Juurin Kensei

2 posters

Go down

Juurin Kensei Empty Juurin Kensei

Témanyitás  Juurin Kensei Csüt. Jún. 30 2011, 12:41

A Juurin klán kapcsolata a sárkányokkal

Juurin Amusei-el kezdődött minden, ő egy szerzetes volt több száz évvel ez előtt, aki a világot járta. A hosszú útja kifejezetten eredményesnek bizonyult, hiszen célja volt, hogy a shinobi világ több fajta embereit is megismerje. Talán ennek is volt köszönhető nagy tudása, s bölcsessége. Nagy gyógyító, és segítő hírében állt, hiszen a feljegyzések szerint remek harcos volt. Az emberek sokszor szerették volna kimutatni hálájukat is a férfinek, s így ajándékokkal próbálták visszaadni azt, amit értük tett. Azonban a szerzetes sose fogadott el semmit, jelezvén ezzel, hogy neki bőven elég, hogy jót cselekedhet. Időnkét persze az emberek nem akartak tágítani, így ha már el is fogadott valami kis hálát, azt csakis étel formájában tette. Hosszú útján akadt olyan is, aki csatlakozni kívánt Amusei-hez, így a bölcs magához vette ezeket az embereket tanítványoknak. Mindenkinek a jóságot, és a segítőkészséget próbálta megtanítani. Nem volt nehéz feladata, hisz a tanítványai mind felnéztek rá, és szó nélkül követték őt. Utolsó útja természetesen a majdani villámok országa felé vezette, a hegyek közé pontosabban. Mindenképp itt akart tanítványaival letelepedni, már csak amiatt is, mert szerinte ez az a hely, ahol legnyugodtabban tud koncentrálni és meditálni. Teltek az évek, ahogyan ő és tanítványai már a házakkal, valamint egy kolostorral is végeztek. Persze ez alatt az évek alatt terjedt egy bizonyos legenda, egy démonról, aki állítólag a hegyekben lakik. A lakosok démonnak ábrázolták, mindenki ugyan azt a képet látta a sötétségben egy fej, minek oldalából és tetejéből tüskék állnak ki. Sok falusi ment hozzájuk a kolostorba, védőimáért. Mindenki meg volt rémülve, és ezt nem egyszer elmondták Amusei-nek is. Így a férfi nem látot más módot, úgy döntött maga jár utánna a rejtélynek. Elindult hát afelé a hegy felé, amerről az emberek beszéltek. A bölcs nem érzett, dühöt, vagy gyilkos szándékot se, mikor ahhoz a részhez ért. Az a bizonyos barlang se árasztott gonosz energiát, aminek a sötétségéből mindig meglátták azt a fejet. Minden félelem nélkül lépett be a barlangba egy fáklyával a jobb kezében, és egy egyszerű járó bottal a bal kezében. A barlang belülről még hatalmasabbnak látszott, mint kívülről a bejáratához képest belülről úgy tűnt, mintha ez a barlang szinte az egész hegyet kitöltené. Lassan haladt egyre mélyebbre a bölcs, míg nem talált egy belső tavacskát. A csend és a nyugalom itt leírhatatlan volt, mintha megállt volna az idő. Amusei itt összecsapta kéttenyerét, és imába kezdett. A nagy meditáció közepette megközelítette valami hátulról, egy hatalmas árnyék, egy hatalmas lény. Ám ennek a lénynek nem volt gyilkos szándéka. Egyszerűen mély hangon csak megszólította az imádkozó férfit. "Üdvözöllek, szerzetes." Itt kezdődik az a bizonyos beszélgetés a két bölcs között. Sárkány, és ember találkozása ez... Amusei mindent elmesél újdonsült beszélő partnerének, hogyan jutott el egészen idáig, s hogy mik is a reményei. Közben persze a sárkány is mesél saját magáról, meg arról, hogy milyen rég is él ő ebben a hatalmas barlangban. A nevét is közli a férfivel, Shirogadan... Ez a két személy érezhette először, hogy igenis nagyon méltó beszélgető partnerre talált. A sárkány osztotta Amusei világnézetét, és azt hogy mindenáron csak jót szeretne cselekedni. Így ő beavatta, hogy valójában nincs is egyedül egy sárkányokból álló klán vezére már egy jó ideje, és bizony ez a barlang és ez a hegy az ő szent helye. A szerzetes a nap hátralévő részét új barátjával töltötte, és tudta már, ha visszamegy, mit is mond a falusiaknak. Úgy ám azzal állított be, hogy a démont sikeresen elűzte a hegyről, és hogy mostmár mindenki biztonságban lehet. Ám ő titokban az elkövetkező napokban, folyton felment barátjához, beszélgetni, hogy ha teheti, még több tudáshoz juthasson, csodálta Shirogadan-t. Tovább halad az idő, ahogyan egyre csak mélyűlt a szimpátia, és a barátság-e két bölcs között. A sárkány annyira tisztelte a férfi céljait, hogy felajánlotta klánja segítségét, de nem csak azt. Valami olyasmivel akarta megadományozni a férfit, minek köszönhetően ő és utódai nagy emberekké válhatnak, az igazság és a jóság mellett. Ez a jól ismert Kekkei Genkai a Midoriryugan lett... A feljegyzések, hogy mifél szertartás keretében juthatott ehhez hozzá Amusei, eltűntek. Csupán találgatások maradtak, még pedig az egyik szerint, hogy vért cseréltek a sárkánnyal, és egy nagy szertartás közben Shirogadan a szerzetesre bízta erejének egy részét. Semmi se biztos csak annyi, hogy akkor a szerződés is megszületett, miszerint ameddig a Juurin klánnak egy tagja is életben van, védelmezni fogják, és segíteni fogják őket a harcban, a jó cél érdekében.

