Karada lakása

Na igen, újabb Matsus megnyilvánulás. Előre félek, mit lesznek itt. Mert ha a húgom megtudja, hogy Matsu a barátnőm, az nyolc, hogy ide fog szokni trécselésre. Ismerem már annyira, ráadásul ha ezek ketten belelendülnek... oh, teremtőm segíts. Matsu felajánlására csak bólintottam. Ha ezt szeretné, hát csinálja. Szóval ketten megterítettünk az asztalnál. Mondjuk apámat kissé arrébb kellett telepíteni, hogy elférjek Matsu mellett az asztalnál. Ám miután már minden a helyén volt, újfent helyére raktam a lányt, hogy mostantól maradjon azon a csinos fenekén. Ezt követően beraktam a levesestálat az asztal közepére és mindenkinek szedtem, amennyit kér. Ezt követően átballagtam a hálóba, hogy áthozzam onnan a székemet.
- Nos, és mivel is foglalalkozol, kedves Matsuko? - kérdezi addig anyám.

- Orvos vagy is orvos akarok lenni. Ami felé a lehető legjobb úton haladok. Tudja lehettem volna ninja de az az élet nem nekem való. jobban szeretem a jelenlegi életem. Ami így is tele van izgalommal.
Mondom kicsit zavartan. Fel voltam készülve a kérdés áradatra. De nem ilyen gyorsan a semmiből. Ha az akaratos betegekkel meg birkózok. Akkor itt és most nem fogok kudarcot vallani.
Csettintek a nyelvemmel miután meg kóstoltam a levest.
- Hm finom. Kicsit hasonlít ételek terén az ízlésünk.
Mosolygok oldalra döntött fejel és már alig várom, hogy kara vissza érjen azzal a székel.

- Hohóóó - lepődik meg a fater. - Akkor azért voltál olyan ismerős. Biztos találkoztunk a kórházban.
Aztán az ott ülők megkezdik az evést, mire Matsu tesz is egy megjegyzést. Ez elég ahhoz, hogy anyám elvörösödjön, mint a főt rák a következő percekben.
- Oh, köszönöm szépen. Bevallom, kissé zavarban voltam, hogy mit is készítsek, elvégre nem tudtam, mi az, amit szeretsz.
- Ezt vedd szó szerint. Vagy két órán át ült a receptkönyve felett, hogy kitalálja, mégis mit csináljon - szúrja közbe Motoko kalján vigyorral az arcán.
Matsu halhatott maga mögött egy furcsa sóhajt, ami jelezhette, hogy hoppá, megjött a házigazda. Ez így is volt, mert hamarosan megjelentem a látószögében, ahogy leraktam mellé a festőszékemet és leültem rá. Farkas éhes vagyok, ezért neki is álltam az ételnek hamarosan.
- Jó étvágyat - persze csak ez után.

- Az lehet gyakran meg fordulok a kórházban.
Mosolygok ami szélesebb lesz mikor Kara visszaér. Amint le ül én az asztal alatt, úgy, hogy senki nem láthatta kezem Kara combjára tettem és meg simítottam. Gonoszkodás azért mert sokáig hagyót egyedül. Majd tovább falatoztam a levesből.
De a testtartásom a tekintetem arról árulkodik, hogy nem elégszem meg ennyivel.
- A legfurább az volt, ahogy találkoztunk. Én csak lógattam a lábam szokásosan munka után. Egy kis séta, hogy ki szellőztessem a fejem.
Ott ült és rajzolt. Kíváncsi voltam fogtam magam meg néztem, hogy mit rajzol.

