Thsihidoro Raiden - KÉSZ

Név: Tsihidoro Raiden
Ország: Szél országa - Sunagakure
Rang: Genin
Kor: 14
Nem: Férfi
Felszerelések:


-5 db kunai
-5 db shuriken
-10 db senbon
-40 m drót
-3 db füstbomba
-2 db fuma shuriken
-1 db katana
-2 db kis tekercs
-2 db nagy tekercs
-4 üveg tinta
-3 db robbanójegyzet

Kinézet: 159 cm magas, 40 kilós, korához képes elég jó izomzatban lévő fiú. Középhosszú, fekete haja évek óta nem látott fésűt, így nem meglepő, hogy állandóan eltakarja karamell-barna szemeit. Akárcsak a családban a többi férfi, Raiden is az átlagnál hosszabb karokkal rendelkezik.
Mindennapi viselet: Egy piros hosszú ujjú póló, arra húz egy barna dzsekit. A nadrágja fekete színű. A fejpántot többnyire a homlokán hordja, de van, amikor a nyakára teszi. Jellemző rá, hogy egy hosszú fekete sálat hord.

Jellem: Nagyképű, magának való ember. A nála gyengébbeket többnyire lenézi, nem szívesen beszél velük. Mindezek ellenére kötelességtudó, tiszteli azokat, akikről úgy gondolja, hogy megérdemlik. Jó humora van, de "az évek során" elvesztette a kedvét, és inkább hallgatag. Persze a barátaival kedves, és a társaságukban folyamatosan viccelődik.


Előtörténet:

A Tsihidoro klán fiaként jöttem a világra, egy forró, nyári éjszakán. Apám, aki a Szél országának ninjái közé tartozott, éppen küldetésen volt, ezért nem láthatta, amint egyetlen fia megszületik. Anyám majdnem belehalt a fájdalomba. Amikor apám két nap múlva először látott meg engem, felkapott, és azt mondta: "Ez nem az én fiam! "
Öt-hat éves koromban jöttem rá, hogy apám utál engem, örülne, ha nem léteznék. Buta fiú voltam! Elmentem a falu közelében lévő tóhoz, és beleugrottam. Az anyám mentett ki onnan. Ő más volt, mint apám! Kedves volt, foglalkozott velem, és azt szerette volna, hogy ninja váljon belőlem, aki a hazáját szolgálja, és embereket ment meg a halálból. Ez motivált engem arra, hogy ninja legyek. Hét és fél éves voltam, amikor titokban elkezdtem edzeni. Nem érdekelt, hogy apám mit gondol, még az sem zavart, hogy akart még egy fiúgyermeket, aki olyan lehet, amilyet szeretett volna. Így született meg a három húgom: Sisume, Naida és Sumono.
Hét éves koromban, egy napon annak a tónak a partján edzettem, amelyikbe beleugrottam néhány éve. Anyám beteg volt, így apámat küldte el értem este, hogy hazavigyen. Én még javában edzettem. Odaállt mellém, és némán figyelt. Nem szólalt meg, de én már megszoktam. Nem túl sokat beszélt hozzám.

- Csak öt percet!

Mondtam, és elkezdtem lendíteni a kezem, hogy leadjam a következő ütést a fába, amit reggel óta ütöttem. Azonban egy drót megragadta a kezemet, és nem engedte, hogy üssek.

- Azt mondtam, indulj haza! - mondtam apám.

Ez volt az a pillanat, amikor meguntam azt, hogy tűrjem a könyörtelenségét. Ki akartam állni magamért, hogy bizonyíthassak... kinek? Magamnak! Kivettem a késemet a tartójából, és elvágtam a drótot. Amikor ismét egy újabb ütést akartam mérni, megint jött a drót, ami az előbbinél jobban szorított. Elraktam a késem, és próbáltam megütni a fát. A bilincsem minél jobban erőlködtem, annál jobban szorított. Mire az öklöm elérte a fát, már nem maradt erőm, és épphogy "megsimogattam" azt. Apám megrázta a fejét, és levette a drótot a kezemről, ami vérvörös sebet hagyott rajtam. Arrébb tolt, harci állásba állt, és egy jó nagy ütéssel gyökerestül repítette el a fát, pár méterrel arrébb:

