Namide Takezo- Kész van

Név: Namide Takezo
Ország: Villám országa-Kumogakure no sato
Rang: Genin
Kor: 14
Nem: Fiú

Felszerelések:
kunai-3
shuriken-3
senbon-4

Kinézet:
Egy fekete ingféle felső és alatta egy piros póló.. Egy átlagos barna cipő van a lábán. Nem annyira izmos, de azért van benne erő. Szeme lilás színű. Szája keskeny és haja félhosszú, de szürkés-fehér. Lába is izmos mint a karja.

Jellem:
Nem szereti ha piszkálják, mert a sok verés miatt már nagyon felbőszül érte. Igaz harcokban ezért nagyon felkapja a vizet. De általában átgondolja a helyzetet. Ha lehetséges csapatban dolgozik, mert úgy biztosabb a győzelem. Utálja ha ok nélkül támadják vagy bántalmazzák.Szereti a jó fej vicces lányokat. Nem szereti még a komor, goromba embereket. Szereti a rizst. Rament is szokott enni, de azt nem nagyon szereti. De szívesen csillapítja még kis éhségét szusival.

Előtörténet:(Elnézést ha hasonlít máséra, de nem másoltam.)


Vajon fiú vagy lány!?(születés a kórházban)

A nevem Namide Takezo. Egy kis kórházba jöttem világra. Születésem napja nem volt érdekes. Mármint azon a napon. Előtte sürgés forgás volt ott. Nagy kavarodás nagy gondok. A legrosszabb hogy lányt vártak. Legalábbis édesanyám. Apám fiút akart. Nem is volt így meglepő a vitájuk. A végeredmény ez lett. Volt két szoba, az egyik csupa sötét kék volt, a másik csupa rózsaszín. Vagyis csináltak egy fiú és egy lány szobát. Ebből kiderült hogy gazdag családban nevelkedtem. Tehát születésem napján a legdrágább és legprofibb orvost vették föl hogy levezesse a szülést. Hosszú órák teltek el. Apám nem volt ott anyám mellett. Neki ez olyan volt mint a tériszony. De végül az orvos elmosolyodott és átadott a nővérnek egy kis időre. Épen és egészségesen születtem meg. Mikor a doktor bejelentette hogy fiú vagyok anyám szomorúan egy kis mosolyt eleresztve átvett a fehér ruhás férfitól.. Apám mikor meghallotta majd ki ugrott a bőréből úgy örült. A kék szobába költöztem be. A másikkal nem tudom mi történhetett. Nem is nagyon érdekelt.


Van-e tehetségem hozzá!?(ninja leszek?)

Gyerekkorom napjai nem voltak különlegesebbek mint másnak. Apám ninja volt és engem is annak akart kiképezni. Ezért beíratott egy ninja iskolába, a legjobba. Az edzések kimerítőek voltak. Nem is tudom mit mondhatnék rá. Mondjuk azt, hogy: KÍNZÁS!. Hát igen még kis koromban egy nagy képű kis vakarcs voltam, bevallom. Lenéztem a többieket, mert szegényebbek voltak. Az órákon is alig figyeltem, hogy mit mond a tanár. Néha le is szidtak. Büntetés lett a jutalom a bambulásért. A futásoknál is alig futottam. Azokért még nagyobb szidást kaptam. Egyaránt otthon és az iskolába. Elérkezett a vizsga napja. Itt dőlt el hogy genin leszek-e vagy sem. Tudásunkat, a jutsu használatát és az erőnket mérték fel. Bármennyiire próbálkoztam. Legalábbis próbálkoztam volna, nem lett volna elég. Sajnos ez lett: BUKÁS!. Aztán a következőn is. Minden hazamenetelemen után megvertek. Egyre erősebben. Majd eljött még egy verés ideje. A fiú neve Arashi. Nagy és erős gyerek volt. Pont tőle nem akartam semmi rosszat. S mikor közelebb jött én futásnak eredtem. Ő persze utánam. Féltem és csak abban reménykedtem hogy haza érek az előtt hogy elfogna. De nem így lett, elkapott és nagyon csúnyán elvert. Nem tudtam miért csinálja velem ezt. Pedig nem csináltam vele semmit. Aztán rájöttem. Csak hobbiból ütögetett engem. Akkor abban a pillanatban eldöntöttem hogy most már figyelek órán és én leszek a legjobb és legerősebb.


A fejlődés!( a vizsga egyszerűbb lesz?)

