Sayuri ház

Ahogy elkaptam éreztem a ficánkolását. Megpróbált kiszabadulni a szorításomból, de én nem nagyon akartam elengedni. Nem is tudom, hogy mi járhat a fejembe és ez valószínűleg ő sem tudja. Talán a neko jutsujának köszönhetően, de sikerült kiszabadulnia a szorításomból és hamarosan már a plafonról lógott lefele. Szomorú voltam, de teljes mértékben megértettem a tetteit. Miután lemászott gyorsan vissza is változott a normális Ayamivá. Kinéztem az ablakon és azt vettem észre, hogy már besötétedett. Nem is vettem észre, hogy ilyen késő van már. nagyon hamar elment az idő. Felálltam és egy szó nélkül kisétáltam a szobából és becsuktam az ajtót. Hamarosan vissza is jöttem. Egy törülközőt dobtam Ayami fejére.
- Előkészítettem neked a fürdőt. Gyere velem. - Mondtam és a kezét megfogva vezettem ki a szobából. Bevezettem a fürdőbe. Ahogy beléptünk egy előszoba volt látható ahol egy fából készült polc volt.
- Ide teheted a szennyedet és ide a tiszta ruhákat, amiket levettél. Bent van egy zuhany ahol megmosakodhatsz és utána kiáztathatod magadat a kádba. - Felvettem egy erőltetett mosolyt, de még ez is nehéz volt. Megpróbáltam leplezni előtte, hogy mennyire szomorú vagyok a dolog miatt. Magam sem tudom, hogy azért amit Ayami tett, vagy sokkal inkább magam miatt és amiatt, hogy belekényszerítettem őt egy ilyen helyzetbe. Miután elmondtam neki mindent kimentem a szobából és becsuktam magam mögött az ajtót. Leültem és a hátamat a falnak támasztottam pontosan a fürdő ajtó mellet. talán ez pont elég idő lesz arra, hogy átgondoljam a történteket.
Ahogy belépsz a fürdő részbe díszes csempékkel kirakott szobába találod magadat Jobbra tőled ott a zuhany. Sayu egész pontosan elmondta, hogyan működik. Mellette egy hatalmas kád, amiben talán öt ember is elférne.

Egyedül hagy, kisétál a szobából. Talán valami rosszat csináltam? Lehet nem kellett volna úgy eltávolodnom. Még is mit kellett volna csinálnom abban a helyzetben. Szemeim már lassan lecsukódnának, de fel vernek az álomból. Vagy is Sayu vissza ér és felébreszt. Némán engedelmeskedek és csak bólintok. Egy szót sem szolok csak levetkőzök és jön a zuhany. Frissítő pillanatnyilag, tudom ez csak átmeneti érzés. A kádat viszont nem használom, félek elvesznék benne. Egyedül egy akkora, nos egyedül az nem jó. Sayut meg kérni, nos most az előbbiek után nincs bátorságom. Hamar végzek, nem áztatom magam sokáig. Felöltözve magamra öltök egy vékony alváshoz ideális vékony pamut ruhát. Világos kék színben, a ruha meg inkább egy egyszerű halló ing.
Kisétálok és leguggolok Sayu mellé.
- Ne haragudj. Nem akartalak megbántani naaaa.. ne haragudj.... Naaaaa
Még kezem kinyújtva vállát is meg fogom. Majd remélve csikis az oldala óvatosan tétován próbálkozok a csikizéssel.

Megmutattam Ayaminak mindent ami szükséges és kijöttem. A folyosón ültem rögtön a fürdő ajtaja mellet. Most talán van elég időm gondolkodni a dolgokon. Hosszú idő telt el mióta bement, vagy legalábbis nekem annak tűnt. Sokszor átgondoltam a helyzetet, de semmi ésszerű magyarázatot nem találtam a tetteimre. Nem akartam semmi rosszat tenni, de úgy érzem mégis sikerült megbántanom, amit semmiféleképpen nem akartam. A jobb kezem könyökét a jobb térdemre helyeztem és a tenyeremet pedig a bal térdemre. A másik kezemet is odahelyeztem, majd a homlokomat rátámasztottam a két kezemre. Ott ültem ott és nem tudtam, hogy mitévő legyek. Haragszik rám? Utál engem? Ezek a kérdések szurkáltak belülről, mint valami éles penge. Nem akartam, hogy utáljon engem, hiszen ő az egyetlen barátom már hosszú ideje. Az egyetlen akiben igazán bízok, még az éltemet is rá merném bízni, de most lehet örökre elrontottam mindent. Ahogy ezek a szörnyű érzések  kavarogtak bennem, valami nedveset éreztem a kezemen. Könnyek... Normál esetben rögtön letöröltem volna nehogy véletlenül bárki is meglásson így, de most valahogy nem érdekelt. Hirtelen  a fűrdőszoba ajtajának nyílását hallottam. Könnyes szemeimmel felnéztem Ayamira, ahogy kilépett onnan. Egy kis ideig csak néztem őt, aztán felálltam és átkaroltam. Gyenge egy kicsit akadozó hangon szóltam hozzá.
- Sa... sajnálom. Nem tudom mi ütött belém. Remélem, hogy meg tudsz nekem bocsájtani és nem haragszol rá. - Mondtam neki és a mondatom végén hangos sírásba törtem ki. Már ötletem sincs mit miért csinálok, de egy valamit tudok. nem szeretném, ha utálna engem és nem szeretném ha el menne mellőlem.