Éreztem Matsu érintését. Kicsit váratlanul ért, de azért jól esett. Lenyúltam és megszorítottam a lány kezét. Viszont amikor lopva ránéztem, valahogy furcsálltam a dolgot. Mint ha egy még éhes kiskutyát látnék, aki szeretne valamit. Na ezen elgondolkodtam... most vagy gonoszkodni szeretne még... vagy... kis híján félrenyeltem a levest, szóval inkább nem fantáziáltam tovább, hanem, koncentráltam az evésre... majd visszatérek erre, ha elment a család. Csak mosolyogtam azon, ahogy Matsu előadja a találkozásunk történetét. Na igen, tényleg ilyen érdekes volt a találkozásunk. Ki mondta volna meg abból, hogy aztán egy napon belül már úgy fogunk egymás mellett feküdni, mint egy pár.
- Hehe, hát igen, Kara-kun mindig ilyen volt - mosolygott a hugom. - Ha látott valamit, fogta a rajzfelszerelését és rajzolta is. Egyesek tök hülyének tartották érte.
- Pedig ez csak tehetség, semmi más - mondta apám. - Csak hát ez van, ha valaki irigykedik a másikra.
- Ugyan apám - szálltam be én is. - Azok, akiktől ezt hallottam, arra se voltak hajlandóak, hogy az ágyból kimásszanak maguktól.
- Tényleg, Matsu kedves, ugye rendesen viselkedik veled a fiam? Már úgy értem, ha késő este átrángat magához.
Jaaaaj, anya! Csak neki juthat eszébe az ilyesmi. De akkor a jelek szerint látta éjszaka Matsut, ahogy megérkezik hozzám.

- Ha nem viselkedik majd meg nevelem. Eddigi próbálkozásaim elég sikeresek voltak.
Mondtam miközben mosolyogva Karára néztem. Majd fel kapom a fejem és Kara édesanyára nézek.
- Ohh izé szóval nem most jöttem. Még tegnap este munka után haza mentem. Majd utána dolgom végeztével rögtön jöttem ide. Sajnos elég későn értem ide. De valaki meg várt és addig nem is aludt el.
Jelentem ki mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Már is egy fedél alatt aludtunk. De ez nem jelentette azt, hogy alváson kívül mást is csináltunk volna.
- Az olyan embereket nem szeretem. Sokszor munka után is néha elmegyek futni vagy sétálni. Reggelem is néha ezzel kezdem. Már ha valaki nem foglal le valamivel.
Itt most újra Karára néztem. Igen le foglalni jól hallod. Amikor ki ütöttem magam teljesen akkor is ide hoztál magadhoz. Lehet jól tetted, sőt nagyon is jól tetted. Úgy, hogy ne látszódjon megint meg simítottam Kara combját csak ezúttal sokkal feljebb.
- Hm valamit mondani szeretnél? Jót eszembe hasonló arcot vágtál a múltkor is mikor felvetem a ruhám. Tudod amikor meg kértél, hogy álljak modellt neked.
A perverz apukának ennyi biztos elég volt, hogy levágja vajon milyen ruha is lehetett az. Mert biztos valami kihívó női idomokat erő teljesen kihangsúlyozó szövet volt.

Még szerencse, hogy időközben a leves elfogyott, mert tuti, hogy ettől félrenyeltem volna. Na bele se mertem gondolni, hogy apám fejében milyen gondolatok keringenek a fejében. Megint megfogtam Matsu kezét, majd apámra néztem. Na kész, beindult a fantáziája. Főleg, miután láttam magam visszatükröződni a szemében. Eléggé vörös pír volt az arcomon. Finoman megszorítottam a lány kezét, jelezve, hogy ezért még számolni fogunk.
- Hát ha már szóba hoztad, akkor bizony azt is meg kell majd ejteni valahogy - próbáltam egérutat nyerni.
Apámat ismerve aligha lehet ennyivel elzárni a gondolatait perverz hajlamai felé, de szerencsére a hugom résen volt és vitte tovább a fonalat.
- Jaj, egy annyira Karás volt. Lefesteni... hát eszem eldobom tőled onii, komolyan mondom - nevetett Motoko és kifejezetten örültem annak, hogy megint szókimondó kedvében van.
Anyám csak zavarodottan nézett hol ide, hol oda, de aztán csak ennyit mondott.
- Rendes fiú vagy te, Kara. Képes vagy fentamaradni, míg a barátod ide nem ér.
Uh, na jó, robbantsuk a dinamitot hogy kikerüljek ebből. Felálltam és nekiálltam, hogy eltüntessem a leveses tányérokat meg a kondért, hogy helyüket átvehesse a második fogás meg annak kellékei.