- Ha valóban ninja akarsz lenni, meg kell tanulnod koncentrálni a chakrádat! Semmit sem ér a ninja a chakrája nélkül. Mint a lovas ló nélkül. Amit az előbb azzal a dróttal csináltam... érezted a chakrámat? Hát nem fenomenális érzés, ha megérzed a chakrát? Ez hatalom, fiam... hatalom! A dédnagyapám szintén ninja volt. Ő tanította meg a családnak a fegyverek csodálatos képességét. Mestere lett a hideg fémnek, voltak, akik rettegtek tőle. Megtanulta, hogy parancsoljon a fegyvereinek, átadta nekik a chakráját. Ez az, amit neked is meg kell tanulnod! Tessék - mondta, majd átnyújtott nekem egy drótot, és egy övtáskát, ami tele volt shurikenekkel és kunaiokkal.

Életemben először hívott a fiának. Ez volt életem legboldogabb napja. Minden nap kijártunk edzeni, ő pedig a chakraelméletet magyarázta. Pár hónap múlva már gyakorlatban is kipróbálhattam, de nem nagy sikerrel. Közeledett a nap, amikor az akadémiára megyek, hogy ninja válhasson belőlem. Az életem tökéletes volt, mígnem elérkezett a legszörnyűbb nap: a kilencedik születésnapom...

Úgy indult az a nap, hogy az lesz a legboldogabb nap az életemben! Kora reggel felkeltettek, hogy megegyem a nekem csinált süteményt. Aztán apu elvitt, hogy megmutassa nekem azt a helyet, amit egy hétig folyamatosan keresett: egy új helyet, ahol edzhetnénk. A drótot a vállamra kötöttem, az övtáskámat felraktam és a késsel a kezemben elindultunk. A falu szélén egy kis erdőnél álltunk meg. Útközben csatlakozott hozzánk a nagybátyám, akit kiskorom óra nem láttam. Estig ott voltunk. Késő éjjel már indultunk volna haza, amikor egy kunai suhant el a fejem mellett. Azonnal hátrafordultunk: három sötét alakot pillantottunk meg, akik közeledtek. Nagyon magasak és izmosak voltak. Először azt gondoltam, hogy el kéne futni, de amikor ránéztem a többiekre, láttam, hogy ők nem akarnak megfutamodni. apám azonnal egy shuriken után kapott, de az egyik fickó azonnal odalépett elé. Az arcát nem láttam, be volt kötözve. Megragadta az apám nyakát, és hozzávágta egy fához. A nagybátyám a drótjával próbálkozott: cikázva irányította az ellenfél közelébe, majd amikor közel volt már, elmutatott három kézjelet, és felkiáltott:

-Katon: Ryuuka no Jutsu!