Böködöm, de nem reagál és itt bolyt elő belőlem az igazi nekoság. Guggolva mellé szorosan mellé bújok és oda dörgölöm arcom.
- Naaaa ne csináld.. naaaa szólalj meg naaaaa.
Csak nem enyhülnek a dolgok, és én próbálok közelébe férkőzni. Sött még eszembe jut az is megmutatom neki azt. Rá kell jönnöm otthon hagytam mert soha nem hordom. Csak egy dísznek tartom.
Aztán hirtelen feláll és át karol, majd nem hanyatt is dőlök. Meg tartom magam és szorosan vissza ölelek, arcom nyakába fúrom és így vagyunk mi ketten csendben. Meg hallom a hangját, ahogy halkan akadozva szollal meg ahogy én szoktam. Először nem tudom mire vélni, aztán rá jövök. Talán bántja az ahogy viselkedett, azt hiszi megbántott. Ohh macskák istene most mit tegyek?
- Shhhhhhh semmi baj.
Suttogom halkan és csak szorosabban ölelem.
- Nincs amit meg kellene bocsájtanom. Egyáltalán nem is emlékszem lett volna olyan dolog amiért haragudnom kellene.
Mondtam neki egyenesen a szemeibe majd lesütöttem tekintetem.
- Én csak meg ijedtem egy kicsit. Tudod, tudod inkább nekem kellene tőled....
Nagyot sóhajtottam és most sikerült egyszer az életben. Pontosan és elsőre rendesen kimondani amit akarok.
- Fáradoztál a fürdő vizel és én nem mertem bele menni. Túl nagy a kád és féltem el veszek benne.

Láthatóan Ayami sem nagyon tudta, hogy mit kezdjen ezzel a helyzettel, nem volt egyedül ezzel a problémával. Az egyetlen amit képes voltam csinálni, hogy átkaroltam és próbáltam bocsánatot kérni. Láthatóan nem húzódott el és ellökni sem próbált magától, sőt még közelebb húzódott, ami egy jó jel. Próbált megvigasztalni, ami sikerült is neki. Úgy néz ki, hogy nem dühös rám, aminek nagyon örülök. Nem is tudom, hogy mi lett volna velem, ha elveszítem az egyetlen barátomat. Kicsit még szipogok, de már nagyjából megnyugodtam. Boldog voltam és melegséget éreztem belül. Gyorsan letöröltem a könnyeimet, amik még ott álltak a a szemem sarkában és elengedtem őt.
- Ejj-ejj! Akkor nincs más választásunk. - Azzal a lendülettel betoltam a fürdőszobába. Elkezdtem levenni a ruháimat és szépen a polcra helyeztem őket. Besétáltam a fürdőbe és a zuhany alá álltam. Gyorsan lemostam magamat és már másztam is be a kádba.
- Gyere, ne fél! Nem fog senki megenni. - Bátorítottam Ayamit, hogy másszon be a kádba mellém. Gyorsan el is merültem benne. A víz nem volt se meleg se pedig hideg, pont a megfelelő volt.