- Rendes valóban az. De ami tetszik, hogy illem tudó. Nem közeledett eddig felém semmi perverz dologgal vagy kéréssel.
Pedig lett volna rá alkalma.
Mosolygok és felállok az asztaltól, hogy segítsek Karának. A konyhában mikor már a második fogás egy része kezében volt fenekébe csíptem.
De csak finoman, hogy ne fájón. Tudtam ezeknek következményei lesznek. De nem bánom sőt álok elébe mindenek.
Ahogy vissza értem le ültem az asztalhoz és ártatlanul fel néztem Karára. Tudtam a kis mosoly és a tekintet csak még tovább szítja benne a tűzet.
- Mért nem ülsz le? Már minden a helyén vagy. Vagy ennyire izgulsz a szüleid előtt?

Amikor apám meghallja, hogy nem próbálkoztam még semmivel, úgy néz rám, mint valami szentre.
- Kara, én kitagadlak!
De lehet hallani a hangján, hogy csak hülyéskedik. Na igen, hallottam mekkora numerakirály volt régen a fater. Csodáltam is így a történeteket hallva, hogy anyám mellett meg tudott állapodni. Mondjuk ennek csak örülhetek, mert akkor én meg nem igen lennék itt most... és nem ismerhetnék egy olyan csodálatos lányt, mint Matsu... aki aztán csodálatosan belecsíp a sejhajomba. Szisszenek egyet, de nem fájdalmasan. Nem tudom, mi van ma vele, de ez a lány kezd kész ördögfióka lenni. Vetek rá egy sokat sejtető pillantást... hogy mi fog rá várni. De egyelőre ennyivel kell beérnie. De ahogy néz rám... hát huh. Gyorsan tálaltam és már le is ültem, mielőtt még elejtek valamit.
- Na igen, onii-san már csak ilyen izgulós -tesz rá egy lapáttal a hugom.
Kösz Motoko, én is szeretlek.
- Kara, minden rendben ment tegnap az árurendezésnél? - kérdezte anyám. - Úgy hallottam, cseréltél Ibikivel.
- Igen, szabaddá tettem magam mára. Minden rendben volt, elég készletünk van mindenből, egy darabig nem kell utánrendelni a kereskedőktől.
- Remek, azok se szívják akkor a vérünk egy darabig - jegyezte meg morogva apám.

- Nos igen néha hajlamos túllihegni a dolgokat. A te stílusod tetszik nekem a szó kimondásod sajátos. Majd egyszer tartunk egy csajos napot. Elmegyünk fürdeni. Ramenezni fagyizni meg amihez kedvünk lesz. Karát meg itthon hagyjuk, had törje a fejét. Persze biztos heves csuklás is rá jönne.
Kacsintok Motokora és kanalazom tovább az ételt. Fejem Kara apjának kijelentésére kapom fel.
- Ohh talán még nincs veszve minden. Majd meg nevelem egy kicsit. Talán nem is olyan reménytelen eset.
Mondom halkan és meg simítom Karada combját újra. De most belső felén közel az ágyékához. majd ártatlanul mosolyogtam mint aki semmit sem csinált az asztal alatt.

Motoko szeme erre felcsillan, mint amikor egy kislány új babát kap.
- Az nagyon jó lenneeee, már alig várom - örömködik a lány és Matsu már láthatja is rajta, hogy elkezdett magában tervezgetni a jövőre nézve.
Nekem meg kis híján sikerült félrenyelni a húst, amikor Matsu megint pimaszkodott. Ránéztem és most már tisztán ki tudta olvasni a tekintetemből, hogy ezért meg fogja kapni a magáét, amint kettesben leszünk. De most még igyekeztem leplezni a történéseket, mert azért a szüleim egy eléggé más generáció.
- Még szép, hogy nem reménytelen - vigyorog apám. - Elvégre az én vérem.
- Naja, remélem a génjeidet nem örökölte - jegyezte meg anyám.
- Mit mondtál asszony?
Jót vigyorogtam a történéseken. Hiába, ha ez a kettő egyszer belelendül.

