Hime Tsubaki

**Hime Tsubaki** Csüt. Nov. 04 2010, 13:23

Név: Hime Tsubaki
Ország: a Hold országa (Getsugakure)
Rang: genin
Kor: 13
Nem: lány

Felszerelések: 5 db kunai
5 db shuriken
10 db senbon
1 db wakizashi
10 m drót
10 db robbanó jegyzet
1 db szerszámkészlet
5 db füstbomba
1 db elsősegély készlet
1 csomag energiatabletta
1 db övtáska

Kinézet: A haja hosszú, egyenes, vékonyszáú, vöröses-barnás árnyalatú, a szeme vörösen csillog, arca szelíd. Testalkata vékony, nem túl magas. Általában piros rózsaszín vagy lila színű ruhákat hord, de előnyben részesíti a fodros ruhákat és a szoknyákat.

Jellem: Tsubaki első ránézésre szendének tűnhet, de valójában hangos, lobbanékony természetű lány. Szeret fecsegni és barátkozni, általában vidám. Szeret ő a középpontban lenni.

Kapcsolatok:
-családi:
JK:
Hime Satsuki (13)-ikertestvér
NJK:
Hime Tsubaki (anya)
Hime Daisuke (apa)
-baráti:
Araki (14)-csapattárs
Issei (14)-csapattárs
-egyéb:
Yayoi Yui (28)-sensei
Touji (farkas)

Előtörténet:

Születés

Képzelj magad elé egy kertet, kis virágokkal, bőtermő gyümölcsfákkal, a közepén meg egy takaros házacskával, és mindezt egy teliholdas éjszakán: ebben az idilli környezetben születtem meg a Hold országának rejtett falvában, Getsugakurében, pár perccel az ikertestvérem előtt. A szüleink, Hime Tsubaki és Hime Daisuke miután örömmel megállapították, hogy mindketten egészségesek vagyunk, úgy döntöttek, nekem a Tsubaki nevet adják, mert anyukámat is így hívják, a húgomat pedig Satsukinak nevezték el.

Pár évvel később...

Satsukival a gyerekkorunk boldogan és vidáman telt, szinte elválaszthatatlanok voltunk, rengeteget játszottunk együtt, azonban hamar kiderült, hogy csak külsőre hasonlítunk.
Aztán egy kellemes, nyár végi reggelen anyu a következő hírrel ébresztett:
-Kislányom, ébredj ! Képzeld, felvettek az akadémiára ! Jaj, kelj fel, hagy öleljelek meg !
-Komolyan mondod ?-kérdeztem csodálkozással vegyes, örömteli szemekkel, miután megöleltem anyukámat.-Olyan boldog vagyok !-azzal rohantam át a másik szobába Satsukihoz, hogy elújságoljam neki a jó hírt.-Satsu, képzeld, felvettek a Ninja Akadémiára !-kiáltottam, miközben szinte betörtem szegény Satsukihoz.
-Nahát, nem is gondoltam volna, hogy a korod ellenére elfogadják a jelentkezésedet.-szólalt meg apu, aki épp akkor lépett ki a fürdőszoba ajtaján. Ma kivételesen otthon volt.-Büszke vagyok rád, Tsubaki.
-Köszönöm.-mondtam kicsit elérzékenyülve, és őt is megöleltem. Aznap határtalanul boldog voltam. Nemcsak azért, mert apukám megdicsért. Azért, mert megtettem az álmom felé vezető út első lépését. Az álmom felé, hogy olyan híres ninja legyek, akit mindenki ismer.

Az akadémián

Aznap, mikor először mentem az akadémiára, már első nap nagyon tetszett. Egy hely, ahol nemcsak tanulhatok, ezáltal közelebb visz a célomhoz, de még ott volt az a sok gyerek is, akikkel beszélgethetek, viccelődhetek, és a szünetekben lehet még játszani is... Az első benyomásom később sem változott. Barátkozó, nyílt természetem miatt szinte mindenkivel jóban voltam az iskolában, annak ellenére, hogy majdnem mindenki legalább egy évvel öregebb volt nálam. Még a fiúkkal is jól kijöttem, később pedig rájöttem, hogy egyik-másik egész helyes közülük. A tanórákon pedig csak egy vágy vezérelt: az, hogy kitűnjek a többi gyerek közül, hogy rám figyeljenek, mégpedig azáltal, hogy szerepelek órán. Hamar rájöttem, hogy ezt a legeredményesebben úgy érhetem el, ha tanulok. Délután mindig a könyveimet olvastam, hogy aztán másnak visszamondjam, amit tudok. A gyakorlatban sem akartam lemaradni, ezért minden hétvégén elmentem egy rétre vagy erdőbe, hogy gyakoroljam a shurikenek, kunaik dobását, és persze az addig tanult jutsukat is. A gyakorlati rész még egy kicsit izgalmas is volt. Aztán hamar eltelt az a pár év, amit az akadémián töltöttem-legalábbis én így éreztem-és eljött a genin vizsgám időpontja. Pár héttel előtte elkezdtem átnézni, amit tanultunk, és gyakoroltam a jutsukat, de nem kellett sokat ismételnem. A vizsga napján sem izgultam, úgy éreztem, tudom, amit elvárnak. Az első feladat az a Kawarimi no jutsu volt, a második pedig a Bunshin no jutsu. Miután sikeresen megcsináltam mindkét technikát, megkaptam a fejpántomat. Elégedett voltam. Úgy éreztem, hogy ez is egy lépcsőfok az álmom beteljesüléséhez.