- NYaaahhh de az olyan nagy!
Szólalok meg hangosan és kicsit kétségbe eseten. Ha ezt valami perverz hallja tuti arra gondol. Mi épp valami vagy is én valamin kiakadtam. Amikor Sayu vetkőzik és zuhanyzik elfordulok. Oda sem merek nézni elfordulok és csak a falat bámulom. Mindig olyan heves és talán igen olyan bele rángatós. Most is én nem merek bele menni ez én nem voltam még ilyenben. Szép és nagy kád, sok férő helyes meg minden. Nekem ez túl nagy vagy is mi lesz ha tönkre teszem? Biztosan nagyon drága holmi volt. Meg amúgy is én .. mindegy ezzel nem jutok előrébb.
Hallom a csobbanást és, hogy már a vízben van amit meg is erősít szavakkal.
- Re.. re .rendben.
Szólalok meg halkan és óvatosan meg fordulok. Látszik rajtam a megkönnyebbülés mikor meg pillantom Sayut. Egyrészről mert az a nagy valamiben nem veszett el. Más részről mert nyakig a vízben van.
- Kérlek szóval tudod. Léci csukd be a szemed.
Amint kérésem teljesül le vetem ruhám és óvatosan a vízbe mászok. Rögtön legtávolabbi sarokban kád falának nyomom hátam. Lábaim felhúzom és át karolom. Csak fejem látszik ki a habos vízből arcom még így is elpirult. Ennyi bőven elég, leszűrhető a tanúság. Szégyenlős vagyok, szégyellem a saját testem és félek, hogy valaki meglát úgy. Rá sem nézek Sayura csak a vizet bámulom.
- Sayu, mond holnap mit fogunk csinálni?

Nem nagyon ellenkezett az ötletemmel szemben, de nem is nagyon volt oda érte. Tipikus Ayami. A zuhany után gyorsan be is szálltam a kádba és kinyújtóztattam magamat. Nem volt túl fárasztó nap, de ettől függetlenül jól esett. Ayami láthatóan teljes zavarban van. Olyan aranyos, amikor ilyen. A kérésére csak mosolyogtam és behunytam a szememet.
- Olyan gonosz vagy. El akarod takarni a gyönyörű testedet előlem. - Mondtam és hangos kacagásba törtem ki. Megvártam, míg bemászott a kádba és elhelyezkedett és kinyitottam a szememet. Ott ült összekuporodva, nyakig a vízbe. Rám sem mert nézni, csak a vizet bámulta. Én csak a fejemet ingattam, ahogy néztem, de ő ezt valószínűleg nem láttam. Hirtelen egyy kérdést tett fel. Egy kicsit elgondolkodtam rajta, majd feleltem.
- Őszintén szólva nincs semmi különösebb tervem holnapra. Ritkán tervezgetek előre programot. Neked van bármi ötleted? - Érdekes, hogy ezt kérdezte. Lehet neki van valami terve csak így akart előrukkolni vele. Mindenesetre kíváncsian várom a válaszát.

- Én én nem vagyok.. szóval nem vagyok olyan.
Durcásan hajtottam fejem térdeimre és vártam a választ. Nagyot sóhajtottam, azt reméltem van valami terve. Mindig szokót tervezni, vagy annyira jó a rögtönzésben nekem így tűnik? Hajam a vízbe lógott és körülöttem lebegett a vízben. Majd lassan felnéztem Sayut figyelve de teljesen elvörösödve.
- Szóval ha gondolod.. tudod talán. Szóval, amit akartál, tudod vagy is kértél ma az edzőterepen.
Reméltem tudja mire gondolok. Akkor azt akarta harcoljak ellene, vagy mutassam meg amit tudok. Végül is meg mutatni meg mutathatom, de nem szeretnék harcolni. Ellene pláne nem, mert ő hát ő Sayuri.
- Sayu szóval tudod, én.. téged... vagy is rád..
Látszik nehéz az amit mondani akarok. Még jobban zavarba hozom saját magamat, de csak azért is próbálkozok.
- Tudod én szóval, nem akarom megsérülj. Ezért tudod nem, még csak játékból sem harcolok ellened.
Mondatom végére elhalkultam és fejem is térdemre hajtom ismét. Majd halkan motyogok, valamit ami most csendben érthető elég tisztán.
- Meg mutatom mert ez fontos neked. Ide hívom öt is fürdeni.
Számba dugom hüvelyk ujjam és rá harapok. A vízbe rögtön egy csepp vér hullik ami pillanat alatt eloszlik. Majd csak a szám mozdul de hang alig jön ki rajta. Kuchiyose no Jutsu....Kyuukyuu.
A víz alol két kíváncsi szempár bukkant elő, vagy is egy béka dugta elő a fejét, miközben fehér füst szállingózót fel a vízből mellőle vékony csíkokban.
- Szia Ayami rég találkoztunk.
Szólalt meg hirtelen az apró béka kinek mérete jó két öklömnyi lehet, egy aprócska teremtés. Ki híreket hozza s viszi ha rá bízzák eme feladatot. A béka megfordul és egyenesen Sayura nézd. Majd lendületet véve a fejemen landol. Közben végig szemben ülő lányt nézve.
- Csak nem a nővéred?
Kérdezte nagyon kedves hangon.
- Szia Kyuu, igen régen volt már.
Suttogom halkan és meg sem mocanok, csak Sayut nézem.

