Genji Saiba Előtörténete

Név: Genji Saiba
Ország: Vízesés Országa
Rang: Genin
Kor: 15
Nem: Férfi
Felszerelések: Szerszámok, Füstbomba, 5db Kunai, 5 db Shuriken, 1db Ninjato
Kinézet: Átlagos magasságú, korára jellemző testfelépítésű, bár a kiképzés jól látszik a fejlődésben lévő testen. Hasonlóan megmutatkozik a szegényes étrend is, bár nem túlzott mértékben, tehát oldalállásban is abszolút felfedezhető. A világot nagymértékű passzivitással figyeli gesztenyebarna szemeivel, ügyesen – bár nem szándékosan – elfedve gondolatait a környezete elől. Általában a szürke és barna árnyalataiból választ, ha ruházkodásra kerül a sor, küldetésekre rövidített ujjú kesztyűt is húz. Mindennapi viselete nem sokban tér el a munkaruhájától, igaz, ha otthon van, éjszakai útjaira a harci felszerelés helyett inkább egy sokkal jobban szeretett hosszúkabátot hord magával.
Jellem: Visszafogott, sokat álmodozó jellem, alapvetően ritkán szólít meg másokat az utcán. Következik ez többek között elméjének állapotából is (később bővebben), de alapvetően ilyennek született. Új ismeretségek nyitására ettől függetlenül mindig nyitott, ismeretlen emberekkel sosem lekezelő, és jellemzően pozitívan gondol mindenkire, amíg meg nem bizonyosodik, hogy rájuk bizony nem ragasztható a pozitív jelző. A pszichedelikus zenék nagy kedvelője, a város környékét járva általában ezek iránt fejezi ki hódolatát.

Előtörténet:
Genji Saiba a Rejtett Vízesés faluban született tizenöt évvel ezelőtt. Kora reggel volt, a szülőszobán csak néhány, a szemeit álmosan dörzsölgető orvos kóválygott. Az anya valamivel rosszabbul érezte magát, mert bár az álmosságot tökéletesen elmulasztotta a pokoli fájdalom, az ébrenlét minden lehetséges élvezetével is hasonlóan tett. Az eseményen természetesen az apa is részt vett, és nagyon fontos részt vállalt a két és fél órás procedúrában: tetemes mennyiségű kávésbögrével rohangált az orvosok és az automata között, mindezt teljes beleéléssel és komolysággal, mintha tényleg számított volna mindez fiának életben maradásának szempontjából. Igen csalódott volt, miután Saiba megszületett, hiszen felesége, miután meggyőződött fiának egyébként tökéletes állapotáról, rögtön mély álomba merült, ő pedig egyedül maradt a dülöngélő orvosokkal, az üvöltő izével, és egy kivételesen gyönyörű kora reggeli napfelkeltével. Mindez persze a két korábbi elem miatt volt kellemetlen, utóbbit élvezhette is volna, ha nem kellett volna még vagy egy órát a szülészeten töltenie. Később néha ugyan kicsit szégyellte maga előtt a tényt, hogy tulajdonképpen kiröhögte a saját fiát – végtére is nagyon viccesen nézett ki amikor megjelent, hát na! -, általában meg tudta magát nyugtatni azzal, hogy legbelül persze mélységes szeretet érzett akkor.
Persze ez valóban így volt, látszik is Saiba gyerekkorán. Szülei közös kisvállalattal rendelkeztek, egy boltot igazgattak a faluban. Két részből állt az üzlet, egy zenei, illetve egy irodalmi részleggel, előbbiért az apa, Maito, utóbbiért az anya, Seima volt felelős. Ebből finanszírozták neki a gyerekszobát, amiért a legtöbb négy-ötéves kisfiú ölni tudott volna – vele szemben. A legtöbb, a korára jellemző fiúval szemben nem volt oda különösebben a műanyagkardokért, sem magáért a harcolásért, de a bogártépkedésért és evésért sem. Így a szoba személyiségének fejlődése mentén egyre inkább az ő ízlése felé haladt, könyvespolcok és rend vették át az uralmat. Bár könyvmoly sosem lett belőle, a jó irodalmat tizenéves korának elejétől fogva nagyon tudta értékelni. Átlagos nem volt, és az is hamar kiderült, hogy merőben eltért az átlagostól… Nem, nem volt szuperhős, olyasmi sajnos nincs, csak paranoid skizofrén, ami bár teljesen lehetséges, csöppet sem olyan kellemes. Igaz, egy dologban használt. Saiba igen hamar megtanulta kezdetleges mértékben kontrollálni a chakráját, köszönhetően a hangoknak és illúzióknak amiket tapasztalt. Persze hagyományos manipulációra nem volt képes, csak néha olyan dolgokat produkált, amit laikusok varázslatnak hívtak volna, pedig szimplán kezdetleges chakrahasználatról volt szól. Ez segített neki abban, hogy eljutott a helyi ninja akadémiára, ahol megtanulhatta használni a chakráját. Alapvetően nem rajongott túlságosan a shinobi életért, azonban borzasztóan érdekelte a chakra, és minden vele kapcsolatos tudomány, ezért jelentkezett az akadémiára.