Új társakkal

Ezután pár nappal, ahogy lenni szokott, beosztottak egy csapatba két fiú, Araki és Issei mellé, a senseiünk pedig Yayoi Yui lett, egy húszas évei vége felé járó nő, aki aki már az elejétől fogva kedvesen bánt velünk. Arakival nagyon jól megértettük egymást, Isseijel azonban már más volt a helyzet, ő szótlan és zárkózott volt. A küldetéseink D osztályú feladatok voltak, úgy mint szemétszedés, kutyasétáltatás, állatkeresés és gyomlálás. Ahogy teltek-múltak a hetek, hónapok, Isseijel is jobban kijöttünk már. És körülbelül egy év múlva Satsuki eljött hozzám megkérdezni, hogy mik lesznek a genin vizsgán a feladatok és a segítségemet kérte.

Két rózsabokor

Pont egy nappal Satsuki vizsgája előtt, mikor már minden gyakorlást befejeztünk, leültünk a rózsabokor elé pihenni, oda ahol gyermekkorunkban annyit játszottunk. Nagyon szerettem a virágokat, mind közül a legjobban a vörös rózsát.
-De a fehérek sokkal szebbek !-cáfolta meg Satsuki, miközben a fehér rózsákra mutatott.
-Nem is igaz ! A vörösek a legszebb rózsák !-mondtam én, és megfogtam a fehér mellett álló vörös rózsabokor egyik virágját.-Pont úgy van ez, mint tegnap, amikor elmentünk anyuval ruhát venni. Ugyanaz a ruha tetszett mindkettőnknek, csak neked a kék neked meg a piros. Pedig mennyire akartuk, hogy egyforma ruhánk legyen...-mondtam elgondolkodva, miközben még mindig a vörös rózsákat néztem.-Satsu ! Észrevettem valamit ! Te azért szereted a fehér rózsákat, mert ugyanolyan szelíd és ártatlan vagy, mint maga a fehér szín ! Míg én, aki inkább hangos és lobbanékony vagyok, jobban szeretem a tűzvörös színű rózsákat. Így van ez velünk is. Hasonlítunk, akár a rózsák. belül mégis teljesen mások vagyunk.-úgy mondtam ezt, hogy még mindig le sem vettem a szemem a rózsabokorról. Kis szünet után egy hirtelen ötlettől vezérelve leszakítottam egy fehér rózsaszálat, és Satsukinak adtam.-Tessék ! Illik hozzád !-mosolyogtam rá vidáman.

Azon a sorsfordító napon...

