Karada lakása

A város keleti részében helyezkedik el ez a viszonylag kis lakás az egyik nagyobb háztömb első emeletén. A lakás magába foglal egy kis fürdőszobát, konyhát étkezővel, mellékhelységet, na meg a hálószobát. Tartozott még hozzá egy kis erkély is, amelyen egy indigónövény tenyézet helyezkedett el. A fényűzésnek a legkisebb jelét is alig lehet látni ezen falakon belül... bár lakója még csak pár hónapja van itt, így nem is igazán lehetett lehetősége a falak teleaggatására. Itt éltem én, Houtei Karada, egy huszonegyéves bolti eladó, amúgy művészvénával megáldott fiatalember. Igazából a lakásom színfoltjai talán egyedül az általam készített képek voltak. Ezeket azonban nem a falakon tartom, hanem ledöntve az mellé. Nem voltam annyira egoista, hogy a saját műveimmel díszítsem fel a házat, hátha valami ismerősöm betéved és eldicsekedhetek vele. Köszönöm szépen, azt a fajta magatartást megtartom másnak.

Éppen pakolásztam. Nemrég értem haza a munkából, így a rögtönzött ebéd után útra is kellhettem a második napirendi pont felé: ideje alkotni. Az idő odakint kifejezetten jó volt, így ideális az alkotásra a szabad ég alatt. Némi gondolkodás után most a ceruzákat pakoltam el magammal. A festő felszerelésem eléggé szét volt szóródva, és nem akartam azzal szórakozni, hogy azokat összepakolom. Na majd ha hazajöttem. Hónom alá csaptam a rajzfelszerelésemet, meg a kis, összecsukható székemet. Az előtörben leguggoltam, hogy megvakargassam kisgedvencem, Rai fejét.
- Majd este elviszlek sétálni - ígértem neki.
Boldog csaholás volt a válasz, ahogy kisétáltam az ajtón, majd zárás után eltűntem az utca forgatagában.

Nem volt egy zökkenőmentes út. Az amúgy már lassan a horizontot elérő Nap sugaraitól követve terelgettem Matsukot az utcán. Jó páran megnéztek maguknak minket, és néhányan bizony rosszallóan csóválták a fejüket. Na meg a nénikéteket, téged is láttalak már így sétálni, Vörössapkás szomszéd. De aztán végül megérkeztünk... ám nem oda, ahová Matsuko kábultan kérte úgy tíz perccel ezelőtt. Nem... ugyanis a lakásom feljárója előtt álltunk. Na oda még szép volt felsegíteni a pityókás lányt. De végül sikerült. Úgy voltam vele, hogy inkább végigszenvedem ezt, mint hogy a fél falun áttereljem, várva, hogy mikor esik össze. Nekem lett igazam. Ugyanis amikor elengedtem Matsut, hogy kinyissam a zárat, beütött a gond. Az ajtó már nyílni kezdett, amikor riadtam nyúltam a dőlő lány felé. Még idejében kaptam el, mielőtt találkozna a földdel. Éppen egyenesbe akartam állítani, amikor láttam, hogy megint bealudt. Remek. Egy gyors mozdulat, és máris karba kaptam az amúgy pillekönnyű Matsukot és besétáltam a lakásba.

Szerencsére elmenetel előtt nyitva hagytam a hálószoba ajtaját, így gond nélkül beértem a hálószobába. Ott letettem a lányt, majd koppant a földön a rajzfelszerelés. Kicsit felültettem a lányt, hogy jobban hozzáférhessek. Óvatosan lehúztam róla a kimonóját, majd utána lekapcsoltam a lábbelijét és a zoknit is eltűntettem róla. Csak ennyi változtatást eszközöltem rajta... bár... amikor hanyatt fektettem és a tekintetem megállapodott egy pillanatra a két domborulaton, hát had ne mondjam meg, milyen gondolataim támadtak... de aztán megráztam a fejem, elűzve a helytelen gondolatot és gondosan betakargattam a vörös lányt. A kimonóját felakasztottam a szekrény oldalán lógó egyik fogasra, míg a zokniját a lábbelijébe nyomtam és betoltam az ágy alá. Már éppen ki akartam volna menni... amikor megtorpantam...

Visszanéztem Matsukora. Olyan békésnek tűnt. Egyáltalán nem látszott rajta, hogy éppen egy aznapos élményt próbál kialudni. Mint ha csak ledőlt volna pihenni egy kicsit. Döbbenetes, még így is szép volt. Olyannira, hogy... hát... visszafordultam felé. Lassan odasétáltam az ágy mellé... előre hajoltam... hogy felvegyem az ágy mellől a rajzfelszerelésemet. Lehuppantam az ágy mellett álló egyik székre, ahogy ölembe vettem a rajztáblát, kézbe a vöröske által megrágcsált ceruza... aztán rajzolni kezdtem. Néha-néha oldalra néztem, hogy ne felejtsem el az oldalán fekvő lány arcának vonásait... bár nehéz lenne, mióta megláttam, itt lebeg a lelki szemeim előtt. De azért biztosra mentem. Negyed óra telt el, amikor is készen voltam. A végeredmény a papíron volt: a békésen alvó Matsu, fejtetőtől mellkasig. Kicsit hezitáltam, hogyan nevezzem el a képet, mert ez nálam szokás volt... aztán beugrott valami és ráírtam a papír bal aljára: ,,Alvó angyal".