- Hm hát az biztos, hogy az én ellentétem. Csak egy átlagos ruhát vettem fel a múltkor is. Majd eleredt az orra vére.
Én meg mehettem zsebkendőért mert össze piszkolt volna mindent.
Kuncogok halkan és falatozok tovább. Közben hallgatom a szülök csipkelődését. Látszik, hogy szeretetből van. Ami az évek alatt tovább mélyült.
- Mondhatni mi majdnem egymás ellentétei vagyunk. De azért van olyan is amit mind ketten szeretünk. Például én nem birok megülni egy helyben. Amikor szabad vagyok folyton járom a falut. Vagy elmegyek más faluba városba. Vannak szabályok amiket nem tisztelek és nem is szeretem betartani. Ezért nem is lettem kunoichi. Pedig azt mondták megvolt a tehetségem hozzá.
Szóltam, hogy a vitát feloldjam. De korántsem árultam el mindent.

Halk nevetés anyám részéről. Aztán elfogyasztottuk a másodikat is. Újra csak elpakoltam a szennyest a helyére, majd utolsó fogásként kiraktam a borospoharakat. Kicsit megakadtam azon, hogy Motokonak is tegyek-e ki, de aztán apám csak bólintott, szóval kiraktam elé is. Kivettem a hűtőből a bort, majd nekiálltam, hogy mindenkinek kitöltsek egy pohárral. Az enyém volt az utolsó, azzal az üveg ki is fogyott. Leraktam a kuka mellé, majd leültem a helyemre, hogy megigyam a saját adagomat.
- Anyuuu, mikor megyünk már nyaralni?
- Ejnye kislányom, megmondtam, hogy apádon múlik.
- Apuuu, mikor megyünk már nyaralni?
- Ejnye kislányom, megmondtam már, hogy a többi nálunk dolgozón múlik. Ite a jövőhéten megy, Mirosaki meg az azutánin. Mi meg csak úgy mehetünk, hogy mindketten itt vannak, különben be kell zárnunk egy hétre és az nem érné meg.
- De akkor két hét múlvaaaa?
- Hm, lehetséges.
A kislány erre örömködni kezdett. Csak mosolyogtam ezen. Hiába, Motoko már csak ilyen kirándulási megszállott volt. Mindegy volt, hogy hova, de egy évben egyszer menjünk el. Én már félig megittam a boromat, amikor Matsura néztem. Nem szóltam semmit, csak jólesett ránézni. Utána újból a lehetséges uticélokat taglalókra néztem.

Fogtam a borom és meg ittam. Nem finomkodtam vele egy emelés és üres pohár. Majd hallgattam a családi megbeszélést. Érdekes volt hallani. Mintha csak otthon lenék anyuéknál. Csak ott szó szerint versengés megy. Kitud jobban főzni kitud jóban takarítani. Sose telik el egy nap esemény nélkül. Vagy is csak nagyon ritkán.
Jó hallgatni őket de azért egész nap sok lenne.

A bor hamarosan elfogyott, ezzel pedig vége is szakadt. Ideje volt a távozásnak. Mindenki lassan felállt, majd miután elbúcsúztak a családtagok Matustól, kiindultak. Miután Motoko alaposan megdögönyözte Rait, ment a búcsúzkodás az előszobában. Megpusziltam a két nőneműt, kezet fogtam a hímneművel.
- Holnapra elmosom a tálakat és visszaviszem hozzátok - ígérem meg anyámnak.
- Jó, rendben van.
Ránéztem apámra... és láttam rajta, hogy eléggé magvas gondolatok keringenek a fejében. Hamarosan meg is tudtam, hogy mit is gondolt ki időközben.
- Kara... egy hónapot kapsz, hogy megfogd ezt a lányt... különben tényleg kitagadlak - vigyorgott rám kihívóan.
Nyeltem egyet. Nem azért, mert kaptam egy ilyen felszólítást, elvégre Matsu és én már együtt voltunk. Hanem inkább a miatt, hogy hallottam magam mögött a lány mögött... és biztos voltam benne, hogy ezt most meghallotta.