A válaszára csak mégjobban nevetek. Hát persze, hogy nem olyan. A személyisége nem változott túl sokat. Még mindig nagyon félénk és törődik a körülötte lévőkkel, főleg azokkal akik fontosak számokra. Ez jó, bár nemigazán nevezném egy ninjához való viselkedésnek. Bár ki vagyok én, hogy ezt eldöntsem. Sokan ugyanezt vélik rólam. A holnapi nappal kapcsolatban Ayaminak úgy tűnik van ötlete. Ennek örülök, mert legalább nem kell törnöm a fejemet ezen.
- Remek ötlet. Úgyis kíváncsi voltam a képességeidre. Bár teljesen meglepett az is amit mutattál. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz súlyokat visel, azt meg pláne nem, hogy ilyen gyors vagy. Kíváncsi vagyok mennyit fejlődtél még az alatt az idő alatt amíg nem láttál. Bárcsak elmondhatnám magamról, hogy sokat fejlődtem, de sajnos akkor hazudnék. Szerintem már rég túltettél rajtam. - Mosolyogtam rá. Nekem is bele kell húznom. Nem hagyhatom, hogy a kis Ayami erősebb legyen nálam. Akkor azért adta fel, mert nem akart bántani.
- Értem, hogy számodra fontos, hogy nem akarod bántani akik közel állnak hozzád, de azt is be kell látnod, hogy ninják vagyunk. Az ilyen érzések szépek, de nem mindig vezetnek jóra. Mi lenne ha rossz útra térnék és parancsba kapnád, hogy ölj meg? Meg tudnád tenni? - A hangom halálosan komoly és végig mélyen a szemébe próbálok nézni. Nem akarom megbántani vagy ilyesmi, de tudja ő is jól, hogy ez is megtörténhet. Ha ennyire az érzelmei uralják, annak nem lesz jó vége.
- Egy kegyetlen világban élünk. Ha nem vagy elég erős, akkor meghalsz. Tudtuk, hogy mire vállalkoztunk, mikor az akadémiára jöttünk. - Folytattam tovább a beszédemet. Rá akartam egy kicsit ébreszteni, hogy milyen is az élet körülöttünk. Közeben megmutatta az idéző jutsuját. Először meglepődtem. Nem számítottam arra, hogy ilyen technikára is képes. Nagyon érdekes. Kíváncsi vagyok, hogy mennyit edzhetett az utóbbi időben.
- Ügyes vagy. Látom nem lustálkodtál azalatt az idő alatt, amíg ne találkoztunk -

- Nem, nem a testvérem. A legjobb barátom Renen és rajtad kívül.
Mondom halkan miközben a béka fejemen elhelyezkedik és pislog néhányat. Majd hátsó lábait ki nyújtja, és elégedettség fedezhetö fel az arcán.
A kérdés meg lepet, ha rossz útra térne... most ez mit jelentsen? Ő nem olyan, nem tenne olyanokat. A kérdése még is helyén való, hiába fura és meglepő. Még is mit tenék, ha ez megtörténe, vajon ö mit tenne akkor? Felnézek, vagy is rá nézek tekintetem most olyan amit még biztos nem látott tőlem. Komoly véresen komoly és hideg, igazi kunoichié aki teljesíti feljebb valója parancsait.
- Ha nem tudlak visszahozni, és jó útra téríteni. Akkor ott helyben megölnélek, mert ez a hokage akarata.
Szavak igazak voltak, látszik menyire ellentétes érzéseimmel. Hiába szeretem Sayu-t nem lenne más választásom meg tenném. Muszáj volna meg tennem akár milyen borzalmas is. Komoly tekintet meglágyul és egy könnycsepp legördül arcomon. Ezután fejem ismét lehajtom térdeimre. Kyuu közben mellső lábaival fejem simogatja.

- Remi igen is erős. Szembe szált Myobokuu hegy mocsarában élő kukacokkal akik akkorák mint egy több szintes ház. Még Gamabunta nagy főnök is kegyeibe fogadta.