Ekkor kopogást hallottam a bejárat felől. Leraktam a kész rajzot az üres éjjeliszekrényre, félrehúztam a széket, majd kisétáltam a szobából...

Közben végig aludtam. Zokni és cipő lekerült meg kimonó is de azt hittem. hogy én vettem le. Fel se tűnt hol vagyok. Csak egy pillanatra lett éber elmém. Szemeim nem nyitottam ki. Csak halkan motyogtam valamit és közelebb húzva a szomszédos párnát ölelgetve aludtam tovább.
Motyogás néha egész kivihet volt.
- Nem hagyd abba.
Vagy pár perccel később.
- De finom.
Jóval később hogy ha Karada vissza néz a szobába talán még a következő mondatot is halhatja.
- Ölelj meg szorosan. Ne engedj el.
Ezekre én nem emlékszem. Csak alszok békésen. Át fordulok másik felemre és vissza. Vagy a hátamon fekve szuszogok épp. Hajam arcom félig takarja. És teljesen bele tekeredek a takaróba. A párnát pedig elengedem mikor hátamra vagy másik oldalamra fekszem. De amint vissza fordulok addig keresgélek míg újra nem szorongatom a párnát.

Csak a futár volt, aki elhozta a két rament. Kifizettem, majd lábammal bevágtam az ajtót. A konyhába érve elgondolkoztam. Matsu állapotát látva kétségbe vontam, hogy egyhamar fel fog kellni. Így hát a hűtőbe raktam be a rameneket. Jól fognak jönni ezek majd reggel. Utána nekiálltam, hogy elintézzem az esti dolgaimat. Kicsit összepakoltam, megetettem a türelmetlenül nyelvét nyújtogató Rait, lefürödtem, átvettem az alvóruhát. Most viszont bajban voltam kicsit. Bár az ágyam elég nagy volt, két ember simán elfér rajta, de nem akartam befeküdni a lány mellé. Ki tudja, milyen lesz, ha felébred, nem akartam eljátszani a bizalmát. Kissebb gondolkodás után aztán megvilágosodtam. A szekrény mögül előhorgásztam a tartalék matracot és azt raktam le a földre. Egy vékony takarót és az ágyon levő párnát csakliztam el, amellyekkel meg is ágyaztam magamnak és lefeküdtem.

Ahogy feküdtem a hátamon és hallgattam Matsu szuszogását és forgolódását, valahogy úgy éreztem magam, mint a mesében. Megismerek egy gyönyörű lányt, aki a jelek szerint szimpatikusnak is talált nem sokkal az ismeretség kezdete után, most meg itt alszik nem messze tőlem a lakásomban. Oké, ő még nem tud róla, de mégis... ez azért kicsit így sok volt erre a napra. Miközben átfordultam az oldalamra, azért rimánkodtam magamban, hogy amikor felkelek reggel, ne derüljön ki, hogy ez csak egy gyönyörű álom volt...

Este édes állom. Álmomban újra éltem előző napot. Sok dolog másképp történt. A kórházban minden rendben ment. A fiú akinek elláttam sebeit már a folyóson sétált. Hangosan üdvözölt integetve. Délután Karával találkoztam aki egy széken ült és rajzolt. Aztán meg vacsoráztunk. De nem haza mentem. Hanem fel hozzá és ott feküdtem le aludni. Furcsa álom de nagyon kellemes. Mosolyogva ébredtem fell. A fejem fájt egy kicsit de nem volt vészes. Csak kellemetlen érzés. körbe se néztem csak az ágy szélén fel ültem és látom, hogy valaki ott fekszik. meg nézem jobban meg böködöm lábammal.
Ekkor veszem észre, hogy Karada az. Mi a fene történt itt meg. Miért van a lakásomba.
Addig böködtem lökődtem amíg fel nem kelt és aztán kérdőre vontam.
- Mit csinálsz az ágyam mellet a lakásomban?
Kérdezem de most nézem csak a takarót ami nem ismerős. Sőt a szoba se. A fene vigye nem is otthon vagyok. Csak döbbenten nézek. és látszik most jöttem rá. Ez kara lakása. És ö a földön fekszik akit én szinte éber állapotba lökődtem lábammal. hirtelen arcom olyan vörös lesz mint hajam. Ösztönösen ugrok vissza az ágyba nyakig betakarva magam. csak szemeim látszanak ki. Most jövök rá, hogy minden ruhám rajtam van. nadrág és a felső is. Most még jobban zavarban vagyok.