Egy nappal ezután elérkezett Satsuki genin vizsgája. Mikor elújságolta, hogy átment, vele együtt örültünk, és megünnepeltük. Aznap én is nagyon boldog voltam, mivel úgy gondoltam, innentől akár együtt is edzhetünk és tanulhatunk Satsukival. És ezzel a gondolattal el is aludtam. Az éjszaka közepén azonban furcsa zajra ébredtem. Kíváncsiságtól vezérelve amilyen halkan csak tudtam, kiléptem a szobaajtón és leosontam a lépcsőn. Meglepetésemre a szüleimen kívül négy másik személyt a földszinten találtam. Szorosan a falhoz lapultam. Innen nem tudtam megállapítani, miről beszéltek, csak hangfoszlányok jutottak el hozzám. Szerencsére nem vettek észre...
-Te ott ! Gyere elő, fölösleges tovább bujkálnod !-mondta egy hang, mire nekem a szívem majd' kiugrott a helyéről, belülről elöntött a forróság, kívülről pedig kivert a víz. Lassan előjöttem.
-Tsubaki ? Hát te meg miért nem vagy ágyban ?-ripakodott rám anyám.
-Mindegy.-szólalt meg egy másik maszkos alak.-Már úgyis biztos hallotta, amit mondtunk.
-Én ? Dehogy ! Én nem hallottam semmit ! Csak most jöttem !
-Mindegy. Amiért itt vagy, te is a szüleid sorsára fogsz jutni !
-Anyu ! Apu ! Mi a fene folyik itt ?-kérdeztem kétségbeesetten.
-Kicsim...-szólalt meg szánakozva anyám.-Mivel kijöttél, ezért neked is velünk kell jönnöd. El kell hagynunk a Hold országát.
-Micsoda ?
-Ne kérdezz semmit. Pakold össze legszükségesebb holmijaidat.
-De hát...
-Én addig genjutsut bocsátok Satsukira, hogy ő semmiképp se ébredjen fel. Siess !
És én úgy is tettem. Még mindig nem tudtam felfogni, mi ez az egész. Automatikusan felöltöztem és felvettem a ninja felszerelésemet. Majd megálltam Satsuki szobájánál. Ugyan mit kéne magammal vinnem ? Mikor a legfontosabbat itt kell hagynom: Satsukit. Ekkor megláttam a fehér rózsát, amit tegnap délután Satsukinak adtam. Ő vázába tette a szekrény tetejére. Bementem a szobába, hogy levegyem onnan azt a virágot. Nem akartam, hogy legyen még egy dolog, ami rám emlékezteti őt. Azonban mikor felugrottam, hogy elérjem a vázát, véletlenül levertem, mire az a földre esett, és darabokra tört, a benne lévő víz pedig szétfolyt a padlón.
-A francba !-suttogtam, majd elkezdtem összeszedni a széttört üvegdarabokat, vigyázva arra, hogy ne lépjek bele a vízbe. Szerencsére Satsuki nem ébredt fel.
-Te meg mi a csudát csinálsz ?-jelent meg az ajtóban anyám.-Siess már !
-Megyek már !-mondtam, és a szilánkokkal meg a rózsával a kezemben elindultam kifelé. Az ajtóból még egyszer, utoljára megnéztem Satsukit.
-Bocsáss meg...-suttogtam bele a levegőbe, majd kimentem előbb a szobából, utána hatodmagammal az egész házból.
Ezután hosszú hajóút következett, amire a négy maszkos ember is elkísért minket. Csak akkor tudtam meg miután megérkeztünk, hogy a Medvék országában vagyunk. Amint leszálltunk a hajóról, a maszkos alakok már nem követtek többé. A hajó elment, mi pedig egyedül maradtunk ott, a semmi közepén.
-Anya !-kezdtem.-Mit fogunk most csinálni ? Itt vagyunk egy idegen országban, sehol egy város a láthatáron, ráadásul éjszaka van. Mihez fogunk mi mindezek után kezdeni ?
-Ne aggódj, Tsubaki. Csak a mai éjszakát kell a szabadban töltenünk, holnap már elmegyünk egy közeli városba. Keresünk egy barlangot.-anyám csak részben felelt a kérdésemre.
Barlangot azonban nem találtunk, ezért egy erdőben tértünk nyugovóra. Apám tüzet rakott, én meg azonnal lefeküdtem és elaludtam, mert már nagyon kimerült voltam.

Találkozás a farkassal

Kora hajnalban arra ébredtem, hogy valami megnyalt. Kinyitottam a szemem, mire egy farkassal néztem farkasszemet. Én persze halálra rémültem, kiáltani akartam, de egy sem jött ki a torkomon, mozdulni sem tudtam félelmemben, azt hittem, itt a vég, mikor a farkas váratlanul megszólalt:
-Kelj fel és jöjj velem !
-Mi-mi ?
-Azt mondtam, kelj fel és gyere velem, ha jót akarsz magadnak !-mordult rám a farkas, mire én egy kicsit megijedtem, és követtem.
Mikor úgy gondolta, hogy jó helyen vagyunk, szembefordult velem, és újra hozzám szólt:
-A nevem Touji. Azért küldtek, hogy átadjam neked a nyakamra erősített tekercset és levelet. A tekercsben a klánod története áll, a levélben pedig az, hogy miért is kellett elhagynotok a falut. Az előbbit még nem nyithatod ki, chakra pecséttel van lezárva, de a levelet igen. Kérdezned fölösleges, én sem tudok többet.
Óvatosan elvettem tőle a tekercset és levelet. Hosszan néztem az utóbbit majd azt mondtam:
-Még nem akarom tudni. Még nem akarom megtudni, hogy miért kellett elhagynunk a falut és hogy mi ez az egész, úgy csak még rosszabb lenne. Majd ha már késznek érzem magam rá.
-Értem.-felelte a farkas.-Ez esetben hunyd le a szemed.
-De miért ?
-Csak tedd, amit mondok !
És én engedelmeskedtem. Pár pillanat múlva azonban hatalmas fájdalmat éreztem a fejemben, mintha valami szét akarná robbantani a koponyámat. Felsikoltottam, a fejemhez kapva vártam, hogy elmúljon a fájdalom, és ez néhány másodperc múlva meg is történt.
-Mi a fene volt ez ?-kérdeztem a farkastól, de ő már nem volt a helyén, ehelyett egyenesen a fejemből halottam a hangját:
-Megtörtént. Ezentúl mi már elválaszthatatlanok leszünk.
-Te jó ég ! Hangokat hallok a fejemben ! Megőrültem volna ?
-Dehogyis, te ostoba. Innentől kezdve mindig itt leszek veled a bensődben. Itt leszek, hogy irányítsalak és vigyázzak rád, hogy egy igazi Hime klánbéli ninja légy !