A sok alázás után már meguntam. Folyton részletesen figyeltem hogy mit mond a sensei. Nagyon komoly tanulásba fogtam. Mindig késő estig fenn maradtam azért hogy fejlesszem a tanulmányi átlagomat. A köröknél sem kíméltem magam. Futásnál folyton hajtottam és hajtottam magam, addig amíg nem én lettem az élfutó. Mindenkit leelőztem. Ez az otthoni gyakorlás is hozzásegített. A végén már én voltam a legjobb futó és senki nem előzött meg. A verések már nem voltak többé. Megerősödtem. Már nem hagytam magam. Vissza ütöttem és elég keményet. Nagyon jó tanuló voltam, de nem a legjobb. Nem is zavart az annyira. Mindenki belátta hogy nagyon megváltoztam. Végre lett barátaim is. Akik még jobban erősítettek abba hogy megtartsam ezt az álláspontomat. Mondjuk lehet hogy fiatalabbak voltak nálam de nem zavart ez sem. Elérkezett a vizsga napja. Feszülten, de merészen álltam neki. A feladatok viszonylag könnyűek voltak. De sok kérdésnél bizonytalan voltam. Végén remegő kezekkel adtam be a tanárnak. A férfi vissza nézet és megkérdezte.
- Mi az Takezo. Nem jól sikerült? - Sawade Kyo az egyik tanárom az iskolába.
- Hát izgulok és nem vagyok biztos benne, hogy jól sikerült.
- Biztosítalak benne ha nem sikerülne valami folytán akkor segítek a tanulásba és a edzésbe. Oké?
- Rendben.
De sajna minden tanulás nem sikerült. Igaz nem villant be minden. Nem mentem át, megint megbuktam. lehangolóan néztem elém hazafele. A szobámba is még egy mukkot sem szóltam. Mikor felkeltem az ágyból egy levelet találtam ott. Sawade Kyo tanár úr írta. Azt mondta menjek az iskola elé.

Tanulás,tanulás,tanulás !( nincs lazsálás!)

Napos idő volt, a madarak csicseregtek a kis gyerekek pedig elhaladva mellettem játszottak. Én halkan és szomorú fejjel mentem az utcán. Míg el nem értem az iskola elé. Ott volt Sawade tanár úr is. S gyengéd hangon köszönt.
- Jó reggelt!
- Jó reggelt. - mondtam lehangolóan.
- Sajnálom, de ez is arra motiváljon hogy jobban tanuljál.
- Értettem.
- Na akkor menjünk be az osztályba.
Nem nagyon értettem, hogy miért kell bemenni. Most szombat van. Ilyenkor játszani kell! ~De mondjuk mindegy úgy sem vagyok játszó kedvembe.~ Az osztály üres volt. Egy fakó színű pad volt ott. Azon egy rakatnyi könyv. Meglepődve néztem a senseire. De ő csak rám mosolygott. leültem és elkezdtünk tanulni. Minden egyes könyvet ami fontos volt átlapoztuk és megtanultam. Nagyon sokáig bent voltam. Kb. 4 könyvel végeztünk és már esteledett. Elköszöntünk egymástól és megegyeztünk, hogy holnap ugyan itt találkozzunk. Jól aludtam, reggel boldogan mentem az iskola elé. De csak egy levelet találtam ott. Ez állt benne: "Kedves Takezo elnézést kérek, hogy nem bírtam ide jönni, de elhívtak egy küldetésre.A maradék könyv ott van a padon. Amennyit csak bírsz csinálj meg.
Üdv. Sawade Kyo" Kicsit elszomorodtam, hogy nem jött el. De ez nem az ő hibája. Megint bementem az osztályba és elkezdtem tanulni. Szorgosan tanultam, hogy ha vissza jön a sensei akkor lássa keményen tanultam nélküle is. majdnem lehunytam a szemem a sok olvasástól. Kezem már nagyon el volt zsibbadva. De nem hagyhattam abba. Tovább,tovább,tovább! Abba hagytam akkor amikor tegnap. Haza sétáltam és megint bebújtam a jó puha ágyba.

Az utolsó és mindent eldöntő genin vizsga! ( A siker garantált!)

Az idő már dél felé járt, nagyon izgultam, de egybe biztos voltam abba, hogy tudom a válaszokat. Elkezdtük és mikor felnéztem a sensei mosolygó arcát láttam. Ez nagy önbizalmat adott. Egyre csak biztattam magam. ~ Menni fog! Nagyon sokat tanultam. Most jó lesz, át fogok menni! Nem akadályozhatja meg senki!) Kb. 18 feladat volt. Az első néhány kérdés könnyű volt, de a vége felé egyre nehezebbek és nehezebbek lettek. Sorra írtam be a válaszokat. Háromnegyed óra múlva beadtam, , még kezem se remegett a kezem. Biztos voltam benne, hogy sikerülni fog. A sensei is bízik bennem és nem fog csalódni bennem. Megkaptam az eredményt, sikerült. Megcsináltam. Átmentem, nagyon boldog voltam. Az iskolából kisétálva oda mentem a senseihez.
- Látja sensei sikerült. Megkaptam a fejpántot is!
- Igen látom. Gratulálok. Viseld büszkén!
Attól a naptól úgy vigyáztam a fejpántomra mint a saját életemre.



(Ha kapnék ajándék jutsut akkor kérem szépen az villám elemű legyen, mert ilyen elemű jutsukat akarok tanulni majd.)

Kész vagyok remélem most jó lesz. Am nem tudom hol láttál Hogy-al kezdődő mondatot.