Úgy tűnt, hogy folytatódni akart az az éber álom, ami... háááát... nem volt egyszerű. Egy dombon üldögéltem, lábaimat szétnyitva, körülöttem sötétség... hátával a mellkasomnak dőlve pedig az előző nap ,,ajándéka", bár csak a vörös hajat ismertem fel. Kezeimet a lány derekán tartottam, ő pedig azon nyugtatta a sajátját. Nem szóltunk egymáshoz... nem mozgolódtunk... csak ültünk a sötéségben. Aztán egyszer csak fény támadt a távolban: feljött a Nap a horizonton... mi pedig végignéztük, ahol lassan kibukkan a távoló hegy mögül.
- Ez gyönyörű - suttogta Matsu.
- Nálad nem - tettem az egyik vállára az államat.
Erre oldalra nézett rám, csalafinta mosollyal.
De ekkor vége lett, amikor furcsa érzés éreztem az oldalamon. A kép szétesett, majd átadta a helyét egy újabbnak: Matsu láttam pislákolva, magam felé hajolva. Furcsa, mint ha nem ebben a pózban lettünk volna... de aztán rádöbbentem: felébredtem. Mielőtt még tehettem volna valamit, riadalmat láttam a lány szemében. Mint aki hirtelen megvilágosodik... aztán hátra ugrott és eltűnt a maga köré csavart takaróban. Így volt lehetőségem felülni és felmérni a terepet. Hiába takarta el magát, még így is láttam, totálisan zavarban van... én nemkülönben... egy ilyen ébresztő után.
- Ne haragudj. Tudom, azt kérted, hogy vigyelek haza, de nem mondtad meg, hol laksz. Jobbnak láttam, ha elhozlak magamhoz... ne aggódj, nem tettem veled semmit... - dadogtam az utolsó mondatot.

Látszik, hogy takaró alatt végig tapogatom magam. Jó minden a helyén semmi plusz nem oda illő dolog. Rendben van minden. Anyit kivéve, hogy nem otthon vagyok. Matsu nyugodj meg nincs semmi baj. csak jut akart. Nézd még a földön aludt, hogy neked kényelmesebb legyen.
Hát nem aranyos és rendes dolog tőle?
- És most mi a terved, hogy sikerült felcsalnod magadhoz?
Ki bújtam a takaró alól. De csak a fejem majd mellkasomig. És zavartan takarót gyűrögetve bámultan a mennyezetet. Oda se mertem nézni. hátha hiányos az öltözete. Furcsa szuszogást halok. nesze nekem egy perverz. Elfordítom fejem oldalra és egy kis kutyával találom szembe magam. meg lepetten pislogok zöld szemeimmel. A kutya nincs ennyire meg lepve. Csak végig nyalja az arcom és elégedetten ugat egyet halkan. majd tolakszik a takaró alá.
- Hé ezt meg hogy gondolod.
Tiltakozok de teljesen elolvadtam a kutyus miatt. Végül aztán magam mellé vettem ahol már sokkal nyugodtabb volt.
- Szóval ha már fel csaltál lakásodra. Nem műveltél semmi illetlen dolgot. De még a kutyád is rám szabadítod. Szerintem reggelizni nem ártana. Amit a vendéglátónak illene elkészítenie. És gondolom nincsenek női ruháid. Így kellene egy nagy ing és egy nadrág is.

Végül elcsitultak a kedélyek. Mondjuk hogy Rai honnan mászott most elől, azt nem tudtam megmondani. Mindenesetre segített megnyugtatni Matsukot, ami jó jel volt. A lány hamarosan elő is adta a kívánságát. Egy darabig csak kábán bámultam rá, hogy most mi van... aztán leesett. Kimásztam az ágyból, ahogy a lány láthatta, hogy nem, nem hiányos a ruházat a szükséges helyeken. A szekrényemben kezdtem el kutakodni. Keresgéltem, keresgéltem, aztán visszatértem Matsukohoz két dologgal a kezemben. Az egyiket kérte, egy ing volt... a másikat viszont nem.
- Most hirtelen nem találtam nadrágot, de majd még utánanézek. De szerintem nem ártana, ha lezuhanyoznál - tettem le mellé egy fehér törülközőt. - Addig én elkészítem a reggelit - elindultam kifelé. - Amúgy Rai-nak hívják - mutattam be a kutyámat, majd eltűntem az ajtóban.