A drót azonnal felgyulladt, a láng pedig továbbterjedett az ellenfélre, aki azonban egy pukkanás után eltűnt. Klón volt! Apám időközben fel tudott állni, bár láttam rajta, hogy nagyon fáj neki. Én szerettem volna segíteni nekik, de nem tudtam! Nem! Nem az én hibám! Én nem! Én meg akartam menteni őket! Nem tudtam! Féltem... Reménykedtem, hogy engem nem fognak bántani! Nem is bántottak. Még egy ideig tartott a küzdelem, de nagyon egyenlőtlen volt. A nagybátyámat könnyedén elintézték, de az apám még percekig próbált védeni, de ő sem bírta sokáig. Az ellenfél erősebb volt. Félholtan feküdt a földön, és a nevemet mondogatta. A szavait még mindig hallom a fülemben... "Raiden! Raiden! Segíts! ". Egyetlen egy fickó maradt. Megragadta a kardját, és odasétált a majdnem halott apámhoz, hogy kivégezze. Mielőtt szúrt volna, rám nézett. Azt láttam a szemébe, hogy lenéz engem. Kérdően nézett rám, nyilván azt várta, hogy teszek valamit... ha mást nem, legalább elfutok. De nem! Mozdulni sem bírtam! Aztán csak arra emlékszem, hogy egy hatalmas üvöltést hallottam, és egy erős ütést kaptam a fejemre. Csak másnap ébredtem fel. A testvéreim és anyám ott ültek, az ágyam mellett, és sírtak. Amikor kinyitottam a szemem, azonnal ölelgetni és kérdezgetni kezdtek. Próbáltam őket lerázni magamról, hogy elmondhassam nekik, hogy mi történt, de nem engedték! Azt hitték, hogy meg fogok halni, és úgy örültek nekem, hogy nem hagytak szóhoz jutni. Még nem tudták, amit el akarok mondani... Lehet, hogy jobb lett volna, ha nem is mondom el. De hülye voltam! Megmondtam nekik az igazat: miattam halt meg az apám! Az én hibám! Nekem kellett volna meghalnom! Segíthettem volna neki, de nem mertem! Féltem! Nem érdemlem meg a szeretetet és a törődést!
A lelkiismeretem nem hagyta, hogy eltitkoltam. Pár óra múlva közöltem az egész családdal, hogy mit tettem. A legfurcsább az volt, hogy nem szóltak semmit. A testvéreimmel azóta nem is beszélgettünk, csak pár szót, ha muszáj volt, anyám pedig kevesebbet törődött velem, mint azelőtt.
Ezután beiratkoztam az Akadémiára. Egészen odáig azt gondoltam, hogy a sok gyakorlás miatt kiemelkedő leszek, de nem így volt... a leggyengébbek között voltam! Akárhogyan is igyekeztem, nem sikerült bebizonyítanom, hogy elég erős vagyok rá, hogy ninja legyek. Aztán az egyik sensei közölte velem: " Nem a fizikumommal van baj, hanem a szívemmel" . Az apám elvesztése után úgy éreztem, hogy semmi értelme küzdeni, és feladtam azt, amit közösen felépítettünk: az álmot, hogy egy nap ninja lehessek! Már nem akartam a családom segítségét kérni. Nem akartam többé, hogy segítsenek. A saját erőmből szerettem volna naggyá válni. A becsületemért, Apáért, magamért! Ismét edzeni kezdtem. Jó volt érezni megint, ahogy a chakra átjárja a testemet. A kemény edzés ismét meghozta gyümölcsét, és béna senkiháziból az egyik legjobb lett belőlem. A többiek már nem közösítettek ki, a senseiek már nem csak a gyenge kisfiút látták bennem. A geninvizsga volt az egyedüli, amitől féltem, de nem volt túl nehéz dolgom. Habár a szóbelim nem sikerült olyan jól, mint azt elvárták tőlem, átmentem a vizsgán, és genin lettem! Megfeledkezve a családommal való kapcsolatomról, boldogan mentem haza, hogy elújságoljam hírt az otthoniaknak. Amikor beléptem, felkiáltottam:

- Anya, testvéreim! Megjöttem! Átmentem! Mától genin vagyok!

Aztán anyám jött ki a szobájából, és szomorú fejjel nézett rám. Ekkor jutott eszembe, hogy eddig milyen volt a kapcsolatunk. Azt gondoltam, hogy csak elsétál mellettem, de nem így volt... odajött, megölelt, és azt mondta:

- Apád büszke lenne rád!

// A másik két Tsihidoro játékossal szeretnék egy csapatba kerülni, ha lehet. A karakterem hatalmas fegyverarzenálja csak azért van, mert erre specializálódok, az összes cuccot meg amúgy sem viszem minden küldetésre.

Illetve Nara Shikakuval előzetesen megbeszéltük PM-be, hogy az ajándék jutsum a drótcsévélő technika lesz. //

Készen vagyok! KISFIÚ!

Szia.
A fegyverarzenállal nincsen semmi probléma a keretbe még pont belefér. A történetedet szépen dolgoztad ki és tetszett is nekem. Először egy kicsit Sasu2 gyanús volt a történet, de szerencsére ez a későbbiekben elpárolgott. Minden nagyon tetszik, mindent rendben találtam ezért Elfogadom! az előtörténetedet.

Kezdő chakra: 100
Kezdő pénzösszeg: 2750 Ryo
Ajándék jutsu: Mivel megegyeztél Shikakuval ezért a drótcsévélő technikát kapod meg. (Bár amúgy is ezt adtam volna neked ^^)

Készíts adatlapot, kellemes játékot.

Üdv: Konan

//"A falu szélén egy kis erdőnél álltunk meg." Sunagakureban erdő? Hmm... //

Köszönöm!

Ezért majd adok is csokit neked!