- Shhhh Kyuu az csak kettőnkre tartozik meg persze a nagy főnökre.
Intem csendre a kis békát aki most a vízbe veti magát. Majd ki élvezve a nagy teret úszkálni kezd és fröcskölni.
- Nem azért csatlakoztam, vagy is mentem az akadémiára. Csak része az oknak az amit mondtam. Azt akarom, hogy a szüleim akár hol is legyenek büszkék lehessenek rám. Majd egyszer a világ meg ismerje családom nevét. Így akarok adozni az emlékük elött, a boszú pedig értelmetlen valószinüleg úgysem találom meg az elkövetőket.

Ayami válasza teljesen kielégítő volt számomra. Nem teljesen ezt vártam tőle, de látszik, hogy sokat változott ezalatt az idő alatt, amíg nem találkoztunk. Régebben biztos nem ez lett volna a válasza erre a kérdésre.
- Örülök, hogy így gondolod. Az igazat megvallva kicsit féltem, hogy az érzelmeid túlságosan kihatnak a cselekedeteidre. Az pedig egy olyan dolog, amit soha nem szabad hagyni, hiszen a saját vagy akár mások élete múlhat rajta. Persze nem kell félned, mert nem tervezek semmi olyat tenni, ami miatt ilyen helyzetbe kényszerülnénk, csak kíváncsi voltam miként gondolkodsz. - Mondtam neki. Látszik, hogy már nem arról a régi Ayamiról beszélünk, akit meg kell óvni mindentől. Sokat edzhetett, hogy ne őt kelljen megvédeni egy küldetésen, hanem ő védhessen meg másokat. Bevallom tényleg elég zavaró ha valaki nem tud segíteni másokon, mert nem elég erős hozzá. Én is átéltem már ezt és tudom, hogy mennyire nehéz elviselni. Ezért kezdtem én is keményebben edzeni.
- Kíváncsi vagyok milyen küldetésekben  lesz részünk együtt. Egy dolog használni a képességeidet egy edzőterepen mozdulatlan bábuk ellen, de megint más egy harctéren hús és vér ellenfelek ellen használni azokat. Bár gondolom, hogy ezt már te is nagyon jól tudod. - Már hosszú ideje vagyunk a vízben. Ötletem sincs, hogy mennyi lehet az idő. Felálltam és elkezdtem kimászni a vízből.
- Azt hiszem már elég ideje ázunk. Itt az ideje, hogy kimásszunk. - Mondtam és már indultam is kifele. Elvettem az egyik törülközőt és a nyakamba akasztottam, míg a másikat odadobtam Ayaminak. Megtörülköztem és átöltöztem és visszamentem a szobába. Az ablak elé állva láttam, hogy már teljesen besötétedett. Tökéletes kilátás volt a gyönyörű csillagos égboltra. Minden olyan nyugodtnak tűnt, de tudom, hogy nem az. Odakint valahol most is harcolnak, hiszen háborúban állunk. Nehéz elismerni és elfogadni ezt a tényt, de muszáj. Bármikor kiküldhetnek a frontvonalra. Addig is élvezni kell ezt a látszólagos békét.

- Ayami vissza megyek, későre jár az idő és pihenned kell.
-Rendben menj Kyuu, örülök a találkozásnak.
Elbúcsúztam röviden a kis békától és Sayu szavait figyeltem. Félt, hogy nem tudnék cselekedni mert tulságosan is.... nos értem tehát ez a helyzet. Akkor régen a terhükre voltam csak, mert nem voltam annyira erős és olyan magabiztos mint most. Ettől dologtol nem vagyok tulzottan boldog most. Legalább vigasztal az, hogy a dolog változott. Talán, de csak talán már már más a helyzet.
- Igen én is kíváncsi vagyok. Remélem tudunk együtt menni és nem választanak eleminket.
Hangom halk volt és kicsit remegett. Tényleg nem szeretném, ha újra külön válnánk. Persze ha megtörténne nem lenne választásom úgysem.
A parancs az parancs és talán mind kettőnk érdekében állna a dolog.
- Igen, a víz kezd kihűlni.
Megvártam amíg Sayu kimegy a fürdőből és csak ez után merészkedtem a vízből ki. Gyorsan törölköztem és öltöztem, persze alaposan ne legyen vizes majd a ruhám. Csendben már szinte lopva puha léptekkel mint egy macska léptembe a szobába. Észre vettem az ablak előtt ál és valami eszembe jutott. Vajon mit reagálna ha meg ijeszteném? Végül is a tervet elvetem és a sarokban landol. Inkább fogom magam és le fekszek az ágyba.
- Min gondolkozol Sayu?
Szólalok meg hirtelen álmos hanggal.