A konyhába érve aztán nekitanakodtam. Időnyerés céljából kikaptam a mosogatóból a teafőzőt, melyet megtöltöttem jól vízzel. Hamarosan a gázlapon is landolt, alatta begyújtva a tűz. Ásítottam egyet, miközben elindultam a hűtőgép felé.

hm kitalálta, hogy mit szeretnék. De nadrág az nincs sajnos. Nem baj muszáj lesz a tegnapit felvennem.
- Nos Rai mit gondolsz. Furcsa nem, hogy egy idegen toppan hirtelenbe. Akit szinte te ébresztesz fel.
Mag vakarom a kiskutya fülét és kimászok az ágyból. Első dolgom, hogy az inget és törölközőt félre teszem. És szépen beágyazok elrendezve mindent. Nem bírom ki de Kara ideiglenes ágyt is be ágyazom. Nem tudom úgy hagyni.
Aztán törölközővel inggel a kezembe elindulok fel fedezni a lakást. Rai pedig a konyháig követ.
Látom a hűtő előtt Karát oda lépek. És lehet neki furcsa és meg lepő dolog történik. A ruha és törölköző a földön landol. Én pedig hátulról ölelem át. Jó szorosan oda bújva.
- Köszönöm, hogy vigyáztál rám. Nagyon jól eset a gondoskodás.
Szegény Rai majdnem a ruha alá került. Amit a gyors ölelés után felkaptam és már bent is voltam a fürdőben. Ahol nem mást csináltam mint fürödtem. De ezalatt oda kint mi történik nem tudom. A zárt ajtó felfog minden zajt amire a víz csobogása is rá segít.

Már éppen nyúltam volna az egyik kiválasztott dolog felé, amikor halk lépteket hallottam. Nem volt időm reagálni, a kis settenkedő már ott volt mögöttem... és éreztem, ahogy két karcsú kar átölel. Gyakorlatilag leblokkoltam, ahogy Matsuko hozzámbújt, hátulról jól megölelve, akárcsak egy plüssmacit. Enyhén irónikus, álmomban fordítva voltunk. Belepirultam a lány karcsú testének közelségébe, nem is tudtam mit csinálni hirtelen. De a hangja kihozott a kábulatból... és egyszerre földöntúli boldogság lett urrá a lelkemben. Talán ilyen lehet az, ha valakit felemelnek néhány másodpercre a Mennyországba.
- Nem kell megköszönnöd. Rám mindig számíthatsz, Matsu - suttogom hátra.
Először szólítottam őt azon a beceneven, amit felajánlott tegnap. Sajnos az idilli pillanatnak hamar végelett, ahogy Matsuko elengedett és elment a fürdő felé. Sokat sejtető sóhajt hallattam, amikor hallottam becsukódni a fürdő ajtaját. Visza a melóhoz. Átkotortam a tegnapi rameneket egy-egy lábasba, majd tűzhelyre kerültek azok is. Azért már ne a mikróban melegítsük hé. Viszont biztos voltam benne, hogy Matsuko nem fogja ennyivel beérni. Lassan egy napja semmit se evett. Így hát nekiálltam még legyártani néhány szendvicset, kiegészítés gyanánt.

Már kettő készenvolt, amikor kopogást hallottam. Odadobtam az egyik rosszúl levágott szalámit Rai-nak, miközben kisétáltam az ajtóhoz és kinyitottam.
- Jóreggelt Karada - lépett be az apám.
- Neked is. Minek köszönhetem a látogatásod?
- Gondoltam értesítelek, hogy holnap nem kell bemenned dolgozni. Leltározást folytatunk, azt pedig a raktárosok megoldják majd.

Jelentem tiszta avgy Matsu. Fülek mögöt is. Jöt a angy száritkozás és öltözködés. Az ing tetszet. Soha nem volt még rajtam ilyen ruha.
Azért élvezettel gomboltam szét és bújtam bele majd gomboltam össze. Most vetem észre fintorogva, hogy a combomig ér.
- Na te kis.. Direkt csináltad és nem adtál nadrágot. Nem baj majd a tegnapi jó lesz.
Ing rendben nadrág rendben. Felsőm nem volt kedvem cipelni ezért a szennyes tartó tetejére össze hajtogattam. Majd amikor haza indulok elviszem gondoltam én. Fésűm nem volt de szerencse a hajam nem volt kócos. inkább elfogadható állapotban volt kicsit nedvesen.
Kiléptem az illatokat követve. De azért egy fésű még sem ártót volna. Hangokat hallottam ezért arra felé vettem az irányt mezítláb végig sétáltam Rai azonnal a nyomomba szegődőt újra.
- Kara tudsz adni egy fésűt?
Kérdeztem kíváncsian. láttam, hogy most mással van elfoglalva. Be azonosítottam az idegen hang forrást. Kicsit elpirultam. Rendben, hogy Kara lát ilyen ruhában. Azt még lenyelem. De egy idegen teljesen más. Egy pillanatra végig tudtak mérni mind ketten. Aztán pirulva bújtam vissza a fal mögé és elsietem a konyha felé.

