hogy mit akarnak itt mind ketten, de hamarosan erre is fény derült.
- Itt az ideje annak a bizonyos másodlagos elem megismerésének. – mondta Juichi, miközben a kezembe nyomott egy chakraérzékeny papírt.
Tudtam, hogy mit kell vele tennem, hiszen még geninként volt már ilyenben részem. A papír most viszont lángra lobbant.
- Fuuton és Katon együtt. Nem rossz páros. – vigyorgott Shuka. – Na jó, látom itt már nincsen szükség.
Olyan gyorsan eltűnt, hogy azt szinte észre sem lehetett venni.
- Kíváncsi vagy, nem?
- Igen.
- Akkor nem is húzom tovább. A jutsu, amit megtanulsz az a Katon: Ryuuka no Jutsu lesz.
Tartott belőle egy kis bemutatót. Nem volt semmi. Hatásos kis jutsu, az biztos. Egy hét alatt teljes mértékben elsajátítottam a jutsut. Ez után jött egy kisebb küldetés. Bár így utólag visszagondolva nem is volt olyan könnyű küldetés. Egy banditacsoport lakhelyét kellet felkutatni és megsemmisíteni, a banditákat pedig börtönbe záratni. Hárman mentünk erre küldetésre, mert a Raikage szerint három chuunin bőven elég egy pár bandita lerendezésére. Bele tellett egy jó hétbe, mire megtaláltuk őket. Ezek után figyeltük őket és egyik este lecsaptunk. Négy banditával három ninja elég könnyen elbánt. Ezek után már csak a faluba kellet elszállítani őket. Ott jelentést tettünk a Raikagenál, de én még ott maradtam, mert erre kaptam parancsot.
- Tudod, hogy miért kértem, hogy itt maradj?
- Nem. Raikage – sama.
- Nos, ami azt illeti, elértél egy szintet. – szólt, miközben rám nézett.
Nem tudom, hogy miért, de nagyon meglepődtem. Már volt róla szó, de nem gondoltam, hogy ennyire hamar.
- Remélem elég tudást szereztél ahhoz, hogy jouninná válj.
- Ez azt jelenti, hogy…
- Igen. Te innentől kezdve Kumogakure jouninja vagy.
Megköszöntem, elköszöntem és eljöttem. Jól éreztem magam. Otthon kiültem a tetőre. Így lettem jounin és éltem túl a harmadik évemet.

Negyedik év: Egy régi ismerős

- Már éppen ideje volt, hogy jounin legyél. – mondta anyám az egyik reggel.
- Van benne valami, de valahogy én szerintem még mindig túl keveset tudok egy jouninhoz képest. – fintorogtam, miközben reggeliztem.
- Van mára programod?
- Sajnos van. A Raikage magához hívatott.
- Akkor sok szerencsét. – mondta anyám, miközben én eltűntem, ugyanúgy, ahogyan Shuka szokta.
Élveztem az utazásnak ezt a fajtáját, de a Raikagéhoz nem mertem így bemenni. A szokásos kopogtatós módszerrel kértem bebocsátást. Ott megkaptam első jounin rangú küldetésemet. Egyedül mentem. Egy elveszett ninját kellett elkapnom. Hetekig próbáltam megtalálni, de hiába. Egy idő után már kezdtem feladni, de végül ő talált meg engem. Meg is lepődtem, amikor megláttam az arcát. Vele most találkoztam másodszorra.
- Nézzenek oda, a kölyök. – szólt fogcsikorgatva. – Megint el akarsz futni?
Eddig nem is tudtam, hogy elveszett ninja. Hát ezért kaptam ki tőle múltkor.
- Nem, most azért jöttem, hogy elkapjalak.
Belekezdtünk egy végtelennek tűnő harcba. A létező legtöbb jutsut használtunk, amit tudtunk. A végén már elfogytak a felhasználható fegyvereim és jutsuim. Gyorsan kellett döntenem. Létrehoztam egy klónt, amivel lefoglaltam, miközben én újabb kézjelekbe kezdtem. A justu, amit alkalmaztam az a Doku Gasu no Jutsu volt. Amint alkalmaztam a jutsut, felvettem egy gázállarcot, nehogy a jutsu hatása alá kerüljek. Az ellenfelemet ez persze megbénította. A Fuuton Reppushoval pedig eltereltem a közelemből a gázt. Innentől kezdve tudtam állarc nélkül is dolgozni. Megkötöztem és elindultam ellenfelemmel. A faluban jelentést tettem és hazamentem. Elég zaklatott voltam. Kiültem a jól megszokott tetőre és gondolkodtam. Nem tudom, hogy miért, de megkönnyebbültem.
- Szép munka volt.
Hallottam Shuka hangját.
- Ezt mindenképpen neked kellet csinálni. Neked okozott szenvedést és most megkapta, amit megérdemelt.
- Igen. Tudom.
- Veszélyes idők jönnek, én mondom neked.
Nem értettem, hogy mire céloz.
- Háború közeleg. Hallottál az iwagakurei merényletről? Szerintük a konohaiak a hibásak, pedig ez nem így van. Egy Akatsuki nevű banda a hibás.
Ez volt az egyik olyan dolog, amit nem volt kedvem hallani. Sajnos a merénylet híre hozzám is eljutott.
-Igen. Érzem az emberekben a változást, ahogy nem bíznak egymásban. – horgasztom le a fejem.
- Azt ajánlom, hogy vigyázz magadra. – mondta és elment.
Ilyen volt a negyedik évem.

Öt és feledik év: Kitörő vulkán

Ahogy azt oly sokan megjósolták, kitört a háború. Nem sok mindent tehettünk ellene. Konoha oldalán harcoltunk. Eddig én egyik nagyobb összecsapásban sem vettem részt, mert valahogyan mindig kimaradtam. Az Akatsuki belelendült. Vajon mit tartogat az a bizonyos távoli jövő?

- Hát így telt az öt évem. – mondam, miután befejeztem.
Pár percig némán ültünk egymás mellet, míg végül ő törte meg a csendet.
- Szerinted mi lesz? Mi fog történni?
- Foggalmam sincs. – válaszoltam letörve.
Ő csak mosolygott egyet.
- Megeszel velem egy rament?
Csak bólintottam és elindultunk a napfelkeltében.

Bocsi, hogyha mégsem így kell. ^^
Még egy utóirat és esküszöm, utánna befogom.
U.I.: Több infót nem találtam a karakteremről, úgyhogy bocsi az esetleges vakfoltok miatt. Very Happy

Jelenlegi kor: 21
Régi szint: 17
Pont: ööö, asszem 85
SZINT: csakraszint alapján azt mondom, hogy B Very Happy

RANG: jounin
CHAKRASZINT: ha jól emlékszem, akkor olyan 400 körül volt

Shikaku Kedd Aug. 03 2010, 17:18

PONT: 85
SZINT: B
RANG: chuunin/tokubetsu jounin - ha van egy ág kiemelkedően tanulva (B)
CHAKRASZINT: 400

Hazukage Inu(újra)

Hazukage Inu(újra)

Re: Hazukage Inu(újra)