Ott állok az ablakba és mélyen a gondolataimba merülök. Észre sem vettem, hogy Ayami is megérkezett már. A kérdésére figyelek fel. Meg sem mozdulok, csak válaszolok a kérdésére.
- Azon elmélkedtem, hogy milyen békésnek tűnik minden. Ahogy kinézek az ablakon csak a házakból kiszűrődő fényeket és a tiszta csillagos eget lehet látni. Olyan mintha nem is egy háború közepén állnánk. Valahol most is megy a harc és emberek halnak meg. Ez eszembe juttatja, hogy bármikor minket is kirendelhetnek oda és harcolnunk kell. - Mondtam kicsit szomorúan. Rossz belegondolni is, hogy ez így van. Nem is tudom melyik a jobb, ha én is ott lennék a csatatéren, vagy az, hogy itt vagyok. Rosszul érzem magamat, hogy itt állok ebben a békés házban, míg a társaim most is az életüket áldozzák. Ugyanakkor nem lennék szívesen egy csatatéren. Nagyot sóhajtok és bedőlök az ágyba
- Vajon mit hoz számunkra a jövő? Remélem, hogy csak jobb lesz. - Kicsit elmosolyodtam, hogy ezzel megnyugtathassam Ayamit is. Nem akarom, hogy ő is ilyen dolgokon gondolkozzon. Azért hívtam át, hogy jól érezzük magunkat és nem azért, hogy ilyen lehangoló dolgokról beszéljünk.
- Nah mit akarsz csinálni? - Kérdeztem tőle.

- Igen valóban, azt is lehetne mondani a vihar előtti csend.
Pár percig némán fekszek, majd folytatom.
- Soha nem lehet tudni. Lehet holnap újra elsodor minket az élet és hónapokig nem találkozunk. Lehet a frontra visznek minket, bármi elképzelhető. Az biztos, ha nagy távolság is lesz köztünk tudni fogom. Van valaki egy ember aki a barátom és aggodik értem ahogyan én érte.
Ez az utolsó mondat túl felnőttes volt. Talán túl bölcselkedő is egyben. Lassan lehunyom szemeim, és szuszogok halkan. A fáradtság a mai nap izgalmai kifárasztottak. Sayu közelsége pedig biztonság érzetet nyújt most nekem. Hangja egy kérdés ami felráz félálomból.
- Talán, talán meg mutatni egymásnak amit elmúlt... időben.
A mondatom vége már értelmetlen volt, csak puszta motyogás ahogy szemeim lecsukódtak és álomba merültem. Lágyan emelkedett mellkasom. Ren is az ágyba furakodott mellém gömbölyödve.

Valamikor az éjszaka közepén egyik felemről másikra fordultam. Eközben sokkal közelebb kerültem mellettem fekvő barátnömhöz. Végül is álmomban át öleltem. A művelet előtt halkan nyüszögtem álmomban. Mint aki fél vagy épp valami rosszat álmodik. Az ölelés elüzte a rosz dolgokat álmombol.

Ayami válaszán látszott, hogy mennyire sokat is változott. Sokkal komolyabbnak felnőttesebbnek tűnt, mint régen. Örültem neki, hogy újra láthatom és el tudtunk beszélgetni egy kicsit. Az utolsó kérdésemre viszont már nem kaptam teljes választ. Belekezdett a mondatába, de hangja egyre halkabb lett, majd érthetetlen motyogássá vált. Hátrafordultam és láttam, hogy már mélyen álomba is merült. Elmosolyodtam, miközben arra gondoltam, hogy egy kicsit talán még mindig gyerek. Ő is sok mindenen ment át életében. Valószínűleg rengeteg fájdalomba és szenvedésbe volt része neki is. Csodálom és talán egy kicsit irigylem is, hogy ilyen az életfelfogása. Kicsit félénk, bátortalan, de ettől függetlenül kiáll azért amiben hisz és boldog. Nem is tudom, hogy én hol rontottam el az egészet. Mi volt az, ami ebbe az irányba vitt el. Ez talán egy olyan dolog, amire soha nem fogok rájönni. Egy kis ideig még bámulok ki az ablakon és mélyen a gondolataimba merülök. Nem tudom, hogy mennyi ideje állhattam ott, de én is kezdtem fáradt lenni. Odaléptem az ágy mellé és betakartam Ayamit.
- Jó éjszakát -Szóltam halkan, hogy fel ne ébresszem véletlenül.Befeküdtem mellé az ágyba. Valahogy sehogy sem tudtam elaludni. Hosszú ideig csak forgolódtam. Fura gondolatok jártak a fejemben. Zavaró volt, pedig már nagyon fáradtnak éreztem magamat. Egyszer csak Ayami mozgolódni kezdett. Megijedtem egy kicsit, hogy esetleg én ébresztettem fel. Szerencsére nem, mert csak halk nyöszörgés jött ki a szájából. Olyan volt, mintha valami rosszat álmodott volna. Ekkor hirtelen átölet. Nagyon meglepődtem, de hagytam neki. Ekkor úgy tűnt, mint aki megnyugodott és folytatta az alvást. Kíváncsi voltam vajon most miről álmodhat. Közben én is átkaroltam, majd hamarosan én is mély álomba merültem