Hamar kiderült, hogy kivételes intellektussal rendelkezik, bár a szociális tevékenységekre sajnos mindez nincs túl pozitív hatással. Inkább ült a padban gondolkozva, idősebb korában zenét hallgatva, mint hogy a többieket nyúzza a teremben, vagy az udvaron, igaz, így a legtöbb balhéból is kimaradt. A legtöbb írott és elméleti feladatot könnyedén vette egészen a Genin vizsga végéig, a fizikaiakban pedig az átlagon felül teljesített – ezzel elégedetté téve mind szüleit, mind oktatóit.
A betegségnek persze volt egy rakás hátulütője: például nem gyakorolhatott fegyverhasználatot felügyelők közvetlen megfigyelése nélkül, nem gyakorolhatott komoly sérülés okozására alkalmas fegyvert használva a társaival, és tizenkét éves koráig tilos volt éjszaka az utcán tartózkodnia. Komolyabb állapotban ezeken felül még tucatnyi más korlátozást is kapott volna – akár a shinobi művészetek tanulására való jog elvesztését is -, azonban a skizofrénia volt olyan kedves, és visszafogta magát. A szabályok közül csak azt szegte meg, amit értelmetlennek tartott. Idővel megértette, hogy az óvintézkedések jogosak, és rá nézve is előnyösebb, ha betartja őket, viszont volt pár, amit kötelességének érzett megszegni. Az éjszakai császkálás olyasmi volt, amiért az életét is adta volna, de szerencsére elég okosan csinálta ahhoz, hogy soha ne kapják el.
A Genin vizsga ideéig, illetve alatta minden rendben volt. A felkészülésre nem sok időt pazarolt, és ott is csak a kellő teljesítményt hozta, ahogy szokta. Az írásbeli részt természetesen hibátlanra sikerült összehoznia, a jutsukban aztán rendre a felső negyedben, de a legjobbak alatt végzett, kivéve az alakváltásban. Ott valamilyen oknál fogva képes volt a legbámulatosabb alakok felvételére, a szünetekben egyébként ezzel sokszor szórakoztatta pár közeli, illetve kicsivel több távoli barátját is. Nem izgult sokat, tudta hogy geninné válhat, az viszont zavarta, hogy nem tudta, mi következik majd ez után. Hamar erről is tájékoztatták…
Mesterével és két társával eleinte belépő szintű küldetéseken mentek át: vigyáztak gyerekekre, szedtek zöldséget, renováltak házakat, és betörtek egy rakás kirakatot meg ablakot, miközben elveszett állatokat hajkurásztak a városban. Amikor eljött a Chuunin vizsga ideje, a jelentkezés helyett inkább a küldetések nehezítését választották. Elkezdtek lecsapni kisebb bűnözőkre, felszámolni apróbb bűnszervezeteket, hajtottak be adót engedetlen civilektől, és volt hogy legyőzték a közeli tóban élő gyilkos óriáspolipot. Ezek persze továbbra is ritkán haladták meg a „C” besorolást, de ettől függetlenül elég jól teljesítettek rajtuk. Az igazi probléma ezután következett: egy tiltott harci pirulákkal kereskedő bűnözőt kellett elfogniuk, ám valahonnan még időben riasztották, hogy épp az orruk előtt váljon köddé, jelezve, ő is tud a tervükről. Rögtön utána eredtek, és a falut körülvevő erdőben végül egy tisztáson érték utol. Öt társa várt rájuk ott, egy táborban, ahol a portékáikat tartották. Köztük nem egy tanult is valaha shinobi művészeteket, és így a helyzet elég előnytelen volt a három genin számára. A sensei ügyesen fedezte őket a harc nagy részében, ám egy valami volt, ami az egészet végül elrontotta: a hat bűnöző egyike genjutsu ismerő volt. Saiba skizofrén lévén valamilyen szinten védve volt a genjutsuktól: ahogy illúzióival kapcsolatban néha meg tudta magát nyugtatni, úgy a genjutsuk hatása alatt is képes volt megnyugtatni magát: az egész csak álom. Azonban ha egyszerre üt be egy illúzió és egy jutsu… Akkor nagy baj van. Na persze most egyszerre ütöttek. Az ég megszakadt, a hangok kitöltötték a teret, és hatalmas rájarajként köröztek körülötte az elsötétülő mezőn. A felhők széthullottak, sötét pára hullott alá belőlük, és maga alá temette a tíz harcost. Egy időre csöndbe borult minden.