Halottam a meg jegyzést Kara mögött állva de nem szóltam egy szót sem. Simán póker arcot vágva álltam és integetve búcsúztam én is.
Meg vártam míg mindenki elmegy és a falnak támaszkodva vállammal néztem Karára.
- Hogy is volt ez az egy hónap?
Nézek rá kérdőn szemöldököm felvonva de nem mosolygok. A kérdésem igen is komoly. Legalább is én azt akartam, hogy annak tűnjön. Ezzel hozva Karadát még nagyobb zavarba.

Matsu akkor még nem reagált, szóval én se mondtam semmit apámnak. Csupán vetettem rá egy olyan tekintetet, hogy ,,Ezért még számolunk". Mondjuk, ez már nem az első eset, hogy a jelenléte miatt eléggé kínos helyzetbe kerültem Matsu előtt. Na de mint minden mást az életben, ezt is meg kell oldani. Elvégre, az életnek ez az értelme. A problémákon át kell lendülni, hogy utána még jobb legyen minden. A család közben búcsúzkodott. Apám eléggé ravasz arccal nézett Matsura. Hát igen, az öreg semmit sem tud a kapcsolatunkról. Anyám teljesen normálisan búcsúzott, húgom pedig emlékeztette rá a lányt, hogy mit is ígért neki. Aztán lassan kimentek én pedig Matsu felé fordultam. A kérdése hallatán először lecsúszott egy izzadtságcsepp lecsúszott a halántékomon... de aztán csak elmosolyodtam, ahogy odaléptem a számomra kedves lányhoz és az arca felé nyúlva megcirógattam azt.
- Nekem már nincs szükségem egy hónapra, csak ő ezt nem tudja - mosolyogtam rá.
Azzal lassan közelebb húzódtam hozzá, hogy megcsókoljam.

- Oh menyire elbíztad magad. Biztos vagy te abban, hogy nem kell az az egy hónap? Mert egy dolog, hogy eddig megengedtem, hogy hozzám érj. Más dolog az amire te gondolsz.
Engedem, hogy meg csókoljon nem húzódok el sőt viszonozom a dolgot. Csók közben nyaka köré fonom karjaim és nyakába csimpaszkodom.
- Nyugi nem bántásból mondtam az előbbit. Csak azt hiszem te még a mostani kapcsolatunknál is komolyabb mélyebb dologra gondoltál. Ahhoz pedig, hogy teljesen be engedjelek ide.
Meg fogtam Kara kezét és mellkasomra tettem. Az mellékes dolog, hogy így mellemhez is hozzá ért.
- A szívemre célzok ezzel a lelkemre. Kell egy kis idő, hogy ide teljesen be engedjelek. Mert tudod jól, hogy elég szabad felfogású vagyok.
Így ha néha olyan dolgokat művelek ami neked nem tetszik emlékez rá, hogy én ilyen vagyok. Tudod meg kell, hogy szelídítsd a bennem lakozó tigrist.
Elő varázsolok egy zsebkendőt nadrágom zsebéből és meg törlöm Kara orrát.
- Áhh ez a fránya orr vérzés. Jobb ha most én elmegyek fürdeni. Amíg te össze pakolsz. Utána mi lesz az legyen meg lepetés.