- NYaaaaarrrrr
Nyújtóztam egy nagyot ásítva. Vég tagjaim az égnek meredtek miközben meg feszítettem a hátam. Most mi is van hol is vagyok? Jah igen Sayu mellett az ágyban. Nem is nagyon mocorogtam nehogy felébresszem. Inkább le hunytam a szemeim és úgy tettem mint aki alszik.
Az ami most van a most vagy is a jelen hihetetlen. Tudom a múltam nem volt valami jó, sem szép sem jó érzések és más nem volt.
Most talán ez az űr végre feltöltődik valamivel. Csak van itt még valami más is. Talán valami egészen furcsa dolog nem is tudom meghatározni.
Talán túl korai is az ilyesmi jelenleg.
Mély levegőt veszek és halkan ki fújom, nem is tudom mit kezdjek most. Ő annyira menő én meg nos hát én vagyok. Aki mindig igyekszik nem szem elött lenni. Talán ennek így kell lennie.

Bár sokáig nem tudtam elaludni, de mikor végre álom jött szemeimre, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy elérkezett a másnap. Az ablakon keresztül erősen sütött be a nap. Ahogy kinyitottam a szemeimet, rögtön Ayamit pillantottam meg. Ekkor jöttem rá, hogy tegnap áthívtam. Talán az teszi, hogy még csak most keltem fel, de ez a tényt valamiért elfelejtettem. Szemei be voltak csukva, így úgy gondoltam még alszik. Gyorsan fel is keltem. Hunyorogva néztem ki az ablakon, mert a szikrázó nap egyenest a szemembe sütött. Néha elég rossz így ébredni. Nagyot ásítottam és nyújtózkodtam egy kicsit. Jó lenne még egy kicsit aludni, de sajnos muszáj felkelni. Igazat megvallva, ha rajtam múlna, akkor képes lennék az egész napot az ágyban tölteni. Főleg ha ilyen jó a társaságom. Kicsit kuncogtam magamba. Amennyiben Ayami nem kelt még fel, akkor én szépen lassan kiosonok a szobából. Lemegyek a konyhába, és elkezdem csinálni a reggelit. Gyakori, hogy mikor felkelek, már nincs itthon senki. Apám sokat utazik és anyám is korán indul a munkába. Ennek köszönhetően megtanultam jó kis reggeliket készíteni. Gyorsan neki is állta. Gondoltam valami gyorsat ütök most össze, így kutatni kezdtem hozzávalók után. Őszintén szólva elég szegényes volt a választék. Szerencsére találtam tojást és szalonnát is. Amilyen hamar csak tudtam összeütöttem egy kis tükörtojást és kisütöttem a szalonnát is. Kiraktam két tányérra és pár szelet kenyeret is fogtam. Rögtön fel is siettem vele a szobámba. Az ajtót a lehető leghangosabban rúgtam be.
- Felkellni! Kész a reggeli - kiáltottam.

Már nem voltam az ágyban, de még ágy mellett sem. A földön álltam jobb lábamon. A bal fel húzva talpam jobbom térdéhez érintettem oldalt. Így állok kezeim magam előtt tartva a tigris jelét formálva nem egyszerű testhelyzet. Elég ha valaki csak hangoskodik és kizökkent a koncentrációból. Erre az ajtó hangosan nyílik, vagy is nyitja a házi gazda. Még kiabál is egy nagyot ráadásként. Hirtelen zajokra csak össze rezzenek majd egyensúlyom vesztve elterülök az ágy mellett. Ren ijedten szalad az ágy alá és onnan leselkedik kifelé.
- Nyaaahhh ez kicsit fájt.
Felülök majd mint valami idős hölgy feltápászkodom a földről.
- Már régóta fent vagyok, csak .. én szóval tudod.. szóval érted.
Majd el jut tudatomig, hogy reggeliről volt szó az előbb.
- Öhm te főztél nekem? Még is miért? Az öregen kívül még soha senki nem főzőt nekem.

