Houtei Karada

Név: Houtei Karada
Kor: 21 év
Nem: férfi
Falu: Konoha
Kaszt: civil
Foglalkozás: boltos, mellékállásban művész
Vércsoport: A-
Felszerelés: ruhák, gyakorlóruha, noteszek, füzetek, rajzlapok, festő felszerelés, rajzfelszerelés, tollak, papírok, tekercsek

Vagyon: lakás, vállalkozás (vegyesbolt)

Külső leírás:
- Magasság: 178 cm
- Súly: 69 kg
- Testalkat: átlagos
- Hajszín: sötétbarna (vállig érő)
- Szemszín: kék

Jellem:
Karada a jó család- és osztályközösségnek köszönhetően viszonylag nyitott természetű, olykor igencsak laza srác. Szeret beszélgetni, ismerkedni másokkal, olykor eljárni esténként az ismerősökkel. Eléggé tág a fantáziája, köszönhetően a művészeti dolgainak, amivel együtt egy egészséges perverzió is együtt jár. Csak nagyon ritkán van olyan időszaka, hogy elvonuljon a világ elől és olyankor jobb nem is hozzászólni.

Előtörténet:

Karada egyszerű középosztálybeli családban született Konohában. Apja, Houtei Matsuda, egy vegyeskereskedés tulajdonosa, míg édesanyja, Gorode Rika, egyszerű varrónő. Emellett van egy húga is, Houtei Motoko. Nem volt egy gazdag család, de arra bőven volt pénz, hogy a szükséges dolgokat be lehessen szerezni és néha még mást is. De a legfontosabb a szerető családi háttér volt, amiből kijárt nekik rendesen.

Ahogy az rendre lenni szokott, Karada a megfelelő korba érve elkezdett iskolában járni. Elég jó tanulónak bizonyult. A humán tantárgyakat, így kifejezetten az irodalmat kifejezetten kedvelte, jó is volt belőlük. A reál tantárgyakkal már voltak problémái, de azokat is sikerült viszonylag jó eredménnyel tanulnia. Már az alsóiskolás ideje alatt kezdett szemet szúrni tanárainak, hogy a fiú igencsak ügyesen bánik a rajzeszközökkel. Ez természetesen a rajztanárnak tűnt fel először, amikor az órák után éppen nézegette a gyerekek által aznap beadott rajzmunkákat. Be is hivatta másnap a fiút az irodájába, hogy elbeszélgessen vele. Innentől kezdve nem egyszer előfordult, hogy a többi tehetségesebb rajzolóval együtt felkérték őt iskolai ünnepélyekre való munkák készítésére. Ő pedig örömmel eleget tett ennek a kérésnek, elvégre azt csinálta ilyenkor, amit szeret.

Jeles eredménnyel végezte az alsóiskolás tanulmányait, így nem csoda, hogy bejutott az egyik középiskolába. Itt is viszonylag jól teljesített, de persze már jóval több tanulmányi nehézségekkel nézett szembe, mint az előző iskolában. De neki az elve az volt, hogy mindennel meg kell birkózni, amivel az élet szembeállítja, így igyekezett jól teljesíteni, akárcsak eddig. A rajzolás és festés iránti szeretete továbbra is megmaradt, fejlődött, minél többet csinálta azt. Viszont szépen lassan egy másik irányba is orientálódni igyekezett: elkezdett írni. Először csak pár szavas rövid történeteket, majd megjelentek a rövid versek és novellák is.

Ezt követően került sor a legelső megmérettetésére is. Az iskolában ugyanis pályázatot hirdettek, novella kategóriában. Karada benevezett, elvégre nem volt vesztenivalója. Egy hétig dolgozott a pályaművéig, amely egy koldus utolsó óráit foglalta magába a fagyhalál előtt. A mű végül nem került dobogóra, de különdíjat kapott a ,,Legeredetibb mű” címszó alatt, így fel is olvashatta a publikum előtt irományát. Kicsit lámpalázas is volt, hogy annyi, szakértő ember előtt kell kiállnia, de aztán az első pár sor után már belejött. Meg is kapta érte a tapsot.

A fiú viszont igyekezett nem csak a szellemét, hanem a testét is formában tartani. Éppen ezért hetente kétszer, kedd és péntek este járt az egyik közelben levő dojoba edzésekre. Nem ő volt a legjobb tanítvány ott, de ügyessége elég volt ahhoz, hogy néha megtréfálja az embereket. A fő célja inkább testének karbantartása volt, de azért úgy volt vele, hogy a mostani világban egyáltalán nem árthat, ha meg tudja védeni magát az ember.

Osztályában kedvelt személyiségnek számított. Ő volt tipikusan az az ember, aki mindig ott volt és lehetett rá számítani, ha baj volt. Szívesen segített társainak, még akkor is, ha csak meg kellett hallgatni valakit. Éppen ezért sokszor hívták is őt a különböző ünnepségekre, házibulikra. Szívesen el is ment, még ha olykor nem igen volt kedve hozzá. Ennek köszönhetően a szociális érzékei viszonylag kialakultak az idő folyamán, két esti kiruccanás között. Megnyerő személyisége ellenére a másik nem körében nem igen talált ezidáig társra. Bár őt ezt nem igazán zavarta. Úgy volt vele, hogy inkább keresgél sokáig egy biztos támpontot a lányok között, mint hogy hetente váltogassa őket.

A középiskolai éveknek is hamarosan vége lett, ezeket is közel jeles eredménnyel végezte el. Itt viszont válaszút elé érkezett. Az szép és jó volt, hogy volt tehetsége a művészetben, de azért nem ártott volna, ha van valami kamatozó munka is. Na ilyenkor mit kell csinálnia az embernek? Be kell szállni a családi vállalkozásba. Édesapja éppen akkor rúgta ki az egyik eladóját, így hát Karada úgy döntött, hogy elvállalja az állást. Úgy volt vele, hogy családi vállalkozás révén van egy biztos munkahelye… na meg az se volt utolsó szempont, hogy kedvezményesen tudta beszerezni az alkotáshoz szükséges dolgokat. Elsőre kissé szokatlan volt boltosként dolgoznia, de az idő múlásával bele lehetett szokni. Főleg úgy, hogy egy másik eladóval voltak váltott műszakban. Karadáé volt a reggeli műszak, délután háromtól váltották egymást Coyote-val.

Viszont nem hagyta elveszni a művészi vénáit sem. Az első pályázatot újabbak követték, amelyeket általában a Konohai Művészeti Napilap hirdetett meg. Az újság nem egyszer közölte verseit, rövid novella részleteit. De a festési és rajzolási képesítéseit se hagyta veszendőbe, folyamatosan készítette műveit. Igaz, ezek közül kevesebbet adott be pályázatokra, mint irományaiból. A pályázatokon elért helyezés pénzjutalommal is járt, ami pont elegendő volt ahhoz, hogy kiegészítve a boltos munkájával elég volt a megélhetésre.

Felesleg is halmozódott fel, amiből Karada húsz éves korára meg tudta venni az időközben megüresedett szomszéd lakást. Pár hónap múlva, huszonegyedik születésnapjára, kapott is szüleitől egy lakótársat: egy kiskutyát, akit Rai-nek keresztelt el. Lakása berendezésében törekedett az addigi egyszerű, csak a szükséges dolgok tartására. Egyedül az általa készített képek tekinthetőek a fényűzés eszközének, de azokat is inkább a fal mellett, mint azon tartja. Így éldegél az ifjú Karada Konoha cseppet sem nyugodalmas ,,falujában”, ahogy próbál boldogulni a mindennapok során.