- Biztos ne menjek be? Kellhet a plusz kéz.
- Nem, pihenj csak. Tegnap úgy is azt mondtad, hogy kikészítettek a dojoba.
- Az nem kifejezés. A sensei egy állat.
- Hé, te akartál annyira...
Na ekkor mindketten meghallottuk Matsuko hangját. Éreztem, ahogy a szívem kihagy egy ütemet. Apám a vállam felett elnézett, így megláthatta azt, amit én néhány másodperc múlva, hátrafordulva: a már nem csak hajában vörös leányzót, aki most zavartan elaldangott a konyha felé. Nyeltem egyet, miközben visszafordultam apám felé. Az meg először sokat sejtető arcot vágott, majd vigyorogni kezdett.
- Hohó.
- Ne értsd félre.
- Mit ne értsek félre.
- Hát azt, hogy...
De ekkor már tudtam, hogy beleugrottam az öreg csapdájába, aki most perverz vigyort villantott meg, majd olyan hangosan beszélt, hogy Matsuko is meghallja.
- Nem mondom, ügyes vagy. Alig költöztél el és máris jó úton vagy a családalapítás felé. Leköröztél fiam.
- Óh, te...
Apám elnevette magát.
- Furcsa... most így jobban belegondolva, már láttam valahol.
- A detoxikálóban?
Újabb nevetés.
- Najó, hagylak titeket turbékolni... ja, várj csak, anyád küldte ezt.
Azzal egy alufóliás csomagot nyomott a kezembe.
- Fogadjátok el nászajándéknak az esküvőtökre - mondta megint jó hangosan.
- Na tágulj innen, te vén kujon.
Apám nevetve hagyta el a lakást, ahogy bevágtam utána az ajtót. Jó darabig ott álltam egy helyben, miközben reménykedtem benne, hogy kiment a pír az arcomból. Valahogy nem mertem bemenni a konyhába... féltem attól, amit odabent tapasztalhatok. De aztán hallottam valamit: a teafőző sípolását. Na ez már rávett, hogy bemenjek, akármi várjon rám.

Nem szolok egy szót sem. Csak ülök az asztalnál és a kutyussal játszok. kara bejön és egy szót se szol. Felnézek rá de kerülöm a tekintetét.
Egy szó egy mosoly semmi.
Egy halk köszönöm amikor tea a bögrékbe kerül és megkapom az egyiket. Látszólag a kedvem nagyon ellett rontva. A fésűt se keresem letettem az efelé izgalmakról.
És a reggeli is az asztalra kerül. Amikor kara viszont az első falatot rágcsálja nem bírom tovább.
- Szóval akkor turbékolunk? Az esküvővel mi lesz ha már főzni nem tudtál valami reggelit. És a tea se elég citromos. Legalább egy rendes esküvőt hoz már össze hallod. Nem leszel így jóban az asszonnyal és meglátod konyhában mosogatás lesz a sorsod.
Kész ennyi ezt lehető legkomolyabb arccal adom ellő. Persze tekintetem is ilyen ameddig csak bírom. Aztán ha rövid mondatom után Kara nem tálalja ki meglepettségében a falatott. én az asztalra borulva nevetek. Könnyem is kicsordul. Azt a tekintetet és arcot amit most láttam. Már ezért megérte a fejfájás. A sok kínos pillanat a félre érthető helyzetek. Fel nézek mikor már a nevetés kuncogássá szelídült és remegő kézzel próbálok kortyolni egy kis teát.

Amikor Matsuko felnézett rám, hogy holtsápadt fiút láthatott maga előtt, aki a szívén tartja a kezét, mint ha infarktust készülődne visszatartani. Hiába kezdett el nevetni, ez az állapot megmaradt, mindaddig, míg nagy nehezen meg nem nyugodtam... aztán át is villant a fejemenben, hogy mit kell tennem. Egyszerűen szó nélkül felálltam az asztaltól és kisétáltam a szobából. Matsuko csak a távolodó lépteim hangjait hallhatta... na meg Rai tanácstalan morgását. Valószínűleg ő is megérezhette, hogy itt valami nincs rendjén. Nagyjából egy perc telt el azóta, hogy elmentem, de már halhatta újra a lépteimet, majd megjelentem az ajtóban... kezemben egy fésűvel... arcomon pedig azzal a jól ismert, meleg mosollyal, amit megszokhatott tőlem, ha ránézek. A helyzet az, hogy egyáltalán nem voltam mérges rá. Csak gondoltam ha már ő így, akkor megkapja érte a maga retorzióját már. Igazából már azt végigvigyorogtam, míg kimentem a folyosóra meg vissza, csak addig tudtam ki vigyor nélkül, míg elhagytam a konyhát. De a szemembe nézve láthatta, hogy minden rendben, ahogy odasétáltam mellé.
- Megfésüljelek? Vagy az asszony ennyire se számíthat majd rám? - kérdeztem incselkedve.