// Bocsi, hogy így megkésve írok, de az utóbbi időben nem volt túl sok időm//

Amint berontok a szobába azt veszem észre, hogy Ayami nagyot esett. Nem értettem, hogy mi történt. Talán nem kellet volna ennyire hirtelen berontanom. Szép lassan feltápászkodott a földről. Én felé nyújtom az egyik tányért, majd leülök az ágyra.
- Mégis milyen kérdés ez? Hát nem egyértelmű? Te egy vendég vagy most nálam, így teljesen normális, hogy csinálok neked valami reggelit. Ezen kívül a barátom vagy, ami egy másik ok erre. - mondtam neki.
Nekilátok az evésnek, közben figyelem Ayamit. Nem igazán jut eszembe semmi értelmes, amit mondhatnék, így inkább csak csöndbe eszek. Miután végeztem az evéssel, a tányért az ágy melletti kis szekrényre teszem.
- Akkor mit csinálunk ma? - teszem fel a kérdést.
Rémlik, hogy tegnap beszéltünk arról, hogy kimegyünk a kiképző terepre, de azért megkérdeztem tőle, hátha van valami más terve.

- Izé, szóval hát most akkor is... hát.. nem szóval... nem kelet volna.
Sütöm le a tekintetem a földre. Szégyellem magam, hogy ilyet mondtam vagy is gondoltam. Vendég vagyok, de még sehol sem voltam az. Így honnan is tudhatnám ez egy szokás.
- A barátság is egy ok.... ah értem, szóval így működik.
Majd látszik elgondolkodok a múlt egy eseményén. Hogyan is történt ahh igen meg van. Én menekültem Sayu pedig egy tál tejel kergetett. Máskor pedig felkapott és szorongatott, mert kisebb vagyok nála meg édes vagyok. Én édes lennék, nem tudok rola meg cukroztak volna valamikor.
- Kö..kööszönöm.
Szintén az ágy szélére ülök, majd elfogyasztom a reggelit. Ren eközben meg moccan és kecses ugrással kivetődik az ablakon. Meg unt minket, haza sétál vagy csavarogni megy.
- Hát nem is tudom. Ha van kedved mehetünk edzőterepre is.
Szólalok meg halkan a tányért markolászva.
- Csinálhatjuk azt is amit te szeretnél.

Nagyot mosolygok azon, amit mondott. Mindig is szerény és félénk volt, de nem számítottam arra, hogy ennyire.
- Jajj ne csináld már ezt. Hosszú ideje ismerjük egymás, és barátok is vagyunk. Nem kell ennyire félénknek lenned. Természetes, hogy megteszek érted ilyen apró dolgokat. Sőt, ha szükséges, akkor a csatatéren még magamat is feláldoznám, hogy megmentselek. Ezt jelenti barátnak, társnak lenni. Örülnék, ha nyugodtabban, természetesebben kezelnéd a jelenlétemet - mondtam neki, közben egy kedves mosolyt kanyarítottam az arcomra. A következő mondatára sóhajtok egy nagyot.
- Azért kérdeztem meg, hogy hova szeretnél menni és mit szeretnél csinálni, mert érdekel a véleményed. Mehetünk az edzőterepre is, de lehet van valami hely, ahova jobban szeretnél menni. Ne háríts rám ilyen dolgokat, mikor én kérdeztem, hogy hova szeretnél menni.
Remélem, hogy megérti mire is akarok kilyukadni. Szeretném jobban megismerni, hogy miket szeret csinálni, de ez egy elég nehéz dolog, ha továbbra is így viselkedik.
- Döntsd el! Oda megyünk, ahová te szeretnél. 
Hangom egy kicsit erőteljesebb lett. Remélem, hogy nem veszi rossz néven.

- Hát szóval, tudni akartad mit tanultam eddig. Érted, vagy is szóval hát.
Nagyot nyeltem és folytattam még mindig félénken.
- Nem akartam ellened harcolni. Tudod van amit ural az ember van amit nem. Van olyan technika ami pedig túlzótan veszélyes. Az ellenfélre nézve persze.
Felállok és az ajtó felé intek.
- Ha gondolod akár indulhatunk is. Boo bocsánat, nem akarlak sürgetni.
Amilyen hirtelen felálltam le is ültem. Látszik még mindig a régi vagyok, de már történtek apróbb változások.

//Off téma nem ide, de még is muszáj. Szockodás után jelentkezek egy küldire ezért nem várok tovább. Köszi az eddigi játékot //