Halkan kuncogok. Hiába, sejtettem, hogy valami ilyen lesz. Elvégre, Matsut még nem ismerem teljesen. Hiába volt a múltkor az a megnyilvánulása a sorsról... sosem lehet tudni, hogy tényleg úgy van-e, ahogy látjuk. Ki tudja, talán tévedett. Talán én is. De erre most inkább nem akartam gondolni, ahogy csókoltam az édes ajkakat. Egyelőre még itt voltunk egymásnak, még ha ez most kritikus időszak is mindkettőnknek. Most fog kiderülni, hogy életre való kapcsolat ez, vagy csak pillanatnyi fellángolás. Nagyon remélem, hogy nem csak pár napos lesz ez az egész.
- Igen, igazad van. Talán túlságosan is beleélem magam. De tudod, bennem nincs kétség. Ha furán is viselkedsz velem, nem leszek érte mérges. Ha a lelkedet meg kell szelídíteni, akkor már most megígérem neked, hogy meg is fogom. Sosem találkoztam még olyan lánnyal, mint amilyen te vagy és most nem arra gondolok, hogy különc lennél. Olyannak szeretlek téged, amilyen vagy és emellett ki tartok, míg egy szikrája is van annak, hogy együtt lehetünk.
Utána természetesen jött a vérzés, elvégre most kerültem először testközelbe a kerekségeivel, még ha ruhán keresztül is.
- Ki fogom operáltatni az ereket az orromból - morgom, majd. - Rendben, menj csak. Utánad megyek én is, de előtte még elmosogatok... de aztán el ne aludj nekem - itt farkasvigyort vetek rá. - Elvégre, tartogatok neked valamit.
Utána adtam egy puszit a homlokára, majd mentem romeltakarítani a konyhába.

- Szavad ne feled a meg lepetéssel kapcsolatban.
Mosolygok és intek majd elsétálok a fürdőbe. Míg vetkőzök azt halom, hogy Karada oda kint csörömpöl. Az ajtót pedig nem vártam be. Azért annyira meg bíztam benne, hogy nem fog kukkolni. Majd be álltam a zuhany alá és meg nyitottam a csapot. Hajam is meg mostam. Nem tudom, hogy meddig zuhanyoztam. De nem is érdekelt igazán. Kimásztam a zuhany alól meg törölköztem. Fel vettem egy rövid nadrágot amiben aludni szoktam. A tükör előtt álltam és épp hajam csavartam be törölközőbe, hogy hamarabb meg száradjon. Majd inget vettem kezembe szét gomboltam és bújtam volna bele mikor a kilincs kattant. Karada lépet be az ajtón. Nem tudom, hogy mit gondolt, hogy merészelt belépni mikor még bent vagyok. De a tény, hogy felső testem még teljesen csupasz volt ki csikart egy halk sikkantást. Torkomból majd az első kezem ügyébe akadó tárgyal fejbe dobtam, ami egy szivacs volt. Persze csak azután, hogy az inget össze húzva magamon, hogy ne villogjak itt fél pucéran.
- Perverz Kukkoló!
A következő tárgy is lendült ami egy szappan volt de az a falon csattant nagyot majd a földre pottyant.

Ahhoz képest, hogy mennyi szennyes keletkezett, elvégre öt fős vacsora volt, elég gyorsan haladtam a mosogatással. Szerencsére anyám nem készített olyan hű de zsíros étkeket, így könnyebb volt kitisztítani. Egyedül a tálakkal gyűlt meg jobban a bajom, de végül azok is megadták magukat a tisztaságnak. Úgyhogy egy jó fél órás mosogatás után az utolsó tál is a szárítóban volt. Kimostam a mosogatót és a szivacsot is, hogy ne érje szó a házunk elejét. Majd utána már mentem is a fürdő felé. Nem tudom miért, de azt hittem, hogy a kedves már kijött onnan, vagyis mehetek fürdeni. Gondoltam, fél óra alatt csak végzett már, meg igazából eléggé gépies volt a mozdulat. Elvégre mindig mosogatás után megyek fürdeni. Igen ám, csak hát Matsu bent volt... nem is akárhogy. Teljesen leblokkoltam a látványtól, elvégre láttam azt fedetlenül, amit a felsője rejteget. Eddig is sejtettem, hogy nem akármi feszül meg odabent... de hogy ennyire. Aztán a sikoltása észhez térített a kellemes látványból... na meg a szivacs, ami fejbe talált. Ám a szappan már csak az ajtón paffan. Mert villámgyorsan kimentem és becsuktam magam mögött.
- Ne haragudj - szóltam át a túloldalra, ahogy nekidőltem az ajtónak a túloldalon - Azt hittem, már végeztél.
A lelki szemeim előtt még mindig az a kellemes látvány lebegett, szóval fel is nyúltam az orromhoz, hogy letöröljem a vért.