Nem tudtam, hogy szabad ilyet. De benne voltam a játékban ha már elkezdtem. Hátra dőltem és felnéztem.
- De előtte reggelizünk meg. Én már éhes vagyok és a pocak nagyon követeli a reggelit.
Gondolom több magyarázatot a dolog nem is igényelt. Két pálcikát jobb kezembe fogtam és vártam. Amint Kara is leül, hogy egyen én is hozzá láttok. Evés közben ritkán beszélgetek. Most lenne rá lehetőség de semmi jó dolog nem jut eszembe. Ezért csak a ráment eszem meg ami biztos tegnaprol maradt meg. Nem baj legalább végre tudtam enni valamit.
- Utálom ezt mondani. De ha akarod elmosogatok.
Talán már tudja, hogy ez nálam nagy szó mert főzni igen szeretek. De elmosni az edényeket nem tartozik a kedvenc szokásaim közé.
- De ha nem akkor meg engedem, hogy meg fésülj, ha jó leszel.
Fel állok az asztaltól és vissza sétálok Karada szobájába. konyhában fésülködni hát azt azért ne. Inkább a fürdő vagy a szoba az a tökéletes hely ilyenre.

A ramen, amit ettünk, disznóhúsos volt, és meglehetősen csípős, így jól is jött a tea. Mondjuk az is jó erős lett. Amikor megrendeltem Teuchi-tól a rameneket, úgy logikáztam, hogy Matsukonak eléggé csípős tud lenni a nyelve beszéd közben. Ezért döntöttem úgy, hogy akkor a szó szoros értelmében legyen neki csípős, egyfajta rásegítésként. Csendben eszegettünk. Csak a rament ettem meg, a szendvicsekhez hozzá se nyúltam. Azokat direkt neki készítettem kiegészítésként, a ramen nekem bőven elég volt így reggelre.
- Köszönöm, de nem szükséges. A vendég csak helyezze magát kényelembe - monstam a mosogatásos javaslatra.
Ezt követően visszaballagtunk a hálószobába, hogy rendbeszedjük Matuko haját. Leültettem az ágy mellett álló székre, majd mögé lépve nekikezdtem a műveletnek. Folyamatosan szabadítottam ki a lány selymes haját a reggel gubancából. Figyeltem arra, hogy ne húzzam meg sokszor a fésűvel. Az általános iskolás hajhúzogatsáokból már megtanultam a saját káromra, hogy allergiásak rá a lányok.

Ahogy fésültem, a tekintetem egy pillanatra előre terelődött Matsuko feje búbja felett átnézve. Előttünk ott volt az éjjeli szekrényem, és láttam, hogy a rajztáblám még rajta van. Nem törődve a dologgal újra a lány tarkójára terelődött a figyelmem... de aztán lassan feldolgozta az agyam az információt. A rajtáblán levő gyűjtő nyitva volt, mutatva a legutóbbi munkámat... amelyen az ágyon fekvő, betakarózott Matsuko arcát lehetett főleg látni... illetve a bal alsó sarokban az ,,Alvó angyal" címet... aztán szépen lassan eszembe jutott, hogy valószínűleg ő nem tud róla, hogy mit csináltam, míg aludt... és valószínűleg hamarosan tudni fogja...

- Egyébként, hogy találtad ki azt, hogy szeretem a csípős ráment?
Kérdeztem miközben ültem a széken és hagytam, hogy hajam fésüljék. Minden rendben is van és egész jól érzem magam. Szobában körbenézek amennyire tudok. Először fel se tűnik a képen kivan. Csak látom, hogy ,,Alvó angyal" nevet adták a képnek. Nagyot sóhajtok és régi emlékek furakodnak agyamba. Egy széken ülök és mosolygok miközben Aizen hajam fésüli. Utána egymást ölelve beszélgetünk az ágyon.
Régi emlékek régi sebek. Nem akartam, hogy ez legyen. De önkéntelenül is könnyeim potyogni kezdtek. Mindig ő volt az aki meg vigasztalt. Aki ott volt ha szükségem volt valakire. Nem bírtam tovább és elsírtam magam. Felálltam majd az ágyra feküdve arcom az egyik párnába temettem.
Nem akartam Karával ezt csinálni aki most biztos ott áll és azt se tudja mi történt. Amiért ilyen vagyok. De nem bírtam tovább vissza tartani.
Ha az ágyon mellém ül Kara én oda húzódom és amennyire csak bírom magamhoz szorítom. És sírok tovább.
- Nem akartam... De nem tudtam tovább nem bírtam tovább. Bocsánat nem akartam.
Szólalok meg szipogva két levegő vétel közt.