[Rejtek]:
A villámok földjén a nyugati hegységekben található, azonban a pontos helyét csak Juurin Amusei, és a tanitványai ismerték, így feledésbe merült.

[Sárkányok]:
Shirogadan klánjában nagyon változó sárkányok szerepelnek, így személyiségekből is sok van. Van egy két vadabb, harcias sárkány, de persze a klán többségét mégis a bölcs sárkányok teszik ki. Shirogadan klánjához sosem félelemből csatlakozott a többi sárkány, nagyra tartották bölcsességét, és remek vezetőnek is bizonyult. Tehát az összes sárkány tudja a helyét a ranglétrán, és teljesítik is azt, ami nekik adatott.

[Erősség]: hatalmas termet, repülési képesség, fizikai erő
[Gyengeség]: repülés közben a magas [A-S] szintű szél technikák, az egyetlen idegen elem tehát a szél, ami kizökkentheti őket (Ez természetesen csak erre a klánra vonatkozik)

A klán tagjai:


Juurin Kensei Speedpaint_dragon_2_by_skysealer-d389b4x_www.kepfeltoltes.hu_

Név: Onaga
Nem: Hím
Szint: A
Chakraszint: 400
Méret: Nagy
Elem: VIllám
Jutsui:

Raiton: Gian//Villám Elem: Hamis Sötétség
Rairyuu no Tastumaki//Villámsárkány Tornádó
Raiton: Ookami//Villám Elem: Farkas
Purazuma Booru//Plazmagömb


Juurin Kensei Sea_Dragon_by_jaxxblackfox_www.kepfeltoltes.hu_

Név: Mizugadan
Nem: Hím
Szint: S
Chakraszint: 600
Méret: Hatalmas
Elem: Víz
Jutsui:

Suiton: Suiryuudan no Jutsu//Víz Elem: Vízsárkány Jutsu
Suiton: Suishoha//Víz Elem: Pusztító Ütközés
Suiton: Houmatsu Rappa//Víz Elem: Heves Buborék Hullám
Suiton: Hahonryuu//Víz Elem: Pusztító Áradat
Suiton: Gou Doriru//Víz Elem: Kemény Fúró