Amikor felébredt, épp a genjutsut ismerő emberen térdelt. Keze az előtte levő bordái közé fúródott, másik kezében katanát tartott, ami szintén átszúrta az illetőt. Ahogy körülnézet, további fetrengőket látott, és mindez különösen nyugtalanná tette.
Az alatta heverő már nem élt, a vér már nem szivárgott belőle. Kihúzta a kezét a másik mellkasából, és lerázta róla a vért. Próbált nyugodt maradni, tizenévesként ez a látvány több, mint gyomorforgató volt.
~ Ostoba voltál… elfelejtettél… nem engedtél… ~ morogta a régóta hallgatott belső hang. Meglepődött: évek óta most először odafigyelt a hangra, érdekelte amit mond. ~ Most menj el. Ne tudják, hogy mi voltunk…
- Nem futunk. Ezt vállaljuk. Akár akarod, akár nem. – válaszolt a hangnak dacosan, és feltápászkodott. A többiek, még a csapattársai is, mind meghaltak. A sensei a kezében egy lepecsételt tekercset tartott, rajta felirattal: „Otthon mutasd meg! Bocsáss meg…”
Így hát kihúzta a halott kezei közül a tekercset, és visszaindult a faluba, hogy jelentést tegyen tetteiről. Útközben újraindult a legutóbbi látomás, a sötétedés, a hangok, és minden velejárója. Ő pedig csak üvöltött, mint a farkas, egyedül az erdőben, mert nem bírta benntartani a maga iránt érzett dühöt és sajnálatot.
Később kiderült, a sensei utolsó perceiben készítette a tekercset, melyben gyorsan vázolta, mi történt a küldetésen. A skizofréniás roham plusz genjutsu páros félelmetes szörnyeteget csinált Saibából, tulajdonképpen ő nem is volt jelen az öldöklés alatt, csak egy személy nélküli test. A csapattársak, illetve a saját haláláért magát tette felelősnek, és kérte, kegyelmezzenek Saibán. A falu vezetősége így tett, és pihenni küldték, amíg új csapatot kerestek neki. Azóta is erre vár (fél évvel napjaink előtt történt ez a baleset.).
A történtek után pár napig csak otthon ült, zárt ajtó mellett, étel és ital nélkül. A végelgyengülés határán végül úgy döntött, mégsem itt van vége a világnak, és inkább élni fog – ezt pár meglehetősen furcsa nap követte. Barátaival fiatal tinédzserekre koránt sem jellemző esti túrákat rendeztek. Különleges helyeket kutattak fel, ahol csak leültek, és csodálták a tájat, mindezt azért, hogy Saibát kicsit helyrehozzák. Nem akarták, hogy kikészüljön. Itt dohányzott először életében, rájött, hogy ha kezd tikkelni, ez egy kicsit visszafogja. Azóta tartja is magát ehhez a szokásához: ha jönnek a hangok, vagy fura érzés keríti hatalmába, a nikotin segít rajta, de egyébként tartózkodik a káros élvezetektől.
Nos hát, így is fog ez maradni, míg tart a mesterre való várakozással töltött idő, mert mást ez alatt nem tehet, és ez az állapot neki meg is felel egyelőre. Izgatottan várja azonban, mikor jön majd el az idő, amikor újra kísérletezni kezdhet majd a chakrával, amikor végre elemeket manipulálhat majd – amikor ő hozza le az eget, és nem csak képzelni fogja majd.

Neem, nem szándékozom jutsetsu karaktert indítani. Ja, meg hát természetesen engedélyem sincs rá... mint a történetben leírtam, a karakter csak szimplán skizofrén, ilyen lehet ha jól tudom démon meg miegyéb nélkül is, és ezt így szeretném kijátszani. Már ha nem probléma. Ha az, akkor módosíthatom átlagemberré is, csak úgy azért kicsit unalmasabb.
A széjjelhasítlakmerpóówa az őszintén szólva semmi, csupán a skizofrénia egy olyan pontja ahol a mentálisan sérült egyén olyan állapotba kerül, ahol teljesen elveszíti a kontrollt a teste felett. A játékban nem szándékozom ezt haláltápként alkalmazni a többiek és njk-k halomra aprítására, ez csak történetszínesítés. Persze később lehet ezt fejleszteni ide-oda de az még messze van.
No ennyi lenne, köszönöm figyelmed.

Veszéllyel annyival jár hogy ha pont akkor kapsz egy jó kis parát amikor hatvan holtrészeg orosz medvével sikerült épp összeszólalkoznod, akkor lehet hogy csúnyán leszívják az arcod. Meg persze akármilyen hallucinációs baleset belefér ebbe. Mindenesetre túlélhető.
Az ellenőrzést meg kössz.