- Biztosra vettem, hogy attól ilyen csípős a nyelved.
Vicces megjegyzésnek szántam... de ami ezután történt, azt egyáltalán nem vártam volna. Először csak furcsa hangokat hallottam az arca felől... aztán minden előzetes figyelmeztetés nékül a lány ráfordult az ágyamra és sírni kezdett, méghozzá keserveseb... én meg csak álltam ott a szék mellett, mint az a bizonyos a lakodalomban. Csak álltam és bambultam a síró lányt. Valahogy nem passzolt össze ez a két kép. Eddig mindig mosolygott és viccelődöt... de most... egyszerűen rá sem akartam ismerni. Hirtelen nem is tudtam, mit csináljak.

Rai szomorú nyüszögése volt az, ami végül mozgásra késztetett, a kutyus ugyanis egész végig ott téblábolt a lábaimnál. Lassan odaültem Matsu mellé az ágyra, ahogy megsimogattam a hátát.
- Matsu... sajnálom, én nem...
De nem tudtam befejezni. A lány ugyanis hamarosan felüllt, alighogy megérintettem és odahúzott magához. Nem is akárhogy. Kicsit úgy éreztem magam, mint ha kényszerzubbonyba zártak volna az amúgy vékony karokkal. Ma már másodszorra volt ilyen közel hozzám... de most valahogy nem volt olyan idilli a hangulat. De most már jól tudtam, hogy nem miattam kezdett el sírni. Ez kicsit megnyugtatott, de nem oldott meg mindent. Visszaöleltem a lányt, ahogy nyugtatóan simogattam a hátát.
- Ssssh, semmi baj. Add ki magadból, amit ki kell - suttogtam neki, miközben a ruha a vállamon egyre jobban kezdett elázni.

Még sírok pár pecekig. Aztán nagy nehezen lassan meg nyugszok. De a szorítás nem enged amivel Karát ölelem. Fel nézni se merek rá.
Szégyellem magam, hogy így kibuktam. Ha most nem nála lenék. Hanem nálam lenne meg kérném, hogy hagyjon magamra. De ez nem megoldható. nagy nehezen elengedem. De félek és nem merek feléje fordulni.
- Bocsánat én nem akartam. Nem akartam ezt csinálni veled. Csak eszembe jutatál egy shinobit aki nagyon közel állt hozzám.
Ennyivel próbálom elintézettnek tekinteni a dolgot. De nem megy le vagyok ragadva szinte az ágyra. És próbálom mással feloldani a dolgot.
- be fejezed a hajam ha meg kérlek rá. Nagyon jól esne most még az is , ha itt maradnál egy kicsit.

Csendben teltek a percek. Továbbra is simogattam a lány hátát. Éreztem, hogy hat, mert egyre kevesebbet éreztem rázkódni a vállát... végül már csak szipogást hallottam. Látni őt sírni, majdhogynem engem is arra ösztönzött, hogy kövessem a példáját. De nem tettem. Nem akartam még jobban kellemetlen helyzetbe hozni őt, elég volt végighallgatni és örültem, hogy végre megnyugodott. Majd szépen lassan kiderült, hogy mi is állhat az háttérben.
- Ne kínozd magad, kérlek - súgtam.
Beletelt még néhány percbe, mire elválltunk egymástól. Láttam rajta, hogy szégyelli magát, és hogy nem mer a szemembe nézni. Megkért rá, hogy fejezzem be, amit elkezdtem. Bólintottam, de előtte még vigasztalóan rátettem a kezemet a vállára és rámosolyogtma. Bár kicsit előrtetett lett, de azért megpróbáltam. Utána bemásztam mögé, és kezemben a fésűvel mögötte térdelve álltam neki a további munkálatoknak. Közben elkezdtem dudorászni egy halk, lassú dalocskát, hátha segítek vele.

- Őrülök neki, hogy te nem vagy ninja.
Csak ennyit mondok és hagyom, hogy hajammal azt tegyen amit akar. Meg nyugszok nagy nehezen. Amint befejezi hajam fésülését én hátra dőlök és Karát is hanyatt lököm ezzel. Majd hátamon fekszek a plafont nézve.
- Régen volt már. De még néha mindig az eszembe jut. Tudod annak ellenére, hogy ilyen vagyok. És olyan válaszokat adok amilyeneket. Nem látszik de nagyon jól esik a gondoskodás.
Látszik, hogy az előbbi és tegnapi lazaság a pár perccel ezelőtti dolgot fel váltotta szomorú komolyság. És látszót, hogy amit előbb mondtam nagyon is komolyan gondoltam.