Juurin Kensei E37891662c2b76e51eced79f9069a540_www.kepfeltoltes.hu_

Név: Karagadan
Nem: Hím
Szint: A
Chakraszint: 400
Méret: Nagy
Elem: Föld
Jutsui:

Doton: Yomi Numa//Föld Elem: Alvilág Mocsara
Doton: Doryuu Heki//Föld Elem: Fal
Doton: Ari Jigoku//Föld Elem: Hangya Pokol
Doton: Doryuusou//Föld Elem: Szálló Kő Dárdák


Juurin Kensei A_dragon_by_aalbaich_www.kepfeltoltes.hu_

Név: Rotouko
Nem: Hím
Szint: A
Chakraszint: 500
Méret: Normál
Elem: Tűz
Jutsui:

Katon: Gouryuuka no Jutsu//Tűz Elem: Nagy Sárkánytűz Jutsu
Katon: Goukakyuu no Jutsu//Tűz Elem: Nagy Tűzgolyó Jutsu
Katon: Ryuuka no Jutsu//Tűz Elem: Sárkánytűz Jutsu
Katon: Kurosufaia no Jutsu//Tűz Elem: Kereszttűz Jutsu


Juurin Kensei Sinistre_black_dragon_by_Rhynn_www.kepfeltoltes.hu_

Név: Naga
Nem: Hím
Szint: B
Chakraszint: 300
Méret: Kicsi
Elem: Villám
Jutsui:

Raiton: Jibashi//Villám Elem: Elekromágneses Gyilkosság
Raiton: Kyuuden no Jutsu//VIllám Elem: Villámgömb Jutsu


Juurin Kensei Forest_dragon_by_o_eternal_o-d3j6xd9_www.kepfeltoltes.hu_

Név: Housougan
Nem: Nőstény
Szint: A
Chakraszint: 460
Méret: Nagy
Elem: Tűz
Jutsui:

Katon: Karyuu Endan//Tűz Elem: Tűzsárkány Rakéta
Katon: Dai Endan//Tűz Elem: Nagy Tűzlabda
Katon: Haisekisho//Tűz Elem: Égő Hamu Felhalmozódás
Katon: Zukokku//Tűz Elem: Fejhasogató Fájdalom


Juurin Kensei Dfsdfdgdfg_www.kepfeltoltes.hu_

Név: Shirogadan
Nem: Hím
Szint: S
Chakraszint: 840
Méret: Hatalmas
Elem: Villám
Jutsui:

Raiton: Raitongu//Villám Elem: Villámszórás
Raiton: Ookami//Villám Elem: Farkas
Torunedo Raitoningu//Villám Tornádó
Rairyuu no Tastumaki//Villámsárkány Tornádó
Raiton: Raiunkoha//Villám Elem: Viharfelhő Belső Hullám
Raiton: Gian//Villám Elem: Hamis Sötétség


Juurin Kensei 1308159938_vampire_dragon_by_o_eternal_o-d1vsvqr_www.kepfeltoltes.hu_

Név: Noroigan
Nem: Hím
Szint: A
Chakraszint: 510
Méret: Normál
Elem: -
Jutsui:
-

Különleges képesség: a többi sárkánytól jócskán nagyobb gyorsaság, a földön, s levegőben egyaránt

Juurin Kensei Dragon_by_ipods2_www.kepfeltoltes.hu_

Név: Korogou
Nem: Hím
Szint: A
Chakraszint: 490
Méret: Nagy
Elem: -
Justui:
Mesai Gakure no Jutsu//Álcázó Rejtek Technika
Juurin Kensei
Juurin Kensei
Játékos

Tartózkodási hely : N/A


Adatlap
Szint: S
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 900

Vissza az elejére Go down

Juurin Kensei Empty Re: Juurin Kensei

Témanyitás  Shikaku Csüt. Márc. 08 2012, 00:18

Ellenőritva, elfogadva.

CSAK mert régi lovas vagy és ez régi mint a föld...
Shikaku
Shikaku
Játékos


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin Hancho
Chakraszint: nem lényeges

http://animecomment.blog.hu/

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.