- Perverz!
Morgolódtam hangosan. Egy perverz*** nem hogy kopogna. Fel vettem az inget rendesen és hajamat is elrendeztem. Majd fogtam magam és kisétáltam.
- Tessék a fürdöl szabad. Nem egy szót sem akarok hallani.
Kezem ajkaira teszem, hogy befogjam Kara száját.
- Inkább menj fürdeni.
Fogtam Karát meg fordítottam és belöktem a fürdőbe majd rá csuktam az ajtót. Hallani lehetett, hogy odakint sétálok és pakolászok majd utána nagy csend. Mindenki azt hinné, hogy elmentem a szobába aludni. De nem így volt, vagy is nem mentem a szobába vissza. Halottam ahogy Kara ledobja magáról az inget és a nadrágot. Nagyot csörrent, biztos mérges volt magára. De az ajtót nem zárta be. Be lestem és igen. A nadrág már lent volt, de alsó még volt rajta. Az ing pedig most következett. Beléptem és az ajtónak támaszkodtam csendben. majd hangosan meg köszörültem a torkom.
- Ha te is az enyém én is a tiéd ez így igazságos.

Az ajtó csattant mögöttem. Én meg sóhajtottam egyet, ahogy nekiálltam lehámozni magamról a ruháimat. Na tessék, kellemes este és ez lett a vége. Kicsit erősebben is dobáltam be a szennyesbe a dolgaimat, mint ahogyan azt kellett volna. Már az én dobhártyám is berobbant majdnem tőle, amikor levágtam őket a többire. Na mindegy, én cuccaim, én bajom, ha lesz vele valami. Már éppen léptem volna oda a zuhanyhoz, hogy belőjem előre a melegséget, amikor meghallottam Matsu hangját. Megilletődve fordultam meg. Nofene... meg amit mond. Hát, majdnem azt mondtam neki reflexsszerűen, hogy nem. Elvégre, én csak félig láttam őt meztelenül. Mondjuk nekem nincsenek is intim pontjaim fent. Ám aztán jobban átgondolva. Igazából nincs mit szégyellnem, főleg ő előtte nem. Szóval először is benyúltam a zuhanyzóba és megnyitottam a csapot, hogy addigra üzemi hőfokba kerüljön... majd szembefordultam Matsuval... és eltüntettem magamról az utolsó darabot is, szóval a kérése teljesült. Ám eszembe jutott valami, amiközben a szennyesbe dobtam az alsónadrágomat.
- Tudom, hogy fürödtél már, de nincs kedved párosan is? - kérdeztem.
Nem adtam túl sok esélyt neki, de azért megkérdeztem, hátha tudom oldani vele kicsit a feszültséget.

- Cöh. Örülj neki, hogy láthattál és én nem csináltam azzal ott semmit. Mikor nem is engedtem meg. De az ajánlatot talán másik alkalomra tartogatom.
El lököm magam a faltól és Karához lépek. Megérintem a mellkasát jobb kezem mutató ujjával majd végig simítom hasáig.
- Azért meg kell jegyeznem, hogy nem panaszkodhatsz.
Fogom magam meg fordulok és kisétálok a fürdőből, hogy igyak egy pohár vizet.

Kellemesen megborzongok, amikor Matsu végighúzza rajtam a kezét.
- Ez elmondható rólad is, szépségem - mosolygok rá.
Utána a lány kiment, én meg be a zuhany alá. Nem zuhanyoztam túlságosan sokáig, elvégre nem voltam nagyon mocskos. Meg amúgy se voltam az a fajta, aki sokáig foglalkozik a tisztogatással. Tíz perc múlva már ki is jöttem a zuhany alól. Fogat mostam, bekentem magam dezodorral, hajat fésültem. Csak hogy kifogástalanul nézzek ki. Utána felvettem a pizsamául szolgáló nadrágomat és kisétáltam, hogy megkeressem a kedvesemet.