- Hááát... igen, mondhatjuk, hogy szerencse. Nem illik nekem az a fajta életmód. De azért meg tudom védeni magam, ha arra kerülne a sor.
Hamarosan végeztem, és a lány ha újra egyenes volt.
- Kész is vagy.
Már éppen csúsztam volna előre, hogy odaüljek Matsu mellé, amikor arra lettem figyelmes, hogy közeledik a háta. Hamarosan a vállamon is éreztem a súllyát, és bár nem volt nehéz teremtés, elkezdtem hanyatt dőlni én is. Hamarosan már egymás mellett feküdtünk az ágyon. Kissé kényelmetlenül néztem rá, de ő csak a plafont nézte. Hát követtem a példáját. Aztán megszólalt, én pedig hallgattam őt. Újfent oldalra fordítottam a fejemet, nézve a mellettem fekvőt.
- Tudom jól. Tudod, ha valaki művészettel foglalkozik, akkor az érzékszervei sokkal kifinomultabbak, mint az átlagé. Így könnyebben észre tudok venni dolgokat, legyen az egy félremozdult kavics, vagy valakinek a lelki állapota. Persze nincs röntgen szemem, deee... veled kapcsolatban eddig működtek a megérzéseim... és jól láttam akkor, hogy szereted, ha törődnek veled. Máskülönben nem mernéd olyan könnyen rám bízni magad... de azt is tudom, hogy ezt csak úgy akárkinek nem engeded meg.

- Értem és látom, hogy okos vagy. Akár kinek nem engedem meg azt amivel te már próbálkoztál. Tudod, hogy meg csikizzen. Vagy karjába vegyen. Volt aki alaposan meg bánta.
Oldalamra fordultam karával szembe.
- Meg mutatom, hogy mire gondoltam. De ne értsd félre. csak nehezen tudom elmagyarázni.
Jobb kezemmel Kara fejéhez értem homlokánál orr nyerge főlőt finoman simítottam enyhe nyomással. Ami néhány embernél kellemes bizsergető érzést vált ki. Majd a fülek előtt ahol a bőr és haj találkozik simítottam meg.
- Ez csak pár pont amire ha nyomást fejtünk ki kellemes érzést okoz. vagy ha ott simítunk meg valakit. De ha itt vagy itt szorítanám meg vagy nyomnám meg a tested. Az kellemetlen lenne vagy akár közepes fájdalmat is okozhat.
Óvatosan meg érintetem a bizonyos pontokat amiket emelintettem az előbb.
- Hát az illető rósz helyre akart nyúlni.

Nem nyomta meg egyáltalán azokat a bizonyos fájós pontokat, de valahogy úgy éreztem, hogy az érintései nyomán kellemetlen hatást vált ki ott. Persze éreztem azt a bizonyos kellemes érzést is, amit okozott. Az nagyon jól esett. Mindenesetre amikor befejete a demonstrációt, átfordultam az oldalamra, így már egymás felé néztünk mindketten.
- Sajnos én nem tudok neked ilyeneket mutatni. De tudod - érintettem meg a fent levő kezemmel kissé bátortalanul azt a kezét, amivel az előbb mutogatott a testemen - örülök annak, hogy én jóban vagyok veled... és nem csak azért, mert ellenkező esetben eléggé fájdalmas élményben lenne részem - vigyorogtam. - De szerencsére én tudom, hol vannak a rossz pontok... a multkorit leszámítva.
Szememet a lány szemébe véstem, míg beszéltem hozzá. Jó volt látni, hogy újra az, aki, még ha nem is a tegnap látott laza csajt adja most. Nem számít. Az, aki most itt fekszik mellettem, ugyanaz a Matsu, akit megismertem, még ha kissé másik oldalát is mutatja nekem... de ezt én nem bántam. Én úgy kedveltem őt, ahogy volt... és nem tudom miért, de ez az egész szituáció kezdett nagyon ismerős lenni valahonnan... pedig most fekszek előszőr lánnyal az oldalamon...

- Ne néz így rám zavarba hozol.
Nem is bírtam a nekitetet és elfordultam. Direkt csinálja tudja, hogy ha így néz rám akkor ez van. O ilyenkor olyan ideges tudok lenni. Nem másra magamra, hogy igy zavarba tudnak hozni.
- Tudod, hogy most j okot adunk a turbékolásra. Vagy is izé a szülőknek. mert biztosra veszem, hogy a fél rokonságod már tudja, hogy nálad jártam. Amugy ha ától félsz, hogy megszidlak azért amit csináltál ne aggódj.
Az ágyon négykézlábra álltam és Kara fölé hajoltam. Mosolyogtam és az Ero chan aki lerajzolt sutomban. Kapott egy puszit az arcára.
- Viszont rám még vár pár kínos perc. halottam, hogy boltotok van. És apukád ezért volt ismerős.
vagy is be kel vásárolnom otthonra párdolgot.
Vissza hanyatlottam az ágyra és csak mosolyogtam. majd válón bokszoltam karát.
- Azért az előbbi után remélem még kapsz levegőt. Vagy hívjak néhány hivatásos orvost?